Simon és Rogán. Ugyanazt követték el, mégis teljesen máshol vannak. Mi a különbség a pártlogón kívül?
A bejegyzés trackback címe:
https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr675889123
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ad Dio 2014.04.02. 07:56:45
@Amadeus62:
"Lehet szidni az mszp-t, de pont az ilyen dolgok miatt derül ki, hogy sokkalta tisztességesebbek. Na persze ilyet rájuk se mondunk, na de azér' na."
Gyurcsány kontra Schmitt diploma-ügy. Rémlik? Nincs itt semmiféle erkölcsi nívó szint. Az MSZP belefutott egy helyzetbe, amit így tudott legjobban kezelni. Persze a főnökök továbbra is tagadnak meg hazudoznak. Ettől azért ne ájulj el olyan nagyon. Az MSZP persze ismét amatőr hülye volt. Ha ezzel a rogán-fiaskóval jó 2-3 hete előjön, lett volna értelme. Így valóban nem lesz semmi foganatja. A politikai döntések ugyanis a politika és nem az erkölcs szabályai mentén keletkeznek.

nu pagagyí 2014.04.02. 08:14:52
@babbaba: Tanuknak nem hinnék, az ügyészség már többször lebukott tanuk megzsarolásával (pl. Tátrait óhajtották hamis vallomásra bírni, de láttuk a Kulcsár-féle kihallgatást is). Az útlevél ügy némileg homályos, pedig e miatt vezetgetik láncon Simont. Az útlevelet Welsznél találták, a bankban, ahol használták pedig nem járt Simon, csak Welsz, legalább is a kamerák szerint. Tanu persze most is volt, aki "látta", igaz egy ideje már nem emlékszik pontosan mit is látott. Welsz meg ugyebár "elhalálozott". Még szerencse, hogy a Magyar Nemzet mindent tud, különben hülyék maradnánk.
mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.04.02. 08:15:21
"Ezzel szemben ugyanez a Fidesznek nem árt, mert nem ez a Fidesz fő üzenete."
a fidesz például dehogy elszámoltással kampányolt 2010-ben, utána külön biztost sem nevezett ki ebből a célból, és a kampányfinist sem a simon-üggyel indították.
valaki feltörte a blog.hu hozzáférésedet, magadtól nem válhattál ekkora fideszmosdató baromarccá.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.04.02. 08:19:22
@ursus artos:
ezek szerint vagy nem a fidesz kezdte a kampányhajrát a simon-üggyel, vagy az nem a "más zsebében turkálás".
na melyik, drága fidesztroll barátom, mesélj!

barli 2014.04.02. 08:30:08
Tudod kedves fedor, ezt ti már 2006ban elcsesztétek. Akkor kellett volna lemondani, amikor kibukott az "igazságbeszéd". Azóta ez egy hatványozottan következmények nélküli ország, és nagyrész ti tehettek róla, akik azóta is erre a bandára izgultok.
Mindenki tudja, hogy (jórészt) igazat beszéltek, csak senkit nem érdekel, mert ti mondjátok.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.04.02. 08:44:11
Közpénzmatek
Miért hagyja a NAV, a TEK,
Hogy elüljön minden sanda
Gyanú s nőjön közpénzmatek,
Amit űz pár lopós banda?
Kötelesség lenne még itt,
Szóljon valaki a mórnak,
Fogja meg a munka végit,
Mert honunkban mindent csórnak!
Vagy esetleg jöjjön Yoda,
Jó Erője van még annak,
S fénykardjával sújtson oda,
Ahol enyves kezek vannak!
Miért hagyja a NAV, a TEK,
Hogy elüljön minden sanda
Gyanú s nőjön közpénzmatek,
Amit űz pár lopós banda?
Kötelesség lenne még itt,
Szóljon valaki a mórnak,
Fogja meg a munka végit,
Mert honunkban mindent csórnak!
Vagy esetleg jöjjön Yoda,
Jó Erője van még annak,
S fénykardjával sújtson oda,
Ahol enyves kezek vannak!
Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.04.02. 08:46:02
Ha én Anti volnék, folyton gyarapodnék,
Minden évben négyszer új ingatlant vennék,
Gyarapodás láttán rám irigykednének,
S vagyonosodásról zengene az ének.
Ha én lakás volnék, nőne alapterem,
S lenne bennem lakó, aki sok pénzt terem:
"Politicus diem! - Közpénzelj a mának!"
Akkor lennék bolond, ha bevallanának.

