A drága miniszterelnökünk ma megint ámokfutott egyet retorikailag a dunai őrhajókkal is védett, kordonokkal, rendőrökkel és belátást akadályozó emeletes buszokkal hermetikusan elzárt Várbazárban (így legalább érthető, hogy miért volt olyan fontos, hogy a városnéző busz üzletre is rátegyék a kezüket). Az összeesküvés-elmélet hívők és a putyini propaganda terjesztői egymás száját nyalogatták örömükben, miközben hallgathatták azt a sok sületlenséget.
A legnagyobb bohóctréfának (cinikus pofánkba röhögésnek, ki hogy nevezi vérmérséklet szerint) az hangzott, hogy majd a nyugat-európaiak hozzánk menekülnek a liberalizmus elől, és mi majd tárt karokkal várjuk az "igazi menekülteket" (miközben a háború által elüldözött "álmenekülteket" további intézkedésig bezárná).
Pedig pont ez volt az a rész, amelynek volt igazságtartalma, bár Orbánnal ellentétben én erre egyáltalán nem lennék büszke.
A Magyar Narancs ugyanis nemrég hosszú cikkben - Fehér embernek fillérekért! - Oroszbarát brit újfasiszták Toroczkai és a Jobbik közelében - foglalkozott azzal a jelenséggel, hogy kishazánk Európa náciainak egyik kedvenc célpontjává vált, és nem nyaralási, hanem letelepedési célból.
Pár érdekes részlet:
Még májusban jelent meg az a Facebook-poszt, amely magyarországi ingatlanvásárlásra buzdította azokat a fehér, katolikus, konzervatív nyugat-európai állampolgárokat, akik rettegnek a fokozódó „iszlám inváziótól”, és biztonságos lakóhelyükről addig szeretnének gondoskodni, ameddig lehet. A nyugati világ ugyanis – érvelt a poszt írója – az apokalipszis előtt áll, az áradó menekülthullám az utolsó szeg a koporsójába, ám Kelet-Európában néhány ország őrzi keresztény gyökereit, ilyen például Magyarország.
Nem ismerős? Hát pont erről beszélt a nagyságos Miniszterelnök Úr! Na de kik állnak a hirdetés mögött?
A bejegyzést az Angliában bejegyzett szervezet, a Knights Templar International (KTI), tette közzé. (...) bizarr, alig két éve alapított brit szervezet, amely lovagrendnek nevezi magát, de valójában a szigetország legkeményebb szélsőjobbos, korábbi holokauszttagadó, többszörösen büntetett előéletű, putyinista figurái keverik lapjait, és amely csoport mögött valójában Anglia egyik paramilitáris pártja sejlik fel. A dolog attól vált igazán érdekessé, hogy miközben ez az oroszbarát lovagrend (jelentsen utóbbi kifejezés ez esetben bármit is) intenzív muszlimgyűlölő propagandát folytat, feltűnik benne több magyar szereplő is. Az egyik például a Jobbik alelnöke.
Aki természetesen nem más, mint a Tévészékház ostromának hős vezetője, Ásotthalom Hunyadi Jánosa, Toroczkai László.
Hamar kiderült, hogy két helyszínnel is foglalkoznak. Galyatetővel, ez a drágább ajánlat, illetve egy Szeged-közeli kistelepüléssel. Amikor elárultam, hogy közel 6-7 millió forintnyi fontot tudok szánni a vásárlásra, egyből Ásotthalmot ajánlották, ahol a „tanyák nagyon olcsók”, és a „polgármester pedig remek fickó és támogató” is. Hogy mennyire az, arról küldtek is egy videót. Ezen Téglásy, a KTI magyarországi „feje” arra kéri a Jobbik-alelnök Toroczkai Lászlót, hogy mutassa be Ásotthalmot, majd megkérdi, mit üzen a polgármester azoknak, akik ideköltöznének Nyugatról. Toroczkai erre sorolni kezdi Ásotthalom előnyeit. (A videó részleteit itt tudja megnézni.)„Csodálatos hely” – majd hozzáteszi, hogy „rendkívül biztonságos” is. Mesél arról, hogy „gyönyörű természeti környezetben élünk”, bár „tény és való, hogy nagyon sok üres tanya van, a tanyákhoz általában egy hold földterület tartozik. Ezeket a tanyákat még magyarországi szemmel nézve is nagyon olcsón meg lehet venni, nyugat-európai szemmel szinte fillérekért”. (...) Saját motivációjukról azt írták még, hogy a környék elnéptelenedik, ezért „bátorítják az embereket a letelepedésre, mert a környéken szükség van a fiatal, életerős lakosságra, akik újraélesztik a helyet”. (Dowson egy bejegyzésében azt írta, hogy „a magyar népességet a cigányság szaporulata leelőzi 50-70 év múlva, ezért együtt kell felépítenünk a Nyugat bástyáját az iszlám invázió ellen!” Dowson máskor arról is beszélt, hogy a Dél-Afrikában „üldözött” fehér búroknak Magyarország lenne az új ideális lakóhelyük.)
Levelezőpartnerem azt is jelezte, hogy a nyugati keresztény letelepedők a „saját jövőjük mellett Magyarország biztonságát is építik, úgyhogy ez egy igazi win-win helyzet. Ugyanakkor baloldaliakat és liberálisokat nem biztatunk költözésre, mert ezek az emberek már tönkretették Európát, és nem akarjuk ezt a söpredéket Magyarországra küldeni.” Arról is biztosítottak, hogy az első években folyamatos segítséget nyújtanak a templomos barátok arra az esetre, ha külföldiként szükség lenne erre Ásotthalmon.
Ennyit ízelítőül. Érdemes a teljes írást elolvasni.
Természetesen nem állítom, hogy Orbán ezekben benne volna. Ez a Jobbik sara (bár az, hogy a magyar titkosszolgálatok orra előtt történik mindez, felvet bizonyos kérdéseket). De mégis csak az a helyzet, hogy amíg a kormánypropaganda háttérhatalmak által mozgatott iszlám invázióval riogatja a jónépet (hogy addig se a fideszes lopásokkal foglalkozzanak), és amíg a szélsőjobb Magyarország zsidók általi felvásárlásától retteg, addig a valóságban Európa söpredéke valóban ideköltözik, méghozzá szervezetten, a magyar miniszterelnök meg ezt a folyamatot büszkeséggel felvállalja.
Na itt tart most a Liberális Internacionálé egykori alelnöke a leépülésben.