Visszaszámlás indul
2010. november 29. írta: Fedor

Visszaszámlás indul

Egy hét múlva nagy valószínűséggel újra Polt Pétert választja meg főügyésznek Orbán Viktor a Parlament. 

Elődjének nem akaródzott hivatalosan megvádolni egy volt miniszterelnököt. Mit gondoltok (függetlenül attól, hogy már repesve, közönnyel vagy aggodalommal várjátok a pillanatot), Polt kinevezésétől számítva mennyi idő fog eltelni Gyurcsány meggyanúsításáig?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr982480568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2010.11.29. 11:36:51

Fletó jelenleg a haszunkra van, mivel lehet vele riogatni - okkal, különösen ha ő próbálja meg megvédeni a demokráciát/jogállamot, stb.

Csak akkor vádolják meg, ha szorul a hurok, vagyis ha komolyan esik a népszerűségük. Mint ahogy az MSZP is tette Budaházyékkal.

Amúgy felőlem sittre is vágathatják, megérdemli sok párttársával együtt, de pár év múlva Viktor és Matolcsy is követhetné. Gondolom azért kell 9 évre Polt, hogy ne tegye.

bierkamp 2010.11.29. 12:08:42

Poltot lelövik ugyanúgy mint majd Orbánt!
-majd meglátjátok!:DDDDD

loláb 2010.11.29. 12:36:16

Én inkább arra vagyok kiváncsi, hogy Kovács Tamás vajon egyáltalán nem hoz döntést az ügyben (ebben az esetben Poltnak elvileg lehetősége lesz a mentelmi jog kikérésére), vagypedig az utolsó pillanatban hoz egy olyan döntést, hogy elutasítja a nyomozás megindítását (ezzel "bevédi" Ferencünket).

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.29. 12:54:12

@==T==: Jogos. Amíg Gyurcsány ott van az ellenzék élén, addig Orbán Viktor bébifókákat is nyúzhat élve a Duna parton, akkor is ő lesz a vonzóbb alternatíva.

Egyébként mindenki jobban járna, ha tényleg lesittelnék.

ökörpöröly 2010.11.29. 12:56:17

Polt Péter sima bűnöző, ahogy Pintér is.
Azért lesz főügyész, hogy a cigány Szaddam és tolvaj holdudvara szabadon lophasson. Hozzá kell tenni, egyébként is ügyesebben fogják szétlopni a nemzeti vagyont, mint a liberálbolsik.
Jobbára "csak" erkölcsi felelősségük lesz. Azon se csodálkoznék, ha az ex-Magyarország hivatalos neve a 2012-től Orbán és Tsai. Bányatársaság lenne, persze az új "jogrend" minden jogszabályát betartva, elvégre 2/3, az 2/3.
Azért ne felejtsük el, hogy az ügyészég mindig is a politikai elit bábja és bűntársa volt.
A liberálbolsik ellen elindult vizsgálatok is csak azért történtek, mert látnivaló volt a cigány Szaddam győzelme, mindenki tövig benyalt neki.
Mert ugye az ügyészség, az NBH, a rendőrség valahogy nem nyomozott soha a nemzeti vagyon elrablása miatt, az olajszőkítések ügyében. Ha nyomozott is, teszetosza módon, minden eredmény nélkül. Ugyanis a politikai elit együttműködött a lopásokban.
Félreértés ne essék, én örülök neki, hogy a liberálbolsevikok ellen megindult nyomozások szépen haladnak, csak hiányolom a másik csürhe elleni hasonló hatékonyságú fellépést.
Nekem, mint adófizetőnek és állampolgárnak ugyanúgy fáj, ha az adóinkból, a nemzeti vagyonból a cigány Szaddam és csürhéje lop, mint amikor a cionkékek és a posztkomcsik.
A magyar társadalommal az a baj, hogy jó része pártosodott, még tapsol is, ha az általa favorizált pártja lopását sikerül jogkövetkezmény nélkül elkenni.
Csürhe nemzet -tisztelet a kivételnek-, leszakadó ország.
A magyar nemzet -siralmas szellemi és erkölcsi alapokkal rendelkező többség miatt - alkalmatlan az államiságra.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.29. 12:59:48

@loláb: Nem tartom valószínűnek, hogy akár pro, akár kontra tenne bármit is a nyugdíjazásáig hátralévő pár napban. Akár így döntene, akár úgy, ellenségeket szerezne magának (ráadásul a te második szcenárióddal többet és nagyobb befolyással rendelkezőket), hát kell ez neki, amikor ráadásul nem is igazán baloldali? Inkább kivár, és megkönnyebbülten passzolja a döntés felelősségét.

@==T==: @TaTa86.: "Csak akkor vádolják meg, ha szorul a hurok"

Hát ezzel a magánnyugdíjas témával nagyon beletenyereltek, szóval lehet, hogy ez hamarabb eljön, mint várnák...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.29. 13:06:36

@Fedor: Meglátjuk. Én most azt látom hogy a fideszes kommunikáció kb arra épül, hogy aki ellentmond az gyurcsányista.
Ehhez Gyurcsány is hevesen asszisztál, rendezi a fesztivált, nem hülye a srác, csak őrült.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.29. 13:11:44

@TaTa86.: A fideszes kommunikáció velejéig hamis, de Gyurcsány asszisztálása is: fedor.blog.hu/2010/10/25/kolonc

==T== 2010.11.29. 13:15:39

@Fedor: nem tenyereltek bele. Az inaktív többséget ez közvetlenül nem érinti ill. a nyugdíj előtt állók jelentős részét sem, csak az aktívak egy részét, ők meg ugye kevesebb szavazat, mint azok, akik jobban járnak a dologgal, ráadásul közülük sokan talán nem is látják át, hogy mi van.

Amikor anno a földeket államosították (vagyis amikor a földeket a parasztok "önként" beadták a közösbe) azok, akiknek nem volt földje szintén nem tiltakoztak.

Amúgy az állami felügyelet alá vonás még indokolható is lett volna, és ha nem hazudgálnak a dolgog felől, mostanra szépen, normálisan is meg lehetett volna csinálni (egyéni számlával, adott esetben választható portfólióval, mint az unit-linked biztosításoknál) de egyrészt kapkodnak össze-vissza, másrészt el vannak szállva maguktól. Az utóbbi csak idegesítő, az előbbi a nagyobb gond.

Az viszont abszurd, hogy adóvá alakítják a munkaadói járulékot és még a hozamot is megadóztatják...

==T== 2010.11.29. 13:17:14

@ökörpöröly: Azért ne legyenek illúzióid, 2/3-os parlamenti háttérrel Ferenc és bűntársai is igen durva dolgokat hajtottak volna végre - mint ahogy hajtottak is a számukra adott keretek közt.

ökörpöröly 2010.11.29. 13:25:28

@==T==: Én nem védem a cionkékeket és a posztkomcsikat, én is azok közt voltam, akik bármennyire is utálják a FIDESZ-t, és főleg a cigány Szaddamot, mindenképpen váltást akartak.
A FIDESZ csak hazudja a "királyválasztást", sima protesztszavazatokkal nyerték meg a választást.
Ahogy azzal nyert 1994-ben, 2002-ben, 2006-ban az MSZP.
Ezekkel a lépésekkel és az ország hosszútávú tönkretételével a cigány Szaddam még nagyobb népszerűségvesztést hoz.
A FIDESZ-KDNP szét fog esni. Egyes magyar oligarchák már most tárgyalnak egyes képviselőkkel, hogy üljenek ki a függetlenek köz, hogy ne legyen 2/3-a a cigány Szaddmnak.
A szétesés úgy fog elkerülhetetlenné válni, ahogy elveszti a cigány Szaddam a támogatottságát. Mamelukjai csak a pénzben és dicsőségben szeretnek közösködni, a bukásban nem. A diktátorok mindig így járnak előbb vagy utóbb. Amikor gyengék, akkor tudják meg, hogy állítólagos híveik mindig is gyűlölték és irigyelték őket, de ameddig kaptak pozíciót, pénzt, lopási lehetőséget, addig mellettük álltak.
Ha a cigány Szaddam nem lenne elmebeteg, akkor ezt ő is fel tudná fogni.

legeslegujabbkor 2010.11.29. 16:34:26

@ökörpöröly: Ha nem mered leírni a nevét, használd a Tudjukki megnevezést.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.29. 17:16:37

@==T==: De, beletenyereltek. Sültfideszes barátommal beszélgettem ezen a hétvégén, és ezen még ő is kiakadt. És nincs egyedül, ezzel az intézkedéssel pont a törzsszavazóinak tesz be a FIDESZ. Olyan ez, mint a szociknàl volt a 13. Havi nyugdíj elvétele, bár az legalább nem volt alkotmány-és józan ész ellenes, mint ez.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.29. 17:20:31

@==T==: "Azért ne legyenek illúzióid, 2/3-os parlamenti háttérrel Ferenc és bűntársai is igen durva dolgokat hajtottak volna végre"

Azért kíváncsi lennék, hogy ezt mire alapozod, hisz volt már a szoclibeknek kétharmada, és semmi hasonlóan durva dologra nem emlékszem.