Nzoltan 2014.04.02. 08:56:20
@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: Nem kell megmagyaráznia. Leírja a vagyonbevallásba és kész.
Van egy óriási különbség a kettő között. Az, hogy rogánnak nem csak egyszer lett egy külföldi számlája. Aztán mégegy. Meg mégegy. Meg mégegy.....
Az MSZP ott bukja be, hogy mindig a "gazdagok" ellen politizál. Aztán meg kiderül, hogy vizet prédikálnak.

Nzoltan 2014.04.02. 08:56:53
@Nzoltan: ... még egy....
Nzoltan 2014.04.02. 08:59:32
@Amadeus62: Ja, persze....
Nzoltan 2014.04.02. 09:01:27
@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Szeretnék én akkora hülye lenni mint rogán. :-)
Egyébként egyetértek.
Egyébként egyetértek.
nu pagagyí 2014.04.02. 09:02:55
@barli: Talán veled lehet valami probléma, ha már nem érdekel az igazság. Valahogy alkalmassá tettek minden hazugság kritikátlan befogadására.
Nzoltan 2014.04.02. 09:04:56
A véleményem az, hogy a ha az egyik legprominensebb kerület polgármestere vagy, akkor minimum, hogy a kapcsolati tökének köszönhetöen viszonylag nagy vagyonra teszel szert, mert nem vagy akkora hülye, hogy kihagyj ilyen lehetőségeket. Persze lehet korrupcióról is beszélni ha tudjuk bizonyítani, de megyó elintézte azzal, hogy lobbipénz.
nu pagagyí 2014.04.02. 09:09:07
@Nzoltan: Alig várom, hogy Rogán beleírja a vagyonnyilatkozatába, mennyi pénzre tett szert a "kapcsolati tőkéből", mert egyelőre ilyennek nyoma sincs. Volt annyira hülye, hogy még egy nyamvadt tanácsadói céget sem gründolt, amelyik időnként megdobná a vagyonnövekedése és a jövedelme között tátongó különbözettel.
Nzoltan 2014.04.02. 09:19:42
@Csekkliszt#10: Vállalkozás?
A pénzügyi hátteret nem kell tudni hozzá. Nyilván míg nem ütközik törvénybe azt csinálnak amit akarnak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.04.02. 09:21:48
@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:
Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.-nak is van afrikai útlevele. Meg spitzbergáki és tongai is.
Tessék, már egy lettél Simonnal.

Nzoltan 2014.04.02. 09:27:39
@nu pagagyí: Na, ez az, amit soha nem tudunk meg. :-)
.Gordon Gekko. 2014.04.02. 09:30:23
'Alig várom, hogy Rogán beleírja a vagyonnyilatkozatába, mennyi pénzre tett szert a "kapcsolati tőkéből", mert egyelőre ilyennek nyoma sincs'
Miért lenne nyoma? Minden bevétele simán megmagyarázható az Apeh vizsgálatban, amit rogán, és a vagyonosodási vizsgálatban amit az ellenzék kezdeményez.

babbaba 2014.04.02. 09:32:03
@nu pagagyí: Nem így működik. Kénytelenek hinni, főleg, ha több tanú van. Ez nem elhatározás, akarat kérdése.
Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.04.02. 09:33:33
Büdöskurvaország ez.
Vagy cigányország.
Amelyik sértőbb nektek, azt vegyétek magatokra seggnyaló agyhalottak.

ursus artos 2014.04.02. 09:37:07
@mavo: "na melyik, drága fidesztroll barátom, mesélj!"
Ez a stílus nálam nem jön be...
A Simon-ügy: bűncselekmény. Kampányhajrá ide vagy oda.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.02. 09:37:20
Gyerünk fideszgecik,védeni a védhetetlent ti elvtelen tetvek!
Amúgy meg felőlem mindkettő mehet tíz évre a kőbányába!

Csekkliszt#10 2014.04.02. 09:38:42
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Nem akarom védeni Simont, nincs miért! De jo lenne ha az ügyészség be tudná mutatni azt az útlevelet, mert Simon ügyvédje eddig hiába kérte, nem tudják.
Meg persze az is kérdés h jo előre beharangozták h van meg másik 7 MSZP politikusnak is ilyen. Ok, simán elhiszem. De hol vannak a nevek? Es hol van welsz boncolási jegyzőkönyve toxikológiai et
eredmenye?
Túl sok a kérdőjel

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.02. 09:39:06
@level 1:
Mintha csak Bayert hallanám 10 évvel ezelőtt.
Ő is elmagyarázta "tudományosan", hogy az MSZMP 850 ezer tagja és azok családtagjai miatt az MSZP-nek van 2,5 millió kőkemény szavazója...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.04.02. 09:42:29
@Csekkliszt#10:
Welsz:
Ma olvastam Velveten, hogy azt mondta a rendőröknek, mikor kiérkeztek aLogodi utcába hozzá, hogy méreg van a szervezetében.
A rendőrök állítólag a Logodiból kimentek vele Érdre, ahol előszedett egy rahedli bizonyítékot.
.
??????

