Ezzel szemben a tény az... XIII.
2009. április 28. írta: Fedor

Ezzel szemben a tény az... XIII.

Mivel kifejezetten igény van rá :-), nem maradok el a folytatással, jöjjön az eheti leleplező adag.

Azt állítja Fricz Tamás, a politológusból kinőtt tüntetésszervező: Bajnai Gordon lett a kormányfő, „annak ellenére, hogy a választópolgárok szinte kétharmada, a köztársasági elnök, a pénzügyi körök, baloldali közéleti szereplők, az egyházak, külföldi értékelők és az ellenzék egyöntetűen az előrehozott választásokban látták az egyetlen helyes megoldást”.

Ezzel szemben a tény az, hogy egyöntetűségről szó sincs, sőt. Kezdjük ott, hogy a választópolgárok szinte kétharmada mindeddig nem akart előrehozott választást. Még a Medián legfrissebb és a szocialisták szempontjából legsúlyosabb felmérése szerint is csak 54 százalék akart volna, ami messze van a szinte kétharmadtól. A köztársasági elnök, aki nem rejtette véka alá, hogy valóban előrehozott választásokat szeretne, ugyancsak nem állította, hogy az az egyetlen helyes megoldás, csupán azt, hogy ennek nyomán állhatna föl stabil, széles körű felhatalmazással bíró kormány, és ezt tartaná a „szerencsésebb” megoldásnak. Majd hozzátette: „Ez a kormány, ez a miniszterelnök tökéletesen alkotmányos, törvényes.” Hogy a pénzügyi köröket lehet-e egy kalap alá venni, az több mint kétséges, a külföldi értékelők ugyebár értékelnek, és nem választásokat sürgetnek, baloldali közéleti szereplők között pedig legföljebb elvétve találni olyat, aki előrehozott választást sürgetne. Úgyhogy marad az ellenzék, a nagy egyházak lelki és prédikációs támogatásával. Ennyi volna az egyöntetűen. Ez sem kevés, de úgy látszik, nem elég. És többöntetű.

No és persze a külföld se teljesen egyöntetű, hisz az Európai Bizottság is támogatja az új magyar kormány által bejelentett válságkezelő intézkedéseket és reformprogramot. Viszont ami a legfontosabb: egy parlamenti demokráciában a parlament dönt két választás között, márpedig ott a többség támogatja Bajnait. Nem tudom mit szóltak volna, ha akkor, amikor a FIDESZ állt kormánypártként tizenvalahány százalékon (volt ilyen), vagy amikor a kisgazdapárt felszalámizása után gyakorlatilag kisebbségi kormányt működtettek, azzal jött volna bárki is, hogy a többség nem támogat titeket, tehát illegitimek vagytok, előrehozott választást ízibe. Lett volna orrfelhúzás, azt hiszem...

Azt állítja Orbán Viktor, hogy minimum nyolc százalék lesz a magyar gazdaság visszaesése, igaz, egykori pénzügyminisztere, Járai Zsigmond már 10-12-t is el tud képzelni.

A Fidesz elnöke európai választási kampánybeszédében azt mondta: „A mostani miniszterelnök öt, öt és fél százalékos gazdasági visszaesésről beszél. Hát hol él ez az ember? Most, amikor a német gazdaságban arról beszélnek, hogy hét és fél százalékos lesz a visszaesés. Hogy képzeli? A minimum nyolc százalék lesz.”

Ezzel szemben a tény az, hogy bár ebben a példátlan világválságban minden lehetséges, a német gazdaságban nem beszélnek hét és fél százalékos GDP-csökkenésről.

A Merkel-kormány például még mindig kitart a két és fél százalékos becslésnél, márpedig Merkelék Berlinben élnek. Igaz, a Nemzetközi Valutaalap már ötre rontotta a várható német adatot, és akadt egy olyan német bank is, amely megkockáztatta a hat-hét százalékos zuhanást. Ez volt a maximum.

De persze nem baj, ha Orbán Viktor rátesz egy lapáttal a német bajokra. Ki fogják bírni. Csak azt nem értem, hogy miért teremt ok-okozati összefüggést a szerinte hét és fél százalékos német és az ugyancsak szerinte nyolcszázalékos magyar fogyás között? Nem arról volt eddig szó a Fidesznél, hogy a válságnak a magyar kormány az oka? Előbb Gyurcsány, és most a 110 százalékos Gyurcsánynak nevezett Bajnai?

Még a végén azt fogják hinni a magyar emberek, hogy hiába választanák miniszterelnöknek Orbánt, az ő magyar gazdasági csodája is Németországtól függene? Hát hol élünk? Csak nem a való európai világban?

Így jár az, ha valaki mindig a szerint váltogatja a mondandóját, hogy kihez beszél. Néha önellentmondásba keveredik.

Azt állítja Matolcsy György, a Fidesz-kormány volt gazdasági minisztere, hogy „az egészségügyi rendszer Finnországban 90 százalék fölötti hatékonysággal működik, a magyar legfeljebb 60 százalékkal. Jókora tartalék van tehát ebben.”

Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen számítás nincs, vagy ha netán valahol mégis föllelhető, akkor enyhén szólva csalóka.

Az egészségügyi rendszer hatékonyságát nem lehet úgy mérni, mint mondjuk az acéltermelését. Ilyen számot közölni nonszensz, azt pedig számok nélkül is tudjuk, hogy az észak-európai országok mindenben hatékonyabban teljesítenek, mint mi.

Mindazonáltal egy évente készített európai összehasonlító index szerint a magyar egészségügyi ellátás legutóbb a sorban a 14. volt (megelőztük Csehországot és Szlovéniát is), Finnország pedig nem az első, hanem csupán a kilencedik.
Egy tanulmányban mellesleg azt olvastam, hogy a nem életmentő sebészeti beavatkozásokra a finneknél átlagban több mint 200 napot kell várni, míg Dániában csak 90-et, és az úgynevezett „hatékonyságuk” attól jó, hogy a finn egészségügyi dolgozók viszonylag rosszul (!) vannak megfizetve.
Szóval az értelmezhetetlen mutatók határozott bedobása a köztudatba nem más, mint csalás és ámítás. Egyébként meg mintha éppen a Fidesz akadályozta volna meg népszavazásával azt, hogy a Gyurcsány-kormány javítani próbáljon az egészségügy hatékonyságán. Magyarán, hogy kevesebből többet próbáljon kihozni.
Lehet, hogy a Fidesz propagandahatékonysága – az általános amnéziára építve – még a finnekénél is jobb?

A csúsztatás iskolapéldája, egyenértékű azzal, amikor folyamatosan azzal ijesztgettek mindenkit, hogy olyan lesz nálunk is az egészségbiztosítás, mint az USA-ban, miközben szó sem volt róla, hogy azt a modellt vegyük át.

Azt állítja Demeter Ervin fideszes képviselő, hogy szakmai alkalmatlanság miatt sem volna szabad Ficsor Ádámot kinevezni a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszterré, bemutatkozásakor ugyanis a jelölt azt mondta a parlament illetékes bizottságában, hogy három célja van: a szolgálatok törvényes működésének betartása, az emberi jogok tiszteletben tartása, valamint a gazdasági védelmi funkciók erősítése. Holott a nemzetbiztonsági szolgálatok nap mint nap az alapvető emberi jogokat sértik meg, igaz, csak olyan esetekben, amikor nagyobb bajt akarnak elhárítani, és nem politikai célra használják fel őket – érvelt Demeter.

