III/III újratöltve?
2016. június 08. írta: Fedor

III/III újratöltve?

poloska.jpgKezdjük egy friss hírrel:

"Az elmúlt napokban gyanúsnak tűnő készüléket találtunk az irodánkban" - írják Facebook-oldalukon az Eötvös Károly Intézet munkatársai. 

A közpolitikai elemzéseket készítő intézet dolgozói megnézették a műszert egy neve elhallgatását kérő szakértővel, és ő azt mondta: "olyan nehezen beszerezhető készülékről van szó, amely adattovábbításra alkalmas." Azt is írják, nem tudják, ki tette oda a szerkezetet, de nincs titkolnivalójuk, mert tevékenységük, anyagaik és gazdasági beszámolóik is nyilvánosak.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet a Soros Alapítvány hozta létre még 2003-ban, hogy "a hagyományostól eltérő, újszerű intézményi formát teremtsen a demokratikus magyar közélet formálására." Főleg az Orbán-kormány jogállam-ellenes lépéseivel kapcsolatban hallatták a hangjukat, és kritizálták az új alkotmány elfogadásának menetét és tartalmi elemeit.

És akkor most tegyünk mellé két másik hírt a közelmúltból.

május 25.

Arra a felvetésre, miszerint ennél azért egy árnyalattal közvetlenebb bizonyítékokra is szükség lenne ahhoz, hogy a teljes hazai migránspárti civil szférát Soros György befolyási övezetének tekintsük, Lázár azt mondta:

természetesen vannak olyan titkosszolgálati jelentések, amelyek alapján ez az állítás direktbe is bizonyítható, de ezek értelemszerűen nem publikusak.

május 31.

Pintér Sándort több ellenzéki politikus, köztük Szelényi Zsuzsanna (független) is kérdezte a közelmúltban a sajtóban megjelent, civilek ellen irányuló információgyűjtésekről, megfigyelésekről.

Erre válaszolva a belügyminiszter kiemelte: a magyar törvényi szabályozás alapján egyetlen ember sincs, akit törvényes körülmények között ne lehetne megfigyelni, lehallgatni, felderíteni tevékenységét.

Nagyon úgy néz ki, hogy a magyar titkosszolgálat - akár csak a kommunista diktatúra alatt - megint rádolgozik a más politikai véleményen lévő saját állampolgáraira. 

Hát ide jutottunk vissza.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr98789520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.06.08. 12:58:41

Kommunista helyett nyugodtan írhatsz nyilast is. Nem nagy a különbség a mostani fideSS és a nyilasok között. :(

anonymand 2016.06.08. 14:52:43

Ilyen az amikor tetűk poloskával operálnak.

György Baranyai 2016.06.08. 14:57:28

Félek, igazad van, még akkor is, ha az Édesapám III/III- as volt a '60- as években. De mindig emberi oldaláról közelítette meg a "klienst", soha nem volt törvényileg támadó. Sok ember köszönheti életét Neki, mert mint volt munkásember, empatikus volt. Ezt kevesen tudták, tudják. Én viszont tudom, hogy néha a törvényt áthágva, segítette A megfigyelt személyt és sokszor sikerült még az akkori Belügyminisztert is megvezetnie (Benkei András).

Kalap úrfi 2016.06.08. 15:12:19

el kéne kezdeni rettegni

bringás bosszantó 2016.06.08. 16:28:20

MI ebben a meglepő? A teleszart gatyával a függöny mögött bújkáló gecinek egy szavába került volna az ügynökügyek nyilvánosságra hozása. Az, hogy rinyál ettől, elég jól mutatja, hogy a fideSSkdnp selejtjei elég nagy számmal szerepelnek az ügynöklistán. Kezdve vele, apuci sem véletlenül úszta meg a traktormutyit.

Az külön pikantériája az ügynök és megfigyelési fideSSféreg botránynak, hogy a szíjÁrtó elvtárs hívónevű valami kiadta napiparancsba, hogy vizsgálják a piros rendszámot. Ez ugye azért bájos, mert ezért vitya garantáltan mehet putyin atyuskához egy szép hosszú jelentős térdelésre, magyarázkodhat majd cuppogva, hogy miért is merték basztatni a muszka ügynököt.

kvadrillio 2016.06.08. 16:48:46

Ismét nekifeszülnek a 3-as metró pótlásának

KICSIT RUGALMASABBAN KELLENE PATTOGNI URAIM, HÖLGYEIM ! MEGDOLGOZNI A HAVI FIXÉRT ÉS NEM HENYÉLNI, KIVÁRNI !!!!! ÉS KLÍMA IS KELL, MERT A KLÍMAVÁLTOZÁS MIATT KIBASZOTTUL MELEG VAN A 3-AS METRÓN !!! NEM CSAK A BUDAI METRÓT KELL CSILI-VILIVÉ VARÁZSOLNI AZ OTT LAKÓ GAZDAGOKNAK, HANEM A MELÓSOKNAK IS KELL A HŰVÖSEBB KLÍMA A 3-AS METRÓN !!!

Hátha ezúttal sikerül is. A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén dönthet a 3-as metróvonal rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlásról, a városvezetés továbbra is új lengyel buszok vásárlását javasolja.

A Tarlós István főpolgármester, valamint Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés - mint korábban - 110 új Solaris autóbusz megvásárlására tesz javaslatot. A további 40 buszt más vonalakról csoportosítanák át, az érintett vonalakon a csaknem húszéves járműállomány felújítása és forgalomba állítása mellett.

A 3-as metróvonal rekonstrukciója a tervek szerint az idén novemberben kezdődne meg, és a járműpótláshoz 150 autóbusz forgalomba állítása szükséges.
Lobbiérdekek kereszttüzében

A főváros legalább három lobbiérdek mentén egyensúlyoz. Egyrészt a lengyelek dömpingáron kínált buszai - amivel sokak szerint leginkább piacot akarnak szerezni - igen vonzó ajánlat, másrészt a magyar gyártó, a Mabi tulajdonosa részéről szintén igen erős a "nyomulás" a saját, magyar gyártásúnak mondott buszainak érdekében (a kritikák szerint azonban a Mabi buszainak csak kisebb része magyar), ezenfelül a kormányzat egy részétől is érezhető a nyomás, még hozzá a kiszervezés érdekében (ez lenne a lehető legrosszabb megoldás, a kérdés az, kinek is lenne ez jó).

