Selmeczi Gabriella előjelet vétett...
2013. december 20. írta: Fedor

Selmeczi Gabriella előjelet vétett...

...vagy csupán hozta a szokott formáját, és hazudott egy ordasat; vérmérséklet kérdése, hogy miképp értékeljük legújabb produkcióját. Azt bírta ugyanis mondani egy Bajnai sajtótájékoztatóra reagálva, a "fájni fog" turné keretében, hogy 

...a magyarok nehezen fogadják el egy olyan ember értékelését, aki egyszer már bizonyította, hogy alkalmatlan és kontár, hiszen Bajnai Gordon kormányzása alatt hét százalékkal zuhant a gazdaság.

Ami azért a pofátlanság csúcsa, mert nem 7 százalékot csökkent a GDP azalatt az egy év alatt, hanem több, mint 7 százalékot NŐTT.

A különbség a valóság és Selmeczi szavai között bagatell 15 százalék. Ezt nem én mondom, hanem a KSH:

gdp.jpg

Mit lehet még ehhez hozzátenni?

A közmédia meg a kormánypárti sajtó ezeket a hazugságokat sulykolja éjjel-nappal. Folyik a megfélemlítés (lásd pl. a NAV-os Horváthnál tartott tegnapi házkutatást és a bizonyítékok eltűntetését lefoglalását). A töketlen ellenzék csak magával van elfoglalva és sorra hagyja elpattogni az egyre magasabb labdákat, ahelyett, hogy lecsapná.

És akkor csodálkozunk, hogy még mindig vezet a Fidesz?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr165701265

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesznek szerencséje is van 2013.12.21. 18:47:59

A választásokra csúcsformába kerül a gazdaság. Nem kizárt, hogy a negyedik negyedévben hétéves csúcsra, 3% fölé kerül az éves gazdasági növekedési (GDP) ütem. Külön szerencséje a Fidesznek, hogy ezt a kiugró adatot valamikor 2014. február közepén, tehá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vantaan 2013.12.20. 17:32:30

Selmeczi hazudott. Na és? Hazudik minden nap amiben van magánhangzó!

kalaposinas 2013.12.20. 18:16:45

De a hetet eltalálta. Nem elég az? Elég szép teljesítmény tőle.

Dinkainka 2013.12.20. 18:33:30

@kalaposinas: Pedig szőke!
És kiflicsücsköt sem lopott mostanában(azt nem)!

toportyánzsóti 2013.12.20. 18:52:02

Már az átvert fityuszra szavazók is röhögve várják a tavaszt,amikor saját taknyán fog a fityusz a csatornába csúszni.Kevesen jártak jól ezekkel az analfabétákkal,azok viszont 5-500 szoros pénzeket nyaltak fel!

Mitzimackó 2013.12.20. 21:28:50

@Dinkainka: láthatóan nálad is hatott a sulykolás, és ez egyik oldalon sem jó: NEM ő evett kiflit, hnem egy csaj, aki vele volt. a sajtót meg ismerjük. nem csoda, hogy a túloldal is csak a magáét fújja.

DeMarco 2013.12.20. 22:53:55

Ott kezdődik, h a min.elnök keresési paródia győztese akár mari néni is lehetett volna, aki csukott szemmel ír alá bármit az imf-nek.

Eleve sosem jött volna létre ez a kombó, mert előrehozott választást kellett volna tartani, nem az agóniát tovább húzni a mi rovásunkra.

Aztán meg könnyen beszél az, aki minden kifizetést kitol egy évvel, h biztosan a fideszhez kerüljön a problémahalmaz, amit összekotortak a hibás döntéseikkel korábban.

Meg aztán mekkora már, hogy két méterrel süllyedtünk a sz.ba, de ebből 10 centit sikerült feljebb küzdenünk magunkat propaganda. Azta... Igaz a fejünk még bőven alatta volt a felszínnek, de úgy tűnik, van akinek ez is elég...

"Mit lehet még ehhez hozzátenni?"

Irgalmatlan sok mindent, reggelig írhatnám. De nem fogom, a medve sem az egérhez hasonlítja magát...

Munchausen 2013.12.20. 23:23:47

Akarmit is csinaltok, Orbant nem fogjak legyozni, mert mar csak azok szavaznak akiknek valamifele partkotodesuk van, no es eleve ugy van kitalalva a rendszer, hogy fuggetlen mast valtozast akaro csoportosulasoknak, embereknek eselyuk sincs meg csak elindulni sem. Ki van ez talalva, leszkitottatok a budos viragot, hat szagoljatok csak, azok akik 2010-ben megszavaztak oket megerdemeltek a sorsukat, csoborbol vodorbe igazi magyaros virtussal elobb-utobb es meg a szomszed tehene sem doglott meg csak a mienk, szep munka volt, hajra magyarok...

Szúrófény 2013.12.21. 04:08:28

@kalaposinas: Ő a férfi "előjelen" lökdösődött magasra, (gondolom) Az is negatív jelre hasonlít!Persze egy újjal se értek hozzá! Amivel hozzáértek azon nem volt köröm!

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 09:36:26

Hol láttok ti ezen a grafikonon 7% növekedést?? Érti is közületek valaki ezt a grafikont vagy csak a szép kék meg szürke oszlopokat nézitek? Annyi látszik a fenti ábrán, hogy a 2009-es csökkenés után nem csökkent még tovább a GDP 2010-ben. Ami nem jelent növekedést, csak szintentartást.

Magyarán Selmeczi is hazudik meg ti is. Vagy ő is hülye meg ti is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.12.21. 09:40:04

@Kőszeghy Ábel: -8%-ról felment +1%-ra. Ez lenne a szintentartás?

Rodolfo63 2013.12.21. 09:49:34

@Fedor:

egy kicsit mellément ez a dolog :)

2009 II. negyedévében -8% volt a gdp "növekedés", az ELŐZŐ ÉVHEZ KÉPEST

2010 II.-ben ehhez a gdp szinthez képest kb fél-egy % volt a növekedés - magyarán, nem zuhant tovább a gazdaság, hanem minimálisan növekedett - de nincs +7%-os növekedés

:)

Rodolfo63 2013.12.21. 09:50:51

@Rodolfo63: mármint, az előző év azonos időszakához képest

2013.12.21. 09:56:10

@Fedor:

"-8%-ról felment +1%-ra. Ez lenne a szintentartás?"

A GDP növekedés bázisa mindig az előző év.
Maradjunk annyiban, hogy Selmeczi hazudott, te pedig egy unortodox értelmezést adtál a grafikonhoz! :)
De javíthatod!

csak egy néző 2013.12.21. 09:58:54

@Kőszeghy Ábel:
Kiskancsó, azért, hogy megvédd ezt a nőnek (brrrr) kinéző, kuszafogú hazudozó, idióta papagáj, rémséget, igazán kár volt regisztrálnod.
Kőszeghy Ábel 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.2013.12.21. óta tag.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 10:01:12

@Fedor:
Akkor az a GDP változás változása, GPD növekedésnek vagy csökkenésnek a GDP változását nevezzük. Teljesen igazad van, hogy Selmeczi egy idióta, ő csak 8%-ot tévedett, te csak 3/4 olyan hülye vagy, mint ő, mert te csak 6%-ot tévedtél.

Egyébként Selmecziről tudjuk, hogy érdekből beszél, vajon te is, vagy csak funkcionálisan analfabéta vagy? Esetleg a Fidesz szekerét tolod, hogy hülyeséget írva hitelteleníted az ellenzéket?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.21. 10:06:29

szokta a szenátorasszonyt zavarni a valóság/igazság a véleményének kialakításában?

2013.12.21. 10:17:23

@Narancskommunista:

Fedor korrekt és javítani fogja.
Legalábbis ezt tippelem... :)

Roa 2013.12.21. 10:21:53

Azért ha már Selmeczibe belekötsz, hogy a Gyurcsány valóban 7%-os GDP csökkenését megpróbálja ráverni Bajnaira, akkor legalább az ábrát tudhatnád értelmezni, mert az első derivált és a második derivált ilyetén összekeverése nagyobb hazugság, mint Selmeczié. Innentől kezdve pedig...

lenoardo999 2013.12.21. 10:28:30

Selmeczi igazat mondott: "Bajnai Gordon kormányzása alatt hét százalékkal zuhant a gazdaság."

pl. a 2009. második negyedév Bajnai kormányzása alatt volt.

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 10:30:08

@csak egy néző: Mivel védtem én Selmeczit te szerencsétlen? Azzal, hogy lehülyéztem, vagy azzal hogy hazugnak neveztem? :)

p.s.: Imádom a ballib vitakultúrát :)

huhhhu 2013.12.21. 10:30:49

@Mitzimackó: De a MANYUP pénzeket jól megvédte. Az is valami. Nem igaz? Elqrtak 3000 milliárdot, és nőtt az államadósság. Na meg a magánvagyonkájuk. Selmeczi is eltakarodhatna a jó büdös francba. Hazug, ostoba némber.

Hannibal ante portas 2013.12.21. 10:35:55

Kvasztics Fedor - Kronstadt cirkálón hajóorvos, morfinista zongorista a Négyszarvú Macskában - de nam bántanám meg rejtő jenőt, hogy téged, fedor kvasztics Fedorhoz mérjelek. Nagyságrandekkel alávalóbb hülyeségeket hordasz össze, lásd náhány fentebb laítr számszaki
magyarázatot. De Bajnai haverod, cinkostársad, gazdád ettől még nem lesz se okosabb, se tisztasségesebb. S akárhonnan nézzük, mint Gyurcsány gazdasági minisztere majd botcsinálta miniszterelnöke vastagon benne volt az ország tönkretételében, az IMF hitelfelvétel szükségességében és a 2009 - es év - 6,3 % GDP csökkenésben (ettől még Selmeczi egy pillanatig sem szimpatikusabb...). De azért ne rugaszkodjunk el a tényektől, bár tudjuk, benneteket, igazi baloldaliakat ez nemigen szokott zavarni.

dany82 2013.12.21. 10:37:57

Atyaég,

a teljes analfabetizmus. hihetetlen.

tegyük fel, hogy gordon kormányzásánk kezdetén 100 ft volt a gdp.

ez csökkent 8at 2009ben, majd nött 1et (jó lelkü voltam) 2010 elején.

Na, mennyi volt a gdp gordon kormányzása végén: igen, 93. 7%-al kevesebb, mint az elején.

Magyarország, ballibsi értelmiség. 2013. Egy grafikont nem tud értelmezni.

$pi$ 2013.12.21. 10:39:20

Ezt azért mondjuk illik fejből tudni. :(

Ami történt: Bajnai miniszterelnöksége alatt a GDP az előző évhez képest 1.26%-ot nőtt. Ha a világgazdasági és a német trendet is vizsgáljuk, akkor nyilvánvaló, hogy a növekedésnek elsősorban külső okai voltak[1].

A linkelt grafikonon jól látszik, hogy a gazdasági válság első szakaszából, egy sajnos átmeneti, fellendülés következett be az egész világon. A magyar 1.26%-os növekedés messze elmarad az átlagtól, valójában tehát kudarcként értékelendő.

Azt, hogy ez a kudarc mennyiben Bajnai hibája, azt igen nehéz lenne megállapítani, de egy biztos: a Bajnai kormány egy évét sikerként értékelni hatalmas csalás. Valójában a fellendülő német GDP húzta a magyar gazdaságot, sajnos messze nem annyira, mint amennyire azt szerettük volna.

Selmeci meg egy idióta, nem kell hallgatni rá.

[1] http://www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&ctype=l&met_y=ny_gdp_mktp_cd#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=country:HUN:DEU&ifdim=region&tdim=true&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 10:39:26

@Fedor: Ezt írtad a posztodban:
"nem 7 százalékot csökkent a GDP azalatt az egy év alatt, hanem több, mint 7 százalékot NŐTT.
A különbség a valóság és Selmeczi szavai között bagatell 15 százalék. Ezt nem én mondom, hanem a KSH:"

Csak éppen az a helyzet, hogy nem nőtt 7 százalékot a magyar GDP (sajnos) 1977 óta egy évben sem. 2009 és 2010 között 1,26%-ot nőtt.
Még javíthatod, hiszen valóban előjelet vétett Selmeczi, még a címet se kell átírnod. De ne védd a védhetetlent, főleg ha nem tudod értelmezni a saját magad által beillesztett grafikont.

www.google.hu/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_cd&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=country:HUN&ifdim=region&tstart=1166655600000&tend=1356044400000&hl=hu&dl=hu&ind=false&icfg

Poszt Olok001 2013.12.21. 10:42:20

@Kőszeghy Ábel:
"p.s.: Imádom a ballib vitakultúrát :)"

Nälatok kezelesi kezikönyv egyik fejezete,h mikent kell a ballib szot rähuzni minden baromsägra? Volt olyan tetel az ällami közmunkatroll felvetelnel, hogy helyezze "ertelmes" mondatba a ballib szot, lehetöseg szerint negativ megvilägitäsban?

dany82 2013.12.21. 10:42:21

most mindentöl mellékesen: egészen félelmetes, hogy van ma olyan ember Magyarországon, aki tényleg azt hiszi, hogy bajnai kormányzása alatt 7%al nött a gdp.

Akkor, amikor hónapokon, éveken keresztül azt magyarázta, hogy a "válság miatt...", most meg hirtelen minden idök legnagyobb magyar gdp növekedését vizionálja arra a korszakra...

Ne érts félre, Fedor, nem ellened, érted: szerintem Te konkrétan beteg vagy.

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 10:47:08

@Poszt Olok001: Nézd bele "csak egy néző" kommentjeibe és (talán) rájössz miért neveztem ballibnek

kissiú 2013.12.21. 10:47:36

Halkan jegyzem meg: pontosan ezért lehetett ellopni a MANYUP vagyont: mivel Mo.-on szinte senki sem ért a pénzügyekhez. Ha még egy GDP-változás változásán is veszekszünk, hogy lehetne 30-50 éves távlatokra szóló gazdasági folyamatok hatását elmagyarázni azoknak, akik a "mindegy, csak most ne kelljen fizetnem" életfilozófia szerint élnek?.

prandelli 2013.12.21. 10:48:18

Fedor, ez valóban mellément. Kőszeghynek (és másoknak) van igaza, gondold át, ha nem megy, akkor konzultálj hozzáértővel.

