Összefogás?
2013. október 23. írta: Fedor

Összefogás?

muer.jpg

Hát elég érdekesre sikerült ez a mai összellenzéki tüntetés.

Az előzetes hírek szerint nem egyeztetettek előre szónokok a mondanivalójukról, így bizony a rendezvény jó magyarosra sikeredett: majdhogynem többet szurkálták egymást, mint a közös ellenfelet.

Na persze azért Orbán is kapott jócskán.

Paranoiás DK-s szomszédom idegesen kérdezgetett, hogy miért fotózok, rögtön FIDESZ-ügynököt sejtve bennem, pártelnöke meg, aki személyi ambícióival pont az egyik gátja az összefogásnak, megvádolta a már megegyezésre jutott két párt vezetőit, hogy személyi ambícióik gátja lett az összefogásnak. A kis pártok mind közös listát, és közös miniszterelnök-jelöltet követeltek, és a tömeg (legalábbis a hangosabbik része) ezúttal velük volt: a rendezvény végén szót kapó Mesterházynak nem csak az előtte beszélők leginkább neki szóló kritikáját végighallgatnia, hanem azt a skandálást is, ami összefogást követelt végig, amíg nála volt a mikrofon.

Azért ez egy elég komoly jelzés az MSZP részére, főleg ha hozzávesszük az a hasonló tendenciát jelző közvélemény-kutatások eredményeit is: bizony, a kormányváltást akarók nagy része nem elégedett a mostani állapottal, biztosra akarnak menni jövő tavasszal, és ehhez a biztosítékot az egy-egy ellen taktikában látják. A FIDESZ egy listája és egy miniszterelnök-jelöltje ellen csak egy listát és jelöltet állítani, nem többet.

Nem lehet azt mondani, hogy nincs benne logika. Egy évvel ezelőtt pont ezzel a céllal indult el az Együtt, ezért tért vissza az aktív politizáláshoz a mai első szónok, Bajnai, ezért vehetett akkor repülőrajtot a népszerűsége, és ezért okozhatott nagy csalódást az, hogy nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket.

Hogy kinek mekkora szerepe van ebben, az megtöltene egy külön posztot (talán meg is fog egyszer), mint ahogy az is, hogy akkor ki lehetne az az EGY kihívója Orbánnak, ugyanis ezt a kérdést minden szónok elegánsan kikerülte.

Mindezektől függetlenül azért nem lehet azt mondani, hogy teljesen negatív lett volna a rendezvény mérlege. Hisz az LMP-n kívül ott volt mindenki a színpadon, aki számít (sőt, még az is, aki nem), a hídtól hídig tartó tömeg pedig megnyugtató látvány volt: lehet, hogy a mai nap számháborúját a FIDESZ nyeri meg (bajai módra: igérgetéssel, alaptalan félelemkeltéssel és utaztatással, hisz náluk a kasszakulcs), de a jövő tavasziban még egyáltalán nem lehet biztos Orbán (hacsaknem szintén bajai módra: csalással), főleg, ha megvalósul az, amit a tömeg ma a Műegyetem Rakpart előtt követelt az őket képviselő pártok vezetőitől.

Az összefogás.

Utóirat: Aki ott volt, a kapott tollat jól tegye el! Szükség lesz rá jövő tavasszal! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr635595924

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: “Legyen az privát vélemény” 2013.10.25. 08:43:12

Nagyon más megjósolni a vacakabb forgatókönyv valószínűségét, mint átélni, ahogy a megérzéseid valóra válnak. Sohasem hittem az MSZP-ben, nagyon szkeptikusan, de támogatólag álltam Bajnai mellé és hülyének gondoltam a Milla/Szolidaritás/LMP-PM tengelyt…

Trackback: Nyolc ok, amiért jövőre is a Fidesz nyer 2013.10.24. 19:41:04

Ha hihetünk a közvélemény-kutatásoknak, akkor a Fidesz biztosan vezet a pártok versenyében, és hacsak nem történik valami drámai változás, akkor megnyeri a 2014-es választást. A maga formálta választási szabályoknak köszönhetően pedig nem is kell a sza...

Trackback: Ünnep: A DK trollkodott, Orbán leütötte a magas labdát 2013.10.24. 09:58:00

Ma már elképzelhetetlen október 23-a Békemenet és nagy ellenzéki gyűlés nélkül. Nem volt ez másképp tegnap sem, amikor a kormánypárthoz szorosan köthető "civil" szervezetek ismét végigvonultak Budapest utcáin, miközben az ellenzéki erők széles pal...

Trackback: Összefogás? 2013.10.24. 08:39:06

Hát elég érdekesre sikerült ez a mai összellenzéki tüntetés.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.23. 19:18:29

S ki kivel fog össze? Mert a tagság nélküli pártok (Ungár, Fodor, Bokros) jobb ha nem fognak össze.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.23. 20:21:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Elvi jelentősége annak is volna, de persze a hangsúly itt a DK-n van, hisz az olyan, hogy mérhető támogatottságú, és szervezettségű. A párt ellen egyébként nem is lenne kifogásom, csak ne Fletó vezetné...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.23. 21:09:45

@Fedor: A baszás ellen sincs kifogásod, csak szűz maradhass, ugye?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.23. 21:14:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A tagságnak a modern választási pártok esetén nincs nagy jelentősége (ha a mai "nagy" pártokra annyian szavaznának csak, ahány tagjuk van, mikroszkóppal nézhetnéd őket. Ehhez képest Bokros hívószó sokak számára (néha jobb híján, de ha mondasz egy olyan figurát, akire egy piacon megélő magánvállalkozó vagy egy piacon érvényesülő vállalat vezető beosztású dolgozója, vagy egyszerűen az szavazhatna, aki saját tudásából akar megélni, és nem seggnyalásból, és ennek van vállalkozásbarát, megvalósítható és fenntartható programja, pártja is van és hajlandó kiállni és Mo-on akar politizálni, isten bizony beállok mögéje).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.23. 21:24:30

@Kuviklacz: Programszinten teljesen elfogadható a DK, de Gyurcsány személye ellen igenis vannak kifogásaim, és azért se vagyok úgy oda, hogy a hívei annyira fanatikusak, mint a másik oldalon az Orbán-fanok.

Bogas 2013.10.23. 21:34:05

A legjobb Gyurcsány "új, közös, de másik" miniszterelnök-jelöltről szóló javaslata volt. Istenem, micsoda hét volt, amikor 2009-ben is bedobta ezt!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.23. 21:58:49

@Kuviklacz:

Bokros nem konzervatív, nem jobboldali, csak annak mondja magát, ez vele a gond.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.23. 22:00:19

@Fedor:

Bevallom: nekem Gyurcsány szimpatikus. De ennek ellenére nem szavaznék rá, mert van pár társadalmi kérdés, melyben elfogadhatatlan számomra a DK álláspontja.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.23. 22:14:15

@Bogas: Miért, Medgyessyvel nyertek a szocik.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.23. 22:19:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Már 1989-ben is tatcherista volt. A csomagja meg tipikus jobboldali volt (igazi, nem a magyar pántlikás). A környezete és a fejreállított magyar pártrendszer miatt ez nehezen értelmezhető.

kisQtya 2013.10.23. 22:23:35

És gondolod, hogy tavaszig növekedni fog a demokratikus ellenzék szavazóinak száma?
Miért növekedne?

MA, mint miniszterelnök-jelölt. Esküszöm, feláll a szőr a hátamon... :(

Bogas 2013.10.23. 22:54:52

@Kuviklacz: Csak az nem 2009-ben volt, és különben is: sírás lett a vége.

Sterbinszky Tivald 2013.10.23. 23:16:11

gordon azert jott vissza, mert min elnok jelolt akart lenni, csak jott az agressziv mesterhazy, hogy "uljunk le, fogjunk ossze, most, most azonnal, nincs mar ido"
es gordon leult vele, ugyan kicsit huzta az idot, de nem sokaig.
erre mhazy elohuzta a cilinderbol, hogy jo, de nem te leszel a min elnok jelolt hanem en. gordi kicsit elenkezett, majd hogy ne veresegnek latszodjon a dolog kitalaltak, hogy majd az nevezhet meg min elnokot, aki tobbet kap listan.
na vajon ki fog tobbet kapni? eleg magas oddsokat fizetnek angliaban gordonkara.

fleto meg leult az mhazyval, majd miutan az volt az alap feltetel, hog o nem politizalhat, kirohant, hogy "ez turheteten, hogy a dk partvezeteset (permellesleg magarol beszelt, ugye!) ki akarjak zarni a politikabol. aztan eltelt par het, es mar finomabban fogalmazott, most meg akar el is tunne.

mindezekbol kedves pajtasok az latszik, hogy az mszp ugy rangatja ezeket a babukat, ahogy o akarja, es szep lassan mindenki be fog nekil hodolni!
az lmp-s schiffer ezt nagyon jol latta, es ezert nem akart a szocikkal osszeulni!
regebben ez parton belul ment, ugy hivtak oket, hogy "platformok" ;), most szepen felszalamizta magat a mszp (ezt nem viki csinalta;), es mar nem belul harcolnak. ugyes!

el kell mindenkit keseritsek, aki bizik a kormany valtasban: jovore el fog maradni! ha egy kicsit osszeszedik magukat a fentebb emlitett urak, akkor talan meg tudjak majd akadalyozni az ujabb ketharmadot!

2llkedő 2013.10.24. 07:01:40

@Sterbinszky Tivald: "akkor talan meg tudjak majd akadalyozni az ujabb ketharmadot!"

Ez éppen elegendő lenne. Főleg, ha a fidesz egy minimális többséggel nyerne nyakukban a kdnp-vel.

DeMarco 2013.10.24. 07:11:47

Az egész posztból süt a kétségbeesés és pánik. És ez jó, nagyon jó...

Annyi magas labda van benne, h csapkodhatnám holnap reggelig. De minek?
Bőven elég a tudat, h nincs miért aggódni.

Sterbinszky Tivald 2013.10.24. 07:54:18

@félázsiai 2llkedő: es a mondta eleje:
"ha egy kicsit osszeszedik magukat a fentebb emlitett urak"
na ez fog hianyozni!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 08:24:02

@DeMarco: azt te csak szeretnéd, hogy pánik legyen. ja, és bőven elég a tudat, hogy folyamatosan elbízod magad.

DeMarco 2013.10.24. 09:13:45

@Fedor: Mi sem mutatja jobban a pánikot ennél:

index.hu/tech/2013/10/23/tulterheleses_tamadas_erte_az_indexet/

Vajon miért nem lepődtem meg? A nyóc' év alatt mindig pont Viktor beszéde alatt tűnt el a kép a tévéről, se előtte, se utána nem volt probléma, csak épp akkor történt hirtelen technikai probléma...

A legszebb az egészben az, h nincs is különösebb dolgunk. Csak ülünk a moziban és röhögünk.

Látszik, h nem sok fogalma van a szavazásról az ellenzéki pr-osnak. Nem kell tollat vinni, mert ott adnak... :))) Igaz, csak kéket, nem pirosat...
Szólni kellett volna, h hiába adtak pirosan fogót, azt nem fogják elfogadni... :))))))
Stílusosabb lett volna videókazettát osztogatni, mint baján, vagy öszödön... :)))))))))))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 10:06:57

@DeMarco: Te teljesen hülye vagy, azt kell, hogy mondjam.

Gyingizik 2013.10.24. 10:45:54

Fedor! maga szemlátomást nem érti, mi van az ellenzéki oldalon. A mesterházy az állami támogatásokból/bérekből élő nyuggereket, közalkalmazottakat, segélyeseket képviseli (klasszikus kádárjános bácsis nosztalgiás szavazók). Míg a gyúrcsány és a bajnai a külföldi multikat, bankokat, akik éppenséggel elvenni, lefaragni akarják ezeket a támogatásokat! Hogyan tudnának összefogni, együttműködni???? De még ha össze is tudnának fogi (ideiglenesen a közös ellenség ellen) miért adná oda a mesterházy a szavazóit annak a gyúrcsánynak/bajnainak, akik az állami megszorításos-neolibcsi gazdaság politikájuk miatt ÉPPEN ELLENTÉTES ÉRDEKET KÉPVISELnek? Ez már lejátszódott 2002ben medgyesi és az szdsz között, megyót meg is buktatta gyúrcsány. Akkor meg minek adná át a vezetést mesterházy bajnainak/gyúrcsánynak?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 11:44:55

@Gyingizik: Ez egy eléggé sarkos, és épp emiatt szükségszerűen értelmezés. Egyik fél sem ilyen fekete-fehér. Az pl. konkrét hülyeség bármelyik párt is kizárólag a bankok érdekét képviselné.

Már bocs.

DFK 2013.10.24. 12:09:13

hát, fedor, ha téged megnyugtat a szerény (max 10000 fő) részvétel, akkor a választáson találkozol részvéttel. ráadásul azt a tízezret is úgy kellett szervezni, szállítani.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 12:37:38

@DFK: El vagy tévedve, szervezett utaztatás a másik oldalon volt... És persze, írtam is, hogy az utcai számháború győztese, mint mindig, a FIDESZ, de az volt 2002-ben meg 2006-ban is, oszt mégis, mi lett belőle. Egyszerűűen a jelek szerint a jobboldal fanatikusabb, könnyebben megy utcára.

Vidéki 2013.10.24. 13:59:10

Gyurcsány arcátlanságára jellemző:

1. „Ha 5 percet beszélhet egy szónok, és megszabják előre hogy miről nem lehet beszélni, akkor Gyurcsány Ferenc hogy beszélhetett 12 percig? Szervezés?”

2. Juhász Péter: „DK vezető politikusa hívott fel hétfőn azzal, hogy azt hallja, Valakik meg akarják hekkelni Gyurcsány beszédét azzal, hogy beleskandálnak”.

Mégis kik voltak azok a kik szervezetten beleskandáltak Mesterházy beszédébe? Éppen a DK-sok.

A Népszava mai számában erről ír:

"A szocialisták megdöbbentek azon, hogy a DK szimpatizánsai alig engedték elmondani Mesterházy beszédét, azaz "aljas módon meghekkelték" a rendezvényt."

