Falus megBokrosodik, ha lehet hinni az Index információinak:
Visszalép hétfőn a főpolgármester-jelöltségtől Falus Ferenc, tudtuk meg. A visszalépésről már a múlt héten elkezdődtek az egyeztetések, a Falus mögött álló pártok (MSZP, DK, Együtt-PM) hétfőn döntenek hivatalosan a visszaléptetésről. Falus visszalépését mindhárom pártból megerősítették. Az Együtt-PM és a DK elnöksége délelőtt jóváhagyja a cserét, az MSZP budapesti párttanácsa pedig délután ülésezik. Úgy tudjuk, Falus a közvélemény-kutatásokon jobban álló Bokros Lajos javára fog visszalépni. Várhatóan az MSZP, a DK és az Együtt-PM is beáll a MoMa jelöltje mögé.
Az, hogy a ballib pártok képesek egy rossznak bizonyult döntést korrigálni, dicséretes, már ez is fejlődés tavaszhoz képest. De két héttel a választás előtt... Azt hiszem ez már csak veszteség-minimalizálásra elég.
Pedig ha van olyan hely, ahol a demokratikus ellenzék abszolút nyerési eséllyel futhatott volna neki az önkormányzati kampánynak az áprilisi zakó és a minden téren a FIDESZ-nek lejtő pálya ellenére is, az pont Budapest lett volna. De képesek voltak ezt is elszúrni (és ilyenkor bosszankodik a legjobban az ember, hogy Bajnai vagy Karácsony nem vállalta el, miközben mindketten ismertek, rutinos szereplők, és elfogadottak a ballib táboron belül, tehát abszolút megfelelőek lettek volna esélyes kompromisszumos jelöltnek).
Mi lehetne jobb bizonyíték a baloldal válságára, ha nem ez? Ennél már csak az lenne nagyobb égés, ha a belső torzsalkodások miatt sikerülne a XIII. kerületből Esztergomot csinálni, márpedig jó úton haladnak felé, hisz csak a polgármester-jelölt közös, az örök győztes Tóth József, az önkormányzat viszont könnyen fideszes kézbe kerülhet a szocik kompromisszum-képtelensége miatt.
Kedves jobbosok, ne örüljetek annyira, ettől még egy cseppet se lett elfogadhatóbb az, amit a FIDESZ csinál, max. az mondható el, hogy nem csak erőszakos és antidemokrata Orbán, hanem még mázlista is.
Na mindegy. Nézzük a jó oldalát. Bokros abszolút vállalható. Azt sose titkoltam, hogy abszolút alkalmasnak tartom vezetői posztokra, és sajnáltam, hogy 2010-ben nem jutott be a Parlamentbe. Eddig az új pártját csak távolról figyeltem, de támogatni inkább azt a csapatot támogattam, amely esélyesként szállt szembe a FIDESZ-szel (hogy aztán ők ezt az esélyt elpuskázták, az más kérdés). Viszont mindjárt más, ha a kettő összetalálkozik.
Az idő rettenetesen kevés. Abban biztos vagyok, hogy a baloldali szavazók zöme megkönnyebbüléssel fogadja, hogy Falus doktor egyre kínosabb kínlódása véget ér, és hogy van olyan réteg, amelynek szimpatikus Bokros szakmai háttere és stílusa (ami 20 éve még agresszívnek számított, ma viszont már max. annyira, hogy ne tűnjön nyuszinak a FIDESZ-szel szemben). De hogy ez a réteg mekkora, és hogy miképp fogadja az átlagválasztó a váltást (új lehetőségként tekint -e rá, vagy a kudarc beismeréseként), azt hiszem, már csak 12-én este fogjuk megtudni.
Addig is a bizonytalanoknak, megnyugtatásul:
Az utolsó 100 komment: