A nagy kompenzátor
2013. június 10. írta: Fedor

A nagy kompenzátor

orban_a_gaton.jpg

Még nem tartunk az év felénél, de a természet már másodszor állítja rég nem látott méretű erőpróba elé az országot. Az mindenképp elmondható, hogy a civil szféra kiválóan vizsgázott/vizsgázik mind a két esetben, ami egészen elképesztően váratlan pozitív meglepetés ettől a rendkívül széttagolt országtól. Csak azért írom le óvatosan, hogy minden tiszteletem az önkénteseké, nehogy öndicséretbe essek :-)

Ami a hivatalosságot illeti, a márciusi hatalmas blama után most végül is nem lehet nagyobb panasz, Orbán viszont mintha némileg túlkompenzálna. Lubickol a hős megmentő szerepében, aki mindenhez ért, aki nélkül összedől a védelem ("Semmilyen utasítás nem hajtható végre, csak ha a Bakondi úr vagy én mondom" - ugye megvolt?). Mindenhol ott van, mintha osztódással szaporodna, túlmozgása már-már lassan a Gyurcsány fénykorát idézi. Buzgósága már a külföldi sajtónak is feltűnt. De hát a valószínűleg jól érzi, hogy Kádár-Magyarországnak ez kell, az erős, mindent kézben tartó vezető, szóval biztos vagyok benne, hogy nőni fog a népszerűsége a következő méréseknél.

Pláne ha a többség a kormánypárti sajtóból és a fideszes oldalakról tájékozódik, ahol nagyjából az a kép tükröződik vissza, hogy Orbán a hős, a ballibbek ellenben csak akadályozzák a munkát, meg politikai árokásással foglalkoznak csak árvízi védelem helyett, ami persze nettó hazugság. Sorolhatnám a cáfolatokat, de most inkább nézzünk pár Facebook-on terjedő élménybeszámolót arról, hogy milyen is az, amikor Orbán megvéd minket az árvíztől:

1.

Talán a titkársága telefonált a visegrádi polgármesternek, hogy jönne. (mi a fenének kérdezik a lapátos emberek-velem együtt?) És autóval jönne, saját kocsival. Azonnal összehívta a polgármester azt a védelmi tanácsot, amely feladata, rendesen, a további védelmi tennivalók, a feltételek biztosítása a védekezéshez, stb. A tanács megállapította, hogy "ez nem fog menni" mert a 11-es út Esztergom és Szentendre felől egyaránt le van zátva: átfolyás miatt. Ezt meg is telefonálták, de a válasz az volt, hogy építsenek gátakat , s ezzel tegyék lehetővé a miniszterelnök érkezését. Ezt követően a védelmi tanács kiszámolta, hogy 150-200 ember egy napos munkájára van ehhez szükség + 150 000 feltöltött homokzsákra. "iszonyatos munka, erre idő sincs -számításba véve, hogy a Duna is érkezik. Ráadásul ember sincs hozzá, mert Orbán "érkeztetésén" kivül , védelmi szempontból semmi értelme sincs a munkának. "Erre nem tudunk embereket toborozni" -gondolták,és elutasították a tervet. Úgy tűnt, hogy Orbán eláll a tervétől. Tévedés volt. Délelött egy kitűző hajó jelent meg a vizen, s megpróbált kikötni egy töltés mellett. Oriási hullámokat vert, a töltésen az emberek szentségeltek, hisz a hullámok a frissen épített -homokzsák-gátat veszélyeztetik. Már az érthetetlen volt, hogy hajó van a Dunán, hiszen ilyen helyzetben tilos a hajóforgalom. Épp Orbán hívta fel a figyelmet minap, hogy tekintettel a vészhelyzetre minden szabályszegés hatványozott büntetéssel súlytható.
A hajóról Orbán embere telefonált a polgármesternek. "A miniszterelnök már itt van a vizen, partraszállna"... Tegyen belátása szerint- volt a válasz. Az Orbánnal felszerelt hajó ekkor megfordult, sokan látták, és mindezidáig nem talált alkalmas helyet a kikötésre. Ezt már otthon is megmondhatták volna neki, hisz amikor árvíz van, a víz a kikötők mögé kerül, nem lehet száraz lábbal kiszállni.
Most még nincs itt, de tudjuk, hogy nem ismer lehetetlent... jönni fog..Ünneplő közönsége azonban nem lesz.

UPDATE

A fenti történetnek a HVG szerint nincs valóságalapja.

2.

Miután megjelent Orbán Viktor a munka leállt. Fel kellett sorakozni szépen a gátra. A rendőrök kijelentették, hogy csak akkor lehet a miniszterelnököt megközelíteni, ha ő engedélyt ad rá. Ha valakinek nem tetszik az, hogy ő idejön, akkor ellehet addig menni pihenni, enni, inni, de még egyszer mondom, nem akarunk problémát. Próbáljatok mosolyogni, mert sok minden múlik ezen. Később nem mindegy, hogy ez a település vagy egy másik kapja a legtöbb pénzt.

3.

Tisztelt Orbán Viktor !

A mai napon sikerült három percet azzal töltenem, hogy hazaérve egy tál meleg ebéd elfogyasztása közben megnézzem az általam ugyan nem kedvelt, HÍR TV árvízi összefoglalóját.
A különböző szavak mély nyomot hagytak bennem és az ebéd sem esett olyan jól:
"Parancsba adtam" " A hivatásosok" " A hozzáértő személyzet" "megvédtük" "megtöltöttük" és még sorolhatnám.
Ez volt az első összefoglaló amit láttam a tévében, mert az elmúlt napokban erre nem volt nagyon lehetőségem, mert " ember kellett a gátra"! Így inkább élőben néztem az "adást"
Szerveztem, mentünk, mert úgy éreztük, hogy minden segítségre szükség van.Több helyszínen dolgoztunk a GYVSE Sárkányhajó Szakág lelkes sportolóival, de az Ön által említett hozzáértő, hivatásos állománnyal még nyomokban sem találkoztunk.Láttam elfáradt katasztrófavédelmist aki megpróbálta összefogni a védekezést, láttam "fröccsös" vízügyest akinek fogalma sem volt a gátépítés voltáról,láttam beosztott tűzoltókat akik segítettek ahol tudtak, kétségbeesett tekintetű helyi lakosokat akik bíztak bennünk,polgármestert aki szervezett és "megköszönt", gyerekeket akik vizet osztottak, helyi boltost aki kávét és csokit kínált a saját árújából,körzeti megbízott rendőrt aki teljes harci díszben tolta a talicskát, és láttam nagyok sok olyan embert akik önkéntesek voltak és tették a dolgukat.

Nem láttam viszont azokat akiket a híradásban istenített.

Lehet, hogy mi ( én ) voltam rossz helyen? Nem, nem hiszem.Ha megnézi a képes beszámolóinkat akkor biztos látja, hogy jó helyen voltunk.
Ott voltunk mi, és az rengeteg munkahelyről, másod-harmad állásból hazatérő ember ahol a legnagyobb szükség volt rájuk - ránk.
Persze, ha nem bontják el az a k...va gátat a júniusi "zöldár" előtt, ami minden évben jön, akkor sokkal egyszerűbb lett volna a védekezés.
A víz nem olyan, hogy nem jön.Az jön.És ha jön, akkor nagyon. Ezt már megmondta Pelikán József gátőr is.Ha van gát akkor az megfogja, feltéve ha az nem egy hetes tákolmány, hanem egy jól beállt töltés.Akkor elég csak figyelni és az esetleges buzgárokat homokzsákkal megfékezni.De ehhez nem értek.De nem is ez a lényeg, hanem amiről már fent írtam.Tehát, hogy jelen pillanatban még nem úszik Szigetköz,Győrújfalu, Kisbácsa ,Nagybácsa, Szőgye,Vének,Kisbajcs, Nagybajcs és a környező falvak azt nem annak köszönheti, hogy " parancsba adta" és a "hozzáértő állomány" megakadályozta, hanem annak, hogy a lakosság összefogva egymást segítve megtett mindent, hogy ne legyen katasztrófa.
Remélem, ha levonul a "zöldár" és nem az újjáépítés lesz a legfőbb teendő, azért megkérdezi az illetékes vezetőket, hogy hova lett a régi gát?????
Persze tud ez a Mosoni Duna szép is lenni, nekünk ez a második otthonunk, így amikor legközelebb Győrben jár, szívesen fogadjuk egy jó kis sárkányhajózásra.

