Pofádat befogod!
2010. december 21. írta: Fedor

Pofádat befogod!

Állítólag 1500-an voltunk. Vagy kétezren. Nem tudom, nem számoltam. De lehettünk volna többen is. Hisz egy olyan törvény ellen tüntettünk, ami ellen még a Magyar Hírlap is tiltakozik, márpedig ők nem a túlzott ellenzékiségükről híresek mostanában. Úgy látszik még Széles Gábornak is leesett, hogy nem az a sajtószabadság korlátozása, ha egy lapra nem fizetnek elő az állami intézmények, hanem ez, ami itt lesz januártól. Mit januártól: hisz már most se tűrik meg a kritikus hangokat még azoktól se, akiket nem igazán lehet komcsi elhajlással vádolni.

Néhány fotó a Szabadság térről:

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr502528995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán jelenései (Apokrif) 2010.12.22. 12:20:32

Zakatol az Országház, Isten tömi Mariját. Viktor nem tud elaludni, a pipától nem lát, meginna valami piát, ha nincs más, legalább egy kupica navracsicskát, vagy egy nemzeti cent rumot. Felforgat mindent zeget és zugot, de piát nem lel, így felkel, pi...

Trackback: A médiatörvénynek tapsol az Értékközpontú Újságírók Szövetsége (ÉKUSZ) 2010.12.21. 17:33:16

- Végre valaki tesz azért, hogy a magyarság ne legyen összezavarodva! - csapott az asztalra szenvedélyesen Toportyán Álmos az Értékközpontú Újságírók Szövetségének (ÉKUSZ) elnöke a szervezet Öntőház utcai székházában ma hajnalban megtartott sajtótáj...

Trackback: Talán ma még leírhatom.... 2010.12.21. 15:42:24

Tudom, hogy hallgatnom kéne, mert a média apró porszemeként én is kifizethetem több évi keservesen megkeresett fizetésemet egy-egy olyan mondatért, ami csípi valakinek a szemét. Még nem teszem. Ma még büntetlenül leírhatom, hogy remélem leesik Palika (...

Trackback: „Őszintén és kulturáltan az erotikáról” avagy sunázzuk együtt Orbán Viktort 2010.12.21. 15:32:03

A droidok ma hajnalban megszavazták a médiatörvényt, melynek értelmében január elsejétől nem árt odafigyelni mit ír le az ember a zinterneten, különben könnyen szalai annamari fősajtóellenőr, okleveles népművelő, egykori szexmagazin főszerkesztő, kezei...

Trackback: Ki a hülye? 2010.12.21. 08:24:06

Azt terveztem már pár hete, hogy ma, amíg még lehet, egy csinos kis idézetgyűjtemény segítségével megmutatom, kiket és miért is gondolok hülyének, vagy legalábbis az adott megnyilatkozását bődületes baromságnak. El is mélyültem a gyűjtőmunkában, a hírp...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kormányzó 2010.12.21. 06:51:19

A cím tökéletes. Pofádat befogod! Miért nem voltatok többen? Így aztán,most kétharmad van! Most sem vagytok többen.Miért nem? Éljen a Párt! Éljen a Kormány!Éljen a rántott hús Fönőke,Méltóságos Viktor úr! A FIMSZMP nyárspolgári tagozata nevében.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.21. 14:11:25

@TuRuL_2k2: Én ezt egy ideig követtem, de egyrészt macerás, másrészt úgy vettem észre, hogy szinte senki más nem csinálta. Senki nem akadályoz benne, hogy ti trackback-keljetek.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.12.21. 14:14:35

@Fedor:
Nálunk ez a szabály - mi is tartjuk hozzá magunkat. Persze van vele macera, de nem drámai.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.21. 14:23:06

@TuRuL_2k2: De miért akarjátok a saját magatok szabályait másra is rákényszeríteni? Ha minden posztot felsorolnék, ahova trackback-eltem (és mind releváns), akkor az majdnem hosszabb lenne, mint a poszt maga.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.12.21. 17:39:26