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.04.02. 09:44:04
A normális államokban ha egy politikusra csak az árnyéka vetül ilyesminek, mint most simonrogánnak, akkor az megy a levesbe.
Normális ország? Csak ország.
És nem cigánytelep, mint ez itt.
Normális ország? Csak ország.
És nem cigánytelep, mint ez itt.
babbaba 2014.04.02. 09:44:53
@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Az ártatlanok bebörtönzése a munkásőrfajtának soha nem okozott gondot. Ha ti vesztetek egy tisztet, akkor a másik is vesszen, ha ártatlan akkor is.
Csekkliszt#10 2014.04.02. 09:45:23
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Erős volt a szervezete :-)
Erős volt a szervezete :-)
babbaba 2014.04.02. 09:48:25
@Csekkliszt#10: Tudják, csak nem kötelesek. A Magnet bank elismerte, hogy olyan útlevéllel nyitottak náluk számlát. Nem tagadták, hogy Simor volt. Mi kellene még? Kirakjon minden kártyát az asztalra a nyomozóhatóság?
Ha ártatlan úgyis milliárdos kártérítés kap. Nem egy kancigány, akit megvádolnak, oszt legfeljebb nem bizonyítanak rá semmit. De a kártérítéstől nem kell félnie senkinek. A párttársai sem azt mondják, nincs baj, hanem azt, hogy nem a bolsik adták neki a pénzt.

babbaba 2014.04.02. 09:51:33
@Hoppácska: Nem vetült rá árnyék, hanem ti sároztátok, cigány erkölccsel.
Cigányországban meg te élsz, azzal az erkölccsel, hogy bárkit besározol, akkor is, ha matematikailag nyugodtan megvehette az adózott jövedelméből azt a házat. De te cigánykodsz, meg az összes régi munkásőr, mert veszteteket érzitek.

belgabela 2014.04.02. 09:54:45
@Hoppácska: Mit cigányozol itt bolsi? Itt legfeljebb a te fajtád cigánykodik, vesztét érezve.
Csekkliszt#10 2014.04.02. 09:55:39
@babbaba:
Kancigányokat hagyjuk
De, a vádismertetes szakaszában be kell (majd) mutatni a bizonyítékokat. Nem tudom pontosan hol tart most az eljárás de ezt meg kell tenniük. További kérdés h Simon hogy tudott akkor is pénzt tenni a számlájára amikor mar kiderült az ugy, es az index minden lépését figyelte.
Több eddigi ügyben a nyomozóhatóság nem járt el korrektül, hagyó ügyet ujra kell tárgyalni.
Nem Simont védem, de a törvényeket az ügyészségnek is be kell tartania. Ennyi

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:01:59
@Csekkliszt#10: Muhaha.
Simon is tudja hogy sáros és semmi esélye elkerülni az adócsalásért elítélést.
Erre utal a vagyonmentése a felesége számára.

Csekkliszt#10 2014.04.02. 10:05:39
@.Gordon Gekko.:
Szerintem is sáros nem ez a kérdés.
Szerintem is sáros nem ez a kérdés.
belgabela 2014.04.02. 10:06:13
@Csekkliszt#10: Mondjuk az adócsalás különösen nagy értékre, magában öt évnél nagyobb büntetést eredményezhet. Az azért biztos, már most.
belgabela 2014.04.02. 10:07:05
@Csekkliszt#10: Akkor mi? Egy ekkora büntetéssel fenyegetett bűnnél, általában van előzetes letartóztatás.
Csekkliszt#10 2014.04.02. 10:13:15
@belgabela:
Van. Ez is ok.
A kérdés a tisztességes eljáráshoz valo jog. Vagy a törvény előtti egyenlőség, azaz Rogán is lehetne előzetesben. Mivel nincs es az ügyészség a szoci es a Fidesz bűnelkövetőket nem egyenlő mércével kezeli, a nyomozóhatóság elfogult. Es ha elfogult, akkor Simonról sem tudni pontosan mit követett el.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:15:39
@Csekkliszt#10: 'Vagy a törvény előtti egyenlőség, azaz Rogán is lehetne előzetesben.'
Ahhoz kéne vmilyen BCS gyanúja. Mivel gyanúsítod?