Pajtás 2010.11.29. 20:00:29

@ökörpöröly: fúú bazdki, a szívemből szóltál, respect, like.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.29. 20:29:48

Tudjátok, az emberek nagyobbik hányada pusztán csak élni szeretné az életét (orbán nélkül még nagyobb hányada tenne így, de hát sokat meghülyített az tény kis korában)... amit MOST, ez a velejéig romlott csürhe egyszerűen megakadályoz. Igen, elborult elméjű, hatalommániás vezérük valagát nyalják még egy ideig, de ahogy nyíltan, és szégyen érzet nélkül mindenütt csak seggnyalóból építi ki a háremét, amit megdicsőülése bizonyítékának hisz... nos, pontosan úgy fogják egyre nagyobb erővel támadni az övéi is, ha előbb a népharag ki nem penderíti a parlament közeléből is.És akkor elkéstek a talpnyalók ...
Szóval, van ami elég tud lenni hirtelen. Ez a polt pedig már most is nagyon nagyon nem kellene!
Különben meg most van az a parlament, ahonnan senkit nem sajnálnék kiebrudalni - mert megérdemlik! Nekünk aztán csak nyerni valónk maradna egy kiürített országházzal :) - iszonyat, hogy mindezek bekövetkezhettek 2010-ben! Néha nem is hiszem el... várom, hogy felébredjek.

DeMarco 2010.11.29. 22:07:09

@térfél: Nem akarlak elkeseríteni, de a közvélemény kutatások ennek pont az ellenkezőjét mutatják...

Csak meg kell nézni fletó mai produkcióját tele az "igazmondásával" és ez máris közelebb sodor mindenkit a Fideszhez.

Az egy dolog, hogy nem mindenkinek tetszik ez a döntés, de anno az se tetszett senkinek sem, hogy a világbank/imf erőteljes nyomására kötelezővé (bezony, nem választhatóvá!) tették a magánnyugdíjba lépést és a pénzt amcsi zsidók kezébe adták jó nagy kezelési költséggel...

Ez sem tökéletes megoldás, de eddig sem volt az.

Ma kimentek a kommancsok a vitáról. Vastaps fogadta az ötletet. Felőlem vissza se jöjjenek...
Ragasszák le a "nem" gombot és kész. Ezt elég régóta mondogatom, Fedor biztosan emlékszik rá. No, meg lehet nézni, hogy mennyire igazam volt előtte...

DeMarco 2010.11.29. 22:11:22

@Fedor: "Nem tartom valószínűnek, hogy akár pro, akár kontra tenne bármit is a nyugdíjazásáig hátralévő pár napban. Akár így döntene, akár úgy, ellenségeket szerezne magának (ráadásul a te második szcenárióddal többet és nagyobb befolyással rendelkezőket), hát kell ez neki, amikor ráadásul nem is igazán baloldali? Inkább kivár, és megkönnyebbülten passzolja a döntés felelősségét."

Én sem tartom valószínűnek. Beszari pöcs, húzzon nyugdíjba, Polt meg végre tegye a dolgát és első napján küldje el a parlamentnek a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmét és a nyomozás teljes körű megindítását. Szégyen, hogy még mindig itt tartunk. Jobbikost a rendvédelembe!

==T== 2010.11.29. 23:17:42

@Fedor: Az Horn Gyula volt, nem Fletó, és az egy koalíció volt. Azért az róluk elmondható, hogy ők voltak a legnagyobb privatizátorok, stratégiai ágazatokat adtak el az állam számára igen rossz feltételek mellett.

Ami Flatóékat illeti, azért ők mégiscsak meghamisítottak elszámolásokat (trükkök százai), visszatartottak statisztikákat/információkat, visszavontak választási céllal meghozott adótörvényeket, eladósításból fedeztek jóléti intézkedéseket (lefizették a választók egy csoportját), valamint politikai célokra használták fel a rendőrséget és a titkosszolgálatokat.

Fideszes barátod hány éves?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.11.30. 00:27:33

@DeMarco: Ahogy Fedor is írta, hogy Feri csak kolonc, nem kéne ezt erőltetnie, hiába van teljesen igaza most.
Én úgy gondolom, hogy egy demokráciában igenis legyen konstruktív ellenzék. Sajnos az MSZP elég későn kezd magára találni, ráadásul meg kell hajolnom a Fidesz kommunikációja előtt.
Hihetetlenül jól csinálják. A közgazdász értelmiség jobbról és balról is a fejét fogja, de a sok okos fidesz szimpatizáns csak tapsol ezekhez az intézkedésekhez. Pont mint Oroszországban. Ott is Putyin a legnépszerűbb politikus, pedig tudjuk, hogy mik mennek a háttérben.
A Fidesznek érdeke, hogy az emberek hülyék maradjanak, az MSZP pedig túl idióta ahhoz, hogy el tudja mondani nekik hol kúrják át/meg őket.

DeMarco 2010.11.30. 08:43:01

@Tzimisce: Azért azt egy pillanatig se felejtsétek el, hogy miért kell ezeket az intézkedéseket meghozni.

Miután a maszop felvette a hihetetlen nagyságú hiteleket és eladósította az országot, miután folyamatosan emelgették a nyugdíjakat, sokszor irreális mértékben, most rengeteg pénz kell ennek kitermeléséhez. Járhatatlan út az adók irreális növelése, mert megfojtja a gazdaságot. Járhatatlan út a hitelek megnyújtása, átütemezése, a nyugdíj beszámítása, mert az imf és az eu hallani sem akar ezekről, direkt beszorítanak és fenyegetőznek.
A hiánycélokat, tartozásokat tartani kell mindenáron.

A Fidesz nem tenne ilyen népszerűtlen intézkedéseket, ha nem lenne muszáj. Amit a maszop elkúrt, valamikor helyre kell billenteni és minél előbb, annál jobb. Fletó azzal tette volna a legjobbat, ha tegnap feláll, bocsánatot kér az elmúlt 8 évért és azért, hogy ennyi hitelt vettek fel és ilyen gyalázatos helyzetbe kényszerítették az országot, majd bejelenti, hogy lemond minden parlamenti tisztségéről, mentelmi jogáról és kiballag az országházból, vagy a kardjába dől... de pofázni nincs semmi joga, hiszen az elsődleges oka, hogy itt tartunk saját maga és d209-es elődje...

loláb 2010.11.30. 08:47:08

@Fedor: "Azért kíváncsi lennék, hogy ezt mire alapozod, hisz volt már a szoclibeknek kétharmada, és semmi hasonlóan durva dologra nem emlékszem. "

Gondolom neked a privatizáció szóról az égvilágon semmi nem jut eszedbe.

kisa 2010.11.30. 09:35:38

@DeMarco: Szerintem ezen az alapon a fideszeseknek meg ragasszák le az igen gombot, osztjónapot. Egy csomó pénzt megspórolnánk!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.30. 10:12:57

@==T==: "Ami Flatóékat illeti, azért ők mégiscsak meghamisítottak elszámolásokat (trükkök százai), visszatartottak statisztikákat/információkat"

Ez így persze nem igaz, de hagyjuk, már csak azért is, mert a többi pontban kisebb-nagyobb mértékben igazad van, ezért is bukott meg megérdemelten.