Egyetértek veled, Fedor, a posztban is és a trackbackeléssel kapcsolatban is :-) Én mondjuk abszolút semleges állásponton vagyok a médiatörvénnyel kapcsolatban, de én is több embert vártam volna egy ilyen tüntetésre. Mi lehet az ok, az emberek érdektelenége, közönye? Másrészt viszont én például azért nem mentem volna el a tüntetésre, mert még nem tudjuk, mennyire lesz "kemény" ez a törvény, azaz mennyire alkalmazzák gyakorlatban. Jó példa erre az adótörvény is, amit az nem játszik ki, aki nem akar, és pl. az ingósságokra vonatkozó részt még az sem tartja be, aki amúgy ultrabecsületes, és a kutyát nem érdekli a dolog. Majd finomítják még. A médiatörvénnyel kapcsolatban az az érzésem, hogy néhány fideszes képviselő megmutatta, hogy "ekkora farkam van, vazze!", megcsinálta ezt a törvényt, aztán meg nem lesz az egészből semmi. De vissza is lehet élni vele, az tény.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.21. 17:44:29

@Droli: "Mi lehet az ok, az emberek érdektelenége, közönye?"

Azért vegyük hozzá azt is, hogy

1. Ezt civilek szervezték, nem állt mögötte párt vagy egyéb szervezet.
2. Rohadt hideg volt :-)

"még nem tudjuk, mennyire lesz "kemény" ez a törvény, azaz mennyire alkalmazzák gyakorlatban"

Az már régen rossz, ha csak a hatalom jóindulatán múlik, hogy mennyire alkalmaz (és ki ellen) egy antidemokratikus törvényt. Megfélemlítéshez, öncenzúra kikényszerítéséhez épp elég.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.12.21. 19:43:24

Az ATV-ben pár százat mondtak...

Ma reggel a Kossuth rádióban is egy perces néma csend volt. S miközben írom, itt olvasom az oldalsávban, hogy Mong Attilát, mint a "hallgatót" felfüggesztették...

DeMarco 2010.12.21. 20:16:22

@Fedor: "1. Ezt civilek szervezték, nem állt mögötte párt vagy egyéb szervezet."

Civilek a Szabadság térre??? :)) Ez jó...

Nekem a hírben csak két infó volt érdekes: Szab.tér és néhány százan... Kimentek a fölöslegessé váló újságírók az mtv1-2, dunából haknizni...

Csókolom hol tetszett lenni akkor amikor a maszop súlyosan korlátozta a holoizé törvénnyel a szólásszabadságot??

Jah, hogy akkor tapsolni tetszett? Hát selavi'.

Miért voltak kevesen? Mert csak ennyi embert érint a "hatalmas" probléma, ami valójában egy szép nagy felfújt lufi...

De arra jó, hogy a liberálisok ismét játszhassák kedvenc játékukat, a rettegősdit... a barna esernyő kötelező viselet volt, vagy az már lejárt lemez?

A véleményem változatlan: Nem most kell sirdogálni, lett volna lehetőség korábban, a tapsolgatás helyett. Most már késő és érdektelen, ráadásul hiteltelen is.
Ahogy akkor, úgy most is a teljes szólásszabadságot támogatom, akármiről és akárkiről is legyen szó.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.21. 20:30:23

@DeMarco: 1. Azt ugye tudod, hogy az MTV már évek óta nem a Szabadság téren van, hanem kint a prérin, Óbuda-külsőn? Újságíró itt max. tudosítani volt. Tényleg egyetemisták hozták össze, és ők is voltak többségben.

2. A holokauszt-tagadás tiltása nem a szólásszabadságról szól, hanem a tagadás mögött álló káros ideológiákról, ezt te is jól tudod.

3. Nem érzed az ellentmondást a mondataid között?

"Mert csak ennyi embert érint a "hatalmas" probléma, ami valójában egy szép nagy felfújt lufi..."

vs.

"Ahogy akkor, úgy most is a teljes szólásszabadságot támogatom, akármiről és akárkiről is legyen szó."

Akkor is azt mondanád, hogy csak egy felfújt lufi, ha Fletóék próbálkoztak volna ilyen törvényt hozni? Ha csak az elmúlt pár nap híreit nézzük (Tölgyessy, Mong), biztos vagy benne, hogy csak alaptalan rettegés volt az alapja a ennek a tüntetésnek? Ennyire te sem lehetsz elvakult...

DeMarco 2010.12.21. 21:03:42

@Fedor: "Óbuda-külsőn?"

Jah csak ott senkinek sem tűntek volna fel...

