Ezzel szemben a tény az... VII.
2009. március 18. írta: Fedor

Ezzel szemben a tény az... VII.

Az eheti etap kivételesen csak egy ember állításaival foglalkozik, azéval, aki sohasem  hazudott (és ezt a tényt a legilletékesebbtől, vagyis tőle tudjuk). A téma tehát Orbán évértékelő beszéde, és ami mögötte van (forrás, mint mindig):

Azt állítja Orbán Viktor
szokásos évértékelő beszédében a szocialista kormányokról, hogy „hét év alatt képtelenek voltak elérni bármilyen lényeges kérdésben akár egyetlen fontos sikert is... Sokkal kevesebben dolgoznak, és évente egyre kevesebben dolgoznak legálisan. Ne tévessze meg önöket az az apró kis trükk, miszerint a szocialisták kimutatásaiban a foglalkoztatottak száma nő; ugyanis foglalkoztatottnak minősül mindenki, aki egy héten akár csak egyetlen órát is regisztráltan valamilyen munkahelyen tölt”.

Ezzel szemben a tény az, hogy 2001-ben, az Orbán-kormány idején a KSH pontosan ugyanazzal a módszerrel állapította meg a foglalkoztatottak számát, mint ma. Idézet az akkori módszertani megjegyzésekből: „Foglalkoztatott, aki az adott héten legalább egyórányi, jövedelmet biztosító munkát végzett.” Vagyis ne tévessze meg önöket Orbán Viktor! Ami azonban megtévesztő lehet, az az, hogy miközben 2001 negyedik negyedévében 3 millió 849 ezer fő dolgozott, 2008 negyedik negyedében pedig 3 millió 881 ezer, tehát 32 ezerrel több, a munkanélküliség mégis most jóval magasabb. Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy akkor a 15–57 éves nők és a 15–61 éves férfiak számítottak a munkaképes korú népességbe, ma viszont 15-től 62-ig mindenki. Így trükközik az adatokkal a Fidesz.

Azt állítja Orbán Viktor ugyanebben a beszédben, hogy az inkriminált hét év alatt nem gyorsult a gazdaság, hanem „folyamatosan lassul, és nagyjából két éve teljesen leállt a magyar gazdaság növekedése”.


Ezzel szemben a tény az, hogy bár az utóbbi két évre vonatkozó megállapítás igaz, a többi nem. 2002-höz képest a növekedés 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is gyorsabb volt, és mellesleg a 2001-esnél is magasabb. Persze nem mindegy, hogy honnantól is számítjuk a hét évet. Vajon Orbán Viktor honnan? 2006-tól?

Azt kérdezi Orbán Viktor némi éllel ugyancsak a Millenáris Parkban, hogy „több-e a hazai kis- és közepes vállalkozás Magyarországon ma, mint hét éve?”. Jó hírem van. Több. Sokkal több. 2001 végén a regisztrált gazdasági szervezetek száma 371 ezer 778 volt.

Ezzel szemben a tény az, hogy 2008 végén 1 millió 654 ezer. Úgy négy és félszer annyi, mint Orbánék alatt. Hogy ettől jobb lett-e nekünk, nem tudom, de szóljanak már a Fidesz-statisztikusok az elnök úrnak is.

„Lassan minden egyes forintunk adósságszolgálatra megy el” – jelentette ki továbbá a Fidesz vezetője.

Ezzel szemben a tény az, hogy bár az adósság valóban nagyon sok, a „minden egyes forint” enyhe túlzás. Vagy vad. A 2008-as költségvetés összes kiadása 9 ezer 32 milliárd forint volt, és ebből adósságtörlesztésre 1154 milliárd ment el. Ha ehhez hozzávesszük a társadalombiztosítási alapok összesen 4300 milliárd forintnyi kiadásait (márpedig hozzá kell), akkor látható, hogy durván minden tizenegyedik befizetett forintunk megy el adósságszolgálatra. Ha az új irányt hirdető volt miniszterelnök csak enynyire tud számolni, akkor jaj nekünk!

Orbán Viktor természetesen arról is beszélt, hogy a szocialisták „külföldi hiteleket vettek föl, amiből csak és kizárólag jóléti kiadásokat finanszíroztak”.

Ezzel szemben a tény az, hogy nem csak. Például soha nem látott ütemben építettek autópályákat, bár kétségtelenül azok is hozzájárulnak a jólétünkhöz. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Orbán beszédének egy másik részében közli: „A világ kormányainak népjóléti politikát ésszerű követniük.”

Most akkor tessék mondani: hogy is van ez? A világnak Orbán szerint népjóléti politikát kell folytatnia, de a Gyurcsány-kormánynak nem?

Mindeközben azt is állítja a szónok, hogy „a magyar vállalkozások magasabb adót fizetnek, mint a külföldiek”, valamint, hogy még most is „a külföldi kézben lévő, Magyarországon működő leánybankok könnyebben juthatnak hozzá euróhoz, mint a magyarországi anyabankkal rendelkező (hogy micsoda?), vagyis magyar bankok”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Unióban mindenki európai, mindenkire egyformán vonatkoznak az adószabályok, és a külföldi befektetések csak azért kaptak nagy kedvezményeket, mert hatalmas összegeket ruháztak be. Ha magyarok fektetnek be ugyanannyit, őket is megilleti ugyanaz a kedvezmény. Azonkívül a külföldiek itt alapítanak vállalatokat, amelyek ettől kezdve magyarnak számítanak, mint ahogy számos külföldön bejegyzett cég van magyar tulajdonosok kezében. Most akkor azok nem magyarok? Talán erről is hallott már Orbán Viktor, akinek számos üzletember barátja van. Ami pedig a külföldi bankok állítólag kivételezett euróellátását illeti, azok a saját, külföldi anyabankjuktól kapták korábban a sok, mostanában messze nem annyi eurót, ehhez a magyar államnak és a Nemzeti Banknak semmi köze, és egyébként ahhoz sincs, hogy a magyar központú bankok honnan szerzik be a pénzüket. Betétekből kellene beszerezniük persze, ám azok a fránya nyugati anyabankok képesek voltak évekig jóval több eurót kihelyezni magyarországi lakás- és áruhitelekbe, mint amennyi az itteni betétekből bejött nekik. Akkor vajon miért nem szólt a Fidesz, hogy túl sok pénzt kapunk?

Orbán Viktor kitért arra is, hogy „javult-e a közbiztonság hét év alatt? Nem. Jóformán Magyarországon közbiztonságról már nem lehet beszélni” – vonta le a következtetést.

Ezzel szemben a tény az, hogy 2007-ben az ismertté vált bűncselekmények száma 426 ezer 914 volt, míg 2001-ben ennél több, 465 ezer 694. Ebből emberölés 2007-ben 152 volt, 2001-ben viszont sokkal több, 250. Vagyon elleni bűncselekmény 2007-ben 276 ezer 193 történt, 2001-ben viszont 317 ezer 900. Végleges 2008-as adatokat még nem láttam, de a nem véglegesek szerint a helyzet nem romlott 2007-hez (hát még 2001-hez) képest. Csak Orbán (és sokan mások) fejében. Igaz, ez is tény.

„Javult-e az egészségügyi ellátás színvonala a hét év alatt? – folytatta az ellenzéki vezér. – Éppen ellenkezőleg... Számos haláleset történt, amely egyértelműen visszavezethető az egészségügyi rendszer kaotikus állapotára.”

Ezzel szemben a tény az, hogy 2008-ban összesen 130 ezren haltak meg az országban, 2,2 százalékkal kevesebben, mint az előző évben, a káosz tehát ebben az összefüggésben egyáltalán nem látható. Sőt, nem látható 2001-hez képest sem, amikor a halálesetek száma 132 ezer 183 volt. Hogy legyen még egy rossz hírem Orbán Viktornak (és egy jó mindannyiunknak): a csecsemőhalálozások arányszáma is jelentősen csökkent, a 2001-es 8,1-ről 5,6-ra. Hogy a születések számának emelkedését ne is említsem (de említem): 2008-ban 99 200 gyerek született, 2001-ben pedig csak 97 047. Ki érti ezeket a magyarokat? Mert Orbán Viktor, úgy látszik, nem.

Végezetül azt is állítja a Fidesz vezére, hogy „területi követeléseink vannak: vissza akarjuk kapni a hazánkat”.

Ezzel szemben a tény az, hogy a haza nem az övé. A miénk is.

Mit lehet még ehhez hozzátenni?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr591009127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2009.03.18. 10:04:16

A szerző szőrszálhasogató módon apró részletekkel foglalkozik, de nem látja meg a fától az erdőt.
A rendszerváltás óta a foglalkoztatottak száma másfél millióval csökkent, és arányuk a lakosságon belül rendkívül alacsony, rekordokat dönt Európában.
A foglalkoztatottság növekedése 2001 negyedik negyedévétől 2008 negyedik negyedévéig mindössze 32 ezer.
Az eltelt hosszú időt és a csekély növekedést figyelembe véve szinte azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag stagnált.
Van-e esélyünk ilyen lapos növekedési trend mellett elérni a kívánatosnak tartott Nyugat-Európai foglalkoztatottsági arányt? (Sohanapján, kiskedden.)
Lehet-e rázúdítani egy ilyen munkaerőpiacra közszférából elbocsátottak, meggyógyított rokkantnyugdíjasok, a nyugdíjkorhatár emelése miatt továbbszolgáló nyugdíjasok tömegeit, ahogy azt „reformközgazdászaink” javasolják?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.18. 10:43:13

@Vidéki: Ez mind szép és igaz (azaz dehogy szép, szomorú), csak épp nem erről volt itt szó. Amiről te beszélsz, az egy másik állítás (a belőle vont következtetéseiddel mondjuk tudnék vitatkozni, de ez most nem tartozik ide). Egy kérdés lett feltéve, hogy igazat mondott -e Orbán, avagy sem.

