Addig jó, míg Orbán él...
2014. május 10. írta: Fedor

Addig jó, míg Orbán él...

tumblr_n2joa29Kbg1r60qv1o1_1280.jpg

Tanulságos részlet a Magyar Narancs riportjából, ami arról szól, hogy az asszonyverő Balogh eséllyel indul újra a falujában a polgármesteri posztért:

„Itt mindenki fideszes. A szocik elvennének mindent, meg jól be is buktak már egyszer, a Jobbik meg nálunk nem kell. Jó az Orbán, ő nem tud a disznóságokról”- mondja az a fiatalember, akit Orbánnak hívnak, és erre büszke is. Kiderül, hogy 350 hektár földjéből, amin birkákat tartott, egy zsebkendőnyit sem kapott vissza. Volt is tüntetni a Kossuth téren, megy is még, hamarosan szerveznek megint a „hortobágyiak”, ott a helye - magyarázza. Hogy mégis miért szavazott a Fideszre, azt azzal magyarázza, hogy csak egyesek tudnak a disznóságokról, de Orbán Viktor biztos nem. Azt elismerik, hogy ebben a térségben is ügyvédek, meg bírók kapták meg a gazdálkodók földjét, de az csak egy bizonyos körnek a mutyija, a Balogh sem tudott semmit csinálni.

Tehát a szocikra - akik biztos elvennének mindent, bár erre semmi bizonyíték nincs - nem szavaznak, a fideszesekre - akik viszont konkrétan elvették a földeket a gazdálkodóktól, sőt, konkrétan tőle is - meg igen, mert hát vannak köztük rosszak, de az Orbán, na az jó (hogy léteznek más pártok is a fenti hármon kívül, az fel sem merül benne, de hát a kocsmában egész nap a HírTV megy, hát honnan is tudná).

Addig jó, míg Kádár él

- mondták sokan anno a gulyáskommunizmusban (és mondják, már múltidőben sokan most is), amikor a szabadságjogokért cserébe némi (fenntarthatatlan) életszínvonal-növekedést kaptak, és hazug ideológiát. Szidták magukban a komcsikat, de a Kádárt, na őt már nem, hisz ő jó ember, közülünk való, hát hogy tud kacsintani a krumplileveses fazék mögül, csak hát nem tud a helyi TSZ elnökök és párttitkárok ügyeiről (az meg, hogy vér tapad a kezéhez, keveseket érdekelt már 1980 tájékán). 

Hát megint itt tartunk. Stockholm-szindrómás ez ország, mondom én...

A kép forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr636146571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.10. 11:07:53

Nagyon hamis cikk ez.

Egyszerűbb a megoldás: a lakosság egy részének Orbán jó, egy másik nagy részének meg ő a kisebbik rossz.

Ez nem Stockholm-szindróma, hanem racionális választás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.10. 11:12:32

@maxval a gondolkodó birca: Ja. Amit én írok, az hamis, de azzal semmi gond, hogy sokan így gondolkodnak, ilyen hiedelmekkel élnek, mint a fenti fickó.

Hát persze.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.10. 11:18:23

@Fedor:

Csak hát te nem egy bunkó vagy, így nálad magasabb a követelményszint.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.10. 11:25:52

@maxval a gondolkodó birca: Most már csak az a kérdés, hogy mi a hamis abban, amit írtam. Na mindegy.

Az meg külön szép, hogy közvetve lebunkózod a fideszes fickót. Én nem tennék ilyet :-)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.10. 11:46:50

Savanyu a tokaji szölő kommunisták?!

Volt 8 évetek hogy rendbetegyéte, Ausztria szintjére hozzátok az országot 2002 után. Erre mi történt?! Elbasztatok mindent, majd ezt ráfogtátok a válságra, holott Szlovákia is megelözött minket!!

Vagy őket talán nem érte el a válság??!

Kösz de nem kérünk többet belőletek!
Hajrá Fidesz!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.10. 11:47:44

"akik biztos elvennének mindent, bár erre semmi bizonyíték nincs"

Dehogynem.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.10. 11:50:01

Fedorkám nézz szét az országban!! Még az egykoron "bűnös városban" (budapest) sem kértek belőletek 6-án, ott is a Fidesz-KDNP gyözött néhány komcsi körzetet kivéve)

Habár Zuglót az elcsalta TóCsa csapata...nem kicsit. Nagyon!

puszt 2014.05.10. 11:55:02

"a lakosság egy részének Orbán jó, egy másik nagy részének meg ő a kisebbik rossz" Csak az a "nagy rész" meg nem tudná magyarázni, miért kisebbik rossz Orbán. Miért jött be Orbánnak, és bandájának, hogy nem csak az állami vagyont fosztogatják, Ők már konkrétan az emberek zsebeit is kifosztották?
Az is hazudik aki azt állítaná, hogy bármikor a rendszerváltás óta volt aki ennyire leválthatatlanná tette rendszerét, mint ő. (ha mégis, akkor a megfelelő helyre ültetett csókosai azonnal, hónapokon belül buktatna bárki mást) Már ez önmagában visszataszító és undorító, amit a választónak büntetni kellene!
Tehát fordítva: akárki Orbán helyett a kisebbik rossz szerintem! (persze a jobbik soha nem jöhet szóba)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.10. 11:55:22

@maxval a gondolkodó birca:

Tényleg hamis!

De bezzeg te akkor kussoltál, amikor Gyurcsótány 2006-ban a tömegbe lövetett!
Emberek szemét lötték ki.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.10. 11:56:17

@puszt:

Azért mert nem történt kifosztás 2010 után. Ne szopjál már be mindent a ballib sajtóorgánumokbol!!

puszt 2014.05.10. 12:12:05

@Benjamin Eisenberger: Te hol élsz?
Trafik, föld, nyugdíj, a fizetések talán ha mostanában érik el 4-5 évvel ez előtti vásárló értéküket, stadionok kinek a pénzén épültek (?)Én lakótelepen élek, és látom nap mint nap az embereket, száz számra. Javaslok Neked egy kirándulást lakott övezetbe... Szabályos zombikat csináltak az emberekből, aki 40 évesen már nem vesznek (nem tudnak) szemüveget, nem írnak, nem olvasnak, nincs színház, mozi, csak a befelé fordulás és reménytelenség. Be szopni pedig Te szoptad be a "ballib" kifejezést áhított mesteredtől. Tudod mit jelent? Azt is tudod, hogy mestered kedvére teljesen másra használod?

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.10. 12:54:39

@puszt:

Hvg, origo, 168ora, nol, népszava, magyar narancs....ezekre gondolok. Beszopsz mindent az ilyen szutykokból. Egészségedre :DD

" 40 évesen már nem vesznek (nem tudnak) szemüveget, nem írnak, nem olvasnak, nincs színház, mozi, csak a befelé fordulás és reménytelenség."

Tetszettek volna tanulni akkor lenne jó munkahelyük meg fasza fizetés a proli életmod helyett.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.10. 15:34:12

@Benjamin Eisenberger:

Nem vagyok Gyurcsány híve, de bizony most is az ő oldalánállok, ha közte és a 2006-os csőcselék között kell választani.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.10. 16:17:00

@Benjamin Eisenberger:

Hajrá Fidesz!

4 év múlva lesz benned gerinc az ország színvonaláról beszélgetni?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.10. 16:22:30

@Benjamin Eisenberger:

"Tetszettek volna tanulni akkor lenne jó munkahelyük meg fasza fizetés a proli életmod helyett."

- Jelenleg az oktatás leépítése folyik.

- Ha majd a szemetes és az utcaseprő is elmegy majd Brightonba meg Londonba (Tudod ott ezeket a munkákat is megfizetik, nem csúcsfizetés, de meg lehet belőle szerényen élni) takarítani meg mosogatni, akkor mi lesz? Magad szeded a kutyaszart?

puszt 2014.05.10. 19:24:52

@Benjamin Eisenberger: "Tetszettek volna tanulni akkor lenne jó munkahelyük meg fasza fizetés a proli életmod helyett"
Ez különösen buta beszólás volt, vagy Te vagy Kövér László...
Esetleg : tetszettek volna egyenlő esélyt biztosítani, vagy tessenek (a már két éve!) egyetemet végzett gyermekeinknek nem ároktisztítást közmunkában ajánlani, (különben megszűnik a munkanélküli státusza)vagy tessenek (vízen?)járni tanítani a láb nélkülit...stb.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.10. 20:14:48

persze, hogy létezik más párt is a fenti hárman kívül, csak éppen támogatójának és tagjainak száma kábé azonos.

abc 2014.05.10. 20:29:12

Van egy ismerősöm.
Közel 2 éve nincs munkálya.
Próbált mindent, de csak alkalmi munkásnak veszik fel 1-2 napra jellemzően építkezésekre. Autókereskedésben dolgozott 8 évig.
Természetesen a FIDESZre szavazott.
Kérdeztem mégis miért?
Mert a szocialisták alatt rosszabb volt - jött a válasz.

Kérem kapcsolja ki....

Kérem

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 20:50:44

Addig amíg vannak cucionisták, Orbán kész szerencse.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.05.10. 20:51:04

Szerintem nem a fidesz szavazókkal kellene foglalkozni, de ez a "baloldalnak" láthatólag magas.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.05.10. 20:52:35

@abc: "Autókereskedésben dolgozott 8 évig."

Igen, amíg volt hitel(átbaszás) a semmire.

DeMarco 2014.05.10. 20:59:55

"Tehát a szocikra - akik biztos elvennének mindent, bár erre semmi bizonyíték nincs"

Bruhahahahaha.. :DDD Ez a hét vicce!!!

Fedor ku.va nagyot téved amikor stockholm szindrómát ír, mikor azt képzeli be magának, h itt mindenki általános amnéziában szenved...

Balliba 8 év: Adójóváírás lakásvásárlás után töröl, Támogatott forintkamatú lakáshitelek töröl, szocpol töröl, építőipar lenulláz, gyes csökken, alapkamat indokolatlan magasan tartása, ingatlanadók bevezetése, folyamatos adó és járulék emelések, egészségügyi, kórházi adók bármiféle többletjuttatás nélkül, tandíj bevezetése, algopyrin és így tovább...

Több milliós bukta volt a balliba 8 év alatt...

Fedor nagyon szeretné ha ez az ország durván amnéziás lenne hirtelen, de az igazság az, h igen pontosan emlékezünk a ballib 8 évre ahhoz, h tudjuk mekkora bukta volt és mennyi mindent vettek el azalatt. Épp ezért, no meg a hiteltelenség miatt nem szavazott rájuk értelmes ember. Nem nyújtanak alternatívát, hacsak nem vesszük annak a borzalmas alternatívákat.

Hiszen mire is készültek??? Adóemelésre, egykulcsos töröl, rezsicsökkentés töröl, szocpol töröl, családi adókedvezmény töröl, bankadó töröl, stb.

Fedor lehet vakhitű amnéziás beteg, de szerencsére az ország nagy részének jó a memóriája...

hanta boy 2014.05.10. 21:00:20

Kvasztics!

Te tényleg nagyon okos vagy!
(legalábbis az észt, az tudod osztani...)

