Sorvezető fidesztrolloknak, ezúttal személyesen Orbántól
2017. február 17. írta: Fedor

Sorvezető fidesztrolloknak, ezúttal személyesen Orbántól

pityuka.pngMost, hogy Momentum a kívánt aláírások majdnem kétszeresét adta le, és így - hacsak Orbánék nem lépnek vissza maguktól - szinte biztos lesz népszavazás az olimpiáról (márpedig annak borítékolható a végeredménye), rögtön beindult a fideszes magyarázkodás. Természetesen mi mással vágnák ki magukat, mint egy jó kis hazugsággal? 

Kósa Lajos szerint 

az ellenzék megmagyarázhatatlan hátraarcával mindenesetre mindenkit átvert: a fővárost, az embereket és az olimpiai bizottságot. 

A MOB elnöke szerint (aki nem mellesleg Győr fideszes polgármestere): 

Az ellenzéki pártok azonban sajnálatosan kivonultak az olimpiarendezés támogatása mögül, és elkezdték a magyar társadalmat is megosztani. Ezzel a tevékenységükkel nagymértékben meggyengítették és gyengítik folyamatosan Budapest esélyeit, gyengítik Magyarország pályázatát. 

És persze Tarlós szerint 

jobb lett volna korábban gyűjteni az aláírásokat, és szerinte akik most az olimpia ellen vannak, azoknak korábban ez eszükbe sem jutott. 

Na most ez azért már akkor cinizmus, hogy a Holdról is látni, hisz két évvel ezelőtt, miután az Együtt kimondta, hogy népszavazásra van szükség, pont Tarlós volt az, aki a fővárosi közgyűlésben lesöpörte az erről szóló összellenzéki kezdeményezést, és elég sajtónyilvános volt az is, hogy ezután hányszor tett keresztbe a Választási Bizottság mondvacsinált ürügyekkel a különböző népszavazási próbálkozásoknak, mire a legutolsó kérdésverzió valahogy átjutott.

Persze kicsit se feltűnő, hogy a fenti három úriember gyakorlatilag ugyanazt szajkózza, pláne, hogy mindegyikük hozzátette: az olimpiai pályázathoz a kormánynak nincs semmi köze, az egyedül a főváros projektje.

Aha.

Most képzeljük el Orbánt, amint épp hidegen hagyja, hogy egy világra szóló sportesemény, amiért eddig ezerrel lobbizott, és amivel fel lelhet szítani a nemzethy érzéseket (elfedve velük a korrupciót és a diktatúra felé lépdelést), meg lesz -e tartva, valamint hogy a családjának, és strómanjainak, Mészáros Lőrincnek és Garancsinak lesz -e lehetősége kikanyarítani a tervezett beruházásokból a maguk részét.

Ezek már megint ennyire hülyének néznek mindenkit?

Szóval ezúttal is beindult a papagájkommandó, méghozzá közvetlenül a miniszterelnök utasítására:

Nem a Fidesznek, vagy a kormánynak, hanem Budapestnek kell reagálnia a Momentum Mozgalom olimpiaellenes aláírásgyűjtésére, hiszen nem a párt vagy a kormány, hanem Budapest pályázott a 2024-es rendezésre – figyelmeztette Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP képviselőit a kormánypártok visegrádi évadnyitó frakcióülésén elmondott helyzetértékelésében. A miniszterelnök emiatt arra kérte a képviselőket, hogy a párt nevében ne kommentálják se az aláírásgyűjtést, se az esetleges népszavazást, bár szerinte az is kérdés, lesz-e egyáltalán mire reagálni. (A miniszterelnök még szerdán beszélt a frakciók előtt, amikor még nem lehetett tudni, összegyűjti-e a budapesti népszavazás kiírásához szükséges 138 ezer aláírást a MoMo.)

Ha végül is lesz miről beszélni (vagyis összegyűlt a kellő számú szignó), akkor Orbán Viktor szerint az ellenzék szavahihetelenségére kell majd kihegyezni a megszólalásokat, vagyis arra, hogy a kormány annak idején azért állt az olimpiai kezdeményezés mögé, mert a főváros az ellenzéki pártokat is beleértve támogatta a pályázat benyújtását, az ellenzék azonban kihátrált ebből és emiatt megfosztja egy álom beteljesedésétől a budapestieket.

A miniszterelnök szerint szeptemberben, ha a nemzetközi olimpiai bizottság nem Budapestnek ítéli majd a rendezés jogát, az ellenzék nyakába lehet varrni majd a kudarcot. Szerinte ugyanis nem véletlen, hogy éppen akkor – január-februárban – gyűjtöttek aláírást és hangolták az olimpia ellen a fővárosiakat, amikor tudni lehetet, hogy a NOB is elkészíti saját, titkos felmérését a rendezés társadalmi támogatottságáról.

Mindez pedig Los Angeles és Párizs malmára hajtja a vizet, amely miatt azt sem túlzás felvetni, hogy a MoMo és az őt segítő baloldali pártok Párizs, illetve Los Angeles ügynökei.

Az egy dolog, hogy Orbán még mindig úgy véli, az ország többsége kudarcként élné meg, ha nem jönne össze az olimpia. Hahó, hát a Momentum meg az őket a gyűjtésben segítő EGYÜTT, LMP és Párbeszéd el se tud képzelni jobbat, mint azt, hogy nekik tudják be ezt az eredményt, és ingyenreklámnak veszik, ha még a kormánypárti sajtó is ezt sulykolja :-) De ez az ügynökösdi a végén... Azért ez a paranoia már tényleg orvos után kiált. Mi lesz a következő? Soros pénzeli a Los Angeles-i olimpiai pályázatot csak azért, hogy a magyaroknak rossz legyen? A gyíkemberek meg a chemtrail ugyan még nem kerültek bele a kormányzati kommunikációba, de lehet, nem kell már sokat várni erre sem.

Elég nagy szarban van az az ország, amelynek a vezetője MINDEN mögött összeesküvést sejt, és MINDENRE csak hazugsággal tud reagálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr10012268944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jorgos Vadefakisz 2017.02.17. 20:44:24

Ez azért nagyon király! 266.000-szeresen lett személyesen megszólítva az a nyomorult takonypóc és ő nem átall úgy tenni, mintha valaki másnak szóltak volna oda.

Mostly Harmless 2017.02.17. 21:46:25

"ellenséges külföldi ügynökök"... Bazmeg, ilyen dumákat Rákosiék eresztettek el.

DeMarco 2017.02.17. 23:59:33

Nagy cucc, kb. ennyien szavaztak Bokrosra is... Szépen meg kell tartani a szavazást, amit tekintve, hogy másfél millióan laknak a fővárosban, simán el is bukhatjátok. Pláne, ha országos szavazás lehetett volna belőle és nem belpesti liberális vircsaft.
Teljesen mindegy, hogy mit mond Viktor, vagy a fidesz, mindenki tudja, hogy kik gáncsoskodnak újfent...
Ez nem kudarc, kudarc akkor lesz, ha Párizsra szavaznak majd. Ez inkább csak olyan bosszantó dolog, amikor a légy zümmög a szobában...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.18. 07:02:49

Az egész ügy nem győzelem a ballibek számára, ez a lényeg. Azaz kár örülnöd.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.02.18. 10:56:03

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A ballibek soha nem győzhetnek, ugye te fasz? Ha ne adj isten jövőre 2/3-al nyernének, akkor is a NER és OGV győzött, mi?
Te heljesen belehülyültél a ballibsikbe.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.02.18. 10:59:40

@DeMarco: Csak egy dologra hívnám fel a figyelmedet. 2007-ben a Fidesz által nyomatott vizitdíj, kórházi napidíj, és tandíj eltörléses népszavazásra országos(!) szinten jött össze 330 ezer aláírás, és ott a kormány nem tett keresztbe mnden szinten az aláírás gyűjtőknek, mint a Fidesz, most.
Csak nézd vissza az elmúlt hónap történéseit. és rájössz miről beszélek.

DeMarco 2017.02.18. 12:14:27

@The Ghost Wolf: Azért ne szaladj előre, azokat az aláírásokat ellenőrizni is kell(ene). Tuti, hogy találomra felhívnék néhány számot, főleg azokról az ívekről amiket a ballib pártok hoztak futószalagon... Bár igazából nem lényeges, meg kell tartani a szavazást és nyerni kell rajta. Mármint nekünk Olimpia pártiaknak...akik persze nem is szavazhatunk... így a legkönnyebb nyerni, ha nincs számottevő ellenfél...vagy legalábbis a támogatók zöme nem fog szavazni.
Én egy huszárvágással kiírnék egy népszavazást, de országosat...

Zsoltbacsi 2017.02.18. 12:20:14

@The Ghost Wolf:

" és ott a kormány nem tett keresztbe mnden szinten az aláírás gyűjtőknek, mint a Fidesz, most."

Hat persze.... Te magadtol vagy ilyen hulye, vagy segitenek? Olvass utana, hogy pontosan hogy tortent. A fidesz a hires nagygyules masnapjan 2006 okt 24en nyujtotta be az elso kezdemenyezeset a Valasztasi bizottsaghoz, es maga a nepszavazas vegul 2008 marcius 9-en tortent. Szerinted a fidesz ellenzekbol a sajat erdekei elleneben huzta-halasztotta a dolgot MASFEL EVIG????

Tudom, hogy az ido megszepiti az emlekeket, de frocsoges elott talan utana kellene olvasni a tenyeknek!

Zsoltbacsi 2017.02.18. 12:22:18

@The Ghost Wolf:

Mellesleg az ervenytelen alairasok szama mindig kb ugyanannyi, a fidesz nepszavazasanal is kb 20 szazalek volt, ahogy a kvotaszavazase es a foldkerdese is...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.02.18. 15:09:27

@DeMarco: "Szépen meg kell tartani a szavazást, amit tekintve, hogy másfél millióan laknak a fővárosban, simán el is bukhatjátok. Pláne, ha országos szavazás lehetett volna belőle és nem belpesti liberális vircsaft."

Aha, persze. Bírom a hülyeségeidet. Bár szerinted a vasárnapi zárvatartásról szóló szavazást is a kormány nyerte volna meg (biztos ezért futamodtak meg), szóval mi mást várhatnék tőled.

A valóság amúgy az, hogy még vidéken is többségben vannak azok, akik ellenzik az olimpiát:

index.hu/sport/2024/budapest/2017/02/09/budapest_2024_olimpia_nepszavazas_felmeres_kozvelemeny/

Szóval állunk elébe a népszavazásnak, pont ezért gyűjtöttük az aláírásokat (igen, én is voltam önkéntes), de nagy valószínűséggel Orbánék megint veszteségminimalizálásra fognak hajtani, és gyáván megfutamodnak. Mint mindig, ha valódi ellenállásba ütköznek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.02.18. 15:21:46

@DeMarco: "azokat az aláírásokat ellenőrizni is kell(ene). Tuti, hogy találomra felhívnék néhány számot, főleg azokról az ívekről amiket a ballib pártok hoztak futószalagon..."

Látod, megint csak a szád jár, miközben alapdolgokkal nem vagy tisztában. Az íveken név szerepel, személyi szám, anyja neve, és aláírás. Semmi más adat, tehát elég nehéz lenne hamisítani, mert a pártok adatbázisaiban a személyi szám nem szerepel (nem is szerepelhet), viszont az alapján ellenőrzik az aláírásokat, ráadásul most már nem csak szúrópróba szerűen, hanem az összeset. Bizonyára lesz kb. húsz százalék érvénytelen, mert annyi mindig van, mert valaki lelkesedésből vagy trollkodásból több helyen írt alá, vagy lelkes vidékiek, akikekt nem szűrt ki a figyelmetlen aláírásgyűjtő, de hogy meglesz az érvényességi küszöb, az hótziher.

"Bár igazából nem lényeges, meg kell tartani a szavazást és nyerni kell rajta. Mármint nekünk Olimpia pártiaknak...akik persze nem is szavazhatunk... így a legkönnyebb nyerni, ha nincs számottevő ellenfél...vagy legalábbis a támogatók zöme nem fog szavazni.
Én egy huszárvágással kiírnék egy népszavazást, de országosat..."

Ne tegyünk már úgy, mintha nem lett volna szándék országos népszavazásra, és nem pont a FIDESZ.vezérelt Választási Bizottság akadályozta volna meg...

fedor.blog.hu/2017/02/08/miert_nem_szavazhatnak_a_videkiek_is_az_olimpiarol

A helyi népszavazást engedték át nagy nehezen (azt se elsőre), így ez lesz. Igen, tisztességesebb lenne az egész országot megkérdezni, mert a csőd, amivel az olimpiarendezés járna, az egész országot érinteni, de ezért Orbánéknál tessék panaszt tenni.

Az meg hiú ábránd részedről, hogy egy országos szavazásnak más lenne az eredménye, mint egy budapestinek, lásd a linket egy kommenttel feljebb (meg a posztban is, de hát miért is kattintottál volna rá olvasás közben).

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.02.18. 16:00:23

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Legfeljebb azért mer OGV és Tarlós Pubi olyan gyorsan fognak kihátrálni, hogy csak úgy füstöl. OGV már közölte is, hogy az olimpiát Budapest akarta megrendezni, Tarlós Pubi meg már szerdán kész lesz visszavonni a pályázatot.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.18. 16:36:56

@The Ghost Wolf:

Ha ez teszi Tarlós, az hiba lesz.

Ez politikailag értelmetlen lépés lenne.

DeMarco 2017.02.18. 17:02:34

@Fedor: "pont ezért gyűjtöttük az aláírásokat (igen, én is voltam önkéntes)"

Ezen senki nem lepődik meg... No comment...

DeMarco 2017.02.18. 17:12:16

Olyan szavazást kellene inkább kiírni, hogy akarja-e Magyarország az olimpiát belpest nélkül is megtartani? A tervezett beruházások lehetnének Debrecenben, Pécsen, Székesfehérváron, a vizes bajnokságok a Balatonon... Nem egy város rendezné, hanem egy ország (amúgy is). Nálunk nincs akkora távolság, hogy ne lehetne bármit elérni, nem törvényszerű, hogy belpesten fejlesszünk.

Majd ha megkérdezik egyszer a gyerekek, hogy mi nem rendezünk-e valamikor Olimpiát, akkor mindenki azt fogja válaszolni, hogy egyszer megpróbáltuk, de már a rajt előtt megfúrták a liberális pestiek...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.02.18. 18:05:21

@DeMarco: Csak szólok, nálam pl. írt alá jobbikos is, de pl. önkormányzati képviselő ismerősöm komplett kitöltött ívet is kapott jobbikos kollégájától. Szóval hajtogathatod a magadét, ameddig akarod, de az igazság akkor is az marad, hogy ez messze nem csak liberális pesti vircsaft, vidéken se akar a többség olimpiát, csak a fideszesek egy része tart ki mellette párthűségből. És nem azért, mert nem lenne mindenki büszke, ha lehetne nálunk olimpia, és élőbe lehetne drukkolni a magyar sportolóknak, hanem azért, mert egyrészt tönkremenne bele az ország ( magyarnarancs.hu/publicisztika/a-hazai-palya-hatranya-102467 ), másrészt meg nem szólna másról az egész, mint hogy az Orbán strómanok újabb megbízásokat kapjanak. Ott van szemléltető példának az úszó vb, ami már a tervezett költségek háromszorosánál tartanak (és ez a pénz persze Garancsinál kötött ki) úgy, hogy közben sokkal szarabb épületet építettek, mint amilyen a tervekben szerepelt. És ez csak egy sportág, képzeld el ugyanezt olimpiai méretekben.

