Selmeczi Gabriella előjelet vétett...
2013. december 20. írta: Fedor

Selmeczi Gabriella előjelet vétett...

...vagy csupán hozta a szokott formáját, és hazudott egy ordasat; vérmérséklet kérdése, hogy miképp értékeljük legújabb produkcióját. Azt bírta ugyanis mondani egy Bajnai sajtótájékoztatóra reagálva, a "fájni fog" turné keretében, hogy 

...a magyarok nehezen fogadják el egy olyan ember értékelését, aki egyszer már bizonyította, hogy alkalmatlan és kontár, hiszen Bajnai Gordon kormányzása alatt hét százalékkal zuhant a gazdaság.

Ami azért a pofátlanság csúcsa, mert nem 7 százalékot csökkent a GDP azalatt az egy év alatt, hanem több, mint 7 százalékot NŐTT.

A különbség a valóság és Selmeczi szavai között bagatell 15 százalék. Ezt nem én mondom, hanem a KSH:

gdp.jpg

Mit lehet még ehhez hozzátenni?

A közmédia meg a kormánypárti sajtó ezeket a hazugságokat sulykolja éjjel-nappal. Folyik a megfélemlítés (lásd pl. a NAV-os Horváthnál tartott tegnapi házkutatást és a bizonyítékok eltűntetését lefoglalását). A töketlen ellenzék csak magával van elfoglalva és sorra hagyja elpattogni az egyre magasabb labdákat, ahelyett, hogy lecsapná.

És akkor csodálkozunk, hogy még mindig vezet a Fidesz?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr925701265

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesznek szerencséje is van 2013.12.21. 18:47:59

A választásokra csúcsformába kerül a gazdaság. Nem kizárt, hogy a negyedik negyedévben hétéves csúcsra, 3% fölé kerül az éves gazdasági növekedési (GDP) ütem. Külön szerencséje a Fidesznek, hogy ezt a kiugró adatot valamikor 2014. február közepén, tehá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konrada 2013.12.21. 13:06:18

@subtotal:
No de milyen hatás a refinanszírozási hatás, ha az nem banki???

Vulpes Inculta 2013.12.21. 13:06:47

Jaj Fedor barátom te konkrétan ugyanolyan hülyének nézed az embert mint Selmeczi.

Próbálod beadni, hogy Bajnai 7%-os gazdasági növekedést produkált, ez nem igaz, többen kifejtették előttem hogy mért is.

Én inkább arra várnék választ tőled (vagy akár más Bajnaira atyaúristenként tekintő ballib flótástól)
hogy még is mért tekintetek erre az emberre úgy, mintha 2009-ben teremtették volna a Miniszterelnöki székbe? Konkrétan ő volt Gyurcsány gazdasági minisztere, előtte pedig 2006-tól különböző posztokon is tevékeny tagja a kormánynak. Személye egyszerűen nem elválasztható Fletóétól.
(Ez már azért is igaz, mert ámbár kurvanagy demokratának tartja magát ő is, NEM VÁLASZTÁSSAL került ő se a posztjára)

Az se igaz, hogy maga a kormányának összetétele valamiféle minőségi változáson ment volna keresztül, hiszen néhány tárca kivételével a posztján hagyta a korábbi Fletó-kormány tagjait, pl a Gyurcsány-utánzat Molnár Csaba a MH vezetője volt, ami igencsak bizalmi állás. Ezen kívül a kormánytagok nagy része most DK színekben van. Ilyen lenne a "korszakváltás" drága barátom?

Maga az egy éves kormányzása értékelhetetlen. Mért? 1 évig volt csak poszton, IMF hitelt vett fel, a fizetést pedig Orbánra hagyta, ezért nem tudjuk ő miként cselekedett volna ha továbbra is marad.

Szóval fedor, csak saját magadat járatod le az ehhez hasonló cikkekkel, többnyire a blogszférában is felhagytak már ezzel a "Bajnai a megváltó, ha visszajön akkor Svájc leszünk" féle aljas szemfényvesztéssel.

Javaslom gondolod át ;)

Poszt Olok001 2013.12.21. 13:07:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Igen, de megint kihagysz egy fontos tenyezöt...Mo ki van szolgältatva a külföldi beruhäzoknak. Valodi ipar nincs. Nyersanyagkeszletek nem igazän vannak. Azaz, ha egy befektetö orszäg a nadrägszij meghuzäsära kenyszerül, akkor az halmozottan jelentkezik itt. Amikor pedig beruhäz, akkor az is lätszik. Gazdasägi mutatokat mi mozgatja? Talän egy audi, egy mercedes, egy stadionepites? Ez utobbit miböl finanszirozzäk? Tekinthetö ez valoban a nemzeti össztermek szämitäsi alapjänak vagy csak kozmetikänak?

subtotal 2013.12.21. 13:08:37

@konrada: egészen őszig mindenki azt gondolta, hogy ez USA-ra korlátozódó válság lesz és annak recessziója miatt visszaesés várható az EU növekedésében is.
A hitelezés ilyen szintű lefagyására az államok és a privát cégek szintjén világszerte senki nem számított, csak mikor kiderült, hogy a "rák" áttétes, azaz európai nagybankok is bevásároltak ezekből a pénzügyi "termékekből", akkor szart be mindenki.

konrada 2013.12.21. 13:10:39

@konrada:
Hogy pontosítsam: 28 nap alatt nem csökkenhetett annyival a fogyasztás és a fizetési elmaradások, hogy az amiatt legyen szükség villámgyorsan az IMF hitelre...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.21. 13:15:24

@Vulpes Inculta:

Nekem a PM-nek az adócsalásozása tetszik a legjobban.
Számtalan kérdést tettek fel a Fidesznek, hogy tudtak-e róla és tettek-e valamit ellene.
Mondhatni jogosan.

Ám ugyanilyen jogosan kérezhetnék Bajnaitól is, aki a jelöltjük.
Hisz Horváth szerint legalább 2007-től fekszenek az akták. Magyarul Bajnai teljes miniszterelnöksége alatt zajlott az adócsalás.

Poszt Olok001 2013.12.21. 13:17:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ...es a legszänalmasabb,h falaznak egymäsnak. Fidesz es MSZP....felhäborito,h közszolgäk urakat jätszanak.