Ezzel szemben a tény az, hogy polgári demokráciákban a titkosszolgálatok ugyanúgy kötelesek tiszteletben tartani a törvényeket és az emberi jogokat, mint mások, és ahhoz, hogy valamilyen szabályt áthágjanak, törvényes felhatalmazást kell – kötelező! – kérniük. Ettől lesz törvényes a különben törvénytelen. Hogy ezt Demeter képviselő nem tudja, azt nem hiszem. Hogy az Orbán-kormány egykori titkosszolgálati minisztere ne tudná, azt még kevésbé. Hogy mindezen ismeretek birtokában miért mondja mégis azt, hogy szakmailag alkalmatlan, aki a törvényeket és az emberi jogokat tiszteletben akarja tartatni, arról csak rossz sejtéseim vannak.

Ennyit a FIDESZ demokrácia-felfogásáról. De legalább előrevetíti, hogy mire is számíthatunk, ha megnyerik a választást, pláne ha kétharmaddal. És még Gyurcsány alatt emlegettek lopakodó diktatúrát...

Azt állítja Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a Bajnai-kormány intézkedéseiről, hogy megszorításból még soha nem lett gazdasági növekedés. A tévé A szólás szabadsága című műsorában így nyilatkozott: „Ugyanazt csinálják, mint korábban: azt mondják, hogy Magyarországot csak akkor lehet gazdasági növekedési pályára állítani, ha előtte jól megszorítunk. Na, most kiderült számtalan alkalommal, hogy ez így nem működik... Ebből növekedés még soha nem lett.”

Ezzel szemben a tény az, hogy de bizony lett. Elég talán a Bokros fedőnevű csomagra gondolni, amelyből a megszorítások után folyamatosan gyorsuló növekedés alakult ki, és az egészen 2000 közepéig kitartott. Onnantól aztán csökkent a növekedés üteme, annak ellenére, hogy az Orbán-kormány bőkezűen osztogatni kezdte a költségvetési pénzt a hazai kereslet növelésére, és még olyan, máig áhítattal emlegetett magyar csodafegyvert is bevetett, mint a Széchenyi terv. Hiába. Kár, hogy én is hiába ismételgetem: hiába.

Vargáért azért kár, mert amúgy tud ő értelmeseket is mondani, ha egy kicsit elfeledkezik magáról...

Jöv. hét. folyt. köv.

 

UPDATE

Az új olvasóknak: Nem kívánok más tollával ékeskedni, ez a sorozat NEM az én oknyomozásom eredménye, hanem egy újságíróé, és ez csak másodközlés, saját kommentekkel ellátva. Az újságíró és újságja nevét azért nem hangsúlyoztam ki, mert akkor rögtön az ő személyének a minősítgetése lenne a téma, és nem az, amit írt (és amit érdemben egy mocskolódó, vagy csak morgolódó kommentelő sem tudott megcáfolni). De nem titkoltam eddig sem (az újság neve pl. ott van a címkéknél). Ez az első olyan rész, amelynél elhagytam a konkrét linket, gondolván, hogy most már egyértelmű, hát erre pont ez kerül a sorozatból elsőként az Index címlapra :-)

Továbbá: A blognak egy kis része csak ez a sorozat, az életnek csak egy kis része a FIDESZ-es politikusok csúsztatásainak tömege. De része, így ezzel is foglalkozom, pont azért, mert bár a kormánypártok sem érdemelnek kíméletet (és nem is kapnak, tőlem sem, tessék csak a többi bejegyzést is megnézni), attól az még nem jelenti azt, hogy a másik oldal rögtön tökéletessé és érinthetetlenné válik, és minden szavukat szentírásnak kell venni. Ha valaki személyes sértésnek veszi, hogy az ellenzék hamis megnyilvánulásait sem hagyom szó nélkül, az őt minősíti.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr1001092056

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Esetleg az is lehet... 2009.04.29. 10:44:56

"Segíts Te is Seres Máriának"A Civil Mozgalom a Seres Mária által létrehozott új szervezet, amely egyre inkább kezd beletolatni a mai politikai elit homokozojába, küldte nekem az alábbi levelet nemrégiben. Egyelőre kommentár, és különösebb fejtegetés nélk…

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.04.29. 09:34:39

Jobboldali oknyomozó szerzőtárs wantedA 13-as szám tette -e, nem tudom, mindenesetre az Ezzel szemben a tény az... sorozat legújabb darabja kikerült az Index címlapra, így jó sok hozzámszólót generált. Mivel a többség nem tudta, miről is szól, honnan is s…

Trackback: Kifordított ország 2009.04.28. 20:27:43

Hátul kullogunk...Nem meglepő az Index mai cikke. Minden velünk csatlakozott uniós ország lepipál minket. Ezt tudtuk eddig is, de most a német statisztikai hivatal számokba öntötte a tényeket. A 2004-ben belépett országok átlagos GDP növekedése 22,5 száza…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mt 2009.04.28. 19:03:58

"Csak azt nem értem, hogy miért teremt ok-okozati összefüggést a szerinte hét és fél százalékos német és az ugyancsak szerinte nyolcszázalékos magyar fogyás között? "
Sajnos van összefüggés, mert a német gazdasághoz kötődünk leginkább:S ha nekik sz@rul megy, nekünk se lesz jó... hacsak nem találunk egy erősebb gazdasági partnert:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.28. 19:06:31

@Mt: Hát persze hogy van, nem érzed ki a a kérdés álnaivitásából az iróniát? Pedig a következő mondatok segítenek ebben :-)

kommenthez 2009.04.28. 20:36:40

Ez itten egy valami post-Gyurcsány blog vagy mi? Nagyon gáz. Sajnállak

kommenthez 2009.04.28. 20:38:20

Azt is írhattad volna, hogy minden szép és jó, ezzel szemben a tény az, hogy tartunk a csőd felé. November óta egyetlen döntés sem született.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2009.04.28. 20:58:38

Pedig ha valakinek, hát a Fidesznek tudnia kell, hogy a megszorítás okozhat gazdasági növekedést.
Minden Fideszes arra veri, hogy micsoda növekedés volt 0rán idejében, de hogy minek a hatására, az már fel sem merül bennük

Kivlov 2009.04.28. 21:00:37

Ennyit tudtok maszop-őrültek! Elkúráson kívül semmi mást nem tudtok csinálni, mint az ellenzékkel foglalkozni. A Zorbán így, meg a Fityesz úgy. Ezt nyomjátok évek óta, ahelyett, hogy érdemben kormányoztatok volna. Szánalmas bagázs. Csak az a probléma, hogy egy országot a süllyesztőbe húztatok ezzel. Remélem, megkapjátok "jutalmatokat" 2010-ben.

alfredo20 (törölt) 2009.04.28. 21:02:15

és ez az egész csúsztatásról szóló leleplező írás egy merő csúsztatás. Hiszen te is csak ellenőrizhetetlen dolgokat állítasz tényként.
Azt kétségbe vonni, hogy hány százalék akar előrehozott választást, eléggé fölösleges. Mindenki tudja, hogy arra lenne szükség, csak még egy évig helyezkedni kell és lenyúlni. Ilyen helyzetben minden kulturált országban -lásd Csehország- lemond a kormány és nem ügyeskedik kétségbeesetten.
És tök igaza van kommenthez -nek is, én vagyok a hülye, hogy ennyi energiát pazaroltam az efféle firkálásokra, mint amennyit. Az írásod valóban leginkább az mszp.hu-ra vagy a gyurcsanyi blogra való, jelentkezz oda önkéntesnek

loláb 2009.04.28. 21:16:36

@Fedor: Én nem álnaivitást érzek ki a posztodból, hanem szervillizmust.

kamasuka 2009.04.28. 21:25:16

Hihetetlen, hogy valaki képes egy újabb idióta ("A köcsög Fidesz azt mondja, de basszák meg, hazugság amit beszélnek!") blogot készíteni. Nincs elég?
Kapcsolat, gyurcsányblog, meg a többi szar.

