Egy átlagos nap Orbanisztánban
2016. január 09. írta: Fedor

Egy átlagos nap Orbanisztánban

orbanisztan.jpg

Három hír az elmúlt 24 órából, minden egyéb kommentár nélkül. 

2 milliárdot költött a Mészáros-klán a földárveréseken 

Mészáros Lőrinc a megengedettnél 100 hektárral több, összesen 400 hektár állami földet vett magának a földárveréseken – derült ki az RTL Klub híradójából. Orbán Viktor felcsúti oligarchája 506 millió forintért vásárolt, noha családjával együtt már összesen 1,941 milliárd forintot költöttek ebben a körben. A teljes família így 1391 hektár földet szerzett meg az árveréseken a jegyzőkönyvek tanúsága szerint. 

281 millióért vett földet L. Simon László felesége 

A Blikk szombaton azt írja, miután decemberben megírták, hogy Nadapnál 34 hektárnyi földet szerzett Vass Eszter, a miniszterelnökségi államtitkár felesége, azóta Gárdonyban 198 hektárt, Seregélyesen 36 hektárt, Nadapon pedig újabb 10 hektárnyi földet vett az állami árverésen. 

Mindezért L. Simon Lászlóéknak 281 millió forintot kell fizetnie, amivel kapcsolatban a Blikk érdeklődött a családnál: „sem a cégeik beszámolóiból, sem L. Simon vagyonnyilatkozatából nem tűnik úgy, hogy lenne fedezetük ekkora összegre, hiába kaptak korábban több tízmilliós állami támogatásokat a vállalkozásaik” - írja a lap.

Év végi pénzeső hullott a kormánynak kedves szervezetekre

...a kormány a hozzá közeliek bőkezű támogatásához fogott az év utolsó napjaiban: december 23. és december 31. között összesen közel 150 milliárd forint sorsáról döntöttek.

Nemcsak az a 80 milliárd forint „talált pénz” lelt gazdára, amely a költségvetés bugyraiból december közepéig előkerült – a fedezet például az volt, hogy a tervezettnél kevesebbet költöttek családtámogatásokra, garanciavállalásokra –, de az év közben megnövelt költségvetési tartalékot is sikerült lenullázni, és egyes, támogatandónak ítélt ügyek érdekében jelentős átcsoportosításokra is sor került. A gyermekétkeztetési és gyermekjóléti támogatások fejezetben akadt például olyan el nem költött 3,6 milliárd forint, amit gyorsan áttereltek vidéki sportpályák, uszodák, hidak és – például Felcsút esetében 40 millió forint értékben – járdák építésére.

Több száz oldalra rúg azoknak a Magyar Közlönyöknek a terjedelme, amelyekben az év végi támogatói döntések megjelentek. (...) Makovecz-torony helyett Makovecz-bástya épül, a Testnevelési Egyetem mindent visz a felsőoktatásban, a református egyetem pedig gáláns ingatlanadományt kapott. (...)

Az igazán rászoruló területeknek – az egészségügy, az oktatás – ezzel szemben csupán alamizsna jutott. A várólisták csökkentésére vagy az onkológiai diagnosztikai többletfeladatokra szánt plusz 1 milliárdos, illetve 800 milliós támogatás például olyan tételekkel van „pariban”, mint a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtoknak vagy a Fidesz bölcsőjének számító Bibó István Szakkollégiumnak juttatott extra ajándék.

Összesen 135 önkormányzat részesült az áldásból, átláthatatlan szempontok alapján. (...) A többség sportlétesítmények felépítése, felújítása, bővítése címén jutott rendkívüli pénzekhez (...). Mindezen felül a kormány 152 millióval megtoldotta a több milliárd forintos nemzeti stadionépítési programot is. Ezzel párhuzamosan belső átcsoportosítást is végrehajtott benne: így jutott például Seszták Miklós miniszter szülővárosa, Kisvárda – amelynek labdarúgócsapata a bajnokság másodosztályának 5. helyén áll – az eredetileg tervezett 800 milliót további 690 millió forinttal megfejelő stadionfejlesztési többlettámogatáshoz.