Karipapa01 2013.12.21. 13:20:25

@konrada: "Hogy pontosítsam: 28 nap alatt nem csökkenhetett annyival a fogyasztás és a fizetési elmaradások, hogy az amiatt legyen szükség villámgyorsan az IMF hitelre..."

Bizony-bizony, ugrani kellett még időben. Mert aki nem azzal foglalkozik, hogy olcsó legyen a párttársának a járdafűtése, hanem azzal, hogy figyelemmel kíséri a világgazdaság alakulását, "számításokat" végez a várható helyzetekkel kapcsolatban, az időben tud lépni és nem azon siránkozik utólag, hogy mekkora gxci az IMF, mert hogy nem akar nekünk segíteni. Nem potyára kérnek más országok is az IMF-től biztonsági hálót. Lehet, hogy azt a pénzt soha nem fogják felhasználni, de inkább nem hazárdíroznak.

Pelso.. 2013.12.21. 13:23:54

@Vulpes Inculta: Bajnai tényleg elkúrta.
IMF hitel helyett az akkor is jóval drágább piaci finanszírozást kellet volna választania, lenyúlni manyupot, s ezek mellett azonnal a lehető legtöbb pénzt vonni ki a felsőoktatásból és az eü-ből, ugyebár.

MACISAJT 2013.12.21. 13:42:06

"Selmeczi Gabriella előjelet vétett...
2013.12.20. 16:28 :: Fedor
...vagy csupán hozta a szokott formáját, és hazudott egy ordasat; vérmérséklet kérdése, hogy miképp értékeljük legújabb produkcióját. Azt bírta ugyanis mondani egy Bajnai sajtótájékoztatóra reagálva, a "fájni fog" turné keretében, hogy

...a magyarok nehezen fogadják el egy olyan ember értékelését, aki egyszer már bizonyította, hogy alkalmatlan és kontár, hiszen Bajnai Gordon kormányzása alatt hét százalékkal zuhant a gazdaság.

Ami azért a pofátlanság csúcsa, mert nem 7 százalékot csökkent a GDP azalatt az egy év alatt, hanem több, mint 7 százalékot NŐTT."

Jesszusom..:) Valóban?:P
Akkor hát lássuk, szándékosan egy ballib orgánumot, hogyan tálalta anno a remek libaszakértői gazdasági teljesítményt:

Meglepően jó lett a magyar GDP-adat
[origo]|2010. 02. 12., 9:13

Meglepően jó lett a GDP-adat, bár a rendszerváltás óta így is a legnagyobb visszaesést produkálta a magyar gazdaság 2009-ben. A várt 6,7 százalék helyett 6,3 százalék lett az esés.
-------

Hiába no, ez volt a libaszakértő "eredménye",miután felvettek 13 milliárd IMF hitelt és ebből nyomtalanul eltapsolt 9,5 milliárdot :D

És egyúttal idézzük fel a csomagját, az IMF hitel velejáróját:
www.fn.hir24.hu/itthon/2009/04/02/brutalis_bajnai_csomag/

Szóval, ki is hazudott itt ORDASAT, fedorkám?

Karipapa01 2013.12.21. 13:46:19

@MACISAJT: "Hiába no, ez volt a libaszakértő "eredménye",miután felvettek 13 milliárd IMF hitelt és ebből nyomtalanul eltapsolt 9,5 milliárdot :D"

Ha akkor nem "tapsolja el" Most nem neteznél itt :-)

MACISAJT 2013.12.21. 13:53:20

@MACISAJT: ("Hiába no, ez volt a libaszakértő "eredménye",miután felvettek 13 milliárd IMF hitelt és ebből nyomtalanul eltapsolt 9,5 milliárdot :D")

Még mielőtt valaki ebbe is reménytelenül belekötne:

Már elköltöttük az EU-IMF hitel javát
MTI
2010. szeptember 7., kedd 17:21
A magyar államnak jelenleg 3,5 milliárd euró összegű devizabetétje van a Magyar Nemzeti Banknál, és nagyjából ennyit használhat fel a következő években lejáró devizaadósság törlesztésére - közölte az MTI kérdésére az MNB sajtóosztálya.

Tévhit tehát, hogy azt a közel 13 milliárd eurós összeget, amelyet a kormány az IMF-EU hitelszerződés révén eddig már felvett, azt a jövőben adósságtörlesztésre lehet fordítani.

A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte. Azaz ebből finanszírozta a folyó költségvetési hiányt és a lejáró adósságot - közölte a jegybank sajtóosztálya.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az adósságtörlesztés miatt a jelzett 3,5 milliárd eurónál nagyobb összegre van szüksége az államnak, akkor az Állami Adósságkezelő Központnak (ÁKK) forintban államkötvényt kell kibocsátania, és aztán ezt a forintforrást az állam az MNB-nél devizára váltja, amelynek nyomán az MNB devizatartalékai csökkennek."

Ez ám a "megmentés".
Elköltötték az IMF hitelt(is), tönkrevágták a gazdaságot és elvettek amit csak lehetett.

Larry Silverstein 2013.12.21. 13:59:31

@MACISAJT: Na de küzd is a libás a parlamenti küszöb megugrásáért mint malac a jégen.

Az elqrás már Megyó 100 napjával megkezdődött, Gyurcsány 2. kormánya mögül meg az elejétől fogva eltünt a lakossági támogatottság, így nem is tudott semmit csinálni. Bajnai próbálta a szart lapátolni, lehet azon vitatkozni hogy kicsit vagy nagyon szarul csinálta de eleve mission impossible volt.

Persze ez qrvára nem indok arra hogy valaha ME váljon belőle, de a korrektség kedvéért.

xvxvxv 2013.12.21. 14:08:02

@Blogger Géza: "pénzügyes közgazdász vagyok". még egyszer: "pénzügyes közgazdász vagyok". "pénzügyes."

ember, aki komolyan a pénzzel foglakozik, nem mond olyat magára, hogy "pénzügyes"... :DDDDDDDDDDDDDDDD

tudod, ha a feleségemnek azt mondanám, hogy "te, pénzügyes banki cica", 3 tányért törne szét a fejemen... :DD

meg "alapvető fogalmakkal nincs tisztában" hahaha! ember, süt rólad, hogy egy kókler vagy a közgazdaságtanhoz, aki éppen azért hazudja magát közgazdásznak, mert kifogyott az érvekből és ezzel akarja megtámasztani az imádott narancsbolsevik kormánya "eredmény"-eit.

tudod, ki a "pénzügyes"? Bilinckiné Marika a tanácsháza munkaügyi osztályán.

az okoskodó-közgazdászkodó szövegedből süt, hogy amatőrként utána néztél pár fogalomnak, aztán annyi. ember, évek óta itt nyomod a 100% ideológiai alapú pártpropagandát, szinte csak ideológia kérdésekben, és most előjössz azzal, hogy "pénzügyes" vagy.

egy beteges hazudozó párt-seggnyaló vagy csak.

