Érik a FIDESZ-MSZP koalíció?
2015. november 05. írta: Fedor

Érik a FIDESZ-MSZP koalíció?

hiller_arena.jpgNagyon úgy néz ki, hogy az MSZP-sek egy része úgy kívánja megállítani pártjuk népszerűségének zuhanását, hogy a menekültkérdésben feladják az eddig pozitív semlegességnek csúfolt, de azért alapvetően a kerítést kritizáló politikájukat, és nyíltan beállnak a FIDESZ mögé. 

A tapogatózás már hónapokkal ezelőtt elkezdődhetett, amikor Hiller István egykori munkatársai, bár korábban hangos kritikusai voltak a FIDESZ kormányzatnak, hirtelen állami alkalmazásba kerültek. A héten maga Hiller Haver indult el a damaszkuszi úton egyre növekvő sebességgel: két napja még csak a kerítés mellett tett hitet az Inforádióban, a mai Heti Válaszban megjelenő nagyinterjújában viszont már egyenesen az Orbán által is terjesztett összeesküvés-elméleteket visszhangozza. Innen visszanézve már egyáltalán nem tűnik véletlennek, hogy Orbán az elhíresült kiszivárgott beszédében pont őt dicsérte egyedül a baloldali politikusok közül. A legfrissebb fejlemény, hogy már nincs egyedül az MSZP felső köreiben a véleményével: az egykori pártelnökhöz csatlakozott Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese is. 

Kíváncsi lennék, hogy mit szól ehhez egy másik volt pártelnök, Lendvai Ildikó, aki aktív tagja a Migration Aid-nek, vagy a választmányi elnök Botka László, aki Szeged polgármestereként az elsők között állt ki menekülteket segítő civilek mellett. 

A pletykák szerint Hiller azzal házal az MSZP-n belül, hogy a FIDESZ 2018-as győzelme elkerülhetetlen, viszont egyáltalán nem biztos, hogy egyedül is többsége lesz, márpedig akkor a FIDESZ-nek szüksége lesz egy koalíciós partnerre a Jobbik ellenében. Na erre a szerepre szeretne Hiller és köre bejelentkezni. 

Szerintem ez a terv több sebből is vérzik.

Először is elég gerinctelen dolog pozíció reményében feladni egy elvi álláspontot, és támogatójává válni egy olyan kampánynak, amely az emberek zsigeri félelmeire építve gyűlöletet kelt, egyszerre szolgálja Orbán és Putyin hatalmi érdekeit, és amely pszichológiailag is értelmezhető jelenségegyüttesként is értelmezhető egy orvos szerint. De hát politikusról beszélünk, még ha eddig a tisztességesebbek közül valónak tartottam is őt. Egy csalódással több vagy kevesebb, sajnos már fel se tűnik.

Másodszor ez az előfeltételezés, ha nem teszünk ellene, önbeteljesítő jóslatként fog működni. Ha feladjuk két és fél évvel korábban a választást, hát persze, hogy a FIDESZ fog győzni minden bűne ellenére.

Harmadszor pedig erős kétségeim vannak azon a téren, hogy egyáltalán van-e értelme ilyesmire bazírozni. Most persze olyan visszajelzéseket kapnak a FIDESZ-től, hogy naná, gyertek, csináljátok, számítunk rátok, hisz Orbánéknak elemei érdeke ellenzékének minél nagyobb megosztottsága. De komolyan gondolja bárki is, hogy problémát okozna a FIDESZ-ben egy szövetségkötés a Jobbikkal, miközben pont a menekültügy révén eljutottunk odáig, hogy szabad szemmel nézve már szinte semmi különbség nem látható a két párt politikája között?

Avagy tud bárki is mondani legalább egy dolgot, amiben markánsan más véleményen vannak? Ugyan már.