Tisztelettel: m-Ákos a barátaimnak (Önnek: Bucskó Ákos)

És végül a Népszabadság beszámolója arról, hogy mit is jelent a nemzeti összefogás Orbán-módra:

Esztergom biztonságban van - jelentette ki vasárnap reggel Orbán Viktor miniszterelnök az egyik esztergomi töltés közelében. Tétényi Éva polgármester tudósítónknak ezt megerősítette. Neki erről személyes élményei vannak, noha feltűnő módon nem avatják be az "állam emberei" által irányított védekezési munkálatok részleteibe.

Már a hét közepén lehetett látni, hogy szakszerű előkészítés nélkül a város bajba kerülhet - emlékszik vissza Tétényi Éva. - Mindent megtettünk, amire a hatáskörünk lehetőséget adott, de a katasztrófavédelemtől csütörtök estig egyetlen arra felhatalmazott ember nem egyeztetett velem. Akkor felhívtam Bakondi György titkárságát, s közöltem velük: ezzel a magatartással veszélyeztetik Esztergom biztonságát, s ha nem kezdik el azonnal az egyeztetést, akkor tájékoztatom a sajtót.

Tétényi szerint ekkor végre útnak indították hozzá a katasztrófavédelem és a rendőrség illetékeseit, hogy megbeszéljék a teendőket. Ez megtörtént, ám a további együttműködés azóta is hiányzik, látványosan ügyelnek arra, hogy a személyét a háttérbe szorítsák, jegyezte meg a település független polgármestere, akivel a városban is többségbe került Fidesz-frakció sorozatosan konfliktusba kerül.

A nemzet összefoghat, de ha valaki ellent mer mondani a FIDESZ-nek, akkor annak vészhelyzet idején is a kitaszítottak sorsa jut.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr65354190

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán ámokfutása – és ami mögötte van 2013.06.11. 15:07:43

A minden rekordot megdöntő 2013-as dunai árvíz Wesselényije kétségkívül Orbán Viktor lesz – legalábbis ő láthatóan erre a babérra tör. A miniszterelnök árvízi ámokfutása a nyugati hírmédiumok figyelmét is felkeltette, nem véletlenül. A fejlett demokrác...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.11. 12:39:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szevasztok 2013.06.11. 11:47:12

@orgoványi erdőjáró: "Orbán legalább kiment a gátra. Ha nem ment volna ki, akkor azért lenne a hibás. "

Menjen ki a gátra egyszer, max kétszer. Aztán legyen közvetlen kapcsolatban a minisztereivel és az irányítással megbízott első számú vezetővel.

Egyébként meg tegye a dolgát. Az árvíz miatt - szerencsére - nem állt meg az élet az egész országban. Pl. tegnap parlamenti ülés is volt...

Peterpapo 2013.06.11. 11:48:31

@orgoványi erdőjáró:

És azzal, hogy mi otthon ültünk a meleg szobában, több hasznot hoztunk és/vagy sokkal kevesebbet ártottunk összesen, mint Viktor egyedül.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 11:51:10

@falazodesyka: "Mellesleg az is érdekes, ahogy a balos kikéri magának, hogy Orbán VÁLSÁGBAN nem volt képes drasztikusan csökkenteni az államadósságot miközben a maszop KONJUNKTÚRÁBAN meg két és félszerezte."

Miről beszélsz drága barátom. Válság 2008-ban meg 2009-ben volt. Akkor az egész világon nőtt az államdósság, nem csak nálunk (a növekmény java része akkora esik), és szinte mindenhol visszaesés volt. Nagy növekedés most sincs, ez igaz, de Európában a máshol nem nagyon volt recesszió tavaly, csak nálunk, miközben Bajnai anno növekedéssel adta a gazdaságot, és csökkenő államadósággal.

Szociknak vége 2013.06.11. 11:57:20

@Fedor: Egész európában nő az államadósság most is, csak nálunk nem.

Szociknak vége 2013.06.11. 11:57:59

@Fedor: Egész európában mi nőttünk idén a 3. legtöbbet.

mizrolist 2013.06.11. 11:58:43

@DeMarco: Tétényi a helyi védekezés vezetője, szerintem ebben egyetérthetünk. Épp ezért odamenni és a háta mögött intézkedni (illetve eljátszani azt, hogy intézkedünk) csak annyit jelent, hogy aláássák a munkáját.
Nem mellesleg vajon ki kompatibilisebb Esztergommal: a fideszes többségű képviselők, akik mindent megtesznek Meggyes seggének megvédéséért, vagy a polgármester, aki dolgozna? (lásd még: a képviselő-testület nem ad pénzt pl. a város közterületeinek rendbe tételére és ezért gazosodhat az egész, viszont megszavazzák, hogy a város fizesse a Meggyes elleni perekben dolgozó ügyvédeket...)

mizrolist 2013.06.11. 12:00:46

@MetroGoldwinMayer: csak negyedéves összevetésben, éves szinten visszaesés volt; és csak azért, mert a mezőgazdaság borzalmasan szar alapról indult és egymaga nőtt annyit, ami kompenzálta az összes többi terület esését. Az ipar például nagyobbat zuhant, mint a megelőző 3-4 negyedévben bármikor.

Szociknak vége 2013.06.11. 12:03:00

@mizrolist: Éves szinten visszaesés nem lehetett, mert június van.

Úgy érted korábban visszaesést hazudtak, majd miután ez nem jött be most év végére hazudják ugyanezt. Annyi a valóság hogy a tavalyi év gyenge volt.

yard 2013.06.11. 12:04:26

@ob.szerver:
Azok érettségizettek. A szlovák főnökhöz kell viszonyítani, azzal vannak pariban, már írta is valaki, az ugyanezt teszi.

mizrolist 2013.06.11. 12:07:40

@MetroGoldwinMayer: miért, nem lehet olyan összehasonlítást végezni, amelyben az utóbbi 12 hónapot vizsgálják? Vagyis a 2012. március 31-i helyzetet vetik össze a 2013. március 31-ivel, és ezt éves szintű változásnak nevezik? Ennyire nem kell a hülyét játszani...

_most_ 2013.06.11. 12:09:05

@MetroGoldwinMayer: nem nagyon vágod, a tavalyi utolsó negyedévhez volt egy kis növekedés, ami különösen gyenge volt, az év többi részéhez viszonyítva is.

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.11. 12:09:22

@Fedor:
"miközben Bajnai anno növekedéssel adta a gazdaságot, és csökkenő államadósággal"
A csökkenő államadósságnak ez némileg ellentmond:

2009: 79,8%
2010: 81.8%

http://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country:hu&idim=country_group:non-eu&ifdim=country_group&hl=hu&dl=hu&ind=false

De ha EUR-ban nézzük, akkor is rekordszinten adta át:

2009: 75,6161 milliárd Euró
2010: 78,3422 milliárd Euró

http://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_mio_eur&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country:hu&idim=country_group:non-eu&ifdim=country_group&hl=hu&dl=hu&ind=false

Szevasztok 2013.06.11. 12:10:40

@MetroGoldwinMayer: "Éves szinten visszaesés nem lehetett, mert június van."

Az év 365 napból, 52 hétből, 12 hónapból, 4 negyedévből áll. Bármikor lehet éves összehasonlítást tenni, nemcsak naptári évben.

