"Hagyják figyelmen kívül, amit mondok"
2011. szeptember 05. írta: Fedor

"Hagyják figyelmen kívül, amit mondok"

Beindult a Wikileaks magyar ügyeket ismertető részlege. Egyre több amerikai diplomáciai távirat kerül nyilvánosságra velünk kapcsolatban. Innen tudhatjuk, hogy Gyurcsány két mondatba összefoglalva már a 2006-os választás győztes éjszakáján előadta az öszödi beszédet az amerikai nagykövetnek, hogy teljesen hamis az a jobboldalon elterjedt vélemény, hogy az amerikai politika inkább a ballibb oldallal szimpatizál, és onnan kaptunk újabb megerősítést arról is, hogy mennyire lenéz minket a miniszterelnökünk:

A távirat szerint Orbán pragmatikus hozzáállása aggodalmat okozott vállalatvezetők körében is, de az nem derül ki a táviratból, hogy milyen cégvezetőkre gondoltak az amerikaiak. "[Orbán Viktor] legutóbbi kijelentéseit a versenyképesség fontosságáról, az adórendszer megreformálásáról és a költségvetési fegyelem fenntartásáról üdvözlik a befektetők, de különösen a vállalati vezetők aggódva emlékeztetnek a 2006-os választás előtti kijelentéseire, amikor a választási ígéreteit firtató kérdésekre válaszolva biztosította őket arról, hogy 'hagyják figyelmen kívül, amit mondok' [ignore what I say]" - olvasható a táviratban. A dokumentumból nem derül ki, hogy kik vettek részt az említett találkozón, illetve hogyan szerzett tudomást erről az amerikai nagykövetség.

Egy 2006 szeptemberi távirat is idézi egy hasonló megfogalmazást Orbántól. Ez a távirat Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgása után, de az önkormányzati választás előtt íródott, Orbán hasonló kijelentést tett különböző európai uniós nagykövetek előtt a távirat szerint. "Annak ellenére, hogy Orbán hétvégén kijelentette, hogy 'soha nem hazudtam a magyar embereknek', diplomata kollégáink tisztán emlékeznek arra, hogy a kampányban az európai uniós nagykövetekkel való találkozás során azzal bíztatott, hogy 'ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok' [pay no attention to what I say to get elected] és megígérte, hogy radikális reformokat fog véghezvinni" - olvasható a táviratban. A nagykövetség azt írta, emiatt sokan - az nincs kifejtve, hogy kik - kétkednek abban, hogy Orbán olyan helyzetben van-e, hogy az őszödi beszéd megjelenése után "megkövezhesse" Gyurcsányt.

Az nem derül ki egyértelműen, mikor történhetett a találkozó, de a szövegkörnyezet alapján a 2006-os parlamenti választás előtti kampányidőszakról van szó. Orbán 2006. szeptember 23-án az amerikai CNN-nek adott interjújában jelentette ki, hogy soha nem hazudott az embereknek. Ezzel Gyurcsány korábbi kijelentésére reagált, mely szerint valamennyi politikai párt hazudott már.

Persze semmi csodálkozni való nincs ezen, hisz az elmúlt bő egy évben számtalanszor lebukott már azzal, hogy mást mondott külföldön, mint itthon, és hogy más állt az EU-nak kiküldött hivatalos anyagokban, mint a hazai terjesztésre szánt változatban.

Kb. ennyit jelent neki a magyar választó. Csak azt kell mondani a népnek, amit hallani akar, aztán ha már megvan a hatalom, úgyis azt csinál az ember, amit akar, igaz? Hisz ezt folyik tavaly tavasz óta egyfolytában, és láthatjuk, hogy milyen eredménnyel. Akkora megszorítások elé nézünk, hogy a fal adja másikat, és ezt nem örökölték, ezt már saját erőből sikerült összehozniuk.

Az ember, aki sohasem hazudott, bizony tudatosan végighazudozta a 2006-os kampányt (is), majd hipokrita módon ugyanezért támadta az akkori ellenfelét, és mivel Gyurcsány lebukott a maga hazugságaival, ő meg nem, hát bejött neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr273204613

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem értek egyet Réthelyivel 2011.09.09. 19:55:41

 Az ötletét ragyogónak tartom, hogy adóztassák meg a diplomásokat. Megérdemlik! Hisz némelyikük néha gondolkodásra vetemedik. Ez a fülkeforradalomban felér egy szabotázzsal! Örüljenek a diplomások, hogy ennyivel megússzák.Amiben nem értek egyet a ...

Trackback: Tisztelt fülkében forradalmat csinálók! 2011.09.06. 21:10:11

Hány pofont kell még kapnotok (és sajnos veletek együtt nekünk is), hogy végre felébredjetek? Biztosan erre adtatok felhatalmazást? Biztosan abba a rublikába tettétek az ikszet, ahova az volt írva, hogy adóemelés?  Hát nem látjátok, hogy 16 hónapj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.05. 19:35:13

"ugyanezért támadta az akkori ellenfelét, és mivel Gyurcsány lebukott a maga hazugságaival, ő meg nem, hát bejött neki."
Nyilván hallotta előtte a beszédet (tényleg tudjuk már hogy kik szivárogtak?), így erre építhette fel az ellentámadást (v.ö. 2002 - elcsalt választások)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.05. 19:53:12

@vadász2: Igen, ez a Debreczeni-féle teória, és van benne logika. Csak bizonyíték nincs rá...

Vidéki 2011.09.05. 20:35:50

"amikor a választási ígéreteit firtató kérdésekre válaszolva biztosította őket arról, hogy 'hagyják figyelmen kívül, amit mondok' [ignore what I say]" - olvasható a táviratban.

A dokumentumból nem derül ki, hogy kik vettek részt az említett találkozón, illetve hogyan szerzett tudomást erről az amerikai nagykövetség?

Ki mondta azt, hogy azt mondta?

Ki látta, hogy azt mondta?

Az az amerikai nagykövetség hírszerzőjének 100 éves öreganyja az üvegszemével?

A szerző megmutatja, hogy jósolni is képes:

’ Akkora megszorítások elé nézünk, hogy a fal adja másikat, és ezt nem örökölték, ezt már saját erőből sikerült összehozniuk.”

Honnan veszi, hogy saját erőből?

Csaba László: Bizonytalanságok című cikke már az FN 2011 márc. 31. számában a ráirányította a figyelmemet a külső körülmények drámai változásaira.

Egy fontos megállapítása:

„A bizonytalanság egyik forrása a világgazdaság állapota.

Míg egy éve jogos bizakodással szemlélhettük a tőzsdei mutatók helyreállását, a termelés megélénkülését és a világkereskedelem talpra állását, jelenleg mindhárom téren veszélyek láthatók.”

Az Euro övezeten belül már három ország került súlyos pénzügyi helyzetbe.

Köztük van Írország is, amelyet sok magyar közgazdász „Kelta Tigrisként” mutatott be, miközben mi csak a „Pannon Puma” díszítő jelzőt nyerhettük el.

Ez a hatalmas bizonytalanság kiváltotta többek között a svájci frank elképesztő szárnyalását a dollárhoz és az euróhoz és ezzel párhuzamosan a forinthoz képest is.

A belső fogyasztást, a GDP növekedés egyik motorját, kikapcsolja a lakosság és az önkormányzatok hatalmas eladósodottsága svájci frank alapú hitelben és az elképesztően szárnyaló svájci frank árfolyam miatt a lakosságnak a törlesztés növekvő gondjaival kell megküzdeni.

Ahelyett, hogy a pillanatnyi fogyasztását növelné, az elmúlt évek előre hozott fogyasztásával birkózik.

Bod Péter Ákos egy interjúban ráirányította a figyelmet olyan fontos problémákra, amelyeket a szerző nem akar észrevenni:

A mi természetes növekedési rátánk, amely függ a munkaerőtől, a tőkeállománytól, az intézményi feltételektől, a piacszerkezettől, az eltartottak-aktívak arányától, a népesség egészségügyi állapotától, vagyis jó néhány gazdasági és szociális körülménytől, már a 60-as években 2-3% volt, harmada-negyede Dél-Koreának.

A növekedési lehetőségek peremfeltételeiben nem jött létre lényeges javulás.