Gera 2013.12.21. 10:52:07

Óbazmeg. Ilyen ostoba bölcsészek meg jogászok irányítják az országot is évtizedek óta. Ötödikes koromban se okozott volna gondot egy ilyen grafikon értelmezése. És ezt most nem úgy értem, hogy milyen kurva okos vagyok, hanem hogy ennek valami minimumnak kéne lenni. Amikor a gondolat megfogalmazódott, nem volt gyanús elsőre az a 7 százalék növekedés? Hidd el, egy ilyen szép növekedésre azért emlékezne az ember, mert eléggé meglátszott volna az országon.

prandelli 2013.12.21. 10:52:11

@dany82: "Na, mennyi volt a gdp gordon kormányzása végén: igen, 93. 7%-al kevesebb, mint az elején"
Neked (és Selmeczinek) szintén nincs igazatok, ld. Kőszeghy és mások magyarázatát. Gordon kormányzásának végén a GDP egy hajszállal magasabb volt, mint az elején. Se plusz hét, se mínusz hét.

Poszt Olok001 2013.12.21. 10:54:54

@Kőszeghy Ábel: Nem erdekel, hogy miert nevezel vkit ballibnek. Lehet, hogy baloldali, lehet, hogy te jobboldali vagy. Csak sajnälni tudom. Amennyiben ez igy van, mindketten hozzäjärultok az orszäg megosztäsähoz es a jelenlegi politikai hulladek (itt az összes pärt majdnem minden tagjära gondolok) szabad rabläsähoz. Ezert tehetik meg amit tesznek, mert Ti egybäst baszogatjätok, ahelyett,h összefognätok a szar lämpavasra kerülese erdekeben.
Ma nincs Mo-on olyan politikai pärt, aki az orszäg erdeket nezne. Aki ezeket tämogatja, ugyanolyan hibäs, mint az aki lop, mert nem kerik szämon.

Mondjuk mentseg, hogy nincs alternativa. Egy idealista megközelites szerint, az összeset felelössegre kellene vonni a tetteiert. Utäna lehetne tiszta lappal, korrekt emberekkel kezdeni.

prandelli 2013.12.21. 10:56:38

"Na, mennyi volt a gdp gordon kormányzása végén: igen, 93. 7%-al kevesebb, mint az elején"
"Magyarország, ballibsi értelmiség. 2013. Egy grafikont nem tud értelmezni"
Kicsit szerényebben... Neked (és Selmeczinek) szintén nincs igazatok. Gordon kormányzása végén a GDP egy hajszállal nagyobb volt, mint az elején. Se plusz hét, se mínusz hét.

dr kíváncsivagyok 2013.12.21. 10:58:12

@Munchausen: Mindezt az okosságot le tudtad írni 2 mondatban...
Szép teljesítmény !
( Az ilyen írástudatlan patkányoknak nem szoktam válaszolni sem...)

prandelli 2013.12.21. 10:58:16

@prandelli: Bocs a dupláért, úgy láttam, hogy elsőre nem ment el.

Poszt Olok001 2013.12.21. 10:58:28

Akinek gondot okoz a grafikon ertelmezes:

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html

Erdemes megnezni a 2015-ös elörejelzest is...beszedes az elmult 3 ev tenykedesere nezve. Mondjuk ez nem mentesinti az elmult 24 ev kormanyait.

Blogger Géza 2013.12.21. 10:58:48

Ekkora hülyeséget már rég olvastam. Bizony 7%-kal zuhant a GDP 2009-ben, amikor Bajnai volt a miniszterelnök.

Larry Silverstein 2013.12.21. 11:00:37

Hú bazeg te butább vagy mint Selmeczy.

2013.12.21. 11:01:07

@Kőszeghy Ábel:

"Magyarán Selmeczi is hazudik meg ti is. Vagy ő is hülye meg ti is. "

Ha már ilyen nagy a szád akkor:

vagy Sel hülye és Fed hazudik

vagy Sel hazudik és Fed hülye.

Nem túl bonyolult átlátni, hogy itt 4 variáció lehet, de neked mégis csak kettőt sikerült megtalálni.
De hát véthet bárki általános iskolás hibát még akkor is, ha már felnőtt ugye....

Azon kívül a "ti" mi a rákot jelent?
Fedor több személy lenne egyszerre?
Ez meglep.

tobeor 2013.12.21. 11:02:52

Ez az egész méricskélés eleve hazugság, 2009-ben már 7 éve voltak kormányon a szocik, és bár szarul kormányoztak, de egyik évben sem volt recesszió.
A fideszmaffia azt akarja bemesélni, ahogy elnézem teljes sikerrel a hívei körében, hogy patásBajnai csinálta a világválságot, és miatt lett recesszió itt is meg máshol is.

Ez épp olyan alapvető hazugság, mint az IMF-ezés. Ha akkor nem veszünk fel hitelt, a válság csődbe sodorja az országot, tehát akkor hitelt felvenni alapvető nemzeti érdek volt, ez mentette meg az országot, ahogy sok más ország is hitellel védte ki a hatalmas világválság hatását: pl. Európa legerősebb országa, Németország is. (Nyilván amiatt is Bajnai a hibás).

Aki akkor az IMF hitel ellen volt, az Magyarország csődje mellett volt (és ez maga a hazaárulás), ez van, ez a két opció volt.

Mondjuk mindegy, a lényeg hogy aki fideszes, annak gyűlölnie kell Bajnait, okot találnak rá mindig, az már csak részletkérdés, a lényeg a kötelező gyűlölet.

prandelli 2013.12.21. 11:03:47

@dany82: "igen, 93. 7%-al kevesebb, mint az elején"
Most veszem észre, ez konkrétan azt jelenti, hogy szerinted Bajnai egy éve alatt a magyar gazdaság az 1/16 részére zsugorodott:)) Reszkess Selmeczi:)

subtotal 2013.12.21. 11:05:12

Ez sajnos így tényleg nincs rendben, még Bajnai is csak azt mondja, hogy megállították a világgazdasági válság által okozott szabadesést és egy már növekedni kezdő gazdaságot adott át. A grafikon csak azt mutatja, hogy 2009 közepétől a gazdaság visszaesése megállt.

@$pi$: mivel nálunk az eladósodottság miatt szó sem lehetett állami stimulusról, ezért a felpattanás sem lehetett akkora, mint nyugaton, ahol öntötték a pénzt be a gazdaságba.
A vicc az, hogy mikor a fityisz a mnyp-i pénzekkel ugyanezt elkezdte csinálni suttyomban, nem lett hatása, sőt visszaestünk recesszióba.

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 11:05:37

@MikeBoy:
Teljesen igazad van, nem volt kedvem végigírni mind a négy lehetőséget, ezért itt helyben elnézést is kérek.
Ennyit várnék Fedortól is, plusz még annyit, hogy javítsa a posztot.

Másrészt fogalmam sincs hányan szerkesztik ezt a blogot, vagy épp hányan hozták össze ezt az írást. Ha Fedor egyedül, akkor nyilván rá vonatkozik minden amit írtam.

dany82 2013.12.21. 11:05:47

@prandelli: az, hogy egy grafikon után a leírt szöveget sem tudod értelmezni, egyáltalán nem lep meg.

egy 0 vagy.

prandelli 2013.12.21. 11:06:49

@MikeBoy: De neki legalább a posztot illetően igaza van. Kihasználja az alkalmat egy kis ballibezésre, de hát emberek vagyunk:)

2013.12.21. 11:06:55

@dany82:

"Na, mennyi volt a gdp gordon kormányzása végén: igen, 93. 7%-al kevesebb, mint az elején.

Magyarország, ballibsi értelmiség. 2013. Egy grafikont nem tud értelmezni."

Ez is tipikus szöveg.
Leírsz egy kő hülyeséget.
És utána egy primitív általánosítást.
Vastaps! :)

Larry Silverstein 2013.12.21. 11:07:30

@prandelli: 'Neked (és Selmeczinek) szintén nincs igazatok. Gordon kormányzása végén a GDP egy hajszállal nagyobb volt, mint az elején. Se plusz hét, se mínusz hét.'

Neked szintén nem sikerült.

Gordon 2009 ápr- 2010 május

GDP 2009 -6,7% 2010 +1,1%

100*0,933*1,011= 94,32 tehát ez neked hajszállal nagyobb mint 100

2013.12.21. 11:08:31

@Kőszeghy Ábel:

Reméljük javítja.
De milyen jó kis sárdobálás lett egy ekkora bakiból is, nem? ;)

Poszt Olok001 2013.12.21. 11:09:30

@Blogger Géza:

legyünk tenyszerüek:
2008(2007-hez kepest):-2,5

Bajnai Gordon miniszterelnöksege:
2009. április 14. – 2010. május 29.

2009(2008-hoz kepest): -7,3 (itt a kerdes,h a KSH mikori ällapotot nezi, ha a januärit, akkor ehhez sincs köze Gordonnak.

2010(2009-hez kepest): +1,2 (tenylegesen ez tartozik Gordonhoz).

2011(2010-hez kepest): -0,4 ...ez pedig mär a fityesz alatt törtent.....

A fentiek alapjän miert is hazudsz te is?

prandelli 2013.12.21. 11:10:20

@dany82: Olvasd már el Kőszeghy 10:39:26-os hozzászólását. Ő is jobbos, csak ő ennek ellenére (bocs:D) képes a grafikont értelmezni. Neked nem sikerült. Fedornak sem. Selmeczi valószínűleg meg sem próbálta:)

tobeor 2013.12.21. 11:13:12

Az semmi hogy Bajnai egyedül bedöntötte az Magyarországot 2009-ben, de még Szlovéniát is 8%-os recesszióba vitte :)

És még mondják hogy nem Bajnai a globális háttérhatalmak vezére... :)

2013.12.21. 11:14:07

@Kőszeghy Ábel:

Mellesleg a bajnai kormány féle gazdasági értékelésnek gyakorlatilag semmi értelme se pro se kontra.
Belecsöppent egy gazdasági válságba (méghozzá brutálisba) szűk egy évre.

Gyakorlatilag semmi extrát nem csinált.
Némi megszorításon kívül.

Amadeus62 2013.12.21. 11:14:54

@tobeor:

Ilyenkor te nem érzed magad szánalmasnak, hogy nicknevet másolsz?

kulcsar2011 2013.12.21. 11:16:56

Bajnai Gordon: 2009. április 14. – 2010. május 29.

$pi$ 2013.12.21. 11:17:26

@Poszt Olok001: "2011(2010-hez kepest): -0,4 ...ez pedig mär a fityesz alatt törtent....."

Ott valójában +1.6% volt. Ezt is illik fejből tudni, mert olyan sokszor előjön: A fidesznek nagyjából a 2012-es év volt a minuszos, amúgy plusszosak voltak.

tobeor 2013.12.21. 11:17:42

@Amadeus62: Mi van? :) Mit másoltam és kiről? :D Vagy ez a szokásos hazug személyeskedés terelés céljából?

Poszt Olok001 2013.12.21. 11:19:53

@$pi$: reklamälj a KSH-näl...ök "hamisitottäk meg" a nagy fideszGDP robbanäst. Illik tudni persze. En maradok a szämok es nem a szavak ertelmezesenel.. ott nehezebb hazudozni.

2013.12.21. 11:20:58

@$pi$:

"A fidesznek nagyjából a 2012-es év volt a minuszos, amúgy plusszosak voltak. "

Akkor ez siker, ugye?
Mert ahogy összehasonlítottad a világgal Bajnait is e közben a világ meg vastagon mínuszos volt pl. 2012-ben vagy nem?

Amadeus62 2013.12.21. 11:21:14

@tobeor:

Az eredeti tobeor januárban regisztrált, nem tudom te ki lehetsz, de alapból gáz a blog.hu részéről, hogy bármikor meg lehet változtatni a nevet.

2013.12.21. 11:21:50

@tobeor:

Sima missclick volt.
Ne légy már ilyen negatív automatán! :p

2013.12.21. 11:23:15

@Amadeus62:

Ezt onnan tudod, hogy te vagy tobeor!!?? ;)

prandelli 2013.12.21. 11:24:07

@Larry Silverstein: Nem így van, és már legalább hárman elmagyarázták itt, hogy miért. A grafikon értékei a GDP-t az előző év azonos időszakához képest fejezik ki, tehát 2010 elején (amikor Bajnai ment) a GDP nem sokkal, de magasabb volt, mint 2009 elején (amikor Bajnai jött)

Rodolfo63 2013.12.21. 11:24:36

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qpt001.html

az "elmúlt 8 év" alatti gazdasági növekedés közel 12% volt... hol van ehhez képest a mostani fidesz eredmény? :)

(tudom, demagóg és manipulatív, de hát akkor is igaz :)

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 11:26:17

@MikeBoy: Szerintem sincs értelme.

De ha már ezne szőrözünk (hiszen erről szól a poszt és vita), akkor nézzük a lehető legpontosabban: Bajnai nagyjából 2009 első negyedévétől 2010 első negyedévéig volt miniszterelnök. Negyedévnél pontosabb GDP mérés nem elérhető, szóval kénytelenek vagyunk ezzel számolni.

A KSH szerint a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott GDP index pontosan 0,4%-al CSÖKKENT 2009 és 2010. I. negyedévei között.

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/gdn/gdn21306.pdf
5. oldal, "Szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok (előző év azonos időszaka=100,0)"

Szóval én is tévedtem, úgy tűnik Bajnai miniszterelnöksége alatt csökkent a GDP.
Ha tévedek úgyis szóltok :)

$pi$ 2013.12.21. 11:26:34

@MikeBoy: "Belecsöppent egy gazdasági válságba (méghozzá brutálisba) szűk egy évre."

Bajnai már jóval a gazdasági válság előtt ott volt, igaz, hogy nem miniszterelnökként, hanem előbb kormánybiztosként, aztán miniszterként. Erről a legtöbben meg szoktak feledkezni, gondolom azért, hogy a zseniális és bölcs vezér képét fenntarthassák. :)

"Gyakorlatilag semmi extrát nem csinált.
Némi megszorításon kívül. "

Úgy van. Egyetlen olyan döntést sem hozott, ami GDP növekedést eredményezett volna. Különös, hogy mégis sokan példátlan fellendülést, GDP növekedést és zseniális gazdaságpolitikát emlegetnek. Miközben megszorításokon kívül senki sem tud egyetlen döntést felidézni tőle.

Döbbenetesnek tartom, hogy milyen elsöprő erővel diadalmaskodik a politikai beállítottság a memória felett. Ez a blog erre kitűnő példa a Bajnainak tulajdonított mesebeli 7%-os GDP növekedéssel. :(

blah 2013.12.21. 11:27:11

bakker... nem ártana tisztában lenni a százalékszámítás alapjaival... az egy dolog, hogy Selmeczi hülye mint a segg, de ilyen ordas baromságot ideírni kicsit ciki...

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 11:27:41

@dany82:
Ja, csak nem 8%-ot esett vissza 2009-ben a GDP, hanem 6,6%-ot, aminek az ábra alapján úgy negyede eshetett 2009 Q1-re, amikor még nem Bajnai volt a miniszterelnök, tehát nagyjából 2009-ből 4,95% esik Bajnaira (lehetne számolni pontos negyedéves adatokból is, akkor pontosabb lenne ez az eredmény). A 2010 Q1 pedig nagyjából 0. Magyarul akkor -4,95%-ról hazudta Selmeczi a -7%-ot, te már lightosabban toltad valamivel.

