Karrier
2010. március 23. írta: Fedor

Karrier

Amikor elindítottam a blogot, számoltam azzal (sőt, álszerénységet félretéve: ambicionáltam is), hogy időnként kikerülök az Index címlapjára (ez a bejegyzések kb. 10 százalékánál meg is történt). Az, hogy időnként mások hivatkoznak rám, és hogy a Mandiner is szokott szemlézni a blogajánlójában, megtisztelő, és még azt is annak vehetem, hogy előfordulhat, újságírók és politikusok merítenek ihletet a firkálmányaimból.

De azt soha a büdös életben nem hittem volna, hogy a Jobbik elleni egészpályás letámadás egészen odáig fajul, hogy egyszer az én egyik írásom ajánlott olvasmányként fog szerepelni a fidesz.hu címlapján.

Igen, pont az enyém. Pont a FIDESZ honlapján. Ajánlott olvasmányként. Ennek a ténynek a minősítése számomra valahol a vicces és a bizarr között helyezkedik el.

Az meg ezekután azt hiszem teljesen természetes, hogy egy kedves kommentelőtől azonnal megkaptam a zsideszes bértollnok címkét. Végül is elfér ez is a gyűjteményemben a zsidó, a libsi, a komcsi, a hazaáruló meg a többi mellett :-)

A nagyításhoz kattints a képre

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr711862488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mittu_domain · http://mittu-domain.blog.hu 2010.03.23. 15:18:42

Gratulálok Fedor!
Soha ne mond, hogy soha, mert bejön az ellenkezője:-)

Fabius 2010.03.23. 15:40:20

Gratulálok Fedor! :-D Így kell a csúcsra érni :-))

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.03.23. 15:45:53

Gyanús vagy! Miért mentél te fel a Fidesz oldalára? :-D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.23. 15:55:37

@vadász2: A már fentebb említett kedves kommentelő hívta fel rá a figyelmemet becéző szavaival (belinkeltem), addig fogalmam se volt róla, hogy ott vagyok :-)

BéKu 2010.03.23. 16:13:02

@Fedor: És az a kommentelő vajon mit keresett a Fidesz honlapján? :D

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.03.23. 16:56:03

Szia Fedor! Végül is eddig nagyon humorosan alakul a fidesz-kampány :-) Ma kaptam egy "Ellopták Budapestet" című szóróanyagot, SZDSZ-színekben, belül MSZP-klisékkel, hátoldalán kék alapon fekete 1,2pontos betűkkel: "Felelős kiadó: Fidesz - ..." nekem is alig olvasható módon. Ehhez a humorhoz azért a fidesztől nem szoktam hozzá :-D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.03.23. 18:16:57

Gratula Fedor! Tiszteletbeli fidesznyik lettél :))

most legyen az új cél a "jobbikos véleményformáló" :DD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.23. 18:39:30

@.Pierre Bezuhov.: Jó hogy mondod, mindjárt körülnézek a Barikádon is, hisz ki tudja :-)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.03.23. 18:52:43

Jómagam is gratulálnék. És tennék is hozzá.

Vannak olyan internetes gyökerer-magazinok-portálok, amik szeretnek úgy olvasóhoz jutni, hogy a valóban jól megírt, érdekes posztokat, írásokat lopják, mert... nem is tudom. Szánalmas.
Velem is többször megtörtént, hogy "kikerültem", és úgy voltam, hogy nem érdekel - bár engedélyt nem kértek, és nem is esett olyan kurva jól, hogy az én cikkemmel más "tollaskodik", de úgy éreztem, hogy belefér. Ha nekik ez tetszik, hát legyen!

Azonban legutóbb az történt, hogy az öt perce élesített cikkemet máris egy idegen oldalon találtam. Szőröstül és bőröstül - rögtön megkerestem a szerkesztőt, mert bár "egy oldalon állunk", azért az mégsem járja, hogy egy az egyben tükrözik az agymosott blogot!
Azóta nyilván ellensége vagyok minden "jobbikos", radikális, szélsőséges oldalnak, vagy legalábbis ezen oldal szerkesztőinek, mert nem adom a "haza védelmében" a cikkeimet, nem tetszik, hogy még nagyanyám halálára írt személyes, de agymosottra bőven kitehető (hiszen az én oldalam, ugye) posztomat is lehozták a sok fröcsögő, "elszámoltató" emberke szeme elé. Ezt gusztustalannak tartottam.

Tehát tényleg gratulálok, mert egy ilyen "poszt-lopás" is jelzi, hogy jó úton haladsz - ha az az út egy kicsit elelnkező is az én elveimmel. :-) Jó dolog ez. A népszerűség!

Hajrá!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.23. 18:59:45

@Tom Bobb: Engem addig nem zavar, amíg a forrást is mellékelik hozzá link formájában, sőt, örülök neki, hisz olvasót hoz. A statisztika szerint a fidesz.hu-ról is többszázan érkeztek :-)

DeMarco 2010.03.23. 22:25:34

@Fedor: Valamit benézhettek a Fidesz.hu-n... :)) Vagy csak ismerik a mondást: Ismerd meg ellenségeidet...
De az is lehet, h valaki beleolvasott a kommentjeimbe... :)))

bee-lah 2010.03.24. 09:44:24

:)
te fedett ügynök... :)

B1

Pelso.. 2010.03.26. 05:11:05

@Fedor: Kettős ügynök vagy-é?:)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0