Ő annyit állított, hogy "sokkal kevesebben dolgoznak". Ezzel szemben még te is írod, hogy "A foglalkoztatottság növekedése 2001 negyedik negyedévétől 2008 negyedik negyedévéig mindössze 32 ezer." Tehát több. Egyszerű matematikai művelet.

TD223 2009.03.18. 10:59:48

Csak az első hármat olvastam el, de a 168 tóra állításával szemben az az igazság, hogy több a munkanélküli, mint a Fidesz alatt, nem csökken a munkanélküliek száma, hanem növekszik; ebben a pillanatban a foglalkoztatottak száma is kisebb mint 2002-ben és ne felejtsük el, EU-ban vagyunk, míg Fidesz alatt nem voltunk...........2003, 2007, 2008, 2009-ben kisebb a gdp növekedés, mint 2002-ben és ne felejtsük el, EU-ban vagyunk, míg Fidesz alatt nem voltunk. (2004, 2005, 2006-ban is hajszállal volt csak jobb a GDP növekedés a legrosszabb Fidesz mutatónál, de a legjobb Fidesz mutató közelébe sem ért)...........3. kérdésnél megint csak el kell mondani, hogy az előző kettőhöz hasonlóan, itt is rengeteget jelentenek az EU tagsággal járó előnyök a Maszopnak, mégis több a csőd évente, mint a Fidesz alatt és TÖBB, mint 1 200 000 gazdasági szervezet volt 2001-ben. Tehát itt a 168 TÓRA kibaszott nagyot HAZUDIK.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.18. 11:02:51

@TD223: A GDP-ről egy szó sincs az írásban. A többi adatot meg esetleg valami hitelt érdemlő statisztikával is tudod bizonyítani? Mert az újság azt tette...

ethnografus 2009.03.18. 11:26:27

Nagyon jó szöveg. Hasznos.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2009.03.18. 11:29:24

Kedves Fedor!

Kösz, hogy felhívtad a cikkre a figyelmem, máskor is kitettem már most is kitettem a "tényfigyelőt". Saját cikket is nyugodtan trakcbackelj a fideszfigyelőn. Szép napot!

TD223 2009.03.18. 11:35:46

8818 milliárdos adóbevétel 2008-ban, várhatóan 5784 milliárdot csökkentenek 2008-ban. Google segítségével találtam. Vagyis több, mint minden 2. forintunk megy adósságtörlesztésre. Közeledik a minden egyes forintunk. Vagyis a ZORBÁN IGAZAZT mondott és a ZSIDÓ 168 TÓRA HAZUDOTT.

TD223 2009.03.18. 11:36:42

Bocsánat, 8818 milliárdos adóbevétel 2008-ban, várhatóan 5784 milliárdot törlesztenek 2008-ban. Google segítségével találtam. Vagyis több, mint minden 2. forintunk megy adósságtörlesztésre. Közeledik a minden egyes forintunk. Vagyis a ZORBÁN IGAZAZT mondott és a ZSIDÓ 168 TÓRA HAZUDOTT.

TD223 2009.03.18. 11:49:03

Inkább azzal foglalkozzatok, hogy a teljes magyar államadósság több, mint 80%-t az MSZMP és utódpártja vette fel.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.18. 11:54:13

@TD223:

1. Bocs, a GDP szóra kerestem rá, az nem szerepelt benne. Tehát növekedés. Orbán azt állítja, hogy az elmúlt hét évben "folyamatosan lassul" a növekedés. Mire azt mondja Bolgár, hogy ez így nem igaz, mert "2002-höz képest a növekedés 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is gyorsabb volt, és mellesleg a 2001-esnél is magasabb." Erre te: Hazudik, mert "2003, 2007, 2008, 2009-ben kisebb a gdp növekedés". Hol itt az ellentmondás? A két adatsor pont kiegészíti egymást, és nem cáfolja a cáfolatot...

2. Valóban, itt valami hiba csúszott az adatokba, a 2001-es adat nem tudom, hogy honnan jön (lehet, hogy arról az évről egy szűkített, csak a kis- és közepes vállalkozásokra vonatkozó adatot kapott, míg a 2008-as adat és a te 2001-es adatod az összes vállalkozásra vonatkozik). De azért megjegyezném, hogy az alapállításon, vagyis hogy több vállalkozás van jelenleg, mint 2001-ben, ez nem változtat, hisz az 1 654 299 jóval nagyobb, mint az 1 207 831. És honnan veszed, hogy több a csőd? Ilyen sor nincs a táblázatban, hacsak a "Megszűnő gazdálkodási forma" sort ide nem számítjuk (bár nem tudom, tényleg ezt jelenti-e), ami 2001-ben 2 897, 2008-ban meg 275...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.18. 12:14:24

@TD223: Ja, és jobb lett volna, ha nem a doksit linkeled be, hanem a doksiban szerepelő forrást, ha már az online:

portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl3_02_01ic.html

De ez csak technikai észrevétel...

