Összehangolt támadás az Eleven Emlékmű ellen
2015. április 29. írta: Fedor

Összehangolt támadás az Eleven Emlékmű ellen

eleven-emlekmu.jpgNa eddig bírta ki a Jobbik, hogy a "XXI. századi néppárt" címke mögé bújva figyelje, amint Orbán - totálisan félreértelmezve a helyzetet - teljesen kimegy jobbszélre az idegengyűlöletre építő, végtelenül taszító nemzeti konzultációval, és a halálbüntetés meglebegtetésével. Félredobva a cukináci álarcot, a versenyszellemtől hajtva kibukott Vonáékból az antiszemita bunkó, és beleálltak a "ki a tahóbb" versenybe. 

A Szabadság téri Eleven Emlékmű tiltakozás a möggötte található történelemhamisító giccs ellen (amit még a kormány is annyira szégyellt, hogy csak éjszaka merték felállítani, és senki nem vállalta, hogy hivatalosan átadja), és egyben spontán közösségi megemlékezés, ami egy flashmob-ból nőtt ki. Aki járt már arra, és végignézte a fotókat, leveleket, tárgyakat, valószínűleg a megrendítő jelző jut eszébe róla, ha van benne egy kis empátia és emberség. 

Na ezek azok a tulajdonságok, amelyek a Jobbikból minden jel szerint hiányoznak, hisz mind a Parlamentben, mind a Fővárosi Közgyűlésben olyan stílusban mentek neki, ami színvonalában és szándékaiban a hozzájuk (is) közel álló Szakály Sándor elhíresült "idegenrendészeti eljárás" definícióját idézi fel.

A Parlamentben Novák Előd tett fel írásbeli kérdést Pintér Sándornak (erről Szabó Tímea írt):

A következmények nélküli Magyarországon ez szinte törvényszerűen vezetett oda, hogy az egyébként külföldiek által is előszeretettel látogatott terünkön lényegében egy illegális szemétlerakót alakítottak ki a »tüntetők«. Kövek, fadarabok, bőröndök, papírszemét, van ott minden. Egyesek »Eleven Emlékműként« emlegetik az odahordott hulladékot és személyes tárgyakat. Ez megítélésem szerint még akkor sem fogadható el, ha egy tiltakozó felmenőivel esetleg borzasztó dolgok történtek is, hiszen a törvények elvileg mindenkire vonatkoznak.

A Fővárosi Közgyűlésben pedig (Gy. Németh Erzsébet közleménye szerint) szinte szó szerint ugyanerről beszélt Tokody Marcell: 

A Fővárosi közgyűlés mai ülésén ismét tanúi lehettünk a mai magyar politikai közbeszéd parlagi szintre süllyedésének, amikor Tokody Marcell jobbikos képviselő “illegális szemétlerakónak, hulladéknak” minősítette azokat a személyes emléktárgyakat, a megsemmisítő táborokban meggyilkolt hozzátartozók fényképeit, amelyeket  az V. kerületi Szabadság téri gyalázatos német megszállási emlékműhöz helyeztek el a tiltakozók.

Mindez a Magyar Tudományos Akadémia  által is erősen vitatott hitelességű, gyalázatos művészeti színvonaltalansággal kivitelezett emlékmű tervezett kivilágítása kapcsán jutott a Jobbik képviselőjének az eszébe.

Tokody Marcell rendészeti  kérdést csinált az elhurcolt zsidó és cigány honfitársainkra emlékezők fájdalmából, épp mint ahogy a mostanában erősen mosdatott Horthy-rendszer is rendészeti kérdésként emlegette honfitársaink százezreinek deportálását.

Tehát eltakarítandó, illegális szemétlerakó. Ez lenne szerintetek azoknak a tárgyi emlékezete, akiket a szellemi elődeitek küldtek halálba. 

Azért kösz, hogy nem hagyjátok elfelejteni, mik is vagytok valójában.

UPDATE

Pár fotó a "szemétlerakozóknak":

Pár nappal ezelőtt több jobbikos politikus is "illegális szemétlerakó"-nak nevezte a Szabadság téren található Eleven...

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. május 2.

"Tehát eltakarítandó, illegális szemétlerakó. Ez lenne szerintetek azoknak a tárgyi emlékezete, akiket a szellemi elő...

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. április 29.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr497412092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 13:11:04

@DeMarco: "TE FASZ" buta nemzetthynáci,nem kellett volna Horthymikinek meghívó nélkül irrendenta területi igények kielégítése okán Hitler mellett,utolsó csatlósként megtámadni a Szovjetuniót ,vagy te is mint sok csekélyértelmességű nemzetthynáci még mindig ott tartasz,hogy ők támadtak meg minket?Háború volt, elveszítettük, annak minden szörnyű következményével. Osztoztunk ebben a következményben olyan országokkal is, amelyek nem ellenségei, hanem szövetségesi voltak a győzteseknek.És ne keverd már össze az orosz embert a szovjethatalommal!Jó? Volt neked már orosz barátod, szerelmed? Olyat te még nem éltél meg!De így nem is fogsz....El tudod képzelni, amikor magyar katonák cigányzene mellett lövöldözték tarkón a szovjet állampolgárokat, csak úgy? Nyugodtan hálát adhatunk annak a nagyon jó Istennek, hogy nem mészárolták halomra a magyarokat 44-45-ben! Nem tudom érted ezt?Ezeket a szovjet katonák harcuk során látták az általuk visszafoglalt magyar katonák által elkövetett gyilkosságokat ,terhes nők hasának felvágásait,rombolást,gyújtogatást,tudtak róluk az mégis milyen,mekkora indulatok halmozódtak fel bennük és azokkal ,azokért is harcoltak mi ellenség voltunk ,gyilkos népirtó,rabló ellenség .
Na, akkor nézzük, hogy ez az áldott jó magyar ember milyen hatékonysággal is védte a honfitársait...
Azon kilenc európai ország közül (illetve német kreálmányban), ahol a zsidóknak több, mint 50 %-át pusztították el, egyedül Magyarország volt némileg független állam (bár megszállták, és rejtélyes módon ugyan hatalom híján a Kormányzó nem indíthatta el a deportálásokat, valószínűleg akkor a Szentlélek segedelmével (várjunk csak, asszem a reformátusoknál az nincs is) le tudta azokat később állítani).
A korábban hivatkozott Norvégiában a zsidók fele túlélte a II. világháborút, a franciáknál 22 %-uk pusztult el. A finneknél 7 (azaz hetes) zsidó halt meg (mintegy 2 ezerből). Dánia ügyét ugye ismerjük. Érdekes Ausztria és Németország esete, mert ott a zsidók 25-27 %-a pusztult el! (valószínűleg ők már hamar észbekaptak és kivándoroltak, ellentétben Magyarországgal, ahol bíztak a Kormányzóban, hogy megvédi őket). Olaszország: 17 %.
Magyarország az eminensek közé tartozott, bármennyire is borzasztó ezt ebben a kontextusban leírni.És? Mit von le ez abból, hogy Magyarország a halálba küldte zsidó származású állampolgárait, hatékony állami segédlettel?
Mit von ez le abból, hogy Magyarország csapatokat adott a németek kalandor-vállalkozásaihoz, akiket alkalmatlan felszerelésekkel küldtek a halálba?
Na, a dánok ezek közül egyiket sem csinálták. Sőt, ellenkezőleg.
És érdekes, a magyar állam pl. tudta lengyel hadifoglyok ezreit bújtatni a németek elől. Sőt, francia menekülteket is. Miközben a vidéki zsidóságot viszont kiszolgáltatta a németeknek.
Merthogy Horthy nem tudta, mi is történik...
"Ugyanakkor a zsidók kiirtásának tényéről a magyar vezetés nem az Auschwitz-jegyzőkönyvekből értesült, hanem legkésőbb 1942-ben tudtak az eseményekről. 1942 októberében már kormányközeli újságírók körében is ismertek voltak az események. 1942 október 7-én a belügyminisztériumba érkezett jelentés egyértelműen beszámol a lengyel zsidók kiirtásáról. Horthy 1943. május 7-i dátummal Hitlernek küldött levelének nyers-fogalmazványában szerepel a következő mondat: "Excel­lenciád további szemrehányása volt, hogy a kormány a zsidók kiirtásának keresztülvitelében nem járt el ugyanolyan mélyrehatóan, mint az Németországban történt, és ahogyan az a többi országban is kívánatosnak látszik.""

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 13:32:37

@DeMarco: Kamu mi?...tanulj tinó,hogy még nagyobb szép ,nagy nemzetthynáci ökör legyen belőled.

A holokauszt utolsó fejezete

Karsai László

Christian Gerlach – Götz Aly: Az utolsó fejezet. Reálpolitika, ideológia és a magyar zsidók legyilkolása 1944/1945. Ford. Kerényi Gábor. Noran, Bp., 2005, 616 o.
beszelo.c3.hu/cikkek/a-holokauszt-utolso-fejezete

És :Mit tettek a magyarok a Donnál?
A könyvben publikált dokumentumokból is kiderül, hogy a magyar egységek a szovjet zsidók kiirtásában részt vettek, mindenekelőtt a menekülő, elrejtőző zsidók felkutatásában, elfogásában és likvidálásában, illetve a zsidók német kézre adásában játszottak aktív szerepet.A voronyezsi területen felvett dokumentumok tömege számol be a képtelennek tűnő bestiális gyilkosságok sokaságáról. Ilyen tipikusnak tekinthető leszámolásról tanúskodik Marki falu esete. „A magyar katonák és tisztek érkezésüket azzal tették emlékezetessé, hogy a kolhozparasztoktól elvették a tyúkokat, a vajat, a használati és egyéb tárgyaikat, egészen a gyerekjátékokig és az ikonokig. […] A megszállás első napjaiban több tucat embert lőttek agyon, köztük komszomolistákat, a falu legjobb aktivistáit, többek között Ványa Oszadcsenkót, Sztyopa Gvozgyikovot, Szerjozsa Oszadcsenkót, stb. Kivégzésük előtt a magyarok meztelenre vetkőztették őket. Az egész lakosságot arra kényszerítették, hogy adják le a gabonájukat, azt ígérvén, hogy azt a kolhozparasztoknak adják, de a begyűjtés után nem csináltak semmit, és a szalmát is egy másik faluba szállították. […] A civil lakosságot és a hadifogoly vöröskatonákat mínusz 40 fokos hidegben is munkára terelték. A hadifoglyok szakadt rongyokba voltak öltözve, gyötörte őket az éhség és a magyar gazemberek golyói által lelték halálukat. Egyedül Marki faluban több mint 100 civil lakost és több mint 300 hadifogoly vöröskatonát öltek meg, nem számítva azokat, akik az extrém fokú kimerültségben, az éhezés miatt haltak meg. A magyar fasiszta vadállatok megalázták a nőket, sokukat megerőszakolták. A 17 éves Maruszja Begocskina ellenállt annak, hogy kielégítse a magyar gazemberek gerjedelmét, ezért agyonlőtték.”

A Brjanszki terület Szevszki járásában található Szvetlovo falu egyik parasztja, A. I. Krutuhin így emlékezett: „Magyarok, a fasiszták bűntársai a falunkba, Szevetlovóba 42. V. 9-én jöttek be. Falunk minden lakója elrejtőzött az ilyen falka elől, és ők arra válaszul, hogy a falu lakói kezdtek elrejtőzni előlük, mind lelőtték, akik nem tudtak elbújni, asszonyaikat megerőszakolták. Én öreg vagyok, 1875-ben születtem, szintén kénytelen voltam elrejtőzni a pincében. […] Az egész faluban folyt a lövöldözés, és égtek az épületek, a magyar katonák pedig elrabolták a dolgainkat, elvezették a teheneket, a borjakat.”

Tizenegy nappal később, 1942. május 20-án mintegy hétszáz magyar katona indult el Orlijából a közeli falvakba: „A 4. Bolsevik Vetés Kolhozban letartóztatták az összes férfit. Amikor meglátták falunk férfijait, azt mondták, hogy ezek partizánok – mesélte Varvara Fjodorovna Mazerkova. – És ezen a napon, vagyis május 20-án elragadták a férjemet, Mazerkov Sidor Boriszovicsot, született 1862-ben, és fiamat, Mazerkov Alekszej Szidet (Szidorovicsot), született 1927-ben, megkínozták, és a kínzások után összekötözték a kezét, és beledobták egy gödörbe, azután szalmát gyújtottak meg, és elégették őket a krumplis gödörben. Ezen a napon nemcsak a férjemet és a fiamat, hanem 67 férfit égettek el.”

1942 június-júliusában a 102. és a 108. magyar hadosztály együtt vett részt német egységekkel büntető hadműveletekben a brjanszki partizánok ellen „Vogelsang” kódolt elnevezés alatt. A Roszlavl és Brjanszk közötti erdőkben a hadműveletek során a büntető osztagosok 1193 partizánt öltek meg, 49 partizánt ejtettek foglyul több mint 12 ezer lakost kitelepítettek.”

Egy átfogó – bírósági eljárásokban is használt – forrásban, amely a Rendkívüli Állami Bizottság vizsgálatainak összegzésén nyugodott, csak Csernyigov területen a német és magyar katonai hatóságok, egységek több mint százezer civil szovjet állampolgárt pusztítottak el, valamint megöltek huszonnégyezer szovjet hadifoglyot. Egyedül Breszt terület Kobrin településén hétezer embert gyilkoltak meg, több tízezer embert telepítettek ki rabszolgamunkára Németországba. Különösen sokszor olvasni ezekben a dokumentumokban a 105. és a 201. magyar gyaloghadosztály rémtetteiről"

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 13:39:29

@DeMarco: A zsidógyűlöletedről ,bár hülyéket és nemzetthynácikat nem tanítok,tök felesleges,lásd a Pupu idézetet,de veled most kivételt teszek,egyrészt jó röhögni az ilyen ostobákon,úgy tartják inkább szidják az embert,mint kiröhögjék,másrészt nem is lehetne a mélymagyarság jelenlegi infantilis állapotát nélküled demonstrálni.
Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, mondta a múlt század kilencvenes éveiben Simicska Lajos, és úgy fest, ez a jog a mai napig él,de te-ti ostoba nemzetthynácik tobzódtok benne..
Ne zsidózz,lehet a vértestvéred zsidózod ,úgy járhatsz mint Chanád,zsidónak lenni nem szégyen vagy dicsőség. Mint ahogy kereszténynek,mohemedánnak, szőkének, barnának, kék vagy zöldszeműnek sem az.
Mert az előítéleteket a mindig a tudatlanság okozza. Az a tudatlanság, amely tévhiteket szül, félelmet generál, gyűlöletet fokoz.
Egyébként ha nem tudnád a zsidók előbb voltak a Kárpát medencében mint mi,sőt Árpád a kazárok királya is volt olyan 10 évig,akik zsidók voltak,a két nép együtt élt,a véreik keveredtek ,lehet benned is van.
A magyarok és a zsidók közti viszony a honfog­lalás előtti időkre nyúlik vissza, és kezdetben kifeje­zet­ten baráti. A hét törzzsel karöltve nyolcadikként zsidó vallású kabarok is érkeznek a Kárpát-medencébe. Az Árpád-házi királyok idejében sok zsidó menekül hazánkba a nyugat-európai pogromok elől. A magyar nemzet ugyanis csak nagyon lassan enged Róma antijudaista, zsidóellenes követeléseinek. A két nép közti jó viszony a történelmi (katolikus) kereszténységnek a magyar társadalomba való beágya­zó­dá­sá­val kezd rosszra fordulni. Az ország tragédiájához pedig többek között a zsidók meg­bélyeg­zése és szeparációja vezet.

Zsidók tulajdonképpen már a római korban is élnek hazánk területén. Amikor i. sz. 70-ben a rómaiak lerombolják a jeruzsálemi Templomot, megkezdődik a nagy diaszpóra, vagyis a zsidóság szétszóratása a föld minden tájára. Hazánk területének zsidó lakosságát egyrészt Rómából érkező zsidó kereskedők, hivatalnokok, iparosok, másrészt Júdea területéről idehurcolt rabszolgák alkotják. Ez utóbbiak azzal a három légióval érkeznek, akiket 132 és 135 között a Bar Kochba-féle szabadságharc leverésére vezényelnek innét Júdeába.
Magyarok a kazárok között

A történelem során először 830 tájáról olvashatunk feljegyzéseket a magyarokról, akik ekkor Bizánc szomszédságában bukkannak fel. A ?barbár és túlságosan vad s hatalmas népek" - akik a bizánci forrásokban ungr, hun és türk néven ismeretesek - megjelenése félelmet kelt a környező nemzetekben. A Kazár Kaganátus szomszédságában, az első vajdájukról elnevezett Levediában találnak ideiglenes lakhelyet, ekkor kerülnek szoros sorsközösségbe a kazárokkal. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár (913-959) A Birodalom kormányzásáról című művében például azt írja, hogy a magyarok ?együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborújukban együtt harcoltak".
Talán emiatt nem is nevezhető teljesen légből kapottnak a következő, a magyarok eredetével kapcsolatos feljegyzés: ?Egyébként a magyarokról közismert, hogy egyetértenek azzal a szóbeszéddel, sőt, büszkélkednek is vele, hogy ők a zsidóktól származnak." (Harigerus abbas Lobiensis / Aegidius Aureaevaliensis, kb. 1000/1250)
855 körül a kazár kagán küldöttséget meneszt az etelközi magyarokhoz, s nemzetük fejévé Álmos akkor még kiskorú fiát, Árpádot emeli. E gesztus elfogadásával Álmos tulajdonképpen a kazárok bábfejedelmévé válik, mely kötöttségtől a 870-es években szabadul. Etelközben a magyarokhoz a kazárok nemzetségei közül kiszakadt kabarok (kavarok) csatlakoznak szintén a 850-es években, s 881-ben már együtt is harcolnak. "

Bárki bármit mond, én kedvelem Simicska Lajost, szívem együtt dobban az ... kitartott elvei mellett (?mindenkinek jogában áll hülyének lenni?).

