A projektértekezlet tanulságai
2009. március 13. írta: Fedor

A projektértekezlet tanulságai

A projektindító vitairatom a magyarság emlékeinek és valódi jelképeinek visszaszerzéséről kikerült az Index címlapra, így lett is belőle ereszd el a hajamat. Kaptam jó sok támogató hozzámszólást is (ezekért hálás köszönet), de persze a másik oldal, amelyik nem értette (vagy csak nem akarta megérteni) a mondanivalómat, most is hangosabb volt. Néhány idézet:

Uncsi már a vörös csillag? :)

Senki nem sajátit ki semmit, csak a baloldal rühelli a nemzeti jelképeket, ez náluk ősi hagyomány.

mert ti szégyenlitek, hogy magyarok vagytok

posztiro,
ha szdsz-es vagy, vagy mszmp-s, akkor menj a picsaba, tökmindegy mit hordasz.
Ha nem, akkor meg helyes, ha szereted.

Egyébként érdekes, nem emlékszem, hogy eddig hiányoztak volna a nemzeti jelképek a balfékeknek.
Ennyire ciki lett a kormány seggét nyalni?

Azt hiszem kb. ez a szummája a kritikáknak. Még a jobbik eset volt az, ha kicsit lesajnálóan csak annyit írtak, hogy

A jelképet nem vette el tőled senki, hordjad, ha úgy tartja kedved (én csak bíztatlak rá, nemes dolog emlékezni).

Tehát ha én a szélsőjobb jelképeit nem szeretem, akkor

  • a kormány seggét nyalom,
  • szdsz-es vagy mszmp-és(!) vagyok (mindegy, a lényeg, hogy komcsi),
  • szégyenlem a magyarságomat, rühellem a jelképeinket,
  • a baloldali média tömte tele a fejem.

Volt, aki kapásból kétségbe vonlta a magyarságomat:

Nem szereted a magyarkodást? Akkor milyen "magyar" vagy Te? Amerikában még egy lakókocsin is feszít az amerikai zászló...ők usálkodnak, mi? És még erről nyitottál blogot, pont ezen szent ünnep előtt.Szégyelld magad.
Azért a jobboldaiakon látsz kokárdát, mert a baloldali nyavalyás amorfoidkommunisták leszarják a nemzeti jelképeket. te meg adod alájuk a lovat.

Totálisan tettenérhető ezekben mindaz, ami miatt eddig ódzkodtam akár egy ilyen kis dologtól is, mint az ominózus kulcstartó. Most kezdjem el tételesen cáfolni mindezt? Elég csak a blogomat olvasgatni hozzá. Fel se tudják fogni, hogy létezik olyan, aki büszke a magyarságára (mindig is az volt), de ezek mellett vannak önálló gondolatai, liberális (utálja a kommunizmus eszméjét, de nem kirekesztő az egykori kommunistákkal, ha azok már más elveket vallanak), valaha (amíg egyetértett vele) támogatta a ballib kormányt (ami még nem egyenlő a seggnyalással), és nem mindent abból vezet le, hogy magyar, és nem szűkíti a magyarságot kénye-kedve és politikai szimpátiái miatt. És nem érdekel, hogy az USA-ban ki mit csinál, ott nem sajátította ki senki a nemzeti jelképeket egyszer se. Amúgy a hivatalos magyar zászlóval semmi bajom (csak azokkal, akik esetleg pártjelvénynek használják), de semmiképp nem mosnám össze az árpádsávossal, mintha az is az lenne. Ne csúsztassunk már, ha kérhetném.

Azt hiszem ezek a finom különbségtételek nem érzékelhetőek sokak számára, mert egy sokkal jobban leegyszerűsített világképhez vannak szokva, és az okokat felcserélik az okozatokkal, mert az úgy nekik kényelmesebb.