Rodolfo63 2013.12.21. 11:28:07

@Rodolfo63: sőt, az adatokból világosan látszik, hogy az elmúlt8év gdp növekedési csúcsa majdnem elérte a 18%-ot is, míg az első orbán kormány mindössze 16,5%-ra volt képest (világszintű gazdasági válság nélkül)

Rodolfo63 2013.12.21. 11:29:02

@Kőszeghy Ábel: második negyedévet nézzél, áprilisban kezdett emlékeim szerint

tobeor 2013.12.21. 11:29:20

@Amadeus62: sose láttam semmi ilyen nevet máshol, eszembe se jutna másolni.

@MikeBoy: a tapasztalat drága barátom, csak az a sok negatív tapasztalat ne lenne :)

Rodolfo63 2013.12.21. 11:30:46

@$pi$: a zuhanást mutató tendenciát sikerült megváltoztatni, a zuhanást megállítani

tudom, magyar ember nem érzékeli azt, ha valami nem rosszabb, csak a kiugró pozitív dolgot hajlandó észrevenni

szegény ezüst és bronz érmes sportolóink...

Kafka 2013.12.21. 11:32:15

@Kőszeghy Ábel: Alapvetően egyetértek veled. Azért neked címzem, mert Te voltál a 9. hozzászóló és az első 8-nak ez fel sem tűnt!

De én máshogy, közelíteném meg. Adott egy állítás: „Bajnai Gordon kormányzása alatt hét százalékkal zuhant a gazdaság.” Döntsük el, hogy igaz vagy hamis.
Bajnai Gordon hivatali ideje: 2009.április 14. – 2010. május 29.
Ez az időszak megfelel: 2009. II. - 2010. II. negyed (talán az most nem olyan fontos, hogy a tört negyedeket beleszámoljuk vagy sem)
Ehhez a blog írója segítségünkre kimásolta KSH (Magyarország, 2010) 16. oldaláról a megfelelő grafikont.
Amint a grafikonon is jelezve van, amikor a GDP változásról beszélünk, legtöbbször egy előző azonos időszakhoz képest történt változásról beszélünk. Jelen esetben az előző év azonos időszakához (negyedév) képest vizsgáljuk meg.
Ebből kiolvashatjuk, mi történt a fent említett időszak alatt (egészre kerekítve):
2009. II. negyedév: -8%
2009. III. negyedév: -7%
2009. IV. negyedév: -4%
2010. I. negyedév: 0%
2011. II. negyedév: 1%
Teljes időszakra számított változás átlagolással kaphatjuk meg: -3,6%

Amennyiben a teljes időszakra vizsgáljuk az állítást miszerint -7% volt a változás az állítás nem igaz, mert ezen időszak alatt -3,6% volt.

Amennyiben úgy vizsgáljuk, hogy ezen időszak alatt volt olyan negyedéves intervallum ami alatt -7% volt a változás, igaz. 2009. III. negyedéve.

Volt egy második állítás a blog írójától: „mint 7 százalékot NŐTT.” Az állítás hamis. Nem volt ilyen időszak.

Szerény véleményem szerint ez a feladat pusztán eldönthető matematikai úton, mindenféle politikai felhang nélkül. Az már egy más kérdés, hogy ennek a megoldásnak van-e bármilyen gyakorlati értelme, haszna.

Még megkérdezném (főleg a blog írójától), hogy volt-e 1990-2012 között Magyarországon valaha +7%-os GDP növekedés? Én max. +5%-ra emlékszem.

(megj.: Sajnálatos módon ez a blog valótlanságot állít és még sajnálatosabb, hogy kikerülhetett az index-re)

Don Quixote de la Ferko 2013.12.21. 11:32:23

Nem tök mindegy? Akikhez a fideSS szól, azok a GDP-ről most hallottak először, és fogalmuk nincs róla mi az. Ezek az embernek kinéző birkamenetes fideszes valamik a mondatából annyit értettek, hogy Bajnai. Őt kell szidni, oszt jónapot.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 11:33:18

@Larry Silverstein:
A te számításod pedig szintén nem számol azzal, hogy 2009-ben első negyedévben még nem Bajnai volt, és az 1,1%-ot meg nem tudom honnan veszed 2010-re, mert az éves az 1,3% volt, de akkor meg csak első negyedévben volt ő a miniszterelnök.

(Egyébként teljesen mindegy, mert eleve abszurd érvelés az egész, Bajnainak, mint 1 évig miniszterelnöknek nem sok köze volt ahhoz, hogy 2009-ben mekkora csökkenés volt, meg hogy 2010-ben mekkora növekedés, az ő érdeme inkább az, hogy a válság mélyén meg tudta akadályozni a hiány elszállását.)

2013.12.21. 11:33:57

@Kőszeghy Ábel:

Nem szőrözünk. Én legalábbis nem.
A poszt arról szól, hogy Selmeczi mellébeszél politikaii okokból (na ez mondjuk a szóvivőkre elég standard igaz a politikában sajna).

Aztán utána az "ezzel szemben a valóság Fedor szerint" nem teljesen jött össze mint látjuk.

És most vitázunk a nagy semmin.
De lassan úgyis mennem kell..... :)

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 11:35:40

@Rodolfo63: Valóban, tehát 1,1%-at nőtt.

bgp 2013.12.21. 11:35:45

Ezt benézted Fedor. Nem kéne a növekedés növekedését nézni :D
2010 2. negyedévre az előző évihez képest 1% a növekedés (ez az 1 év).

Persze Selmeczi is csúsztatott. Ő a 2009 3. negyedévi (a legrosszabb adatot) nézte.
De az persze nem Bajnai érdeme. Látszik, hogy eléggé együtt mozgunk az EU-val.

2013.12.21. 11:36:34

@$pi$:

Túlzol és nem fested le jól a képet.
Ugyan abba a hibába esel, mint akiket kritizálsz.
Ahogy Bajnait fényezni felesleges kritizálni ugyan úgy az (lásd: már előtte is ott volt).

Poszt Olok001 2013.12.21. 11:37:27

@Kőszeghy Ábel: En csak az elsö oldalt neztem, abban is a nyers DGP-t...2009 I. negyedevhez kepest a visszaeses merseklödött 2010 I. negyedevere...mäst nezünk?

Amugy mi a velemenyed a 2010-töl napjainkig tarto trendröl, az elvonäsok es a "nem adok" tükreben? Mmiben is teljesit jobban viktätor?

2013.12.21. 11:37:59

@tobeor:

Szerintem Amadeus téged akart megvédeni!
És szerintem bakot lőtt, mert önmagadtól.

Azért még lehetsz skizofrén és akkor még lehet belőled kettő is ugye! ;)

2013.12.21. 11:39:07

@Poszt Olok001:

"Mmiben is teljesit jobban viktätor? "

Látod ez provokatív.
Mellesleg szarul teljesítünk, de ezt nem fogod hallani sok helyen. :)

Rodolfo63 2013.12.21. 11:39:08

@Kafka: hibás a negyedéves előző időszaki változás alapján éves változást átlagolni, mivel az éven belüli negyedévek egymáshoz viszonyított változása nem szerepel a "képletben"

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 11:39:24

@Kafka:
"Még megkérdezném (főleg a blog írójától), hogy volt-e 1990-2012 között Magyarországon valaha +7%-os GDP növekedés? Én max. +5%-ra emlékszem."

Éves a legnagyobb kereken 5% volt 2004-ben. De szerintem ez sem mérvadó, mert akkoriban brutális mértékű (lakossági és állami) hitelfelvételek voltak, nagyjából én 2000-es 4,5%-öt tekintem a magyar gazdasági fellendülés fénykorának, ez volt az új monetáris politika, az államilag támogatott lakáshitelek, devizahitelek és a megyó féle osztogatás előtt. 95 és 2001 között volt a gazdaság fenntartható pályán, azóta egyszer sem. Szvsz nem is kell megcélozni a 7%-os gazdasági növekedést, 3-4%-al már elégedettek lehetnénk, 2-3%-os hiánnyal.

bgp 2013.12.21. 11:40:52

@$pi$: Ez van legközelebb az igazsághoz, a többi csak jobbról balról maszatolás, ferdítés, stb :D

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 11:41:28

@Poszt Olok001: Hogy miben teljesít jobban? Klientúraépítésben kiváló, még jobb mint a szocik, pedig ők is nagyon ügyesen csinálták!
Kommunikációban is elég jó, legalábbis a közvéleménykutatások ezt mutatják sajnos.

Egyébként katasztrófa amit az országgal művel 2010 óta.

Karipapa01 2013.12.21. 11:43:20

Megdöbbentő kijelentést tett Berlinben (2010.07 20.) Angela Merkellel közös sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök: kerek-perec elismerte a Bajnai-kormány eredményeit.
"Magyarország azzal, amit az elmúlt egy évben csinált,lassan világbajnok lesz kiadáscsökkentésben"
Ezt követően a Parlament plenáris ülésén Lázár János ezt mondta: Bajnai Gordon kormánya példátlan mértékű kiadáscsökkentést és konszolidációt hajtott végre egy év alatt.

Most akkor hogy is van ez?

$pi$ 2013.12.21. 11:43:22

@MikeBoy: "Akkor ez siker, ugye?"

Nem, nem mondtam, hogy ez siker lett volna. Csak megemlítettem, hogy bemondani egy számot ami nyilvánvalóan nem igaz, annak semmi értelme.

Valamint azt is jelezni akartam, hogy szerintem a "bajnai egy gazdasági zseni, aki rendbetette az országot" úgy marhaság ahogy van. Mint ahogyan a "fidesz tönkretette az országot" is marhaság.

"Mert ahogy összehasonlítottad a világgal Bajnait is e közben a világ meg vastagon mínuszos volt pl. 2012-ben vagy nem? "

Hát 2012-ben volt egy visszaesés a régióban[1], ami minket is nyilvánvalóan megviselt. De persze ebből olyan következtetéseket levonni, hogy kit kell gyűlölni, a zorbánt vagy a bajnait, azt szerintem nem lehet. :) Bár ha gondolod...

[1] www.origo.hu/i/1208/20120809-gdp-gazdasagi-novekedes-keleteuropa-201013.jpg

Poszt Olok001 2013.12.21. 11:43:28

@MikeBoy: Ok, provokativ, annak is szäntam. Erdekes modon a kerdeseimre nem kapok välaszt sosem..valoszinüleg, mert azt a "munkältatojuk" nem engedi. Ennyit a fizeteszabälyozott velemenyszabadsägrol.

Fossäk itt a szart es a baromsägokat sokan es nem sül le a pofäjukrol a bör. Megertem,h el kell tartani a csalädot, de gerinc is letezik valahol.
Valoban nem fogom tölük azt hallani,h hazaärulo a munkaadojuk munkaadoja. :) Innen (is) lehet tudni, hogy nem hitelesek, csak trollok. :)

Larry Silverstein 2013.12.21. 11:43:33

@prandelli: Nem, nem volt magasab, viszont alacsonyabb volt nem kicsit.

Ja és Bajnai áprilisban jött és májusban ment, tehát a mínuszos évben volt többet kormányon.

2013.12.21. 11:43:53

@Rodolfo63:

"a zuhanást mutató tendenciát sikerült megváltoztatni, a zuhanást megállítani"

Ugyan az, mint sokan...
A világgazdaság rángatta a magyar gazdaságot.
Sem okozni nem lehetett a zuhanó tendenciát sem megállítani.

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 11:44:49

@Kafka:
Ha hihetünk a Google adatainak, akkor az éves GDP növekedés 2004-ben volt a legmagasabb (4,8%) 1990 óta.

Larry Silverstein 2013.12.21. 11:45:05

@Narancskommunista: Ezzel valóban nem számolok. De nem is változtat semmit azon hogy Bajnai leköszönésekor kisebb volt a GDP mint amikor kormányra került és szintén kisebb volt mint a 2006os választási évben.

high up! 2013.12.21. 11:45:13

@Kafka:

te meg prandelli átmentetek a 15 éves gyerekek szellemi szintjére tervezett light matematikai PISA teszten, a többi zombi meg megbukott.

Poszt Olok001 2013.12.21. 11:46:13

@Kőszeghy Ábel: Kommunikäcioban? Ez erös tulzäs volt. En azt mondanäm, hogy hordoszonoklatban jobbak. Nem veletlen,h a felcsuti kisebbsegi kiskiräly nem mer kiällni senkivel nyilt vitära. Ugyanugy lemosnäk mint anno foscsäny tette a TV vitäban. A mikrofon meg minden hazaaruläst elvisel es nem kerdez vissza.

czjanos 2013.12.21. 11:46:58

Selmeczi azt olvassa fel, amit a kezébe adnak. Nem érdekli, hogy ordas hazugságok állnak benne, ő csak a hangszóró.

bgp 2013.12.21. 11:47:23

@Kafka: mi a francot átlagolsz :D
Nem az átlag számít, hanem az abszolút különbség.
Teszem azt GDP:
100, 120, 80, 120
Növekedés
- 20 -40 40
Átlag ami szerinted a helyes:
20/3
Valódi növekedés:
20

subtotal 2013.12.21. 11:47:42

@$pi$: "Miközben megszorításokon kívül senki sem tud egyetlen döntést felidézni tőle."
1, A kedvező SzJA változások 2010-re? Ja igen, az nem döntötte be a költségvetést, meg ráadásul a szuperbruttó kampánnyal el lehetett terelni a figyelmet a kedvező elemekről.
2, Forint árfolyamának stabilizálása
3, CDS normalizálása
4, 13.ik havi járandóságok eltörlése (ezt persze érdekeltség alapján lehet negatívnak is látni)

Rövid a memóriád, kiccsávó...

Blogger Géza 2013.12.21. 11:49:18

@Poszt Olok001: Én egyáltalán nem hazudtam, tény, hogy 2009-ben, amikor Bajnai volt a miniszterelnök (illetve az elején rövid ideig még csak miniszter) 7%-os gazdasági visszaesés volt Magyarországon. Még ha a 2010-es növekedés (+1,3%) felét oda is "adjuk" neki, akkor is 6% körüli a visszaesés. Aki itt hazudott, az te vagy, ugyanis 2011-ben nem visszaesés, hanem gazdasági növekedés volt Magyarországon (+1,6%)

$pi$ 2013.12.21. 11:49:54

@Karipapa01: "Most akkor hogy is van ez? "

Épeszű ember nem tagadja, hogy Bajnai igen komoly kiadáscsökkentést hajtott végre.

Módszere egyszerű, de igen hatékony és zseniális volt: "majd a fidesz kifizeti".