Fedor féloldalas agya így láttatja a helyzetet:

"de a jövő tavasziban még egyáltalán nem lehet biztos Orbán (hacsaknem szintén bajai módra: csalással),"

Fedor megfeledkezik arról, mint a gyerek, aki tegnapot felejtett, holnapra nem gondol, hogy ki manipulált, rágalmazott egy hamisított videóval Baján!

Fedor megfeledkezik arról, mint a gyerek, aki tegnapot felejtett, holnapra nem gondol, hogy ki is az a Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke, aki így nyilatkozott:

„A felvétel eredetiségéről azonban sem módon, sem tisztem nem volt meggyőződni - írta, hozzátéve: büntetőjogi tapasztalattal rendelkező munkatársának adta át a CD-t, hogy az megtegye a szükséges jogi lépéseket. "

Arról viszont nem szól a fáma, hogy a friss és meleg videó (az MSZP székházból) hogyan került Gavra (HVG) kezei közé, olyan forrásból, aminek hitelességében a (HVG) főszerkesztő szerint nem volt okuk kételkedni."(444)

Fedor megfeledkezik mint a gyerek, aki tegnapot felejtett, holnapra nem gondol, a HVG Kiadó Zrt közleményéről.

A HVG Kiadó Zrt. vezetése elfogadta Gavra Gábor, a hvg.hu főszerkesztőjének lemondását, mivel a bajai videófelvétel kezelésével, megjelentetésének körülményeivel súlyosan megsértette az 1979 óta megjelenő HVG alapértékeit, különös tekintettel a függetlenségre és a pártatlan tájékoztatásra, veszélyeztetve ezzel a HVG három és fél évtized alatt kivívott jó hírét.
Gavra Gábor 2011 óta állt a hvg.hu élén, melynek irányítását 2013. október 23-tól Neizer Anita eddigi főszerkesztő-helyettes veszi át megbízott főszerkesztőként.

Gyingizik 2013.10.24. 14:24:08

@Fedor: Nem haragszom, álmodozzon tovább!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 14:25:31

@Vidéki: "Fedor megfeledkezik arról, mint a gyerek, aki tegnapot felejtett, holnapra nem gondol, hogy ki manipulált, rágalmazott egy hamisított videóval Baján!"

Vidéki meg megpróbál elfelejtkezni arról, hogy egyrészt semmi bizonyíték arra, hogy bármelyik pártnak is köze lenne ahhoz a videóhoz megrendelőként, másrészt hogy bírósági ítélet és egyéb bizonyítékok vannak róla, hogy a FIDESZ csalt. A videó csak hab lett volna tortán, ha igaz lett volna.

De persze teljesen természetes, hogy ezzel próbálsz terelni, hisz végül is ha azt nézzük, ez a videó egy pártnak jött csak jól, és az a FIDESZ. Lehet, felül kéne vizsgálnom azt a mondatomat, hogy egyik pártnak se lehet köze hozzá...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 14:28:58

@Gyingizik: Nem álmodozom, csak nem tartok lejátszott meccsnek egy még nem lejátszott meccset. Az tény, hogy többen akarnak kormányváltást, mint ahányan nem. De persze tény az is, hogy ez a tömeg viszont nem egységes. hogy miként változik ez fél év alatt, ettől függ minden. Az kétségtelen, hogy a FIDESZ van esélye újrázni, nem is kicsi. De most messze nem 2010 van. Akkor biztosak lehettek a győzelemben, és ezt senki sem vitatta, csak az volt a kérdés, hogy meglesz -e a kétharmad.

Most viszont...

Vidéki 2013.10.24. 15:50:45

@Fedor:

Fedor meg van győződve arról, hogy

„semmi bizonyíték arra, hogy bármelyik pártnak is köze lenne ahhoz a videóhoz megrendelőként,”
Ne tessen mellébeszélni!

Kőrös Gusztáv Tibor, aki akkor még a Demokratikus Koalíció tagja volt, bevallotta, hogy az MSZP megrendelésére készült a videó.

Csak hétfőn jelentette be kilépési szándékát a Demokratikus Koalícióból Kőrös Gusztáv Tibor - tudta meg az Origo. (Miután az ügy kipattant és nem úgy sült el ahogyan az MSZP szerette volna!)

A bajai választási csalásról készült videó állítólagos készítője a párt Bács-Kiskun megyei 3-as számú választókerületének volt a tagja,

(csak) hétfőn jelezte az országos elnökségnek, hogy benyújtja a lemondását.

Állítja vastag bőrrel a képén az úgynevezett Demokratikus Koalíció:

„nyilvánosságra került egy videofelvétel, amelyről kiderült, hogy manipuláció.

A Demokratikus Koalíciónak ehhez semmi köze nincs.

Mára kiderült azonban, hogy a párt egy tagja az ügybe belekeveredett,

szerepe viszont még tisztázatlan.”

A Blikk vasárnap azt írta, hogy a rendőrségen indult nyomozás során a felvétel egyik készítője, Kőrös Gusztáv Tibor bevallotta, hogy az MSZP megrendelésére készült a videó. A férfi solti roma kisebbségi önkormányzati képviselő.

Korábban Demokratikus Koalíció elnökségi tag is volt…Úgy tudjuk, feladata a választókerületben élő romák toborzása volt

Hétfőn bejelentette kilépési szándékát a Demokratikus Koalícióból Kőrös Gusztáv Tibor - tudta meg az Origo.

A bajai választási csalásról készült videó állítólagos készítője a párt Bács-Kiskun megyei 3-as számú választókerületének volt a tagja, hétfőn jelezte az országos elnökségnek, hogy benyújtja a lemondását.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.10.24. 15:59:53

A rendezvényen feleannyian voltak mint márc 15én vagy tavaly.

A szónoklatok iszonyúan unalmasak voltak, kivéve a Ferié, amit végigröhögtem. Nincs még egy ekkora troll!

Az egész "demokratikus ellenzékben" (-mínusz LMP) nincsen koncepció, látványosan nem fogják fel, mi, illetve ugye kik, okozták a Fidesz 2/3-adot.

Konkrétan nem tudom eldönteni, hogy melyik a szánalmasabb/veszélyesebb Orbánék vagy ezek.

Az pedig egész egyszerűen röhej, hogy az a garnitúra retteg, amely a módszerváltás legnagyobb részében kormányon volt(, és akkor ne is beszéljünk a cucilista időkről).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 16:43:58

@Vidéki: "Ne tessen mellébeszélni!"

Mert rohadt szavahihető az a figura, aki ugye az egyik pártnak tagja, és a másiknak készít gagyi videót, a harmadik párthoz meg rokoni kapcsolatok fűzik... Teljesen életszerű, hogy az MSZP ilyennel forgattat oktatófilmet, mobillal! Ne legyál már ennyire hülye...

kulcsar2011 2013.10.24. 16:49:49

"Az előzetes hírek szerint nem egyeztetettek előre szónokok"

Nem egyeztettek, de előre megbeszélték, hogy nem egymással fognak foglalkozni.
Erre Fletóék mégis azon sopánkodtak, hogy a tortából ők nem kaptak, pedig nagyon szeretik az édességet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 16:53:32

@TaTa86.: "Az pedig egész egyszerűen röhej, hogy az a garnitúra retteg, amely a módszerváltás legnagyobb részében kormányon volt"

Miért gond az, hogy az, amit a rendszerváltás eredményének tartanak, azt meg akarják őrizni, mert most veszélyben érzik?

"és akkor ne is beszéljünk a cucilista időkről"

Mesélj, ki volt volt kormányon a cucilista időkben? A FIDESZ alapító Fodor meg Ungár? A Beszélőbe irogató Bokros? A rendszerváltás előt a politikának közelében se járó Kuncze? A 90-ben még általános iskolás Szabó Tímea? Vagy a 87-ben egyetemistaként tiltakozó akciót szervező Bajnai? Még a Gyurcsány se jutott tovább a KISZ titkárságnál, és ott is a reformszárnyhoz tartozott...

DeMarco 2013.10.24. 17:10:39

@Vidéki: Á, hagyjad. Én már napok óta próbálom jobb belátásra bírni, sőt én már a balhé előtt megjósoltam (teljesen egyértelmű volt), hogy ez lesz. De tök' mindegy, nem számít Fedornak. Rendületlenül nyomatja a hülyeségeket és juszt se néz tükörbe...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 17:24:02

@TaTa86.: Ja igen: a rendszerváltáskor gimnazista Mesterházyt kihagytam...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 17:30:25

@DeMarco: A videó hamisnak bizonyult, ezt elismertem,ezen kívül miért kéne még tükörbe néznem? Talán hitelt érdemlően kiderült a megrendelőről bármi is? Mert én csak egy rakás ellentmondást látok... Persze jól jön ez nektek, hogy elfedje a bírósági ítéletet meg a többi bizonyítékot a Fidesz csalásáról.

holmsz (törölt) 2013.10.24. 22:50:35

@Fedor: Jól mondod, ezek a fásult nácik ilyenek. Csak mi európai liberálisok vagyunk bölcsek, átgondoltak!

holmsz (törölt) 2013.10.24. 22:53:33

@Fedor: Nem, nincs, az ilyen fasisztáknak nem adhatunk teret! Csak a magunkfajta jófej szociálliberálisok vihetjük az országot a jó felé.

DeMarco 2013.10.25. 14:56:44

@Fedor: www.youtube.com/watch?v=fYHSTbCBbno&feature=youtu.be

Persze-persze, tudjuk..

Ha nem nyerhettek, mert nincsenek szavazóitok, akkor csakis csalás lehet. Mind a három millió ember csalt! :)))

Igazán kíváncsi leszek, h mi lesz a szlogen, ha ismét igen jelentős lesz a különbség. Alighanem bent szorul a síp a torkodban...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.10.25. 14:57:45

@Fedor: "Miért gond az, hogy az, amit a rendszerváltás eredményének tartanak, azt meg akarják őrizni, mert most veszélyben érzik?"

Mert a "redszerváltás" "eredményeit" pont ez a garnitúra nullázta le.

Ez a garnitúra volt az, amelyik minden további nélkül képes volt lenullázni az országot azért, hogy hatalomba maradhasson, és ameddig egy halvány remény volt a koncra nem is álltak fel.
Ez a garnitúra mentette át a kommunista rendszerből örökölt politikai hatalmát és kapcsolatait a gazdasági hatalmához. (Ugye Gyurcsány és Bajnai?)
Ez a garnitúra volt az, amelyik asszisztált a rendőrpogromhoz, sőt Kuncze kifejezetten uszított és bagatellizált. Ahogy utána asszisztáltak az ügyészség minősíthetetlen eljárásához, koncepciós perekhez, ellenzékiek megfélemlítéséhez, jogkorlátozó törvényekhez.

Most átkerültek a f*sz rosszabbik végére, és sírják vissza a "szabadságot".

Pl melyiknek jutott eszébe, hogy 94-98 között nem létezett jobboldali média, amelyik létezett annak is baloldali volt a tulajdonosa? Nem ez akkoriban nem volt fontos... Most hogy az internet egyébként fokozatosan leváltja a hagyományos médiumokat, és ténylegesen lehetetlen cenzúrázni(, még ott is ahol kéne: ld: kuruc.info) most meg kell szakadni a sajtószabadságért.

Az hogy valaki egyszerű ballib civilként tiltakozik Orbán kormányzása ellen, teljesen érthető. (Bár megjegyzem: elég gerinctelen dolog, hogy amikor az ő lieblingjei kormányoztak, akkor kussolt. Én kimentem az előző évi Milla-tüntire!)
De tudod Kövér Lászlót is kiröhögném, ha egy esetleges vereség után 2017ben ő aggódna a kormány miatt.

Ezeket persze mind tagadhatod, jobbos mítoszoknak hívhatod, de a tény tény marad: Orbán nem azért fog nyerni 2014, mert diktátor, hanem mert sokak szemében még mindig kisebbik rossz, és sokak, pl az én szememben meg nincsen különbség a kettő között.

"Mesélj, ki volt volt kormányon a cucilista időkben?"
Itt alapozták meg a gazdasági, politikai hatalmukat. Mesterházyt pedig aljasabbnak tartom mint mondjuk Gyurcsányt ebből a szempontból. Ő mondhatta volna, hogy balos vagyok, de hazaárulókkal kollaboránsokkal nem közösködöm. Előtte minden további nélkül ott volt a lehetőség, hogy új pártban tevékenykedjen. Nem mondta, a karrier fontosabb, hülye lesz majd kockáztatni, jó lesz neki az utódpárt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.25. 19:53:46

@DeMarco: Tudom, csak viccből ismételték meg a választás, nem a FIDESZ miatt, tűzifaosztás sem volt, meg ez sem:

444.hu/2013/10/25/nyomoznak-az-egyutt-aktivistajanak-megfigyelese-miatt/

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.25. 20:49:17

@TaTa86.: Nem egészen látjuk egyformán a dolgokat.

"Ez a garnitúra volt az, amelyik minden további nélkül képes volt lenullázni az országot azért, hogy hatalomba maradhasson, és ameddig egy halvány remény volt a koncra nem is álltak fel."

Olyan jó arról elfeledkezni ugye, hogy 2008-ban világválság volt, és hogy onnan Bajnaiék alatt már felálltunk, és növekvő gazdaságot adtak át, igaz? Amit te lenullázásnak hívsz, az a mutatók többsége szerint sokkal jobb állapotot jelentett, mint a mai.

"Ez a garnitúra mentette át a kommunista rendszerből örökölt politikai hatalmát és kapcsolatait a gazdasági hatalmához. (Ugye Gyurcsány és Bajnai?)"

Kapcsolatokat felhasználva meggazdagodók mindenhol vannak, ez nem törvénytelen. Ők legalább nem ejtették foglyul az államot, mint Simicskáék, nem arról szólt csak a törvénygyártás, hogy minden pénzt nekik.

"Ez a garnitúra volt az, amelyik asszisztált a rendőrpogromhoz, sőt Kuncze kifejezetten uszított és bagatellizált."