A hozzászólásokban persze rögtön előkerültek a jobboldali hamis érvek, urbanlegendek is, pl. hogy állítólag nekünk minden náci, ami magyar (miközben hivatalos szájól egyszer sem hangzott ilyesmi el, még áttételesen sem, kocsmai szinten meg ha elhangzott ilyenből egy, akkor vagy ötezren évekig hivatkoznak rá, szétterítve minden nem jobboldalira).

Kettővel részletesebben is foglalkoznék.

korona=svájcisapka

A szentkorona történelmi ereklyénk, múltunk fontos emléke, ebben nincs is vita. De:

  • TÖRTÉNELMI, tehát nem a jelenünk, hanem a múltunk része, egy lezárt korszak jelképe. Köztársaságban élünk, és ez jó így.
  • Épp ezért szerintem anakronizmus minden, ami a jelenlegi hivatalos megjelenésben erőlteti a használatát. Szép a magyar címer, de egy köztársaságban helyesebb volna a Kossuth címert használni, annak is volna hagyománya. És valóban, a koronának semmi keresnivalója az országházban, jó helyen volt az a Nemzet Múzeumában, mert múlt ereklyéinek ott a helye. Tényleg vicces volt, amikor a korona átcuccolása után hosszú sorok kigyóztak azért, hogy megnézhessék, mintha előtte évtizedekig nem lett volna erre lehetősége sokkal egyszerűbben. Azt mondta egy sorbanálló a Híradóban, dühtől elfulladó hangon, hogy "Majd mi megmutatjuk ezeknek, hogy nem lehet a szentkoronát eldugni előlünk!" Hát hol volt eldugva, b+? Az ország legnagyobb múzeumában, a bejárattól balra az első teremben. Most tényleg sokkal jobb, hogy sorbanállás, átvizsgálás meg minden kell a megtekintéséhez, míg korábban elég volt egyszerűen egy múzeumjegy. Gratulálok.
  • El kéne felejteni azt a rengeteg ezoterikus baromságot, amit arra szerencsétlen ékszerre aggatnak, mert méltatlan hozzá. Szentkorona-tan, mi, meg időkódok...
  •  El kéne felejteni a nyársat nyert humortalanságot is. Én kiröhögöm Orosz Józsefet is, amikor felháborodik Ágybavizelő Ferencen, de azokat is, akik (nagyjából az Allah karikatúrák miatt tüntető, gyújtogató arabok szintjén mozogva) egy koronához kapcsolódó tiszteletlen beszóláson megsértődnek. A legjobb egyébként az, hogy beírva a gugliba, hogy "korona+svájcisapka" vagy "címer+svájcisapka", gyakorlatilag csak olyan találatot ad ki, ahol egy jobboldali felemlegeti ezt a hatalmas nagy sértést, vagyis pont, hogy ők tartják életben ezt a témát :-) Ha már: a "kurva ország" szóösszetételt is csak egyszer hallottam Gyurcsánytól (zárt körben elmondva, valószínűleg némi nyomás alatt - igen, piára gondolok), viszont kismilliószor jobboldali honfitársaimtól, a legnagyobb nyilvánosság előtt hangoztatva, ugyanezen furcsa logika mentén.
    Egyébként azért kerestem rá, mert volt ennek egy képi megvalósítása, és be akartam rakni illusztrációként. Hát nem találtam rá. Pedig valóban meg volt rajzolva a magyar címer egy svájcisapkával a korona helyett egy karikatúrában, és valami olyasmi volt hozzá a magyarázat, hogy ez a Horn-féle magyar címer. És hol mutatták be ezt, na hol? Hát egy korai  Fábry show-ban, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, bizony ott.

