Gyanúsítottak
2011. november 24. írta: Fedor

Gyanúsítottak

A Magyar Nemzet megtudta: a kormány és a nemzetbiztonsági kabinet ülésén is kiemelt helyen szerepelt a forint elleni folyamatos, koncentrált támadás témája. A lap értesülései szerint döntés született arról, hogy felderítik a támadássorozat okozóinak kilétét.

Persze a titkosszolgálatok eddig se ültek karba tett kézzel. Körültekintő munkájuknak köszönhetően már képbe is került egy társaság, amelynek tagjai alaposan gyanúsíthatóak azzal, hogy jelentős szerepük van nemzeti valutánk mélyrepülésében.

Íme, a banda tagjai:

Természetesen amint feláll a legeslegújabb titkosszolgálat, pontosabb információkkal is szolgálhatunk majd a tevékenységükről.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr613408678

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyorshír: A Matolcsy leminősítette a Moody's-t 2011.11.28. 21:00:06

Belső forrásból értesültünk, hogy a világszerte elismert gazdasági elemző Matolcsy ma este leminősítette a Moody's-t. Az elemzés kitér arra is, hogy a a leminősítés indokolt a cégnek a haldokló világgazdaságba ágyazottsága miatt. A tanulmány szerint eg...

Trackback: Vigyázó szemetek Esztergomra vessétek 2011.11.27. 10:56:55

Esztergom a Fidesz kísérleti területe. Itt kísérletezi ki, hogy milyen lehet az új Magyarország. Igaz egy kis porszem került a gépezetbe, mert az önkormányzati választásokon a helyi kiskirály megbukott, de láthatóan ez még jobban inspirálja a Fideszt. ...

Trackback: Fidesz-bűnözők 2011.11.26. 13:54:07

Bizonyos Fidesz-bűnözői csoportok nagy nyilvánosság előtt és visszaesően aláznak meg kiszolgáltatott és hátrányos helyzetben lévő csoportokat. Nem csupán a hajléktalan polgártársaink egy részét igyekeznek címkézni – rendeleteikkel és sajtónyilatk...

Trackback: Mintaváros 2011.11.26. 13:53:01

p { margin-bottom: 0.21cm; }Esztergomban csütörtökön megszűnt a közvilágítás. A közétkeztetés két napig még működik, de hétfőtől annak is vége. A közösségi közlekedés is megszűnt már hetek óta.   Aki nem értené, mit jelent egy államcsőd, az menjen...

Trackback: Újabb győzelem: NIBEK néven szerveznék újjá az ÁVH-t 2011.11.25. 10:21:36

Minként az összes többi betyár mind, nemzetünk aljas árulói végre beszarhatnak. Ezzel szemben valahára te megvigasztalódhatsz, mert ezentúl a Nagy Testvér vigyáz rád majd....

Trackback: A bűnösök országa! 2011.11.24. 21:36:06

Először arra gondoltam, hogy találós kérdésként felteszem, ugyan ki melyik országra tippel? De lemondtam róla, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki elsőre kitalálná. Igen, Magyarország!Jó, tudom, egy ország nem lehet bűnös, de ha szinte az összes po...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGAZ MAGYAR 2011.11.24. 16:25:58

No Én mintha a bal felsőt láttam volna valahol de azt mondta legutóbb hogy nem Ő volt!
A jobb alsó meg biztos hogy nem lehet mert állítólag nincs meg hozzá az esze!
A bal alsó az a tök alsón is rajta van, de néha keverik a tök filkóval de állítólag az meg a jobb felső, aki amúgy állítólag másod állásban a bal felső jobb keze is főleg amikor segget törölnek vele.
No gyanús a banda, igaz több csatában is vitézkedtek.
pl. legutóbb az ájemef elleni hatalmas ütközetben emelték fel úgy a kezüket, hogy nem is megadás volt hanem csak azt jelezték no most aztán mi győztünk ám ha elhiszitek vagy legalább engedjétek meg hogy azt mondjuk!

greybull 2011.11.24. 17:59:22

A cikknek csak egy bibije van: a "nemzeti valutánk" kitétel. Nincs ugyanis nemzeti valutánk. Van valami szar, amit forintnak neveznek, de az is valójában a nemzetközi hitel-,kamat-, és adósságrendszer Mo-i leágazása, semmi több. Úgyhogy a fenti emberek helyett egy Gy.Ferenc, egy V.János, egy S.András és még sok hasonló gazfickó jobban odaillenék.