NEM VOLT rendőrprogrom, ezt már számtalanszor átbeszéltük. Olyan események történtek, amilyenek a mi életünkben még nem, és ezekre a rendőrség olyan eszközökkel reagált, amelyek minden demokráciában bevetnek a rendbontók ellen. Az igaz, hogy a rendőrök rutintalanságának és sértettségének köszöngetően ez nem volt szakszerű, és túlzások is voltak. De nem volt pogrom. És Kuncze se uszított. Hagyjuk már azt a szerencsétlen poént a Máriusszal. Lehet vitatkozni az ízlésességén (számtalanszor leírtam, az alapjával már kevésbé), de ha az uszítás volt, akkor a Jobbik meg a gárda mit csinál egyfolytában? Arra milyen szót használnál? És Orbán tegnapelőtti beszédére?

"Pl melyiknek jutott eszébe, hogy 94-98 között nem létezett jobboldali média, amelyik létezett annak is baloldali volt a tulajdonosa? Nem ez akkoriban nem volt fontos..."

Horn speciel direkt juttatott állami pénzt a jobbos médiának is, mert fontosnak tartotta, hogy legyen. De 2010 előtt eszébe se jutott senkinek adminisztratív eszközökkel, törvények és bírósági ítéletek be nem tartásával fenyegetni a másik oldal médiáját. Hornnak is kétharmada volt, mégis ragaszkodott ahhoz, hogy a médiatörvényt ötpárti egyetértéssel fogadják el, hogy még csak véletlenül se lehessen részrehajlással vádolni. Hát ilyen háklijai Orbánnak nem voltak.

"elég gerinctelen dolog, hogy amikor az ő lieblingjei kormányoztak, akkor kussolt."

Ha ezzel rám célzol, akkor nagyon mellélőttél. Nyugodtan visszaolvashatod 2008-ig bármelyik blogbejegyzésemet, ahol megérdemelték, ott kritizáltam őket, és nagyon is megérdemeltnek tartottam a 2010-es vereséget. Ettől független, hogy attól még tartottam attól, hogy mi lesz utánuk, és az aggodalmaim valóra is váltak, sőt...

"Orbán nem azért fog nyerni 2014, mert diktátor, hanem mert sokak szemében még mindig kisebbik rossz, és sokak, pl az én szememben meg nincsen különbség a kettő között."

Sokak szemében meg a másik oldal a kisebbik rossz, és így vagyok vele én is. Nem úgy alakultak a dolgok mostanra, ahogy szerettem volna. Én három éve abban reménykedtem, hogy Gyurcsány is, az MSZP is teljesen jelentéktelen lesz mostanra, és lesz más, hitelesebb liberális, baloldali erő. A lehetőség ott volt, de senki nem élt vele. Ott volt az LMP, jöhettek volna még újabbak, de senki. Ha én jövő tavasszal a ballib szövetségre adom voksomat, akkor az nem azért lesz, mert nem tudok jobbat elképzelni helyettük, hanem azért, mert nem lesz jobb.

Persze kényelmes dolog egyenlőségjelet tenni a két oldal közé, de ez egyszerűen nem igaz. A rendszerváltás óta senki annyi kárt nem okozott az országnak, mint Orbán az elmúlt három évben. Nem, még Gyurcsány sem, pedig... De 2010 előtt max. kiskapuztak a törvényekkel, viszont senki nem állt neki rendszerszinten lebontani a demokráciát, és senki nem csinálta ennyire pofátlanul a korrupciót, mint a mostaniak, amikor gyakorlatilag MINDEN törvény arról szól most már, hogy miképp lehetne még több pénzt kiszivattyúzni a csókosoknak, és miképp lehetne minél inkább elhallgattatni a az ellenvéleményeket. Engem ne tagadjon ki senki a magyarságomból csak azért, mert más merészelek gondolni, mint ő.

Itt ebben az országban minden oldalnak vannak jogos és képzelt sértettségei. Túl kéne már ezen lépni. A jelenlegi jobboldal erre teljesen képtelen, a másik oldalon legalább vannak olyan hangok, amelyek erre hajlanak. nincsenek illúzióim, a másik oldanak is voltak, lesznek ügyei. És ezeket ugyanúgy kritizálni kell, mint eddig, sőt, és lehetőleg meg kell előzni. De ezt az idegbajt, ami most folyik, meg kell állítani.

Egy biztos: Eddig az összes balos garnitúra jobb állapotban adta át az országot, mint ahogy átvette (igen, még 2010-ben is, a 2007-es megszorítások és világválság ellenére is, nézz nyugodtan utána a számoknak), az eddigi jobbos kormányok viszont mind rosszabb állapotban adták át az országot, min ahogy átvették (na jó, az elsőnél erre még volt némi mentség), és ez jövőre is így lesz, sőt olyan szintű visszarendeződés történt, hogy majdnem kezdhetjük elölről, mint 90-ben.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.10.25. 20:57:45

@Fedor: "amelyek minden demokráciában bevetnek a rendbontók ellen. "

Pl tömeges kínzások a bv-intézetekben.

Qrva anyád. Bojkott.

DeMarco 2013.10.25. 21:12:17

@Fedor: "sőt olyan szintű visszarendeződés történt, hogy majdnem kezdhetjük elölről, mint 90-ben."

Az egész sületlenségnek, amit lázálmodban összehordtál ez a lényege. NEM fogjuk hagyni, hogy újra, megint mindent szétbasszatok! Épp elégszer végignéztük.
Az egész törvénykezési hullámnak ez a fő lényege. Mindent úgy bebetonozni, h még egyszer ne lehessen mindent visszarendezni nullára, még egyszer ballib kormány ne tudjon garázdálkodni kedvére a málnásban.

Lehet, h a fidesz nem tökéletes, de meszze-messze felülmúlja a balliba katyvaszt. Ha megint nagyon elhúzunk, az nem csak a fidesz győzelme lesz. Abban benne lesz jócskán az is, hogy épeszű ember nem adja a szavazatát a másik társaságnak.
Minél szorosabban összeálltok, annál kevésbé lesz valós alternatíva a billegőknek.
Nagyon helyesen emlegesd csak a visszarendezést és a ballib kormányígéreteket, minél hangosabban és erőteljesen. Hozzál a fidesznek még több szavazót...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.25. 21:12:24

@TaTa86.: Figyelj, én megpróbálok normális hangon vitatkozni, szóval ha lehet, kerüljük egymás felmenőit, mert az nem vezet sehova.

"Pl tömeges kínzások a bv-intézetekben."

Na ez pl. tényleg jobbos legenda, valamikor régen be is linkeltem egyszer vizsgálóbizottsági jegyzőkönyvet, ami cáfolja. Én lusta vagyok megkeresni most, de megteheted, ha gondolod.

Másrészt meg azt is írtam, hogy "a rendőrök rutintalanságának és sértettségének köszöngetően ez nem volt szakszerű, és túlzások is voltak." Tehát szerintem se volt mindenben kóser a rendőrség eljárása, és volt helye a vizsgálatoknak. De alapvetően olyan szituáció volt, hogy FEL KELLETT lépniük a rendbontók ellen. A könygáz, a gumibot, a gumilövedék elfogadott tömegoszlató eszköz. A kivitelezés minősége, az már más kérdés. Azt lehet botrányosnak nevezni. de jogtalannak nem. Amúgy csak jelzem, hogy volt olyan FIDESZ-es képviselő, aki egy bizottsági jegyzőkönyv szerint éleslőszer bevetését hiányolta... Szóval akár örülhetünk is, nem ők voltak abban az esetben a rendőrség mögött.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.25. 21:17:19

@DeMarco: A visszarendeződést arra mondtam, ami most van, sorra jönnek vissza a rendszerváltás előtti dolgok az oktatástól az államosításokon át a tőkeellenességig, és azért egyért egyre hangosabban az ennyi idő után már totál értelmetlen kommunistázás, hogy ez ne legyen feltűnő.

De hát téged sose az eszedért és a szövegértési képességedért szerettünk.

Azon persze nem csodálkozom, hogy neked ez a félázsiai antidemokrácia, ami fele robogunk, tetszik, hisz minden szavadból süt, hogy leszarod az emberi jogokat.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.10.25. 21:38:37

@Fedor: Van egy bizonyos emberi minimum, amit elvárok. Te alatta vagy. Itt nincs helye vitának.

Amit leírtál sok helyen tényszerűen hamis.

"A könygáz, a gumibot, a gumilövedék elfogadott tömegoszlató eszköz."
Jah, és a vipera. Mellesleg a gumilövedék akkor "elfogadott", ha rendszeresítve van a puska. Mellesleg tilos vele fejre célozni, és tilos egy bizonyos távolságnál közelebbről lőni. Ahogy tilos nem ellenálló fegyvertelen ember ellen használni.

De kit érdekel? Minden csak jobbos mítosz, hiszen a Klubrádióban is megmondták!

Hányinger. Remélem nem fog eljönni az idő, mikor te kerülsz a f*sz rosszabbik oldalára.

mizrolist 2013.10.26. 11:38:14

@DeMarco: nemrég olvastam egy cikket arról, hogy oszlottak meg a szavazatok a 2010-es választásokon egyes választókörzetekben - ezek dokumentált adatok, a hitelességükről vitázni 3 évvel később marhaság lenne. Konkrétan olyan kelet-magyarországi eseteket nézett meg az író, ahol a Jobbik jól szerepelt. Ezekben a körzetekben jellemző tendencia volt az, amit Baján is lehetett látni: hogy a legtöbb választókör szorosan alakult, kivéve a cigánysorokat. Ott ugyanis a Fidesz 80+%-ig jutott, ami összesítésben a jelöltjük győzelmét jelentette a választókörzetben. Vajon ezeken a cigánysorokon mi a gyakoribb: az a szavazó, aki meggyőződésből adja le a voksát, vagy az, akit meg lehet venni gulyással, tűzifával stb.?

DeMarco 2013.10.26. 16:09:51

@mizrolist: Vajon mennyire reális, h a cigányok a jobbikra szavaznának? Kötve hiszem, h bármelyiket győzködni kellene, h ne rájuk szavazzanak.

Mindig is volt és lesz is olyan, h valamelyik párt megkeni a választók egy részét. Könyveket lehetne megtölteni a nyugdíjasoknak "adományozott" ételcsomagokkal, pénzekkel. Nem kivételek ez alól a cigányok sem. A többieket meg irreális ígéretcunamikkal bombázzák, egész panelházakat terítenek be a hülyeséggel ugye.

Pont ezért ez csak a szokásos minihiszti, amikor vérben forgó szemmel mutogatnak egyesek, miközben bőven lenne hol söprögetni a kedvenceiknél is, példa meg ezer van.

Csak a szokásos kettős mércét látjuk, semmi változás, semmi eredetiség. Unalom.

A saját szememmel láttam négy éve, h a kedves ellenzéki jelölt két kigyúrt állattal végigjárta a várost és a kis piros körmeivel letépkedte a fideszes jelölt összes plakátját a táblákról a választás előtti éjszaka. Másnap aztán durván kikapott...

Az ilyen játékok mit sem számítanak. Az arány olyan elsöprő volt utoljára, h nem maradtak kérdések.
Remélem most is pont ennyire elsöprő lesz. Nem lenne jó senkinek, ha a bíróság döntésén múlna a választás, meg néhány cigány szavazatán.

Minden esély megvan a győzelemre. Egyrészt az alternatíva teljes hiánya miatt, másrészt az elégedettség miatt.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.26. 18:07:08

@Bogas: De nem azért, mert Medgyessy nem volt pártember, hanem azért, mert túl szoci volt. Sőt, mondhatnám, hogy nem Medgyessy miatt, hiszen a következő választást még megnyerték a szocik.És már akkor se volt Medgyessy sehol se.

Bogas 2013.10.26. 18:15:54

@Kuviklacz: Ebben egyetértünk. De pörögnek itt közben az események. Nem szeretnék most a "demokratikus ellenzék" helyében lenni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.27. 17:28:27

@TaTa86.: "Jah, és a vipera. Mellesleg a gumilövedék akkor "elfogadott", ha rendszeresítve van a puska. Mellesleg tilos vele fejre célozni, és tilos egy bizonyos távolságnál közelebbről lőni. Ahogy tilos nem ellenálló fegyvertelen ember ellen használni."

Kiforgatod a szavaimat. Amit leírsz, az mind igaz. Csak épp é sem állítottam az ellenkezőjét, sőt, akkor leírom immár harmadszor: a rendőri akció szakszerűtlen volt, és sokszor túlzó, sőt fentebb írtam a botrányos jelzőt is, és pont az általad felsoroltakat értettem alatta. Egy valamiben állítok mást, mint te, abban, hogy az oszlatás szükségszerű volt. Mert hogy akkor, amikor kocsikat gyújtottak fel, meg buszokat térítettek el, mert kockakővel dobáltak, igenis jogos volt az oszlatás. Sokadszorra: a kivitelezés, azzal voltak gondok.

"Amit leírtál sok helyen tényszerűen hamis."

Ha így van, akkor írd le, miben volt az, és akkor arra tudok válaszolni, hogy miért gondolom úgy, vagy elismerem, ha tévedtem. De így, bele a vakvilágba, nem igazán tudok válaszolni.

DeMarco 2013.10.28. 09:09:35

@Fedor: "Egy valamiben állítok mást, mint te, abban, hogy az oszlatás szükségszerű volt."

Az oszlatásban teljesen egyetértünk. Csak én nem a tüntetőket oszlattam volna fel, hanem a parlamentet és ki kellett volna írni az előrehozott választásokat.
(Meg börtönbe küldeni akiket megilletne.)

Egyébként kivételesen eltaláltad a poszt címét.

Te is jól szórakozol a székely ügy ellenzéki hozzáállásán és a klubrádió körüli cirkuszon?
Vagy csak mi röhögünk teli szájjal? :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.28. 11:29:15

@DeMarco: Meg fogsz lepődni: lehet, hogy tényleg jobb lett volna, ha elfogadja a Parlament Fletó akkor lemondását. Sok mindent megspóroltunk volna, pl. a mostani kétharmadot is. De ezt akkor még nem lehetett előrelátni.

