Kinyílott a postaládám, megírom
2015. október 09. írta: Fedor

Kinyílott a postaládám, megírom

magyar-kronika2.jpgIgencsak meglepődtem, amikor a postaládámban találtam szépen befóliázva, nevemre megcímezve a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott, vagyis a Színházrendező Kerényi Úr szellemi gyermekét, a nyomtatott Békemenetet, a hamarosan a köztévét is meghódító Magyar Krónikát.

Először azt hittem, hogy valaki megviccelt, és előfizette nekem, vagy legalábbis beregisztrált valamilyen fideszes listára, de nem: a kicsomagolás után kiderült, hogy ez az augusztusi szám, tehát a remittenda ingyenes osztogatásával próbálnak új olvasókat szerezni, és erre jó módszernek gondolták, hogy a Magyar Posta adatbázisát és infrastruktúráját drága (köz)pénzen igénybe véve teleszpemmelik a gyanútlan állampolgárok postaládáit.

Hát, ha már így rám tukmálták, gondoltam megnézem, milyen az, amikor legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, és átlapozom.

Már rögtön a főszerkesztői beköszöntőnél mellbe vágott a parttalan hazudozással vegyített szervilizmus:

A jóérzésű embereket joggal háborítja fel, amikor egyesek politikai haszonszerzésből általános magyar elszegényedésről, négymillió szegényről papolnak. Nem igaz, hazugság, a magyarság végre megint emelkedő nemzet, anyagi értelemben is.

Valószínűleg a Tárkira meg az Európai Unióra gondolhatott Bencsik Gábor, mint politikai haszonlesőre, mert az ő méréseikből jön ki ez a szám. A Statisztikai Hivatal valóban nem állítja, hogy ennyi szegény lenne, ugyanis nemes egyszerűséggel 2011 óta nem közli a létminimum alatt élők számát, sőt, pár hónapja még magával a létminium-számítással is felhagyott, biztos nem kormányzati nyomásra.

Amiről nem beszélünk, az nincs is, ugyebár.

No de vissza az újságra. Hosszan sorolják az az uniós pénzekből létrejött fejlesztéseket (kiemelve a Várkert bazárt, naná), finoman ekézve a korábbi kormányokat, hogy nem hívtak le elég pénzt (miközben Bajnaiék ideje alatt Magyarország az uniós források lehívása tekintetében a három legjobb között volt az egész Európai Unióban, a kormányváltás után viszont botrányról botrányra bukdácsolt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, majd át is alakították a rendszert), és ezt az egészet megfejelték egy jó kis, alákérdezős Lázár interjúval, amiből megtudhattuk, hogy a fejlődés útjában áll, aki nem akar egy hazug megvalósíthatósági tanulmányon alapuló budapesti olimpiát az ország jelenlegi helyzetében.

Van itt még Bencsik Andrástól merengés azon, hogy milyen káros is a nyugati civilizáció hatása, Nemzeti Bank által szponzorált ömlengés a magyar gazdasági csodáról ("a vazallusi függést a keleti blokk után a nyugati irányban is megtörtük és fellazítottuk") és egy 8(!) oldalas cikk, amely Balogh Zoltán emberminiszter életéről szól (mondjuk a 130 oldalba belefér ez is, szó se róla). 

Egyebekben, a politizáló tartalmakat leszámítva egy kellemesen unalmas magazinról volna szó abból a fajtából, amiért pénzt nem adnál ki, de jól mutat az alaptörvény asztalán a fogorvosi váróban, és ott talán még bele is néz az ember, de akkor is inkább csak a színes-szagos képanyag miatt.

Induláskor azt mondták, hogy a Krónika szerzői cikkenként 50.000 és 200.000 Ft közötti összegeket tehetnek zsebre (átlagos magyar újságíró max. álmodhat ilyen honoráriumról). Ha jól számoltam, ezt a számot 38 szerző rakta össze, vagyis valahol kettő és nyolcmillió Ft közötti összeg lehetett az augusztusi gázsi. Vegyük az átlagot, legyen mondjuk ötmillió. Ehhez jönnek még az előállítási, meg az egyéb költségek, és az, hogy szerintem a kutya se veszi. Hát nem csodálom, hogy mindenáron előfizetőkre vadásznak, hogy együtt kereshessék jót.

De van számukra egy rossz hírem: rám be számítsanak a továbbiakban sem.

"...a remittenda ingyenes osztogatásával próbálnak új olvasókat szerezni, és erre jó módszernek gondolták, hogy a Magyar...

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. október 9.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr97952910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=5bCQIquRECA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3yDv-MfzwAS7CsmV5Msm_J6V6ieh 2015.10.10. 07:28:13

Rám ne számítsanak ezzel a szarral. Majd én eldöntöm, hogy mit akarok olvasni.A kormánypárti propagandára nem vagyok kíváncsi. Az MTV-t is csak egy dolog miatt nézem, mert egy kisebb vagyonért megvetteék a Formula 1 közvetítési jogát. Így azért kénytelen vagyok az M4-re kapcsolni.

György Baranyai 2015.10.10. 08:27:05

@The Ghost Wolf: Nos, nálam is ebben merül ki a "köztévé" nézése.

István Tamasi 2015.10.10. 11:09:37

Szívesen látnék egy fényképekkel tarkított cikket a Magyar Krónikában magyar természetvédelmi területről aminek a közepén mutyivezérke apukája és testvére működtetnek tőzegbányát.

DeMarco 2015.10.10. 13:31:50

@Fedor: Hát nyilván nem te vagy a célközönség... :D

De ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács is... Beleestél a szórásba, így jártál.