A zsidózást meg kéretik mellőzni.

Win Elen 2009.03.19. 09:28:40

Hogy Orban allitasai elferditik a valosagot, sokszor a hazugsag tenyet teszik megalapozotta, nem meglepo senki szamara. Jol illeszkedett ez a beszede is a hattal megyunk elore es az emberek erzelmeinek befolyasolasara apelalo politikajara, csak ugy mint ahogyan az jatszopartnerenel megfigyelheto, a hatra tekintest leszamitva. Ertheto modon hiszen ott elsosorban sajat magukat vennek eszre Gyurcsanyek. Tulajdonkeppen Orbanek is, csak epp ok ezt figyelmen kivul haggyak.

Igazabol nem vitatkoznek Bolgar ar allitasaival, felhozott statisztikaival, mert kozel van az igazsaghoz. Bar en megemlitettem volna a beveteleket is ha mar az adosagokrol beszelunk. A buncselekmenyek ismert es felderitett aranyat stb. De ez sem valtoztat a tenyen hogy a beszed ugyanugy nem tette ezt meg, csak az alap elkepzelest alatamaszto statisztikakat eloveve probalta amulatba ejteni a hallgatosagat.

De en is az elso kommenttel ertek egyet, hogy Bolgar ur nem latja a fatol az erdot, vagy latja de nem akarja elmondani. Kvazi azt csinalja mint Orban, egy olyan irassal, ami eleg szemelyeskedo, es ezaltal elfogultsagot mutat. En az ilyen ujsagirast nem szeretem. Olyan ez nekem mint a "becsuletes igaz magyar embert bantalmazott a budos kancigany" mondatok, amik nedvesek az erzelmektol, amik nagyban rontjak a targyilagos szaraz tenyeken alapulo hozzaallas lehetoseget. Ettol persze meg all a megallapitas, hogy Orban hazudott.

Ugyanakkor ma magyarorszagon a hangulat egyre rosszabb, a gazdasagi valsag, es annak kovetkezmenyei naprol-napra mind tobb negtiv hireket szulnek. Az emberek pedig ezekert elsosorban a kormanyt hibaztatjak, meg akkor is ha valojaban Ok maguk annyival, vagy egyaltalan nem elnek rosszul. Csak felnek, hogy mi lesz holnap, holnaputan. Az amugy is torott labakon rogyadozo letbiztonsag, meg szelesebb retegeket sodor a kilatastalansag fele, egyreszt megalapozottan, masreszt velelmezetten. Orban pedig pont ezt kihasznalva szokasahoz hiven a tenyeket elferditve probal megkomolyabb politikai elonyre szert tenni, partja helyzetet meg stabilabba tenni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.19. 10:16:23

@Win Elen: Ha csak ilyen részkérdésekkel foglalkozna a 168 óra, és csak ilyen részkérdésekkel foglalkoznék én, akkor igazad lenne. De kompletten kell nézni az újságot is, a blogomat is. Márpedig így nézve már nem csak a fáról van szó, hanem az egész erdőről is (aminek ez a bejegyzés valóban csak az egyik fájával foglalkozik, mint ahogy a többi meg más fákkal).

Win Elen 2009.03.19. 11:29:59

Szerintem en pont hogy nem reszkerdeseket emlitettem, de ettol fuggetlen egyetertek veled. Illetve azt tamasztottam ala, hogy az erdot a fakon keresztul lathatjuk meg.

Vidéki 2009.03.19. 21:50:25

@Win Elen: Mindannyian jobban járnánk azzal, ha a szerző (és a 168 óra) ahelyett, hogy teljes erőbedobással és elvakult szenvedéllyel az ellenzék ellenzékének szerepét játszva szélmalomharcra pazarolja erejét és tehetségét, hasonló lényegi problémákkal foglalkozna, amit első hozzászólásomban felvetettem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.20. 08:29:43

@Vidéki: Foglalkozik azzal IS. a 168 óra egy baloldali liberális érzelmű lap, felvállaltan. De ez nem jelenti azt, hogy Gyurcsány seggébe bújva készítik az újságot. Jobboldalon ez nem igazán szokás, tudom, de itt kritizálják, ha rászolgált, a saját oldal politikusait is. Ez a cikksorozat csak egy kis része a lapnak, és csak egy kis része a blogomnak is...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0