Larry Silverstein 2013.12.21. 14:09:57

@xvxvxv: Engem meggyőztél.

Csak vicceltem.

Karipapa01 2013.12.21. 14:20:32

@xvxvxv: Nem érted a dolgot. @Blogger Géza: nem pénzügyes, hanem pénz-ügyes. Az a különbség, hogy nem közgazdasággal foglalkozik, nem is tudna, hiszen nem ért hozzá, hanem azzal, hogy fizetett politikai agitációval foglalkozik, amiért pénzt kap. Ügyesen. Ne akadj ki :-)

Blogger Géza 2013.12.21. 14:21:20

@xvxvxv: :D Miért mit mond magára egy pénzügyes, te nagy szakértő? :D

MACISAJT 2013.12.21. 14:22:56

@Larry Silverstein:("Bajnai próbálta a szart lapátolni, lehet azon vitatkozni hogy kicsit vagy nagyon szarul csinálta de eleve mission impossible volt.")

Valami oka csak volt rá, nem gondolod?
Ő mint az elmebeteg gazdasági minisztere, pontosan tudhatta mennyire elkúrták?
Akkor miért is ragaszkodtak hogy az emlékezetes "legyen ön is miniszterelnök" c. MSZP-s casting nyomán elvállalja a strómanságot ?
Mert a hazájának akart javára lenni, tudom, tudom(bruhaha.)

A valóságban azért húzták az időt a legvégsőkig:
1. hogy annyi nyomot tüntethessenek el, amennyit csak lehet.
2. még annyit lophassanak el amennyit csak bírnak.
3. És a legfontosabb.
Olyan aknamezőt készíthessenek a II.Orbán kormány számára, amik aztán az őszi önkormányzati választásokra már felrobbannak.
És akkor jöhettek volna a "taxisblokádok".
Ezért kellett az IMF hitel és annak feltételei is.
Alig állították be Orbánék ugyanis a fikuszokat az irodákba, már jelentkeztek is a rosenbergek a számlával, hogy hát kérem, akkor volna egy kis gázáremelés, nyugdíjcsökkentés, közalkalmazotti elbocsátás, privatizáció(lásd a modeltt a szomszédos Romániaban, ahol bele is bukott a kormány).

Csak hát Orbánék váratlanul ajtót mutattak és kihúzták a nyakukat a bekészített hurokból.

Poszt Olok001 2013.12.21. 14:27:00

@MACISAJT: Akkor viktätor hös es zseni egyben?
Na ehhez nem semmi fantäzia kell.:)

Kandeláber 2013.12.21. 14:30:57

Magyarországon soha nem volt évi 7%-es GDP-növekedés.Különösen nem volt Bajnai egy éves regnálása alatt.
A poszt dilettáns Bajnai-fényezés, egy lelkes Bajnai-hívőtől, semmi több.

MACISAJT 2013.12.21. 14:37:21

@Poszt Olok001: ("Akkor viktätor hös es zseni egyben?")

Szerinted?:P
Nézd meg, 1993 óta, amióta Orbán szakított a neki szánt szereppel("SZDSZ Ifjúsági Tagozata"),vagyis 20 éve próbálják kinyírni.
Itthon és külföldön, kb. ugyanazok("tudjukkik".)

Ezalatt volt hét és fél év kormányzása és népszerűbb mint valaha.

Most akkor mondj te erre egy jelzőt:)
Vagy tudod mit? Csináld te vagy bárki, utána.

MACISAJT 2013.12.21. 14:41:59

@Kandeláber: ("Magyarországon soha nem volt évi 7%-es GDP-növekedés.")

Igaz. Éves szinten a rekordot az I.Orbán kormány tartja,2000-ben 5,2%-al.
Negyedéves szinten pedig szintén ekkor, a 2000-es III. negyedéve teljesített, 6,6%-al...

Rodolfo63 2013.12.21. 14:50:53

@$pi$: mit kell gyalázni? egyrészt nem kellett volna eltapsolni mol részvényekre a pénzt, másrészt ott pihent az mnb devizatartalékában a pénz - ugyanis valahogy arról soha nem beszél a hitelfelvétel kapcsán, hogy a tartalékok hasonló mértékben megnőttek

Rodolfo63 2013.12.21. 14:52:05

@Larry Silverstein: hát, tartunk 22000 mrd forintnál, +3000mrd manyup pénz, amit ugye vissza fognak adni, legalábbis ahogy a vezér megígérte, így a jövő nyugdíjasaitól vették fel ezt a 3000mrd hitelt

MACISAJT 2013.12.21. 15:01:40

@Rodolfo63: ("másrészt ott pihent az mnb devizatartalékában a pénz - ugyanis valahogy arról soha nem beszél a hitelfelvétel kapcsán, hogy a tartalékok hasonló mértékben megnőttek ")

Ezt a hazugságot maga az MNB cáfolta,lásd MACISAJT 2013.12.21. 13:53:20 idézet..
Tudom, tudom, simor és braun robcsi is "fideszes" volt..:P

Rodolfo63 2013.12.21. 15:04:24

@MACISAJT:

én írtam: "másrészt ott pihent az mnb devizatartalékában a pénz"

te írtad: "Ezt a hazugságot maga az MNB cáfolta,lásd MACISAJT 2013.12.21. 13:53:20 idézet.."

és az általad hivatkozot idézet:
"A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején "

tehát, ott pihent az mnb devizatartalékában

Kandeláber 2013.12.21. 15:07:21

@MACISAJT: Fedor nagyon alacsonyra tette a mércét ezzel a posttal.
Ennek ellenére az elvakult, szemellenzős bajnaista "liberálisok" lelkesen fogadták.
Hiába,bigott hívőkkel nem lehet értelmesen beszélni.