Fideszes barátom 42 éves. Ha ez számít, több, mint 10 éve Orbán rajongó, már 2002-ben is jókat vitáztam vele.

loláb 2010.11.30. 10:19:37

Nem szoktam cikkeket linkelni, de ezt határozottan érdemesnek tartom az elolvasásra:

nezopontintezet.hu/aktualis/mszp-kontra-alkotmanybirosag/

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.30. 10:20:17

@loláb: A privatizációról sok minden jut eszembe, egyrészt a rendszerváltáskori vadprivatizáció, aztán az Antall kormány alatti folytatása, és igen a Horn kormány is, amikor valóban nagy cégeket adtak el igen jó áron, de egyrészt én nem vagyok ab ovo a privatizáció ellen, sőt, másrészt az egész folyamat akkor volt a legátláthatóbb, harmadrészt meg egyik se volt alkotmány-ellenes, törvényellenes, és nem megkárosította az ország lakosságát, ellopva a jövőjeket, hanem ellenkezőleg, javította a kilátásokat, lévén hogy a bevétel az államadóság csökkentésére ment el.

Egyébként is, mi köze a privatizációnak a kétharmadhoz? Anélkül is simán megy. 1989 és 2002 között az összes kormány privatizált kisebb-nagyobb mértékben, igen, még Orbánék is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.30. 10:37:36

@loláb: Sok újdonságot nem mondtál vele. Igen, felmerült ötletként többször, A gyülőletbeszédes példát még én is felhoztam egyszer itt kommentben, de a lényeg az, hogy nem tették meg, pedig pl. Hornék megtehették volna (ez egyben egy jó példa arra is, hogy kétharmad esetében miért jobb a koalíció egy bármilyen jószándékú egypárti kormánynál).

Másrészt meg lehet vitatkozni azon, hogy pl. a gyűlöletbeszéd esetében mennyire ártott volna az az alkotmánymódosítás bárkinek, hisz az az emberi méltóság érdekében történt volna. Persze szólásszabadság szempontjából elég necces lett volna (elfogadható érvek vannak pro és kontra egyaránt: fedor.blog.hu/2009/04/30/komforterzet_az_antiszemitaknak ), és ebben az esetben is igaz, hogy nem ildomos egy alkotmánybírósági döntést alkotmánymódosítással felülírni, nem véletlen, hogy az SZDSZ ezt sem támogatta.

De egyébként ez most miért is számít? Mennyiben kissebíti a kormány tettét? Én nem azért tiltakozom a dolog ellen, mert az MSZP is tiltakozik (az MSZP-ről, Gyurcsányról ismerheted a véleményemet elég jól), hanem mondhatni annak ellenére, elvi alapon.

loláb 2010.11.30. 13:24:57

@Fedor:
"egyrészt a rendszerváltáskori vadprivatizáció"
Ami döntően melyik mai párt jogelődjének a tagjai követtek el?

"aztán az Antall kormány alatti folytatása,"
Antalékat összevetni a későbbi kormányokkal azért nem túl fair, mivel ők a demokratikus és kapitalista átmenetben kormányoztak, összehasonlíthatatlanul nehezebb helyzetben, mint akármelyik utódjuk. Szarul csinálták, bele is bukott az mdf, de attól még elvitathatatlan, hogy sokkal nehezebb helyzetben voltak, mitn a többiek. Egy dolog megköszönhető nekik: hogy magyarország nem jutott jugoszlávia sorsára, és nem kezdett jóvátehetetlen konfliktusba a szomszédokkal.

"és igen a Horn kormány is, amikor valóban nagy cégeket adtak el igen jó áron"

kontra

"az egész folyamat akkor volt a legátláthatóbb"
No komment. Antalék folytatták a rablóprivatizációt, Hornék bezzeg nagy cégeket adtak el igen jó áron, de ráadásul átláthatóan. Értelek.

"nem megkárosította az ország lakosságát, ellopva a jövőjeket, hanem ellenkezőleg, javította a kilátásokat"

Éppen mostanában ütközött ki, hogy milyen kurva jó üzletek köttettek abban az időben.

"lévén hogy a bevétel az államadóság csökkentésére ment el."
94 II negyedévében 3,5 ezer milliárd forint volt az államadósság, 98 II negyedévében 5,8 ezer milliárd. Ezt testvérek között is 65%-os emelkedés, miközben a Bokros csomagnak hála ebben az évben jelentős gazdasági növekedés nem volt (a 98-as GDP a 94-esnek a 111,2%-a).
Forrás:
index.hu/chart/2010/11/29/allamadossag/
portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qpt001.html

Szóval ez a privatizációs politika, maradjunk annyiban, nem volt túl sikeres.
Hogy ez mennyire "lopta el" az emberek jövőjét, az szubjektív, az ország nagyobbik részének a vélekedése szerint nagyon, dehát tudjuk, hogy te liberális vagy, gondolom ebben is a kisebségeket véleményét képviseled.

"1989 és 2002 között az összes kormány privatizált kisebb-nagyobb mértékben, igen, még Orbánék is."

A privatizáció legnagyobb része Hornék alatt zajlott, Orbánék néhány kisebb társaságot, meg pár erdőgazdaságot adtak el, összesen talán ha 20 céget, max 10 milliárd értékben.
De 2002 után is volt még privatizáció, a Postabank állami részvénypakettjét 2003-ban értékesítették az Erstének(nominálértéken is kevesebbért, mint amennyit öt éve Orbánék beletettek!), a Budapest Airportot pedig már Gyurcsány adta el. Itt mondjuk az ár jó volt, kérdés, hogy a szerződés többi kitétele mennyire volt az ország érdeke, a MALÉV-ot (aminek a Gyurcsány alatt megtörtént második privatizációja szintén nem egy sikertörténet) például teljesen nyilvánvaló, hogy a BA privatizációs szerződése miatt KELL életben tartani.

loláb 2010.11.30. 13:47:13

@Fedor: A lényege az egésznek nem az volt, hogy mi árt jobban, vagy mi kevésbé. (Bár vicces dolog, hogy Te, hithű liberálisként hogy elbagatelizálod a véleményszabadság csorbítását. Mondjuk ezzel tökéletesen idomulsz a hazai liberális oldal elveinek konzekvenciájához, de ez mellékszál).
A lényeg az, hogy a nagy "alkotmányvédők", a "nyolcvankilences demokraták", ha szembekerültek az alkotmánybírósággal, vagy az alkotmánnyal, éppúgy a struktúrák megváltoztatásával képzelték el az ellentét feloldását, legfeljebb ők nem tudtak stabil többséget állítani a javaslat mögé.
(Nagyon kihegyezed a hangsúlyt a gyűlöletbeszédre, de akkor olvasd át figyelmesen a Bokros csomagra vonatkozó részt is: "a kormány és a Parlament „szuverenitásának visszaszerzése” érdekében szűkíteni kell az Alkotmánybíróság költségvetési ügyekben rendelkezésre álló jogosítványait" Igen, ezt ugynaz a Bokros mondta, aki a mostani helyzetben az alkotmánybíróság hatáskörét védő megnyilatkozásokat tesz.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.30. 15:04:19

@loláb: "Antalék folytatták a rablóprivatizációt, Hornék bezzeg nagy cégeket adtak el igen jó áron, de ráadásul átláthatóan. Értelek."

Mentegetheted az Antall kormányt, attól még tény, hogy sokkal szabályozatlanabb volt akkor még a privatizáció, mnt később.

"Szóval ez a privatizációs politika, maradjunk annyiban, nem volt túl sikeres."

Miért is? Az államadóság növekedése mennyiben mérőszáma a privatizáció sikerességének? Igen, a bevétel az államadóságra ment el, de attól nem lesz kevésbé sikeres, hogy más okokból az államadóság ettől függetlenül nőtt...