belgabela 2014.04.02. 10:17:34
@Csekkliszt#10: Azt a törvények szabályozzák. A nyomozóhatóság nem köteles minden bizonyítékot a megvádolt bemutatni és különösen nem köteles a megvádolt kívánalmai alapján cselekedni, a neki tetsző időpontokban. Nagyon sok országban van ez így.
Majd, ha elkészül a vádirat azt meg kell ismernie minden részletében, hogy a bíróságon felkészülten védekezhessen. Nem az ügyészségen, a rendőségen kell védekeznie.

belgabela 2014.04.02. 10:20:45
@.Gordon Gekko.: egyértelműen nem lehetne. ez csak egy bolsi duma. Semmilyen feltétel nincs meg ehhez. A jövedelme fedezi az életmódját a vagyonát, nincs milliárdos forgalmú bankszámlacsaládja, nem bizonyosodott rá az adócsalás, de persze a vörösök szerint ugyanaz. Szeretnék. A reményeik ezek, de nem megy.
Nem véletlenül állnak olyan csehül.
Nem véletlenül állnak olyan csehül.
Csekkliszt#10 2014.04.02. 10:23:30
@.Gordon Gekko.:
Kérdéseket teszek fel, amiket neked is kellene. Miért titkolt el vagyontárgyakat Rogán? Honnan van az a pénz, amiből vette, amikor csak az ingatlanvagyon gyarapodását nem v éppen fedezi a bevétele. Es akkor életvitelét nem is számoltunk. Ha hamisan töltötte ki a kommunális adó bevallását a 2ker fele az adóbűntett, nem? Nem büdös h s feleségének közös lakása van az alpolgármester feleségével? Ez nem gyanús?

BelAmi 2014.04.02. 10:28:15
@belgabela: @Csekkliszt#10: Csakhogy Simon nem az adócsalás miatt van letartóztatásban, hanem a büntetőjogilag kisebb súlyú - egyelőre csak feltételezett - okirathamisítás vádjával!
.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:36:13
@BelAmi: Mi az hogy feltételezett? Feltételezik hogy afrikai útlevele van..:D?
Egyébként adócsalással is vádolják.
Egyébként adócsalással is vádolják.
belgabela 2014.04.02. 10:39:02
@BelAmi: Vagy nem.
belgabela 2014.04.02. 10:39:53
@Amadeus62: Írja egy ember, akinek semmivel több infója nincs, mint nekünk. Hiteles.
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.04.02. 10:40:05
@a nemzet fogatlan provokátora: Zuschlagra hivatkozási alapként tekinteni elég nevetséges. Szétkúrt seggel sértett emberként jött ki a börtönből és most vádaskodik mindennel mindenkire. Az is érdekes, hogy még meg sem száradt a tinta a szabadulólevelén, egy Századvég közeli cég máris kiadja a memoárjait.
belgabela 2014.04.02. 10:41:26
@BelAmi: www.delmagyar.hu/belfold_hirek/gyanusitottkent_hallgattak_ki_simon_gabort/2370529/
"2014 febr. 18 - Adócsalás és magánokirat-hamisítás a vád a volt MSZP-s országgyűlési képviselő ellen."

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:42:30
@Csekkliszt#10: Én nem ismerem a kérdéseidet.
Miért, mit titkolt el? Azon megy a hiszti hogy változtatott a vagyonnyilatkozatán. Magyarázattal, ami elég korrektnek hangzik elsőre.
Tegnap a NOL-on kb. 100 millás ingatlanvagyonról írtak. Persze hogy ki becsülte fel nem tom. És ez nyilván teljesen más érték mint amennyiért vették. Honnan van? Apeh vizsgálatot kezdeményezett maga ellen majd csak kiderül hogy volt-e elég bevétele ehhez vagy nem.
'Nem büdös h s feleségének közös lakása van az alpolgármester feleségével?' - már miért lenne az. Milyen BCS ez? Lehet hogy volt egy jónak látszó befektetés amit így sikerült megvenni, és ők ismerősök.