Poszt Olok001 2013.12.21. 15:07:44

@MACISAJT: Ez ugye költöi kerdes volt.... Igen, hallom en is,h nepszerübb mint valaha. :DDDDDDD

Mär pärszor kifejtettem a velemenyem mind rola, mind a mostani politikusokrol. Amig ezek a hulladekok vannak, senkinek sincs eselye valami ertelmeset vagy eredmenyeset tenni.

Teljesen elfelejtettem mär a viläg es az EU elleni szabadsägharcät. Köszi, hogy szoltäl. Igazad van! Kene neki egy nnnaaagy forradalmi aranyszobrot kesziteni...nem is egyet. A vezerek mehetnek a kukäba a Hösök tereröl es viktätor szobrai menjenek a helyükre..viktor az asztalnäl, viktor eszik, viktor kezet fog a nep egyszerü fiaval, viktor legyüri a vitapartnereit...ööööö...ja olyan nem volt a kurcsäny vita ota. :DDD Vajon miert? Talän, mert demagog szonoklatot nem cäfolja senki. Vitäban meg a szar gyorsan kifordulhat.

Bocsi, de nem tudok lelkesedni egy hazaaruloert sem (sem erte, sem az elödjeiert). Pusztän szämok oldalärol nezem a tenykedest es felhäborit ami itt megy es ment!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2013.12.21. 15:08:52

Zseniálisan próbál mosakodni az igen tisztelt független, civil, egyáltalán nem MSZP-SZDSZ-es blogoszféra. :)
Hogy a tőlük teljesen független MSZP-SZDSZ-éra 8 évét összegezzük: A régió legkisebb gazdasági növekedése + a régió legnagyobb eladósodása.
Hogy a szakértelem kerüljön kormányra!

Rodolfo63 2013.12.21. 15:09:13

@MACISAJT: és mégegyvalami

informaciok.eu/index.php/bulvar/1361-imf-hitel-torlesztes-az-mnb-visszafizette-a-teljes-imf-hitelt

"A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé - közölte a jegybank szerdán honlapján."

visszafizetni pedig a devizatartalékból lehet

szóval, miről is beszélünk?

Ne érdekeljen! 2013.12.21. 15:14:52

Nem könnyű a grafikonokat értelmezni. Az, hogy előbb csökkent utána meg nem (vagy egy kicsit emelkedett) az nem azt jelenti, hogy 7%-ot nőtt a GDP hanem, hogy ugyanott maradt mint az azt megelőző év azonos időszakában.

Ráadásul a GDP sokkal nagyobb mértékben zuhant és később sokkal kisebb mértékben emelkedett, úgy látom ez is kimaradt a nagyszabású értékelődből.

Nem értesz hozzá, de nagy mellénnyel lököd a sódert. Még sokra viheted a magyar politikai életben!

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:22:56

@Kuruc ezredes:

Elfelejtettél egy-két dolgot:

magasabb GDP, kisebb bűnözés, kisebb szegénység, magasabb tőkebeáramlás és beruházási ráta, magasabb devizatartalékok, több gyermekszületés, demokratikus közállapotok.

Húúú de szar volt...

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:26:17

@Rodolfo63:
""A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé - közölte a jegybank szerdán honlapján."

visszafizetni pedig a devizatartalékból lehet

szóval, miről is beszélünk? "

------------

Meg a Templeton nevű uzsorás pénzéből!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2013.12.21. 15:27:52

@Kerek négyszög:
Persze, főleg a demokratikus közállapotok a mókás. Laborccal meg Gergényivel. :D
Na, meglátjuk jövőre, hogy hány hozzátok hasonló ballibsi maradt még, aztán ha kevés, akkor fokozódik a nemzeti oldal térnyerése.

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:39:21

@MACISAJT:

No nézzük a hazugságokat egyenként:

A valóságban azért húzták az időt a legvégsőkig:
1. hogy annyi nyomot tüntethessenek el, amennyit csak lehet.

Hirtelen eszembe jut a hosszú bitek éjszakája, amikor a közpénzeket eltüntető fideszes cégek adatait törölték az adóhivatalban...Ezzel szemben Bajnaival szemben csak a mocskolódás van.

2. még annyit lophassanak el amennyit csak bírnak.

Ismét olyan nevek ugranak be, mint Simicska, Közgép, Kaya Ibrahim, Ezüsthajó, stb... Hehe...

3. És a legfontosabb.
Olyan aknamezőt készíthessenek a II.Orbán kormány számára, amik aztán az őszi önkormányzati választásokra már felrobbannak.

Jajj, az a csúnya amnézia! Bajnai nemzetközi elismeréseket kapott olyan ügyesen hozta ki az országot a gazdasági válságból...Tehát nincs mit tovább taglalni. Illetve van aki maga alá szarik, és van aki maga alá is aknákat rak "unortodox" felirattal. Egy kategória.

És akkor jöhettek volna a "taxisblokádok".

Lárifári. Torockaiék nem szegődtek volna át...

"Ezért kellett az IMF hitel és annak feltételei is."

Vagy inkább azért, mert a válság legnehezebb napjaiban nem tudták a forintot megvédeni a gyengüléstől, mert Járai elvtárs alig hagyott devizát a kincstárban.

high up! 2013.12.21. 15:40:24

jaj de édi nézni, ahogy a Századvég trolljai meg maTROLLcsi tenyészállatai ugyanazt az agyhalált mutatják be, mint gyúrtcsány idiótái az elmúttnyócéven.

Aztán ezek a fidióta birkák is pont úgy fognak kifingani a Szabadságharcuk végére, mint ahogy a maszop-gyúrtcsányista idióták fingottak ki a Reformjaikban. 2015-re beérik a Nemzeti Elevetélés Rendszere, amikor a végső csapás, a 9%-os szja által 2 millió Orbanescu birka fog élő adásban úgy kifingani.

Gyúrtcsány idiótái is aszitték, hogy a vezér csak a másik oldalt tesz majd tönkre. Orbanescu hasznos hülyéi is asziszik, hogy amikor jönnek majd a közgazdasági törvények és kifizettetti a szabadságharcot, a rezsicsökkentést, a gazdasági növekedés lerohasztását, a munkahelyek és életszínvonal leépítését meg az elvándorolt 100 ezrek hiányzó munkáját valahol 2015 táján, akkor majd csak a masik tábor fog kifingani.

