Ha fideszes vagy, elkövethetsz bármit. BÁRMIT.
2017. május 29. írta: Fedor

Ha fideszes vagy, elkövethetsz bármit. BÁRMIT.

gecik.jpgTényleg nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy egy fideszes kiessen a pixisből.

Az elmúlt pár napban Farkas Flórián tündöklése és bukásának elmaradása borzolta leginkább a kedélyeket. Hiába a nyomozás ellene minden szinten a vezetése alatt eltűnt milliárdok miatt, a FIDESZ újfent a az általa vezetett Lungo Drom-mal kötött stratégiai megállapodást, így a hazai cigányság felzárkóztatására szánt pénzek ezután se fogják elérni a céljukat, mert elakadnak Flóri bácsi zsebénél (ahonnan ki tudja, hova vándorolnak tovább). 

Még jobban rávilágít Orbánék álszentségére, hogy miközben elvileg nagy hangon védik a magyar lányokat és asszonyokat az őket szerintük megpocsékolni kívánó "migráns hordáktól", nem hajlandóak még a saját pedofiluktól sem megszabadulni:

Körmend KDNP-s alpolgármestere, Szabó Ferenc évek óta viszont folytatott egy 16 éves diáklánnyal, aki korábban tanítványa volt az iskolában, ahol napközis tanárként dolgozik. Szabó Ferenc lemondott az alpolgármesteri pozíciójáról, majd a pártból is kilépett. A nyugat.hu vette észre, hogy kaptak egy közleményt, amiben az áll:

Szabó Ferenc körmendi önkormányzati képviselő – a város egykori alpolgármestere – lett a Társadalmi Ügyek Bizottságának új tagja. A város grémiuma zárt ajtók mögött döntött Szabó Ferenc bizottsági kinevezéséről.

Még egy ilyen gané embert se hajlandóak kivetni maguk közül, akit még egy börtönben is megvetnének a cellatársak. A recept mindig ez: Átmenetileg visszavonják a delikvenst, hogy a látszat meglegyen, de az első adandó alkalommal kárpótolják. Most, hogy így belegondolok, ezt csak a gyilkosságban való részvétellel vádolt dunaújvárosi képviselőjükkel nem játszották el.

Még.

Persze már 2006-ban is ezt csinálták, szóval nem kéne, hogy meglepjen a gerinctelenségnek ez a szintje, de azt hiszem addig jó, amíg még felháborítanak ezek az esetek, mert ez legalább azt jelenti, hogy még nem fásultam bele egészen a büdös nagy magyar valóságba. Pedig a kormány részéről igény volna rá, hogy minél többen csak legyintsünk, ha ilyeneket olvasunk, hisz a beletörődés az egyik legnagyobb szövetségesük.

Na pont ezért nem szabad fotelbe zápulnunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr6012548473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.29. 17:45:26

Eddig így volt a ballibeknék, most a Fidesznél is. Mi a gond?

DeMarco 2017.05.29. 18:04:49

Egyetértek. Dettó ugyanezt csinálták a ballibek is a túloldalon korábban. Akkor mi a gond?

Nem mintha ítélkezni akarnék bárki felett is, nyilván szülőként nem örülnék neki én sem, de tegye fel a kezét, aki nem látott olyat, hogy egy volt tanár beleszeret a diákjába és viszont, aztán elveszi később feleségül és közös gyermekeik is lesznek? Én nem látok ebben különösebb kivetnivalót, legfeljebb a túl korai korban, nem ártott volna várni 18 éves korig minimum. Az idősebbnek illett volna némi önmérsékletet tanúsítania.

Az első esetben pedig felesleges pénzöntés lyukas zsákba. Munkahelyet kell teremteni a romáknak (és mindenki másnak). Csak ez meg elég reménytelen. Sajnos.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.05.29. 21:06:41

@DeMarco: @MaxVal BircaMan HJCD: Ti nem hányjátok el magatokat ettől a hamis relativizálástól? Mikor bukott le pedofíliával ballib? Mikor tartották meg pozícióban, sőt, megerősítve, aki milliárdokat lopott el? Egyáltalán? Mikor látjátok már be, hogy nagyságrendekkel többet lopnak most, mint anno a szocik?

És DeMarco, pont a romák munkahelyteremtésére szánt pénzt nyúlták le Farkasék.