Állítólag amikor a fidesz hatalomra jutott, akkor az ENSz megkérdezte, hogy akkor ugye most fizetitek a tavalyi tagdíjat is, ahogy a Bajnai úr megígérte?

Gondolom köpni-nyelni nem tudtak. :)

high up! 2013.12.21. 11:50:31

Ja, és Selmeczy Latexbaba is belebukott a 15 éves gyerekek szellemi mi szintjét is alig megerőltető GDP-számításba.

Ez a f.sza, a fidesz szóvivője egy PISA-bukott szamár.

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 11:50:56

@bgp: Nem kell (és nyilván nem is szabad) átlagolni.
Ott van a KSH-s linkem 5. oldalán az összes negyedév adata nem csak az előző negyedévhez képest, hanem az egy évvel azelőtti azonos negyedév százalékában is...

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 11:51:04

@subtotal:
Számomra mondjuk a legnagyobb érdeme, hogy kommunista módszerek nélkül tudta kezelni a hiányt.

Kafka 2013.12.21. 11:51:09

@Rodolfo63: Természetesen igazad van. Én csak a fenti állítást akartam "körbejárni".

(pár éven át tartó 3-4% igazán jó volna)

2013.12.21. 11:51:12

@$pi$:

Szerintem 2012-ben kicsit kilógtunk lefelé gazdaságilag.
Ami nem lenne extra, de annak tükrében, hogy előtte:

manyup 3000 mrd extra forrás az államnak
manyup vége 400 milliárd javulás a kiadási oldalon évente

nos ez a két tétel elszomorítja 2012-t.

Ez még mindig nem lenne baj, ha azt mondanánk, hogy reformokkal megágyaztunk valaminek és ezért volt az ideiglenes gazdasági visszaesés.

De sajnos nem látom, hogy minek ágyaztunk meg (értsd: semminek sem) és ez már nagyon nagy baj!

Rodolfo63 2013.12.21. 11:52:10

@Larry Silverstein: az mszp szdsz 8 éve alatt közel 12%-kal nőtt a magyar gazdaság, a gazdasági világválsággal együtt!

a növekedés csúcsa közel 18% volt, ami azért az I. orbán féle 16,5%-ot is felülmúlja

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 11:52:11

@Narancskommunista:
Már ha ezt érdemnek lehet nevezni, de ez alapján a mostaniaknál még mindig jobb volt.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 11:53:28

@MikeBoy:
A reform az megvolt, csak nem jobbra, ami kívánatos lenne, hanem szélsőbal irányába.

2013.12.21. 11:56:12

@Narancskommunista:

Arra mindig egyszerűbb.... ;)

bgp 2013.12.21. 11:56:49

@MikeBoy: megágyaztak az új elitnek, I Orbánnak, a trónörökösöknek és az új földesuraknak. Újrateremtették a zselléreket is. Szerintem rengeteget tettek röpke 4 év alatt.

subtotal 2013.12.21. 11:58:04

@Narancskommunista: meg az előtte lévő szoci kormányoknál is fényévekkel jobb volt.

$pi$ 2013.12.21. 11:58:58

@subtotal:
"1, A kedvező SzJA változások 2010-re?"

Az hogyan is növelte a 2010-es GDP-t? :)

"2, Forint árfolyamának stabilizálása"

Ez melyik döntése volt? Bajnai úr eldöntötte, hogy a forint legyen stabil árfolyamú? Okos döntés nem mondom. :D

"3, CDS normalizálása"

Ez milyen döntés? Gondolkodott, gondolkodott, aztán úgy döntött, hogy a CDS legyen normális? Hhhheniális!

"4, 13.ik havi járandóságok eltörlése (ezt persze érdekeltség alapján lehet negatívnak is látni)"

Az mintha előtte történt volna. De mindegy, ez is megszorítás, arról volt szó, hogy olyan *döntést* nem lehet találni ami *növelte* volna a GDP-t.

"Rövid a memóriád, kiccsávó... "

Bajnai 2009: Az szja alsó sávhatára 1,9 millió forintra nő

Bajnai 2010 (majd a fidesz megfizeti): Az szja kulcsok csökkentése 15-17, illetve 33-35 százalékra

Lehet, hogy neked rövid a memóriád. :)

Kőszeghy Ábel 2013.12.21. 11:59:07

@Poszt Olok001: Az hogy nekem és neked nem tetszik a kommunikációja még nem jelenti azt, hogy nem csinálja jól.
Az összes közvéleménykutató szerint magasan vezet a Fidesz...

Larry Silverstein 2013.12.21. 12:02:53

@Kőszeghy Ábel: Más az amikor úgy nő a GDP hogy az adóssághalmaz is nő, és más az amikor a GDP nő tisztán.

Ha 1 konkrét évben 5%-ot nő a GDP meg az adósság is ugyanannyit nő az a lakosság szempontjából egy nagy nulla hiszen a töbletjövedelmet azonnal tovább kell adni a hitelezőnek.

Karipapa01 2013.12.21. 12:03:15

@$pi$: Egy hatalmas világgazdasági válság kellős közepén (amikor még a világ nagy bankjai is konszolidációra szorulnak) GDP-növekedést számon kérni nagyon furcsa dolog. Unortodox.

"...az ENSz megkérdezte, hogy akkor ugye most fizetitek a tavalyi tagdíjat is..."

Mellesleg azt sem értem, hogy ha a Fideszt ez annyira megvágta, miért nem hagyták, hogy Bajnai vezesse le a válságot? Ha már hagyott egy ÓRIÁSI hátralékot? Szerinted :-)

$pi$ 2013.12.21. 12:03:20

@MikeBoy: "De sajnos nem látom, hogy minek ágyaztunk meg (értsd: semminek sem) és ez már nagyon nagy baj! "

Igen, ezzel a hozzászólásoddal maradéktalanul egyetértek. Reménykedem persze, hogy viktorunknak van pár adu ász az ingujjában, dehát mindig a remény hal meg utoljára. :(

Larry Silverstein 2013.12.21. 12:06:48

@Rodolfo63: Ja és mi a helyzet azzal, hogy 2 mszp kormányhoz 2 fideszest mérjél?

Mennyivel is nőtt a GDP arányos adósság a 2 fidesz kormány alatt összesen? Vagyis mennyivel csökkent?

'az mszp szdsz 8 éve alatt közel 12%-kal nőtt a magyar gazdaság, a gazdasági világválsággal együtt!' - ez igaz és igen szomorú

'a növekedés csúcsa közel 18% volt, ami azért az I. orbán féle 16,5%-ot is felülmúlja' - Ja csak a 16,5% az 16,5% a 18% meg ugye 12%. Ehhez jön az adósság.

tobeor 2013.12.21. 12:07:43

A lényeg, hogy Bajnai csinálta a világválságot, ezért ne szavazzon rá senki jövőre :)

$pi$ 2013.12.21. 12:09:41

@Karipapa01:
"Egy hatalmas világgazdasági válság kellős közepén (amikor még a világ nagy bankjai is konszolidációra szorulnak) GDP-növekedést számon kérni nagyon furcsa dolog. Unortodox."

No-no. Magyarországon kívül európában majdnem mindenütt jelentős, a magyarnál jóval nagyobb GDP növekedés volt[1]. Ezt bebuktad. Különös, mert már az előbb is ezt mondtam.

"Mellesleg azt sem értem, hogy ha a Fideszt ez annyira megvágta, miért nem hagyták, hogy Bajnai vezesse le a válságot?"

Még csak nem is indult a választásokon és mégis neki kellett volna nyernie? Az milyen típusú demokrácia? :D

"Ha már hagyott egy ÓRIÁSI hátralékot? Szerinted"

Szerintem? IMF, Eu kölcsön? Azok hogyan voltak időzítve? :D

[1] http://www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&ctype=l&met_y=ny_gdp_mktp_cd#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=region:ECA&idim=country:HUN&ifdim=region&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Rodolfo63 2013.12.21. 12:12:28

@Larry Silverstein: az 1990 utáni mszp kormányzatok alatt kb. 10%-ot csökkent mindent összevetve a gdp-hez mért adósság, válsággal együtt, manyup felhalmozást is beleértve

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:12:31

@Blogger Géza: Dräga poszttärs..reklamälj te is a KSH-näl. Megtenned, hogy alätämasztod szämokkal azt az 1,6 %-ot? Amennyiben nem tudsz viszonylag hiteles forräst megjelölni, ugy tanulj meg csöndben maradni, mert neha kevesbe szänalmas az ember, ha kussol amikor egeti magät. Mellesleg nem tudom hogyan hoztad ki a 6%-os visszaesest. Levezetned ezt is hiteles forräsokkal alätämasztva? Amugy akkor hazugozz le valakit, ha bizonyitekod van rä, ha nincs, akkor elve urad elsö szämu talpnyalojänak szavaival: akaszd fel magad.

Rodolfo63 2013.12.21. 12:13:41

@$pi$: úgy voltak időzítve, hogy vissza lehetett fizetni őket (mnb tartalékként pihentek) és még mol részvényeket is lehetett venni belőlük :)

ma úgy döntöttem, fideszes troll szintű demagóg leszek

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:14:55

@Kőszeghy Ábel: A közvelemenykutatok szerint 2002-ben is magasan vezettek...mondjuk hozzä tennem, hogy remelem ök nyernek most is. Akkor a szarjukat mär tenyleg nem tudjäk mäsra tolni. Olyan jo lenne ezt a BC-t egy lämpavason lätni egy kötel vegen himbälozni a lenge szellö ältal ringatva, ahova a sajät ätvägott agyatlan hivei huztäk fel.

$pi$ 2013.12.21. 12:15:26

@Larry Silverstein: "Ha 1 konkrét évben 5%-ot nő a GDP meg az adósság is ugyanannyit nő az a lakosság szempontjából egy nagy nulla hiszen a töbletjövedelmet azonnal tovább kell adni a hitelezőnek. "

Affenét. Ha ez történik, akkor nincs többletjövedelem.

Gondolj bele: ha kérek kölcsön 1000 forintot külföldről és sétáló jánost iszok rajta, akkor 1000 forinttal nőtt az adósságom, 1000 forinttal nőtt a GDP, többletjövedelem meg mennyi? A 20 forint amit borravalónak adtam a kocsmában?

Larry Silverstein 2013.12.21. 12:17:01

@Rodolfo63: 'az 1990 utáni mszp kormányzatok alatt kb. 10%-ot csökkent mindent összevetve a gdp-hez mért adósság, válsággal együtt, manyup felhalmozást is beleértve'

98ig eladták a teljes nemzeti vagyont, úgyhogy Hornig bezárólag ez teljesen irreleváns. Persze az Antall kormány is privatizált ezerrel.

Meg ugye a teljes rendszerváltáskori adósságot az mszp hozta létre 100%-ban.

$pi$ 2013.12.21. 12:17:16

@Rodolfo63: "úgy voltak időzítve, hogy vissza lehetett fizetni őket"

Kétségtelen. Vissza is fizettük őket, gyalázzák is miatta viktor anyukáját akik a számlát álták.

Csak felénk nem ül le mégyegyszer az asztalhoz az, aki előző nap a cehhet otthagyta. :D

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:17:55

@$pi$: A mostani dolläradosäg hogyan van idözitve, illetve az a nem keves külföldi hitel amit epp a fityesz vett fel.. Ne legyen mär kettös merced!

$pi$ 2013.12.21. 12:20:46

@Poszt Olok001: "A mostani dolläradosäg hogyan van idözitve, illetve az a nem keves külföldi hitel amit epp a fityesz vett fel.. Ne legyen mär kettös merced!"

Miért, szerinted hogyan? Mikorra prognosztizálod a következő MSzP kormányt?

Komolyan mondom besz.rok nektek, olyanokat tudtok mondani. :D

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:21:25

@Larry Silverstein: Az nem MSZP volt hanem MSZMP, aki az ällamadossägot összehozta. 89 utän pedig VOLT MSZMP tagok ültek a parlament majdnem minden pärtjäban, mint ahogy szep szämmal most is megtalälhatoak fityesz oldalon is.

Megint arra jutottunk,h a magyar politikai "elit" egy gerinctelen, köpönyegforgato, szarkupac.. :)

Larry Silverstein 2013.12.21. 12:23:25

@Poszt Olok001: A mostani kormány ott tart hogy új hitelekből fedezi a régieket, nem vesz fel még többet.

Ezt ne hasonlítsuk már a bolsik produkciójához.

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:24:10

@$pi$: Remelem nem lesz következö mszp kormäny...lejärtak rendesen, mint a fityesz is. En kerdezem töled,h a most felvett dollärhitel mikor jär le? Lätszolag mikor segit a stadionepiteses GDP bövülesben?

Nagyon kemeny vagy. :)

Blogger Géza 2013.12.21. 12:25:04

@Poszt Olok001: Te olyan szánalmas hülyeségeket írsz, mint amilyen szánalmas a karakterkészleted. :) Velem akarsz vitatkozni számokról? Tovább akarod égetni magad? :D

Kb ezer helyen nézhetsz utána, te látom, egyet sem találsz, tessék:

www.akk.hu/object.6066a3b1-4c6d-4b97-84c5-cd883126b2ec.ivy

Larry Silverstein 2013.12.21. 12:25:43

@Poszt Olok001: '89 utän pedig VOLT MSZMP tagok ültek a parlament majdnem minden pärtjäban, mint ahogy szep szämmal most is megtalälhatoak fityesz oldalon is.'

A fideszben senki sem volt és senki sincs vezető pozícióban aki az mszmp-ben vezető pozícióban volt. A 90es évekbeli Mszp tagkönyvileg ugyanaz a párt volt mint a 90 előtti mszmp.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.21. 12:26:25

EGy dolog biztos..

Hogy Bajnai alatt az EU átlag alatt volt végig a GDP növekedésünk..

Erre vagytok olyan büszkék ?

https://www.google.com/publicdata/explore?ds=pg78h3gmq4ci_&ctype=l&met_y=eur_hab_eu#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=pch_pre&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:27:41

@Larry Silverstein:
" A mostani kormány ott tart hogy új hitelekből fedezi a régieket, nem vesz fel még többet.

Ezt ne hasonlítsuk már a bolsik produkciójához."
nol.hu/gazdasag/dollarkolcson_5_75_szazalekos_kamatra?ref=sso
miezacirkusz.blog.hu/2013/11/19/2_millio_dollar_kolcsont_vett_fel_az_orszag_5_75_szazalekos_kamatra

Hmmm.. akkor most mi is van? Elmagyaräznäd? Lätod blogger gezuka...erre mondjäk, hogy hazudik.

Karipapa01 2013.12.21. 12:29:03

@$pi$: "Magyarországon kívül európában majdnem mindenütt jelentős, a magyarnál jóval nagyobb GDP növekedés volt[1]."