A testület - a több mint nyolcvan előterjesztés megtárgyalása mellett - megválaszthatja az Alstom-ügyet vizsgáló ideiglenes bizottság három tagját. A bizottságnak a javaslat szerint az év végéig kell jelentést tennie.

kvadrillio 2016.06.08. 16:50:18

Soros papa maholnap megdöglik...mint mindenki más...hiába harácsolt össze annyi vagont, a 99 % fel fogja zabálni az ő vagyonát is ! :O)

kvadrillio 2016.06.08. 16:53:27

Professzionális poloskát találtak az Eötvös Intézet irodájában
MG
MG követés
2016.06.08. 11:32 Módosítva: 2016-06-08 12:21:34

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) a Facebook-oldalán jelentette be, hogy gyanús elektronikai eszközt találtak a szervezet irodájában.
Bakondi: Nem volt lehallgatás

„Tévedés lenne az Eötvös Károly Intézetben talált lehallgató poloskát a magyar titkosszolgálatoknak tulajdonítani, hiszen azokat biztos nem lett volna ilyen egyszerű megtalálni.” Így reagált a hírre Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója egy sajtótájékoztatón. (Hvg.hu)

Somody Bernadette, az intézet igazgatója az Indexnek elmondta, hogy egyelőre nem tesznek feljelentést. Az eszközt egy, a kimenő kábeleket egyesítő dobozban találták, és az egy egyszerű, filléres kábelárnyékolónak van álcázva, valójában azonban áramköröket tartalmaz, amelyek fekete, ragacsos anyagba vannak süllyesztve. Az eszközt egy anonimitást kérő szakértővel megvizsgáltatták, aki szerint adattovábbításra alkalmas, (a nyílt piacon) nehezen beszerezhető eszközről van szó. Az eszköz a szakértő szerint alkalmasnak tűnik a belső és a kimenő telefon- és adatforgalom, illetve az irodában elhangzó beszélgetések továbbítására.

Somody szerint azután döntöttek az átvizsgálás mellett, hogy a kormány bejelentette, a civilekről szóló titkosszolgálati bejelentések vannak a birtokában. Somodyéknak ugyanakkor konkrét okuk nem volt a gyanakvásra. Az intézet szerint fogalmuk sincs, kié a szerkezet, és hogyan került az irodába.

A szerkezettel kapcsolatos találgatásoknak legalábbis irányt szabhat, hogy Lázár János nemrég kijelentette, hogy titkosszolgálati jelentések vannak a birtokában a menekülteket segítő, Soros György által támogatott civilekről. Az Ekint nem foglalkozott közvetlenül a menekültekkel, csak állásfoglalást adott ki a helyzetről.

Mivel az intézet értelemszerűen nem tud arról, hogy megfigyelnék, ezért érdemes számba venni a lehetőségeket:

Az eszközt valamelyik magyar titkosszolgálat telepítette. Ez Lázár János bejelentésének fényében nem tűnik teljesen kizártnak. Ebben az esetben a megfigyelés valószínűleg jogtalan, nehéz ugyanis elképzelni, hogy léteznek olyan bizonyítékok, melyek alapján egy bíró vagy a szolgálatot felügyelő miniszter engedélyezte volna, hogy egy közpolitikai kutatásokat végző és állásfoglalásokat kiadó, meglehetősen nyíltan működő szervezetet titkosszolgálati eszközökkel megfigyeljenek.
Az eszközt valamelyik magyar titkosszolgálat telepítette, és a telepítésre engedélyt kapott egy bírótól vagy a minisztertől. Ebben az esetben előbb-utóbb ki kell derülnie, hogy milyen adatok, bizonyítékok alapján engedélyezték a lehallgatást.
Az eszközt egy másik ország titkosszolgálata telepítette. Tekintettel az Ekint tevékenységére, ennek igen kicsi a valószínűsége.
Az intézetet nem állami szerv hallgatta le. Egyrészt nehéz elképzelni, hogy mi lehet az az információ az intézet háza táján, aminek a megszerzéséért bárki ekkora energiákat mozgósít, továbbá a megtalált eszköz a rendelkezésre álló információk szerint egyedi gyártású, leginkább a profi szolgálatok számára elérhető típus.

Megkérdeztük a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy lehet-e összefüggés múltkori bejelentése és az intézet lehallgatása között. Az ügyben megkerestük az Alkotmányvédelmi Hivatalt is, amelyik polgári titkosszolgálatként potenciálisan érintett lehet az ügyben. Amint bárhonnan választ kapunk, a cikket frissítjük.

Megkerestünk két másik, potenciálisan érintett civil szervezetet is. Szabó Máté Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért szakmai igazgatója szerint évek óta szó van arról, hogy átvizsgáltassák az irodát, de mivel az „nagyon kusza”, az ellenőrzés komolyabb ráfordítást és nagyobb szakértelmet igényelne. Ezzel együtt lehet, hogy most mégis elvégeztetik. A Magyar Helsinki Bizottság nem kívánt az ügyben nyilatkozni.

Az ügy érdekessége, hogy Strasbourgban épp tegnap dőlt el végérvényesen, hogy azok a megfigyelések, házkutatások, lehallgatások, amelyek Magyarországon jelenleg bírói engedély nélkül is elvégezhetők, sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményét, ezért változtatni kell a törvényi szabályozáson.

:O))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2016.06.08. 17:00:08

...kábelárnyékolónak van álcázva..,..áramköröket tartalmaz...,..fekete ragacsos anyagba vannak süllyesztve.....:O))))))),...ADATTOVÁBBÍTÁSRA ALKALMAS..., NYÍLT PIACON NEHEZEN BESZEREZHETŐ,.....:lo)o)))....hmm,m...ez egy mini-NSA ! :o))) ...és vajhhhh. kiket figyelnek még ígyen meg ??? :O)))

kvadrillio 2016.06.08. 17:01:23

...de.......VAN MÁR MÁKSZEMNYI IS ILYENBŐL !!!!! :o)))))

Szelid sunmalac 2016.06.08. 17:06:55

@kvadrillio: Csak nem a magyaroknak, akik meg kodolo rogramot se tudnak normlisat venni.

kvadrillio 2016.06.08. 17:08:33

Csúcsminőségű kém, megfigyelés és lehallgató technika.

A SpyCentrum nem egy cég és nem webáruház.
Az eladók, csak eredeti "nem kínai" és tesztelt eszközökkel jelenhetnek meg, apróhírdetési formában.
Termékekhez minimum 1 év azonnali cseregarancia jár.

Kém boltKém bolt

EU SpyShop termékek, minőség és garancia!

Ha teheti ne vegyen olcsó kínai másolatot, mert paraméterei messze elmaradnak a saját adataiktól is.