Kútmester 2017.05.29. 23:56:11

@Fedor:
"Mikor bukott le pedofíliával ballib?" Ekkor. mno.hu/migr_1834/pedofil-kepek-az-szdsz-politikusanal-525199 Meg ekkor. 888.hu/article-pedofilia-miatt-lecsuktak-egy-volt-mszp-s-kepviselot

"Mikor tartották meg pozícióban, sőt, megerősítve, aki milliárdokat lopott el? Egyáltalán?"
Zuschi meg a Simon egyedül vitte viszi a balhét. A többi szemét meg szabadlábon. Pedig nem pozícióban kellene lenniük, hanem börtönbe.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.30. 06:29:06

@Fedor:

Nincs ebben hamisság, ez szimplán egyenlő mérce.

Eleve vicces, amikor ballibek beszélnek a korrupció ellen. Ez olyam, mint amkikor a prosti tiltakozik, hogy valaki megerőszakolta.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.30. 06:32:00

@Fedor:

"Mikor látjátok már be, hogy nagyságrendekkel többet lopnak most, mint anno a szocik?"

Igen, ez a legújabb ballib választási jelszó: szavazzatok ránk, mi kevesebbet fogunk lopni.

Nos, ez nem fog működni. A legtöbb ember a korrupciót általánosnak tekinti, a politika velejárójának, melyben minden párt érintett. Azaz nem ez alapján fog szavazni. Hiába korrupt a Fidesz, ha a balibek is aozk, ráaádásul a Fidesznek eredményei is vannak.

Akit pedig izgat a korrupcióra, az picit kevesebb lopóra se fog szavazni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.05.30. 09:00:48

@Kútmester: Oké, úgy látszik a szocik tényleg nem sokkal jobbak a fidesznél. Mondjuk én nem is szavaztam eddig se rájuk, és ezután se fogok. De ez ettől még nem mentség a FIdesz bűneire.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.05.30. 09:01:36

@MaxVal BircaMan HJCD: " ez a legújabb ballib választási jelszó: szavazzatok ránk, mi kevesebbet fogunk lopni."

Nem. A részemről az a jelszó, hogy olyanra szavazz, aki nem fog lopni.

É2I 2017.05.30. 09:13:21

@MaxVal BircaMan HJCD: Nyilván a büdös komcsiknak is börtönben lenne a helyük! (Tényleg, kenyéradóid miért nem kasztnizták már be őket? Nem tán nem áll érdekükben?)

De kurvára ne hunyjunk már szemet ekkora lopásoknál! Mit szemet hunyunk; kifizetjük a lopást majd még újra biztosítjuk a helyet a lopós gecinek, hogy tovább lophasson. Joggal vetődhet fel a kérdés; nem-e nekik lop?

Tudom, hogy lesz érved, hogy a szocik meg ezt meg azt tették...Igen, így van. Tessék őket börtönbe vetni és egyúttal a Farkas csaló-lopó Flóriánt is! (Nem is értem, hogy a többi roma hogy nem zavarta már el a fazék mellől...)

Baldrick68 2017.05.30. 09:20:50

@MaxVal BircaMan HJCD: @DeMarco: @Kútmester:

Ha nem tévedek, akkor a szocik ilyen ügyek miatt (pontosabban az ilyen húzások ötödéért kb.) lettek elzavarva fülkeforradalmilag a büdös francba.
Különösen azok után, hogy valami felcsúti focista meg a haverjai megígérték, hogy ha ők kerülnek hatalomra akkor ilyen lopás és harácsolás nem lesz. Továbbá ha valaki belenyúl a kondérba akkor levágják a kezét.

Tehát ezek után ez az óvodás visszamutogatás már az óvoda nagycsoportjában is ciki nemhogy felnőtt emberek között.
Tökéletesen bemutattátok a fideszes agymosoda működését. Szinte szó szerint hasonlókat böfögött fel az egyik narancstálib ismerősöm.
2010 előtt még az ment, hogy a rohadt szocik szétlopják az országot és meg kell állítani ezt, mert tűrhetetlen.
Most meg azt mondja, hogy áááá mindenki lop, ilyen a világ nem lehet mit tenni.
És különben is milyen méltatlan dolog szegény Rogánt, Lázárt, Orbánt, stb. csesztetni néhány koszos 10, 100, 1000 millió forint miatt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.30. 14:10:30

@Baldrick68: Tévedsz. A ballibek nyerték meg a korrupció miatt buktak meg.

DeMarco 2017.05.30. 17:07:14

@Baldrick68: Nem azért mutogatunk visszafelé, mert helyeseljük a mostani korrupciót, vagy szimpatikusnak gondoljuk ezen embereket és cselekedeteiket.