Hát ez nem így lesz ám Birkamenet! Nem a pártpreferencia alapján lesz valaki megvédve a kormány csapásaitól, hanem attól, hogy az elithez tartozik.

A jelenlévők meg éppenséggel nem a 10%-os elitbe, hanem a szopóágért tartott 80%-os proli osztályhoz tartoznak.
Ezeket Orbanescu küldi a lecsóba. A fisdióta sem fog mentességet kapni, hanem megy a Nemzeti Lecsóba a ballibsi ellenfelével együtt, kéz a kézben.

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:47:17

@Kuruc ezredes:

"Persze, főleg a demokratikus közállapotok a mókás. Laborccal meg Gergényivel. :D
Na, meglátjuk jövőre, hogy hány hozzátok hasonló ballibsi maradt még, aztán ha kevés, akkor fokozódik a nemzeti oldal térnyerése. "

Örülök hogy ezt írtad, mert ez olyan mint a "megvédjük a nyugdíjpénztárakat" meg "a csökkenés igazából növekedés". Monjuk mindennek az ellenkezőjét, hátha a valóság is átfordul.
Tehát a terrorista gyújtogatók ismét a helyükte kerültek. Ez így jó.

Mi alapján sajátítod ki a nemzet fogalmát? Rajongtak már a hozzád hasonlók Rákosiért is, akkor azok is nemzetiek voltak?

high up! 2013.12.21. 15:52:03

@Blogger Géza: "Pénzügyes közgazdász vagyok"

Bruhahahha, azen egész újévig röhögök!
Troll ilyen nagyot még nem álmodott!

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:53:39

@high up!:

"Hát ez nem így lesz ám Birkamenet! Nem a pártpreferencia alapján lesz valaki megvédve a kormány csapásaitól, hanem attól, hogy az elithez tartozik."

Amikor összeomlik egy ország, nem igen lehet 10%-nyi populációt "megvédeni"

Kerek négyszög 2013.12.21. 15:55:34

@high up!: Lehet hogy unortodox közgazdász. Igazából mindenki annak születik, csak van aki továbbtanul.

Kandeláber 2013.12.21. 15:58:55

@Kerek négyszög: Rákosi, majd Kádár regnálása idején a "nemzeti" kifejezés szitokszónak számított, ugyanúgy ahogyan '90 után a szociálliberális kormányok alatt.
Amellett a"liberális" párt több vezetője bolsevik/ávós ivadék volt, elég csak Petőt vagy Bauert említeni.
Kérdés?

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2013.12.21. 15:59:24

@Kerek négyszög:
Bocs, hogy nemzetinek nevezem a nemzetit, a terrorista gyújtogatók elleni törvénytelenségeitek sorozatát pedig nyugodtan interpretáld így. :)
Sok kis apró, de nagyon fontos szavazatot hoz ez nekünk, fideszeseknek.
Jövőre az urnáknál találkozunk!

high up! 2013.12.21. 16:02:36

@Blogger Géza: "Azt ízlelgesd, hogy 2010 közepén 85% felett volt az eladósodottságunk, 2015 végére pedig kb. 75% a várható érték. Ez a lényeg."

Meg az, hogy a 2010 közepi 85% az már a fidesz korszak számlájára megy. Meg Meg az is a lényeg, hogy nálatok fidiiótáknál minden kitolódik 3 évvel, majd még 3-mal meg aztán újabb 3-mal.

Teccik még emlékezni a két gazdasági TROLL 2010-es ígértére: a ciklus végére (2014-ben) 65% körül lesz az államadósság. Aztán még Fasztolmányukba akarták foglalni, hogy 2018-ra meg már 50%-on kell állni.

Hajrá birka gyerek, meg kell emelmi a tempót, hogy a terv bejöjjön.

By the way, mennyi munkahely hiányzik még az 1 millió új versenyszfárai mukahelyhez? 1 millió 30 ezer?

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 16:17:51

@Larry Silverstein:
"Más az amikor úgy nő a GDP hogy az adóssághalmaz is nő, és más az amikor a GDP nő tisztán."

Ahhoz, hogy legalább GDP arányosan csökkenjen az államadósság, a hiánynak mindenképpen alacsonyabbnak kell lennie, mint a GDP növekedésnek, ilyen időszak viszont nem igazán volt, és most sincs ilyen.

_most_ 2013.12.21. 16:21:46

azért a 7% gdp növekedés kicsit túlzás, még Bajnai se volt ekkor zseni, bár mondjuk Matolcsy 2010-ben ekkora növekedést jósolt 2014-re, de akkor még Bajnai volt a miniszterelnök, és lehet úgy értette, hogy ha Bajnai marad a miniszterelnök, akkor lehet ekkora növekedés :D

Narancskommunista (törölt) 2013.12.21. 16:21:59

@Blogger Géza:
"Azt ízlelgesd, hogy 2010 közepén 85% felett volt az eladósodottságunk, 2015 végére pedig kb. 75% a várható érték. Ez a lényeg. "

Várható érték, ja... Ahhoz mit fogtok államosítani, ha azt nézzük eddig 3 év alatt úgy sikerült semmivel sem csökkenteni a GDP arányos államadósságot, hogy közben több mint 3 milliárdot ellopott az állam.

Pénzügyes közgazdász... Pfff..

Larry Silverstein 2013.12.21. 16:28:43

@Narancskommunista: Ez nem így van. Régi hitel olcsóbbra váltásával is csökkenthető az adósság álománya. Nem kell feltétlen nagyobb GDP növ. mint deficit.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.21. 16:32:48

@Blogger Géza:

"Pénzügyes közgazdász vagyok"

Ha ténylegesen közgazdász lennél, akkor esetleg vágnád, hogy az eladósodottság nem az első és legfontosabb tényezője az ország sikerének, és nem kiáltanád ki az államadósság csökkenését a lényegnek.

Tényleg fontos, csak éppen a fogyasztás és a növekedés rokkan bele. Lásd, KSH (igen, tudom, hogy most utoljára növekedést mutatott az ábra, de előtte vagy 4 negyedéven keresztül meg jobbára csökkent a GDP, szóval még van hova nőni hogy egyáltalán a ciklusban generált veszteséget behozzuk)

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qpt001i.html

Továbbá bizonyára azt is figyelembe vennéd közgazdászként, hogy a munkanélküliséggel kapcsolatos sikerpropaganda mögött annyi álla, hogy sikerült a 2009-es szintre visszaszorítani a munkanélküliek számát (a 2013-as I. negyedévi 508 ezres rekord után) illetve a közmunkásokat van pofája dolgozónak nyilvánítani az államnak, holott jelképes hozzájárulásért segélyezettekről beszélünk.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qlf001.html

A reáljövedelmek megbaszását hadd ne emlegessük...

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Jah, igen, a fogyasztás, itt is a 2009-es szintért küszködünk, az azelőtti elérhetetlen álom...

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qpf006j.html

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.21. 16:35:36

A bejegyzéshez:

Tényleg nagy bukta, ahogy leolvasod azt a táblázatot. Nem 7%, csak egy 2% alatti az időszakos növekedés. Előttem már fejtegették, hogy miért. Javítsd.

Blogger Géza 2013.12.21. 17:14:42

@Narancskommunista: Ha neked 85% felettről (2010 közepe) 79%-ra (most) csökkentés az semmi, hát akkor legyél boldog ezzel a hülyeségeddel...

easydc71 2013.12.21. 17:23:47

@$pi$: Az árfolyam stabilitást a deviza tartalék megnövelésével érte el amit IMF hitel első harmadából tolt be az MNB-be.
Másrészt ma hogy áll az államadósság és a GDP? Meg fogsz lepődni...

MACISAJT 2013.12.21. 17:24:42

@Kerek négyszög: ("Hirtelen eszembe jut a hosszú bitek éjszakája, amikor a közpénzeket eltüntető fideszes cégek adatait törölték az adóhivatalban...")

Kész. Mint ennek a fedornak, már az első állítás is ordas hazugság..:P

Ugyanis a kuncze-féle "hosszú bájtok éjszakáját" a ballib/hiszterolib kampányfegyverré emelte.
Majd eljött a kormányváltás, azonnal új APEH elnököt neveztek ki, a régit kirúgták(persze, az "árokbetemetés" jegyében, ahogyan a több ezer köztisztviselőt is), az új elnök pedig nagy erőkkel nekilátott a bizonyításnak.
Ez lett belőle:

APEH: nincs bizonyíték a hosszú bájtok éjszakájára
2002.11. 6. MTI

Nem talált bizonyítékot az adóhivatal arra, hogy az úgynevezett hosszú bájtok éjszakáján adatokat módosítottak vagy töröltek volna a hivatal számítógépes rendszerében - mondta Király László György, az adóhivatal elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Király László György hangsúlyozta, hogy a vizsgálat alapján nem volt motiváció a "Fidesz-közeli cégek" adatainak módosítására, mivel a megjelölt cégek adótartozásának nagyságrendje ezt nem indokolta. Az adóhivatal vizsgálatának eredményét megerősítette, a HUNAUDIT Kft. független cég is.

A HUNAUDIT Kft. javaslata alapján megvizsgálták azt is, hogy a számítógépes, illetve a papíralapú nyilvántartásban van-e eltérés. A vizsgálat itt is azt állapította meg, hogy a papírokon szereplő adatok, s a számítógépek adatállománya megegyezik az összes vizsgált esetben. Az elnök hozzátette, hogy az ügy vizsgálatát lezárták és csak érdemi új tény, vagy adat esetén térnek arra vissza. A vizsgálat 7,5 millió forintba került az adóhivatalnak.
----

A hülyéknek is megérte..:)

micsoda? 2013.12.21. 17:29:34

Mondjon mindenki amit akar, Bajnai kormányzásának idejére. Az biztos, hogy az Ő idejében kaptak kivételes nyugellátást az idős emberek nagy része.
A jelenlegi kormány első évében még azt a o.5 %-os emelést sem építette be a nyugdíjalapba, hogy a további trükközésről már ne is beszéljek.

Kandeláber 2013.12.21. 17:33:10

@MACISAJT: Ez a Kuncze az egyik legvisszataszítóbb figura a ballib panoptikumban.
Alpári böffeneteit ballib imádói a humor legmagasabb rendű formájaként értékelik, ugyanakkor a ciántablettás megszólalása fölött nagyvonalúan átsiklanak.
Elsőként jelentkezett Bajnaihoz fegyverhordozónak, az elzavarása után pedig felfújt pofával fröcskölt az atv stúdiójában.
Soha többé ilyen figurákat a politikában!

Larry Silverstein 2013.12.21. 17:49:33

@micsoda?: 'Az biztos, hogy az Ő idejében kaptak kivételes nyugellátást az idős emberek nagy része.'

- Ha a 13. havi nyugdíj elvétele kivételes nyugellátás akkor igazat beszélsz

Kandeláber 2013.12.21. 18:00:47

@Larry Silverstein: Ő is olyan, mint az egyszeri atv betelefonáló: azt mondta Vicseknek, hogy a piszkos fidesz kormány elvette a 13. havi nyugdíjat.
Vicsek közölte vele hogy az Bajnai volt, erre kb. fél percig hallgatott.
Ja és Bajnai még a 13. havi bért is megszüntette, IMF-ukázra.

micsoda? 2013.12.21. 18:20:19

@Larry Silverstein: Igen, helyette több mint 10 %-os volt az emelés ami az alapot emelte, hála Bajnainak. "A lét határozza meg a tudatot" sokan gondolkodnak igy, ezért menekülnek az országból.

csak egy néző 2013.12.21. 18:25:19

@MACISAJT:
Mintha most is lett volna egy hétvége alatt egy totális átvilágítás és ki hitte volna, hogy semmiféle terhelő vagy gyanus adatot nem találtak arra vonatkozólag, amit Horváth állított. Vajon hova tünhettek?

Larry Silverstein 2013.12.21. 18:39:45

@micsoda?: Milyen alapot? Miről beszélsz gyermekem? Van erre vmi forrásod, ugye?

Jhonnyq 2013.12.21. 18:50:12

@Blogger Géza:
Az a lényeg te "jól" képzett közgazdàsz,hogy csak ábrándozol 2015-ről.
Méghogy 75% lesz...Na persze.
Tudod már a tavalyi év is úgy volt definiálva Orbán és Matolcsy által korábban,hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz.
Nos még idén sem sikerült.

m.youtube.com/watch?v=H3-bFuEFLBI

Mégis mennyi félrebeszélés,mennyi veszteség,mennyi hazugság kell még neked,hogy egyáltalán feltételezd a Fideszről,hogy esetleg tévednek?

