A jeleit annak a történelmi hagyománynak, hogy a magyar egy olyan nép, amelyik folyamatosan lázad a mindenkori államhatalom ellen (amire persze a mindenkori államhatalom sajnos általában rá is szolgált), most már a saját blogomon is láthatom.
A magam részéről én a kormányváltás előtt is, után is írtam olyan posztokat, amelyek nem voltak túl hízelgőek a FIDESZ számára (bár a többi pártot se nagyon kényeztettem), a változás tehát nem ezen mérhető le, hanem az olvasók aktivitásában.
Az, aki nézegetett már blogstatisztikákat, az tudhatja, hogy az olvasók alig 10%-a szól hozzá egy bejegyzéshez, tehát nehéz lemérni ez alapján, hogy milyen összetételű is az olvasótábor, miképp is viszonyulnak a témához. Aki nem szól hozzá, az miért nem? A többség persze azért, mert sehol se szól hozzá, valószínűleg regisztrálva sincs, csak tájékozódik egy vagy több blogot olvasva. De a többi?
A hozzámszólók többsége (tisztelet a kivételnek) támadni járt ide. Ha csak egy rossz szót mertem írni a jobboldalról, már el is lettem mondva mindennek, miközben a velem egyetértő kommentek száma elég csekély volt.
Hát ez most változni látszik.
És még csak azt se mondhatnám, hogy ehhez mindenképp kellett az, hogy a FIDESZ hibát hibára halmozzon. Miközben a jobbos nickek egy része valahogy kevésbé aktív és hangos (kivéve persze DeMarco barátomat, aki nélkül már elképzelni se tudom a blogot), már a választást követő, azt értékelő posztjaim után is megjelentek a kommentelők között új nevek, akik egyetértőleg szóltak hozzá az írásaimhoz, és ezek aránya azóta is nő. De hol voltak ők eddig?
Persze mindenképp kellett ehhez, hogy a FIDESZ is okot adjon rá érdekes kinevezéseivel, kontra-produktív külpolitikájával, milliárdos károkat okozó gazdasági baklövéseivel, az információs szabadságot korlátozni kívánó döntéseivel, és a rossz emlékeket idéző, nevetséges kultusz-építési próbálkozásaival, de ez akkor is elég gyors váltásnak tűnik két hónap alatt.
Természetesen ez a változás nem csak nálam figyelhető meg: ha más nem is, de a Kósa-Szijjártó páros ámokfutása és legfőképp a NENYI rendelet szinte mindenhol kiverte a biztosítékot, a jobboldali blogokon is.
Sokan voltak, akiknek a választás előtt is megvolt a véleménye a dolgok állásáról, mégse osztották meg másokkal. Mondjuk mert nem volt trendi. A kormányváltás előtti hónapokban (években) egyáltalán nem volt népszerű dolog a FIDESZ-t kritizálni. Az MSZP összteljesítménye annyira kritikán aluli volt, hogy az óhatatlanul (viszont egyre jobban látszik, hogy érdemtelenül) felértékelte a másik oldalt a mindenkori csodavárók szemében, de nem elhanyagolható valószínűleg az a réteg sem, amelyik ugyan nem nagyon értett egyet a FIDESZ-szel, de semmi kedve nem volt hozzá, hogy véleményéért kórusban lekomcsizzák, lehazaárulózzák, és kikiáltsák Gyurcsány-fannak (miközben valószínűleg a szocikból is ugyanúgy elege volt). És még csak azt se mondhatom, hogy nem értem meg őket. Nem írok nevet, de volt olyan FIDESZ-cikiző posztom, amelyhez a témát egy olyan bloggerkolléga szolgáltatta, aki maga egy politikamentes blogot vezet, és szerette volna megőrizni a nyilvánosság előtt a semlegességét.
Hát valószínűleg ez a két réteg nyerte vissza most a hangját. Akik csodát vártak, és csak dafke alapon szavaztak a FIDESZ-re, egyre inkább csalódottak. Akik meg eddig se szerették Orbánékat, egyre jobban nyeregben érzik magukat. Hisz most már megtörtént a kormányváltás, és ez egy ellenzéki ország, itt az aktuális kormányt szidni illik.
Pláne, ha rá is szolgál.