"A privatizáció legnagyobb része Hornék alatt zajlott, Orbánék néhány kisebb társaságot, meg pár erdőgazdaságot adtak el"

Ez mennyiben mond ellen annak, amit én írtam, vagyis, hogy kisebb-nagyobb mértékben az összes kormány privatizált?

"vicces dolog, hogy Te, hithű liberálisként hogy elbagatelizálod a véleményszabadság csorbítását"

Éppenhogy nem bagatelizálom el, csak a joggal való visszaéléseket nem szeretem. Miért, szerinted ha két alapjog szembekerül egymással, akkor nem érdemes megvizsgálni, hogy melyik a fontosabb, és mennyivel? Egyelőre viszont továbbra is az a helyzet, hogy a szólásszabadságot veszem komolyabban, pl. semmilyen módon nem cenzúrázok itt a kommentek között, pedig megtehetném, már technikailag.

"A lényeg az, hogy a nagy "alkotmányvédők", a "nyolcvankilences demokraták", ha szembekerültek az alkotmánybírósággal, vagy az alkotmánnyal, éppúgy a struktúrák megváltoztatásával képzelték el az ellentét feloldását, legfeljebb ők nem tudtak stabil többséget állítani a javaslat mögé."

A lényeg az, hogy ez még mindig nem menti azt, amit a kormány csinál. Nem érdekel, hogy a szocik miket akartak csinálni. Ha megcsinálták volna, azt se támogattam volna. Az én véleményem nem attól változik, hogy ki csinálja azt, ami nem tetszik.

loláb 2010.11.30. 15:27:38

@Fedor: "Mentegetheted az Antall kormányt, attól még tény, hogy sokkal szabályozatlanabb volt akkor még a privatizáció, mnt később."

Nem mentegetem, mert különösebben nem voltam oda értük, de nem fogom csak azért szarozni őket az átmenet alatt, nulla kormányzati tapasztalattal nem voltak képesek kánaánt csinálni. Nekem bőven elég, hogy 90-94 között nem volt itthon háború, meg tömeges lincselés.

"Miért is? Az államadóság növekedése mennyiben mérőszáma a privatizáció sikerességének? Igen, a bevétel az államadóságra ment el, de attól nem lesz kevésbé sikeres, hogy más okokból az államadóság ettől függetlenül nőtt..."
Ezt te összeolvastad az előző kommenteddel, mielőtt elküldted?
Ne komolytalankodj már.

"Ez mennyiben mond ellen annak, amit én írtam, vagyis, hogy kisebb-nagyobb mértékben az összes kormány privatizált?"
Annak semennyiben, mint ahogyan azt senki nem is vonta kétségbe.
Az én állításom az volt, hogy a legdurvább "jővőelzálogosító" privatizáció Hornék alatt ment, és őhozzájuk kötődik a legnagyobb privatizációs botrány is, te ezzel szemben azt mondod, hogy ők privatizáltak a legátláthatóbban, erre te jöttél azzal, hogy ki, és meddig privatizált (ráadásul még tévedtél is benne, de ez is mellégszál).

"A lényeg az, hogy ez még mindig nem menti azt, amit a kormány csinál."
Nem, azt nem menti, de bőven hitelteleníti azokat a szájakat (sokadszorra), akik az ellenérveket megfogalmazzák.

"Az én véleményem nem attól változik, hogy ki csinálja azt, ami nem tetszik."
Hát kérlek, én ezt máshogy látom, nem nagyon emlékszem, hogy például a magyar nemzeti bank monetáris tanácsa Gyurcsány delegáltakkal kapcsolatos feltöltése különösebben kiverte volna a biztosítékot nálad. Ettől függeltenül biztos vagyok benne, hogy a "megfelelő ember" posztsorozatod a lejáró MNB MT tagok helyére (a törvény szerint a miniszterelnök által) jelöltekkel fog folytatódni, bárkik legyenek is azok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.30. 15:52:56

@loláb: "Ezt te összeolvastad az előző kommenteddel, mielőtt elküldted?"

Persze. Azt írtam, hogy a bevétel az államadóság csökkentésére ment el, és ez jó. Ettől független, hogy más okokból mégis nőtt. Enélkül még jobban nőtt volna.

"Az én állításom az volt, hogy a legdurvább "jővőelzálogosító" privatizáció Hornék alatt ment"

A privatizáció miért jövőelzálogosító? A hitelfelvétel igen, de a privatizáció pont arra kellett, hogy kevesebb hitelt kelljen felvenni...

"bőven hitelteleníti azokat a szájakat (sokadszorra), akik az ellenérveket megfogalmazzák"

Mégegyszer: nem érdekel, hogy más is azt mondja, amit én. Én nem privatizáltam, nem akartam soha az alkotmánybíróság jogait szűkíteni. Attól még jogos a kritika, hogy esetleg olyanok is mondják, akiktől hiteltelenül hangzik.

"nem nagyon emlékszem, hogy például a magyar nemzeti bank monetáris tanácsa Gyurcsány delegáltakkal kapcsolatos feltöltése különösebben kiverte volna a biztosítékot nálad"

Talán azért, mert akkor még nem blogoltam :-) Most őszintén: nem igaz, hogy nem tűnt fel, miket irogatok itt a szocikról és/vagy Gyurcsányról szóló posztjaimban. Úgy tűnök, mint aki dicséri őket?

"biztos vagyok benne, hogy a "megfelelő ember" posztsorozatod a lejáró MNB MT tagok helyére (a törvény szerint a miniszterelnök által) jelöltekkel fog folytatódni, bárkik legyenek is azok"

Ez csak a te rosszindulatod feltételezése. Ha szakemberek lesznek, egy szavam se lesz ellenük. Mennyi új kinevezés volt eddig? És mennyit pécéztem ki belőle? Számtalan olyan új ember van, akit simán elfogadok. Pl. beleköthettem volna Vitézy Dávid kinevezésébe a kora és a rokoni kapcsolatai miatt, de elismerem a VEKÉ-s teljesítményét, vagy rászállhattam volna az új MOB elnökre, Borkai Zsoltra is, hisz FIDESZ-es képviselő, polgármester, de nem tettem, mert olimpikonként max. annyi kifogásom van ellene, hogy egy kicsit túl sok lovat ül meg egyszerre, de úgy látszik az álláshalmozás MOB elnök betegség :-) (Mielőtt megkérdeznéd: én Kokót vártam erre a posztra, hisz jóval nagyobb a sportdiplomácia gyakorlata, és ő teljes emberként állt volna a MOB élén - no meg ugye ő se áll túl messze a kormánytól - de hát ne legyen az ember telhetlen.)

loláb 2010.11.30. 16:19:45

@Fedor:
" privatizáció miért jövőelzálogosító?"

A bagóért haveroknak kiprivatizált komplett ágazatok nem zálogosítják el az ország jövőjét?

Végül is igazad van, tulajdonképen 1 forintért is odaadhatunk mindent, hiszen akkor is egy forinttal kevesebb hitelt kell felvenni. Az már más kérdés, és 15 év távlatából fel sem becsülhető, hogyha az elvtársak helyzetbe hozásán kívül más szempont is felmerült volna, akkor mennyiért lehetett volna eladni a cégeket.

"Attól még jogos a kritika, hogy esetleg olyanok is mondják, akiktől hiteltelenül hangzik."
Ismered azt a mondást, hogy "bagoly mondja?"
Nem, kurvára nem jogos a kritika.

"Most őszintén: nem igaz, hogy nem tűnt fel, miket irogatok itt a szocikról és/vagy Gyurcsányról szóló posztjaimban. Úgy tűnök, mint aki dicséri őket?"
Nem, inkább úgy tűnsz, mint aki simán szó nélkül hagyja a legnagyobb szoci gazemberségek kivételével az összes gennyes húzásukat, mindeközben a legkisebb fiszfaszom fideszes "ügyről" sem fledkezel meg.
Ezért mondtam, már nagyon régen, hogy relativizálsz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.30. 16:27:28

@loláb: "A bagóért haveroknak kiprivatizált komplett ágazatok nem zálogosítják el az ország jövőjét?"

