Az önbecsapás országa
2014. február 17. írta: Fedor

Az önbecsapás országa

rezsi_face.jpgAz Index újságírója, Földes András kipróbálta pár napig, milyen közmunkásnak lenni. Az erről írt beszámolójának az egyik legérdekesebb része arról szól, hogy miképp dolgozott tudtán kívül a FIDESZ-ért: 

Egy „Lido konferenciaközpont” feliratú kisbuszban érkeztek a bársonyhuzatú székek. Több százat hoztak, de a pihenés után energikusak voltunk, és két óra alatt beborítottuk velük a termet. Majd hirtelen megdöbbentem, mint a közgazdász, aki először lát Matolcsy Györgyöt. Egy fiatalember „rezsicsökkentés fórum – Fidesz” feliratú plakátokat cipelt be. Aztán az asztalokra aláírásgyűjtő ívek, fideszes plakátok kerültek, és egy nagy halom CÖF-ös füzet, amiben a Fideszhez nem köthető civil szervezet Bajnai és Gyurcsány bűneit veszi számba. A pártnak dolgozom közmunkásként, állt össze a kép. (...) Amúgy sem volt idő társalogni, mert a „Lido konferenciaközpont” feliratú autó hozta az újabb székeket. „Ezeket a konferencia-központból bérlik?” – tudakoltam, mire a munkások vidáman mesélték. A Lidóhoz tartozó Római-parti Csónakház mulatóból hozzák a cuccot, és szó sincs bérlésről. A tulaj ingyen adja a berendezést, jófejségből. Néhány hete már volt itt egy fórum, Varga Mihály tartotta, akkor is így ment.

Később utánanéztem: A Csónakház Mulató tulajdonosa egy állami cég, a Belügyminisztérium által alapított Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Szóval az állam olyan nagyvonalú, hogy ingyen ad berendezést a párt rezsifórumaihoz.

Ha egy normális országban kiderül, hogy a kormánypárt ilyen pofátlanul és nyíltan használ fel a kampányában állami erőforrásokat, az akár a választásokat is eldöntő botrány lenne. Pár éve még talán nálunk is az lett volna, hisz emlékezzünk vissza, mekkora visszhangja volt 2006-ban a Magyar Vizsla és a FIDESZ közti kapcsolatnak, és mekkora szerepe volt ennek a botránynak a FIDESZ akkori bukásában.

Ma már viszont ez simán el fog sikkadni a kormány által felügyelt médiazajban, hisz az elmúlt négy év egyre nagyobb pofátlanságai egyszerűen imunissá tették az embereket az ilyesmire. Hisz nézzük azt, hogy csak idén mi történt eddig. Kőbe faragva kívánnak történelmet hamisítani? Jól teszik! Orbán embere évi 55 milliárd Ft állami pénzhez jut egy offshore cégen át? Bagatell. Egyik napról a másikra évtizedekre eladjuk a jövőnket az oroszoknak 10 évre titkosított részletek mellett, de garantáltan veszteséget okozva az országnak? Na és? A miniszterelnök szerint a demokrácia garanciája, a fékek és ellensúlyok rendszere rossz dolog? Kit érdekel? 

Hát ezek után tényleg csak a hozzám hasonló hülyéket zavar, hogy ez a bagázs még a látszatra se ad, miközben a pofátlanságot kimaxolva az ellenzéket évekkel ezelőtti dolgokkal baszkurálja (persze a negatív kampányt ügyesen leosztva a Magyar Vizslához hasonlóan "függelten" CÖF-re), olyan ügyekkel, amelyektől a mai ellenzék már elhatárolódik, és amelyek értéke a töredékét se érték el a maiaknak. Mert megtehetik, hisz ott a demagógia szent grálja, a rezsicsökkentés, ami ugyan csak a töredékét adja vissza annak, amit a kormány négy év alatt elvett, és már középtávon is fenntarthatatlan, viszont a választásokig kitart, pláne mivel a köztévétől az óriásplakátokon át a kötelezővé tett közös képviselői tacepaókig mindenhonnan ennek a dicsőítése ömlik, elnyomva minden ellenhangot akár adminisztratív eszközökkel is.

Csodás évek elé nézünk, ha hagyjuk, hogy így maradjon.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr95818015

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Közmunka a MUTYESZ-ért 2014.02.18. 23:19:44

Mottó: "Mi nem haldoklunk!! Mi így élünk." Remekül szórakoztam Földes András közmunkásos cikkén. Nem mintha nem lenne benne pár dühítő dolog, de 4 év MUTYESZ kormányzás után én úgy érzem, kár lenne ezen felbosszantanom magam. Elcsontosodtam. Persze az...

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.18. 11:00:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.17. 16:20:27

Itt ez már megszokott, gondolom... Minden kormány ezt nyomta eddig, min csodálkozunk?

brumeszkosz 2014.02.17. 16:26:50

Ebben az országban egy elmebeteg cigány kezében van minden hatalom. Jó ez nektek magyarok???
Ha nem akkor zavarjuk el a cigányt!!!
Ha jó ez nektek akkor szopjatok tovább!!!

Zakk (törölt) 2014.02.17. 16:30:07

egy normális országban úgy aládrugtak volna hogy elszállsz a megbízóiddal egyetemben..

betütészta 2014.02.17. 16:36:49

A királyi esküvő,a simicska-birodalom, a felcsúti főváros, mind azt bizonyítja, hogy Orbán számára csak az üzlet, a pénz a fontos.
Nem fontos az ország, a nyomorgó nép, csak az egykulcsos adóval kedvezményezett új burzsoázia.

elwood 2014.02.17. 16:44:47

csak a hozzád és hozzám hasonlókat zavarja. vagyunk kb. százezren (a manyup kifosztásnál lehetett megmérni pontosan). polgároknak hívnak minket.

meg van még 8 millió választó. hát ez van.

rexter 2014.02.17. 16:44:50

@Zakk: szanalmas vagy. a magadfajtak miatt fordul fel mar mindenkinek a gyomra ettol a fityesz bandatol. arrogans pokhendi agressziv stilussal valaszolni mindenre, megkerulve a lenyeget.
kivancsi lennek hany trafikot kaptal a hozzaszolasaidert.

die hard live free 2014.02.17. 16:46:10

R.I.P Magyarország

mi ebben az újdonság?
ez így volt az elmúlt 24 évben is, ha nem még régebb óta. És ha minden így marad ahogy volt, akkor még 24 évig így is lesz...

Blogger Géza 2014.02.17. 16:46:49

Nem unjátok még a sok hazudozást?

Miféle 55 milliárd "állami pénz"? Az egy sok országban tevékenykedő magáncég osztaléka (amelynek egy halom tulajdonosa van, és véletlenül sem egy - pl az összes MOL-részvényes is közvetve tulajdonosa), mitől lenne már az "állami pénz"? Mára bebizonyosodott, hogy nettó hazugság volt az egész tálalás, a távhőcégek megkapták az olcsó gázt, senkit semmiféle kár nem ért.

És mitől lenne már Paks2 "garantált veszteség"? Ekkora baromságokat...

Ha a közönség valamiért immúnissá vált, az az, hogy állandóan megy a hazudozás, csúsztatás az ilyen ügyekben. Nincs már olyan sajtótermék/blog a baloldalon, amelynek hinni lehetne.

És hát nagyon szép, hogy a "mai ellenzék" el akar határolódni mondjuk Simon Gábortól (pár napja még a vezető pártja elnökhelyettese volt - piti ügy), de hát ezen mindenki csak röhög, pláne úgy, hogy ami napig senki nem tudja, honnan is került oda az a pénz a számlájára.

Blogger Géza 2014.02.17. 16:52:26

És ha már a hivatkozott cikkről is kiderült, hogy az alapja hazugság, azét ezt is meg lehetett volna említeni:

"A mai napon „Közmunkás voltam, rezsifórumot építettem a Fidesznek” című cikkük összemossa a büntetésként alkalmazott közérdekű munkát, illetve a közfoglalkoztatási programot.

A cikk tényállításként is közli, hogy a kettő ugyanaz. „Mi az utóbbit választottuk, ami csak annyiban különbözik a kormány közmunkaprogramjától, hogy nem kap pénzt. A munka ugyanaz.”

A valóság ezzel szemben az, hogy a közérdekű munkának semmi köze a közfoglalkoztatási programhoz."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 16:54:54

@betütészta:

"A királyi esküvő,a simicska-birodalom, a felcsúti főváros, mind azt bizonyítja, hogy Orbán számára csak az üzlet, a pénz a fontos."

NEM! Orbánnak csak és kizárólag a hatalom fontos. A hatalomért aztán lefizeti - persze állampénzből - a csatlósait.

elwood 2014.02.17. 16:54:57

@Blogger Géza: hát ecsém, ezzel a simonnal kell most mindenre reagálni ?

pár év alatt lopott annyit mint amit simicska annyi idő alatt míg a reggeli kiflijét megeszi ? csukják le, de ezzel minden fidesz balhé semmis ?

a poszthoz esetleg ?

hogy képviselőnként 1 milliót szabad költeni és a cöf teleplakátozta az egész országot, fidesz kasszából de nyilván nem a kampány részeként, meg a 800 milliós jobban teljesít kampány ami szintén nem a fidesz kampány része ?

szólj már a girosznak, hogy dolgozzon egy kicsit a pénzéért, ne csak ezeket a gumicsontokat dobáljátok.

DezInf 2014.02.17. 16:55:52

@Blogger Géza:

Gejza, kitől kapja az a becsületes offspór cég a gázt?

Az kijafrancé?

Ezt most lécci magyarázzad már meg!

Szóval melyik becsületes mangántulajdonú gázkereskedő cég adja nekik ócsón?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.17. 16:57:33

@Blogger Géza: 1. Látom TE nem unod még a sok hazudozást, ha a főnök pénzügyeinek a mosdatásáról van szó.

2. Ennek a jogászkodásnak a poszt mondanivalójához mi köze van, azon kívül, hogy nem volt közgyűlés? Talán így a FIDESZ fizette a kampányát?

Mária 2014.02.17. 16:57:36

"az elmúlt négy év egyre nagyobb pofátlanságai egyszerűen imunissá tették az embereket az ilyesmire."

Az emberek nem a pofátlanságok miatt közömbösek, hanem azért, mert 4 éven át azt látták, hogy lehet bármekkora a pofátlanság, az ellenzéki politikusok és képviselők le se szarják.

És ahogy látom, kampányolni se fog a balos ellenzék, beérik azzal, hogy pár önkéntes hőzöngő blogger naponta ír majd valamit az Index-címlapra, a nem netező nagy többség meg le van szarva.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 16:58:29

@Blogger Géza:

"Mára bebizonyosodott, hogy nettó hazugság volt az egész tálalás, a távhőcégek megkapták az olcsó gázt, senkit semmiféle kár nem ért."

Nekem valahogy máig nem tiszta ez az offshore-os gázügy. Nem akarok ítélkezni, mert nem tudom a részleteket, de azt nem értem, miért offshore-cégeken keresztül kellett a hazai szolgáltatóknak adni az olcsó gázt. Egy közvetítő beiktatása csak árnövelő tényező lehet.

Hol van ez az ügy részrehajlástól és hazugságtól mentesen elmagyarázva?

