Az ellenzék egyik legtöbbet hangoztatott vádja az, hogy mennyi mindenben kullogunk az utolsó helyen a szomszédjainkhoz képest. Ezek egy jó része persze csúsztatás, de hát ez tőlük nem szokatlan, viszont van egy téma, amit a részükről is teljes hallgatás övez, pedig ebben tényleg tökutolsók vagyunk a volt szocialista országok között: az állambizonsági múlt megismerése. Pedig volt már mindenféle színezetű kormány, mégse történt semmi, pedig az első szabadon választott parlament egyik első törvényjavaslata már ezzel a témával foglalkozott (a Demszky-Hack féle törvényjavaslat, amit még napirendre se vettek).

Az Index készített interjút a téma egyik szakértőjével, Varga László történésszel, ebből szemezgetnék ki néhány érdekes információt, de előbb lássuk az érintetteket akció közben: A képet a már akkor is mindent szívesen lefotózó mai főpolgármester, Demszky Gábor, a demokratikus ellenzék akkori tagja kattintotta, és társa, a ma már nyugdíjas Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság volt elnöke látható rajta, amint épp III/III-os ügynökökkel kergetőzik a Ferencvárosban.

- A pártállami titkosszolgálatok tisztjeinek és ügynökeinek névsora miért nem került még nyilvánosságra?

- Az 1994-es ügynöktörvény nagyon elfuserált átvilágítást tett csak lehetővé, ráadásul teljesen alaptalanul és történelmietlenül ezt is leszűkítette a III/III-as csoportfőnökségre. Tehát eleve menlevelet adott a III/I-nek, a III/II-nek, a III/IV-nek. A III/III és a III/IV között az a különbség, hogy az egyik a civilekre, a másik a katonákra vonatkozott, és itt rengeteg átfedés volt: gyakran előfordult, hogy valakit a katonaságnál szerveznek be, de a leszerelése után is jelentett.

- Ez miért volt probléma az átvilágításnál?

- Az egyetlen hiteles forrás, az összes ügynök adatait tároló számítógépes mágnesszalag ezt a leválasztást nem teszi lehetővé. Nem lehetett biztonsággal kiszűrni a III/III-asokat a szalagon lévő nevek közül. Így maradtak a véletlenszerű lebukások, és az átvilágítóbírák hihetetlen erőfeszítéssel végzett sziszifuszi munkája. Eleve rossz volt a definíció is, két feltételnek egyszerre kellett teljesülni, így hiába volt valakinek ötszáz kézzel írt jelentése, az átvilágítás szempontjából tiszta maradhatott. Ráadásul a lebukott ügynökök számos esetben sikeresen pereltek. A fatálisan téves átvilágítás viszont mindmáig meghatározza, eltorzítja a törvényhozók szemléletét.

- Lejáratási célból rendszeresen szivárogtatnak ki ügynök-aktákat.

- Így van, és én nem tudok róla, hogy bármelyik ilyen ügyben lett volna vizsgálat, hogy honnan kerültek ezek elő, pedig kötelező lett volna. Nem azért, mert adott esetben a miniszterelnökről szólnak, hanem mert egy ilyen törvénytelen eljárást nem lehet szentesíteni. Nálunk minden nemzetbiztonsági botrány, a Nyírfa-ügytől az UD Zrt.-ig úgy zárul, hogy itt állunk, és nem tudunk semmit. Ezeket ki kellene vizsgálni, és ha törvénysértés történt, bíróságra kell vinni. Ez egyetlen ilyen ügyben sem történt meg. Semminek nincs következménye: cipeljük magunkkal az állambiztonsági szolgálatot az összes bűnével, és cipeljük a mostani szolgálatok simlis és áttekinthetetlen ügyeit is.

- Magyarországon miért nem tehette rá a kezét a nép ezekre az aktákra?

- Németországban ugyanolyan forgatókönyv alapján próbálták meg átmenteni magukat a szolgálatok, mint nálunk. Ugyanazok a hamis legendák terjedtek el, például hogy párttagot nem lehetett beszervezni, és hogy az egész ügy az ellenzéki pártokat fogja sújtani. Meg hogy a személyiségi jogok miatt ez úgy, ahogy van, alkotmányellenes. De ők hívtak az NSZK-ból kiváló alkotmányjogászokat, akik elmagyarázták, hogy mi az alkotmányos út, amelyen megoldható a kérdés.

És a legdurvább rész:

- A könyvében azt írta, hogy az átmentett állambiztonság erősebb árnyékhatalom a köztársaságnál. Ezt mire alapozza?

- Azt látom a politikusokon, akik valamilyen szinten kapcsolatba kerültek a szolgálatokkal, hogy nagyon gyorsan meggyőzték őket arról, hogy milyen hihetetlen károkat okozna a Magyar Köztársaságnak, ha nyilvánosságot kapnának a Magyar Népköztársaság ügyei. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként kétszer nekifutott, hogy pontot tegyen a történet végére. Mind a két kísérlete totális kudarc volt, a második, 2005-ös törvényjavaslat már nyilvánvalóan, szándékosan alkotmányellenes volt, eleve úgy készült, hogy az Alkotmánybíróság dobja vissza. Vissza is dobta.

 

- Ez azt mutatja, hogy a hálózat bele tud nyúlni a törvényalkotásba?

- Ez elég erősen azt mutatja. Egy miniszterelnök nem tudja az akaratát érvényesíteni, holott az a társadalom igényeivel is találkozik.

Ha Vonnegut még élne, asszem erre is csak azt tudná mondani: Így megy ez.