Orbánt ma már semmilyen gát nem tartja vissza attól, hogy szükség esetén Vonával, mint természetes szövetségessel alakítson kormányt, hisz már a nemzetközi megítélésünk se lehet a mostaninál jóval rosszabb. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Hiller feleslegesen áldozza be az egy élet munkájával szerzett tekintélyét, és csatlakozni fog a ma már FIDESZ alamizsnán élő egykori MSZP vezetők csapatához, Csintalan Sándor és Szili Katalin mellé.

Egyetlen haszna lehet ennek az egésznek: ez a párton belüli konfliktus felgyorsíthatja az MSZP szétesését, és így tisztulhat a kép a demokratikus oldalon. Elsőre valószínűleg a DK nyerne a dolgon, hisz hol máshol köthetnének ki az MSZP csalódott szavazói. De elég csak arra gondolni, hogy mekkora áldás a FIDESZ számára Gyurcsány személye, akivel ijesztgetve bármit el tudnak adni a híveiknek (és ezen nem segítene az sem, ha a feleségét tolná előtérbe, mint ahogy rebesgetik), vagy arra, hogy miképp reagált Vadai Ágnes a 2006-os rendőri vezetők ítéletére, hogy lássuk: Fletóval ebben az országban többet győzni nem lehet. Elnézve néhány megmozdulását, talán neki kényelmes is ez így.

Viszont ez a szituáció teret adhat azoknak a jelenlegi és jövendő pártoknak, amelyek a baloldali-liberális oldal megújításában és egy kormányváltásban egyaránt érdekeltek, és amelyek alternatívát nyújthatnak azoknak, akik továbbra is hisznek a nyugati világ értékeiben, és nem kívánják Orbánékat követni a keleti önkény világába, ahol a titkosszolgálatok cenzorai ott ülnek a szerkesztőségekben.

Csak képesek legyenek élni a lehetőséggel.

"A pletykák szerint Hiller azzal házal az MSZP-n belül, hogy a FIDESZ 2018-as győzelme elkerülhetetlen, viszont egyáltal...

Szerző: Kötöttségek nélkül2015. november 5.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr468051984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.05. 11:34:56

Jó hír. Az MSZP kezd ráébredni, hogy ha kitart a ballib agytröszt mellett, akkor a saját halálos ítéletét írja alá.

Az utóbbi hónapokban pozitív hírek jönnek a MSZP felől.

Ha így folytatják, még talán azt is meg fogjuk érni, hogy baloldali párt lesz belőlük.

2015.11.05. 12:47:39

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Mert a Fidesz baloldali? Meg vagy te zakkanva, kicsihuszár.

19540511 2015.11.05. 18:59:26

@iii: A fidesz sem nem baloldali és sem nem jobboldali. Tanulmányozd a klasszikus jobboldali konzervatív pártok jellemzőit és meglátod, hogy tevékenységében meglehetősen bolsevik, különösen ami az államosítást illeti, valamint, hogy mindenkinek ők akarják megomondani, hogy mit hogyan csináljon. Az is inkább a volt szocialista országokban volt jellemző, hogy a felsőoktatást és általában az oktatást saját képére formálja, nem tűri a kritikát, saját képére formálja az Alkotmányt, megszünteti mindenhol a beleszólást, korlátozza, vagy inkább lehetetlenné teszi a népszavazást és még millió dolgot lehetne sorolni, de szerintem te is tudod, ha nem vagy ostoba. Mi, akik éltünk és dolgoztunk abban az időben is, sokszor tapasztaljuk, amit Orbán egyszer már kikotyogott, hogy neki nem a szocializmussal volt a baja, hanem az, hogy nem ő csinálta.
Az MSZP ökör, ha behódol a Fidesznek, mert akkor meg fog szünni. Pedig nagy szükség lenne egy baloldali értékeket képviselő pártra. Na meg egy valóban jobboldali, konzervatív pártra is, de ezt Orbán soha nem fogja eltűrni, ezért is ágál a nyugati demokráciák ellen, mert ott tényleg jobboldali pártok vannak, na azok nagyon zavarják.