Mi ment el bagóért? Már 94 után...

És hogy csak az elvtársak lettek volna helyzetbe hozva? Nézz már körül a leggazdagabb magyarok listáján, hogy az első 10-ben hány "elvtárs" van...

"Ismered azt a mondást, hogy "bagoly mondja?"
Nem, kurvára nem jogos a kritika."

Ja, hogy te nem tettet minősíted, hanem a kritikust. Az más. Persze rám a te érveid sem állnak.

"úgy tűnsz, mint aki simán szó nélkül hagyja a legnagyobb szoci gazemberségek kivételével az összes gennyes húzásukat, mindeközben a legkisebb fiszfaszom fideszes "ügyről" sem fledkezel meg."

Mi az, amit szó nélkül hagytam? Már az elmúlt két évből, amióta blogolok, ne megint sokéves történetekkel gyere, mint az előbb, amiről nen tudod bizonyítani te se, én se, hogy miket gondoltam akkor...

loláb 2010.11.30. 18:22:56

@Fedor:
"Mi ment el bagóért? Már 94 után..."

Hogy csak a legaktuálisabbat említsem: a MAL. 97-ben adták el, 20 millió forintért.

"És hogy csak az elvtársak lettek volna helyzetbe hozva? Nézz már körül a leggazdagabb magyarok listáján, hogy az első 10-ben hány "elvtárs" van..."
Hogy most hányan elvtársak, az egy dolog, menekülnek a patkányok a süllyedő hajóról. Demján-t például az őszödi beszédben Fletó név szerint említi (mint olyan személyt, akinek a véleménye mszp-s köreikben meghatározó).

Maradjunk annyiban, hogy a privatizációban meggazdagodott figurák a privatizáció idején egytől egyig szoci holdudvarba tartoztak, legfeljebb azóta köpönyeget cseréltek.

"Ja, hogy te nem tettet minősíted, hanem a kritikust."
Legalábbis nem nyalom be azt, hogy mi az antidemokratikus azoktól, akik 1-2-5-15 éve, amikor ők voltak hasonló helyzetben, tökéletesen ugyanazt művelték.
Vedd már észre magad: minden, amit a fidesz jelenlegi kormányzásában kritizálsz (személycserék, alkotmányosság stb...) azt a baloldal már sokkal korábban meglépte, vagy meg akarta lépni.

"Mi az, amit szó nélkül hagytam? Már az elmúlt két évből, amióta blogolok, ne megint sokéves történetekkel gyere, mint az előbb, amiről nen tudod bizonyítani te se, én se, hogy miket gondoltam akkor..."
Nem emlékszem például, hogy írtál volna a szocialisták által 2009 decemberében elfogadott, a magánnyugdíjpénztárakat magánnyugdíjBIZTOSÍTÓKKÁ átalakító törvényről (ami pedig elég komoly disznóság volt, lévén, hogy a magányugdíjpénztárakat kijátszotta volna a pénztártagok tulajdonából, valamint megszünteti a felhalmozott járulék örökölhetőségét).
Persze a "botrányos" köztársasági érdemrendosztás az egyből két posztot is ért.
De folytathatnám a sort a kormányváltás előtti napokban rendkívüli felmondással elküldött miniszterekkel és államtitkárokkal, vagy éppen a Bajnai-Oszkó páros által 2011-re(!) bevállalt adócsökkentéssel, az ingatlanadó elmeszelése utáni MÁSNAP hirtelen megtalált, a belső fogyasztás növekedéséből eredő (azaz adóbevételt generáló) 0,6%-os többlet GDP növekedéssel (ami miatt az ingatlanadó kiesése ellenére sem kellett módosítani -papíron- a költségvetésen). De a költségvetésbe betervezett, és legalább háromszor elköltött költségvetési tartalékkal kapcsolatban sem emlékszem, hogy írásra ragadtadtad volna magadat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.01. 10:00:52

@loláb: "a MAL. 97-ben adták el, 20 millió forintért."

Rosszul tudod, mert csak 10 millióért :-) De esetleg nem ártana hozzávenni a következőket:

- Két nemzetközi pályázat is volt, de mégse akadt több jelentkező, aki bevállalta volna feltételeket. Ugyanis
- A vevők az ár kifizetése mellett átvállaltak 430 millió Ft-nyi hiteltartozást.
- Bevállaltak 3 milliárd Ft értékű környezetvédelmi kárelhárítást.
- Vállalták, hogy min. 5 évig fenntartják az üzemet (Ennek 13 éve).

Így is olyan rossz üzlet volt, tekintve, hogy ezt mind az államnak kellett volna állnia, ha a gyár a tulajdonában marad?

A privatizáció lezárását egyébként az Orbán kormány végezte, és rendben találta.

"Vedd már észre magad: minden, amit a fidesz jelenlegi kormányzásában kritizálsz (személycserék, alkotmányosság stb...) azt a baloldal már sokkal korábban meglépte, vagy meg akarta lépni."

Továbbra se értem, hogy ez mitől ad felmentést a mostani kormány lépéseire. Pláne az, hogy "meg akarta lépni" :-)

"Nem emlékszem például, hogy írtál volna a szocialisták által 2009 decemberében elfogadott, a magánnyugdíjpénztárakat magánnyugdíjBIZTOSÍTÓKKÁ átalakító törvényről (ami pedig elég komoly disznóság volt, lévén, hogy a magányugdíjpénztárakat kijátszotta volna a pénztártagok tulajdonából, valamint megszünteti a felhalmozott járulék örökölhetőségét)."

Talán mert azzal az átalakítással nem volt ennyi gond, ráadásul amiket állítasz róla, még az se teljesen igaz:

www.vg.hu/penzugy/megtakaritas/magannyugdij-2010-pm-magyarazat-az-atalakitasokrol-300288

"Bajnai-Oszkó páros által 2011-re(!) bevállalt adócsökkentés"

Azzal mi a gond? Hisz mást se hallottunk a FIDESZ-től tavasszal, mint hogy azonnali és nagyarányú adócsökentéssel fogják kezdeni a kormányzást :-)

Egyébként persze, nem írtam az mszp-sek minden stiklijéről, mint ahogy a FIDESZ-szel kapcsolatban se írtam mindenről. Nem újságíró vagyok, tájékoztatási kötelezettséggel, csak egy hobbiblogger, sokszor még arról se írok, amiről akarok, mert nem jut rá időm, energiám. És persze, mint a fenti a ábra is mutatja, nem is ugyanúgy ítélünk meg némely dolgokat. Ha nem így lenne, nem lenne miről vitatkoznunk :-) Szóval igazad van, nem írtam mindenről, hisz nem is tudnék, nem is akarnék.

loláb 2010.12.01. 11:28:49

@Fedor:
"Így is olyan rossz üzlet volt, tekintve, hogy ezt mind az államnak kellett volna állnia, ha a gyár a tulajdonában marad?"
Lévén, hogy a magántulajdonos sem végezte el a környezetvédelmi beruházásokat, igen, így is rossz üzlet volt.
Főleg, hogy ennek köszönhetően most várhatóan 20-22 milliárdos heylreállítási költséget kell állnia az államnak, amiből a MAL teljes lefoglalása után sem fog 3-4 milliárdnál több visszajönni.
És még hány, de hány ilyen sztori lehet...

"Továbbra se értem, hogy ez mitől ad felmentést a mostani kormány lépéseire. Pláne az, hogy "meg akarta lépni" :-)"
Talán azért, mert röhelyes olyan ember szájából hallani a "jogállam és demokráciarombolózást", akik 2006-ig teljes mellszélességgel támogatta azt az oldalt, aki pont ugyanezekkel az eszközökkel operált akkor, amikor hatalomban volt.

"Talán mert azzal az átalakítással nem volt ennyi gond, ráadásul amiket állítasz róla, még az se teljesen igaz:"
Egyrészt, a PM által előterjesztett, elfogadtatott törvényről PM sajtóközleményből tájékozódni nem tekinthető túlságos szellemi igényességnek, de ez sem az én bajom.