"Te is jól szórakozol a székely ügy ellenzéki hozzáállásán és a klubrádió körüli cirkuszon?"

1. Az ellenzéki hozzállás (nagyon helyesen) az, hogy támogatja a székeylföldi autonómiát. Van pár ember, aki meg nem, és ennek hangot is ad. Ehhez joguk van, még akkor is, ha nem értek velük egyet, de ettől még nem lesz ez AZ ellenzéki álláspont. Szerencsére.

2. Kuncze anno kifele tartott a politikából, most meg újra befele. Ebből a szempontból korrekt a rádió hozzáállása. Hogy ennek csak a a szereplés után adnak hangot, pedig egyáltalán ne érte őket váratlanul, az már kevésbé. És tényleg szerencsétlen, hogy ekörül megy az adok-kapok. De gondolod, hogy ennek lesz bármi hatása is hosszú távon? Ne röhögtess.

DeMarco 2013.10.28. 13:15:12

@Fedor: "De ezt akkor még nem lehetett előrelátni."

Pontosabban te nem láttad előre. (Nem akartad meglátni, inkább homokba dugtad a fejed.)

1.Ímmel-ámmal. Nyíltan két okból nem fordulnak ellene. Buktak egy népszavazást ebben a kérdésben, szándékosan riogattak (23 millió román) és befürödtek vele, van kettős állampolgárság és nem történt semmi azon kívül, h rengetegen kiváltották már, no és ugye szavazhatnak is a kinti magyarok, ezért nem merik megkockáztatni a szavazatvesztést.

2.Hosszú távon nem lesz hatása, mert a választásokra úgy is egybeforr az egész banda, vért izzadnak majd a listás helyekért (helyben bukni fognak) és, h felkerüljenek az uniós listára, jó pénzért lógatni a lábukat kint.

De rövid távon remekül szórakozunk...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.28. 14:37:00

@DeMarco: "Pontosabban te nem láttad előre."

Ez tévedés. Te persze évekkel korábban se adtál volna neki esélyt, de akkor még nem jobboldali szemmel tényleg nem lehetett tudni, hogy a felvállalt reformokat, amelyeknek addig mindent alárendelt, végül nem csinálja végig, és ebben az se menti, hogy a másik oldal mindent megtesz az elgáncsolásáért. mindegy, hagyjuk. Ez már lerágott csont.

"Ímmel-ámmal."

Nagy tévedés. Nem mosd össze a kissebségi autonómia és a kettős állampogárság ügyét. A kettő egyáltalán nem ugyanaz.

Amúgy meg lehet, hogy rövid távon remekül szórakozol, én meg bosszankodok, hogy mennyire egy töketlen banda ez, de ez nem jelenti azt, hogy ez fél év múlva is így lesz.

DeMarco 2013.10.28. 20:27:43

@Fedor: "de ez nem jelenti azt, hogy ez fél év múlva is így lesz."

A remény hal meg utoljára, szokták mondani...

Van ennek esélye? Kb. 1:100000-hoz. De ez is egy esély, még ha oly kicsi is... :DDD

DeMarco 2013.10.28. 21:09:07

@Fedor: Máris feladhatod a reményeidet:

index.hu/belfold/hirek/2013/10/28/alairast_gyujt_bajnai_az_egykulcsos_ado_ellen/

És itt is van az utolsó szög a dobozhoz.
Bukjunk nagyot, igen, igen... mondaná az egyszerű baloldali.

Az újabb kis kedvenced úgy látom megint kétharmadot akar. Megkapja, csak jó hangosan ismételgesse a programját...

Segíts neki te is, kell még több fidesz szavazó...

mizrolist 2013.10.29. 13:32:22

@DeMarco: azt beleszámoltad, hogy mi lesz, ha azok is szavaznak, akik Angliában, Németországban stb. élnek és dolgoznak? Ez a réteg nem igazán nagy barátja a Fidesznek... (ez meg is látszik a szabályozáson: nekik nem lehet pl. levélben szavazni, mint egy erdélyinek, csak a nagykövetségen)

DeMarco 2013.10.29. 14:57:31

@mizrolist: Azok eddig is szavaztak, nem tűnt fel? Ezért kellett még napokig várni, amíg beérkezik a világ másik feléről is az összes szavazat.
A szabályozás meg azért ilyen, mert a határontúli magyaroknak van félnivalójuk attól az országtól, ahol élnek. A szlovákok egyből megvonják tőlük a szlovák állampolgárságot, de a románok sem bánnának velük kesztyűs kézzel, máris feljelentették az erdélyi menet szervezőit.

A szabályozás őket védi ezzel. Ha nyíltan vállalhatnák kettős állampolgárságukat, minden retorzió nélkül, akkor lehetne egységes szabályozást kiírni.

Nem gondolnám, h aki kint van nyugaton, azok kormányellenesek lennének. Meg kellene nézni egy statisztikát, fedor szereti az ilyeneket, kérd meg rá. Sokat ismerek, aki kint dolgozik, de ugyanúgy a fideszre fog szavazni. Alternatíva hiányában rá is fognak szavazni.

Aki meg azt hiszi, h csak azért, mert átszavaz az ellenzékre, neki itthon lesz munkahelye, az szegény nagyon el van tévedve...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.29. 15:17:32

@DeMarco: "És itt is van az utolsó szög a dobozhoz."

Már vártam, hogy mikor hozod ezt fel :-) Neked valamiért az a mániád, hogy az egykulcsos adó a jelen formájában egy népszerű dolog. Hát a fenéket. Pont ez egy olyan téma, amibe érdemes beleállniuk, ugyanis a jelentős többség rosszul járt vele.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.29. 15:23:27

@DeMarco: "A szabályozás őket védi ezzel. Ha nyíltan vállalhatnák kettős állampolgárságukat, minden retorzió nélkül, akkor lehetne egységes szabályozást kiírni."

Enyhe csúsztatással kerülöd kia kérdést. Nem az a gond, hogy a határontúliaknak nem kell utazni a szavazáshoz, hanem elég a levél, hanem az, hogy nyugati munkavállalóknak meg igen. Nem hallottam még értelmes magyarázatot arra, hogy miért ne szavahatnának ők is levélben, ha már (az internetes szavazást már említeni sem erem, pedig hát az lenne a legészerűbb, egyre több országban már működő alternatíva). Azaz egy akad: Pont az, amit mizrolist is felvet: míg a kisebbségi magyarok között népszerű a FIDESZ (hisz ezért hozták be ezt az egész kettős állampolgárasdit), addig a pont miattuk lábbal szavazók között egyáltalán nem azok, és ezen az se változtat, hogy természetesen a TE ismerőseid Londonfalvából is Viktorra szavaznának. Tényleg, ők vajon miért inkább külföldön próbálnak érvényesülni? ;-)

DeMarco 2013.10.30. 11:51:45

@Fedor: "Neked valamiért az a mániád, hogy az egykulcsos adó a jelen formájában egy népszerű dolog."

Az is. Mindenkinél aki tud számolni.

A maszop erőltetné a progresszív adózást és ezzel eleve vesztésre vannak ítélve.
A ballib rizsával ellentétben a többség bizony jól járt az egykulcsossal, ami csak idén egykulcsos először!!!

A szuperbruttó, félszuperbruttós hülyeségeket el kell végleg felejteni, ahogy az adójóváírást is.

Az egykulcsos sokkal igazságosabb rendszer. A különbség a szavazótáborok és a nemzetstratégiai elvekben van. A fidesz a családokat, a gyerekeket támogatja, a minél több gyerekre építi az országot. A maszop meg a nyugdíjasokra. El lehet dönteni, h melyik vezet hosszabb távon sikerre.

Egy esetleges ballib kormány esetén durva pénzeket fog bukni mindenki és senki sem olyan hülye, h a saját pénztárcája ellen akarjon szavazni.

A mantráitok már a havi fizetéskor megbuknak, mert abból mindenki el tudja dönteni, h kinek hisz jobban. Aztán mondhattok amit akartok...

"Nem hallottam még értelmes magyarázatot arra, hogy miért ne szavahatnának ők is levélben..."

Azért az nagyon bájos, hogy először azért háborogtok, h lehet levélben szavazni, mert azzal könnyebb csalást elkövetni, hiszen nehéz ellenőrizni, majd fordítva, utána azért nyávogtok, h a többinek miért nem lehet...
Jó lenne, ha már eldöntenétek, h pontosan mi is a bajotok, bár tudjuk, nyuszika és a sapka effektus játszik csupán.

A helyes eljárás a személyes megjelenés lenne és ehhez kell ragaszkodni, itthon is és külföldön is, mert ezt lehet a legegyszerűbben ellenőrizni. A netet meg lehet hekkelni, a leveleket lehet fénymásolni, (ugye ismerős a választási libsi cédulák esete pesten?). A probléma az, hogy bizonyos államokban ezt rizikós megtenni. Nem nekünk, hanem az ott élőknek. Őket meg kell védeni. Ezért kellett eltérő eljárást biztosítani ezekre az államokra. Remélhetőleg előbb-utóbb belátják ott is, h nem ördögtől való a kettős állampolgárság, ettől nem lesznek kevesebbek és akkor ott is a rendes szabályozást (fizikai megjelenés)-t lehet bevezetni.
Egyébiránt meg csak kb. 9000 ember szavazott 2010-ben külföldről. Nem oszt, nem szoroz. Most is csak listára lehet szavazni, a helyi jelöltekre nem.

Mindazonáltal nyilván egyszerűbb lenne neten rendezni, de sokkal veszélyesebb is. Minden napra jut hekkelésekről hír, ahol a legjobban védett objektumokba is behatolnak, vagy épp a pesti amcsi nagykövetség tetején lévő nsa antennáról, ami lehallgat minket minden percben. Sztem nem kellene megkockáztatni, h vmelyik külföldi állam befolyásolja a szavazást egy kis programmal... pláne nem egy olyan kommunikációs szolgáltató, akit épp erősen adóztatunk...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.30. 12:51:27

@DeMarco: "A különbség a szavazótáborok és a nemzetstratégiai elvekben van. A fidesz a családokat, a gyerekeket támogatja, a minél több gyerekre építi az országot. A maszop meg a nyugdíjasokra. El lehet dönteni, h melyik vezet hosszabb távon sikerre."

És mi köze van ennek az egykulcsos adóhoz? Kevered a szezont a faszommal... Ami erről szól, az a családi adókedvezmény, ami ettől független.

"senki sem olyan hülye, h a saját pénztárcája ellen akarjon szavazni"

Valóban. Épp ezért népszerűtlen az egykulcsos adó, mert sokan MOST járnak rosszul. Lehet, hogy te jól jársz. De te ezzel a kisebbséghez tartozol.

"Azért az nagyon bájos, hogy először azért háborogtok, h lehet levélben szavazni, mert azzal könnyebb csalást elkövetni, hiszen nehéz ellenőrizni, majd fordítva, utána azért nyávogtok, h a többinek miért nem lehet..."

Mind a kettő. A levélben szavazásnak az előírt menetével van gond, nem a tényével. Meglehet azt csinálni biztonságosabban, ha már annyira ódzkodtok az elektronikus megoldásoktól.

"A probléma az, hogy bizonyos államokban ezt rizikós megtenni. Nem nekünk, hanem az ott élőknek. Őket meg kell védeni. Ezért kellett eltérő eljárást biztosítani ezekre az államokra."

Ha még egyszer mellé beszélsz, akkor még egyszer megkérdezem: A nyugati munkavállalók miért nem szavazhatnak levélben? Miért tesznek különbséget?

"Egyébiránt meg csak kb. 9000 ember szavazott 2010-ben külföldről. Nem oszt, nem szoroz."

Csak hogy azóta Orbánnak hála többszörösére nőtt a kilátástalanság elől külföldre menekülők száma, halló.

"Mindazonáltal nyilván egyszerűbb lenne neten rendezni, de sokkal veszélyesebb is."

Valóbban, egyszerűbb is:

www.hwsw.hu/hirek/37648/esztorszag_elektronikus_nepszavazas_internet_online_mobil.html

A szavazatok összesítése most is neten át történik, ha azt meg tudják védeni, akkor ez se jelentene gondot. Csak hát Viktor idegenkedik a XXI. századtól...

DeMarco 2013.10.30. 20:49:30

@Fedor: "Ami erről szól, az a családi adókedvezmény, ami ettől független."

Semmi nem független semmitől. Vagy egyben nézed a teljes adóskálát, vagy fújhatod az egészet. Kiragadni belőle egy részletet badarság.

Az egykulcsos adó sokkal igazságosabb rendszer és átláthatóbb. Mert nem az állam akarja újraosztani a pénzt, hanem ott hagyja az embereknél, akik fogyasztani fognak és a fogyasztási adókon keresztül szedik aztán vissza.
Ezzel ellentétes a progresszív adó, amit a ballibák erőltetnek, h minden pénzt nekik, aztán majd jól leosztják ők, de persze nem annak akitől elvették...

"Valóban. Épp ezért népszerűtlen az egykulcsos adó, mert sokan MOST járnak rosszul. Lehet, hogy te jól jársz. De te ezzel a kisebbséghez tartozol."

Kisebbséghez??? Te meg vagy huzatva...
Igen, ismerek olyan elvakult maszop szavazót, aki bár jobban járt, mégis fennhangon hangoztatja, h sokkal rosszabbul járt. Csak hát a fizetési papírja mást mutat... Majd el fog dőlni, h ki tartozik a kisebbséghez.
Nem csak én jártam jól. Nagyon-nagyon sokan jól jártak így, mindenki aki kicsit is tud számolni.

"Mind a kettő."

Mondtam. Nyuszika effektus.

"A nyugati munkavállalók miért nem szavazhatnak levélben? Miért tesznek különbséget?"

Akkor leírom harmadszorra is, mert úgy látszik nem ment át: Mindenki SZEMÉLYESEN szavaz ITTHON IS és KÜLFÖLDÖN IS. Kivétel azok, akiket védelem alá kell helyezni, a saját érdekük miatt. Még egyszer nem írom le, ha most sem érted, sajnálom.