N. Barbie 2015.05.01. 13:42:28

@a nagy hohoohooo: latom a kultura megint felszakadt nalad a veled egyet nem ertokkel szemben te futobolond bohoc Czippel Ferike :) (ha valaki nem tudna, a nagy hohoohooo es a minden Jobbik cikk alatt frocsogo Czippel Feri facebook nevvel irogato elmeroggyant egy es ugyanaz :D)
Oldalakon at tulajdonkeppen azt kered szamon, hogy a haboru alatt a magyar nep, a legfelsobb vezetotol az utolso cseledlanyig miert nem probalt meg meg tobb zsidot megmenteni, magyarul miert nem lovettek magukat agyon a nemetekkel. Hat te normalis vagy bazmeg? Te kinek kepzeled magad, hogy szamon kerj masokat, hogy miert nem adtak tomegesen az eletuket a zsidokert?
"Néhány, a történelem szennyét el ismerni nem akaró egyén elfogadja ezt a szemérmetlen "megoldást", de a tisztességes többség elítéli"
Mondtam mar parszor Ferike, latom nem sikerult meg mindig felfogni. A torpe-kisebbseg ballib sopredeknek semmi alapja nincs allandoan a tobbseg, a demokratak, joerzesu emberek stb. neveben beszelni. Mindtol nagyon-nagyon messze alltok. Jo lenne a valos tamogatottsagotok szerint nyilatkozni, pl. hogy "en es a kb 200 hasonloan gondolkodo tarsam" vagy valami hasonlo. Mindjart hitelesebb lenne.

N. Barbie 2015.05.01. 13:45:52

@a nagy hohoohooo: Ja, ki ne hagyjam, de mar ezt is mondtam, attol hogy szokasodhoz hiven megint oldalakon at nyomod a masol-beilleszt haborudat meg nem tunsz okosabbnak.

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 15:29:04

@N. Barbie: Mint Mórickának mindenről a nő nemiszerv jut eszébe ,neked buta nemzetthyáci a " Czippel Ferike,ebből azt látszik,neked az a bajod a vele ,hogy egy dugta a nődet ,.....tőlük vannak a gyerekek akik most apának szólítanak...
De van benne öröm is ,ők a normálisok az egész családodban.
Csak egy jó tanács kedves Baro...öö..Barátom,mint a nemzetthynácik egyik legnagyobb hímvesszője...ne menj a saját szemed után ,mert amiről te/tyű azt hiszed,hogy szemed ,az valójában a schegged...és ha mamáddal sétálsz és kedvesen mosolyogva ,elábrándozva ráköszönnek számodra idegen emberek ,légy kedves velük,sose tudhatod melyikük az apád,kapische?..nem hiszem.

De miért a nyakadon hordod?,.......amúgy jól áll,mutatja mekkora ostoba fä..szfej vagy.

N. Barbie 2015.05.01. 15:50:23

@a nagy hohoohooo: Szorol szora ugyanazok az altalad szellemesnek velt beszolasok, mint amiket mar lattam kb 20 embernek, hogy irtad. Ennyi eszed van te megkeseredett ven gyulolkodo barom, ujakat kitalalni mar meghaladja a kis borsonyi agyad kepessegeit :DD
"Czippel Ferike,ebből azt látszik,neked az a bajod a vele ,hogy egy dugta a nődet ,.....tőlük vannak a gyerekek akik most apának szólítanak..."
:DDD
Te aberralt beteg allat. Almaidban esetleg. Bottal nem piszkalna meg egy ilyen ve`n fas*t a "nom".

N. Barbie 2015.05.01. 15:57:03

@a nagy hohoohooo: Persze a lenyegi valaszomra egy szot se irtal, ahogy szoktal. Nem lepett meg, hogy meg mindig nem sikerult agyat noveszteni hozza :D Fel oldal aberralt, perverz hulyeseg, erre van csak eszed te Honvedseg szegyene te :D

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 16:03:08

@N. Barbie: Becsinálok a röhögéstől ,nehogymán megsértőgygyél, mert agyturkász szakorvosit kérek tőled, bárki bármikor mondhatja, h. "bírónő-úr, nem
emléxem senemire", az majd akkor kell ha beszélni is tucc..de örülök,hogy ilyen udvarias nemzetthynáci vagy,még a neved is aláírod:"barom"szép név ,teccik,biztos büszke rá a családod,de ez a post nem az a post amelyiken a családod terheltségét"barom" megvitatjuk,örülök ,hogy ilyen bevállalós igazi nemzetthyidióta szittyakölök vagy,sort kerítünk arra is egy jó kis humorest keretében ,jó lesz kacagni,mindig jó ,meghosszabbítja az életet.
És nálatok,mégvéletlenülsemnáci gyűlölködőknél a tisztelet jele,hogy félrebeszéltek?....vagy ez az a nívó,amire képesek vagytok?
Khmm .már nem egyszer írtam,Kósának a FideSS rendkívüli és meghatalmazott közhülyéjének volt egy ostoba ötlete,a választásokon való részvételt kössék bizonyos értelmi képesség szinthez.
Már akkor felmerült mi lenne ha az újságokba regisztrálóknál is ez lenne,akkor lehülyéztük Kósát.....téged és több túlértelmes jobbert látva .....az Kósa nem annyira hülye....
Egy katolikus pap, egy református pap és egy rabbi minden héten egyszer kártyáznak filléres alapon. A rabbi mindig nyer,mert ő okosabb mint a többi együttvéve.A rendőrfőnök tudomást szerez róla, egy alkalommal tetten éri őket, és biróság elé viszi az ügyet.
A biró meghallgatja a rendőrfőnök jelentését és szigorú arccal megkérdezi a katolikus papot:
- Nos Atyám, igaz hogy kártyázott?
A pap felnéz az égre, magában mormogja, hogy "Istenem, bocsáss meg" majd hangosan ezt mondja:
- Nem méltóságos uram.
A biró a református paphoz fordul és megkérdezi:
- Nos, tisztelendő úr igaz hogy kártyázott?
Megismételve a pap válaszát ő is azt mondja:
- Nem méltóságos uram.
Ezek után a biró a rabbihoz fordul és megkérdezi:
- Rabbi, igaz hogy kártyázott?
Hidegen a biró szemébe nézve adja a választ:
- Ugyan már, kivel?

N. Barbie 2015.05.01. 16:14:14

@a nagy hohoohooo: En megsertodni? Ugyan mar, jokat rohogok a kejenc kis ven buz*in :DD
A tobbi idehanyasod a szokasos ertelmetlen, osszefuggestelen, irrelevans ostobasag. Ezt a viccet is elkuldted mar nekem, ismetelgeto papagaj ferike :)

N. Barbie 2015.05.01. 16:23:18

@a nagy hohoohooo: Azert van annak is nemi diszkret ba`ja, hogy egy seg*hulye ven komcsi, akinek annyi esze van csak, hogy allandoan ugyan azokat kuldi mindenkinek, szorol szora ismetli onmagat, na pont az jon ilyen ertelmi kepeseghez kotott valasztassal meg hasonloval :DD

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 16:29:20

@N. Barbie: Jóhogy visszaszóltál most ,mint eddig is és mindenki más lealázlak a meleg szarig.......ahogy a nőd szokta esténként,de a pénzt talán hazaviszi.....

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 18:15:25
@N. Barbie: te hazudtál.mèg hatalomra se kerültetek de màr hazudtok.
Szèp kezdès nàci.
N. Barbie 2015.02.20. 18:20:17
@Sexual Harassment Panda: Nocsak, mar hazudtam is? :DD
Idezned kerlek, hogy mit is?
Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 18:25:03
@N. Barbie: nem tudsz olvasni?
A jobbik nem akar kilèpni az eubòl, ami a programjàban is benne van.
Közben kg bèla màr szervezi az euràzsiai uniòt.
de a jobbik független, nem akar minket oroszorszàghoz kötni.
Ès mèg van pofàd ezeket leìrni.
Pop40 2015.02.20. 18:33:35
@N. Barbie:

"Nem szaladtam el, egyszeruen nem volt eddig se idom se kedvem a ket oldalnyi ostobasagaidra irogatni."

Muhahaha:-)
Időd meg kedved, az lett volna. Érved, na az már nem.
Pl igencsak elhúztál, mikor az állítólag lázálmaimban létező 2006-os tomboló csürhéről belinkelt képet meg kellett volna magyaráznod. :-D

" irogatjatok a feltetelezeseiteket, a sajat gyartasu "teny"eiteket"

Igen, a Jobbik.hu gondolom a mi feltételezéseinkkel, és saját gyártású tényeinkkel van tele.

jobbik.hu/hireink/az-unioban-es-keleten-magyar-erdekekert

"Ezekről a dolgokról nem ártott időben tudomást szerezni, ha már ez a lehetőség összhangban van a Jobbik keletre nyitási politikájával és a haldokló Európai Uniótól való megszabadulás gondolatával."

Másfél éve nyilatkozta a fentieket kgbéla.

Remélem, be tudod linkelni a cáfolatot. "

Brhühüüü...szellemi tohonya....sose lesz végrendeleted ,azt uis,vhogy úgy kezdik:szellemi képességeim teljes birtokában...brhühüü.........

N. Barbie 2015.05.01. 16:56:40

@a nagy hohoohooo: Ja, hogy mar az en dumamat is lopod, aranyos :) Es te beszelsz lealazasrol :DD Es megis mivel alazol le ugy konkretan, a masol-beilleszt, osszefuggestelen tobb oldalnyi hulyesegeddel, vagy a tolem lopott dumaval? Sirva rohogok rajtad te ven segghulye agyhalott :D
A beillesztett beszelgetes-reszlet se ertem, hogy mihez kapcsolodna a most leirtakbol. Nyilvan semmihez, csak elfelejtetted bevenni a cavintonod, azt` fingod nincs, hogy eppen hol jarsz :DD

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 17:12:56

@N. Barbie: Becsinálok a röhögéstől,nagy jókedvemben még tovább alázlak a meleg szarig ,látom a nők is szarrá aláznak,ahogy csak hátulról engednek és csak seggbedugni ,hasonlóan mint a rendőr aki csak hátulról és minden alkalommal sötétben csinálták, de most vmiért az asszony felkapcsolta a villanyt. Meglátta h a férje gumi bottal küldi.
- Béla Te 20 év házasság alatt mindíg bottal elégítettél ki?!
- Hát én se kérdeztem honnan van a 3 gyerek
" N. Barbie 2015.03.19. 16:39:06
"Netanjahu a véghajrában, közvetlen a választást megelőző napon megígérte, hogy amennyiben újra megválasztják, garantálja, hogy mindent megtesz a palesztin állam létrehozása ellen"

Ugyan ugy, ahogy eddig is mindent megtett erte.
Esze agaban sincs visszaadni a palesztinoknak a jogos tulajdonukat, de persze minden alkalommal eljatsza, hogy o mennyire szeretne a bekekotest, aztan alair egy ujabb engedelyt illegalis telep epitesere, aztan szidja a palesztinokat, hogy miattuk ugrott a bekekotes...
Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.19. 17:01:05
@N. Barbie:

Miféle jogos tulajdonukat?

Ha egy államot elfoglalás/területszerzés céljából megtámadnak, s az a háborúban területeket foglal el a támadótól, akkor azt jogosan tarthatja meg. Nem tudom, mit mond erről a nemzetközi jog, de az emberi igazságérzet ezt diktálja.

"illegalis telep epitesere"

Miféle illegális telep? Az annektált területek évtizedek óta Izrael részét képezik, Izrael fennhatósága alatt állnak. Semmiféle ENSZ-határozat nem tilthatja meg Izraelnek, hogy telepeket építsen a saját területén."

Brhüü..na ez vagy te a nőkkel....hukk..hukk.......N.Barbie hónapokat tölt el a lakatlan szigeten egy kutya és egy disznó társaságában. Az egyik reggel mikor már nem bír tovább gerjedelmével elkezdi kerülgetni a disznót, de a kutya hevesen morogva folyton közéjük áll. N.Barbie bánatosan elsomfordál, mikor hirtelen észreveszi hogy egy tutajt sodort partra a tenger, és a tutajon egy eszméletlen gyönyörű lány fekszik. Feléleszti és a lány pihegő kebellel rebegi:
- Megmentőm! Hogyan háláljam meg neked?
- Ezt a rohadt kutyát kéne elvinni egy félórára.....hukk...hukk......

N. Barbie 2015.05.01. 17:26:32

@a nagy hohoohooo: Allj mar le ezzel az aberralt, kejsovar dumaval te ven fasz, nagyon gaz. En elhiszem, hogy irigyled a fiatalokat, mert nekik meg mukodik...de az e miatti frusztraltsagod ne rajtam vezesd le. :)
Mondogasd meg el parszor, hogy te mennyire lealazol, legalabb te elhiszed, csak attol meg nem lesz igaz. Meg mindig nem derult ki mivel is alaznal, a tolem lopott dumaval vagy az igen sok eszt igenylo masol-beilleszt dolgaiddal? Esetleg a szanalmas vicceiddel? :DD
Igazabol valaszolhatnek a palesztinos ostoba reszre, csak halal felesleges, a kovetkezo idehanyasodban nem arra valaszolnal amit irtam, hanem terelnel egy kovetkezo dologra, ahogy szoktad. Ugy meg minek toltsem vele az idom.

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 18:45:33

@Toportyán Zsóti: Ne,neee...neeee,...ezt ne csináld brhühüüüüü.jaj a rekeszizmaim...hukk..hukk...."Igazabol valaszolhatnek a palesztinos ostoba reszre,"besírock brhühüüü..sose tudtál válaszolni senkinek sem..brhühüü..csak a nagy arc..brhühüü...lásd az idézet rólad a mandiról.....fasz nélkül baszni....brhhüüü..ész nélkül gondolkozni,netán válaszolni....brhüüü... Hát Derága Baro....innen ismert,nem fért el a karakter .....ne csinálj magadból faragott képet ,vhogy így mondá az Úr ugye,bocsi,tom,tom döglött oroszlánba nem illik belerúgni,de mindig irigyeltem gyerekkoromba a szomszéd falu gyerkőceit ahogy az uccán a lócitromokat rugdosták....most én élvezem.
Éppen tenéked aki helyből vagy olyan ostoba mint többi nemzetthynáciidióta nick:libbancs,Shlomo a halott zsidó terrorista, beszélő majom,♔bаtyu♔,zobod,Blogger Géza,maxval bircaman szerkesztő,Nazareus,stb..nem kéne osztani azt amiből az evolúció-oly bölcs előrelátással -semmit nem adott,butaságból mindent,lószarrugdosás után cipőm beléd törölni arra használlak..

Kezdetnek leszögezhetjük: soha a történelem folyamán nem létezett sem olyan civilizáció, sem olyan nép, sem olyan nemzet, amelyet palesztinnak neveztek volna. A palesztin arab nemzet kifejezés a világ legnagyobb csalását takarja, miután soha nem létezett palesztin kultúra vagy nyelv. Sohasem létezett továbbá a történelem folyamán olyan palesztin(ai) államalakulat, amelyet arab-palesztinok kormányoztak volna, és soha nem létezett komolyabb palesztin-arab nemzeti mozgalom 1964 előtt – ami, akárhogyan is számolunk, három évvel az előtt volt, hogy a „palesztinok” elveszítették a Nyugati Partot (Júdeát és Somront), valamint Gázát az 1967-es Hatnapos Háborúban (amelyet az arabok kezdtek). Az úgynevezett palesztin nép bálványa, Jasszer Arafat egyiptomi volt. A palesztinok mint olyan kitalált nép, olyan nép, amelynek nincs nyelve, kultúrája, civilizációja, népművészete, történelme. Célja is csak egy van: a zsidó állam elpusztítása.
huppa.hu/kik-is-azok-a-palesztinok-akikert-tuntetunk/

www.zsidok-keresztenyek.eu/reload.html?bibliaiskola/forditasok/kik_is_a_palesztinok.html

www.nyest.hu/hirek/palesztinok

Hogy megokolhassuk a fogalmakat - Palesztina ill. palesztinok - szükséges az eredeti - Erec
P’listím (Filiszteus-föld) ill. p’listím (filiszteusok) - kiejtésre visszatérni, mert a palesztinok
kifejezés csak a latin kiejtése a filiszteus szónak. A héberben a filiszteus = p’listím
פלשתיM!
(pe-lamed-sin-taw-jud-mem).
Ez nem sémita idióma (nyelvjárás), hanem indogermán, a filiszteusok a pelaszgok szárma-
zékai, indogermán fehér törzs, mint pl. az albánok. Így a filiszteusok ill. palesztinok nem
Ábrahámtól származnak.
És mivel a filiszteusok nem sémiták, ezért Izmáelt ̋ol vagy Ézsautól sem származnak.
A nemzetek táblázatában 1.Móz. 10,14 a filiszteusok mint a káftoriták utódai merülnek fel, a
Földközi-tengeri Kréta szigetr ̋ol, melyet akkoriban Káftornak neveztek. 5.Móz. 2,23
I.e. 1250 körül Krétából jöttek Egyiptomba. Az egyiptomiak a filiszteusokat pulisteusoknak
nevezték, ami tisztátalant jelent. Az egyiptomi Medinet Habu sírk ̋on mint körülmetéletlenek,
fejfed ovel vannak ábrázolva.I.e. 1176-ban III. Ramzesz fáraó ki ̋uzte oket Egyiptomból, egészen az elAris folyón túlra a mai Gáza-övezetbe.
Jirmeja/Jeremiás 47,4-ben szintén felmerül e dupla-fogalom:
Az Örökkévaló elpusztítja a filiszteusokat, a maradékát (azoknak akik) Káftor szigetér ̋ol jöttek.
Az 1.S’muél/Sámuel 30,14-ben a filiszteusokat krétaiaknak nevezik.
Mi törtünk be a krétaiak déli vidékére.
Mivel Dávid soha nem volt Krétán, ezzel a krétaiak alatt
a Gáza-sávban lakó filiszteusokat értette.
Mielott a filiszteusok a Gáza-sávot elfoglalták, kananeusok éltek ott.
Ezzel a mai palesztinok azon állítása, miszerint ok Ábrahámtól származnak és a kananeusok
utódai lennének, aminek következtében ok Izráel oslakosai - megdolt.
A filiszteusok egy harcos nép volt. Az izráelieknek állandóan védekezniük kellett a filiszteu-
sok támadásai ellen, csak a filiszteus Góliátra gondoljunk.
Izráel neve 1948-ig Palesztina volt, jóllehet Izráel határaiban soha nem volt egy Palesz-
tina nev ̋u ország. Amint Nagy Sándor a filiszteus királyságot i.e. 332-ben a Gáza-sávban
meghódította,nem volt többé sem filiszteus föld, sem filiszteus nép.
A mai fogalom mint „palesztin nép“ eloször 1964-ben merült fel. A PLO-f ̋onök Arafat
kreálta, aki ezzel a gyüjt ̋o fogalommal, a különböz ̋o egymással szemben harcoló terror bandákat egyesítette, hogy egyesülve Izráel ellen harcoljanak.
Tehát a mai palesztinok nem utódai Ábrahámnak, de még csak az i.e. 332-ben legy ̋o-
zött filiszteusoknak sem, hanem egy keverék nép.
Neveik elárulják, hogy pl. Irakból vagy
Egyiptomból, Syriából vagy Jordániából vándoroltak be Izráelbe.

www.zsidok-keresztenyek.eu/bibliaiskola/pdf/kik_is_a_palesztinok.pdf?hc_location=ufi
Ne kínozd tovább a rekeszizmaim,sose lesz belőled jobber bunkó,azt uis faragják,tuskó maradsz korcs élted végéig...brhüüü...

