Szégyenkezem
2009. május 10. írta: Fedor

Szégyenkezem

Sokadszorra csodálkozom rá arra, hogy kívülről, független szemmel, mennyivel pontosabb látleletet lehet alkotni országunkról, és hogy ez a kép egyre negatívabb. És nem, nem csak a Gyurcsányék ténykedése miatt, sőt, egyre inkább nem amiatt. Egy demokratikusan megválasztott kormányfő, aki (még ha később is, mint ahogy egyesek szerették volna, de) magától lemondott minden hatalomról, és kvázi egyik napról a másikra úgy eltűnt, mintha itt se lett volna (bár mondjuk egykori elődjével szemben ő legalább bejár a parlamentbe gombot nyomogatni a leghátsó sorban), bármennyire is bénázott esetleg, nem igazán rontja hosszútávon az ország hírnevét, ilyen bármelyik demokráciában megeshet. De ha az terjed el, hogy ez egy olyan ország, ahol a szélsőjobb egyre akadálytalanabbul nyer teret, ahol lassan már életveszélyes dolog egyes kisebbségekhez tartozni, és hogy ez ellen nincs összefogás a demokratikus erők között, hát ez már komolyabb bélyeget nyom a homlokunkra, olyat, amivel akár ki is iratkozhatunk a demokratikus országok közül.

És ez szégyen. Így azt a cikket, ami rávett ennek a posztnak a megírására, kivételesen nem vesézem ki, nem idézgetek belőle kommentárok kíséretében, csak belinkelem.

Tessék elolvasni az egészet, és mélyedjen magába mindenki, hogy mégis hol ronthattuk el? A jó hírünk, ami a rendszerváltást követően kialakult rólunk nyugaton, és főleg Németországban, az hova lett?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr571113398

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.05.11. 09:47:20

Azt kéne már felfogni kedves barátaim...Úgy látszik nagyon belegyalogoltam a lelkébe néhány mélymagyarnak, bár ebbe az Index is besegített: olyan vérlázító mondattal reklámozta be az írásomat (Miattatok, szélsőjobbos gyökerek, miattatok), hogy nem csodálo…

Trackback: Sárdobáló 2009.05.10. 18:20:06

Hírünk a nagyvilágbanA hétfői Süddeutsche Zeitung-ban (Németország vezető baloldali napilapja) egész oldalas publicisztika jelent meg Magyarországról „Nem, nem, soha“ címmel. A cikk feletti fényképen egy szögesdrót kerítésen keresztül láthatju…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.05.10. 19:00:50

Annyira túlzó és demagóg ez a poszt mint a cikk amire hivatkozik.

tripanek (törölt) 2009.05.10. 19:00:51

Mielött nagyon elkeserednél, arra kérdezz rá h ki az a hülye aki ilyen ostobaságokkal eteti az erősen balos Die Zeit-et.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 19:08:37

@blas: @tripanek: Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg az ehhez hasonló cikkek az angolszász és a német sajtóban. Nem hinném, hogy mindegyik magyar megrendelésre készült volna. Sajnos tudomásul kell venni, hogy ilyen kép alakult ki rólunk a legutóbbi időkben. Az csak lényegtelen mellékkörülmény ebből a szempontból, hogy szerintem igazuk van, sőt, már korábban is felhívtam arra a figyelmet, hogy ez várható:

fedor.blog.hu/2008/12/19/a_szlovak_magyar_viszony_es_europa

Arkhimédész 2009.05.10. 19:12:45

Hol rontottuk el? Ez jó kérdés.
Lássunk pár magyarázatot hol is:

Pl. ott, hogy uralkodó válhatott az a gyakorlat, miszerint belső vitáinkat, belül megoldandó bajainkat a határokon túl kezdtük kiteregetni, s ezt az ebben résztvevők nem a bajok tisztázásának szándékával tették, hanem egyedül a saját belső ellenfeleik lejáratása érdekében.

Pl ott, hogy az egymást semmibevevő a hatalomhoz az ország érdekeinél sokkal jobban ragaszkodó (sajnos csak) két oldal ennélfogva Magyarországról folyamatosan a legsötétebb képet jeleníti meg a világ előtt.

Ebbe vastagon beletartozik ez a cikk is.

Elítélek minden gyilkosságot, a bosszút is, bár azt valahol mélyen kódolták az emberi lélekbe. De az olyan bosszú, mikor ártatlanokat lőnek hidegvérrel agyon, vagy vernek csoportosan halálra, az ugyanolyan gyilkosság, mint a többi, csak még súlyosabb.

A cikkben csak a szélsőjobboldalró van szó. Mint minden baj forrásáról. Pedig ez csak tünet. Hogy azt ne mondjam érthető érzékenységi reakció. Ami nem jöhetett volna létre, ha a társadalom néven nevezhette volna, és számíthatott volna az ország vezetésének, a rendőrségnek a támogatására. Azonban az ún. baloldali és liberális vezetés megtagadta az ország dolgozni kívánó és tudó lakossága nagy százalékának mindennapos gondjait.