Tetszik, nem tetszik, az olimpia-rendezés a nagy országok sportja. Az USA és Franciaország GDP-jének 1-2%-át vinné el a rendezés. Magyarországnál 10-et. Szóval elnézést, ha az ország jövőjét Orbán hagymázas álmai elé helyezem, bár tudom, ez nálatok hazaárulásnak számít.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.18. 18:51:11

@DeMarco: Mi van vidéki parasztkám? Téged lekapcsolnak a városhatáron ekkora kapával a szádban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.18. 19:04:43

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A ballibeknek valóban nem győzelem (ismersz olyat, aki látott már ballibet, olyen, mint a jeti). A többi tekintetében érdeklődve figyelek, hátha lesz kire szavazni 2018-ban.

yotta 2017.02.18. 19:14:46

@Fedor: Mellébeszélsz! A tény az, hogy sikerült megfúrni az olimpia rendezésének lehetőségét. Ezek után ordíthatod győzelemittasan, hogy gyáva a kormány, mert nem akar egy estleges bukott népszavazást, de hát ez akkor a hazugság, hogy már a holdról is ordít: ki a franc adna rendezési jogot Budapestnek egy ilyen cirkusz után??? He??? Tényleg akkora balfaszok vagytok, hogy elhiszitek, van értelme a népszavazásba hajszolni a kormányt?? Még, ha nyernénk sem kapnánk meg, mert olimpiát csak olyan ország rendezzen, ahol annak apraja - nagyja szeretné, ti meg nem!!!

elemes 2017.02.18. 19:19:28

"hacsak Orbánék nem lépnek vissza maguktól"

hacsak? 100% visszalépnek. veszteségminimalizálás.

elemes 2017.02.18. 19:20:50

@yotta:

"sikerült megfúrni az olimpia rendezésének lehetőségét"

ezt hol hallottad?
semmi nincs megfúrva.
aláírásokkal nem lehet megfúrni az olimpiát.

yotta 2017.02.18. 19:25:39

@elemes: "aláírásokkal nem lehet megfúrni az olimpiát."
Gyenge vagy pajtás - agyilag, de nagyon... úgy mégis, hogyan képzeled, hogy annak az országnak adjanak rendezési jogot, ahol ennyi ellenzője van az olimpiának? Abban biztos lehetsz, hogy megnyernénk a népszavazást, de a rendezés ügye akkor is elbukott, mert nem ítélnék a rendezés jogát egy ilyen ballibbant országnak! Tehát minek is tovább beleállni ebbe az ügybe????

Skankhunt42 2017.02.18. 19:27:58

@The Ghost Wolf: a Fidesz mit tett keresztbe? kvázi le se szarta az egész cirkuszt

elemes 2017.02.18. 19:29:21

@yotta:

"hogyan képzeled, hogy annak az országnak adjanak rendezési jogot, ahol ennyi ellenzője van az olimpiának"

Ja, ezt tudom, de 266 ezer ellenző tökre nem számít, az (budapestieket tekintve) nincs 20%. Az emúlt évtizedek győztes városaiban 60-70% között volt a támogatottság. A kormánynak tizmilliárdjai vannak arra, hogy meggyőzze a budapestieket az olimpia fontosságáról. Egyébként egész jó volt az eddigi kampány, Kozák Danuta, Szilágyi Áron, Kemény Dénes mindenki által ismert és elfogadott arcok.

elemes 2017.02.18. 19:31:11

@Skankhunt42:

A fidesz annyit tett, hogy január közepén leállította az olimpiai kampány minden további munkáját, jelezték a beszállítóknak (grafikusok, hang és videóstúdiók stb) hogy nem nyújthatnak be több számlát, részteljesítésekről sem. Nem tegnap, hanem hetekkel ezelőtt.

Ez már akkor érdekesnek tűnt, hiszen a momentum épp csak elkezdte a gyűjtést.

yotta 2017.02.18. 19:53:10

@elemes: "A kormánynak tizmilliárdjai vannak arra, hogy meggyőzze a budapestieket az olimpia fontosságáról."

Jézusom! Tényleg nem akarod átlátni a helyzetet? Nem a budapestieket kell meggyőzni - a népszavazást mi fideszpártiak, olimpiapártiak egészen biztosan megnyernénk, de ez kevés! Nagyon-nagyon kevés Párizzsal, Los Angelesszel és a bíráló bizottsággal szemben! És ez a bökkenő kérlek szépen!

yotta 2017.02.18. 19:57:10

@elemes: "Ez már akkor érdekesnek tűnt, hiszen a momentum épp csak elkezdte a gyűjtést"

Mert ugye, mindenki agynélküli ott Fideszéknél? Mert ugye, nem abban a pillanatban dőlt el ez az egész, amikor beleállt az aláírásgyűjtésbe a politika? Ugye nem? Attól a pillanattól kezdve lehetett tudni, hogy kiestünk a versengésből, nem beszélve arról, hogy feltehetően súgtak Orbánéknak is NOB-ból, hogy ez így nem fog menni gyerekek...

yotta 2017.02.18. 20:02:42

Elvtársak! Halott ügy ez a nyálverés itt, hogy mennyire érdekli a kormányt az emberek véleménye! Ebből a fúrásból nem jöhettek ki jól!
Vigyetek egy kis fordulatot az ügybe: mantrázzátok azt, hogy a Fidesz finanszírozta a Momentumot, kormány így akart kifarolni a rendezés jogáért való küzdelemből! Ez a verzió adna még egy kis laufot nektek néhány napra...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.02.18. 20:07:19

@elemes: "266 ezer ellenző tökre nem számít, az (budapestieket tekintve) nincs 20%. Az emúlt évtizedek győztes városaiban 60-70% között volt a támogatottság."

Akkor neked is, sokadszorra:

index.hu/sport/2024/budapest/2017/02/09/budapest_2024_olimpia_nepszavazas_felmeres_kozvelemeny/

MEDVE1978 2017.02.18. 20:16:42

Igazából nem túl nagy a kockázat FIDESZ oldalról. A NOB ugye képmutató módon kinyögte magából, hogy ezután olcsóbb lesz az olimpia, kisebbek lesznek a követelmények, hogy ne csak nagyon gazdag országok tudják megcsinálni vagy ne adósodjon el benne a rendező (Athén, Rio). Ennek ellenére a legutóbbi hírek már arról szóltak, hogy Párizs és LA mögött sorakoznak fel a nagyágyúk (Párizst X+1 nagyváros támogatja), LA mögé pedig látványosan beállt Trump, illetve, hogy a NOB-nak csak a korábbi "kis országok" is rendezhetnek kamu bullshit miatt kínos az egész, igazából már adnák oda valamelyik nagyvárosnak, csak csinálja.

Így tehát a magyar esélyek eléggé kicsik voltak már pár hete, hónapja is. Már tavaly lehetett találni cikket arról is, hogy a NOB külön vizsgálja, hogy mekkora nemzeti egység van az olimpiarendezés mögött, mert el akarják kerülni a későbbi kínos közjátékokat, esetleg a rendező politikai okokból történő kiszállását.

Tehát nagyon nagy esélye van szerintem, hogy ha nincs is Momentum népszavazási kezdeményezés, akkor sem Magyarország rendezhetett volna. Innentől kezdve igazából ez egy jutalomjáték a FIDESZ-nek, hiszen egyértelmű kudarcból most már lehet az idegenszívűek és hazaárulók támadása retorikára váltani.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.02.18. 20:37:04

@MEDVE1978: Csak épp az ügynöközés már a civileknél se jött be:

index.hu/belfold/2017/02/15/civilellenesseg_kozvelemenykutatas_zavecz_soros/

Itt meg, ahol a közvélemény többsége az olimpia ellen van, még átlátszóbb és nevetségesebb az egész.

Francois77 2017.02.18. 20:44:58

@The Ghost Wolf: nem, 330 ezret adtak le. Pár nap után. Aztán gyűjtöttek még a határidőig. Gyengén hazudsz...

miért 2017.02.18. 20:45:10

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Sajnos nem vagy más, mint amit a képed mutat!

Janossz 2017.02.18. 20:47:31

@DeMarco: Egy huszárvágással (külföldiül harakiri) vetnél véget a történetnek. Erre várunk.

miért 2017.02.18. 20:48:14

@yotta: Fidesz pártiak? Régi kommunisták! Igy már stimmel!

elemes 2017.02.18. 20:51:44

@yotta:

Mér lenne kevés?
1. kell meggyőző többség aki támogatja az olimpiát. ellenzők mindig mindenütt vannak, 20% semmi.
2. kell egy jó pályázat, amely ELŐSZÖR tudná demonstrálni az agenda2020-at, vagyishogy nem rongyrázó olimpiát rendezni (mert a párizsi vagy a losangelesi, akármit mond az agenda2020, rongyrázás lesz).
3. kell egy hiteles költségvetés, ezt megcsinálta a PWC, 774 milliárd.
4. kell egy referencia a sikeres rendezvényről. ez lenne az úszó VB.

Valódi problémáról igazából csak az árulkodik, hogy az idei VB költségvetését eddig négyszeresen sikerült túllépni, és nem szakmai okokból, hanem olyan szarságokkal, mint az a pár méteres kerékpáros híd a Rákos-patak fölött, amit speciális titánötvözetből készítenek, arannyal futtatják, jáspissal és smaragddal díszítik. Szóval ha sikerül meggyőzni a NOB-ot, hogy nem építünk több aranyozott, és smaragddal díszített hidat, tehát hogy a 774 milliárdos büdzsé betonkemény korlát, akkor TUTI nyerők lehetünk.

yotta 2017.02.18. 20:52:46

@MEDVE1978: "Tehát nagyon nagy esélye van szerintem, hogy ha nincs is Momentum népszavazási kezdeményezés, akkor sem Magyarország rendezhetett volna. "

Háááát, amíg három pályázó van, egynek valóban jóval kisebb az esélye, mint a másik kettőnek, de mégis csak valamelyik megkapja a rendezés jogát. Pár héttel ezelőttig, bizony azt éreztem, hogy megkapjuk!

elemes 2017.02.18. 20:55:52

@yotta:

"Attól a pillanattól kezdve lehetett tudni, hogy kiestünk a versengésből"

ezt tökre nem értem, miért lehetett volna tudni? ezt úgy állítod, mintha evidencia lenne. nézd meg, hogy a nyertes városokban mekkora volt az olimpia támogatottsága a döntés évében. A londoni olimipát példál csak a londoniak 65%-a támogatta. tehát az ellenzők LÉTEZÉSE egyáltalán nem akadály.

elemes 2017.02.18. 20:57:09

@Fedor:

Na hát ez már gond, vagyis ha a budapestiek kétharmada ELLENZI.
Akkor viszont a fidesz körülnézhetne a háza táján, hol baszta el.

tarackos 2017.02.18. 20:58:35

@DeMarco: Milyen belpestrol deliralsz?! Szted a videki varosok kozpontjaban pl beldebrecenben hany stadion vagy uszoda van?

Liberalis budapest? Ahol huszonakarhany keruletbol ketto nem fideszes?

yotta 2017.02.18. 21:02:01

@elemes: "Szóval ha sikerül meggyőzni a NOB-ot, hogy nem építünk több aranyozott, és smaragddal díszített hidat, tehát hogy a 774 milliárdos büdzsé betonkemény korlát, akkor TUTI nyerők lehetünk."

Valójában a NOB-ot nem érdekli ez a kisstílű politikai furdancs. Az Olimpia egy "cirkusz", egy népámítás, egy műsor, egy hagyomány és még ezernyi dolog amiben mindenki nyerhetne. Nos, ezt a fílinget nem tudja megadni ennek az eseménynek egy ilyen ballibsi ellentáborral megáldott ország. Nincs esély az ítészek meggyőzésére - és nyomatékosan ajánlanám fideszéknek, meg se próbálják! -, mert egy olyan paraméter hiányzik a magyar rendezés sikerességéhez, amiről a Momentum és a köréje fonódó ballib anakonda tudósította a világot...

yotta 2017.02.18. 21:08:28

@elemes: "ezt tökre nem értem, miért lehetett volna tudni?"

Azt látom, hogy azt írod, nem érted, de nem hiszem el!

sutyerák 2017.02.18. 21:15:33

ismerjük orbánékat és a bandáját. tudjuk miért akarnak olimpiát és miért a többi hatalmas építkezés. ezeknek semmi sem elég. nekik három ebéd is kevés,de másoknak egy se jusson ahonnét ellopják. ezek ilyenek.

DeMarco 2017.02.18. 21:23:32

@yotta: Nincs igazad. Évtizede itt minden jó dolog ugyanezen ballib tábor hisztije és ellenállása mellett jött létre. Senki nem gondolta, hogy majd pont az Olimpiai rendezésnek nem akarnak keresztbe feküdni. Nem is vártunk mást.
Épp ezért nem kellene figyelembe venni és továbbra is kiállni a rendezés mellett. Ahogy mondjátok, minden rendező városban ment a hiszti, mégis remek olimpiákat rendeztek. Bele kell állni, megrendezni a népszavazást, lenyomni a rettegőket, ahogy mindig és folytatni a pályázást amíg el nem dől, hogy ki nyeri meg.
El kell engedni a nyekergő negatív hangokat és a pozitívumokra koncentrálni, felépíteni egy kampányt az olimpia mellett.

yotta 2017.02.18. 21:38:11

@DeMarco: "Épp ezért nem kellene figyelembe venni és továbbra is kiállni a rendezés mellett. "

Nem, olyan dologba nem kell beleállni, amelyről biztosan tudható, hogy nem lesz eredményes! Tehát nem arról van szó, hogy az esélyek csökkentek volna, hanem arról, hogy az esély a nullára redukálódott!
Mindaddig, amíg valós volt az esélyesség ki is álltak az érdekeltek a rendezés szándéka mellett. Eljött az a pillanat, amikor be kell látni, ez nem fog menni!
Mi olyan érthetetlen ebben?

Etniez 2017.02.18. 21:39:14

@DeMarco: Akkor szólják Viktorkának, hogy ne pelust cseréljen, hanem tartsák meg.

elemes 2017.02.18. 21:53:01

@yotta:

"ballibsi ellentáborral megáldott ország"

Ezt próbálom követni. Tehát minden villanyoszlop mellett épül egy stadion, ami aztán kong az ürességtől. 400 millió forintból épül egy szó szerint pár méteres biciklishíd a rákospatak fölött. Három éve nem tudnak megegyezni a fideszben, hogy ki csinálja a hármas metró felújítását (tudod melyik napon volt gyűjtötte a legtöbb aláírást a Momentum? Február másodikán, a metrópótló buszok megállóiban.

És azt mondod, hogy a ballibsi ellenzék akadályozza az olimpiát?

Ha az egész fidesztábor így gondolkodik, 2018-ban nem biztos, hogy Orbán alakít kormányt.

SJobs 2017.02.18. 22:05:13

Ha szavazásig jutna, ahova nem fog, akkor garantálható az érvénytelen népszavazás. Semmit nem nyertetek, ellenben egy jó reklám volt ez a Momentumnak. Így talán meglesz az 5% jövőre.

paragrafus 2017.02.18. 22:06:55

Személyes véleményként ehhez csak annyit: azért nincs igaza Kósa Lajosnak abban, hogy ez aztán végképpen nem az egész országot érintő ügy, mert egyrészt ennek költségeit nemcsak a fővárosiak fizetnék, hanem az egész ország. Másrészt az Országgyűlés törvényt alkotott a 2024-es budapesti olimpia megrendezéséről (holott még meg sem kaptuk a rendezési jogot). Ebből következően - jogi álláspontom szerint - ez a kérdés az országgyűlés hatáskörébe is tartozik. Vagyis lehetne akár országos népszavazás is a kérdésben. (A korábbi ezirányú kezdeményezés azért bukott el, mert a feltett kérdés nem jól lett megfogalmazva. De ettől még lehetne) És a törvény nemcsak Budapestre vonatkozik, hanem az egész országra. Szóval Kósának megint sikerült egy épületes baromságot kiejtenie a pici száján.
És még annyit ehhez, hogy eddig az állam már ráköltött erre a budapesti olimpiára már kb. 37 milliárd forintot. Az állami költségvetésből. Mindannyiunk pénzéből. Méghogy nem az ország ügye?...

paragrafus 2017.02.18. 22:07:58

Kósa szavaira tökéletesen rímelő részlet Orbán a Magyar Olimpiai Bizottság alapításának 120. évfordulóján elhangzott beszédéből:
Nyugodt szívvel nevezhetjük össznemzeti ügynek. A magyar kormány ezért mindenben támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot, amely a nemzeti ügy élére állt. www.youtube.com/watch?v=s6NsjWLO5Qk

tarackos 2017.02.18. 22:09:15

@DeMarco: Hajra! Kivancsi lennek, h fogjak ezt kivitelezni a szimpla gyulolkodesre szocializalt szavazotaborban. Rohadt, ilyen-olyan berenc ellenzek de mennyire osszefogtunk veletek?Viccess lenne...

2017.02.18. 22:10:35

@DeMarco: @yotta: Aranyos két kis fideszbirka vagytok ti. :D @yotta ne erőlködj, az elvtársad annyira sötét, hogy a Negro 100-es égő a szájában, a tiedben csak 80-as :DDD

yotta 2017.02.18. 22:12:52

@elemes: "És azt mondod, hogy a ballibsi ellenzék akadályozza az olimpiát?"

Nem! Azt mondom, hogy a magyar társadalom ballibsi része, megfúrta az olimpia rendezésének lehetőségét!

"Ha az egész fidesztábor így gondolkodik, 2018-ban nem biztos, hogy Orbán alakít kormányt."

A fidesztábor általad is ellenőrizhető módon hasonlóan gondolkodik - ezért fidesztábor! Az ellenőrzést a négyévenkénti választások eredménye szolgáltatja és bizony nagyon úgy fest, hogy 2018-ban is a Fidesz nyeri a választásokat. És még azt is meg merem kockáztatni, hogy ez a győzelem nem is annyira a "mi" gondolkodásunkon múlik, hanem például éppen azon, ami most az Olimpia körül történt...! (Hja, és maj'd elfelejtettem a stadionokat átszámolni lélegeztetőkre...)

illaim 2017.02.18. 22:14:23

@DeMarco: Még neked van pofád hisztiről írogatni te piciny bogárka? Persze az ötperces memóriád már nem jegyzi a 2002-2010 közötti időszakot mi?
Soroljam te piciny bogárka melyik témában milyen hisztit rendezett a bandád?

Jakab.gipsz 2017.02.18. 22:14:40

Ez egy tökéletes ország amely meg van áldva tökéletes közgazdászok tömkelegével, nem éri meg tessék tudomásul venni az Olimpiát megrendezni, kivan számolva tudományosan.

Ezt állítja a modern demokratikus liberális értelmiség, pofa be és mindenkinek kuss.
Aki olimpiát akar magyar országba rendezni az, náci, antiszemita, feudális csökevény, homofób, gender-fób, migráns-fób, stb. és nem lesz nyugi, mind addig amíg az Orbán kormány meg nem bukik minden nap, mert az ellenzék jobban tudja.

Mit tud jobban az ellenzék?
Például Metrót építeni, országot liberalizálni, privatizálni és persze deregurálni, amikor senki nem felelős semmiért.

yotta 2017.02.18. 22:16:02

@paragrafus: "Méghogy nem az ország ügye?..."

Volnál szíves idézni Kósa idevonatkozóját nem szövegkörnyezetéből kiragadva?

yotta 2017.02.18. 22:20:07

@Pink Petsch: Nagyon új lehetsz a blogiparban... a negro meg a százas izzó már cirka egymilliárdodszorra olvasható a kommentjeitekben... hol az a híres ballib progresszió elvtrás?

Etniez 2017.02.18. 22:22:23

@DeMarco: Azt nem fogod fel, hogy az Olimpia olyan, mint egy nyaralás Balin.
Tetszene mindenkinek, mindenki megérdemelné, csak kurvára keveseknek futja rá, mert baromi drága.

Etniez 2017.02.18. 22:24:05

@yotta: A Sorosozás kimaradt, így nem lesz meg az órabér...

2017.02.18. 22:25:23

@yotta: Attól még igaz, elvtárs :DDD Még kétszer ellentmondasz neki, és ballib leszel te is, meglásd! Öröm nézni, amikor két fideszbirka egymásnak feszül, ki a párthűbb gerinctelen féreg.

yotta 2017.02.18. 22:29:55

@Pink Petsch: "Öröm nézni, amikor két fideszbirka egymásnak feszül, ki a párthűbb gerinctelen féreg."

Fordítva ülsz a lovon kérlekalásan és nem utolsósorban ellentmondásos vagy! 1) A fideszbirka épp attól gerinces, mert fideszbirka! 2) A fideszbirka nem párthű, hanem a Fidesz fideszbirkahű... - ha érted a dolgok rendjét?!

Etniez 2017.02.18. 22:30:42

Az a szánalmas bennetek fideszbirkák, hogy annyi érvet tudtok felhozni az Olimpia megrendezése mellett, hogy jaj de jó lenne.
'Oszt ennyi.
Csak a ti jajdejólenne-tek az országnak több ezer milliárd Forintjába kerülne.
Az Olimpia ellenzői szépen leérveltek titeket, így nektek marad a ballibsizés meg a Sorosozás.
Innen látszik, hogy hol is álltok értelmi téren.
A felmérések szerint az egész ország nemet mond a rendezésre. Ennek sok oka van, egyik a "Fideszes" pénzügyi erkölcs.
Budapest sokadjára mossa fel veletek a padlót, szólni kellene Viktornak, hogy ne szívassa már állandóan a pestieket, mert előbb-utóbb kikapják a Házból és odaállítják a falhoz a bűntársaival együtt.
Nem felejtik az emberek a szarozást a hármas Metróval.. Több ember szállít, mint az egész MÁV, de nincs rá pénz. Üres kisvasútra meg volt.... Meg a többi dolgot.
Szóval Viktorka okosabban tenné, ha befejezné a háborút Budapesttel.

Etniez 2017.02.18. 22:33:22

@Jakab.gipsz: :D Szevasz Birka.
A négyes metrónak még így szétlopva is több értelme van, mint egy Olimpiának.

A költségekről meg annyit, hogy 4 évente rendeznek ilyet máshol, és nem nagy okosság onnan kiszámolni a magyar költségeket. Csak neked haladja meg a képességeidet, nem baj.

yotta 2017.02.18. 22:34:30

ho@Etniez: "A Sorosozás kimaradt, így nem lesz meg az órabér..."

Ott, ahol a ballibcsi népség erőlködik valamin, minek a sorosgyurkát bevetni?????

2017.02.18. 22:35:17

@yotta: 1) Nocsak, az ország szétlopásához való lelkes asszisztálás jelenti a te értelmezésedben a gerincességet? Igaz, a Vityád törvénybe iktatta a lopást, és bekerülhettél a pixisbe, hogy ilyen lelkesen támgatod, de attól még undrító gerinctelenség.
2). Hát persze, hogy az, amíg azt bégeted, amit hallani akar. Egyszer ne azt bégesd, amit várnak tőled, és elér a Simicska-átok.

Etniez 2017.02.18. 22:36:35

@yotta: Tehát az ország kétharmada ballibsi?
Hogy fogtok így választást nyerni?

yotta 2017.02.18. 22:40:41

@Etniez: "Az a szánalmas bennetek fideszbirkák, hogy annyi érvet tudtok felhozni az Olimpia megrendezése mellett, hogy jaj de jó lenne [...] Szóval Viktorka okosabban tenné, ha befejezné a háborút Budapesttel."

Istenem, milyen élvezet ilyen okádmányt olvasni! Csak azt fájlalom, hogy, néhány évtized múlva mi fideszbirkák fogjuk megunni Orbán képét a parlamentben - ha rajtatok múlik...

yotta 2017.02.18. 22:42:51

@Etniez: "Tehát az ország kétharmada ballibsi?"

Ez hogy jött ki?

"Hogy fogtok így választást nyerni?"

Például veletek: minden megnyikkanásotok, akciótok, gondolatotok plusz 4 év Orbánnak...

yotta 2017.02.18. 22:48:02

@Pink Petsch: "Nocsak, az ország szétlopásához való lelkes asszisztálás jelenti a te értelmezésedben a gerincességet?"

Ez mondjuk a mondatok általad történt értelmezésének eredménye!

" Igaz, a Vityád törvénybe iktatta a lopást, és bekerülhettél a pixisbe, hogy ilyen lelkesen támgatod, de attól még undrító gerinctelenség. "

Nem iktatott ilyet törvénybe!

"Hát persze, hogy az, amíg azt bégeted, amit hallani akar. Egyszer ne azt bégesd, amit várnak tőled, és elér a Simicska-átok."

Ha egyszer nem azt bégetem, amit akar, nem lesz miniszterelnök! És akkor mi van? Nektek, akkor sem terem majd babér...

igazi hős 2017.02.18. 22:53:49

"Ezek már megint ennyire hülyének néznek mindenkit?" Igen, de ebben semmi újdonság nincs. Erről (meg Rogán zsebpénzéről) szólt eddig az összes plakátkampány. Egyébként meg látszik, hogy működik, tehát igazuk van.

2017.02.18. 22:56:55

@yotta: A Fidesz szétlopja az országot? Igen. Ezt ők maguk sem tagadják. Azt állítottad, hogy gerincesség fideszbirkánbak lenni? Igen. Tehát lelkesen asszisztálsz a szétlpáshoz.
Ó, dehogynem, csak nem ilyen szavakkal. Ahhoz persze, már nincs elég eszed, hgy a törvényeket meg ids értsd.
Hát persze, mert csakis miattad lett miniszterelnök. Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy direkt rájátszol?
Nekem tuti nem, mivel otthagytam azt a banánköztársaságot. Kösz, de én szeretek tükörbe nézni szembeköpés nélkül. Persze, te ezzel nem így vagy. De mindegy, nekem hiába ballibsizel, a kétdimenziós gondolkodásod (aki nem fideszbirka, az tuti ballibsi) meg a faéknél is egyszerűbb.

elemes 2017.02.18. 22:57:59

@yotta:

"maj'd elfelejtettem a stadionokat átszámolni lélegeztetőkre"

Azt már nem kell, a stadionépítési kampány önmaga paródiájává vált. Tulajdonképpen csak ezért érdekes fideszfanokkal beszélgetni, hogy belelássak a fejükbe. Mi az a mennyiségű megalázás, amire azt mondják, hogy "na Viktor ez már több a soknál."

Etniez 2017.02.18. 23:01:15

@yotta: 2/3 elutasítja az Olimpiát.

Etniez 2017.02.18. 23:02:24

@yotta: Felfog fesleni a nadrágod a térdednél. Bár engem nem zavar a férfiszerelem.

Boar... 2017.02.18. 23:04:24

@DeMarco: Ha kiírnál egy országos népszavazást, az lenne csak az igazi pofáraesés. Persze ezen felesleges polemizálni, a csútibunkó már nem merne bepróbálkozni ilyesmivel.
A krakusváron elbukott gumiégetős aláírásgyűjtés már megmutatta, hogy vannak dolgok amiktől még az ősbunkó fideszszavazók is viszolyognak.
(egyre inkább a fidesz is egy ilyen dolog)

elemes 2017.02.18. 23:05:00

@Pink Petsch:

Szeretnék közbekotyogni :)

1. A fidesz nem lopja szét az országot, van egy olyan világértelmezésük, hogy a külföldi nagytőkések kiviszik a profitot ezért magyar nagytőkéseket gyorsítva kinevelni, akik majd a külföldi nagytőkésekkel szemben helytállnak. Az eredményt persze láthatjuk, a nemzet gázszerelője kétmilliárdos yachton punnyad horvátországban, a nemzet antilopja seychelles szigeteki offshore cégben forgatja a letelepedési államkötvényekért kapott jutalékot, a nemzet focistája üresen kongó stadionokkal tapétázza ki az országot.

2. A szekértáborosodást nem a fidesz kezdte, hanem Gyurcsány harcostárs 2001-ben, a fideszt ez a kampánystílus készületlenül érte és egy alapvetően sikeres kormányzati ciklus után estek pofára. Orbánnak 2002 után hat évébe telt, mire lemásolta Gyurcsányt vérpopulista destruktív kampányát, de 2008 (vizitdíjas népszavazás) óta ő diktál. Ez is egyfajta tehetség.

Itthagyni a banánköztársaságot ... csak azért, mert Orbán a főnök, szerintem nem érdemes, mindenütt vannak irritáló politikusok, Trump például rosszabb, mint Orbán. Én akkor fogok megpattanni, ha kedvem szotttyan világot látni -- vagy ha tényleg orosz csatlós leszünk.

elemes 2017.02.18. 23:06:10

@Etniez:

2/3, hát ez attól függ, ki és hogyan kérdezi :-) komolyabb felmérések szerint 60-ról 50-re csökkent a támogatottság tavaly nyár óta.

2017.02.18. 23:10:41

@elemes:
Tehát
1). Akármi is volt az eredeti elképzelés, a végeredmény az lett, hogy a fideszes oligarchák szétlopják az országot.
2). A szekértáborozást a Fidesz kezdte a kokárdázós marhaságával 1998-ban. Nagyon jól emlékszem rá, ugyanis valósággal sokkolt, hogy egy nemzeti (nemzeti érted, nem országos, tehát a határon túli magyaroknak is sokat jelentő) szimbólumot, pártpolitikai célokra használ fel. Addig nem érdekelt különösképpen a Fidesz, nem voltam sem ellen, sem mellette, de ez a húzásuk nagyon, de nagyon aljas volt.

igazi hős 2017.02.18. 23:12:09

@elemes: "3. kell egy hiteles költségvetés, ezt megcsinálta a PWC, 774 milliárd.
4. kell egy referencia a sikeres rendezvényről. ez lenne az úszó VB."
Ez így tökéletes 2 mondat egymás után, hogy voltál képes röhögés nélkül leírni? Ugye, a PWC költségvetés nem számol (nem számolhat) költségtúllépéssel, de ők is leírták, hogy ez jellemző az olimpiákra. És ez után megemlíted az úszó VB-t, ami lassan 4-szer annyiba kerül, mint a tervezett. Tudod, hogy ez mit jelentene az olimpia esetén? 8-9 ezer milliárd veszteséget. De ha "csak" duplájába kerül, akkor is 2 ezer milliárd a veszteség. Ez több, mint amennyit egy évben oktatásra költünk.

2017.02.18. 23:12:54

@elemes: A megpattanásról. Nem azért léptem le, mert Orbán a főnök, de Orbán volt a főnök, amikor leléptem. Érted a különbséget?

hdnctrl 2017.02.18. 23:19:30

Óceánia mindig is az Olimpia ellen volt. Aki mást mond, az hazudik, azaz ballibsi/lipsi (nemtom hogy lett p a b-ből).

igazi hős 2017.02.18. 23:23:22

@elemes: "A szekértáborosodást nem a fidesz kezdte, hanem Gyurcsány harcostárs 2001-ben" Mi csinált GyF 2001-ben? Idéznél valamit akkoriból?

2017.02.18. 23:24:09

@scuynat: Részleges hasonulásként ismeri ezt a jelenséget a magyar nyelvtan (mármint a B P-vé való hasonulását), de szerintem egyszerűen nemcsak idióta volt az, aki kitalálta ezt az értelmezhetetlen szóösszetételt, hanem ráadásul diszlexiás is.

yotta 2017.02.18. 23:24:11

@Pink Petsch: "A Fidesz szétlopja az országot? Igen. Ezt ők maguk sem tagadják."

Ezt így leírni annyit jelent, hogy hülyére veszed azokat, akik olvassák...

" Azt állítottad, hogy gerincesség fideszbirkánbak lenni? Igen. Tehát lelkesen asszisztálsz a szétlpáshoz. "

No, ez a gerinctelenség: megvádolni valakit olyasvalamivel, amit nem mondott.

"Ó, dehogynem, csak nem ilyen szavakkal. Ahhoz persze, már nincs elég eszed, hgy a törvényeket meg ids értsd."

Minden törvényt megértek, ezért mondom, hogy valótlant állítasz. (Ebben a posztban immáron másodjára... úgy látszik ez a ballibek nemzeti sportja...)

"Hát persze, mert csakis miattad lett miniszterelnök. Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy direkt rájátszol?"

Levezetem: az imént fideszbirkáknak hívtál minket, ergo feltételezed, mind egyformák vagyunk. Akkor meg mi nem érthető azon, hogy mi mind azt akartuk, hogy Orbán me. legyen?

"Nekem tuti nem, mivel otthagytam azt a banánköztársaságot."

Oszt ehhez meg kinek mi köze? Mi a francért teregeted a nyilvánosság elé a szennyest?

"Kösz, de én szeretek tükörbe nézni szembeköpés nélkül."

Mi a szösz? Nálatok a tükör visszaköp?

"Persze, te ezzel nem így vagy."
Nem hát!

"De mindegy, nekem hiába ballibsizel, a kétdimenziós gondolkodásod (aki nem fideszbirka, az tuti ballibsi) meg a faéknél is egyszerűbb."

Milyen érdekes is lenne a kommunikáció, ha megtiltanátok a kategorizálást?! Vagyis, ha nem lehetne valamilyen szempontból összetartozó emberek csoportjáról egy összefoglaló tulajdonság alapján beszélni. Ettől még lehetsz szép nő, de rút is...

elemes 2017.02.18. 23:26:14

@Pink Petsch:

1. azt a "szétlopást" a másik oldalról úgy nevezik, hogy eredeti tőkefelhalmozás. sajnos az első milliók történetéből ritkán készül disney rajzfilm

2. a kokárdázás a 2002-ben volt márc 15 és a parlamenti választások között, schrödinger macskája akkor már döglött volt.

elemes 2017.02.18. 23:27:07

@igazi hős:

"hogy voltál képes röhögés nélkül leírni?"

nehezen :-)

yotta 2017.02.18. 23:29:56

@Etniez: "2/3 elutasítja az Olimpiát."

A megkérdezettek kétharmada! Ugye nem szeretsz csúsztatni? Vagy inkább, de?

elemes 2017.02.18. 23:30:51

@igazi hős:

De komolyra fordítva. a nyári úszó VB annak referenciája lehetett volna, hogy KÉPESEK flottul megszervezni az eseményt. Ez szerintem is menni fog.

A költségvetésről én is írtam, hogy az bizony nagyon elszállt, és nem azért, mert a tartalma bővült, hanem mert amikor a beszállítók látták, hogy pénz nem számít, hirtelen mohók lettek. Szóval inkább ezen bukott el az olimpia, nem az aláíráson: budapest népe NEM BÍZIK abban, hogy egy olimpiai beruházás valóban az olimpiát szolgálná.

Ahol a beruházásokat négyszeresen túlárazzák, nehéz erőfeszítést kérni az adófizetőktől.

elemes 2017.02.18. 23:31:43

@igazi hős:

"Mi csinált GyF 2001-ben? Idéznél valamit akkoriból?"

Ő találta ki a 23 millió románozást.

2017.02.18. 23:33:13

És én most nagyon röhögök, de nagyon nagyon :DDDD
"Persze, te ezzel nem így vagy."
Nem hát!
Biztos voltam benne, hogy funkcionális analfabéta vagy, és ezt most be is bizonyítottad. El sem olvasod, amit írok, csak zsigerből tagadsz minden mondatomra, és bevitted magad szépen az erdőbe! :DDD
Tudod, mire mondtad azt, hogy "Nem hát!", te nagyon értelmes? Na olvasd el szépen, a "Persze, te ezzel nem így vagy ." szöveg előtti mondatot. Igen, ezt: "Kösz, de én szeretek tükörbe nézni szembeköpés nélkül." Szóval, szereted köpködni a tükörképed? Hajrá! :PPP
Veled érdemben bármiről is? minek? Két egyszerá mondatot nem tudsz értelmezni. :DDD

2017.02.18. 23:36:49

@elemes: És mondd, objektív oldalról, hogyan nevezik? Nem lopásnak, véletlenül?
1998-ban volt a kokárdázás, emlékszem, mert akkor még Romániában éltem, és nagy felzúdulás volt nálunk is belőle, hogy hogyan merik kisajatítani azt a nemzeti szimbólumot, amit mi évtizedekig csak rejtve viselhettünk.

yotta 2017.02.18. 23:41:01

@Pink Petsch: "Akármi is volt az eredeti elképzelés, a végeredmény az lett, hogy a fideszes oligarchák szétlopják az országot."

Nem lopják szét. (Ezt a bírói ítélkezési gyakorlat szerint ugyan mondhatod, de alátámasztani nem tudod)

" A szekértáborozást a Fidesz kezdte a kokárdázós marhaságával 1998-ban."

Az, hogy ezt te és sokan mások, kineveztétek szekértáborozásnak, legfeljebb egy sajátos nyelvezet, amellyel ti kacsintgatás nélkül is érteni fogjátok egymást, vagyis felültetek egy szekérre... mind... oszt a bakról visongtok és mutogattok, hogy amazok a szekértáborozók ám ....

2017.02.18. 23:43:17

@yotta: Hát persze, kétszámjegyű IQ-jú barátom, hát persze :DDDD

yotta 2017.02.18. 23:46:16

@Pink Petsch: " El sem olvasod, amit írok,"

Úgy látom, az eddigi is kár volt...

yotta 2017.02.18. 23:47:44

@Pink Petsch: "Hát persze, kétszámjegyű IQ-jú barátom, hát persze :DDDD"

Húúúúha, amikor az agyonképzett elkezd IQ-zni, no, onnan kell menekülni...

2017.02.18. 23:48:39

@yotta: Ne sértődj meg kicsi birka, hülye vagy, ezt már bebizonyítottad, de valaki téged is biztos szeret. No nem az eszedért :DDDD

2017.02.18. 23:50:00

@yotta: Hát, a bizonyítékot te szolgáltattad az alacsony IQ-dra. Ez van :D

Felk Entelme 2017.02.19. 00:14:37

@yotta: Annyi értelme mindenféleképpen van, mint a (nemlétező) kvóta-népszavazásnak.
Pontosabban: ez most már nem opció, hanem kötelezettség.
A NÉP AKARJA!!
Mégpedig a főnököd alaptörvényében biztosított jog alapján.
Ha nem tartják meg a népszavazást, azzal azt állítják, hogy nem tartják magukat a saját maguk által megalkotott, "kőbe vésett" alaptörvényhez (ami mondjuk eleve illegitim, de ez most mellékes)

Felk Entelme 2017.02.19. 00:22:33

@e@elemes: ritkán mondok ilyent, de neked ott fenn nem kicsi gondod lehet

2017.02.19. 01:31:43

@yotta: akkor hogy is van ez? Szóval azt mondod, ballibsik megfúrták. A budapestiek szavazhattak. Kb 1 mikkióból 230 ezer. Csakhogy a lakosok nem mindegyike szavazhat. Sőt , a tapasztalat az, hogy nem is szavaz. Namost, ha ezt a két szempontot figyelembe vesszük, tehát hogy csak a szavazásra jogosultak , ÉS azok közül is csak az érdeklődők, kiderül, hogy csaknem a fele aláírt. Ennyi a libsi ????
Hát, tényleg retteghetsz.
Az, hogy Trump beállt LA mögé, egyáltalán ne érdekeljen, Orbán úgyis lenyomja...
Csak azt magyarázd még el, kedves rettegő barátom, miért nem Felcsúton rendezzük? Ott biztos nincs libsi.

2017.02.19. 01:37:43

@elemes@elemes: a kokárda konkrétan egy ganaj húzás volt. Akkor döntöttem úgy, hogy soha többé nem szavazok rájuk.

Jakab.gipsz 2017.02.19. 01:46:06

Meg lett mondva, nem lesz magyar országon olimpia, miért éretlenkedtek!

Vegyük figyelembe kik mondták meg: a momentum és a civil nyilvánosság hatalma, álmukba sem gondolták menyire sikeresek, a zöld kabátos szakállas, is nagyon örült ennek a fordulatnak, győzött a demokrácia.
Eldöntötte ezt a kérdést demokratikusan egy 2 % -os kisebbség.

Tessenek bele nyugodni nem lesz a Budapestieknek Olimpia. Mert Magyar ország jog-állam.

2017.02.19. 02:02:10

@yotta: a fideszbirka gerinces. Igazad van. Agy, az nincs neki. Habár...ha valaki hetente váltogatja a világnézetét, az mifelénk gerinctelen.
Tudod, az olyan cigánytempó, hogy elfogadjuk az alamizsnát, aztán teli torokból szidjuk, majd követelőzünk. Lásd EU.
Széles vigyorral tirhítjuk ki az oroszt, aztán hajbókolunk neki, köpködjük az USAt, most épp a legnagyobb barát, Trump az Isten, egész addig, amíg a nato nem kezdi el behajtani a tartozást, de az sem gond, ha Trump hadgyakorlatot rendez az orosz szomszédságában, azért mi ott leszünk, Viszont örömmel látjuk az ukrán vendégmunkásokat, noha gyűlöljük őket, mert az usákok pénzén fasiszták Putyin ellen lázadva. Igaz, nem szír migránsok. Bár, ha van elég pénze, nem kell kerítést mászni, állampolgárságot is kap, soron kívül.
Mondjuk fidesznyiknek is szar lehet lenni, állandó késésben vannak .
Lásd Kósát....

2017.02.19. 02:05:22

@Jakab.gipsz: miért 2 százalék? Budapest rendezi, megmondta Orbán. Nem figyelsz? Vagy nem hiszel neki?
Hány szavazásra jogosult él a fővárosban?

2017.02.19. 02:09:17

@Jakab.gipsz: egyébként elkerülhette a figyelmedet,hogy nem volt népszavazás....
Tehát, ha az olimpia rendezését lefújják, akkor azt a fidesz teszi...ja, avagy ők a libsibolsik?
Szépen tökönrúgtad magad.

2017.02.19. 02:12:31

@Jakab.gipsz: azért az kimondottan bosszant, hogy a saját anyanyelved ilyen szinten gyalázod. Hogy magyarnak vallod magad, miközben az ország nevét sem vagy képes leírni helyesen.
Buta vagy, mint a föld. Nem, nem anyaföld...

elemes 2017.02.19. 03:49:32

@Pink Petsch:

Korrupció, lopás, rengeteg neve van, de ha kicsit távolabbra szeretnék látni annál, semhogy "én vagyok a jó, ők meg a rosszak", akkor nem érdemes itt megállni. Az emberek a SAJÁT botlásaikat és megalkuvásaikat mindig meg tudják magyarázni a pillanatnyi helyzettel, másokét viszont jellemhibának tekintik.

"1998-ban volt a kokárdázás" -- arra nemléxem, hogy 98-ban konkrétan mit csináltak és mit nem, de hát 98 márciusában a fidesznek még csak egy 20 fős ellenzéki parlamenti frakciója volt, és abszolút nem látszottak a parlamenti választások esélyesének...

elemes 2017.02.19. 04:02:31

@Dszal:

Az ilyen kijelentések magabiztos nyugalma mögött ott van a gyanú, hogy vajon miért érezted mégis szükségét, hogy leírd...? Én pl. azért írok, mert imádok okoskodni, ami tanárként néha jól jön, kommentek között meg ... hát, van aki észreveszi. De aki csak leírja hogy a másik agyroggyant, az valahol önmagát próbálja megerősíteni. Miért is érzed ennek szükségét?

Ne nekem válaszolj. Magadnak.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.02.19. 07:14:04

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Már a jövő hétrn ezerrel fognak kihátrálni Tarlós Pubi és OGV a gyáva főnöke is

röf 2017.02.19. 07:34:33

Semmi meglepő.
Az ellenzék konzekvensen azt csinálja, mint Paks2 esetében.

Etniez 2017.02.19. 07:43:40

@yotta: A felmérés reprezentatív, tehát nagyjából leképezi az országot. 2% eltérés lehet, de az ekkora arányban nem oszt, nem szoroz.
Szar, mi?

Etniez 2017.02.19. 07:44:12

@elemes: Linkelj már egy "komolyabb" aktuális felmérést. Februárit.

fantázia dús nick 2017.02.19. 07:45:38

@röf: Persze, népszavazást akarnak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.19. 08:01:33

@The Ghost Wolf:

Akkor ez nagy hiba lesz részükről, ezzel feleslegesen adut fognak adni a ballibeknek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.19. 08:02:46

@Csuvakka a migráns vuki:

A ballib tábor nem növekedett, csak belső átrendeződés történhet. Van ennek komoly jelentősége?

elemes 2017.02.19. 08:13:06

@Etniez:

Feltételezem, a Publicus felmérésére gondolsz (2/3 elutasítottságról ők beszéltek a minap).
Friss felmérésről nem tudok, de azok a kérdésel, amelyeket a Publicus feltett, TIPIKUSAN torzító kérdések, amelyek befolyásolják a válaszadó pillanatnyi hangulatát. Akik a kérdéseket megfogalmazták, pontosan tudják ezt, és azért tették fel így a kérdéseket, hogy a kapott eredmény is része legyen az olimpia-ellenes kampánynak.

Magyarországon kb. 2001 vége (a 23 millió románozás) óta látványosan destruktív hatalmi versengés zajlik, nincsenek keretek, szabályok, amelyeket mindenki elfogadna és betartana, ebbe belefér az is, hogy közvéleménykutatásnak füllentünk valamit, ami valójában propaganda.

De könnyen pofára esik, aki annyira belelkesül, hogy a saját propagandáját is elhiszi.

elemes 2017.02.19. 08:16:11

@Pink Petsch:

Csak kiváncsiságból kérdezem, a te szemszögedből fideszfannak látszom...?

elemes 2017.02.19. 08:18:22

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

"A ballib tábor nem növekedett, csak belső átrendeződés történhet"

...szóval a ballib tábor nem növekedett, a fidesz csak azért nyerhetett 2010-ben és 2014-ben, mert a ballib tábor egy része átmenetileg a fideszre szavazott.

Nade mi lesz, ha a belső átrendeződés oda vezet, hogy a ballib tábornak ez a része 2018-ban nem fog a fideszre szavazni?

déjá vu39 2017.02.19. 08:22:43

@yotta: Akkor gyerünk - csináljátok meg gyorsan a népszavazást (Ha annyira biztosak vagytok a győzelemben). 98%-os győzelem, Párizs és LA meg sírva visszavonul.

déjá vu39 2017.02.19. 08:34:26

@elemes: "amikor a beszállítók látták, hogy pénz nem számít, hirtelen mohók lettek.".
Tehát akkor elszállt a költségvetés, nem?
Miért lenne másképp az olimpia esetében?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.19. 08:50:27

@elemes:

A magyarok többsége nem akar liberalizmust. S arra szavaznak, aki ezt képes biztosítani. Amikor az MSZP abszolút többséget kapott, ennek is az volt az oka, hogy a szavazók Horntól a kádárizmus visszállítását remélték.

Az MSZP-re ma már nem szavaznak, mert teljesen liberális. A DK pedig nála is liberálusabb,.

A Fidesz akkor fog veszteni, ha lesz egy komoly, antiiberális ellenzéki párt.

elemes 2017.02.19. 08:51:56

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

"A magyarok többsége nem akar liberalizmust."

Meglehet, de korrupciót sem. És amikor a korrupcióval szembeni indulatok lesznek erősebbek, akkor picsánrúgják a fideszt. Rezeg a léc erőssen.

elemes 2017.02.19. 08:54:27

@déjá vu39:

Nem lenne másképp, ezért nem vette senki komolyana PWC által bedobott 774 milliárdot, aki komolyan számolta a megtérülést, az adóterhelés növekedését, államadósságra gyakorolt hatást stb, mind 3000-4000 milliárdos becsült állami kiadással kalkulált.