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.11. 12:12:19

@Fedor:
"Miről beszélsz drága barátom. Válság 2008-ban meg 2009-ben volt. Akkor az egész világon nőtt az államdósság, nem csak nálunk (a növekmény java része akkora esik), és szinte mindenhol visszaesés volt."

Nálunk miért nőtt már 2006-ban is az államadósság, és miért volt 2006-tól kezdődően visszaesés, ha mindez csak a válságnak tudható be?

http://www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&ctype=l&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=country:HUN:SVK:CZE&ifdim=region&tstart=645055200000&tend=1307743200000&hl=hu&dl=hu&ind=false

falazodesyka 2013.06.11. 12:18:42

@Fedor: Arról beszélek barátom, hogy az államadósság 2008-ig is nőtt rendesen konjunktúrában. Akkor már 6 éve kicsi tudatlan balos barátom... :) Arról beszélek, de ha nekem nem hiszel akkor olvasd ezt a legfőbb gazembertől:
----

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. "
----

Szóval ha nekem nem is, neki tán csak hiszel...

falazodesyka 2013.06.11. 12:20:43

@Szevasztok: Nem, nem mindegy, ha a negatív egész számokat is bevesszük a buliba akkor más a helyzet...

Szociknak vége 2013.06.11. 12:21:32

@Fedor: @Ellenőrző QR kód:

2008ban Mo-n még nem volt érezhető a válságnak semmilyen hatása.

A gazdaság viszont már 2007ben romokban volt, meg nagyjából azóta is.

R.T. Flakfizer 2013.06.11. 12:27:12

@Trejo:
még két összeesküvés-elméletet azért várok:
1.) a nyugat küldte ránk az árvizet, mert másként nem lehet a kormányt megdönteni, de Orbán példát mutatott, stb (Szaniszló majd jobban kibontja)
ugyanez szemből:
2.) Orbán kérte az árvizet, hogy látványos munkájával bebiztosítsa a hatalmát (és akkor lehet erről beszélt Széles tavasszal)

:)

és persze: Nemzeti Összefogás, Testvérek!

:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 12:27:26

@Ellenőrző QR kód: "Nálunk miért nőtt már 2006-ban is az államadósság, és miért volt 2006-tól kezdődően visszaesés, ha mindez csak a válságnak tudható be?"

Hol írtam azt, hogy minden rendben volt 2008 előtt? Én arra válaszoltam, hogy a kolléga szerint most mekkora válság van, de bezzeg 2010 előtt semmi se volt.

Hol írtam azt, hogy én egy az egyben azt kívánom vissza, ami 2010 előtt volt? Attól, hogy kritizálom Orbánt, lehetek kritikus a másik oldallal is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 12:29:22

@falazodesyka: "Arról beszélek barátom, hogy az államadósság 2008-ig is nőtt rendesen konjunktúrában. Akkor már 6 éve kicsi tudatlan balos barátom... :)"

1. Nem vagyok balos.
2. 2008 előtt se volt rendben minden, de nem volt vészes. A nagy megugrás 2008-ban volt, a válság kitörésekor.

NA YA! 2013.06.11. 12:29:36

Ha a Kedves Vezető nem irányította volna ilyen szakszerűen a zalattvalókat, még a Kékes is elúszott volna! Hálátlanok! Jön még rátok hóesés!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 12:30:27

@MetroGoldwinMayer: "2008ban Mo-n még nem volt érezhető a válságnak semmilyen hatása."

Persze, csak buliból kellett októberben az IMF-nek és az EU-nak megmentenie minket, semmi oka nem volt amúgy...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 12:31:42

@R.T. Flakfizer: Az a szomorú helyzet, hogy az elsőnek sokkal nagyobb az esélye. Mármint hogy egy ilyen konteó elterjedjen.

Szociknak vége 2013.06.11. 12:32:47

@Fedor: 2008 októberben még Lehmann csőd sem volt, 2008ban az európai országok számain még semmilyen válság nem látszik. Máig a 2008as adatok a 'válság előtti' referenciaszámok.

Persze Bajnaiék ebben is élenjártak...:)

Kowalski, helyzetjelentést! 2013.06.11. 12:39:58

@MetroGoldwinMayer:

Ha már a fidesznek trollkodsz, legalább a nyilvánvaló tényeket vedd figyelembe: a Lehmann Brothers 2008. szeptember 15-én jelentett csődöt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 12:42:44

@MetroGoldwinMayer: A Lehmann csőd 2008 szeptemberében volt, a magyar IMF megállapodás pedig október 27-én.

hu.wikipedia.org/wiki/A_2008%E2%80%932009-es_gazdas%C3%A1gi_vil%C3%A1gv%C3%A1ls%C3%A1g_kronol%C3%B3gi%C3%A1ja

Ha nem vagy biztos a tudásodban, nézz előbb utána, sőt akkor se árt, ha biztos vagy benne. Érhetnek meglepetések.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.06.11. 12:43:31

Látom, előmásztak a fidesznyikek. Hajrá!

R.T. Flakfizer 2013.06.11. 12:43:58

@Fedor: tartok tőle én is - amennyire ez a showműsor benyeletődik sokaknál. az a vicces, hogy egészen kicsit kéne csak visszavenni! egy centit hátralépni! ha nem vezénylő tábornok volna, hanem a szakértelmet, az önkéntesek odaadását csodáló, de azt folyamatosan testközelből követő, lelkes miniszterelnök - sokkal több ember zabálná!
(és akkor a médiáról nem is beszélve - a rádió szerintem teljesen korrekt (amennyit én hallok belőle), a híradó gusztustalan propagandagyárrá vált (CÖF-levelek beolvasásával... komolyan nem értem! egy üres színtéren hadakoznak, nevetséges!))
nnna!

:)

2llkedő 2013.06.11. 12:45:52

@Ellenőrző QR kód:

"2010: 81.8%

De ha EUR-ban nézzük, akkor is rekordszinten adta át:

2009: 75,6161 milliárd Euró
2010: 78,3422 milliárd Euró"

Ugye a 2010-es adat az a december végi érték? És december végén ki is vót a miniszterelnöki székben?

xvxvxv 2013.06.11. 12:49:03

@falazodesyka: "országdúlás" - na, te is az a vallásosan politikaőrült nyominger, életvesztes, a közgazdaságant a bilderbergeket leleplező videókból kitanult közalkalmazott fajta leszel, aki az ideje nagy részét a közszfrérában a politikai hírek követésével és kommentálásával tölti - azok imádják ezt, és az ehhez hasonló kifejezéseket: a magyari jobboldal gagyi, cirkalmas neobarokk nyelvújításait.

te szerencsétlen, te... hát milyen életed van neked?

Trejo 2013.06.11. 12:50:44

@félázsiai 2llkedő: A kérdéseidre a következő univerzális válaszok adhatók!

1. Emútnyócév!
2. Emútnyócév!
3. Megvédjük a nyugdíjakat!
4. Multik!
5. Emútnyócév!
6. Gyurcsány a hibás!
7. Megvédjük a rezsicsökkentést!
8. Emútnyócév!
stb.

Emútnyócév!

Spéter46 2013.06.11. 12:50:51

FEDOR TE EGY UTOLSÓ SZEMÉT VAGY!!!

falazodesyka 2013.06.11. 12:56:29

@xvxvxv: Nem, sajnos kurvára nagyot tévedsz. Nem az általad levezetett kozhelyes agytumorra utaló szellemi végjáték alkatrészeiből alakítottam ki fentebbi véleményemet. Én a Józsi vagyok a kocsmából haver... Te viszont egy hibbant libsi vagy, az a fajta akit szívembúl utálok... Bezony...

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.11. 12:57:32

@félázsiai 2llkedő:
"Ugye a 2010-es adat az a december végi érték? És december végén ki is vót a miniszterelnöki székben? "

Tehát azt akarod mondani, hogy a 75,6161 milliárd Eurós szintet Bajnai a választósokig csökkentette, de az Orbán szűk félév alatt meg 78,3422 milliárd Euróra emelte? Én is Benedek Elek meséin nőttem fel, de azért...

Namir 2013.06.11. 12:57:54

@Fedor:
"2008 előtt se volt rendben minden, de nem volt vészes."

vs. világgazdasági konjunktúra és olcsó pénz 2001-től 2008-ig, mi eközben 0-1%-os GDP növekedéssel, és 5-10%-os éves hiányokkal küzdünk 2004-től kezdve.

Ehhez apró kiegészítés: előbb fejlesztési kormánybiztosként (2006), majd gazdasági miniszterként (2008) Bajnai a "szakértő-szakember".
Aki végül 2009-ben miniszterelnök lesz, miután 10. helyen befut az MSZP "Ki vállalja már el végre a miniszterelnökséget" vetélkedőjében.

Na, most őt akarják egyesek vissza.
Meg az MSZP-t.
Meg a Gyurcsányt.

falazodesyka 2013.06.11. 12:59:10

@xvxvxv: Mellesleg érvek nélkül csípőből szerencsétlenezni a másikat nem bölcs dolog... Mondhatni amolyan liberális, humanista, másság és véleménytoleráns... Állatok vagytok ti mind libsik, mocskos, anarchista, évezredes emberi értékeket negligáló anarchista barmok!

falazodesyka 2013.06.11. 13:01:34

@Namir: Így van, bár gondolom a tényszámok mit sem fognak változtatni a véleményén a beteg elméjének... A 8 év alatti régiós összevetésben számított GDP elmaradásunk 25 % volt.
Erről nem beszélnek a rohadékok... MOst, a válság idején, frankválsággal súlytottan, most kiherélik Orbánt a minimális GDP csökkenés miatt, de a mínusz 25 % az nem számított..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 13:01:37

@Spéter46: Most épp miért? Kíváncsivá tettél. Kifejtenéd? :-)

falazodesyka 2013.06.11. 13:02:17

@Namir: Gratulálok, nagyon jól összefogaltad...

2llkedő 2013.06.11. 13:05:41

@Ellenőrző QR kód: "Tehát azt akarod mondani, hogy a 75,6161 milliárd Eurós szintet Bajnai a választósokig csökkentette, de az Orbán szűk félév alatt meg 78,3422 milliárd Euróra emelte?"

A 75,6161 milliárd az 2009 december végi adat. Gondolom, te is úgy tudod, hogy a választások áprilisban voltak? De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ha adatokat hasonlítasz össze, akkor legalább szánj rá annyi időt, hogy az összetartozó adatokat keresed meg.

Szevasztok 2013.06.11. 13:08:15

@falazodesyka: "Nem, nem mindegy, ha a negatív egész számokat is bevesszük a buliba akkor más a helyzet..."

Mivel te kérkedtél a matematikai képzettségeddel, ezért kérlek fontold meg még egyszer amit fentebb írtál. Menni fog... (És drukkolok, hogy ne égesd le magad.)

ob.szerver 2013.06.11. 13:10:18

@Namir:

"mi eközben 0-1%-os GDP növekedéssel, és 5-10%-os éves hiányokkal küzdünk 2004-től kezdve."

Ezzel szemben a növekedés:

2003 103,4
2004 104,6
2005 104,1
2006 104,3
2007 101,4

0%-os növekedés 2011 és 2014 között lesz. Összesen.

milyen szép a Vértes, ó 2013.06.11. 13:10:20

@mizrolist:

Valószínűleg nem találkoztál még a kedves versenyzővel: nem, nem 'játssza'. ;-)

ZX 2013.06.11. 13:10:37

@MetroGoldwinMayer: Hogy nem szakadt rád a plafon. Persze igazad van, a negatív növekedés is növekedés. Muhhaha!

Szevasztok 2013.06.11. 13:14:43

@falazodesyka: De tudod mit legyen csak a természetes számok halmaza. Úgy mi a helyes válasz? 1,2,3 vagy esetleg 4?

Komolyan várom a választ.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 13:15:20

@Namir: "vs. világgazdasági konjunktúra és olcsó pénz 2001-től 2008-ig, mi eközben 0-1%-os GDP növekedéssel, és 5-10%-os éves hiányokkal küzdünk 2004-től kezdve."

1. Nem mindegy a hiány tendenciája. 2006-ra valóban nincs mentség, de aztán két év alatt 6%-ot! csökkent a hiány. A válság előtt már csak bő egy százalékra voltunk a maastricht-kritériumtól, és simán meglett volna a választásokig, ha maradt volna minden a régiben.
2. A GDP köszöni szépen, de 2006-ig teljesen jól volt, 3-4%-okat nőtt évente. Az egy százalék körüli érték egyedül 2007-re volt igaz, de 2008-ban már az is növekedésnek indult, csak aztán azt agyonvágta a válság. 2009-ben valóban lement -6%-ra, de ha azt nézzük, sok országban ez a csökkenés kétszámjegyű volt, még egész jól megúsztuk. De ami még fontosabb, egy éven belül, a kormányváltáskor már újra pluszban voltunk, ami azért elég meredek növekedés. Na ezt sikerült a szabadságharccal tavaly majdnem -3%-os "növekedéssé" konvertálni Orbánéknak.

www.google.hu/imgres?safe=off&client=firefox-a&hs=0D3&sa=X&rls=org.mozilla:hu:official&biw=1549&bih=902&tbm=isch&tbnid=UGR2M43FnFM2wM:&imgrefurl=http://www.mfor.hu/cikkek/Elertuk_a_godor_aljat.html&docid=rFN1lr0k1Z2wfM&imgurl=http://outside.mfor.hu/mfor/images/magyar_gdp_560.jpg&w=560&h=362&ei=9wS3UfzNNa2u4QSEi4D4BA&zoom=1&ved=1t:3588,r:1,s:0,i:86&iact=rc&dur=770&page=1&tbnh=179&tbnw=279&start=0&ndsp=20&tx=60&ty=64

milyen szép a Vértes, ó 2013.06.11. 13:16:27

@Szevasztok:

Ne bántsd már, szerintem többen kíváncsian várjuk, milyen Matematikai Képességei vannak még. Akkor az osztásról és a negatív számokról már hallott. Ez jó.

milyen szép a Vértes, ó 2013.06.11. 13:20:38

@falazodesyka:

És akkor a teli torokból mocskolódó, a magyar nyelvet csak a fideszes szlogenek szintjén törő idióta kikérte magának, hogy 'leszerencsétlenezték'. :)))

Cúnya libszik, cúnya libszik!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 13:23:49

@falazodesyka: "A 8 év alatti régiós összevetésben számított GDP elmaradásunk 25 % volt."

Ezt nem tudom, hogy honnan veszed, mert a régió országainak többsége még mindig kisebb GDP-vel rendelkezik, mint mi, mindössze 3 olyan ország van, amelynek nagyobb, és mindössze egy olyan (Románia), amelyik menet közben előzött.