Ilyen derekasan nem magyaráztál, amikor a főnökeid bejelentették, hogy minden szép és jó, nálunk nem lesz válság, az csak a patásorbán rémhírkeltése, erős a gazdaság, meg nagy a jólét, meg a többi faszság.

Ja, és a saját magatok által elqurt országban a válság elmélyülése állapotában is miről beszéltek?

Orbán, meg a rasszizmus a cigányok ellen, miközben eladósodunk, és Érden rendőröket próbálnak elütni-megkéselni egyesek ...

Szép!

kamasuka 2009.04.28. 21:26:01

@loláb:
Oh, a szerzőt nem is néztem. Így már minden érthető ...

okostojgli (törölt) 2009.04.28. 21:33:19

@alfredo20:
"Mindenki tudja, hogy arra lenne szükség"

Hülyegyerek, épp erről szól az írás, hogy ilyen tényeknek látszó baromarcú kijelentésekkel érvelnek Az Ember Aki Sohasem Hazudott meg a társai mint ez a "mindenki"

melos9 2009.04.28. 21:35:15

mintha az összes ún. jobboldali (fideszes, nemzeti érzelmű, mittudomén)személyes sértésnek venne minden Fideszt (Orbánt, Matolcsyt, Vargát akárkit) nem gyalázó, nem fikázó, még csak nem is bíráló mondatot, csak már azt is, ha elhangzik valami, ami a következetlenségekre, csúsztatásokra világít rá. Én teljesen értetlenül állok ez előtt a feltétlen elfogadás (nem seggnyalást mondtam) előtt, miközben mindenkit, akinek nem az a véleménye, mint az övék, seggnyalással vádolnak. Nem szövetség ez már, szerelem...

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.04.28. 21:35:20

@Fedor: csak az orbánosra reagálnék, mert az egy tiszta ügy, a többi bonyolultabb. Az orbánt néha lehet azzal vádolni, hogy mindenhol azt mondja, amit hallani akarnak, de most nem ez a helyzet. Egyrészt nem mond nagy hülyeséget. Gyorsan fellapoztam az Economist eheti számát, és a német gdp negyedéves visszaesésére 8,2%-ot ír. Az ipari termelés visszaesésére pedig 20,3%-ot (!). A kapcsolat pedig az a mindenhol emlegetett összefüggés, hogy Magyarország gazdasága (teljesítménye) nagyon függg a német gazdaságtól. A fidesz nem azt mondta, hogy a magyar gazdaság tragikus heéyzetéért _csak_ gyurcsány a hibás, hanem, hogy miattuk _enniyre_ rossz a helyzet.

okostojgli (törölt) 2009.04.28. 21:37:38

@kamasuka:
Az feltűnt neked, hogy 2006-ban rosszabbul éltünk mint előtte négy évig?
Ne gyere azzal a marhasággal, hogy ez a válság meglep, hisz válságban éltek már 2002 óta!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.28. 21:39:13

Azoknak, akik most először tévedtek ide (kikerült az Index címlapra, vagy mi van?): Attól, hogy valaki felhívja figyelmet a FIDESZ csúsztatásaira, még nem feltétlenül baloldali Gyurcsány báb. Az nem visszavágás, hogy dehát a másik oldal meg nem tesz semmit. Azt is szóvá tettem nem egyszer, minősítgetés előtt esetleg el kéne olvasni a többi bejegyzést is. Kellő kritikával viszonyulok minden oldalhoz, bár nem titok, hogy melyik áll tőlem a legtávolabb. Ha csak ennyire tellik, hogy biztos buzi maszopos vagyok, akkor azért kár volt billenytyűt ragadni.

Ja, és ez csak egy sorozat a blogon belül (tehát nem csak erről írok, sőt főleg nem erről), egy cikksorozat kommentárokkal ellátott másodközlése. A szürke részek nem az én mondataim, bár természetesen általában egyetértek velük, azért idézem.

okostojgli (törölt) 2009.04.28. 21:39:28

@kommenthez:
Gyurcsány eltűnt a balfenéken. Ez semmi?
Hol vannak az örömtüzek?

kamasuka 2009.04.28. 21:40:14

@melos9:
Bakker. Patásorbán jó ideje nem tényező, nem kormányoz, mégis jobban rettegnek tőle, mint az AIDStől. Egy blogról beszélünk, ami arról szól, mit hazudik az ellenzék és feketíti be a nagydicső kormányunk, mindezt mikor? Amikor 7 éve nem a Fidesz kormányoz. :D Ez a legfontosabb mi?

Amúgy ha már hazugságok:

index.hu/gazdasag/magyar/2009/04/28/a_kormany_tudott_a_mol-reszvenyek_orosz_felvasarlasarol/

alfredo20 (törölt) 2009.04.28. 21:40:47

@okostojgli: a megszólítás téged minősit. Azonban te az égvilágon semmilyen érvet nem hozol, csak a Heti Hetes falvédő szövegét nyomod.
És egyáltalán nem igaz amire hivatkozol, mert maga Bajnai mondta, hogy elképzelhető az előrehozott választás, van realitása. A józan ész alapján mindenképpen.

okostojgli (törölt) 2009.04.28. 21:44:02

@Krokodil: "A fidesz nem azt mondta, hogy a magyar gazdaság tragikus heéyzetéért _csak_ gyurcsány a hibás, hanem, hogy miattuk _enniyre_ rossz a helyzet."

Micsoda különbség!
Ülj Viktor mellé!

melos9 2009.04.28. 21:52:06

@kamasuka: Ki a bánat retteg? Miről beszélsz? Aki kimondja, hogy O (vagy bárki) csúsztat, az retteg? Ez is egy típusduma ez a Patásorbán meg hogy rettegnek. Én nem szeretem, de cumbejspíl az AIDS-től jobban félek...

okostojgli (törölt) 2009.04.28. 21:52:46

@alfredo20:
A megszólítás téged minősít, a Heti Hetest meg szeretem. Közöd? Sőt Bolgárt, Oroszt hallgatok, meg Fialát amint azzal a kétszínű Navracsiccsal beszélget aki képes azt a marhaságot ondani, hogy azért nem állnak elő a saját programjukkal mert nem ismerik a költségvetés pontos számait, mert mindig akad 5-10-20 Mrd forint a költségvetés bugyraiban amikor nagyon szükséges. Bassza meg, hát 20 milliárd forinttal akarják ezek kihúzni az országot a szarból? Na ne nézzen senki hülyének.
Az, hogy Bajnai az előre hozott választás ESHETŐSÉGÉRŐL beszél az NEM EGYENLŐ azzal, hogy MINDENKI előre hozott választást AKAR.