DeMarco 2011.11.24. 18:08:47

Tudjuk, hogy kik keverik a szart, ezen nincs mit kutatni.
Ahhoz meg túl nagyok, hogy vissza tudjunk nekik vágni.

Csak én azt nem értem, hogy miért nem lehet ezeket kivédeni dezinformációval? Olyannal, mint az imf-es duma?
Kellene egy csomó kamubejelentés, amire ráugranak a shortolók, aztán jól leszopatni őket. Csak ehhez kellene egy hatékony és együttműködő mnb is, az meg ugye...

Illetve a legegyszerűbb lenne betiltani a shortolást, off-shore-t és bevezetni a Tobin-adót.
Ezzel el is lehetne vágni a machinációkat.

raindog [írástudatlan nyikhaj tenorista] 2011.11.24. 19:05:23

jó lenne már felnégyelni és kutyákajának ledarálni a képeken szereplő patkányokat.
de mennyi kárt fognak még okozni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.24. 19:53:17

@raindog: Hanyagoljuk ezt a hangvételt, ha lehet.

pjotr_75 2011.11.24. 20:00:39

Öööö, izé, akkor aki valaha is shortolta a szent Forintot, annak a lakásán most majd megjelenik a titkosszolgálat és deresre húzzák, aztán meg max lehet mondani, hogy háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza?

Építő javaslatom is van a nemzeti együttülkölés jegyében:
Szerintem tícsákkbe a Forint elleni shortolást, aztán tícsákkbe a shortolást, ..aztán tícsákkbe a Forintot.

Más: szerintem nem a szemükre, hanem a szájukra kellett volna tenni a fekete téglalapot, így felismerhetőek.
(Hiába takarod ki egy seggen a lyukat, attól azért a szarfoltok egyediek!)
Ha meg már a szájukon van, legyen inkább szigszalaggal, akkor tényleg megszűnnének a forint elleni "támadások".

Guy Fawkes for President!

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.24. 20:14:50

Mondhatok egy érdekeset?

Két napja pofára esett a német kötvénykibocsátás, egyszerűen nem jegyezték a felajánlott hozamért. Érdemes megfontolni, hogy Magyarország része egy kontinensnek, egy általános hangulatnak, és nem ítélhető meg önmagában a helyzet.
V.ö.: www.foxbusiness.com/investing/2011/11/23/germanys-failed-bond-auction-doesnt-signal-end-world/

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.24. 20:27:01

@Vértes László: Természetesen nem lehet letagadni a nemzetközi környezet hatását sem, de ez nem jelent azt, hogy a fenti urak közreműködése elhanyagolható lenne. A németek leminősítése ettől még nincs napirenden, és nem őket kell megmenteni, hanem az unió legnagyobb gazdaságaként ők mentenek meg másokat.

sawyer_15 2011.11.24. 20:31:13

Mondjuk, mindenki, aki végtörlesztett, az az eddigi long forint/short deviza poziját zárta, ami egyenértékű a forint shortolással... Őket is felveszik gonosz nemzetközi összeesküvők közé? Meg azokat, akik kitalálták ezt a remek végtörlesztés dolgot?

sawyer_15 2011.11.24. 20:35:43

@DeMarco: Csodálatos ötlet, egy-két kamubejelentés után biztosan mindenki rohanna forintot meg magyar állampapírt vásárolni... Neked van szavazójogod?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.24. 21:02:04

bravó fedor.
ez most szellemes és színvonalas kötözködés, tetszett, nem úgy mint amit a mária művel, na az a primitív:

maria.blog.hu/2011/11/17/illusztraltam_az_uj_zalkotmanyt

amúgy úgy gondolom nem ők a felelősek, hiába is utálom ezt a posztkommunista, gerinctelen csürhét.

a fő felelősök valahol az imf és a többi bank körül vannak, azért akármi is gondolsz. felment 317-re a forint, aztán vissza is ment 305 körülre, most 311 a műszerem szerint, de ez a hirtelen ingás szerintem tényleg egyértelmű jel, hogy figyelmeztetés volt ez:
"látjátok milyen magasra is fel tudjuk vinni, ezt akarjátok, hoyg így is maradjon"

nagyon könnyű manipulálni a piacokat, ezért is kéne államosítani a bankokat, ilyen stratégiailag fontos intézmény (ilyen a víz, gáz, benzin is) nem maradhat akármilyen magánkézben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.24. 21:04:40