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 18:54:31

@N. Barbie: Látod ba+..brhhüüüü... a nagy csuklásban amit a röhögés okoz @Toportyán Zsóti-nak ment ,hiába na nem bírohohoom...nem látok a könnyes röhögéstől ....brhhüüü..
N. Barbie antizseni-köznyelven säggfej-érdeklődve nézegeti a Windsori kastélyban a királyi WC fajanszot miután az idegenvezető ismerteti annak szuper működését,mégpedig,hogy ez a herkentyű kétszer többet tud mint bármely másik,kipróbálhatom kérdi?
Természetesen,...lecsüccs,nagydolog,s láss csodát a herkenytű kitörli a sejhaját.
Gatya fel,antizseni-köznyelven säggfej-hitetlenkedve behajol mire a szerkezet pofántörli,gúnyosan felkiált mégsem olyan szuper nem végeztem dolgom,ám mégis törölt.
Erre az idegenvezető uram ez jól működik a sägget legyen bármilyen a formája mindig felismeri...

DeMarco 2015.05.01. 19:52:33

@a nagy hohoohooo: Mozog a szád, de minek???

A sok rizsát betudom egyfajta beismerésnek részedről. Mivel cáfolni amúgy sem tudnád a nyilvánvaló tényeket.

Hagyd a körítést, csak mellébeszélsz.

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 21:08:56

@Toportyán Zsóti: Nem ,de helyre is igazítottam ezt a N.Barbie hímvesszőt.

a nagy hohoohooo 2015.05.01. 21:10:12

@DeMarco: Aha értem bocsi,tom,tom döglött oroszlánba nem illik belerúgni,de nem kéne osztani azt amiből az evolúció-oly bölcs előrelátással -semmit nem adott,butaságból mindent..brhüü...
."Csak nem járhatok gyalog. Én magyar nemes vagyok! Tán a tudománynak éljek? A tudósok mind szegények. Nem irok, nem olvasok. Én mélymagyar nemes vagyok!
„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?
Másik szánva mondja: „Szép öcsém, be nagy kár,
Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.

DeMarco 2015.05.01. 21:25:53

@a nagy hohoohooo: Jellemző, hogy amikor elfogynak az érvek, jön a taplózás. De ezzel engem nem fogsz félrevezetni, ha meguntad, várom a tények cáfolatát.

Csupán csak azt kell belátnod, hogy a német megszállás után orosz megszállás alá kerültünk, ami kvázi ugyanolyan sérelmekkel járt, ezért a két szobor is hasonló megítélés alá esik. Felőlem bontható a német megszálló szobor, de akkor elvárom, hogy ne tiltakozz, ha a "felszabadulás"-os ruszki is bontás alá kerül...

Ezúttal mellőzd a rizsát és a felhánytorgatott háborús sérelmeket, bőven van minden oldalnak, nemzetnek szégyellnivalója, épp csak a héten a franciáknak. De ha versenyezni akarsz történelmi tényekben, velem rosszul jársz, mert 7-szer cserélt gazdát a település a margit-vonalon, ezért bőven van tapasztalat mind a németek, mind az oroszok háborús garázdálkodásairól.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.02. 02:29:47

@DeMarco:

Te egyenlőségjelet teszel két dolog közé, amelyek közötti különbségről (szerencsére) semmi fogalmad sincs.

A bevonuló szovjet katonák zabráltak, nőket erőszakoltak, de elhozták magukkal a háború végét, minek következtében nem döglött meg minden magyar az éhezés és nélkülözés, valamint a távlati célok között szereplő kiirtás következtében. Sok katona az életét adta azért, hogy az a kurva háború minél hamarabb véget érjen, és megszűnjön az emberek ipari eszközökkel zajló gyilkolása, pusztán azért, mert esetleg a keresztnevük Sámson vagy Ráhel. A Szabadság téren a "ruszki emlékmű" azon kiskatonák, hétköznapi hősök csontjai felett áll, kik itt Budapesten estek el.

Hitler kérte Horthyt, hogy mozgósítsunk egy Csehszlovákia elleni támadó háborúhoz, de Horthy ehhez túl gyáva volt. Akkor, abban a pillanatban nem került volna sor háborúra, a mozgósításnak a célja pusztán a nyomásgyakorlás lett volna. A "NEM" uitán Hitler a Berghofban ordítva hozta Horthy tudomására, hogy a magyar nép nem "Herrenvolk",......- Újpétery Elemér: Végállomás Lisszabon

A "nem Herrenvolk" népek sorsa ugyanaz lett volna, csak a zsidókkal kezdték a sort.

a nagy hohoohooo 2015.05.02. 10:17:07

@DeMarco: Már az előzőekben írtam,hülyéket és nemzetthynácikat nem tanítok ,azok olyanok mint a:2 in 1,de veled kivételt tettem egy kis vidámság kedvéért,azon idézetek arra utalnak amit már előzőkben megírtam, de a szemed mögött lévő sötét űrbe nem jutott be,részben azt írta ,erősítette meg Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn is hsz-ban ha felérnéd ésszel.
Az,hogy a felszabadulást követően a Szovjetunió később saját érdekzónájába vonta Magyarországot, de ez nem változtat azon a tényen, hogy Magyarországot 1945. április 4-én a Vörös Hadsereg szabadította fel a náci Németország megszállása és a magyar nyilasok rémuralma alól. Sok embernek a később megszállóvá váló hadsereg hozta el a szabadságot és az életet.
20 millió szovjet katona és civil halt meg a szabadságunkért.Többnyire férfiak,de voltak köztük nők és gyerekek is akik önként vonultak be katonának,fegyvert fogta,hogy harcoljanak a sátán ellen.Lett volna jobb dolguk is de tették ami a kötelességük,harcoltak és az életüket áldozták a szabadságért.
Ami bűnöket a szovjetek elkövettek abban nem volt részük azoknak akik a háborúban meghaltak,rájuk emlékezünk hálás szívvel.A náci Németország ellen harcoló Szovjetunió szabadította fel Magyarországot a német nácik és a magyar nyilasok, fasiszták elnyomása alól. A győztesek megállapodása értelmében Magyarország a szovjet érdekzónába esett, erről a felszabadító szovjet katona nem tehetett.
Azok a szovjet katonák – legalábbis a többségük – 2-5000 kilométert tettek meg gyalog, mielőtt ideértek volna. Ugyanis Ők bármily furcsának tűnik is, a fasiszta és náci tengelyhatalmak – köztük a velük szövetséges magyar seregek – hatására kényszerültek HONVÉDŐ háborút indítani és folytatni e betolakodók ellen. Hogy nem álltak meg a határoknál, az a háború és a nácizmus, meg a hungarizmus természetéből adódott.
E hosszú menetelés során a legádázabb harcok közepette hóban, sárban és porban haladva, éjszakák százait szabadban hálva, jutottak el Magyarországra, ahol a lakosságot, mint a rokonaidat is több-évtizedes agymosással edzették rá“a szovjet invázióra”.
Naná! Hát persze, hogy bolhásak voltak és persze, hogy hosszú kálváriájuk során keményen megkérgesedtek és megfogalmazódott bennük, hogy amikor majd nővel találkoznak… stb., a többit, úgy ahogy mesélik tudjuk… (“Báy Báy Szása…”)
De kérdem én, hogy amikor a mi dicső magyar katonáink – miután letarolták a rájuk kirótt szovjet országrészeket, az ott élő lakosságot és lefektették az orosz nőket– hazafelé menekülvén nem voltak e tetvesek, és koszosak sőt nemi betegek ? Dehogynem, de mennyire és mennyien… [keresd a neten: a Doni Tükör című magyar dokumentumfilmet!]
Láttam egy rövid orosz filmhíradó-részletet amikor Sztálingrádba visszatért a Vörös Hadsereg,( Halálos csend a németek után mindenfelé…)
A melegen felöltözött határozottan kipihentnek látszó győztes vöröskatonák szembesültek azzal , amit a megszállók műveltek civil honfitársaikkal :
Lemeztelenített altestű fiatal leány , jéggé fagyva , groteszk visszataszító kitekeredett pózban , kifolyt szemű kisgyerek a körülötte vöröslő hó , fiatal fiúk , kupacban , mindegyiken golyóütötte nyomok , pólyásbaba apró jégkockává fagyott holtteste , tágranyílt szemmel….
A szovjet tiszt már nem tudott sírni a látványon , a többiek is döbbenten guggoltak le a holttestekhez.
A tiszt arca nem árult el semmit , de mégis…lassan valami olyan FENYEGETŐ TARTÁST vett fel az egész ember , arcán a semmi kifejezésével , ami egyszerűen ijesztő volt. Pedig alig mozdult meg , amint nézte a szörnyű látványt…
És akkor csak úgy mellékesen megkérdezném azt is, hogy azok a Doni hómezőket megjárt katonáink hogyan is bántak és bántak el a fegyvertelen frontszolgálatot ellátó, úgynevezett munkaszolgálatos “bajtársaikkal”… Hallottunk már ezt azt, az aknamezőre zavarástól kezdve az utászlapátos fej-szétverésekig, stb. Pedig őket is ette a tetű meg a tífusz is, pedig nekik még egyenruhájuk se volt, de nem ám – ők civil rongyaikban “szolgálták a hazát” 2000 kilométerre innét.
Így találkoztak akkor utak és sorsok.
Szomorú,hogy a mai emberek és különösen a fiatalok mennyire elfelejtették mindezt.Már nem értékeljük a szabadságot mert megszoktuk,hogy az nekünk megvan.
Belegondolunk-e abba,hogy itt 1945-ig olyan iszonyú rendszer voltAkik addig jó szomszédságban éltek a zsidókkal, egyik napról a másikra már csak büdös zsidókká lettek!
A gazdagabbak el tudtak menekülni, hogy mindenüket hátra hagyták, a szegények maradtak és megsemmisültek.
Csodálatos dolog, hogy ezek után a német emberek szembe tudtak nézni a bűnükkel és ma előre néznek és így nem vergődnek a múlt szellemeivel.
A magyarok pedig Horthy-kultusszal építik a jövőt, biztosan lesz olyan szép, mint amit a németek kaptak Hitlertől, mert valóban nem ismertek a hazájukra a végén!

DeMarco 2015.05.02. 10:33:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem kell kioktatni történelemből. Nem sokon múlt, hogy az oroszok elvesztették volna a háborút, leginkább Hitler balfax döntésein, illetve Sztálin szintén balfax döntésein, vagy még inkább az időjáráson, ami ősszel halál tud lenni az oroszoknál, a télről nem is beszélve.

A háború végét ugyan elhozták, de ugyanakkor a megszállást is, ami eltartott még 40 évig, a német megszállás 1 évével szemben. És a háború végével elhozták a visszaszerzett területeink újbóli elvesztését is, a trianoni gyalázat újbóli visszarendezését. Ugyan mi a különbség? Az egyik diktatúra szenvedéseiből belecsúsztunk egy másik diktatúra szenvedéseibe. Az egyik diktatúra likvidálta a lakosság egy részét és rengeteg háborús bűnt követett el, viszont a másik szintén ezt tette. Az egyiket kiszolgálta a nyilas kormány és titkosrendőrség, a másikat a kommunista párt/kormány és az avh. Emberek ezrei tűntek el és haltak meg mindkét diktatúra alatt. Családok tömegei szenvedtek. És a szovjet megszállás 40-szer hosszabb ideig tartott, mint a német!! Nem, nem éltük meg egyiket sem, szerencsére, talán az utóbbit részben, de azért ismerjük a családjaink sorsát, a kolhozosítást, a padlások söprését, a déd/nagyapáink sorsát, akik hallani sem akartak a tsz-ről, cserébe elvitték őket a fekete autók egy kis beszélgetésre... Az állatok elhajtását, a földek elrablását, a gépek ellopását. Az orosz sztyeppékről idetódult félbarbár kozák katonák háborús cselekedeteiről nem is beszélve.

Az, hogy mi lett volna, ha a németek győznek, feltételezés. De hogy mi történt azzal, hogy vesztettek és bejöttek az oroszok tény... Ennek persze örülnek azok akik kedvezményezettjei voltak a kornak és jó elvtársak, de utólag letagadni és relativizálni a két diktatúra között nevetséges. De ha csak szigorúan a zsidók kérdése szempontjából nézzük, akkor is vicces, hiszen az oroszok is épp annyira üldözték őket, mint a németek, csak sokkal korábban kezdték. Az első izraeli bevándorlók is az oroszoktól menekülő zsidók voltak.

DeMarco 2015.05.02. 10:44:04

@a nagy hohoohooo: "de ez nem változtat azon a tényen, hogy Magyarországot 1945. április 4-én a Vörös Hadsereg szabadította fel a náci Németország megszállása és a magyar nyilasok rémuralma alól. Sok embernek a később megszállóvá váló hadsereg hozta el a szabadságot és az életet."

Hogy aztán ők szálljanak meg minket és hozzák el a kommunista rémuralmat. Sok embernek a megszállók hozták el szabadság végét és a halált.

Csak a pontosság kedvéért...

Nem lenne semmi baj az okfejtésed első részével, ha hajlandó lennél elismerni a második részét is. Addig teljesen komolytalanok a hozzászólásaid, amíg nem ismered el az orosz megszállás tényét, sem a borzalmakat, amiket a 40 évnyi megszállás okozott és jelentett az itt élő embereknek.

a nagy hohoohooo 2015.05.02. 10:52:53

@DeMarco: Az emlékmű lehetett volna:A Magyar Kollaboránsok Emlékműve.
Az emlékmûvel az a baj, hogy TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS, mint már többen írták.
Azt sugallja, mint ugyancsak írták már, hogy minden rossznak a német megszállás volt az oka, Horthy és a magyarok nem tehetnek semmirõl. Ez pedig NEM IGAZ, ahogy az sem, hogy a német megszállás ellenére nem lett vona mód a deportálások elkerülésére.
Az nem igaz, hogy nem lehetett volna ennek ellenére elkerülni a deportálásokat, vagy legalább kevesebbet,hogy a megszállás elõtt ne lett volna deportálás ( 1941-ben Körösmezõre, akiknek túlnyomó többségét azután Kamenyec-Podolszkijban lemészárolták. )
A zsidótörvények ( a fõbbek 1938., 1939., 1941., 1942. de volt sok ) lényegében teljesen ellehetetlenítették a zsidókat, megfosztották õket a menkalehetõségtõl is. Akkor még valóban nem volt megszállás.

Ráadásul amikor Horthy végre elszánta magát és megkísérelte a kiugrást, azt annyira pancser módon, hogy államfõtõl az BŰN.
Te is azok közé tartozol, akiket a butaság ,a tanulatlanság ,a nemzetthynáci gyűlölet vezérel. Mindenesetre az én eszmefuttatásomat nyilván nem olvastad el, vagy nem sikerült megértened – pedig igyekeztem egyszerűen fogalmazni. Lehet, hogy nincs mindenben igazam, de erre nem derül fény kinyilatkoztatásaidból. Ha érdemben akarsz velem vitatkozni, javasolnám, hogy előbb figyelmesen olvasd el – e nélkül meddő a vita, gyűlölködni pedig nem vagyok hajlandó.
Ha ez meg volt, akkor érdemes tovább olvasnod. Lássuk.
Az emlékmű nem sugallja azt, hogy minden magyar mindenben ártatlan volt. Amit kifejez, hogy a német megszállás mérhetetlen szenvedést hozott az országra, ennek áldozataira emlékezik. A héber felirat is egyértelműsíti (főleg, ha kijavítják majd), hogy a legnagyobb áldozatot a zsidók szenvedték el emiatt.
Nézzük a kamenyec-podolszkiji esetet. És az időpontot, 1941 augusztusa. Abszurd, de a német fennhatóság alá került területekről elmenekült embereket a nemzetközi jog szerint vissza kellett toloncolni, át kellett adni a németeknek. A németek követelésére kellett kiszolgáltatni a galíciai és ukrajnai zsidókat. Valóban voltak olyan magyarok, akik ezt maguktól is szorgalmazták, és magyar állampolgárok is kerültek deportálásra. Előző írásomban erről világosan kifejtettem álláspontomat, ismét csak javasolni tudom, hogy olvasd el.
Arra következett a Szálasi hatalomátvétel,mondjuk ki őszintén Horthy maga nevezte ki,a fia elrablása nem lehet kifogás ,hisz ő tartotta magát az irredenta ,álságos utolsó csepp vérünket is a hazáért,sőt ezt megkövetelte az utolsó bakától is,ő miért nem adta az első vért?De ami nem sikerülhetett volna, tehát nem akadályozhatta volna meg a kiugrást, ha a Magyar Honvédség tisztikarának jelentõs része nem lett volna nácibarát, nem követte volna Szálasit, hanem - esküjének megfelelõen - hû maradt volna Horthyhoz és fõleg a Magyar Hazához.
Hogy ne terjengjek szintén, a lényeg:

Aki elég intelligens, megérti: a magyarországi zsidók pusztulása a német megszállás ELLENÉRE sem volt elkerülhetetlen, csak hiányzott az akarat az elkerülésére.
Azért mert nem történt megszállás. A szobor arra utal hogy a németek ránk parkoltak a tankokkal és ők csináltak itt minden rosszat, közben semmi ilyesmi nem történt. Ugyanúgy a csendőrség végezte a zsidók cigányok politikai ellenfelek lemészárlását mint az állítólagos megszállást megelőző 25 évben meg a deportálások is ugyanúgy zajlottak mint előtte csak már a magyar katonák is jobban besegítettek. Az egész végső soron Orbán nácimosdatása nem több.
Ezért HAZUG az emlékmû. ( Mûvészi silányságától eltekintve. )

DeMarco 2015.05.02. 11:14:22

@a nagy hohoohooo: Továbbra is csak mellébeszélsz és terelni próbálsz. A terjedelem csak takarás részedről.