Na, segítsél má' a tudatlan ballibsi csürhének, hogy az EP választáson kire szavazzanak!!
(olyan segítséget kérek, hogy a szerencsétleneknek ne kelljen befogott orral szavazni!)

Szóval kire húzzák az ikszet?

1. DK
2. Együtt-PM
3. MSZP
4. LMP
5. Bárki más, kivéve a JOBBIK, Fidesz, KDNP.
6. Maradjanak otthon
7. Egyéb javaslat.......

Tisztelettel várom okos válaszod!
(mondjuk azzal is megelégednék, ha elárulnád TE kire szavazol majd!...előre csak annyit: én a JOBBIK-ra fogok!)

Előre is köszike!

ob.szerver 2014.05.10. 21:00:49

A teljes élményért el kell olvasni a Mancs cikkét. Ezután lehet tanulmányozni a szavazatterkep.hu-t, és meg lehet állapítani, hogy a riport az ország bármelyik kistelepülésén íródhatott volna. Ezt követően pedig be kell látni, hogy akinek lehetősége és értékesíthető munkaereje van, az miért nem kér ebből, és menekül el az országból.

Poszt Olok001 2014.05.10. 21:04:23

@Benjamin Eisenberger: Ritka buta diszpinty vagy te...vagyis nem annyira ritka sajnos. :)

Anselmo 2014.05.10. 21:05:42

A választások előtt zavart, mikor ilyen baloldali bloggerek fikázták a jobboldali választókat. Most inkább mosolygok rajta. Illetve hálás vagyok a sorsnak, hogy ezek az emberek ilyen frusztrált blogokat kell írjanak. Lehetne rosszabb is, ha örvendeznének. Ha esik, ha fúj, ugyanazt a nótát fújjátok, a vereség se rendített meg. Magatokkal meg semmiképp se foglalkozzatok, szidjátok csak az Orbánt, mert Ti tökéletesek vagytok, és mindent jól csináltatok. Csak az a hülye nép nem akarja érteni. Egészségetekre, elvtársak.

Poszt Olok001 2014.05.10. 21:15:39

@Anselmo: En is örülök,h a vezeretek nyert. Teljesen mäs okbol mint ti. Egy dolog azert szomoru. Az,h sokan nem lätjäk azt a szart ami törtenik. Persze a maszop sem volt jo, de ezert ezt a csürhet tämogatni...nem tul logikus.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 21:21:39

@ob.szerver: Vagy kommentel ahelyett hogy elmenekülne...hehe

A nagykövetségeken leadott szavazatoknál még a magyarországinál is nagyobb arányban alázták meg a cucikat, különösen Londonban....:)

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 21:25:15

@Poszt Olok001: 'Az,h sokan nem lätjäk azt a szart ami törtenik.'

- nem látták a 23 millió románt se, meg az IMF mentes apokalipszist se, meg semmit se amit a szocik hazudoztak. Most a 2 választás között már nem is találtak ki újabb hazugságokat, így a köv. 2(május, ősz) csicskalángost még Mesterházy kapja az arcba.

Blogger Géza 2014.05.10. 21:30:34

Speciel az interjúalanynak sokkal több esze van, mint a posztolónak. Vagy komolyan azt hiszi valaki, hogy Orbán Viktor ott üldögél az íróasztala mellett Pesten, és ő pipálgatja, ki bérelhet Fülöpházán földet? Az állami tulajdonban lévő föld korlátos, ha többen pályáznak rá, törvényszerűen többen nem kapnak. Attól nem lesz több földje az államnak, ha más párt kormányoz.

Ami meg a munkanélküliséget illeti, 2002 és 2010 között megduplázódott (ami ellen az MSZP semmit nem tett), de azóta sikerült csökkenő pályára állítani.

És az interjúalany abban is bölcsebb a posztolónál, hogy jól látja, hogy három meghatározó erő van: Fidesz, Jobbik, baloldal, ezek közül egy (esetleg kettő) határozza meg a kormányzást a jövőben is, a többiek egyelőre vicc kategóriába tartoznak.

Blogger Géza 2014.05.10. 21:34:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Marhaság. Soha ennyire nem volt leterhelve az iskolás korosztály.

Blogger Géza 2014.05.10. 21:39:14

@puszt: Márpedig soha ilyen könnyű nem volt lebontani ezt a rendszert, mivel sokkal könnyebb benne kétharmadot elérni, mint korábban. Ha az egyesült baloldal kapott volna 45%-ot, és a Fidesz meg 25%-ot, most baloldali 2/3 lenne.

Ugye amiatt sír állandóan a szátok, mert 2/3 nélkül meg megint nem tudnátok csinálni "semmit".

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.05.10. 21:40:01

@Benjamin Eisenberger: Légyszi te ne szólaljál már meg bepesti biboldó! Ne égesd már magad!

Poszt Olok001 2014.05.10. 21:40:28

@Kón Bandit: Miert jo egymäst tekinteni ellensegnek? Mivel jobb a fityesz a maszopnäl? Mindket oldalra tudok olyan peldät mondani, ami alapjän eppeszü ember nem szavazna räjuk...megis ezek vannak hatalmon es röhögnek mindenkin. Na ez egy tökeletes korkep az orszägrol.

Poszt Olok001 2014.05.10. 21:43:08

@Blogger Géza: Kerdezz tanärokat a rendszerröl vagy csak nezd meg a szakmunkäsok EGYETLEN könyvet amiben matek, fizika, törtenelem es minden benne van. Utäna nyilatkozz a diäkok szellemi fejlesztesenek magasan ivelö szintjeröl. Kell a valläs es az erkölcstan az iskoläba,elvegre mindkettöt aktivan gyakoroljäk a törvenyhozok....

lombozódó 2014.05.10. 21:51:18

@Benjamin Eisenberger:
Figyu a rendszerváltás állítólag 1990 - ben történt :-)))))))))))))
Na, ma meg már hol is tartunk :DD

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.10. 21:56:23

@Blogger Géza:

Munkanélküliség.

Az, hogy harmincszor írsz le valamit, az ha szamárság, harmincadszorra is az marad.

Mennyivel csökkent a munkanélküliség pusztán annak köszönhetően, hogy az ellátás időtartamát lerövidítették? És közmunka nélkül?

Poszt Olok001 2014.05.10. 22:00:39

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Erre gondoltam,h reagälok en is, de aztän hagytam. Hülyesegre reagälni, mikor hivatalbol vagy csak szük lätokörüsegböl azt szajkozza amit a szäjäba nyomnak...totäl ertelmetlen. LEgyenek boldogak amig tehetik. Sokäig ugysem tudnak felre nezni, mert egy idö utän nem lesz hova. Viszont akkor is tudnak majd elmutnyocevezni. Tragikomedia az egesz!

Blogger Géza 2014.05.10. 22:01:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Semennyivel. Ugyanis az a munkanélküli, aki már nem kap ellátást, ugyanúgy nyilván van tartva. Hányszor kell még ezt elmondani neked amíg megérted?

Idézet az utolsó ÁFSZ jelentésből:

"A tárgyhónapban 192,9 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek
közel harminc százaléka álláskeresési ellátásban, a többiek pedig szociális jellegű
támogatásban részesültek. Az álláskeresők több mint fele semmilyen pénzbeli
támogatást nem kapott a tárgyhónapban."

www.afsz.hu/engine.aspx?page=full_afsz_stat_merop_2014

lombozódó 2014.05.10. 22:02:01

@maxval a gondolkodó birca:
Ez tipikusan magyar szindróma, hogy mindenki acsarkodik mindenkire, mindenki irigyel mindenkit, hogy protekciót keres mindenki, hogy nincs illem, hogy nincs erkölcs és a szolidaritás csirái is kihaltak. Öljük egymást mint az ellenségek, de miért is mi nagy nacionalista magyarok :-))))))))))))))))))

Kerek négyszög 2014.05.10. 22:05:04

@Kón Bandit:
"- nem látták a 23 millió románt se, meg az IMF mentes apokalipszist se, meg semmit se amit a szocik hazudoztak."

Hát csak az a bajság, hogy az egész nyugati demokratikus jogállami közösség hazudik szerintetek, ez meg ugyebár orvosi eset. Én a helyedben nagyon nem erőltetném ezt a témát.

abc 2014.05.10. 22:05:28

@Pipas: A lényeget megragadtad.

Blogger Géza 2014.05.10. 22:06:16

@Poszt Olok001: Egy szakmunkás tanulja meg jól a szakmáját, minden más másodlagos. Nem lehet mindenki atomtudós. Az itthon is terjedő duális rendszer remélhetőleg ebben is segíteni fog.

Kerek négyszög 2014.05.10. 22:08:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Az, hogy harmincszor írsz le valamit, az ha szamárság, harmincadszorra is az marad."

Azért csinálják ezt, mert először is ezt adták ki nekik a pártközpontban, másodszorra meg egész jól bejött nekik. A letarolt magyar médiarendszerben ilyesmiket súlykolnak a jónépnek, és lám milyen szépen bejött nekik.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 22:08:12

@Poszt Olok001: 'Miert jo egymäst tekinteni ellensegnek? Mivel jobb a fityesz a maszopnäl?'

- sokkal, meg egyébként tökmind1 hogy a kisebbik rossz v. a legjobb

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.10. 22:10:19

Igazad van Fedor, sok dologban.

Ahol talán hibádzik a logikád, és a végkövetkeztetésedig, meggyőződésedig vezető út, az az, hogy túlságosan nagy hanngsúly, jelentőséget adsz a liberális normarendszernek, liberális paradigmának.

Márpedig ebből a szempontból valószínűleg sohasem fogod jól látni a Fidesz-szavazók lélektanát. Ahhoz egyféle paradigmaváltásra lenne szükség részedről, legalábbis elméleti szinten.

Egyébként ahogy látom, ugyanez a problémája van a teljes magyar baloldalnak, közülük is leginkább Bajnaiéknak.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 22:10:59

@Kerek négyszög: 'Hát csak az a bajság, hogy az egész nyugati demokratikus jogállami közösség hazudik szerintetek'

Nem, a bolsik hazudják azt hogy szerintük mit gondolnak a nyugati jogállamok, az nem ugyanaz.

Egyébként is leszarom mit gondolnak, én itt rendelkezem választójoggal nem ott. Ha ellenérdekeltek jó hogy hazudnak, pontosan ezt kell tenni nekünk is.

Kerek négyszög 2014.05.10. 22:11:20

@Blogger Géza:

"Egy szakmunkás tanulja meg jól a szakmáját, minden más másodlagos."

Például nehogy legyen kitekintése a világra, nehogy tudjon idegen nyelveket, mert akkor a fideszmaffia oligarhái nem tudják olyan egyszerűen sakkban tartani ezeket az embereket pl. egzisztenciális fenyegetettséggel. Az a cél, hogy minél többen legyenek az alattvaló, hugyé-szaré dolgoztatott rabszolgák.

Kerek négyszög 2014.05.10. 22:15:01

@Kón Bandit:

"Nem, a bolsik hazudják azt hogy szerintük mit gondolnak a nyugati jogállamok, az nem ugyanaz. "

Sutyerák beszéd, a nyugati demokratikus jogállamok százával adnak hírt a narancsbolsevik rombolásról. Hál istennek a hazai narancsos destruktív szekta mindezt nem tudja befolyásolni.