Ha valóban gyökeres fordulat állna be a foglalkoztatásban, a lakossági megtakarítási hajlandóságban, ha érzékelhetően javulna a bürokrácia hatásfoka, és még lehetne sorolni a sok "ha"-t, akkor tartósan át lehetne lépni egy másik fejlődési pályára.

A nem tartós változattal több kormány is próbálkozott. „

„ Úgy gondolták, némi "pénzfröccsel" beindul és jobban megy a motor. Kétségtelen, a kereslet megugrása egy időre megnöveli a nemzeti jövedelmet.

Ám ha a kereslet növekedését hitel finanszírozza, akkor ez egy halasztott ügylet lesz, hiszen később jön a "fröccs" böjtje.”

Kormányaink kereslet élénkítéssel próbálkoztak.

Ilyen hatása lehetett a lakosság és az önkormányzatok korábbi hatalmas mértékű svájci frank alapú hitelfelvételeinek és az állam adóssság hatalmas arányú növelésének.

„Pártunk és kormányunk” a mértéktelenül bátran előrehozott fogyasztást, szimpátiával nézte, mert ez növelte a GDP számszerű adatait és így egy ideig lehetett a „Pannon Puma” virgoncságára hivatkozva önmagukat fényezni.

Parragh László kamarai vezető véleménye a reális, amit a Hírszerzőn részletesen kifejt:

Ahhoz, hogy a magyar gazdaság fenntartható pályára kerüljön, a gazdaság körüli rendszereket rendbe kell tenni.

Nagy kérdések:

Akiket például kiszorítanak a jóléti ellátásból, vajon alkalmassá válnak-e automatikusan az aktív munkavégzésre?

Kérdés, hogy szándékról vagy képességekről van-e szó.

Vagyis akik hosszú-hosszú ideje kiszorítva voltak a munka világából, akarnak-e újra dolgozni, vagy képesek-e az elvárásoknak megfelelni?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.05. 20:39:04

@Vidéki: "Honnan veszi, hogy saját erőből?"

Belinkeltem, tessék kattintani.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.05. 21:01:42

@Vidéki: "„Pártunk és kormányunk” a mértéktelenül bátran előrehozott fogyasztást, szimpátiával nézte,"

"Három gyerek, három szoba négy kerék?"

loláb 2011.09.05. 21:18:37

Kiváncsi voltam, hogy melyik Wikileaks távirat fog téged írásra késztetni, de tegnap délután óta biztos voltam benne, hogy ez.

Nem az, amelyikben kiderült, hogy hogyan lobbiztak Gyurcsánynál az orosz állam képviselői, felajánlva, hogyha nem tetszik a Szurgut, akkor találnak egy olyan céget a MOL pakett tulajdonosának, ami "szimpatikusabb", "eu-konformabb;" véletlenül sem az, amikor kiderült, hogy mennyire nem vették komolyan Gyurcsányt 2006 után a külpolitikája meg a vállalahatatalan lénye miatt; de még csak az sem, hogy állítólag 30 évrre előre meg akarták kötni a Türkmén gáz-orosz vezeték szerződést, megfúrva ezzel az EU-s projekt Nabuccot, és csak az amerikai külpolitika erélyes fellépésnek köszönhették, hogy 2008-ban nem kötik meg azt a szerződést.

Nem, ezek az apróságok a te ingerküszöbödet nem ütik meg, az bezzeg azonnal írásra sarkall, hogy valahol, valakiknek, állítólag azt mondta Orbán, hogy a 2006-os kampányigéreteit nem kell komolyan venni.

Nos, bármennyire is próbálod, de nem fog menni. Gyurcsány semmivel nem lesz ártatlanabb csak azért, mert Orbán hazudott. Más az ellenzéki felelősség, és más a kormánypárti, eljátszhatod a hülyét, aki ezt nem érti, de attól még a reálisan gondolkozó többség tudja ezt. Követelheti például az LMP, vagy az MSZP azt, hogy a kormány költsön 100 milliárdokat a devizahitelesek megmentésére, az emberek nagy része tudja, hogy azok az intézkedések férnek bele a költségvetésbe, amiket a komrány meghozott, enél több nem. A 2006-os kampányigéretek utólagos értékelés terén is pontosan ugyanez a kettősség a helyzet, ha tetszik, ha nem. Az ellenzék vezére akármit mondhat a kampányban, 2014-ben ti is megint lehazudhatjátok az égről a csillagokat, ahogyan azt 2002-ben csináltátok. Akkor nektek fog lejteni a pálya.

loláb 2011.09.05. 21:24:32

Ja, a ténytáras ostobaságra válaszoltam ott. Jól jellemzi ezen a téren a tájékozottságodat, hogy hivatkozási alapként kezeled azt tendenciózusan ferdítő, egyoldalú "tényeket" tartalmazó butaságot.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.05. 22:05:21

Egy nap három poszt! Fedor, úgy látom, teljes erővel belevetetted magad te is az őszi szezonba. :)

A poszttal kapcsolatban: Szerintem (remélhetőleg) azt minden épeszű ember tudta, hogy Orbán 2006-os ígéreteit nem szabad komonyan venni.

14. havi nyugdíj, kedvezményes benzinár a családoknak, meg ilyenek...

Szerencsére el is veszítették azt a választást. Bár valószínűleg nem ezen ígéretek miatt. Inkább Mikola meg Kövér miatt.

loláb 2011.09.05. 22:06:39

@Vidéki:

"A belső fogyasztást, a GDP növekedés egyik motorját, kikapcsolja a lakosság és az önkormányzatok hatalmas eladósodottsága svájci frank alapú hitelben és az elképesztően szárnyaló svájci frank árfolyam miatt a lakosságnak a törlesztés növekvő gondjaival kell megküzdeni.

Ahelyett, hogy a pillanatnyi fogyasztását növelné, az elmúlt évek előre hozott fogyasztásával birkózik."

Ez egy nagyon fontos dolog, jó hogy észrevetted.

Az egykulcsos, gyerekkedvezményes adórendszer évi 500 milliárd forintot hagyott az emberek zsebében a számítások szerint.
Ugyanakkor az ebből már eddig realizálódó 300 mrd-s haáztartási tehercsökkenés ellenére nem nőtt a fogyasztás?
De miért? Mert a gazdagok megtakarítják, és nem fogyasztanak-szól erre a jó ballib válasz. Hát nem. Két hete járta be a sajtót az a hír, hogy a magyar bankok által kezelt lakossági betétállomány 2010-hez képest NOMINÁLISAN mintegy 130 milliárddal csökkent (az elmúlt 21 évben először), tehát az, hogy az emberek megtakarították volna az egykulcsos adó által a zsebükben hagyott pluszjövedelmet, az egyszerűen nem igaz. (Igaz, vannak más megtakarítási formák is, de magyarországon az emberek 75-80%-a párnacihában, illetve lekötött betétben tartja a pénzét, tehát a befektetési alapokban, részvényben, életbiztosításban, műkincsben tartott vagyonok nagysága a bankbetétben tartott megtakarításokhoz képest nem jelentős, így nyilván nem is fordítja meg a statisztikát)

Akkor mi történt vele:
Hogyha megnézzük a lakosság (forintban kimutatott) devizahitel állományát, az stagnált tavaly év végéhez képest. Stagnált, annak ellenére, hogy a svájci frank kb 15%-kal, az euró bő 5%-kal gyengült. Tehát, annak ellenére nem nőtt a tartozás, hogy ugyan új devizahitelt már a bankok elhanyagolható mértékben nyújtanak, de a rendes törlesztés nyilvánvalóan nem ellensúlyozza a 15%-os átértékelésből eredő növekményt.

Másként fogalmazva: ha nem lenne az egykulcsos adórendszer, akkor most nem 150 ezer devizahiteles lenne bajban, hanem mondjuk 300 ezer, nem 900 milliárd lejárt, felbontás elött álló hitelszerződés lenne, hanem mondjuk 2000 milliárd.