BiG74 Bodri 2017.02.19. 09:00:58

@elemes:
A magyarok többségének fingja nincs a liberalizmusról és hasonlóakról. Egyszerűen társítja az érzeteit az éppen aktuálisan legtöbbet elhangzott politikai elnevezéssel. Pont leszarja, hogy gyurcsány liberális, vagy vitya nemzetiszocialista-e. De amikor tele lesz a töke, akkor azt a megnevezést megjegyzi, bármi legyen is az, mert az lesz a következő ingerig a szitokszó.

elemes 2017.02.19. 09:15:59

@BiG74 Bodri:

A liberalizmus nem azért lett szitokszó, mert a magyaroknak tele lett a töke, hanem mert Orbán két és fél éve úgy döntött, hogy az akkor épp elég nagynak és erősnek látszó fidesztábort olyan fallal veszi körül, amin nincs átjárás KIFELÉ.

vajdasagi 2017.02.19. 09:25:17

@elemes: "Akkor viszont a fidesz körülnézhetne a háza táján, hol baszta el. "

Sok mindenben rontotta el. Pl. hogy látványosan nem akar népszavazást. Ebből is kitolatnak majd.

De ott is elrontották, hogy túl mohón loptak az úszó VB munkálatai során, így aztán háromszorosan (egyesek szerint négyszeresen) túllépnek a tervezett költségeken. Nomármost miért lennének majd kevésbé mohók az olimpia kapcsán? És ha ott is háromszor többet költenek, akkor végérvényesen tönkremegyünk. Te is, én is, milliók. Ezt megakadályozni éppenhogy nem hazaárulás, hanem nemes állampolgári kötelesség. Mondom ezt úgy, hogy én személyesen még profitálnék is egy budapesti olimpiából. De nekem az nem jó, ha nekem jó lesz, a honfitársaim millióinak meg rossz. Az ellen fel kell lépni. Bárki is akarja nyomorba dönteni a Hazát. Emiatt egyáltalán nem csak a pesti zsidók újabb ármánykodása ez. Ezt minden kicsit is józan ember aláírta (már az, aki nem félt a következményektől - emlékszünk még Rákosira?)

De ott is elrontotta, hogy a véges mennyiségű pénzek szétosztásánál mindig is az oktatás és az egészségügy jártak rosszul, és a sportok meg jó. (stadionok, TAO-pénzek, húhye fociakadémiák).

És még sorolhatnám.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.02.19. 09:41:09

@röf: Valóban: felhívta figyelmet arra, hogy olyasmi készülődik, ami hosszútávra tönkrevágja az országot, és egyedül Orbánék járnak vele jól, anyagilag.

BiG74 Bodri 2017.02.19. 09:46:49

@elemes:
De, éppen tele lett a tökük. Ilyenkor pedig nem elemeznek, részleteznek, analizálnak. Egyszerűen besorolják, hogy a bajaik xy alatt keletkeztek akiket az akkor fedhetetlen ellenzék már libsizett. A libsi így szitokszó lett, és ez megadta az orkbáni ellenségkeresésnek az irányt. Amúgy halvány lila elképzelésük nincs sem a liberalizmusról, sem a konzervatívizmusról, sem a nemzeti jellegről. Ha mégis, akkor pont annyiféle változatban, ahányan vannak.

elemes 2017.02.19. 09:51:29

@BiG74 Bodri:

2014-ben hol voltak épp a libsik...? egy (1) darab lliberális képviselő ül a parlamentben, aki meg sem szólal.

elemes 2017.02.19. 09:56:01

@BiG74 Bodri:

Nekem egyébként 2014 nyarán az ütött szöget a fejebe, hogy Orbán nem hülye -- hogy jutott eszébe pont az "illiberális"? Ha komolyan gondolja, azt is tudnia kell, hogy ezzel földbe állítja az országot. Ezért tippelem, hogy valójában nem gondolta komolyan, csak olyan kerítést akart építeni az épp feltétel nélkül mindent beszopó szavazótábora köré, amin kifelé nincs átjárás.

Szóval 2014-ben kezdett felépülni a liberális = rossz.

(megjegyzem: ma már a liberálist a libsi rövidítéseként használják, de eredetileg a zsidók 19. századi csúfneve, a "bibsi" (biboldó) és a "liberális" összevonásából született szóval van egy enyhe antiszemita stichje. ez nem mindenkit zavar, de érdemes disztingváltan használni.)

elemes 2017.02.19. 09:57:15

@BiG74 Bodri:

garblargabarbalargarb.

a libsit használják a liberális rövidítéseként és szinonímájaként.

apro_marosan_petergabor 2017.02.19. 09:58:51

A libero banda most dicsőíti a momentumot, annak negatív kampánya miatt. Láttunk már ilyet, anno Antall világkiállítási elképzeléseit fúrta meg az SZDSZ-MSZP...
De építeni nem nagyon építettek semmit. Ja a 4-es Metrót. Igen., ott Antall 200 milliárdos, oorsz államadósságon alapuló metróját fúrták meg, s építetettek helyette 500 milliárdért.... nagyszerű...
A momentum boldog - mitől? Egy negatív kampánytól? Hogy valami helyett csináltak egy semmit? Bravo. Helyette ragaszkodom mondjuk egy transzvesztita és homoszexuális világtalálkozó megrendezéséhet, Budapesten - ehhez hány aláírást gyüjtenek majd...?...:))

C. Lee Boss 2017.02.19. 10:09:29

Nem kérdés ha az abortusz és a megelőzés között lehet választani, az utóbbit szeretnénk. Ha a pályázat előtt lett volna népszavazás, most nem lehetne ütni egymást! De jó is lenne!

BiG74 Bodri 2017.02.19. 10:19:28

@elemes:
Hát, maximum nem értünk egyet, de szerintem 2014-re már bőven kiépült ez a libsiző negatívizmus. Kiépült, mert volt rá vevő, és a fityisznek létfontosságú, hogy a belső ellenséget megteremtse, fenntartsa. Lényegtelen, hogy nincs liberális képviselő. A mumust meg kell nevezni, nem baj ha nincs arca, majd csinálunk neki. Erre vevő a magyar átlagpolgár, ezért kell teljes médiauralom. Ha 2009- ben nem üt be a gazdasági krach, akkor a vitya sehol nem lenne a jelenlegi helyzetéhez képest.

feribácsi 2017.02.19. 10:25:14

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A lényeglátó újra megnyilatkozott. Kik azok a ballibek?

BiG74 Bodri 2017.02.19. 10:29:37

@apro_marosan_petergabor:
Szarul nyomod troll. A Momentum nem negatív kampányt nyomott, hanem pozítivat, demokratikusat. Annyit tett, hogy lehetővé tette, hogy az emberek egy része elmondhassa, akar olimpiát, vagy nem.
Az olimpia lehetősége még mindig fennáll, mert egy érvénytelen népszavazás, vagy egy érvényes támogató mellett lehetséges a jelölés fenntartása.
Az kicsit sem negatív, hogy lenézed sok olyan ember véleményét aki szerint Magyarország nem érett az olimpia rendezésére gazdasàgilag. Amúgy ha homoszexuális, vagy transzvesztita világtalálkozót akarsz hát rendezz egyet. De jobbat mondok, olimpiát is rendezhetsz a saját pénzedből, a közösbe nyúlkálás esetén viszont ne sírj, ha esetleg a többség nem akarja finanszírozni.

elemes 2017.02.19. 10:56:12

@apro_marosan_petergabor:

Ez az orosz adósság lufi. Már akkor szét volt osztva a maffiózók (orosz és magyar maffiózók) között, amikor először szóba került.

Narancsos kommunizmus 2017.02.19. 11:01:23

@yotta: "Ott, ahol a ballibcsi népség erőlködik valamin, minek a sorosgyurkát bevetni????? "

Azért, mert a vezéred azt írta elő, birka!!!

DeMarco 2017.02.19. 11:02:34

@Etniez: "Azt nem fogod fel, hogy az Olimpia olyan, mint egy nyaralás Balin.
Tetszene mindenkinek, mindenki megérdemelné, csak kurvára keveseknek futja rá, mert baromi drága."

Senki nem mondta, hogy olcsó. De mennyivel jobb erre elszórni a pénzt, mint megduplázni az állam adósságát ráadásul devizában, úgy, hogy mellette semmi látszata nem volt, csak úgy eltűnt...

Spórolni kell, de legalább egy jó cél érdekében. Balira is csak annyi, spórolsz és mész...

Sean MacTíre 2017.02.19. 11:08:39

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Tarlos nyilvan nem csinal semmit Orban jovahagyasa nelkul.

Sean MacTíre 2017.02.19. 11:10:07

@DeMarco: ez nem teljesen igaz. Ebbol fizettek pl a nyugdijak egy reszet is. Es mivel Euronk meg nem volt, persze devizaban, mert mashol nem volt HUF. Mint a kommunizmusban, hitelbol tartottak fenn az allam mukodeset.

Sean MacTíre 2017.02.19. 11:11:41

@feribácsi: mar en is kerdeztem tole, nem tudta megmagyarazni. Amikor egyes emberekre kerdeztem ra akkor azokra azt mondta kozismert ballibak. Balliba az, akit ballibanak nevez, ennyi.

Sean MacTíre 2017.02.19. 11:13:00

@apro_marosan_petergabor: en nem lattam negativ kampanyt, csak "kerdezzuk meg az embereket" kampanyt. Kar h Paksrol sem lehet ertelmes vitat folytatni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.19. 11:13:57

@elemes:

Téves ellentétet állítasz fel eleve.

Ha választni kell korrupt antiliberalizmus és korrupciómentes lberalizmus között, mindenki szinte az utóbbi ellen szavazna.

Ráadásul a magyar politikában a kérdés fel se merül, mert ott az ellntét korrupt antiliberalizmus és korrupt között áll-.

Sean MacTíre 2017.02.19. 11:15:54

@elemes: egyebkent a PWC eleve tobb mint 2 szazalekos GDP novekedessel szamolt 2016ra. A 2-re nem is volt kalkulaciojuk. Tehat eleve a tenyek es a PWC szamitasa alapjan sem jo mar az altaluk megadott osszeg.

Sean MacTíre 2017.02.19. 11:17:47

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: a fidesz tabora is kb annyi most, mint a teljes szokasos kemenymag, darabra. A tuloldal van szetesve.

yotta 2017.02.19. 11:19:13

@déjá vu39: " Akkor gyerünk - csináljátok meg gyorsan a népszavazást (Ha annyira biztosak vagytok a győzelemben). 98%-os győzelem, Párizs és LA meg sírva visszavonul."

Lesz népszavazás: 2018-ban! Az a zakó már érik nektek!!!

Sean MacTíre 2017.02.19. 11:19:16

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: nem egeszen. A Jobbik, LMP meg nem lopott es nem volt korrupcios ugyuk. Az szdszbol mszpbol kiszakadt partocskaknak sem volt de a to ahonnan fakadtak az mar rothadt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.19. 11:22:30

@feribácsi:

Röviden = olyanok, akk magukat baloldaliaknak nevezve jobbos programot adnak elő.

yotta 2017.02.19. 11:23:01

@Etniez: "A felmérés reprezentatív, tehát nagyjából leképezi az országot. 2% eltérés lehet, de az ekkora arányban nem oszt, nem szoroz.
Szar, mi?"

Attól, hogy te leszögezed: "reprezentatív", a népek szarnak ebbe bele, majd elmennek, oszt szavaznak - ha van kedvük... Egy ilyen fúrás után, nem lesz. (Neked ezt most reprezentatíve jelentem ki!)

willcox 2017.02.19. 11:25:15

@yotta: Az nem lehet, hogy politikai nézettől függetlenül akinek van agya az fel tudja mérni, hogy egy szegény ország belerokkanna egy gigantikus rendezvénybe. Régóta szeretnék egy új Mercit, de sajnos nincs rá pénzem, ennyire egyszerű és ezért kár ballibsizni.

yotta 2017.02.19. 11:29:32

@elemes: "...Orbán két és fél éve úgy döntött, hogy az akkor épp elég nagynak és erősnek látszó fidesztábort olyan fallal veszi körül, amin nincs átjárás KIFELÉ."

Hogy mi van? Az meg milyen fal, amelyiken csak kifelé nincs "átjárás"? Oszt befelé van-e?

DeMarco 2017.02.19. 11:29:41

Szörnyű ez a ballib kishitűség. Nem lehet semmilyen világrendezvényt megrendezni, mert állandóan nyávognak, hogy pénzbe kerül... Tipikus panelhuszárok, akik miatt nem lehet semmilyen felújítást eszközölni a házakon, mert rögtön abajognak, hogy de mennyibe kerül...

Apaaa menjünk el az állatkertbe...kuss, túl drága! Apaaa menjünk el moziba! Kuss, túl drága! De apaaa, menjünk le legalább a játszótérre! Kuss, nem drága, de a fidesz építette!!!

Ülj itthon csöndben és fordulj be, itt nem lesz semmilyen szórakozás, spórolunk!! De mire??? Most veszünk fel devizahitelt a lakásra, hogy tudjunk venni nagyobb hűtőt, amibe még több sör fér bele...

morph on deer 2017.02.19. 11:34:33

@apro_marosan_petergabor:
"Helyette ragaszkodom mondjuk egy transzvesztita és homoszexuális világtalálkozó megrendezéséhet, Budapesten"

Mi van, nincs már elég hely a gardróbodban?

yotta 2017.02.19. 11:38:24

@BiG74 Bodri: "A Momentum nem negatív kampányt nyomott, hanem pozítivat, demokratikusat"

Azért ilyet leírni elpirulás nélkül, elég nehéz lehet: egy NO(!!!!!)limpia tábla alatt...

yotta 2017.02.19. 11:42:45

@willcox: "hogy egy szegény ország belerokkanna egy gigantikus rendezvénybe."

Nem rokkanna bele, meg lehet azt csinálni jól is!

Persze belemosni az agyakba bármit lehet...

yotta 2017.02.19. 11:48:35

@elemes: "hogy jutott eszébe pont az "illiberális"? Ha komolyan gondolja, azt is tudnia kell, hogy ezzel földbe állítja az országot."

Nem "szállítja ezzel a földbe" az országot, hanem éppen ellenkezőleg, kiemeli a liberálfasizmusból: az illiberális demokrácia a demokrácia beteljesülése!

torró 2017.02.19. 11:49:04

Szóval ha bárki aki más véleményt próbál leírni "fityisz troll". Aki középen van és mégsem ért egyet az ellenzéket képviselő kommentelővel "fityisz troll". Javaslom úgy akik a "fityisznek" , vagy középen próbálunk hozzászólni, legalább egy hónapig bojkottáljuk a blogokat. Beszélgessenek csak szépen egymással, hülyézzék le egymást. Elolvassuk max, csak nem állunk le vitázni! Én biztos nem! Viszlát egy hónap múlva!

elemes 2017.02.19. 11:49:23

@yotta:

befelé van átjárás, lásd migránsellenes népszavazás.

yotta 2017.02.19. 11:55:19

@elemes: "befelé van átjárás, lásd migránsellenes népszavazás."

Sajnos, egyszerűen nem értem mit akarsz mondani, sem direkt, sem átvitt értelemben.

Thomas Dantes 2017.02.19. 11:57:57

Oké, oké Fideszesek, olimpia pártiak. Nem érdekel, az MSZP, gyurcsány, nem érdekel a Momentum, nem érdekel hogy lipsik, egyik se érdekel.

Egy dolog érdekel: NINCS RÁ PÉNZ. Na? Honnan? Mi? Miből fizetnénk? Hiába magyaráztok, az eddigi olimpiák költéségei sokkal magasabbak mint amit Magyarország ki tudna fizetni, olyan országokban, ahol már rendeztek olimpiát korábban is!

Az Agenda 2020 jól hangzik, csak épp a 2024-es budapesti pályázat nem épp az Agenda 2020 olcsóbb olimpia jegyében készült, tehát nem segít rajtunk semmit sem, nem lesz olcsóbb .