Másrészt, habár én nem különösebben örülök az mnyp-kkel kapcsolatos döntéseknek, de ha választani kell, hogy hova kerüljön a magánnyugdíjpénztárakba kötelezően utalt megtakarításom:
a.) legyen az államé, ami ebből államadósságot csökkent, valamint a felszabaduló költségvetési forrásokkal foglalkoztatást, népszaporulatot élénkítő lépéseket kezd, annak érdekébe, hogy 20-30 év múlva ne szűk 3 millió járulékfizető tartson el 5 millió nyugdíjast.
vagy
b.) legyen a tagoktól független, de magántulajdonosi szerkezetben, amire a világon senki, semmiféle garanciát nem vállal -lévén ezek a társaságok korlátozott felelősségű szervezeti formában működnek, azaz csak a (befizetők által rendelkezésre bocsájtott) vagyonuk arányába felelnek a gazdálkodásukért- feltéve hogy az állam nem áll mögöttük állami garanciával.

Hát, én zokszó nélkül a fidesz által választott megoldást támogatom, ugyanis még mindíg inkább legyen a nyugdíjam az államnál, mint egy Zrt-formában működő magántársaságnál.

Persze ez egyéni preferencia kérdése, egyesek elhiszik az állami vállalatokat kamu szerződésekkel szétrablóknak, hogy "az állam rossz gazda", nyilván ők az enyémtől eltérő következtetésre juthatnak.

"Azzal mi a gond? Hisz mást se hallottunk a FIDESZ-től tavasszal, mint hogy azonnali és nagyarányú adócsökentéssel fogják kezdeni a kormányzást"
Leginkább az, hogy a hivatali idejükön túlra vállaltak kötelezettséget, és (a választásokat követő nyilvánvaló megváltoztatásával) tovább növelik a gazdaságpolitika kiszámíthatatlanságát sugalló képet.
Persze ez is csak addig érv, amíg a fideszt lehet vele basztatni, érdekes módon soha, senki nem kritizálta meg a mszp-szdsz által félévente nagy dúrral beharangozott, különféle "programokban" gyökerestől a feje tetejére forgatott adó és járulékszabályok kapcsán.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.01. 12:50:09

@loláb: "Lévén, hogy a magántulajdonos sem végezte el a környezetvédelmi beruházásokat, igen, így is rossz üzlet volt."

De, elvégezte, és a privatizáció lezárásakor ezt aktuális kormány (speciel pont Orbánék) ellenőrízték, és rendben találták.

Ami a manyupokat illeti, látom teljesen a FIDESZ kommunikációt adod vissza. Pont azért volt szükség a második pillér létrehozására anno, mert már akkor látni lehetett, hogy az állami nyugdíjrendszer fenntarthatatlan. Na ehhez a fenntarthatalan rendszerhez kényszerítik vissza az embereket most. Mitől lenne a te pénzed nagyobb biztonságban az államnál, amikor deklarátan nem a te nyugdíjadra teszik félre későbbre, hanem a mostani költségvetési lyukakat foltozzák be belőle?

Én mondjuk eddig se bíztam abban, hogy normális nyugdíjra számíthatok, szóval én már elkezdtem másképp gondoskodni arról, hogy ne kelljen öregkoromban az államra számítanom, és ez, ami most történik, csak megerősít benne, hogy jól tettem, és ezt javaslom mindenkinek.

"Leginkább az, hogy a hivatali idejükön túlra vállaltak kötelezettséget"

Mert ilyet még soha, senki sem csinált rajtuk kívül... Egyébként meg pont annak kéne lennie a célnak, hogy ne csak négyéves ciklusokban gondolkodjanak politikusaink.

"érdekes módon soha, senki nem kritizálta meg a mszp-szdsz által félévente nagy dúrral beharangozott, különféle "programokban" gyökerestől a feje tetejére forgatott adó és járulékszabályok kapcsán"

Arról én nem tehetek, hogy te nem olvasol újságot. Volt erről cikk elég a ballib sajtóban is, még én is leírtam korábban, még Gyurcsány idején, hogy mennyire hiteltelen az akkor épp aktuális sokadik nekifutás.

loláb 2010.12.01. 18:09:53

@Fedor:
"De, elvégezte"
Nem végezte el. A vállalás a X-es kazetta lezárását, és rekultivációját tartalmazta, ez a használatban lévő kazetta szakadt át októberben.

"Pont azért volt szükség a második pillér létrehozására anno, mert már akkor látni lehetett, hogy az állami nyugdíjrendszer fenntarthatatlan."
Az állami rendszer nem azért fenntarthatatlan, mert ami állami, az ab ovo rossz, hanem mert kevés, és egyre fogy a járadékfizető.
Mivel a most megszüntetésre kerülő rendszerben is csak a nyugdíjad kisebbik részét, a 25%-át kapod a magánnyugdíjpénztári befizetésed után, ezért baszhatod az egészet, mert ha amikor te nyugdíjba mész, kevés lesz a járadékfizető, akkor kevés (már a fizetésedhez mérten) nyugdíjat fogsz kapni.
Ha viszont sikerülne érdemben emelni a foglalkoztatottságot, és megfordítani a demográfiai trendet, akkor a felosztó-kirovó rendszerű nyugdíjfizetés is garantálja a normális összegű nyugdíjat.
Nyugat európában jellemzően kevés helyen van olyan rendszer, mint nálunk, általában a felosztó-kirovó rendszer működik, de ahol egészséges, nem elöregedő társadalom van mögötte, ott a nyugdíjrendszer fenntartható, még akkor is, ha a nyugdíjszinvonal sokkal közelebb van a bérszinvonalhoz, mint itthon.

"Mitől lenne a te pénzed nagyobb biztonságban az államnál?"
Az általad linkelt cikkedben írják:
" magánnyugdíjpénztárak mögött olyan tőkeerős tulajdonosokra van szükség, amelyek, ha kell, be tudnak állni "a pénztárak mögé". "

Kérdésem: te elhiszed azt, hogyha csődbe kerül egy magánnyugdíjbiztosító, akkor az államon kívül BÁRKI megmentené, és az államon kívül bárki helyt állna a járadékfizetésért?
Naív vagy, ha ezt beveszed.

"Mert ilyet még soha, senki sem csinált rajtuk kívül..."
Hát, 400 milliárdos, fedezetlen kötelezettséget emlékeim szerint senki sem vállalt, de javíts ki, ha tévednék.
De még ha tévednék is: az előzetes választási esélyek teljesen nyilvánvalóvá tették, hogy a szocik, és az általuk képviselt gazdaságpolitika megbukott, abból elege van az emberekenek, szóval az ő elveikből, az ő "hosszú távú elképzeléseikből" nem kérnek. Ezek után milyen alapon gondolják, hogy nekik joguk, vagy lehetőségük van a 2011 utáni időszakkal kapcsoaltosan döntéseket hozni?
Egészen más volt az áprilisi eredmény, mint a 98-as, vagy 2002-es, ahol a kormánypárt minimális különbséggel alulmaradt. Ők jogosan vállalhattak kötelezettségeket, mert az előzetes közvéleménykutatások alapján a folytatásra készültek, a szocik mostani eredménye az mdf 94-es bukásához hasonló.

"Egyébként meg pont annak kéne lennie a célnak, hogy ne csak négyéves ciklusokban gondolkodjanak politikusaink."
De, a politikusok gondolkodjanak csak négyéves ciklusokban, arra kapják a felhatalmazást.

"Volt erről cikk elég a ballib sajtóban is"
Arról, hogy az áfaszabályok évente-kétévente megtörtént változása mekkora gazdasági kárt okoz az országnak (ez egy olyan adó, amit jellemzően 10-20 évente változtatnak nyugaton, ugyanis a beruházások megtérülése szempontjából az egyik legfontosabb tényező) nagyon kevés cikk született, és az is zömmel a gazdasági sajtóban. Balos poltikai napilapok egyáltalán nem foglalkoztak vele, (a jobbosoknál pedig a szerzőgárda intellektusa hiányzik hozzá), bezzeg most 2 forintos árfolyammozgásnál is számszerűsítik a "devizahiteleseket" ért kárt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.01. 18:54:37

@loláb: "Az állami rendszer nem azért fenntarthatatlan, mert ami állami, az ab ovo rossz, hanem mert kevés, és egyre fogy a járadékfizető."