Egy dolgot kell látni: addig nem lesz érzékelhető fogysztásbővülés, ameddig nincs kezelhető mértékűre csökkentve a devizahitel-állomány, olyan mértékűre, ahol néhány százalékos árfolyamváltozás családok ezreit teheti tönkre.
Mintahogy ebből következik az is, hogy NEM MEGOLDÁS az a fogyasztás beindítására az, hogyha több kulcsos adórendszert vezetünk be, és elvonjuk azt az 500 milliárdot a családoktól, amit az egykulcsos rendszer otthagyott.
Mert az csak a nemfizető hitelesek számát növeli, a fogyasztás nem lesz tőle nagyobb. És bőven, sokszorosan több kiadást okoz a nem teljesítővé váló hitelek miatt növekvő kockázat a devizaadósság refinanszírozásának költségágán annál, mint ami bejön a költségvetésbe abból, hogy több szja bevételt szedünk be.

DeMarco 2011.09.05. 22:15:34

@Fedor: Jók ezek a wiki-s iratok, mindenki azt lát bele amit akar...

Nekem inkább ez tűnt fel: "A diplomatakollégák azonban azt mondják, hogy vegyesek a [Fidesz] eredményei. Néhányan a Fidesz populizmusa miatt aggódnak, és többen azt érzik, hogy a Fidesz-kormány bomlasztó erő lehet a térségben, a határon túl elő magyarok iránti mély elkötelezettsége miatt"

"Az ember, aki sohasem hazudott, bizony tudatosan végighazudozta a 2006-os kampányt"

Csillagbogár, linkeld be akkor a 2006-os miniszterelnöki vitát és csámcsogjunk azon, hogy ki hazudta le a csillagokat is az égről, szemtől szembe nézve hülyének a magyarokat és ki mondott igazat... ejnye-ejnye, nyilvánvaló tényekkel nem kellene szembe menned, mert rögtön lebuksz...

Gyurcsánnyal nem ősződ volt a gond. Ott semmi más nem derült ki, csak amit addig is pontosan tudtunk. A probléma a loláb által említett dolgokkal és a többi árulásával kapcsolatos.

Vérivó Viktor · http://www.bszarszo.extra.hu/nyilatkozat.html 2011.09.05. 22:24:28

@Vidéki: igazad van, ki látta, ki hallotta? Na, na? Hol a bizonyíték? Ugye hogy sehol.

@loláb: de ha mégis van, akkor há de a gyurcsány is! a gyurcsány az mégmegjobban!!!!444!!!!

Hú, bazmeg, nem gondoltam, hogy ezt ilyen könnyű lesz megúszni.

Tallono 2011.09.05. 23:01:28

Fedor most az egyszer egyetértünk. Annyit nyugodtan leszögezhetünk, hogy Orbán egy báb, akit vajmi kevéssé érdekli a magyar emberek sorsa. Az elqurtuk táblák hátuljára rá lehet nyugodtan írni Orbán elhangzott mondatait.

@lóláb Annak, hogy nem nőtt a svájci frank alapú hitelállomány, vajmi kevés köze van az egykulcsos adó bevezetéséhez. Az egykulcsos adó miatt több marad a magasabb jövedelműek zsebében, az alacsonyabb jövedelműek kevesebbet kapnak kézhez. Ne csak a számokból kalkulálj, menj ki az emberek közé. Habár a "gyerekbarát" adórendszer segített egy keveset, de annyit ér mint halottnak a csók. Azért nem nőtt a hitelállomány, mert a bankok nem mernek már több bőrt lehúzni erről az átverésről. A bankok kb 10%-ban vettek fel devizát az általuk kiadott hitelkonstrukciók fedezésére. A többi részét belföldről, ill. betétekből fedezték. Így attól, hogy mozdul a frank árfolyama, nem kellene következnie automatikusan annak, hogy nőjön a törlesztőrészlet összege, ez csak a bank pofátlanságán és profitéhségén múlik.

Persze az, hogy nekem, vagy neked van-e igazad vajmi keveset változtat azon, hogy Orbánék átbaszták az embereket, és erre a legtöbben már rájöttek. Remélem a magyarok többségének érthető most már, amit az értelmesebbek mondtak a választások előtt: Attól, hogy a kisebbik tolvajokat választja a társadalom, még ugyanúgy megdöglünk rövid időn belül, ha nem kezdünk neki sürgősen a nélkülözhetetlen radikális változásokba: az államadósság újratárgyalása, a devizahitelesek megmentése, a cigánybűnözés felszámolása, az euroatlanti függőség megszüntetése, stb.

nemocapt 2011.09.05. 23:40:32

Most legalább látják akik erre az arcátlan szemétdombra szavaztak, hogy át lettek verve, és nem érdekli a választói véleménye. Illetve addig érdekelte amíg megválasztották.

mezga-aladar 2011.09.06. 01:31:10

na a hivatalos fides fordítás...
ok viki ezt mondta, de ezt jelenti, így gondolta:

"pay no attention to what I say to get elected"

"Nem figyelnek arra, amit mondok: hogy kiválasztott vagyok"

mezga-aladar 2011.09.06. 01:33:27

bár Hepci szerint (aki nagy fidesfan)
az eLected et értették félre... eRected et mondott...

sajnos ilyen kis elírásokon világháborúk csúsznak el

Vidéki 2011.09.06. 09:12:36

@loláb:

Korábban sok-sok éven át többkulcsos, progresszív és állítólag igazságosabb adórendszer virágzott nálunk, mégsem vetette fel az embereket a pénz.

Korábban egyébként láttam sok olyan SZDSZ-es választási plakátot, amire ez a szöveg volt írva: 18 %, Ez ilyen egyszerű.

(Egykulcsos adóról beszéltek).

Akkoriban azMSZP sem agitált az SZDSZ választási plakátját (az egykulcsos agó gondolatát) ócsárolva, sőt eltűrte, hogy „a farok csóválja a kutyát”.

Most érdekes módon ugyanezek a közvélemény deformáló értelmiségiek vadul hörögnek az egykulcsos adó hallatára.

Az egykulcsos adó gondolata a híres, neoliberális közgazdásztól, a Nobel díjas Milton Friedmantól származik, még 1960-ból.

Újkapitalista országok, élükön Észtországgal Jeffrey Sachs hatására az egykulcsos adót egymás után bevezették.

Nem lehet azt mondani, hogy ez náluk gazdasági katasztrófát okozott volna.

Ez az ötletelés, ami középpontba állítja az egykulcsos, vagy többkulcsos, progresszív és állítólag igazságosabb adórendszer alternatíváját, nem lényegbevágó kérdések irányába tereli el a figyelmet.

loláb 2011.09.06. 09:25:59

@Tallono:

"Azért nem nőtt a hitelállomány, mert a bankok nem mernek már több bőrt lehúzni erről az átverésről. A bankok kb 10%-ban vettek fel devizát az általuk kiadott hitelkonstrukciók fedezésére.

A többi részét belföldről, ill. betétekből fedezték. Így attól, hogy mozdul a frank árfolyama, nem kellene következnie automatikusan annak, hogy nőjön a törlesztőrészlet összege, ez csak a bank pofátlanságán és profitéhségén múlik."

Elárulok egy titkot: teljesen mindegy, hogy valójában miből fedezik a neked nyújtott hitelt, ha te devizában tartozol, akkor azt fordulónapon át kell értékelni a számviteli politikában lefektetett árfolyam alkalmazásával.
Ez nem opció, nem attól függ, hogy mit "mernek" a bankok, és mit nem, menynire pfátlanok, vagy mennyire érzékenyek, enynire azért ne legyél hülye.

Elhiszem, hogy ebben az országban mindenki kurvára ért a focihoz, a gazdasághoz (különösen a banküzemtanhoz), meg a felsősoktatáshoz, de azért mégsem teljesen úgy van, ahogyan azt móricka elképzeli.

loláb 2011.09.06. 09:30:05

@Vidéki:
"Most érdekes módon ugyanezek a közvélemény deformáló értelmiségiek vadul hörögnek az egykulcsos adó hallatára."

Ja, hát ez téged meglep?
Tudod mivel akarja az mszp beindítani a foglalkoztatás bővülését, mit akar az egykulcsos adó helyett bevezetni? Beszarsz: radikális munkaadói járulékcsökkentést.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.06. 17:35:07

@loláb: "Kiváncsi voltam, hogy melyik Wikileaks távirat fog téged írásra késztetni, de tegnap délután óta biztos voltam benne, hogy ez."

A gond csak az, hogy a többit nem olvastam, így nem igazán tudok véleményt alkotni róla. Amit olvastam Fletóról, azt be is linkeltem ide.