Pusztán csak nem fogadjuk el a kioktatást olyanoktól, akik ugyanennek az éremnek egy másik oldalán ezeket teljesen rendben valónak gondolták. Főleg azért nem, mert most simán letagadják ezeket és ritka nagy amnéziásat játszanak hirtelen.

A tipikus közmondás: Bagoly mondja Verébnek, hogy nagyfejű...

Egy baloldali szavazónak ne akkor jusson eszébe rendet rakni, amikor jobboldali kormány van, söprögessen csak a saját háza táján, bőven van mit...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.30. 18:19:53

@É2I:

Úriemberi megállapodás van a politikusok között 1990 óta: nem bántani egymást ilyen ügyekben.

Látod, Medgyessyékkel se lett semmi, pedig a Szent Brüsszelből jött a bizonyíték ellene.

heptakontanonaéder 2017.05.30. 18:52:45

@Baldrick68:
Bocsika, nem millió, _MILLIÁRD_!
(gy.k.: _EZER_ millió!)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2017.05.31. 11:26:46

@DeMarco: Honnan veszed, hogy bárki, aki itt hozzászól, rendben valónak gondolta ezt azelőtt? Ami viszont tény: minden megfogott MSzP-st a FIDESZ kormányrakerülése előtt viit el a rendőrség. Azóta csak halottak voltak (rendőrautóban vagy szívinfarktusban). Zuschlag evalóban elvitte a balhét 80 millióért nyolc évig (most lelkes fideszes). A FIDESz-t pénzelő Varga Tamás három milliárdért kapott három és fél évet (szintén 2010 előtt). A vargamihályféle csontvázakból egy se került elő, a két elszámoltatási biztos egyetlen ügyet se volt képes ítéletig végigvinni. Hazudsz, mint mindig.
@MaxVal BircaMan HJCD: Igen? Kit vittek el vezetőszáron a kétezertizes választások előtt? Csak nem egy pár szocit meg SzDSz-est?
@Kútmester: Bukta: a második cikkben eleve benne van, hogy lecsukták (és nem együttmáködési megállapodást kötöttek vele meg kinevezték mindenféle bizottságba). Az első meg visszalépett.

Kútmester 2017.05.31. 11:51:05

@Kuviklacz: Még szép hogy lecsukták, meg hogy visszalépet. Nem is ez volt a válaszom lényege, csak az hogy lebuktak.

Pali papa és a negyven rab ló 2017.05.31. 13:47:35

Nem is pedofil, csak türelmetlen? Szerinted?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.31. 18:10:21

@Kuviklacz:

Vedd észre: a ballib kormány a SAJÁTJAI ellen lépett fel. Az illetők bizonyára ekanászodtak, így lecsaptak rájuk. De hány korrupt fideszest ítélt el a ballib kormány? Nullát. Most nyilvánnem számítva jelentéktelen kishalakat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.01. 12:48:11

@DeMarco: "nem fogadjuk el a kioktatást olyanoktól, akik ugyanennek az éremnek egy másik oldalán ezeket teljesen rendben valónak gondolták."

Tessék, én senki tolvajkodását nem fogadom el. Akkor most várom tőled az orbán rezsim kritikáját.

DeMarco 2017.06.01. 18:01:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az én kritikáim nem fideszfüggőek elsősorban. Minden kormányra igazak, az összes eddigiekre és a következőekre is.

Nagy vonalakban nem támogatom a túlzott oroszbarátságot és mindent megtennék annak érdekében, hogy energetikai szempontból független legyek, vagy kevésbé függő. (Igen, még akkor is, ha történetesen ballib kézben vannak a szél és naperőművek). A lakossági energetikai átállás/támogatás kiszélesítését támogatnám.

Nagy lépésekkel haladnék az euró bevezetése felé.

Beszántanám a köztévét, vagy minimum piacosítanám, de ezzel egyetemben valódi, igazi versenyre kényszeríteném a kábelszolgáltatókat és szupergyors hálózatot építtetnék ki.

Azonnal felpakolnék minden adatot a netre a kommunista/szocialista iratokból, ügynökaktákból. (Bár lassan ez teljesül egyébként, csak túl lassan csorognak az információk).

5-10%-os egészségügyi hozzájárulást szednék a nyugdíjból (is), amit kizárólag a betegellátásra lehetne fordítani és korszerűsítésre.

Általános üvegzsebet, főleg a közbeszerzéseken.