belgabela 2014.04.02. 10:42:56
@The Lonewolf: A Századvégnek érdeke. Miért baj ez? Vagy bebizonyítja, amit írt, vagy megy vissza a börtönbe, esetleg kifizeti a bevételeinek a sokszorosát kártérítésre.
belgabela 2014.04.02. 10:44:59
@.Gordon Gekko.: Az utolsó piti lehetőséget is megragadják. Nem értik, hogy nem megy. Csak a vörösök hiszik, hogy ugyanaz (vagy ők sem), új szavazatot ezzel nem szereznek.
komplikato 2014.04.02. 10:49:29
@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:
"Rogán Antal adóhatósági vizsgálatot kér saját maga ellen."
Versus valóság:
cink.hu/a-sajat-fizetett-embere-vizsgalhatja-rogan-vagyonosoda-1556071383

komplikato 2014.04.02. 10:51:13
@.Gordon Gekko.: "Azon megy a hiszti hogy változtatott a vagyonnyilatkozatán. Magyarázattal, ami elég korrektnek hangzik elsőre."
Ja, eddig 2x, de már taglalják, hogy a "pici" tetőkertet megint kihagyta. Más egyéb ingatlanok meg még képbe se kerültek! :D
Korrekt magyarázat ja.

Csekkliszt#10 2014.04.02. 10:54:06
@belgabela:
Igen meg nem. Az iratismertetés a nyomozás lezárásakor kötelező minden bizonyítéknak egyutt. Ok a nyomozás meg nem zárult le, az is ok hogy nem a védőügyvéd dönti el mikor van ez. Persze közben a sajtóban minden terhelő bizonyíték (?) kiszivárog, pedig nem lehetne, mikozben az enyhítőek nem. Eközben az MTI többször nem hajlandó tudósítani a rogan botrányról. Ha azt gondolod hogy ez így ok, akkor saját magad értékeled le.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:54:23
@komplikato: Mármint a DK szerint.
Ez olyan mintha Gyurcsány mondaná meg mi merre hány méter. Muhaha.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:55:41
@komplikato: Milyen más egyéb ingatlanok?
Rogán teljesen tv-esen változtatta meg a vagyonnyilatkozatát, pont úgy mint Lendvay Ildi.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.04.02. 10:57:39
@ursus artos: Lehet, hogy neked nem jön be a kérdésre nem válaszoltál.
komplikato 2014.04.02. 11:00:13
@.Gordon Gekko.: "Mármint a DK szerint."
Ja és mert te ezt leírtad én meg elhiszem?
Nem történt semmi csak a DK szerint ...?
Lol.

Trackers 2014.04.02. 11:00:18
Azért van különbség.
Rogán magának harácsolt, és nyögve nyelősen kijön a fizetéséből (képvielői, és polgármesteri és költségtérítés) a gyarapodás.
Rogán saját nevére vett lakást, és saját nevén van a bankszámlája is.
Nincsennek pénzmozgások sem.
Simon hamis útlevéllel nyitott magának számlákat.
A számlákon olyan össszegek szerepelnek amiket nem kereshetett meg sehogy.
A számlákon rendszeresek voltak a sok tízmilliós pénzmozgások, ami arra enged következtetést hogy az MSZP dugi pénzéről van szó.
Weisz féle alvilági kapcsolatok Offshore cégekkel megintcsak különböznek a Rogán ügytől.
Az egyik egy harácsoló tolvaj (Rogán), a másik egy alvilági pénzmosó és harácsoló tolvaj (Simon).

Csekkliszt#10 2014.04.02. 11:01:33
@.Gordon Gekko.:
Nem, eltitkolta h mije van! Át kellett írnia vagyonnyilatkozatát mikor kiderült az ugy. Mar kétszer.
Továbbra is kérdés h hány éven át nyújtott be akkor hamis adóbevallást es fizetett kevesebb kommunális adót a 2.keruletnek.
Hol tartunk lakásnagyságban? 260? Mert naponta nő, Rózsadomb elit részen, nyisd ki egy újságot ez minimum 600e Ft/nm, de inkább 800e. Szamolj.
Az hogy a polgármester családjának közös lakása van az alpolgármester családjával, felteszi azt a kérdést, hogy közösen szereztèk-e rá a pénzt. Ne viccelj, neked melyik "kollégáddal" van közös lakásod? És egyutt él a két család ? Az hogy van persze nem bcs, kérdés az miért így es honnan van rá a pénz.

belgabela 2014.04.02. 11:02:02
@Csekkliszt#10: Akkor te is tudod, hogy jogszerűen járnak el. Minden mindig kiszivárog. Ha akarják, ha nem. Én nem bánom. Ez egyfajta kontroll.
Rogánnak nincs botránya. Azt csak ti képzelitek, gondolom pártutasításra. Simán (egy alsótagozatosnak is) levezethető a bevételeiből a költése. Egyszer közölték, nincs miről beszélni a továbbiakban. Ráadásul Rogán megfenyegette őket, ha nem bizonyul igaznak amit írnak, fizetni fognak. És én biztos vagyok benne, fognak is, annyira egyértelmű az ügy. De ez a bolsiknak megéri, másnak nem.