"2. A holokauszt-tagadás tiltása nem a szólásszabadságról szól, hanem a tagadás mögött álló káros ideológiákról, ezt te is jól tudod."

Ellenkezőleg. Te is pontosan tudod, hogy a maszop teljes mértékben leszarja a...-kat, csupán felhasználta őket a szólásszabadság megnyirbálása érdekében. Semmi szükség sem volt arra a törvényre és ezt te is pontosan tudod, ahogy azt is, hogy ezzel csak el akarták hallgattatni a jobbikot, meg a kurucot és később a fidesz közeli újságokat. Csupán azért, mert nem volt idejük és erejük meglépni, még nem jelenti azt, hogy nem ez volt a céljuk...

"3. Nem érzed az ellentmondást a mondataid között?"

Nem, nem érzem, mert nincs is. Én minden, MINDEN szabályt eltörölnék ami a szólásszabadságot és a valós beszédet megköti, utálom a hamis pc dumát.

De azoktól akik tapsoltak ez abszolút fals és álszent.
Ugyanakkor van bennem némi káröröm is látva, hogy visszacsap a bumeráng...
Jobban örültem volna, ha ezt el sem kezdik a maszoposok, de nem tudom sajnálni a tapsolókat.

Igen, sztem alaptalan. Monggal semmi különös nem történt, csak meghallgatják őket, nem lettek kirúgva, csak erősen ferdítenek a címek, rájátszva a "szolidaritásra". Ezekben a napokban enyhén szólva sem megbízhatóak a médiahírek, még a szokásoshoz képest sem. Tölgyessyvel nem tom' pontosan mi történt, sejtheted, hogy mennyire érdekel...

Engem nem érdekel a hiszti, ez megy évek óta, rettegés aminek semmi értelme. Megszavazták pont. Vártál talán mást?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.21. 21:15:53

@DeMarco: "Te is pontosan tudod, hogy a maszop teljes mértékben leszarja a...-kat, csupán felhasználta őket a szólásszabadság megnyirbálása érdekében. Semmi szükség sem volt arra a törvényre és ezt te is pontosan tudod, ahogy azt is, hogy ezzel csak el akarták hallgattatni a jobbikot, meg a kurucot és később a fidesz közeli újságokat. Csupán azért, mert nem volt idejük és erejük meglépni, még nem jelenti azt, hogy nem ez volt a céljuk..."

Köszönöm, megválaszoltad a kérdést. Lehetsz ennyire elvakult.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.12.21. 22:41:05

@Fedor: Fene tudja. Ha pl. arra használják, hogy egy hamis Teller-levelet (ami a modernkori sajtó legnagyobb szégyene) leközlő újságra kiszabjanak egy akkora büntetést, hogy ihaj, akkor semmi baj nem lesz ezzel a törvénnyel. Ha visszaélnek vele, akkor persze más a helyzet.

szerjóska 2010.12.22. 04:12:33

@Droli: nade pont ez a lényege, hogy kihagyták belőle a korlátokat. persze, hogy lehet egy karddal gyilkosokat aprítani, meg aprószenteket is, de attól még az csak egy kard. egy kurva éles kard, Annamária kacsójában.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.12.22. 04:48:55

Széles Gábor ejtve van. Demján és Csányi a királ. Nem a színész.

DeMarco 2010.12.22. 07:55:42

@Fedor: Na látod pont ez a baj. A szájkosár törvényt teljesen rendjén valónak találod (találjátok), holott teljesen egyértelműen a szólásszabadságot támadja és korlátozza. A Fidesz kiegészítése már bezzeg nem tetszett, főleg a Biszku eset után, ami rém mulatságos volt.

Egész végig erről beszélek. Akkor, a szájkosár törvénynél kellett volna lázadni, kimenni tüntetgetni, tapsolás helyett, akkor volt a helye és ideje. Aki akkor kiment és tiltakozott, annak van valós alapja most is megtenni. A Jobbik például tiltakozott és be sem tartja azóta sem. A Jobbik most is tiltakozozz. Tőlük ez nem is hamis és álszent hozzáállás.
De tőled és tőletek...

Igaz nem vagy egyedül. Fletó sem érzi soha, hogy bármit mond hiteltelen, a legkevésbé sem érzi a morális csődöt ami körülveszi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.22. 10:33:24

@DeMarco: "A Fidesz kiegészítése már bezzeg nem tetszett"

Ne képzelődj. Sehol se írtam ilyet.