A munkatörvénykönyvét újratárgyalni, de most a munkavállalókat is bevonva, nem csak a munkáltatók kottájából játszani.

A hadsereg teljes profilját átállítani mentésre és elhárításra, vadászrepülők helyett egy c4-est kellene venni, meg helikoptereket és katasztrófa elhárítást gyakoroltatni. Ha valahol természeti, vagy humanitárius katasztrófa történik, már szállna is fel teljes mentésre alkalmas felszereléssel a c4-es.

...Azt hiszem, hosszan lehetne sorolni a felsororolást... például nem csak fletó terhes úgymond, hanem a miniszterek közül is páran.

Mindenesetre ezek teljesen általános kívánságok, mindig, minden kormánnyal szemben fennállnak.

A ballib mantrákat, hamis demokráciaféltés, sajtóizé, meg egyéb humbugokat meg marhaságnak tartom, kínlódásnak, mert nincsenek szavazóik és jobboldali kormány van...lesz.

Nagy általánosságban én sem fogadom el a tolvajlást, de azért naív sem vagyok és pláne nem vagyok álszent.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 10:33:15

@DeMarco: "Általános üvegzsebet, főleg a közbeszerzéseken."

Minek "üvegzseb", mikor a Pénztáros Lőrinc százmilliárdját egy betonzseb se tudja eltakarni? Az orbitális tolvajlásokkal tehát egyetértesz.

A párttév... köztévé ellen felszólalszm, ez egy jó pont, de a teljes média fideszes einstandolásával egyetértesz.

A jogállam megszüntetése, ügyészség, alkotmánybíróság, választási bizottság, médiahatóság bedarálása is.

Írtál pár pozitív dolgot, de az oktatás lezüllesztése, a gazdaság siralmas állapota, az állampolgárok szénné adóztatása feltűnően kimaradt. Ahogy a klientúra piszkos dolgai is, pl. Farkas Flórián, meg a gyerekerőszakoló bevédése.

DeMarco 2017.06.07. 00:25:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nem sok értelme van végigaprózgatni egyesével. Ráadásul annyi túlzást és üres lózungot dobálgatsz, hogy már csak ezért se látom értelmét belemenni.

Nem is lehet ezeket egyféleképpen szemlélni, vagy körbejárni. A politika egy dolog, a gazdasági holdudvar meg egy másik. Ha körülnézel (de őszintén..), akkor azt látod, hogy a média kormánybarát? (Persze, látsz olyat is ha akarsz, de összességében) . A médiákat korábban a ballib holdudvar is előszeretettel halászgatta, csak aztán elfogyott az állami megrendelés...van ez így. Ha a tényleges piacból kell megélni, akkor szerényebbre kell venni.

Nem hiszek a független médiában, sehol a világon. Mondj egy lapot és megmondom kiknek ír és kihez húz. A teljesen független média utópia, hinni lehet ugyan benne, de ettől még nem lesz igaz.

Amúgy meg felőlem annyi újságot, tévét vehet a kormány, vagy bármelyik kormány amennyit akar. Régen nem azokból tájékozódunk. Arra sem emlékszem, hogy mikor néztem tévéműsort, vagy mikor fogtam napilapot, vagy bármilyen írott lapot a kezembe...

Az alkotmány bíróságot a ballib kormányok is mindig nyúlták, emlékezz csak fletó mutatványára, amikor megemelte a tagságot plusz két fővel, hogy ballib legyen a többség.
Amúgy meg mindenki, aki kicsit is járatos a jog területén tudta évtizedek óta, hogy nagy szükség volt új ptk és btk-ra. Az meg gondolom nem nagy meglepetés, hogy mélyen egyetértek a preambulummal.

Az oktatás "lezüllesztése" hülyeség. Nem mondom, hogy tökéletesek a tankönyvek, kétszer jól seggbe kéne rúgni, aki rosszul ír le és rosszul ellenőriz le még nagy költők verseit is, van mit javítani bennük, de összességében nem rosszak, lehet belőlük tanulni.

Az állampolgárok "szénné" adóztatása nálam harsány röhögést okozott csak, nyugodtan vesd össze bármelyik random ballib kormány adózási tételeivel, csúnyán alul fogsz maradni... persze mindenki szeretne még kevesebb adót fizetni, de összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet.

A klientúra meg eleve olyan nagy, hogy az lenne a csoda, ha nem lennének piszkos dolgok. A kérdés csak az, hogy szőnyeg alá söprik, vagy példát mutatnak. A legtöbbször az előbbi.