Lajos Csánó 2014.02.17. 17:04:41

@Blogger Géza: Simon ,ha bűnös(bíróság dolga)Üljön érte!Paks 2 miért is kellett olyan 10 évvel előre hozni ezt a (hazaárulós) beruházást?!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.17. 17:17:08

@Mária: "ahogy látom, kampányolni se fog a balos ellenzék"

Csak azért mert te nem látod, attól ez még nem igaz... De hát hol is látnád? Tévében nem kampányolhatnak, plakáton alig kampányolhatnak, míg a FIDESZ mindehol nyomathatja a magáét, csak azt persze nem kampánynak hívják, hanem "kormányzati tájékoztatásnak", meg CÖF-hirdetésnek, amivel ellepik az országot, hisz itt az idő, hogy Simicska a hirdetési cégein keresztül egy kicsit törlesszen az évek alatt kapott százmilliárdokért...

betütészta 2014.02.17. 17:27:26

A hozzászólók többsége annyira egy véleményen van, hogy javaslom alakítsunk
egy új pártot!
A neve az lenne: A MAGYAR NÉP !

elwood 2014.02.17. 17:30:21

@betütészta: mi a magyar nép 1%-át képviseljük. a többi részének ócsó gáz kell, lyukacsos trikó meg ingyen sör.

Netuddki. 2014.02.17. 17:31:59

@Blogger Géza: Ostoba, tolvaj fideszes! Mi köze annak, hogy az újságíró büntetésként vagy munkanélküliként közmunkázott B+? Ahhoz a tényhez, hogy a fidesz kampányrendezvényt közpénzből dobták össze?

A "Magyarország jobban teljesít" kampánnyal 800 milliót loptatok ki a zsebünkből B+! A simon pénze már ehhez képest is aprópénz, hát még ahhoz képest amit kiloptatok a költségvetésből ez alatt a 4 év alatt. De a lakájmédiátok 2 hétig a simont nyomatta orrba-szájba, csakhogy elterelje a figyelmet a ti disznóságaitokról B+.
Ha a simonról kiderül, hogy belenyúlt a közösbe akkor minimum 10 év jár neki. Nektek meg arányosan életfogytiglan B+, te orbánseggnyaló balfasz!

Netuddki. 2014.02.17. 17:34:41

@Mária: "És ahogy látom, kampányolni se fog a balos ellenzék,"

Kár érted! Beálltál te is a balfasz fideszesek sorába.

barli 2014.02.17. 17:37:50

Ez mindig így ment, lásd szanyi buszai.
Teccettek volna lemondani 2006ban, most nem lenne ekkora az ingerküszöb..

rexter 2014.02.17. 17:51:30

@Blogger Géza: te komolyan elhiszed, hogy a gyakorlatban barmi kulonbseg van a kozerdeku meg a kozfoglalkoztatott kozt? miben?? az egiknel 1 orat dolgoznak a 8-bol, a maisknal meg masfelet? az egyiknel fityesz rezsicsokkento forumra kell dolgozni a masiknak meg magyarorszag jobban teljesit gyulesre?
ne legyel mar ennyire agymosott. a legnevetsegesebb abban is, hogy a miniszterium ahelyett h arrol irt volna par szot, hogy a kozmunkas miert dolgozik fidesz rendezvenynek elkezd tamadni h kozerdek meg kozmunka az mas... annyira kicsinyes, de lathatolag vkinek bejon. pl. neked.

Blogger Géza 2014.02.17. 17:56:23

@Lajos Csánó: Előre??? Már így is késében vagyunk.

A Mavir elemzői szerint a több mint 7600 megawattnyi nagyerőműparkból már tíz éven belül is csak mintegy 5500 megawatt maradhat meg, 2030-ra pedig legfeljebb 4100 megawatt üzemére lehet számítani. A már jelenleg sem fiatal átlagéletkorú nagyerőművek együttes névleges beépített villamos teljesítőképességének tehát több mint a fele helyettesítésre szorul. A jelenlegi kiserőműveknek 2030-ig a kétharmada, mintegy 1000 megawatt lesz még üzemképes.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/mavir_mar_rovid_tavon_3000_megawatt_uj_eromuvi_kapacitas_szukseges.575848.html

Blogger Géza 2014.02.17. 17:59:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem cégeken, hanem egy db MOL-leányon. (Előtte is volt amúgy közvetítő cég, mint ahogy nem te veszed meg a szarvasmarhahúst a termelőtől, vagy a hűtőgépet a gyártól.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.17. 18:04:46

@Blogger Géza: Tényleg, a marhahús meg a földgáz ugyanaz a kategória: darab - darab.

Jézusom, de szánalmas vagy...

Patreides · patreides.blog.hu 2014.02.17. 18:07:55

@elwood: "a cöf teleplakátozta az egész országot, fidesz kasszából"
.
Nem fidesz kasszából. Adóforintokból.

Blogger Géza 2014.02.17. 18:09:22

@elwood: Minden kormány folytatott kormánypropagandát. Ez a tipikus bagoly mondja... CÖF-Békemenet-rezsiharc stb. zavar? Másik oldalon meg voltak kormányellenes Demokratikus Charta gyűlések, Milla-gyűlések, éhségmenetek, tököm tudja még mik. Valójában ez a keret az egyes képviselők népszerűsítésre szolgál (plakátok stb.), ettől még az egész ország politizál, küzd valamiért vagy valami ellen. Az ellenzék is szervezhet bármit. A sajtó, blogok jelentős része ingyenpropagandát folytat a kormány ellen, akkor azt is tiltsuk be, mert beavatkozik a kampányba?

Blogger Géza 2014.02.17. 18:11:08

Valóban ugyanaz annyiban, hogy nem igazán megy közvetítő nélkül, aki egyszerre nagyobb mennyiséget megfinanszíroz, felvásárol, tárol, eloszt stb.

DeMarco 2014.02.17. 18:12:48

@Fedor: "Az önbecsapás országa". Most konkrétan magadra gondolsz, vagy a komplett baloldalra??

Ezzel a szánalommal akarsz visszavágni Simonért? Vagy a dekás balhéért az atv-ben?

Ember, már a saját műsorvezetőtök is úgy nyilatkozott, h kinek kellene átadni a vezetést, EZEKNEK???

Kiskomám, itt te csapod be saját magadat...

morpho 2014.02.17. 18:13:12

@Blogger Géza:
Te miért véded azt ami védhetetlen?? De most komolyan? Neked valami anyagi hasznod származik ebből? Vagy még nem nőttél ki a kamaszkorból és kint vannak a popsztárok képei a faladon?? De most frankón! Te hiszed is amit ide leírsz?? Egyébként tudom, hogy nem de ne gondold, hogy a végtelenségig lehet csinálni ezt a hülyének nézést. Nagyon csúnya bukta lesz ennek a vége. Az ilyen Orbánhoz hasonló ócska emberek jellemzően nem szokták szépen végezni..Nem biztos, hogy a saját taknyodat is meg kell zabálni, hogy bemászhass a seggébe! Nem biztos, hogy megéri...

Blogger Géza 2014.02.17. 18:19:14

@morpho: Én azt nem értem, mi a fő bajotok. Az akció keretében

1) én mint lakosság kaptam olcsóbb gázt.
2) mint MOL-tulajdonos részesültem a kereskedő cég nyereségéből.
3) mint állampolgár szintén részesültem az üzlet nyereségéből lévén a MOL meghatározó tulajdonosa Magyarország.

Ha MOL behoz kőolajszármazékot, azzal kereskedik haszonnal, akkor is elkezdesz sírni? Akkor az a rossz hírem van, hogy végig kell bőgnöd az egész életed. :)

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:19:22

Elképzelhetetlenül és létezhetetlenül hülyék az emberek. Ebben az országban valami agybutító kábítószert adagolnak az ivóvízbe? De ez nem lehet, mert én pl. nem veszem be ezt a sok szar maszlagot. Igaz nem is iszok csapról. Ez lenne az ok?

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:22:51

@Blogger Géza: Nem a hasznodra történik a Fidesz húzása, hanem a károdra. Vagy neked a kár is lenyelhető, ha a kedvenc rock-sztárod, és plébánosod, Orbán tisztelendő csinál bármit is?

vitéž munkášőr 2014.02.17. 18:24:33

@Gérard Duchemin: khm, erre még nem is gondoltam - ugyanis én sem iszom csapvizet...

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:28:09

@brumeszkosz: "Ebben az országban egy elmebeteg cigány kezében van minden hatalom. Jó ez nektek magyarok???"

1. A hazánkban élő cigányok egyben magyarok is, és nem svédek, vagy vietnamiak. Tehát a cigány-magyar szembeállítás egy ordító baromság.

2. Orbánnal nem az a gond, hogy cigány, vagy bármi egyéb nemzetiségű, etnikumú, hanem az, hogy rosszindulatú, és kártékony.

3. Az orbán-rezsimet kifogásoló erőknek nem válik hasznára az ilyen buta írás, mint a tiedé.

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:31:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"NEM! Orbánnak csak és kizárólag a hatalom fontos. A hatalomért aztán lefizeti - persze állampénzből - a csatlósait."

Végre, végre egy okos megjegyzés! Mikor látják be már a buta emberek, hogy Orbánnak nem a pénz az első, hanem a hatalom. Akárcsak annak idején annak a barom hitlernek.

flort 2014.02.17. 18:34:19

@Blogger Géza: kedves Géza, mint kiköpött fideszes (agyatlan visszhang), figyelmedbe ajánlanék egy ellenérvet, ami talán a zakkant agyad kivételével mindenhol sokat nyomna a latban: törvény tiltja.

Niebur 2014.02.17. 18:35:51

@Blogger Géza:
Áruld el nekünk, hogy Te mint lakosság mennyit buktál a MOL részvényeken?

Blogger Géza 2014.02.17. 18:37:45

@kovi1970: Ezt azért be is kéne bizonyítani. Ha a Fidesz (vagy az MSZP, vagy bárki) kibérel egy közintézménytől egy széksorokkal berendezett, takarított termet, akkor biza a közintézmény feladata azt a termet kitakarítani és berendezni, és úgy rendelkezésre bocsátani. Ehhez a munkához meg jól jöhet egy-két elítélt...

Mesterlövész 2014.02.17. 18:38:08

@barli: Valahogy nem érzem kielégítőnek ezt a magyarázatot. Azóta történt egy s más, ami miatt már régen börtönben kellene ülniük egy normális országban. A beleszarás, az nagy. Na meg ne felejtsük el, hogy itt az anyját megb****a mindenki 2 forintért, a hülyé nép a rezsicsökkentésre vevő. Ez kell nekünk, úgy látszik. Vagyis nekem nem, de én megteszem a megfelelő lépéseket.

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:43:51

@Blogger Géza: Ehhez a munkához meg jól jöhet egy-két elítélt...

Az elítélt kategóriába sorolod azt, aki rossz helyen parkolt?

Blogger Géza 2014.02.17. 18:44:31

@flort: Nem tiltja. Az igaz, hogy a közpénzügyek átláthatósága miatt a Fidesz (!!!) hozott egy törvényt, amely a nem átlátható struktúrájú cégeket bizonyos tranzakciókból kizárja (ha a Fidesz nem hozott volna ilyet, végképp nem szólhatna senki semmit), de itt a cég azt állítja, hogy ő megfelel ennek a szabálynak, egyes újságírók szerint pedig nem. Amúgy ha sima újságírók is után tudtak járni, kik a tulajdonosok, nekem nem tűnik túl átláthatatlannak. Ezt sajna egy kívülálló nem tudja megítélni, hiszen egy cég általában tudja, kik a végső tulajai, és ha ezt megadja, akkor valójában átlátható a tulajdonosi struktúrája.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.17. 18:44:37

Ha egy kormányzópárt nagy disznóságokat csinál, akkor nem ússzák meg szárazon.