Érzed a bizsergető különbséget?
És kapaszkodj, baromira nem bánnám ha Viktor minél előbb beleülne a szarba, akkora szívás lenne neki is meg csatlósainak is, öröm lenne nézni. Nem akarnék előrehozott választást, de nem esnék kétségbe. Különbség.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.04.28. 22:00:10

@okostojgli: vicclesz? ez tényleg nagy különbség, konkrétan igazság, hazugság különbség. Az ugyanis, hogy csak azért szar a magyar gazdaság, mert gyurcsány, az nem igaz. Az azonban, hogy nálunk a világ más részeihez képest (mondjuk a környező orszégokhoz képest) is ennyire szar a helyzet, az gyurcsány.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.04.28. 22:07:32

A Fidesz is részese a 20 év kudarcainak, Orbánnak is el kellene tünnie.
Addig nem lesz béke a hazában!

borovi 2009.04.28. 22:11:41

Jó a post Fedor! Ne törődj a mocskolódókkal!

Kivlov 2009.04.28. 22:13:16

@borovi: nektek kéne 70-80%-os SZJA-t pengetnetek vagy valami egyéb cím alatt hasonló horrormértéket.

melos9 2009.04.28. 22:35:31

azért jól mulatok: a Fidesztől meg az Orbántól besztondultak úgy képzelik, hogy aki nem ezektől, az szükségképpen a Gyurcsánytól vagy a maszoptól van bekábulva. Olyan nekik nem létezik, hogy valaki tisztán lát, mert nem politikai narkós?

states 2009.04.28. 22:53:32

Szegény Fedor, a Fidesz így, Orbán úgy, csak ezzel nem lehet elleplezni azt a 7 évnyi totális csődtömeget, amit a baloldali kormányok összehoztak. És itt nem csak a gazdaságról van. Ez az ország egyszerűen nem működik. Leszámítva a korrupciót, az soha nem látott módon prosperál. Hely hiányában csak a rendőrség működésére érdemes utalni, ha ezt egyáltalán működésnek lehet nevezni. Egyetlenegy súlyos bűncselekményt sem derítenek fel, helyette akkora baromságokat nyilatkoznak, mint tegnap, miszerint skizofrén a legutóbbi tiszalöki gyilkosság elkövetője. De ne csodálkozzunk, hiszen Draskovics már minden poszton bizonyította alkalmatlanságát...

Wawel (törölt) 2009.04.28. 22:58:50

Isten ments előre hozott választásokat!
Végig akarom nézni, ahogy a saját mélyproli választóitok kalapáccsal verik szét a fejeteket! :)

Gabo1000 2009.04.28. 23:15:35

Gyurcsány Ferenc pedig azt állította, hogy nagy a jólét Ezzel szemben...
Meg azt is mondta, hogy szárnyal a gazdaság. Ezzel szemben...
Meg azt is, hogy nem tudtak a Mol ügyletekről. Ezzel szemben...
Aztán mondtak még náciveszélyt, 23 millió románt, meg vizitdíjat, meg adócsökkentést(hosszú távra-szerintük 5 év), folytathatnám.
A politikai nagyotmondás mindkét oldalon megvan, csak a mérték nem mindegy. illetve az hogy míg a Fideszétől nem kerültünk krízishelyzetbe, a szocikétől igen.
Nekem kicsit fura az a gazdasági miniszter aki éveken keresztül adóoptimalizált, hogy lehet most annak a problémamegoldó csapatnak a feje aki az olyanok ellen harcol mint amilyen ő is volt.
Kedves Fedor további jó kutatást.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2009.04.28. 23:34:46

Kedves Fedor, talán jól mutatja a kommentelők szintjét, hogy max azt fikázzák, hogy megint a Zorbánról ír valaki, és nem amellett érvelnek, hogy a fenti állítások miért igazak.

Ezek az emberek 7 éve mondják, hogy gazdasági válság van, ugyanannyi ideje, hogy kormányválság van, valamint azt is, hogy a kormány illegitim. Nem a helyzetet értékelik, érveik alapvetése, hogy Orbán legyen a mineln., mindent ebből vezetnek le. Először azért, mert az MSZP biztos csalt, aztán azért, mert osztogatott, aztán mert Megyót lemondatták, aztán mert Gyurcsány illegitim, aztán mert Gyurcsány hazudott, aztán, hogy ne legyen vizitdíj, aztán mert válság van, de most igazi, most meg azért, mert Bajnai illegitim, ráadásul meggyilkolt sok libatenyésztőt.

Még csak annyit, hogy mekkora röhej az az ország, ahol az újságírók munkáját bloggerek végzik el...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.04.28. 23:39:34

@Krokodil: nem látom a mély különbséget. Bár a Gyurcsány a hibás blog, hogy is mondjam, nem támasztja alá, amit mondasz.

Heyd Richard 2009.04.28. 23:46:23

Fedor, tetszik a stílusod, de a mondandóddal nem értek egyet. Lehet hogy segítene neked a következő hasonlat megérteni a Fidesz válsággal és okozóival kapcsolatos álláspontját. Senkinek sem jön jól egy komolyabb influenzajárvány (világválság), de belehalni csak az fog, akinek az immunrendszerét egy korábban szerzett vírus (Medgyessy-Gyurcsány kabinet gazdaságpolitikája) módszeresen felszámolta. Az immunhiányt "szerző" vírusra tudnék egy példát, és ismerve az említett politikai elit leginkább preferált "modern" családmodelljét - szinte megdöbbentő az egymásratalálás.

Gabo1000 2009.04.28. 23:49:16

@Agyalapi:
Talán azért a bloggerek, mert újságírókat meg lehet vásárolni...
Egyébként, ha szerinted az rendben van amit leírtál, és mondjuk a fejlettebb demokráciákban így végig lehet csinálni a dolgokat ahogy az MSZP tette, akkor mehetsz újságot írni.
Érdekes módon,amit mondott a Fidesz 2006 ban valahogy az bejött. Nem gondolod, hogy kicsit jobban ismerve a helyzetet látták hogy mi van valójában és hogy hova jut az ország? (elnök úr ugye nem akar igaztalan vádakkal nyerni?) Öszödöt meg hagyjuk...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.04.29. 00:10:42

Valaki azt állítja, hogy Fedor értékes, önálló gondolatokat oszt meg mai posztjában.

Ezzel szemben a tény az, hogy a szürke mezőben szereplő gondolatok betűhív átvételek a 168 óra honlapjáról. Annak az újságnak a színvonaláról pedig megoszlanak a vélemények, de az elkötelezettségét illetően nem nagyon van mit megkérdőjelezni.

Fedor ennél többre képes! Ne hagyjuk, barátaim! Inkább gyerünk, tegyük a dolgunkat! ;-)

exlex 2009.04.29. 00:24:54

Ki a fasz ez a fedor. fosfej

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.04.29. 00:32:33

calam: egy magánbeszélgetésem érvelését másolom ide lustaságból: "én is azt mondom, hogy gyurcsány a hibás, és minden normális ember, csak az a kérdés, hogy miért. azért pl, hogy alszakadt a zoknim, azért nem. azért, hogy az államcsőd közelébe került az államházartás, azért igen. azért, hogy nincs Mo-on gazdasági növekedés, azért nem, de azért, hogy jó, ha nem lesz kétszámjegyű a recesszió, azért igen "

Zsola777 2009.04.29. 00:41:21

Vidám vagyok, mert jövőre rá kell majd döbbennem, hogy szarabbul élek, mint négy éve :)

tripanek (törölt) 2009.04.29. 01:05:03

Azért a lényegről ne feledkezzünk meg má.

- Esélyes a 10% zutty itthon? Igen.
- Ficsor egy vicc a székében? Igen.
- Vacak a magyar egészségügy, pláne az SZDSZ kontárkodása után? Igen.
- A választópolgárok 'szinte kétharmada' előrehozott választást szeretne? Igen.

MSZP, igen, igen...igen, igen.