Nem igazán van értelme a felsorolásnak, te mondasz egy okot, hogy miért balra én meg mondok száz másikat, hogy miért jobbra.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 01:07:25

@DeMarco: "Mondj egy lapot és megmondom kiknek ír és kihez húz."

HVG.

"Régen nem azokból tájékozódunk."

De a csúti geci másfélmilliós szavazótábora igen.

"vesd össze bármelyik random ballib kormány adózási tételeivel,"

gyurcsány 38%, orbán 37%. Mindkettő nagy fasz. Mondjuk orbán a szegényeket adóztatja jobban, mint a gazdagokat, így kettészakítja a társadalmat.

"Az oktatás "lezüllesztése" hülyeség."

Igen. Visszaporoszosították, meg is látszik az eredmánye a tragikus PISA eredményeken. Ez a versenyképességünk romlásával együtt siralmas jövőt vetít elénk.

"te mondasz egy okot, hogy miért balra"

Egyet se tudok.

"mondok száz másikat, hogy miért jobbra."

Olyat én is tudok, az nem kunszt.

Olyat mondjál, EGYET, hogy miért jó a maffiaállam.

2017.06.13. 12:09:25

Na itt ez a két diszpinty . Az egyik, egy adócsaló, egy tol és vaj kereskedő, egy seggnyaló lakáj,aki a saját fajtájának , leszakadt szegényeinek a pénzét lopta el.És erre büszke a mocsok zsiványa !
A másik egy pedofilhajlamú, magyarkodó pöcs, akit remélem a börtönben majd a turul módszerrel, kiigazítják. Remélem cérnaszálra kötve eszi majd a babot, borsót, és a csöves kukoricát is.És ez az önkormányzatban vezető tisztséget tölt be. Na ez a keresztényi szellem az Orsós pártban..

Go Jóska 2017.06.17. 23:08:00

Egy 16 éves lánnyal folytatott viszony az nem pedofília. Sem jogi, sem orvosi értelmezésben, sem a józan paraszti ész szerint.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.06.18. 14:25:19

@Go Jóska: Csak hogy a lány most 16 éves, a viszony viszont még a 14 éves kora előtt kezdődött.

Go Jóska 2017.06.18. 16:06:47

@Fedor: Nyilván nem lehet pontosan tudni, mikor kezdődött, így ez csupa feltételezés. De, ha már több mint két éve kitart a viszony, az azt jelenti, hogy minden rendben van, vagyis nem kellene beleszólni két ember magánügyébe. Nem arról kellene szólnia a liberalizmusnak, hogy nem pofázunk bele mások magánügyeibe?

Go Jóska 2017.06.18. 16:10:02

Ja, és mielőtt további feltételezésekbe bocsátkoznánk, leszögezem, hogy nem vagyok fidesz-hívő, és akkor is ez lenne a véleményem, ha a szóbanforgó illetőt mondjuk Karácsony Gergelynek, vagy Botka Lászlónak hívnák.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.18. 18:35:00

@Go Jóska: "ha már több mint két éve kitart a viszony, az azt jelenti, hogy minden rendben van"

Miből jutottál erre a következtetésre???

Egy bántalmazó párkapcsolat sokszor évtizedekig tart.

Ha a kislány függőségben van az igazgatótól, ha évekig nem meri, szégyelli bárkinek is elmondani, azt nem mondanám rendben levőnek.

MINDEN tanárnak, aki viszont folytat a diákjával levágnám a faszát. Ha a diák kezdeményezett, AKKOR IS!

Go Jóska 2017.06.18. 23:04:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ja, és bántalmazó a kapcsolat azért, mert te, a mindentudó azt mondod.
Én meg a te faszodat vágnám le az ilyen mentalitásért. Vagy a csiklódat - ami van.

Go Jóska 2017.06.18. 23:08:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Az új francia elnöknek diákkora óta viszonya van az egykori tanárával. Biztos az is bántalmazó kapcsolat, és annak az asszonynak is ki kéne vágni a csiklóját - ugye?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.19. 01:00:41

@Go Jóska: Igen, mint mondtam, szigorúan büntetném, ha a tanár a diákjával viszonyt folytat, függetlenül attól, ki volt a kezdeményező fél. Dugjon fel erőspaprikát a picsájába, oldja meg.

Go Jóska 2017.06.22. 09:46:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ugyan nem értek egyet, de legalább következetes vagy. Ez is valami.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0