Nem volt jelentős! És hozzáteszem, a magyar GDP igen jelentős részét a külföldi befektetők, illetve cégek biztosítják, amelyek akkor igen csak xarban voltak. Nézz utána, ha nem hiszed. Én tudom, mert benne voltam. Itt meg ne IMF-kölcsönnel gyere, mert ezzel nem csak Magyarország próbált kilábalni a válságból. Nem volt más lehetőség. Sőt, az is csak a végképp szüksége mértékben lett felhasználva. Elkerülhető lett volna, ha a lakosságra akkora terheket akasztottak volna, mint mostanában, pedig már kilábalóban vagyunk a válságból. Egyébként pedig nem értem, miért tetted fel nekem a grafikont, hiszen éppen azt mutatja, hogy 2010-hez képest közel 3 %-ot esett a GDP napjainkra. Nem egy nagy vaszisztdasz, inkább az iránya ami nem túl megnyugtató.

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:32:08

@Blogger Géza:

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html

Igen, szeretnek vitatkozni, ha ertelmesen tudnäl. Szänalmas a karakterkeszletem? :) Ember...most tenyleg gyenge voltäl. :) Dologzz jobban a hetvegi közmunka potlekodert, mert ebböl nem lesz fidesztagsäg. :DDD

Blogger Géza 2013.12.21. 12:32:28

@Poszt Olok001: Te olyan buta vagy, hogy az már fáj. Értsz te magyarul? "új hitelekből fedezi a régieket" Nem kéne beiratkoznod előbb a napocskarajzolós tanfolyamra, hogy egyáltalán megértsd, mit írnak neked?

subtotal 2013.12.21. 12:33:30

@$pi$: "Miközben megszorításokon kívül senki sem tud egyetlen döntést felidézni tőle."

erre válaszoltad azt amit. veled is csak többen vagyunk...

"1, A kedvező SzJA változások 2010-re?"
Az hogyan is növelte a 2010-es GDP-t? :)
Mondjuk úgy, hogy jó helyen vett el kevesebbet.

2, Forint árfolyamának stabilizálása
"Ez melyik döntése volt? Bajnai úr eldöntötte, hogy a forint legyen stabil árfolyamú? Okos döntés nem mondom. :D"
A költségvetés hiányának fenntartható lépésekkel történő tartásával. A fityisz meg leéértékelt, nem sikerült tartaniuk az árfolyamot.

3, CDS normalizálása
"Ez milyen döntés? Gondolkodott, gondolkodott, aztán úgy döntött, hogy a CDS legyen normális? Hhhheniális!"
Akkor a fityisznek miért is nem sikerült legalább szinten tartani ezt a felárat? Mert a döntéseik összegeként elszállt a bizalom?

4, 13.ik havi járandóságok eltörlése (ezt persze érdekeltség alapján lehet negatívnak is látni)
"Az mintha előtte történt volna. De mindegy, ez is megszorítás, arról volt szó, hogy olyan *döntést* nem lehet találni ami *növelte* volna a GDP-t."

Hehe, mintha???? Nos, Feri ezért (is) mondott le, mert nem akarta meglépni.

ITSH, Mercedes, Audi bővítés, SzJA értelmes változtatása, kiszámítható, stabil környezet: ez mind együtt.
Ha cinikus akarok lenni, akkor pedig az, hogy 1Ft-ért csinálta :P

"Bajnai 2009: Az szja alsó sávhatára 1,9 millió forintra nő
Bajnai 2010 (majd a fidesz megfizeti): Az szja kulcsok csökkentése 15-17, illetve 33-35 százalékra"

Ez a fityisz SzJA lépéseinek tükrében kifejezetten vicc kategória, még tőled is.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.21. 12:35:56

@Poszt Olok001:

Javaslom az itteni linkek tanulmányozgatását.

Láthatod hogy a szocik majd mindenben az egész EU legszarabb mérőszámait produkálták minden ciklusban.

A Fidesz pedig az EU átlagtól jobban teljesít hiány mérőszámokat tekintve.

Pl. Az MSZP 55,9%-ról 82% fölé tornázta a GDP arányos hiányt, a Fidesz pedig ezt levitte 80% alá.

EZ persze nem azt jelenti, hogy a Fidesz jó, hanem azt, hogy az MSZP-től nincs bénább az egész EU_ban.

Blogger Géza 2013.12.21. 12:36:53

@Poszt Olok001: Sajnos aki az alapvető tényekkel nincs tisztában, azzal nehéz. Aki nem tudja, mi a különbség a GDP, a reál GDP növekedés, az egy főre eső GDP, ez egy főre eső GDP euróra átszámolt értéke stb. között, azzal ez lehetetlen.

konrada 2013.12.21. 12:37:27

...volt nagy óbégatás, hogy milyen megalázó szintű feladatokat adnak a közmunkás oktatásban, miközben a blogíró bizonyítja, hogy az még neki is magas volna.;))

Egyébként meg, Bajnai szakértelmét jól mutatja, hogy gazdasági miniszterként nem egészen 1 hónappal az IMF kölcsön felvétele előtt képes volt azt mondani:
"A nemzetközi pénzügyi válság hatása Magyarországot elsődlegesen nem érinti, de a várható lassuló növekedés indokolja, hogy a kormány a vállalkozások élénkítésére lépéseket tegyen"

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:38:47

@Blogger Géza: "A mostani kormány ott tart hogy új hitelekből fedezi a régieket, nem vesz fel még többet."

Oke.kezdhetjük a szemelyeskedest te agyatlan barom. Ertelmezned azt a mondatot amit trolltärsad irt??? Te tudsz olvasni es ertelmezni vagy a kormäny uj szakmunkäs tankönyveböl szedted magadra azt amit böfögsz? Nem vesz fel meg több hitelt a kormäny es ugyanazon mondatban irja, hogy uj hitelböl fedezi a regit?????

Te tusko...mio ez ha nem hitelfelvetel?

Mi a szakmäd? Ezt most komolyan kerdem..

subtotal 2013.12.21. 12:40:32

@konrada: nyelvtani szakértelmedet megcsillogtatva elemezhetnéd az idézett mondatban az "elsődlegesen" szó jelentését...

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:44:14

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ez ebben a szövegkörnyezetben valoban igy van, DE a gazdasägi környezeteket is nezd es azutän vonj le következtetest. Szociknäl volt egy vilägvälsäg....fiudesznel volt egy MANYUP lenyuläs (csak egy a sok mäsik ado közül). Gyakorlatilag (ha csak adosägcsökkentesre hasznältäk volna a MANYUP penzt), akkor 82-röl nem 79- környekere kellett volna lemennie. Ez kiemriti a hütlen kezeles fogalmät, de a hazaärulstol sincs tävol. Ez nem eredmeny...

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:45:49

@Blogger Géza: Akkor most megegyszer kerdezem:
mi a szakmäd es a munkäd?

Utäna beszelgethetünk az enyemröl is.

Oszthatod az eszt, de elöbb välaszolj..csak azert, mert a välaszod tükreben lesz hiteles az amit eddig szövegeltel..

Blogger Géza 2013.12.21. 12:46:56

@Poszt Olok001: Pénzügyes közgazdász vagyok, de hozzád gyógypedagógus kéne. :) Nem azt írták, hogy egyáltalán nem veszünk fel hitelt (ki írna ilyen hülyeséget?)

Azt ízlelgesd, hogy 2010 közepén 85% felett volt az eladósodottságunk, 2015 végére pedig kb. 75% a várható érték. Ez a lényeg.

subtotal 2013.12.21. 12:47:08

@Poszt Olok001: és akkor az MNB tartalékainak növelését, ami szintén megnyomta a bruttó államadósságot, a másik oldalon le sem vontuk.

Ezek nem mentik a 2006-ig tartó ámokfutását a szociknak, de árnyalják a képet rendesen.

konrada 2013.12.21. 12:52:08

Egyébként annak is igaza van, hogy a GDP csökkenés bajnaiék alatt a világválság miatt volt. A nagyságához viszont kellett a szocik elqrása is, ezért volt az EU -4,8 %-os csökkenéséhez képest 6,6 %.

...de azért érdekes, hogy aki kiáll a világválság miatti igaza miatt, tökéletesen képes elfelejteni, hogy 2012-ben is csökkent az EU -0,7 %-kal, és ahhoz képest már 1,8%pontnyi a -1,2 % magyar csökkenés.

(...ja és még annyit, mennyire függünk az EU fejlődéstől: A Bajnai csodaként aposztrofált növekedés pl. laza 30%-nyival lassabb volt, mint az EU-é ugyanazon időszak alatt.)

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:54:09

@Blogger Géza: Ha valoban az vagy , akkor sajnälom, hogy keptelen vagy obiektiv lätäsmodra.
Mellesleg közgazdäsz szakmernök vagyok.

A 2010-es adat forintban vagy EUROban kifejezett adat?

Ja, a kb 75% közel 80....üres szavak nulla tartalom... Analfabetäkat tälän meg lehet ezzel etetni, de szämolni kepes embereket nem.
Ha közgazdäsz vagy, akkor megkerdeznem, hogy mitöl lesz 75% az ällamadossäg? A jelenlegi GDP bövülesböl ami torzitott adat? A lenyeg az, h mennyi volt amikor ätvettek (milyen ärfolyampn) es az, hogy most milyen (es ennek is az ärfolyama). Viszont, ha közgazdäsz vagy, akkor ezt tudnod kene...

konrada 2013.12.21. 12:55:51

@subtotal:
Mielőtt nyelvtan-náciba átmennél teljesen, nézd meg mit jelen a ".

Aztán ha rájössz, utána visszatérhetnénk az érdemi hozzászóláshoz.

Poszt Olok001 2013.12.21. 12:56:05

@subtotal: Ne ertsd felre, nem mentegetem a szocikat. Söt...igencsak csalodtam abban amit csinältak 2002 utän. Viszont sokan itt vesznek ket adatot es veres kardkent voonszoljäk maguk mögött, DE az odaig vezetö utat, illetve annak hatäsait nagyvonaluan elkummogjäk.

konrada 2013.12.21. 12:59:05

@konrada:
Ja, hülye vagyok, félreolvastam a beírásod.

De akkor értelmezd hogyan kell azt értelmezni, hogy lassulni fog a növekedés?;))

szabadenergia 2013.12.21. 13:01:09

Ez a bejegyzés többet árul el minden PISA felmérésnél a magyar szellemi "elit" mentális, és matematikai képességeiről.
Ezek az adatsorok teljesen alkalmatlanok annak megállapítására, hogy egy adott időszak (Bajani-kormány) alatt mennyit nőtt a GDP.

Kis keresgéléssel a KSH oldalán biztosan találhatók olyan adatsorok amik a növekedést negyedév/előző negyedév alapon számolják.

subtotal 2013.12.21. 13:01:19

@konrada: pont-pont-pont ez az, az elsődleges hatás azt jelenti, hogy a bankokon keresztül nem lesz hatása Magyarországra.
A refinanszírozás befagyása nem elsődleges következmény...

@Poszt Olok001: teljes az egyetértés közöttünk ebben.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.21. 13:02:32

@Poszt Olok001:

Világválság mindenhol volt. Az EU-ban is mindenhol volt.
A szocik pedig az összes EU-s tag között produkálták a legszarabb gazdasági mutatókat.
Emiatt van kb, hogy amíg 2002-ben a Szlovákok elött voltunk, és a szocik 2006-os EUró bevezetéssel kampányoltak, addig 2010-re mindenben utolsóak lettünk, és Euró bevezetést saccolni se lehet.

Amióta Fidesz avan, azóta gazdasági mutatók tekintetében középmezőnybe vagyunk, és már nem is vagyunk a Görögökkel utolsóak, mert jópár ország szarabb lett közben (pl Spanyol).

konrada 2013.12.21. 13:06:18

@subtotal:
No de milyen hatás a refinanszírozási hatás, ha az nem banki???

Vulpes Inculta 2013.12.21. 13:06:47

Jaj Fedor barátom te konkrétan ugyanolyan hülyének nézed az embert mint Selmeczi.

Próbálod beadni, hogy Bajnai 7%-os gazdasági növekedést produkált, ez nem igaz, többen kifejtették előttem hogy mért is.

Én inkább arra várnék választ tőled (vagy akár más Bajnaira atyaúristenként tekintő ballib flótástól)
hogy még is mért tekintetek erre az emberre úgy, mintha 2009-ben teremtették volna a Miniszterelnöki székbe? Konkrétan ő volt Gyurcsány gazdasági minisztere, előtte pedig 2006-tól különböző posztokon is tevékeny tagja a kormánynak. Személye egyszerűen nem elválasztható Fletóétól.
(Ez már azért is igaz, mert ámbár kurvanagy demokratának tartja magát ő is, NEM VÁLASZTÁSSAL került ő se a posztjára)

Az se igaz, hogy maga a kormányának összetétele valamiféle minőségi változáson ment volna keresztül, hiszen néhány tárca kivételével a posztján hagyta a korábbi Fletó-kormány tagjait, pl a Gyurcsány-utánzat Molnár Csaba a MH vezetője volt, ami igencsak bizalmi állás. Ezen kívül a kormánytagok nagy része most DK színekben van. Ilyen lenne a "korszakváltás" drága barátom?

Maga az egy éves kormányzása értékelhetetlen. Mért? 1 évig volt csak poszton, IMF hitelt vett fel, a fizetést pedig Orbánra hagyta, ezért nem tudjuk ő miként cselekedett volna ha továbbra is marad.

Szóval fedor, csak saját magadat járatod le az ehhez hasonló cikkekkel, többnyire a blogszférában is felhagytak már ezzel a "Bajnai a megváltó, ha visszajön akkor Svájc leszünk" féle aljas szemfényvesztéssel.

Javaslom gondolod át ;)

Poszt Olok001 2013.12.21. 13:07:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Igen, de megint kihagysz egy fontos tenyezöt...Mo ki van szolgältatva a külföldi beruhäzoknak. Valodi ipar nincs. Nyersanyagkeszletek nem igazän vannak. Azaz, ha egy befektetö orszäg a nadrägszij meghuzäsära kenyszerül, akkor az halmozottan jelentkezik itt. Amikor pedig beruhäz, akkor az is lätszik. Gazdasägi mutatokat mi mozgatja? Talän egy audi, egy mercedes, egy stadionepites? Ez utobbit miböl finanszirozzäk? Tekinthetö ez valoban a nemzeti össztermek szämitäsi alapjänak vagy csak kozmetikänak?

subtotal 2013.12.21. 13:08:37

@konrada: egészen őszig mindenki azt gondolta, hogy ez USA-ra korlátozódó válság lesz és annak recessziója miatt visszaesés várható az EU növekedésében is.
A hitelezés ilyen szintű lefagyására az államok és a privát cégek szintjén világszerte senki nem számított, csak mikor kiderült, hogy a "rák" áttétes, azaz európai nagybankok is bevásároltak ezekből a pénzügyi "termékekből", akkor szart be mindenki.

konrada 2013.12.21. 13:10:39

@konrada:
Hogy pontosítsam: 28 nap alatt nem csökkenhetett annyival a fogyasztás és a fizetési elmaradások, hogy az amiatt legyen szükség villámgyorsan az IMF hitelre...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.21. 13:15:24

@Vulpes Inculta:

Nekem a PM-nek az adócsalásozása tetszik a legjobban.
Számtalan kérdést tettek fel a Fidesznek, hogy tudtak-e róla és tettek-e valamit ellene.
Mondhatni jogosan.