Dániel Galsai 2015.11.05. 23:46:40

Teljes rögeszme halmaz - egy háttér és társadalmi támogatottság nélküli, képzeletbeli balliberális párt, soha hatalomhoz nem jutó képviselőjétől!
Tele zagyvasággal előítélettel, ténybeli tévedéssel!
Miközben Ausztria építi a PENGÉS kerítést, Lengyelországban (38 milliós ország!) toronymagasan nyer az Orbánt példának tekintő párt, a bajor miniszterelnök Orbánt hívja magához, Merkel ellen 134 CDU-s petíció nyújt be, még a magyarokat nagyon nem szerető Fico is Orbánt védi - a kiváló szerző szerint ez az elszigeteltség!
Mindig ugyanaz a nóta: néhány álszent, balliberális jogvédő, és Merkel szinten össze-vissza beszélő, most napról-napra visszakozó politikus a "közvélemény"!
Az egyetlen viszonylag értelmezhető gondolat, hogy Hiller az emberek, a többség véleményét nézi, és a jövőre gondol! Ez persze egyáltalában nem a Fidesz-MSZP koalíciót jelenti, csupán azt, hogy egy értelmes egyetemi tanár (igen ritka ez a balliberális élvonalban..) rájött, hogy nem lehet az emberek ellen, néhány száz romkocsmában szenvelgő álértelmiségi érdekében politizálni!
A DK erősödése is hagymázas álom: a fanatikus Orbán gyűlölők már "megtértek" oda, az az 5-8 százalék már így is sok, de ennyit egy normális ország elbír...
Ha a jeles szerző nem csak a romkocsmába járna, tudná, hogy az átlag baloldali szavazó, főleg aki érintett volt, mennyire gyűlölte ezt a hamis és önveszélyes migráns-dajkálást!
Ha ezen az őszintének tűnő beismerésen valaki nyerhet, az nem a Fidesz, nem a DK hanem az MSZP!
Hogy a Jobbiktól is retteg a szerző, az jogos! Nem azért mert a balliberális állandó nácizás igaz lenne - hanem azért, mert egy Gyurcsány - Tóbiás tengellyel (utóbbi egy kicsivel jelentéktelenebb a nullánál...) semmilyen nemzetpolitikai kérdésben nem lehet érdemben tárgyalni!
Most arról ne is beszéljünk, hogy a mostani ellenzéki álértelmiség egyik szokásos rögeszméje, hogy itt árokásás folyik, és az ellenzék és a kormány nem tud kiegyezni alapvető kérdésekben...
Szánalmas ez a frusztrált, mániákus, parttalan Orbán gyűlölet! Szegény Hiller, volt benne erő, hogy túllépjen ezen, - erre ez a siserahad szét akarja szedni! Persze, ahogy mondtam, egy VISZONYLAG normális országban ez belefér! Meg kell nézni BÁRMELYIK közvélemény-kutató intézet friss felmérését....!

DeMarco 2015.11.06. 00:17:15

Akkora aránytévesztések vannak a posztban, hogy a fal adja a másikat...

Meg kell nézni a lengyel választást példaként. Elérték, amire mi is vágyunk, lenullázódott a baloldal teljesen és kiestek a parlamentből. Csak jobboldali pártok maradtak és köszönik szépen jól vannak, kivéve egy kisebb liberális csoportot, akik bent ragadtak, de azok is új formáció. Nálunk is 75%-os a jobboldali arány és a migráció melletti baloldali kiállással ez még simán növelhető is lesz a következő választáson.

Továbbra is a lengyel választásokat nézve, nálunk is simán előfordulhat, hogy a baloldal nem éri el a szükséges küszöböt, főleg, ha egyszer tényleg komolyan megvizsgálnák a kopogtató cédulák valóságtartalmát.

Már az előző választásoknál is volt esélye egy fidesz-mszp nagykoalának ha a jobbik túlnyerte volna magát és a következőn még nagyobb lesz erre az esély. Természetesen ahogy most is, legközelebb is azon leszünk, hogy ne legyen erre szükség, elég legyen a szavazat a fidesznek. Harmadik kétharmad jöhet? :) Háromszor veri vissza Ludas matyi...