A lap technikai érdekességeket bemutató és apró hirdetési felület. Lapjainkra felvett hirdetéseknél nem olcsó ár, hanem a leírásuknak megfelelő és tökéletes működés dominál.
Ha vásárolni szeretne, vagy technikai kérdése van, akkor minden esetben az adott termék mellett lévő piros kapcsolat gombbal kapja meg az eladó elérhetőségeit.

Ezek a termékek bármelyik EU-s országban szabadon vásárolhatóak, mivel nem katonai besorolásúak. Magyarországi szabályozásban teljes a káosz. Az viszont közös, hogy az eszközöket csak biztonsági és szórakoztató célra használhatja. Illegális megfigyelésre és adatgyűjtésre NEM

Lehallgatás valós időben - Telefonnal hívható poloskák, mini rádiós mikrofon
GSM-TX MINI 2.11 A - Telefonos mini lehallgató poloska
GSM telefonos lehallgató

A világ egyik legkisebb, korátlan távolságból hallgatható és könnyen rejthető készüléke.
Mindössze 3x2x1 cm és 23 gramm, ami tartalmazza a telefonos adó modult, 1 hétre elegendő nagyteljesítményű akkumulátort, dupla mikrofonos rendkívül nagy teljesítményű erősítő rendszert. Az általunk kínált A típus VOX funkcióval is rendelkezik, ami annyit tesz, hogy nem csak ön hívhatja, hanem távolról a telefonjáról tudja utasítani, hogy jelezzen önnek, ha zajt vagy beszélgetést hall a környezetében.

Több információ a mini lehallgató lapon..

Gyermek kiránduló táskájában nem foglal sok helyet, ön a szerette hogylétéről, mégis reális információkkal rendelkezhet, csupán hívnia kell a készülék számát. Csöndes helyiségben hagyva, azonnal felhívja önt, ha oda érkezik valaki és bármi zajt csap, illetve beszélni kezd. Természetesen a gyereksírásra is így reagál

Tartozékok:

GSM-TX mini 2.11 A - Lehallgató készülék.
Hálózati adapter és töltőkábel
Magyar nyelvű leírás
1 év cseregarancia

Készülék ára: 69.000,- Szállítás 1 munkanap. Eladó kapcsolati lapja

Leylandi 2016.06.08. 17:13:10

Egy ország sok másikban működtet civilnek álcázott fedőszerveket, azok a másik országok meg lehallgatják ezeket, és/vagy a civilnek álcázott fedőszervek dugnak el, majd "találnak meg" készüléket, mert azt jó lengetni, a hatalomra mutogatva.
Nem történt itt, kérem, semmi, a világ minden pontján dolgoznak a titkosszolgálatok, igen, ilyen hülye mind. Tessék oszolni, nincs itt semmi látnivaló. Ezt a játékot a hatalmak játsszák, nem mi, átlagpolgárok.

vajdasagi 2016.06.08. 17:17:42

@Leylandi: Ez nem ilyen egyszerű. Bírói engedély nélkül ez törvénytelen.

Leylandi 2016.06.08. 17:21:22

@vajdasagi: ja, bezzeg az amerikai NSA törvényesen lehallgathatta az egész világot! Soha senki nem kérte számon rajta, sőt a lehallgatott németek azóta mégnagyobb barátaik, és nyilván csinálja máig is. A törvény pedig az, hogy neki szabad oszt jónapot.

tényállás 2016.06.08. 17:36:42

@kvadrillio: Te is megfogsz dögleni meg mindenki más is ! Úgy hogy nem értem mit rinyálsz itt ?!?!

kvadrillio 2016.06.08. 17:37:03

Offshore-vizsgálóbizottságot állít fel az Európai Parlament

Megszavazták az Európai Parlament (EP) képviselői szerdán az offshore-botránnyal foglalkozó vizsgálóbizottság felállítását, amely az uniós jogba ütközően működő offshore cégeket és azok haszonélvezőit kívánja felkutatni.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint a vizsgálóbizottság az ilyen cégek haszonélvezőivel és pénzügyi módszereikkel kapcsolatos információk feltárása mellett a tagállamok és az Európai Bizottság által a pénzmosásra, adókijátszásra és adóelkerülésre vonatkozó uniós jog állítólagos megsértését és visszás alkalmazását is vizsgálja.

A vizsgálóbizottság feladata lesz a vizsgálatnak az unós tagállamokkal, valamint a helyi és uniós jogi és pénzügyi szereplőkkel történő összehangolása.

A képviselőcsoportok által egységesen javasolt és elfogadott 65 fős vizsgálóbizottság megbízatása egy évre szól, amelyet két alkalommal lehet majd három-három hónappal meghosszabbítani.
Juncker is bajba kerülhet

Az offshore-botrány áprilisban robbant ki, miután a sajtóban információk jelentek meg több mint 214 ezer offshore cégről és tulajdonosaikról a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodából kiszivárgott 11,5 millió dokumentum alapján. Az iroda rejtett tulajdonosi hátterű offshore vállalatokat kezel ügyfelei számára a világ számos részén. E cégekkel a tulajdonosok feltehetően el tudják titkolni üzleti tevékenységüket, vagyonukat. Az iratokban jelenlegi vagy korábbi ügyfélként szerepelnek magas beosztású politikai vezetők, és több mint 210 ezer offshore céget sorolnak fel.

A most létrehozott EP-vizsgálóbizottság feladatköre kiterjed a LuxLeaks néven elhíresült botrány további részleteinek felderítésére is.

A LuxLeaks-botrány nem sokkal Jean-Claude Juncker uniós bizottsági elnök 2014. novemberi hivatalba lépését követően robbant ki, miután oknyomozó újságírók kiszivárgott iratok alapján feltárták, hogy Juncker miniszterelnöksége alatt a nagyhercegség adóhivatala gyakorlatilag ipari léptékben tette lehetővé multinacionális vállalatok számára, hogy a máshol keletkezett bevételeik után, ténylegesen más országokban fizetendő adójuknak Luxemburgban csak a töredékét kelljen leróniuk.
Odacsapnának az adóparadicsomoknak

Az Európai Bizottság ezzel egy időben az adóparadicsomok listájának összeállítását sürgeti. Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztosa korábban tett nyilatkozata szerint az uniós tagállamoknak közös listát kell összeállítaniuk az adóparadicsomokról és büntetéseket kell kilátásba helyezniük azon országokkal szemben, amelyek elrejtik az adóköteles bevételeket.

