Az érem két oldala
2012. június 13. írta: Fedor

Az érem két oldala

A következőket írja Huba a Kettős Mércén annak kapcsán, hogy a kőbányai önkormányzat egy érdekes körülmények között határozattal a Terebesi erdőben 50 hajléktalan kunyhóját akarja ledózerolni, hasonlóan a zuglói polgármester tavalyi akciójához:

Az önkormányzatok úgy hozzák sorra a különböző kunyhóbontásukról szóló határozatokat, hogy valós alternatívát nem tudnak nyújtani. (…) Ma Magyarországon nincs olyan lakáspolitika, ami lehetőséget adna az önálló élet megteremtésére, ezért építik fel ezek az emberek a kunyhóikat, és próbálják ezt az állam keretein kívül megteremteni. Az önkormányzatok pedig ahelyett, hogy lehetőséget nyújtanának egy normális élet megteremtésére azoknak, akik dolgoznának érte, az álrend megteremtése érdekében lerombolják ezeket a lakóhelyeket. Ha ezek az emberek elfoglalnak egy üres házat, kizavarják, és valódi megoldás helyett a mindannyiunk számára legdrágább börtönbe, vagy hajléktalanszállókba terelik őket.

Szerencsére a párhuzam ezúttal nem áll teljesen, és nem csak azért, mert nem a tél elején, hanem nyáron veszik el a handmade tetőt a hajléktalanok fejel felől.

A fenti akció elleni tiltakozásra felszólító hír ugyanis megjelent tegnap a Kőbánya.info portálon is, amire hamarosan válasz is érkezett ugyanoda, Kovács Róbert polgármester Facebook bejegyzésének közzétételével:

Önkormányzatunk a kőbányai hajléktalanoknak új lehetőségeket, a második életkezdés valós esélyét adja meg. A kőbányai LÉLEK-program a munkájukat, otthonukat vesztett embereknek nyújt segítőkezet: munkahelyet, az újrakezdéshez kiszámítható egzisztenciát és lakóhelyet is ad azoknak, akik elfogadják a támogatást. A részvétel önkéntes, a lehetőség a dolgozni, életkörülményeik javításáért tenni akaróké. A program komplex rehabilitációt nyújt, ehhez fogható, ilyen hosszú távra kidolgozott, konkrét lépésekre a szociálliberális kormányzás ideje alatt nem volt példa. Önkormányzatunk több mint 20 fő részére teremtett tényleges, folyamatos munkát, rendszeres jövedelmet. Az eddig erdőben, közterületen élő hajléktalanok számára kialakította a LÉLEK-HÁZAT, ahol hét 2-3-4 ágyas szobában nyújt lakhatást otthonos körülmények között. Teljeskörűen felújított 15 lakást, melyet bérlakásként biztosít a programban résztvevők számára. A LÉLEK-HÁZAT holnap, 2012. június 13-án 10 órakor nyitjuk meg a Maglódi út 143. szám alatt.

Fideszes önkormányzat ez is, az is, az eljárás módja ellen lehetnek kifogások itt is, ott is, de úgy néz ki, azért van különbség, és én ezek szerint a jobbik kerületben lakom :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr414585006

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hajléktalan építészet: Mit épít az, akinek semmije sincsen? 2012.06.13. 10:15:57

− Mit lehet csinálni? Lezüllik, piás vagy szipus lesz az ember, esetleg belehülyül, hogy hiába élt normálisan, ennek az országnak már egyáltalán nem kell, esetleg csicskát csinálnak belőle valamelyik szállón vagy halálra verik a suhancok, mi meg azt go...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.06.13. 10:27:47

Olvasd el a Józsefvárosi lélekprogramról szoló cikkeket.
Az önkormányzat jogszerütlenül jár el.
Fővbárosi területen laknak a hajléktalanok.
Több mint 10 éve, kb kertes házakban, csak mivel anno nem jelenteték be a házakat nincs elbirtoklás. A helybéli lakosok fognak tüntetni melletük, mert nincs gond velük.
Maga a szöveg is lennetmondásos, most bérlakás vagy Lélekház, ami száló, ha lélekház akkor egy évig lakahtank ott a jogszabályok szerint. Ha szociális bérlakás, akkor miért most kerül erre sor.
Magáról a kilakoltatás tervéről a helyi szociális biztoság fideszes tagjai se tudtak, akkor hogy lehet, hogy hirtelen már fel is újitottak szociális bérlakásokat?
Miként tud az önkormányzat kiutalni ezkenek a hajléktalanoknak hirtelen szociális bérlakásokat, amikor több ezren várnak erre körbányára?

Most csak ezek a kérdések jutottak eszembe :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.13. 11:16:19

@weisz manfréd huba: Mint írtam, "az eljárás módja ellen lehetnek kifogások itt is, ott is", de legalább mégse az van, hogy nincs semmi helyette, mint ahogy írtad. Egyebekben persze igazad van, én is kint voltam tavaly a betonon fekvős flash mobon is, csak itt most úgy gondoltam, illene árnyalni a képet, mert szerencsére nem annyira fekete-fehár, mint Zuglóban volt.

Ennyi.

Segítség, séf a férjem 2012.06.14. 10:16:13

Magyarországon a bérlakásoka ránya egészségtelenül alacsony a nemzetközi viszonyokhoz képest. A régi tanácsi lakások magánosítása és a felélt ingatlanértékek lecsökkentették a lakásállományt. Részben lehetséges, hogy a most bedőlt hitelesek ingatlan megvásárlása megnyit egy lehetőséget. Hogy miért pont most.. szerintem fontosabb kérdés, hogy végre, most. Nem vagyok kormánypárti, de fel kéne hagyni a fekete-fehér felfogással. És okosan kritizálni a regnáló hatalmat.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0