Ezért nem kerül az MSZP, soha a büdös életben többet kormányra.

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:45:21

@Mesterlövész: Ez kell nekünk, úgy látszik. Vagyis nekem nem, de én megteszem a megfelelő lépéseket.

Mivel neked se, és nekem se ez kell, még ki se mondjuk azt, hogy nekÜNK. NekIK. Őnekik, agymosottaknak.

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:47:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Ezért nem kerül az MSZP, soha a büdös életben többet kormányra."

A Fidesz viszont igen. Az még egyszer kormányra kerül. És nem azért, merthogy a bűnelkövető megúszná szárazon, hanem azért, mert ideig óráig megússza. De nem örökre.

christophe 2014.02.17. 18:47:44

àprilis hatodika...ha ezutàn is a ''felcsutitorpe'' marad hatalmon megèrdemlitek a sorsotokat!

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:49:09

@Blogger Géza: Nem az a kérdés, hogy mi átlátható, mi nem (a dolgok többsége - márminthogy pl. az, hogy a Fidesz bűnözik - átlátható). Az a kérdés, mit lehet lenyeletni országunk többségével. A példád is mutatja, hogy szinte mindent.

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:51:17

@christophe: "àprilis hatodika...ha ezutàn is a ''felcsutitorpe'' marad hatalmon megèrdemlitek a sorsotokat!"

Nem sorsotokat, hanem sorsunkat. (igaz, én nem érdemlem meg azt, hogy Orbán genyózzon velem). És ez még annak is a negatív sorsa, aki elmenekül az országból, lévén másképp nem menekült volna. Tehát én nem tudok kárörvendően a hülye fideszesekre mutogatni, hogy megérdemlitek, mert én is megszenvedem Orbánt.

Blogger Géza 2014.02.17. 18:52:15

@Gérard Duchemin: Most beleértem azt is, akit szabálysértésért ítéltek el. De véletlenül sem közmunkás a pali, ez legyen világos. Nyilvánvaló a pali koncepciója, már ezért hazudott a cikke címében is. (Igaz, később korrigálta.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 18:52:58

@Fedor:

Ha jól értettem az írást, akkor az állam versenyeztetés nélkül kizárólagos hozzéférést adott a nyugatról jövő olcsóbb gázhoz egy olyan cégnek, amelynek a tulajdonosi köre 60%-ban ismeretlen (40%-ban a Mol az). Ennek az olcsó gáznak a kb. 15%-át a cég továbbadta a távfűtő cégeknek, a többit viszont a szabadpiacon értékesítette, és az árkülönbséget zsebre vágta. Offshore cégként nem sokat adózhatott utána, főleg nem Magyarországon.

Tehát a lakosság nyert 15x összeget, a közbeiktatott offshore cég pedig 85x összeget. Ebből a 85x összegből 40%, azaz 36x összeg a Molhoz került a tulajdoni részesedése arányában, viszont 49x összeget ismeretlen személyek vágtak zsebre.

Vagyis az egész ügyleten az ismeretlen tulajdonosok szinte pontosan annyit kerestek, mint a lakosság és a Mol együttvéve.

Ügyes.

Jól látom? Legalább körülbelül?

Gérard Duchemin 2014.02.17. 18:57:30

@Blogger Géza: Ez baromság. Tök mindegy milyen jogcímen dolgozott, az a lényeg, hogy hülye paraszt rezsifórumhoz dolgozott. Az pedig Orbán biznisze. Vagyis Orbán a saját ostoba bizniszéhez használ rabokat.

Blogger Géza 2014.02.17. 19:05:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem, mert a cég nem offshore cég (bármit is zagyváljanak össze) , max. egyes tulajdonosai azok.

Nem tudom, honnan szedted azt a 15%-ot.

christophe 2014.02.17. 19:07:39

@Gérard Duchemin: àllitolag 8millio àllampolgàrbol,2millio a fidesz szimpatizàns,tehàt 6millio nem az,ergo àpr.6.-àn elhuz a halàlf@szàra,ha nem csalja el a vàlasztàsokat,ha a magyarok hajlandok elmenni vàlasztani.

Blogger Géza 2014.02.17. 19:07:51

@Gérard Duchemin: No még egyszer lassú felfogásúaknak: "Ha a Fidesz (vagy az MSZP, vagy bárki) kibérel egy közintézménytől egy széksorokkal berendezett, takarított termet, akkor biza a közintézmény feladata azt a termet kitakarítani és berendezni, és úgy rendelkezésre bocsátani. "

Vagy szerinted ha Orbán Viktor fellép valahol (itt nem lépett fel), neki kéne kitakarítani és beigazgatni a székeket

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 19:10:38

@Gérard Duchemin:

Rossz, aki rosszra gondol. :)

Mivel a tulajdonosi kör ismeretlen, nem zárható ki, hogy a nyereséget a magyar betegellátás javítására vagy az oktatás támogatására fordítják.

Esetleg néhány kisember megélhetésének biztosítására, ahogy azt a trafikügyben már sikeresen demonstrálták.

Vitéz.László 2014.02.17. 19:22:18

3 billiós egységekben (3ezer milliárd) horggyák ofsórba a közpénzt...

és akkor pár milliárd mit számít emellett ?

anyadmajma 2014.02.17. 19:24:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ja, kb jól látod.

De ez volt már így 1998 és 2002 között, csak akkor épp az olaj-bizniszben, ha jól emlékszem.
Szóval az elvtársaknak ez már kipróbált recept.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 19:26:27

@Blogger Géza:

"2011-ben a fejlesztési minisztérium 285 millió köbméterrel csökkentette a biztonsági földgázkészletet, a készlet visszapótlására pedig 2,2 milliárd köbméter kapacitást biztosított a HAG vezetéken az MVM Partnernek, és – hogy nekik is jusson valami – az E.On Földgáz Trade-nek (EFT)."

Forrás: index.hu/gazdasag/2014/01/27/mol/

A 285 millió a 2.2 milliárdnak 13%-a. Ennyi jutott a távfűtőcégeknek.

"Nem, mert a cég nem offshore cég (bármit is zagyváljanak össze) , max. egyes tulajdonosai azok."

Ez kb. olyan, mint ha a betörő nem símaszkkal teszi felismerhetetlenné az arcát, hanem egy Donald kacsa maszkot tesz fel. A valódi identitását se így, se úgy nem tudod.

A lényeg akkor is az, hogy nem tudni, kikhez került a össznyereség 49%-a. Ha már a szükséges 285 millió m3 helyett 2.2 milliárdot vettek ki a vezetékből, akkor a teljes kivett gázból származó nyereségnek az államot vagy a támogatandó távfűtő cégeket kellene megilletnie. Legalábbis egy tisztességes kormány ezt tette volna.

flort 2014.02.17. 19:30:00

@Blogger Géza: Abban amit írsz, nem az a kiemelendő, hogy a fidesz hozta a törvényt, hanem hogy eszébe sem jut betartani. Akárhány felkiáltójellel írod tele a képernyődet. Amúgy a realitások talaján: index.hu/gazdasag/2014/02/17/holoda/
Ő is fideszes (a kedvedért: !!!!!!)
Jó olvasgatást!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.17. 19:31:33

@Blogger Géza:

"Minden kormány folytatott kormánypropagandát. Ez a tipikus bagoly mondja... CÖF-Békemenet-rezsiharc stb. zavar?

Másik oldalon meg voltak kormányellenes Demokratikus Charta gyűlések,"

.

Kormány folytat kormányellenes propagandát. ezek a szocik mennyire hülyék! Lényeg, hogy te bezzeg hidroplán lehetsz a napórák között!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.17. 19:37:05

@Blogger Géza:

Pártok ne béreljenek közintézményektől termet. Ne bérelhessenek!

Béreljék ki Mari néni vendéglőjét, vagy Pista bácsi cégének az auláját.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.17. 19:39:54

@Blogger Géza:

"hiszen egy cég általában tudja, kik a végső tulajai, és ha ezt megadja, akkor valójában átlátható a tulajdonosi struktúrája."

- Esztergomban a Suzukival szemben van egy cég. Szeretném tudni, kik a végső tulajdonosai. Nem az IMAG-ra gondoltam.

Pipas 2014.02.17. 20:11:04

Az indexes blogok felén már nem lehet hozzászólni. Ezek mind politikai indíttatásúak és kivétel nélkül mind ordas hazugságokkal nyomja a kommunista propagandát. :(

Kámasuka 2014.02.17. 20:11:18

Igy van Fedor. Régen becsapod magad, és megpróbálsz másokat is becsapni...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 20:22:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Egy offshore cégre általában jellemző, hogy megadja a tulajdonosai adatait.

P.Freddy 2014.02.17. 20:25:22

@Pipas:

Látszik, neked csak apád volt munkásőr, te még nem láttad élőben milyen volt harminc éve a kommunista propaganda:

Na akkor olvass MNO-t, nézz Köztévét, Hírtévét, MH-t, és hallgass Orbán Viktort, Lázár Jánost, Selmeczi "BEFOSTAM AZ IJEDTSÉFTŐL" Gabriellát, Rogán Antalt, Németh Szilárdot.

Nézz Rezsifórumot, élvezd, hogy a torkodat telihazudják Fidesztakonnyal.

Nézz, élvezz Békamenetet, mint rég bevált, igazi Kommuista Néphülyítő Vonulást, Kádár szeme könnybe lábadna az örömtől ha látná.

Ez a KOMMUNISTA PROPAGANDA, te kedves, kommunista Fidesz szavazó.

christophe 2014.02.17. 20:28:42

@P.Freddy: +1 kitudja lehet megszàllta Kàdàr szelleme,azèrt jàr Graz-ba.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 20:36:28

@Gérard Duchemin:

"A hazánkban élő cigányok egyben magyarok is, és nem svédek, vagy vietnamiak."

Ha nem is magyarok, de magyar állampolgárok. És elég régóta élnek Magyarország területén ahhoz, hogy ugyanolyan jogaik és kötelességeik legyenek, mint a magyar állampolgárságú sváboknak, szlovákoknak vagy románoknak.

A többivel is egyetértek.

christophe 2014.02.17. 20:50:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Dràga Nocraft Jozsefnè,On szerint ki a magyar?A nevèbol az jon ki On is''csak àllampolgàr'' megsugom èn is,teljessèg igènye nèlkul svàb,zsido,holland ès ki tudja mèg milyen felmenoim vannak,ergo èn se lehetek ezzel a mèrcèvel magyar....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 20:57:16

@christophe: Drága krisztof, mindenki annak mondja magát, aminek akarja.

Én meg hadd tartsam meg magamnak a jogot arra, hogy különbséget tegyek a kulturális vagy nemzeti identitás és az állampolgárság között.

Ha a fenti fogalmak ismeretlenek számodra, akkor ajánlom a tájékozódást a témában.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.17. 21:06:21

@P.Freddy:

Te meg halgas pacsirta meg klubrádiót, nézz atv-t, olvass hvt-t, origot, indexet, nolt, amerikai népszarát, hir24-t, meg hallgass török zsótot meg józsa imrét te balliberális összefosás szavazó!

Blogger Géza 2014.02.17. 21:24:34

@flort: Ismertem, semmiben nem mond ellent annak, amit írtam.

anyadmajma 2014.02.17. 21:25:59

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: te mi a faszt olvasol, kisköcsög, ha már megint ideevett a fene? Fostok, mi , hogy már megint az indexhez osztanak be bértrollkodni, jaj csak ezt ne.

Blogger Géza 2014.02.17. 21:40:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát, elosztottál két számot egymással, de mintha az alábbi mondatot figyelmen kívül hagytad volna:

"Sokkal több gázt biztosított, mint amennyi a visszapótláshoz kellett, hogy juttassa el azt is olcsón a fogyasztókhoz."

Nem csak a távfűtőművek a felhasználók...

Ha a teljes hasznot az államnál akarod tartani, akkor a teljes szektort állami tulajdonba kell venned. Amúgy valószínűleg ez lesz a következő lépés, de amíg nem történik, nem várhatod el, hogy a magánszféra szerelemből vegyen részt az üzletágban.

flort 2014.02.17. 21:42:31

@Blogger Géza: "Ez az egész azért rendkívül problémás, mert az MVM már eleve nem a liberalizált gázpiac szabályainak megfelelően jutott a gázhoz. Majd ahelyett, hogy azt teljes egészében ő maga értékesítette volna, másnak adta át."

stb.

"Arról nem is beszélve, hogy a MET egy offshore cég, márpedig a vagyontörvény szerint többségi állami tulajdonú vállalat ilyen tisztázatlan hátterű cégekkel eleve nem szerződhet. Innentől kezd tisztességtelen lenni ez a történet."

Ha most sem érted, mi a gáz, akkkor sajnállak.

christophe 2014.02.17. 21:58:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: egyàltalàn nem ismeretlen fogalmak,koszonom a hasznos tanàcsot.A hocipom teli van azzal,hogy egyesek kisajàtitjàk maguknak a jogot arra,hogy eldontsèk ki a magyar,ès ki nem, ezzel a mentalitàssal egy èvszàzadot sem adok a ''magyarsàgnak''

Blogger Géza 2014.02.17. 22:17:15

@flort: Gáz, hogy ez a jóember össze-vissza beszél. (Már megszoktuk tőle, amikor a párnagázt értékesítették.) Pl. a MOL leánya soha nem volt offshore cég.

Gérard Duchemin 2014.02.17. 22:29:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azért írtam azt tudatosan, hogy magyarok, és nem csak azt, hogy magyar állampolgárok, mert magyar anyanyelvűek. Tehát a magyar kultúrához kötődnek, és nem valami más nemzeti kultúrához. Persze az mellett, hogy magyarok, még cigányok is.

Gérard Duchemin 2014.02.17. 22:31:34

@christophe: Ez sajnos nem biztos. Én is ezt remélem, de ez nem biztos.

Gérard Duchemin 2014.02.17. 22:34:38

@Blogger Géza: "Vagy szerinted ha Orbán Viktor fellép valahol (itt nem lépett fel), neki kéne kitakarítani és beigazgatni a székeket"

Nem, ezt nem gondolom. De azt igen, hogy meg kéne bánnia hogy rezsifórumokat rendezett, rá kéne jönnie, hogy hazudozott mint a vízfolyás, és alázattal bocsánatot kéne kérnie. Én amúgy kegyesen megbocsátanék neki, ő is csak ember, megtévedhet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 22:42:09

@Blogger Géza: Semmi szükség nem volt beiktatni egy további közvetítő céget.

Főleg a hatályos törvényeket megsértve.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 22:45:08

@christophe:

"egyesek kisajàtitjàk maguknak a jogot arra,hogy eldontsèk ki a magyar,ès ki nem"

Ezt a jogot te sajátítod ki magadnak épp azzal, hogy egyszerűen kijelented, hogy a cigány is magyar, ezzel nem megengedve a magyar szó/fogalom egyéb értelmezését.

Azon elgondolkodtál már, miért van szavunk a cigányra (meg a zsidóra, a szlovákra, a románra, a svábra stb.), ha mindegyik magyar?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 23:03:54

@Gérard Duchemin:

"Azért írtam azt tudatosan, hogy magyarok, és nem csak azt, hogy magyar állampolgárok, mert magyar anyanyelvűek."

Tehát a magyarságot az anyanyelv határozza meg? Mert ha így van, akkor mi legyen az a cigány, akinek az anyanyelve valamelyik cigány nyelv(járás)? E szerint a meghatározásod szerint ő nem magyar, hanem cigány, miközben az előbb épp amellett kardoskodtál, hogy ő magyar.

"Tehát a magyar kultúrához kötődnek, és nem valami más nemzeti kultúrához."

Az anyanyelv még messze nem határozza meg, mely kultúrához kötődnek. De ha a kultúrához kötődést tekinted kritériumnak, akkor igen sok cigány leginkább nem magyar, hanem cigány. De ugyanígy a nem vallásos, de a zsidóság hagyományaihoz, kultúrjához ragaszkodó zsidók sem magyarok, hanem zsidók a te kritériumod szerint. Ezzel épp egy kirekesztő pozícióba jutsz, nem veszed észre?

"Persze az mellett, hogy magyarok, még cigányok is."

Aha, szóval a cigány az cigány és magyar. A zsidó az zsidó és magyar. A szlovák az szlovák és magyar. A sváb az sváb és magyar. A román az román és magyar.

Te az általad most rájuk aggatott kettős megnevezésből az egyikkel illetted őket, én a másikkal. Milyen alapon tartod érvényesebbnek, jobbnak a te választásodat, mint az enyémet? Csak úgy, mert?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.17. 23:14:08

@Pipas:

"Az indexes blogok felén már nem lehet hozzászólni."

Akkor ne szólj hozzá, az mindenkinek jobb lesz.

christophe 2014.02.17. 23:59:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Dràga Nocraft Jozsefnè,akkor olyan mint magyar az On èrtelmezèse szerint nem lètezik,ugyanis nem tud egyetlen magyar''egyedet'' felmutatni akinek az ereiben,ne csordogàlna,zsido,cigàny,szlàv,bosnyàk,svàb stb.. vèr.Ezuton megàllapithatjuk,hogy Magyarorszàgot nem magyarok,hanem magyar àllampolgàrok lakjàk..
ui.:Nem emlèkszem rà,hogy pertut ittunk volna :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.18. 00:37:40

@christophe: "az On èrtelmezèse szerint nem lètezik"

Nem, ez a te értelmezésed. Ha egy jelzőt boldog-boldogtalanrá ráhúzol, akkor az a jelző értelmét veszti. Te ui. a magyar szó jelentését az értelmetlenségig kitágítod.

Ezzel persze semmi újat nem mondasz, csak épp egy szót üresítesz ki, hogy aztán azonnal visszavidd azt, amit kiszedtél belőle.

"Nem emlèkszem rà,hogy pertut ittunk volna :-)"

Én sem. Na és? Ha nem tetszik, hogy tegezlek, akkor tegyél ellene. Pl. jelentsd ki, hogy csak magázás létezik. Persze ezen belül van maga-magázás és te-magázás. :P

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.18. 00:52:10

@christophe:

Vagy másképp:

Talán bosszant téged, hogy én nem magázlak vissza? Milyen alapon várnád el tőlem, hogy ÉN vegyem át a TE megszólításmódodat? Annak ellenére, hogy TE térsz el a neten megszokott tegezéstől.

Talán csak nem azon az alapon, amiért elvárnád, hogy én is a te magyarságdefiníciódat alkalmazzam?

You must be joking.

christophe 2014.02.18. 08:05:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nyugi, felmegy a vèrnyomàsa,ès a jelenlegi magyar egèszsègugyi àllapotok mellett nem ajànlatos betegnek lenni.
Wikipèdia:
''A magyarok Közép-Európában, a Kárpát-medence területén élő nép. A magyarság mai lélekszáma kb. 14,5 millió fő. A magyar anyanyelvűek száma a világon 13,5 millió. Ebből kb. 9,5 millióan élnek Magyarországon[20], kb. 2,5 millióan a Magyarországgal szomszédos országokban, és kb. 2 millióan szerte a világban. A magyarok alkották a Magyar Királyság államalkotó és legnagyobb létszámú népét. A királyság felosztása (trianoni békeszerződés, 1920) óta a magyarság egy része nemzeti kisebbséggé vált a Magyarországgal szomszédos országokban. A magyarság összlétszámát tekintve ma is a Kárpát-medence legnagyobb népe.''
nyilvàn ez se fog Magànak megfelelni,mert szo sincs kirekesztetsègrol,egyèbkènt meddo vita egy konkrèt deffeniciot sem kaptam arrol mi az hogy magyar...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.18. 08:19:48

@christophe:

"egy konkrèt deffeniciot sem kaptam arrol mi az hogy magyar..."

Mi az a deffenicio?

Ha esetleg definícióra gondoltál, akkor azt add meg magad, hiszen szerinted:

cigány = cigány és magyar
zsidó = zsidó és magyar
sváb = sváb és magyar

Ebből az egyenletrendszerből az jön ki, hogy a magyar = 0. Tehát szerinted nincs olyan, hogy magyar. Ehhez képest érdekes, hogy minden itt élőre ráhúzod azt, hogy magyar - még arra a határ széli románra vagy szlovákra is, aki románnak vagy szlováknak tekinti magát. :D Hiszen te már csak jobban tudod, mint ő maga.

Amúgy saját véleményed nincs, helyette a Wikipédiával takarózol?

christophe 2014.02.18. 16:24:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Magyar az aki magyarnak vallja magàt,ez a vèlemènyem,meg az hogy nincs egy èpkèzlàb onàllo gondolata.On szerint ki a magyar,ha van mègiscsak van sajàt vèlemènye....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.18. 18:53:04

@christophe:

"Magyar az aki magyarnak vallja magàt,ez a vèlemènyem"

Van egy koreai szomszédom, koreai állampolgár, nem tud magyarul, nem ismeri sem a magyar kultúrát, sem a magyar történelmet, nem is kötődik hozzájuk.

De magyarnak vallja magát, ezért szerinted magyar. Gratulálok a véleményedhez.

Kijelölt Felelős · http://hangulatjelentes.blog.hu/ 2014.02.18. 19:47:23

@Fedor:

És kinek köszönheti a balos ellenzék, hogy csak így kampányolhat, ahogy teszi?

Magának.

A tbbit majd választás után.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2014.02.18. 23:17:39

Akárhogy is fáj, bárkit ismerek, jobban járt a rezsicsökkentéssel. Lehet hogy mondjuk egy ezressel többe kerül a havi bankolása, de a rezsije meg éves szinten 50-100 rugóval lett kevesebb.

Azért csúsztatás amit rendszeresen propagáltok, mert a különadókat a kedvenc ballib huhogással ellentétben jellemzően csak kisebb kis részben hárították át a telekomosok és a bankok, a különadó nagy részben a korábbi extraprofitjuk terhére érvényesült, ezzel megkímélve a lakosságot attól hogy a korábbi gyakorlat szerint a lakossági megszorításokkal javítsanak az előző kormány által elfuserált költségvetésen.

És ez tényleg ilyen egyszerű, és ezt még az egybites szavazó is érti. C'est la vie.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2014.02.18. 23:23:07

@Mária: "-Egyedül vagyunk Tibor!" izé, Mária...