A tagállamoknak jelenleg eltérő listáik vannak az adóügyekben nem együttműködő országokról és esetükben szabadon dönthetnek az esetleges korlátozó intézkedésekről.

nu...mindenki fusson... amerre lát !!!!! ELKAPJA ŐKET AZ EP ! ÚSZIK A SOK ÖSSZEGYŰLT LÓVÉÉÉÉÉ !!! :o)))

B1-NEK NEM KÖLLÖTT....:o)))

kvadrillio 2016.06.08. 17:41:10

tényállás...AZT A ROTHADT MEG...IGEKÖTŐT..., MINDEN NICK-EDEN ROLSSZUL ALKALMAZOD !

NEM MEGFOX DÖGLENI, HANEM MEG FOGSZ DÖGLENI, ????? MEGDOGLENI MINDENKI FOX...:o)))

kvadrillio 2016.06.08. 17:44:45

MEGDÖGLENI, MEGMURDELNI, MEGHALNI......STB...
ÉÉÉÉÉÉDES ANYA........NYELVÜNK !
ÉDES ANYANYELVÜNK.

dunántúli gyerek 2016.06.08. 18:06:47

Sorosék minden lépését figyelni kell, bár simán ki is lehetne dobni őket az országból.

Persze valószinübb hogy maguk tették oda. Most írhatnak róla elemzést, Soros meg majd fizeti mint a villanyszámlát...

CoolKoon 2016.06.08. 19:17:07

@kvadrillio: Attól még a kommunista és fasiszta időket idéző lehallgatás még nem jogos, sőt...

CoolKoon 2016.06.08. 19:19:59

@Leylandi: Jó, akkor holnap bepoloskázom a lakásodat, az irodádat, sőt még a vécédet is, aztán a felvételekt szépen elteszem magamnak. Aztán ha kell, "véletlenül" kiszivárog majd a haveri sajtónak. Gondolom, szívesen vennéd, hiszen szerinted ez tök normális, igaz?

conchita wurst 2016.06.08. 19:21:07

@CoolKoon: Szólni kéne Sorosnak hogy idehaza a 7 szük esztendő miatt a védencei már egymást hallgatják le, mielőtt megvalósítanák a zösszefogást!

conchita wurst 2016.06.08. 19:32:39

@CoolKoon: Várj a cigányvidiónál nem ez vót?

Ballibek lehallgatták levidiózták saját magukat, majd lebuktak és taknyon csúsztak.

Mint Őszödön, ott is lehallgatták magukat aztán taknyon csúsztak.

A kommendatoréról mi is szivárgott ki? Hogy van egy kutyája?

Basszátok meg ennyit tudtok meg a neveteket.

CoolKoon 2016.06.08. 19:35:55

@dunántúli gyerek: Mióta engwdnek gépközelbe a zártosztályról? Attól, hogy szerinted téged mindenki megfigyel, még nem lehet másokkal is ugyanígy tenni....

CoolKoon 2016.06.08. 19:41:57

@conchita wurst: Csak nehogy végül kiderüljön, hogy mégiscsak a gazdáid csicskásai tették oda. Tudod, olyan ez, mint Kubatov "nem ismerem őket" Gábor esete az egyszeri fradis kopaszokkal.....

conchita wurst 2016.06.08. 19:48:51

@CoolKoon: Ha a jobboldalról kiderülnének a dolgok, ők lennének a baloldal. Ha meg a nagyanyámnak fasza lenne, ügye.

CoolKoon 2016.06.08. 19:49:12

Én már a kopaszok balhéjakor megmondtam, hogy vízválasztó volt. Akkor valahogy volt is botrány meg nem is (Mo-n sokat beszéltek róla, de a külföld teljesen leszarta, úgy látszik a mo-i balosoknak mégse olyan jó a kapcsolata a nyugati elvtársaikkal), úgyhogy visszavonták a prolisimogató vasárnapi zárvatartást, de nem bírták ki. Úgy gondolják, hogy nekik mindent lehet, hát bepoloskázták egypár "Soros-bérenc" irodáját. Persze ha majd kiderül, hogy tényleg, akkor se lesz semmi baj, mert "nemzetbiztonságot érintő" dologról van szó (pomt mint Paks esetében ugye), így MINDENT titkosítanak 1000 évre, felelős meg természetesen nem lesz (illetve lesz: maga Soros György, hiszen bármi is a kérdés, a válasz akkor is Soros György). Alávaló, rohadt férgek ezek. Sok ostoba birka által imádott és istenített férgek.

CoolKoon 2016.06.08. 19:53:42

@conchita wurst: A magyar "jobboldalról" már rég kiderült, hogy ők a baloldal. A "plázaépítési moratóriun", a multik sanyargatása, a nyugatellenes retorika stb. mind-mind tipikusan szélsőbal (őskimmunista) húzások. De ne félj, nem lesz gond, mert ha valami ki is derülne a kenyéradóidról, azt "nemzetbiztonsági okokra" hivatkozva úgyis titkosítanák vagy 1000 évre. Sittre senki nem megy majd, legfeljebb valaki a civilek közül pl. rágalmazásért vagy valami hasonlóan nevetséges, mondvacsinált dologért.

conchita wurst 2016.06.08. 20:14:20

@CoolKoon: Mondom tisztára diktatúra van. nyehe

CoolKoon 2016.06.08. 20:30:09

@conchita wurst: Az a szomorú, hogy (bár most még nincs), de te még akkor se fogod elismerni, hogy az van, ha a családodból visznek el valakit. Sőt, szerintem még akkor se, ha érted jön majd a fekete autó.....
Amúgy meg attól, hogy (még) nincs diktatúra, mindig mindent meg kell tenni azért, hogy ne is legyen. A csúszómászó, politikusoknak csúfolt férgek ugyanis már csak ilyenek: szüntelenül lesik/várják az alkalmat, hogy bevezessenek valami nagyon beteg rendszert, de (szerencsére) nálunk ez ritkán adatik meg nekik (persze ez mindig változhat). De te ezt nem értheted, hiszen úgy látszik, kimondottan diktatúrára áhítozol....

conchita wurst 2016.06.08. 21:16:54

@CoolKoon: Kezdetnek mondjuk a ballibek ellen szavazok.

01234567 2016.06.08. 21:51:01

Mi van itt csodálkozni való. Az egész rendszerváltást az akkori titkosszolgálat vezényelte. Bammeg a Fideszt az Államigazgatási Főiskolán az akkori belügyminiszter KB tag veje szervezte párttitkárok gyerekeiből. Az MSZP adott volt. Az MDF-ben, KDNP-ben volt elég káderük, az SZDSZ dettó Fidesz volt, az FKGP sem volt szűz, bár abban volt pár naiv hülye is. Valódi rendszerváltást akaró oda sem kerülhetett.