Árpádok sávjai

Az árpádsávos zászló soha nem volt az ország zászlója - kivéve a nyilaskorszakot. Az árpádházi királyok családi zászlója igen, egy rövid ideig, a család több évszázados történetének a vége fele, és a sávok részei voltak a családi címerüknek, így kerültek be a magyar címerbe, és így kerültek be a történelmi zászlók közé. De hiába jönnek itt a nagytudású (nak magukat érző) heraldika szakértők a sávok számával (mintha az elsőre rögtön látszódna, hogy hétsávos, mint az árpádházi zászló, kilencsávos, mint a nyilas, vagy nyolcsávos kompromisszumos, mint amit mostanában lobogtatnak), meg az olyan csúsztatásokkal, hogy akkor biztos az Egyesült Államok zászlaját is árpádsávosnak és betiltandónak tartom, ha egyszer a lényeg az, hogy

  1. kik használták ezt a jelképet a történelemben utoljára,
  2. kik vették elő újra rendszerváltás után. Muszter ügy (akkor legalább még szégyellték), kitörés napi neonácitalálkozók, Vér és Becsület, rémlik valami?

Arra hivatkozni, hogy ez egy ősi jelkép, és csak a kormányellenességet jelképezi, számomra elég nevetséges érv, akik komolyan így gondolja, annak elég zavarosak a történelmi ismeretei. Most képzeljétek el, ha Thürmerék azzal jönnének, hogy azért vörös a zászlójuk, mert Szent Istváné (nekik I. István) is ilyen volt, nem röhögnétek körbe? De. Ráadásul az, hogy úton-útfélen ezt használják sokszor a magyar nemzeti színek HELYETT is (pl. kokárdában, vagy nemzetközi sportversenyen a lelátón),  számomra nem más, mint a magyar zászló semmibevétele, lealacsonyítása. És még mi gyalázzuk meg jelképeinket...

Ugyanez igaz a turulra is: semmi gond nincs a XX. század előtt készült ábrázolásokkal (pl. a tatabányai nagy turult én is szeretem), de ha valaki a II. világháború után akarja jelképként használni abban a formában, mint a nyilasok, hát... És tényleg, mit keres a Nemzetbiztonsági hivatal címerében? Mondjuk van egy tippem, hogy mikor kerülhetett bele...

Konklúzió: az igazi történelmi emlékeinket ne tagadjuk meg, de kezeljük megfelelő helyiértéken őket, és válasszuk el az ocsút a búzától. Csupán erről szólt volna ez a két poszt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr10999632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.03.13. 14:23:05

Látod mennyi szórakoztató pillanattól fosztana meg a szólásszabadság korlátozása? :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.13. 14:27:43

@Vérszegény éjszakai dúvad: Ó, nálam nagyon sok minden belefér (még soha nem moderáltam ki senkit), és amiket itt írtak nekem, az egy gyűlöletbeszéd törvénybe is beleférne. Az a sokkal durvábbakról szólna...

Anselmo 2009.03.13. 15:24:25

"Tehát ha én a szélsőjobb jelképeit nem szeretem, akkor"

Milyen szélsőjobb jelképek? Itt a turulmadárról, az árpádsávos zászlóról és a koronáról volt szó. Ezek pedig minden magyar ember jelképei.

(Már várom az időt amikor a ballib hőzöng, hogy OV ki akarja sajátítani tőlük a turulmadarat :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.13. 15:27:18

@Anselmo: Hol írtam én olyat, hogy a korona szélsőjobb jelkép? Meg hogy ne szeretném? Olvasol is, vagy csak írsz?

Win Elen 2009.03.13. 17:32:29

Nem írom a másik poszthoz ezen bejegyzésem, oda illene pedig.

Először is. Pont ma reggel gondolkodtam azon, hogy idén fogom és felveszem a kokárdát, mert úgy érzem lekopott már róla a FIDESZ által hozzákapcsolt kampány érték. Így is tettem.

Az ominózus posztoddal amúgy teljesen egyetértek, azzal a kis kitétellel, hogy rád nem jellemző módon kicsit egyoldalúan értékelted a jelképek kapcsán érezhető bal-jobb kettészakadást. Meg is mondom szerintem miért, és ez elő is kerül a kommentek között, de itt mégsem emelted ki (csak a buta szájtépéseket, azokkal ne foglalkozz szerintem). A jobb- és baloldal egyformán tehet erről a jelenségről, mivel a jobboldal, lévén a nemzeti érzelműek elsősorban ott találják meg leginkább a helyüket, előszeretettel veszi elő a nemzetiességre utaló jeleket, és használja azokat, a baloldal – főleg a magyar – pedig a jobboldaltól való félelme okán is inkább kerüli azokat. Amikor Orbán annak idején előjött a korona mozgatással, majd a kokárda jelentésének kiforgatásával elvetette a sulykot, de a baloldal – és ez megint egy kommunikációs alkalmatlanság a részéről – nem reagálta le megfelelően a dolgot. Pont azt csinálta, amit a fidesz szokott, és amit itt a fidesz el is várt, el kezdett „pufogni”. Ezzel megint húzva egyet a szakadékon, nem a megoldás felé ment, hanem az eddigi jobbos-balos különállást erősítette. Az most lényegtelen hogy ki kezdte el ezt a játékot, én úgy gondolom kettőn áll a vásár, ha az egyik hülye, akkor a másiknak kell résen lenni, már ha ez elvárható, Magyarországon nem az.

Szóval egyetértek veled abban, hogy a jobboldal kisajátította ezeket a szimbólumokat, de a baloldal pedig teljes egészében elengedte. Hogy miért? Na ez az a pont ahol előjönnek a komoly megfejtő emberek, és felteszik a jó öreg lemezt, hogy azért mert az MSZP nem magyar, mert el akarja taposni a magyarságot, stb. Aki ilyeneket ír, a szívében hordja az agyát, és csak ott. Szerintem inkább azért mert a baloldal, és az szdsz főleg, úgy véli, hogy ezek a jobb oldali gondolatok, amelyek erősítéséhez hozzátartozik a nemzeti szimbólumok használata, veszélyesen radikális irányba viheti az egész országot. Ettől ő nagyon tart, mert pont az ő identitása ellen erősödnek meg különböző csoportok, ezért a tuti zsigeri receptet kezdi követni, és szembe fordul vele. Ha te felveszed a kokárdát, én ledobom, ha te kirakod a zászlót én leveszem. És szerintem fedor erről a viselkedésről Te is úgy vélekedsz, hogy maximum az óvodában, vagy az általános iskolában volt elfogadható, nem pedig a politikában.

Szóval az ország lakossága körében is ugyanez a viselkedés forma a jellemző. Van a baloldali és van a jobb oldali. Ez a 90 százalék alaptétele. Minden új jövevényt ebből az irányból szaglásznak meg, ha én a jobboldalon látom magam, akkor a te illatod is ilyen legyen különben harapok. Aztán az, hogy az értékek, amelyek amúgy is folyamatosan hullámzanak jelentőségük függvényében nem az egyik vagy másik oldal sajátja, hanem attól független, az már nehezen felfogható. Ez az a hozzá állás amiért nem akarják sokan megérteni, amit írsz. De sok más emberét is.

Na ez hosszú lett, remélem nem tartottalak fel – és nem voltam nagyon csapongó a nagy kapkodásban. Maradok tisztelettel!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.13. 18:21:35

@Win Elen: Nem mondom, hogy nincs igazad...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.13. 18:31:56

@Fedor: Annyiban talán mégis, hogy én csak a saját nevemben beszéltem, a saját érzésemiről, márpedig engem nem érdekelt, hogy melyik párt mit mond. Másra persze igaz lehet.