A megengedettnél több földet vett kétmilliárdért a Mészáros család; nem tudni, miből vásárolja fel a Velencei tó környék...

Közzétette: Kötöttségek nélkül – 2016. január 9.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr998254186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2016.01.09. 20:40:17

Fedor!

Ezek tök jó meglátások!

Én is írok hármat, minderre hogyan reagáltak ma a ballibsi pártok.

1. MSZP ----- "Gurmai Zita az MSZP Nőszervezetének elnöke úgy véli: az Orbán-kormány előbb-utóbb ugyanúgy be fogja vezetni a szingliadót, mint a vasárnapi boltbezárást. Az MSZP azt üzeni a Fidesznek és a KDNP-nek: takarodjanak az emberek hálószobájából."

2. DK ---------- A DK beperli az MTI-t, mert az MTI nem adta ki a DK nyilatkozatát.
"A Demokratikus Koalíció - megelégelve a folyamatos, jogsértő magatartást - pert indít a Magyar Távirati Iroda ellen. A DK szerint elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány pártállami cenzúrája 2016-ban a rendszerváltás előtti időkön is túltesz, sárba tiporva a megtépázott magyar demokrácia szerény maradványait is. A DK nem fogja hagyni, hogy a kormány az MTI segítségével hallgattassa el az ellenzéki véleményeket, ezért a bíróságon fogja bizonyítani a politikailag motivált cenzori gyakorlatot.”

3. Együtt -------- "Szigetvári Viktor és pártja szerint a kormány betelepítési kvótát ellenző kampánya megvalósítja a nagy nyilvánosság előtt elkövetett közösség elleni uszítás bűncselekményét, ezért feljelentést tett."

Na, pl. ilyenek az ellenzéki pártok reakciói Orbanisztánban.........

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.01.09. 21:02:23

@ulpius66: Az ellenzéki pártok ezekkel az akciókkal felhívják a figyelmet fontos dolgokra.

Mit vársz, mit tegyenek? Robbantsanak ki forradalmat? Az MSZP1-re és az MSZP2-re lehet mondani, hogy menthetetlenek (bár a fenti dolgaikkal nekem nincs bajom), de az Együtt speciel tesz mást is, ez csak egy akció a sok közül.

És mit vársz, mit tegyek én? Ha nem vagy megelégedve az ellenzék reakciójával, akkor az azt jelenti, hogy szükség sincs a kormány disznóságainak a bemutatására?

Andras J Fazekas 2016.01.10. 01:31:35

P@tkányisztán levitézlett "hősei" támadják "Orbánisztánt".

Szórakoztató tevékenységnek tűnhet, bár teljesen kontraproduktív.

P@tkányisztán ugyanis már annyira lejáratta magát, hogy valójában semmi esélye.

Azért további jó szórakozást …

Andras J Fazekas 2016.01.10. 01:44:02

Ez az ellenzék azzal a múlttal amivel rendelkezik, azzal a mocsokgyűjteménnyel amit külföldön.belföldön művel a 2010-es és a 2014-es elvesztett választások óta, a büdös életbe nem fogja tudni negatív kampánnyal megborítani ezt a kormányzatot, mert a fent említett tevékenysége miatt teljesen hiteltelenné vált.

Ha tényleg kormányváltást akar valaha, akkor valami nagyon pozitív dologgal kellene előállnia.

Mert ez így csak egy gyomorforgató, politikai értelemben negatív végösszegű, végeláthatatlan p@tkánymenet.

2016.01.10. 03:50:36

. A mottóm, hogy az ember egy magának való önző, esztelen állat, mindent megmagyaráz. Különben azért esztelen, mert legyőzhetetlen önzését még vészhelyzetben sem képes kordában tartani.
A rákos sejtet sem érdekli semmi más, csak az eszeveszett osztódás, gyarapodás, növekedés, önző módon letarol mindent, rátelepszik mindenre, és csak nő és nő és nő. Az eredmény? Megöli azt, akin élősködik és ezzel önön maga halálát is előidézi.
Antallfy szívprof. mondja

2016.01.10. 09:24:44

Kedves Fedor ! Tudod, igazad van. De mit tud felmutatni valamelyik ellenzékinek nevezett pártszerű képződmény ? Megmondom------ a nagy semmit !
Jöhetsz Te hogy ez volt, meg ezt csinálták. Csak egy dolgot nem kell elfelejteni. Azt hogy ide jutottunk, annak elsősorban az szdsz és az mszp az oka..Az szdsz azért, mert buta , pojáca részeges államttikára, részegen büfögte a tv-ben, hogy" nem ezt mondták Feri, hanem hogy menj a picsába " ! Ezzel elinditotta a lavinát . Lett belőle földindulás , nem is kicsi !!