Kalap úrfi 2016.06.08. 22:10:40

@CoolKoon: 6 éve várod már azt a fekete autót. szerintem csinálj egy álfeketeautós álelvivést és videózd le

CoolKoon 2016.06.08. 22:15:43

@conchita wurst: Arra szavazol akire akarsz. A jobboldali diktatúra viszont szintén diktatúra. És egy "jobboldali" önkényuralmi rendszerben ugyanúgy elvisznek bármilyen agyrém miatt. Kár, hogy még mindig nem érted.

conchita wurst 2016.06.08. 22:20:44

@CoolKoon: Ja, most befosattál. A szomszédomat is elvitték, látta a Tóbiásjózsi vagy ki.

CoolKoon 2016.06.08. 22:25:42

@Kalap úrfi: Egy maffiaállam nem is annyira a fekete autókra "alapoz". Sokkal inkább az olyan aljas karaktergyilkosságokra, mint amikor pl. elmentek "házkutatást" tartani az áldozathoz, aztán "megtalálták" nála az elrejtett dollárt (hiszen mindig vittek magukkal dollárt az ilyen házkutatásokhoz), és jöhetett is a hosszú börtön, a kínzások, Recsk, meg az akasztófa. Ugye halálbüntetés (egyelőre) nincs, úgyhogy manapság "csak" razziák vannak (a politikailag kényelmetlen szervezeteknél), NAV-ellenőrzések, aztán ha ezek se válnak be, akkor jönnek az illető cégekre (pl. Reteklubra) meg magánszemélyekre (pl. Munkácsy kép-tulajdonosokra) szabott törvények. A következő fázisban majd bevezetnek valami putyinoid törvényt a nonprofit szervezetek ellen (is), és bedugnak pár hippit a rácsok mögé. Persze ezt nem lehet azonnal meglépni, először "meg kell dolgozni" egy kicsit a birkákat: egy-két Kubatov-féle kopasz (és ostoba) ork, egy-két poloskával megszerzett (aztán a kellő pillanatban "kiszivárgott") belső infó, aztán még egy tucat, hasonlóan otromba "trükkök százai", és már jöhet a hippik bebörtönzése is. Na jó, ezt talán nem lépnék meg, mert az EU nem hagyná (de csak és kizárólag ezért nem, különben szemrebbenés nélkül megtennék ezt is). De az aknamunka a Kubatov-féle csőcselékkel elkezdődött, és (mit a fenti cikk is mutatja) azóta is szakadatlanul tart.

CoolKoon 2016.06.08. 22:33:38

@conchita wurst: Igen, sajnos szomorú, hogy az ellenzéki pártok kizárólag ilyen Tóbiás József meg Mesterházy Attila-féle (se íze, se bűze típusú) embereket tudnak felvonultatni (vagy még azt sem). De próbálj majd meg egyszer pl. az V. kerületben, Rogán "gülüszemű" Antal birodalmában bármilyen üzletet nyitni....... Még mindig nem érted. Esetleg olvass majd utána Tótország "atyjának", bizonyos Vladimir Meciar-nak a garázdálkodásairól. Azóta se tudtak SEMMIT rá bizonyítani, mégis "furamód" valahogy csak mindennaposak voltak akkoriban a nyílt utcai leszámolások, és a férge egy amnesztiarendelettel még egy gyilkossági ügyet is elkent (mondanom se kell, hogy azok az amnesztiák a mai napig életben vannak). Igaz, hogy (elvileg) senkit nem vitt el a fekete autó, de a bosszú sokszor sokkal látványosabb és kegyetlenebb volt annál (a komcsik legalább igyekeztek kerülni a feltűnést, és lehetőleg a nyilvánosság nélkül tárgyalni a politikai ügyeket).

2016.06.08. 22:45:03

@CoolKoon: miért fárasztod magad? Ezek a tetvek pontosan tisztában vannak mindezzel, csak ők hasznot húznak a maffiaállamból, ergo mindenkit mocskolnak, aki tisztességes kormányzást szeretne.

conchita wurst 2016.06.08. 23:10:23

@CoolKoon: Nem lehet más a politika Siffer is megmutatta.

Eltünnek emberek ez errefelé nem jellemző. mint mondjuk amerikában. Dél amerikában mindig is jellemző volt, tökmind1 h us bábkormány van vagy vmi magányos őrült mint Chavez vagy Castro.

De mondjuk még latin amerikában sem mindennapos hogy aljas szándékból maga a kormány, összegogva a háttérhatalommal rendez összeesküvést az ország ellen mint az USAban.

Kelly és a szexi dög 2016.06.08. 23:11:57

Vagy saját maguk tették oda, vagy ott se volt soha, csak ezt állítják?

Punxsutawney Mormota 2016.06.09. 00:04:48

@György Baranyai: Édesapád érdemeit nem kisebbítve szeretném megjegyezni, hogy legjobb tudomásom szerint Benkei 4, de maximum 6 elemit végzett, s nem nagyon volt meg a józan, szabolcsi esze... Szóval nem volt őt művészet megvezetni.

Punxsutawney Mormota 2016.06.09. 00:06:46

@dunántúli gyerek: Szerintem meg Gyurcsány tette oda, az elmútnyócévben.

Punxsutawney Mormota 2016.06.09. 00:11:20

@conchita wurst: Várj már! Heeee! Hát mi újság rezsiszilárd bombasztikus ügyeivel? Hány embert sikerült bíróság elé állítani a zsírmalacnak? Megosztán még ott volt ugye a norvégok ügye is. Polték a taknyukon csúsztak, hogy valamit találjanak... De legalább a TEK megalapítása jó ötlet volt. Eddig már letartóztatták Luke Skywalkert a Műegyetemen, meg múltkoriban is sikerült valakit nyakoncsípni mintegy másfél gramm droggal Győrben. Csupa-csupa sikertörténet... A főügyész meg képes volt bejelenteni, hogy Matolcsy elvtárs egyik átgondolatlan kijelentése miatt, azért nem indítanak hivatalból vizsgálatot, mert a nemzet pénzügyi géniuszia pillanatnyi elmezavarban szenvedett.

conchita wurst 2016.06.09. 00:16:56

@Punxsutawney Mormota: Ha jól emléxem a SIMON a büntetett előéletü MSZPELNÖK és a Megyó az Alstrom nyugdíjas MSZPminiszterelnök meg a Gyurcsányi eltüntaszakdolgozatom miniszterelnök azért elég szép sorozatot nyomztak ki.

Rá is basztak rendesen.

