Az alábbi poszt két napja került ki a Független Rendőr Szakszervezet honlapjára:
Miért kellett 300 próbaidős rendőrt hajnalban, megfelelő ellátás biztosítása nélkül a határra vezényelni?
A szakszervezetünkhöz eljutott információk szerint a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban tanuló teljes próbaidős állományt szeptember 4-én hajnalban levezényelték a déli határra. Értesüléseink szerint az átrendelés előreláthatóan 2018. január 08-ig fog tartani. Információink szerint a próbaidősök semmiféle előzetes tájékoztatás nem kaptak a vezénylésről, és ellátásuk sem volt kellően megszervezve. A hajnali induláskor élelmezési ellátást nem kaptak, majd a szállásukra megérkezve, 10 órával később azt a tájékoztatást kapták, hogy semmilyen élelmezésben nem fognak részesülni. Akinek volt módja, lehetősége, az bevásárolt, de sokan nem tudtak magukról gondoskodni. Információink szerint olyan tájékoztatás is elhangzott az átrendelt állomány irányába, hogy semmilyen többlet juttatást (napidíj, élelmezéssel kapcsolatos költség, stb.) nem fognak kapni. Amennyiben az információk helytállóak, úgy természetesen nem tudjuk elfogadni azt, hogy a pályakezdő fiatalok hátrányosabb bánásmódban részesüljenek mint a megyei rendőr-főkapitányságokról átrendelt állomány. A rendelkezésünkre álló információk alapján szervezetlennek tűnő intézkedéssel kapcsolatban számtalan kérdésünk merült fel, melyek kivizsgálását és megválaszolását kértük az országos rendőrfőkapitánytól.
Azt még valahol értem, hogy a folyamatos uszítással felhergelt hívek számára elfogadható az, hogy a kormány a menekültekkel embertelenül bánik, még ha én magam borzasztónak és elkeserítőnek tartom már ezt is. De arra már tényleg kíváncsi lennék, mivel magyarázza meg magának és a lelkiismeretének az egyszeri orbánhívő, hogy a határon lévő rendőrök sincsenek jobb helyzetben, hisz hónapok óta ismert, hogy milyen körülmények között kénytelenek szolgálatot teljesíteni? Jelen esetben az már csak hab a tortán, hogy ezúttal diákokkal bánnak így, akik épphogy elmúltak 18 évesek. Ráadásul ez is csak a kampány része, hisz semmi nem történt a határon, ami ezt a váratlan áthelyezést indokolná. A fő, hogy veszélyérzet fenn maradjon.
Ordító a különbség a határőrizetre állítólag elköltött milliárdok száma és az abból létrehozott feltételek között. Mire ment el az a rengeteg pénz, amelyet most az Unióval akarnak kifizettetni?
Persze nem nehéz felismerni az összefüggést a két probléma között: a rendőrök a helyzetük miatti saját dühüket, frusztráltságukat verik le a menekülteken. Valószínűleg pont ezt a célt akarta a kormány elérni. Ennek erkölcsösségét ítélje meg mindenki maga.
Ezt a kormányt nem érdeklik az emberek. Legyen az menekült vagy a saját állampolgára, semmibe veszi. A hangzatos szavak mögött nincs igazi tartalom, mert mindezek csak egy célt szolgálnak: Lehetőséget a lopásra.
A szerencsétlen középiskolásoknak meg valószínűleg egy életre elmegy a kedve attól, hogy rendőrök legyenek.