A létező szélsőjobboldal egyik gyökere csak a történelem és Trianon. A másik nem olyan mély, de annál szerteágazóbb, az a jelenben és a közelmúltban gyökerezik. A ma kísértő Trianon nem tegnap volt, hanem
holnap lesz, 10, vagy 20 év múlva csak idő kérdése.

A magyar emberek, a szélsőjobb társadalmi megértést és talán támogatottságot élvező erősebb része ebből a (rém) jövőképből nőtt ki.

A magyar emberek, a Vidék úgy ahogy van magára van hagyva vagyonának, biztonságának, életének megóvásában. A Draskovics és Kuncze félék által irányított rendőrség nem tud mást, csak tömeget kergetni Budapest utcáin, és cigányok lakta utcákon járőrözni egy-egy hozzájuk köthető brutális bűntény után, legyenek abban elkövetők, avagy áldozatok. Ezt legalább megtanulták.

S közben mindenki a cigány emberek meggyilkolásáról beszél, és szó sem eshet arról a több tízsszer annyi magyar áldozatról, akiket a cigányok gyilkoltak meg, vertek agyon, aláztak meg, vagy félemlítenek meg napi szinten úri passzióból. Egyik sem helyes.

Én azt gondolom, ha a Draskovics által fémjelzett tudatosan öngyilkos rendőrpolitika helyett valódi rendőrség, a rendőrségbe vetett bizalom és társadalmi összefogás lett volna, a mai szélsőjobboldal nem létezne.
Nem léteznének a cigánygyilkosságok sem, és az örök zsidózás hangjai sem lennének úton útfélen hallhatóak.

Ennyit akartam mondani. Üdvözlettel: Arkh.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.05.10. 19:17:58

@Fedor: Egy külföldi lapnak,médiumnak ,hogy lehetne már teljesen igaza?Partvonal mellől.Nevetséges.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 19:20:10

@Arkhimédész: Sok igazság van abban, amit írsz, csak épp abban nem értünk egyet, hogy ezt a cikken is számon kéred, ugyanis ez, ha más szavakkal is, de majdnem mind benne van.

Másrészt meg az elmúlt 7 év max. ok lehet a szélsőjobb erősödésére, de nem mentség. Az meg, hogy nem tudunk ellenük összefogni, az meg teljesen menthetetlen. Csehországban is vannak problémák a cigányokkal, ők is szívnak a világválsággal, ők is szocialista ország voltak, mégis, ha a szélsőjobb ellen kell összefogni, abban az ottani társadalom összefog a baloldaltól az egyházig, és együtt mennek ellentünteni. Itthon meg kigúnyolják az ilyen próbálkozásokat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 19:20:54

@blas: Ne haragudj, de ez nagyon hülye és értelmetlen érv...

tripanek (törölt) 2009.05.10. 19:21:49

@Fedor: "Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg az ehhez hasonló cikkek az angolszász és a német sajtóban. Nem hinném, hogy mindegyik magyar megrendelésre készült volna. "

Szó sincs megrendelésről. Azonban.

Tudtommal többnyire helyi irodák hiányában az újságírók a nagykövetségekről, megszokott forrásokból vagy nekik küldött anyagokból dolgoznak. Ebben teszemazt Eörsi Matyi a hírek szerint erős, és hát az erősen gyaús, hogy a cigányok által elkövetett bűntények többsége nem kerül szóba.

Ahogy olvastam, volt is nagy siránkozás a baloldalon amikor a Nézőpont Intézet is elküldte az anyagait a külföldnak...rohadt pluralizmus, pfuj.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 19:26:05

Most látom, hogy az Index milyen ajánlószöveggel rakta ezt a posztot a címlapjára. Én ugyan nem szoktam ilyen erősen fogalmazni (ezeket az ajánlókat az indexesek alkotják, nem a blogírók), de tökönragadták a lényeget :-)

jozicsenko 2009.05.10. 19:27:44

az ilyen külföldi lejárató cikkek hazai megrendelésre készülnek

nem egyszer olyan bécsi tudosító ír a balkáni magyarországról, akinek köze nincs az itthoni helyzethez

fogalmuk sincs arról, hogy az mszp/szdsz igényeinek megfelelően itthon úgy szitják a hangulatot, hogy
1. cigány állítanak szembe magyarral,
2. segélyezettet adófizetővel
3. városit falusival
4. nyugdíjast fiatallal

mert " a jobbik a fidesz nyilasbandája"

hiába határolodott el a náciktol az elmult 15 évben a fidesz mindentől, ami szélsőjobb, lappangó balliberálisék mindig találnak valamit, amibe belemagyarázzák, hogy hááát emmiat náci itt 9 millió ember