"A Jobbik például tiltakozott és be sem tartja azóta sem."

Valóban, azóta is antiszemiták :-)

DeMarco 2010.12.22. 11:27:49

@Fedor: Egyébként ez az a tüntetés volt ahol a zsidó bányászok összecsaptak az ózdi kohászokkal, vagy az egy másik volt? :)

Dr. No 2010.12.22. 14:29:19

@DeMarco: "Ahogy akkor, úgy most is a teljes szólásszabadságot támogatom"

Otthon a klozetban? Ja, úgy Kádár alatt sem volt tilos.

DeMarco 2010.12.22. 15:13:52

@Dr. No: Van aki szavakkal küzd, van aki kint ugrál a hidegben egy üres plakáttal.

Mindkettőnek lehet helye és értelme. Bár az utóbbinak nem sok...

Ha azt hiszed, hogy dolgok ott kint az utcán dőlnek el, akkor súlyosan tévedsz. Sokkal inkább meleg szobában, egy pohár bor mellett születnek a döntések.

Dr. No 2010.12.22. 15:21:21

@DeMarco: Hát persze, Miniszterelnök Úr Őkegyelmessége is ebben bízik. És igaza van: mert amíg bizton számíthat a szólásszabadság otthon borozgató "harcosaira", addig ő Napként tündököl.

DeMarco 2010.12.22. 16:59:49

@Dr. No: Szíved joga, hogy melyik megoldást választod. Felőlem naphosszat ugra-bugrálhatsz a szabi téren, engem biztosan nem fogsz zavarni.

Nem te vagy az első aki felrója, hogy nem voltam ott a tv székháznál, nem voltam a barikádokon és nem gyújtottam fel semmit sem.

Sokan vagyunk még így ebben az országban. Nem mentünk le egy bizonyos mélységig, ugyanakkor most erős kétharmad van, megszűnt a madöf, szadesz, erősen megtört a maszop. Erre mondják, hogy lassú víz partot mos...

Néha egy X sokkal többet segít, mint bármilyen handa-bandázás.

És kétségtelen, hogy szavak terén felvettük a versenyt a liberális túlnyomással és minden károgás ellenére a karaván halad...

Akár a közelmúltból is tudnék példát mondani arra, hogyan lehet egyszerű szavakkal országos politikát befolyásolni, de nem teszem.

Vannak akik a gáton érzik jól magukat.

És vannak akik csöndben teszik a dolgukat, fizetik az adót, eltartják a léhűtőket, nem lázadnak, de levonják a megfelelő következtetéseket és a megfelelő időben igyekeznek megfelelően dönteni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.22. 17:11:52

@DeMarco: Mintha a Gyurcsány ellen tüntetőkkel megértőbb lettél volna :-) Pedig ott nem volt mindig békés a hangulat...

Dr. No 2010.12.22. 19:00:50

@DeMarco: Mesélj csak, mikor és mit gyújtottak föl most a Szabadság-téren, meg a magánnyugdíjpénztár-párti tüntetéseken? Én ugyanis nem tapasztaltam ilyesmit, bár csak a két utóbbin vettem részt. Ráadásul az egyiken kiskorú gyerekkel, igazán nem volt veszélyes.

Ez a tipikus jobboldali nyárspolgári hozzáállás: akik Orbán ellen tüntetni merészelnek, megpróbáljuk azzal diszkreditálni, hogy rámondjuk, ezek ugyanazok, akik felgyújtották a tv-székházat. De persze, ha én azt mondanám, hogy ezzel az erővel jogos volt 2006. október 23., hiszen ott is tüntetőket vertek, márpedig a tüntető az általad kifejtettek értelmében egyúttal mindig, kivétel nélkül randalírozó is, akkor megsértettem a Modern Jobboldal Mártírjait. Megjegyzem: van olyan jó barátom, akivel politikailag ellenkező véleményen vagyunk, ő tényleg ott volt a tv-székháznál. (Oszt mégis jóban vagyunk; biztos hazudok, vagy még inkább: egyik bajkeverő olyan, mint a másik, ugye?)