Ezt a hatalom képviselője mondta, amikor a 300 ft-os vizitdijról volt szó. Na ez az szdsz ! És most azt látni hogy az alkoholista Horn G, magyarázkodik, szinezi magát a tv-ben. Holott se gerince, sem becsülete nincs.Mert elitta és elhazudta. Ilyenkor szegény Tardos Marci bácsit sajnálom--Isten nyugtassa. Vajon most mit mondana ha itt lenne ? Mert ezeket be sem engedné a SZEKI-be. Sőt elzavarná őket !!

Aztán lehet itt a fideszt köpködni, de pont az mszp volt az aki paktumokat, megállapodásokat kötött a fidesszel is, miként a szadesszal is.Nos, akkor hogy is van ez ? Felköpnek a magasba és aláállnak ? Saját magukat köpik le ?

Most gyomorforgató azt látni amikor a liberálisok az eü-ről, az ott lévő állapotokról , azokról beszélnek. Holott ők voltak azok akik szétverték az amúgy is a béka segge alatt lévő szinvonaltalan ágazatot. Igaz, a Rózsadombról nem látni a vidéket.Csak a budai hegyeket és a palotákat.

Ha a fideszt le akarja valaki váltani, ahhoz idő kell, emberek és nem pojácák, nem síró-rívó
a saját megélhetésükért krákogó emberekre van szükség. Nem Mesterházykra, nem Gúr Nándorokra és nem í s Tóbiásokra van szükség. Nem Horn G, nem Kuncze, nem Kóka féle kétszinű pojácákra van szükség. Becsületes, értelmes és hozzáértő emberek, fiatalok kellenek. Akiket nem szédit meg a hatalom és akiknek még van becsületük, gerincük. . Minél hamarabb annál jobb .

a nagy hohoohooo 2016.01.10. 09:25:10

@Andras J Fazekas: Hehehe,....deazé'visszamásztál csúszómászó féreg...

2016.01.10. 09:27:29

És a Lőrincz vasúth vajh eljő majd Kelenföldigh?
Lehetneh belőleh öthös metró is akár.

a nagy hohoohooo 2016.01.10. 09:27:41

@jános515: Aha :"blabla.....ahhoz idő kell, emberek és nem pojácák, nem síró-rívó
a saját megélhetésükért krákogó emberekre van szükség.."...szép is ez a tükörmonológ...heheee...

a nagy hohoohooo 2016.01.10. 09:31:34

Találtam a neten.
Egy komment a sok száz közül:
"Csak nyugi. Öt év alatt seggbe lettek toszva a rokkantak, a tanárok, az egyetemisták, a magánnyuggerek, a nyuggerek, a kiskeresetűek, a segélyezettek, a szegények, a rendőrök, a kisvállalkozók, az autósok. Azaz kb húszmillió a tízből. És mégis: minden választáskor az derül ki, hogy bárki szívesen leszopja vityát. Hát mit várok én egy ilyen ork néptől? Egy mekegő kecskének nagyobb az öntudata..."