Win Elen 2009.03.13. 19:03:14

@Fedor: ezért is mondtam, hogy kicsit. Meg amit írtam távolabb is mutat, a nemzet jelképei körül érezhető felfordulásnál. Csak azért jutott eszembe mert összegezted az előző posztban elhangzottakat (arányaiban jól) és ez ki maradt. Ha mások felé kritikusak vagyunk legyünk azok magunk felé is. :)

Kopiás Attila Steve 2009.03.13. 20:55:21

Nekem főleg az szokott nagyon zavaró lenni a kommentekben, hogy olvasni nem tudnak az emberek, de írni igen. Hiába írsz bármit postba/kommentbe ha utána még több tucat olyan hozzászólás érkezik, amire a válasz az a postodban vagy a kommentedben korábban megtalálható volt. Ilyenkor mi van, copyzzam be megint? Persze nem, ha egyszer nem olvasta el, következőleg se fogja, de ez meg kicsit leöli a lelkesedését az embernek...

Megélhetési rasszista 2009.03.13. 21:29:06

Nehéz járni a Kállai kettőst, mi?
Miért van az, hogy a baloldal/liberális oldal csak pocskondiázva tud hozzáállni a nemzeti jelképhez, mint te, hogy a korona svájcisapka. Ugyanúgy ismétled a tévében hallott hülyeséget, hogy a nyilasok mind-mind elvették. És?
Most akkor álljunk neki betiltani mindent, ami rossz emlékeket idéz? Mert a korona nevében pl. nem kevés háborút, sanyargatást élt meg a középkori Mo., az Árpád-sávval a nyilasok lelkendeztek, a turullal szintén. Még legtisztább talán a Kossuth-címer.
Ez történelem, el kellene fogadni és nem hőzöngeni, meg az uniós csatlakozás másnapján levenni a nemzeti jelképet a határon, mert úgyis ott a csillagos tábla.
Csak a baloldal betegesen fél ezektől, mert tudja, amikor hatalmon volt, elsők között volt dolga ezeket lecserélni, megváltoztatni, eltiporni, megsemmisíteni (Tanácsközt., Rákosi majd Kádár rendszer). Ettől még nem lesznek a jobboldali jelképei, de tény, kicsit nagyobb tisztelettel bántak vele.

Empty 2009.03.13. 23:07:48

Fedor:

2001-ben lett a jelenlegi az NBH jelképe. Korábban egy sas volt, a magyar címert tartotta.

Rorgosh 2009.03.14. 09:04:26

Fedor

Az rossz politika, ha egy nemzeti jelképet mellőzünk csak azért, mert a történelemben valaki egyszer kisajátította azt.

Az ilyesmi - sajnos - előfordul, de ha az egyik politikai oldal ennek mentén tudatosan távol tartja magát tőle, azzal automatikusan szinte tálcán kínálja a másiknak.

Az eredeti cikkhez írtam, magam is rühellem, hogy valaki kisajátítja a nemzeti jelképeket, és ezt tartom is. Az az országé, a nemzeté.

Ellenben eltemetni sem szabad őket. Épp azért jelképek, hogy használjuk azokat, függetlenül attól, hogy valaki egyszer visszaélt velük.

A visszaélés sebei - szörnyű ezt mondani, de - beforrnak. Vagy nem is annyira szörnyű. Mert egyszer minden történelmi esményen túl kell lépni - bár természetesen tanulva annak hibáiból. Azonban ezek a sebek nyitva maradnak, ha az általuk érintett jelképeket a félelmeink miatt nem használjuk.

Egyébbként szvsz. rossz a tipped az NBH címerével kapcsolatban, ugyanis az ilyen szervezetek nem nagyon cserélnek címert. Tehát az a hivatal fenállása óta változatlan. És őszintén szólva, hacsak egy vájtszemű észre nem veszi, akkor senkinek fel sem tűnik, hogy nem a megfelelő turul került oda (jó eséllyel a készítőknek sem tűnt fel).

Ellenben az ezzel kapcsolatos véleményed jól tükrözi az ország állapotát. Minden szóban, tettben, jelképben konspirációt keresünk, kígyót-békát kiálltunk a másikra, ahelyett hogy csak egyszer, egyetlen egyszer is eszünkbe jutna: senki nincs a végső tudás birtokában, és az emberek néha tévednek, vagy fel sem tűnnek nekik az apró különbségek. (Csak érdekesség: az egészséges felnőtt ember agyműködésére az a jellemző, hogy a lényeget figyeli, és elsőre elszalad a részletek mellett. Ő a turult - egy nemzeti jelképet - látja, és nem azt, hogy az a fej állása - vagy nem tudom pontosan mi alapján - a nyilaskeresztes verzió....)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.14. 09:04:55

@Empty: Tudom, közben utánanéztem. Na vajon ki volt a akkor a titokminiszter? :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.14. 09:10:56

@Rorgosh: Én az árpádsávos zászlón kívül egy jelképet se akarok eltemetni. Látod, az egész dolog abból indult ki, hogy vettem egy turulos kulcstartót (igaz, a a turul formáját már megválogatom).

De lehet, hogy még ezekkel se lenne baj egy idő után, ha rendszerváltást követően nem a szélsőjobb szedte volna elő őket szinte azonnal, jelképesen is képviselve a folyamatosságot. Sajnos nem csak a múltban, hanem a jelenben is ordas eszmék kapcsolódnak hozzájuk.

Ami meg az NBH címerét illeti, hát abban nincs igazad:

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1ds%C3%A1v

Nagyzee 2009.03.14. 10:49:46

Lehet, hogy én vagyok vak, de még mindig nem látom, hogy a nyilaskeresztes zászló és az árpádsávos miért is egyezne meg. Az előbbin ugyanis van nyilaskereszt, miazmás.:)

Az persze igaz, hogy egyesek kb. pont olyan megfontolásból lobogtatják mint a neonácik a horogkereszt helyén pl. fogaskereket tartalmazó zászlókat, de akkor is...

Amúgy azokkal értek egyet, akik szerint ez egy kétoldalú dolog. Akinek affinitása van erre, annak nyugodtan kellene hordania a neki tetsző nemzeti jelképeket oldaltól függetlenül. A baloldal álláspontja szintén álságos ilyen téren. Abban, hogy ezek a jelképek átpolitizáltak lettek, nekik is szerepük van.

Mondom ezt úgy, hogy én magam semmilyen nemzeti jelképet nem hordok, használok.

És annyit jegyeznék még meg, hogy eléggé sekélyes dolog internetes trollok "érveit" szétszedni. Kb. olyan mint óvodásokkal bokszolni. Kaptál normális reakciókat is, inkább azokkal kellett volna foglalkozni szvsz.

RonIQa 2009.03.14. 12:07:28

Az "árpádsávos" most is hivatalos zászló, állításod ténybeli tévedés.
A szentkorona nem pusztán ékszer, nem tárgy, hanem eszme és jogintézmény! A jogi karon magyar jogtörténet diszciplína keretében verték a fejünkbe, nem volt könnyű, sokan fel sem fogták a jelentését.
Ha puszta tárgy lenne, akkor is tökmindegy, hogy hol van, csak biztonságosan őrizzék.

Nektek az a legfőbb bajotok, hogy a patás ördög vitette oda. De erről még véletlenül sem szólsz. Csak minden gondolatod mögött ez húzódik meg.

Empty 2009.03.14. 13:38:52

@Fedor:

Még egy link, hogy ne csak Wiki legyen. :-)

www.nbh.hu/evk2001/hirek2.htm#4

Empty 2009.03.14. 13:45:02

Március 15-én nemzetiszín és 48-as zászlót kéne lobogtatni. Az Árpád-házi, s hozzá hasonló zászlóknak semmi köze az ünnephez. Éppúgy mint október 23-hoz sem.
Ha valamikor van helye az augusztus 20.

Tehát holnap ezt javaslom pl.:

www.oszk.hu/hun/kiallit/virtualis/1848/1848_zaszlo1_hu.htm

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.14. 14:29:41

@Nagyzee: A hivatalos zászló piros, fehér, zöld. A többi történelmi zászló, amelyeknek van amikor helye van, de a lelátókon meg tüntetéseken nem.