@DeMarco: ez lenne a minimum, de ez egy babkárkormány, csányi együtt jár meccsre orbánnal, jézusom, nem lehettek olyan naivak, hogy egy ilyen jelentős momentumot figyelmen kívül hagytok

NYJetsTD 2011.11.24. 21:08:46

@Vértes László: Mielőtt messzemenő következtetéseket levonnál, nézd meg azt is milyen kamatokkal mennek ott a papírok...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.24. 21:12:44

@tesz-vesz: Olvasva hozzászólásod dicséreted sajnos nem tudom viszonozni :-)

DeMarco 2011.11.24. 21:34:54

@sawyer_15: "Csodálatos ötlet, egy-két kamubejelentés után biztosan mindenki rohanna forintot meg magyar állampapírt vásárolni..."

Ugyan mi szükségünk van ellenséges shortolókra, akik az összeomlásunkra játszanak? A faxt érdekelné, hogy utána már nem vennék a papírjainkat és nem rángatgatnák a forintot, pláne, hogy ehhez a bábjátékhoz nem vennék igénybe a baráti pénzügyi sajtót... kereshetnének másik balek országot.

Miért, szerinted nem kamubejelentés az egész devizatörlesztősdi is? Ez csak előre menekülés. Azt nem lehetett mondani, hogy kifizetjük minden devizaadós helyett a tartozását, vagy átkényszerítünk mindenkit forintra, hogy megnyíljon az út az inflálgatás felé. Pontosan tudják, hogy a bankok ránk fogják verni az eu-nál a kiesést, sőt még kiesés kamatos kamatait is, de azt már az államnak kell visszafizetni az adózók pénzéből. Ugyanúgy a szar szétkenése, csak így a bankokra és az eu-ra fognak haragudni, nem a kormányra. Na és persze a lényeg, hogy mindez később fog realizálódni, talán egy jobb makró környezetben és egy válság után, nem benne.

Én biztosan betolnék egy csomó olyan infót, ami nyugtatja a piacokat és nem rémísztgeti. Mert láthatóan nem a valós helyzetek dominálnak, sokkal inkább a hiszti és a kapkodás. Egy-egy rosszul tálalt infó lefelé ránt, egy jól irányzott mondat meg felfelé. Ezekből kellene minél több, függetlenül attól, hogy később igazzá tesszük-e, avagy mégsem. Például erősíteni kellene a Széll Kálmán tervet, vagy annak a kommunikációját...

DeMarco 2011.11.24. 21:40:24

@tesz-vesz: "agyon könnyű manipulálni a piacokat, ezért is kéne államosítani a bankokat, ilyen stratégiailag fontos intézmény (ilyen a víz, gáz, benzin is) nem maradhat akármilyen magánkézben."

Ez a Jobbik programja...

Sokszor én is ingadozom, hogy mi lenne a jobb, de én nem az államosítást választanám elsőre, inkább a sokkal komolyabb korlátok közé szorítást, kemény jogszabályokkal. Például a bankok láthatóan mindent megtesznek a végtörlesztés megakadályozásáért, az ügyfelek lebeszéléséről, elrémisztésétől és a forinthitelek kamatainak mesterségesen magasan tartásával újabb korlátokat igyekeznek beiktatni.

sawyer_15 2011.11.24. 21:48:18

A shortolók nem vesznek állampapírt. a kamubejelentésekkel pont azokat a real-money végbefektetők hajtod el, akikre egyébként szükségünk lenne. Ha később kiderül, hogy nem igaz a bejelentés, egyre kevésbé fog bárki is hinni neked, nem a kommunikációt kell erősíteni, hanem a tényleges intézkedéseket.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.25. 06:54:39

@Fedor: Azért az elgondolkodtató, hogy sorban támadják a tagállamokat, és a legerősebb Németország sem kivétel.

Álláspontom szerint gumicsont a forintgyengülés ügye, mert nem mond sokat a lényegről (azaz semmit semmiről).