Trackers 2014.04.02. 11:02:52
@Amadeus62:
A Fideszt az tartja hatalomba, hogy az MSZP az alternatíva.
Ha ez az állapot megszűnik, azonnal ellenzékbe találják magukat ők is.

Csekkliszt#10 2014.04.02. 11:03:18
@komplikato:
Ha jól emlékszem Orbánnak is volt vagyonosodási vizsgálata es az a nagyszerű eredmény jött ki, hogy visszafizettek neki pénzt.
Oszt jónapot

belgabela 2014.04.02. 11:03:28
@komplikato: Írja egy arc, aki szart se tud bizonyítani, csak kamuzik. Ilyesmire szerintem felesleges hivatkozni. Lehet, te írtad.
belgabela 2014.04.02. 11:04:01
@Trackers: Ez színigaz.
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.04.02. 11:04:43
@maxval a gondolkodó birca: Az elmúlt négy év kormányzása a bizonyíték erre. A sok Fideszes birka nem gondolkozik csak hisz. Elhiszi, hogy nincsenek megszorítások, és nem ő fizeti meg az elmúlt négy év minden baromságát. Az új adók tucatjait, a megemelt ÁFA-t, és a többi sarcot. Ő csak azt látja, hogy csökkent a rezsije, és ettől boldogan ejakulál a gatyájába. Ő boldogan elhiszi, hogy Paksra és az oroszokra szükségünk van, mert a Viktor mondja. Az a Viktor, aki 2008-ban pont az ellenkezőjét mondta, és hazaárulásnak nevezte ugyanezt.
Akkor kik a hülyék?
Akkor kik a hülyék?
belgabela 2014.04.02. 11:05:11
@komplikato: Meg a többi vörös szerint, és ez nem sokat számít a polgároknak.
belgabela 2014.04.02. 11:06:48
@The Lonewolf: A sok vörös birka meg mind gondolkodik.:))
Lehet, azért lesz max húsz százaléka a vörösöknek. Ezt még a zsigerből vörösök se tudják mind elviselni.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 11:07:58
@Csekkliszt#10: Semmi gond, apeh vizsgálat és vagyonosodási vizsgálat lesz rogán ellen. Ott majd kiderül mi van.
Fingom nincs az értékről, tegnap a bolsi NOL.hu-n még 185 nm és 600/nm-el számoltak, de ez nem az az ár, amiért vették. A te házad se annyit ér mint 20 éve.
'Az hogy a polgármester családjának közös lakása van az alpolgármester családjával, felteszi azt a kérdést, hogy közösen szereztèk-e rá a pénzt.'
- mivan? Ha nem tudok egyedül megvenni egy lakást összeállok valakivel akinek van pénze.

Csekkliszt#10 2014.04.02. 11:08:19
@belgabela:
Nem tudom mi a ti? Es miért gondolod, hogy partutasitasra? Ez dedos, bocs.
Ha végig olvasod, amit írtam, nem védem Simont az alól amit nem is lehet. De elvárom hogy rogan dolgait is vegye elő a hatóság, es a közmédia ne kussolja el.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.02. 11:11:55
@The Lonewolf:
A többség a kisebbik rosszra szavaz. Racionálisan. Ha csak a kemény mag szavazna a Fideszre, a Fidesz csúnyán vesztene.
Azaz a többség NEM fanatikus hívő.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 11:12:33
@komplikato: olvastad amit belinkeltél? semmi forrás semmire.
belgabela 2014.04.02. 11:13:31
@Csekkliszt#10: Mert olyasmin rugóztok, amit egy általános iskolás is le tud vezetni.
Tizennégy év (mióta politikus) havi nettó háromnegyedmilliós kereset. (Ami előbb kevesebb, azt azért lehetett fialtatni, akárcsak bankszámlákon, hogy az aktuális inflációval tartsa a lépést.) Havi háromszázból + a hatvanmillió tartozásból megvan az a százmilleres lakás, ami lehet, hogy csak kilencvennmiller volt. És akkor a feleségét nem is számoltuk, vagy csak úgy ,mint akinek nincs vagyona, keresete, harmincévesen üres kézzel érkezett.
Mi a gyanús, ha önállóan gondolkodsz?

komplikato 2014.04.02. 11:31:04
@.Gordon Gekko.: "Semmi gond, apeh vizsgálat és vagyonosodási vizsgálat lesz rogán ellen. Ott majd kiderül mi van."
Jah, mint a hétvégi NAV átvilágításból is, mi? :D
Jó lehet nektek ott Tündérországban ...

Csekkliszt#10 2014.04.02. 11:34:01
@belgabela:
A Pasa Parkban a lakások négyzetmétere 600 ezer forintba kerültek, es érnek, Rózsadombon. Rogán és neje – immár egybenyitott – lakásai (149+71 négyzetméter) ez alapján 90+44, azaz együtt 134 millió forintba kerültek. Plusz a télikert és a lépcsőház 36 négyzetméterének, illetve a tetőkert 95 négyzetméterének az ára. Ha ezeket a lakáshoz képest harmadáron számoljuk is, ez akkor is még 25 millió forint, azaz 160 millió.
Mínusz 33 millió hitel (ennyi van az adóbevallásában, a 60 misit tegnap találta ki) az 124 millió. Ha tíz évig gyűjtött ra, minden fillért félretett az havi 1 millió több, mint amit keresett. Nem evett nem ivott persze csak közben 400e Ft-is hátizsákja es 5m forintos órája van es leruccan egy hétre 1 misiert az egyik Four Season hotelbe.
Ja.
Téged nem zavar, hogy meglopnak? Téged nem zavar h palira vesznek? Ennyire kell védeni a Fideszt? Ellopja a nyugdíjakat es odabasz aprópénzt rezsicsokkentesre? Ha ez neked jó!

Csekkliszt#10 2014.04.02. 11:57:14
De egyébként egy fideszes vezeto politikus rózsadombi életének napi költségét talán, de tenyleg nagy jóindulattal talán fedezi az 1 misi. Szóval sokkal durvább számítás lenne a reális.
De természetesen magyarorszag jogállam a zügyeszseg független aentelmi bizottság dettó es a NAV is ennek megfelelő helyes vizsgálatot fog lefolytatni.

csak egy néző 2014.04.02. 12:08:10
"Rogán Antal egyébként a máskor oly’ szorgos Mentelmi Bizottság látókörébe sem került bele, hiába módosítgatja lázasan folyamatosan szaporodó négyzetmétereivel a vagyonnyilatkozatát"
Hoppácska, vigyáztam!!!!!
"A mentelmi bizottságot vezető Rubovszky kész vizsgálódni. Csakhogy ő évek óta pénzt kap a Rogán vezette V. kerülettől, ahol a lánya az alpolgármester"
Nahát, nahát, hogy mik vannak??? És még ez is???
"Rubovszky azonban nemcsak parlamenti képviselő és bizottsági elnök, de legalább 2010 óta a Rogán vezette belvárosi önkormányzat Tulajdonosi és Elidegenítési bizottságának állandó fizetett külső szakértője"
Hogy is mondta az a csaló, hazug Zsigó papagáj? "Nincs is Rogán ügy"
Hát már, hogy is lenne.
Hányinger.

Csekkliszt#10 2014.04.02. 12:20:54
@csak egy néző:
A választásoknak legalább annyi értelme van h a szaros ügyek mindkét (?) oldalról a felszínre jönnek.

belgabela 2014.04.02. 12:23:17
@Csekkliszt#10: Mondod te. De, ha igen, akkor mi a baj a matekkal?
60 misi volt mikor vették a lakást. Okoska.
Egyébként meg olyasmiket számolsz hozzá, amelyek (tetőkert, télikert), nem a lakáshoz tartoznak, hanem a közösköltségbe. Ha meg a alkáshoz akkor azok benne vannak a négyzetméterben.
Csak nem direkt tévedsz ennyit?:))
Mindegy látom nem te irányítod a gondolataidat. A te bajod! Csak szólok, felesleges erőlködni. Senki nem hisz nektek.

belgabela 2014.04.02. 12:26:04
@Csekkliszt#10: Az Anjou-házban kétszáznegyven nm közös költsége havi kétszázezer. Három garázzsal, kondi-szaunával 10 nm hűtött italpincével, portaszolgálattal.Ott egy lakás épp a duplája mint a Rogáné.
Azért csak hazudozz! Hátha lesz egy ember aki beveszi.

belgabela 2014.04.02. 12:27:29
@komplikato: Hát ahhoz képest amikre te hivatkozol, mindenképpen. Amiket te magad is írhatsz, arra elég igénytelen dolog hivatkozni..
Csekkliszt#10 2014.04.02. 12:34:02
@belgabela:
Te nem tudsz számolni.
Nem lehetett 60 misi ami 160 misit ér, a Rózsadombon nem arulnak 200e Ft /nm árakon, az Csepel.
Ha annyi lenne az adaveteliben, az színlelt szerződés, adócsalás , okirathamisítást es pénzmosás gyanúját veti fel.
A tetőkert a tulajdoni lap alapján Rogáné.
Szerinted mennyit kolt egy vezeto fideszes politikus havonta? Nem kell belevenned az 1000 eurós öltöny tisztítási díját. Picit adj mar ossze számokat, két ekkora lakás után közös költség, rezsi, stb es még nem evett ivott.