nemzeti ratyi · http://nemzetiratyi.blog.hu/ 2013.06.11. 13:24:15

Az interneten olvastam, hogy valamelyik hírügynökség cáfolhatatlan bizonyítékokkal állt elő azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök UFO.
Tényfeltáró riporterük több gyanús jelet vélt felfedezni a miniszterelnökön, ami arra indította, hogy nyomozni kezdjen. Egy ilyen volt, hogy a miniszterelnök Smitt Pál jó barátja. Madarat tolláról, embert barátjáról, –véli a dakota közmondás.
A szemfüles újságíró kiderítette, hogy a miniszterelnök gyakori orrpiszkálása félre nem érthetően sugallja a miniszterelnök robot mivoltát. (Tudniillik az ufók legfontosabb érzékszerve az orr, amit folyamatosan tisztán kell tartani az erősen szennyezett levegő miatt, mivel így különböztetik meg egymást a humanoid teremtményektől, akiket isten buta viccének tartanak. Az ufók főleg a parlamentben szaporodtak el. Ott a legjobbak a körülmények a szaporodásra. Pénzszagra, földmutyi és dohánymutyi után különösen jól szaporodnak, szaknyelven „burjánzani kezdenek”.)
A gyakori derékra tett kéz is leginkább az ufóknál jellemző. A telepeket kell ellenőrizni, valamint a programkapcsolót kell kézzel igazítani, mivel ezek az alkatrészek szoktak a leghamarabb elromlani az ufóknál. Az a gyanú, hogy ez romlott el a miniszterelnöknél, amikor liberálisból hirtelen konzervatív lett. Micsoda előrelépés! Ezt a hibát azóta sem tudták szervizelni. Ezek nehezen beszerezhető alkatrészek. Sajnos, az EU ellen vívott szabadságharc csatáiban további sérüléseket kaphatott a kapcsoló- véli több szakértő. Egyesek egyenesen azt állítják, hogy ez már nem lesz jobb.
Az is megállapításra került, hogy a miniszterelnök teste egy emberé, a feje pedig egy emberé, de nem ugyanazé az emberé. Választhatott volna jobbat is, bár ez az én személyes véleményem, aki nagyon tiszteli a miniszterelnököt,- (ki mer ujjat húzni egy szent emberrel?)-, és tudja azt is, hogy ő is nagyon szeret minket, magyarokat. Ő egy igazi legény a gáton.
A fejet, egyébként hosszas kutatás után derült csak ki, hogy még 1986-ban ultin szerezte a miniszterelnök egy felcsúti cigányprímás fiától.

Peterpapo 2013.06.11. 13:24:39

@Ellenőrző QR kód:

Nem. Bajnai 85 milliárdra vitte 1 év alatt és Ovi onnan csökkentette 6 hónap alatt 78 milliárdra. Csak így lehetett.

Baldrick68 2013.06.11. 13:29:15

@Peterpapo:
Ja ezt a liberbolsevik dolgot én sem értem.

A Liberálbolsevik az olyan mint a filoszemita jobbikos?

Szevasztok 2013.06.11. 13:29:32

@milyen szép a Vértes, ó: "Ne bántsd már,"

Azt bírom, amikor kérkedik a tudásával, meg kioszt másokat (a stílusról most nem is szólok), de egy alap algebrai kérdést nem tud megválaszolni. Azért még várok...

Trejo 2013.06.11. 13:32:09

A számok és a statisztikák mit számítanak? Szoroznak ezek? Osztanak?

Az a fontos amit a szemünkkel látunk emberek! Amióta elérkezett a változás éve (2010), és újfent átvette a nemzetrontó-hazaáruló-komcsiktól a vezetést én még szomorú embert nem láttam, pedig se földem, se trafikom. Végre visszakaptuk a hitünket, a magyar ember különb minden más nemzetiségűnél, mert magyar! Tavaly és tavalyelőtt már majdnem óriási növekedésnek indult a gazdaság, de a külső ellenségek + a liberálbolsevik nemzetközi muli-bankármaffia még keresztbe tudtak tenni.

Jövőre minden jobb lesz fidelvtársak! Hajrá Kedves Vezető! Hajrá Összefogás!

Én is akarok kommentelni 2013.06.11. 13:49:22

@falazodesyka:
"MOst, a válság idején, frankválsággal súlytottan, most kiherélik Orbánt a minimális GDP csökkenés miatt, de a mínusz 25 % az nem számított.. "

Látom nem érted. Hátha mostsikerül:
1, Frankválság által súlytottan(sic!)?
Az megvan, hogy Bajnai 185 forintos CHF-el adta át a kormányt (miután a Gyurcsányi magasságból lehúzta)? Legalább ebben igazat adok neked, hogy Orbánék jól szétcseszték a CHFet, a hiteleseket meg nyomorba döntötték a magas törlesztővel.

2, A minimális GDP növekedés miatt én nem basztatnám Orbánt... Ők ennyire képesek. Nekem speciel az a bajom, átvették 0,9% negyedév/negyedév növekedéssel ami növekvő tendenciát mutatott, és sikerült úgy beleállítani a gazdaságot a földbe, hogy meg se állt -2,7%-os utolsó negyedéves mínuszig. És most azon küzdenek, hogy a négyéves ciklusuk végére elmondhassák, hogy válság nélkül 4 év alatt tudnak hozni egy 0%-ot. És közben eltapsoltak 2700 mrd manyup pénzt, növelték az államadósságot ezen felül 2000+ mrd forinttal, és úgy megnövelték az össz adóterhet, hogy sok gazdasági szegmens csak pislog. A gáz az, hogy ha ezt a közel 5000 milliárdot beruházásra fordítják, az megdobta volna a GDPt 3 év alatt közel 16%-kal. Ehelyett mínuszban vagyunk. Hova ment el az a pénz?

3, Válság könyörgöm bő 3 éve nincs, szakadjatok már le erről!
Meddig fogtok még amúgy visszamutogatni? Ráadásul azzal elég nevetséges mentegetni a szar teljesítményt, hogy más szarabb volt.

Peterpapo 2013.06.11. 13:51:04

@Fedor:

Rosszul tudod, mert a régióba csak az a három ország tartozik, ahol magasabb a GDP. A többi, ahol kevesebb, az nem tartozik a régióba. Az egy másik régió. Az az alacsonyabb GDP-vel rendelkező országok régiója. Külön régió. Nem számít régió. Nem veszünk róluk tudomást régió. Nem is hallottunk még róluk régió. Viktor nem ezt mondta, tehát nem igaz régió.

yard 2013.06.11. 14:26:43

Ha a Bokros anno fele ennyi terhet át tudott volna passzírozni a kormányán (hogy csak annyit költsünk, amennyit megtermelünk, és ne kérjünk kölcsön), mint ami most van (szja, Áfa, benzinár, különadók stb), Auszria szintjén lennénk. Viktorkáék nem hagyták, ők akarták megcsinálni. Köszönjük.

zellerlevél 2013.06.11. 14:32:49

A Szigetközben mindenki összefogva dolgozott, pártállástól, kortól, hivatástól függetlenül. Ahogy megy a víz lefelé, egyre több a morgás, békétlenkedés, vita, és egyre kevesebb az öntkéntes. Jó, hogy mi nem arrafelé lakunk. Visszamenőleg is képesek egyesek megkeseríteni mások szája ízét.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 14:40:27

@zellerlevél: Itt nem arról van szó, hogy az önkénteseket akarná basztatni valaki. Én is kint voltam a hétvégén mind a két nap, és pont az tetszett nekem is, hogy "mindenki összefogva dolgozott, pártállástól, kortól, hivatástól függetlenül":

fedor.blog.hu/2013/06/08/legenyek_leanyok_mindenki_a_gaton

John Doe3 2013.06.11. 14:45:50

@MetroGoldwinMayer: Na ja. A Lehmann Brothers 2008. szeptember 15-én kért csődvédelmet.

ob.szerver 2013.06.11. 15:21:02

Ez megint nagyon jó:

index.hu/gazdasag/2013/06/11/durvan_megvagjak_a_latvanysport_tamogatast/

Miután Orbán beszedte a TAO (köz)pénzt a magánstadionjára, a negyedére vágja vissza a támogatás összegét. Már TAO-ra sincs szüksége, direktben utasítja Balog esztergályos minisztériumát, hogy utaljon át 500m-t a magánalapítványára.

Vajon mi lesz a reklámadóval, ha Simicska megszerezte a TV2-t? Vajon mi lesz a rezsicsökkentéssel, ha Nyerges megszerez néhány szolgáltatót?