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2014.02.18. 23:35:02

@Karmadealer: Te is egy tál lencséért szívesen eladod a hazád, mint a legtöbb rezsihülye. Neked a pocsék demokrácia is demokrácia: ha csökken a rezsi, akkor lopni is lehet, extrém egyoldalú pártpropagandát nyomhat az állami tévé. Hozzád hasonlóan a munkásőröknek se fájt az egyoldalú tájékoztatás. Hiszen a tiétek egyformán jó ügy. Ha csökken a rezsi, akkor neked nem gond, hogy a gazdaság alig növekszik. Azt képtelen vagy belátni, vagy önző nyugdíjas vagy, hogy egy növekvő gazdaság, növekvő fizetésekkel jár, ahol relatív egyre kevesebb a rezsi.

Az sem zavar rövidlátó rezsivakként, hogy a csökkenő rezsi díját majd adóból úgyis megfizeted majd, amikor a lerohadó céget fel kell az államnak vásárolni. És akkor majd - mint oly sok állami cég esetében - pártfinanszírozhatod is MUTYESZ-edet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.20. 10:37:29

@Karmadealer: "a rezsije meg éves szinten 50-100 rugóval lett kevesebb."

Ne röhögtess már. A 16 lakásos társasházunk nem spórolt ennyit, pont tegnap néztem meg a kötelezően kirakott tájékoztatón...

"az előző kormány által elfuserált költségvetés"

1. Négy év után visszamutogatni elég szánalmas..
2. Az előző kormány legyűrte a világválság hatásait, és növekedő gazdaságot adott át, a válságkezelését a nemzetközi szakemberek példaként állították mások elé. Ehhez képest ennek a kormánynak válság nélkül is sikerült összehoznia egy recessziót.

"ezt még az egybites szavazó is érti"

Aki meg nem egybites szavazó, az tovább lát azon, hogy havi pár száz forinttal több marad a zsebében (és még így is több rezsije, mint a kormányváltás előtt), de cserébe fizetheti a megnövelt ÁFÁ-t, jó eséllyel kvesebb lett a fizetése, fizetheti ő a különadókat, még ha közvetve is, és láthatja, hogy ez így fentarthatatlan.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.20. 10:38:36

@Kijelölt Felelős: "És kinek köszönheti a balos ellenzék, hogy csak így kampányolhat, ahogy teszi?

Magának."

Tehát az ellenzék intézte el, hogy a kormány korlátozza kampányt, és magára szabja a szabályokat.

Orvos látott már?

DeMarco 2014.02.21. 08:23:33

@Fedor: "Az előző kormány legyűrte a világválság hatásait, és növekedő gazdaságot adott át"

LOL.. Bruhahaha... épp hogy nem kerülték el az államcsődöt... :DDD

Az még nem növekedés, h felvesszük a hiteleket, de a kifizetéseket áttoljuk a kövi kormányra...

Tegnap ismét nagyot lépett előre az összefosás a kívánt cél a 14,99% felé. Nemhiába, összenő ami összetartozik... Ritka alkalom, h egyetértek kis mukkal...

Történelmi lehetőség előtt állunk a választásokkor, minden fideszre, lmp-re, jobbikra leadott szavazat nemzeti kincs lesz, ha sikerül 15% alatt tartani a ballibákat, végleg kiesnek a játékból... Úgyhogy hajrá bizonytalanok, ha nem tetszik a fidesz, ott az lmp és a jobbik!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.02.21. 09:17:26

első munkahelyemen jó néhány olyan ember került vezető pozícióba, akik tehetsége erre nm predesztinálta volna őket erre.

ilyenkor azzal nyugtattuk magunkat: "nem baj, magasról lehet nagyot esni." és általában be is jött.

@DeMarco: való igaz, hogy a választások igazi tétje az, hogy a magukat baloldalinak tartó politikai alakulatok milyen mértékben fognak megsemmisülni.

lévén, hogy a Fidesszel majd elbánunk később. bár ennek a második célnak az elérését egy kicsit kérdésessé teszik a magad fajta rajongó marhák...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.02.21. 09:18:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Van egy koreai szomszédom, koreai állampolgár, nem tud magyarul, nem ismeri sem a magyar kultúrát, sem a magyar történelmet, nem is kötődik hozzájuk.

De magyarnak vallja magát..."

szép sztori, de ne hazudj.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.02.21. 09:20:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: volt olyan aradi tábornok, aki egy szót sem tudott magyarul.

mondanám, hogy gondold végig, de kár beléd a jó szándék...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.21. 11:01:15

@DeMarco: "Az még nem növekedés, h felvesszük a hiteleket, de a kifizetéseket áttoljuk a kövi kormányra..."

Alapfogalmakkal nem vagy tisztában. Vagy csak csúsztatsz. De mindegy is.

Az meg külön vicces, hogy pont te mondod ezt, miközben Orbánék folyamatosan vesznek fel hiteleket (nominláisan így is nagyobb, de ha nem nyúlták volna le a nyugdíjunkat, akkor GDP aráyosan is kb. 90% lenne), ráadásul most vettek fel egy majdnem akkorát, mint az IMF hitel volt anno, csak éppen totál feleslegesen, és egyáltalán nem átlátáható feltételekkel, nagyot lökve bennünket arrafelé, hogy mi legyünk a következő Ukrajna.

Tényleg, hogy is állunk azzal, hogy nem leszünk gyarmat?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.21. 14:05:36

@DeMarco: Már itt is az első jele annak, hogy milyen jó, hogy a ruszkikhoz kötöttük magunkat. Tényleg mennyivel jobb, mint az EU...

"Az a magyar kormány, amely a határon túl élő kisebbségek esetében mindig harciasan és agresszíven lép fel, most meglepően halkan és visszafogottan kommunikál az ukrán helyzettel kapcsolatban. Még informátoraink sem merik kimondani nyíltan, amit mindenki sejtet: a hallgatás az ára a paksi, 10 milliárdos orosz hitelnek"

www.stop.hu/belfold/putyin-penze-tett-szajkosarat-orban-viktorra/1218532/

DeMarco 2014.02.22. 07:33:15

@Fedor: "Alapfogalmakkal nem vagy tisztában. Vagy csak csúsztatsz."

Én csúsztatok...LOL...

Az alternatív gazdasági szemléleteddel nem lehet mit kezdeni, lévén, h csak a te fejedben létezik... Mi meg jókat röhögünk. Azért az egészséges emberek tudják, h az államcsőd legszélén táncikált a ballib kormány, annyira, h a fidesz is éppenhogy tudta csak korrigálni a helyzetet, amibe belevittek minket. A devizahitelezés egész borzalma szintén a balliba csődtömegnek köszönhető, ami még MA is erősen kihat a gazdaságra. (Nem mintha közvetlenül érintett volna, ki az az ökör, aki ballib kormány alatt vesz fel hiteleket???)

Paksot már egyszer kifejtettem, én nem változtatom a véleményemet, olvass vissza.

Nagyon találó a poszt címe, hiszen folyamatosan becsapod magad, elég ha megpróbálsz eredményeket felmutatni a ballib kormányoktól. Nem fogsz ilyet találni és ennek hiánya önmagában sokatmondó. A hitelességről nem is beszélve, amire ha vki nem is emlékszik (de), elég az elmúlt heteket végignézni, h röhögjünk egy nagyot...

Tényleg, az ember ne legyen kárörvendő, de ezen már olyan régen túlestünk és annyira, de annyira megérdemlik...

Kijelölt Felelős · http://hangulatjelentes.blog.hu/ 2014.02.22. 15:52:22

@Fedor:

Örömmel látom, intelligensen fogadod a betérő olvasót.

Amilyen a mosdó alapon nem feccölök túl sok energiát a válaszba, talán egy része eljut a tudatodig:

Volt nyolc éve a mostani baloldali ellenzéknek. Ezalatt mi történt?
1. Jobboldali médiatúlsúly kialakítása ellenzékből.
2. Totális választói gyűlölet kialakítása maga iránt.
3. Jobboldali kötődésűek gazdasági erőfölényhez juttatása saját kezűleg.

Ha szigorúan vesszük:

hatalmi gőg a tévedhetetlenség arroganciája jellemezte kormányon és természetesen semmi köze sincs a kétharmad létrejöttéhez.

Így megyek akkor orvoshoz, hogy megnyugodj!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.22. 21:39:17

@DeMarco: Nehéz elhinni, hogy komolyan el is hiszed, amiket írsz, de ahogy gondolod :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.22. 21:43:24

@Kijelölt Felelős: Tisztában vagyok annak a nyolc évnek a hibáival, de a Fidesz összes bűnét arra visszavezetni, hát, szerintem erős aránytévesztés, hogy finomabban fogalmazzak a kedvedért.

DeMarco 2014.02.23. 00:15:25

@Fedor: Szóval te azt állítod, h nem a ballibák okozták a devizahitelezés problémáját, nem ők vezették be? Azt állítod, h a devizahitelek nincsenek befolyással a mostani gazdasági helyzetre? És azt állítod, h nem voltunk igen-igen közel az államcsődhöz alattuk? Vagy akár felhozhatnám a megduplázott államadósságot, a 7%-os gdp csökkenést az uccsó félévükben, az eltörölt/megkurtított családtámogatási rendszerüket, a kórházbezárásokat, a foglalkoztatás drasztikus csökkenését, az ultra magas alapkamatot és számtalan másik negatív gazdasági rekordjukat.

Állíthatod persze ezek ellenkezőjét. Csak senki nem fogja neked elhinni, inkább körberöhögnek...

És akkor ez még csak a jéghegy csúcsa. Hitelesség=nulla. Jövőkép=nulla. Kisebbségek felülprezentálása=max. Adózás=max. (Egyik programjuk pont újra a két kulcs bevezetése lenne és még csodálkoznak, h épeszű ember nem szavaz majd rájuk...)

Nekem is nehéz elhinni, h komolyan elhiszed amiket leírsz és nem hallod a zajt, ami körülötted zsong a levegőben: a hahota bántó hangjai...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.23. 02:20:33

@DeMarco:

"nem a ballibák okozták a devizahitelezés problémáját, nem ők vezették be?"
- Már az előző Orbán-kormány regnálása alatt lehetett devizahitelt felvenni.
- Az istenadta nép volt az, amely ész nélkül vette fel a hitelt. (Tény: A bankok elég könnyen adták, de csak az utcában van két mókus, akik hamisított keresetivel vettek fel hitelt.)

" a foglalkoztatás drasztikus csökkenését,"
- Nem az a jó, ha mindenkinek van munkahelye, hanem az, ha mindenki aki dolgozik, értéket teremt, és ők minél többen vannak.

" az ultra magas alapkamatot"
- Jelenleg épp az alacsony kamat miatt gyengül a forint. Több cikk is van róla, keresd és olvasd őket.

.

.

És akkor ez még csak a jéghegy csúcsa.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.23. 16:00:18

@DeMarco: Nagyon vicces vagy, hogy ennyire reklámozod az agymosottságodat :-)

" Szóval te azt állítod, h nem a ballibák okozták a devizahitelezés problémáját, nem ők vezették be? "

Nem én állítom, hanem a Magyar Közlöny. A devizahitelezést lehetővé tevő törvény 2001-es.

"Azt állítod, h a devizahitelek nincsenek befolyással a mostani gazdasági helyzetre?"

A devizahiteleseknek hosszútávon a kormányváltás óta vannak problémái. A válság csúcsán volt egy átmeneti hirtelen emelkedés a törlesztőrészletekben, de aztán a kormányváltás idejére majdnem a válság előtti szintre csökkentek vissza a devizaárfolyamok, ha maradtunk volna azon a szinten, vagy folytatódott volna a csökkenés, nem kéne itt szinte senkit megmenteni. Csak hát ugye jött Kósa meg Szijjártó a rémhírkeltésével, és valahogy azóta hullámvasút soha nem került vissza azelőtti szintre, a csúcsközelbe viszont egyre sűrűbben. Ma a svájci frank kb. 90 Ft-tal, az euró kb. 50 Ft-tal drágább, Orbánék kormányra kerülésekor. Szerinted akkor ki okozta a devizahitelesek problémáit?

" És azt állítod, h nem voltunk igen-igen közel az államcsődhöz alattuk?"

A válság kitörésekor talán, de akkor is sikerült megoldani a problémát, 2010-re viszont bennünket állítottak pédaképne válságkezelésből a világ elé, ezt még Orbán is elismerte utólag, persze szokás szerint csak külföldön.

"Vagy akár felhozhatnám a megduplázott államadósságot"

Ami ugye a közelében se volt a duplának, 55%-ról 80-ra ment fel nyolc év alatt, és ennek a növekménynek is jelentős részét az IMF hitel tette ki, amire egyedül a világválság miatt volt szükség.

"a 7%-os gdp csökkenést az uccsó félévükben"

Aminek meg pont a fordítottja igaz, alig pár hónapja írtam erről:

fedor.blog.hu/2013/12/20/selmeczi_gabriella_elojelet_vetett

Na jó, nem alázlak tovább.

DeMarco 2014.02.24. 01:47:23

@Fedor: Értem én, h igyekszel hülyének nézni az embereket, végül is ezért vagy balliba szavazó, de ettől még nem lesz igazad. A fiktív elméleteid rögtön buknak a valóság talaján és mivel nem a jövőt vázolod, hanem a múltat, ezért elfelejted, h ez már megtörtént és megéltük, azaz emlékezünk rá...

"A devizahitelezést lehetővé tevő törvény 2001-es."

Mindenáron be akarod égetni magad kronológiával?

2001-ben alacsony, államilag támogatott forint lakáshitelek voltak, igen jó konstrukciókkal (ma nincsenek ilyenek), plusz kamattámogatással, szocpollal, 240.000 forint adójóváírással. Lehetett felvenni devizahitelt, csak épp ki lett volna olyan hülye, h felvegye?? Az építőipar szárnyalt, a házak/lakások gomba módjára épültek, szaporodtak.
Ballib kormány: Első lépés: 240.000 lefelez, majd gyorsan megszüntet, szocpol töröl, kamattámogatás töröl, forinthitel ugyan megmarad csak háromszoros kamatokkal állami támogatás nélkül. Építőipar nullára csökken. Hitelezés nullára csökken. Ezt kompenzálandó szélesre tárták az ajtót a devizahitelezés előtt, egyenesen propagálva azt. A szándékosan magasan tartott alapkamat és a bankok extra profitja miatt magas kamatok arra kényszerítették az őrülteket, akik ballib kormány alatt akartak hitelt felvenni, h a devizahitelek felé forduljanak. Eszébe sem jutott a kormánynak, h ez milyen veszélyekkel jár, sőt annyira dilettánsok voltak, h nem foglalkoztak a figyelmeztető jelekkel, pedig voltak bőven, sem a közeledő válsággal (ami nem érinti mo-t ugye!). Meg lehet nézni, h ez mivel járt később...
A megmentésükért sem tettek semmit, még a kisujjukat sem nyújtották, a fidesznek kellett megoldania a problémát számtalan eszközzel.
A forint árfolyamát pedig az amcsi hitelminősítők rángatják, akik háborognak, h meg lettek adóztatva a bankok és a multik. Illetve külső tényezők, mint most az ukrán válság a közvetlen szomszédunkban. Úgy egyébként meg izguljon az, aki volt olyan bolond, h nem tudta mikor nem lehet hitelt felvenni, most majd megtanulja egy életre...

"A válság kitörésekor talán, de akkor is sikerült megoldani a problémát"

LOL. Ott voltak, néhány óra kellett volna még hozzá. És milyen szépen megoldották, egy giga imf hitellel... lúzerek...

"Ami ugye a közelében se volt a duplának, 55%-ról 80-ra ment fel"

:DDD Ááá, alig volt a közelében...csak majdnem.. Én erre azért nem lennék büszke!!! Most komolyan azért tapsolsz, mert nem érte el a pontos matematikai 2x-esét, csak megközelítőleg? Ez olyan szánalmas...

"Aminek meg pont a fordítottja igaz"

LOL...a fejedben legfeljebb... Mindenkinek ajánlom azt a posztot, vagyis inkább alatta kommenteket, hadd ne vágjam be, miket írtak, elég vicces volt ott elolvasni. Én most csak egy szót írok le, azon önmagában is elég lesz borzongani: szuperbruttó!

Vége hosszan lehetne sorolni a ballib kormányzás heti rendszerességű reformjait, amik sose születtek meg és azokat a gazdasági rémségeket, amik megszülettek ugyan, de minek?!

DeMarco 2014.02.24. 01:56:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "- Nem az a jó, ha mindenkinek van munkahelye, hanem az, ha mindenki aki dolgozik, értéket teremt, és ők minél többen vannak."

Nem értünk egyet. A munkahelyek 90%-a biorobotos és egyre inkább így lesz. Semmiből csak semmi lesz, azaz a munkahelyek száma erősen véges és csökkenő tendenciát mutat. És ha a közmunkára gondolsz, akkor három értéke is van: Nagyobb tisztaság a járdák/utak mentén, szebb közparkok, a munka világába való visszaszokás és a segílykézés ipari gyerekcsinálással kombó remélhető megszűnése.

A többire válaszoltam fentebb.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.24. 11:20:23

@DeMarco: Értem én, h igyekszel hülyének nézni az embereket, végül is ezért vagy fideszes szavazó, de ettől még nem lesz igazad. :-)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.24. 18:37:57

@DeMarco:

"államilag támogatott forint lakáshitelek voltak, igen jó konstrukciókkal (ma nincsenek ilyenek), plusz kamattámogatással,"

- Mindenki tossza a saját feleségét, igya a saját sörét, és fizesse a saját hitelét.
HAdd ne legyen nekem magasabb adóm azért (És nem a társadalmi szolidaritást utasítom el) mert más új, esetek nagy részében olyan lakásba lakhasson, amit amúgy nem engedhet meg magának.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.24. 19:12:09

@DeMarco:

"És milyen szépen megoldották, egy giga imf hitellel... lúzerek..."

- A nemzeti valutánkat spekulánsok támadása érte, a támadás kivédéséhez kellett az IMF hitel, amelynek el nem költött részével megnövelték a devizatartalékot. Ez többszörösére bővítette a jegybank intervenciós lehetőségeit.

A múlt heti árfolyamcsúcsot megnézed, láthatod a következményeit, ha nem interveniál a jegybank. Matolcsy még egy szóbeli intervencióra sem volt hajlandó. Nem kell a rizsa arról, hogy a többi valuta is gyengült, mivel a forint azoknál jobban gyengült.

A devizás adósoknak igérgetés helyett feltehetően jobbat tenne, ha lenne intervenció, mivel már egy szóbeli intervenció is megállíthatta volna a kurzust 300 felett picivel (312 is volt, MNB közép - persze ha valaki bennfentes kereskedelmet akar folytatni, ....)

Hát még ha a kamatszint is a realitás talaján járna, akkor valószínűleg nem is láttuk volna még a 295-öt sem felülről.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.24. 19:31:23

@DeMarco:

"A munkahelyek 90%-a biorobotos és egyre inkább így lesz. Semmiből csak semmi lesz,"
- Marhaság. Rengeteg értékteremtő munka létezik, bár a biorobotos direktben nem sorolható ide, ám biorobotok nélkül sok dolog nem jönne létre.

" a munkahelyek száma erősen véges és csökkenő tendenciát mutat."
- Ez igaz, de ennek szerintem a technológiai fejlődés az oka. Bár itt is erős lemaradásban vagyunk. Egy olyan járdaépítés, amit itthon közel három hónapig csinált 15-20 ember, talicskában keverték a betont, kézzel öntötték ki a formákat (árkot készítettek betonból a csapadékvíznek, ezt befedték, a tetején lett a járda) és hasonlók. Nos ezt Sopronon túl három célgéppel 5 ember megcsinálja 1-2 hét alatt.

.

" És ha a közmunkára gondolsz, akkor három értéke is van: Nagyobb tisztaság a járdák/utak mentén,"
- Nem veszem észre

" szebb közparkok,"
- Szintén észrevehetetlen.

" a munka világába való visszaszokás"
- Aki közmunkán van, pont egy állásinterjúra nem tud elmenni, mivel közmunkán kell megjelennie.

.

A közmunkával ezen felül még egy apró gond van. Amit a munkanélküliek ellátásként kaptak, azt nem az állam adta nekik jóságból, hanem előre befizették mind a munkaadók, mind a munkavállalók.
A munkanélküli ellátásban a befizetett járadékok képezték a kifizetett ellátások alapját. Az egész rendszer biztosítási elven működött, ahol a munkavállalók képezték a veszélyközösséget, az éppen munka nélküliek, kik ellátást kaptak, képezték a szolgáltatásra jogosultakat.
A segély idejét megkurtították, ám a járadékkulcsok maradtak, miközben az átlagkereset is növekedett hivatalosan.

Hogy is van ez?

Plusz érdekesség, hogy az ellátást azért kapják, hogy keressenek munkát. Azért nem kapják életük végéig, hogy valóban keressenek. Az ellátás hossza igazodott a várható álláskeresési időhöz (Volt az két év is). A munkerőpiaci helyzet rosszabb lett, az ellátási idő meg rövidebb, kevesebb összeggel.

Hogy is van ez?

DeMarco 2014.02.25. 06:46:43

@Fedor: Biztos voltam benne, h nem fogsz megcáfolni. Tényekkel ugyanis nehéz vitatkozni...
A válasznélküliség a legjobb bizonyíték. Nem is kell más.

DeMarco 2014.02.25. 07:16:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Mindenki tossza a saját feleségét, igya a saját sörét, és fizesse a saját hitelét."

Akkor zárjuk is be a bankokat, mindet...
Mondod ezt ennyi év devizamentő csomagja után, amit én például sosem vettem fel.

"mert más új, esetek nagy részében olyan lakásba lakhasson, amit amúgy nem engedhet meg magának."

A hitelezés lényege az előrehozott fogyasztás. Megengedhetik maguknak, csak később jönne rá össze a pénz. Bankok nélkül is lenne új lakás/ház, pusztán csak későbbi időpontban. Talán egészségesebb is lenne...

"a támadás kivédéséhez kellett az IMF hitel"

A teljes összeomlás elkerüléséhez kellett az imf hitel, ne szépítgesd.

"amelynek el nem költött részével megnövelték a devizatartalékot. Ez többszörösére bővítette a jegybank intervenciós lehetőségeit."

LOL. Miközben duplájára emelték a kifizetendő deviza összeget. Az egyik legnagyobb gazdasági balfácánságuk pont az volt, h kiürítették a kasszát és durván lecsökkentették a devizatartalékokat, többek között ezért is ért durva csapásként minket a válság. Igen, az utolsó utáni pillanatban elkezdtek kapálózni és devizát gyűjteni, de túl későn.

"A múlt heti árfolyamcsúcsot megnézed, láthatod a következményeit, ha nem interveniál a jegybank."