VadMacs 2016.06.09. 02:24:32

@conchita wurst:
Terelj csak birka, erre vagy beprogramozva... :)

Szúrófény 2016.06.09. 04:00:37

@IT jegyzet: A szükséges +: évente 10.000-nél is több diplomás végez, magyar egyetemeken. Kiből lesz „vezér ember” miniszter, országos potentát? Most a legegyszerűbb benősülési esettől tekintsünk el! Ma már ugródeszka lehet, valamely pártban történő törtetés, szélhámoskodás! De a jó kapcsolatok szerzésére, a titkos szolgálati szolgaság, vitt és visz a magasba! Ez a láthatatlan, titkos lépcső! Ez a leleplező! Ha ezt tudod, ez a, fel tétel aki ott virít, arról meglehetsz győződve ha ott van, megfelel a feltételeknek! Akkor amikor, művezető se lehettél a gyárban a párt tagsága nélkül, ajánlása nélkül. Akkor Állam Miniszter, igazgató, média munkatárs, vagy külföldi egyetemista lehettél? Ha nem voltál a „mi kutyánk kölyke”? Ha meg később dezertál, akkor áruló, vagy sunyi lélek! Melyiket vállaljátok, hős FIDESZ-esek? Az ilyen jellem megfelelő alap az ország vezetéséhez? Akad félrevezethető ember, aki rátok szavaz? Mára az is nyílt titok, Antall kormány alatt nem születhetett ügynöktörvény, maguk ellen? Annyira azért nem voltak hülyék! „Az új képviselőházban, csupa ismeretes arcot látni! Petőfi 1849 aug, 1989 dettó! „Az uralkodó réteg forradalma, csak arra jó, vég nélkül fenntartsa saját uralmát!” 1902, Beszoptuk!

megamedve 2016.06.09. 05:05:47

@CoolKoon: teljesen igazad van
Sajnos pont ezek miatt igaz az, hogy ezeket a bűnözőket már nem lehet demokratikusan leváltani. A kapcsolatrendszer mindenre kiterjed. Ha minden ellentétes intézkedés ellenére véletlenül mégis elvesztenék a választásolat, szabályos utcai háborút indítanának, nem kér a nép belőletek felkiáltással, a kézivezérelt csőcselékükkel. 2006-ban sem az elégedetlen polgárok verték szét fél Budapestet, hanem ez a nyomorék csürhe.

nu pagagyí 2016.06.09. 05:32:45

A Fidesz korábban is űzte a kémkedést azok ellen, akikkel politikailag nem szimpatizál, vagy akadálya lehet a hatalmának. Annyi változott, hogy immár állami eszközökkel üldözi a más véleményen levőket, aminek egy része a titkosszolgálati tevékenység.

Emlékezhetünk Rogán szerverbetörési akciójára, amikor az MSZP szerverén kémkedtek. Az MDF szétverésekor is kiderült, hogy embereket vásárolnak és titkosszolgálati módszerekkel kémkednek (UD Zrt ügy), de az SZDSZ szétverése is hasonló módon történhetett. A legsúlyosabb akciójuk szerintem a 2006-os hőzöngés megszervezése volt, szintén mindenféle törvénytelen eszköz bevetésével.

A hatom szárnyakat adott nekik. Immár a teljes társadalmat megfigyelik, lásd a pár nappal korábban kibukott lehallgatási ügyet, amikor egy újságírót hallgatott le a fideszes káderekkel telepakolt állami szervezet, mindenféle törvényt megkerülve. A mostani lebukás is ilyen akciót sejtet.

Kádárék egyenesebbek voltak, nem hazudtak jogállamot, diktatúrának hívták a rendszerüket. A Fidesz diktatúrát épít, de jogállamot hazudik.

nu pagagyí 2016.06.09. 05:45:37

@dunántúli gyerek: Soros nem árt neked, de ez hatalom már tönkre tette a jövődet, bár még nem tudsz róla, és téged is bármikor tönkre tehet. Természetesen egy ótvaros diktatúra azt utasít ki akit akar és azt csuk börtönbe, akit csak akar. Akár téged is, bármennyire erőlködsz a hűségnyilatkozataiddal, bármennyire próbálsz lealjasodni. Lehet, hogy van valamid, amire valamelyik prominensnek fáj a foga és már mész is a darálóba. A hasznos hülyékre csak ideiglenesen van szüksége egy ilyen hatalomnak, ha már nyeregbe vannak, megszabadulnak a költségtényezőktől.

2016.06.09. 06:18:58

@nu pagagyí: nem épít. Rég nem. A diktatúra már kész, ezen felül már csak rombolnak. Szó szerint is: Kossuth tér, Vidámpark, Városliget, Erzsébet tér, Vár, Orczy tér, Római part stb. és képletesen is, lásd egészségügy, oktatás, szociális háló, nyugellátás stb.

Örs Vezér terén, az aluljáróban kéreget egy rokkant. A kocsiján hátul egy papír: 80% rokkantság 0% nyugdíj... :(

Valahol odébb egy átfestett kék tábla, Üzenjük Brüsszelnek helyett orbánnak: vár rád egy lámpavas... hm... nagyon nem szeretnék egy '56-ot. Nagyon nem. De a jelek szerint előbb vagy utóbb az lesz belőle. Mert ha egy csepp eszük van az embereknek, akkor 2018-ra már csak a maffia tagjai szavaznak erre a söpredékre. És akkor jön az, amit itt valaki írt, hogy orbánék választási csalásról kezdenek óbégatni és a kopasz csürhéjüket rászabadítják az országra, majd hivatkozva a "terrorveszélyre"... mit is vezettek be most a jobbikos bűnsegédeikkel erre az esetre? Na az lesz az a pont, ahol szerintem már a birkáknál is elszakad a cérna...

2016.06.09. 06:21:20

@nu pagagyí: lehet, hogy a birka ezért nem mer visszaköltözni az országba, az elvtársai közé? :D

kvadrillio 2016.06.09. 07:26:30

Elgáncsolták a BKV-t, még három évig nem lesz kész az új M3-as metró
hirdetés

2016-06-08 18:35:17

0 komment

Szalai Anna

A még nem is létező nemzeti buszstratégiára hivatkozva negyedszerre is elhalasztotta a döntést a Fővárosi Közgyűlés a metrópótlásról. Már Tarlós István sem hisz abban, hogy az idén elkezdődhet a rekonstrukció.
hirdetés
Egyelőre nem tudni, mekkora csúszást okoz az M3-as metró felújításakor szükségessé váló buszpótlás tenderének kiírása. De az már bizonyos, hogy 2019 nyarára nem fejeződhet be a metróvonal pályarekonstrukciója – ismerte el Tarlós István

EZ A FAJTA IMPOTENCIA NEM GYÓGYÍTHATÓ CSAK EGYFÉLEKÉPPEN: KI KELL RÚGNI AZ ÖSSZES TEHETSÉGTELEN VEZETŐT ! :o)

NEM ÉRTEM, MIÉRT KELL FUNKCIÓT BETÖLTENI, HA CSAKIS ARRA KÉPES VALAKI, HOGY A HAVI LÓVÉT ZSEBRETEGYE, DE KÉPTELEN GYORS, HATÉKONY DÖNTÉSEK MEGHOZATALÁRA ! A TESZE-TOSZA VEZETŐKET MIÉRT KELL JÓL MEGFIZETNI ?????????????????????????