Elárulom neked továbbá azt is, hogy fizetem az adót, nem is keveset, és pont emiatt nem érzem úgy, hogy csöndben kéne nyelnem a hülyeség újabb és újabb adagjait.

A partot mosó lassú vízre meg büszke lehetsz, Pszáf Karcsi éppen most rúgott BELÉNK, adófizetőkbe egy hatalmasat. Mert mi vagyunk a gecik, hogy folyamatos bejelentett munkaviszonyunk mer lenni több mint tíz éve, és mi vagyunk kötelesek megint szolidaritást vállalni, és mi érezzük alaptalanul áldozatnak, hogy elvették a megtakarításainkat, hogy föláldozzák a semmittevés oltárán.

Dr. No 2010.12.22. 19:02:19

@DeMarco:

Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!

Te már feleltél erre a kérdésre.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.12.22. 21:44:42

Pontosan mi ellen tiltakoztak a tüntetők?

Apró dolog, de én például nagyon üdvözlöm, hogy a reklám nem lehet hangosabb a filmnél.

Azzal is egyetértek, hogy a hírműsorok csak 20%-ban tartalmazhassanak bűnügyi híreket. Például ma is mi volt az egyik fő hír: Bírósági tárgyalása közben lelépett az elítélt!! Aztán hosszú bevágások a szerencsétlen bírónőről, hogy fél órával az eset után felolvassa, hogy "megállapítom, hogy a vádlott elhagyta a helyszínt...!

Egyszóval botrányt keltenek a médiában. Persze ez egy hálás téma, mindenki jót bosszankodik, holnap ez lesz a fő témája az embereknek, holott senki életére semmilyen hatással nem lesznek a történtek.

Arról meg (relatíve) alig esett szó, hogy milyen nemzetközi visszhangja volt a médiatörvény elfogadásának. Miről szól, mit kifogásoltak... stb. Milyen hatása lehet ennek hazánkra.

Szóval egy szó mint száz, nem jól működik a média, szükség volt valamilyen beavatkozásra. A bulvárszerű hírekre meg ott van a Fókusz, az aktív, meg még egy csomó műsor. A híradó meg legyen már híradó!

Ami egyedül kifogásolható szerintem, az a bírságolási rendszer. Én személy szerint nem látom át ezt a részt, nem olvastam a törvényt (gondolom nem vagyok ezzel egyedül), nem is érdekel annyira, szóval jobb híján elhiszem a többségnek, hogy itt bibi van, ha már annyian mondják belföldön és külföldön egyaránt.

A tüntetésen való részvétel alapján úgy tűnik keveseket mozgatott meg a téma. Gondolom ha egy 300 Ft-os vizitdíjról lett volna szó, akkor nagyobb lett volna a lelkesedés..

...

Befejezem, bocs a kommentposztért. :)

DeMarco 2010.12.23. 08:13:32

@Fedor: "Mintha a Gyurcsány ellen tüntetőkkel megértőbb lettél volna :-) Pedig ott nem volt mindig békés a hangulat..."

Nyilván igen, politikai meggyőződésem (és a józan eszem) miatt. De még ott sem mentem ki soha tüntetgetni, a módszer nekem nem fért bele, ráadásul sokan nem is engedhetjük meg magunknak, hogy passzióból lecsukjanak, lelőjenek. Arról nem is beszélve, hogy pont annyira tartottam céltalannak, mint most.

DeMarco 2010.12.23. 08:28:32

@Dr. No: Ugye milyen jó, hogy úgy mehetsz tüntetni, h biztos lehetsz benne, nem fognak halomra lőni?

Ennyi erővel én is mondhatnám, h tipikus liberális hozzáállás, hogy csak mi, csak mi, csak mi és mindenki mást jól lenézünk... meg lehet nézni, h ez hová vezetett...

Meggyőződésem, hogy bármit, akármit tenne Orbán és a Fidesz az neked soha nem tetszene és pont így fogsz fanyalogni, ha bejön a számítás és felfelé indulunk el, négy év múlva pedig jobbak lesznek az állapotok.

DeMarco 2010.12.23. 09:32:38

@Fedor: Érdekes, hogy fél európa libsi/szocialista sajtósai, képviselői vinnyognak szokás szerint, miközben néhány kelet-közép európai ország kezdeményezte, hogy a kommunista bűnőket ugyanolyan totalitárius elbírálásban részesítsék, mint a többit, köztük a fasizmust. Ez továbbgondolása a szájkosár törvénynek, ami nálunk már ki is egészült ezzel a passzussal.