"Csak hogy azóta Orbánnak hála többszörösére nőtt a kilátástalanság elől külföldre menekülők száma, halló."

Ó, persze, nálad mindenről személyesen Orbán tehet. Az persze cseppet sem zavar, h folyamatosan csökken a munkanélküliek száma. Ahogy az sem, h az építőipart a balliba kormányok verték le a nullára. Meg a devizahitelezés, stb. Nem rémlik, h a szocik alatt özönlöttek volna ide a multik. Talán egy-kettő. Annyi meg azóta is jött. Tudomásul kell venni, h sokkal kevesebb a munkahely, mint amennyire szükség lenne. Nem csak nálunk, egész európában, de még amerikában is. Ki is volt az aki azt mondta, h ha nem tetszik el lehet menni innen? Nem, nem Viktor, hanem fletó volt!
Másrészt meg, ahogy említettem korábban, sok ismerősöm dolgozik kint, de ezért nem a kormányt okolják, sőt, pont annyira fidesz szavazók, mint korábban.
Az elveket és az undort nem cserélgeti a legtöbb ember mindennap. Mit sem számít, h épp van munkája vagy sem. Ha munkanélküli lennék és ki kellene mennem dolgozni, akkor is a fideszre szavaznék, mert ők képviselik a leghitelesebben a saját elveimet.
Te komolyan azt hiszed, h ha vki kimegy dolgozni, az automatikusan az ellenzékre fog szavazni? Mert akkor szokás szerint nagyon el vagy tévedve...

Amúgy meg elfogyott a kívánságlistám. A választások előtt amit kívántam minden teljesült, sok még sokkal jobban, mint vártam. Minden országos, országon túli és helyi kívánságom bejött. Nem maradt egy sem... még egy pici sem...

Ha most kellene kitalálnom, h mit szeretnék, nagy bajban lennék. Csak egy jut az eszembe: Így tovább!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.31. 09:26:24

@DeMarco: "Az egykulcsos adó sokkal igazságosabb rendszer és átláthatóbb. Mert nem az állam akarja újraosztani a pénzt, hanem ott hagyja az embereknél, akik fogyasztani fognak és a fogyasztási adókon keresztül szedik aztán vissza."

A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy ezzel, így megcsinálva csak a jómódúak jártak jól. Olyan a világon sehol sincs, hogy ilyen szintű családi adózás egykulcsos adóval legyen kombinálva, és az jöjjön ki, hogy míg a magaskeresetűek jövedelme minimálbérnyivel nő, addig a szegényeké egyenesen csökken, és a fogyasztási adók is arányosan nagyobb terhet jelentenek a kisebb jövedelműeknek.

"Az persze cseppet sem zavar, h folyamatosan csökken a munkanélküliek száma."

Naná, ha azokat is beleszámolják, akik külöföldön találtak munkát, meg a közmunkásokat, akik csak napi négyóra látszatmunkát végeznek annyi pénzért, amennyiből csak éhenhalni lehet...

"Meg a devizahitelezés"

Amit az első Orbán kormány engedélyezett, és a második alatt lett tartós probléma (emlékeztesselek arra, hogy milyen devizaárfolyamok voltak a kormányváltáskor?)

"Nem rémlik, h a szocik alatt özönlöttek volna ide a multik. Talán egy-kettő. Annyi meg azóta is jött."

Hát ennek nézz után alaposabban.

"Ki is volt az aki azt mondta, h ha nem tetszik el lehet menni innen?"

Nézz utána a szövegkörnyezetnek is...

"Te komolyan azt hiszed, h ha vki kimegy dolgozni, az automatikusan az ellenzékre fog szavazni?"

Természetesen nem, de hogy többségben vannak köztük azok, akik a FIDESZ miatt mentek ki, abban biztos lehetsz...

"sok ismerősöm dolgozik kint, de ezért nem a kormányt okolják, sőt, pont annyira fidesz szavazók, mint korábban."

Látod, ebben biztos voltam. hisz a te ismerőseid, hogy is lehetne másképp? :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.31. 12:42:25

@DeMarco: Ja, ez lemaradt: "Mindenki SZEMÉLYESEN szavaz ITTHON IS és KÜLFÖLDÖN IS. Kivétel azok, akiket védelem alá kell helyezni, a saját érdekük miatt."

Itthon persze, hogy mindenki személyesen szavaz, hisz általában csak pár sakot kell hozzá sétálni, de miért kéne elvárni valakitől, hogy akár több száz kilométert utazzon, hogy szavazhasson? Ugyanis a külföldön lévők csak a külképviseleteken szavazhatnak. Ha már egyszer az egyik részének a külöhoniaknak lehetővé van téve a levélben szavazás (tök mindegy, milyen indokkal), tehát nincs elvi akadálya, akkor mi indokolja azt, hogy a másik felüknek meg nem? Miközben az, aki soha nem is élt, és valószínűleg nem is fog Magyarországon élni, így szinte egyáltalán nem érintik az itthoni törvények, az egyszerűen, levélben szavazhat, addig az, aki itt született, itt élt, és jó eséllyel szeretne is ide visszajönni, ha jobbá vállnak a körülmények, azok elé mesterséges akadályokat állítanak. Szerinted ez logikus? Irigyellek, hogy minden maszlagot beveszel, ha megefelelő irányból jön.

"A választások előtt amit kívántam minden teljesült, sok még sokkal jobban, mint vártam. Minden országos, országon túli és helyi kívánságom bejött."

Tehát te azt akartad, hogy megromoljon a viszonyunk a szövetségeseinnkel, szűküljenek a demokrácia keretei és még jobban leszakadjunk gazdasági téren.

Gratulálok.

DeMarco 2013.11.01. 07:53:40

@Fedor: "de miért kéne elvárni valakitől, hogy akár több száz kilométert utazzon, hogy szavazhasson?"

Olyan demagóg vagy, hogy az elképesztő. Bazz, ITTHON IS több száz kilométert kell annak utaznia, aki szavazni akar, de adott esetben nem otthon tartózkodik!
Ó, persze ha előre bemászkál a hivatalba, h máshol szeretne szavazni, azt lehet, igen ám, de olyankor sincs lehetőség arra, h a SAJÁT képviselődre szavazhass, mert csak az ottani helyi képviselőkre lehet, meg az általános LISTÁS helyekre. Ha a saját élőhelyeden lévő képviselőre egyéniben akarsz szavazni, akkor bizony utazni fogsz sokat. Mert nem mindenkinek van "ideális" esete. Emiatt nincs jelentős különbség a hazai és a külföldi szavazás között. Ami különbség most van, azt meg már leírtam épp elégszer, próbáld értelmezni.

"(tök mindegy, milyen indokkal)"

Nem, nem tök' mindegy. Korántsem. Legfeljebb neked, aki arra szavaztál, h ne legyen kettős állampolgárság és minden hazugságot akkor is csont nélkül benyaltál balról.

"így szinte egyáltalán nem érintik az itthoni törvények"

Mint például a kettős állampolgárság intézménye, lásd a fentebbi gondolatsort.

Ne kerülgesd a forró kását. Mindenki pontosan tisztában van azzal, h miért hisztizel.

Nem a választási rendszerrel van igazán bajod. Az baxxa a csőrőd, h szavazhatnak a határontúli magyarok is és azt véled, h mivel teljesen jogosan hálásak a fidesznek, ezért zömében rájuk fognak szavazni. Sztem ezt túlértékeled minden tekintetben. Tisztában van vele mindenki, h egy elvesztett népszavazás és hozzá kapcsolódó, hazudozós, rémisztgetős kampány és a fidesz viszonylag simán átvitt kettős állampolgársági törvénye után nem mer a ballib csoport nyíltan elutasítani. De ha tehetnétek, most sem lenne kettős állampolgárság.
Másrészt meg valamiért az a fixa ideálotok, h aki nyugatra ment, az csakis az ellenzékre szavazna, mert hát itten' szegény nem talált munkát. Na ezt is tökéletesen túlértékeled, mert baromira nem igaz.
A két túlértékelt, túlfantáziált félelemmel és reménnyel teli lufid egyszerre homályosítja el a látásodat.
Miközben mindkét csoport egyformán csak listára szavazhat.
A csaták helyben fognak eldőlni, a helyiek fogják megszavazni és ahhoz szavazók kellenek. Nem virtuálisak, hanem valódiak. Nem elképzeltek, hanem megjelentek.
Ott már kevés lesz a likeolgatás.

"Gratulálok."

Köszönöm. Bár én a saját kívánságaimról beszéltem, nem a te vélt rémtörténeteidről.

DeMarco 2013.11.01. 08:09:00

@Fedor: "A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy ezzel, így megcsinálva csak a jómódúak jártak jól."

Ez akkora hazugság, h a fal adja a pofont... Csoda, h nem szakadt rád a plafon.

Ezzel alapvetően a gyerekesek jártak jól és ez is volt a cél. Minden gyermekes család. Ballib lózung, h a gazdagok.

"míg a magas keresetűek jövedelme minimálbérnyivel nő, addig a szegényeké egyenesen csökken, és a fogyasztási adók is arányosan nagyobb terhet jelentenek a kisebb jövedelműeknek."

Bármilyen hihetetlen aki többet keres, többet dolgozik, az többet is tud félrerakni. Nyilván aki keveset keres, az kevesebbet tud félrerakni. Hú, micsoda axióma... A szegényeké sem csökkent, ha vannak gyermekeik. Mivel nem győzőm ismételni, alapvetően a gyermekeket, azok felnevelését és azok számának növelését támogatják. Aki meg keveset keres és nincs gyermeke, akár csökkenhetett is a bére kb. 300 forinttal. Azta...

A fogyasztási adók pedig annak jelentenek terhet, aki fogyaszt. Benne van a nevében. Akinek több pénze van, az többet is fog fogyasztani. Magasabb lesz a telefonszámlája, magasabb értékű eszközöket vásárol, magasabb lesz neki a rezsije, stb.
Te nézd már meg, h kik fizették 2012-ben az adók zömét! A szegények??? Hát ku*vára nem!

"meg a közmunkásokat, akik csak napi négyóra látszatmunkát végeznek annyi pénzért, amennyiből csak éhenhalni lehet..."

Legalább dolgoznak valamennyit, javára vannak a közösségnek, aki életben tartja őket. Már ez is baromi nagy eredmény. Hihetetlenül népszerű a közmunka, még ha nem is az azt végzők körében. Persze tudjuk, neked sokkal jobban tetszene, ha otthon heverésznének és tömnénk őket segílykékkel.

"Amit az első Orbán kormány engedélyezett, és a második alatt lett tartós probléma"

Erre csak festéket nem tűrően tudnék válaszolni, gondolja mindenki ide amit mondanék. Na az ilyenekért sajnál le mindenki.

"Nézz utána a szövegkörnyezetnek is..."

Ne dumálj mellé. Inkább nézz szembe vele...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.04. 08:53:53

@DeMarco: Én vagyok a demagóg. Ez jó :-)

"Ezzel alapvetően a gyerekesek jártak jól és ez is volt a cél."

Te folyamatosan egynek veszed a családi adókedvezményt meg az egykulcsos adózást. NEM, nincs árukapcsolás. A kettő külön dolog. Az egykulcsos adóval az emberek többsége rosszul járt. Pont. Az más kérdés, hogy a gyerekeseknl ezt némileg korrigálhatja a családi adókedvezmány de az egyrészt nem jár mindenkinek (és többen vannak azok, akik nem jár), másrészt meg az alacsonykeresetűek ki se tudájk használni teljes körűen.

"Akinek több pénze van, az többet is fog fogyasztani."

" Persze tudjuk, neked sokkal jobban tetszene, ha otthon heverésznének és tömnénk őket segílykékkel."

Mégegyszer: És még én vagyok a demagóg... :-)

DeMarco 2013.11.04. 09:19:12

@Fedor: "Te folyamatosan egynek veszed a családi adókedvezményt meg az egykulcsos adózást. NEM, nincs árukapcsolás. A kettő külön dolog. Az egykulcsos adóval az emberek többsége rosszul járt. Pont."

Akkor vajon te miért számolod bele a maszopnak az adójóváírást? Mert anélkül nagyot billenne a mérleg a gazdagok felé, akik nem is tudták teljesen, vagy sehogysem kihasználni.
Egy adórendszert mindig komplexen kell nézni, nem kiragadni belőle egy-egy részt.

Akárhogy csűrőd-csavarod, mindig rosszul jössz ki belőle. Egyszerűen azért, mert nem fiktív dologban vetítesz. Mindenki megkapja hó végén a fizetési papírját (jó esetben a fizetésével együtt) és abból mindenki el tudja dönteni, h több pénze van, vagy kevesebb. És h pontosan mennyivel több, vagy mennyivel kevesebb. Nem kell ezt túlragozni, mindenki el tudja dönteni saját maga.

Ahogy azt is, h minden adórendszernek vannak kedvezményezettjei és vesztesei. A ballib kormányoknál a dolgozó középréteg egyértelműen súlyos vesztese az adórendszernek. Minden teher az ő vállukon nyugszik. Most is sok van, de közel sem annyi, mint korábban.
Pont ezért nem fog épeszű ember balra szavazni. Senki nem a pénztárcája ellensége. Ha túlnézünk azon, h kik képviselik a baloldalt (de miért is néznénk túl?), még akkor is ott van a rém visszataszító gazdasági programjuk, ami végképp elrettent mindenkit tőlük.

Valamelyik nap nézegettem egy darabig tarháló pm-seket, akik aláírást próbálnak gyűjteni az egykulcsos eltörlése ellen. Mondjuk a stratégiai érzékük nulla, h a keleti megyék helyett, a jobban élő nyugati városokba mennek, ahol eleve nagyon népszerű az egykulcsos, ennek megfelelően csak unatkoztak a bodéjuknál. De azért néha odament hozzájuk egy nyugdíjas bácsi/néni, h mit árulnak? :) Azokat meg is tudták vezetni, boldogan írtak alá az mszp-nek, mert azt nem vágták, h elvileg másik csapat. (Mondjuk igazuk is van vhol.)
-Az egyiktől meg is kérdeztem, h teccik tudni mit írt alá?
-Jah, azt nem..
-És miért nem tetszik az egykulcsos?
-Az mi?
-Hát adózás.
-Ó, aranyos huszonöt éve vagyok nyugdíjas, nekem nem kell adót fizetni...
-Akkor mégis miért tetszett aláírni???
-Mindig is mszp szavazó voltam, nem szeretem a fideszt...

