Még áprilisban volt egy szerény, de határozott javaslatom a Párbeszéd vezetőinek: mivel Ferencvárosban még nincs megnevezve a közös ellenzéki polgármester-jelölt, és a jelölés joga hivatalosan az övéké, jelöljék a helyben népszerű, a kerületi (és a fővárosi) közélet, valamint a környezet tisztaságáért rengeteget tevő Baranyi Krisztinát, aki tuti nyerő lehet a felmérések szerint.
Nos, ez az ajánlat még mindig áll, sőt, most lett igazán aktuális. Közös polgármester-jelölt azóta sincs a kilencedik kerületben, a tegnap lezárult előválasztásnak köszönhetően viszont most már hivatalosan is Karácsony Gergely lett az összellenzéki kihívója Tarlósnak, így kétségtelenül többet számít a szava, mint akár pár nappal ezelőtt is.
Márpedig minden jel szerint Karácsonynak nem lenne ellenére Baranyi nagyobb szerepvállalása. Erre utalt már az is, hogy a zuglói képviselőtestület tényfeltáró bizottságába, amely a helyi parkolási rendszer visszásságait vizsgálja ki, a polgármester Baranyi Krisztinát delegálta tagként, de egy interjúban elég konkrétan ki is jelentette, hogy mit szeretne Ferencváros esetében:
Karácsony Gergely úgy véli, hogy azokban a kerületekben, ahol már megegyeztek a közös ellenzéki polgármester-jelölt személyében, nem lesz változás, a kilencedik és a huszonharmadik kerület ügyében van még vita. Előbbi esetben szerinte mérések bizonyítják, hogy Baranyi Krisztinát kellene támogatnia az ellenzéknek
Hát akkor kedves Karácsony Gergely! A kerületi polgármesterek hivatalból tagjai a fővárosi közgyűlésnek, szóval ha szeretnéd, hogy a győzelmed esetén minél több ellenzéki taggal dolgozhass együtt, és szívesen folytatnád személy szerint Baranyi Krisztinával is a munkát, hogy hitelesen felléphess a parkolási mutyi ellen fővárosi szinten, akkor vesd be a frissen megnövekedett befolyásodat az ellenzéki térfélen arra, hogy ne csak a nyolcadik kerületben legyen hiteles, nem pártkatona közös jelölt (ott Pikó András személyében), hanem a kilencedikben is, ahol Baranyi már többször is bizonyította az alkalmasságát.
Legyen már valami haszna is végre annak, hogy a sármodat és az ambícióidat a szocik szolgálatába állítottad.