A szörnyű az, hogy egyetértünk a megítélésben, azzal a kitétellel, hogy általánosságban mindenféle kormánypropagandát nem szeretek, pénzpazarlásnak gondolom. Egyértelmű, hogy az épp kormányon lévő pártok ellenzéki szavazói meg még jobban utálják. Ahogy én is utáltam Megyó és Fletó karikaturista önfényezéseit korábban. Mondjuk darts-ozásra jók voltak, meg begyújtani velük, ha másra nem is...

Semmi bajom semmilyen újsággal, amíg nem közpénzből tömjük ki. Ha az előfizetőkre építenek, üzleti modellben hajrá. De adóforintokat ilyen célra nem adnék, soha, semmilyen formában, semmilyen színű kormánynak, ahhoz szorosan kötődő szervezeteknek.

Ez persze igaz minden médiumra. Pont a napokban gondolkodtam el azon, hogy a mi generációnk volt az, akik végre először láttak színes adást, akik örültek anno, ha egy junoszt volt a szobájukban és mi vagyunk azok is, akik először mondtak le a tévéről teljesen. Nehezen tudom elképzelni, hogy lesz olyan ok, ami miatt újra tévéadást néznék.

Miközben a tévét, mint eszközt nagyon sok mindenre használom a mindennapokban.

Nincsen szükségem semmilyen kormánypropagandára ahhoz, hogy meghatározzam miért szavazok a fideszre. Nem is kell gondolkodnom rajta, hiszen minden egyes nap kézzel fogható bizonyítékát látom. (És egyben azt is, hogy korábban kik hiúsították meg zsinórban ezeket a fejlesztéseket.)

ogli dzsí 2015.10.10. 14:04:52

A magyar krónika nem hazudik olyan durván mint a blogod.

csak egy néző 2015.10.10. 14:15:12

@ogli dzsí:
Fogadni mernék, hogy még te sem olvastad soha.

Bambano 2015.10.10. 16:30:41

ha a kiemelést (magyarság anyagilag emelkedik) a szokásos közbeszéd szerint értelmezem, akkor én piréz vagyok. mer'hogy qra nem emelkedek anyagilag, sőt.

zaccc 2015.10.10. 18:20:03

@ogli dzsí: Te fideszes vagy, vagy szimplán hülye? Végül is mindegy, ugyanaz.

röf 2015.10.10. 19:39:07

Vaze, ha én blogot írnék, akárhányszor véletlenül az ATV-re kapcsolok.... ki a fszt érdekel?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.10.10. 21:55:44

@ogli dzsí: Szívesen fogadok konkrétumokat, mert ezzel így nem tudok mit kezdeni.

fifibá55 2015.10.10. 23:35:31

Lemondtál az olvasásáról, lelked nyugodt, megértelek. Na de ha - feltéve, de nem elfogadva -felkérnének, hogy írj bele - a jelzett anyagi feltételekkel - az se okozna álmatlan éjszakát?

23 millio Román NEM 60 millio arab IGEN !! 2015.10.11. 01:02:29

Na egy ujabb faszkalap sorosberenc buzilibsi zsido blog.
MI VAN BAZZEG, ma nem bukott meg az Orban, vagy nem szunt meg a demokracia, meg a sajtoszabadsag, hogy ilyen faszsagokat irogatsz ?

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.11. 06:16:21

A ballibsik mindennek az okai. Ez közírói munkásságom alaptétele.

lol7 2015.10.11. 07:21:46

Ez a kerényi (nem érdemel nagyobb kezdőbetűt mint a nemecsek) egy sértett kisgyerek, aki durcizik mert az emberek nem olyan hülyék hogy a fröcsögő szarját művészetnek tekintsék, pedig ő nagyon akarna művész lenni, csak ahhoz túlságosan tehetségtelen. Most meg csapkod jobbra-balra mint egy bölcsödés és hisztizik közpénzből. Valaki adjon már neki egy nadrágszíjas elfenekelést!

gmihaly 2015.10.11. 09:01:05

Herótom van attól, amikor egy firkász azzal fenyegetőzik, hogyaszongya:"Megírom". Dáborzasztó, dáborzasztó, hogy mik vannak és hogy kell vigyázni! Nofene! És?

István Tamasi 2015.10.11. 10:57:30

maxval te ocsmány bulesz birkaszar /leánykori néven ivanov/!
Neked az egyetlen értékelhető munkásságod az hogy fényesre nyalod mutyivezérkéd seggét.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.10.11. 11:48:51

@fifibá55: Elég kicsi az esélye, hogy felkérjenek (lévén hogy totál magánember vagyok, nem újságíró), de nem fogadnám el. Az embernek legyen tartása.

zdanee 2015.10.11. 14:09:21

Ráadásul ez a szar olyan vastag, hogy le sem megy az iratmegsemmisítőmben egyszerre...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.10.11. 14:55:07

@gmihaly: Ha ez nekem szólt, akkor javaslom, nézz utána az újság keletkezés-történetének, és akkor majd rájössz, hogy miért ez lett a poszt címe.

gmihaly 2015.10.12. 06:57:33

Annyit még nekem is belesulykoltak a fejembe a médiaszakemberek, hogy egy újságcikk, egy újság esetében rég rossz, ha már ilyen bonyolult eljárással lehet csak megtalálni egy hivatkozást. Rémlik, mintha amúgy is ezzel élne vissza a média. A "Megíromosdi" pedig az önjelölt negyedik hatalmi ági öntudat megjelenési formája, ami szintén nem kóser, mert tisztességtelenségre sarkall.

István Tamasi 2015.10.13. 14:09:37

maxval te ocsmány bulesz birkaszar /leánykori néven ivanov/!
Te egy köz-önséges seggnyalója vagy mutyivikikének.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0