Hát ha így folytatják, akkor bajban lesznek az aláírásokkal. Nem nagyon fog összejönni, vagy olyanoktól, akik hírből sem ismerik az adózást.

És akkor megkérdezem még egyszer:

Te nézd már meg, h kik fizették 2012-ben az adók zömét! A szegények???

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.04. 18:58:12

@DeMarco: "Akkor vajon te miért számolod bele a maszopnak az adójóváírást?"

Figyelj, ha te a magad alkotta légvárak ellen hadakozol, akkor nincs miről beszélnünk. hol írtam én le egyszer is azt a szót, hogy adójóváírás?

"Mindenki megkapja hó végén a fizetési papírját (jó esetben a fizetésével együtt) és abból mindenki el tudja dönteni, h több pénze van, vagy kevesebb."

Ez jó :-) Ugyanis pontosan ezzel érvel a másik oldal is :-) továbbra is csak egy dolgot tudok mondani, csak ezt te nem akarod felfogni, mert mindig csak magadból indulsz ki: igen, vannak olyanok, akik jól jártak az adóváltozásokkal. DE ŐK VANNAK KEVESEBBEN! Jóval kevesebben.

"Te nézd már meg, h kik fizették 2012-ben az adók zömét! A szegények???"

Elárulok egy nagy titkot: Nem létezik olyan adórendszer, ahol nem a szegények fizetnek nominálisan kevesebb adót. De attól még ők vannak többen, és a választófülkében darab/darab, a folyószámla mérete nem jelent súlyozást a szavazatok összesítésekor.

Na jó, szerintem téma lezárva, mert urálom ismételni magam.

DeMarco 2013.11.05. 07:57:48

@Fedor: "Figyelj, ha te a magad alkotta légvárak ellen hadakozol"

Légvárak csak a te fejedben léteznek.

"hol írtam én le egyszer is azt a szót, hogy adójóváírás"

Sehol. Csak elegánsan beleszámoltad. Mert ha nem számolod bele, akkor igen nehéz megmagyaráznod, h miért is nagyobb az adóteher a szegényeknek, mikor 18% volt a maszop alatt a legalsó, most meg 16%.

"DE ŐK VANNAK KEVESEBBEN! Jóval kevesebben."

Fikció. Nincs erre semmilyen bizonyítékod. Valójában a többség jól járt.

"Na jó, szerintem téma lezárva, mert urálom ismételni magam."

Nem is kell ismételni magad. Már elsőre is hülyeséget írtál. És azóta csak ismételgeted... Egyszer kellene csak elgondolkodnod.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.05. 08:56:32

@DeMarco: "Nincs erre semmilyen bizonyítékod. Valójában a többség jól járt."

Hát, ha az elemi matematika neked nem bizonyíték...

De ha szerinted ez igazságos, akkor tényleg felesleges vitáznunk.

szaborebeka.blog.hu/2013/11/04/fideszes_adopolitika_miniszterekre_szabva_nekik_mar_jo

DeMarco 2013.11.05. 12:47:52

@Fedor: Hát akkor tessék, feltettem a kérdéseket a belinkelt képviselőnek is, hátha tőle már érdemi válaszok is érkeznek, bár kétlem...

Az elemi matematika szerint 16% kevesebb, mint 18%. De ha tévedek, javíts ki nyugodtan...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.05. 13:25:59

@DeMarco: Az leemi matematika arra vonatkozott, hogy vajon hányan keresnek 240000 nettó felett, ahol már jól jár az ember...

DeMarco 2013.11.05. 18:43:46

@Fedor: Nincs válasz a képviselőnőtől, milyen meglepő...

Ahogy tőled sincs. Észrevettem ám, h maszatolással próbálsz kibújni a kérdés alól. Ahogy azok is látják, akik még képesek követni az okfejtésünket.

Utoljára kérdezem: 16% kevesebb, mint 18%?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.06. 09:45:54

@DeMarco: Hát ha neked csak ez számít, akkor persze, hogy kevesebb, csak épp nem csak ez számít, ettől még összeségében kevesebb pénz marad nettóban az emberek többségének a zsebében:

"Évi 1 millió 200 ezer forintból (havi szinten bruttó 100 ezer forint) a hatályos adó- és járulékszabályok mellett 2013-ban 132 120 forinttal kevesebb marad, mint 2010-ben. Az átlagkeresetből – nagyjából havi bruttó 220 ezer forint környékén, vagyis évi 2,6 millió forintból – most 61 ezer forinttal kevesebbet kapnak kézhez a munkavállalók, mint 2010-ben. Azok, akiknek a bruttó fizetése mindhárom évben ezen a szinten maradt, a három év alatt összesen csaknem 200 ezer forintot veszítettek.

Hárommillió forintból ugyan éves szinten 16 ezer forinttal több marad idén, mint 2010-ben, de – a korábbi években elszenvedett veszteségek miatt – három év alatt összességében 58 ezer forintot buktak azok, akik az elmúlt időszakban mindvégig havi bruttó 250 ezer forintot kerestek."

adozona.hu/szja_ekho_kulonado/egykulcsos_ado_WWMPSF

Szerinted az emberek hány százaléka keres bruttó 250.000 alatt? Szerinted ők vannak -e többségben?

De nem csak ez számít: ennél sokkal fontosab az, hogy ez az adókonstrukció folyamatosan évi százmilliárdokat vesz ki a költségvetésből, amit újabb és újabb extra adókkal igyekeznek pótolni, ami egyrészt lebénítja a gazdaságot, másrészt ezek a különadók pont azokat sújtja arányaiban jobban, akik amúgy is kárvallottjai ennek az egésznek, miközben a nyertesek szinte meg se érzik, hisz csak a megtakarításuk akkora, mint a többségnek a fizetése:

"Ezzel szemben jelentős bértöbbletre tettek szert azok, akik éves szinten bruttó 3 millió forintnál többet kerestek. Már évi 3,5 millió forintnál érezhető a jövedelempozíció-javulás. Ekkora bruttó keresetből most csaknem 113 ezer forinttal több nettó marad, mint 2013-ban, három év alatt pedig 175 ezer forinttal gyarapodott az érintett munkavállalók pénztárcája."

Szóval ez az adórendszer így, ebben a formában káros is, igazságtalan is.

Te meg ezt véded. Gratulálok hozzá.

DeMarco 2013.11.06. 11:39:55

@Fedor: Egy kedves munkatársam két hete letámadott "csupa jó szándékból" egy szerinte általam elkövetett szabadságokkal kapcsolatos hibával.
Elmagyaráztam neki először szépen h téved, aztán egyre ingerültebben, végül mérgemben előbányásztam a jogszabályokat, éves keretterveket, jogértelmezéseket és bebizonyítottam neki, h csúnyán melléfogott.
Pont úgy viselkedett, mint te is. Érezte, hogy egyre inkább sarokba szorul, egyre védhetetlenebb és védhetetlenebb amit állít, majd eljött az a pont, amikor kénytelen volt belátni, hogy bizony tévedett. De hiába, mert arra már képtelen volt, h ennek hangot is adjon, inkább bevágta a durcást és csak azért is tartotta magát a hülyeséghez, amiről már saját maga is tudta, h az. Egyszerűen képtelen volt kiejteni a száján, h bocsi tévedtem, igazad volt, nem voltam elég körültekintő. Én viszont ezt nem is vártam el tőle, elég volt önmagában az, h láttam megsemmisülni az álláspontját. Elkerülhette volna, ha az elején végiggondolja amit mondtam.

Nálad is ugyanez a helyzet. Saját magadat húztad a csőbe és most, h beszorultál a sarokba, képtelen vagy elnézést kérni, beismerni, h eddig tévedtél és vetítettél csak. Durcásan, makacsul tartod magad az általad elképzelt dolgokhoz, holott tudod, h nem igazak. És én most sem várom el, h kimond. Elég a tudat, h vesztettél...

Nem fogom cáfolgatni a fentebbi idézeteket, bár csuklóból lehetne. Nem számítanak már, csupán pavlovi reflexek részedről.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.06. 14:59:13

@DeMarco: Ez milyen duma már! :-) Mivel szorultam én sarokba? Konkrét számokkal támasztom alá azt, amit mondok, te nem tudsz egy hangot se válaszolni rá, és én vagyok az, aki nem tud elnézést kérni és beismerni, hogy tévedett?

Komolyan vicces vagy! :-)

"Nem fogom cáfolgatni a fentebbi idézeteket, bár csuklóból lehetne."

Én nem akadályozlak meg benne :-) Mi tart vissza? Ja, hogy az adatok egy szakmai oldalról származnak? Ja, hogy bárki ki tudja ezeket számolni a jogszabályokból levezetve, ha csak egy kicsit is ért hozzá? Ja, hogy nem nagyon lehet ezeket érdemben cáfolni?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.11.07. 17:52:39

@Fedor:

Szerinted az emberek hány százaléka keres bruttó 250.000 alatt? Szerinted ők vannak -e többségben?

- Igen, ők vannak többségben.

mizrolist 2013.11.07. 20:57:09

@DeMarco: emésztgesd: www.teol.hu/tolna/kozelet/csorok-orszaga-46-millio-ember-el-melyszegenysegben-509938

Kiemelném az érdekes részt: "A tanulmány szerint a drasztikus elszegényedés megindulása egyértelműen a 2008-as gazdasági válsághoz köthető. Ennek az lett a következménye, hogy ma hazánkban 4,6 millió ember él európai mércével mért szegénységben. Évente átlagosan két százalékkal csökkent 2007 és 2013 között a háztartások átlagjövedelme. Az eloszlást tekintve is aggasztó az összkép: az alsó tizedben élőknek hat-hét százalékkal csökkent, miközben a felső tizedben élőknek több mint tíz százalékkal nőtt évente a jövedelme. Az alsó és felső jövedelmi tizedben élők közötti különbség kilencszeres lett, a társadalmi egyenlőtlenség mértéke az unión belül csak Romániában nagyobb, mint nálunk. A felső jövedelmi tizedben élő egymillió ember összes jövedelme több, mint az alsó négy jövedelmi tizedben lévők – négymillió ember – összes jövedelme."
Te a felső egymillióba tartozol. Én és a családom az alsó 4 millióba. Neked jobban megy; nekünk az is eredmény, ha nem halunk éhen még egy ideig.

DeMarco 2013.11.08. 07:20:38

@Fedor: Nem értem miért akarod, h folytassam, szeretsz szopni? :)

Inkább írj vmi jó posztot. Jah, nem történik semmi, csak pozitívumok... Ez pech. Mármint neked.

"Mivel szorultam én sarokba?"

Konkrétan azzal, h én eleve azt mondtam, h összetetten kell szemlélni az adórendszert, nem kiragadva belőle egy elemet. Te pedig ragaszkodtál ahhoz, h pusztán csak az egykulcsot nézzük, miközben te elegánsan beleszámoltad az adójóváírást. Majd miután nagy nehezen beláttad, h a 16% kevesebb, mint a maszop alatti legeslegalsó 18%-os kulcs, akkor hirtelen mellé kezdtél beszélni és te jöttél elő az összetettebb nézőponttal. Azaz visszaértünk a kiindulópontra.

"Konkrét számokkal támasztom alá azt, amit mondok"

Fenét. Hol volt itt konkrét szám??? Az idézet egy marhaság. Ahogy te is igyekszel elfelejteni, úgy aki írta, az is elfelejti belevenni a kedvezményeket, köztük a legjelentősebbet, a családi adókedvezményt. Bár látnék egyszer, csak egyszer, egy valós táblázatot, ahol mindent figyelembe vesznek és tényleg konkrét számokkal jönnek ki.

"Szerinted az emberek hány százaléka keres bruttó 250.000 alatt? Szerinted ők vannak -e többségben?"

Anyám óvónő. Többet keres. Apám nyugdíjas. Többet keres. Igen, kiragadott példák és nem vagyunk többségben. De ez nem az adórendszer hibája. Ez a munkahelyek hiányából adódik. Ez mizrolist problémája is. Nincs munkahelyük. De ennek semmi köze az adórendszerhez. Vagyis annyiban van, hogyha nálunk több pénz marad, akkor foglalkoztatni fogunk embereket, munkahelyeket tartunk fent és hozunk létre. Ahol talán el fognak tudni helyezkedni.

"Ja, hogy az adatok egy szakmai oldalról származnak?"

Elég nagy szégyen. Első mondat:

"Hogyan befolyásolta a nettó kereseteket pusztán az adó-, illetve járulékrendszer változása nem számolva a családi adókedvezménnyel? – ezt vizsgálta Hanti Erzsébet, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) szakértője."

Ennyit erről.

"három év alatt pedig 175 ezer forinttal gyarapodott az érintett munkavállalók pénztárcája."

Aztakurva... 175 ezer forint három év alatt!!!! Te beteg vagy, vazze... ez PÉNZ??? Tényleg? Ezért hápogsz? Ezt sajnálod? A karácsonyi jutalmam több lesz ennél...

"Szóval ez az adórendszer így, ebben a formában káros is, igazságtalan is."