"Egyébként is leszarom mit gondolnak, én itt rendelkezem választójoggal nem ott. Ha ellenérdekeltek jó hogy hazudnak, pontosan ezt kell tenni nekünk is."

Rákosi Mátyás hajszál pontosan így vélekedett a demokratikus jogállamokról. Minden a helyén van.

Poszt Olok001 2014.05.10. 22:16:27

@Blogger Géza: Ezt a sötet demagog szöveget...a szakmunkäs nem attol lesz jo, hogy idiota satu, hanem attol, hogy erti a szakmäjät ES kepes logikusan gondolkodni. Kepes a problemät elemezni es a tanultakon felül (kombinäcios keszsegenek segitsegevel) uj megoldäsokat taläl. Ehhez pedig tudäs kell es ez nem atomtudosi szintet jelent. Viszont, ha nem eleg hülye, akkor meg a vegen ketelkedni mer abban is, amit te is irkälsz...es ez a vezereitek szempontjäbol igen kerülendö cel.
Csak a kerdes ilyenkor,h ki a valodi bünözö...aki a hatalom megtartäsa erdekeben elbutitja a dolgozo reteget??

Mellesleg kivänok neked sok ilyen satu szakembert, amikor szükseged van valamilyen szakmunkära.

2014.05.10. 22:17:14

stockholm szindrómás egy faszt,
síma agyhalott

Poszt Olok001 2014.05.10. 22:18:24

@Kón Bandit:
Valojäban semmivel sem jobb. Sok tekintetben meg kärtekonyabb is, de ez pärtälläs, elhivatottsäg es erdek kerdese csupän. Nekem egyik sincs, ezert nem is befolyäsolnak...lätszolag teged igen.

En nem viselem el, ha a pofämba hazudnak..te meg meg is köszönöd. Egeszsegedre.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 22:18:39

'Például nehogy legyen kitekintése a világra, nehogy tudjon idegen nyelveket, mert akkor a fideszmaffia oligarhái nem tudják olyan egyszerűen sakkban tartani ezeket az embereket pl. egzisztenciális fenyegetettséggel.'@Kerek négyszög:

menj orvoshoz, hirtelen.

Kerek négyszög 2014.05.10. 22:18:56

@Poszt Olok001:

"a szakmunkäs nem attol lesz jo, hogy idiota satu, hanem attol, hogy erti a szakmäjät ES kepes logikusan gondolkodni."

A FIDESZ NEVŰ DESTRUKTÍV SZEKTA PONT ETTŐL FÉL. EZ NAGY SZÁMBAN PONT A VÉGÜKET JELENTENÉ!

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 22:19:35

@Poszt Olok001: 'Valojäban semmivel sem jobb.'

Neked mind1, nő vagy csökken az államadósság, nekem nem.

nem baj, csak nem veszlek komolyan

Kerek négyszög 2014.05.10. 22:20:49

@Kón Bandit: Rátapintottam mi? Nem fog sokáig fájni meglátod.

Blogger Géza 2014.05.10. 22:21:48

@Kerek négyszög: Beszéltél te már életedben egy magyar szakmunkás- tanulóval? Ha meg tudna tanulni egy idegen nyelvet, nem abba az iskolába menne.

Ezeket a "fideszmaffiás oligarchia" szövegeket a pártközpontban találják ki nektek? Minden szakmunkás ki lesz szolgáltatva a munkaadójának, tök mindegy, melyik párttal szimpatizál az illető. Ha jól megtanulja a szakmáját, kevésbé lesz kiszolgáltatva, mert máshova is kellhet.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 22:21:49

@Kerek négyszög: 'Sutyerák beszéd, a nyugati demokratikus jogállamok százával adnak hírt a narancsbolsevik rombolásról.'

Az érdekeiket nyugodtan rombolhatjuk, engem az én érdekeim érdekelnek. Amúgy linkelj már egyet a 'százával'-ból..:DD

Blogger Géza 2014.05.10. 22:24:44

@Poszt Olok001: Speciel én azt várom el a nálunk dolgozó szakmunkástól hogy értse a szakmáját, és nem azt, hogy egy óráig tudjon mesélni a francia impresszionistákról. A magyar oktatás sokszor úgyis túl elvont, túl elméleti, túl tudományoskodó.

Poszt Olok001 2014.05.10. 22:27:33

@Kón Bandit: Ha neked nem lenne mindegy, akkor gondolkodnäl. Az ällamadossäg sosem volt ilyen magas mint most. Az eltolt adossägällomäny vagy a könyvelesteknikailag elrejtett nem jelent adossägcsökkenest, csak a szar ätlapätoläsät (vagy meg azt sem) egy mäsik ciklusra.
Gondolkoztäl,h a MANYUP 3000milliärd, az orosz 3000milliärd es a dollärkötveny ugyancsak 3000 milliärd Ft ertekü költsegvetesi kötelezettsege miert nem lätszik az äöllamadossägban? A manyupnak az akkori kb 21000 milliärd adossägot minimum 10%al kellett volna csökkentenie, de nem tette..azaz ennyi kötelezettseget beraktak titokban VAGY csak azt a penzt nyultäk le.

Ne vegyel komolyan, de nevetseges a hozzäälläsod. Sokäig erdekelt ami ott ment. Viszont semmi sem vältozott. Nektek eleg az üres szo es a hazudozäs. Ez sajnälatos es szänalmas. Majd,ha gondolkodsz es hajlando leszel ketelkedni abban, amit eled tolnak, akkor talän tenyleg erdekelni fog az ällamadosseg es az orszäg helyzete. Addig viszont csak szäjkaratezol.

Poszt Olok001 2014.05.10. 22:31:34

@Blogger Géza: Beteg vagy! Az elöbb szäjbarägosan leirtam,h miert erdemes tudnia a szakmunkäsnak. Erre nincs välaszod, ezert csak magadat ismetled. Nevetseges. Miert is lettel kozmunkäs troll? Tul vagy alulkepzett voltäl?

Az,h egy szakmunkäs tud szämolni, gondolkodni nem zärja ki (söt elösegiti), hogy ismeri a munkäjät. Az pedig a te szegenysegi bizonyitvänyod, hogy fingod nincs arrol, hogy egy szakmunkäsban mit oktattak regen. Viszont baromsägokat tudsz irkälni. Nezd meg a 10 evvel ezelötti tananyagot es utäna szällj magadba.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 22:34:04

@Poszt Olok001: Az államadósság aránya számít, a nominális államadósság súlytalan adat.

3000 mrd-dot nekem senki se emlegessen mert egyrészt nem vettük fel, másrészt mit érdekel amíg az államadósság csökkenő ARÁNYÚ.

Blogger Géza 2014.05.10. 22:34:28

@Poszt Olok001: "ennyi kötelezettseget beraktak titokban" :D :D :D Ezen msot halára röhögtem magam... Szerinted Orbán Viktor ürgebőrbe kötve egy csőszkunyhóba berak még valami titkos adósságot??? :)

Nyugodtan nézz utána: 2010 közepén 85 volt az eladósodottságunk, 2013 év végére ez 79%-ra csökkent. És reális a további csökkentés:

. Az Európai Uniónak megküldött konvergenciaprogram szerint 2017 végéig a bruttó hazai össztermék (GDP) 75,2 százalékára csökken az államadósság.

www.hirado.hu/2014/05/05/banai-romlo-feltetelek-mellett-is-3-szazalek-alatt-maradna-a-hiany/

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 22:39:19

@Blogger Géza: @Poszt Olok001:

Qrva nevetséges az ellenzéki adóssághiszti.....:)))

kádár alatt, szocik=MegyóFeriGordon alatt végig csontra emelkedett az adósság, kizárólag a 2 Orbán kormány csökkentette, úgy, hogy mellette még az állami tulajdon aránya is nő, nem privatizálnak ezerrel, mint Horn meg Bokros

- Tehát ha a cégem igazgatói posztjára egy bolsi pénzügyér meg egy fideszes között kell választani, az nem túl nehéz döntés....

Poszt Olok001 2014.05.10. 22:40:39

@Blogger Géza: Vicces, hogy 2013 vegi adattal takarozol, mikor februärban kiderült, hogy azert volt lätszolag olyan alacsony az adossäg, mert elfelejtettek pär kötelezettseget kifizetni. Magyarul hazudtak. Hazugsäggal akarsz becsületet magyaräzni? Ez tenyleg nevetseges

Kerdesem toväbbra is el:
Miert lettel közmunkäs bertroll? Alulkepzett voltäl?

Egyallampolgar 2014.05.10. 22:46:18

Ez egy tökjó írás egy sánta summázattal. A Fideszre azért szavaztak mert nem volt alternatíva a nácik és a szocik nem azok. Szerencsére. A többiek pedig sokak szemében nem is látszanak. Hát itt a lehetőség 4 év alatt be kell épülnie a köztudatba annak aki érdemi alternatíva akar lenni.

Blogger Géza 2014.05.10. 22:50:11

@Poszt Olok001: Soha nem voltam közmunkás, te ostoba. :)

Mi az, amit "elfelejtettek kifizetni"?

.., 2014.05.10. 22:56:25

@Blogger Géza: na akkor egy kis matek. Ha 2010-ben 85% volt az államadósság, most meg 79%, és közben az államadósság 9%-ának megfelelő állampapírt vontak be (1500mrd ugye a MANYUPból), azaz jelenleg csak emiatt az intézkedés miatt 76%-nak kellene lennie, és ehelyett 79%, akkor csökkent, vagy nőtt az államadósság?
Másképpen fogalmazva - a manyup rablás nélkül ma 88% lenne az államadóság.
Ezt hogyan magyarázod meg?

Vombatus Ursinus 2014.05.10. 23:08:05

@Blogger Géza: Géza, ezt a faszságot az államadósságról már ezerszer olvastam tőled, meg a klónjaidtól, de mindig baromság volt. Ezt mindig akkor szoktad előhozni, mikor már végképp nem tudsz mit írni. Ne unod még, hogy hülyét csinálsz magadból?

Vombatus Ursinus 2014.05.10. 23:09:35

@Blogger Géza: "Soha nem voltam közmunkás, te ostoba. :)"

Még lehetsz, ha ilyen szarul trollkodsz.

Blogger Géza 2014.05.10. 23:10:23

@..,: 1500 Mrd az semminek nem 9%-a. Amúgy természetesen a folyó évi költségvetések nem szufficitesek, tehát kismértékű hiány van, de nem olyan borzalmasak, mint az MSZP idején.

Az ilyen "ha a nagyanyámnak kereke lett volna" okoskodásoknak nem sok értelmük van, ha a kormány nem csinált volna semmi reformot (pl nyugdíjreform), és rohantuk volna tovább ugyanúgy a szakadék felé mint korábban, persze, hogy még nagyobb lenne az adósság. De - csinált.