Egyoldalú nézőpontoddal nem lehet mit kezdeni. Még a legegyszerűbb következtetéseket sem vagy hajlandó levonni.

Biztosan hallottad már a mondást: "a történelmet a győztesek írják". Nem tetszik a szobor? Szíved joga. Csak épp kit érdekel?? Másoknak meg másik szobor nem tetszik. Megint másoknak meg egyik sem tetszik. Megint mások meg magasról lesz..ják az egészet.

a nagy hohoohooo 2015.05.02. 11:15:55

@DeMarco: Besírok a röhögéstől ,jó röhögni az ilyen erőlködő nemzetthynáci túlértelmes okostojásokon ,záp az a tojás amit a nyakadon hordasz,de más rendes ember a lába közt a nadrágjában.....összekevered a szezont a fazonnal!És ez már jóindulatú feltételezés te semmit nem fejlődsz. Ha bebuksz egy kérdést mindig visszakanyarodsz a gyagyások Jolly Joker beköpéséhez, ha a lényeggel kapcsolatban segghülye azaz nemzetthynáci értelmi képességű vagy.Én azt gondolom, hogy te is egyike vagy azoknak a sajnálatra méltó, egyben azonban a szabadságra is veszélyes embereknek, akiknek a rossz időről is mindjárt a zsidó jut eszébe.
Hogy ez valami elnyomott kisebbrendűségi érzésből fakad-e (nem tudsz franciául, és nem volt otthon zongorád, és ez fáj neked), vagy egyszerűen csak kényelmes minden bajért "másokat" okolni, azt nem tudom.
A szovjet katonák nem voltak differenciáltan politikailag képzettek. A fasizmus ellen harcoltak és nem a kommunizmusért.
A háború szörnyűségekkel jár: nincs olyan, hogy minket lőnek, mi pedig levelet írunk az ellenfélnek. Magyarország a Szovjetuniónak hadat üzent, elment orosz területekre, falvakat semmisített meg, fegyveresen támadta az orosz csapatokat – és nem az utóbbiak kezdték a balhét. Még csak semmi közük sem volt a Magyarországot ért korábbi sérelmekhez.
Mit gondolsz: mire számíthatnak azok a legyőzöttek, akik annyi borzalmat okoztak az ellenfélnek? Igen, a győztes harcok után volt szabad rablás, erőszak és egyéb megtorlás. Sajnos volt malenkij robotra való fogolyejtés és hasonlók. De 1945 májusára az országban béke és nyugalom volt: a szovjet támadó csapatok elhagyták az országot és az itt maradt egységeket visszafogták. Sztálin zsarnok volt, de nem hülye: tudta, hogy a legyőzötteket előbb-utóbb meg kell békíteni, nyugtatni. Tudta, hogy fontosabb egy békés hátország, mint egy forrongó katlan az utánpótlási útvonalakon. A megtorlásokat nem szabad tagadni, de túlzásba sem kell vinni a jelentőségüket. Amihez semmi közük az elesett katonáknak.
A történelem a tények és nem a vágyak, meg a lehetőségek rögzítése. Azt kell elemezni, ami történt. A dolgok egyszerűek: Horthy és a magyar uralkodó osztály úgy ítélte meg, hogy érdemes Hitler mellé állni (aki akkoriban nyerő fázisban volt). Fel sem tételezték, hogy Hitler – és a fasizmus - ellen összefog majd az angolszász világ + az oroszok. Jó üzletnek látszott a politikai csatlakozás. Cserében a trianoni béke során elveszített területekre jelentettek be igényt.
Horthyt nem érdekelte, hogy Hitler fasiszta, vagy akár egzisztencialista – a revánsban gondolkodott. Nem mérte fel, hogy a fasizmus az egész civilizált világra nézve fenyegető és hogy ez a világ összefog majd ellene. Ennyire okos és előrelátó Horthy nem volt. Beállt hát Hitler mögé és így teljesítenie kellett a vállalását. Így került a II. Magyar Hadsereg a Szovjetunióba, ahol semmi keresnivalója sem volt. És ahol elkenték előbb a hadsereg, később az anyaország száját.
Hitler semmibe vette Horthyt, csapatokat azért küldött Magyarországra, hogy – területileg - Németországtól minél távolabb álljanak ellen a Vörös Hadseregnek, a harci cselekmények ne német földön történjenek. És persze kellett neki a magyar olaj – mint utolsó jelentős üzemanyag forrás.Nem értem, mire, vagy kinek kell itt emlékművet állítani – Magyarország német megszállása az ország szégyene volt. A korábban írt „járulékos” eseményekről már nem is szólva.
A szovjet csapatoknak köszönhetően béke lett az országban, megkezdődött a háborús károk felszámolása, az ország újjáépítése és teljesen jogosan a bosszúállás azokkal szemben, akik az országot ebbe a helyzetbe juttatták. Szálasit és társait nem kommunista vérbíróságok, hanem igencsak vegyes összetételű népbíróságok ítéltél el és az ítéletek végrehajtását egységes közvélekedés támogatta.
A hősi halált halt katonáknak fogalmuk sem lehetett arról, hogy 1948 után Sztálin és Rákosi mit művel majd az országgal – ők nem ezért haltak meg, nem is tudhattak erről. Emléküknek semmi köze Rákosi rendszeréhez. Ugye.
Őket összehasonlítani a bunkó, képzetlen, primitív Orbán szoborállítási rohamával – és a meglévő, illetve elhatározott emlékművet összevetni nem egyszerűen butaság, hanem történelem-hamisítás, politikai előnyszerzés céljából történő ideológiai CSALÁS.
Nos, a bevonuló németeknek állítandó emlékmű szembeköpése azoknak, akik a fasizmus ellen voltak: az angolszászoknak, az oroszoknak, a megszállt országok ellenállóinak. Orbánék annyira primitívek, amilyenek civilizált emberek egyszerűen nem lehetnek. Orbánék párját ritkító bunkó állatok.
És akik összehasonlítják a két emlékművet, azok olyan agyatlan hülyék, akik követik a FideSS,neonáci Jobbikot, mint a birkák. Gondolkodás nélkül.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.02. 11:45:33

@doggfather: @N. Barbie: @Wrex: @DeMarco: Tegnap arra jártam, és készítettem pár közeli fotót. Nem tartom valószínűnek, hogy bármelyikőtök és felvállalná, hogy megváltozik ettől a véleménye. De talán belül egy kicsit szégyenkezik majd némelyikőtök:

www.facebook.com/media/set/?set=a.797795240327507.1073741826.114735465300158&type=1

DeMarco 2015.05.02. 12:03:03

@a nagy hohoohooo: Az, hogy az angolszászok győztek, csak mázli. 41-ben egész Európa egyesült a fasizmus alatt, az angolok elszigetelődtek, az amerikaiak kikaptak a csendes óceánon és elvesztették a teljes térséget. Ha végül Midway-nél a jobb felderítés és a japán parancsnokok késői felismerése miatt nem győznek, akkor most egészen más lenne a történelem folyása.

A szovjet katonák elképedve figyelték, ahogy a német megszálló erő lerohanja az országukat, a legkevésbé sem voltak erre felkészülve, ráadásul a másik oldalon Japán azzal fenyegette őket, hogy bevonul. Pontosan tudjuk, hogy Sztálin kiegyezett Hitlerrel korábban, sőt, felosztották Lengyelországot és el is foglalták azt félig. A lengyelek aztán igazán tudnának arról mesélni, hogy mit is jelentett az orosz "felszabadítás". Csupán akkor fordult át honvédő háborúba az orosz politika, miután kiderült, hogy sztálin luftot rúgott és übernagyot tévedett hitlerrel kapcsolatban.

Spanyolországban azért tudott győzni Franco, mert a jobboldali angolszászok hagyták győzni, mert hallani sem akartak baloldali kommunista kormányzatról és az oroszok már ott bebizonyították, hogy mi a politikájuk, amikor az ellenség mellett a saját egyéb baloldali csoportjaikat is lelkesen likvidálgatták. A nagy háború után a nyugati világ egyöntetűen fordult a kommunista oldal ellen, pont az általad oly kevésre tartott német hírszerzést felhasználva ellenük.

Az egyszerű szovjet katona pedig nem a fasizmus ellen harcolt, meg sem kérdezték a véleményét, hajtották őket előre, hogy kiszolgálják Sztálin nagyhatalmi törekvéseit és bosszúszomját, amit a korábbi óriási tévedése táplált.

A kommunista szobrok meg szembeköpése azoknak, akik a kommunizmus ellen voltak, az angolszászoknak, a megszállt országok ellenállóinak.

És akik nem látják, hogy a két hasonló mechanizmussal és eszköztárral működő diktatúrának ugyanúgy ezrek köszönhetik a halálukat és nyomorukat AZOK próbálják meghamisítani a történelmet.

DeMarco 2015.05.02. 12:06:51

@Fedor: Semmit sem változott a véleményem, nem valók ezek az utcára. Vigyék be a terror házába, ott a helyük. Szerinted nem?

a nagy hohoohooo 2015.05.02. 12:07:44

@DeMarco: Azon meg csuklásig röhögöm magam nemzetthynácik egyik legnagyobb hímvesszője,hukk..hukk,kezdem élvezni ahogy folyamatosan lealázlak a saját meleg szarodba...brhühüü,úgy tartják inkább szidják az embert mint kiröhögjék brhühüü..méghogy történelem :"Nem kell kioktatni történelemből. Nem sokon múlt, hogy az oroszok elvesztették volna a háborút, leginkább Hitler balfax döntésein, illetve Sztálin szintén balfax döntésein, vagy még inkább az időjáráson, ami ősszel halál tud lenni az oroszoknál, a télről nem is beszélve."
Hát történelem egyes alá,még bunkó sem vagy,mert azt is faragják,azaz művelik brhühüüü.
Azt hitték, hogy a jól bevált villámháborús stratégiával néhány hét, esetleg egy-két hónap alatt elfoglalják Moszkvát, és a vezetéstől megfosztott, egyébként is elmaradott szovjet hadsereg így tehetetlen lesz, tehát utána már csak végig kell masírozniuk Oroszországon...
Hát ba+ a szovjet fegyvernek ugyanolyan hidege volt mint a németnek ,sőt nem volt olyan precízen kidolgozva,de a németek miért nem készültek erre?
A partraszállás idején a szovjetek már átlépték Németország háború előtti határát. A hadianyagszállítás segített valamit, de annyi volt, amennyit a németek által állandóan zaklatott északi úton pár hajókonvojjal, meg az egy szál transzszibériai vasúton lehetett szállítani. Jól jött, de a háborút nem az döntötte el. Volt még a bombázás, ami szintén csak 43-44-ben indult meg igazán, miután az oroszok már fordítottak a háborún és felerészben amúgy is a britek csinálták.
Noha a kölcsönbérlet a SZU-val nagy súlyú valaminek van beállítva a történelemben, a valóságban ez egy korlátozott és inkább gesztusféle segítség volt, amire a SZU-nak nem igazán volt szüksége(annál inkább Nagy-Britanniának). Amerika nem akart belépni a háborúba az izolacionisták miatt, és elkötelezetté csak Pearl Harbor után váltak, de akkor sem Európa miatt, hanem a Csendes-Óceáni érdekeik sérülése miatt. Sztálin folyamatosan sürgette a II. front megnyitását, amit az USA állandóan elhalasztott arra hivatkozva, hogy az ipari termelésük még nem állt át háborús kapacitásra. Ezt már akkor Sztálin sem vette be, az USA egyszerűen nem volt érdekelt Európában.
Ekkor viszont bekövetkezett a fordulat a keleti fronton, és a SZU fordított a háború menetén. A keletre menekített gyáraik hatalmas mennyiségben ontották a hadianyagot, nyersanyag pedig annak ellenére volt bőven, hogy már 1938-39-ben támadást terveztek Németország ellen, ezért vontak össze tartalékokat a nyugati határon. A kezdeti vereségeik arra vezethetők vissza, hogy támadó háborúra rendezkedtek be, nem védekezőre, csak Hitler megelőzte őket. Idő kellett az átálláshoz. Amint a tél beálltával ez az átállás megtörtént, már indíthattak sikeres offenzívákat. Mindez oda vezetett, hogy a SZU már a korábbi határai mögé szorította vissza a németeket, ami megmutatta az amerikaiaknak, hogy vagy megnyitják a II. frontot és ők maguk foglalják el Berlint, vagy egész Európa szovjet lesz. Az nem vitás,történészek szerint is,nagyobb véráldozatok,időben ,pár évvel eltolva,de a partizánmozgalmak nagy segítségével, is ,már hadseregméreteket öltöttek,lásd görögök,Jugoszlávia akik szinte önmagukat szabadították fel,bolgárok ,lengyelek ,szlovák ,francia ,belga ,norvég ellenállás
A többi már történelem.
A szovjetek az USA nélkül is ,nehezebben,de győztek volna,Sztálin így számolt már 1941-ben Moszkvánál, de ha az USA nem lép közbe, talán még ma is oroszul tanulna egész Európa.
Úgyhogy ne verd bele az orrod a történelembe sem,hiába:"mert 7-szer cserélt gazdát a település a margit-vonalon, ezért bőven van tapasztalat"vered a melled,inkább nézz utána melyik német,vagy orosz ezred ,netán a Tudor Vladimirescu román ho.volt elszállásolva a környéketeken ,oszt kérdezd a mamádat a hímvesszőkről........

a nagy hohoohooo 2015.05.02. 12:27:56

@DeMarco: Becsinálok a röhögéstől,nevezzen bárki akár szadistának ,de már élvezem,hogy az ilyen önkéntes idióta ,tanulatlan ,buta nemzetthynáci jobbikuSSt-mind ilyen- szarrá alázom......történelem mi és újra egy másik Jolly Jokert brhühüüüü......Ne csinálj magadból faragott képet,vhogy így az Úr,ugyi?
Napról,napra megnevetettek takonynácik-az evolúció nagyon elbánt veled is,értelemből szűken adott,ostobaságból a bőség kosarát-egész csuklásig..hukkk..hukkk..

Nyolc ok, amiért Hitler elvesztette a háborút
Tíz nagy győzelem a halál fölött

Az ideák világában élő Adolf Hitlerről sokan úgy vélték, hogy egy saját, a valóságtól elrugaszkodó fantáziavilágot épített, s valószínűleg ezért becsülte alá az amerikaiak, az angolok, de legfőképpen a szovjetek erejét. A balul elsült Barbarossa-hadművelet a német hadseregnek hatalmas emberveszteséget okozott, ami több más ok mellett jelentősen hozzájárult bukásához. Íme a nyolc legfontosabb.

mult-kor.hu/20130704_nyolc_ok_amiert_hitler_elvesztette_a_haborut

Brhüü szép nap volt,,csupa móka kacagás ,gyere máskor is ,jó röhögni az ilyen idióta buta nemzetthynácikon....brhüü úgy tartják inkább szidjanak ,mint kiröhögjenek,,brhüü.
És még a teféle idiótáknak van választójoga és sárga ház gumiszobájában a csendes őrülteknek nincs,....brhühüü ,na ez az igazságtalanság.......brhhüüü...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.02. 12:58:36

@DeMarco: Ott IS. Erről Schmidt Mariskát kéne megkérdezni. De mégse, hisz ő pont, hogy védelmébe vette azt az "emlékművet", ami ellen ez a kiállítás született. Továbbra is az a lényeg, hogy mivel a mögötte lévő szobor elleni tiltakozásul született, a helyszín ugyanolyan része a mondanivalónak, mint a tartalom.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.02. 13:35:41

@DeMarco:

Nem kell történelemből oktatni téged, tehát amit árasztasz magadból, azt nem tudatlanságból hanem szándékosan teszed. Ez szomorú.

Biztosan a szovjet kiskatonák írták a békeszerződések szövegét. - Nevetséges vagy.

Külön tetszik, hogy bujtatva ugyan, de próbálsz a 45-90 közötti időszak haszonélvezőjének beállítani. Annyira voltam a haszonélvezője, mint te. Ingyenes oktatás, ingyenes egészségügy, jelképes árú tömegközlekedés, ......

A zsidók már a cári Oroszországban sem élhettek szabadon, jogaik korlátozva voltak. gettókban kellett éljenek, de élhettek. Az államhatalom nem gyilkolta őket ipari módszerekkel nagy tételben.

.

Egészen addig rokonszenveztem a palesztin üggyel, amíg Barak ajánlatára Arafat nem mondott nemet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.02. 13:40:16

@DeMarco:

"Biztosan hallottad már a mondást: "a történelmet a győztesek írják". "

Akkor pár kommenttel fentebb mit oktalankodtál a trianoni határok visszaállításán?