2016.06.09. 08:15:31

@kvadrillio: akkor a nemzeti izé... maffia buszstratégia az oka annak is, hogy a turistabuszokat üzemeltetőket kitiltják Tarlósisztánból és elvtársi mancsokba adják ezt is? Tényleg nem tudom, mit lehetne tenni, hogy ezt az egész maffiát sittre vágják végre... :(

kvadrillio 2016.06.09. 08:17:28

NINCS GYŰLÖLETBESZÉD SEHOL !!!!!
EZT A SZÓT IS A ZSIDÓK TALÁLTÁK KI A MAGUK /PALESZTINOK ELLENI TERRORJUK ÉS EGYÉB TERRORJUK !r!!) VÉDELMÉRE MINT AZ ANTI...SZEMITIZMUST ! AZ EMBEREK A SAJÁT VÉLEMÉNYÜKET MONDJÁK EL MINDENRŐL, AMI ZAVARJA ŐKET ÉS ILYEN A ZSIDÓK TERRORJA IS BÁRHOL A VILÁGON !!! ÉS EZT NEM TUDJÁŰK ELFOJTANI MÁR SEHOL A VILÁGON, MERT AZ INTERNET LÁTHATÓVÁ, TAPASZTALHATÓVÁ TETTE.....SZÖVEGEKKEL, KÉPEKKEL, VIDEÓKKAL.....!!!
Keményvonalas cionistával harcol együtt a magyar kormány

Keményvonalas cionistával együtt veszi fel a harcot a kormány a gyűlöletbeszéd ellen. Tegnap egy konferencián Trócsányi László igazságügyi miniszter izraeli kollégájával tartott előadást. A politikus véleménye azonban még a terrorizmus sújtotta Izraelben is szélsőségesnek minősül, írja az mno.hu.

Brutális tettek, terrorcselekmények formájában szedi áldozatait napjainkban a gyűlölet, nem áll meg a szavak szintjén – mondta tegnap Trócsányi László igazságügyi miniszter az Internethasználat és felelősség című magyar–izraeli konferencián. A digitális világban tetten érhető gyűlöletbeszédet tárgyaló eseményen a miniszter a kormányzati kommunikációból már ismert veszélyforrásokról, a terrorizmusról és a szélsőjobboldali eszmékről beszélt. Trócsányi szerint ugyanis az antiszemitizmus, a cigányellenesség, illetve mindenféle rasszizmus lassan ölő méreg. Igaztalan vád, hogy Magyarországon a véleménynyilvánítás állami kontroll alatt áll – hangsúlyozta Trócsányi, aki ugyanakkor arra is kitért: a gyűlöletbeszéd ma már nem csak nemzetállami probléma. Közös erőfeszítésekkel lehet eredményeket elérni – mondta.

Palesztinok elleni népirtásra szólított fel

A kormány az izraeli igazságügyi miniszter, Ajelet Saked személyében lelt szövetségesre. A tavaly kinevezett politikusnő a szélsőjobboldaliként számon tartott, Zsidó Otthon nevű cionista párt képviselője, személyére a sajtó már jelölésekor felfigyelt.

CoolKoon 2016.06.09. 08:18:36

@IT jegyzet: Attól tartok, ez nem ennyire egyszerű. Sajnos az a helyzet, hogy a birkák TÉNYLEG szeretik "pártunkat és kormányunkat", máskülönben SOKKAL több lenne a tüntetés és talán már el is takarodtak volna a francba. De nem. Még mindig itt vannak, és félő, hogy jó darabig még itt is lesznek.

CoolKoon 2016.06.09. 08:21:22

@kvadrillio: Jaaa hogy te félcédulás vagy? Miért nem ezzel kezdted? Ha ezt tudom, nem erőlködök itt annyit a válaszaimmal......

consul 2016.06.09. 08:39:07

Kövezzenek meg, de én örülök annak, hogy a titkosszolgálatok résen vannak és teszik a dolgukat.

CoolKoon 2016.06.09. 08:39:39

@conchita wurst: "Nem lehet más a politika Siffer is megmutatta." - Schiffer (és cserkészcsapata) csak azt mutatta meg, hogy egy kis sötétzöld mázzal leöntött hippis álmodozástól nem lehet más a politika. A témáik mindig is gyengék, erőtlenek voltak, a reakcióik, válaszaik úgyszintén. Témafelvetésük pedig sokszor mintha nem is létezett volna. Hogy emellett elpuffogtattak még pár sötétzöld frázist is, az csak hab volt a tortán.

"Eltünnek emberek ez errefelé nem jellemző. mint mondjuk amerikában." - Ó, igen? Erről azért elég sok 90-es évekbeli "vállalkozó" tudna mesélni, ha nem lennének elkaparva valahol (mondjuk egy kút mélyén, vagy egy épület alagsorába bebetonozva stb.). Való igaz, ellenzéki mozgalmak/politikusok Mo-n MÉG nem tünedeznek el mint mondjuk Putyinisztánban (mondjuk nem is lenne túl sok értelme, hiszen a Fidesznek a mai napig nincs normális ellenzéke), és nem is szokták őket vérbe fagyva megtalálni (szintén mint Putyinisztánban). Viszont ha ez így megy tovább, ennek az eljövetele tényleg csak idő kérdése lesz. Tegnap Kubatov által megrendelt alávaló férgek, ma ismeretlenek által felhelyezett kis szériaszámú profi poloskák, holnap mi lesz? Robbantás az OSF székhelyén vagy a CEU-n?

"De mondjuk még latin amerikában sem mindennapos hogy aljas szándékból maga a kormány, összegogva a háttérhatalommal rendez összeesküvést az ország ellen mint az USAban. " - Igen, érdekes módon ez tikipusan európai stílus. Ugye ezt csinálták a fasiszták, de ezt csinálták a kommunisták is. Az amerikaiak pedig agymosottak ugyan, de (biztos, ami biztos alapon) a legtöbbjüknek azért csak ott lapul a puska/pisztoly az ágy/párna alatt vagy a táskában, mert ők is tudják, hogy mekkora rohadékok kormányozzák őket.