A baloldalnak be kellett volna látnia, hogy az emberekkel szembeni politizálás nem igazán nyerő, ha szavazatokat is akarnak szerezni. Erre először az mszp jött rá és kissé megkésve is, de visszavett egy semlegesebb arcot. Először Hiller mondta ki a baloldalon, hogy helyes döntés volt a kerítés, amivel a baloldali szavazóbázis nagy része is egyetért. Aki nem, az persze most puffog, de eddig is jelentős kisebbségben voltak.

Érdekes egyébként, mert Hiller felvállalta, hogy beszorul, hiszen gyakorlatilag két tűz közé került, egyaránt ferde szemmel néz mindenki rá, ki ezért, ki azért.

Nem csak a baloldalnak van dilemmája és markáns véleménye. Egyrészt boldogok lennénk egy lengyelországihoz hasonló választáshoz, ahol a kommunista baloldali utódpártok eltűnnek, másrészt nálunk nem paraszt(kisgazda)párttal és keresztény pártokkal nézünk szembe, hanem a jobbikkal, ami legrosszabb esetben azzal szembesít minket, hogy vagy jobbik, vagy fidesz-mszp nagykoala. Ebben az esetben még jól jöhet egy Hiller és egy Tóbiás. Mert néha nem marad más megoldás, csak a rossz, vagy a még rosszabb...
Reméljük, hogy nem kell ezzel a dilemmával élesben is szembenézni.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.06. 00:54:22

Végre működésbe léptek az mszp elemi túlélsi ösztönei, és megkezdték a levállást a liberálokról. Talán sikerül egy tisztességes, valóban a dolgozók érdekeit képviselő virtigli szociáldemokrata pártot felépíteniük.

FikkFakk 2015.11.06. 02:46:07

Hiller Pisti az oktatas liberalis "deszegregacioja", azaz normalis iskolakba ertelmi fogyatekos, agressziv hulyegyerekek kotelezo benyomasa utan remelem ehen doglik valahol.

Ennek ellenere most igaza van, fuggetlenul attol, hogy politikabol vagy meggyozodesbol teszi-e...

FikkFakk 2015.11.06. 02:47:36

Ja es HP akkor pofazott itt a deszegregaciorol, amikor kisfia huzott eppen kulfoldre tanulni. Biztos deszegregalt egyetemre...

andrásúr 2015.11.06. 04:13:44

El kellene már felejteni a jobboldal-baloldal megkülönböztetést ! Az a lényeg, hogy melyik párt tesz többet az ország előre haladásáért !

2015.11.06. 04:23:51

"Az uralkodó réteg forradalma, csak arra jó, hogy vég nélkül fenntartsa saját uralmát!" Tolsztoj Leo 1802! beszoptuk!
Törvényszerűen mondhatjuk ki: hitvány idősebb nemzedékek mellett felnőtt ifjúság még hitványabb. Szabó Dezső 1921!
Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom... csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó! Márai Sándor
"A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a „nemzeti” jelmezbe öltöztetett képmutató kapzsi jobboldali." (Márai Sándor)
„Mi felakasztjuk a kis tolvajokat, a nagyokat kinevezzük politikai posztokra!” Mondta volt Esopus!

Blogger Géza 2015.11.06. 07:38:25

1. Lendvai már reagált: mandiner.hu/cikk/20151105_lendvai_ildiko_na_ezt_aztan_ne
2. A Fidesz az utolsó kutatásokon 50-51%-on áll, az égvilágon semmi szükség nincs neki semmiféle koalíciós társra, pláne nem az MSZP-re.
3. Szerintem bármely másik két párt koalíciója valószínűbb, mint pont a Fideszé és az MSZP-é. A Fidesz egy dologban biztosan végig következetes maradt az elmúlt 25 évben, s az az utódpárttól való távolságtartás.
4. Szóval az egész egy nagy lufi, amivel a libisk gyengíteni akarják az MSZP-t. :) Eleve nagy wishful thinking arra gondolni, hogy a Fidesznek koalíciós társ kell a jelenlegi erőviszonyok mellett.