Ám ugyanilyen jogosan kérezhetnék Bajnaitól is, aki a jelöltjük.
Hisz Horváth szerint legalább 2007-től fekszenek az akták. Magyarul Bajnai teljes miniszterelnöksége alatt zajlott az adócsalás.

Poszt Olok001 2013.12.21. 13:17:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ...es a legszänalmasabb,h falaznak egymäsnak. Fidesz es MSZP....felhäborito,h közszolgäk urakat jätszanak.

Karipapa01 2013.12.21. 13:20:25

@konrada: "Hogy pontosítsam: 28 nap alatt nem csökkenhetett annyival a fogyasztás és a fizetési elmaradások, hogy az amiatt legyen szükség villámgyorsan az IMF hitelre..."

Bizony-bizony, ugrani kellett még időben. Mert aki nem azzal foglalkozik, hogy olcsó legyen a párttársának a járdafűtése, hanem azzal, hogy figyelemmel kíséri a világgazdaság alakulását, "számításokat" végez a várható helyzetekkel kapcsolatban, az időben tud lépni és nem azon siránkozik utólag, hogy mekkora gxci az IMF, mert hogy nem akar nekünk segíteni. Nem potyára kérnek más országok is az IMF-től biztonsági hálót. Lehet, hogy azt a pénzt soha nem fogják felhasználni, de inkább nem hazárdíroznak.

Pelso.. 2013.12.21. 13:23:54

@Vulpes Inculta: Bajnai tényleg elkúrta.
IMF hitel helyett az akkor is jóval drágább piaci finanszírozást kellet volna választania, lenyúlni manyupot, s ezek mellett azonnal a lehető legtöbb pénzt vonni ki a felsőoktatásból és az eü-ből, ugyebár.

MACISAJT 2013.12.21. 13:42:06

"Selmeczi Gabriella előjelet vétett...
2013.12.20. 16:28 :: Fedor
...vagy csupán hozta a szokott formáját, és hazudott egy ordasat; vérmérséklet kérdése, hogy miképp értékeljük legújabb produkcióját. Azt bírta ugyanis mondani egy Bajnai sajtótájékoztatóra reagálva, a "fájni fog" turné keretében, hogy

...a magyarok nehezen fogadják el egy olyan ember értékelését, aki egyszer már bizonyította, hogy alkalmatlan és kontár, hiszen Bajnai Gordon kormányzása alatt hét százalékkal zuhant a gazdaság.

Ami azért a pofátlanság csúcsa, mert nem 7 százalékot csökkent a GDP azalatt az egy év alatt, hanem több, mint 7 százalékot NŐTT."

Jesszusom..:) Valóban?:P
Akkor hát lássuk, szándékosan egy ballib orgánumot, hogyan tálalta anno a remek libaszakértői gazdasági teljesítményt:

Meglepően jó lett a magyar GDP-adat
[origo]|2010. 02. 12., 9:13

Meglepően jó lett a GDP-adat, bár a rendszerváltás óta így is a legnagyobb visszaesést produkálta a magyar gazdaság 2009-ben. A várt 6,7 százalék helyett 6,3 százalék lett az esés.
-------

Hiába no, ez volt a libaszakértő "eredménye",miután felvettek 13 milliárd IMF hitelt és ebből nyomtalanul eltapsolt 9,5 milliárdot :D

És egyúttal idézzük fel a csomagját, az IMF hitel velejáróját:
www.fn.hir24.hu/itthon/2009/04/02/brutalis_bajnai_csomag/

Szóval, ki is hazudott itt ORDASAT, fedorkám?

Karipapa01 2013.12.21. 13:46:19

@MACISAJT: "Hiába no, ez volt a libaszakértő "eredménye",miután felvettek 13 milliárd IMF hitelt és ebből nyomtalanul eltapsolt 9,5 milliárdot :D"

Ha akkor nem "tapsolja el" Most nem neteznél itt :-)

MACISAJT 2013.12.21. 13:53:20

@MACISAJT: ("Hiába no, ez volt a libaszakértő "eredménye",miután felvettek 13 milliárd IMF hitelt és ebből nyomtalanul eltapsolt 9,5 milliárdot :D")

Még mielőtt valaki ebbe is reménytelenül belekötne:

Már elköltöttük az EU-IMF hitel javát
MTI
2010. szeptember 7., kedd 17:21
A magyar államnak jelenleg 3,5 milliárd euró összegű devizabetétje van a Magyar Nemzeti Banknál, és nagyjából ennyit használhat fel a következő években lejáró devizaadósság törlesztésére - közölte az MTI kérdésére az MNB sajtóosztálya.

Tévhit tehát, hogy azt a közel 13 milliárd eurós összeget, amelyet a kormány az IMF-EU hitelszerződés révén eddig már felvett, azt a jövőben adósságtörlesztésre lehet fordítani.

A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte. Azaz ebből finanszírozta a folyó költségvetési hiányt és a lejáró adósságot - közölte a jegybank sajtóosztálya.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az adósságtörlesztés miatt a jelzett 3,5 milliárd eurónál nagyobb összegre van szüksége az államnak, akkor az Állami Adósságkezelő Központnak (ÁKK) forintban államkötvényt kell kibocsátania, és aztán ezt a forintforrást az állam az MNB-nél devizára váltja, amelynek nyomán az MNB devizatartalékai csökkennek."

Ez ám a "megmentés".
Elköltötték az IMF hitelt(is), tönkrevágták a gazdaságot és elvettek amit csak lehetett.

Larry Silverstein 2013.12.21. 13:59:31

@MACISAJT: Na de küzd is a libás a parlamenti küszöb megugrásáért mint malac a jégen.

Az elqrás már Megyó 100 napjával megkezdődött, Gyurcsány 2. kormánya mögül meg az elejétől fogva eltünt a lakossági támogatottság, így nem is tudott semmit csinálni. Bajnai próbálta a szart lapátolni, lehet azon vitatkozni hogy kicsit vagy nagyon szarul csinálta de eleve mission impossible volt.

Persze ez qrvára nem indok arra hogy valaha ME váljon belőle, de a korrektség kedvéért.

xvxvxv 2013.12.21. 14:08:02

@Blogger Géza: "pénzügyes közgazdász vagyok". még egyszer: "pénzügyes közgazdász vagyok". "pénzügyes."

ember, aki komolyan a pénzzel foglakozik, nem mond olyat magára, hogy "pénzügyes"... :DDDDDDDDDDDDDDDD

tudod, ha a feleségemnek azt mondanám, hogy "te, pénzügyes banki cica", 3 tányért törne szét a fejemen... :DD

meg "alapvető fogalmakkal nincs tisztában" hahaha! ember, süt rólad, hogy egy kókler vagy a közgazdaságtanhoz, aki éppen azért hazudja magát közgazdásznak, mert kifogyott az érvekből és ezzel akarja megtámasztani az imádott narancsbolsevik kormánya "eredmény"-eit.

tudod, ki a "pénzügyes"? Bilinckiné Marika a tanácsháza munkaügyi osztályán.

az okoskodó-közgazdászkodó szövegedből süt, hogy amatőrként utána néztél pár fogalomnak, aztán annyi. ember, évek óta itt nyomod a 100% ideológiai alapú pártpropagandát, szinte csak ideológia kérdésekben, és most előjössz azzal, hogy "pénzügyes" vagy.

egy beteges hazudozó párt-seggnyaló vagy csak.

Larry Silverstein 2013.12.21. 14:09:57

@xvxvxv: Engem meggyőztél.

Csak vicceltem.

Karipapa01 2013.12.21. 14:20:32

@xvxvxv: Nem érted a dolgot. @Blogger Géza: nem pénzügyes, hanem pénz-ügyes. Az a különbség, hogy nem közgazdasággal foglalkozik, nem is tudna, hiszen nem ért hozzá, hanem azzal, hogy fizetett politikai agitációval foglalkozik, amiért pénzt kap. Ügyesen. Ne akadj ki :-)

Blogger Géza 2013.12.21. 14:21:20

@xvxvxv: :D Miért mit mond magára egy pénzügyes, te nagy szakértő? :D

MACISAJT 2013.12.21. 14:22:56

@Larry Silverstein:("Bajnai próbálta a szart lapátolni, lehet azon vitatkozni hogy kicsit vagy nagyon szarul csinálta de eleve mission impossible volt.")

Valami oka csak volt rá, nem gondolod?
Ő mint az elmebeteg gazdasági minisztere, pontosan tudhatta mennyire elkúrták?
Akkor miért is ragaszkodtak hogy az emlékezetes "legyen ön is miniszterelnök" c. MSZP-s casting nyomán elvállalja a strómanságot ?
Mert a hazájának akart javára lenni, tudom, tudom(bruhaha.)

A valóságban azért húzták az időt a legvégsőkig:
1. hogy annyi nyomot tüntethessenek el, amennyit csak lehet.
2. még annyit lophassanak el amennyit csak bírnak.
3. És a legfontosabb.
Olyan aknamezőt készíthessenek a II.Orbán kormány számára, amik aztán az őszi önkormányzati választásokra már felrobbannak.
És akkor jöhettek volna a "taxisblokádok".
Ezért kellett az IMF hitel és annak feltételei is.
Alig állították be Orbánék ugyanis a fikuszokat az irodákba, már jelentkeztek is a rosenbergek a számlával, hogy hát kérem, akkor volna egy kis gázáremelés, nyugdíjcsökkentés, közalkalmazotti elbocsátás, privatizáció(lásd a modeltt a szomszédos Romániaban, ahol bele is bukott a kormány).

Csak hát Orbánék váratlanul ajtót mutattak és kihúzták a nyakukat a bekészített hurokból.

Poszt Olok001 2013.12.21. 14:27:00

@MACISAJT: Akkor viktätor hös es zseni egyben?
Na ehhez nem semmi fantäzia kell.:)

Kandeláber 2013.12.21. 14:30:57

Magyarországon soha nem volt évi 7%-es GDP-növekedés.Különösen nem volt Bajnai egy éves regnálása alatt.
A poszt dilettáns Bajnai-fényezés, egy lelkes Bajnai-hívőtől, semmi több.

MACISAJT 2013.12.21. 14:37:21

@Poszt Olok001: ("Akkor viktätor hös es zseni egyben?")

Szerinted?:P
Nézd meg, 1993 óta, amióta Orbán szakított a neki szánt szereppel("SZDSZ Ifjúsági Tagozata"),vagyis 20 éve próbálják kinyírni.
Itthon és külföldön, kb. ugyanazok("tudjukkik".)

Ezalatt volt hét és fél év kormányzása és népszerűbb mint valaha.

Most akkor mondj te erre egy jelzőt:)
Vagy tudod mit? Csináld te vagy bárki, utána.

MACISAJT 2013.12.21. 14:41:59

@Kandeláber: ("Magyarországon soha nem volt évi 7%-es GDP-növekedés.")

Igaz. Éves szinten a rekordot az I.Orbán kormány tartja,2000-ben 5,2%-al.
Negyedéves szinten pedig szintén ekkor, a 2000-es III. negyedéve teljesített, 6,6%-al...

Rodolfo63 2013.12.21. 14:50:53

@$pi$: mit kell gyalázni? egyrészt nem kellett volna eltapsolni mol részvényekre a pénzt, másrészt ott pihent az mnb devizatartalékában a pénz - ugyanis valahogy arról soha nem beszél a hitelfelvétel kapcsán, hogy a tartalékok hasonló mértékben megnőttek

Rodolfo63 2013.12.21. 14:52:05

@Larry Silverstein: hát, tartunk 22000 mrd forintnál, +3000mrd manyup pénz, amit ugye vissza fognak adni, legalábbis ahogy a vezér megígérte, így a jövő nyugdíjasaitól vették fel ezt a 3000mrd hitelt

MACISAJT 2013.12.21. 15:01:40

@Rodolfo63: ("másrészt ott pihent az mnb devizatartalékában a pénz - ugyanis valahogy arról soha nem beszél a hitelfelvétel kapcsán, hogy a tartalékok hasonló mértékben megnőttek ")

Ezt a hazugságot maga az MNB cáfolta,lásd MACISAJT 2013.12.21. 13:53:20 idézet..
Tudom, tudom, simor és braun robcsi is "fideszes" volt..:P

Rodolfo63 2013.12.21. 15:04:24

@MACISAJT:

én írtam: "másrészt ott pihent az mnb devizatartalékában a pénz"

te írtad: "Ezt a hazugságot maga az MNB cáfolta,lásd MACISAJT 2013.12.21. 13:53:20 idézet.."

és az általad hivatkozot idézet:
"A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején "

tehát, ott pihent az mnb devizatartalékában

Kandeláber 2013.12.21. 15:07:21

@MACISAJT: Fedor nagyon alacsonyra tette a mércét ezzel a posttal.
Ennek ellenére az elvakult, szemellenzős bajnaista "liberálisok" lelkesen fogadták.
Hiába,bigott hívőkkel nem lehet értelmesen beszélni.

Poszt Olok001 2013.12.21. 15:07:44

@MACISAJT: Ez ugye költöi kerdes volt.... Igen, hallom en is,h nepszerübb mint valaha. :DDDDDDD

Mär pärszor kifejtettem a velemenyem mind rola, mind a mostani politikusokrol. Amig ezek a hulladekok vannak, senkinek sincs eselye valami ertelmeset vagy eredmenyeset tenni.

Teljesen elfelejtettem mär a viläg es az EU elleni szabadsägharcät. Köszi, hogy szoltäl. Igazad van! Kene neki egy nnnaaagy forradalmi aranyszobrot kesziteni...nem is egyet. A vezerek mehetnek a kukäba a Hösök tereröl es viktätor szobrai menjenek a helyükre..viktor az asztalnäl, viktor eszik, viktor kezet fog a nep egyszerü fiaval, viktor legyüri a vitapartnereit...ööööö...ja olyan nem volt a kurcsäny vita ota. :DDD Vajon miert? Talän, mert demagog szonoklatot nem cäfolja senki. Vitäban meg a szar gyorsan kifordulhat.