Vombatus Ursinus 2014.05.10. 23:11:07

@..,: Most jön majd a GDP-arányos és a nominális adóssággos parasztvakítás, amit Géza se ért, de miután hülyeség, elő szokta adni. Majd figyelj! :)

Blogger Géza 2014.05.10. 23:11:38

@Vombatus Ursinus: Nem, én mindig ismertetem a tényeket a tudatlanokkal, még ha ez nektek fáj, akkor is. :)

Blogger Géza 2014.05.10. 23:13:02

@Vombatus Ursinus: Nem, azt ti nem értitek, de már megszoktam. :)

2014.05.10. 23:15:49

Orbánban csak az a jó hogy egy vén fasz már, előttem fog meghalni és egy jót szarhatok majd a sírjára :DD

.., 2014.05.10. 23:18:02

@Blogger Géza: Ezt hogy érted, hogy az 1500mrd semminek nem a 9%-a? A GDP 9%-a természetesen. Tehát a kormány gyakorlatilag megsemmisítette az államadósság 9%-át. Tehát aznap, amikor ez történt pontosan 9%-kal csökkent az államadósság. Nem tudom máshogy írni.
Most mégis magasabb, mint a 2010-es érték mínusz 9%, tehát a "normál" ügymenettel (amikor épp' nem rabolt el manyup pénzt) NÖVELTE az államadósságot.
Arról lehet vitatkozni, hogy fenntarthatatlan volt a manyup rendszer, vagy sem, de akkor ne nevezzük magunkat az államadósság csökkentés kormányának, ha az az adósság valójában nőtt.

Vombatus Ursinus 2014.05.10. 23:19:40

@Blogger Géza: Nekem nem fáj, ha hülye vagy, nem én égetem magam.

Blogger Géza 2014.05.10. 23:20:08

@..,: Nem, 1500 Mrd az nem a GDP 9%-a. És a bevonás nem egyik pillanatról a másikra történt.

.., 2014.05.10. 23:20:22

@Vombatus Ursinus: Minekutána az előbb valakitől nagybetűkkel kérte számon, hogy ARÁNYOS adósságokról beszéljünk, próbáltam ezzel érvelni.

Vombatus Ursinus 2014.05.10. 23:26:14

@..,: Ez a Géza egy nyomorult, rég elhasznált troll, a mostani cikkhez kb. nincs egy szava sem, csak terel, bedob mindenféle baromságokat, hogy azon tudjon rugózni. Ha lenne itt szűrés gomb, már rég rátettem volna, de így csak olvasgatom az ezerszer ismételt faszságait. Semmi új nincs a hozzászólásaiban, csak az ezerszer ismétel hülyeségeit irkálja. Ez a dolga.

.., 2014.05.10. 23:29:34

@Blogger Géza: De igen. 2011-ben Mo GDP-je kb 20ezer mrd Ft volt. Ennek az 1500mrd forint - najó - csak kb 8%-a.
Ja és de, egyik napról a másikra csökkent - ÁKK ábráját nézd itt:

nol.hu/gazdasag/20140205-eluszott_a_nyugdijvagyon-1442547

Tehát?

Poszt Olok001 2014.05.10. 23:30:02

@Blogger Géza: Ha nem voltäl közmunkäs, akkor alanyi jogon fosol ennyi faszsägot össze? Tenyleg hiszel bennük anelkül, hogy utäna szämolnäl?

Mi a munkäd (ezt amit itt müvelsz ne vegyük annak) es a vegzettseged?

Poszt Olok001 2014.05.10. 23:34:02

@Blogger Géza: Nem egyik pillanatrol a mäsikra törtent a bevonäs? Wow... szerinted, ha a MANYUP penzek nagy reszet ällampapirban kell tartani (törvenyi elöiräs szerint), es egy becsületes huszärvägässal ällamositjäk a MANYUP penzeket (viszonylag rövid idö alatt), akkor az az ällamkötvenyböl fakado kötelezettseg megszünese nem azonnali hatäskent kene, hogy jelentkezzen. Illetve ennek a hatäsnak szerinted nem tartosnak kene lennie, ha az ällamadossäg merteket valoban nem növelik???

Blogger Géza 2014.05.10. 23:35:11

@..,: Nem igaz, nem annyi volt a GDP. Amúgy az általad belinkelt írás is téged cáfol, abból is kitűnik hogy nem egyszerre volt a csökkenés. ("Ebből 435 milliárd forintot a tavalyi év utolsó hetében forgatott adósságcsökkentésre a kormányzat") De egy jó tanács: ha nem egy pártlap népbutítására vagy kíváncsi, ne a nolt olvasd.

Amúgy most mire akarsz kilyukadni? Azt már bebizonyítottad, hogy semmivel nem vagy tisztában (GDP, csökkentés ütemezése), de mire volt ez jó?

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 23:36:32

Tök jó hogy akkora a káosz a kommunista pártban, hogy a választásokon mocskosul bebukott államadósság hazugságon kívül máig nem találtak ki újabb hazugságokat..:), valamit meg csak kő má mondani e

második csicskalángos - EP választás
harmadik csicskalángos - HÖNK választás

Vombatus Ursinus 2014.05.10. 23:40:02

Érdemes elolvasni a Magyar Narancs cikkét teljes egészében, és elcsodálkozni, szégyenkezni, megdöbbenni, hogy egy Fülöpháza nevű településen hogy élhet ennyi retardált hülye, akik nagyjából annyit tudnak az egész magyar közéletről, hogy A "szocik mindent elvesznek", meg hogy " A Jóska nem tudta elintézni", ez tényleg félelmetes.

puszt 2014.05.10. 23:42:21

@Blogger Géza: Komolyan gondolod, hogy a bebetonozott pártkatonák ellenében bárki más tudna kormányozni, mint Orbán? Ő már ellenzékben is kormányozhatatlanná tette az országot, fanatikusaival. Erzsébet híd, d209 (most persze nem számít)bankár kormány (és most?)megélhetési, világszégyene népszavazás, külhoniak uszítása...Bp. szétveretése.Fanatizál, mozgósít, tetszik, nem tetszik, végsősoron SAJÁT népe ellen! Csak hogy lásd, van más nézőpont is

Vombatus Ursinus 2014.05.10. 23:43:13

@Kón Bandit: Mi van Banditkám, melyik nickedet baszták ki már megint ezek a mocskoskomenista, liberálbolsevik, cionista moderátorok?

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 23:44:33

@puszt: Na én nagyon örülök, hogy tudnak kormányozni MOST. A cucik meg 2010 előtt se tudtak, kit érdekelnek? Az baszna be ha 2018ban is a parlamentbe jutnának.

.., 2014.05.10. 23:47:57

@Blogger Géza: Srác, nehogy már meghazudtolj. Szerinted mennyi volt a GDP 2011-ben? A nyilvánvaló tényekkel ne vitázz már! Írd le a számot! A tény az, hogy 7-8%-nyi államadósságot az állam leírt! Ennyivel kevesebbnek kellene lennie (legalább ugye), ehelyett több. Mit nem lehet ezen érteni?
Arra akarok kilyukadni, hogy a kormány az államadósság elleni küzdelmet jelölte meg egyik legfontosabb céljaként, erre gyakorlatilag növelte azt az alapfolyamatok által (tehát ha az egyszeri csökkentés(ek)től).

Hyla arborea 2014.05.10. 23:50:29

@Benjamin Eisenberger: Anyád szemét kellett volna kilőni amikor először felsírtál te köcsög.

nandras01 2014.05.10. 23:52:27

@Benjamin Eisenberger:
kedves barátom, nem gondolkodtál még azon, hogy elmenj innen a picsába?
ne érts félre, nem az országból -nem akarok én rosszat más nemzeteknek-, hanem a blogról. annyi szép fideszbarát blog van, ahol jóízűt beszélgethetsz a többi ápolttal, miért érzed szükségét, hogy ideszarj?

chepunk 2014.05.11. 00:23:57

"Egyszerűbb a megoldás: a lakosság egy részének Orbán jó, egy másik nagy részének meg ő a kisebbik rossz.

Ez nem Stockholm-szindróma, hanem racionális választás. "

Inkább az ország egy kisebb részének orbán jó, mert szerelmes belé (aztán majd csalódik akkor meg majd gyűlöli...), a nagyobb részének meg nem jó az ország és letiplizik, így nem is érdelki ez az egész!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.11. 00:26:17

@nandras01:

Nem. Öröm nézni ahogy szenvedtek :)))

Nyugi, a Kormány 25-én és oktoberben is tarolni fog :))

A "bűnös városban" meg megmarad Tarlós István mint főpolgi.

Ezt veheted már most ténynek.

nincs semmi baj! 2014.05.11. 00:27:51

Charles Taylor például ezzel kampányolt: "He killed my ma, he killed my pa, but I will vote for him.", és a szavazatok 75 százalékát kapta az 1997-es libériai elnökválasztáskor. Van még hová fejlődni :)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.11. 00:29:09

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Bocsika de az oktatás leépítése a féreg "Magyar" Bálint idején zajlott.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.11. 00:30:29

@maxval a gondolkodó birca:

Milyen csőcselék??? Ha többen ott lettünk volna akkor simán bukott volna még azévben a gyurcsány kurmány. Én ott voltam. Te nyilván nem, ez nem bűn de attól még ne ugass és ne az ő pártján állj ebben!!

anonymand 2014.05.11. 04:42:10

@Blogger Géza:

Tisztelt Blogger Géza!

Kérlek, legyél szíves Te meghatározni, hogy a manyup pénzekből mennyit fizettek államadósság csökkentésére, valamint, hogy a felhasznált zsozsó körülbelül hány százaléka volt az államadósságnak.
Nem köll fillérre pontosan, de ha lehet, elfogadható számokat írj!

Segítségedet előre is köszönöm!

Tisztelettel:
anonymand

Sejk a derék katona 2014.05.11. 06:18:14

mi ez a norvég kalap ? amiről mindenki beszél?
segíjt kérnek megint a norvég cigányok?
ne aggyunk ! csak szaporodnak a pénzünkön...
ezek tüzifának kiirtyák a magyar akácot is !!!

Sejk a derék katona 2014.05.11. 06:19:05

aznap amikor orbán meggebed szétporlik a fideSS
(na jo nem aznap mert pár napig majd titkojják a dakoták)

röhögő 2014.05.11. 06:22:32

Államadósság
2010 május 19330 milliárd
2014 május 24600 milliárd

Eltűnt 3000 milliárd manyup megtakarítás.

A hiány április végén 950 milliárd, ami a tervezett 97 százaléka és abszolút rekord.

Magyarország jobban teljesít.

röhögő 2014.05.11. 06:25:20

@Blogger Géza: "Nyugodtan nézz utána: 2010 közepén 85 volt az eladósodottságunk, 2013 év végére ez 79%-ra csökkent. És reális a további csökkentés:"
- Trükkökkel Gézukám! Azóta felvettünk kb 2000 milliárd újabb hitelt!

braue 2014.05.11. 06:56:38

Nem érzitek mennyire szánalmas ez az évek óta tartó primitív propaganda, amivel kétszer buktátok csontra a választást? Csak folytassátok vén fogahullott bolondok!