Blogger Géza 2015.11.06. 07:42:29

@DeMarco: Hiller most a partvonalon kívül van a pártján belül, és ezzel a "populista" hozzáállással akar beljebb kerülni, pusztán erről van szó. S ezért rögtön lefideszesezik ellenfelei, ez most az "imperialista ügynök" modern megfelelője az elvtársaknál, nem sok változott.

Blogger Géza 2015.11.06. 07:47:03

@Dániel Galsai: Hát igen, elszigeteltségről beszélni akkor, amikor a nyugat-európai közvélemény és egyre több politikus is belátja, hogy Orbán Viktornak volt igaza, meglehetősen röhejes. Ugyanúgy az előjönni a már visszavont törvényjavaslattal a sajtószerkesztőségekről.

www.hirado.hu/2015/10/31/a-nemet-es-az-osztrak-kozvelemeny-orban-viktor-javaslatai-mellett/

Netuddki. 2015.11.06. 08:08:38

"Én vagyok a híres naffejű..." (kabaréidézet)

A zellenzék legnagyobb hibája, hogy partnernek tekintette a tolvaj bűnöző orbán rezsimet, és legitimálta a tetteit. Ez megbocsájthatatlan bűn.

Ez az "orbán viktor világkvóta" (Lilu Dallasz világjegy) aláírásgyűjtés egyenlő azzal, hogy az orbán kirakta a fedetlen tökeit, csináljon vele a jónép azt amit akar. Bátor vagy vakmerő?

Embörök! Mára eljutottunk odáig, hogy senki nem képviseli az érdekeiteket a parlamentben. Meg kell mutatni a tolvaj orbán rezsimnek, hogy mit gondolunk róluk! Az aláírásgyűjtő lapra ennek érdekében el fog férni egy-két "TOLVAJ FIDESZ" megjegyzés.
Egy biztos, hogy aláírni nem fogom. Nemcsak azért mert nem érdekel ez a kvótás figyelemelterelés az orbánék viselt dolgairól, hanem azért mert az orbán rezsim SZVSZ nem partner semmilyen kérdésben sem. Börtön járna nekik és életük végéig a közügyektől való eltiltás!

Netuddki. 2015.11.06. 08:10:52

@Blogger Géza: Tolvaj századvéges orbánköcsög! A hazug fideszes agitpropot nyomatod, semmi mást.

Netuddki. 2015.11.06. 08:11:48

@andrásúr: "Az a lényeg, hogy melyik párt tesz többet az ország előre haladásáért !"

Röviden és tömören? Egyik sem.

Blogger Géza 2015.11.06. 08:20:47

@bértrollbosszantó_kovi1970: Mindig is lenyűgöztek észérveid és mély intellektusod... :)

Netuddki. 2015.11.06. 08:22:54

@Blogger Géza: Tolvaj bűnözők vagytok, ez a véleményem rólatok, így is kezellek benneteket. De lehet bátran megcáfolni! Nem mondhatod, hogy nem adtam esélyt rá...

Blogger Géza 2015.11.06. 08:24:14

@bértrollbosszantó_kovi1970: 1. Nem vagyok tolvaj. 2. És végképp nem vagyok bűnöző. Tessék, meg vagy cáfolva. :)

Netuddki. 2015.11.06. 08:27:13

@Blogger Géza: Szóval gúnyolódhatsz. De tudom, hogy amíg a lopás nem okoz a tolvajoknak erkölcsi problémát, de ha a szembesítik őket a tettükkel, még akkor is ha pillanatnyilag érinthetetlenek, azt már rosszul viselik. Szóval egy tolvaj vagy, tolvajokat mosdatsz, nem vagy vitapartner, csak egy orbáncsicska akit mélységesen megvetek. Ennyi.