Én szeretem az olimpiát, jó lenne ha lenne réá pénz, de dincs. De ha ennyire olimpia pártiak vagytok, tessék egy ötlet: legyen olyan kormány ami nem lop ennyit. Amit nem lopnak el, abból 20 év alatt összespórolunk egy olimpiát és megpályázzuk újra.

yotta 2017.02.19. 11:59:20

@willcox: "Az nem lehet, hogy politikai nézettől függetlenül akinek van agya az fel tudja mérni, hogy egy szegény ország belerokkanna egy gigantikus rendezvénybe."

Másképpen fogalmazva: akinek van agya, az pontosan tudja, hogy senki nem rokkan bele semmibe, akinek pedig nincs, annál "ült" az agymosás...

BiG74 Bodri 2017.02.19. 12:02:30

@yotta:
Mondjuk ebben speciel igazad van.
Ugyanakkor nem az olimpia ellen gyűjtöttek aláírást, hanem a népszavazás kiírásáért, egy olyan kormányzati propaganda mellett, mely szerint az olimpiát támogatók vannak többségben. Viszont tény, hogy a nolimpia megszólítás azokat célozta akik nem szeretnének olimpiát, csak a nagycsahosokat kurvára nem érdekelte, hogy vannak ilyenek is.
A legkevésbé sem tartom negatívnak, hogy egy, a minden pénzzel és vastagbőrrel kikent kormányzati propagandával szemben kiállt egy fontos demokratikus jogért.
Nem tartom negatívnak a felelősséggel való gondolkodást sem, melybe nem fér bele a jelen körülmények között egy olimpia.

morph on deer 2017.02.19. 12:03:58

@yotta:
"Nem rokkanna bele, meg lehet azt csinálni jól is!"

Valahol, talán.
Azért legalább egy valamit említhetnél, amit ithhon sikerült úgy megcsinálni - mondjuk az elmúlt húsz évben,- ami itán nem magyarázkodás, javítgatás, perlekedés, kötbér, kártérítés, felszedem/lerakom/újrakezdem, megnyítom/átadom/átadom/mégmindignincskész....

- szóval amit sikerült időre és rendesen, jó minőségben átadni!
Valamit!
Mondjuk a turul szobrokon kívül..!

elemes 2017.02.19. 12:05:25

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

"Ha választni kell korrupt antiliberalizmus és korrupciómentes lberalizmus között, mindenki szinte az utóbbi ellen szavazna."

ez akkora hülyeség, hogy szerintem még te sem hiszed el :))))

Thomas Dantes 2017.02.19. 12:05:40

@DeMarco: Aha. Na hogy te is megértsd. Ha eleve sok milliós tartozás van a lakásodon. Ha hullik a csempe a fürdőszobában. Épp csak kitudod fizetni a számlákat.
100 milliós luxus autót veszel?

És hülye kishitű az, aki inkább azt mondja, hé, ide nem luxusautó kell, hanem talán a fürdőszobát tegyük rendbe.

BiG74 Bodri 2017.02.19. 12:05:58

@torró:
Nincs ilyen szerencsénk, vagy ezt csak erre a nickre értetted?

elemes 2017.02.19. 12:11:10

@yotta:

kifelé átjárhatatlan == aki a táboron belül van, annak folyamatosan nyomni kell a fejébe hogy a liberalizmus rossz. persze, valójában ez csak egy nagyon magas fal, és nem *teljesen* átjárhatatlan.

befelé átjárható == a kint levőknek meg kell mutatni, hogy valami súlyos egzisztenciális fenyegetéstől meg lehet védeni őket, ha belépnek. ez volt a migránsellenes kampány és népszavazás. te is elhitted az egészet.

a kifelé átjárhatóságot a korrupció adja (a korrupciót mindenki utálja, aki kimarad belőle), illetve ha a falon kívüliek tudják (a fidesz által kipróbált eszközökkel) egzisztenciális fenyegetésként ábrázolni azt, amit a fidesz csinál, jelen esetben például az olimpia horribilis költségei kontra magyar egészségügy. ez egy vérpopulista vérdemagóg összevetés. szóval a fidesz nem nagyon tudott mit mondani rá.

elemes 2017.02.19. 12:12:39

@yotta:

"Nem rokkanna bele, meg lehet azt csinálni jól is!"

Jó, akkor beszéljük még egy kicsit a titánötvözetből készülő, arannyal futtatott, jáspissal és smaragddal díszített, pár méteres biciklis hídról a Rákos-patak fölött.

elemes 2017.02.19. 12:13:42

@yotta:

"éppen ellenkezőleg, kiemeli a liberálfasizmusból: az illiberális demokrácia a demokrácia beteljesülése!"

ez szarkazmus volt...?

Narancsos kommunizmus 2017.02.19. 12:13:47

@yotta: "Nem lopják szét. (Ezt a bírói ítélkezési gyakorlat szerint ugyan mondhatod, de alátámasztani nem tudod)"

A korrupció maga a lopás. Nem mond már hogy nem feltűnő, hogy a közbeszerzések nyertese állandóan fidesz haver. Persze, egyedül indult. Jó előre kigondolták hogy kell meghirdetni, hogy más ne indulhasson.
Ez a lopás. Te meg a támogatójuk vagy!
És aki ezt nem támogatja, az hazaáruló.

elemes 2017.02.19. 12:15:42

@Sean MacTíre:

A PWC felrajzolt egy GDP trendet, idén épp alatta maradtunk, jövőre meg fölémegyünk.
Ez pont az EU pénzektől való erőteljes függést mutatja.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.19. 12:34:12

@Sean MacTíre:

A fideszes keménymag 200 ezer fő. Ez még a parlamentbe bejutásra se elég.

yotta 2017.02.19. 12:38:02

@Narancsos kommunizmus: "Nem mond már hogy nem feltűnő, hogy a közbeszerzések nyertese állandóan fidesz haver"

Ha egyszer vennéd a fáradságot és megnéznéd, mennyi az összközbeszerzések száma, s ebből mennyi a fideszhaver vagy elszégyellnéd magad vagy álláspontotváltanál: nem az számít, hogy darabszámra mennyi, hanem az, hogy mekkora az összeg...

yotta 2017.02.19. 12:39:33

@elemes: "ez szarkazmus volt...?"

Nem! Majd ha van egy kis időd az írás mellett az elmélkedésre is, akkor játszd le és el fogsz magadtól ájulni...

yotta 2017.02.19. 12:40:52

@elemes: "Jó, akkor beszéljük még egy kicsit a titánötvözetből készülő, arannyal futtatott, jáspissal és smaragddal díszített, pár méteres biciklis hídról a Rákos-patak fölött."

Bár az OFFolás mintapéldája, de beszélhetünk róla!

elemes 2017.02.19. 12:44:47

@yotta:

Én azért szeretném, ha lépésekben végigvezetnél a gondolatmeneten, mert így első blikkre akkora sületlenségnek hangzott, amit csak ugratásból mondanak az emberek. Pedig ha van, aki komolyan veszi, akkor biztos van benne valami, csak én nem értem.

yotta 2017.02.19. 12:47:17

@BiG74 Bodri: "A legkevésbé sem tartom negatívnak, hogy egy, a minden pénzzel és vastagbőrrel kikent kormányzati propagandával szemben kiállt egy fontos demokratikus jogért."

Én pedig pontosan érzem, hol van a határa a joggal való visszaélésnek. A NOlimpia felirat alatt, a háttér ismeretében (tehát annak tudatában, hogy az olimpia ellenes kampány az odaítélést fogja megakadályozni) demokratikus jogokért való kiállásról beszélni értelmetlen!

Mondhatnám azt is, hogy a jogszerűséggel való visszaélés tankönyvi alakzata!

elemes 2017.02.19. 12:51:15

@yotta:

nem, nem offolás az aranyhíd, hanem karakteres példa.

a vizes VB kapcsán terveztek egy biciklishidat a Rákos patakra. ez a biciklishíd a költségvetésben közel 400 millió forintba kerül. ténylegesen a híd megépítése nagyjából 45 millió forint lenne. egy építész a látványterv alapján készített egy kiviteli terv szintű archicad modellt, amit az építőipari vállalkozók munkaidő- és anyag normagyűjteménye alapján beáraztak. szóval ebből jött ki a 45 millió. Adózott bejelentett munkaerővel, áfával.

szerintem ez eklatáns példa arra, hogy hol játszotta el a bizalmat a kormányzat, miért nem hiszi el igazából senki, hogy 774 milliárdból JÓL meg lehet csinálni.

yotta 2017.02.19. 12:59:30

@elemes: "ha lépésekben végigvezetnél a gondolatmeneten".

Az Orbán által megfogalmazott kiindulási alap szerint az illiberalizmus lényege: csak azt tedd meg, amit mások veled is megtehetnének. Nem tettem idézőjelbe, mert nem pontosan így hangzott. Ez egy alapvetően más szemlélet a: mindent megtehetsz, ami nincs tiltva - liberálfasiszta állásponthoz képest! Az előbbire új jogrendet (Btk, Ptk ... stb) és Alkotmányt lehet/kell állítani, pontosan úgy, mint ahogy a másikra is van.

Az illiberalizmus az áhított legdemokratikusabb szabályozás az ember - ember viszonyokban, és hozzá lehet csatolni az élővilág és a környezet más tényezőit (állat, növény, környezetszennyezés stb).

yotta 2017.02.19. 13:03:29

@elemes: " amit az építőipari vállalkozók munkaidő- és anyag normagyűjteménye alapján beáraztak"
Tekintettel arra, hogy erre a szakmára közvetlen rálátásom van, bármilyen árazással kapcsolatos állítást csak a műszaki leírás és az árazott költségvetés alapján hiszek el!

yotta 2017.02.19. 13:06:04

@elemes: "nem hiszi el igazából senki, hogy 774 milliárdból JÓL meg lehet csinálni."

Leszarom, ki mit hisz, én meg tudom csinálni és jól ennyiből!

DeMarco 2017.02.19. 13:10:10

@Thomas Dantes: "És hülye kishitű az, aki inkább azt mondja, hé, ide nem luxusautó kell, hanem talán a fürdőszobát tegyük rendbe."

Pontosan ezt mondom. Mert a hülye kishitű örül, hogy nem lesz Olimpia, DE nem fogja felújítani a fürdőszobát, nem fog új csempét venni sem, elveri a megmaradt pénzt a kocsmában, meg elkártyázza a haverokkal inkább...

yotta 2017.02.19. 13:13:49

@elemes:
"annak folyamatosan nyomni kell a fejébe hogy a liberalizmus rossz"
"a kint levőknek meg kell mutatni"
"súlyos egzisztenciális fenyegetés"
"meg lehet védeni őket"
"a korrupciót mindenki utálja, aki kimarad belőle"
"a fidesz által kipróbált eszközökkel"
"egzisztenciális fenyegetés"
"magyar egészségügy2
"vérpopulista vérdemagóg"

Csak néhány kifejezés az ellenzéki mantra unos - untalan ismételt sablonjaiból. Mint látható, nem kell hozzá más, mint néhány kötőszó, hozzácsapva még néhány ténynek látszó csúsztatást, oszt lehet nyomatni napestig...

Thomas Dantes 2017.02.19. 13:15:58

@DeMarco: Nem, te nem ezt mondod,. Te azt hajtogatod, hogy márpedig adósodjunk el jobban és vegyük meg a luxusautót. Nem.. Nincs rá pénz.

BiG74 Bodri 2017.02.19. 13:26:04

@yotta:
Bocsánat, de annyira biztosnak nem kellene lenned abban, hogy egy népszavazási kezdeményezés buktatja meg a budapesti olimpiát. Pláne nyakatekert az a gondolatmenet, hogy a Momentum nem a népszavazás kiírásáért gyűjtött aláírásokat, hanem azért, hogy ezzel közvetlenül az ítélőbizottságot befolyásolja. Kezd izzadságszagú lenni a magyarázatod. Te, pontosan tudod hol a határa a joggal való visszaélésnek. Ne mond már! A fityisz nagytöbbségében kinyilatkozta nem kell megkérdezni az embereket, sokuk szerint, mert csak. Különben is mindenki támogatja az olimpiát, csak nem kérdezzük meg őket, de te tudod, hol van a jogszerűség határa mi?
Te, maximum saját véleményedet tudhatod, amit itt meg is oszthatsz. Meg a többségeddel együtt minnél hamarabb elmehetsz népszavazni, hogy legyen olimpia. Ezzel befolyásolhatod a nemzetközi döntőbizottságot, hogy itt a többség, millió ember támogatja, akarja az olimpiát. Persze csak akkor, ha a karámfőnök igazat mondott a többségről és kiírja a népszavazást.
De elképzelem, ahogy a döntőbizottság meghallja a híreket:
-Te, a magyaroknál népszavazást akarnak az olimpiáról, valami nolimpia szervezet!
- Nem hiszem el, pedig annyira biztosak voltak!
-Akkor mi legyen?
-Ne viccelj ezek után nem kaphatják meg a rendezést, hálátlan banda!
- Pláne, hogy mindenki eddig az utolsó szál emberig támogatta mindenhol az olimpia megrendezését!

Sean MacTíre 2017.02.19. 13:32:08

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: a fideszes kemenymag az a letszam ami a fidesznek mindig, minimum megvolt a valasztasokon. Nincs jelentosege, bogy ugyanazok az emberek-e. Ez egyebkent tobbszor volt mar regebben is hogy tobb volt mint a nyertes parte, a gerrymanderingig a szociknak lejtett a palya. Ez a 2 millio koruli letszam megvan nekik allandoan.

elemes 2017.02.19. 13:33:06

@yotta:

Hm... hárítod a gondolkodást. Sajnálom.

elemes 2017.02.19. 13:34:50

@yotta:

"Tekintettel arra, hogy erre a szakmára közvetlen rálátásom van, bármilyen árazással kapcsolatos állítást csak a műszaki leírás és az árazott költségvetés alapján hiszek el!"

Ennek őszintén örülök -- tehát a közvetlen rálátásodnak köszönhetően pontosan tudod, hogy a közel 400 millió a biciklishídra mekkora orbitális túlárazás.

Sean MacTíre 2017.02.19. 13:40:12

@yotta: nem, a liberalizmus arrol szol, hogy a szabadsagjogaid nem terjedhetnek tul masok szabadsagjogain. Es amit vitatni lehet, a szabadsagjogok maguk. De meg nem lattam olyan embert aki a sajat szabadsagjogait akarta volna merlegre tenni. Mindig masoket akarjak, ez az illiberalizmusba belefer, a liberalizmusba meg nem. Lasd Torokorszag. Mindig van valami jelszo ami alatt emberek tizezreit lehet letartoztatni, hazaarulozni. Liberalizmus (az igazi) alatt ilyesmi nem lehetseges mert a liberalis mas jogaiert (is) kiall. Persze, valojaban igazi liberalisbol keves van.

Sean MacTíre 2017.02.19. 13:40:47

@Sean MacTíre: liberalisnak lenni kicsit olyan mint igazi keresztenynek. Szinte lehetetlen, nem is nagyon van olyan.

Pop40 2017.02.19. 13:43:38

@elemes:

Mit tanítasz, ha megkérdezhetem?

Pop40 2017.02.19. 13:50:09

@Jakab.gipsz:

Papa, te a fideszes átlagnál is hülyébb vagy.

Segítek: amit a Momentum csinált, az csak a népszavazás TÉNYÉT döntötte el. NEM a népszavazás EREDMÉNYÉT.
Fel tudod fogni azzal a fél agysejteddel a különbséget?

Ha annyira sokan akarnak olimpiát, mint mondod, biztos nem lesz gond megnyernetek. :-)

Ja, hogy a Duce ki se írja, mert ő nem olyan hülye, mint te, és tudja, hogy a döntő többség nem támogatja? Hát az pech.

Innentől fogva viszont az a kérdés, miért akar a tolvajbandád az emberek akarata ellenére olimpiát rendezni?

yotta 2017.02.19. 13:55:27

@BiG74 Bodri: "Bocsánat, de annyira biztosnak nem kellene lenned abban, hogy egy népszavazási kezdeményezés buktatja meg a budapesti olimpiát."

Pedig, biztos vagyok benne, különben nem lett volna értelme NOlimpia logóval kampányolniuk!