"Az MSZP hagyományosan idős szavazótábora némileg fiatalodott a Demokratikus Koalíció
kiválása óta (mely a legidősebb szavazótábort tudhatja magáénak), ám ezzel együtt is igen
magas az idős, hatvan év feletti szavazók aránya

A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

röhögő 2014.05.11. 06:59:55

@braue: ..ásít...

A Békemenet után ilyen hülyeségekkel jössz? :-))

toportyánzsóti 2014.05.11. 07:01:41

Nem érdemes olyanok belvilágát kritizálni akik csak a bértollnokok és volt komcsi rezsimszolgák által kitalált hírekből tájékozódhatnak.Ahol van kritikai info ott 2%-os párt a narancsmaffia,akik megőrülnek a legkisebb kritikától,még a konzervatív jobboldaliakat is árulónak,komcsinak bélyegzik rögtön,ülősztrájkoló gyermekeinkre elítélt kábszerterjesztő-kurvafuttató maffiagyilkosokat szabadítanak.

toportyánzsóti 2014.05.11. 07:07:20

@braue: Nem érzed mennyire szánalmas vagy vén fogahullott bolond narancsvakegere a jóistennek?Benyaltad a másoknak kitalált gyagyakampányt.Berlusca ma már közmunkán van,nemsoká élő istened is a csuti csatornákat pucolhatja,esetleg füvet nyírhat a kertvégi stadionban.

toportyánzsóti 2014.05.11. 07:11:38

@Kón Bandit: Le kéne lépned a tudatmódosítókról csicska.Teljes csőd lesz az életed ha nem teszed meg időben.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.11. 08:59:13

@Benjamin Eisenberger:

Nem akarok nyilas kormányt, ez van. Így bárkit támogatok ellenük.

citrix 2014.05.11. 09:00:30

Kádár szerint aki nincs ellenünk az velünk van. Orbán vezér szerint aki nincs velünk az ellenünk van. Orbánt sokkal inkább Rákosihoz hasonlítanám, mindent róla másol.

béla a görög (törölt) 2014.05.11. 09:01:52

Hmmm...
Ilyen színten sötét parasztot még elképzelni sem tudtam. Jobb volt.
Mondok én valamit.
Inkább ne oszd meg ezeket az infokat, mert jobb a tudatlanság.
És hogy a szocik elveszik mindenét?
a) Mit? b) max gyámság alá helyeznék, de miért tennék? Pénzbe kerül azt igyon a kocsmába meg robbanjon fel a mája a hülyéjének... Olcsóbb! Tisztább, szárazabb érzés.
A hülye parasztja azt hiszi számít valamit. Teljes inkompatibilitás a XXI. századdal.

♔batyu♔ 2014.05.11. 09:13:07

Azért az, hogy valaki kioszt két fülest a nejének még mindig jóval kisebb bűn mint szétrabolni a közösség vagyonát.

Nyilván ezért nincs ott ballibsinek esélye.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.05.11. 09:25:32

@Benjamin Eisenberger: Te szerencsétlen barom, csak 2008 előtt és 2008-2010 között a szlovák kormánynak nem volt egy olyan ellenzéke, mint a Fidesz. Akik ott tettek keresztbe a kormánynak ahol csak tudtak, majd 2010 után pontosan az ellenkezőjét valósították meg annak, amiről addig ugattak. Mondjak példákat is vagy gondolkodsz te is. "Nem megszorítások kormánya" a 27%-ra emelt Áfával, a népegészségügyi különadókkal, a bankadóval, a közműszolgáltatók különadóival, a tandíj bevezetésével... Próbálj meg józanul gondolkodni, bár ez neked nem megy, mert olyan mélyen vagy beszorulva a Fidesz és a Felcsúti Csüngőhasú seggébe...

vajdasagi 2014.05.11. 09:35:09

@Benjamin Eisenberger: No azért én jól emlékszem a magánpénztárak kifosztására. Meg még sok másra is. A bankköltségem is azért nagy, mert úgymond a bankokat bünteti a kormány, de valójában rajtuk keresztül engem foszt ki.

♔bаtyu♔ 2014.05.11. 09:45:10

@The Lonewolf: És akkor most mi van? Feri Orbánéktól nem volt képes kormányozni? Orbán sodorta olyan helyzetbe, hogy 30%-al!!!! kellett növelni az államadósságot?
Orbán a felelős a kurva nagy 8% feletti!!!! államháztartási hiányokért?
Sőt, Orbán csődbe vitte őket, amit csak egy IMF hitellel tudtak elkerülni?

Akkor meg mit sírsz b+, örülj neki, hogy Orbánék vannak, hiszen Gyurcsányék akkor egy kalap szart nem érnek.

béla a görög (törölt) 2014.05.11. 09:46:54

@braue: Primitiv vagy!
Egyrészról még csak most kezdjük el szidni a primitiv fajtádat, másrészről a fideszt tartják fenn az öreg nyuggerek.
Ahogy halnak kifelé jönnek majd azok akiktől a fidesz elvitte a manyupot. Ne félj nem fognak a fideszre szavazni!
Két jó diplomám és szakmám van te here. olvass kevesebb történelmet!

Göntér László 2014.05.11. 10:15:16

Úgy vélem, hogy még most is aktuális a következő:
ktkj.blog.hu/2014/03/23/a_vedelemrol_239

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 10:16:12

@Blogger Géza:

Nézd hozzá a foglalkoztatási adatok növekedését is, a növekedésből vond ki a közmunkásokat (Hisz ők segély helyett dolgoznak, mint ezt hangoztatjátok oly sűrűn!), és az így kapott eredménnyel dicsekedj.

randomuser1 2014.05.11. 10:21:47

lehet magyarázkodni, hibát keresni mindenki másban, szidni a választópolgárokat, de a tények makacs dolgok, az emberek kétharmada választotta, másodszor egymás után.
és igen, az emberek arra vágynak, amit Orbán Viktor testesít meg, a bizalom, a Magyar Kisember iránt érzett tisztelet, a kiszámíthatóság,Ő egy példakép, aki törődik velünk, egy földre szállt Isten, Jézus- vagy Kádár reinkarnációja.
a baoldaltól nem kaptunk semmit, csak hiteleket meg a multik ajnározását, hazdozást, pártütést, folyamatos belső harcokat még a mszp-n belüli is. elegünk lett ebből, ennyi, el lehet menni, ahogy gyurcsány mondotta volt....

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 10:25:03

@Blogger Géza:

Te butus! Nickelsdorftól Watervilleig tele van a világ olyan magyar szakmunkásokkal, akik megtanultak egy nyelvet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 10:28:19

@Poszt Olok001:

"A manyupnak az akkori kb 21000 milliärd adossägot minimum 10%al kellett volna csökkentenie,"

- ÉS ebben a dologban az a szomorú, hogy a manyupok állományáénak a kb. fele volt állampapírban. Ezeket a papírokat a vagyonrablás során elég volt betenni a papírdarálóba, és már is ennyivel csökkent az adósság.

És mégsem!

űrszelvény (törölt) 2014.05.11. 10:32:25

Amióta az emberek elhajtották a bukott baloldalt, azóta kiderült, hogy mindenféle mentális betegségben szenvednek. Folytassa kérem, érdeklődéssel hallgatom Önt... :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 10:34:16

@Blogger Géza:

"Nyugodtan nézz utána: 2010 közepén 85 volt az eladósodottságunk, 2013 év végére ez 79%-ra csökkent. És reális a további csökkentés:"
- Volt valamilyen könyvelési trükk decemberben. Emlékszel?
www.portfolio.hu/gazdasag/iden_is_csak_ikszre_hozzuk_az_allamadossag_elleni_harcot.194117.html
nepszava.hu/cikk/1017503-trukkozik-a-kormany-az-allamadossaggal

". Az Európai Uniónak megküldött konvergenciaprogram szerint 2017 végéig a bruttó hazai össztermék (GDP) 75,2 százalékára csökken az államadósság."
- Ha elküldöm a Zúnijónak, hogy Mari bácsinak tizenhétre szarva nő, attól még hazugság azzal dicsekedni, hogy nálunk őshonos az unikornis.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 10:43:01

@Blogger Géza:

"a bevonás nem egyik pillanatról a másikra történt."

- Ne írjál már ekkora hülyeségeket basszki! A törvény hatálybalépésének a pillanatában a bevonás megtörtént. Az más kérdés, hogy ezeket a papírokat nem lehetett egy másodperc alatt ledarálni, hogy a darálásukról jegyzőkönyvet kellett készíteni, stb.....

űrszelvény (törölt) 2014.05.11. 10:46:33

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Naívság volt azt gondolnom, hogy majd tényekkel cáfolod meg mindezt... :)

Miért is nem reális 2017-re a 75,2% ?

http://www.google.hu/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country:hu&ifdim=country_group&tstart=800143200000&tend=1368223200000&hl=hu&dl=hu&ind=false

Egyébként valóban komoly emberhez méltó felemelni 55%-ról 82%-ra az államadósságot, átadni a kormányzást, majd pedig bőgni és fröcsögni, hogy magas az államadósság, mert 82%-ról csak 79%-ra csökkent :)

Bruno 2014.05.11. 10:47:35

Semmi baj nincs a poszt-tolóval. Neki is csak akkor lesz baja amikor a napszám amit az új urakól kap még kenyérre sem lesz elég. Na ez viszont az ő baja lesz. Majd megoldja (vagy nem).

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.11. 10:48:09

@Blogger Géza: @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A manyup vagyonnak kb. fele volt állampapír. Azt egy lépésben vonták be.

A vagyon másik fele kevésbé likvid értékpapírban volt, aminek egy részét az állam megtartotta, hogy a stratégiailag fontosnak tarott vállalatokban állami részarány és beleszólás is legyen. További részét fokozatosan értékesítette. És akkor még ott van a reálhozam kifizetés része (200-250 milliárd), meg egy része ugye még ma is magántulajdonban van (170 milliárd).

Min vitatkoztok?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 10:52:35

@Emmanuel Goldstein:

Legyünk korrektek! Az emberek kétharmada nem szavazott rá sosem. Sem a választásra jogosultak kétharmada, sem a szavazáson megjelentek kétharmada.

Pusztán a mandátumok kétharmadát birtokolja.

nyuggernyúzó 2014.05.11. 10:55:59

Mi az, hogy "jó"? A születésszám folyamatosan esik, a fiatalok kivándorolnának, a rejtett erőforrás tenyészet pörög. Ennek a társadalomnak van maximum 2-3 évtizede. Persze az átlagembert ez nem érdekli, lényeg a rezicsöki, nyugdíjvédelem, pálinkafőzés, nekik ez a jó.

röhögő 2014.05.11. 11:11:32

@Emmanuel Goldstein: "de a tények makacs dolgok, az emberek kétharmada választotta, másodszor egymás után."
- Csak a választáson részt vettek 44 százaléka. Az nem az emberek kétharmada.

