Reformdiktátor (UPDATE)
2009. március 09. írta: Fedor

Reformdiktátor (UPDATE)

A jelek szerint bekövetkezhet az, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. A legújabb spekulációk szerint összeállt a két parlamenti kispárt, az MDF és az SZDSZ, hogy megzsarolják a nagy testvért, az MSZP-t. Most már az is világos, mivel. Két feltételük és egy ajánlatuk van. Feltételük egyrészt, hogy a szocialisták fogadják el a másik két párt miniszterelnök-jelöltjét Gyurcsány Ferenc helyett. Hogy ki a jelöltjük?

Természetesen Bokros Lajos, akit antalli értelemben mélyen konzervatív gondolkodású politikusként ismerhettünk meg, s akit az MDF elnöksége demokratikus módon fogadtatott el EP képviselőjelölti listája élére a hétvégén. Másrészt legyen a kormányprogram a Reformszövetség anyaga vagy Bokros 10 pontja. Cserébe maradhat a baloldali kormányzás Magyarországon.

A Heti Válasz jegyzetírója, Horkay Hörcher Ferenc mai keltezésű írásában persze ezt csak iróniának szánta, és a továbbiakban eléggé negatívan állt hozzá a dologhoz (tekintve az újság irányultságát, ez egyáltalán nem meglepő), sőt, az újság színvonalához méltatlanul még egy nemzetközi bankáros konteót is megpedzegetett, ami totálisan beleilleszkedik a (szélső)jobboldali legendáriumba. De a fentebb idézett első két bekezdés szerintem egy nagyon kívánatos fejlemény lenne.

Még a múlt héten tettem egy egyszerű javaslatot, ami lényegében pontosan ezt a forgatókönyvet ajánlja fel, azzal a különbséggel, hogy én ott a nagyobbik pártként a FIDESZ-t képzeltem el, na nem a szimpátiáim alapján, egyszerűen csak erre nagyobb esélyt adtam volna a másik verziónál (persze abszolút értékben mérve mindkettő konvergál a nullához).

Pedig véleményem szerint az országnak erre a megoldásra volna szüksége. Hogy a két kicsi párt mellett melyik nagy párt adja a parlamenti többség javát, az másodlagos, a lényeg, hogy valamelyik vállalja fel a Reformszövetség ötleteit minimálprogramként, a nagyfőnök pedig lépjen hátra, és adja át a kormányfői posztot konstruktív bizalmatlansági indítvány formájában egy szakértőnek. Aztán hogy ez Bokros legyen-e, ha a szocik a bátrabbak, vagy más, a jobboldalhoz közelebb álló hiteles személyiség (mondjuk Chickán), ha Orbán helyezi ambíciói elé az ország sorsát, szintén alku tárgya lehet. De a végeredményt tekintve én nem látok más kiutat.

Kár, hogy az összes lehetséges verziót tekintve ennek megvalósulásra van a legkisebb esély.

 

UPDATE:

Apa, kezdődik?

Konstruktív bizalmatlansági indítványt javasol az MDF Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen - jelentette be Dávid Ibolya, a párt elnöke a parlament hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában az MTI tudósítása szerint.

Közölte, hogy egy kérdőívet oszt ki a négy ellenzéki párt képviselői között. Szavai szerint ezzel azt akarják megtudni, hogy van-e 78 képviselő, aki kormányváltást akar, és van-e 194 olyan képviselő, aki szeretné, ha leváltanák a kormányfőt.

Kijelentette azt is, hogy az országot sodródni hagyó vezetőkkel szemben az MDF-nek van válságkezelő programja, látja a valós helyzetet, és azt is tudják, hogy az ország élére Bokros Lajos lenne a legalkalmasabb személy.

Bokros Lajos tegnap a köztévében kijelentette, hogy "ha lenne egy akár több pártból álló válságkezelő kormány Magyarországon, és felkérést kapna rá, akkor "természetesen" elvállalná".