Az oroszok felháborodottan köhögtek egyet és láss csodát, az unió nagytudású, nagypofájú egyedei akik velünk bezzeg keménykednek, egyből meghunyászkodtak és sűrűn elnézést kérve elutasították a beadványt...

DeMarco 2010.12.23. 09:41:38

@Fedor: Orbánnak és a Fidesznek feltett szándéka, hogy a kiadják az ügynökaktákat.

A kormány legutóbbi rendelete szerint ami nem marad titok, az szabadon kutatható lesz, és az egykori megfigyeltek hazavihetik a róluk szóló anyagok eredeti példányait.

Milyen furcsa, a Kenedi-bizottság tiltakozik...

Pedig épp ideje lenne kinyitni és a nyilvánosság elé tárni azokat az aktákat, már így is húsz évet csúszott.

Persze tudom, ki fognak maradni belőle fontos részek, de legalább nagy részük kutatható lesz és már ez is valami.

Dr. No 2010.12.23. 12:08:28

@DeMarco: 1. Szállj le a magas lóról. Nem kell a tüntetők közé lövetni, ezt még Lukasenko sem szokta megtenni, Kádár idejében sem történt meg, elég volt a gumibot. A demokráciának nem feltétele, főleg nem kizárólagos feltétele az, hogy nem lőnek a tömegbe. Egyébként meg az államvezetés egyre hisztérikusabb reakcióit tekintve egyre kevésbé lehetünk biztosak abban, hogy nem lőnek a tüntetők közé.

2. "Ennyi erővel én is mondhatnám, h tipikus liberális hozzáállás, hogy csak mi, csak mi, csak mi és mindenki mást jól lenézünk..." Hogy jön ez a témához? Ja, hogy ezt mindenhova be lehet nyögni.

3. "Akármit tenne Orbán és a Fidesz az neked soha nem tetszene" Egyszerű lenne az élet, ha így lenne, ebben nincs igazad. Bizonygatni nincs értelme, legyen elég annyi, hogy a korábbi Fidesz-kormánynak dolgoztam is, sőt, még élőben is találkoztam Viktorral, mi több, kezet fogott velem. De ha az ember a magántulajdon és az egyéni törekvés (mondhatni: a polgári Magyarország, ez egy elavult Fideszes szlogen) híve, akkor a mostani Fideszt nem fogadhatja el.

Dr. No 2010.12.23. 12:09:16

@DeMarco: "Milyen furcsa, a Kenedi-bizottság tiltakozik..."

Ezt a fajta gusztustalankodást meg hagyjuk, jó?

DeMarco 2010.12.23. 14:43:43

@Dr. No: "Nem kell a tüntetők közé lövetni, ezt még Lukasenko sem szokta megtenni, Kádár idejében sem történt meg, elég volt a gumibot."

Ezt meséld el fletónak, meg azoknak akiket az atrocitások értek, biztosan értékelni fogják a humorodat. Én nem.

"még élőben is találkoztam Viktorral, mi több, kezet fogott velem"

És? Azóta nem mostál kezet? Aszta...

"De ha az ember a magántulajdon és az egyéni törekvés (mondhatni: a polgári Magyarország, ez egy elavult Fideszes szlogen) híve, akkor a mostani Fideszt nem fogadhatja el."

Valóban? Éppen most védték meg a magántulajdonaimat újabb három évre, (mondjuk az más kérdés, hogy én személy szerint nem kértem rá őket, sőt...)
A helyi fideszes önkormányzat pedig kifejezetten támogat az egyéni törekvéseimben, partner ebben, mindamellett, hogy olyan közösségi projecteket is felvállaltak amit 30 éve nem bírtak megoldani.

Én nem érzékelem a hiszti tárgyát, csak a hisztit magát. Az emberek a saját bőrükön mérik le egy kormány teljesítményét és ez eddig nem rossz. Jövőre többet fogunk keresni egy darabig, amíg meg nem lépik a strukturális reformokat amikre égető szükség van.

DeMarco 2010.12.23. 14:48:17

@Dr. No: "Ezt a fajta gusztustalankodást meg hagyjuk, jó?"

Miért, nem így van talán.