Hol írtam én ennek az ellenkezőjét? Persze, így van, és sajnos nincs az a gazdasági növekedés, ami ezen segítene, és a demográfia trendeket is elég nehéz olyan mértékben megfordítani, hogy az érdemben javítson a helyzeten. A felosztó-kirovó rendszer nagyon jó volt, amikor még az átlagéletkor 10-20 évvel alacsonyabb volt, és jóval több gyerek született, de mindkettő a múlté (az első feltétel szerencsére). Nincs az a gazdasági csoda, hogy hirtelen több, mint kétszer annyi gyerek szülessen (akiknek ugye mellesleg kéne úgy jó 20 év, hogy keresőképesek legyenek).

"Mivel a most megszüntetésre kerülő rendszerben is csak a nyugdíjad kisebbik részét, a 25%-át kapod a magánnyugdíjpénztári befizetésed után, ezért baszhatod az egészet, mert ha amikor te nyugdíjba mész, kevés lesz a járadékfizető, akkor kevés (már a fizetésedhez mérten) nyugdíjat fogsz kapni. "

Érdekes a logikád. Tehát ha a nyugdíjam 75%-a függ attól, hogy sikerült -e az általad elvárt gazdasági és demográfiai csoda az szerinted rosszabb, mintha a 100%-a...

"Nyugat európában jellemzően kevés helyen van olyan rendszer, mint nálunk, általában a felosztó-kirovó rendszer működik, de ahol egészséges, nem elöregedő társadalom van mögötte, ott a nyugdíjrendszer fenntartható"

Sorold azokat a nyugat-európai országokat, ahol nem elöregedő a társadalom. Én konkrétan egyről tudok: Franciaország, de ott is csak az arabok miatt. Nyugat-Európa sokkal jobb helyzetből indult, mint mi, amit nekünk muszáj volt (a saját érdekünkben) bevezetni, az náluk még a jövő zenéje, de már vita tárgya (ráadásul ott jóval elterjedtebb a az időskori anyagi biztonságot megcélzó magánbefektetés, ami kiegészíti az állami nyugdíjat - mert a német nyugdíjasok se csak az állami nyugdíjból töltenek minden nyáron egy hónapot Mallorca-n vagy nálunk, a Balatonon). Mondjuk ott nem is két hét alatt döntenek, 45 napos gondolkodási idővel ilyen horderejű ügyekben.

"te elhiszed azt, hogyha csődbe kerül egy magánnyugdíjbiztosító, akkor az államon kívül BÁRKI megmentené, és az államon kívül bárki helyt állna a járadékfizetésért?"

A nagy nemzetközi biztosítók, akik a nyugdíjpénztárak mögött állnak, jellemzően sokévtizedes, nem egy többévszázados múltra tekint vissza (jóval hosszabb ideje változatlanok, mint a magyar állam társadalmi berendezkedése), hitelminősítésük fényévekkel jobb kishazánkénál, ráadásul befektéseikre viszontbiztosításokat is kötnek, arról nem is beszélve, hogy ha véletlenül az egyik tényleg tönkremenne, a konkurencia örömmel venné át tőle a számlám kezelését, hisz akkor ő kapja a kezelési költséget (ahhoz meg, hogy mind egyszerre menjen tönkre, egy világháború is kevés).

Szóval kérdésedre válaszolva: én bizony jobban bízom bennük, mint az államban.

"De, a politikusok gondolkodjanak csak négyéves ciklusokban, arra kapják a felhatalmazást."

Na ezért tart itt az ország... Ugyanazt akarták, mint amit az ellenzék ígért, de a kurva anyjukat, hogy merték, hisz utálom őket. Igaz?

"Balos poltikai napilapok egyáltalán nem foglalkoztak vele"

Mondod te, és nekem nincs időm kutakodni cáfolatért, szóval hagyjuk. Én emlékszem pl. konkrétan olyan cikkre, amiben azt számszerűsítették, hogy egy Magyar Bálint nyilatkozat (ami korántsem volt olyan horderejű, mint a Kósa-Szijjártó tandemé), koknrétan mennyi veszteséget okozott az államnak (Régen volt, a részletekre már nem emlékszem).

"a jobbosoknál pedig a szerzőgárda intellektusa hiányzik hozzá"

Na, végre valami, amiben egyetértünk! :-)

"bezzeg most 2 forintos árfolyammozgásnál is számszerűsítik a "devizahiteleseket" ért kárt"

A svájci frank árfolyama a kormányváltáskor 165 Ft körül volt, most 213 Ft, de volt már 220 felett is. Ez szerinted kétforintos különbség?
____________

Szerintem most már zárjuk le ezt a vitát. Eléggé kiveséztük a témát, pláne annak a fényében, hogy a poszt nem is erről szólt.

DeMarco 2010.12.01. 19:57:51

Nyugaton a helyzet változatlan...

Csak ülünk a lövészárokban és nem mozdulunk.

Akkora a szakadék, hogy áthidalhatatlannak tűnik.

Nem is vagyok benne biztos, hogy át akarnám hidalni...

loláb 2010.12.01. 20:42:42

@Fedor:

"és sajnos nincs az a gazdasági növekedés, ami ezen segítene, és a demográfia trendeket is elég nehéz olyan mértékben megfordítani, hogy az érdemben javítson a helyzeten."

Frászkarikát. A magánnyugdíjpénztári rendszer az utóbbi években évi 4-500 milliárdba került (egyrészt a nyugdíjkassza hiánya, másrészt a hiány fedezetére felvett hitelek kamata által), ebből az évi 500 milliárdból elég sok mindenre jutott volna, akár a növekedésbarát gazdaságpolitikára, vagy a gyerekvállalás feltételeinek érdemi javítására is.
És ezek az állam összes alrendeszerének a jövőbeli helyzetét rendezték volna, míg a magánnyugdíjpénztári rendszer csak a nyugdíjkasszán segített volna (nem túl sokat).

"A felosztó-kirovó rendszer nagyon jó volt, amikor még az átlagéletkor 10-20 évvel alacsonyabb volt"
A felosztó-kirovó rendszer németországnak meg franciaországnak most is megfelel, pedig mindegyikben vagy 5 évvel magasabb az átlagéletkor, mint itthon.
Mert ott a gazdasági növekedés, a növekvő gyerekszám (vagy a migráció) az elmúlt időszakban folyamatosan biztosította a járulékfizetők számának növekedését.

"Nincs az a gazdasági csoda, hogy hirtelen több, mint kétszer annyi gyerek szülessen"
A magánnyugdíjpénztári rendszert a nyugdíjkassza jövőbeni helyzetének rendezése miatt hozták létre 97-ben, a kasszák tömegesen 2025-30 körül kezdenek nyugdíjat fizetni.
Ez alatt a 28-32 év alatt azért meg lehetett volna alapozni egy normális létszámú generációt, a felnevelésüket, és az őket eltartani képes gazdasági szerkezetváltást is.

"Érdekes a logikád. Tehát ha a nyugdíjam 75%-a függ attól, hogy sikerült -e az általad elvárt gazdasági és demográfiai csoda az szerinted rosszabb, mintha a 100%-a..."

A magánnyugdíjpénztári rendszer megtartása esetén (az EU beintése miatt) máskülönben soha nem lesz elég forrás a költségvetésben, a demográfiai, gazdasági növekedést felgyorsító intézkedések fedezetére, ugyhogy igen, a 100% jobb, mint a 75..

"Sorold azokat a nyugat-európai országokat, ahol nem elöregedő a társadalom."
Svédország, dánia, németország, anglia, olaszország, franciaország, stb...
Hol a születésszám önmagában (pl svédország) biztosítja ezt, de a legtöbb országban a migráció, a munkaképes lakosság bevándorlása okozza ezt.

