Mondjuk ha geci kókáék meg a többi szarrágó nem baszta volna szét a magyar népet, lenne pénz moziba járni a kurva isten megbassza
hozzászólás egy szinkronhaglopásokról szóló cikkhez
Hát körülbelül ilyen ma a közhangulat Magyarországon. Az átlagmagyar lassan már azért is az SZDSZ-t hibáztatja, hogy tényleg mindig hétvégén esik, a világválságról nem is beszélve. Egy liberális számára elkeserítő látni, hogy egyrészt az a párt, amelynek elvileg képviselnie kellene őt, hibát hibára halmozva szép lassan eltűnik, mint pocsolya a kánikulában (ráadásul pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne itthon a liberalizmus erős képviseletére), másrészt az, hogy az ellenfelei ezeket a hibákat (és részben - legalábbis liberális szemmel nézve - érdemeket) felnagyítva nemzetvesztő hazaárulónak nevezik őket és szándékos károkozással vádolják őket, igaztalanul.
forrás: negymadar.blog.hu
A liberálisok volt pártjáról egy volt alapító, Kőszeg Ferenc írt a mai Népszabóban, ebből emelnék ki néhány, általam fontosnak tartott részt:
Az SZDSZ nem foglalkozott kellő súllyal a magyarság sorskérdéseivel. Ez a sorskérdések szó (eredetiben: Schicksalsfragen) nagyon jól mutat egy Németh László-kötet borítóján, de jó lenne tudni, politikai programként vajon mit is jelent. Eörsi István egy jobboldali tévébeszélgetés kötekedő kérdésére azt felelte, nehezen tud súlyosabb magyar sorskérdést elgondolni, mint ötszázezer magyar állampolgár meggyilkolását 1944-ben. A mai Magyarországon aligha van vészterhesebb sorskérdés, mint a cigány kisebbséggel szemben gyakorolt, reálisan létező apartheid.
Az minősül hazafiatlanságnak, hogy az SZDSZ nem vett részt olyan reklámakciókban, mint a korona ide-oda hurcibálása Esztergomba és vissza? Vagy hogy ellenezte Orbán Viktor törekvését, hogy belpolitikai konfliktusait exportálja Erdélybe?
A küldöttgyűlés lemondásra szólította fel Kóka János frakcióvezetőt, ő azonban arra hivatkozott, hogy tisztségéből csak a frakció mozdíthatja el. Ez természetesen igaz. Csakhogy a képviselőcsoport az SZDSZ színeiben került a parlamentbe, ha többségük szembefordul a küldöttgyűlés akaratával, akkor már nem tekinthető az SZDSZ képviselőcsoportjának. "Az az SZDSZ, amelynek egyik vezetője is voltam, nincs" - felelte Pető Iván a Magyar Narancs kérdésére. "Ennek az SZDSZ-nek vége" - mondta Magyar Bálint a Népszabadságnak. Magyarán: ha a pártot nem mi vezetjük, akkor az a párt nem a mi pártunk.
Felmerül a kérdés, hogy hol rontották el visszafordíthatatlanul. "A 94-es koalícióval" - vágja rá a fél ország, de én ebben még továbbra se vagyok biztos. Az MSZP akkor túlnyerte magát, viszont nem volt még igazán demokratikus múltja, így sokakban, a befektetők egy részében is félelmet keltett a visszarendeződés veszélye, tehát egyáltalán nem volt haszontalan demokratikus biztosítékként odaállni melléjük, és kiverni Horn-ból a Bokros csomag elfogadását. Ezzel (legalábbis az én olvasatomban) nem tagadták meg antikommunista múltjukat, hisz nem a kommunizmust támogatták, csak a demokratává vált egykori kommunistákat. Van akinek ez a különbségtétel szőrszálhasogatásnak tűnik, de szerintem nem az. Érdekes szituáció lehetett szövetségre lépni a korábban őket üldöző hatalom egykori képviselőivel, de az MSZP akkor már egy évek óta demokratikusan működő párt volt, demokratikus programmal, szabályos választásokon nyert, tehát elvi alapja nem lehetett a koalíció megtagadásának, a politikai meg taktikai indokok meg kifejezetten mellette szóltak.
Az már más kérdés, hogy benne kellett -e maradni végig a csapatban, és nem kellett volna mondjuk a Tocsik ügy után felállni.