"Nos, bármennyire is próbálod, de nem fog menni. Gyurcsány semmivel nem lesz ártatlanabb csak azért, mert Orbán hazudott."

Már csak az a kérdés, hogy hol írtam ilyet? Én azt írtam, hogy Orbán ugyanolyan, mint Gyurcsány (ezt mondjuk régóta vallom, ez csak egy újabb bizonyíték).

"A 2006-os kampányigéretek utólagos értékelés terén is pontosan ugyanez a kettősség a helyzet, ha tetszik, ha nem. Az ellenzék vezére akármit mondhat a kampányban, 2014-ben ti is megint lehazudhatjátok az égről a csillagokat, ahogyan azt 2002-ben csináltátok. Akkor nektek fog lejteni a pálya. "

Nem, ez nem igaz. Elég cinikus hozzáállás (látszik, hogy kire szavazol), hogy az ellenzék hazudozhat, de csak akkor számít, ha kormányra kerül. Ezt én nem így gondolom. Az MSZP meg az LMP se mondhat hülyeségeket, hazugságokat csak azért, mert most ellenzékben vannak. 2006-ban volt esély arra, hogy Orbán nyerjen. Ha nyert volna, akkor nagyobb hülyeség lett volna a 14. havi nyugdíj, mint így, hogy nem nyert? Szerintem ugyanakkora, teljesíthetetlen így is, úgy is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.06. 17:43:34

@DeMarco: "Csillagbogár, linkeld be akkor a 2006-os miniszterelnöki vitát és csámcsogjunk azon, hogy ki hazudta le a csillagokat is az égről, szemtől szembe nézve hülyének a magyarokat és ki mondott igazat... ejnye-ejnye, nyilvánvaló tényekkel nem kellene szembe menned, mert rögtön lebuksz..."

Én pont azt írtam a posztban, hogy Gyurcsánynak is voltak hazugságai, de azért csak hajrá, nehogy levedd a szemellenzőt...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.06. 17:46:18

@Vidéki: "Akkoriban azMSZP sem agitált az SZDSZ választási plakátját (az egykulcsos agó gondolatát) ócsárolva, sőt eltűrte, hogy „a farok csóválja a kutyát”."

Kormányon minek ócsárolta volna az MSZP azokat a plakátokat, elég volt, hogy egyszerűen vette komolyan, és így nem lett belőle semmi.

Vidéki 2011.09.06. 17:54:22

Orbán ezt firtató újságírói kérdésre is válaszolt nemrég.

Sokan rosszindulattal, nem a ténylegesen elhangzott mondanivalót közlik, hanem saját felfogásukat arról, hogy szerintük mit mondott Orbán.

Értelmezésük nincs összhangban a valósággal.

Ezekre a valóságtól elrugaszkodott értelmezésekre mondta Orbán, hogy ne vegyék figyelembe.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.06. 18:05:48

@Vidéki: "Most érdekes módon ugyanezek a közvélemény deformáló értelmiségiek vadul hörögnek az egykulcsos adó hallatára."

Kérlek sorold fel, hogy hány volt SZDSZ-es hörög az egykulcsos adó ellen. Ja, hogy az MSZP-sek igen? Ők korábban se támogatták.

Én pl. alapvetően továbbra is jó ötletnek tartom, az más kérdés, hogy az időzítés talán nem a legjobb (amikor az SZDSZ ezt anno zászlóra tűzte, nem épp egy válságból próbáltunk kilábalni), és a körítő kommunikáció hazug volt, de ezt meg már megszokhattuk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.06. 18:06:20

@Vidéki: Persze, majd elismeri, hogy hazudott...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.06. 18:12:54

@bogancs: "Egy nap három poszt! Fedor, úgy látom, teljes erővel belevetetted magad te is az őszi szezonba. :)"

Véletlenül jött ez így össze. Tervezve csak a Janis Joplin-os volt, a reggeli meg a délutáni friss élmény hatására, spontán jött.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.06. 18:21:45

@loláb: Egyébként ha az általad felsorolt gyurcsányos táviratokról nem is olvastam (csak félszemmel figyeltem a híreket az utóbbi napokban), azért a Véleményvezérről belinkeltem azt az írást, amely más, Gyurcsányt nem éppen dicsérő táviratokból szemezget. Szóval próbálhatsz kettős mércével vádolni, de az erőltetett lesz...

DeMarco 2011.09.06. 18:58:32

@Fedor: "Én pont azt írtam a posztban, hogy Gyurcsánynak is voltak hazugságai, de azért csak hajrá, nehogy levedd a szemellenzőt..."

Is? A fidesz pontosan melyik kampányígéretét nem valósította meg?

Adócsökkentést? 2010.04.21-én még azon vitáztál és hisztiztél, hogy hazudtak (előre), mert nem fognak adót csökkenteni. Aztán lám mégis.

HTM-ek? Szépen átvitték és köszönhetően a normálisabb szlovák vezetésnek, viszonylagos nyugalommal fogadták, lassan rájőve, hogy ez nem is akkora katasztrófa számukra.

Új Alkotmány? Sztálini törölve, régi-új létrehozva.

MOL-pakett? Visszaszerezték.

Deviza-hitelesek? Már nem lehet devizában eladósodni, számtalan egyéb intézkedés, moratóriumok, csúsztatott törlesztés, stb.

Cégek adójának egyszerűsítése? Megtörtént.

Reformok? Haladnak, úgy ahogy. Az egészségügyi kassza évek óta először plusszos.

Államadósság? Legalább küzdenek ellene, imf kibaszása.

Rend? Három csapás. De láthatóan még ez is kevés...

Szélsőségesek? Parkolópályán.

Lécci mesélj, melyik kampányígéretük volt hazugság? (És még van három évük..)

Kin is van a szemellenző?

Gyakorlatilag minden amit a kampány előtt, során és után elvártunk, szerettünk volna teljesítették. Még a sarkalatos törvények és az elmaradt reformok váratnak magukra. Gyanítom mozgalmas lesz az ősz...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.06. 20:13:26

@DeMarco: Persze, vannak, amiket betartottak (még azt is, amit meg se ígértek, mert új alkotmányról pl. nem volt szó), de a legtöbbször amit betartottak, abban sincs köszönet, pl. neked lehet, hogy az "imf kibaszása", vagy a MOL plakett megvásárlása sikertörténet, de ezt a véleményedet finoman szólva is nem osztja mindenki, ráadásul ígértek itt plusz százmilliárdokat sok mindenkinek az egészségügytől az oktatásig, de eddig valahogy ez nem került elő, mert már akkor is lehetett tudni, hogy nincs alapja (közbevetve: emlékeim szerit az OEP Horváth Ágnes alatt is pluszban volt). És ugye a legfőbb ígéret az egyszeri és nagyarányú adócsökkentés volt. Hát én ezt sehol nem látom, csak néhány apró lépést (szerencsére, teszem hozzá).

Másrészt meg nem csak ígérgetéssel lehet hazudni, hanem azzal is, hogy milyen rémhíreket terjesztenek, hogy összeomlik a gazdaság, hogy rombolás folyik, semmi fejlesztés, meg a többiek (tudom, szerinted ez így is volt). De valahogy még se kellett új költségvetést csinálni kormányváltáskor, bármennyire is azzal ijesztgettek a 2010-es költségvetés elfogadásakor, hogy tavasszal összeomlik az ország, és emberek fognak meghalni Bajnaiék miatt.

Harmadrészt meg nem csak kampányban lehet hazudni...

De azért te csak örülj tovább a kormánynak.

tlvajferi 2011.09.06. 21:26:15

miután a vikilíksz alapítót koholt vádak alapjám már rég lecsukták, elképzelhető, hogy az oldalt azóta a cia vagy moszad üzemelteti
:-)
úhogy ..

DeMarco 2011.09.06. 23:11:35

@Fedor: Meg is válaszoltad magadnak, ami nem csoda ennyi idő után.

De én akkor is szeretek rápörögni a mol pakett átjátszására a ruszkiknak ami szimpla hazaárulás, legalábbis az én szememben. A wikileaks-es iratok ezt most még jobban alátámasztották. Mennyi bizonyíték kell még neked?
Ráadásul még tetőzte is a majdnem aláírt 30 éves Déli Áramlat szerződéssel. Emlékezzünk csak, milyen sanda volt a gyanú, már akkor is fletó leendő állására a vezeték igazgató tanácsában...