Aranyhal is olyan , amire körbe ér az akváriumba elfelejti hol járt ... Magyar nép is hasonló ezek szerint , már nem számít a korrupció , nem lényeg hogy eladják a földet , kizsákmányolják a népet , nincs elszámoltatás , nincs rend , nincs egészségügy , nincs normális megélhetés , de van kerítés és van újra tapsoló birka .
Ez a legrosszabb kifogás ,hogy nincs alternativa! alternativa mindig van! erre való hivatkozással hagyni hogy ez a gyökér újra nyerjen?már az is a birkaságra vall,hogy 98-02 után meg kajálták a szövegét aztán program nélkül 2/3-ot kapott majd a "Folytatjuk"ra újraválasztották ,mert nincs alternativa-ra való hivatkozással a nagytöbbség baszott elmenni szavazni! akkor csókolom tessék viselni a hülyeség árát! a tüntetéseknek meg semmi értelme ettől aztán semmi nem fog változni! és a nincs alternativa-ra való hivatkozással birkamód végignézni ahogy kilopja a szemeteket és kivezeti az országot az EU-ból! Ezt senki nem fogja megoldani az ország helyett!
Itt már régóta nem balról,vagy jobbról van szó kishazánkban,hanem demokrácia ,vagy diktatúra kérdéséről.
Ha a Haza az, amit ezek az árpádsávos, turulszaragyú mélymagyarok kizárólag maguknak vindikálnak, akkor az nem az én hazám... az én Hazám itt Európa közepén mindazoké, akik értelmes módon képesek gondolkodni Európáról, magyarságról, jövőről, együtt, kirekesztés nélkül... ahol nemcsak magyar vagyok, hanem ember is.

ulpius66 2016.01.10. 09:37:51

@Andras J Fazekas:
"P@tkányisztán levitézlett "hősei" támadják "Orbánisztánt".

Szórakoztató tevékenységnek tűnhet, bár teljesen kontraproduktív.

P@tkányisztán ugyanis már annyira lejáratta magát, hogy valójában semmi esélye."

A ballibsiknek meg nincsenek új embereik....

Meg hát ott van SoroSS elvtárs is aki lélegeztető gépen tartja a ballibsiket....
SoroSS elvtárs sem tudja kinek is kell most nyomni a lét, ezeknek a lejáratódott balfaszoknak, vagy a nevenincs újaknak....

Fedor!

Egyébként azt meg te is abbahagyhatnád mán, hogy itten minden szar, stb, stb....ha minden szar, akkor mutass mán valami kis fénysugarat ami előremutató!!!
(előre kérlek, ne gyere az Együtt-tel......mert röhögőgörcsöt kapok....)

a nagy hohoohooo 2016.01.10. 10:07:34

@ulpius66: Hehee....ulpius a jobbikuSS birka...ez pont olyan....ulpius 180 kilós kigyúrt kopasz fazon vagyok...leverek mindenkit...én vagyok a kocsma KIRÁJa....eszem mint a mák,na nem oly sok,...kicsi ,apró...heheeee..
Igen tudom van néhány ilyen idióta jobber,a batyu,a birka a maxwell aki főszerkesztőnek titulálja magát,N Barbie aki a lyoni hóhéról nevezte el magát,Midhnigt Coder estébé jobbikuSS túlértelmiség akiknek hat szóig terjed az olvasó,az értelmi képességük még addig sem,merthogy a betűk,az a sok-sok betű amik a szavakat alkotják és szavak a mondatokat ,úgy összességében az értelmet az írásnak...na azok a teféléknek ősellenség heheee.....
Itt a GDP-adat: két éve nem volt ilyen gyenge a magyar gazdaság!
www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/itt-a-gdp-adat-ket-eve-nem-volt-ilyen-gyenge-a-magyar-gazdasag-460848

A helyzet az, hogy világosan látszik, hogy a Fidesz kormány futószalagon gyártja azokat a törvényeket, amelyek révén pénzhez juthatnak az
állampolgároktól. Ilyen esetekben derül ki az, hogy fingjuk nincs arról,
hogy egy demokratikusnak nevezett országban, ami ráadásul az EU tagja,
nem lehet csak úgy hasra ütéssel népnyúzó döntéseket hozni. A legnagyobb
baj nem is ez, hanem az, hogy ha figyelmeztetik rá a joghoz értő
emberek, vagy éppen az EU, akkor 24 óra alatt úgy alakítják át az
alkotmányt és a törvényeket, hogy ne lehessen belekötni. A módszerük jó,
mert működik, csak nem humánus és nélkülözi a szakmai tudást. De ki
törődik ezzel az Orbán kormányban, akik naponta fürödnek a vélt
kétharmados mámorukban, elfelejtve azt, hogy az a kétharmad, amire
állandóan hivatkoznak, mára talán alig több, mint 10 %-ék. Bizonyíték
erre az a sok százezer Fideszes szavazó, akik már elpártoltak tőlük.
Akik meg szólnak, mert ez a kötelességük, hogy ez törvénysértő rendelet,
másnap már munkanélküliek.