Bambano 2009.04.29. 02:41:36

Amikor ilyeneket mondanak a fideszesek, hogy nem ismerik a számokar, ezért nincs programjuk, mindig megnézem a Magyar Köztársaság Országgyűlésének honlapján a bizottságok lapjait.
A költségvetési bizottság elnöke egy Varga Mihály nevű úr, a neve mögött a pártállását egy fidesz felirat jelzi.

És attól, hogy ezzel a hozzászólással kvázi lehazugoztam a fidesz frakcióvezetőjét, még nem lettem fletó fan.

A kedves fideszes vérfanok azt a lehetőséget szokták mindig elpuskázni, hogy a gyurcsány kormányba annyi módon lehetett volna belerúgni úgy, hogy az igaz és elfogadható legyen, hogy meg sem tudom számolni, de a vérfanok mindig ostobán szájtépnek, ahelyett, hogy normális kritikákat fogalmaznának meg. EZÉRT nem működik az ország, nem azért, mert pár gombot lenyúlt a kormány.

prometheus_X 2009.04.29. 02:59:25

Ennyi fanatikust. Már várom mikor mennek ki öngyilkosmerényleni Első Szent Orbán nevét hörögve :D

Semmi baj nem lenne a jobberekkel, ha nem az "akkor is szeretni foglak ha beledöglesz" elvét képviselnék megállás és ész nélkül :)

És ez véleményem kurvára nem pártállástól függ (nekem olyanom nincs ugyanis, ahhoz először egy értelemmel bíró demokratikus pártra lenne szükség), hanem teljesen egyszerű, tapasztalatok tömegén alapuló, realista következtetés.

*beint*

prometheus_X 2009.04.29. 03:13:33

Egyébként azért megjegyzem, hogy kerek legyen a kép, az meg egy bal/lib téveszme, hogy az ellenzéknek kell hogy legyen programja. Baromira nem. Az ellenzéki szerep azért van, hogy a kormányon legyen közvetlen képviseleti kontroll. Más kérdés, hogy az, amit a Fidesz csinál, nem kontroll, hanem a demokratikus intézmények kijátszása és ezáltal a demokrácia és a közmorál rombolása. A Fidesz ellenzéki csődjét mi sem mutatja jobban annál, mint hogy az MSZP túlnyomó részben gond nélkül juttathatta oda az országot, ahol tart. Demokráciában ugyanis olyan a kormány, amilyennek az ellenzék hagyja hogy legyen. Így a Fidesz hiába fikázza az elmúlt 7 évet, mert ezzel sajnos áttételesen azt is állítja, hogy képtelenek voltak megfelelni az ellenzéki szerepnek.

Szarügy.

states 2009.04.29. 04:40:25

@prometheus_X:
Abban igazad, hogy az ellenzék kormányt ellenőrző szerepe nálunk marginális, de erről nem a Fidesz tehet. Az ellenzéknek ugyanis csak annyi jogosítványa van, hogy nyilvánosságra hozza a kormányzati visszaéléseket a sajtón keresztül. A bejáratott demokráciákban ez bőven elég, ott ilyenkor beindulnak az automatizmusok, és ha a kormány nem akar bukni, kiigazít, visszavon, módosít. Nálunk viszont a kormány szemrebbenés nélkül folytathatja a visszaéléseit, mert a média jórészét, főleg a közszolgálatit, de a nagy kereskedelmi csatornákat is a befolyása alatt tatja, így többnyire elmarad a közvélemény nyomása, régi hagyománya van ennek nálunk. Jó példa erre például Ficsor kinevezése annak ellenére, hogy még az illetékes bizottság sem támogatta. Hiába tiltakozott az ellenzék, az ellenzéki sajtó. A kutya ugat, a karaván halad. Ez a mindenkori balliberális kormányzati attitüd...

states 2009.04.29. 04:57:55

És ugyanezek a reflexek működnek a gazdasági visszaélések, a korrupciós ügyek kapcsán is. Nincs nap, hogy az ellenzéki média ne derítene fényt valamilyen kormányközeli közpénz osztogatásra a családi, rokoni, haveri körök számára, úgyszólván egyetlen eset sincs, ami következményekkel járna. Sőt, még az a politikai abszurd is megtörténhet, mint a dombóvári szoci polgármester esetében, hogy a vesztegetési kísérletéről készült videófelvételt nyilvánosságra hozza a Hír-tévé, rendőrségi eljárás indul ellene, és nem hajlandó lemondani. Ilyen a világon nincs...

states 2009.04.29. 05:16:05

A dombóvári szoci polgármester ügyéről egyébként az ugrik be az embernek, hogy a cseh kormány abba bukott bele, az egyik miniszter rá akart beszélni egy újságírót, hogy ne írjon valamilyen vele kapcsolatos visszaélésről, és erről videofelvétel készült. Nem csak gazdaságilag hagytak minket állva a szomszéd országok, hanem a politikai kultúrát illetően is...

GeorgeousGlory 2009.04.29. 05:23:46

@Kivlov:
Ennyit tudtok zsidesz-őrültek! Baszogatáson kívül semmi mást nem tudtok csinálni, mint a kormányzó foglalkozni. A gyurcsány így, meg az mszp úgy és MONNYON le. Ezt nyomjátok évek óta, ahelyett, hogy érdemben partnerek lennétek és segítenétek . Szánalmas bagázs. Csak az a probléma, hogy egy országot a süllyesztőbe húztatok ezzel. Remélem, megkapjátok "jutalmatokat" 2010-ben.

NA EZ HOGY TETSZIK OKOSTOJÁS?

states 2009.04.29. 06:00:56

@GeorgeousGlory: Olvasol te saját magadon kívül mást is? Csak a hétvégén buktatok el egy csepeli időközit, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Pécsett a legújabb felmérések szerint Páva 66:34 arányban vezet Szili!!! ellen. És akkor még Ferencváros szóba sem került. Nem gondolod, hogy az embereknek elegük van a 7 évnyi szoclib ámokfutásból, a kizárólag lopásból szakértésből?

netsrot6 2009.04.29. 06:41:19

Csak a hülye embereket lehet megtéveszteni ( ebből sok van Magyarországon), -a többiek látják hogy a FIDESZ hogyan LOPOTT CSALT hazudik,..Sokan ha egy FIDESZES megszólal már oda se figyelnek, vagy tudják hogy a hatalomért az anyjukat is megölnék, tehát igazéna FIDESZesek a hiteltelenk! Ha minél többen ezt észreveszik akkor 2010 ben Orbán megint mehet ápoltatni magát Ausztriába, mert Narancsos Buktát fognak zabálni . .....Akármit mond a közvélemény kutató!!!!!meg a " seggnyaló" Századvég:)

slovnaft 2009.04.29. 07:19:58

Ez egy jól fizetett propaganda-blog, semmi kétség.Ennyi marhaságot összehordani...Ezt már ismerjük: kiragadott beszédrészletek és kiragadott közvéleménykutatási adatok ötletszerű összevetése.Csak az anyaszervezetben jobban csinálják, mert lassan mondják, hogy mindenki megértse...No ezzel nem lesz több szavazat sem most júniusban, sem az őszi előre hozott mérkőzésen.Bukta.

states 2009.04.29. 08:02:33

@netsrot6:
Ja, a Századvég szavazott a hétvégén Csepelen, mi?

Win Elen 2009.04.29. 08:13:00

@slovnaft: Az. Jol latod. Irj be egy 5-ost magadnak.