Persze jó lenne nem hülyének nézni a másikat; úgy tolod az igét, mintha nem tudnád hajszál pontosan, hogy az olimpia rendezés ügye a népszavazási kezdeményezéssel elbukott!!!

De, ha még mindig kötöd az ebet a karóhoz elmondom, ha kiírnák a népszavazást, olyan magasról szarnék bele, amilyenről csak tudok! Ide Olimpiát? Ezeknek a ballibbantaknak? Lélegeztető gépet minden háztartásba...

yotta 2017.02.19. 13:59:13

@Pop40: "NEM a népszavazás EREDMÉNYÉT.
Fel tudod fogni azzal a fél agysejteddel a különbséget?"

Aki ilyet leír, nem nagyon kéne az agysejtekre hivatkoznia, hiszen mindenki lejátszhatja éppen azokkal a sejtecskéivel, hogy a népszavazási kezdeményezés miatt szállt el az fontos érv mellettünk, hogy ez egy össznépi akarat!

yotta 2017.02.19. 14:02:16

@Sean MacTíre: "Liberalizmus (az igazi) alatt ilyesmi nem lehetseges mert a liberalis mas jogaiert (is) kiall. Persze, valojaban igazi liberalisbol keves van."

Amikor a liberális más jogaiért áll ki, akkor evvel mások jogait éppen csorbítja...

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:02:42

@yotta: es milyen alapon hivatkozol az ossznepi akaratra ha maguk a fideszes kepviselok mondtak meg kerek perec h nem kerdezik meg a nepet mert csak?

Thomas Dantes 2017.02.19. 14:03:04

@yotta: Miért bukott volna el? Ha a többség olimpiát akar, el megy, szavaz, és lám kiderül hogy a többség olimpiát akar, és népakaratot a szavazás megerősíti. Ilyen egyszerű.

Vagy kiderül a többség mégsem akar olimpiát.

yotta 2017.02.19. 14:04:17

@elemes: "Ennek őszintén örülök -- tehát a közvetlen rálátásodnak köszönhetően pontosan tudod, hogy a közel 400 millió a biciklishídra mekkora orbitális túlárazás."

Van műszaki leírás, amelyben esetleg leírják miféle híd is ez? Van egy látható költségvetés tervezet? Amíg nincs, addig duma!

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:04:32

@yotta: az mar nem liberalizmus. Igazabol nem bonyesz: minden embernek ugyanannyi joga van az eletben es a torveny elott. Ez egy alap minimum, de kb maximum is es ami ezel tulnyulik az sem liberalizmus mar. Ld. Safe Space problema az USAban.

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:07:05

@Thomas Dantes: hat jah. Ki kell irni akar orszagosra is az olimpiai nepszavazast, es ha nincs tobbsegi igen vagy ervenytelen akkor nincs olimpia. Nem bonyesz ez. De fosnak megtenni mert elveszitenek.

elemes 2017.02.19. 14:09:19

@yotta:

Ah zó, értem, ez sok mindent megmagyaráz.
Liberális demokrácia az, ami nyugateurópában úgy átlagosan van.
Illiberális demokrácia meg az, ami oroszországban van.
Szerintem elég karakteres a különbség.
Az oroszok azért nem éheznek, mert évente eladnak pár tíz milliárd dollárnyi olajat meg gázt, és ezért meg tudják vásárolni azokat a termékeket, amelyeket a liberális demokrácia piacgazdasága előállít. Önmagában az illiberális demokrácia gazdaságának termelékenysége nagyon gyenge.

yotta 2017.02.19. 14:09:43

@Sean MacTíre: "es milyen alapon hivatkozol az ossznepi akaratra ha maguk a fideszes kepviselok mondtak meg kerek perec h nem kerdezik meg a nepet mert csak?"

Tekintettel arra, hogy a nép egy jelentős része egy NOlimpia plakát alatt tudatta, hogy nem akar Olimpiát, a nép egy részének ez a megnyilvánulása eldöntötte az össznépiség kérdését: nem az! Remélem a Momentum kezdeményezi majd a népszavazást arról is, hogy rezsicsökkentés helyett kannabiszt és lélegeztetőt a háztartásokba! Mindegyikbe!

elemes 2017.02.19. 14:10:56

@Pop40:

Mostanában fizikát és elektronikát. Korrepetálást is vállalok, csak mostanában eléggé tele van a naptáram.

yotta 2017.02.19. 14:17:30

@Thomas Dantes: "Miért bukott volna el? Ha a többség olimpiát akar, el megy, szavaz,"

Azért, mert az Olimpia rendezéshez nem többség kell, hanem közös akarat. Ahhoz az kell, hogy mindenki akarja - vagy majdnem mindenki! Miután az ellenzéki politika rátelepedett erre az ügyre, olyan vehemenciával ráadásul, hogy már a Fidesz 2018-as vereségét látják a Momentum fúrása miatt, akkor a győztes népszavazás sem lesz elegendő, hogy nekünk ítéljék azt az olimpiát.
Nem beszélve arról, hogy ki a francnak van arra szüksége, hogy két versenynap közti városnézés közben a legjobb seggű atlétanőt, vehemens magyar nyuggerek esernyővel hajkurásszák, és közben a bedőlt bankhiteleiket kérjék majd rajtuk számon?

yotta 2017.02.19. 14:20:31

@elemes: "értem, ez sok mindent megmagyaráz."

Háááát te aztán nem értesz semmit! Abból, amit írtam ezt kihozni annyi, mintha magad mondanád a pro-t is és a kontrát is. Jól elvagy így magaddal...

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:20:40

@yotta: ez mondjuk nem igaz. Parizsban es Los Angelesben sem egyseges a nepakarat, Rioban sem volt. Keress mas, valodi ervet.

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:21:48

@yotta: nade ember. Akkor eszerint ez is eleg: valoban nem akar az emberek egy resze, talan tobbsege olimpiat. Akkor mirol beszelunk? Hogy ennek ellenere is legyen?

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:22:51

@yotta: ne haragudj, de ez inkabb, igy kivulrol nezve rolad jon le, nem rola.

elemes 2017.02.19. 14:25:33

@yotta:

"Van műszaki leírás, amelyben esetleg leírják miféle híd is ez? Van egy látható költségvetés tervezet?"

Ne hülyéskedj, ha lenne nyilvános műszaki leírás, pláne költségvetés, akkor nem lehetne közel 400 millióra beárazni :)))

Egy darab látványterv van.

Az építész egy hétvége alatt készítette ebből a fázisokra bontott archicad modellt, amiből a normatáblázatból anyagszükségletet és munkaidőt lehetett számolni.

De akinek van családi háza, meg egy kis realitásérzéke, az ránézésre pontosan tudja, hogy mekkora felüllövés a 400 millió.

Itt egy látványterv:

budapest.hu/Kpek_2017/20170203_rakospatak_hid/_CAM_03_mod.jpg

Magán a hídon kívül összesen 320 méternyi megvilágított járda is a projekt része.

A költségvetés úgy alakult, hogy első lépésben 269 millióra becsülték a projektet, majd 308 millióra emelték, múlt héten pedig a fővárosi közgyűlés (a beérkezett ajánlatok alapján) 424 millióra emelte a keretet.

RÉSZLETES TERVEK, KÖLTSÉGVETÉS: ÜZLETI TITOK.

Előtted a lehetőség, hogy te is megcsináld az archicad modellt és egy normatív költségvetést.

yotta 2017.02.19. 14:25:52

@Sean MacTíre: "ugyanannyi joga van az eletben es a torveny elott."

Ezt a liberalizmus nem garantálja, sőt mindennek pont az ellenkezője látszik kibontakozni! Az általam említett illiberális alapvetés viszont igen!

Azért azt sem ártana NEM elfelejteni, hogy a németek mindent elértek a világban a liberalizmussal, amit Hitlernek nem sikerült a maga módszereivel...

Igen, evvel azt mondom: liberalizmus = tisztított fasizmus

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:26:36

@yotta: a rezsicsokkentesetek kamu. Itt ahol elek, Irorszagban 2 ev alatt 7%ot csokkent a rezsim. Csak a verseny es a nyersanyagar csokkenes miatt. Otthon mar egy jo ideje ugy vannak befagyva az arak hogy boven a piaci ar felett van. Es a pluszt pl a MET nyeli le. Indoklas nincs.

yotta 2017.02.19. 14:26:56

@elemes: "Ne hülyéskedj, ha lenne nyilvános műszaki leírás, pláne költségvetés, akkor nem lehetne közel 400 millióra beárazni :)))"

Nem, ha lenne, nem hinthetnéd az igét, úgy mint egy jólértesült...

yotta 2017.02.19. 14:28:54

@elemes: "RÉSZLETES TERVEK, KÖLTSÉGVETÉS: ÜZLETI TITOK."

Hja, hát akkor persze, hogy azt beszélsz, amit akarsz! Nincs kockázata annak, hogy lebux!

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:29:41

@yotta: LOL, szorakoztato vagy. A szabadsag meg szolgasag, ugye? A liberalizmus elnyomo sot pont ellentetevel, a fasizmussal egyenlo csak "tisztitva". Sot Oroszorszagban es Torokorszagban jobb elni mint barmelyik europai orszagban. Jol van. Meselj meg, figyelek.

yotta 2017.02.19. 14:30:55

@Sean MacTíre: " a rezsicsokkentesetek kamu."

Nem érdekel, hogy kamu-e! Százezrekkel fizetnek kevesebbet százezrek!

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:32:16

@yotta: azert azt nehez tagadni - bar beloled kinezem - hogy eddig leginkabb a Fidesz probalja korlatozni a nyilvanossagot az osszes eddigi kormany kozul. Eleve allami ugy nem lehetne uzleti titok, max illiberaliseknal. Akkor miert is jobb az illiberalis rendszer, ahol a szavazonak gyakorlatilag semmi koze semmihez, es a velemenyet is csak akkor mondhatja el szerinted, ha a kormany kerdezi?

yotta 2017.02.19. 14:33:50

@Sean MacTíre: " Akkor mirol beszelunk?"
Arról beszélek - de már ötvenedszer írom le, hogy nem elég az Olimpia nekünk ítéléshez a többség akarata, hanem egy elsöprő többségre lenne szükség! Ez meg nincs meg! Mi olyan bonyolult ezen?

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:34:30

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: akkor mast ertunk kemenymagon. Mivel en nem nyilatkozom olyanrol amit nem lehet tudni (miert pont 10%, miert nem 9 vagy 12?). Ettol meg igaz az amit mondok, a Fidesz tamogatoinak szama nem tobb, nem kevesebb mint eddig barmikor, beleertve azt az idot is amikor nem ok kormanyoztak. Nem a Fidesz az eros, ellenzek nincs. Meg.

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:35:31

@yotta: az, hogy akkor miert akartok ennek ellenere olimpiat? Ha tudjatok hogy az emberek nagy resze, a budapestiek tobbsege nem akar? Nepszavazas nelkul is?

yotta 2017.02.19. 14:37:37

@Sean MacTíre: " Akkor miert is jobb az illiberalis rendszer, ahol a szavazonak gyakorlatilag semmi koze semmihez, es a velemenyet is csak akkor mondhatja el szerinted, ha a kormany kerdezi?"

Azt hiszem ennek megtárgyalása ismét csak OFF ezen a blogon! Egyébiránt pedig hadd ne vitatkozzam egy általad felépített torz illiberális definícióval és annak torz képzetével, mint az idézetből is látszik... hogy honnan veszel ilyesmiket, az eszemmegáll!

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:38:06

@yotta: de amugy ez nem igaz, akarhanyszor mondod. Sehol sincs elsopro tobbseg az olimpia mellett, sose volt.

yotta 2017.02.19. 14:38:37

@Sean MacTíre: "hogy akkor miert akartok ennek ellenere olimpiat"

Már nem akarunk!

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:38:56

@yotta: hat te kezdtel el az altalad felepitett torz liberalis definicioval. :)

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:39:58

@yotta: akkor meg mi a baj? Mindeni boldoh. Ti sem akartok, masok sem akarnak, kesz a nemzeti egyseg. Happy end.

yotta 2017.02.19. 14:41:30

@Sean MacTíre: "Sehol sincs elsopro tobbseg az olimpia mellett, sose volt."

Nem tudhatjuk, mert népszavazás alig volt ezügyben, ha egyáltalán volt. Egyébiránt, ez csak egy paraméter a főbb tényezők közül, s ha még ez sincs, akkor pedig minek ítélnék nekünk?

elemes 2017.02.19. 14:42:41

@yotta:

hm, ez esetben kérlek vond vissza, hogy építőiparra rálátásod van, mert ha valóban lenne, akkor nem szopnád be a 400 millió forintot erre a hídra.

Sean MacTíre 2017.02.19. 14:42:43

@yotta: ahol engedtek ott bukott. Ahol nem engedtek, ott volt. Pozitiv kimenetelu nepszavazasrol tudsz-e? En nem.

yotta 2017.02.19. 14:43:50

@Sean MacTíre: "hat te kezdtel el az altalad felepitett torz liberalis definicioval. :)"

A tényekről beszéltem, hiszen liberalizmus van/volt. Az alapelvet pedig, hogy mindent szabad, ami nincs tiltva, nem hiszem, hogy vitatni kellene....

elemes 2017.02.19. 14:43:52

@yotta:

ha jólértesült lennék, akkor lenne hozzáférésem a tervekhez és a benyújtott ajánlatokhoz. de nincsen, ezért kellett a látványterv alapján "reverse engineering"-gel dolgozni.

yotta 2017.02.19. 14:49:01

@elemes: "hm, ez esetben kérlek vond vissza, hogy építőiparra rálátásod van, mert ha valóban lenne, akkor nem szopnád be a 400 millió forintot erre a hídra."

Azt, hogy egy kivitelezés esetében miről van szó, azt a műszaki leírásból lehet megtudni! A látványterv - akárhányszor is hivatkozol rá - nem egyenlő a műszaki leírással! A műszaki leírás alapján állítják össze a költségvetés tervezetet! Amíg ez nincs, addig azt beszélsz össze-vissza, amit akarsz!

yotta 2017.02.19. 14:50:42

@elemes: "ha jólértesült lennék, akkor lenne hozzáférésem"

Nem jól értesültnek kellett volna lenned, hanem korrektnek: addig nem pofázol hülyeségeket, amíg meg nem, tudsz valamit!

Pop40 2017.02.19. 14:56:19

@yotta: Mi van?
A te fejedben szállt el maximum valami.

Soha nem volt ez össznépi akarat.
Maximum a Duce meg a maffiája hazudta annak, a fogyatékos híveik meg beszopták.
Logikus, hülyék, mint a segg, honnan is tudnák, hogy jó eséllyel államcsőd lenne a következménye.

elemes 2017.02.19. 14:57:23

@yotta:

Milyen indulatos lettél. Gondolom megnézted a képet és (akár van építőipari tapasztalatod akár nincs) nyilvánvaló lett számodra, hogy a 400 millió orbitális túlzás erre a hidacskára.

Pop40 2017.02.19. 14:58:40

@elemes: Köszi :-)
Nem akarok órát venni, csak érdeklődtem :-)

elemes 2017.02.19. 14:59:43

@yotta:

"A látványterv - akárhányszor is hivatkozol rá - nem egyenlő a műszaki leírással! A műszaki leírás alapján állítják össze a költségvetés tervezetet!"

A műszaki leírást elmondtam: speciális titánötvözetből készült hídszerkezet, arannyal futtatva, jáspissal és smaragddal díszítve. Lehetne ugyan vasbeton vagy acél szerkezettel is készíteni, de akkor nem jön ki a 400 millió.

elemes 2017.02.19. 15:05:49

@yotta:

Az indulatokat egyébként megértem -- van egy érzelmi meggyőződés, és ezzel szemben van valami földhözragadt dolog. És a kettő nagyon nem illik egymáshoz.