Bocsi, de nem tudok lelkesedni egy hazaaruloert sem (sem erte, sem az elödjeiert). Pusztän szämok oldalärol nezem a tenykedest es felhäborit ami itt megy es ment!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2013.12.21. 15:08:52

Zseniálisan próbál mosakodni az igen tisztelt független, civil, egyáltalán nem MSZP-SZDSZ-es blogoszféra. :)
Hogy a tőlük teljesen független MSZP-SZDSZ-éra 8 évét összegezzük: A régió legkisebb gazdasági növekedése + a régió legnagyobb eladósodása.
Hogy a szakértelem kerüljön kormányra!

Rodolfo63 2013.12.21. 15:09:13

@MACISAJT: és mégegyvalami

informaciok.eu/index.php/bulvar/1361-imf-hitel-torlesztes-az-mnb-visszafizette-a-teljes-imf-hitelt

"A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé - közölte a jegybank szerdán honlapján."

visszafizetni pedig a devizatartalékból lehet

szóval, miről is beszélünk?

Ne érdekeljen! 2013.12.21. 15:14:52

Nem könnyű a grafikonokat értelmezni. Az, hogy előbb csökkent utána meg nem (vagy egy kicsit emelkedett) az nem azt jelenti, hogy 7%-ot nőtt a GDP hanem, hogy ugyanott maradt mint az azt megelőző év azonos időszakában.

Ráadásul a GDP sokkal nagyobb mértékben zuhant és később sokkal kisebb mértékben emelkedett, úgy látom ez is kimaradt a nagyszabású értékelődből.

Nem értesz hozzá, de nagy mellénnyel lököd a sódert. Még sokra viheted a magyar politikai életben!

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:22:56

@Kuruc ezredes:

Elfelejtettél egy-két dolgot:

magasabb GDP, kisebb bűnözés, kisebb szegénység, magasabb tőkebeáramlás és beruházási ráta, magasabb devizatartalékok, több gyermekszületés, demokratikus közállapotok.

Húúú de szar volt...

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:26:17

@Rodolfo63:
""A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé - közölte a jegybank szerdán honlapján."

visszafizetni pedig a devizatartalékból lehet

szóval, miről is beszélünk? "

------------

Meg a Templeton nevű uzsorás pénzéből!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2013.12.21. 15:27:52

@Kerek négyszög:
Persze, főleg a demokratikus közállapotok a mókás. Laborccal meg Gergényivel. :D
Na, meglátjuk jövőre, hogy hány hozzátok hasonló ballibsi maradt még, aztán ha kevés, akkor fokozódik a nemzeti oldal térnyerése.

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:39:21

@MACISAJT:

No nézzük a hazugságokat egyenként:

A valóságban azért húzták az időt a legvégsőkig:
1. hogy annyi nyomot tüntethessenek el, amennyit csak lehet.

Hirtelen eszembe jut a hosszú bitek éjszakája, amikor a közpénzeket eltüntető fideszes cégek adatait törölték az adóhivatalban...Ezzel szemben Bajnaival szemben csak a mocskolódás van.

2. még annyit lophassanak el amennyit csak bírnak.

Ismét olyan nevek ugranak be, mint Simicska, Közgép, Kaya Ibrahim, Ezüsthajó, stb... Hehe...

3. És a legfontosabb.
Olyan aknamezőt készíthessenek a II.Orbán kormány számára, amik aztán az őszi önkormányzati választásokra már felrobbannak.

Jajj, az a csúnya amnézia! Bajnai nemzetközi elismeréseket kapott olyan ügyesen hozta ki az országot a gazdasági válságból...Tehát nincs mit tovább taglalni. Illetve van aki maga alá szarik, és van aki maga alá is aknákat rak "unortodox" felirattal. Egy kategória.

És akkor jöhettek volna a "taxisblokádok".

Lárifári. Torockaiék nem szegődtek volna át...

"Ezért kellett az IMF hitel és annak feltételei is."

Vagy inkább azért, mert a válság legnehezebb napjaiban nem tudták a forintot megvédeni a gyengüléstől, mert Járai elvtárs alig hagyott devizát a kincstárban.

high up! 2013.12.21. 15:40:24

jaj de édi nézni, ahogy a Századvég trolljai meg maTROLLcsi tenyészállatai ugyanazt az agyhalált mutatják be, mint gyúrtcsány idiótái az elmúttnyócéven.

Aztán ezek a fidióta birkák is pont úgy fognak kifingani a Szabadságharcuk végére, mint ahogy a maszop-gyúrtcsányista idióták fingottak ki a Reformjaikban. 2015-re beérik a Nemzeti Elevetélés Rendszere, amikor a végső csapás, a 9%-os szja által 2 millió Orbanescu birka fog élő adásban úgy kifingani.

Gyúrtcsány idiótái is aszitték, hogy a vezér csak a másik oldalt tesz majd tönkre. Orbanescu hasznos hülyéi is asziszik, hogy amikor jönnek majd a közgazdasági törvények és kifizettetti a szabadságharcot, a rezsicsökkentést, a gazdasági növekedés lerohasztását, a munkahelyek és életszínvonal leépítését meg az elvándorolt 100 ezrek hiányzó munkáját valahol 2015 táján, akkor majd csak a masik tábor fog kifingani.

Hát ez nem így lesz ám Birkamenet! Nem a pártpreferencia alapján lesz valaki megvédve a kormány csapásaitól, hanem attól, hogy az elithez tartozik.

A jelenlévők meg éppenséggel nem a 10%-os elitbe, hanem a szopóágért tartott 80%-os proli osztályhoz tartoznak.
Ezeket Orbanescu küldi a lecsóba. A fisdióta sem fog mentességet kapni, hanem megy a Nemzeti Lecsóba a ballibsi ellenfelével együtt, kéz a kézben.

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:47:17

@Kuruc ezredes:

"Persze, főleg a demokratikus közállapotok a mókás. Laborccal meg Gergényivel. :D
Na, meglátjuk jövőre, hogy hány hozzátok hasonló ballibsi maradt még, aztán ha kevés, akkor fokozódik a nemzeti oldal térnyerése. "

Örülök hogy ezt írtad, mert ez olyan mint a "megvédjük a nyugdíjpénztárakat" meg "a csökkenés igazából növekedés". Monjuk mindennek az ellenkezőjét, hátha a valóság is átfordul.
Tehát a terrorista gyújtogatók ismét a helyükte kerültek. Ez így jó.

Mi alapján sajátítod ki a nemzet fogalmát? Rajongtak már a hozzád hasonlók Rákosiért is, akkor azok is nemzetiek voltak?

high up! 2013.12.21. 15:52:03

@Blogger Géza: "Pénzügyes közgazdász vagyok"

Bruhahahha, azen egész újévig röhögök!
Troll ilyen nagyot még nem álmodott!

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:53:39

@high up!:

"Hát ez nem így lesz ám Birkamenet! Nem a pártpreferencia alapján lesz valaki megvédve a kormány csapásaitól, hanem attól, hogy az elithez tartozik."

Amikor összeomlik egy ország, nem igen lehet 10%-nyi populációt "megvédeni"

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:55:34

@high up!: Lehet hogy unortodox közgazdász. Igazából mindenki annak születik, csak van aki továbbtanul.

Kandeláber 2013.12.21. 15:58:55

@Kerek négyszög: Rákosi, majd Kádár regnálása idején a "nemzeti" kifejezés szitokszónak számított, ugyanúgy ahogyan '90 után a szociálliberális kormányok alatt.
Amellett a"liberális" párt több vezetője bolsevik/ávós ivadék volt, elég csak Petőt vagy Bauert említeni.
Kérdés?

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2013.12.21. 15:59:24

@Kerek négyszög:
Bocs, hogy nemzetinek nevezem a nemzetit, a terrorista gyújtogatók elleni törvénytelenségeitek sorozatát pedig nyugodtan interpretáld így. :)
Sok kis apró, de nagyon fontos szavazatot hoz ez nekünk, fideszeseknek.
Jövőre az urnáknál találkozunk!

high up! 2013.12.21. 16:02:36

@Blogger Géza: "Azt ízlelgesd, hogy 2010 közepén 85% felett volt az eladósodottságunk, 2015 végére pedig kb. 75% a várható érték. Ez a lényeg."

Meg az, hogy a 2010 közepi 85% az már a fidesz korszak számlájára megy. Meg Meg az is a lényeg, hogy nálatok fidiiótáknál minden kitolódik 3 évvel, majd még 3-mal meg aztán újabb 3-mal.

Teccik még emlékezni a két gazdasági TROLL 2010-es ígértére: a ciklus végére (2014-ben) 65% körül lesz az államadósság. Aztán még Fasztolmányukba akarták foglalni, hogy 2018-ra meg már 50%-on kell állni.

Hajrá birka gyerek, meg kell emelmi a tempót, hogy a terv bejöjjön.

By the way, mennyi munkahely hiányzik még az 1 millió új versenyszfárai mukahelyhez? 1 millió 30 ezer?

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 16:17:51

@Larry Silverstein:
"Más az amikor úgy nő a GDP hogy az adóssághalmaz is nő, és más az amikor a GDP nő tisztán."

Ahhoz, hogy legalább GDP arányosan csökkenjen az államadósság, a hiánynak mindenképpen alacsonyabbnak kell lennie, mint a GDP növekedésnek, ilyen időszak viszont nem igazán volt, és most sincs ilyen.

_most_ 2013.12.21. 16:21:46

azért a 7% gdp növekedés kicsit túlzás, még Bajnai se volt ekkor zseni, bár mondjuk Matolcsy 2010-ben ekkora növekedést jósolt 2014-re, de akkor még Bajnai volt a miniszterelnök, és lehet úgy értette, hogy ha Bajnai marad a miniszterelnök, akkor lehet ekkora növekedés :D

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 16:21:59

@Blogger Géza:
"Azt ízlelgesd, hogy 2010 közepén 85% felett volt az eladósodottságunk, 2015 végére pedig kb. 75% a várható érték. Ez a lényeg. "

Várható érték, ja... Ahhoz mit fogtok államosítani, ha azt nézzük eddig 3 év alatt úgy sikerült semmivel sem csökkenteni a GDP arányos államadósságot, hogy közben több mint 3 milliárdot ellopott az állam.

Pénzügyes közgazdász... Pfff..

Larry Silverstein 2013.12.21. 16:28:43

@Narancskommunista: Ez nem így van. Régi hitel olcsóbbra váltásával is csökkenthető az adósság álománya. Nem kell feltétlen nagyobb GDP növ. mint deficit.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.21. 16:32:48

@Blogger Géza:

"Pénzügyes közgazdász vagyok"

Ha ténylegesen közgazdász lennél, akkor esetleg vágnád, hogy az eladósodottság nem az első és legfontosabb tényezője az ország sikerének, és nem kiáltanád ki az államadósság csökkenését a lényegnek.

Tényleg fontos, csak éppen a fogyasztás és a növekedés rokkan bele. Lásd, KSH (igen, tudom, hogy most utoljára növekedést mutatott az ábra, de előtte vagy 4 negyedéven keresztül meg jobbára csökkent a GDP, szóval még van hova nőni hogy egyáltalán a ciklusban generált veszteséget behozzuk)

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qpt001i.html

Továbbá bizonyára azt is figyelembe vennéd közgazdászként, hogy a munkanélküliséggel kapcsolatos sikerpropaganda mögött annyi álla, hogy sikerült a 2009-es szintre visszaszorítani a munkanélküliek számát (a 2013-as I. negyedévi 508 ezres rekord után) illetve a közmunkásokat van pofája dolgozónak nyilvánítani az államnak, holott jelképes hozzájárulásért segélyezettekről beszélünk.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qlf001.html

A reáljövedelmek megbaszását hadd ne emlegessük...

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Jah, igen, a fogyasztás, itt is a 2009-es szintért küszködünk, az azelőtti elérhetetlen álom...

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qpf006j.html

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.21. 16:35:36

A bejegyzéshez:

Tényleg nagy bukta, ahogy leolvasod azt a táblázatot. Nem 7%, csak egy 2% alatti az időszakos növekedés. Előttem már fejtegették, hogy miért. Javítsd.

Blogger Géza 2013.12.21. 17:14:42

@Narancskommunista: Ha neked 85% felettről (2010 közepe) 79%-ra (most) csökkentés az semmi, hát akkor legyél boldog ezzel a hülyeségeddel...

easydc71 2013.12.21. 17:23:47

@$pi$: Az árfolyam stabilitást a deviza tartalék megnövelésével érte el amit IMF hitel első harmadából tolt be az MNB-be.
Másrészt ma hogy áll az államadósság és a GDP? Meg fogsz lepődni...

MACISAJT 2013.12.21. 17:24:42

@Kerek négyszög: ("Hirtelen eszembe jut a hosszú bitek éjszakája, amikor a közpénzeket eltüntető fideszes cégek adatait törölték az adóhivatalban...")

Kész. Mint ennek a fedornak, már az első állítás is ordas hazugság..:P

Ugyanis a kuncze-féle "hosszú bájtok éjszakáját" a ballib/hiszterolib kampányfegyverré emelte.
Majd eljött a kormányváltás, azonnal új APEH elnököt neveztek ki, a régit kirúgták(persze, az "árokbetemetés" jegyében, ahogyan a több ezer köztisztviselőt is), az új elnök pedig nagy erőkkel nekilátott a bizonyításnak.
Ez lett belőle:

APEH: nincs bizonyíték a hosszú bájtok éjszakájára
2002.11. 6. MTI

Nem talált bizonyítékot az adóhivatal arra, hogy az úgynevezett hosszú bájtok éjszakáján adatokat módosítottak vagy töröltek volna a hivatal számítógépes rendszerében - mondta Király László György, az adóhivatal elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Király László György hangsúlyozta, hogy a vizsgálat alapján nem volt motiváció a "Fidesz-közeli cégek" adatainak módosítására, mivel a megjelölt cégek adótartozásának nagyságrendje ezt nem indokolta. Az adóhivatal vizsgálatának eredményét megerősítette, a HUNAUDIT Kft. független cég is.

A HUNAUDIT Kft. javaslata alapján megvizsgálták azt is, hogy a számítógépes, illetve a papíralapú nyilvántartásban van-e eltérés. A vizsgálat itt is azt állapította meg, hogy a papírokon szereplő adatok, s a számítógépek adatállománya megegyezik az összes vizsgált esetben. Az elnök hozzátette, hogy az ügy vizsgálatát lezárták és csak érdemi új tény, vagy adat esetén térnek arra vissza. A vizsgálat 7,5 millió forintba került az adóhivatalnak.
----

A hülyéknek is megérte..:)

micsoda? 2013.12.21. 17:29:34

Mondjon mindenki amit akar, Bajnai kormányzásának idejére. Az biztos, hogy az Ő idejében kaptak kivételes nyugellátást az idős emberek nagy része.
A jelenlegi kormány első évében még azt a o.5 %-os emelést sem építette be a nyugdíjalapba, hogy a további trükközésről már ne is beszéljek.