Peterpapo 2013.06.11. 15:43:58

Íme Orbán és az Orbán imádók ars poeticája:

www.youtube.com/watch?v=mQf_9-SO6rY

Mesterlövész 2013.06.11. 16:24:51

@szonár: Második mondatodra ékes példa létezésed. Nyald a vezér seggét, hadd legyen jó szaros a nyelved! :)

plazmakutyaTV 2013.06.11. 17:03:30

@falazodesyka: te sem állhattál sorba, amikor az észt osztották :) és nem csak a repetáért nem álltál sorba...
a német gazdaság az EXPORT kb. 25%-át "viszi el", ami messze elmarad a GDP 25%-tól...
ha a kretén politikusok nem ártanának annyit (orbán meg a többi hülyegyerek ártott eddig a legtöbbet), akkor igyekeznének legalább az oktatást rendbe tenni, ha már más nem megy nekik, de azok még erre sem alkalmasak... amúgy hülyeség, hogy a politika nem tud rontani/javítani a növekedési kilátásokon, mert hosszú távon szinte KIZÁRÓLAG egy ország gazdaságpolitikája szabja meg annak fejlődését, rövid távon meg persze sok tényezőtől függ... nem sorolom sem a másik tolvajbanda hibáit, sem a narancskomcsikéit, de vannak bőven, ez a téma részemről lezárva (egyelőre).

más: a gazdaságunk szerkezete erősen torz, az állami bürokráciára meg már szavak sincsenek... ezen a területen nagyon durva VISSZAFEJLŐDÉS van 2010-2011 óta, amikor is a multikat elkezdték arra kényszeríteni, hogy még kevésbé gondolkodjanak magyar üzleti partnerekben, mint addig (pedig addig is túl alacsony volt a beágyazódásuk a magyar gazdaságba), kicsinálták az egyik legtriviálisabb öngondoskodási formát, visszamenőleges hatályú ill. érvényű törvényeket kezdtek el kreálni, és az addigi szövetségeseket magunk ellen fordítottuk, csak hogy néhány alsóbbrendű majom örömködhessen benne - ez mind óriási hiba volt, aminek az árát még sokáig fizetjük majd (és a felsorolás a teljesség igénye nélkül készült)
ha ezek a dilettáns férgek újra kapnak 4 évet, teljesen tönkre fogják tenni azt is, ami megmaradt, és ez teljesen független attól, hogy a többi rohadék mit művelt az "elmúttnyócévben". annak a hatása egyre kevésbé érvényes ma, mint 2010-ben, amikor még nem qrták el az egészet ezek a kretének... senki nem vár tőlük csodákat ill. szárnyalást (bizonyos értelmi szint felett), de az, hogy szinte mindent elqrnak, az már azért durva...
kismillió dologban JAVÍTANI kellett volna a helyzetet (már csak a bázishatás miatt is), de szinte mindenhol csak RONTOTTAK rajta

Macropus Rufus 2013.06.11. 17:06:15

csak halkan jegyzem meg: egy mindenkori min. elnöknek nem az a feladata, hogy gátról gátra járjon és ossza az észt.

ephart 2013.06.11. 17:09:42

lényeg:a judeobolsik pusztán csak politikai Statiszták.nélkülük hozzák meg a magyarok a döntéseket és ez ellen nem tehetnek semmit(csak az acsarkodás maradt).a többi csak rizsa

plazmakutyaTV 2013.06.11. 17:14:41

@R.T. Flakfizer: tényleg, a HAARP :) milyen igazad van, a bankármaffia bosszúja volt ez a bankadó meghosszabbításáért, amit persze a bankok nem tudnak áthárítani a kisemberre, mert egyből bevetik az árkommandót ill. a SPAR árzabálóját :)

...a bankok kondilistáiban bekövetkezett változások pedig a tömegpszichózis témakörbe illenek :)

plazmakutyaTV 2013.06.11. 17:21:31

@mizrolist: apropos, Esztergom... a költségvetési törvényekben külön fejezet a város :) gondolom, a függetlenként nyerő Tétényi Éva is valami gaz libsibolsi lehet :)

valaki senki 2013.06.11. 17:31:03

Megfelelő SZAKEMBEREKET kérünk minden területre, és akkor nem kell a miniszterelnöknek mindent kézi vezérléssel irányítani! Nem hiszem, hogy bárki egyaránt jó gazdasági- jogi- államigazgatási- rendvédelmi- gátőr -és minden lehet egyszemélyben. Igazából árulkodik arról, hogy TUDJA, mindehol sógor/ koma, uram- bátyám ül, POLITIKAILAG elkötelezett, de nem hozzáértő... Szakértői kormányt kérünk végre!

no_successful2 2013.06.11. 17:39:46

@Macropus Rufus:

"csak halkan jegyzem meg: egy mindenkori min. elnöknek nem az a feladata, hogy gátról gátra járjon és ossza az észt. "

Ha meg nem ment volna ki, az lenne a bajotok.

plazmakutyaTV 2013.06.11. 18:01:04

@$$$=$$$: egyszer a sok alsóbbrendű jobbos tényleg szétverhetné a sok alsóbbrendű balost, akkor végre megszabadulnánk mindkét féregfajtától :) persze a börtönökben nincs arra kapacitás, így a nagymagyarkodó szubhumánokat ki is kellene végezni tömeggyilkosságért, de annyi baj legyen, a cél szentesíti az eszközt :)

hamar elülne a zaj, és utána fejlődhetne az ország a sok alsóbbrendű féreg nélkül - még a tetvedék pártok sem találnák meg a tömegbázisukat, mert erőteljesen eltolódna az IQ, stb. szerinti eloszlás jobbra (aztán persze nehezíteni kellene a teszteken, hogy az átlag és a szórás a régi 100, ill. 15 legyen, de valamit valamiért)
igazából a többség jobban járna vele, csak túl sok a nyámnyila alak, akik minden embernek látszó majomivadékot védenek... miközben a 3. világban milliárdok éheznek, és napi több százezer ember hal meg betegség ill. alultápláltság miatt, köztük is elsősorban gyerekek, addig ezek a barikák az aljanépet védik azzal a hamis és buta indokkal, hogy az is ember, hadd éljen, stb.

DeMarco 2013.06.11. 19:09:50

@Don Quixote de la Ferko: "Csak jelzem, a fülkeforradalom után a fidesz első feladatai közé tartozott a Közlekedési Hatóság éléről szinte azonnal leváltani a "komcsik" alatt odakerült közlekedés és gazdasági mérnök vezetőt, és a helyére ültetni egy hozzád hasonló nyalonc pártkatonát"

Ha-ha... Nálam jó helyen kopogtatsz ezzel. Régi mondásom, hogy ki kellene purgálni a teljes államigazgatásból azokat, akik az előző szocialista rendszert szolgálták ki.

De konkrétan, és akkor mi van? A maszop is ugyanezt csinálta korábban. Minden normális manager saját maga által választott csapatot akar kiépíteni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 19:18:06

@DeMarco: Ne kend a szart. Az előző kormányok alatt nem volt ilyen mélységű csere. Rengeteg szakember, középvezető volt, amely több kormány alatt is a helyén maradt, mert értett ahhoz, amit csinált. Na ez 2010-ben megszűnt.

De ha még igazad is volna (nincs): Akkor ez most jó? Ha a másik oldal hülyeséget csinált, akkor nektek is muszáj elkövetni?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 19:20:20

@no_successful2: Ha amúgy rendben folynak a dolgok, akkor nem. Nem egybites a dolog, hogy vagy kimegy, és mindent ő csinál, vagy nem megy ki, és leszarja az egészet. Vannak árnyalatok is a két véglet között.

DeMarco 2013.06.11. 19:21:48

@Fedor: "És akkor szerinted már nem is kell emberszámba venni se őt, se a városát? Nem Tétényi Évával kellett volna együtt dolgozni a törvény szerint, hanem Esztergom polgármesterével, függetlenül attól, hogy ezt a posztot ki tölti be."

Miért? Esztergomot elöntötte a Duna? Nem építették ki a gátat? Felvették vele a kapcsolatot, csak szte nem elég gyorsan. Nem hiszem, h bármivel elégedett lehet, akármit is tettek. Alapból erősen kritikus a hozzáállása és szándékosan keresi hol tud reklamálni az őt ért valós vagy vélt sérelmekért.

