A kék mumus
2009. november 23. írta: Fedor

A kék mumus

Az SZDSZ lett a magyar politikai élet mumusa, ami - tekintve, hogy a nevezett párt gyakorlatilag már csak névleg létezik - az egykori liberális párt részéről nem kis teljesítmény. Úgy látszik mostanában ha valaki nagyon be akar égetni egy másik pártot, akkor megvádolja szadeszos kapcsolatokkal.

Amikor Csurka Pista bácsi elmélkedett azon, hogy a Jobbik az új SZDSZ, még azt hittem, hogy ez a kóros eset egyedi. De vele ellentétben az MSZP szóvivőjét nem igazán lehet időskori szenilitással vádolni (egyenlőre), ráadásul különösen pikáns ez annak a pártnak a képviselőjétől, amely évekig együtt kormányzott a Szadesz-szal, és a külső támogatásuknak köszönheti, hogy még mindig kormányon van, mégis sikerült egy hasonló mondatot elsütnie a józsefvárosi polgármester-választás kapcsán:

Nem született meglepő eredmény az MSZP számára vasárnap, a józsefvárosi időközi polgármester-választáson, mert a szocialista párt szóvivője szerint "meg volt bundázva" a végeredmény. Nyakó István állítása szerint a nyolcadik kerületben az SZDSZ és a Fidesz összejátszott, és ez ki is derült, de már túl későn.

MI VAN?!

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr231546888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TD223 2009.11.23. 19:22:52

Remélem Nyakó Pisti lesz az Mszp miniszterelnök-jelöltje.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2009.11.23. 19:36:06

Nah az van, hogykivételesen Nyakó pisti nem hazudott. Tudommindekit meglep, de ez van.
A helyi fidesz és szdsz lepaktált.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.23. 19:38:30

@weisz manfréd huba: Ezt azért alátámaszthatnád valamivel...

TD223 2009.11.23. 19:40:21

OFF:

Mindenki, aki sajnáltatja a zsidókat és nem vesz tudomást az előjogaikról és nem hiszi, hogy joggal kritizáljuk őket:

www.youtube.com/watch?v=h7rZoFlrizI&feature=player_embedded

www.youtube.com/watch?v=xSzm00CP7KY&feature=player_embedded

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.23. 19:43:09

@TD223: Ez tényleg annyira OFF, hogy kérlek, ilyet ne tégy többet. Eddig még csak egy embert kellett kizárnom (ő minősíthetetlen stílusban mocskolódott), nem is szeretnék többet, szóval ha lehet, akkor csak a témához...

Corry 2009.11.23. 21:02:27

Ezzel azt akartad mondani, hogy azért nyert "csak" 2/3 -al a fideszes jelölt, mert "összehozták" a szadival?? Különben itt is majdnem 80% lett volna, mint Csornán?

Abban viszont, hogy a szadisokat úgy kezelik mostanában, mint a leprásokat, én semmi meglepőt nem látok, újra kéne gondolni az egészet úgy, hogy bizonyos embereket ki kéne a dologból hagyni...

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2009.11.23. 22:09:06

@Fedor: Egyrészt a Csécsei elmozditása, egyértelmüen a Fidesz-nek volt jó, föleg, hogy lemondott, aztán a szerződés amit utána kötötek vele.
Majd az, hogy két jelölt egymást nem támadta csak a Komássyt.
Aztánmeglátjuk, lesz-e Takácsból alpolgármester, és a Centrumot tényleg kiherélik-e és tényleg a takács által megálmodot közmű cég viszi-e tovább.
De nagyon-nagy esély az utobbi ketőre is igen.

Drang 2009.11.24. 00:44:29

Gondolom, az "egyenlőre" az "egyelőre" akart volna lenni. Nem szokásom a grammarnácizmus, de a humán tudományok köréhez kapcsolódóan megnyilvánulni csak olyanoknak illik, akik legalább a saját anyanyelvükkel tisztában vannak. Ez pedig nem elírás, hanem alapvető műveltségi hiány.

Win Elen 2009.11.24. 08:10:08

@Drang: tegyük hozzá - és megjegyzem nekem is fájó bökés volt a szememnek - hogy az egyik leggyakoribb elírások közé tartozik. Mint a muszá"ly" és társai. De nem akarok ezen fennakadni, lévén az én helyesírásom is katasztrofális. (ezért szeretem, még ha kellemetlen érzés is, ha szolnak érte) Ugyanakkor egyértelmű és messzemenő következtetéseket sem lehet levonni belőle. Kivéve, ha mondjuk Balogh Artúr szinten van a dolog :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.24. 09:14:08

@Drang: Jaj mi lesz, érvénytelen az egész mondanivalóm, mert volt egy olyan elütésem, amit a helyesírás-ellenőrző se szűrt ki...

Liora · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.11.24. 09:51:45

Szerintem ezen nincs mit túlragozni: ha Nyakónak van bizonyítéka, akkor menjen az OVB-hez, meg tegyen feljelentést, ha nincs, akkor meg már igazán befoghatná, mert hülyeségeken kívül mást még nem hallottam a szájából. Adagolni kell a keménymagnak a jövő tavaszi vereséget...

Win Elen 2009.11.24. 14:19:12

@Liora: ahahah. Megprobaltam elkepzelni az mszp-s kemenymagot. Probaljaok meg, tiszta sci-fi :)

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.11.24. 17:47:44

[...izé, csak kevés dolgon akad meg a szemem. tudod, hogy nem vagyok egy nyelvtan náci. no meg figyelmetlen is vagyok. egyelőre.]

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.11.24. 17:48:43

@úriparaszt: naja, legalább a hozzászólásokat elolvashattam volna. ne szóljak bele ha sietek, bocs! :-D

DeMarco 2009.11.26. 08:12:37

A kék mumus halott és élvezi(zük)...

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.29. 21:32:07

On:

Túl sokat nem lehet várni egy olyan párttól, aminek az integrációs ereje nulla, a tehetséges emberei elcsábítása ellen meg annyit tud védekezni, hogy a pártelnök néha elnyávogja magát, hogy "Ez nem fair!".
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0