Nagyobb a baj, mint gondolnánk - Kipukkad a magyar lufi
Jelentős mértékben kiszolgáltatott a magyar gazdaság az uniós támogatásoknak – olvasható a Költségvetési Felelősségi Intézet legújabb elemzésében. A vállalati beruházások csökkenek, a foglalkoztatási helyzet rosszabb lehet a hivatalos statisztikáknál, amint kifutnak az uniós támogatások, kilukadhat a magyar növekedési lufi. Amennyiben beindul a Paks 2 beruházás, úgy búcsút mondhatunk az államadósság-csökkenésnek.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/nagyobb_a_baj_mint_gondolnank_kipukkad_a_magyar_lufi.607118.html
Nekem a mese a kisgömböcről jut eszembe,mindent behammmmm....
Ez a gif olyan gyönyörű, mint amikor Gyurcsók kéztávgyógyított az ATV csatornáján: műköggy, műkoggy, MŰKOGGY.... ugyanolyan a hatása is. Az a baj, hogy ő az országot próbálja így irányítani: Műköggy má!

4cdn.hu/kraken/image/upload/s--5Iys6Fc1--/c_limit,w_760/6miwOC7X68BGCG6ua.gif

Szeretném remélni, hogy ebben az országban döntően normális emberek élnek és a fenti kis csokor csak egy elenyésző kisebbség gondolatait tükrözi....... ez nem a kisebbség, hanem a kétharmados többség ... mind a százezer..

a nagy hohoohooo 2016.01.10. 10:48:28

@ulpius66: Becsinálok a röhögéstől az ilyen faék értelmi képességű,...mit faék?..hehheeee,a faék hozzátok mihígmélymagyar takonynácikhoz képest a NASA szuperkompjútere..hehee..

Viktor Szlavik
2 órája ·
Viktor Szlavik Ezért adta ISTEN az Oroszoknak Putyint!!! Ha nincs Ő minket kisnemzeteket már bedaráltak volna rég. Még pont ezért kellünk!!!! Ez kissé bonyolultan hangzik: NEKÜNK ADDIG JÓ MÉG OROSZORSZÁG ERŐS!!! A Nekünk az egész volt Szocialista Országok!!!!
Ezt még az Bírálóimnak üzenném, igaz nem mostanában volt de megtörtént.Erre nem igazán vagyok büszke... Megvédtem nem egyszer munkásokat a garázda elemektől, kocsmában embereket a kifosztástól mentettem meg, nem engedtem szerencsétlenek lehúzását, BEVÉDTEM AZ UTCÁT ahol lakok, KI Tiltottam a Lopósokat!! Évekig üresen állt egy ház mellettem kihaltak belőle és nem törték fel!!! Csodálkoztak is a rokonok mikor jöttek...Remélem ennyi már elég a Kritikusaimnak!!! Ezentúl csak az bíráljon aki többet tett nálam!!!!! Vagy észérvekkel tegye!!! Ne a rombolás legyen a fő dolog csak azért mert nem olyan valaki mint ő.Rombolni még a MIGRÁNCSOK is tudnak!!! Emelkedjünk már feljebb ettől a szinttől felebarátaim az ÚR ban."
Iván József Viktor,ezért is szeretünk!
2 · 1 órája
Viktor Szlavik
Viktor Szlavik Köszönöm Barátaim!! heart hangulatjel"

