Az alábbi versike nemrég jutott el hozzám, és gondolom velem együtt mindenki tudja értékelni, aki valaha is tanult angolul: 

Arra a kérdésre, hogy milyen nemzetiségű lehet a versikét szerző Anonymus, nincs válasz, de nekem van egy sejtésem: hát persze, hogy magyar! Hisz nem csak témájában, de felépítésében és szerkezetében is erősen emlékeztet gyerekkorom egyik legnépszerűbb rádiókabaré-jelenetére, az 1987-es Humorfesztivál egyik legjobb versenyszámára, az Édes, ékes apanyelvünkre. Nagyon adja magát, hogy ez lehetett a minta :-) Aki nem hiszi, halgassa meg eredetiben. Előadja az a színész, aki ugyanolyan hiteles volt Dobó Istvánként mint Törppapaként: Sinkovits Imre.

A szerzőről szinte semmit sem tudtam kideríteni (sejtésem szerint nyelvész lehetett), országosan ismert munkássága kimerült a fenti versben, pedig méltó párja lehetett volna Romhányinak a rímhányónak. Bizonyítja ezt az alábbi írás is, ami szintén tőle származik:

Bencze Imre: Szóval játszunk

Népünk fásult, borúlátó, híresztelik régóta,
Mi légyen a terápia? Délibábos szómóka.

Mókacsíra rejtőzködik minden szürke szavunkban,
Másítjuk a magánhangzót, máris újabb szavunk van.

Kis kertjében kerek kertész öntözi a tökindát,
Áll a mólón málén Milán, mélán nézi Melindát.

Falon csüngő csángó csengő csengő hangon csilingel,
Vandál Vendel vadul vádol, vidul s vedel Vilinkkel.

Bibircsókos kikiáltó kukucskáló babája,
Fifikás a fafaragó kakaskodó papája.

Keljfeljancsi, nebáncsvirág, tűrömolaj, fogdmegek,
Eszem-iszom, rúgdfel-hagydott, nagy mihaszna emberek.

Álljunk meg egy kurta szóra ! – súgja versem koboldja,
Az mehet csak tovább innen, ki e talányt megoldja:

Balról jobbra: szerszám, kézi, jobbról balra: város, régi,
Odafelé: lányka neve, visszafelé: inka "teve".

Nem ügyel az ara arra, sülő süllő kész-e már,
Várrom mellett várom hatra – sms-t küld Boldizsár.

Szóláncfűrész, basszuskulcslyuk, békacombfix, gyöngysorfal,
Lánctalpnyaló, strandpapucsférj, haranglábszag, tegnaphal.

Szoboszlóról szerb szobrásznak szobra Gödre lekerül,
Felsőgödről szorb dögésznek gödre Szobra települ.

Ádámcsutka, évakosztüm, borzaskata, mózeskosár,
Leiterjakab, jancsibankó, péterfillér, lacibetyár.

Fia-bálna kiabálna, hat angolna – csatangolna,
Merészkedő, nyerészkedő, pereskedő kereskedő.

Merni mert, mert farkaséhes; ennél többet ennél, Jenő?
Sokat eszel, hasad hasad; Benő feje lágya benő.

Álljunk meg egy rövid szóra! – nógat versem koboldja,
Tovább innen csak az mehet, ki e rejtjelt feloldja:

xoxoxxo xoxxox xoxxoxoxx ox oxx,
xxoxx xoxoxx oxxox xoxoxx xoxxxoxox.

Nézd e béget, juha béget, villám sújtja villám s villám,
Osztályfőnök megint megint, tejet s bosszút forral Csillám.

Bababarát cápapapa, hitvese a pumamama,
Gyermekük a próbababa, dajkálja egy pandadada.

Vajon ki e furcsa szerzet, ki a hóban ösvényutat tör?
Vasszerviz-óvoda felé sielő tudós úrvacsoraőr,
(Wasser-víz-eau-woda; she-elle-ő; two-dos; Uhr-watch-óra-heure.)

Kengyel - futó - macska - köröm - virág - ének - óra - üveg,
Gyere - kecske - béka - lencse - leves - kocka - cukor - süveg.

Álljunk meg egy röpke szóra ! – kéri versem koboldja,
Csak az mehet innen tovább, ki a hiányt befoldja:

Tudja Róza, vallja Rézi, jobb a ............., mint a prézli,
Írjuk, mondjuk, amíg lehet, valóban-t a ..........helyett.

Szerelmes kántor oktat szemérmes kontár aktot,
Mindenre elszánt Ármin nevet ez álszent Irmán.

Fehérmájú kékharisnya piros lámpás sárga házban,
Zöldfülűként Barna fekszik hamuszürkén sárgalázban.

Férjem kissé elidőzik, alighanem dominőzik,
Panasz meg a kérés szerény, elakadt egy bürokretén.
Szépítkezik retikülbül török kislány Isztambülbül.

Szójáték van ezerféle, nyelvi játék – rengeteg,
Derűs kedvvel, örömködve csiszoljátok nyelvetek.

Mindezt néked gereblyéztem, külön okát ne keresd,
Azt szeretném : szivárványos, szép nyelvünket megszeresd.

Mi mással fejezhetném be ezt a posztot, mint egy friss interjúrészlettel, amelyben Mácsai Pál vall a magyar nyelvhez fűződő kapcsolatáról:

Van bennünk, magyarokban egy általános "jaj", hogy milyen szomorú, hogy ez a csodálatos nyelv olyan kevés emberhez jut el. Hogy a világ nem ismeri, például, Kosztolányi Dezsőt. Ez igaz, a világ tényleg sajnálhatja, hogy nem ismeri, én mégis valahogy fordítva látom ezt. Egyenesen kiválasztottnak érzem magam, hogy pont abba a pár millióba tartozom, akik értik ezt a nyelvet. És mert számomra a nyelv a legfontosabb identitásképző, páratlanul sokat adott és jelent nekem a magyar líra.

Sokan vagyunk így.