Most elegendő a devizatartalékunk. Matolcsytól azt várják, h emelni kezdje az alapkamatot, vagy legalább álljon meg a csökkentésével. Nekem meg az a jó, ha csökkentgeti... Nincs devizahitelem... viszont van euróm...

"A devizás adósoknak igérgetés helyett feltehetően jobbat tenne, ha lenne intervenció"

Jah, a forint hiteleseknek meg az tesz jót, ha szépen csökkentgetik az alapkamatokat. A devizahitelesek meg váltsák át forintra a hiteleiket...

"Marhaság. Rengeteg értékteremtő munka létezik"

Látszik mennyire nem vagy tisztában azzal, h hol dolgozik a magyarok többsége és milyen munkát végez.

"Nos ezt Sopronon túl három célgéppel 5 ember megcsinálja 1-2 hét alatt."

Ami még több munkanélkülit eredményez.

"Nem veszem észre"

Nyisd ki a szemed.

"Aki közmunkán van, pont egy állásinterjúra nem tud elmenni"

LOL. Ne röhögtess. Vannak akik életükben nem voltak még egy állásinterjún sem, azt se tudják mi az.

"Amit a munkanélküliek ellátásként kaptak, azt nem az állam adta nekik jóságból"

Egy részükre ez igaz. De itt a segélyt munka nélkül puszira és gyerekgyártási iparra elv megszüntetéséről is szó van, ami igen nagy előrelépést jelent. Visszaterelés a munka világába. Aki meg dolgozott csak elvesztette a munkahelyét, úgy is vissza akar menni, azt nem kell különösebben noszogatni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.25. 09:03:07

@DeMarco:

Ha már mindenképp rollerezni akarsz.

""Mindenki tossza a saját feleségét, igya a saját sörét, és fizesse a saját hitelét."
Akkor zárjuk is be a bankokat, mindet..."
- Nem a bankkal van gondom, hanem azzal, hogy X hitelt vesz fel, melynek kamatát utána az én adómból támogatják. Miért próbálod a szavaimat kiforgatni, ahelyett, hogy elolvasnád lassabban, ha a megértés elsőre nem megy? Az, hogy ezt félre próbálod magyarázni, azt bizonyítja, hogy rosszindulatú vagy.

""mert más új, esetek nagy részében olyan lakásba lakhasson, amit amúgy nem engedhet meg magának."
A hitelezés lényege az előrehozott fogyasztás. Megengedhetik maguknak, csak később jönne rá össze a pénz."
- Viszont olyan mértékben adósították el magukat az emberek, hogy arra a pénz még háromszor később sem jön össze, de elég volt sokaknak egy hosszabb táppénz (ugrottak a pótlékok) hogy ne tudjanak törleszteni. Ismét megfigyelhető, hogy vagy nem érted amit olvasol, vagy rosszindulatú vagy.

""a támadás kivédéséhez kellett az IMF hitel"
A teljes összeomlás elkerüléséhez kellett az imf hitel, ne szépítgesd."
- Én az okot neveztem meg, te a lehetséges okozatot.

""amelynek el nem költött részével megnövelték a devizatartalékot. Ez többszörösére bővítette a jegybank intervenciós lehetőségeit."
LOL. Miközben duplájára emelték a kifizetendő deviza összeget. Az egyik legnagyobb gazdasági balfácánságuk pont az volt, h kiürítették a kasszát és durván lecsökkentették a devizatartalékokat,"
- Figyelj Matolcsy elvtárs szavaira, hiszen ő mondta, hogy túl magas szinten tartották a devizatartalékot a Zemútnyócévesek.

""A múlt heti árfolyamcsúcsot megnézed, láthatod a következményeit, ha nem interveniál a jegybank."
Most elegendő a devizatartalékunk."
- Amit lecsökkentettek?
- Mellesleg: Nem a tartalék mértéke most a mérvadó, hanem az intervenció hiánya.

""A devizás adósoknak igérgetés helyett feltehetően jobbat tenne, ha lenne intervenció"
Jah, a forint hiteleseknek meg az tesz jót, ha szépen csökkentgetik az alapkamatokat. A devizahitelesek meg váltsák át forintra a hiteleiket..."
- Gyenge forint alacsony kamattal... Tuti összeomlás.

""Marhaság. Rengeteg értékteremtő munka létezik"
Látszik mennyire nem vagy tisztában azzal, h hol dolgozik a magyarok többsége és milyen munkát végez."
- Dolgozni nyugaton dolgoznak. Itthon csak bejárnak a munkahelyükre.

""Nos ezt Sopronon túl három célgéppel 5 ember megcsinálja 1-2 hét alatt."
Ami még több munkanélkülit eredményez."
- Kapitalizmus. erre szavaztunk 0990-ben.

- A többi még hozzád képest is alacsonyra sikeredett, így azokat kihagyom most.

DeMarco 2014.02.26. 11:19:12

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Nem a bankkal van gondom, hanem azzal, hogy X hitelt vesz fel, melynek kamatát utána az én adómból támogatják."

Az én adómból is támogatják a saját hitelemet és sokkal többet adózom, mint amennyivel támogatnak. De legyen igazad, ne támogassanak, csupán szabják törvénybe, hogy fix kamat legyen a bankoknál, ami minden esetben azonos legyen az alapkamat mértékével...

"Viszont olyan mértékben adósították el magukat az emberek, hogy arra a pénz még háromszor később sem jön össze"

Te vagy a rosszindulatú és nem én. Biztosan voltak néhányan ilyenek is, de nem a többség. A hitelek egyik napról a másikra közel duplájára emelkedtek. Ezt minden háztartás megérezte. Az én hitelem például a ház értékének alig tizede és plusz két évet kellett volna dolgoznom ahhoz, h ne kelljen hitelt felvennem. Ha nincsenek bankok, nem gond, megkeresem az árát két évvel később. Előrehozott fogyasztás... én időt nyertem, a bank a kamatot, kezelési költséget, stb.

"Én az okot neveztem meg, te a lehetséges okozatot."

Fordítva, én az okot neveztem meg és az odavezető utat, de meg igyekszel elkenni a sza*t, de ez csak játék a szavakkal, mit sem változtat a lényegen.

"Figyelj Matolcsy elvtárs szavaira, hiszen ő mondta, hogy túl magas szinten tartották a devizatartalékot a Zemútnyócévesek."

Vmit benéztél. Túl alacsony volt az a szint. Ellenben túl magasan tartották az alapkamatot, amit semmi sem indokolt. Amúgy meg az usa épp most szereli le végleg a tankkilövő repülőit, amiket a 2. vh-ban használt. Nem mindegy, h mit mikor teszel, vagy nem teszel...

"Mellesleg: Nem a tartalék mértéke most a mérvadó, hanem az intervenció hiánya."

A tartalék mértéke mindig mérvadó, mert ha sok a tartalék, kisebb a kockázata, h újra bepróbálkoznak shortolni a forintot. Könnyebb elhárítani a z, izé külföldi pénzügyi támadásokat.

"Gyenge forint alacsony kamattal... Tuti összeomlás."

Minden cápa azt várta Matolcsytól, h végül engedni fog és behódol, emelni kezdi az alapkamatot. Már dörzsölték a kezüket egyesek. Aztán nem jött be nekik. Most majd megint károgni kezdenek, hátha legközelebb szerencséjük lesz. Gyenge forint mellett lassan be is vezethetnénk az eurót...

"Dolgozni nyugaton dolgoznak. Itthon csak bejárnak a munkahelyükre."

Gratulálok. És még én vok rosszindulatú... Ez mindent el is mond részedről. Mondtam, h fogalmad sincs az itthoni munkakultúráról. A legtöbb cégnél van ötletbörze (csak így egyszerűen, h te is megértsd, hívhatnám kaizennek (pl.: japán multik), meg még pár egyéb néven is), amik több milliárdos megtakarításokat jelentenek és belső agyleszívásból táplálkoznak.

"A többi még hozzád képest is alacsonyra sikeredett, így azokat kihagyom most."

Ismerős balliba hozzáállás. Söpörjük asztal alá a valós problémákat, amit nem látunk, amiről nem beszélünk, az nincs is... Többek között ezért ilyen sikeres a Jobbik. Ők mernek beszélni a valós problémákról is és nem söprik be az asztal alá, nem dugják homokba a fejüket.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.26. 16:34:08

@DeMarco:

"Az én adómból is támogatják a saját hitelemet és sokkal többet adózom, mint amennyivel támogatnak."
- Ne légy ilyen egyszerű! Az adódból nem csak a hiteleket támogatja az állam.

"szabják törvénybe, hogy fix kamat legyen a bankoknál, ami minden esetben azonos legyen az alapkamat mértékével..."
- Ez esetben a jegybanknak kellene kereskedelmi banki feladatokat is ellátni. Erre nem sok példát tudok a világból.

"Viszont olyan mértékben adósították el magukat az emberek, hogy arra a pénz még háromszor később sem jön össze"
...Biztosan voltak néhányan ilyenek is, de nem a többség. A hitelek egyik napról a másikra közel duplájára emelkedtek."
- Az átlagember kicentizte a hitelét, mint mondottam. Nem kalkuláltak bele semmi rendkívüli kiadást. És sajna a többség ilyen volt. - De erről nem nyitok további vitát, mivel mindketten csak a környezetünkre hagyatkozhatunk. Persze én a devizahitel beindulásakor még az ügyfélkörömben is meghökkentő agyatlanságokat tapasztaltam.. .

" Ezt minden háztartás megérezte. Az én hitelem például a ház értékének alig tizede és plusz két évet kellett volna dolgoznom ahhoz, h ne kelljen hitelt felvennem. Ha nincsenek bankok, nem gond, megkeresem az árát két évvel később. Előrehozott fogyasztás... én időt nyertem, a bank a kamatot, kezelési költséget, stb."
- Két évért (persze nem tudom, előtte hol és mennyiért -albérlet?- laktál) normális ember nem vesz fel hitelt, mert sokat bukik rajta.

"Fordítva, én az okot neveztem meg és az odavezető utat, de meg igyekszel elkenni a sza*t, de ez csak játék a szavakkal, mit sem változtat a lényegen."
- Velem egyes emberek olyan tényeket is megosztanak, amik nem hangzanak el újságban.

"Vmit benéztél. Túl alacsony volt az a szint. Ellenben túl magasan tartották az alapkamatot,"
- Egyszer jobban lesz időm, lehet visszakeresem miket kommenteltél, mikor Simornak lejárt a mandátuma.

"A tartalék mértéke mindig mérvadó, mert ha sok a tartalék, kisebb a kockázata, h újra bepróbálkoznak shortolni a forintot. Könnyebb elhárítani a z, izé külföldi pénzügyi támadásokat."
- A jelenlegi árfolyamgyengülés csillapítható lett volna, ha történik intervenció. Akár szóbeli. E helyett újabb kamatvágás történt. Nézz meg egy árfolyamgörbét!
Aki shortolni akart (és főleg! Aki tudta, hogy nem lesz intervenció!) Az jelenleg a tartalék mértékétől függetlenül nagyot kaszált.
A tartalék mértéke akkor számít, amikor nem elég a szóbeli intervenció, és a jegybank például elkezd forintot vásárolni, hogy erősítse azt.