Hehehe.....ha terhes nő lennék most azonnal lehehee..letenném a gyerkőcöm.
Ezeket plakátolja ki valaki lécci: QUAESTOR, BudaCash, Hungária Értékpapír, MET, NAV botrány, Trafikmutyi, Ügynökakták, Urizálás, Takarékpénztárok, Földrablás, Paks2, 3000 milliárd Ft manyup, Schmitt Plagi bácsi, Megsemmisült egészségügy, Tönkretett oktatás,
Nem tudnak minimálbért jelentősen emelni évente,csak stadionok sokaságát létrehozni majd,a falvak szépülnek,de munkahelyek nem létesülnek,Orbán ki kérte magának az ellenzékiek véleményét,csak el ne bízza magát,a hatalom szerencse nem tart örökké egy országban sem,itt sem fog majd az Orbán rezsim tekintetében,öregszik,mint sok polgármester ma!Mennyi a legkisebb magyar órabér 2014-ben munka után?Én meg mondom,bruttó 580 forint,egy kg kenyér ára,már tej és kenyér nem jön ki ebből ma!!Mennyi a havi bruttó minimálbér 2014-ben?Bruttó 101500 forint,ennek nettója 66000 forint,és levonnak a bruttóból havonta 35500 forintot,ennyit a hazai munka becsületéről!Emel majd minden évben év közben is a pedagógusoknak,orvosoknak,ápolóknak,miközben ezek még külön keresnek,soknak pedig a termelői munkában csak a nettó 66 ezer van,semmi több,és még Cafetéria sem!A hazai segély összeget is a fidesz vitte le korábban,miközben sok magyar szakképzetten évekig sem kapott vagy kap munkát!Befektető nincs sok hazai településen máig,akkor a hazai segélyt összegét korábban a fidesz a parlamentben miért vitte le!A parlamenti képviselőknek jár a márkás autó bérlés,drága havi albérlet támogatása bizonyos összegig,és minden egyéb juttatás!!!Korábban egyik fideszes politikus nyilatkozta,hogy meg lehet élni havi nettó 47000 forintból!!!Tényleg?Hát Tarnaleleszen senki sem bánja Heves megyében ha csak ennyit keresnek havonta napi 8 óra munka mellett!!Sok ember vakon bízik,csak ne hogy csalódjanak falvakban vagy az ország városaiban élők még 2018-ig!!Szerintem még jön a fidesz kormánytól a fekete leves!Csak figyeljünk nagyon naponta!!Ugyan mennyi lesz a 2015 évi bruttó minimálbér!Én szerintem bruttó 1-6 % között emel a kormány a munkáltatókkal karöltve,ami nettóban 1-2 ezer forint növekedés lesz csak!Mit lehet venni ma 1-2 ezer forintért havonta?Semmit nagyon!!!A hazai áfát szintén a kormány vitte fel 27 százalékra!Orbán és társai mennyiből élnek,ami nekik termelői munka?Szerinte hazánkról minden európai ország példát vehet,jaj nekünk!A rezsicsökkentés még egy országban kevés,ha évente a minimálbér alig nő,nincs munka becsülete!!!A kevés havi rezsihez is élhetőbb magyar munkabér kellene hogy társuljon,nem éhbér!!Meddig tart még a nagy hazai szegénység,megalázott magyar munkaerők meddig szenvednek havonta?Sok falusi fel fogja e hazánkon belül,hogy miből él,mennyi az annyi,és Orbán és politikus társai hogyan élnek,paloták és eltitkolt vagyonaikkal!!Hazánkban 3,3 millió magyar nyomorog,létminimum alatt él,sokunk bére nem éri el a nettó 65000 forintot!!!Zsinórban azért szavaznak a fidesz-kdnp- re,mert a dolgozók meg vannak félemlítve a mai Magyarországon!Hazánk egy széthúzó társadalommal bíró ország,ahol sokaknak lehetetlen élni ma,nem élhető!Kíváncsi leszek,hogy 2014-2018 között mennyi magyar távozik ebből az országból egy jobb élet reményében!

2016.02.20. 03:54:27

@Andras J Fazekas: Csak a tudatlan csodálkozik! Cicero 2000 éve: ezt írta:
"A sidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen, hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe."
"El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése." Liszt Ferenc
"A zsidókat felszabadítják, Magyarország az ő birodalmuk lesz, az új Paradicsom négy folyóval, három heggyel és a kettős kereszttel. És az Apokalipszisben én, szerencsétlen, főszerepet játszom." Széchenyi
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0