Rátóti Mutyikos 2014.05.11. 11:11:58

azt szeretem a fidesznacikban, hogy hihetelen kepmutatok. amig szerintuk gyurcsany szemelyesen "lovette ki a szemeket" tenyleg elhiszik, hogy orban nem tud amilliardos tolvajlasokrol es a kisemberek tonkretetelerol (trafik, fold, egyeb mutyi).

az meg kulonosen bajos, hogy az a nep, aki orban 2/3-al megszavazta tegnap az osztrak szakallas not is megszavazta. :DDDDD

röhögő 2014.05.11. 11:13:08

@♔bаtyu♔: "s akkor most mi van? Feri Orbánéktól nem volt képes kormányozni? "
- Igen, Feri ebben hibázott hogy foglalkozott az ellenzékkel. Olyan pofátlanul kellett volna kormányoznia ahogy most Orbán teszi.

polgári kór 2014.05.11. 11:17:13

Amíg cucilinsik és nácik vannak, addig jó, míg Orbán van hatalmon.

As simple as that

röhögő 2014.05.11. 11:23:00

@nyuggernyúzó: A születésszám éppen most sokat javult.

J.László 2014.05.11. 11:32:14

@Rátóti Mutyikos:
De hiszen ti szeretitek a szakállas néniket (és bácsikat). Vagy mégsem?

randomuser1 2014.05.11. 11:34:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ez nem érv, amíg nem kötelező a választás, nincs jelentősége mennyien maradnak távol, nem jelképez semmit.
Senkit nem tartottak vissza erőszakkal, aki elment, mert akart szavazni, az meg a fideszre szavazott.

old_field 2014.05.11. 11:36:43

tipikus ál-libsi söpredék... :D ha nem rájuk szavaz a többség, akkor hülye az ország...végülis gyurcsányi is megmondta ! :) gratula fedor....szánalmas vagy !! összes retek indexes libsi blogger : egy szinten vagytok a politikával és a politikusokkal...(jelzem 20 év alatt most először nem szavaztam, de nem venném a bátorságot, hogy lehülyézzem a szavazókat, persze nem vagyok "jelenlegi magyar értelemben" : "liberális"...)

randomuser1 2014.05.11. 11:37:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ő, igen, félrenyomtam, így van, az emberek nagy része nem szavazott a fideszre és aki egyátalán akart is valakire szavazni, annak is csak a fele szavazott a narancspártra. ettől függetlenül, evvan, ilyen a demokrácia.

röhögő 2014.05.11. 11:58:21

@J.László: Megjöttél, te net leghülyébbje?

d2net 2014.05.11. 12:11:09

"Egy ember tévedhet,de a PÁRT sohasem téved"

...ismerős????
Imétli magát a történelem.Nem kell hozzá semmi,csak pár millió buta paraszt.
..És abból van itt bőven.

kissiú 2014.05.11. 12:31:32

@Blogger Géza: "Ha az egyesült baloldal kapott volna 45%-ot, és a Fidesz meg 25%-ot, most baloldali 2/3 lenne."

Van egy olyan érzésem, hogy fog még változni ez a rendszer, attól függően, hogy a választás közeledtével hogy áll a kormánypárt. Ne legyen igazam.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 12:33:54

@Emmanuel Goldstein:

Ettől függetlenül a viktorpárt csak 44%-ot kapott. Darabra meg közel félmillióval kevesebbet, mint négy éve.

high up! 2014.05.11. 12:46:47

Akárnilyen korszakot írunk, a teljesen IQ-katasztrófa magyarok aránya 80%.

Ez a 80%-nyi Átlaghülyemagyar réteg az, amelyik rendre elmegy jobbágynak, egyszer a komcsikhoz, egyszer a Nemzeti Fidióta Suttyókhoz. Ez a 80%-os Átlaghülyemagyar réteg a 10 éves gyerek szintjén beragadt IQ-jával rendre megvezethető és ezért ők azok akik rendre seggre vágnak mincdeféle fejlődési lehetöséget.

Kádár vagy Horn vagy gyúrtcsány vagy Tovaris Orbanescu? Az Átlaghülyemagyar mindegyiket magára szavazta. Úgy, hogy 80-as IQ-val már nem tesz az ember. De a 80%-nyi Átlaghülyemagyarnak ennyi sincs.

Az Átlaghülyemagyar 24 évet kínlódott, hogy visszajusson oda, amiből 1990-ben ki akart szabadulni. És a hülyéje még tapsol is önmagának.

Szóval Horn meg gyúrtcsány után van egy új Kádár János, a felcsúti hordószónok, aki ma is beeteti ezt a 80%-nyi Átlaghülyemagyar birka réteget azzal, hogy "Ti vagytok a legjobbak", meg "A világnak tőletek kellene tanulni"

A Hárompluszkettő (gy-k: 3+2) meg Izaura meg VV Iza népe meg boldogan zabálja az egyszer internacionalizmusba, másszor meg nemzeti trikolórba csomagolt SZAR életét.

FOLYTASSUK!

zobod 2014.05.11. 13:01:52

@high up!: nem kell hülyemagyarozni, a hülyefrancianémetsvédstb sem jobb. Magyarországon '45-ben szűnt meg a feudalizmus, és ami utána jött évtizedekig, az sem a polgári kapitalista társadalmi viszonyokról szólt, hanem az addigi elnyomottak szociális helyzetének javításáról, nemzetközi normák szerint elégtelen reálteljesítmény nélkül, adósságból. Nem kell türelmetlennek lenni, ha az EU egyben marad és meg tudja őrizni jelenlegi helyzetét a világban, akkor a mostani harmincasok unokáinak átlag életszínvonala már simán lesz olyan szinten, mint most a szlovének, spanyolok, írek ami relatíve, hozzájuk képest lehet nem lesz túl jó, de abszolút értékben nem rossz. A core EU utáni vágyakozás meg illúzió, hiába van itt a szomszédban, nem ők a referencia. Viszont semmi akadálya annak, hogy egyéni stratégiákkal elérd a magad jólétét, manapság Magyarországon tehetséges, vagy legalábbis nagyon szorgalmas és közepesen értelmes ember jó szakmával simán el tudja érni azt, amit egy fejlett gazdaságú európai társadalom tud nyújtani a középosztályának. Ez kétségtelen lentebb van, mint amire ugyanez az ember Nyugat-Európában, vagy pláne az angolszász világban jutna, de nem csak a pénz számít, akinek meg csak az, az mehet, nincsen akadály előtte.

high up! 2014.05.11. 13:04:21

@ccactus:

A manyup vagyon teljes egészében államadósság csökkentő tétel, míg az abból a likviditásból vett állampapír NEM államdósság növelő.

Ergo a manyup vagyon visszaállamosításából és a 4 év megszorításaiból az államadósságnak 65% körül kellene állnia.

Csakhogy továbbrais 83%-on áll, mert az Orbanescui Oligarcha ezeket a pénzeket inkább kivette az államkasszából és hazavitte magának egykulcsos szja, végtörlesztés, közbeszerzési alkotmányos költségek, offshore haveri gázcégek és hasonló jogcímek keretében.

Na ezért maradt az Átlaghülyemagyarra 4 év újabb sarcolás után pontosan ugyanannyi államadósság mint 4 éve. Sebaj Európai betegei, akkor ebben a ciklusban pontosan onnan indulhattok el az összeomlás elkerülésére, mint 2010-ben. Feltéve ha van még mit odaadnotok sarcként az állampártnak!

FOLYTASSUK!

high up! 2014.05.11. 13:19:20

@zobod:

Jaj de szép komcsi-libsi nyelvezeted van neked NER elvtárs!

Aszongya: "majd az unokáinkbnak jobb lesz!"
Teccik tudni ki fújta ezt az ótvar dumát? Kádár eftárs.

Aztán meg: "az egyén szintjén kell boldogulni"
Ezt meg teccik tudni ki fújta rendre? A szadeszes libsik.

Ezeket köpködtétek ti itt 20 évig, ti fidióta tenyészbirkák. Mert az uraságod aszondta ellenzékben, hogy ezek undorító dolgok. Amikor meg az uraságod a konchoz került, akkor meg kiadta nektek, a jobbágyainak a parancsot, miszerint ezek jó dolgok. Tapsoljatok neki! Meg zárjatok össze birkamenetbe!

Barátom, ezt szeretem bennetek: élőben nézni, hogy az agyhalott, birkatenyészet Átlaghülyemagyarok aránya ciklusról ciklusra rendre 80%-on beragad. Nem csökken egy fabatkát sem. Akárcsak az államadósság.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.11. 13:23:33

@high up!:

Az államadósság alakulása elsősorban az államháztartási hiány, az infláció és az elmúltnyolcévben felvett deviza államadósság miatt a forintárfolyam alakulásától függ. Emellett hatással van rá a privatizáció/reprivatizáció során befolyt/kifizetett összegek.

Namostaz államháztartást kiegyensúlyozta a kormány, így az nem növeli az államadósságot. Az infláció alacsony, így az elinflálással nem tud csökkenni az adósság, privatizáció nem volt, ellenben reprivatizáció annál több, ami a kimenő pénzek miatt növelte az adósságot. Az árfolyam pedig romlott, ami a devizaadósság forintértékét növeli.

Tehát a manyup egyszeri államadósság csökkentő hatását elvitte a reprivatizáció (MOL, EON, Richter, Rába, ... stb) és a forintárfolyam változás. Mondjuk ez utóbbi tulajdonképpen semleges tétel, hiszen a devizatartalék értéke ugyanennyivel nőtt, csak ez a bruttó adósságszámban nem látszik.

Az államháztartási hiány leszorítása pedig csak arra elég, hogy az ne növelje tovább az adósságot, de a csökkentéshez szufficit kellene.

Szóval mindenféle összeesküvés elméletek nélkül is levezethető a jelenlegi államadósság ráta.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.11. 13:24:58

@high up!:

Ja, és a reprivatizáció pedig az állami vagyont növeli.

randomuser1 2014.05.11. 13:28:01

@high up!: te nagyonokos, ezek nem politikai lózungok, sima mezei közhelyek :)

Göntér László 2014.05.11. 13:58:50

Szerintem sem a régi, sem a mostani vezetőink nem tudták, hogy milyen országot is akarnak. Minden valamire való szervezetnek van szervezeti felépítése és valahogy kialakítják, a döntésekhez a döntéshozók súlyát. Hallunk néha a hatalmi ágak szétválasztásáról, de az egész államhatalmi rendszer felépítéséről egyik párt sem beszél. Ezekről a kérdésekről én a következőket gondolom, ami nem biztos, hogy elfogadható, de szerintem vitaalapnak megteszi. ktkj.blog.hu/2011/09/25/a_demokratikus_kozhatalom_felepitese
ktkj.blog.hu/2011/09/26/merlegen_a_kepviselok_es_a_kepviseleti_intezmenyek

rockjano 2014.05.11. 14:01:04

Állítólag ez úgy van hogy ha az embert nagyon sokat dugják seggbe eleinte fáj de egy idő után megszokja és késöbb meg is szereti.

No itt tart ez a kis gyönyörű ország...

Furcsa élvezet de mi ilyenek vagyunk...

űrszelvény (törölt) 2014.05.11. 14:09:30

@high up!: Te hülyézel másokat, de Te még arra se vagy képes, hogy egy néhány soros levezetést írj, hogy miért kellene 65%-nak lennie az államadósságnak a manyup vagyonnal. Arról nem is beszélve, hogy komoly ember nem csak hasból bedob néhány számadatot, hanem hoz rá valamilyen forrást is.