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr69991122

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.20. 17:02:44

Dr. House megdönthetetlen igazságaKedvenc genyadokink alapelve, miszerint mindenki hazudik, a magyar politikai életre úgy látszik fokozottan igaz. Bokros Lajos alig pár hete vált újra politikai szereplővé, és máris két füllentésen, csúsztatáson is rajtaka…

Trackback: Egyébként mindenki hasonlít valakire 2009.03.09. 21:54:51

Egyébként Bokros Lajos hasonlít Lemmyre.Erős, rövid, tömör. Tekintet nélkül, avantgarde, torony, kevesen. Fáj, műtét, azonnal. Sikeres, előrelátó, cinikus. Világhír, meg nem értett, megértett. Úthenger, gőzmozdony, tank. Szakmájában egyedülálló, egyedülál…

Trackback: nanena 2009.03.09. 17:50:33

Bokros? Kinek a messiása?Egy messiásra várunk, aki kivezeti majd az országot a gazdasági és társadalmi válságból. Persze mindenkinek mást jelent ez a fogalom.  Úgy látszik, az szdsz, az mdf és az mszp már meg is találta a saját megváltóját Bokros Laj…

Trackback: Tudtad? 2009.03.09. 17:04:15

Csináld Lajos, akkor is ha fájni fog Talán akkor hallottunk utoljára ennyit Bokros Lajosról, mikor ’95-ben megalkotta a nevéhez fűződő „Bokros csomagot”, mint a Horn kormány pénzügyminisztere. Sajnos, vagy szerencsére azonban,…

Trackback: Konzervatórium 2009.03.09. 12:34:44

Nyugodjék békében!Húsz évvel ezelőtt, 1989. március 11-én tartotta első Országos Gyűlését a Magyar Demokrata Fórum, amikor elhatározták a szervezet politikai párttá alakítását. Azon az Országos Gyűlésen mondta első nyilvános beszédét a későbbi pártelnök é…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekkerjoz 2009.03.09. 13:12:12

Bokrost nem jelölné az mszp miniszterelnöknek, viszont ha nyernek, egyszemélyes pénzügy-gazdasági-ésegyébmás csúcsminisztert csinálhatnak belőle.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.09. 13:17:19

@ekkerjoz: Itt most nem arról van szó, hogy mi lesz egy esetleges választás után. Itt és most kéne cselekedni, tűzoltás jelleggel, választások nélkül, a konstruktív bizalmatlansági indítvány eszközével élve.

Aztán majd jöhet a választás menetrend szerint, jövő tavasszal.

Barrera 2009.03.09. 15:29:43

Dávid Ibolya ébren álmodik. Nem akarja itt senki Bokrost miniszterelnöknek komolyan. Ő maga sem. Az MSZP nyilván nem, a Fidesz-KDNP szerint Viktor cár következik Feri király után a trónon, az SZDSZ mandátumait ha mind odaadják se teszik ki ketten együtt az indíványhoz szükséges létszám harmadát. Vicc az egész. Ibinéne populista kampánya a túlélésért. Pedig szájtépés helyett valóban tenni kéne valamit. Például Lendvainak ígéretéhez híven a parlament elé vinni a Reformszövetség javaslatait, ott pedig mély egyetértésben megszavazni mindenkinek. Utópia ez is, de Bokros miniszterelnökségétől reálisabb álom. Szerintem.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.03.09. 17:53:11

Nemrég arra vágytunk, hogy történjen már valami. Most pedig nem tetszik.
De nem lenne jobb tiszta helyzetet teremtve tenni Bokrost miniszterelnöknek, mint ilyen-olyan háttéralkuk eredményeképpen? Hiszen nem tudhatjuk mit kértek tőle a jelölésért cserébe.

oakeshott 2009.03.09. 17:59:56

Magyarországnak egyetlen esélye maradt...Bokros Lajos for President!!!

Csatlakozzatok:

www.facebook.com/group.php?gid=69179962305#/group.php?gid=69179962305

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.10. 10:25:34

Én se hiszem, hogy reális forgatókönyv lenne Bokros (bármilyen) pozícióba állítása, pedig nagyon szükség lenne rá. Ő leszarja a népszerűséget, igaz, sok minden mást is, de legalább tudja mit kellene csinálni és meg is meri tenni.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0