@netsrot6: Az elso mondatod trivialitasa ellenere is egy fontos dologra hivja fel a figyelmet. Megvezetni - tegyuk hozza ilyen konnyen - csak a buta (tajekozatlan,olvasatlan stb.) embert lehet. Es lassuk be ilyenbol sokkal tobb van. Mondjuk olyan 75-80 szazalek, ha a dezinformaltakat is oda vesszuk. Namost a magyar politika elsodleges feleadatnak tratja hogy szavazatokat szerezzen, nyilvan a legtobbet a tobbseghez szolva, az o szintjukon tudja. Ezert aztan a politikai parbeszedek gyakorta nelkulozik az esszeruseget, a tisztesseget. Ez mar olyan regota zajlik, hogy tendenciozussa is valt. Az emberek is elvarjak mostanara. Az ujkori magyar politika nyugati demokraciakhoz hasonlitasi vagya vegulis, (intenzitasa alapjan) ebben a sajatsagos formaban talalt magara. Ez nem vezet persze sehova. Ezt tudjuk paran. Dehat mi nem szavazunk ennek fentartasara, es ugyis kisebbsegben vagyunk.

Aki barmelyik nagy, es volt kormanypart mellett kepes kardoskodni az a tobbsegbe tartozik.

Dr.Bio74 2009.04.29. 08:26:39

Az MSZP beszopatta magát, és főleg minket. Tény. Az idiótizmus is tény amivel kényszerpályára tudott állni, mert félszemmel mindig a másik idiótákat sasolta.
De az írásnak igenis van értelme, de jobb lett volna ha egy csokorba benne vannak az MSZP baromságai is. Sőt ha nap, mint nap jelenik meg ilyen írás, emlékeztetve mindenkit, főleg az lázas seggnyalókat mindkét oldalról.

Krokodil, könnyen lehet igaz lesz a német gazdaság 8-9 százalékos visszaesése, de amit te írtál (ahogy írtad) negyedéves adat, ami a becslésbe beépített egész éves várakozásokat nem feltétlenül képezi le.

De a legjobban Alfredo20 kommentje teszik:
" és ez az egész csúsztatásról szóló leleplező írás egy merő csúsztatás. Hiszen te is csak ellenőrizhetetlen dolgokat állítasz tényként."
de, miért is, mert:
"Azt kétségbe vonni, hogy hány százalék akar előrehozott választást, eléggé fölösleges. Mindenki tudja, hogy arra lenne szükség,"

Zotya85 2009.04.29. 08:27:01

Már egy jó ideje azon gondolkodom, h x helyet milyen egyértelmű célzást rajzoljak MINDEGYIK párt "logója" mellé az elkövetkezendő szavazásokon...egyelőre 9 lehetséges "vélemény-nyilvánítási formula" van versenyben, akasztófától a férfi nemi szervig.....MINDEGYIK mellé/fölé irányzattól függetlenül. Szavazatom lehet h elveszik/érvénytelen lesz, de a véleményemet homlokegyenest tükrözi

states 2009.04.29. 08:33:32

Azért jó, hogy vannak még ilyen posztok, amelyek direktbe nyomják a fizetett maszopos kampányt. Csúsztatások, hazugságok, csakhogy ezekről fogalmakról, kedves fedor, az embereknek ma már még Csepelen is az MSZP ugrik be. Lásd, a hétvégi időközit...

szonár 2009.04.29. 08:33:58

Korábban az ilyen cikkeket benyomták különböző fórumokba, topikokat nyitottak róla, stb.
Már nem teszik... Miért nem?
Mert percek alatt ízekre szedték a fórumozók... :)))

Ezeknek a 168 órás cikkeknek a lényege, hogy eleve csúsztatnak, olyasmit adnak a fideszes politikusok szájába, amit nem, vagy nem úgy mondtak, ahogy az újság állítja. Aztán persze könnyedén cáfolják az el sem hangzott állításokat... :)))
Ez persze meglehetősen szánalmas trükk...

Egyébként, elég szinvonaltalan dolog egy blogot úgy írni, hogy egyszerűen csak beollózok egy cikket, és ellátom a saját fikakommentjeimmel... :)
Szerintem egy blognak inkább az író saját agyszüleményeit kellene tükröznie.
Dehát, izlések és pofonok...

Dr.Bio74 2009.04.29. 08:34:40

@Zotya85:

Hogy lehetsz ilyen, hiszen demokrácia van, és a saját sorsod alakíthatod, és igenis választanod kell, mert különben hagyod, hogy mások döntsenek a sorsodról....

Ha már férfi nemi szerv, akkor javasolnám a lekonyult állapotot.

Zotya85 2009.04.29. 08:43:52

Bio74, Demokrácia van, választanom kell...de kit válasszak, ha egyszer nincs megfelelő...? a sok rossz közül a legkevésbé rosszat? Ezek ám a nagyszerű lehetőségek...demokrácia van(egyelőre), tehát demokratikusan véleményt formálok. Majd ha lesz olyan ember, párt, tömörülés, aki mondjuk az elmúlt 20 évben érdemi munkát végzett, vagy az elmúlt 20 év "érdemi" munkáiban nem volt része(értsd tök új a palettán, és nem valaminek, valakiknek a sokad rangú reinkarnációja), na akkor megyek érdemben is...demokrácia van, én döntöm el h mit teszek a kis cédulákkal. Jó pár szavazáson voltam, szavaztam becsülettel...döntöttem/dönthettem a saját sorsomról, jövőmről? NEm :) hát nagyjából ennyi

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.29. 08:46:50

@szonár: Nyitott az út előtted, mutass rá, hogy melyik mondatot nem mondta az illető, hol csúsztat az újság.

Az utolsó bekezdésedre válaszként meg lásd a poszt frissítését. Továbbá ajánlom a sorozat első darabjának felvezetését:

fedor.blog.hu/2009/04/28/ezzel_szemben_a_teny_az

Zotya85 2009.04.29. 08:47:19

Amúgy szerintem pont az tükrözné leginkább az emberek álláspontját ha az egész szavazási mizéria eredménytelen lenne az alacsony részvételi arány miatt. Nem feltétlenül jelentene ez érdektelenséget, sőt, szerintem pont ez tükrözné azt, amit az emberek gondolnak...de ez csak az én véleményem

dömper 2009.04.29. 08:48:27

Szerintem meg valaki csináljon már egy értelmetlen blogokat lepelező blogot.
Ennek sincs az égvilágon semmi értelme.
Te vagy nagyon naív vagy, vagy nagyon elvakult.
Szerinted miről szól a politika ? Hát pont erről: ki így csúsztat, ki úgy, a lényeg, hogy valahogy meg kell nyerni a választókat. A politikát ilyen szőrszálhasogatóan bamba módon nem lehet mérni és nem lehet "leleplezni". Ha kicsit odafigyelsz, akkor könnyen rájössz, hogy az összes politikai megmondó ember kb ugyanezt csinálja.
A politikát a teljesítmények fényében kell mérni.
Na erről már lehetne vitatkozni.

egy újabb igazhitű balos blog, na ez kell még nekünk, nem elég mondjuk TWA ? az ő írásain legalább lehet röhögni, és még színvonalas is. Ezzel szemben ez a nagy leleplezéses álténykedéses balos húrpengetés elég gyengusz...