lowfast: tessék idejönni, itt élni, dolgozni, adózni 60%-ot és utána meglehet nézni, hogy milyen kedve lesz az embernek: nagyon-nagyon rossz

jap, egy apróság: Jörg Haider Ausztriában 7 éve hatalomra jutott, a HVG szabályos boszorkányüldözést folytatott itthon, és a balliberális sajtó mindenhol a világban: hány törököt kötöttek fel Bécsben csak azért, mert nem liberálisék irányított anno a szomszédokat? egyet sem

csokolom: OV és a fidesz kb 3 millió ember szavazatát képviseli, s csak az elvakult balliberálisék hiszik, hogy itt még mindig 9 mllió nácifasiszta él...

digger 2009.05.10. 19:31:04

már bocs, de a szélsőjobb ellen azért nem tudsz összefogni, mert nincs. legalábbis abban az értelemben nincs, ahogy azt te és a hozzád hasonlók (megélhetési látszatliberálisok, baloldali megmondóemberek, reszkető farizeusok) azt láttatni, sejtetni szeretnék. Ezzel ellentétben van nagyonsok vidéki becsületes ember, akiknek kertjét, pajtáját kifosztják a segélyenélők, akiknek a szemébe hazudják hogy nem kell félni nem fog fájni, akikre rásütik hogy irredenták ha kiteszik a házukra a magyar lobogót, akiktől azt kérik 20 éve a haverjaid - és kérték 40 évig az ő elődjeik -, hogy még egy kicsit húzzák összébb a nadrágszíjat, és akkor jobb lesz. És tudod, ezek az emberek, ezt már nem nyelik be.
De hogy a Zeit meg mit írt, azt meg hol nem sz*rom én le? die zeit a magyar népszava, szóval nem nagyon kéne erőltetni.

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.05.10. 19:31:51

Jaaj, de utálom én ezt a szemléletet, hogy azért legyünk ilyenek vagy épp olyanok (most épp kötelezően vadliberálisok), mert a naagy külföld (most pl. a nyugat) mit szól és úristen mi lesz.

Ez lovallt bele történelmünk során megannyi balfaszságba.

Nincs reductio ad Hitlerum, tessék elfelejteni, többé nem ér az az érv, hogy a vitapartner szélsőjobbos/náci/fasiszta/mittoménmi, tessék diszkreditálni a közbeszédből. Ilyen nincs. Engem nem érdekelnek a jelzők, a Jobbik közbeszéde áll a legközelebb a valósághoz, ők valós problémákkal törődnek, és igen is, ha nem vesszük ezeket figyelembe, akkor 50 év múlva megnézheti magát ez az ország. A jelzőket meg tessék elegánsan leszarni.

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.05.10. 19:33:37

@Ferenc Testvér:
És pláne nem érdekelnek a jelzők egy olyan ember részéről, aki azért mert elvégzett egy szocilógia szakot meg van egy újságírói papírja, már feljogosítva érzi magát, hogy belepofázzon abba, hogy Magyarországon milyen politika folyjon. Külön felháborító, ha mindezt külföldről teszi, és fingja sincs arról, milyen vidéken élni cigányok között.

digger 2009.05.10. 19:36:17

ja, fedor, ezt olvasgasd inkább. Ferenc Testvérre reagálva...
sikator.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=12973

Judea · http://roleplay.blog.hu 2009.05.10. 19:40:43

Jellemző, megint bekaptátok a cumit. Nem minden riogató cikk jelenik meg rendelésre. A külföldi baloldali lapok maguktól is szoktak ilyet írni. Nekik is érdeke, hogy a félelmet terjesszék. A szélsőbal félelemmel operál a szélsőjobb gyűlölettel. A kérdés az, hogy mi hallgatunk-e ezekre?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 19:43:09

Van egy liberális minimum, amellyel a világ boldogabbik felén mindenki egyetért, akármilyen pártállású is egyébként. Franciaországban pár éve Le Pen az elnöki poszt közelébe került a baloldal széttagozódása miatt. A mainstream jobboldal (aminek elvileg itthon a FIDESZ-nek kéne megfelelnie), Chirac-kal az élen rögtön élesen elhatárolódott tőle, a baloldaliak meg elmentek az addgi legfőbb ellenfelükre, Chirac-ra szavazni, nehogy Le Pen nyerjen.

Itthon viszont a FIDESZ 1998 és 2002 között a színfalak mögött összedolgozott a Parlamentben a MIÉP-pel, 2006 óta számos önkormányzatban szövetségben van a Jobbikkal, a Magyar Gárda megalakulása egy rakás fideszes celeb közreműködésével történt, Orbán meg nácikat dicsőítő újságokat ajánlgatott, és egy polgári körben ült Vonával. Nem náci a FIDESZ, de taktikai okokból nem is határolódik el igazán...