" hogy ha véletlenül az egyik tényleg tönkremenne, a konkurencia örömmel venné át tőle a számlám kezelését, hisz akkor ő kapja a kezelési költséget"
Baszhatod, hogyha az addig befizetett pénzed elúszott.

"ahhoz meg, hogy mind egyszerre menjen tönkre, egy világháború is kevés."
Na, kitálalálod, hogy melyik, itthon magánnyugdíjpénztárat működtető "nagy, nemzetközi biztosítót kellett kimenteni a holland kormánynak 2009 elején?
Szerinted a most csődbe készülő országokat kik hitelezik? Elárulom: a "nagy, nemzetközi pénzintézetek". Talán éppen a holland, vagy belga nyugdíjjárulékokból.
Nem kell világháború a tömeges csődhöz, elég hozzá az, ha mondjuk spanyolországot nem menti ki (mert nem tudja kimenteni) az unió.
Erre pedig reális esély van sajnos.

"Na ezért tart itt az ország... Ugyanazt akarták, mint amit az ellenzék ígért, de a kurva anyjukat, hogy merték, hisz utálom őket. Igaz?"

Nem, az ország ezért tart itt:
Orbánék 2002-ben, a választási győzelemre készülődve kicsit kiengedték a gyeplőt, és aláírtak pár tizmilliárd forintnyi kötelezettségállalást az első forduló előtt, és fél-egy százalékkal előrehaladtak a gdp arányos hiánycél teljesítésében (kb ez az az összeg, amivel valóban időarányosan többet költöttek, és nem abból ered, hogy a bevételek nagyobb része csak év végén folyik be, de a kiadások az év elején jelentkeznek).
4 évig hallgattuk azt, hogy elzálogosították az országot, és kiürítették a kasszát.
Bajnaiék mindenféle felhatalmazás nélkül bevállalnak egy, évi 2-300 milliárdos adócsökkentést, és egy szó nem esik róla, sőt, milyen jófejek, mert a fidesz is hasonlót valósít meg.

"A svájci frank árfolyama a kormányváltáskor 165 Ft körül volt, most 213 Ft, de volt már 220 felett is. Ez szerinted kétforintos különbség?"

Mivel a forint árfolyamát nem svájci frankban jegyzik, hanem euróban, ezért a kormánynak nem sok lehetősége van a frank-forint kereszt alakulásához.
A svájci frank erősődése minden devizához képest kimutatható, és teljesen független mindentől (azzal van összefüggésben, hogy a svájci frank kezdi átvenni az első számú tartalékdeviza helyét a dollártól).
Az euróhoz képest a forint az elmúlt félévben kifejezetten stabil, -80%-ban 270-285 között mozog, efelett minimális ideig tartozkodott, a maradék 20 százalékban ennél erősebb szinten mozgott-.
Ehhez képest az elmúlt tíz évben az árfolyam:
stooq.com/q/?s=eurhuf&c=10y&t=c&a=lg&b=1
sokkal volatilisebben viselkedett, szinte bármelyik évben.
(különös tekintettel: 2003, 2006, és persze 2008-ra).

loláb 2010.12.01. 20:55:34

Még annyit, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer nem rossz dolog, bevezethető, hogyha a gazdaság képes olyan teljesítményt nyújtani, hogy az állam nélkülözheti a magánnyugdíjpénztárakba utalt járulékokat.
A pénztárak 97-es megalapítása után, 2002-ig ez igaz volt, de a hatalomra került szociális demagógia annyira szétkúrta a gazdaságot, hogy mostanra ez a rendszer finanszírozhatatlanná válik.
A Gyurcsány, majd Bajnai által levezényelt megszorítások ellenére is a költségvetésben 2-300 milliárdos tartós lyuk van, úgy, hogy további (lakossági) megszorításokra nincs lehetőség, ellenkezőleg, az elvonások mértéke miatt a gazdasági potenciális növekedési üteme gyakorlatilag zéró (a gazdasági növekedés idén is, meg a bajnai féle költségvetés szerint jövőre is elsősorban az export bővülésének köszönhető, de annak a költségvetési hatása minimális).

Szóval a magánnyugdíjpénztárak megszüntetésének kényszere is az elmúlt 8 év elhibázott gazdaságpolitikájának a következménye, 100 nap, meg 13. havi nyugdíj (majd az ezt követő, a gazdasági növekedést módszeresen megfolytó megszorítások nélkül) valószinüleg fenntartható lett volna a rendszer, legfeljebb pár finomhangolást kellett volna elvégezni rajta, hogy a pénztárak hozamai jelenősen meghaladják az inflációt, és így olyan többlethozamot generáljon a majdani nyugdíjasoknak, hogy legyen értelme is az egésznek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.01. 22:58:13

@loláb: Tehát ezért is Gyurcsány a hibás. Naná, hát hogy nem jutott ez az eszembe eddig? :-)

DeMarco 2010.12.02. 07:57:29

@Fedor: "Tehát ezért is Gyurcsány a hibás. Naná, hát hogy nem jutott ez az eszembe eddig? :-)"

Jah, hát végül is csak napi 50-szer igyekszünk megértetni veled. Loláb sokkal türelmesebben és cizelláltabban fogalmazva, de a lényegben nincs különbség.

Végül is mindegy, falra hányt borsó.

A kutya ugat a karaván halad:

"Magyarország fővárosa Budapest."

"A koncepció alapján egészen biztos említést tesznek majd a szentkoronáról a preambulumban, a koncepció készítői szerint ugyanis ez fejezi ki a jogfolytonosságot, a történelmi alkotmány értékeit és szerepét. Az ország államformája a jövőben is köztársaság lenne, az ország maga pedig demokratikus jogállam.

Szimbolikus változás lehet, hogy a koncepcióban az állami lobogó meghatározása szerint annak fehér sávjában szerepelni fog a címer

a házasság és az ezen alapuló család védelmének alkotmányba foglalása, mivel a házasságot "férfi és nő legtermészetesebb közösségeként" definiálja.

a magzati élet védelmének alkotmányba foglalására

az alapvető jogokat adott esetben "az erkölcsök védelme érdekében a szükséges mértékben" korlátozhatják."

Ez nagyon megnyugtató és régóta elvárt megfogalmazás, ismét olyan alkotmányunk lesz ami valódi folytonosságban lesz az ezer éves történelmi alkotmánnyal, olyan zászlónk amit mindig is használtunk, olyan elveink amik a legfontosabbak.

loláb 2010.12.02. 08:08:28

@Fedor:
Mivel ez is az ország elmúlt években tönkrekúrt gazdasági helyzetéből ered, ezért igen, ő a hibás.
Meg az az mszp-szdsz frakció, aki 7 évig eltűrte ezt a gazdasági ámokfutást.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.02. 13:45:45

@loláb: Aminek a megalapozásában a FIDESZ is részt vett, hisz megszavazta a Megyó-féle 100 napos programot. De most már tényleg hagyjuk.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.12.04. 16:09:21

Én konkrétan azt a kifogást hallottam már többször MSZP-párti barátaimtól, hogy ha Gyurcsányt perbe fogják, akkor fogják perbe Orbánt is a bányák miatt.

Én azonban azt vallom, hogy ilyenben nem szabad pártálláspontot képviselni. Ha bármely oldali politikus bűnt követett el, és még le is bukott, annak örülni kell.

Mellesleg én az utolsó opcióra szavaztam, mármint hogy nem fogják hivatalosan megvádolni. Elítélni meg egészen biztosan nem.

Csigorin 2010.12.12. 13:42:23

Amugy Rakosieknak is csoda hogy nem jutott eszukbe ez a modszer a kollektivizalaskor. Nem am gyozkodni evekig a parasztot, meg esetleg cseszegetni aki nem lep be a teeszbe... Fraszt!
Hozunk egy rendeletet hogy egy honap mulva mindenki TSZ tag aki nem jelenti be kulon irasban hogy marpedig o nem akar :))) Sokkal egyszerubb lett volna :)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0