Csekkliszt#10 2014.04.02. 12:39:46
@belgabela:
Ennek semmi relevanciaja nem volt ne terelj
Itt a Pasa lakópark:
adatlap.ingatlanonki.hu/9342/11DA
600eft per nm a reális ár es havi mimimum 120 közös költség plusz rezsi, az minimum 200e
Es még nem evett...

Csekkliszt#10 2014.04.02. 12:49:08
@belgabela:
A tetőkert plusz, meg be sem vallotta!
"A publikált papírból az derül ki, hogy Rogánéké a frakcióvezető 184,53 négyzetméteres lakása plusz Rogán feleségének és Puskás V. kerületi alpolgármester feleségének közös pecójának a fele, azaz még kábé 70 négyzetméter plusz a 94,64 négyzetméteres tetőkert.
Ez utóbbi eddig nem szerepel a bevallásban.
A Cink úgy tudja, hogy ugyanazen a luxustelepen másnak 300-320 millió körüli összegbe került a Rogánékéhoz hasonló penthouse lakása. Nem biztos, hogy a két ingatlan pont egyforma, de óriási eltérés azért nem valószínű, hogy lenne köztük. Persze azt sem tudhatjuk, hogy a beruházó cég a vezető politikusoknak annyiért adta-e a lakás négyzetméterét, mint egy "mezei" vevőnek"
Ezek alapján a 160 misi is egy jóindulatú számítás. Még a cikk utolsó bekezdését is figyelve véve.

Csekkliszt#10 2014.04.02. 15:54:45
Hát... nem kellett sok valós adat, hogy eltűnjenek a droidok...
Csekkliszt#10 2014.04.02. 16:31:39
Ki kérdezte hogy milyen bajok vannak amikor a fideszes ügyészség vizsgálatba kezd, és csak szivárognak ki az ellenőrizetlen adatok?
hvg.hu/itthon/20140402_Lepeseket_tesz_KNYF_Magyar_Nemzet

Pipas 2014.04.02. 17:12:52
"Simon és Rogán. Ugyanazt követték el, mégis teljesen máshol vannak. "
Rogánnál is találtak öt klföldi számlát? Nála is mozgatott a pártelnöke millió eurókat? Nála is találtak afrikai útlevelet?
Vagy mégsem ugyanaz, csak megint megbízhatóan jönnek a hazugságok?

Csekkliszt#10 2014.04.02. 19:43:37
Gyertek vissza! Ez priceless:
444.hu/2014/04/02/dontson-bunko-vagy-buta-selmeczi-gabriella/
Engem meggyőzött.

csak egy néző 2014.04.02. 19:57:26
@Csekkliszt#10:
Nem volt nehéz a meggyőzés. Egy ilyen váratlan kérdésre nem volt beprogramozva ez az idióta, kuszafogú papagáj.

Csekkliszt#10 2014.04.02. 20:26:32
@csak egy néző:
Az arapapagáj intelligensebb, mint egy hét éves gyerek, szóval.. Hmm
Erre a válaszra trenirozták egy órát ezt a nőt? Úristen, mit titkol???

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.03. 06:39:10
@Pipas:
Aki keres, az talál.
Lázár JÁnos maga vallott a svájci bankszámlájáról a Boldizsárka részére.
Hogy Polt pajtás nem kereste azt a számlát, az nyilván azért van, mert neki is van svájci bankszámlája.
Lázárnak ráadásul a lopás helye is nyilvánvaló, hiszen csődbe vitte a városát,
mert úgy kellett állami pénzből kifizetni nekik a hiányzó milliárdokat.
Mennyi is hiányzott a kasszájából ?
Asszem 43 milliárd.

Csekkliszt#10 2014.04.03. 16:35:32
Újabb ugy, rogan alpolgármestere:
index.hu/video/2014/04/03/rogan_vagyonnyilatkozat/

Csekkliszt#10 2014.04.04. 10:25:54
Újabb Rogán fejlemény
index.hu/belfold/2014/04/04/rogan_balatoni_villaja_is_nagyobb/

Az utolsó 100 komment: