Nem tudom nem némi csendes kárörvendéssel nézni azoknak a jobboldali újságíróknak a védekezését, akik a Jobbikkal szemben indított egészpályás letámadás után szokatlan szituációban találták magukat: ők, a nemzeti újságírás felkent papjai egyik napról a másikra nemzetáruló zsidóbérencek lettek.
Üdv a klubban.
Nagyon jó szemléltető példa erre Szentesi Zöldi László Magyar Hírlapban megjelent írásának már majdnem elnézést kérő, magyarázkodó hangvétele:
Olvasom a jobbikos fórumokon, hogy mi itt, a Magyar Hírlapban, és máshol a jobboldali sajtóban, zsidóbérencek, hazaárulók, gazemberek vagyunk, csak azért, mert nemet mondunk a jobbikos hívó szóra. Nem vagyunk azok. A családunk, a múltunk, a jelenünk, a lelkünk, a gondolataink semmivel nem hitványabbak, mint a jobbikosoké. Csak mi nem toljuk magunk előtt, mert nekünk – ellentétben a barikádos és a kurucinfós névtelenekkel – nincs mit kompenzálnunk. S hogy tudják, mert nekik állítólag fontos a makulátlan származás: egyik ősöm jászkun huszár volt a napóleoni háborúkban, a felmenőim egytől egyig keresztyén magyar emberek, apám, nagyapám pedig 1956-os hős. Ennek persze semmi jelentősége, de éppen ezért ne zsidózzatok, cigányozzatok, csak most az egyszer ne. Magyar ember vagyok, és ugye, ti is, valamennyien?
Egyszer le kell már írni, hogy mennyi ostobaságot hordtok össze… Aki szereti a hazáját, nem csendőrséget, hanem erős rendőrséget kíván. Aki a 2010-es Magyarországon él, annak nem az Árpád-sávos, hanem a piros-fehér-zöld a zászlaja (miközben az Árpád-sávossal sincs baja). A hazáját szerető magyar nem zavarja el a multikat (de tényleg, hogyan is kellene, jobbikosok, odaálltok korbáccsal, és futnak a hatszázezer magyarnak munkát adó multik?), hanem újratárgyalja velük, amit újra kell tárgyalni. És akinek valóban fontos a haza és a nemzet, az nem küldi el mocskos szájjal, utcai fröcsögéssel, a legrosszabb komcsi szövegekkel azokat, akik már akkor a nemzeti újságírást művelték, amikor a lelkes bírálók még csattogós lepkét tologattak a konyhában.
Hirtelen leértékelődik az Árpád-sávos zászló, hirtelen nem is olyan fekete seggűek a multik, hirtelen tolerálhatóak a más vélemények is, mivel hirtelen az ő véleményük vált mássá. Nahát...
A Jobbik nem a hazai, hanem az 1933-as berlini és 1937-es moszkvai talajból sarjad. Nem véletlen, hogy újabban a náciktól a kiábrándult kommunistákig terjed támogatottságuk. A Jobbik mögött nincs intellektus, nincs észérv, nincs szakértelem, csak indulat. Dühöngő szenvedélyük merőben idegen a magyar szellemtől, és semmi közük nagy gondolkodóinkhoz, elődeinkhez, a nemzeti ügy valódi apostolaihoz. Széchenyi, Deák, Szekfű Gyula, Németh László ma harcolna a Jobbik ellen, ahogyan a maga korában mindegyik harcolt is a nemzeti túlzás és önsorsrontó demagógia ellen.
Azt hallom, a Jobbikban néhányan már arról álmodoznak, hogy megnyerik a választást, csak azért, mert mondjuk, Tiszavasváriban megtelt a helyi művház. Nagy lesz a pofára esés, nem kétséges. A Jobbik soha nem alakít kormányt ebben az országban, s ha be is jut a parlamentbe, ellenzéki szerepre kényszerül. Nem a nemzet lelkiismerete, hanem a nemzet szégyene lesz, ahogyan a Brüsszelben hisztérikusan asztalt csapkodó Morvai Krisztinán máris – teljes joggal – hüledezik fél Európa.
Okos szavak, korrekt mondatok. Kár, hogy kései kimondásukhoz taktikai megfontolások kellettek, mert így még egy ideig eltart, míg elhiszem, hogy szívből jön.
