Pénteken ezt írtam Facebook-on:
Nos, ma kiderült, hogy Jávor Benedek a 4. jelölt lesz az MSZP-Párbeszéd EP-listáján. Persze a szoci-p kommunikáció az tolja, hogy így is esélye van, de ez az esély valójában elég kicsi, hacsak nem nő több százalékot is a népszerűségük a következő két hónapban (amire azért nem vennék mérget), és függ a többi ellenzéki párt teljesítményétől is, szóval biztosnak semmiképp se mondható. A tuti befutó maximum 2 fő, tehát Jávor helye még akkor is bizonytalan, ha figyelembe vesszük, hogy Tóth Bertalan első helye csak jelképes, nem akar kimenni Brüsszelbe.
Ez számomra azt jelzi, hogy a szociknak továbbra is csak a pozícióharc számít, nem a teljesítmény. Mert ha azon múlna, Jávor lenne a listavezető.
De oké, azt még elfogadom, hogy a saját pártból akarnak listavezetőt (bár Karácsony Gergely mögé már kétszer is beálltak, szóval még ez se evidens). Ujhelyivel még nem is volna gond. No de a Szanyi mitől ilyen nagy név még mindig, hogy nem lehetett őt tenni a negyedik helyre? Én évek óta már csak botrányok kapcsán hallok róla. Elhiszem, hogy ő ragaszkodna a számára kényelmes brüsszeli léthez, de az MSZP miért ragaszkodik hozzá ennyire? Felfoghatatlan számomra.
Szóval az a lényeg, hogy bár kivételesen meg lett volna bennem a szándék, nagyon úgy néz ki, ezúttal se fogok MSZP listára szavazni. Pedig Jávor miatt még sajnálom is.