Netuddki. 2015.11.06. 08:31:01

@Blogger Géza: 1. Hazug fideszes vagy
2. Tolvaj vagy
Ergo egy hazug, tolvaj fideszes vagy, és amikor azt állítod nem vagy tolvaj akkor is hazudsz.
Ez nem az a dolog amit bemondásra kell cáfolni kisfácán! Azt mondják hinni meg a templomban kell.
Bűnösök közt cinkos aki néma. Aki meg még védi is a bűnözőket és a propagandájukat terjeszti, az egy közülük...

Netuddki. 2015.11.06. 08:33:53

@bértrollbosszantó_kovi1970: Ja, és mielőtt még teljesen szét lenne offolva az első hozzászólásom, mert ez is a célja az ilyen bloggergejzáknak, ne feledjétek az aláírásgyűjtő lapon feltüntetni a "TOLVAJ FIDESZ" véleményt! Osszátok!

DeMarco 2015.11.06. 09:12:34

@Blogger Géza: A "kutatások" nem érdekelnek, csak a végeredmény számít. Márpedig egy még erősebb jobbikkal könnyen eljöhet ez a felállás is. Persze, úgy tűnik, hogy nem lesz rá szükség és ne is legyen, én is úgy gondolom, hogy bőven elég a fidesz támogatottsága és a jobbik is elérte a csúcsot, ahogy a baloldal is csökken folyamatosan, ahogy a fő szavazóbázisa kihal, ugyanakkor nem árt végiggondolni minden eshetőséget, mert a politika gyorsan változhat és sokszor jöhetnek meglepetések is. A lengyeleknél is berobbant két noname pártocska a semmiből. Azzal is számolni kell középtávon, hogy felnő egy olyan fiatal szavazóréteg, akik a fideszben pont a "fi" jelzőt nem látják és nem élték át az előző ballib kormányok "áldásos" tevékenységét sem, nincs viszonyítási alapjuk. Előbb-utóbb megtalálják az útjukat egy új formációban, vagy a régiek átszabásában.

2015.11.06. 09:36:57

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Höhöhö, a vesém leszakad a röhögéstől. Pont most szavazták le a gyermekéhezés elleni összefogást. Egykulcsos adó. Segélyek lefaragása. Oktatás, egészségügy tönkretétele. stb. stb.

És ugye, egyben jobboldaliak is meg keresztények meg konzervatívok? Tisztára mint a Hazafias Népfront, utoljára az szeretett volna ilyet. Demokraták, no.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.06. 10:01:41

@iii:

Nem az adókulcsok száma a lényeg, hanem a mértékük.

A segélyek kérdése helyzetfüggő.

Jobboldali és baloldali - milyen értelemben.

A Hazafias Népfront kommunista volt.

aaabbbccc 2015.11.06. 11:29:36

Dr Lattmann Tamas Uj Magyar Koztarsasag Egyesulet ugyvivoje meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem-en oktat, ez senkinek nem faj ?

Balt 2015.11.06. 14:51:59

@Dániel Galsai: Pontos.

Magam sem értem, hogy a poszt hogy jut nagyjából helyes következtetésre (hogy ti. Gyurcsánnyal soha nem jönnek vissza) a teljesen téves premisszákból. :)

Balt 2015.11.06. 14:56:46

@Blogger Géza: Ez igaz, de az is (állítólag), hogy Hiller emberei valamiért pozíciókat kapnak. Egy dolog biztos: Gyurcsány megpróbálja lenyúlni az MSZP maradékát, ott meg van, akinek ez nem feltétlenül tetszik. Meglehet: kisebbségben.

Balt 2015.11.06. 15:00:46

@aaabbbccc: Sőt, a seggfej migráncsvédő Tálas is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.11.12. 21:44:22

@Blogger Géza:

" A Fidesz egy dologban biztosan végig következetes maradt az elmúlt 25 évben, s az az utódpárttól való távolságtartás."

- Azért a pénzügyekben ez nem mindig volt így.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0