Dr.Bio74 2009.04.29. 08:55:09

@dömper:

Nekem nem. Mert nekem a politika nem a csúsztatásokról szólna, hanem az érdekek képviseléséről, az érdekek egyeztetéséről.
Igazhitű balos blog aláírom, de csak mert az egyik oldalt képviseli, nem baj mert van, aki a másikat. Az értelmesebbjének attól megy el az életkedve, hogy látja vannak akik szerint a csúsztatások rendben vannak, sőt, annál inkább rendben, minél jobban segítik a saját választott oldalát a hatalomhoz jutáshoz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.29. 09:05:13

@dömper: Miért gondolod, hogy azt, aki nem szereti a FIDESZT, csak igazhitű balos lehet? Hogy annak automatikusan tetszik az, amit a másik oldal művel? Miért gondolkozik mindenki ilyen egysíkúan? Soha nem szavaztam az MSZP-re, és más írásaimban kritizáltam őket is, meg az SZDSZ-t is, bár utóbbiak valaha közel álltak hozzám, lévén, hogy liberálisnak vallom magam, és ez ebből a blogból is kiderül szándékaim szerint (legalább az oldalsávot nézd meg jobban, ha már a többi bejegyzést nem olvasod át).

Senki nem állította, hogy a baloldalon mindenki szent, és igazmondó, sőt. Magam is szóvá szoktam tenni, de igazából azt vettem észre, hogy a jobboldal által annyit emlegetett baloldali médiatúlsúly esetében mintha mostanra egy kicsit átbillent volna a mérleg, ezért éreztem szükségét, hogy ennek a sorozatnak helyet adjak, hogy látni lehessen, bár a ballib oldal ritka rossz teljesítményt nyújt, azért a másik oldal eljövetelének se lehet annyira nagyon örülni. Ettől függetlenül már korábban felajánlottam, hogy bárki tud egy hasonló, konkrét adatokkal cáfoló sorozatot ellenkező előjellel, jelezze nekem, és én azt is elkezdem továbbközölni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.29. 09:05:58

@Bio74: Neked is írom: visszautasítom a balos címkét.

dömper 2009.04.29. 09:17:20

@Fedor: Változatlanul azt gondolom, hogy ennek a mondatcáfolási játéknak nincs sok értelme. ( na jó azért az igaz balosokban biztos erősíti a hitet, meg erőt ad, de ezen kívál nem sok értelmét látom )
Nem azért mert te most épp a Fideszt szidod, hanem mert, tényleg erről szól a politika. El lehet magunknak képzelni hogy de jó lenne ha mondjuk az igazmondásokról szólna, és el lehet játszani a gondolattal, de most rohadtul nem erről szól.

Nem jut eszedbe semmi csúsztatás a baloldalról ? ( na ez már önmagában is elég sokat mondó és elgondolkodtató ) csak témaköröket említek: rasszista kártya, a fidesznek nincs programja, nem lesz válság, nincs más út ( csak a gyurcsányi ), sok millió román munkavállaló, stb, stb... szerintem lehetne folytatni a végtelenségig. DE NE FOLYTASSUK , könyörgöm...

Teljesítményben kellene mérni, bár az meg erősen szubjektív.

victor vacendak 2009.04.29. 09:18:52

A jobb oldali kormányok idején ezzel szemben tündöklés volt, ugye? MDF = provatizáció, kárpótlási jegy-üzérkedés, FIDESZ = Széchenyi-terv (sógornak, komának). Ennyi. Ezzel a mérleggel inkább hallgatni kéne. 7 év vergődönk, de miért? Nem csak a megválasztott kormányok tehetetlensége miatt, hanem a dekonstruktív ellenzékünk miatt is, akkik mindössze annyit tudnak, hogy monnyon le, meg mindenki hozzon magával még egy molotov-koktélt...

szonár 2009.04.29. 09:19:34

@Fedor: Kérésed számomra parancs.

A Fritzre vonatkozó rész úgy, ahogy van, mellébeszélés... :)
Lényegében azon vitatkoztok, hogy "szinte" kétharmad-e az 54%...
Hogy a köztársasági elnök előrehozottat akar-e, ha azt mondja, hogy előrehozottat akar, de aztán kinevezi a minisztereket;
Hogy az Európai Bizottság "áldása" a Bajnai-programra azt jelenti-e, hogy az EB nem akar előrehozott választásokat - elárulom, nem azt jelenti, ui. az EB ilyen kérdésekben nem foglal állást. Különben eléggé hazaáruló dolog, ha egy kormány egy külföldi szervezet támogatásával akarja elismertetni magát, de ezt most talán hagyjuk is...
Szóval, ez a rész, úgy, ahogy van, csúsztatás. Csúsztat a cikk, és Te is, kedves Fedor... :)

A második rész szintén önmagát teszi komolytalanná, amikor közli, hogy nincs is mutató, amelyik a hatékonyságot mérné, majd ezt megfejeli azzal, hogy ha lenne ilyen mutató, akkor az egyébként is komolytalan - majd bedob két mutatót is, amit ilyennek tart, végül közli, a hatékonyság javítása egyébként azon múlott, hogy leszavazták a 300 Ft-os vizitdíjat, meg a kórházi napidíjat.
Tehát, a második részben négy, egymásnak ellentmondó állítást találunk, most akkor melyik az igaz? :)
Az ehhez fűzött kommented teljesen irreleváns...

A harmadik rész megint szánalmas, a 168bóra kommentje köszönő viszonyban sincs azzal, amit Demeter mondott: Demeter éppen azt kifogásolja, hogy a szolgálatok nem úgy működnek, ahogyan kellene, erre a válasz, hogy az újság leírja, miként kell működniük a szolgálatoknak. Ez mellébeszélés.
A kemmented meg egyszerűen hülyeség: abból, hogy Demeter kifogásolja a szolgálatok szerinte jogszerűtlen működését, hogy sikerült arra következdtetned, hogy a szolgálatok a Fidesz idején jogszerűtlenül fognak működni? :DDD

Az utolsó bekezdés szimpla tévedés, vagy egyszerű hazugság a 168 óra részéről...
A növekedés nem Bokros Lajos intézkedéseit követően indult el Magyarországon, a tény az, hogy 1994-ben (tehát Bokros előtt) a magyar gazdaság 3%-kal növekedett. Bokros éveiben ez lecsökkent 1%-ra...

Ennyit erről.

Azt tanácsolom, ha már ilyen módon bloggolsz, akkor legközelebb a naív átvétel helyett kritikusabban közelítsd meg a cikket, amit átmásolsz...

Win Elen 2009.04.29. 09:25:05

@Fedor: csak az elejen felvetett miertekre valaszolva. Mert elkepzeli a vilagot, mint megtaosztalja. Csak kiemeli belole azokat az elemeket, amik alatamasztjak elkepzelesit es figyelmen kivul hagyja azokat, melyek cafoljak. Ez az amikor valakinek nincs kialakult vilagkpe, vagy siman buta. Az en hitem attol erosebb, hogy a te allitasod, hazug. Nem azert mert hazugsagot mondasz, hanem mert nem osztozol - feltetelezve - az en hitemben. Hogy az ember rajojjon miert tamad, vagy akar eltavolodni masoktol. Meirt altalanosit, mikor van ennek helye, es mikor nincs, komoly onertekelo munkat igenyel. Az nehez. Sokaig is tart. Sokaknak eletuk nem eleg ra, hogy ra jojjenek. De lassuk be, ezek a kulonbsegek adjak a tarsadalmunk belso energiajat is. Azert fejleszteni magunkat persze sosem baj. Sok ertelmes es turelmes, elfogulatlan ember sem ertene mindenben egyet, csak eppen ertlmesen is tudna vitazni. (a sorozatrol meg mar tobbszor leirtam a velemenyem, ha valakit erdekel olvasson vissza par posztot, talan meg az is kiderul neki, hogy az ironak vannak sajat gondolatai, persze O is az aktualpolitikara reagal a lektobbet, ma ez a meno :>)

Win Elen 2009.04.29. 09:27:03

megtaosztalja - megtapasztalja

2009.04.29. 09:48:11

@prometheus_X:
Egyébként azért megjegyzem, hogy kerek legyen a kép, az meg egy jobb/fidesz csúsztatás, hogy a fidesznek azért kellene programja legyen, mert ellenzék.
Nem, nem azért. Hanem azért mert folyamatosan azonnali előrehozottat követelt (még a kampányidőszak lerövidítése árán is). S aki ilyet követel, attól méltán elvárható volna, hogy legalább valami elképzelése legyen, nemdebár?