"Minden cápa azt várta Matolcsytól, h végül engedni fog és behódol, emelni kezdi az alapkamatot. Már dörzsölték a kezüket egyesek. Aztán nem jött be nekik. Most majd megint károgni kezdenek, hátha legközelebb szerencséjük lesz."
- Egyrészt lásd az előző pontot, másrészt a cápák eladták a forintjukat, azért gyengült. Akik tudták, hogy gyengülni fog, azok az igazi cápák és dörzsölték a tenyerüket. Egyiküknek a nevét még ki is találtam (igaz, tök véletlen, ha nincsen egy kisebb botrány körülötte, akkor nem gondoltam volna rá)

" Gyenge forint mellett lassan be is vezethetnénk az eurót... "
- Gyenge mellett nem, csak stabil mellett.

"Dolgozni nyugaton dolgoznak. Itthon csak bejárnak a munkahelyükre."
- Napi szinten szerzem ezt a tapasztalatot. A munkám révén.

"Ismerős balliba hozzáállás. Söpörjük asztal alá a valós problémákat, amit nem látunk, amiről nem beszélünk, az nincs is... Többek között ezért ilyen sikeres a Jobbik. Ők mernek beszélni a valós problémákról is és nem söprik be az asztal alá, nem dugják homokba a fejüket."
- Jelenleg napi 16 órákat dolgozom illetve vagyok úton. Minden jelentéktelen gyenge súlyú megnyilvánulásodra nincs türelmem válaszolni. Bocsánatot kérek érte, és azért is, hogy ilyen pőrén és durván írtam meg amit, de mostanában sajnos tényleg gyenge vagy. Régebben élveztem veled vitázni, de mára ellaposodott az érvelésed, könnyen cáfolható vagy, és egysíkúan nyomod a kormánymaszlagot. Tényleg színvonalasabb voltál régen.

Vagy nekem nincs elég időm és váltam türelmetlenebbé.

Még egyszer bocsánat.

DeMarco 2014.02.28. 12:31:23

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Ne légy ilyen egyszerű! Az adódból nem csak a hiteleket támogatja az állam."

Természetesen nem. De ha annyi mindenkit támogat az adómból (akiket én magam biztosan nem támogatnék), akkor miért pont saját magam legyek a kivétel? Mindenkinek jár támogatás, csak annak nem aki befizeti? Kicsit morbid a hozzáállásod.

"Ez esetben a jegybanknak kellene kereskedelmi banki feladatokat is ellátni. Erre nem sok példát tudok a világból."

ööö.. akkor a fed a korlátlan pénznyomtatással mit csinál, ha nem közvetlenül beavatkozik? Vagy a világbank, amikor megvonja Ugandától a támogatást pusztán a buzik miatt? Vagy akkor miről szól a jegybankunk mostani közvetlen olcsó hitelezése a vállalkozásoknak? Az nem kereskedelmi tevékenység?

"Az átlagember kicentizte a hitelét, mint mondottam."

Mondottad, de ettől még nem lett igaz. Voltak olyanok is, ilyenek is. Az nem kicentizés, h ma 50.000 Ft a hitel törlesztője, holnap 100.000 Ft. Ekkora kilengéseket nem lehet előre betervezni, mert ha lehetne, akkor minek a hitel??

"Persze én a devizahitel beindulásakor még az ügyfélkörömben is meghökkentő agyatlanságokat tapasztaltam..."

Tény, h voltak hülyék. De én abban az időben olyan helyen dolgoztam, ahol foglalkoztak hitelkihelyezéssel. Számtalan példát tudnék mondani, h kiket mentettünk meg a devizahitel csapdától, pusztán azzal, h megértettük vele rosszkor, rossz típusú hitelt akar felvenni és ne tegye, mert néhány év múlva mindent bukni fog. Határozottan tudom állítani, h előre megmondtuk, h mi fog történni és nem utólag vagyunk okosak. 2002-ben is pontosan tudtuk, h mikor kell hitelt felvenni, mikorra kell visszafizetni és mikor kell csöndben kivárni a ballib pusztítást, majd újra nyitni. Az elmúlt tíz év engem igazol.
Nem minden hiteles volt ökör, aki belehajszolta az ügyfeleit a marhaságokba. Legfeljebb, ha nem hallgatott a jó szóra, elment máshová, aztán vakargatta a fejét...

"Két évért (persze nem tudom, előtte hol és mennyiért -albérlet?- laktál) normális ember nem vesz fel hitelt, mert sokat bukik rajta."

Hülyeség. Nyilván azért vesz fel az ember pénzt, mert egy bizonyos időpontba akarja koncentrálni és nem évekkel később van rá szüksége. És ha jó időben csinálja, akkor nyerhet vele és nem bukhat. Később még kifejtem...

DeMarco 2014.02.28. 13:22:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Na, ott tartottam, h a házad biztosítási díja nem csökken, hanem növekszik, annak ellenére, h a természetes amortizáció ennek ellentmondana. Mégis nő, mert a bekerülési értéket veszik alapul, azaz azt, h ha egy adott évben építenéd meg ugyanazt az ingatlant, akkor mennyibe kerülne. Hiszen közben emelkedik az infláció, emelkednek az építőanyag árak, az adminisztrációs költségek, illetékek, adók, stb. Amennyit buksz a kamatokon, annyit nyersz az utóbbiakon.

"Velem egyes emberek olyan tényeket is megosztanak, amik nem hangzanak el újságban."

He-he, miszter fontos ember.. Nem csak neked vannak ismerőseid. Kicsi ez az ország...

"Egyszer jobban lesz időm, lehet visszakeresem miket kommenteltél, mikor Simornak lejárt a mandátuma."

Nem kell visszanézned, fejből tudom, h azt, h végre elment az utolsó mohikán is... és megnyílik az út a kamatdöntésekhez.

"A jelenlegi árfolyamgyengülés csillapítható lett volna, ha történik intervenció. Akár szóbeli. E helyett újabb kamatvágás történt. Nézz meg egy árfolyamgörbét!"

Ebben nem vitatkozunk. Csupán abban, h te szeretted volna, én meg nagyon nem.

"(és főleg! Aki tudta, hogy nem lesz intervenció!)"

Mindegyikünk tudta. Csak volt aki reménykedett.

"Akik tudták, hogy gyengülni fog, azok az igazi cápák és dörzsölték a tenyerüket."

Csak ismételni tudom magam, mindenki tudta. Ideiglenesen gyengült. És?

"Gyenge mellett nem, csak stabil mellett."

Sztem nincs olyan, h stabil. Mindig van mozgás erre-arra. Még a dollár sem stabil. Az elmúlt fél évben kétszer is összeomlott majdnem. Kinyomtattak egy halom pénzt, beletolták a gazdaságba, leinflálták a dollárt. A forint gyengesége is el fog múlni, ha Ukrajna lenyomja Szevasztopolt. Vagy nem, ha az oroszok elzárják bosszúból a gázt.

"Napi szinten szerzem ezt a tapasztalatot. A munkám révén."

Sz*r munkád lehet. Próbálkozz multiknál, ahol szükség van kreativitásra is a biorobotokon felül.

"Jelenleg napi 16 órákat dolgozom illetve vagyok úton."

Mondtam, h sz*r helyen dolgozol...

"Minden jelentéktelen gyenge súlyú megnyilvánulásodra nincs türelmem válaszolni."

Én a cigányokat nem sorolnám éppen a jelentéktelen és gyenge súlyú kategóriába, de lelked rajta. Azért talán még hozzád is elér a köznép elégedett dörmögése a közmunkával kapcsolatban. (és itt nem azokra gondolok, akik végzik..)

"Tényleg színvonalasabb voltál régen."

Ez viszont igaz. Engem is más foglalkoztat, ami leköt akár a nap 24 órájában is és egyszerűen nekem sincs már türelmem folyamatosan hallgatni a balliba siránkozást és újra, meg újra cáfolgatni a sok sületlenséget. Évek óta írogatom le ugyanazt, naná, h porosnak, laposnak tűnik, amiben nincs újdonság. Csak az a szomorú tény, h ez rátok is épp úgy igaz ám...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.01. 09:57:36

@DeMarco:

"ööö.. akkor a fed a korlátlan pénznyomtatással mit csinál, ha nem közvetlenül beavatkozik?"
- Írtam valamit a bankóprésről? NEm emlékszem. Én ezt írtam:

a jegybanknak kellene kereskedelmi banki feladatokat is ellátni. Erre nem sok példát tudok a világból.

- A világbankról sem írtam egy szót sem.

.

"Nem kell visszanézned, fejből tudom, h azt, h végre elment az utolsó mohikán is... és megnyílik az út a kamatdöntésekhez."
- Én a devizatartalékra gondoltam, és ez a szövegkörnyezetből is lejön.

.

Egyfelől értetlenkedésednek adsz hangot, hogy a devizahiteleseknek (szegényeknek) a törlesztője milyen brutális mértékben megemelkedett, másfelől helyesled a kamatvágást, de nem veszed észre, vagy nem vagy hajlandó észre venni, hogy a kamatvágás okozza a magas árfolyamot, ami miatt a devizásoknak tovább emelkedik a törlesztője.

Az árfolyamokban természetes dolog, hogy van egy kis mozgás le-fel. Csak ennek a mértéke nem mindegy, és ennek a mértéke dönti el, hogy egy pénznem stabil-e.

DeMarco 2014.03.01. 14:55:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ű

"Írtam valamit a bankóprésről? NEm emlékszem."

A bankóprés csak egy példa a sok közül, amivel azt példáztam, h a jegybankok számtalanszor végeznek kereskedelmi banki feladatokat (is), ha érdekük megkívánja. Nem látok kivetnivalót abban, h egy jegybank kereskedelmi feladatokat is ellásson, ha a kereskedelmi bankok erre korlátozottan képesek csak.

"Egyfelől értetlenkedésednek adsz hangot, hogy a devizahiteleseknek (szegényeknek) a törlesztője milyen brutális mértékben megemelkedett"

Szó sincs róla, vmit benéztél. Pontosan értem az okait. Csupán, mint tényt jegyeztem meg.

"másfelől helyesled a kamatvágást, de nem veszed észre, vagy nem vagy hajlandó észre venni, hogy a kamatvágás okozza a magas árfolyamot, ami miatt a devizásoknak tovább emelkedik a törlesztője."

Ezt megint nem tudom honnan vetted. Én ilyet sehol sem írtam. Ezt is ugyanúgy értem. Mármint természetesen helyeslem a kamatvágást, de tudom, h ez azzal jár, h emelkedik a devizások törlesztője. Én ennek ellenére helyeslem a kamatvágást! Mert a forinthiteleseknek meg ez a jó. Leírtam fentebb is, nem vágom ezen mit nem értesz, elég világosan fogalmaztam.

"Csak ennek a mértéke nem mindegy, és ennek a mértéke dönti el, hogy egy pénznem stabil-e."

Ebben sincs vita. Csupán az okok amik rángatják a pénznemet, ott nem értünk egyet. Amíg mo-n banki és vállalati adók léteznek, addig ütik-verik a forintot és le leszünk minősítve. Ha eltörölnénk, mindjárt stabilabb lenne az árfolyam, csak éppen kinek lenne ez jó??? Mert nekünk tuti nem...
Aztán ott vannak a nemzetközi dolgok: Görögök, törökök, spanyolok, írek, szlovének és ráadásként egy igen instabil Ukrajna a közvetlen szomszédunkban. Naná, h ugrabugrál a forint. Ahogy elnézem, lesz itt még mélyrepülés ezekben a hónapokban...

Előbb-utóbb megáll a kamatcsökkentés is és elindul felfelé. Ez nem is kérdéses, sztem a választások után nem sokkal, hacsak addig nem sokkol ukrajna.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0