Nagyon szépen kérünk Téged és a kollégáidat, hogy most már komolyodjatok legalább egy kicsit. Szeretjük a jobboldalt, de annyira azért nem, hogy harmadszor is kétharmada legyen!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.11. 14:18:00

@rockjano:

Azt mondják, sokat elmond az emberről az, hogy milyen példákat hoz fel szemléltetésként.

űrszelvény (törölt) 2014.05.11. 14:22:26

@ccactus: Ezen kívül egy tudatlan homofób, aki az européer lét helyett a balkánt választja!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 14:28:50

@ccactus:

"Az államadósság alakulása elsősorban az államháztartási hiány, az infláció és az elmúltnyolcévben felvett deviza államadósság miatt a forintárfolyam alakulásától függ. Emellett hatással van rá a privatizáció/reprivatizáció során befolyt/kifizetett összegek."

- Csak halkan mondom: A Zemúttnyócévben felvett egyik hitel pont azért kellett, hogy spekulációs támadások ellen védjen minket, azaz stabilizálja az árfolyamot (megnövelt devizatartalék). Ha nincs devizatartalék.

.

"Namostaz államháztartást kiegyensúlyozta a kormány, így az nem növeli az államadósságot."

- Mesélj még! Mennyi is a tervezett hiány?

.

" Az árfolyam pedig romlott, ami a devizaadósság forintértékét növeli."

- Visszautalnék a devizatartalékra.

.

"Tehát a manyup egyszeri államadósság csökkentő hatását elvitte a reprivatizáció (MOL, EON, Richter, Rába, ... stb) és a forintárfolyam változás. "

- Ez egy marhaság! A MANYUP vagyon egy része állampapírban volt, amely kötelezettség egyik pillanatról a másikra megszűnt, tehát csökkent az államadósság. (Ezt egy itteni korábbi hsz-edben te magad írtad:
"A manyup vagyonnak kb. fele volt állampapír. Azt egy lépésben vonták be.")
Tehát mostani hozzászólásodban minimum csúsztatsz, hacsak nem szándékosan hazudsz.

.

"Mondjuk ez utóbbi tulajdonképpen semleges tétel, hiszen a devizatartalék értéke ugyanennyivel nőtt, csak ez a bruttó adósságszámban nem látszik."

- Alább a Nemzeti Bank féléves jelentéseiből (Nem szúrom be a linkeket, mert a blogmotor nem szereti a sok linket, MNB oldaláról eléred őket)
2011 2. félév: 37,8 mrd €
2012 1. félév: 35,6 mrd €
2012 2. félév: 33,9 mrd €
2013 1. félév: 34,3 mrd €
2013 2. félév: 33,8 mrd €

Nos itt egy alkalommal látszik csak növekedés. A tendencia menthetetlenül csökkenő.

.

Az államháztartási hiány leszorítása pedig csak arra elég, hogy az ne növelje tovább az adósságot, de a csökkentéshez szufficit kellene.

- Ha leszorítjuk a hiányt (van hiány, csak alacsony-te magad is erre utalsz, mikor azt írod: szufficit kellene), akkor hogyan érjük el, hogy ne növekedjen az adósság? Hiszen a meglevő adósságok törlesztését -szufficit híján- csak újabb hitelek felvételéből tudjuk teljesíteni.
Adott egy adósság, aminek kamatai is vannak. Azt írod, jelen államháztartási helyzetünk csak arra elég, ne növekedjen az adósság.
Tehát a kamatokat rendre törlesztjük. Miből? Ha nem szufficites az államháztartás, akkor a kamattörlesztést is csak hitelből tudjuk teljesíteni, aminek újabb kamatai vannak, ......

Gondolkozz el!

Az már csak apróság, hogy kiváltottunk egy hitelt egy másikkal, magasabb kamattal.

conchita wurst 2014.05.11. 14:43:12

@űrszelvény:

tu dat lan homo fób

nem de mok ratata

sírjatok 2014.05.11. 15:29:43

"A hiány április végén 950 milliárd, ami a tervezett 97 százaléka és abszolút rekord."

Ezt minden egyes évben előhozza valami barom.

Tudod úgy működik ez, hogy az állam jelentősebb adóbevételeket a 2. félévtől kap.

Azaz a hiány ~100, de akár több mint 100 százaléka is összejöhet az év első felében.

Ez a NORMÁLIS.

És mégis minden egyes kibaszott évben el kell olvasni a sírást, hogy jaj, még csak március/április/május van, és az éves hiánynak máris 70-90-110%-án állunk, úristen minmekhalunk!!

kvadrillio 2014.05.11. 15:41:12

@Kón Bandit: hmmm......EKKORA TANÁCSADÓ TESTÜLETTEL A SARKI JÓSKA-BÁCSI IS TUDNA KORMÁNYOZNI....SIMÁÉN !!!

egyíbként meg.... HA ORBÁN VÁLASZTHATNA !....HA VÁLASZTHATNA !.....MEG, HA VÁLASZTHATNA !!!.... AKKOR ÁLLAMELMÉLETET OKJTATNA EGY.....MONGYUK KERESZTYÉN EGYETZEMEN.....:o)

...HA....HA...HA... VÁLASZTHATNA !

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.11. 15:54:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"2013 2. félév: 33,8 mrd €

Nos itt egy alkalommal látszik csak növekedés. A tendencia menthetetlenül csökkenő."

Menthetetlenül?

"Áprilisban a jegybank devizatartalékainak összege 36,056 milliárd eurót tett ki a hónap végén - derült ki az MNB honlapján pénteken megjelent legfrissebb adatokból."

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-635966

De ezen kívül is több magas labdát adtál, csak most nincs kedvem mindet leütni. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 16:17:52

@ccactus:

Korrekt akkor lennél, ha azt is odaírtad volna, ami a cikkben van, mégpedig:
"Márciusban 2,409 milliárd euróval 36,197 milliárdra nőtt a Magyar Nemzeti Bank devizatartaléka azt követően, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hárommilliárd dollárért bocsátott ki öt- és tízéves államkötvényt. "

Ez a kormány is csak hitelből növelte a devizatartalékokat.

A cikkből az is kiderül, hogy júliusig ebből a 2,2 mrd-os növekményből 1,6 mrd-ot törlesztenünk kell.

Tehát felvettünk egy hitelt, amiből egy másikat törlesztünk, ennek hála átmenetileg közel 2 mrd euroval növekszik a féléves beszámoló idején a devizatartalék.

.

Lassan írom, hogy mindenki megértse:

P A R A S Z T V A K Í T Á S

.

zobod 2014.05.11. 16:37:48

@high up!: oké. Próbáltam egyértelműen, politikamentesen fogalmazni, de ezek szerint sajnos nem sikerült... a lényeg: ha szorgalmas, törekvő, esetleg tehetséges is vagy - és nem csak szerinted vagy az -, akkor itthon is boldogulsz. Ha arra vársz, hogy legfejlettebb országok közé fog tartozni Magyarország, és te egy fejlett ország polgáraként fogsz jól élni, akkor arra még sokáig várhatsz. Ezt az állapotot, az általános jólétet elérni a core EU országainak is évtizedekbe került.

Pop40 2014.05.11. 16:54:19

Jó a poszt, igen, ezek a primitív barmok szavazzák meg újra és újra a tolvaj Orbánt, bármennyit lop-csal-hazudik.

De az azért vigasztaló, hogy meg is kapják érte a jutalmukat: Vitya ugyanis az oligarcháin meg pár közeli csókosán kívül nincs tekintettel senkire, az ilyen birkamenetes hülyéket pont ugyanúgy átvágja és meglopja, mint akik nem rá szavaztak.
És ez nagyon pozitív tőle. :D

Az ilyen majmok meg majd elmennek 47 ezerért földet túrni Mészáros elvtárs birtokára.

A sztálini Szovjetunióban is ezzel nyugtatgatta magát a paraszt: Sztálin atyuska nem tud semmiről, ha tudna, tenne a rossz dolgok ellen, csak a sok gonosz tanácsadó nem mondja el neki.

Aki genetikailag szolgának születik, az is marad, korszaktól, vezértől, és birkamenettől függetlenül.

röhögő 2014.05.11. 17:43:08

@sírjatok: A mondat második felét is olvastad te barom?

röhögő 2014.05.11. 17:45:46

@ccactus: "Ja, és a reprivatizáció pedig az állami vagyont növeli. "
- Mint a MOL vásárlás, ugye?
Amin a szakértők egyöntetű véleménye szerint 200 milliárdot buktunk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.11. 18:42:49

@röhögő:

Az állami vagyon növelése nagyon fontos!

Megszerzése után vagy közvetlenül kerül a megfelelő kezekbe (lásd takarékszövetkezetek), vagy pedig rengeteg szolgáltatáson keresztül lehet temérdek pénzt kivenni az állami vagyonból (cégből).

röhögő 2014.05.11. 19:51:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Főképp ha XIV Lajos elvei szerint az "Állam én vagyok".

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.11. 21:51:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Ez így van! Hiteleket veszünk fel, majd ha lejár az ideje, visszafizetjük. Helyette újabb hitelt veszünk fel, és így tovább. Én ebben nem látok parasztvakítást.

A devizatartalék nagyságát az állam devizahitel állományának arányában kell vizsgálni. Ahogy te is leírtad, ha devizakötvényt bocsát ki az állam, akkor a devizatartalékunk is nő. Ha a hitelt visszafizetjük, akkor a devizatartalékunk is lecsökken.

Parasztvakításnak én inkább azt nevezném, amit te csinálsz. ;)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.11. 21:54:15

@röhögő:

Miért beszélsz múlt időben a dologról? Az árfolyamok napról napra változnak és ingadoznak...

Ha most eladnánk a tőzsdén, akkor buknánk rajta, ennyi igazság van abban amit írtál..

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.11. 21:56:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Ha leszorítjuk a hiányt (van hiány, csak alacsony-te magad is erre utalsz, mikor azt írod: szufficit kellene), akkor hogyan érjük el, hogy ne növekedjen az adósság? Hiszen a meglevő adósságok törlesztését -szufficit híján- csak újabb hitelek felvételéből tudjuk teljesíteni."

Nem lehet, hogy összekeverted az államadósság abszolút értékét és a GDP-hez mért arányát? Az egyik csökkenhet úgy, hogy a másik közben nő, és fordítva.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.11. 22:14:00

@ccactus: "Ja, és a reprivatizáció pedig az állami vagyont növeli."

így gondolkodik egy igazi jobboldali konzervatív...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.12. 09:37:11

@sírjatok: "És mégis minden egyes kibaszott évben el kell olvasni a sírást, hogy jaj, még csak március/április/május van, és az éves hiánynak máris 70-90-110%-án állunk, úristen minmekhalunk!!"

úgy hozzávetőlegesen meg tudnád becsülni, hogy egy évben átlagosan hányszor módosították a költségvetést év közben az utóbbi 4 évben?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.12. 09:42:12

@ccactus: "A devizatartalék nagyságát az állam devizahitel állományának arányában kell vizsgálni."

Guidotti−Greenspan-szabály szerint kell vizsgálni a devizatartalék nagyságát, már nem azért...