Én sem szeretek olyanokkal együtt dolgozni, akiket nem bírok.

Ettől függetlenül mulatságos volt nézni, h már megint milyen hamar utolérték a sánta kutyát... Annyira kétségbeesetten akarsz végre vmi negatívat írni Viktorról, h beveszel minden mesét amit csak hallasz és eszedbe sem jut, h kacsa is lehet, bármennyire hihetetlennek is tűnjön. De legalább utólag kénytelen voltál korrigálni.

DeMarco 2013.06.11. 19:31:44

@Fedor: "Ne kend a szart. Az előző kormányok alatt nem volt ilyen mélységű csere."

Te kened a szart. Naná, hogy volt. Ahol meg mégsem, ott azért, mert még mindig az ő embereik voltak ott. Maximum az emlékezeted nem elég mély, vagy erősen szelektív.

"Akkor ez most jó?"

Nem feltétlenül. Én kiegyeznék egy semleges államigazgatással is. De a régit mindenképpen leváltanám, mert az előző rendszert hűen szolgálták ki. Ugyanakkor tőled eltérően én nem vagyok álszent. Pontosan tudjuk, hogy minden pártnak vannak támogatói, sleppje, akiknek helyet kell csinálni súlyuknak megfelelően az államigazgatásban. Főleg most, hogy rengeteg képviselői hely fog megszűnni, a felszabaduló képviselőket megkínálják cserébe vmivel.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 19:33:38

@DeMarco: Persze, amit Viktor tesz, az csak jó lehet, igaz? Esetleg egyszer elbeszélgethetnél egy nem fidesz katona esztergomival is.

"Annyira kétségbeesetten akarsz végre vmi negatívat írni Viktorról"

Ez tévedés. Én kétségbeesetten akarok jót írni Viktorról, de ritkán ad alkalmat rá :-)

A posztban jeleztem előre, hogy ezek fácsén terjedő dolgok, aztán amikor kiderült az egyikről, hogy nem igaz, azt is rögtön beleírtam. Csak tudod nem véletlenül terjedt el. ugyanis abszolút beleillik a képbe. A második sztori pl. 100%, hogy igaz, mert hasonlót magam is hallottam személyes ismerőstől, tőle konkrétan azt kérték, hogy a gáton dolgozók közül álljon át a kimenekítettek közé a miniszterelnöki látogatás idejére, hogy azok többnek tűnjenek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 19:35:07

@DeMarco: Persze, hogy ki a semleges, azt te döntöd el, és akit 2010 előtt neveztek ki, az ab ovo nem lehet az, igaz?

DeMarco 2013.06.11. 19:42:15

@norbert79: "Egyezzünk meg annyiban, hogy ismerem Bakondit, s munkásságát... Annyit tennék hozzá, hogy inkább hagyjuk... A Katasztrófavédelem jobb lenne nélküle."

Ne egyezzünk. Én ugyan csak kívülről szemlélődök, de a lelátóról, nem a pálya széléről. Ugyanakkor a kívánságod teljesülhet. Akár át is ülhet a bm-be...

DeMarco 2013.06.11. 19:47:41

@Fedor: "Persze, hogy ki a semleges, azt te döntöd el, és akit 2010 előtt neveztek ki, az ab ovo nem lehet az, igaz?"

Tudatosan csúsztatsz. Elsősorban az előző cucialista érát kiszolgáló vörösdiplomásokra gondoltam. És sztem a legtöbb állást simán meghirdetik és a legkompetensebb embert veszik fel, aki ezáltal semleges.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.11. 19:58:46

@DeMarco: "Elsősorban az előző cucialista érát kiszolgáló vörösdiplomásokra gondoltam"

És olyan mennyi van szerinted még pozícióban több, mint 20 évvel a rendszerváltás után? Ne röhögtess...

"sztem a legtöbb állást simán meghirdetik és a legkompetensebb embert veszik fel, aki ezáltal semleges"

Mármint a mostani kormány? mégis csak röhögtetni akarsz :-)

DeMarco 2013.06.11. 20:07:21

@mizrolist: "Tétényi a helyi védekezés vezetője, szerintem ebben egyetérthetünk."

Egyetértünk. Védekezzen helyileg...

"Épp ezért odamenni és a háta mögött intézkedni (illetve eljátszani azt, hogy intézkedünk) csak annyit jelent, hogy aláássák a munkáját."

És? Nálam számtalanszor előfordult már, hogyha hülye volt a közvetlen felettesem, vagy csak nem értette meg amit mondtam, akkor szépen kikerültem és mentem följebb az ötletemmel. Hülye lennék elmondani, csak ellopná, vagy azzal fényezné magát.

"Nem mellesleg vajon ki kompatibilisebb Esztergommal: a fideszes többségű képviselők, akik mindent megtesznek Meggyes seggének megvédéséért, vagy a polgármester, aki dolgozna?"

Ki tudja? Nem vok esztergomi. Ezért dönteni sem akarok egyik félről sem.

DeMarco 2013.06.11. 20:08:17

@Fedor: "És olyan mennyi van szerinted még pozícióban több, mint 20 évvel a rendszerváltás után? Ne röhögtess..."

Alighanem meglepődnél, de erősen.

Don Quixote de la Ferko 2013.06.11. 20:12:01

@DeMarco: Láthatóan tökéletesen megfelelsz a fideSS elvárásainak. Szövegértelmezés teljes hiánya, istenimádat, buta fideSS szlogenek mantrázása.
Segítek, láthatóan magadtól nem fogsz rájönni, miért csináltál segget a szádból.

Jelen szösszeneteddel azt igazoltad, hogy számodra és istenített ánuszadó gazdád számára a hozzáértés az utolsó szempont, a legfőbb elvárás viszont az igazi párthűség.

Igazából nem a szemléleted a rossz, hiszen egy normális társadalomnak a hozzád hasonló idiótákra is szüksége van, a baj inkább az, hogy a te agymosott fajtád dominál a többségben, és ennek köszönhetően egy ország szopik a hozzád hasonló semmihez sem értő, de pártkatonának és szavazógépnek tökéletesen megfelelő gyökerektől.

Gratulálok, örülj, és tapsolj a romokon, ehhez értesz. Menj ki egy árvíz által lerombolt házhoz, és ott táncolj, amennyi eszed van, még erre is képes vagy.

Don Quixote de la Ferko 2013.06.11. 20:16:07

@Fedor:

"És olyan mennyi van szerinted még pozícióban több, mint 20 évvel a rendszerváltás után? "

Speciel egyre több. A fidesz belőlük meríti a bázisát, és neveltetésénél fogva csak a magához hasonlóban bízik..

mizrolist 2013.06.11. 20:19:14

@DeMarco: meg is tette. Esztergomnál emlékeim szerint egy pillanatig nem volt gond, és ez aligha az egy délelőtt ott parádézó Orbánnak vagy Bakondinak köszönhető, hanem azoknak, akik helyben dolgoztak. És akiket Tétényi Éva irányított a szakemberekkel együtt.

"Nem vok esztergomi. Ezért dönteni sem akarok egyik félről sem."

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy döntöttél... Tétényi rossz, Fidesz jó, Meggyesről és a Fidesz-frakció döntéseiről nem vagy hajlandó beszélni.

"És sztem a legtöbb állást simán meghirdetik és a legkompetensebb embert veszik fel, aki ezáltal semleges."

Ha komolyan ezt hiszed, akkor borzalmasan naiv vagy. Vagy rohadtul cinikus. Az ugyanis már bebizonyosodott, hogy mihelyt egy Fidesz által kinevezett akárki igyekezne szakmai alapon, semlegesen dolgozni és akár a saját pártjának is keresztbe tenni, az illető rövid úton lapátra kerül és egy politikai kinevezett megy a helyére... aki nem semleges és az esetek nagy részében nem is nevezhető hozzáértőnek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.11. 20:44:50

@DeMarco:

"Esztergom polgármestere pedig ne csodálkozzon, ha kihagyják az egyeztetésekből, volt bőven előzménye a történetnek. Amit persze te is tudsz, csak álcsodálkozol."