A normális reakciókkal meg nincs mit vitatkoznom.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.14. 14:32:06

"Nektek az a legfőbb bajotok, hogy a patás ördög vitette oda. De erről még véletlenül sem szólsz. Csak minden gondolatod mögött ez húzódik meg."

Micsoda gondolatolvasó vagy... Hát ki kell ábrándítsalak, én nem aszerint váltogatom az elveimet, hogy az ellenoldal mit gondol arról a dologról. Ne indulj ki magadból.

feltételes reflex 2009.03.14. 18:19:24

@Megélhetési rasszista:

'Miért van az, hogy a baloldal/liberális oldal csak pocskondiázva tud hozzáállni a nemzeti jelképhez, mint te, hogy a korona svájcisapka.'

csudálatos egy dolog a funkcionális analfabétizmus...kimásolom neked értelmezésre, mit írt Fedor:

"Pedig valóban meg volt rajzolva a magyar címer egy svájcisapkával a korona helyett egy karikatúrában, és valami olyasmi volt hozzá a magyarázat, hogy ez a Horn-féle magyar címer. És hol mutatták be ezt, na hol? Hát egy korai Fábry show-ban, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, bizony ott."

Nagyzee 2009.03.14. 19:22:40

@Fedor: Én nem állítottam, hogy az árpádsávos zászló hivatalos lenne. Olvasd el légyszíves, hogy mivel/kivel vitatkozol!

A második mondatod meg egyenesen röhejes. Nem éppen az az egyik bajod a jobbosokkal, hogy megszabnák, hogy hogyan is kell egyes jelképekhez viszonyulni? Erre te kinyilatkoztatod, hogy minek hol van helye. Szvsz elég súlyosan el vagy tévedve. De lehet, hogy csak én vagyok túl liberális.:)

No meg éppen a normális, de veled nem egyetértő reakciókkal kellene vitatkoznod, ezeket viszont kb. meg sem említetted. Persze "a másik oldal hülye (lásd droid1 és droid2 bebüfögését), tehát nekem igazam van" érvelés sokkal egyszerűbb. Kár, hogy ezzel bármit és bárminek az ellenkezőjét be lehet bizonyítani, mert az internet a legrosszabbat hozza ki az emberekből, sokan meg sajnos alapból is ilyenek. (A netes viták legalább 90%-a droidok közti értelmetlen mocskolódás szvsz.) De azért gratulálok a fényes győzelmedhez.:)

Rorgosh 2009.03.14. 20:19:02

@Fedor:

Ezért írtam, hogy szvsz. Nem néztem utána, csak tudom, hogy a szervezetek nehezen váltanak jelképet. Ez esetben belátomtévedtem - nem az első és az utolsó dolog az életben, amivel kapcsolatban tévedek - de a kérdés az, hogy ez min változtat?

Az NBH tényleg nem nagyon kötődik pártálláshoz, egyszerűen végzik a dolgukat, már amikor a politikusok nem pofáznak bele valamibe, amihez szokás szerint nem értenek.

A Fidesz sem egy szélsőjobb fordulat keretében cserélte az NBH címerét, hanem egyszerűen - már elnézést ezért mindenkitől - egy hazai környezetben semmitmondó jelképet (egy madarat) - a sas nincs jelen jelentős mértékben a magyarság szimbólumrendszerében - lecserélt egy olyanra , ami jelent is valamit(egy mitológiai madárra).

Én tovvábbra sem tudom megkülönböztetni a nyilas turult az ősmagyar turultól. És nem is az jut róla eszembe, hogy jaj de gonosz aki nem használja. Vagy micsoda sötét rasszista az, aki használja.

Ha látom, és kellően normális kivitelű, akkor megnézem, mert jó látni egy szépen elkészített nemzeti jelképet...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0