Kandeláber 2013.12.21. 17:33:10

@MACISAJT: Ez a Kuncze az egyik legvisszataszítóbb figura a ballib panoptikumban.
Alpári böffeneteit ballib imádói a humor legmagasabb rendű formájaként értékelik, ugyanakkor a ciántablettás megszólalása fölött nagyvonalúan átsiklanak.
Elsőként jelentkezett Bajnaihoz fegyverhordozónak, az elzavarása után pedig felfújt pofával fröcskölt az atv stúdiójában.
Soha többé ilyen figurákat a politikában!

Larry Silverstein 2013.12.21. 17:49:33

@micsoda?: 'Az biztos, hogy az Ő idejében kaptak kivételes nyugellátást az idős emberek nagy része.'

- Ha a 13. havi nyugdíj elvétele kivételes nyugellátás akkor igazat beszélsz

Kandeláber 2013.12.21. 18:00:47

@Larry Silverstein: Ő is olyan, mint az egyszeri atv betelefonáló: azt mondta Vicseknek, hogy a piszkos fidesz kormány elvette a 13. havi nyugdíjat.
Vicsek közölte vele hogy az Bajnai volt, erre kb. fél percig hallgatott.
Ja és Bajnai még a 13. havi bért is megszüntette, IMF-ukázra.

micsoda? 2013.12.21. 18:20:19

@Larry Silverstein: Igen, helyette több mint 10 %-os volt az emelés ami az alapot emelte, hála Bajnainak. "A lét határozza meg a tudatot" sokan gondolkodnak igy, ezért menekülnek az országból.

csak egy néző 2013.12.21. 18:25:19

@MACISAJT:
Mintha most is lett volna egy hétvége alatt egy totális átvilágítás és ki hitte volna, hogy semmiféle terhelő vagy gyanus adatot nem találtak arra vonatkozólag, amit Horváth állított. Vajon hova tünhettek?

Larry Silverstein 2013.12.21. 18:39:45

@micsoda?: Milyen alapot? Miről beszélsz gyermekem? Van erre vmi forrásod, ugye?

Jhonnyq 2013.12.21. 18:50:12

@Blogger Géza:
Az a lényeg te "jól" képzett közgazdàsz,hogy csak ábrándozol 2015-ről.
Méghogy 75% lesz...Na persze.
Tudod már a tavalyi év is úgy volt definiálva Orbán és Matolcsy által korábban,hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz.
Nos még idén sem sikerült.

m.youtube.com/watch?v=H3-bFuEFLBI

Mégis mennyi félrebeszélés,mennyi veszteség,mennyi hazugság kell még neked,hogy egyáltalán feltételezd a Fideszről,hogy esetleg tévednek?

A saját zsebük megtömésén kívül magasról szarnak mindenre és mindenkire,többek között rád is majom.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.12.21. 18:52:17

"Ami azért a pofátlanság csúcsa, mert nem 7 százalékot csökkent a GDP azalatt az egy év alatt, hanem több, mint 7 százalékot NŐTT."

De hol nőtt? Én pont azt látom a grafikonból, hogy igenis 7%-ot csökkent Bajnai alatt a gazdaság. Na jó, lehet, hogy csak 6,5%-ot zuhant, de nőni semmiképpen nem nőtt.

Palma di Cesnola 2013.12.21. 18:52:41

Blogger barátom, ezt azért nem tudom, hogy gondoltad: Magyarországon csak a tegnap született óvodások nem tudnak a 2009-es, bizony 7% fölötti recesszióról. Vagyis csökkenésről, negatív változásról. Ehhez igazán nem kell Selmeczi Gabriella. De azt azért nem gondoltam volna, hogy van olyan szinten pofátlan bajnaista véleménydeformáló, aki megpróbálja ennek éppen az ellenkezőjét betáplálni.... Hihetetlen....

Hertelendi 2013.12.21. 18:55:33

Javaslom az összes orbán seggnyalónak, hogy vagy menjenek ezekkel a cinikus, nagyképű írásaikkal valamelyik fideszes portálra, vagy ha más lehetőségük nincs, akkor menjenek a jó édes anyukájukba.
A normálisaknak pedig azt javaslom, hagyják nyugodtan fröcsögni ezeket a birkákat. Ne reagáljatok rájuk, ők pénzért csinálják...a mi adónkból:((((

Jhonnyq 2013.12.21. 19:00:05

Visszatérve erre a selmeczi (direkt a kisbetű trollok!)faszra a legnagyobb bakija nem is ez a 7% ide vagy oda volt,hanem azt találta mondani,hogy Bajnai csökkentené a rezsicsökkentést!!!
Fogjátok? :)))

Kandeláber 2013.12.21. 19:02:28

@Hertelendi: Mi van kis libsi, akolmelegre vágysz?
Csak te meg a haverjaid fröcskölhetik a nyálukat ennél a posztnál?
Ti lennétek a "normálisak" meg az "adóvizetők"...
elvesztetted a realitásérzékedet kispofi.
Más anyját meg ne vedd a szádra, azért mert a tiédet nem ismerted, lelenc.

Hertelendi 2013.12.21. 19:07:46

@Kandeláber: Jól nézd meg a nickedet...ott fogtok lógni '14-ben

Jhonnyq 2013.12.21. 19:09:24

Most is böfögik egy Tv szpotban,hogy jövőre a kormány jóvoltából 2x lehet " ingyen" pénzt felvenni:)
De kurva jó....A rohadt Bajnai miatt fizetjük a tranzakciós adót igaz?

Nem baj,ha kimondjátok egymás után 3x,hogy rezsicsökkentés,rezsicsökkentés,rezsicsökkentés akkor megjelenik selmecziki és egy extra 3.alkalmi pénzfelvételt is engedélyez majd nektek. :)

csak egy néző 2013.12.21. 19:10:47

@Jhonnyq:
Ez a buta p..csa csak azt mondja papagáj módjára a többi kreténnel együtt, amit a szájukba adnak. Ennek a kuszafogú rémségnek a "gyurcsánybajnai", a hoppácska petinek a "bukott baloldal", a zsigó cukrásznak az "elmúlt nyolc és a bukott baloldal" együtt és a kocsis pubinak pedig az "elképesztő szocialisták"
szlogent kell szajkózni. Olcsóbb lenne majmokat betanítani, azok banánért is elmondanák és nem havi közel egy milláért.

Jhonnyq 2013.12.21. 19:10:54

@Kandeláber:
Nem érzed mennyire égő vagy majom?

eßemfaßom meg áll 2013.12.21. 19:23:07

nem olvastam végig, kért már Fedor elnézést a posztbeli: a" GDP az egy év alat több, mint 7 százalékot NŐTT " ordas hazugsága miatt?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.12.21. 19:25:57

@eßemfaßom meg áll:

Ez nem hazugság volt. Ekkorát nem lehet hazudni. Arról van szó, hogy nem ért a témához, és benézte az adatokat.

Hertelendi 2013.12.21. 19:28:53

@ccactus: ...és mindig benézi az adatokat, amikor hazudik?????

longops 2013.12.21. 19:29:12

Jól látom?

Rajta van a grafikonon, hogy hogyan változott a GDP 2010 első negyedévében 2009 első negyedévéhez képest: 0%

Rajta van a grafikonon, hogy hogyan változott a GDP 2009 első negyedévében 2008 első negyedévéhez képest: -7%

És erre mondja egy baloldali kakukkfióka, hogy a GDP 7%-ot nőtt?

"Mit lehet még ehhez hozzátenni?"

Legfeljebb annyit, hogy menekülj a baloldaltól, mert nemcsak buta, hanem még azt is hiszi, hogy nem az.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.12.21. 19:32:24

@Hertelendi:

Nekem inkább az a problémám, hogy bizonytalan a dolgában, és mégis teli szájjal fröcsög, hazugozik. Legalább győződjön meg a dolgokról. A hülye is tudja, hogy 2008-2009-ben kitört a válság, zuhant a gazdaság.

DeMarco 2013.12.21. 19:34:07

@Fedor: Ejnye-ejnye nyuszika, hát szop*i jársz te ide? :)

A butuska fejtegetésedet te sem gondoltad komolyan, viccnek meg elég rossz volt. Nem is röhögött senki sem...

béla a görög (törölt) 2013.12.21. 19:34:23

Én azon csodálkozom, hogy ki tudta mondani a 7-et. Gabika, számoljál: eeegy, kető, háárom ... :)

Larry Silverstein 2013.12.21. 19:35:52

@longops: Nem nem erről van szó.

Ebből arra kell következtetni, hogy ha tavasszal nem Bajnaira szavazol pillanatok alatt államcsőd jön, és 23 millió román.

Kuckuc

Hertelendi 2013.12.21. 19:41:12

@Larry Silverstein: Szép nagy hülye vagy, gondolom orbán odatartja a seggét, hogy nyalhasd.

J. László egy bolsevik (törölt) 2013.12.21. 19:50:10

@Blogger Géza: "Pénzügyes közgazdász vagyok"

Hazudsz. A te szakmád: betanított troll. Mellékesen egy bolsevik hazaáruló.

konrada 2013.12.21. 19:50:30

@ccactus:
Na ja. Aztán jön a fröcsögés, milyen gügye feladatokat adnak a közmunkások oktatásán.

...miközben a posztíró pl. simán elvérezne azokon.;))

J. László egy bolsevik (törölt) 2013.12.21. 19:52:35

Ezek már nem hazudnak, hanem agyat mosnak. Igaz, igény az van rá...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.12.21. 19:53:49

@konrada:

Én nem vonom kétségbe Fedor intelligenciáját. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ezt benézte. Ne essünk ugyanabba a hibába, mint ő.

N48 2013.12.21. 20:00:40

Nem tudom, hogy másnak feltűnt-e már, de ha jól látom, a szerző itt hatalmasat téved.
A hivatkozott grafikon a GDP változását(!) mutatja, tehát abból, hogy a GDP Bajnai kormányzásának kezdetén 7%-al csökkent az előző év azonos időszakához képest, a kormányzásának a végén ez a szám pedig 0% volt, nem következik, hogy a GDP nőtt volna (hiszen az a kormányzás alatt végig csökkent, vagy stagnált!).

sírjatok 2013.12.21. 20:02:53

@Hertelendi: mindig szívmelengető, mikor a diktatúrától rettegő felvilágosult liberális akasztani óhajt

N48 2013.12.21. 20:11:02

@ccactus:
Pedig csak olyan egyszerű dologhoz kéne értenie, mint az integrál- és differenciál számítás :)
Egyébként az előző hozzászólásomban én is benéztem a bázis- és láncindex közötti különbséget, szóval nekem is van mit tanulnom.

2013.12.21. 20:24:47

@Blogger Géza: Bizony annyival zuhant Géza. És ugye te sem akarod a dolgokat csak úgy kiragadni a teljes valóságból, és hozzáteszed, hogy 2009-ben elég sok országban csökkent a GDP, ugye?

bolgár -5,5%
észt -14,1%
írország -6,4%
lettország -17,7%
litvánia -14,8%
lengyelország 1,6
románia -6,6%
szlovákia -4,9%

Van viszont 2012-es adat is, MIUTÁN már elköltöttétek a 3 ezer milliárdot, ami a GDP-arányos adósság 10%-ának felel meg. Ehhez képest most olyan 4% körüli adósságcsökkenésre veritek a melleteket. Na de ne is álljunk meg itt, nézzük azokat a fránya 2012-es adatokat:

bolgár 0,8
észt 3,9
írország 0,2
lettország 5
litvánia 3,7
lengyelország 1,9
románia 0,7
szlovákia 1,8

Ez utóbbi az az év, amikor HATALMAS VÁLSÁG söpört végig Európán, legalábbis a ti magyarázatotok rendszerint ez szokott lenni arra, hogy itthon sikerült 1,7%-kal csökkenteni a GDP-t. Miután egyébként igen nagy volt a pénzügyi mozgástér, beszedtetek több ezermilliárd adót, és leültetek az IMF-el is 2011-ben. Köszönjétek meg a FED-nek a pénzjegynyomdáját kis pénzügyi zsenikém.

Hertelendi 2013.12.21. 20:31:49

@sírjatok: Nyugi, fogsz még te is sírni, csak várj pár hónapot....

Blogger Géza 2013.12.21. 20:42:35

@Jhonnyq: Csakhogy ez nem kormányelőrejelzés, hanem piaci szakértői. (De ha nem 75%, hanem 77% lesz, az is nagyon nagy előrelépés.)

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezt_kell_tennie_az_uj_magyar_kormanynak_itt_a_prognozis.571731.html

Kandeláber 2013.12.21. 20:54:54

@sírjatok: A "felvilágosult liberálisok" toleranciája addig terjed, amíg valaki egyetért velük.
Az opponenseket legszívesebben tarkón lőnék, esetleg felakasztanák, mint ahogyan a hertelendi nicknéven szereplő derék liberális polgártársunk javasolta. :D

konrada 2013.12.21. 21:20:05

@storker:

Azaz összesítve: 2009 EU-27 -4,8% - Mo -6,6 %, akkor, amikor felvettek 20 milliárd €-t.
2012 EU-27 -0,7%, Mo -1,2%

2013.12.21. 21:35:32

@konrada: "Az egész éves csökkenés 1,7 százalékos volt."

www.origo.hu/gazdasag/20130213-mely-godorbe-kerult-a-magyar-gazdasag-2012ben.html

Igen, felvettük. Mint kiderült, utána azért csak növekedési pályára állítottuk a gazdaságot és hagytunk is a trezorban némi IMF-pénzt meg devizatartalékot. Egyébként a 8 éves gazdpolt még mindig senki nem védi, csak a fideszes hőbörgőknek jó a fejét beleverni, amikor hatalmas pofával osztják az észt, hogy a saját bagázsuk mit is csinált 3,5 év alatt. Ide tartozik még:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/14/zarszamadas/

cso zsi 2013.12.21. 22:26:46

@Hertelendi: Ugyanmár, mi fog itt változni?
Mindkét oldalon annyi a bégető birka, hogy így fog maradni.
Azt meg mindenki elfelejti, hogy színjátékot látunk, cserélődő, de az öltözőben egy csapatot alkotó színészekkel, csak épp a rendező nem látszik 24 éve.

eßemfaßom meg áll 2013.12.22. 09:45:40

@ccactus: dehogyem lehet, csak akarni kell :) mi se bizonyitja ezt jobban, hogy azóta se tért vissza a "költő" meaculpázni egyet. Megtette a kötelességét, le van tudva a project.

eßemfaßom meg áll 2013.12.23. 14:33:22

@ccactus:

2013.12.21. 09:40:04-kor szólt hozzá utoljára, 2,5 nap eddig nem volt elég, hogy benyögjön egy "sorry, ezt elbasztam"-ot
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0