"Parasztvakításnak én inkább azt nevezném, amit te csinálsz. ;)"

Meséld már kaktusz ez hogy van? Te személyeskedhetsz, ha más teszi akkor meg kikéred magadnak?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.12. 20:44:17

@Tyson925: Nagy a baj, ha már ebben sincs egyetértés...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.12. 20:46:31

@Tyson925:

"Guidotti−Greenspan-szabály szerint kell vizsgálni a devizatartalék nagyságát, már nem azért..."

Na és mit mutat?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.12. 20:48:54

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Az a baj, amire reagáltam, abban te nem említesz GDP-t."

Akkor most sikerült tisztáznunk a félreértést. :) Tehát gdp arányos államadósságra vonatkozik amit írtam.

Így rendben vagyunk, igaz?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.12. 21:41:29

@ccactus: "Nagy a baj, ha már ebben sincs egyetértés..."

Én tényleg kíváncsi lennék, hogy fér bele, a jobboldali konvzervatív gondolkodásmódba az államosítás. Pl. Takarékbank, ahol az állam törvénnyel elvette mások magántulajdonát. Ha szerinted ez jobboldali, és rendben, akkor tényleg gond van...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.12. 21:42:13

@ccactus: "Na és mit mutat?"

Te vagy a szakértő :-D
Amúgy azt, hogy 8-10 milliárd euró fölöslegen ül a jegybank.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.12. 21:54:14

@Tyson925:

Azt hittem az én állításomat vonod kétségbe. (a reprivatizáció pedig az állami vagyont növeli.) De most már tudom, hogy csak annak "jobboldaliságát" és "konzervativitását".

"Én tényleg kíváncsi lennék, hogy fér bele, a jobboldali konvzervatív gondolkodásmódba az államosítás."

Ezt a kérdést szerintem onnan lehetne megközelíteni, hogy mi a kívánatos állami részarány az egyes szektorokban, és ahhoz képest mi a tényleges helyzet.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.12. 21:55:55

@Tyson925:

"Te vagy a szakértő :-D
Amúgy azt, hogy 8-10 milliárd euró fölöslegen ül a jegybank."

Akkor akár fel is világosíthatnád @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: -t.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.12. 23:55:52

@ccactus:

Az a kalasszikus vicc jut rólad az eszembe, mikor a kapitány lekiabál a gépházba:
- Mennyi?
.....

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.13. 00:59:12

@ccactus: "hogy csak annak "jobboldaliságát" és "konzervativitását". "

CSAKKKK????

"Ezt a kérdést szerintem onnan lehetne megközelíteni, hogy mi a kívánatos állami részarány az egyes szektorokban, és ahhoz képest mi a tényleges helyzet."
hát, nem onnan...
De, ha annyira szeretnéd:
Itt össze tudod, hasonlítani, pl Lengyelországban mire költ az állam. (Lengyelország egy csöppet jobb növekedési pályán van Magyarországhoz képest).
Gazdasági szerepvállalásra a 900 mrd-l költenek kevesebbet, ellenben pl felsőoktatásra, egészségügyre többet. Ez elég szépen mutatja, hogy az általad megünnepelt reprivatizáció mennyire téves út, és semmiképp sem jobboldali!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.13. 01:08:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: @ccactus:

Kedves Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn!

Kaktusz kérésének eleget téve: napjainkban a megfelelő devizatartalék szintjét az úgynevezett Guidotti−Greenspan-szabály szerint szokták meghatározni (ez volt szar 2008-ban és kellett az imf csomag), amiről kaktusz 24 órával ezelőtt még nem is hallott, ellenben nagyon határozott véleménye volt róla. :-D
Amúgy e miatt a szabály miatt hozott egy sor döntést most az MNB, és a jövőben el is kezdik a tartalék elégetését. Nincs is ezzel semmi baj, amíg a szabályt nem sértik, hiszen a pénztartásnak is komoly költségei vannak.

smartdrive 2014.05.13. 16:26:17

istenem, hogy fogják őt gyűlölni, amikor rájönnek, hogy átverte őket. de szép lesz

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 19:26:24

@Tyson925:

"hát, nem onnan..."

Miért nem?

"De, ha annyira szeretnéd:
Itt össze tudod, hasonlítani, pl Lengyelországban mire költ az állam. "

Másról beszélünk. A folyó évi költés és az állami tulajdon aránya nagyon nem ugyanaz.

Abban persze igazad van, hogy a magyarországi költségvetési kiadások összetétele, arányai nagyon messze vannak az optimálistól.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 19:30:03

@Tyson925:

"a jövőben el is kezdik a tartalék elégetését"

Ahol elégetés alatt azt érted, hogy a devizatartalék csökkentéssel párhuzamosan, azt felhasználva csökkentik az ország rövid lejáratú tartozásainak összegét. Ugye??

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 19:30:45

@smartdrive:

"istenem, hogy fogják őt gyűlölni, amikor rájönnek, hogy átverte őket. de szép lesz"

Ahogy történt egy Gyurcsánnyal. :)

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.13. 19:33:23

@ccactus: " Másról beszélünk. A folyó évi költés és az állami tulajdon aránya nagyon nem ugyanaz."

Aha, szal ha az állam öszevásárol egy csomó céget, abba beültet egy csomó strómant, akik szétcseszik a céget, és az államnak kell pótolni a veszteséget foyló kiadásaival, ahogy teszi is, annak semmi köze a túlterebélyesedett magyar állami vagyonnal... Értem én kaktusz... :-)
DE mitől megy? :-DDD

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 19:39:21

@Tyson925:

Én nem nagyon tudok jelentős veszteséges állami vállalatokról a tömegközlekedési cégek kivételével.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.13. 19:39:59

@ccactus: "Ahol elégetés alatt azt érted, hogy a devizatartalék csökkentéssel párhuzamosan, azt felhasználva csökkentik az ország rövid lejáratú tartozásainak összegét. Ugye?? "

Hát, pont nem. :-)
Ez a folyamat amit leírtál, 2008-ban már elindult, ezér nincs már akkora tartalékra szükség. A devizatartalékot most fel lehet használni arra, hogy a devizatartozást csökkentsük, ergo nem kell új devizakötvényt kibocsájtani, elég lesz HELYETTE forint kötvényt kibocsájtani. Dehát, az adósság megújjítására, ugyanúgy kötvényt bocsájt ki az ország, csak nem eurot, hanem forintot. Az MNB meg adja hozzá szépen az eurot. Ami a király ebben, hogy nagyon jó feltételek mellett tudunk most forintkötvényt eladni, másrészről az MNB-ben az euro jóval 300 alatti bekerülési árfolyam, így duplán nyerünk rajta, ami király!
Viszont ettől még a tövid lejáratú tartozásaink csak akkor csökkenének, ha hosszú papírokat tudnánk eladni. Azt meg, hülye lesz bárki is venni, ilyen környezetben.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.13. 19:46:59

@ccactus: És akkor ha valamiről nem tudsz, akkor már nincs is, igaz?

MFB mint olyan pl szokása szállítani a "nyereséget"

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 19:57:39

@Tyson925:

Igen, igen! Bocsánat. Arra gondoltam én is, hogy: Ahol elégetés alatt azt érted, hogy a devizatartalék csökkentéssel párhuzamosan, azt felhasználva csökkentik az ország rövid lejáratú DEVIZAtartozásainak összegét. A deviza szó lemaradt az előbb.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 20:06:05

@Tyson925:

Az MVM-ről, vagy például a Szerencsejáték Zrt-ről nem is beszélve. De tudtommal a MOL és a Richter is nyereséges, amelyekben szintén jelentős állami tulajdon van.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 20:10:14

@Tyson925:

"Viszont ettől még a tövid lejáratú tartozásaink csak akkor csökkenének, ha hosszú papírokat tudnánk eladni. Azt meg, hülye lesz bárki is venni, ilyen környezetben."

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/terv_feletti_ertekesites_es_csokkeno_hozamok_a_mai_kotvenyaukciokon.197988.html

"Az Államadósság Kezelő Központ által ma megtartott 3 államkötvény aukción a 60 milliárdos keretösszegre összesen 149 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, és ezt látva a 3 és a 10 éves papír kapcsán megemelte az elfogadott ajánlat mennyiségét a meghirdetetthez képest. Az aukciós átlaghozamok a megelőző aukciókhoz képest 3-12 bázisponttal csökkentek."

És már ez megy egy jó ideje.

Még jobb, hogy folyamatosan gyarapszik a 19 éves futamidejű start-babakötvények állománya is, ami hazai befektetők hosszú távú állampapír tulajdonát jelenti.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 20:16:16

@Tyson925:

No, de dem is ez a lényeg szerintem, amit mondani akartam, hanem hogy már megint következetesen összekevered a konzervatív, a jobboldali és a kereszténydemokrata fogalmakat. Pedig a három messze nem ugyanaz.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.13. 20:32:01

@ccactus: Mesélj, akkor kaktusz, melyik államosít, és mível baloldali politikát. Hátha, megokosodom. :-)

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.13. 20:35:54

@ccactus: aha, mennyi babakötvény van? 2-3 milliárd? :-D
Amúgy az idézett cikkben is az van, hogy a hosszútávú papírok nem igazán mennek...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.05.13. 20:36:55

@ccactus: És ezek miatt tapsol el az állam 2000 milliárdot? :-DDD
Amúgy ki ne találd, hogy a Richter magyar állami cég :-DDD

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 20:37:49

@Tyson925:

Már leírtam az előbb: Ezt a kérdést szerintem onnan lehetne megközelíteni, hogy mi a kívánatos állami részarány az egyes szektorokban, és ahhoz képest mi a tényleges állami tulajdoni helyzet.

Ha a kívánatos szint alatt van az állami szerepvállalás, akkor érdemes növelni a részarányt. Ha túl magas az állami részarány, akkor érdemes azt privatizációval csökkenteni.

Tehát ha azt halljuk, hogy államosítás, vagy privatizáció történt, az önmagában nem mond semmit, hiszen annak előnyössége vagy hátrányossága attól függ, hogy éppen mekkora az állami részarány.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 20:41:59

@Tyson925:

"az idézett cikkben is az van, hogy a hosszútávú papírok nem igazán mennek..."

Egészen pontosan így szól a cikk:
"Az ÁKK a 10 éves kötvény kapcsán (2025/B) a 15 milliárd forintnyi meghirdetett keretre összesen 42,2 milliárd forintnyi vételi ajánlatot kapott, és ezt, illetve a visszafogott hozamelvárásokat látva 22 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét."

A lefedettség közel 3-szoros...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 21:00:56

@Tyson925:

"És ezek miatt tapsol el az állam 2000 milliárdot? :-DDD"

Miféle 2ezer milliárdot???

"Amúgy ki ne találd, hogy a Richter magyar állami cég :-DDD"

Olvasd vissza, mit írtam!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.05.13. 21:02:23

@Tyson925:

"aha, mennyi babakötvény van? 2-3 milliárd? :-D"

Igen, ez az első kéthavi állománygyarapodás. Kiszámolhatod, hogy ebben a tempóban 19 év alatt mekkorára duzzadhat az állomány.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0