DeMarco 2015.05.02. 22:26:25

@a nagy hohoohooo: Te a tipikus esete vagy annak, amikor azt hiszed, hogy a többiek veled nevetnek, miközben pedig rajtad...

Valójában azt hiszem, hogy én jobban szórakozom rajtad, mint fordítva.

Az meg külön mókás, hogy bár a jobbikot ekézed, akik a leginkább hajtják a keleti nyitást és az oroszokhoz dörgölődzést, de te is hőn vágysz újra erre. Valójában te vagy egy platformon velük...

DeMarco 2015.05.02. 22:43:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Ez szomorú."

Inkább az a szomorú, hogy csak az egyik diktatúra borzalmait ismeritek el, míg a másikét tagadjátok, vagy kisebbítitek, (miközben az sokkal nagyobb borzalmakkal járt a civil lakosságra nézve). Az egyoldalúságotok a szomorú.

"Biztosan a szovjet kiskatonák írták a békeszerződések szövegét. - Nevetséges vagy."

Mikor mondtam én ilyet?? A szovjet kiskatona ugyanúgy haza akart menni és abbahagyni a háborút, mint minden más kiskatona. És ugyanúgy zabrált, erőszakolt, ölt, mint minden más nemzet kiskatonája a háborúban. És nem mellesleg ugyanúgy lelőtték, ha nem teljesítette a parancsot, vagy megfutamodott a csatából.

"Külön tetszik, hogy bujtatva ugyan, de próbálsz a 45-90 közötti időszak haszonélvezőjének beállítani. Annyira voltam a haszonélvezője, mint te. Ingyenes oktatás, ingyenes egészségügy, jelképes árú tömegközlekedés, ......"

Nem én állítalak be annak, hanem te saját magadat. Nyilvánvaló, ha ebből az időből neked csak ez a felsorolás jut eszedbe, akkor csakis haszonélvezője lehettél és véletlenül sem elszenvedője. Ez egyébként abból is látszik, ahogy védeni igyekszel egy gonosz, diktatórikus rendszert. Adok egy sokkal inkább valósabb felsorolást a teljesség igénye nélkül: Kolhoz/tsz-esítés kierőszakolása, földek, állatok kisajátítása, padlások kisöprése, kulák-listák, besúgó-rendszer, korlátozott mozgás (7 országos útlevél), stb.

"A zsidók már a cári Oroszországban sem élhettek szabadon, jogaik korlátozva voltak. gettókban kellett éljenek, de élhettek. Az államhatalom nem gyilkolta őket ipari módszerekkel nagy tételben."

Nahát-nahát... azért lassan csak megerősítetek mindenben, még ha kelletlenül is. Ott is ipari módszerekkel ment, csak más eszköztárral, például éheztetéssel, ahogy az ukránokkal is csinálták később.

"Akkor pár kommenttel fentebb mit oktalankodtál a trianoni határok visszaállításán?"

Megemlítettem, mert kifelejtettétek a felsorolásból...valahogy a negatívumokat véletlenül kihagytátok...

DeMarco 2015.05.02. 22:54:33

@Fedor: "Továbbra is az a lényeg, hogy mivel a mögötte lévő szobor elleni tiltakozásul született, a helyszín ugyanolyan része a mondanivalónak, mint a tartalom."

Peeerszeee... Ti lennétek a leghangosabbak, ha fordítva lenne az eset és telepakolnák minden szarral a felszab emlékmű környékét.

Nyugodtan leszögezhetjük, hogy bármilyen szobrot rakott volna oda az Orbán-kormány, akár egy cuki kiskutyust is, akkor is pont ennyire tiltakoznátok rajta. Mert nem lenne rajta sapka, vagy mert csak.

Az ilyen emlékek a terror házába valók, akit érdekel, ott meg tudja nézni. A kommunista szobrok meg az érdi szoborparkba, ott is megnézheti őket akinek arra van gusztusa.

Pár éve a turul szobor miatt is ugyanilyen cirkuszt csináltatok, aztán azóta is boldogan el van a helyén, a kutyát nem érdekli, hogy ott van.

Ahogy ez a szoborcsoport is ellene a hisztitek nélkül, az emberek 99%-a magasról tesz rá, ahogy a körülötte lévő odahordott izékkel sem foglalkoznak. Tök' feleslegesen fújjátok a lufit a semmiért...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.02. 23:39:31

@DeMarco:

A kolhozosítás már elég messze van pár elesett katona emlékétől.

DeMarco 2015.05.03. 00:36:44

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A 2. vh is elég messze van 2015-től, mégis ezen rugóztok... Most vagy összességében nézzük, vagy csak a mostra koncentrálunk. Csak akkor döntsétek el. Nincs az olyan messze egymástól, mert az egyikből következett a másik, ok-okozati összefüggésben vannak.

Amúgy meg meddő a vita, mert én két diktatórikus államról és azok magyarországi megszállásáról beszélek, majd azt követő cselekedeteikről, ahogy egyébként a már említett terror házában is bemutatják ezen rendszerek elnyomó mindennapjait, ti meg relativizáltok és különbséget tesztek.

Én viszont nem fogadom el a relativizálást, sem a különbségtételt. Vagy ha mindenáron relativizálni akarnék, akkor károsabbnak gondolom azt amelyiket preferáltok. Az más kérdés, hogy az egyik nem történt meg szerencsére, így nem is lehet pontos analógiát levonni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.03. 01:33:59

@DeMarco:

"Rugózni" 2015-ben azon rugózik sok ember, hogy maga a miniszterelnök hamisítja a történelmet, mindezt annak érdekében, hogy a nyilas-fasiszta csürhe berkeiből megszerezze az elégséges szavazatot, hogy hatalmon tudjon maradni.

A vita folyamán odavágtál egy mondatot, hogy tüntessék el a másik emlékművet is. Mindössze helyretettem a tévedésedet (Ja bocs, téged nem kell kioktatni történelemből), tehát inkább az aljas hangulatkeltő hazudozásodat korrigáltam, amikor rávilágítottam, hogy az az emlékmű nem olyan emlékmű.

Ennyi.

a nagy hohoohooo 2015.05.03. 07:05:13

@DeMarco:Becsinálok, most a Jolly Joker a fércbukos közhelygyűjtemény,beszólás ..brhühüü semmit nem értettél meg,de nem is tudsz cáfolni sem, ezzel a felálló nyakadon viselt tehetségeddel nem beszólni , hanem érvelni kellene , bár az egy kicsit strapás,ótvarnyilas neked mindenki hülye aki okosabb nálad,de a világ nagyobbik része márcsak ilyen,lejött a fáról Széles gravitációja nélkül és jól eltart téged,banánt dobál a rácson át a rózsaszínű pofikádba.
Arra születni kell, hogy egyetlen szóval tudjuk éreztetni valakivel: ő egy darab szar.
A fene se akart téged meggyőzni, győzd meg te magad, hogy az a helyes, hogy hibákkal és tévedésekkel bőségesen megvert embereket tévedhetetlennek kezelsz.
Én nem vagyok hajlandó beállni ebbe a sorba, szeretem magam kialakítani a véleményemet, szeretem megosztani veletek, de gyűlölöm, ha valaki odaáll lebaxni azért, mert ő valamit máshogy gondol, persze a konkrétumokat mellőzve.
A pont ott kezdődik, hogy a nagyonmélymagyar mindig szeretette a segget. Legyen az külföldi vagy belföldi... pont 2. Ha valaki jobb vagy okosabb vagy van véleménye, esetleg még el is mondja, az eleve hülye vagy rossz... pont 3. Annyira hagyta magát elhülyíteni eme szekta, hogy Orbánnak ,Vonának irtó egyszerű dolga van ezzel meg azzal riogatni a népet....
„Itt igaz a mondás: az én hátamon szántani is lehet, csak nemzetiszínű legyen az eke.”
Hát na,szegény agyrágó bogár,ott is éhen halt..

a nagy hohoohooo 2015.05.03. 07:43:56

Ez az emlékmű az bizony csak a magyar gerinctelenség,árulás és rablás,mertugye azok a zsidók akiket bevagoníroztak úgyse térnek haza sosem,vegyük el hát amijük van,mindent, ez örök emlékműve lesz , kiemelten a mostani politikai elit gerinctelenségére ! .... csak ebbe nem kellett volna belekeverni a holokausztot és a németeket és semmi formában a kereszténységet.
Elég lett volna egy művészien kifaragott kő vagy bronz szarhalom mondjuk mintázhatták volna az ilyen @doggfather: @N. Barbie: @Wrex: @DeMarco féle "Dunnyhás testvér"-ekről
S felíratnak az aktuális miniszterelnököt aki nélkül ez az alkotás nem jöhetett volna létre.
Horthy és körei pontosan tudták, hogy mi lesz a sorsuk az általuk náci kézre adott zsidóknak egyrészt a Mein kampf-ból, másrészt az úgynevezett auswitzi jegyzőkönyvekből amik egy hitelesített példánya bizonyítottan eljutott horthy szűk környezetébe. A gazdag zsidókat tényleg mentette,együtt is kártyázott némelyikükkel... de a zsidó susztert meg a zsidó költőt meg a többi kis csóringert azt simán elküldte Auswitzba. A lengyel menekültekről nem is beszélve. Meg az újvidéki mészárlás, meg minden... Horthy kezéhez sok vér tapad, és elég szégyen, hogy nem járt úgy, mint Szálasi vagy Eichmann. Azonkívül horthyt zsidómentőnek vagy a zsidók védelmezőjének beállítani mérhetetlen sunyi hazugság: már a 20-as években, amikor még hitler egy nélkülöző hajléktalan munkanélküli volt Bécsben, hozott rasszista fajgyűlölő törvényeket, zsidó munkaszolgálatosokat, köztük olimpikon sportolókat, neves művészeket, komoly értelmiségieket küldöt kegyetlen bánásmód közepette Ukrajnába aknát szedni csupasz kézzel, a rá felesküdött csendőrök, rendőrök német közreműködés nélkül gyűjtöttek össze majd félmillióü magyar állampolgárt és adtak át bevagonírozva a náciknak, stb, stb.
R.L.Braham említetteken kívül még sok más hazugságot is leíret a türelmes papírra. Még viccnek is rossz, hogy magyar katonáknak, csendőröknek semmi közük sem volt a "hideg napok"hoz.
Mert az elfeledkezése szándékos/ arról a tényről, hogy Horthyra felesküdött magyar csendőrök és rendőrök német közreműködés nélkül gyűjtöttek össze majd félmillió magyar állampolgárt - nem csak és kizárólag zsidókat -, vagoníroztak be és adtak át lezárt vagonban a náciknak és hogy a végrehajtóknak a parancsot kiadók pontosan tudták a szerelvények uticélját, a bevagonírozottakra váró sorsot. Megfeledkezik arról, hogy azokkal az emberekkel milyen állatias kegyetlenséggel bántak és nem csak a lakásaikat rabolták ki hanem a gyűjtőtáborokba magukkal vitt motyóikat is.
A megszllóknak nem is volt, nem lett volna elegendő emberük az emberek összegyűjtésére, bevagonírozására!Lásd Eichmann vallomása.
A kollaboránsokat magasabb körökben kell keresni és azok már 44 márciusa előtt is jelen voltak /sokszor kulcxspozícióban/. Az emberek összegyűjtését, bevagonírozását végrehajtók magyar parancsnokaik parancsát hajtották végre!
Eichmann és munkatársai a szerelvényekkel kapcsolatos szervezést végezték, az emberek összegyűjtésében nem vettek részt.
A tényeket semmibe véve szarházi nemzetthynácik ma is próbálják hamisítani a történelmet.
Már írtam: NEM minden magyar vett részt a fenti tragikus történésekben, sőt nem is minden magyar értett egyet a deportálásokkal. Soha nem állítottam, hogy az egész nemzet bűnös a holokausztban, ezt csak a neonácik/újnyilasok próbálják rákenni a magyar nemzetre ezzel próbálva mismásolni, kendőzni elődeik történelmi bűneit.
A németek leszámoltk sötét múltjukkal és még a asa formáját is megváltoztatták, nem csak a horogkeresztet tiltották be. Nem úgy mint hazánkban, ahol a demokrácia dicsőségére szabadon höröghet, "ajvékolhat" a szélsőjobb, a neonáci-újnyilas csőcselék.
Mi sem jellemzőbb az egész ügyre, hogy egy sunyi besurranó tolvaj módjára volt csak bátorsága az ÉJ LEPLE ALATT felállitatni az egészet!

index.hu/belfold/2014/07/20/az_ej_leple_alatt_csempesztek_helyere_a_szabadsag_teri_emlekmuvet/

DeMarco 2015.05.03. 09:10:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "2015-ben azon rugózik sok ember, hogy maga a miniszterelnök hamisítja a történelmet"

Ugyan, dehogy. Ezek az emberek folyamatosan rugóznak azon, hogy a miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják és a fidesz kormányoz, nem az mszp-liberális katyvasz. Teljesen mindegy, hogy mit csinálnak, vagy mit nem csinálnak, ezek az emberek akkor is ugyanezt művelik. Most épp egy szoborba kapaszkodnak, de ha nem lenne, akkor találnának mást amin pöröghetnek.

A szobor pedig nem hamisít történelmet, mert a németek megszálltak minket, ergó a szobor mondanivalója helyes. Ellenben a másik szobor mondanivalójával ami felszabadulásról beszél megszállás helyett.

Mindenesetre furcsa, hogy miközben elvont értelmet keresel és belemagyarázol az egyik szoborba, addig reklamálsz, hogy a másik szobornál sem csak a szobrot magát, hanem a mögöttes tartalmat is bíráljuk. Értem én, hogy NEKED a ruszki emlékműhöz jobban húz a szíved, de talán meg kellene értened, hogy nagyon sok ember ezzel pont ellentétesen érez.
Megértem, ha TÉGED zavar ez az új emlékmű, de meg kellene értened, hogy nagyon sok ember ezzel pont ellentétesen érez.

És vannak akik semlegesek a témában, magasról tesznek mindkét emlékműre, elférnek a köztereken, imádják, vagy gyűlöljék azok, akiket érdekel. Vagy akkor tegyünk igazságot és dózer mindegyiknek...

DeMarco 2015.05.03. 09:23:28

@a nagy hohoohooo: Látom, szereted a hangodat, bár senkit sem érdekel önmagadon kívül...

Lehet, hogy magvas ömlengéseid közepette nem tűnt fel neked, de senki nem cáfolta az általad leírt történelmi fejtegetéseket, hiszen közismert tények mindenki számára. Csak éppen alkalmatlanok a bizonyításra, mert ezzel szembe lehet helyezni ugyanennyi rémtörténetet, amit a szovjet uralom alatt követtek el a magyar néppel szemben.

Tudom, hogy nehezen megy, de próbáld felfogni, hogy a két diktatúra között vajmi kevés különbség van, ezért nem tiltakozhatsz valami ellen, ha a másik ellen nem teszed. Vagyis tiltakozhatsz, csak értelmetlen, egyoldalú, demagóg és hamissá teszi az érvelésed. Felőlem ezer oldalt is ide copy-paste-ozhatsz, akkor is csak félig lesz igazad.

Az meg nagyon vicces, hogy felrovod az éjjeli szállítást, miközben miattatok kellett éjjel kivinni. Ez kb. olyan, mintha elzárnám gáttal a patakot, majd teli szájjal reklamálnék, hogy nem folyik a víz... Nyugodt lehetsz benne, hogy felőlem kivihették volna fényes nappal is, vagy ki sem vitték volna, ellenben lezúzták volna a felszab emlékművet. Akkor lenne csak igazi ajvékolás részedről...

N. Barbie 2015.05.03. 09:28:46

@DeMarco: felesleges időtöltés megpróbálni észérvekkel meggyőzni ezt a vén komcsi szardarabot. Az egyik diktatúra minden bűnét világgá kürtöli, kollektív bűnösnek állítja be a magyarokat, de a komcsi rémtetteket meg próbálja elkendőzni, jelentéktelenebbnek feltüntetni stb.
Nem meglepő, ennyire futja a futóbolond czippel ferikétől, az időskori elbutulás már súlyosan kikezdte amúgy sem túl palléros elméjét...

a nagy hohoohooo 2015.05.03. 10:38:22

@DeMarco: Óóóóó te kedves nemzetthynáci csicska!Nálatok,mégvéletlenülsemnáci gyűlölködőknél a tisztelet jele,hogy félrebeszéltek...?vagy ez az a nívó,amire képesek vagytok? Ugye elgondolkodtál azon, hogy hozzászólásod a fejedben lévő sötétség visszaigazolása? Igyekezz fiú! Ismertesd magad minél szélesebb körben! Ezzel az ésszel még a kedves néphülyítő vezéred Orbán Zazrivecz Gábor,a'la Vona Viktor Mihály akár felfigyelhet rád, s nagy embert csinál belőled. Ő így szokta! Kiválasztja a hülyéket ahhoz, hogy saját akaratát érvényesítse!

Kicsit beleolvastam a guglival az pszichológia ideg és elmeosztályos zárójelentésedbe...:
1:sardobalo.blog.hu/2009/05/13/greczy_drogja
2:mandiner.blog.hu/2009/03/22/lemondott_e_gyurcsany_ferenc

....mit mondjak?......azóta kéccer fostam rád ,ez a hasmenés a túlzásba vitt röhögéstől van brhhüü.....Már soxor írtam,gyerekkoromban mindig irigyeltem a falusi srácokat amikor a lócitromokat felrugdosták ,na az az öröm tölt el veled kapcsolatban.
És ne légy szomorú,mindig jó ha van valaki ,akibe a lócitromrugdosás után a cipőm beletörölhetem...arra jó vagy..brhüü...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.03. 11:00:44

@DeMarco: "Peeerszeee... Ti lennétek a leghangosabbak, ha fordítva lenne az eset és telepakolnák minden szarral a felszab emlékmű környékét.