TD223 2009.05.10. 19:43:41

Egyre kevésbé bánt, hogy sok tetű hazudozik rólunk ott külföldön. Nem mérvadó, mit gondol rólunk a külföldi cionizmus. A világ jelenlegi menetében 30 éven belül az egész világ "megnáczul" kb. és akkor majd nézhetnek a cionlibsik, hogy hű bazzeg, nem kellett volna hazudni meg rászistázni.. Azért jó lenne viszonozni kedvességüket és kiadni egy-két jelentést, cikket más országokról, melyek szerint fasizálódnak, ölik a kisebbségeket, sátánisták, komcsik, stb. Aztán megkérdezném őket, hogy tetszik nekik, amit hazudunk róluk... Biztos megöltek egy-két törököt No-ban az elmúlt pár évben. Mi más lehetne az indíték, mint rasszizmus... No meg az angolok. Nem adnak elíg segílyt a fekáknak meg cigóknak, így hát szegények nem tehetnek mást, mint megkéselik a fehér londoniakat. Csúnya rasszisták nem támogatják eléggé a kisebbségeket. Meg a kirekesztés is belejátszik a dologba, a késelő kirekesztettsége miatt lesz frusztrált.

buntus 2009.05.10. 19:45:53

Szégyenkezzél a cikked miatt, a DieZeitnek pedig indíts petíciót! Helyesebben tennéd....
Itt Ok - Okozati probléma van az egész cikkben. (Témában)
A németek egyébként is kussolhatnak , az NPDvel a parlamentben. ( im Landestag Sachsen)
Az NPD plakátjain "Ausländer raus -Turisten wilkommen" áll. Eurokonform erő, mi?
A "Die Zeitet" járatom, igencsak 168órás HVGs a jellege.
Tehát sorakozó! aki itthon e 2őt szereti, írhat ilyen szégyenkezős cikkeket.

rugesz 2009.05.10. 19:55:55

ez a kamu szelsojobb egy soha le nem ragott csont marad. aki picit is koveti az latja, h mirol van szo. nincs itt semmifele fasizmus, mindezt a szetfenyezett gyurcsanyhaverod gerjesztette meg az szdsz-es sleppje ahelyett, h a valos gondokkal foglalkozott volna... es ez a szegyen! na meg ez a poszt is ugy ahogy van.
par hozzad hasonlo felbolondrol van szo csupan, akik pont annyira biofasiszta szelsojobbosok mint amennyre te alliberalis antifasiszta vagy. szerencsedre jo sokaig el fogtok majd tudni jatszani egymassal mert a zsigerbol hulyek egyre nehezebben halnak ki...

digger 2009.05.10. 19:56:42

Te Fedor te miről beszélsz? azt akkor ne hagyd ki az amúgy csúsztatós felsorolásodból, hogy a neonáci német nemtudom milyen párt felvonulására a hősök terére a te haverjaid adtak engedélyt 2008-ban is, úgy hogy 1998-2002 között ők ki voltak tiltva az országból. bajla.blogter.hu/120321/neonaci_felvonulas
És a fidesz milyen önkorikban van karöltve a jobbikkal? he?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 19:57:25

Látom leginkább azok kommentelnek, akik megszólíttatva érzik magukat...

2009.05.10. 19:58:13

A szélsőjobboldali eszmék mindenhol kezdenek újjáéledni, valószínűleg ez nem lehet véletlen. Azon vagyok megdöbbenve, hogy vannak még, akik erre rácsodálkoznak...

A magyar társadalom annyira romba van döntve minden szempontból, leginkább mentálisan, hogy mostmár csak az nem látja a dolog szomorú végét aki nem akarja, vagy akinek érdeke, hogy ez az ország minden szempontból megszűnjön magyarországnak lenni. Fájdalmas itt élni, de mostmár nem az anyagiak, meg az állandóan szorosabbra húzódó nadrágszíj a fő probléma, hanem a láthatatlan globális erők diktálta társadalomrothasztás, béklyók, tudatos züllesztés, az identitástudat szétzilálása. Igenis helyénvaló, és az egyetlen kiút egy kis hazafias, nemzeties szellem, és jó lenne már, ha a jobboldaliságról nem mindenkinek Hitler és a gázkamrák jutnának azonnal eszébe.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 19:58:40

@digger: Nézz utána, én nem fogok most neked listát állítani. Számos helyen megírták már...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.05.10. 19:59:11

@Fedor: Azt a liberális minimumot tudod mi tartja össze?A gazdasági jólét,kártyavárként omlana össze ha az itt "tomboló" szintre süllyedne.Az meg egy másik bizonyítvány rólad ,hogy most is a fideszezésnél lyukadsz ki.Szánalmas.Bal-jobb,fidesz-mszp,még mindég itt tartotok,ettől sokkal nagyobb a tét.

sivatagi n. 2009.05.10. 19:59:19

A libsibolsiknak nem maradt más, mint totál fogalmatlan és demagóg külföldi cikkekbe kapaszkodni. Hogy ezzel mennyit érnek? Kb. annyit mint Szili az 1600 fős nyuggerkommandóval Pécsen...

Grgabácsi 2009.05.10. 20:00:15

Elmehet a csába a Die Zeit, meg a Neue Zürcher Zeitung meg az összes külföldi újság tok und vonó. Akkor irogassanak és védjék a szegény kis cigányokat, ha majd mondjuk végigsétáltak a Hős utcán, vagy a Bihari úton, vagy a Gubacsi úton, vagy a..... Nekik fingjuk nincs arról, hogy miről beszélnek.
"Hát, az nincs, de igény az vóna rá!"
Különben sem rasszizmusról van szó, hanem tapasztalatról, védekező mechanizmusról. Engem eddig kétszer próbáltak ezek a tetves cigányok kipakolni, de hálistennek egyszer sem jött össze. (De pl. a szemem láttára kapták ki a velem szemben ülő csaj kezéből a mobilját)
Nem, ebben az országban csak fegyverviselésivel maradok, addig marad a két gázspray a neccesebb helyeken marokra fogva a zsebemben. Mindkét kezemben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 20:00:53

@Jankove: Én nem teljes jobboldalról beszéltem, a cikk se, az egsézséges hazafiasságnak meg magam is híve vagyok, talán nézd át a korábbi írásaimat. Csak hát nálam a hazafiasság nem abból áll, hogy kit nem tekintek magyarnak, és miért...

Grgabácsi 2009.05.10. 20:01:45

lekopogom, hogy még nem jött össze....

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.05.10. 20:04:25

@jozicsenko: má' bocs, de hol határolodott el a narancsos komcsik pártja a nyilasoktól? Emlékeim szerint morvai elvtársnő anno fidesz támogatással segélyezte jogilag szegény, elnyomott nyilas csőcseléket, "a rendőri brutalitás áldozatait". Nem is tudom, ki hergelte, hergeli rendszeresen azt a bizonyos csürhét, akik ugyan kikérik maguknak a náci jelzőt, de folyton mások magyarságát méricskélik, cigányokat, zsidókat támadnak, stb.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy elmész a bús*****ba az álszent szemforgatásoddal!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 20:05:33

@Grgabácsi: "kkor irogassanak és védjék a szegény kis cigányokat, ha majd mondjuk végigsétáltak a Hős utcán, vagy a Bihari úton, vagy a Gubacsi úton, vagy a.."

Speciel majdnem naponta járok arra, Kőbányán lakom. Akkor ezek szerint nekem van jogom hozzá :-)

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.05.10. 20:06:26

Akkor linkelnék én is egy cikket: www.hetivalasz.hu/cikk/0905/vervad_ciganyok

Tudom, a Heti Válasz nem hazudja magát függetlennek a magyar sajtó többségével ellentétben, de a cikkükben közölt tényekkel nehéz vitatkozni. Miért van az, hogy 98 és 2002 között egy szélsőjobbos tüntetés se lehetett? Mert nem volt mögöttük senki, aki megrendelje a színjátékot.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 20:07:13

@bécsi pszicho: Értem én az indulatot, tartalmilag egyet is értek, de stílusban ne süllyedjünk már le ennyire, ha kérhetem...

Agagag 2009.05.10. 20:08:20

Te is a szadesz pénzén mentél körülmetéltetni magad.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 20:10:25

@Schindler Pistája: @Agagag: Látjátok, ennyit tudtok... Lezsidózni mindenkit, aki nem ért egyet veletek...

seetchoo 2009.05.10. 20:10:46

@Jankove: az talán helyénvaló is lenne, de ne keverjük össze a hazafias szellemet a szélsőjobboldalisággal! Lehet, hogy a baloldal igyekszik kijátszani a "náciveszélyt", de tagadhatatlan, hogy ma magyarországon a többség nem teszi meg a hazafiság és a nacionalista/rasszista/antiszemita eszmék nyílt hirdetése közötti fontos különbséget. Ha xy ezt nem látja be, az csak az ő hibája - hacsak nem gondoljuk, hogy a magyar ember olyan birka, akitől nem várható el az észhasználat - és nem gyurcsányé vagy a liberálisoké. Azt állítani, hogy a magyar birka nép, nem tűnik valami hazafiasnak :)

digger 2009.05.10. 20:11:01

én nézzek utána a te állításodnak? lol

MintaMókus 2009.05.10. 20:15:12

szélsőjobb a világon mindenhol létezik és általános érvényű szabály, hogy nehéz gazdasági helyzetben a szélsőség felerősödik.
Az már más kérdés, hogy mennyi publicitást kap. Sajnos ma itthon től sokat foglalkoznak vele, úgy a kormány, mint a sajtó. Alap dolog lenne, hogy nem hívunk meg "hírműsorba" szélsőségeseket ( comment.blog.hu/2009/04/28/demcsak_zsuzsa_magaval_beszelget)

A másik vonal: az ilyen cikkek igenis fizetett hirdetések! Kérdés, hogy vajon ki fizetett értük? És Szlovákiáról miért nem jelennek meg ilyen cikkek? Azért ki fizetett? Lehet, hogy ugyanaz???

melos9 2009.05.10. 20:17:07

szóval nem az a baj, hogy a neonácik menetelnek meg erődemonstrációkat tartanak, hanem az, hogy ezt megírja egy urambocsá külföldi lap. A tudósítójának/cikkírójának van szeme, füle, nem kell annak súgni, látja, mi folyik itt. Sajnos. És nem is a MGárda a legfélelmetesebb, azok inkább tudatlan, egyenruha-mániás bohócok (bár, ha fegyver van a kezükben, már nem is annyira azok), hanem sokkal szomorúbb a posztok többsége, a közgondolkodás. Meg az a sunyi, szalon- vagy nyílt zsidózás, cigányozás, komcsizás, buzizás, ami itt folyik ebben az országban, persze a mainstream jobboldal fű alatti támogatásával. Nagyon lesújtó és nyomasztó, hogy ebben a közegben nőnek fel az unokáim. Ja, és sose voltam komcsi, a rendszerváltás előtt sem, meg még beszervezni sem tudtak, mint sok jeles mai ún. jobboldalit...

hammer 2009.05.10. 20:17:43

Jaj de szánalmas, jaj de álságos ez a firkálmány...
Én meg miattatok szégyellem magam, puha, komformista, liberális kis majmok. Ki a büdös francot érdekel, hogy mit firkál rólunk egy német újság? Nekik akartok megfelelni? Kik ők? Itt élnek? Mit tudnak az országról és annak viszonyairól? Ki nem sz@rja le mit hisznek rólunk? Amúgy ki tájékoztatja őket és mossa az agyukat? Hát az itthoni liberálisok.
Én meg azért szégyellem magam, amiért a belvárosban az agresszív cig..., román(hahaha) koldusasszony beleköp a teraszon kávézó turista kávéjába ha nem ad neki pénzt. Ilyenkor a turista, még a német szennylap idióta újságírója is imádja a "masírozókat". Szégyellem magam a gyökér liberálisok miatt, akik rossz hírét keltik a hazámnak.
Hülyegyerek... Hát hány turistát fosztottak már ki a szélsőjobb "gyökerek"?
Fedor... Te vagy a gyökér, aki miatt égünk.
Nyaljad csak a német újságírók ánuszát, biztos marha hálásak lesznek.
Hülye vagy...

seetchoo 2009.05.10. 20:18:43

A fogalmi különbségekre való teljes érzéketlenség példáiért úgy fest nem kell messzire menni. Schindler Pistája és Agagag hozzászólásai mintha csak szemléltetőeszközül íródtak volna.
Mert ugye mi is következik abból, ha valaki egy külföldön Magyarországról megjelenő cikk kapcsán a szélsőjobboldali eszmék hirdetőinek felelősségét firtatja? Nyilván zsidó lehet. Gratulálok :)

senderesevece 2009.05.10. 20:18:57

ezt a sok büdös fasisztát aki itt billentyüt ragad!hányinger az ország, hányinger a gondolat.sajnso erről az egészről a baloldal tehet, mert lejratta magát.még szerencse hogy a másik oldal is csak lopcsalhazudik.
nem cionisták teszik zsebre a parkolási pénzeket, nem a cionista képviselők nem adnak számlát, hanem a balhégerjesztő politikus mocskok.Minden politikust a börtönbe.orbántól,fletóig.összefonodtak és lopnak, loptak.morvai krisztina is zsiros brüsszeli állásra pályázik.ingyenélő szarháziak.Kovácslászló féle népellenségek.nem a zsidó miatt van a baj, hanem a politikus miatt és ez manapság nem esik egybe.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 20:20:12

@MintaMókus: Honnan tudod, hogy nem jelennek meg? Szlovákia hírnevének igenis sok rosszat tett Slotáék kormányba emelése...