"(közbevetve: emlékeim szerit az OEP Horváth Ágnes alatt is pluszban volt)"

Csak ne emlékeztess rá! Megint elfogyott a héten az algopyrin, ezt sosem fogom megbocsájtani annak a ***-nak!! Remélem elkap vmi migrénes rohamokat...

"Harmadrészt meg nem csak kampányban lehet hazudni..."

Valóban. Lehet egyfolytában is, 8 évig, reggel-délben-este...

"De azért te csak örülj tovább a kormánynak."

Jah. Örülök is. Megvan rá minden okom.

Pedig néha nekem is vannak fenntartásaim. Az az érzésem, hogy NEM-el fogunk szavazni Palesztinára. Ezzel ellentétesen szavazunk, mint a világ nagy része, sőt Európa nagy része. De egyrészt biztosan jó sok kenőpénzt beígértek, másrészt az egyébként általam nagyrabecsült külügyminiszter most hátrányt jelent, nem előnyt... Kár érte, mert ezzel jó sok arab állam fog haragudni ránk, meg néhány Európai fog megint lenézni...
Nem véletlen, hogy egységes Európai irányt akarnak, mert félnek a következményektől, ezért inkább elsikálnák, hogy legyen kire mutogatni...

loláb 2011.09.07. 08:54:23

@Fedor: "A gond csak az, hogy a többit nem olvastam, így nem igazán tudok véleményt alkotni róla. Amit olvastam Fletóról, azt be is linkeltem ide."

Vicces, hogy véletlenül éppen azt a távirat került a látókörödbe, ami "nem tesz hozzá" a róla kialakított képhez, a már-már hazaárulással felérő ügyekről tudósító diplomáciai jelentések sajnos elkerülték a figyelmedet.

Nem biztos, hogy kizárólag az indexből (és a holdudvar blogokból) kell tájékozódni, mert akkor könnyen elkerülheti a figyelmed néhány ügy, amiről ott egy sor nem sok, annyi nem jelent meg.
Például egy sort nem írtak a tavaszi Heller-levélről, mint ahogy most a Kertész Ákos cikk sem gondolták, hogy az tudósításra érdemes.
Természetesen a türkmén gázprojektről, és az orosz-magyar kormányközi egyeztetésekről (melynek témája a MOL pakett) sem lehetett egy betüt olvasni ott.
Segítek: az Origo feldolgozza az összes wikis táviratot.

"Nem, ez nem igaz. Elég cinikus hozzáállás (látszik, hogy kire szavazol), hogy az ellenzék hazudozhat, de csak akkor számít, ha kormányra kerül. Ezt én nem így gondolom. Az MSZP meg az LMP se mondhat hülyeségeket, hazugságokat csak azért, mert most ellenzékben vannak. 2006-ban volt esély arra, hogy Orbán nyerjen. Ha nyert volna, akkor nagyobb hülyeség lett volna a 14. havi nyugdíj, mint így, hogy nem nyert? Szerintem ugyanakkora, teljesíthetetlen így is, úgy is."

Tök egyértelmű, hogy a mindenkori ellenzék nem rendelkezik azzal az információs bázissal, azzal a szakértői támogatással, amivel a mindenkori kormány, kormánypárt rendelkezik. Egy ellenzéki kampány alatt a kormányzásra készülő miniszterelnök jó esetben a tárcavezetők személyével számolhat, és nem hogy a különféle, részterületekhez értő osztályvezetők, főosztályvezetők személye nincs meg (így nem rendelkezik, a kampányban tehát nem is építhet a tőlük jövő információra sem)
de még államtitkári szintig sem lát le.
Éppen ezért, mivel egy ellenzéki párt mögött csak az aktivisták, néhány szakértői csoportocska áll, a kormány mögött pedig a teljes államigazgatás, irreális, és buta elvárás az, hogy a két fél a kampányban azonos minőségű, (a választók döntését befolyásoló) információ nyújtására lenne képes.

Ezért van különbség a két fél felelőssége között, és ezért lehet megkövezni azért a kormányt, ami a mindenkori ellenzék részéről belefér.

"Linkelhettem volna ezt is, ha már akkor kint lett volna"
Sajnos nem sokkal jobb ez sem. Itt már ugyan mellesleg megjegyzik, hogy van valami Széll Kálmán terv, aminek 550 milliárdot kellene megtakarítania, de gyorsan hozzá is teszik, hogy ezt megvalósítási kockázatok övezik.
Miközben 3 napja attól hangos a gazdasági sajtó, hogy 21 év óta kb először többletes az OEP, nem is kevéssel... Na vajon mi a tököm miatt?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.07. 09:21:08

@loláb: "Nem biztos, hogy kizárólag az indexből (és a holdudvar blogokból) kell tájékozódni, mert akkor könnyen elkerülheti a figyelmed néhány ügy, amiről ott egy sor nem sok, annyi nem jelent meg."

Nem csak onnan tájékozódom. Csak az az elmúlt egy hétben leginkább sehonnan se tájékozódtam. Talán észrevetted, hogy a bloghoz se nagyon nyúltam ezidő alatt. Az, hogy most ez eljutott hozzám, csak annak köszönhető, hogy elkezdtem újra híreket olvasni.

"Ezért van különbség a két fél felelőssége között, és ezért lehet megkövezni azért a kormányt, ami a mindenkori ellenzék részéről belefér."

Nem. Nyilvánvalóan teljesíthetetlen hülyeségeket ígérni ellenzékből sem elfogadható, lásd. pl. 14. havi nyugdíj 2006-ban, vagy többszázmilliárd ígérete az egészségügynek, oktatásnak tavaly. És az se igaz, hogy semmi rálátásuk nincs az ügymenetre, hisz a parlamenti bizottságokban (ahol régebben minden törvénytervezet átment, és a tagok háttéranyagokhoz is hozzájuthattak - na ez ma már nincs így) mindenhol ott ülnek az ellenzéki képviselők is, hogy mást ne mondjak, 2002 é 2010 között a Költségvetési és pénzügyi bizottság elnökét úgy hívták, hogy Varga Mihály...

loláb 2011.09.07. 10:15:26

@Fedor:

"És az se igaz, hogy semmi rálátásuk nincs az ügymenetre, hisz a parlamenti bizottságokban (ahol régebben minden törvénytervezet átment, és a tagok háttéranyagokhoz is hozzájuthattak - na ez ma már nincs így) mindenhol ott ülnek az ellenzéki képviselők is"

Nem azt mondtam, hogy semmi rálátásuk nincs, hanem az, hogy sokkal, összehasonlíthatatlanuk kevesebb rálátása van.
Hiába kapják meg a háttéranyagokat, nyilvánvalóan nem tudják végigellenőrizni a számításokat, erre egy parlamenti párt szakértői stábja képtelen.

A nagy hülyeségeket esetleg kiszúrják, de arra, hogy reális-e a tűgyüszüfütyülő adójának megemeléséve behozni 13,5 milliárd forintot, és ez mekkora inflációs pluszt, fogyazstáscsökkensét okoz, tehát milyen más módon vesz ki, vagy tesz bele a költségvetésből/be pénzeket- ezt egy bizottsági tag úgysem fogja tudni megítélni, ehhez még az ő általuk kapott információ is kevés.

"ahol régebben minden törvénytervezet átment"
A bizottságokon most is átmegy minden törvénytervezet, csak az nem, amit házszabálytól eltéréssel vesznek napirendre, de ehhez 4/5-ös szavazat kell.

Az ellenzéki módosítókat régen is hasonló vehemenciával kaszálta el az aktuális bizottság, de ez teljesen mellékszál, kurvára nem tartozuik ide.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.07. 10:20:10

@loláb: "A bizottságokon most is átmegy minden törvénytervezet"

Persze, nagyjából fél nap alatt, rengeteg időt hagyva az ellenzéki felkészülésre...

Vidéki 2011.09.07. 10:29:39

Nagy költőnk versében (Ha férfi vagy, légy férfi) ezt írja:

„Minden Demosthenesnél szebben beszél a tett.”

Orbán Viktor is ebben az összefüggésben beszélt a szavak és tettek viszonyáról.

Persze a propagandisták, akik azért kapnak fizetést és célprémiumot, hogy lejárassák az új miniszterelnököt, vadul belemartak a témába, szokásos módszerükkel, hogy egyes szavakat kiragadtak, másokat elhallgattak.