Az 1984-ben O'Brien az ilyen helyzetekben elmagyarázta Winston Smith-nek, hogy ez a Párt érdeke. Winston Smith azonban nem elégedett meg, tovább kérdezett, aztán még tovább. Ez lett a végzete. Nem szabad gondolkodni. Hinni kell. Különben úgy jársz, mint Winston Smith.

DeMarco 2017.02.19. 15:22:49

@Thomas Dantes: "Nem, te nem ezt mondod,. Te azt hajtogatod, hogy márpedig adósodjunk el jobban és vegyük meg a luxusautót. Nem.. Nincs rá pénz."

Valóban, azt mondom, hogy megéri a belefektetett pénzt, akkor is, ha nem lesz nyereséges. Mert nem csak pénzbeli nyereség létezik és szívesen fektetek buktába is, ha attól jobban érzem magam. Ráadásul el lehet értelmesen is költeni a pénzt, tanulva a többi országtól és mobilisabb kisebb rendezvényt csinálni.

elemes 2017.02.19. 16:15:07

@yotta:

"A látványterv - akárhányszor is hivatkozol rá - nem egyenlő a műszaki leírással!"

Ebben abszolút egyetértünk. Azokat a műszaki paramétereket, amelyek a látványterv alapján nem egyértelműek, a tervező kénytelen volt józan ésszel kitalálni: KERÉKPÁROS - GYALOGOS HÍD, tehát ez az üzemi terhelés. ezen felül el kell bírnia alkalmanként a karbantartó járművet.

Vasbetonból olcsóbb, acélból karcsúbb (jobban hasonlít a látványtervre), és 45 millió forint.

Nem 400 millió.

Thomas Dantes 2017.02.19. 16:25:18

@DeMarco: Megéri ha nem is lesz nyereséges. Ilyen baromságot hol tanítanak? Igazi unortodox matek. Úgy legyen neked fizetésed mint ahogy az olimpia megtérül. Megéri, még ha nem is kapsz pénzt. Ja. Okos.

Na de tényleg megéri hogy te jól érezd magad ezért még jobban eladósítani az országot. És még csak nem is esik le neked, miért felháborító baromság amit ki bírsz izzadni.

Thomas Dantes 2017.02.19. 16:29:13

@yotta: Hülyeséget beszélsz. Egyetlen olimpia esetében sem volt és nem is lesz közös akarat. Honnan szedsz ilyen marhaságokat?
Többségi társadalom támogatását valóban figyelembe veszi a NOB. Közös akarat olyan nincs.

Talán Rió milliónyi koldusa olimpiát akart? Senki meg nem kérdezte őket. Ja de biztos meg volt a közös akarat...

Csúnya Momemtun megfúrta az olimpiát....micsoda baromság. Nem közös akarat nincs, Budapest lakosságának a többsége nem támogatná az olimpiát, és ezt a NOB tudja a Momentum nélkül is.

Egyszerűen ezt a Momentumra fogni aljas hazugság.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.19. 17:07:56

@Sean MacTíre:

Kemény mag az, aki egy párt fanatikus híve. Ezek száma mindkét oldalon kb. 200-200 ezer. A többi szavazó pártsemleges, ők jellemzően a kisebbik rosszra szavaznak. A Fidesz azért tud nyerni, mert 2010 óta ő számít a legkisebb rossznak a semleges választók körében.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.19. 17:10:44

@HorseFucker:

"@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Nem vagyok ballibsi te hazaáruló rohadt orosz bérenc bélféreg
rohadtál volna a szennyes kurva anyádba.Apropó pedofil...
Ki is az aki bulgár szegénynegyedbe jár fiúcskákat leszopni ? Segítek: TE VAGY AZÍ!
!De mondom, gyere haza áruló,aztán kiontom a beled bárhol:kocsmában,üzletközpontban,utcán!
NEKEMmegéri! Degyáva féreg vagy te ahhoz,hogy hazagyere. Rohadt orosz állat"

Értelek. Soros kirúgott, mert még bérkommentelőnek se voltál jó.

Narancsos kommunizmus 2017.02.19. 18:32:52

"@Sean MacTíre: "ugyanannyi joga van az eletben es a torveny elott."
@yotta: Ezt a liberalizmus nem garantálja, sőt mindennek pont az ellenkezője látszik kibontakozni! Az általam említett illiberális alapvetés viszont igen!

Ember, mit szívsz? Baszki, az illiberalizmus, ami üldöz mindent, ami nem az ő véleménynét tükrözi. Lásd Oroszország, Törökország, stb.

Te aztán tényleg alternatív valóságba élsz!

Narancsos kommunizmus 2017.02.19. 18:35:59

@yotta: "Ha egyszer vennéd a fáradságot és megnéznéd, mennyi az összközbeszerzések száma, s ebből mennyi a fideszhaver "

Aha. Szóval már nem arról vitatkozunk hogy lopnak, hanem arról hogy mennyit. Értem, ebben legalább egyetértünk!

Narancsos kommunizmus 2017.02.19. 18:39:04

@yotta: "Hja, hát akkor persze, hogy azt beszélsz, amit akarsz! Nincs kockázata annak, hogy lebux! "

Aha, szóval ha valamire nincs nyilvános költségvetés az arra bizonyíték, hogy minden rendben van, nincs költségtúllépés, és csak azért titkos, nehogy az ilyen kellemetlenkedők rosszul érezzék magukat, hogy olyat feltételeztek hogy nem is annyi az annyi.

Zseniális érvelés.

DeMarco 2017.02.19. 18:44:16

@Thomas Dantes: Szerintem érted, csak nem akarod megérteni.

Megpróbálom egyszerűbben megfogalmazni: Van egy telked, ahol a balra, vagy jobbra eső részt a szomszédnak lenne kötelessége megcsináltatni, de vagy baxik rá, mert smucig, vagy nincs is szomszédod, aki megcsinálhatná. Hagyhatnád a fenébe, mert pénzbe kerül és drága is. Az egyik ember pontosan ezt teszi, hagyja a fenébe, nem költ rá, mert drága. A másik ember meg fütyül rá és megcsinálja, mert egyrészt nagyobb védelmet nyújt az állatok és az emberek ellen, másrészt, mert úgy szebb. A pénz bukó, de kit érdekel???

Vagy még egyszerűbb példa. Ne legyünk álszentek, tudjuk, hogy egy filmet le is lehet tölteni. De ehelyett elmegyünk moziba családostól, megvesszük a legnagyobb popcorn csomagot, pedig tudjuk mekkora bukó ez valójában. Miért tesszük? Pusztán a nagyobb élvezetért... Azért, amit a nagyobb vászon és az élmény jelent.

Én nem mondom, hogy nem jelent semmit a pénz, de nem az a fő motívum számomra az biztos. Kitűzök egy célt magam elé és megharcolok érte. Kerüljön bármennyibe.

Ott voltatok 8 évig kormányon és mi történt? Rendbe raktátok az egészségügyet? Az oktatást? Vagy bármi mást? Akkor meg? Ugyan melyikőtök tudna arra garanciát adni, hogy az Olimpiára el nem költött pénz oda fog vándorolni? Ha most balliba kormány lenne (Isten ments') és ők akarnának Olimpiát, akkor is támogatnám. Bár ez a veszély nem fenyeget, sem pro, sem kontra.

kolompa lole 1111 2017.02.19. 20:02:16

"jobb lett volna korábban gyűjteni az aláírásokat, és szerinte akik most az olimpia ellen vannak, azoknak korábban ez eszükbe sem jutott."

És akik elherdálnák a maradék államkasszát is, 30 évre előre, azoknak eszébe jutott megkérdezni az embereket, továris????

kolompa lole 1111 2017.02.19. 20:05:17

"Ezek már megint ennyire hülyének néznek mindenkit?"

Igen! Végül is van annyi hülye aki a hazaárulás, bűnszövetkzetben elkövetett különösen nagyértékű lopássorozat, alkotmányos rend megcöntése bűntettek ellenére újra a nyakunkba szavazgatja ezeket, 30 ezüstért. Aki a fideSSre szavaz, az hazaáruló és nem magyar!

kolompa lole 1111 2017.02.19. 20:07:35

"az ellenzék azonban kihátrált ebből és emiatt megfosztja egy álom beteljesedésétől a budapestieket."

Legalább ők tudják hogy nem álmodozni kell, hanem felébredni, ugye III/III-as besúgók, KISZ-esek, MSZMP utódpártja (fideSS)?

kolompa lole 1111 2017.02.19. 20:09:06

"baloldali pártok Párizs, illetve Los Angeles ügynökei"

Hát Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni? Én már szart érek? :DDD

kolompa lole 1111 2017.02.19. 20:12:07

@yotta: Pedig így van, komcsi! A MoMo felelősen, józanul gondolkodott a "kormány" HELYETT, és feltűnt nekik hogy a fantázia és a valóság között kurva nagy szakadék van. Persze ha a Kommunista Viktor és bűntársai magánpénzből (nem a mi ellopott közpénzünkből, amit a rendszerváltás után visszaveszünk) kifizetik, akkor hajrá, csinálják.

HorseFucker 2017.02.19. 20:18:22

@Narancsos kommunizmus: Mellébeszél, maszatolsz mint mindig, gané !
Gyere haza , ha mersz, ott a Deák téren kiontom a beled rohadt hazaáruló,orosz bérenc!
Bolgár takony,féreg, hányás.

HorseFucker 2017.02.19. 20:19:33

@Narancsos kommunizmus: Elnézést, NEM Neked akartam írni!
Hanem természetesen a rohadt állat birkának!

leapyear 2017.02.19. 21:23:26

Olimpia Budapesten: MÉG NE!!!
Talán ha már nincs egyéb mire költeni...
De addig, amíg pl. romokban az egészségügy, az oktatás, a közutak stb. addig NE!!!
Az ország nem játék! Az ország nem politikusok játszótere.
Az ország pénze nem azért van, hogy politikusok a saját hobbijaikra szórják el!

leapyear 2017.02.19. 21:29:30

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ez részben igaz, nagyobb részben pedig azért, mert teljesen és tökéletesen elvtelenek (ahogy a baloldal is az egyébként).
OV pl. ateista, de amikor a jobbik majdnem elhalászta előle a keresztény egyházakat, hirtelen felcsapott nagy kereszténynek, nehogy szavazatokat veszítsen.
A siker záloga, hogy azt kell hazudni a népnek, amit hallani akarnak. Jelenleg ezt a fidesz csinálja a leginkább mesteri fokon.
A vallás még mindig az a kábítószer, amivel tömegek normális gondolkozását lehet eltéríteni a valóságtól és tudati függőségbe hozni a vallás szolgáltatóitól. Tulajdonképpen a papok egyfajta "drogdílerek".

leapyear 2017.02.19. 21:36:31

@DeMarco: Nincs rá garancia, hogy az el nem költött pénz nem oda vándorol ahova kellene.
Csak sajnos az olimpiára szánt pénz egyszerűen nem létezik. Ezért nem lehet nem elkölteni.
Valamihez minden áron ragaszkodni, bármibe kerül is, az a hisztis gyerek kórképe. Nem egy megfontolt döntésé.
Olimpiát MÉG NE! Majd akkor, ha nyugodt szívvel el lehet költeni a létező, rá szánt összeget.

DeMarco 2017.02.19. 22:00:46

@leapyear: Már ne is haragudj, de én két évtizede még nem létező pénzekkel kalkulálok évekkel előre tervezve. Senkit nem érdekel, hogy most nincs, ha látom, hogy miből lesz...

Szép is lenne ha a cégek nem előre néznének, nem előre terveznének. Te teljesen vak vagy?? Nap, mint nap látni ahogy a MOL és az autógyártók, beszállítók hogyan készülnek a nagy váltásra. Ebbe a sorba illik Paks is amúgy.

A te mentalitásoddal kb. soha nem rendeznénk Olimpiát, mert mindig sajnálni fogod rá a pénzt és mindig találsz kifogást, hogy mi másra lehet még elkölteni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.20. 04:46:11

@HorseFucker:

Már mondtam, nem én tehetek róla,. édes pedókám, hogy Soros nem alkalmaz már téged.

Narancsos kommunizmus 2017.02.20. 08:43:57

@HorseFucker: Ez jó volt, felismertem hogy a birkára gondolsz :D

Narancsos kommunizmus 2017.02.20. 08:46:21

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "A vallás az ember természetes igénye. Nem drog. "
A hatásmechanizmusa sok szempontból hasonló.
Amúgy meg a komcsik tiltották, most mitől lett "természetes"?

Narancsos kommunizmus 2017.02.20. 08:48:43

@DeMarco: Igazad van, az olimpiára költendő pénz létezik, csak most még nyugdíjnak, egészségügynek, oktatásnak hívjuk. Ezeket vennék el a MAGYAR emberektől.
A stadionok is létező pénzből valósultak meg, azért nem jut értelmes dolgokra.
Álmodozz a saját pénzeden, ne az enyémen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.02.20. 10:22:47

@DeMarco: "Ott voltatok 8 évig kormányon és mi történt? Rendbe raktátok az egészségügyet? Az oktatást? Vagy bármi mást? Akkor meg?"

Tudom, te át se érzed, de rettentő nagy cinizmus ám ezt így megkérdezni azok után, hogy annak ellenére, hogy pont a FIDESZ népszavazása akasztotta meg a megkezdődött rendbetételt (és te erre rettentő büszke is vagy, tudom), és hogy ezek után még egy világválság is sújtotta az országot, a 2010-es kormányváltáskor még mindig sokkal jobb állapotban voltak ezek a területek, mint most.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.20. 13:52:25

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Véletlenül mindig pont ugyanazt szajkózod, amit a fidesz agitprop szokott böfögni. Azt, hogy aki a fideszt le akarja váltani és nem jobbikos, az mind ballib és gyurcsánykotta. Nos valóban ezzel a dumával tartja a fidesz össze a birkákat és sakkban az országot, de nem az ország érdeke, hogy egy ilyen lopós banda a teljhatalomban ücsörögjön. Ha pedig az ország nem egy olyan ostoba segglyuk, amilyennek a fidesz szeretné, akkor tennie kell ellene.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.20. 14:02:32

@Csuvakka a migráns vuki:

ismétlem: engem nem érdekel a Fidesz hatalma. Egy dolog érdekel: ne legyenek liberálisok hatalmon.

Vannak, akik nem fideszesek, s nem ballibek: pl. a Jobbik és az LMP jelenleg.

DeMarco 2017.02.20. 16:06:12

@Fedor: Hát ha te "rendbetétel"-nek hívod a kórházbezárásokat és az extra adózást a semmiért cserébe... nekem erről kicsit mások a fogalmaim. A világválság kapcsán meg még most is visszhangzik ám a Pannon Puma, meg "minket nem fog érinteni a válság, vagy épp csak alig" (Már aki volt olyan bolond, hogy elhiggye ezeket a marhaságokat..) A devizahitelezésről nem is beszélve ugye...

Még most is borsódzik a hátam ha eszembe jut az egészségügy és a ballib kormányzás egy mondaton belül. Ha meg fájni kezd a fejem az időváltozásnál, egyenesen a pokolba küldeném Ágikát... hozzáteszem azóta is Algopyrint szedek és fütyülök a nyomorult bandára akik vénykötelessé tették...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.21. 17:18:31

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "engem nem érdekel a Fidesz hatalma. Egy dolog érdekel: ne legyenek liberálisok hatalmon."

Megleptél. A szocialistákra áhítozol?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.21. 20:26:38

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Mellé. A balolali és liberális eszmék nem találkoznak. Nézd meg, talán a wikipédia leírja pontosan, melyik mi. Vigyázz, ha ennyire nem tudod, miről van szó, könnyen kiderülhet, hogy te baloldali vagy liberális érzelmű vagy. Mehet a munkásságod a lefolyóba. :))

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.22. 05:57:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A balolali és liberális eszmék nem találkoznak. "

S hol mondtam, hogy találkoznak? Sehol.

"te baloldali vagy liberális érzelmű vagy"

Balolddali vagyok, természetesen szó nem újmagyar, hanem eredeti értelmében.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0