De meg nem is az a lényeg (itt sem arról volt szó), hogy bárki is programot követelne; hanem csupán arról, hogy az idézett személyek mondandóiban némi inkonzisztencia (önellentmondás) volt tapasztalható.

dany82 2009.04.29. 13:40:24

na ja, kezdjük az elején.

az Eu nem támogatja, hanem elfogadja a kormány intézkedéseit. Tudod: az mszp-szdsz kormány feladta az ország szuverenitását és ma már az államcsöd elkerülése érdekében országon kívüli szervezeteknek is el kell fogadnia egy-egy beterjesztést.

aztán: Orbán Viktor szerint 8%os lesz a visszaesés. és hét és fél a német. Nyilván ez nagyon messze áll az igazságtól:
nol.hu/gazdasag/dramai_gdp-prognozis_modositas_nemetorszagban

Nyilván.

Persze eszembe sem jutna neked bemásolni azt, hogy Járai Zsigmond mit mondott 2006 elején az éves hiány várható alakulásáról. Többszöröse volt a kormányénak. Na, szerinted kinek lett igaza? Tippelj. De nyugodtan kiterjesztheted mindenre, amiben Járai és az mszp nem értett egyet. Mutas nekem egyetlen esetet, ahol az idö az mszpt igazolta.

Az egészségügyben vannak méregdrága gépek, amiket nem használnak, pedig lennének betegek, akik vizsgálatára szükség lenne rájuk. Azért nem használják öket, mert a TVK miatt nem tudnak több vizsgálatot elvégezni. Ez talán az egész világon példa nélküli. A gépek kihasználtsága, ezáltal a befektetés hatékonysága így szerinted milyen? Mesélj.

Sajnálom, hogy nem sikerült megértened, miröl beszél Demeter Ervin. Ha nem lennél funkcionális analfabéta, akkor nem kellene ezzel foglalkozni.

Növekedés helyes gazdaságpolitika eredménye volt. Ajánlom figyelmedbe (hamár ennyire érdekelnek az adatok) az ország makromutatóit 1998-2002 között és azután. Aztán mesélj: miböl is lett növekedés?

Bögöy (törölt) 2009.04.29. 13:48:32

index.hu/gazdasag/blog/2009/04/29/hat_szazalekos_lesz_a_nemet_visszaeses/

A lenyeg, hogy Orban mar megint hazudik. Mert valojaban nem is het es fel, csak hat. Aztan ha meg a vegen megis het es fel lesz, akkor meg annal nagyobb hazug volt, mert tul durvat allitott, igy nem lehetett komolyan venni. Ha meg nyolc szazalek, akkor meg alulbecsulte. :)

Bögöy (törölt) 2009.04.29. 13:52:14

@dany82: Most nezem, te is itt vagy. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.29. 13:55:16

@dany82: Lehet, hogy én vagyok a funkcionális analfabéta, de neked nem jött le, hogy Orbánnál mi a probléma: elárulom, a konkrét számokon csámcsogás csak mellékvágány (bár az érdekes, hogy Orbán ezt hetekkel ezelőtt mondta, erre te hozol igazolásként egy mai cikket, ami még mindig jóval kisebb számról beszél, mint Orbán - tudod mekkora különbség az a 2%?).

És az egészségügy hogy jön ide? Elhiszem, hogy így van, de mi köze van a fentebb írtak közül bármihez is?

Orbánék 98-ban egy rendbe rakott gazdaságot vettek át, ők csak szinten tartották egy ideig (a végefele már azt se). De nem kell velem vitatkozni, én sehol se állítottam, hogy az elmúlt 7 év sikertörténet volt. Marhára unom már ismételgetni, hogy az egyik oldal kritikájának nem előfeltétele (legalábbis nálam) a másik oldal ájult tisztelete...

Bögöy (törölt) 2009.04.29. 13:55:48

@Fedor: "Orbánék 98-ban egy rendbe rakott gazdaságot vettek át, ők csak szinten tartották egy ideig"

Hahaha. Nezd meg az aht hianyt 1997-ben, es nezd meg 2001-ben, a Fidesz osztogatos valasztasi koltsegvetesi eveben... Vagy vond le a 2002-es adatbol az MSZP szaznapos programjat (kb. GDP 2-3%), es utana hasonlitsd ossze a 97-essel... (Arrol nem beszelek, hogy a valasztasok utan a Fidesz valszeg megszoritott volna kicsit, mert az csak egy feltetelezes.) Nos, az MSZP legszebb bekeevei (1996 volt az aht hiany tekinteteben legszebb evuk 2008-ig), neznek ki ugy, mint a Fidesz durva valasztasi osztogatasai. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.29. 14:19:48

Természetes, hogy kisebb volt, mert a rendberakás azt jelentette, hogy egy csökkenő tendenciájú pályán volt a hiány, amikor átvették. Nekik csak folytatni kellett azt, amit az elődeik elkezdtek (ez ment 2001-ig, bár kommunikációs szinten ezt nem ismerték be, sőt, agyagba döngölték a Bokrosékat).

Osztogatni inkább 2002-ben kezdtek, de akkor nagyon, a májusi átadás-átvételre a legtöbb minisztérium az éves költségvetése 90%-át is elköltötte. Hogy ezek után gazdasági szempontból hiba volt a 100 napos programot véghezvinni, abban teljesen egyetértünk. De azért csendesen megjegyezném, hogy a FIDESZ is megszavazta, hogy rá is süssön egy kicsit a megvásárolt népszerűség napja. Mielőtt belekötnél: ezzel nem azt állítom, hogy övéké a fő felelősség, csak rögzítem a tényeket.

Bögöy (törölt) 2009.04.29. 14:22:27

"egy csökkenő tendenciájú pályán volt a hiány, amikor átvették"

Nem volt, 96-ban feleannyi volt, mint 97-ben. De ha nem vagy hajlando utananezni az adatoknak, akkor az a te bajod, nem az enyem.

Bögöy (törölt) 2009.04.29. 14:24:37

"a májusi átadás-átvételre a legtöbb minisztérium az éves költségvetése 90%-át is elköltötte."

Ilyen meg 2006-ban sem volt, nemhogy 2002-ben. 2002-ben ha levonod a szaznapos programot, akkor a 97-esnel szignifikansan kedvezobb szamot kapsz.

Bögöy (törölt) 2009.04.29. 14:30:57

@Fedor:

97-98-ban mar csak azert sem volt csokkeno palyan, mert 98-ban meg rosszabb volt, mint 97-ben.

De most komolyan, mi az a "csokkeno palya"? Egyre nagyobb szamok, amig az MSZP van kormanyon, de valami misztikus modon a Fidesz alatt hatni kezd? Vagy mi?
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0