Esetleg amelett kellene kardoskodni, hogy fel a netre mindent!

Irigylem a lengyeleket akik már réges-rég megtették ezt. Nálunk húsz éve csúszik, pedig a rózsadombi paktum szereplői eltűntek a politikából...

Adnák nekem a szalagokat, papírokat egy hülye bizottságosdi helyett, nekem nem kellenek évek, csak 4-5 scanner, meg jó gyors adsl...

Dr. No 2010.12.23. 15:13:57

@DeMarco: "Miért, nem így van talán."

Mi nincs így? Tedd meg az állításodat. Anélkül nincs mire válaszolni.

Dr. No 2010.12.23. 15:21:50

@DeMarco:"Ezt meséld el fletónak, meg azoknak akiket az atrocitások értek, biztosan értékelni fogják a humorodat. Én nem."

Most akkor voltál tüntetni, vagy nem? Inkontinenciát, akarom mondani, inkonzisztenciát érzek a kijelentéseidben.

"És? Azóta nem mostál kezet? Aszta..."

Ahá, értem, ami nem fér be a pici skatulyádba, az irreleváns és nevetséges. Kérd meg a gazdidat, igazítsa meg a szemellenződet és a takarót a hátadon, meg cserélje a zabot a tarisznyádban.

"Éppen most védték meg a magántulajdonaimat újabb három évre, (mondjuk az más kérdés, hogy én személy szerint nem kértem rá őket, sőt...)"

Mármint mennyiben védték meg a magántulajdonodat három évre? A megtakarításod elvételével?

"olyan közösségi projecteket is felvállaltak amit 30 éve nem bírtak megoldani"

Értem, szóval ez lenne a magántulajdon védelme? Good for you.

"Az emberek a saját bőrükön mérik le egy kormány teljesítményét és ez eddig nem rossz."

A droidközpont valóban ezt harsogja, a tapasztalat - még a saját udvari közvéleménykutatójuk is! - mást mutat.

Fogadd továbbra is kitörő örömmel a kormány intézkedéseit, mint ahogy az egy öntudatos alattvalóhoz illik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.23. 19:22:24

@DeMarco: "Orbánnak és a Fidesznek feltett szándéka, hogy a kiadják az ügynökaktákat.

A kormány legutóbbi rendelete szerint ami nem marad titok, az szabadon kutatható lesz, és az egykori megfigyeltek hazavihetik a róluk szóló anyagok eredeti példányait."

Gratulálok a kormánynak, hogy feltalálta a spanyolviaszt, ugyanis az érintettek eddig is megkaphatták a róluk szóló iratok másolatait. Haza valóban nem vihették, nem véletlenül: ez történészi-kutatói szemszögből nézve nonszensz, hisz akkor onnantól az az irat nem kutatható, nem elérhető. Az érintettnek miért nem elég a másolat? És egyáltalán: ha van egy iratnak mondjuk 100 érintetje (mert van ilyen, nem egy), akkor ki viheti haza? Heti váltásban adogatják egymásnak?

Ja, és nem mellesleg megszüntetik a civil kontrollt, újra a titkosszolgálatok döntenek mindenről az iratok ügyében, pl. hogy mi lehet nyilvános, tehát nem hogy nem előrelépés történik, hanem egyenesen visszarendeződés... Szóval ne csodálkozz, ha Kenediék tiltakoznak. A te nevedben is teszik, a te általad is megfogalmazott célok érdekében, még ha ez neked nem is esik le elsőre.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.23. 19:24:23

@DeMarco: "Nálunk húsz éve csúszik, pedig a rózsadombi paktum szereplői eltűntek a politikából..."

Te most komolyan hiszel a rózsadombi pakrtum legendájában?

burkina 2010.12.26. 14:41:08

@Droli: „...én is több embert vártam volna egy ilyen tüntetésre. Mi lehet az ok, az emberek érdektelenége, közönye?”
1. Az emberek be vannak caratva. (Egyik smerősöm azért nem mutatkozott manyup-ügyben, mert esetleg meglátják a tv-közvetítésben, és jön az indoklás nélküli felmondás.)
2. Mindenki a másikra vár illetve gondolja, hogy nélküle is lesznek elegen.
3. Még mindig nem hiszik el, hogy amit látnak, az már valóság, és nem jönnnek finomítások.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0