Az 1988. március 15-i tüntetés 1956 óta a Kádár-rendszer addigi legnagyobb ellenzéki tüntetése volt. (...) ...mindvégig három transzparens volt látható, melyeknek a jelmondatai: „Sajtószabadságot!!!”, „Egyesülési szabadságot!” és „Valódi reformokat!”. (...)

A tömeg a Petőfi téren gyülekezett, majd a Petőfi Sándor utcán át a Batthyány-örökmécseshez vonult, ahol az őrizetbe vett Demszky Gábor beszédét Hodosán Róza olvasta fel. A következő állomás a Parlament melletti Kossuth szobor volt. Ekkorra a tömeg már mintegy tízezres méretűre duzzadt. A szobor talapzatáról Tamás Gáspár Miklós mondott beszédet. Nyilvános tüntetésen 1956 óta először hangzott el Kádár János távozásának, szabad választásoknak, többpártrendszernek és új alkotmánynak a követelése, amelyet hatalmas ováció és taps kísért.

A tüntető sokaság innen az Alkotmány utca–Honvéd utca–Szent István körút–Margit híd útvonalon a Bem József térre vonult, ahol Pákh Tibor mondott beszédet, illetve Nagy Jenő előállítása miatt a Demokrata 12 pontját Martin Ferenc olvasta fel.

A forradalmi hangulatú tüntetés a Batthyány téren ért véget.

Ezen a napon este, a hagyományoknak megfelelően, volt egy második tüntetés is, melyen a tömeg a Lánchídon át a Budai Várba vonult. Mindkét demonstráció békésen zajlott le, a rendőrség tömegoszlatással nem avatkozott be.

- írja a Wikipedia.

Elképzelem, ahogy valaki egy szimpatizáns, de elég pesszimista barátját invitálja a tüntetésre, és az így válaszol:

Nem tetszik a rendszer? Hát nekem sem. Kár, hogy ennek az egésznek nincs sok értelme. Lemondani, megbukni, változtatni nem fognak, akármennyire nem tetszik a rendszer, az tuti. Nem tetszik, hogy nyomatjátok a süket dumát a demokráciáról, liberalizmusról, rendről. Nem tetszik, hogy itt mindenki azt hiszi, a szöveggyártás önmagában mindent megold, csak jó hangosan, sokan és sokáig kell mondani. A gond az, hogy sokkal mélyebben és súlyosabban vannak itt elszarva dolgok annál, hogy megoldja azt bármilyen tömegtüntetés.

Nem a szöveggyártással van a baj. Hanem azzal, hogy nincs mellette semmi. Cselekvésről szövegelünk, de nincs cselekvés, csak a szöveg. Összefogást akarunk, de erre csak szimbolikus-politikai értelemben vagyunk képesek. Nem fogok kimenni a tüntetésre, mert azt gondolom, hogy ez is csak egy újabb pótcselekvés, hiába értek egyet sok mindennel. Nem fogok kimenni, mert nem látom azt, hogy ez a csoportosulás mit tenne, vagy mit akarna, azon kívül, hogy nem tetszik nekik a rendszer. Inkább egy kiadós együttlétet ajánlok.

Elképzelem, hogy milyen reakciói lehettek a tüntetés után az állampárthoz közel álló ismerősnek:

Megvolt ez a hőbörgés is, gratulálok! De árulj már el valamit: hogyan tovább? Párttá alakultok? És akkor milyen programmal? Abban nem vagyok biztos, hogy a Pártban ma nem képviselt többség beáll mögétek. Vagy hogy gondoljátok, hova lehet ebből tovább fejlődni?

A szervezők mindenképpen sikeresek voltak abban, hogy látható méretű tömeget tudtak az utcára szólítani, a sikerek azonban itt véget is érnek. Tudom te roppant büszke vagy, hogy voltatok néhányan, de én azt látom, hogy ÖSSZESEN ennyien vagytok.

Unalmas, közhely-pufogtató tüntetés volt. Nézzük az üzenetet: a tüntetésszervezők egy olcsó, kompakt konfekció-tüntetéscsomagokat áruló nemzetközi lánctól vásárolhatták a mondanivalót, az ugyanis annyira mély és megható és konkrét volt, hogy a világ bármelyik pontján alkalmazható lett volna.

Az elkövetkező években minden bizonnyal még számos kísérletet fogunk látni arra, hogy új politikai mozgalmak a kormány alternatíváiként pozicionálják magukat. Tegnap ennyire futotta. Kíváncsian várjuk a következő jelentkezőket.

El kell árulnom valamit. A fenti reakciókat nem elképzeltem. Minden mondat idézet újságíróktól, bloggerektől, kommentelőktől (1, 2, 3, 4, 5). És az idézett szövegek mindegyike a vasárnapi MILLA tüntetéshez kapcsolódóan került fel az elmúlt napokban a netre.

Minden történelmi párhuzam sántít egy kicsit, hisz nincs két egyforma szituáció. 88-ban valódi, de már erejét vesztett diktatúra volt. Most (még) demokrácia van, de a hatalmon lévők feszegetik a korlátait. Akkor azért tüntettek, hogy végre demokrácia legyen. Most azért, hogy demokrácia maradjon.

De, mint ahogy a fenti idézetek is bizonyítják, vannak átfedések is.

1988. március 15-én az MDF még csak egy apró értelmiségi mozgalom volt. Az akkor felszólaló, valamint a rendőrség által előzetesen begyűjtött ellenzékiek egy részéből csak a tüntetést követő hetekben alakult meg az SZDSZ elődje, a Szabad Kezdeményezések Hálózata, és ekkor indult csak útjára a  FIDESZ is. Senki se sejthette, hogy ezek a kicsiny szervezetek alig egy év múlva tárgyalóasztalhoz kényszerítik majd az évtizedek óta egyedül regnáló állampártot, és hogy két év múlva, az első szabad választáson tönkreverik az MSZMP utódját.

Most két és fél évvel vagyunk a következő választás előtt. Nem tudhatom, hogy mi fog történni ez alatt az idő alatt a magyar politikában. Senki se tudhatja. De a tüntetés kapcsán fanyalgókat (akár egyetértenek a célokkal, akár nem) arra kérem, gondolkodjanak el a fenti párhuzamon.