Nyugodtan leszögezhetjük, hogy bármilyen szobrot rakott volna oda az Orbán-kormány, akár egy cuki kiskutyust is, akkor is pont ennyire tiltakoznátok rajta. Mert nem lenne rajta sapka, vagy mert csak."

Mind a két feltételezésedre csak azt tudom mondani, hogy magadból indulsz ki, és a magad dolgait vetíted ki a másik félre, mint már annyiszor.

N. Barbie 2015.05.03. 11:25:34

@Fedor: Felesleges magyarázkodni, az élet már igazolta De Marco "feltételezés"-ének helyességét. Már ez a sokadik emlékmű, szobor stb. ami miatt megy az ajvékolás. Már ott járunk, hogy elvárja a maroknyi gondolat/vélemény terrorista zsidó, hogy minden ilyesmit először velük kell engedélyeztetni. Na ne vicceljünk már.

DeMarco 2015.05.03. 12:27:16

@a nagy hohoohooo: Na, akkor volt értelme ma felkelned, legalább olvastál valami hasznosat is. Csak nehogy megártson a kis szívednek...

Én is visszanézhetnélek, de félek, hogy csak copy-paste cunamit találnék egyedi, értelmes mondanivaló nélkül. Inkább megkímélem magam ettől...

DeMarco 2015.05.03. 12:32:49

@Fedor: "Mind a két feltételezésedre csak azt tudom mondani, hogy magadból indulsz ki, és a magad dolgait vetíted ki a másik félre, mint már annyiszor."

Feltételezés, ami tömény tapasztalatokon nyugszik. Ahogy barbie is írta, már a sokadik szobor, emlékmű ami miatt csináljátok a fesztivált, a hetente rendezett antifa tüntikről nem is beszélve, ami műfajt pár éve játszottátok, mára bizonyíthatóan kontraproduktív eredménnyel. Pedig ezt akkor is elmondtuk, ami csak "feltételezés" volt. Viszont igazunk volt.

Természetesen magamból indulok ki, miért a szomszéd Józsi bácsiból kellene?? Rosszabbul járnál, mert asszem' jobbikos szegény... Az emberek mindig magukból indulnak ki, amit látnak, hallanak, tapasztalnak, éreznek, tudnak.

a nagy hohoohooo 2015.05.03. 14:44:07

@DeMarco: "Természetesen magamból indulok ki, ....."csak óvatosan az igazsággal azzal az értelmi képességeddel,a mai világban,nehogy már eszedbe jusson gondolkodni,szeretnéd megmagyarázni a megmagyarázhatatlan böszmeséged? Ne fáradj! Csak magadat égeted az erőltetett párhuzamaiddal.hisz még arra sem tudsz rájönni ,hogy nagydógod végzésénél miért van a szar a gatyádba és nem budiban...........le kéne tolni ,..........s nem utána,.....előtte....ezért utálja mindenki a szagodat is.
Mintha Magyarországon megmaradt volna az összes náci, végig ott voltak a hatalomban, hogy aztán elkezdhessék mosogatni magukat.mert már Németország előtt önként és dalolva fogadtak el zsidótörvényeket, majdnem 20 éven keresztül, és ehhez asszisztált elég sok ember?
De akkor ezt miért tagadjátok? Ez egy tény. fájhat, de ez van.Az egészből sugárzik, hogy minket sajnálni kell, semmiről sem tehetünk. Biztosan így érzett IV. Béla is Muhi után, széttárta a karját, evvan gyerekek, elpicsáztak minket a tatárok, de jelentsük ki - nem a mi hibánk, a kancellár úr azonnal írja ezt le, és tegye bele az Aranybullába. Amint ezzel megvagyunk, gyorsan hirdessük ki a népnek, problem solved.
Az, hogy Magyarországnak mi a II. világháborúban a szerepe, nem lehet normálisan megbeszélni. Korábban szó sem lehetett erről, '89 óta meg van kvázi két gondolat, és ennyi. Meg kéne érteni, hogy a történelem nem oldalakról szól, és nem attól válik hitelessé egy elmélet, mert Orbán, vagy valamelyik samesza ezt mondja, ezt hirdeti, állíthat akár szobrot is róla. Pedig lehetne mit megbeszélni, pl a pro-oldalra kerülhetne, hogy a Szabadság téri szovjet emlékmű nem „azoknak a megszálló szovjet katonáknak állít emléket, akik több mint százezer magyar nőt becstelenítettek meg, kifosztották és terrorizálták az egész országot”, hanem azoknak, akik életüket adták az ország felszabadításáért.
Hogy aztán az életben maradottak elkövettek bűncselekményeket is, az valóban a háború velejárója, de ez a százezernél több megbecstelenített magyar nő azért kislányos túlzás, a szovjet és a román csapatok létszáma kétszázezer főre tehető, és hát azért valakinek harcolni is kellett, ugye…
Senki nem mondja azt, hogy a mai generációk áldozatok, ők az áldozatok leszármazottai, akik nem szeretnének felmenőik sorsára jutni abban az országban, ahol a neonácik ott ülnek a parlamentben, a kormányzó párt pedig kiszolgálja őket – adott esetben éppen az ominózus emlékművel.
A felelősség pedig nem öröklődik, a felelősség a mai generációkat a mai tetteikért terheli, többek között az ilyen írásokért is, melyek a horthysta és nyilas bűnözőket egy emlékműbe szeretnék tuszkolni a meggyilkolt asszonyokkal, férfiakkal, gyerekekkel, a fronton kényszerből harcoló katonával.
Amúgy pedig adjunk hálát az Istennek, hogy az Ukrajnában elkövetett bűneinkért nem irtottak ki bennünket mind egy szálig. a lengyel megszállásban a vasútvonalakat nem adtuk át német használatra + a lengyel menekültek befogadása, kontra lehetne, hogy ugyanakkor Jugoszlávia megszállásakor volt egy baráti szerződés velük, amire köptünk, és lehetne így folytatni a sort.
Milyen eljárás az, hogy megígéri az ország miniszterelnöke írásban, hogy konzultál, meghallgatni méltóztat azok képviselőit akik a leginkább érintettek,- de szerintem az egész magyar nép az-,a szobor miatti tiltakozókat, aztán sunyi módon szép csendben hatalmas rendőri biztosítás mellett sokadszor megszegve az ígéretét, tehát semmibe véve a Nép szavát kész tények elé állítja az ország lakosságát.
Úgy, mint amikor a gomnyomogató zombi-agyatlan- parlamenti képviselőivel meg szavaztatja Paks2-őt, és talán ha 5-10 ember lehet az országban aki tudja azt, hogy miért így, és mit szavaztak meg....
FideSSéknél ilyen az egyeztetés......ilyen volt a alaptörvénynek csúfolt takolmány is
a manyup, a szerzett jogok, a, rokkant nyugdíjak elvétele is...
Valami moslékzabáló állat inkább illene az angyalka helyére, Kertész után szabadon.
Ez a kommentfolyamod tökéletes pédája annak, miért nincs itten hiteles, épeszű jobboldal. Primitív, az van. De ez a ti bajotok..Bizony bizony húgyagyú náci barátom. Voltak bűnök a szomszédos nemzetekkel szemben is nem csak a nemszeretem magyarokkal( zsidók, melegek, cigányok, demokraták) szemben. Egy közös van bennük, hogy mindezt tették magyarok magyarok és más népek ellen a náci horda szövetségeseiként. Az aki ezt a szemét bandát verbálisan vagy szoborral mentegeti az bizony nem csak elméletileg , de gyakorlatilag is az ő örökösük.
Az pedig , hogy egy emlékműnek szánt szart úgy csempésznek be egy városba az mosolyogtató lenne egy paródiában, az életben pusztán csak egy további hitvány tett egy gyáva hazug hatalomtól.

N. Barbie 2015.05.03. 15:23:19

@a nagy hohoohooo: bazmeg nem unod még ezt az oldalakon át húzott személyeskedő gyalázkodást mindenkinek? Játszhatod itt a mindentudó bölcset, csak ideje lenne észrevenni, hogy nagyon buta vagy sok témához (tudod, mint amikor a GDP-s sületlenségeddel lealáztalak, tudod, onnan, tőlem loptad a lealázós dumát...:). Aztán ha valaki ráébreszt, hogy valami ostobaságot írtál, akkor jön fél oldal válogatott mocskolódás meg az önmagad sztárolása, mintha lenne mire.
Egy megkeseredett gyűlölködő vénember vagy, semmi más. Megnéztem a FB oldalad. Hallod minden egyes nap, van hogy több cikket is megosztasz, kommentelsz és mind a fidesz vagy Jobbik fikázásáról szól. Sajnálom, hogy már csak ennyi "örömöd" van az életben. Gondolom ezzel a beképzelt, nagyképű és alpári stílussal nem volt olyan hülye nő aki hozzád ment volna, így nincs gyerek, unoka. Esetleg gondolkozz el ezen te elvakult komcsi, két FideSS-ezés meg nemzethynácizás között (egyébként igen óvoda kiscsoport szintű szókitalációk).

a nagy hohoohooo 2015.05.03. 15:43:45

@N. Barbie: Brhühüü...ne erőlködj demenciás húgyagyú nemzetthynáci,tanulj tinó,hogy szép nagy marha legyen belőled...brhühüü...lásd szarrá alázásod :
" a nagy hohoohooo
2015.03.31. 06:56:12
@N. Barbie: Örülök,hogy benned ismerhettem meg az-egyik-legynagyobb nemzetthynáci hímvesszőt.......

"Brutó hazai össztermék (GDP = Gross Domestic Product)

A GDP egy ország gazdaságának legfontosabb mutatószáma. Számítására többféle módszer is létezik (pl. fogyasztás (C) + beruházások (I) + kormányzati kiadások (G) + külkereskedelem mérlege (X-M)), de a lényeg, hogy az ország határain belül előállított minden termék és szolgáltatás összértékét hivatott kifejezni.

A GDP számokat általában negyedévenként publikálják, és az előző negyedévvel vagy az egy évvel korábbii szinthez szokták hasonlítani, amiből adódik a GDP negyedéves illetve éves változása. Ennek előjele (mínusz vagy plusz) illetve tendenciája (gyorsulva vagy lassulva nő vagy romlik) a legfontosabb mutatószámok közé tartozik egy gazdaság megítélése során.

A GDP növekedést sokszor az inflációval korrigálják, azaz a pénzromlás ütemét meghaladó növekedést (reálnövekedést) szokták feltüntetni.

A GDP továbbá sok más mutatószám alapja is, így például ehhez szokták hasonlítani az államadósság és a költségvetési hiányt mértékét."
abszoluthozam.hu/tudastar/lexikon/gdp.php

Replay:"Ennek előjele (mínusz vagy plusz) "

Negative Growth
DEFINITION of 'Negative Growth'

A contraction in a country's economy, as evidenced by a decrease in its gross domestic product (GDP) during any quarter of a given year. Negative growth is typically expressed as a negative percentage. Recurring periods of negative growth are one of the most commonly used measures to determine whether an economy is experiencing a recession or depression.
INVESTOPEDIA EXPLAINS 'Negative Growth'

Although the announcement of negative growth strikes fear into investors and consumers, it's just one of many factors that actually contribute to a recession or depression. In situations where negative growth is taking place but the real value of wages is increasing, consumers may still feel as if the economy is staying the same or getting better. In a similar fashion, when an economy experiences both positive GDP growth and high rates of inflation, people may feel that times are tough. "
.,de miért a nyakadon hordod?....amúgy semmi bajom vele,sőt kimondottan teccik,jól mutatja ,hogy a tiféle neonáci jobbikosok,élen veled mekkora fäszfejek vagytok....

N. Barbie 2015.05.03. 15:53:38

@a nagy hohoohooo: okok, mutasd meg megint mindenkinek mekkora közgazdasági analfabéta vagy :DD Már egyszer elmagyaráztam, hogy miért vagy hülye, próbáltam a legegyszerűbben fogalmazni, sajnos még így sem sikerült felfognod.
Mint már sokszor írtam, attól, hogy beillesztesz valamit a netről nemhogy okosabbnak látszol, hanem még hülyébbnek, mivel szemmel láthatóan nem fogod fel amit beillesztesz vén komcsikám. Talán ha oroszul lenne megértenéd, az angollal ne erőlködj :DD
A többi dumádat meg kb huszadjára látom, annyi eszed nincs, hogy újakat találj ki :DD

DeMarco 2015.05.03. 16:51:16

@a nagy hohoohooo: Nyilvánvaló, hogy te ebben a kormányzatban nem érzed jól magad, sőt továbbmegyek, ebben a rendszerben sem. Talán szerencséd lesz és indulni fog retró munkásőr tanfolyam a közeljövőben, de ha mégsem, akkor még mindig jó leszel a Jobbik nemzetőrségébe.

Mindenesetre nagy szerencse nekünk, hogy neked ez nem fekszik és amíg háborogsz, addig van jó világ. A problémák akkor kezdődnének, amikor te és a tefélék kezdik jól érezni magukat. Minél nagyobb a háborgásod, annál biztosabb kézben van a jövő.

A mi dolgunk egyszerű, távol tartani a hatalomtól a Jobbikot, de ugyanakkor a liberális/utókomcsikat is. Középen billegünk és szavazunk, amikor kell...

a nagy hohoohooo 2015.05.03. 18:19:59

@N. Barbie: Hát ba+....brhühüühüüü....ez már jobb mint Dajcstompika ....ez már függőség,az eddig is nyilvánvaló,hogy köznyelven tök hülye vagy,nem értesz semmihez,a faék a NASA szuperkompjutere hozzád képest,az is ,hogy szeretsz szopni azért jársz ide és más balos ,de jobbos blogokra is,ez már deliriáns szopásfüggőség......
Учиться, учиться и учиться. kellett volna és nem elnáculni,igaz ehhez is hülye vagy mint mindegyik náci jobber ,mert Lenin nem így mondta,Ő ettől sokkal színesebben fogalmazott....
Na pá kis Dunnyhástetvér,ez nem csupán az ótvarnyilas mibenléted,de az értelmi képességed jelzője is.
Lemenve a te szinteden szólva további kellemes magömlést .........brhüüü..

@DeMarco Középen billegünk?Na ne ,egy nem kéne a nagyarcú többesszám.,de nemis ez a lényeg,nem kell az ótvar középen álló duma ,megmutattad hová tartozol ,a gyűlölködésed mutatja ,úgy vagy te középen mint Vona a cukikampányában .
A radikális pártok félrevezetésből szoktak nyugodt hangot megütni.
Az a baj, mutatja ,hogy a teféle magát középre kamuflázsolókat nem érdekli a legtudományosabb, történelmi bizonyíték a legteljesebb cáfolat sem,kilóg a jobbikos ,náci lóláb...
Az, hogy egyesek mindenfele bizonyítottság ellenére azt hiszik ,hogy a föld lapos, vagy az evolúció nem létezik azzal nem ártanak igazán senkinek. Viszont ha valamit gyűlöletkeltésre alkalmaznak, az már más tészta, mert a legtöbb népirtás is így,ilyen ostoba tudatlan gyűlölködéssel kezdődött.
Mindezt függetlenül attól, hogy most ez az adott cikk a határ melyik oldalán van-e, és jogos-e a döntés.
Amit hozzászólásnak gondoltál-megj.már az is túlértékelés ,hogy gondolatnak nevezem -jut eszembe rólad :a semmitmondás embere. Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című komédiája....és megint és újra az összes írásod egy adag a szokásos semmitmondó ,érvek,tények nélküli történelmietlen,tudománytalan közhelygyűjteményedből ,rólad írta :
''Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól!'' T. A. Edison

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.03. 18:47:56

@DeMarco: Most kezdjem el én is sorolni, hogy hány balhét csinált a jobboldal a baloldali kormányok idején vagy a rendszerváltás előtt állított emlékművek miatt?

Az meg a te nünükéd, hogy minden ellenzéki tüntetést antifának tartasz, miközben 99%-ukban semmi közük hozzá, az Orbán-ellenességhez annál inkább.

És persze direkt mondat-félremagyarázásból szokás szerint kihozod a maximumot, de ez nem újdonság.

DeMarco 2015.05.03. 19:41:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha rajtam múlt volna, nem lennének... Évtizede hangoztatom, hogy az előző rendszer kiszolgálóit teljes mértékben el kellett volna távolítani az államigazgatásból mélységében. Még ma is ezt tartom, bár már mindegy, mert elérték közben azt a kort, amikor már nyugdíjba mennek, vagy közel előtte járnak. Lassan kicserélődik a gárda és átveszi a fiatalabb generáció az ügyek intézését, olyanok, akik már zömében a demokráciában nőttek fel, nem egy diktatúra működtetésében vettek részt.

DeMarco 2015.05.03. 19:51:37

@Fedor: "Most kezdjem el én is sorolni, hogy hány balhét csinált a jobboldal a baloldali kormányok idején vagy a rendszerváltás előtt állított emlékművek miatt?"

Nekem nem rémlik, hogy bármelyiket is telepakolászták volna mindenfélével, vagy ledöntötték volna. Sőt, mindet megtalálod Érden egy darabban, mint a múlt emlékét.
Nekem elég természetesnek tűnik, egy diktatúrára emlékeztető szobroknak az áthelyezése és helyettük a magyar nemzetnek fontosabb szobrok kihelyezése. Neked nem?

"Az meg a te nünükéd, hogy minden ellenzéki tüntetést antifának tartasz"

Nem én tartom annak, így hirdettétek meg sorozatban egy időben. Elhiszem, hogy erre sem emlékszel szívesen, de azért még így volt.

"miközben 99%-ukban semmi közük hozzá, az Orbán-ellenességhez annál inkább."

Az utóbbi időben igen, miután néhány választás után leesett a húszfillér, hogy mennyire kontraproduktív volt a Jobbikkal szembeni béna próbálkozás. Sikerült is őket ezzel hypolnotok és minimálisra csökkenteni a támogatottságotokat.

Nem találod furcsának, hogy arra hivatkozol, hogy a jobboldal is balhézott korábban szobrok miatt, tehát akkor nektek is szabad?? Mert engem megmosolyogtat ez az érvelés és nagyon emlékeztet korábbi hozzászólásaidra, amikor ugyanezt kikérted fordítva...