Sztem meg sokkal igazságosabb. Mindenki egyformán adózik, egy kulccsal. Én nem sajnálom attól, aki többet keres nálam. Aki 100.000-et keres az 16.000-et adózik, aki 1.000.000-ot az 160.000-et. (Sarkítva). Akkor ki adózott többet? Ki tett többet a közösbe? Hány minimálbéres jönne ki a 2. adójából?
Miért kellene kiegyenlíteni a béreket?
Szolidaritásból, mondod te. De abban mi a szolidáris, h azoktól vesznek el, akik éppen, hogy normális életet tudnak élni a fizetésükből, így őket is visszahúzva a lejtőre? A válsággal lejjebb csúszott az alsó középréteg. A progresszív adóval meg lecsúszik a teljes középréteg. Mert senkinek ne legyenek illúziói, amikor progresszív adót akar valaki, akkor nem a gazdagokat akarja megfejni. Azokat sosem fogja tudni megtenni, mert a pénzük vagy svájcban van, vagy cipruson egy off-shore számlán, vagy egy cégtemetőben. Valójában a felső kulcs, csak annyira magas, h a minimálbér felett kicsivel kereső középrétegről még egy bőrt lehúzzon. Még tavaly is rajtunk volt a plusz teher!!! Ez az első év, hogy igazi egykulcs van és nem mi visszük a hátunkon a boltot.

"Ja, hogy bárki ki tudja ezeket számolni a jogszabályokból levezetve, ha csak egy kicsit is ért hozzá?"

Akkor te kicsit sem értesz hozz, mert nem megy neked a számolás.

"Ja, hogy nem nagyon lehet ezeket érdemben cáfolni?"

Bármikor megcáfolom. Csuklóból.

mizrolist 2013.11.08. 16:58:57

@DeMarco: amikor a legjobban kerestem, akkor nettó 120k-t kaptam; az éppen csak karcolta a bruttó 250k-t. Anyám és apám pékként sosem kaptak ennyit (és mindig volt munkájuk, anyámnak még mindig van). A húgom sem keresett ennyit - igaz, ő rokkant és max. 6 órában alkalmazható (persze 8-at dolgozott így is, de ezt tudjuk be a magyar főnökök mentalitásának).
Ha édesanyád óvónőként bruttó 250k-t kap, akkor nyilván nem szimpla óvónő, hanem vezető. Apukád a nyugdíja előtt szintén nem kétkezi munkás vagy alacsony rangú aktatologató lehetett, ha a nyugdíja felette van ennek a határnak. A tény az (bármelyik vizsgálatot is nézzük), hogy ha nem szimpla átlagot számolunk a bérekre, hanem azt nézzük meg, hogy mennyit kap a kevesebbet kereső 50%, és honnan kezdődik a magas fizetésű 50%, akkor ez a határ éppen csak a nettó 100k felett van valahol.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.10. 13:43:37

@DeMarco: "én eleve azt mondtam, h összetetten kell szemlélni az adórendszert, nem kiragadva belőle egy elemet. Te pedig ragaszkodtál ahhoz, h pusztán csak az egykulcsot nézzük, miközben te elegánsan beleszámoltad az adójóváírást. Majd miután nagy nehezen beláttad, h a 16% kevesebb, mint a maszop alatti legeslegalsó 18%-os kulcs, akkor hirtelen mellé kezdtél beszélni és te jöttél elő az összetettebb nézőponttal. "

ebben csupán az a hatalmas nagy csúsztatás (és párszor már belevertem az orrodat, de ezek szerint nem elégszer), hogy az adójóváírást bárki igénybe vehette a jövedelmétől függően, a családi kedvezményt meg értelemszerűen nem, tehát nem lehet belevenni az általános képbe. Az kivétel, ami torzítja az adatokat. Sok hasonló kedvezmény volt korábban is, pl. az életbiztosítások után, mégse számolta bele senki a az általános összehasonlításba, mert nem vehette igénybe bárki.

"Fenét. Hol volt itt konkrét szám??? Az idézet egy marhaság."

Ja, hogy neked minden marhaság, ami nem a te prekoncepciódat támasztja alá, még ha szakértő is írta. Értem.

"Aztakurva... 175 ezer forint három év alatt!!!! Te beteg vagy, vazze... ez PÉNZ??? Tényleg? Ezért hápogsz? Ezt sajnálod?"

Ezt még nem, csak véletlenül nem másoltam be a folytatás. De ha akarod:

"Mint a táblázatból látható, bruttó 5 millió forintból most 400 ezer forinttal több marad, mint 2010-ben. Három év alatt pedig összesen 943 ezer forintot nyertek az érintettek az adórendszer átalakításából, vagyis az 1,27-szeres adóalap-kiegészítés eltörléséből, illetve a 16 százalékos egykulcsos adó bevezetéséből. Hatmillió forint éves jövedelemből most 638 ezer forinttal több marad, mint 2010-ben, három év alatt pedig összesen 1 millió 561 ezer forint a nettó többlet.

Havi bruttó 2,5 millió forintos – éves szinten 30 millió forint – jövedelemből idén 4 millió forinttal többet tehetnek zsebre a munkavállalók, mint 2010-ben. Három év alatt – csak az adórendszer átalakítása miatt, egy fillér fizetésemelés nélkül – összesen 14 millió forinttal gazdagodtak. Még úgy is, hogy az idei évtől megszűnt a nyugdíjjárulék-fizetési plafon, vagyis a havi bruttó 660 ezer forint fölötti jövedelmekre is meg kell fizetni a 10 százalékos nyugdíjjárulékot."

"A karácsonyi jutalmam több lesz ennél..."

Valahogy sejtettem, hogy a saját zsebed félted, azért rinyálsz ennyire.

"Valójában a felső kulcs, csak annyira magas, h a minimálbér felett kicsivel kereső középrétegről még egy bőrt lehúzzon."

Ez baromság, ez már a kormányváltás előtt se volt így, ráadásul pont fentebb lett kimutatva, hogy a minimálbér két és félszereséig rosszul jártak az új adórendszerrel az emberek, tehát...

Á, menthetetlen vagy.

DeMarco 2013.11.10. 22:22:25

@Fedor: "az adójóváírást bárki igénybe vehette a jövedelmétől függően"

Ebben az a csúsztatás, h a "bárki" valójában a legalsó réteget jelenti, mindenki más pedig alig, vagy ahogy pl. én is, egyáltalán nem tudta kihasználni.

"a családi kedvezményt meg értelemszerűen nem"

A családi kedvezményt pedig mindenki igénybe veheti, akinek van gyermeke.

"tehát nem lehet belevenni az általános képbe"

Ahogy a fentiekből is következik, természetesen bele kell venni az általános képletbe, hiszen enélkül csak torz adatokat kapnánk. Az egy másik dolog, h melósabb ezzel is számolni és mivel jelentősen árnyalja a képet, neked nem tetszik, mert elrontja a koncepciódat. Ahogy az is, hogy bár eltörölték az adójóváírást, de ugyanakkor megemelték ugyanannyival a minimálbért, ami teljesen kompenzálta a kiesés mértékét.

"Sok hasonló kedvezmény volt korábban is, pl. az életbiztosítások után, mégse számolta bele senki a az általános összehasonlításba, mert nem vehette igénybe bárki."

Ilyenek most is vannak, de azokat én sem számoltam bele.

Röviden: Ha kiveszed a családi kedvezményt, akkor vedd ki az adójóváírást is, vagy számolj mindkettővel. De elfogadhatatlan hogy az egyiket figyelembe veszed, mert javítja a képedet, a másikat meg nem, mert akkor kiderülne, h most jobb az adózási rendszer és az nem illik a koncepciódba. Ez kb. olyan mintha azt mondanád, hogy a maszop a legerősebb párt a választáson indulók közül. És ha vki megkérdezné, h ezt meg h számoltad ki, arra azt válaszolnád, hh hogy?, hát nem számoltam bele a fideszt...

"Ja, hogy neked minden marhaság, ami nem a te prekoncepciódat támasztja alá, még ha szakértő is írta. Értem."

Érted egy frászt. Hiszen még mindig küzdesz, pedig régen belebuktál.
Én nem hívnék "szakértő"-nek senkit, aki úgy készít el egy elemzést, hogy eleve deklaráltan kihagy belőle nagyon lényeges adatsorokat és csak a neki tetszőkkel operál. Komolytalan.

"nem másoltam be a folytatás. De ha akarod"

És? Engem a legkevésbé sem zavar, h ki mennyit spórol. Igyekszek én is minél magasabb kategóriába kerülni. Erről szól az egész. Minél többet dolgozol, annál többet keresel. Nagyon helyesen a gyermekeket és a munkát támogatják.

Csak azok akarnak progresszív adót, akik intézményesen akarják ellopni a pénzt azoktól akik megkeresik, megdolgoztak érte és átcsoportosítani oda ahol a munka ismeretlen fogalom.

"Valahogy sejtettem, hogy a saját zsebed félted, azért rinyálsz ennyire."

Csupán érzékeltetni akartam, h mennyire bagatell összeg miatt csinálod a fesztivált. De természetesen féltem a saját zsebem is, ki az aki nem félti. Főleg, h minden okom megvan félteni. Örülök, h végre kezded felfogni, h miért öngól a ballib programja. Senki nem fog ilyen programot megszavazni, ha másért nem, akkor azért, mert nem ellensége a saját pénztárcájának.

"Ez baromság, ez már a kormányváltás előtt se volt így"

Bullshit!! Iderángatsz nekem 3-5-8 milla bruttós példákat, miközben 2009-ig !!! brutto 1,5-1,9 millánál kezdődött a felső kulcs! Ugyan bajnainál felment 5 millára, de ő csalt, mert ugyanakkor bevezette a szuperbruttós ökörséget, ami feltolta a bruttókat és amit még tavaly is nyögtünk részben. 1,5-1,9 bruttó neked a gazdagokat jelenti??? Bazz, az a középréteg legalja...

És még én vok a menthetetlen, miközben ilyen szamárságokat irogatsz...

Aki progresszív adót akar, annak javaslom áttanulmányozásra a NAV 88'-2013-as adótábláit. Főleg a maszopos és még inkább a bajnais éveket.

Nem győzőm hangsúlyozni, reklámozd a programjukat, annál több lesz a fidesz szavazó!

DeMarco 2013.11.10. 22:37:36

@mizrolist: Figyelj vágom, h milyen helyzetben vagytok és biztosan vannak még néhányan így. De továbbra is azt állítom, h a problémátokat nem az adóval kell megoldani, hanem a munkahely teremtéssel.

Egyébként egyik szülőm sem volt vezető, pont ezért hoztam fel őket példának, mert teljesen átlagos (vagy volt) a munkakörük.

"ha nem szimpla átlagot számolunk a bérekre, hanem azt nézzük meg, hogy mennyit kap a kevesebbet kereső 50%, és honnan kezdődik a magas fizetésű 50%, akkor ez a határ éppen csak a nettó 100k felett van valahol."

Ami elég szomorú. A probléma ott van, h ez nem homogén réteg felfelé, ahogy lefelé sem az. Felfelé a következő két réteg nem gazdag. Épp hogy normális életet tudnak élni a fizetésükből, amiért sokat dolgoztak. Erkölcsileg nehezen indokolható, h miért akarják elvenni tőlük a megkeresett pénzüket, miért akarják őket lejtőre küldeni.

mizrolist 2013.11.11. 00:36:56

@DeMarco: milyen munkahelyet akarsz teremteni egy péknek? Olyat nem fogsz, ahol jelentősen többet keres... És egy max. 6 órában foglalkoztatható, fizikai munkára képtelen rokkantnak sem fogsz sokkal jobb munkát találni, mint amit a húgom végzett.

Az nem derült ki, hogy mennyire váltak be Bajnai adótáblái (2010: 5 milliótól magasabb kulcs; 2011: 15 milliótól), mert a Fidesz eltörölte a két kulcsot. Ami nem is lenne gáz a bevételkiesésen kívül - csak emellett kivették a képből az adójóváírást, amivel a legszegényebbeken rúgtak egyet. Tudod, "senkit sem hagyunk az út szélén"... ja, van, aki mehet az árokba.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.11. 13:33:51

@DeMarco: "Ebben az a csúsztatás, h a "bárki" valójában a legalsó réteget jelenti, mindenki más pedig alig, vagy ahogy pl. én is, egyáltalán nem tudta kihasználni."

Mondom jövedelmétől függően. Ezen valahogy átlibbentél. Bedd úgy, hogy az is egy adókulcs. Össze se lehet hasonlítani az ajon adókedvezményekkel, amelyek nem a jövedelem nagyságától, hanem egyéb, egyedi tényezőktől függ.

"Én nem hívnék "szakértő"-nek senkit, aki úgy készít el egy elemzést, hogy eleve deklaráltan kihagy belőle nagyon lényeges adatsorokat és csak a neki tetszőkkel operál."

De szépen leírtad azt, amit épp csinálsz! :-)

"Nagyon helyesen a gyermekeket és a munkát támogatják. "

Hol hallottál te olyat, hogy a családi adókedvezményt bárki el akarná törölni? Írtam, már nincs árukapcsolás, nincs összekötve az egykulcsos adó és a családtámogatás.

"Csak azok akarnak progresszív adót, akik intézményesen akarják ellopni a pénzt azoktól akik megkeresik, megdolgoztak érte és átcsoportosítani oda ahol a munka ismeretlen fogalom."

Ez de rossz duma. És még hülyeség is.

" Örülök, h végre kezded felfogni, h miért öngól a ballib programja. Senki nem fog ilyen programot megszavazni, ha másért nem, akkor azért, mert nem ellensége a saját pénztárcájának."

Akkor mégegyszer:

1. Sokkal kevesebben vannak, aki jól jártak ezzel az adórendszerrel, mint azok , akik rosszul.
2. Nem mindenki olyan érzéketlen barom, mint te.
3. Nem a fizetésed feléről van szó, és valószínűleg téged nem is érintene: "Korábban az átlagbér körül már a magasabb kulccsal kellett adózni, ez igazságtalan és teljesítményromboló. A sávhatárt úgy kell meghúzni, hogy csak a legjobban kereső nyolc-tíz százalék jövedelme essen a magasabb kulcs alá. Ugyanakkor a felső kulcs sem jelenthet túl nagy adóterhet, nehogy visszafogja a teljesítményt, vagy a jövedelmeket a feketegazdaságba, netán az országon kívülre terelje."

hvg.hu/hvgfriss/2013.45/201345_alairasgyujtes_az_adorendszer_ellen_szabasm

"Ugyan bajnainál felment 5 millára, de ő csalt, mert ugyanakkor bevezette a szuperbruttós ökörséget"

Tehát alaposan megemelte a sávhatárt, még ha a szuperbruttóval némileg korrigálva is, tehát már a kormányváltoskor se volt így, és még tovább emelte volna, ha nem jön Orbán. És persze mégegyszer ajánlom a figyelmedbe a fenti idézetet.