A belinkelt cucc meg azért rossz példa, mert bár a téma holokauszttagadás, a két fél egyike egy országos tévé riportere, a másik meg egy elismert, liberális jogvédő társaság képviselője. Melyikük a szélsőséges? :-)

Alf (törölt) 2009.05.10. 20:25:10

A szélsőjobb gyurcsányék ténykedése miatt erős. ha lett volna előrehozott választás, a jobbik nem jutna be a parlamentbe. így bejut.

amúgy a külföldi újságok cikkei a magyar kormány nácizó érzelem-politikájának a végtermékei.

köszi, szocik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 20:26:14

@digger: Azért, mert nincs időm felkutatni köztudott tények forrását, még nem jelenti azt, hogy nem igaz...

bigthereal 2009.05.10. 20:27:05

"ahol lassan már életveszélyes dolog egyes kisebbségekhez tartozni"

nyugodj meg, haver, a többséghez is életveszélyes dolog tartozni...

ha felemelnéd az elpuhult segged a monitor elől, és elmennél a taktaközbe, vagy a cserehát kis falvaiba, és netán éjszakára is ott maradnál, akkor talán megértenéd, miről szól ma az élet magyarországon!

ahol 80-90 éves öregektől lopják el az utolsó tyúkot, jobb esetben megverik és megerőszakolják de akár meg is ölik őket 1500 forintért

ez az érem másik oldala, amiről te - úgy tűnik - semmit sem tudsz!

és a német/angolszász média sem

Alf (törölt) 2009.05.10. 20:27:41

kedves posztoló.

A KORMÁNYFŐ NEM MONDOTT LE.

Ha ugyanis gyurcsány lemondott volna, a magyar Köztársaság hatályos Alkotmánya szerint új választásokat kellett volna kiírni. Gyurcsány bizalmatlansági indítványt nyújtatott be maga ellen, leváltatva magát, így tképp egy törvényi kiskaput kihasználva maradhatott az mszp és szdsz a hatalmon.

ne csúsztassunk, plíz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.10. 20:38:40

Értelek én Fedor. Ha 70 évvel ezelőtt éltél volna akkor a Volkische Beobachterből idézve keltél volna ki a magyarok ellen, ahol a zsidók még mindig szabadon grasszálhatnak, miközben a haladó nyugaton már rég gettókban ücsörögnek?
Elvakultság, szervilizmus.

TD223 2009.05.10. 20:41:32

Nem a gazdasági válság az oka a jobbratolódásnak, hanem a szocik, libsik politikája. Ebből következik a válság is, de anélkül is tele lenne a töke a társadalmaknak a holokausztozással, Izrael terrorjával, ennek mentegetésével, buziparádékkal, hazugságokkal, bűnözéssel, értékrombolással, egyházellenességgel, antipatriotizmussal, népbutítással stb.

sertésmájkrém 2009.05.10. 20:42:33

"kívülről, független szemmel"

Baszd meg, te hülye vagy, vagy valami más vagy?
Mennyire elegem van a szemforgató álnaívságotokból. Kurvára elég volt már belőletek.

MintaMókus 2009.05.10. 20:45:07

@Fedor: a belinkelt cucchoz kell(ett) volna egy kis magyarázat. Szóval ebben a műsorban hangzik el Dénes Balázs szájából egy nagyonigaz mondat: aki a várban holokausztot tagad, azt nem büntetni kell, hanem egyszerűen nem szabad meghívni semmiféle tv-műsorba. Erre próbáltam célozni- valóban nem túl szerencsés módon. Amúgy persze a demcsák szélsőséges. Szélsőségesen sötét, de ez nem ide tartozik... :)
Szlovákiát meg megtippeltem-tévedtem? Közel nincs akkora nemzetközi visszhangja annak, hogy a szlovák kormányban fasiszták üldögélnek, mit ennek a néhányszáz (jólfizetett?) bajkeverőnek. Mert azért lássuk be: ugyan Mo. lakosságának legalább a fele verbálisan rasszista, de a valóságban ez sehol nem jelenik meg. És ez máshol sincs máshogy

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.10. 20:47:07

@bigthereal: @TaTa86.: Olyan jókat mosolygok magamban, hogy mások mennyire ismernek engem :-)

@Alf: Jogtechnikailag igazad van. Köznyelvileg mindegy. A hatalomról lemondott, átadta másnak. Hogy ez milyen módon történt, az már más kérdés...

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.05.10. 20:47:23

Páva kétszer annyi voksott kapott,mint a melltartótlan Szili...:-)))
Leszarva a szemét fritz bróáf-lap!

Perselus Piton · http://www.weirdhungary.blogspot.com/ 2009.05.10. 20:51:58

aljanép mindenhol van. a baj ott kezdődik, hogy valakik elhitették velük, hogy ők A NEMZET.