N. Barbie 2015.05.03. 19:58:24

@a nagy hohoohooo: jól van vén komcsikám, nyugodj meg vége :DD Sajnos elmúltak azok az idők, mikor a hozzád hasonló tanulatlan, tehetségtelen senkiket emeltek magasra, de emiatt ne a fiatalabbakat hibáztasd. Biztos jó pufajkás lettél volna, csak hamarabb vége lett a rendszernek, minthogy felnyaltad volna magad a pozícióba :DD
Ez a 4 évesek színvonalán írogatás (brühühü) elmond mindent rólad, más nem is kell :)
60+ évesen annyira vitted, hogy értelmes vita helyett oldalnyi személyeskedéseket írsz mindenkinek, meg ilyen gyerekes hülyeségeket. Büszke lehetsz magadra komcsi vén fas* :DD

DeMarco 2015.05.03. 19:59:18

@a nagy hohoohooo: Na végre sikerült megtalálnod a tükröt a lakásodban és belenézned, mert remek jellemzést sikerült írnod magadról, a gyűlöletkeltéssel (folyamatos nácizás, ami nagyon nem menő 2015-ben, főleg, hogy azt sem sikerült felfognod, hogy nem kedvelem a Jobbikot), a semmitmondással és az érvek hiányával és a közhelygyűjteményeddel.

Egy átlag blogon lehet, hogy elmegy ez az öntömjénező ömlengés, de ha legközelebb vitába akarsz szállni, gyere sokkal felkészültebben, eredeti, saját gondolatokkal és gyűlölködés nélkül, mert ide ez nagyon kevés lesz...

peace

a nagy hohoohooo 2015.05.03. 20:23:56

@DeMarco: Heheeheee...nem hiszem ,hogy egy blogot olvasunk,te a papagájok életéről erőlködsz,kelleted magad a tükör előtt,annak beszarás a vége ,ilyen kétélű fegyverrel sosem hadonásznék!Még a végén megvágnám magam vele!újabb semmitmondás, meg az utánzás ,bár ezt papagáj üzemben a FideSS nagyüzemben űzte ,tehát csak copy ,ahogy majmolod az én szövegem .Pedig már az óvodások is jól ismerik a mondást, miszerint utánozás majomszokás. Tény, hogy a majmok valóban utánoznak, de nem csak ők te is.
De majd elmorzsolok néhány könnycseppet a sírod mellett ,amikor a tehén arra megy és leszarja ,s köszönök nem változtál semmit olyan vagy mint éltedben...hüpppp...hüpp.

N. Barbie 2015.05.04. 09:34:14

@a nagy hohoohooo: fél oldal ömlengés a majmolásról, attól, aki tőlem lopja a dumáit, nagyon kemény :D

Wrex 2015.05.04. 10:03:05

@Fedor: Megnéztem a képeket. Továbbra is illegális szemétlerakóra emlékeztet. És ugyanúgy ahogy egy szemétlerakóban, itt is lehet értékes dolgokat találni. És továbbra is fenntartom hogy ennek a kuplerájnak egy tetszőleges zsidó emlékmű előtt a helye. Ezenkívül, ahol kialakul egy ehhez hasonló spontán megemlékezés, arra jellemző hogy utána szépen eltakarítják. Remélem hogy pl. a Hősök terén is el fogják takarítani, illetve biztos vagyok benne, hiszen az csak a magyarságról és nem a zsidókról szól, így egészen biztos hogy nem lesz hosszú életű. Ellentétben az itteni kuplerájjal.

Wrex 2015.05.04. 10:11:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Felhívtam a retekklubot, és egy tisztánlátó lélekmentorral 485 Ft/percért leszedettem magamról a karmikus rontást. Azóta kigyógyultam a hiszékenységből.

Wrex 2015.05.04. 10:41:26

@a nagy hohoohooo: Uhh, a Háború és békét előbb fogom elolvasni mint ezt a hsz-t. Így csak a végére reflektálnék:
"demokrácia dicsőségére szabadon höröghet"
Tecciktudni, a demokrácia igenis azt jelenti, hogy az is szabadon beszélhet aki neked nem tetszik. Lásd pl. USA. Ott még a náci párt is legálisan működhet. Az ugyanis nem demokrácia, hogy van egy hangos kisebbség aki megmondja hogy mit szabad és mit nem. Pl. ha ma felrobbantana valaki egy szállodát, azt terroristának neveznék. Kivéve ha zsidó, mert akkor ellenállási mozgalomnak:
en.wikipedia.org/wiki/Jewish_Resistance_Movement
en.wikipedia.org/wiki/King_David_Hotel_bombing
Vagy pl. ha egy paramilitáris csoport vonatokat robbantana fel, ill. nőket és gyerekeket mészárolna le, azt terrorista csoportnak neveznék. Kivéve Izraelben, ahol kitüntetést hoznak létre az emlékükre:
en.wikipedia.org/wiki/Lehi_(group)#Service_ribbon
a vezetőjükből pedig miniszterelnököt csinálnak:
en.wikipedia.org/wiki/Yitzhak_Shamir#Zionist_activism

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.04. 14:57:46

@DeMarco: "Nekem nem rémlik, hogy bármelyiket is telepakolászták volna mindenfélével, vagy ledöntötték volna. "

"Nem találod furcsának, hogy arra hivatkozol, hogy a jobboldal is balhézott korábban szobrok miatt, tehát akkor nektek is szabad??"

Nem pakolták tele, csak megrongálták őket, meg rendszeresen leöntötték vörös festékkel. Azokhoz képest egy ellenkiállítás összehozása kifejezetten civilizált válasz. És nem azt mondtam, hogy azért szabad, csak cáfoltam egy állítást. Már megint ki akarod forgatni a szavaimat.

"Nem én tartom annak, így hirdettétek meg sorozatban egy időben. Elhiszem, hogy erre sem emlékszel szívesen, de azért még így volt. "

Ami az volt, az lett úgy meghirdetve. A kormányellenes tüntetések meg sosem így lettek meghirdetve.

"...leesett a húszfillér, hogy mennyire kontraproduktív volt a Jobbikkal szembeni béna próbálkozás. Sikerült is őket ezzel hypolnotok és minimálisra csökkenteni a támogatottságotokat."

Két poszttal ezelőtt írtam le, hogy miért hülyeség 5 év FIDESZ kormány után a Jobbik miatt a baloldalt hibáztatni. Ezt összekötni a baloldal mélyrepülésével meg még nagyobb baromság.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.04. 14:59:15

@Wrex: Nehogy egy jottányit is változtass a vélemnéyeden! Isten őrizz!

Wrex 2015.05.04. 16:01:29

@Fedor: Miért? Kötelező talán? Amúgy is vannak bizonyos dogmák amit kötelező elhinni, legyen annyi elég.
Másrészt pedig, ha ez a kupi részedről okés: mi lenne, ha valakik holnaptól elkezdenének féltéglákat vagy betondarabokat hordani mondjuk a dunaparti cipők mellé, ezzel megemlékezve a Gázában lemészárolt gyerekekről ill. lerombolt házakról? Akkora botrány lenne mint ide Lacháza, hiszen még az eurovíziós válogatóban tényszerűen kiírt áldozati szám miatt is napokig ment a hiszti. Aztán most néhányukban feltámadt a lelkiismeret és meglepő módon még az index is lehozta, csak most ebből nincs balhé, mert zsidóknak ki lehet mondani hogy pl. "lelőttek és egy földgéppel a romok alá temettek egy idős, a katonákhoz közeledő fegyvertelen palesztint".

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.04. 16:16:47

@Wrex: Nem, semmi se kötelező.

A te példád viszont egy jó nagy csúsztatás. Ugyanis annak a két dolognak semmi köze nincs egymáshoz, itt viszont van egy egy emlékmű, amivel a kormány állít valamit, ami nem igaz, és ez a kiállítás korrigálja. Analóg példa az lenne, ha mondjuk egy MSZP kormány 56 szerepét régi komcsi szájíz szerint bemutató emlékművet emelet volna, de hát ilyesmi nem történt. Ha meg történt volna, az elsők között tiltakoznék ellene, és egy hasonló akciót a végsőkig támogatnék ott is.

Gázát meg azért is hülyeség idekeverni (már azon kívül, hogy mi köze van a Dunába lőtt 70 évvel ezelőtti ártatlanoknak a mai Izrael viselt dolgaihoz), mert az is jóval árnyaltabb dolog, mint hogy katonák lőnek fegyvertelen palesztinokat. Talán ha a palesztinok hajlandóak lennének tárgyalni, és nem Izrael megsemmisítése lenne a deklarált céljuk, és ezért nem kezdték volna lőni az izraeli városokat, akkor Izrael nem támadott volna vissza, és ha a palesztinok nem direkt kórházakban és iskolákban helyeznék el a rakétakilövőiket, aljas módon arra számítva, hogy milyen jó sajtója lesz az ártatlan áldozatoknak, akkor nem lenne ilyen rossz ott a helyzet. Ezért is volt hülyeség az izraeli nagykövetnek túlérzékenykednie azt a háttért, mert simán mondhatta volna azt, hogy "igen, ezért vannak gyerekáldozatok", de még jobb lett volna, ha meg se szólal, mert így pont ő csinált belőle ügyet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.04. 16:42:54

@Wrex:

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Izraelt folyamatosan lövik rakétákkal a "fegyvertelen palesztínok", jellemzően iskolákba telepített állásokból. Izrael minden egyes rakétázás előtt kilő egy "kopogtató" lövedéket, hogy a civileknek legyen idejük elmenekülni.

Alább kis izelítő, hogyan élnek az izraeliek. Bármelyik percben megszólalhatnak a légvédelmi szirénák:

www.youtube.com/watch?v=e1bXsnRKvVA
www.youtube.com/watch?v=cERo8I4HZNQ

Wrex 2015.05.04. 17:16:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Kopogtató lövedék, mi? Ja, íme egy "kopogtatás":
www.independent.co.uk/incoming/article9636502.ece/binary/original/pg-4-gaza-1-epa.jpg
Egy másik "kopogtatás" eredménye:
media4.s-nbcnews.com/i/newscms/2014_30/585981/pc-140726-gaza-truce-mn-910_066693e23f6adda031c49419d79f9dab.jpg
Gázai és izraeli "kopogtatás" összehasonlítása:
socialistworker.org/sites/default/files/imagecache/330/images/Montage-of-damage-from-Gaza-and-Israeli-rockets.jpg

De az indexen is van némi infó a "kopogtatókról":
index.hu/kulfold/2015/05/04/megtortek_a_hallgatast_az_izraeli_katonak_es_szornyu_dolgokat_meseltek
"Más behívottak járművekre való indokolatlan lövöldözésekről, autók tankokkal való indokolatlan szétzúzásáról, házak, sőt egész negyedek fölösleges lerombolásáról számoltak be."

Ja, és a légvédelmi szirénák Gázában soha nem szólalnak meg. Na nem azért mert nem kéne, hanem mert aki működtetné azt lemészárolták, a szirénát árammal ellátó egyetlen erőművet meg lebombázták. Tudod, a "világ legerkölcsösebb hadserege".

Wrex 2015.05.04. 17:28:16

@Fedor: Tudom hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz. Csak épp az is emlékmű, és ott is halottakra és terrorra emlékeznének. A palesztinok pedig éppen a zsidóktól tanulták el a "tárgyalási módszereket", ld. itt:
en.wikipedia.org/wiki/Lehi_(group)#Goals_and_methods
"Neither Jewish ethics nor Jewish tradition can disqualify terrorism as a means of combat."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.04. 17:55:16

@Wrex: "az is emlékmű, és ott is halottakra és terrorra emlékeznének"

De itt alapvetően arról van szó, hogy a mondanivalója az emlékműnek mennyire hiteles. A Duna parti cipők mondanivalója csak az antiszemiták szemét szúrja, akik szívesen ott lettek volna akkor, csak a puskacső másik oldalán, a Szabadság téri Orbán emlékmű meg (amellett, hogy rém giccses, de ez még nem ok a tiltakozásra), egy történelem-hamisításra épül, ami ellen nem csak a zsidók tiltakoztak (én sem vagyok az), hanem minden józan ember, köztük a legnevesebb történészek is. Ilyen emlékművek utoljára a rendszerváltás előtt készültek, de azok már rég a Szoborparkban vannak. Ennek is ott lenne a helye, és ott nem lenne ellenkiállítás sem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.04. 17:57:04

@Wrex:

Olyasmit próbálsz egy fényképpel cáfolni, amit videóval lehetne csak.

A linkelt index cikkből idézek én is:
Az izraeli hadsereg saját hatókörében kivizsgálja a nyári hadművelet visszásságait, és eddig 19 esetben rendeltek el bűnügyi nyomozást.

Szar dolog, mikor csak a neked tetsző dolgokat emeled ki, és rajtaveszel.

Én nem mondom, hogy az izraeli hadsereg angyalokból áll, de azt kezdem látni, hogy a hamasz-féle hulladékok (ahogy a náci söpredék is) csak abból ért, ha jól elkenik a száját.

Arafatnak Barak egy kivétellel mindent megadott volna, de ő nemet mondott, mert békében elvesztette volna a hatalmát.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.04. 18:00:58

@Wrex:

www.youtube.com/watch?v=vdULPgX5mR0

Van egy percük a civileknek lelépni. Több, mint ami az izraeli polgári lakosságnak van.

Wrex 2015.05.04. 18:34:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Komolyan, neked a sóder klubban kéne szerepelned.
"Az izraeli hadsereg saját hatókörében kivizsgálja a nyári hadművelet visszásságait"
Aha. Kb. mintha a nürnbergi per lefolytatását Hitlerre bízták volna.
"Szar dolog, mikor csak a neked tetsző dolgokat emeled ki, és rajtaveszel."
Bizony, bizony, vadász, vadász...
"Arafatnak Barak egy kivétellel mindent megadott volna"
Ezt lécci kicsit bővebben, mert én erről ezt találtam:
en.wikipedia.org/wiki/2000_Camp_David_Summit
és ott bizony az "egy kivételnél" egy iciri-picirit többről volt szó.

"Van egy percük a civileknek lelépni."
Tehát mielőtt ezt csinálják a házukból
www.globalresearch.ca/wp-content/uploads/2015/03/pc-140726-gaza-truce-mn-915_066693e23f6adda031c49419d79f9dab.jpg
az általad leírtak alapján van 1 azaz EGY PERCÜK elmenekülni. Ez igazán kedves. Jut eszembe, Hitler is szólt a zsidóknak hogy húzzanak a francba, és csak utána vagoníroztatta be a maradékot, vagyis a te mércéd alapján roppant erkölcsösen járt el.
"Több, mint ami az izraeli polgári lakosságnak van."
Az izraeli polgári lakosságnak nem kell sehova mennie az iron dome óta. És azelőtt se kellett túlságosan izgulniuk:
en.wikipedia.org/wiki/Palestinian_rocket_attacks_on_Israel
Az összesen kb. 19 ezer(!) támadásból 14 év alatt összesen 33 ember halt meg. Csak összehasonlításul: az izraeliek _évente_ több _gyereket_ öltek meg:
ifamericansknew.org/stat/children.html

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.04. 19:08:48

@Wrex: És most gondolom nagyon agyafúrtnak és viccesnek érzed magad... Miközben csak gyerekes vagy. Ráadásul zavaros is. Hisz a zsinagóga nem emlékmű, nem állított semmit az ottléte szappan ügyben (gondolom ott állt már az az épület a világháború előtt is), aki a szappant odahelyezte, az viszont erősen utalt a helyszínválasztással erre a mítoszra. Na most, ha te ebből azt akarnád kihozni, hogy ezzel az akcióval arra akart utalni, hogy ez csak egy mítosz, akkor ez nagyon gyenge próbálkozás. De hát tudom úgyis, hogy csak provokálni akarsz.

Wrex 2015.05.04. 19:32:34

@Fedor: Te meg gondolom nagyon nem érzed magad személyeskedőnek. Akkor nézzük:
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/markovics_zsolt_a_zsidokat_gazdasagi_valsag_idejen_mindig_bunbaknak_kialtottak_ki/2350807/
Markovics Zsolt főrabbi szerint: "Auschwitzban legyilkolt zsidókból szappant főztek"
A zsinagóga a rabbik "székhelye", tehát legalább annyira egyértelmű a képzettársítás, mint a német megszállás áldozatainak állított emlékműbe mindenféle "történelemhamisítást" belemagyarázni. És ezzel egészen pontosan arra akarok utalni, hogy mindkét esetben az ellen tiltakoztak amit mítosznak tartottak és úgy gondolták hogy a másik fél hazudik róla. Hasonlítsuk össze:

* Az emlékművet Orbánék állították - kapcsolat stimmel.
* A rabbi (pláne egy főrabbi) a zsidó vallásúak képviselője. A zsinagóga az a hely (többek között), ahol a rabbi osztja az észt - kapcsolat stimmel.

* Az emlékmű egyesek szerint arra a "hazugságra" épül, hogy a németek megszállták Mo-t, holott - egyesek szerint - itt mindenki tárt karokkal várta őket, nem is volt megszállás - hazugság (legalábbis egyesek szerint) stimmel.
* A rabbi konkrétan azt hazudja hogy szappant főztek. Igaz hogy az esemény után nyilatkozta, de nyilvánvaló hogy addig is azt hitte és tanította (mint még sokan mások) - hazugság stimmel.

Innentől jön a különbség:
* Az emlékmű "hazugsága" ellen tiltakozásul kavicsokat (meg egyéb szemetet) pakolásznak oda, ami arra utal hogy ... mire is? Hogy sok áldozat volt? Az emlékmű nem állította az ellenkezőjét. Hogy nemcsak a németek gyilkoltak? Az emlékmű nem állította az ellenkezőjét. Akkor miért is tiltakoznak?
* A holovallás elismert hazugsága ellen valaki néhány szappant odatett, ami arra utalt hogy elég a hazugságokból. Ezután a főrabbi megismételte a hazugságokat, bárminemű retorzió felmerülése nélkül.