Szóval akkor ki is nyomja a bullshiteket?

DeMarco 2013.11.11. 23:40:22

@Fedor: "Mondom jövedelmétől függően. Ezen valahogy átlibbentél."

Nem libbentem át. Pont erre hívtam fel a figyelmet. Csak a legalsó réteg tudott vele élni, más senki. Igen messze van a "bárki" megfogalmazásodtól.

"Össze se lehet hasonlítani az ajon adókedvezményekkel, amelyek nem a jövedelem nagyságától, hanem egyéb, egyedi tényezőktől függ."

Vagyis te nem akarod összehasonlítani. Én azért simán összehasonlítom.

"Hol hallottál te olyat, hogy a családi adókedvezményt bárki el akarná törölni? Írtam, már nincs árukapcsolás, nincs összekötve az egykulcsos adó és a családtámogatás."

A kedvenced szájából. Nála érdekes módon van árukapcsolás. A ballibák meg eleve nem értik a család fogalmát sem, minden alkalommal igyekeznek felhígítani, megszüntetni.

"Ez de rossz duma."

Á, tényleg? Akkor te hogyan indoklod a több kulcsot??

Akkor mégegyszer:

1. Tévedsz. Még mindig.
2. Nem vagyok érzéketlen. Csak nem gondolom, h az a jó irány, h mindenki egyformán szegény marad. A színtiszta kommunizmus elvenni a megkeresett jövedelmeket és szétosztani egyforma átlagban.

3. "Nem a fizetésed feléről van szó"

De igen jelentős részéről.

"valószínűleg téged nem is érintene"

Nem is fog, mert nem őrültem meg, h balra szavazzak!!! Ha mégis bekövetkezik a katasztrófa, akkor viszont naná, h súlyosan fog érinteni.

B.G.:"Korábban az átlagbér körül már a magasabb kulccsal kellett adózni, ez igazságtalan és teljesítményromboló."

"a 2009 előtti adókkal is sok baj volt."

Lám-lám, még balról is elismétlik amit a fentebbi kommentekben írtam. Kellemetlen mi??

ÉS A LÉNYEG: "Hol ez a határ?

B.G.: Konkrét számot nem tudok mondani"

Ennyit erről. A választási ígéret csak ígéret marad, nem kell komolyan venni, a tények viszont azt mutatják, h a határ lent lesz a béka feneke alatt és a dolgozó, adózó középréteg fogja megfizetni újra a plusz terheket. A mi kárunkra akarja átalakítani az adórendszert. Fizethetjük a magasabb kulcsot, eltörli a családi adókedvezményt, eltörli a családi pótlékot és hiába vezetné be újra az adójóváírást azzal nem élhetnénk most sem.

"Tehát alaposan megemelte a sávhatárt, még ha a szuperbruttóval némileg korrigálva is"

Némileg??? Az nem adócsökkentés volt, hanem rejtett adóemelés.

"Szóval akkor ki is nyomja a bullshiteket?"

Te. Elég hozzá megnézni azt az adótáblázatot amit ajánlottam.

DeMarco 2013.11.11. 23:49:40

@mizrolist: "Az nem derült ki, hogy mennyire váltak be Bajnai adótáblái
(2010: 5 milliótól magasabb kulcs"

Hogyne derült ki. Nagy szívás volt és nagy hülyeség ez a szuperbruttósítás. Rejtett adóemelés. Buktunk is vele, de nem vártunk mást, az imf irányított, ballib kormány volt, mi más történhetett volna? Eleve létre sem kellett volna jönnie, mert egy évvel korábban ki kellett volna írni az előrehozott választásokat. Nem itt tartanánk...

"2011: 15 milliótól"

Más faxával könnyen verte a...könnyen ígér az, aki tudja, h veszít és azt mond, amit akar, úgysem kell teljesítenie.

"mert a Fidesz eltörölte a két kulcsot."

Tévedés. Nem törölte el. Még két évig kínlódtunk a szuperbruttóval és a félszuperbruttóval. Idén először lélegezhetünk fel teljesen. Nekünk csak most van 1 kulcs!

"Ami nem is lenne gáz a bevételkiesésen kívül"

Nincs bevételkiesés, bőven pótolták a fogyasztási adókkal.

"csak emellett kivették a képből az adójóváírást, amivel a legszegényebbeken rúgtak egyet."

Nem vették ki, mert ugyanakkor megemelték a minimálbért pont annyival, amennyit csökkentett volna az adójóváírás rajta.

DeMarco 2013.11.13. 13:59:16

@Fedor: :) Én is így szoktam csinálni, amikor megjelenik egy "hír" balról.
Nincs értelmes mondanivalójuk számomra. Még ígéret szintjén sem. Maximum fenyegető ígéretek.

Majd én is legyintek neked jövőre... :))
Csak aztán majd ne reklamálj, ha azzal jövök, h megmondtam...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.15. 13:27:12

@DeMarco: Nem akartam én ezt a vitát újranyitni, de ma szembejött velem egy cikk, amely a te kényes szempontjaid szerint elemzi az egykulcsos adót (konkrétan összesítették a befizetett adókat, így figyelembe tudták venni a kedvezményeket is). Valahogy nem csodálkozom rajta, hogy ez is engem igazol vissza. Még a családi adókedvezményt igénybevők fele! sem járt jobban, mint korábban, és ráadásul a családosok bőven kisebbségben vannak az adózók között. Akárhonnan is nézem, csak arra volt ez jó, hogy százmilliárdokat ajándékozzanak azoknak, akik amúgy sem voltak rászorulva.

Ha ezek után is azt hajtogatod továbbra is ,hogy ez az adórendszer jó, és a többség jól járt vele, akkor engedelmeddel körberöhöglek:

"Éppen azért, mert az adóreform elsősorban a jövedelem és a gyerekszám függvényében változtatta meg az állampolgárok adókötelezettségét, a szerzők e két dimenzió mentén együtt is megvizsgálták, hogy milyen következményekkel járt a személyijövedelemadó-rendszer átalakítása. Mivel az adóbevallást készítők 77 százaléka gyermektelen (vagy legalábbis nem vett igénybe gyermekek után járó családi adókedvezményt), így utóbbiak adóterhelésének változása nem tér el jelentősen a teljes sokaságétól. Az alsó nyolc jövedelmi tized mindegyikében legalább 70 százalék a vesztesek aránya, míg a legtöbbet keresők esetében fordított a helyzet.

Mindez forintban számolva azt jelenti, hogy az alsó nyolc tizedhez tartozók gyermektelenek esetében az összesen 171 milliárd forintos adóemelkedés átlagosan évente 62 ezer forint plusz adót jelent. Másrészt viszont a két legmagasabb jövedelmi tizedbe tartozó gyermektelenek adója 330 milliárd forinttal csökkent, azaz az adóreform teljes költségvetési költségének 74 százaléka a két legmagasabb jövedelmű decilishez tartozó gyermektelenek nettó keresetét növeli.

Az összes adózó 20 százalékát kitevő egy vagy két gyermeket nevelők esetében az alsó négy jövedelmi tizedben a családi adókedvezmény bevezetésének ellenére is megközelíti együtt az ötven százalékot azoknak az aránya, akik a semlegesek vagy a vesztesek táborába tartoznak. Ez azzal magyarázható, hogy esetükben az adójóváírás eltörlését nem volt képes kompenzálni sem a családi adókedvezmény, sem az alsó adókulcs csökkentése, sem pedig a szuperbruttósítás megszüntetése.

A magasabb jövedelmi tizedben viszont szinte csak nyertesek vannak. Az említett folyamatok eredményeképpen az egy vagy két gyermeket nevelők 85 százalékának csökkent az adója és csupán 4 százalékának emelkedett. Az összes egy vagy két gyermeket nevelő adózónak nyújtott adócsökkentés 218 milliárd forintos bevételkiesést jelent a költségvetés számára, amely összeg 83 százaléka a két legmagasabb jövedelmi tizedbe tartozók nettó keresetét növeli."

privatbankar.hu/makro/kiderult-kik-es-mennyit-nyertek-az-egykulcsos-adoreformmal-263162

DeMarco 2013.11.17. 22:13:30

@Fedor: Vajon miért hagytad ki az idézetek sorából, hogy itt 1,7 millió adózóról van szó, akik nyertek az egykulcsoson? Ráadásul ez az 1,7 millió adózó fizeti be az adók 75%-át!

Azért én a helyedben nem írnám le ezt az 1,7 millió embert, főleg, mert ők azonnali vesztesei lennének egy ballib visszarendeződésnek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.18. 15:23:10

@DeMarco: Ezt sikerült kiizzadnod vásszavágásként? :-) Azért nem konkrét számot írtam, hanem %-ot, mert az jobban mutatja a lényeget (választásnál ugyanis az számít). Ráadásul ne vedd készpénznek, hogy aki anyagilag esetleg jól jár, az automatikusan szereti a FIDESZ-t. Magam vállalkozóként nem vagyok közvetlenül érintett, de hogy mást ne mondjak, a feleségem igen, és nehogy azt hidd, hogy megbocsájtja a FIDESZ-nek az egyéb szemétségeit, csak mert a két gyereke miatt 10.000-tal több lett a fizetése (amit amúgy is elvisz az ezer egyéb többi adó). Igen, igaz az is, hogy a rosszul jártak között is akad olyan, akit nem ingat meg meg semmi Orbán-imádatában, csak hát túl sok mindenkinek ráléptek a tyúkszemére így vagy úgy, és ezek összeadódnak ám... Szóval itt nem az a kérdés, hogy a többség számára rossz -e a mostani kormány uralma, az se kérdés, hogy akarja -e a többség a kormányváltást, csak az, hogy akad -e olyan alternatíva, amelyik el tudja hitetni magáról, hogy jobb lesz. És ez a te szerencséd, meg Orbáné, hogy ezzel vannak problémák...

DeMarco 2013.11.18. 20:10:37

@Fedor: Azért mielőtt nagyon belelovalnád magad, olvasd el az ipsos felmérését is... Tudom, én sem hiszek nekik (sem), de azért a trend szépen kirajzolódik belőle.

Ha mindent összeadtok és a végén úgy is össze fogtok, még akkor is kevesek vagytok. De legalább belátod, hogy az alternatíva teljes hiánya is közrejátszik ebben.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.11.18. 20:19:57

A főnököm havi szinten kb. nettó 160.000 Ft-al jár jobban az egykulcsosnak köszönhetően, de nem fog a fideszre szavazni.

DeMarco 2013.11.19. 19:52:19

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az enyém dettó. Sőt, ha megkérdezed, még le is tagadja, h jobban járt és világvége hangulatot ad elő, ahogy Fedor is szokta. A pénz is csak egy mérce, nem jelent túl sokat a pártszimpátiánál.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.11.19. 19:55:48

@DeMarco:

Lefordítom, mert látom nem érted:

Nem szavaz a fideszre, pedig lehet emiatt majd havi 160.000 Ft-al csökken a jövedelme.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.19. 19:56:26

@DeMarco: Mintha pár kommenttel feljebb, amikor még nem cáfoltam meg a tévképzeteidet teljes körűen, még pont az ellenkezőjét szajkóztad volna :-)

mizrolist 2013.11.19. 22:59:48

@DeMarco: nézd, ha már a Századvég elemzése is arra jut, hogy a nagycsaládosok felénél nem járt jövedelemnövekedéssel az szja-változás (mert amit nyertek a gyerekek utáni kedvezménnyel és az 1 kulccsal, azt elvitte az adójóváírás eltörlése), akkor nyugodtan azt mondhatjuk, hogy ez a módosítás csak arra volt jó, hogy Orbán Viktor nettója nőjön :P

DeMarco 2013.11.20. 09:12:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: De értettem. Csakhogy ez fordítva is igaz. Ismerek olyanokat akiknek csökkent, de mégis a fideszre szavaznak.

Nem egyenesen arányos a kettő se oda, se vissza.

@Fedor: "még pont az ellenkezőjét szajkóztad volna :-)"

Most is ugyanazt mondom. Bolond, aki a pénztárcája ellen szavaz. De ez csak egy szempont a sok közül. Ezen kívül számtalan másik szempont is érvényesül. Személyes sérelmek, habitus, életkor, felfogás. Van olyan korosztály, akiknél bármi történhet, akkor is a maszopra fognak szavazni. Jellemzően nyugdíjhoz közeli dolgozó férfiak. Ezeknek mondhatsz bármit, nyerhettek bármennyit a fidesz alatt, sziklaszilárdan nyomatják a marhaságokat és még el is hiszik... Olyanok, mint Fedor. Titkon a cucializmust várják vissza.
Ha buknék a fidesz alatt, akkor is rájuk szavaznék, mert tudom, h ballib kormány alatt, csak még nagyobbat buknék.
De az elsőről szó sincs, míg a másodiknál egyértelműen súlyos veszteségek következnének be.

DeMarco 2013.11.20. 09:49:35

@DeMarco: "Jellemzően nyugdíjhoz közeli dolgozó férfiak. Ezeknek mondhatsz bármit, nyerhettek bármennyit a fidesz alatt, sziklaszilárdan nyomatják a marhaságokat és még el is hiszik..."

Jah és hogy magamra is reflektáljak:

Ebből következik, hogy a magyar halandóságot figyelembe véve, 2022-re drasztikusan csökkenni fog a maszop szavazóinak száma. Egész egyszerűen kihal a szavazóbázisuk zöme. Már a harmadik Orbán kormány végére is nagy mértékű csökkenést fogunk látni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.11.20. 14:03:27

@DeMarco: "Ha buknék a fidesz alatt, akkor is rájuk szavaznék, mert tudom, h ballib kormány alatt, csak még nagyobbat buknék."

És még te mondod másokra, hogy sziklaszilárdan nyomják a marhaságot :-)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0