CoolKoon 2016.06.09. 08:41:07

@consul: Ja. Rádolgoznak bárkire, akire Vityacsászár rámutat, ezt kell, ugye?

Kalap úrfi 2016.06.09. 08:43:52

@CoolKoon: hú de zagyvaságokat írkálsz.

@IT jegyzet: namajd pont az ilyen pattanásos kockák véleményére vagyunk kíváncsiak. takarodjál vissza wow-ozni, az a te valóságod

CoolKoon 2016.06.09. 08:48:45

@megamedve: "Sajnos pont ezek miatt igaz az, hogy ezeket a bűnözőket már nem lehet demokratikusan leváltani." - Jelen pillanatban a birkák még mindig nem akarják leváltani őket. Az ellopott pénzeket leszarják, hiszen olyan sok pénz az, hogy ők azt még elképzelni se tudják. Az oktatásügy lerohasztása őket nem zavarja, az egészségügy szétrohasztása pedig még mindig nem annyira látványos, hogy elérje az ingerküszöbüket.

"Ha minden ellentétes intézkedés ellenére véletlenül mégis elvesztenék a választásolat, szabályos utcai háborút indítanának, nem kér a nép belőletek felkiáltással, a kézivezérelt csőcselékükkel." - Ahhoz egy olyan helyzetben a többségnek is lenne egy-két szava (bármennyire is olyanokat hisznek ezek az ostobák, hogy "a liberálisok úgyis csak olyan kis buzoid szerencsétlenek"; próbálnák ezt Amerikában elsütni....). Másfelől viszont hiába naggyűlésezett Vityacsászár 2002-ben, a lényegen akkor se tudott változtatni.

"2006-ban sem az elégedetlen polgárok verték szét fél Budapestet, hanem ez a nyomorék csürhe." - Az egy dolog, de attól még amit a Gyurcsány akkor és utána tett, akkor is elfogadhatatlan (egészen meghökkentett az a pártállami reflex, ahogy reagált). Én pl. a mai napig szívesen látnám Gergényi fejét egy karón pl.....

CoolKoon 2016.06.09. 08:50:28

@Kalap úrfi: Ó, igazán? És mond, konkrétan mégis melyik része a zagyvaság?

FF 2016.06.09. 08:57:55

@CoolKoon: kvadrillio write-only, ne foglalkozz vele.

CoolKoon 2016.06.09. 08:59:37

@FF: Igen, igen, most már én is látom :D

2016.06.09. 09:02:55

@Kalap úrfi: jajj náci tetű, ne csinálj úgy, mintha közöd lenne itt bármihez!

igazi hős 2016.06.09. 09:14:48

@conchita wurst: "Ha a jobboldalról kiderülnének a dolgok, ők lennének a baloldal. " Én is ezt mondom mindig, hogy Magyarországon nincs jobboldali párt, csak kommunista utódszervek, hibbant félnácik (de ők is erős szocdem szöveget nyomnak) és néhány öko félnótás.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.06.09. 09:31:45

Ez a sztori igen randa,
Átizzadt rajtam a gatya!
Orbán Viktor és a banda
Verseimet lehallgatja?!
:)

Kalap úrfi 2016.06.09. 09:56:57

@IT jegyzet: jujj már nácizás is van, ultimate érv, most kénytelen vagyok igazat adni neked (LOL, nem, hülye pattanásos kis kockanoob)

@CoolKoon: úgy nagyjából minden amit leírtál. rettegsz a fekete autótól de közben leírod, h nincs is fekete autó. és ez csak az egyik.

IT jegyzet (törölt) · http://itjegyzet.blog.hu 2016.06.09. 10:03:15

@Kalap úrfi: egy magadfajta tetves náci nem érdemel érveket.

CoolKoon 2016.06.09. 10:08:09

@Frady Endre: Az "Átizzadt rajtam a gatya!" lehetne mondjuk "Átizzadt a gatyám rajta!", és akkor még a ritmus is stimmelne :P

CoolKoon 2016.06.09. 10:11:19

@Kalap úrfi: Látom, nem érted. Természetesen a fekete autó egy allegória, mivel egy diktatúra nem feltétlenül fekete autós elrablások formájában nyilvánul meg (vagy ha igen, akkor is később, nem mindjárt a legelején). A többit is kérdezd meg nyugodtan, szívesen elmagyarázom bárkinek, hogy miről lehet felismerni egy diktatúrát.....

2016.06.09. 10:53:50

@Kalap úrfi: Egyetlen érdemi hozzászólásod sem volt a témához, csak beszólogatsz másoknak. Aztán, ha visszaszól, megsértődsz. Menj vissza a nagycsoportba, már osztják a tízórait!

IT jegyzet (törölt) · http://itjegyzet.blog.hu 2016.06.09. 11:06:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem nagycsoportos, megszökött az alzheimeresek elfekvőjéből.

Kalap úrfi 2016.06.09. 11:31:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: megsértődtem?? ne röhögtess már

@IT jegyzet: tőled, egy pattanásos noob-tól nem várok érveket, tökéletes a nácizgatás amiket nyomsz. ezt már mondtam, de még ahhoz is hülye vagy, h megértsd

@CoolKoon: nem kell, tudom: amikor nem a balliba van kormányon, akkor diktatúra van

IT jegyzet (törölt) · http://itjegyzet.blog.hu 2016.06.09. 12:32:05

@Kalap úrfi: tudom nácika, ti takonygerincűek nyilvánosan tagadjátok, hogy nácik vagytok. Csak tudod... olyan sárga, úgy hápog, úgy úszik...

CoolKoon 2016.06.09. 12:58:34

@Kalap úrfi: Jó, látom, hogy te reménytelen eset vagy. Bégesd csak tovább kitartóan, hogy négy láb jó, két láb rossz.

kvadrillio 2016.06.09. 14:08:27

CoolKoon
2016.06.09. 08:21:22
@kvadrillio: Jaaa hogy te félcédulás vagy? Miért nem ezzel kezdted? Ha ezt tudom, nem erőlködök itt annyit a válaszaimmal......

RÖF !....RÖFFF ! KISZABADULTÁL MEGINT ÉS EMBEREK KÖZÉ KEVEREDTÉL ????? MARS VISSZA AZ ÓLBA !!!!!

..ezt most nagyon választékosan mondtam neked.....
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0