Egyrészt a (főként) amerikai spekulánsok jól keresnek azon, hogy Európa széthúz az euró ügyében. Olyan ez, mint amikor az össze-vissza tekergő gnúkra rászállnak a portyázó oroszlánok. Számukra itt a bonanza. (Azt kergetik aktuálisan, aki gyengébbnek látszik, és az útjukba téved. Nos, barátaim, egy jobboldali kormány olyan a világban, mint az a gnú, amelyik céltáblát festett a hátsójára. Pláne, ha előzőleg nem ortodox módszerekkel fricskázta a bankokat. Szívesen tönkre tennék, és ehhez nem kell összeesküdniük, mert a pénzpiac működése válság idején ezt könnyedén lehetővé teszi.)

Másrészt a németek célja a szoros gazdaságirányítás és költségvetés-felügyelet bevezetése, csak ezt szuverenitási okokból ellenzi a többi tagállam, valamint erre a vonakodásra reagálva ellenzi a német választó. Fegyelem nélkül ugyanis a tervezett eurókötvények árát a legfegyelmezettebbnek kell megfizetnie, és ezt, valami miatt, ezúttal nem szeretnék a németek. Ám ha az euró bedőlése a tét, ésszerűsödhetnek az álláspontok.

Ebben az erőtérben elég esetleges, hogy éppen mi van a libatop jelentőségű forinttal -- és nem is célszerű semmiféle következtetést levonni ezen az alapon. Kivéve, hogy egy kuruckodó kormánynak szíves örömest keresztbe tesznek, nehogy elterjedjen az európai átlagpolgárok körében egyébként nagyon vonzó példája.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.25. 07:07:52

Elképzelhető, hogy a fejetekben semmiféle összefüggés nem rajzolódik ki abból, hogy a frankhitelek többségi szállítói osztrák bankok, az osztrák sajtó kitartóan cikkezik a "neonáci" magyar kormányról, többek között Heller Ágnessel közölnek interjút, akit a kormány "üldözött" az MTA Filozófiai Intézet kamukutatásai miatt -- és ezt szoros figyelemmel követi az egyébként nem elsöprő sikerrel nyomuló hazai baloldal? Ezeket az erőket mintha nem zavarná, ha a forint a nyomulásuk túsza lesz.

Lehetséges, hogy Csurka István az egyetlen, aki kifogást emel ekkora pénzügyi-médiabeli-politikai összefonódás láttán?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.25. 09:08:27

@Vértes László: Te kevered az okot az okozattal. Ha Csurkának akarsz hinni, hát tedd azt. De ne várd, hogy sokan komolyan fognak venni.

DeMarco 2011.11.25. 10:19:32

@Fedor: Nem, ez annak az eredménye, hogy nem azt követik amit mondtam...
Ezért volt kurvára felesleges visszahívni tárgyalni az imf-et, mert ez sem akadályozta meg a pénzügyi köröket a támadások folytatásától. Komolyan nem értettem, hogy Matolcsy tényleg annyira naív lenne, hogy azt higgye, az imf elég lesz?
Most már el kellene dönteni, hogy előre, vagy vissza megyünk. Ha előre, akkor minden devizahitel forintba, a bankokat államosítani, bankadót növelni, stb.
Ha meg vissza, akkor Matolcsy el, új arccal kinyalni az imf seggét, kipát felrakni, eltörölni a bankadót, eltörölni a végtörlesztést és minden terhet az adófizetők vállára pakolni, ahogy azt jó demokrata rabszolgáknál szokás...
Vagy akár húzhatjuk az időt, hogy hátha bedől az euró és halászhatunk a zavarosban, vagy legalább elveszünk az összeomló államok tengerében és a cápák figyelme is megoszlana...
De akár drámai hangú spotban el lehetne mondani az igazat és sírva kérni a lakosságot, hogy kurva gyorsan kezdjenek el állampapírokat venni és kiadni ehhez egy szép nevű állampapírt, csak a mostani alkalomra...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.25. 10:23:52

@DeMarco: De, ez pontosan annak a taktikának az eredménye (kamubejelentések, dezinformáció), amit te követendőnek tartasz, és amit a kormány követ is. Pont ezért már annyira nem hisznek Orbánéknak, hogy még az IMF kapcsolatfelvétel bejelentése se elég, mert pont arra számítanak, hogy ez csak taktikázás a részükről, de nem gondolják komolyan.