Ha nagy költőnk élne és politikai pozíciót vállalna, ezek a z elvadult propagandisták vadul hörögve támadnák ezt a sorát is:

„Minden Demosthenesnél szebben beszél a tett.”

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.07. 10:38:36

@Vidéki: Jaj, annyira unalmas már, hogy aki kritizálni mer, az csak fizetett propagandista lehet...

Egyébként meg a tettekre se lehet igazán büszke, se ami demokráciát illeti, se ami a gazdaságot, szóval ezzel se dicsekednék a helyében annyira.

loláb 2011.09.07. 14:10:03

@Fedor:
"Persze, nagyjából fél nap alatt, rengeteg időt hagyva az ellenzéki felkészülésre..."

Nekem nem rémlik, hogy valaha lett volna olyan parlament, ami alatt az ellenzék ennyit nyavajgott volna, hogy így nem bírják a tempót, úgy nem bírják a tempót, pedig nyilván a rendszerváltás után, vagy az uniós jogharmonizáció korában pöppet nagyobb volt a tempó.

Talán igaza lehetett annak a szoci képviselőnek (talán Szanyi volt, de lehet, hogy Kiss Péter, nem emlékszem már), hogy a képviselőtársai elszoktak a munkától, megszokták, hogy az apparátus a kezük alá dolgozik. Fel kéne venni a fordulatot, nem nyivákolni.

Ha meg lehet írni egy javaslatot x idő alatt, akkor el is lehet olvasni abban az időben, ami rendelkezésre áll.

Másfelől pedig nem értem, hogy neked, -aki bevalottan nem szimpatizálsz a mostani ellenzéki pártok közül egyikkel sem- miért kell a szervezeti, munkaszervezési problémáikkal foglalkoznod? Mi a picsát érdekel téged, hogy hogyan készülnek fel? Kapnak egy valag pénzt szakértőkre, lopnak is eleget ahol tudnak, oldják meg, vagy tűnjenek el, és adják át a helyüket olyanoknak, akik bírják a tempót.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.07. 14:12:28

@loláb: A cinizmusod néha tényleg elképesztő...

loláb 2011.09.08. 08:07:39

@Fedor:
Ha értelmes választ nem tudsz adni, akkor mindig a cinizmusomat hozod fel.

De persze én ne vádoljak kettős mércével, relativizálással, amikor kettősen mérsz, relativizálsz, mert az neked sértő...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.08. 10:25:03

@loláb: Komplett törvényeket nyomnak át pár óra alatt, semmi felkészülést se hagyva az ellenzéknek, önálló képviselői indítványként benyújtva, hogy kikerülhessék a kötelező egyeztetetést, és rendszeresen hajnali órákra időzítve a "vitát", és amikor ennek a gyakorlatnak a védelmét cinizmusnak nevezem, akkor kettős mércével vádolsz? Miért, melyik más kormány alatt volt hasonló gyakorlat?

gabesz: 2011.09.08. 13:57:23

Kár , hogy nem volt előbb Wikileaks. Nyilván az aktuális politika és aktuális kormány erő sokkal jobban foglalkoztat mindenkit mint az ellenzék. Elvégre , az éppen hatalmon lévő kormány intézkedései és erkölcsi mivolta jobban befolyásolja a napjainkat és aktuálisan ez a meghatározó. Szal azok akik azt kifogásolják miért a kormányt éritől Wikileaks írások vannak kiemelve, hát ezért. Az ellenzék -MSZP -megbukott, SZDSZ eltűnt, lejárt lemez.
De ha valakinek az nem szúr szemet, hogy egyik kutya másik eb, azzal nagyon nagy baj van. Akinek meg a Wikileaks kell, hogy ezt felismerje, azzal még nagyobb baj van.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.09.09. 23:13:39

"hamis az a jobboldalon elterjedt vélemény, hogy az amerikai politika inkább a ballibb oldallal szimpatizál"

Heh, akarod mondani hamis az a közhely (jobb és baloldalon), hogy a Nyugat a ballibeket tartja valamire Orbánt és a Fideszt pedig szőrös-büdös bunkónak.

Valójában ugyanolyan szánalmasnak tartanak minden magyar politikust és magyar embert.

De ügyesen kihoztad, úgy hogy a tanulság az legyen: a jobberek megint elszúrták.

A többiben meg egyetértek. Ezért is nem szavaztam 2006ban a Fideszre.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.09.09. 23:16:41

"Mindenfajta udvariasság nélkül néven nevezték a problémákat, legyen szó a kormány tehetetlenségéről és csak mímelt nyugati elkötelezettségéről, vagy éppen Gyurcsány nárcizmusáról és bizarr Putyin-imádatáról."

Erről is írhatnál egy posztot.
Kire is szavaztál 2006ban? Csak ki ne derüljön, hogy a Putyin-fan koalícióra!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.09.10. 09:02:19

"Ha meg lehet írni egy javaslatot x idő alatt, akkor el is lehet olvasni abban az időben, ami rendelkezésre áll."

Ezzel csak az a gond, hogy pl egy új törvény manapság úgy jön ki a KÖZLÖNYBEN!, hogy nem rendelkezik róla, melyik előző törvényt hatálytalanítja, azaz jelenleg akár két paragrafus is hatályos egy témában, amik esetleg egymásnak ellent mondanak.

Az, hogy helyesírási hibáktól hemzseg a közlöny is....

Hogy a törvényekben néha az összetett mondatokban nincsen vessző, ezáltal törvényileg is megvalósul a hangsúlyos törvényértelmezés.
( A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem. )

Tallono 2011.09.13. 11:34:45

@loláb: Bocsánat, hogy csak most válaszolok, elfoglalt időszakom volt mostanában.

Először is pontosítanám magam, a deviza-forint hitelkihelyezése összesítve a bankoknak arányaiban 17,5%-82,5%, számszerűsítve 1620 milliárd forint, és 7617 milliárd forint. A pontosság kedvéért írtam le, az előző egy becsült adat volt.

Nos, én azt értem, hogy a bank könyvelési-, és üzletszabályzata így tartja nyilván a hitelkihelyezéseit, de ez számára semmi más csak profit, ebből nem lesz forrás hiánya. Ergo attól, hogy az általa preferált devizának nő az árfolyama, csak annak kellene következnie, hogy nem vesz fel belőle annyit, vagy magasabb árfolyamon nyújtja a devizahiteleit az emelkedés után jelentkező ügyfeleinek. Attól, hogy megemelkedik az árfolyam, még mindig nem kellene következnie, hogy a már meglévő hiteleseknek nő a tartozása, mert a banknak az ő hiteleikkel kapcsolatban nem kéne, hogy legyen plusz költsége. Valóban éri a bankot veszteség, de ehhez a veszteséghez mi köze van az ügyfeleknek?

lóláb megmondom őszintén jelenleg pénzügy-számvitelt tanulok a BGF-en, elismerem, hogy nem biztos, hogy átlátom a kérdést minden aspektusából, de az eddigi információk alapján, ami eljutott hozzám a devizahitelezéssel kapcsolatban, nem értem miért szükséges áthárítania a banknak a veszteségét a devizahitelesekre, és a kormány miért ne tehetné lehetővé a felvétel időpontjában érvényes árfolyamon való újbóli törlesztést. Ebbe a bankrendszernek nem kellene szükségszerűen beleroskadnia, és végképp ennek a folyamatnak nem kellene magával rántania a gazdaságot, ez egyszerűen hazugság.

DeMarco 2011.09.13. 19:08:23

gyurcsány fegyenc megindul az ügyészség felé... szép napok ezek...

A Jobbikos képviselők beszólásai aranyat értek... :))

Na erről írjál posztot... :)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.13. 19:27:57

@DeMarco: Az ügyészség (és az őket fentről instruálók) meg megindultak egy irtó nagy pofára esés felé:

"Az ügyészség a saját maga által írott tankönyveknek mond ellent, amikor Gyurcsány Ferencet hivatali visszaéléssel akarja gyanúsítani"

Bócz Endre nyugalmazott fővárosi főügyész

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=132715

Amúgy meg meg már megírtam erről a véleményem korábban:

fedor.blog.hu/2011/05/09/nem_kene_a_ripacsbol_martirt_csinalni

De ha gondolod, a kedvedért újra összefoglalom: ezzel a nevetséges váddal a kormány irtó nagy öngólt fog lőni...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.09.13. 21:08:35

Hallgattam délután a Klubrádióban a nyugalmazott főügyészt. Egy nagyon jó mondata volt.

Fel kell mentsék, ha elolvassák a törvénykönyveket, és betartják az abban leírtakat. Volt már ilyenre példa.

Bocs, hogy nem szó szerint idéztem.

DeMarco 2011.09.13. 21:18:41

@Fedor: Majd meglátjuk. Hullottak már politikusok mostanában... nyilván nem lesz könnyű börtönbe zárni.
De ha már úgysincs védelem alatt, akkor itt lenne az idő egy komolyabb ügyészi vizsgálatnak a MOL hazaárulás ügyében. Ha már annyira szeret a wikileaks-re hivatkozni, akkor ez fordítva is működhet...
De akár 2006-ért is mehetne egy ügyészségi vizsgálat. Vagy a nyílt ellenkampányért a kettős állampolgársági szavazás miatt. Vagy a rohamosan megnövelt államadósságért, vagy, vagy, vagy...annyi ötletem lenne .
Egyszerre kellene megindítani ezeket, aztán egyet-kettőt csak rá lehetne bizonyítani...

DeMarco 2011.09.13. 21:29:21

@Fedor: Egyébként meg nem a bűn elkövetése kérdéses. Csupán az a kérdés, hogy rá tudják-e bizonyítani. Sokan reméljük, hogy igen. És sokan reméljük, hogy a többi ügyben is történik végre előrelépés. Mert Sukoró csak kispálya.
Kispálya - kis elégtétel.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.09.13. 22:34:58

@DeMarco:
"Egyébként meg nem a bűn elkövetése kérdéses. Csupán az a kérdés, hogy rá tudják-e bizonyítani. "

Tehát bűnös.

Viszont aki bűnös, annak a bűnösségére van bizonyíték, elvégre minden ember ártatlannak tekinthető, amíg bűnössége nem bizonyított.
Feltéve ha nem maradtam le egy újabb visszamenőleges hatályú forradalmi törvényről.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.14. 08:27:28

@DeMarco: "itt lenne az idő egy komolyabb ügyészi vizsgálatnak a MOL hazaárulás ügyében. Ha már annyira szeret a wikileaks-re hivatkozni, akkor ez fordítva is működhet...
De akár 2006-ért is mehetne egy ügyészségi vizsgálat. Vagy a nyílt ellenkampányért a kettős állampolgársági szavazás miatt. Vagy a rohamosan megnövelt államadósságért"

Jaj már, megint a vágyaid... Párszor már átbeszéltük, hogy

1. A MOL ügyben nem történt hazaárulás
2. Amiket felsorolsz, azok bizonyíthatják politikai alkalmatlanságát, de egyik sem büntetőjogi kategória, mert nem köztörvényes bűnök, csak politikai hibák, amelyeket egy demokráciában megtorolni csak pozíció- és hatalomvesztéssel lehet, ami viszont már megtörtént. Én remélem, hogy Gyurcsány sose kerül már vissza a hatalomba, de Orbánék az elvakult gyűlöletük által vezérelve most pont azon dolgoznak, hogy ne így legyen.

DeMarco 2011.09.14. 08:35:54

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Viszont aki bűnös, annak a bűnösségére van bizonyíték, elvégre minden ember ártatlannak tekinthető, amíg bűnössége nem bizonyított."

Nyilván van is bizonyíték. Csak nem biztos, hogy az ügyészségnél...

Az, hogy valaki elkövetett egy bűnt, avagy sem, nem mindig van kapcsolatban a perének végkimenetelével. Attól még, hogy nem képesek megfogni még nem jelent ártatlanságot. A tettet elkövette, csak éppen menet közben a bizonyítékokat is eltüntette. Vagy a vádlók nem képesek hozzájutni a megfelelő infókhoz. Hány olyan ügy volt már ahol minden elég egyértelmű volt, mégis boldogan távoztak a bűnősök, esetleg vmi látszat büntit kaptak, néhány zsebpénz befizetésével. Meg hány olyan ahol a politikai alkuk miatt elsikkadtak az ügyek.
Itt sem a tett elkövetése kérdéses. A kérdés csak az, hogy az ügyészség fel tud-e sorakoztatni megfelelő bizonyítékokat. Tippem szerint nem, fletó is boldogan fog kisétálni rövidesen. Tudja ezt mindenki. Ugyanakkor Al Caponét is adócsalásért csukták le, hát bejöhet egy ilyen kis ügy is. Nyomatni kellene a többi húzósabb ügyet is és előbb-utóbb valamelyikbe beletörne a bicskája.

Félreértés ne essék. Csupán az igazságérzetünk helyreállítása érdekében lenne szükség egy komoly perre ami büntivel zárul. No meg persze hatalmas elégtétel...

DeMarco 2011.09.14. 08:44:13

@Fedor: Szerinted. Gondolom neked sem meglepő, hogy nagyon-nagyon sokan nem így látjuk... Vannak 75-en + 55-en akik egyetértenek veled, meg vannak néhány millióan akik nem.

Hazaárulást pedig nem politikailag szokás torolni, hanem sok évi börtönnel.

Egyébként meg sok vágyam volt és a legtöbb már teljesült, néhány pedig a legjobb irányba halad...

Például a mostani bejelentések közül a kedvencem az lett, hogy az a vállalkozó aki jelentős tartozással dönt be céget, az utána nem kaphat új cégszámot. Ezt már a rendszerváltáskor meg kellett volna lépni, de sosem késő.

DeMarco 2011.09.14. 08:49:38

@Fedor: Hipotetikus kérdés: fletót lecsukják akármiért. Az emberek helyeselni fognak?

Tegnap megkérdezte, hogy bűnös vagyok-e? Csak úgy zúgott, hogy IGEN... Ez a falakon kívül hatványozottabban jelentkezne. Egy pedofilnál sem megoldás, hogy a bűn elkövetése után azt mondjuk neki, hogy ezentúl nem mehetsz iskola közelébe...le kell csukni, távol tartani a társadalomtól és elrettenteni a többit...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.14. 09:18:23

@DeMarco: "Az emberek helyeselni fognak?"

Az emberek nagy része utálja Gyurcsányt, és ezért helyeselnének, de ettől még a koholt vád koholt vád marad, és abból nem születhet jogszerű ítélet...

DeMarco 2011.09.14. 12:41:26

@Fedor: A vád nem koholt, ez hülyeség, ne is terjeszd, mert csak kiröhögnek.
Jogszerű ítélet is születhetne. Az más kérdés, hogy nem fogják tudni rábizonyítani. Bár rátudnák. Sajnos a tapasztalatok alapján, nem valószínű, hogy elítélik. De a bizonyítás hiánya még nem jelent ártatlanságot. Az olajos ügyekben sem születtek komoly ítéletek, sőt még a felszínt is éppen csak megkaparták, de attól még azok megtörténtek igaz?
Azt kell bizonyítani, hogy képes a mai jogállam megfelelően működni és lecsukni a bűnősöket, még akár a min.elnököket is, ha úgy adódik. A demokrácia nagy diadala lenne és persze nagy elégtétel is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.14. 12:50:06

@DeMarco: Ez neked komoly vád? Ne röhögtess már. Az visszaélés, hogy megkérdezte, hogy jogszerűen kivitelezhető -e a telekcsere? És bűntény az, ahol senkit nem ért kár?

DeMarco 2011.09.14. 14:56:34

@Fedor: "Az visszaélés, hogy megkérdezte, hogy jogszerűen kivitelezhető -e a telekcsere? És bűntény az, ahol senkit nem ért kár?"

Saját magadat buktatod le folyamatosan. Akárhányszor szóba kerül, te mindig vadul tagadod fletó szimpátiádat. Ugyanakkor egyfolytában ennek az ellenkezőjét mutatod. Bort iszik, vizet prédikál?

"koholt vád" vagy a fentebbi két idézet a bűnelkövető !! szájából hangzottak el. Már bocs, de kit érdekel mit mondd?? Még normális esetben sem foglalkozunk azzal ami elhagyja a száját, mert érdemtelenné vált erre, de a saját büntetőperében meg különösen érdektelen, hogy miket hazudozik össze...

Csak azért nem érte kár az államot, meg az embereket közvetlenül, mert Fa Nándor és a helyiek időben léptek és végül a Fidesz is lendületbe jött az ügyben. De érhette volna az ellenállás nélkül és egy gyilkossági szándékot is lehet büntetni, meg egy készülő merénylőt is le lehet kapcsolni, nem kell megvárni amíg megteszi a cselekményt.
Csak ismételni tudom magam, itt nem az a kérdés, hogy volt-e visszaélés, meg bűntény, mert egyértelműen volt. Csak az a kérdés, hogy kap-e ezért büntetést, rá tudják bizonyítani, vagy sem.

Van saját véleményed is, vagy csak a vádlottét szajkózod?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.14. 15:21:27

@DeMarco: Az még nem a szimpátia jele, ha nem szeretném, hogy koncepciós perek legyenek, és az se, ha egy hülyeségről én is azt mondom, hogy hülyeség, meg Gyurcsány is. Ez a vád, amivel illetik, nevetséges. Ha lenne egy megalapozott vád, amiről nem ordít messziről, hogy mennyire izzadságszagú, egy szavam se lenne, sőt, most is azt mondom, hogy ha már elkezdték, most már csinálják is végig, aztán majd essenek pofára, de nagyon.

Kár amúgy nem lett volna akkor sem, ha megvalósul a beruházás. A telekcseréről több, független szakvélemény is született, egy állítja mindössze, hogy előnytelen lett volna, mit tesz isten, az ügyészség csak azt veszi figyelembe. De még ha lett is volna aránytalanság: messze eltörpült volna a haszon mellett, amit ez a beruházás az országnak hozott volna. azt még legmesrészebb vádak se említik, hogy Gyurcsányéknak ebből bármilyen személyes haszna származott volna. Akkor meg milyen visszaélésről beszélünk? A Velencei taviak életét valóban felforgatta volna a megnövekvő forgalom, részükről érthető, ha ellenezték, de ettől még nem lett volna bűntett, ha megvalósul, ellenben munkahelyeket teremtett volna, és felélénkítette volna az idegenforgalmat, pluszbevételeket hozva az országnak. Gyalázatos bűntett, tényleg.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.14. 15:31:13

@DeMarco: "Egy ügyészségi határozat szerint megkérdőjelezhető az a szakértői értékbecslés, amely a Sukoró-ügyben az állam részéről 1,3 milliárd forintos vagyonvesztést feltételezett – tájékoztatta Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatója az MTI-t szerdán. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint az ügyészség a szakvélemény kiegészítésére hívta fel az ingatlanszakértőt.

Császy Zsoltot – az ügy egyik gyanúsítottját – mint elmondta, a napokban arról tájékoztatta az ügyészség, hogy egyik határozatában választ vár arra, hogy a sukorói telekcsere eredeti értékbecslésének megalapozottságát megkérdőjelező 2009-es szakértői vélemény miért nem vette figyelembe a hatályos jogszabályokat."

index.hu/belfold/2011/09/14/ketes_szakvelemenyen_alapul_a_sukoro-ugy/

Alakul az égés, alakul :-)

Tallono 2011.09.14. 16:12:40

@DeMarco: Hazaárulást kötéllel szokás büntetni, nem börtönnel. Ez mindig is így volt, és most is így van a világ értelmesebb részén (Rosenberg-házaspár az USA-ban)...

DeMarco 2011.09.14. 16:13:44

@Fedor: "Az még nem a szimpátia jele, ha nem szeretném, hogy koncepciós perek legyenek"

Erre kiabálták tegnap a parlamentben a Jobbikosok abszolút jogosan, hogy 2006-ban koncepciós perek tömege zajlott, csak akkor fletó volt a vádló. Még ha koncepciós per lenne (nem az), akkor is csak azt kapná, amit ő maga alkalmazott előszeretettel pár évvel ezelőtt. Aki másnak vermet ás...

"ha egy hülyeségről én is azt mondom, hogy hülyeség, meg Gyurcsány is"

De te konkrétan fletó szavait másoltad ide, szó sincs saját kútfőről, vagy érvekről. Egy az egyben benyelted a hazugságait, vakon bízva benne.

"most már csinálják is végig, aztán majd essenek pofára, de nagyon."

Még az a jó, hogy nem fletónak drukkolsz...bár ezt valamiért nem hiszem el... :)

Hagyjuk már ezeket az úgynevezett "szakvéleményeket". Csak pénz kérdése és olyan lesz amilyet akarsz... A bűntettet onnan támadják, hogy egy vállalkozói kört hoztak kizárólagos helyzetbe, kizárva a pályáztatást, egy olyan telekcserét hagytak jóvá, ahol súlyos értékkülönbözet miatt kár érte az államot és jogtalanul nyilvánították elsődleges priorítás alá, ráadásul a fentiek kitudódása után és a növekvő ellenállás ellenére.
Nem gondolom, hogy égés lenne valakit megpróbálni lecsukni, ha bűnt követett el. Az lenne égés, ha meg sem próbálnák...

Tallono 2011.09.14. 16:20:20

@DeMarco: Mint a Wikileaks is bizonyítja, és tudjuk már elég régóta (Rózsadombi-paktum, Soros ösztöndíjak, stb.) hogy Orbánék nem fogják börtönbe zárni Gyurcsányt, mert utána buknának velük ők is. Fletó szépen nyilvánosságra hozná az összes közös mutyit, meg hátsó alkut, amit Orbánékkal a 20 év alatt elkövetettek. Ez az Gyurcsány bíróság elé citálása, csak a szokásos narancsos-vöröses-dávidcsillagos politikai színjáték. Ha el is jut az ügy bírósági tárgyalásig, majd jól felmentik a haver bírók, és akkor mindenki pofájába tolja, hogy na ugye ártatlan vagyok, teccik érteni? A hétszázát, kurvaország, engem hogy meghurcoltak, pedig ártatlan bárányka vagyok... Be ne dőlj már a bábjátéknak, annyi ilyet láttam már ebben a 20 évben, hogy őszintén unom.

Tallono 2011.09.14. 16:31:59

@Fedor: A velencei beruházást egy izraeli ingatlan spekuláns és az üzleti-haveri köre tervezte. Palesztinában is így kezdték, felvásárolták először a jó, vízparti helyeket, aztán jöttek a tankokkal. Nézz meg egy Balaton környéki, és Pest megyei fejlesztési térképet. Én láttam, a Parlamentből mutatta egy képviselő. Sorozatosan vásárolják fel Pereszék a fejlesztési szempontból a jó helyeket golfpályának, lakóparknak, sportpályának álcázva, de minő érdekes senki nem lakik a lakóparkokban, senki nem használja a sportpályákat. Még! Azért bűnös Gyurcsány, Bajnai (és Orbán, nála is próbálkozott Blum korábban), mert átjátsszák a hazánkat más ország állampolgárainak. És ez már nem egyszerű bűncselekmény, hanem hazaárulás... Úgyhogy ne gyere a "munkahelyeket" teremtenek, meg "turistákat" hoznak szöveggel, mert az őslakos magyaroktól elveszik a vízparti életteret és marad a takarító meg a rulettasztalkezelő munka...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.14. 17:11:57

@DeMarco: "Még az a jó, hogy nem fletónak drukkolsz..."

A jogállamnak drukkolok, és az ezesetben Gyurcsány mellett áll.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.14. 17:15:06

@Tallono: Bocs, de ezzel az antiszemita lázálommal nem kívánok vitatkozni. Nem tudok olyan embert komolyan venni, aki hisz a rózsadombi paktum meséjében...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.14. 17:16:51

@Fedor: Egyébként van új poszt, és kérésednek megfelelően :-) többek közt erről is szól.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.09.14. 22:28:26

@DeMarco:

Félreértés ne essék. Csupán az igazságérzetünk helyreállítása érdekében lenne szükség egy komoly perre ami büntivel zárul. No meg persze hatalmas elégtétel...

Az én igazságérzetemet az állítaná helyre, ha nem lebegtetnék a dolgot, hanem fogják perbe, vegyék elő amijük van, olvassák el a BTK-t, és tartsák be.

Az ítélet az igazságérzetem szempontjából irreleváns.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0