* Az emlékmű elé tiltakozásul odapakolt holmik még most is ott vannak, semmilyen nyomozás nem indul, még csak illegális közterületfoglalás miatt sem.
* A néhány szappan miatt közösség tagja elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt" egyből elkezdtek nyomozni. Nem hallottam hogy megtalálták volna, de ha igen akkor tuti lesittelik/ték.

"tudom úgyis, hogy csak provokálni akarsz."
Én meg tudom hogy te vagy a helikopter. És amikor ilyen beképzelt, pökhendi, lenéző, arrogáns módon nyilatkozol, még egyéb hasonlatok is az eszembe jutnak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.04. 19:47:03

@Wrex:

1. Kivizsgálják. Még ha ahadsereg is. A hamasz mikor fogja kivizsgálni a civil lakosság elleni támadásokat?

2. Iron dome. Miért is lett rá szükség?

3. Vadássz tovább!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.04. 20:32:30

@Wrex: Nem érzem magam személyeskedőnek, max. hibásnak abban, hogy nem olvastam el a teljes cikket, mert azt hittem, hogy lejön a lényeg a címekből. De oké, akkor nézzük, hogy mit állítasz:

"A rabbi konkrétan azt hazudja hogy szappant főztek. Igaz hogy az esemény után nyilatkozta, de nyilvánvaló hogy addig is azt hitte és tanította (mint még sokan mások) - hazugság stimmel."

Tehát egyrészt feltételezed azt, hogy a szappanszurkáló azért csinálta amit csinált, mert nem hitt ebben a városi legendában (aminek jelzem volt valóságalapja, mert folytak ilyen kísérletek, csak a tömeggyártásig nem jutottak el), és nem azért, mert ő is hitt, és pont ezt kívánta a zsidóknak, másrészt meg te is elismered, hogy a rabbi az eset UTÁN beszélt erről a legendáról, tehát jövőbelátó képességet feltételezel az elkövetőről csak azért, hogy hamis párhuzamod nyakatekert logikája ne bicsakoljon meg.

Én meg ezek után vegyelek téged komolyan.
"Akkor miért is tiltakoznak?"

Hát ez elég szépen ki van fejtve itt:

hvg.hu/itthon/20140122_26_tortenesz_tiltakozik_a_Szabadsag_teri

A lényeg ez: "Azzal, hogy az emlékmű a holokauszt áldozatait és a holokauszt kollaboráns elkövetőit egyetlen áldozatként jeleníti meg, meggyalázza az áldozatok emlékét".

Az meg téged minősít, hogy egy szintre emeled ezzel a fenti történelem-hamisítással azt, hogy volt egy legenda, amit sokan elhittek, hisz annyi bizonyított szörnyűség történt a holokauszt során, hogy ez egyáltalán nem lógott volna ki a sorból (és, mint már említettem, még ennek is volt némi alapja), mintha bármin is változtatna, hogy a sok másik mellett ezt az embertelenséget is elkövették -e, vagy sem. Az hiszem ez a nácik megítélésnek a kérdésében nem oszt, nem szoroz.

És persze neked az utódok áldozatokra emlékezése egyenlő azzal, hogy gusztustalan módon az áldozatok elpusztításra utal egy elmebeteg.

Remélem nem ismerlek személyesen.

N. Barbie 2015.05.04. 22:41:42

@Fedor: @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: nagyon szépen felmondtátok majdnem az összes izraeli propagandát. Persze, így nehéz tisztábban látni a dolgokat, ha egy az egybe elhiszitek a zsidó propagandát, és mindent hazugságnak könyveltek el a másik oldalról...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.05. 01:20:45

@N. Barbie:

Két tök egyszerű dolgot írtam:
1 - kivizsgálják a túlkapásokat
2 - Szükség van az Iron dome-ra.

Miért is nem "érvelsz" tovább?

1 - Hamasz oldalon eleve civilekre lőnek. Az ország hadserege erre reagál. Mivel a terroristák sűrűn lakott övezetből, iskolákból, és hasonló polgári célpontokból indítják a rakétáikat, ezért az izraeli hadsereg előszőr 'kopogtat', hogy lehetőleg minimalizálja a polgári áldozatokat. A kopogtatás tényét ugyan cáfoltad, de a filmeket megnézve is csak az egy percen lovagoltál. Nem fogtad fel, hogy sok embernek, akik csak normálisan szeretnének élni (és sokan hajlandóak lennének feltétel nélkül az arabokkal is élni, még többen is hajlandóak lennének erre a békéért cserébe) még egy percük sincs, mert a Hamasz nem kopogtat.

2 - Ezért kell a vaskupola.

.

Zsákutcába futottál.

.

Minden erőszakszervezeti akciónál vannak sajnos vétlen áldozatok.

Vannak, akik szerint ilyenkor személyesen a Patásgyurcsány osztja a parancsokat és adja meg a kontingenst, hány szemet kell kilőni a sporthírekig. Vannak akik szerint az izraeli hadseregnek más célja nincsen mint palesztin gyerekeket gyilkolni tankkal.

Én azt mondom: Ha a tüntetés békés, vagy ha nem az óvoda tetejéről rakétázgatna a ovisgyerek apukája és bandája, akkor nem lennének áldozatok.

.

Ha ezt megemésztetted, átgondolhatod, lenne-e eleven emlékmű ha nem lenne hamis emlékmű?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.05. 09:12:37

@N. Barbie: Nem a zsidó propagandát mondtam fel, csak máshonnan is tájékozódom a kuruc.info-n kívül...

DeMarco 2015.05.05. 09:34:20

Miért lenne hamis az emlékmű? Megszálltak minket a nácik? Meg.
Ez sok szenvedéssel járt? Azzal bizony.

Akkor???

És most elő ne vegyétek megint a zsidókat, mert baszottul unalmas a téma.

Koncentráljatok a magyar nép többi tagjára is. Például kicsiny falunkba (mármint a felmenők kicsiny faluját értem alatta) egyetlen egy zsidó sem élt!!!. Semmi közük nem volt semmilyen zsidóhoz, egyszerű mezőgazdasággal foglalkozó parasztok voltak.
De a háború és a megszállások következtében a falu 75%-a meghalt, az épületek 7 db!! kivételével mind romba dőltek, azok is sérültek lettek. Elvesztették a rokonaikat, barátaikat, jószágaikat, pénzüket. Egy részüket a németek, más részüket az oroszok lőtték le, vagy hurcolták el szibériába, ahonnan nagyon kevesen értek haza. A szerencsésebbek megléptek a sorból odafelé menet. Hosszan lehetne sorolni a rengeteg szenvedést, amit megéltek a megszállások alatt. Például a dombon beásott oroszok poénból lövöldöztek a pincék elé kikötött tehénre, amit eltalálva, bezuhant a pinceajtóba, közel 70 asszony és gyerek halt hajszál híján ott, mert nem jutottak elég levegőhöz. Végül éjjel sikerült arrébb vonszolni, de azt már nem mindenki érte meg...

Vérlázító, hogy mindent csak a zsidók oldaláról tudtok megközelíteni, miközben több millió másik magyar is rengeteget szenvedett és halt meg. Ugyanúgy teljes családok vesztek oda, vagy a család nagy része.

Az emlékmű szövege: Az áldozatok emlékére! MINDEN áldozat emlékére. Azok emlékére is, akiknek semmi, de semmi köze nem volt a zsidókhoz, sem a holokauszthoz, sem a nácikhoz, sem az oroszokhoz.

Az ő emlékük épp annyit ér, mint bármelyik másik népcsoport emléke, szégyellhetnétek magatokat, hogy a többi áldozat elé helyezitek a kiválasztottakat és nem egymás mellé.

A szobor mondanivalója igaz, és egységesen kezel minden áldozatot és nem tesz különbséget, sem vallásilag, sem népcsoportok szerint.

70 évvel a háború után ideje lenne megbékülni és nem állandóan erőltetni a bűntudatot, általunk el nem követett bűnökért, de hagyján, hogy nekünk semmi közünk hozzá, a felmenőinknek sincs semmi köze hozzá, legalábbis az enyémeknek biztosan nincs.

Az meg, hogy valakiknek nem tetszik a mondanivaló, mert kiemelne egy bizonyos népcsoportot és különlegesebbnek hiszi a többinél, egyéni szoc.problem, vulgárisabban fogalmazva, bekaphatja...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.05. 12:58:03

@DeMarco: A fenébe, írtam egy aránylag hosszú választ, erre elszállt a net elküldés közben :-( Na majd később újra, most mennem kell.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.05. 18:03:50

@DeMarco: Na szóval.

Nem az a baj, hogy ez az emlékmű másokról is szól, nem csak a zsidókról. Kellenek olyanok is, persze, amelyek a harcok egyéb áldozatairól emlékeznek meg, legyenek ilyenek (egyébként vannak is). Az én nagyapám is évekig volt hadifogoly Szibériában, csoda, hogy hazajutott, és így megismerhettem őt, szóval rajtam nem múlik.

A baj az, hogy ennek a szobornak az az üzenete, hogy minden baj akkor kezdődött, amikor a nácik megszálltak minket, ami viszont hazugság. Ezért a tiltakozás, és ezért hamis a felháborodásod, pláne mivel azt írod, hogy "nem állandóan erőltetni a bűntudatot, általunk el nem követett bűnökért". Az én felmenőim se követtek el semmi vállalhatatlant egyik rendszerben sem. De talán egyszer mint nemzet, rendesen szembe kéne nézni a múlttal, és feldolgozni azt. A németeknek pl. bejött, és sokkal egészségesebb a nemzettudatuk azzal, hogy a helyén tudják kezelni történelmük gyalázatos epizódjait. A német államfő pont pár napja mondta azt, hogy "a náci múlt az emberi méltóság védelmére kötelez". Hát ehelyett mi az elkenést meg a felelősség-áthárítást választjuk még ennyi évtized után is.

Ha Orbánék nem emeltek volna semmit, a kutya nem szólta volna meg őket ezért. Ha máshogy fogalmazzák meg az emlékmű üzenetét, akkor a kutya nem szólta volna meg őket ezért.

Ma.x a giccses kivitelezésért, de az más tészta :-)

DeMarco 2015.05.05. 20:26:23

@Fedor: Az, hogy te mit erőltetsz bele a szobor üzenetébe egy dolog. Ha egy kiskutya lenne ott, abba is képesek lennétek belemagyarázni az antifa rigmusokat.

A németek sem néztek szembe a múltjukkal, csak kínosan hallgatnak róla.

Senki nem állította, hogy minden baj akkor kezdődött, eleve mindenki ismeri a történelmet, ha meg nem, akkor is úton-útfélen beleveritek az ember orrát. Ami teljesen független bármilyen szobortól, hiszen a múltról beszélünk, ami megtörtént. Ráadásul egy szobrot egyetlen nézőpontból elemezni, nem kicsit visszás...

De ami a tény: Mo. a függetlenségét akkor vesztette el, amikor a németek megszállták az országot. Az, hogy előtte is csináltak helytelen dolgokat, a függetlenség szempontjából nem számít, az viszont megint csak egyértelmű, hogy a negatív folyamatok a megszállás után durvultak el igazán.

Az, hogy nektek nem tetszik, mert a fidesz emelte és nem a ballibák egy dolog. Az, hogy emiatt erőltetetten belemagyaráztok valami mögöttes jelentést megint egy dolog.

De azt azért ne várjátok, hogy ennek mindenki bedőljön és egy kicsi kisebbség határozza meg, hogy mi szép és mi mit jelent. Mert ez csak egy szubjektív műfaj...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.05. 21:03:14

@DeMarco: Nagyon jól tudod, hogy nem én magyarázok bele dolgokat, és hogy nem az a baj vele, hogy a FIDESZ emelte. Most már csak sértetten vagdalkozol.

Wrex 2015.05.06. 10:26:07

@Fedor: "Tehát egyrészt feltételezed azt"
Miután vindikálod magadnak a jogot hogy egy emlékműről, ami a német megszállás áldozatainak emlékére készült, azt állítsad hogy az teljesen másról szól, akkor én is fenntartom ugyanezt a jogot arra, hogy valakinek a szándékát interpretáljam.

"a rabbi az eset UTÁN beszélt"
Igen, és le is írtam hogy ez miért tartozik ide, kár hogy nem olvastad el és/vagy nem tudtad/akartad megérteni.

"ezek után vegyelek téged komolyan"
Pont lesz*rom. Egyelőre te vagy az aki személyeskedsz, úgyhogy ha valakit nem kell komolyan venni az nem én vagyok.

"a holokauszt áldozatait és a holokauszt kollaboráns elkövetőit egyetlen áldozatként jeleníti meg"
Hát krvára nem. Mégpedig azért, mert NEM A HOLOKAUSZT ÁLDOZATAIRÓL SZÓL!!! Hanem a NÉMET MEGSZÁLLÁS ÁLDOZATAIRÓL, verstéhen zi, kamerád? A holoáldozatokról van kismillió emlékmű, itt végre van egy ami a magyar áldozatokról is szól. Értem hogy ez szúrja a zsidók szemét, hiszen csak ők lehetnek áldozatok (és ők csak áldozatok lehetnek), de engedtessék már meg hogy legyen egy olyan emlékmű Magyarországon, ami nem a zsidókról szól.

"volt egy legenda, amit sokan elhittek"
Úgy érted, volt egy szándékos történelemhamisítás, amit azért terjesztettek hogy még jobban alátámasszák az emberevő németek legendáját, illetve a százezercsillió dolláros kárpótlás megalapozottságát.

"egyáltalán nem lógott volna ki a sorból"
Persze, hiszen volt emberbőr lámpaernyő is, és Auschwitzban négymillió zsidót gyilkoltak meg. Abból a sorból valóban nem lógott ki.

"ez a nácik megítélésnek a kérdésében nem oszt, nem szoroz"
Ez igaz, nem is állítottam ott semmi ilyen irányút, ne csúsztass.

"utódok áldozatokra emlékezése"
Áldozatokra emlékezés az áldozatok emlékműve előtt történik. Ha ez valóban "áldozatokra emlékezés", akkor elismeritek az emlékmű valóságtartalmát. Ha ez "tiltakozás a történelemhamisítás ellen", akkor viszont nem áldozatokra emlékezés, hanem hiszti egy emlékmű ellen.

"gusztustalan módon az áldozatok elpusztításra utal egy elmebeteg"
Honnan tudod? Tán mondta neked? Vagy pedig - ismét - vindikálod a jogot egy alkotás egyetlen igaz interpretációjára? Mellesleg - gusztustalan módon - sok elmebeteg pedig bizniszt csinál az áldozatokból, ahogy Imre Kertesz is megmondta:
nol.hu/kultura/a_teljes_kertesz-interju___holokauszt-bohoc_voltam_-1412999
"Zeit: Úgy érzi, hogy az emlékezés Németországban valamiféle holokauszt-biznisz irányába ment el egy kicsit?
Kertész: Nem kicsit, teljesen."

És a végére: ez az egész onnan indult ki, hogy úgy néz ki az emlékmű környéke mint egy szemétlerakó. Valóban úgy néz ki. Ha valakinek ez az állítás sérti az érzékenységét, hát szeláví, nekem meg az sérti az érzékenységemet hogy egyesek feljogosítva érzik magukat arra hogy közterületből kuplerájt csináljanak, és még hisztiznek is azon ha ezt valaki kimondja. Van valakinek oda területfoglalási engedélye? Nem tudok róla. Bejelentett oda valaki tüntetést? Nem tudok róla. Márpedig ha se egyik se másik, akkor tessék szépen fogni azt a sok kavicsot meg miegymást, és elvinni oda ahová tartozik. Mondjuk egy holokauszt-emlékműhöz, van belőle épp elég.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.07. 04:04:05

@DeMarco:
"A németek sem néztek szembe a múltjukkal, csak kínosan hallgatnak róla. "
- De szembenéztek vele. Évekig éltem ott, úgyhogy tudom.

@Wrex:
"úgy néz ki az emlékmű környéke mint egy szemétlerakó. Valóban úgy néz ki. "
- A telekakilt Kossuth tér remélem ugyanennyire felháborított. Annak még szaga is volt.

Sátán meg a Jocó 2015.06.30. 16:11:46

"Szemétlerakó"

milyen pontos kifejezés! :)

Bár nem értem, miért titltakoztok a szó ellen, hisz sosem tudtatok eredetibb, szebb művészi dolgot a világra hozni... :)

Jó lesz ez nektek :)

a nagy hohoohooo 2021.06.22. 17:54:35

@a nagy hohoohooo: „Felhívás a Vörös Hadsereg által a német-fasiszta elnyomás alól
felszabadított magyar lakossághoz! Magyarok! A Vörös Hadsereg
csapai az ellenség üldözése közben magyar földre léptek. Amikor a
Vörös Hadsereg magyar területre lép, nem az a cél vezérli, hogy
annak bármely részét elfoglalja, vagy hogy megváltoztassa
Magyarország jelenlegi társadalmi rendjét. A szovjet csapatok
bevonulását Magyarország területére kizárólag az a katonai
szükségszerűség teszi elkerülhetetlenné, hogy a német csapatok és
a Németországgal szövetséges Magyarország hadereje továbbra is
ellenáll. A hitlerista rablók és magyar bérenceik rémisztgetnek
benneteket a Vörös Hadsereg bevonulásával Magyarországba.
Semmi okotok a félelemre! Vörös Hadsereg nem mint hódító jött
Magyarországba, hanem mint a magyar nép felszabadítója a német
fasiszta iga alól. Polgárok! Maradjatok a helyeteken és folytassátok a
békés munkátokat!”
Így kezdődött az alibi Magyarország építése; vérrel, verejtékkel,
félelemmel, és hazugsággal.
kszc.hu/dokumentumok/konyvek/konyvek/Nagy%20Imre%20testamentuma,%20a%20Magyar%20Golgota%20-%20Sz.%20Lukacs%20Imre.pdf
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0