DeMarco 2011.11.25. 11:16:53

@Fedor: Ha megfigyeled, akkor minden egyes hitelminősítő magyarázata a következő: NE bántsd a BANKOKAT! (Vagyis a pénzügyi köröket, azaz minket...) Én még egy olyan indoklást nem olvastam egyiknél sem, hogy az állampolgároknak mi lenne a jó... Miközben az egész nyugati világban sorra dőlnek be a bankok, sorban derülnek ki a turpisságok, sorban úsznak el az emberek befektetései, a valós pénzmennyiség többszörösét ajánlották ki hitelként, a hitelminősítők szavahihetősége, jóslási tehetsége és függetlensége enyhén szólva is megkérdőjelezhető és a kormányok komolyan gondolkoznak az államosításokon. Vagy épp a hitelezés visszafogásán, kiváltképp a kelet-európai térségben. Már a Deutsche Bank is csak Németországban és Lengyelországban hajlandó hitelezni. Az imf és a hitelminősítők egyetlen pontba sűrítik a kívánságlistájukat. Ne bántsd a bankokat, ne emelj eléjük korlátokat, ne állítsd le a pénzszivattyút. A lakosság meg le van szarva, minden terhet pakolj az ő hátukra. Meg fogtok bukni? Bele fognak rokkani? Ki a faxt érdekel? A következőt is ezzel fogjuk zsarolni... Megmutatták, hogy nincs igazi függetlenség, nincs hová bújni, vagy játszol az ő szabályaikkal, vagy elsüllyedsz.
Mondjuk arra kíváncsi lennék, ha megtagadnánk a kifizetéseket és egy vasat nem utalnánk át, akkor mit tennének... még jobban leminősítenek? :)

nu pagagyí 2011.11.25. 11:18:42

Most már tényleg függetlenek lettünk. A vevők le se szarnak minket. Sajnos olyan boltba nem jár senki, ahol arrogáns a boltos. Elkezdem komolyan megvizsgálni annak a lehetőségét, hogyan lehet az erkélyen disznót tartani.

nu pagagyí 2011.11.25. 11:25:57

@DeMarco: Bizony, így van. Aki nem tartja be az együttélés szabályait azt kiközösítik. És tegyük hozzá, meg is érdemli. Amit itthon megtehet ez a kormány saját polgáraival (remélem csak rövid ideig), azt nemzetközi téren nem teheti meg. Ilyen rohadt egyszerű. Az országhatárokon kívül nem lehet büntetlenül hazudozni.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.25. 11:31:01

@Fedor: Igazad van ok-okozat ügyben, de nem én keverem. Az ezredik generációban próbáld meg elkülöníteni, hogy a tojás vagy a csibe volt-e előbb. Azt sem választhatod meg, hogy a kettő közül melyiket akarod. Vagy mindkettőt összehozod, vagy egyik sem lesz. Nem olyan egyszerű a kérdés, hogy hiszel-e Csurkának. Az a kérdés, akarsz-e többet kezdeni a valósággal, mint akár Csurka, akár a kormány, akár az ellenzék. Ebben a folyamatban senkinek nincs örökös monopóliuma az igazságra: önállóan kell gondolkodni. A forintárfolyam önkényes kiemelése a nemzetközi folyamatokból nem segíti az önálló gondolkodást.

DeMarco: Mérlegeld a hosszú távú jövőképet. Észak-Korea szeretnél lenni vagy Svájc? Mindkettő önálló utat jár, csak az egyik célszerűtlenül elszigetelődve, a másik meg célszerű együttműködésre épülő rendszert működtetve. Nem hiszel a szívemnek kedves kecske-káposzta típusú kombinációkban?

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.25. 11:42:16

@nu pagagyí: Az az érdekes, hogy az angol választó pont úgy gondol a bankokra, mint Orbán Viktor hívei. Pont úgy beszél róluk, és a BBC tág teret ad a hangjának.

Csakhogy Nagy-Britannia a világ egyik fő pénzügyi központja, Budapest meg kevésbé. Ezért minősítenek le minket, és nem a briteket. Szó sincs semmiféle szalonképtelenségről, a kormány azt mondja, amit Európa szerte a társadalom.

Csakhogy mindenki ellen nem lehet egszerre hadakozni, ezt jól tudják a bankok. Egyenként, egy sötét utcában el lehet kapni a renitenseket, most ezzel próbálkoznak. És a renitensek közül mi vagyunk a relatíve nagyszájúak, ám relatíve kevéssé kigyúrtak. Igazad van viszont abban, hogy a világ rendjébe nekünk is be kell illeszkednünk, ezzel a gondolattal egy felelős kormánynak meg kell barátkoznia.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.25. 11:42:35

@Vértes László: "A forintárfolyam önkényes kiemelése a nemzetközi folyamatokból nem segíti az önálló gondolkodást"

A forintárfolyam csak egy tünet a sok közül, nem az egyetlen.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.25. 13:20:18

Addig fognak vergődni a Fityeszes fanok, amíg Soros és társai össze nem fogják omlasztani ezt a jelenleg stabil gazdasággal rendelkező országot.

Q-in-Law 2011.11.25. 13:25:48

Azt hiszem, Torrente mindent elmond a helyzetről: : www.youtube.com/watch?v=bCkK-52yWX8

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.25. 15:24:12

@Lakásfelújító Feri: "amíg Soros és társai össze nem fogják omlasztani"

Megfigyelhetted, hogy Soros nagyon visszafogott Magyarországgal szemben. Társai sem a bedöntésben, hanem a pénzkeresésben érdekeltek. Ha bedöntés alatt arra gondolsz, hogy menjen a Fidesz, és jöjjön egy bankbarát kormány, akkor ezt a szándékot kinézem belőlük. Viszont nem ők választják az esetleges következő kormányt, hanem a választói többség. Nem aggódom túlzottan, az Orbán-kormány pragmatikus, és arra megy, amerre az erőviszonyok diktálják.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.25. 15:27:28

@Fedor: "A forintárfolyam csak egy tünet a sok közül, nem az egyetlen."

Oké, felfogtam, hogy nem vagyunk teljesen azonos állásponton, de határozottan díjazom a higgadtságodat. Látom benned az igényt a szélesebb összefüggések vizsgálatára, és remélhetőleg ez lesz lassan a demokratikus diskurzus alapja.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.25. 15:33:57

@Vértes László: Soros a megtestesült jó szándék ugye? Antal Józseftől pedig meg szerette volna venni az államadósságot egykoron. Cserébe persze nem kért volna sok mindent. Csak a közszolgáltatásokat hazánkban. Egyáltalán nem hiányzik egy bankbarát kormány. Az hogy ki választ , az egy dolog. Az meg már egy másik dolog, hogy meddig engedik működni azt az újonnan megválasztott kormányt. A gazdasági hatalommal bármelyik kormányt be tudják dönteni a bankok, és a bankokat vezérlő emberek. Ugye ezt te is belátod?

GGG77 2011.11.25. 15:45:14

@tesz-vesz: "ezért is kéne államosítani a bankokat, ilyen stratégiailag fontos intézmény (ilyen a víz, gáz, benzin is) nem maradhat akármilyen magánkézben."

És még van pofád komcsizni? :)

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.25. 16:33:14

@Lakásfelújító Feri: Nem látom be, hogy bármelyik kormányt be tudják dönteni a bankok. Nem akarják bedönteni azt a kormányt, amelyikkel viszonylag együtt tudnak működni.

Az Orbán-kormány is ebbe a kategóriába fogja manőverezni magát, ez a magyar vonatkozás.

Európa egésze összekapja a gazdaságirányítását, és központosít, hogy elkerülje a jövőbeni támadásokat. Ez a szélesebb keret.

A naiv ősmagyar mozgalomnak ezt üzenem: aki makacsul nem akar Európa része lenni, az költözzön keletre, senki nem akadályozza.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.25. 16:41:06

Majd központosítva lesz, ha létrejön az Eurázsia unió. Ugye hallottál róla, hogy magyar hont, és Bulgáriát is megpályázták.

raindog [írástudatlan nyikhaj tenorista] 2011.11.25. 17:52:17

@Fedor: ja, hanyagoljuk. de mi mást mondhatnánk erről a hazug, pökhendi, dilettáns csürhéről? szemfényvesztés az egész tevékenységük. igaz, hogy baromságokat tesznek és röfögnek, de legalább határozottak és hangosak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.25. 22:36:17

@raindog: "mi mást mondhatnánk erről a hazug, pökhendi, dilettáns csürhéről?"

Hát, pl. azt, hogy hazug, pökhendi, dilettáns csürhe. Az bőven megteszi a felnégyelés és ledarálás helyett.

tcom 2011.11.26. 10:42:29

Jajjj!
De vártam már egy ilyen cikket. Kár hogy van néhány 100 ezer még meghülyíthető, aki gondolkodás nélkül beveszi az orbáni mantrát.

És az is mennyire érdekes, milyen volt a fideszes vélemény Gyurcsány idején a leminősítéskor. Gyurcsány idején mindenért, még a vil.gazd válságért is Gyurcsány volt a hibás. Ma egyre többször hallani hogy a világválság miatt szenved Magyarország. Ez igaz, de valahogy számszerűsíthetően jobban szenved, mind indokolt lenne.

No, de nem baj. Hajrá Fidesz! A jövő elkezdődött! Megvédjük a magánnyugdíjpénztárakat! 2012-ben 5%os GDP növekedés lesz (by Matolcsy). Csak a 0.-et felejtette le az 5 előtt.

Balfasz, buta, ostoba, hatalommániás, hazudozó Orbán-brigád!!!

tcom 2011.11.26. 11:00:29

Kedves Fidesz hívők!

Nem azért támadják Magyarországot, mert nem szívlelik a Kedves Vezetőt!

Hanem mert, abba könnyű belerúgni, aki gyenge. Ez ugyebár a természet rendje. Gyurcsány megmérettetett és gyengének találtatott. Magyarország kormánya 10 éve nincs mással elfoglalva, hogy a hatalmat megszerezzék, vagy megtartsák. Eközben a gazdaság versenyképessége csökken, az államháztartás hiánya nő, a tartalékokat feléljük.

Külföldet nem érdekli Orbán. Avval vannak elfoglalva, milyen erősek a bankok, mennyi adót von el a kormány a polgároktól, mennyire fenntarthatatlan a gazdaságpolitikája. A nyugdíjemelés van, amikor az ország a csőd szélén, amikor a versenyszektorban nincs béremelés, amikor a közszférában nincs béremelés, amikor ezek hatására csökken az állam járulék és adóbevétele, tehát nem fenntartható. Mindenki tudja, hogy mindez a nyugdíjas szavazók miatt van.
Ha annyi lenne a nyugdíjasok között a szavazó hajlandóság, mint a nők között, akkor nem érdekelné őket.

Persze, persze! A rokkantak, rendőrök nyugdíjának bolygatása csak parasztvakítás. Megtakarítása pár milliárdban mérhető (ha lesz), miközben idén 500 milliárdos a kassza hiánya.

A kilakoltatás moratóriumát megszüntették. Elég volt egy öngyilkos, szerencsétlen eset és máris visszaállítják. Elég lesz egy fél-nyomorék rokkant a híradóban, ahogy póruljár és máris visszavonják. Jellemző a tétovaság, a félelem a népszerűségvesztéstől.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.26. 12:17:35

@tcom: Bravó, rátaláltál a Fidesz-kormány működésének vezérfonalára. Úgy irányítani az országot, hogy a választók többségének támogatása is megmaradjon. Mi nem tetszik ezen?

Savanyú a szőlő. Egy magára valamit adó ellenzéki szakértő úgy képzeli el az ügyet, hogy a Fidesz szíveskedjen meghozni a szerinte is célszerű intézkedéseket, de úgy, hogy ezekbe belebukjon. Ha nem bukik bele, az gáz. (Nem így volt megkoncepcionálva.) Ilyenkor evidens, hogy a kormány piszkos-mocskos hazudozó demagóg populista, mert félig célszerű, félig népszerű, és egészen hivatalban marad.

Javasolhatok egy kiegészítő logikai modult? Azt sem árt vizsgálni, hogy mi jó az országnak. Ennek ára van: nem automatikusan X párt nyer minden ügyben, és nem automatikusan Y párt veszít mindegyikben. Ez a logika nem igazán alkalmas propagandára, viszont értelmiséginek nevezhetjük tőle magunkat, ami azért nem utolsó szempont.

Egy értelmiségi ma nem a kormányt nyűvi, hanem az ellenzéknél épít hiteles alternatívát. Azzal ugyanis mind az ellenzék, mind az ország nyerhet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.26. 12:25:46

@Vértes László: "Egy magára valamit adó ellenzéki szakértő úgy képzeli el az ügyet, hogy a Fidesz szíveskedjen meghozni a szerinte is célszerű intézkedéseket, de úgy, hogy ezekbe belebukjon."