A saját zsebük megtömésén kívül magasról szarnak mindenre és mindenkire,többek között rád is majom.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.12.21. 18:52:17

"Ami azért a pofátlanság csúcsa, mert nem 7 százalékot csökkent a GDP azalatt az egy év alatt, hanem több, mint 7 százalékot NŐTT."

De hol nőtt? Én pont azt látom a grafikonból, hogy igenis 7%-ot csökkent Bajnai alatt a gazdaság. Na jó, lehet, hogy csak 6,5%-ot zuhant, de nőni semmiképpen nem nőtt.

Palma di Cesnola 2013.12.21. 18:52:41

Blogger barátom, ezt azért nem tudom, hogy gondoltad: Magyarországon csak a tegnap született óvodások nem tudnak a 2009-es, bizony 7% fölötti recesszióról. Vagyis csökkenésről, negatív változásról. Ehhez igazán nem kell Selmeczi Gabriella. De azt azért nem gondoltam volna, hogy van olyan szinten pofátlan bajnaista véleménydeformáló, aki megpróbálja ennek éppen az ellenkezőjét betáplálni.... Hihetetlen....

Hertelendi 2013.12.21. 18:55:33

Javaslom az összes orbán seggnyalónak, hogy vagy menjenek ezekkel a cinikus, nagyképű írásaikkal valamelyik fideszes portálra, vagy ha más lehetőségük nincs, akkor menjenek a jó édes anyukájukba.
A normálisaknak pedig azt javaslom, hagyják nyugodtan fröcsögni ezeket a birkákat. Ne reagáljatok rájuk, ők pénzért csinálják...a mi adónkból:((((

Jhonnyq 2013.12.21. 19:00:05

Visszatérve erre a selmeczi (direkt a kisbetű trollok!)faszra a legnagyobb bakija nem is ez a 7% ide vagy oda volt,hanem azt találta mondani,hogy Bajnai csökkentené a rezsicsökkentést!!!
Fogjátok? :)))

Kandeláber 2013.12.21. 19:02:28

@Hertelendi: Mi van kis libsi, akolmelegre vágysz?
Csak te meg a haverjaid fröcskölhetik a nyálukat ennél a posztnál?
Ti lennétek a "normálisak" meg az "adóvizetők"...
elvesztetted a realitásérzékedet kispofi.
Más anyját meg ne vedd a szádra, azért mert a tiédet nem ismerted, lelenc.

Hertelendi 2013.12.21. 19:07:46

@Kandeláber: Jól nézd meg a nickedet...ott fogtok lógni '14-ben

Jhonnyq 2013.12.21. 19:09:24

Most is böfögik egy Tv szpotban,hogy jövőre a kormány jóvoltából 2x lehet " ingyen" pénzt felvenni:)
De kurva jó....A rohadt Bajnai miatt fizetjük a tranzakciós adót igaz?

Nem baj,ha kimondjátok egymás után 3x,hogy rezsicsökkentés,rezsicsökkentés,rezsicsökkentés akkor megjelenik selmecziki és egy extra 3.alkalmi pénzfelvételt is engedélyez majd nektek. :)

csak egy néző 2013.12.21. 19:10:47

@Jhonnyq:
Ez a buta p..csa csak azt mondja papagáj módjára a többi kreténnel együtt, amit a szájukba adnak. Ennek a kuszafogú rémségnek a "gyurcsánybajnai", a hoppácska petinek a "bukott baloldal", a zsigó cukrásznak az "elmúlt nyolc és a bukott baloldal" együtt és a kocsis pubinak pedig az "elképesztő szocialisták"
szlogent kell szajkózni. Olcsóbb lenne majmokat betanítani, azok banánért is elmondanák és nem havi közel egy milláért.

Jhonnyq 2013.12.21. 19:10:54

@Kandeláber:
Nem érzed mennyire égő vagy majom?

eßemfaßom meg áll 2013.12.21. 19:23:07

nem olvastam végig, kért már Fedor elnézést a posztbeli: a" GDP az egy év alat több, mint 7 százalékot NŐTT " ordas hazugsága miatt?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.12.21. 19:25:57

@eßemfaßom meg áll:

Ez nem hazugság volt. Ekkorát nem lehet hazudni. Arról van szó, hogy nem ért a témához, és benézte az adatokat.

Hertelendi 2013.12.21. 19:28:53

@ccactus: ...és mindig benézi az adatokat, amikor hazudik?????

longops 2013.12.21. 19:29:12

Jól látom?

Rajta van a grafikonon, hogy hogyan változott a GDP 2010 első negyedévében 2009 első negyedévéhez képest: 0%

Rajta van a grafikonon, hogy hogyan változott a GDP 2009 első negyedévében 2008 első negyedévéhez képest: -7%

És erre mondja egy baloldali kakukkfióka, hogy a GDP 7%-ot nőtt?

"Mit lehet még ehhez hozzátenni?"

Legfeljebb annyit, hogy menekülj a baloldaltól, mert nemcsak buta, hanem még azt is hiszi, hogy nem az.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.12.21. 19:32:24

@Hertelendi:

Nekem inkább az a problémám, hogy bizonytalan a dolgában, és mégis teli szájjal fröcsög, hazugozik. Legalább győződjön meg a dolgokról. A hülye is tudja, hogy 2008-2009-ben kitört a válság, zuhant a gazdaság.

DeMarco 2013.12.21. 19:34:07

@Fedor: Ejnye-ejnye nyuszika, hát szop*i jársz te ide? :)

A butuska fejtegetésedet te sem gondoltad komolyan, viccnek meg elég rossz volt. Nem is röhögött senki sem...

béla a görög (törölt) 2013.12.21. 19:34:23

Én azon csodálkozom, hogy ki tudta mondani a 7-et. Gabika, számoljál: eeegy, kető, háárom ... :)

Larry Silverstein 2013.12.21. 19:35:52

@longops: Nem nem erről van szó.

Ebből arra kell következtetni, hogy ha tavasszal nem Bajnaira szavazol pillanatok alatt államcsőd jön, és 23 millió román.