- Józan vagy? Pofára zsákolunk?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.11. 20:52:44

@DeMarco:

"Akinek segítségre van szükségre, ne anyázza azt, akitől a segítséget várja, pláne ne harapja meg a segítő kezet."

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=193013

Aki Á-t mond, mondjon B-t is?

DeMarco 2013.06.11. 23:09:27

@mizrolist: "Nekem nagyon úgy tűnik, hogy döntöttél... Tétényi rossz, Fidesz jó, Meggyesről és a Fidesz-frakció döntéseiről nem vagy hajlandó beszélni."

Tévedsz. Nem döntöttem el, vagy ha igen, akkor mindegyiket hibásnak tartom. Az egyiket az előzményekért és a hibásan felmért lehetőségeikért, a másikat meg a folytatásért és a szintén rosszul felmért lehetőségeiért. Egy önkormi választásnál sokan csak a polgármesterre figyelnek, én viszont mindig megvárom a kerületek befutóit, mert azokból alakul ki a közgyűlés felosztása. Ott kell többséget szerezni, mert különben kormányozhatatlanná válik a település, vagy erősen korlátozottá a döntéshozatal. Csak durva kompromisszumok árán lehet előre jutni. Ha valaki ezt nem képes előre felmérni, pláne egy olyan helyzetben, ahol igen erős győzelmi arány várható, sőt a kormánnyal szemben is ellenzékbe fog kerülni és nem képes ennek megfelelően kompromisszumos megoldásokat keresni, hanem fejjel megy a falnak, az magára vessen.

"Ha komolyan ezt hiszed, akkor borzalmasan naiv vagy."

Ugyan. Kivel akarod elhitetni, hogy az a több százezer ember, aki a közigazgatásban dolgozik, mind politikai kinevezett? Természetesen vannak olyanok is, ahogy olyanok is, akik nem értenek ahhoz amit csinálnak.
Bár én sosem értettem ahhoz amit csináltam, legtöbbször akkor hallottam róla először, mégis jól végeztem mindig a munkámat és gyorsan sajátítom el az új ismereteket. Sőt az alapvégzettségem is fényévekre volt mindig attól, amit éppen dolgoztam. Most is van több olyan kollégám, akik negyven éve dolgoznak ugyanott és lehet, hogy rutinosabbak bizonyos műveletekben, de ugyanakkor síkhülyék a számítógépekhez és idegenkednek tőlük. Persze nem mindenki képes minden munkára, de azért a legtöbb munka betanítható. Senki sem pótolhatatlan...

DeMarco 2013.06.11. 23:13:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"- Józan vagy? Pofára zsákolunk?"

Tegyük fel, hogy a Duna partján laksz és meg kell védened az utcában az összes házat a víztől. Miután a tiedet megvédted, melyik szomszédod házához mész segíteni? Aki barátságos, jó szomszéd, vagy aki mindig szidja az anyádat? Mert biztos lehetsz benne, hogy én az utóbbit hagynám utoljára. Csak hogy érezze a törődést...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.11. 23:37:22

@DeMarco:

Ezek szerint neked nem mindegy, a víz melyik oldalról mossa el a házadat. Sajnos van egy olyan hülye tulajdonsága, hogy nem csak az utca felől megy be a kapun, hanem képes egyik kertből közvetlenül a másik kertbe is bemenni.

A közösség érdekében az ilyen primitív allűröket félre kell tenni. Ha erre nem vagy képes, akkor nem vagy rá méltó, hogy közösségben élj.

Lakhelyemen egy patak szokott kiönteni egy-egy erősebb eső után. Érdemi kárt nem okoz, max 10 évente vitte el a konyhakert egy kis részét. A negyedik szomszéddal elég nehezen jövünk ki.

Mégis, mikor gátat raktunk (illegálisan) a patak partjára, első szóra benne volt a buliban (nála tudott legkönyebben lemenni a bobcat a partra).

Azóta sem vagyunk jóban, de tudjuk, a közösség érdekében számíthatunk egymásra.

váj mí 2013.06.12. 02:16:31

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=uOESp4ljJfI

Csak ennyit szerettem volna hozzátenni. További jó gyűlölködést. Az értelmes emberek már rég elhagyták az országot, ki erre, ki arra ...
És igen, igen, már előrevetítem a gecizős kommenteket is, amiket kapni fogok, elvégre "magyar vagyok, nem turista" :P

váj mí 2013.06.12. 03:27:36

Úbasszmeg, utólag belegondolva, az a faszfej, mini-ceausescu be fogja tiltani Kovács Kati Vangelis adaptációját (többek között) 3 éven belül.
Jajaja, be fogja tiltani igen, mert lesztek olyan marhák, hogy azt a szerencsétlen marhát, aki 50 év alatt egyetlen napot sem töltött el munkával, újra megválasszátok magatoknak.
Gyurcsány Ferenc, MSZP? SZDSZ .... KÖSZÖNÖM! Köszönöm nektek 2004-et, mert akkor még első nekibuzdulásból igényeltem volna a magyar állampolgárságot. Köszönöm, hogy lebeszéltetek róla. Ennél jobbat erdélyi magyarral nem is tehetettek volna! Most égne a pofám az EU-ban, hogy magyar vagyok.... no nem, román ... az olyan szépen simulékony . világéletében az volt ;)

narmer 2013.06.12. 07:42:49

@ob.szerver: Ne fáradj, nézd meg mit művelt az Elba, aZTÁN TEDD FEL HÜLYE KÉRDÉSEDET.

németh györgy 2013.06.12. 09:53:18

Nincs ezzel semmi baj! Az árvíz adott volt, Orbán Viktor csak fülön fogta a szuszogó médiát és saját magát adta, egy miniszterelnöknek ezt kell tennie. Amúgy meg kampánynak sem volt utolsó.

DeMarco 2013.06.12. 22:11:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Én nem azt mondtam, hogy nem védem meg. Csupán legutoljára megyek neki segíteni és megvárom amíg megkér arra, hogy segítsek neki. De ha kérés helyett nagypofával követelődzik, akkor körbekerítem és hagyom hadd ússzon...

A múltkori havazáskor meleg kakaóval kiültem az ablakba és fél napig röhögtem a sok hülyén, akik nem értették meg az időjárás jelentést és azt hitték, hogy nyári gumis szuzival mehetnek vhová. Percenként álltak meg előttem a hóban és bohóckodtak. Estefelé aztán végül kimentem az ismerősöket kilökdösni, jól lebaxva őket, hogy mit keresnek ilyenkor kint, legalábbis addig, amíg járható volt az út. Utána már úgysem ment senki sehová.

Közösségi érdek? A közösség egyénekből áll, akiknek mindnek vannak egyéni érdekeik, amiket ütköztetnek, egyeztetnek. Társasháznál a fele ember felújítást akar, külső szigetelést. A másik fele, nem akar, felesleges pénzkidobás, inkább spórolnának. Mindkét fél közösségi érdekre hivatkozik. És annak lesz igaza, aki több embert tud maga mellé állítani. Én is laktam társasházban és mindig figyeltem arra, hogy rendelkezzem a szavazatok több, mint ötven százalékával. Így gyakorlatilag minden elképzelésemet csont nélkül átvittem a közösségen. Volt aki mindenkivel rosszul jött ki, mindenkit megbántott és soha semmit nem írt volna alá, nem szavazott volna meg. Viszont egyedül volt és lenyomtam, mint egy bélyeget. Semmit sem ért az egy szem ellenszavazata. De jó példa arra is, hogy gyerekeket, terhes anyukákat vegzált, hogyha véletlenül becsapták a bejárati ajtót. Ezen felbuzdulva szinte mindenki becsapta, csak hogy jól érezze magát...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0