Egy magára valamit adó ellenzéki szakértő úgy képzeli el az ügyet, hogy a Fidesz szíveskedjen meghozni a célszerű intézkedéseket, mert arra van szüksége az országnak. A bukás nem előfeltétel, azt a hiteltelen, károkat okozó politika hozza magával, tehát nem törvényszerű, lásd. pl. Bajnai, aki kormányralépésekor népszerűtlenebb volt, mint munkája végén, egy évvel később.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.26. 14:29:39

@Fedor: "a Fidesz szíveskedjen meghozni a célszerű intézkedéseket, mert arra van szüksége az országnak"

Teljesen szakszerű a válasz (átmenetileg tegyük félre a nézeteltérést, hogy mire van szüksége az országnak). Tehát ha egy ellenzéki szakértő szerint szükség van az egészségügy reformjára, akkor nyilván örül, ha a kormány végrehajtja. Ez következetes gondolkodás.

Ha az ellenzéki szakértő arra hegyezi ki a véleményét, hogy a piszkos-mocskos kormány szerint a múltkor még nem volt rá szükség, csak most lett, akkor bennem feltámad a kétely. Mi a fontosabb a szakértőnek? Az, hogy mi jó az országnak, vagy az, hogy hogyan lehetne az ellenzéket ismét helyzetbe hozni.

A Bajnai-kormánnyal volt egy nagyon komoly probléma: nem volt összpárti, nem szakértői, hanem egy helyettes baloldali kormány volt. Nem az újraválasztás, hanem Gyurcsány úr későbbi visszatérésének biztosítása volt a célja. Egy normál kormánynak nem ez a célja, ezért működik másképp.

Szerintem értelmes ellenzéki álláspont az alábbi, remélem, egyetértesz: jesz.hu/sajtokozlemeny/sorakozzunk-fel-orban-viktor-es-a-magyar-imf-targyalokuldottseg-moge
A következő már a szokásos ügyeskedő kategóriába tartozik: jesz.hu/sajtokozlemeny/megerositett-legitimitasu-kormany-kell

Ez egyáltalán nem baj, ilyen a politika, honfitársak. Csak nem mindegy, hogy értelmiségiként átlátjuk-e, vagy elhisszük a reklámbrosúrát, és mások torkán is le akarjuk dugni. Ha igen, akkor pártaktivisták és nem értelmiségiek vagyunk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.26. 21:25:23

@Vértes László: "Ha az ellenzéki szakértő arra hegyezi ki a véleményét, hogy a piszkos-mocskos kormány szerint a múltkor még nem volt rá szükség, csak most lett, akkor bennem feltámad a kétely"

Az más kérdés, hogy egy ellenzéki természetesen lecsap a magas labdákra is...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.27. 19:25:35

@Fedor: hogy érted? miért kéne viszonozni?

nem tartalak nagy szellemnek amúgy, amióta dicsérted mohácsi viktória teljesítményét, illetve védted a munkásságát egy nyilvánvaló hazugságnál, de a csőcselék proli Viszoczki Máriához képest, egy nagy szellem vagy.

mikor sarokbaszorítják törli a kommentent és kitilt. te legalább nem vagy ilyen, mondd, miért van az, hogy a baloldali bloggerek moderálnak, tiltanak, míg a jobboldali teret adnak a vélemény- és szólásszabadságnak?

nem hiszem hogy meg tudod mondani, de adok egy esélyt azért

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.27. 19:27:05

@raindog: a régi ávh-s beidegződés?

te is a pincebörtönökben voltál őr?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.27. 22:46:10

@DeMarco: nem tudom mi a jobbik programja, én nem hallottam volna hogy ezt akarják, szerintem nem merik ezt meglépni, hanem az a jobbik programja amit te mondasz: szigorúbb fellépés

nem tudom miért kell a jobbik program után pontpont.

államosítás helyett lehetne egy biztonságos, ügyfeleknek olcsó állami bankot létrehozni, mindenki ide jönne, ez szolidabb és szebb megoldás az államosításnál

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.27. 22:50:20

@GGG77: van, minden ideológiában vannak hasznos dolgok, különben nem léteznének, ezekre érdemes lehet odafigyelni.

a kommunista ideológiában amúgy sincs benne a népirtás, gyilkosság, erőszakolás, ahogy a fasisztában sincsen ilyen.
van benne mondjuk erőszakos hatalomátvétel, internacionalizmus, vallásellenesség, de maga a gazdasági elképzelés, hogy mindenki a munkája arányában kapjon fizetést, egyenlő mértékban, stb az nem feltétlenül elvetendő ötlet, ahogy maga az államosítás se, ami nem kommunista találmány, a régi királyok és császárok is művelték, vagyonelkobzás, bánya-, kastélyelkobzás, stb formájában.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0