A kormánypárti sajtó mára menthetetlenül a propaganda gátlástalan eszközévé, így tájékozódásra teljesen alkalmatlanná vált. Épp ezért elkeserítő, hogy a másik oldallal is vannak időnként gondok. A tegnapi nap történései jó illusztrációul szolgálnak erre.
A FIDESZ plakáttörvénye elfogadhatatlan. Épp ezért állt elő egy javaslattal az Együtt, felmutatva azt, hogy milyennek kéne lennie egy tisztességes törvénynek:
- Nem szabad betiltani a pártok óriásplakátjait kampányidőn kívül, mert a saját médiával rendelkező Fidesz nyerne csak ezzel.
- Be kell tiltani a kormányzati és CÖF-ös jellegű propagandakampányokat kampányidőben és azon kívül egyaránt.
- Nyilvános plakátárak kellenek, de nem szabad korlátozni az egy-egy párt által kampányban használható plakátok számát.
- Tiltott támogatásnak kell nyilvánítani, ha egy párt a piaci árnál olcsóbban kap bárkitől plakáthelyeket.
- A 2 százalékos listás eredményt el nem érő pártoknak vissza kell fizetniük a kampánytámogatást.
Mindezt tették azzal a kitétellel, hogy ezt összellenzéki módosítóként képzelik el, tehát csak akkor nyújtanák be, ha minden ellenzéki párt mögöttük áll, másképp nem. Jól látszik, hogy itt nem a FIDESZ támogatása a cél (hisz pont ez Együttről ez teljesen elképzelhetetlen, és egyébként is kizárt, hogy ezeket a FIDESZ hajlandó legyen elfogadni), csak tették azt, amit egy normális ellenzéki pártnak tennie kell: alternatívát nyújtottak. hisz ha csak annyi következménye lenne a valamilyen csoda folytán elfogadott javaslatnak, hogy Simicskának nyíltan kell támogatnia a Jobbikot, a Fidesz pedig törvénysértő módon hirdet (lehetőséget teremtve a jogállami felelősségvonásra), már előbbre járnánk.
De hát ez nem egy normális ország, így ezt is sikerült totálisan kiforgatni.
A hvg.hu ugyanis a fentieket az alábbi címmel rakta ki hírként:
Az Együtt lehet a FIDESZ új csicskája: megszavaznák a plakáttörvényt
Juhászban megállhatott az ütő, amikor ilyen kifacsarva olvasta vissza a saját szavait. Onnan gondolom, hogy személyen kommentelte be a cikk alá a valós verziót. A hvg.hu visszakozott is valamennyire, és némileg finomított a címen, bár az most sem sokkal jobb:
Az Együtt beállhat a Fidesz mellé: együtt tolhatják át a csicskatörvényt
És ez az a pont, ahonnan már elég egyértelműnek tűnik, hogy az újságíró célja nem más, mint az Együtt eláztatása, mert mással nem igazán magyarázható ez a tendenciózus félremagyarázás, amely ebben a végletekig polarizált közegben meg is hozta a hatását: beindultak a kommentelők, akik nem jutottak tovább a címnél, és kb. ez lett az alaphang.
Nehéz lehet politikai prostituáltnak lenni. Csúszik 1-2 misi a zsebbe, cserébe még eggyel közelebb löktök minket Oroszország-anyácskához. Szép volt srácok.
MI VAN? Arról a pártról beszélünk, amelyik politikai hullává tette Rogánt, amelyik ellenzékből is cselekvésre tudta kényszeríteni a kormányt környezetvédelmi ügyekben, amely fideszes ügyek sokaságát dobta fel Tiborczék keszthelyi ügyeskedéseitől Simonka balhéjáig, és amely kifütyülte Putyint, és feljelentette a kormányt az online konzultáció orosz titkosszolgálati szála miatt!
És mégis, ezt mind el lehet feledtetni egy jól irányzott címadással. Ami ráadásul nem is egyszeri eset: az elmúlt hónapok tapasztalata az, hogy az Együttről nem nagyon írnak, ha konstruktív, pozitív lenne a tartalom. Sípolás, Rogánnal perlekedés mehet. Más nem nagyon.
Félreértés ne essék: nem azt kérem számon, hogy miért nem kampányolnak Juhászéknak. Nem. De egy korrekt tájékoztatás azért nem ártana.
Tudtál -e pl. arról, hogy az Együtt bemutatta a képviselőjelöltjeit mind a 106 választókerületre, csattanós válaszként arra a vádra, hogy ez csak egy belvárosi párt? (Előre válaszolva a kritikára: koordinációs indulásban gondolkodnak, de ahoz kell, hogy mindenhol fel tudjanak valakit mutatni a az előválasztáshoz vagy a tárgyaláshoz.) Aki követi a Facebook oldalukat, mint én, az igen, még élő közvetítést is láthatott, de azok, akik a hvg.hu-ról (és ha már itt tartunk, a 444-ről és az Index-ről) tájékozódnak főképp (és a potenciális célközönség többsége ezt teszi), nem, mert agyonhallgatták. Az se ütötte meg az ingerküszöböt, hogy lezavartak egy egyhónapos országjárást, ahol szétszórtak több tízezer újságot az eddigi eredményeikről, és arról se hallhattál sehonnan, hogy most hétvégén, a tavalyi után már másodszor rendez az Együtt közéleti-zenei fesztivált.
Bezzeg amikor pár napja a Momentum jelentette be, hogy ők is szerveznek egy ilyet, az azonnal körbeszaladt a hírportálokon. Mert a Momentum trendi, és minden köhintésüket megírják (de tényleg: a hvg.hu-n hír lehetett, hogy szórólapoztak Soroksáron - és itt újra felhívnám a figyelmet arra, hogy az Együtt több hetes, országos újságosztó kampányáról egy sort se írtak). Miközben őszintén szólva még semmit se tettek le az asztalra az egy szem népszavazáson kívül, ahol biztosra menve ügyesen elkaptak egy egyszer már átment kérdést.
Persze a Momentum fesztiváljának a line up-ja valóban impozánsabb, ez viszont rávilágít arra a tényre, hogy a Momentum alig pár hónapos pártként a jelek szerint több pénzzel rendelkezik, mint a többi ellenzéki párt összesen, és ez úgy látszik többet számít, mint az évek során elvégzett munka. Persze ha van pénz, akkor fussa fizetett komentelőkre is: és milyen érdekes, ezt a sztorit valahogy nem kapták fel, nem jártak utána, pedig erkölcsileg elég necces megoldás (és akkor még finoman fogalmaztam). De hát a Momentumnak még ezt is elnézik, akarom mondani elhallgatják, mint ahogy a nagy hype-ban elmerülve egyik oknyomozó portál se teszi fel azt a teljesen jogos kérdést sem, hogy honnan jön ez a rengeteg támogatás?
Pedig érdekelne.