Kuckuc

Hertelendi 2013.12.21. 19:41:12

@Larry Silverstein: Szép nagy hülye vagy, gondolom orbán odatartja a seggét, hogy nyalhasd.

J. László egy bolsevik (törölt) 2013.12.21. 19:50:10

@Blogger Géza: "Pénzügyes közgazdász vagyok"

Hazudsz. A te szakmád: betanított troll. Mellékesen egy bolsevik hazaáruló.

konrada 2013.12.21. 19:50:30

@ccactus:
Na ja. Aztán jön a fröcsögés, milyen gügye feladatokat adnak a közmunkások oktatásán.

...miközben a posztíró pl. simán elvérezne azokon.;))

J. László egy bolsevik (törölt) 2013.12.21. 19:52:35

Ezek már nem hazudnak, hanem agyat mosnak. Igaz, igény az van rá...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.12.21. 19:53:49

@konrada:

Én nem vonom kétségbe Fedor intelligenciáját. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ezt benézte. Ne essünk ugyanabba a hibába, mint ő.

N48 2013.12.21. 20:00:40

Nem tudom, hogy másnak feltűnt-e már, de ha jól látom, a szerző itt hatalmasat téved.
A hivatkozott grafikon a GDP változását(!) mutatja, tehát abból, hogy a GDP Bajnai kormányzásának kezdetén 7%-al csökkent az előző év azonos időszakához képest, a kormányzásának a végén ez a szám pedig 0% volt, nem következik, hogy a GDP nőtt volna (hiszen az a kormányzás alatt végig csökkent, vagy stagnált!).

sírjatok 2013.12.21. 20:02:53

@Hertelendi: mindig szívmelengető, mikor a diktatúrától rettegő felvilágosult liberális akasztani óhajt

N48 2013.12.21. 20:11:02

@ccactus:
Pedig csak olyan egyszerű dologhoz kéne értenie, mint az integrál- és differenciál számítás :)
Egyébként az előző hozzászólásomban én is benéztem a bázis- és láncindex közötti különbséget, szóval nekem is van mit tanulnom.

2013.12.21. 20:24:47

@Blogger Géza: Bizony annyival zuhant Géza. És ugye te sem akarod a dolgokat csak úgy kiragadni a teljes valóságból, és hozzáteszed, hogy 2009-ben elég sok országban csökkent a GDP, ugye?

bolgár -5,5%
észt -14,1%
írország -6,4%
lettország -17,7%
litvánia -14,8%
lengyelország 1,6
románia -6,6%
szlovákia -4,9%

Van viszont 2012-es adat is, MIUTÁN már elköltöttétek a 3 ezer milliárdot, ami a GDP-arányos adósság 10%-ának felel meg. Ehhez képest most olyan 4% körüli adósságcsökkenésre veritek a melleteket. Na de ne is álljunk meg itt, nézzük azokat a fránya 2012-es adatokat:

bolgár 0,8
észt 3,9
írország 0,2
lettország 5
litvánia 3,7
lengyelország 1,9
románia 0,7
szlovákia 1,8

Ez utóbbi az az év, amikor HATALMAS VÁLSÁG söpört végig Európán, legalábbis a ti magyarázatotok rendszerint ez szokott lenni arra, hogy itthon sikerült 1,7%-kal csökkenteni a GDP-t. Miután egyébként igen nagy volt a pénzügyi mozgástér, beszedtetek több ezermilliárd adót, és leültetek az IMF-el is 2011-ben. Köszönjétek meg a FED-nek a pénzjegynyomdáját kis pénzügyi zsenikém.

Hertelendi 2013.12.21. 20:31:49

@sírjatok: Nyugi, fogsz még te is sírni, csak várj pár hónapot....

Blogger Géza 2013.12.21. 20:42:35

@Jhonnyq: Csakhogy ez nem kormányelőrejelzés, hanem piaci szakértői. (De ha nem 75%, hanem 77% lesz, az is nagyon nagy előrelépés.)

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezt_kell_tennie_az_uj_magyar_kormanynak_itt_a_prognozis.571731.html

Kandeláber 2013.12.21. 20:54:54

@sírjatok: A "felvilágosult liberálisok" toleranciája addig terjed, amíg valaki egyetért velük.
Az opponenseket legszívesebben tarkón lőnék, esetleg felakasztanák, mint ahogyan a hertelendi nicknéven szereplő derék liberális polgártársunk javasolta. :D

konrada 2013.12.21. 21:20:05

@storker:

Azaz összesítve: 2009 EU-27 -4,8% - Mo -6,6 %, akkor, amikor felvettek 20 milliárd €-t.
2012 EU-27 -0,7%, Mo -1,2%

2013.12.21. 21:35:32

@konrada: "Az egész éves csökkenés 1,7 százalékos volt."

www.origo.hu/gazdasag/20130213-mely-godorbe-kerult-a-magyar-gazdasag-2012ben.html

Igen, felvettük. Mint kiderült, utána azért csak növekedési pályára állítottuk a gazdaságot és hagytunk is a trezorban némi IMF-pénzt meg devizatartalékot. Egyébként a 8 éves gazdpolt még mindig senki nem védi, csak a fideszes hőbörgőknek jó a fejét beleverni, amikor hatalmas pofával osztják az észt, hogy a saját bagázsuk mit is csinált 3,5 év alatt. Ide tartozik még:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/14/zarszamadas/

cso zsi 2013.12.21. 22:26:46

@Hertelendi: Ugyanmár, mi fog itt változni?
Mindkét oldalon annyi a bégető birka, hogy így fog maradni.
Azt meg mindenki elfelejti, hogy színjátékot látunk, cserélődő, de az öltözőben egy csapatot alkotó színészekkel, csak épp a rendező nem látszik 24 éve.

eßemfaßom meg áll 2013.12.22. 09:45:40

@ccactus: dehogyem lehet, csak akarni kell :) mi se bizonyitja ezt jobban, hogy azóta se tért vissza a "költő" meaculpázni egyet. Megtette a kötelességét, le van tudva a project.

eßemfaßom meg áll 2013.12.23. 14:33:22

@ccactus:

2013.12.21. 09:40:04-kor szólt hozzá utoljára, 2,5 nap eddig nem volt elég, hogy benyögjön egy "sorry, ezt elbasztam"-ot
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0