Hasonló szitu volt a D209-es ügy: én akkor örültem, hogy végül nem történt változás, mivel épp, hogy túl voltunk a választáson, amelynek az utóélete is arról győzött meg, hogy a FIDESZ-t jó lenne egy ideig távol tartani a hatalomtól, de a két évvel későbbi miniszterelnök-váltás példája utólag azt bizonyítja, talán meg lehetett volna oldani máshogy is.
Az öszödi beszéd kirobbanása az újabb fordulópont: akkor jó döntésnek tűnt, hogy maradjanak, és akkori ismereteimmel ma is azt mondanám, hogy helyes volt, hogy nem hátráltak ki Fletó mögül, csak persze vannak frissebb ismereteim is. Akkor még nem lehetett előre látni, hogy milyen események elindítója az a beszéd, és hogy a reformok, amelyek érdekében az a beszéd született, sorra elbuknak részben a gátlástalan, vérpopulista ellenzék, részben a töketlen, megalkuvó és korrupt MSZP, és részben a tervei hasznát a szélesebb rétegekkel kissé lekezelő stílusa miatt megértetni nem tudó, szakbarbár SZDSZ miatt. A kormánypártok páratlan népszerűségvesztést vállaltak be, néha saját elveikkel fordultak szembe, szinte minden hosszútávú haszon nélkül. Hát így tényleg nem volt sok értelme.
A tavalyi népszavazás jelképévé vált a besült intézkedéseknek és a populizmus diadalának. Gyurcsány behúzta a kéziféket, és maga is átváltott populistába, így az SZDSZ-nek tényleg nem volt értelme maradnia. A tavalyi nyár volt szerintem az a forduló pont, ahol még reálisan vissza lehetett volna forgatni a kereket, és még le lehetett volna téríteni a pártot a szakadékhoz vezető útról. Ha akkor Fodorék nem csak lebegtették volna az új választás lehetőségét, hanem meg is lépik, ma valószínűleg egy erősödő parlamenti ellenzéki párt lennének, és a világválság minden nyűge a FIDESZ nyakában lenne (bár biztos vagyok benne, hogy akkor meg felbukkant volna az a vád, hogy ők tudták előre a tudjuk kiktől, hogy mi lesz, és ezért menekültek ki a hatalomból).
De elszalasztották. A válság beütése után kényszerpályára kerültek, hisz felcsillant a remény, hogy a reformok, ha kényszerből is, de újraindulnak, így régi önmagukat köpték volna szembe, ha nem segítik Gyurcsány tűzoltását. Idén tavaszra persze nyilvánvaló lett, hogy Gyurcsánnyal ez már nem fog sikerülni.
A kamikáze akció, amit válságkezelő kormánynak hívnak, szintén a kényszerpálya része. Továbbra is állítom, hogy ez volt a jobb megoldás, ezt lassan már az a néhány kis eredmény és a az országgal szemben lassan visszatérő bizalom is visszaigazolja. Egy Gyurcsány távozása utáni előrehozott választás esetén alig néhány hete lenne kormányunk, épp csak most kezdenének neki az érdemi munkának, miközben tavasszal napokon, heteken múlott, hogy megelőzze az ország a krachot. Tehát bármennyire is taszít Kóka stílusa, azt kell, hogy mondjam, a frakcióval értek egyet.
Ennek a pártnak az eddigi formájában vége. A válságkezelő kormány támogatása a hattyúdala. Még alig pár hete is reménykedtem abban örök optimistaként, hogy új arcokkal, új stílussal talán el lehet kerülni a megsemmisülést, hisz ma a liberalizmus valós képviseletére nagyobb szükség lenne, mint a rendszerváltás óta bármikor. De az új arc csak az agónia felgyorsítását, a még nagyobb zűrzavart hozta magával, meg a korrupció vádjának megerősítését.
Az LMP nem liberális, hanem újbaloldali. Az MDF gazdasági téren liberálisnak mondható, de egyrészt minden egyéb tekintetben nem az, másrészt nem igazán vár rá nagyobb jövő, mint az SZDSZ-re.
Nem akar valaki alapítani egy valódi liberális pártot? Üresen tátong a piaci rés, amit az SZDSZ üresen hagyott...