Szalahadin 2009.05.10. 20:52:32

Hát, nekünk is van okunk szégyenkezni, méghozzá a szerző miatt, aki ennyit fog fel a történésekből.
Idejön egy germán jobb esetben, ide sem jön rosszabb esetben, megkérdezi mohácsi viktóriát, gusztustalan pétert, haraszti miklóst meg mikiegeret, esetleg tgm-et, hogy mi újság a magyar nácikkal, akik mind elmondják, hogy szörnyű és veszélyes ez a hely, ők maguk sem tudják, hogy mi a kócos faszért vannak még mindig itt... (ezt persze mi se tudjuk...illetve sejtjük, az üzlet miatt)
Ezt a független szem dolgot ennyire bután benyalni, nehezen hihető, hogy épeszű ember ezt komolyan gondolhatja.

digger 2009.05.10. 20:52:39

fedor, azért mert tényként közölsz általad igaznak HITT dolgokat, még nem jelenti azt, hogy azok igazak

TaTa86: :))

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.10. 20:54:52

@Fedor: Helyes, én is jókat szoktam nevetni a posztjaidon.
Márpedig a nevetés egészséges!

(Kár, hogy más így felhúzza magát az ilyeneken...)

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.05.10. 20:55:19

Szégyenkezzék a média, amelyik közvetlenül vagy közvetve azt híreszteli, hogy itthon a szélsőjobb teret nyer! Ami teret nyer, az a fásultság.

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.05.10. 21:00:02

@Fedor:
"Van egy liberális minimum, amellyel a világ boldogabbik felén mindenki egyetért, akármilyen pártállású is egyébként."

Engem nem igazán érdekel a liberális minimum. Szakadékba visz az, mindenféle értelemben. Boldogabbik felén? Az oké, hogy gazdagabb, de boldogabbnak nem nevezném, jövőjét tekintve meg pláne nem.
Mellesleg nálam a liberális maximum valahol a dualizmuskori nemzeti liberalizmus (amelynek emblematikus figurája pl. Tisza István) környékén van.

Az SZDSZ és bandája ettől mérföldekre van, és a 19. századi liberálisok is jó nagyot köpnének erre a deviáns bandára.

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.05.10. 21:02:00

Mellesleg az ország értelmesebbik fele csak örüljön ennek. Mert eddig csak unalmasan felrakták a lemezt az ún. "náciveszélyről", de most már szószerint visítanak mint egy disznó, akit vágnak. Remélem sorsuk a példázatban emlegetett disznóéval rokon lesz.

Ideje, hogy a ballib eltakarodjon Magyarország közéletéből. Nem 4 évre, örökre.

segabor 2009.05.10. 21:02:42

Nem tudom, melyik a kártékonyabb. A hőbörgő, zsidózó szélsőjobb - akik messze sincsenek annyian, mint amit a politikai baloldal táborához tartozóknak vallók szeretnék , vagy a blogíró, amely megint farkast kiállt és relativizálja jelenünk egy nagy szélhámosának, Gyurcsánynak tetteit.

A szélsőjobbosok a maguk módján hülyék, Gyurcsány ámokfutásának következményeit meg még unokáim is fizetni fogják.

A külföld ún. tisztán látó újságíróinak meg nem véletlenül innen adják a tippet, mint az sokszor kiderült?

Szégyelld magad, blogíró! Nincs itt szó semmiféle kötöttség-mentességről, beálltál a farkast kiáltók sorába!

hufnagel@citromail.hu 2009.05.10. 21:02:43

"magától lemondott minden hatalomról, (gondolom te itt arra a patkány gyurcsányira célzol) és kvázi egyik napról a másikra úgy eltűnt, mintha itt se lett volna (bár mondjuk egykori elődjével szemben ő legalább bejár a parlamentbe gombot nyomogatni a leghátsó sorban"
- vajon ez az előd teszerinted a medgyessy lenne? Azt sosem tudtam, hogy a hátsó sorokban bujkált, bár egy III/III-as ügynök csak bujkáljon bátran, de inkább süllyedjen el. (Mint Hunwald elvtárs III/II-es utóda Kivágóné, az a repedtsarkú bolsi ügynök szintén)

"ez egy olyan ország, ahol a szélsőjobb egyre akadálytalanabbul nyer teret, ahol lassan már életveszélyes dolog egyes kisebbségekhez tartozni"
-
ha ez mind igaz lenne, akkor mielőbb meg kellene fogadni a fentebb említett gyurcsányi elvtárs ide vonatkozó javaslatát, miszerint:
"el lehet menni innen, kérem! Csak tessék!"

És ami persze nem szégyen, ha végre teret nyer a nemzeti érzés!
Mint ahogy egyáltalán nem szégyen az sem, hogy mi magyarok legalább nem dőlünk be annyira annak az álságos agymosó műsornak, mellyel egy folyton hőbörgő, hollókoszozó kisebbség tud a szegény német nemzet fejében mintegy folyamatos történelmi bűntudatot ébreszteni.
De ezt a judeomaszlagot mi magyarok nem esszük meg!
Büszkén be kell vállalni azt, ha valakiből nem lett a zord vörös idők folyamán hazaáruló liberális komcsi, nem lett valami gumigerincű talpnyaló, akkor hős elődei jobbos vagy szélsőjobbos, (netán még nyilas is) ősei bátor szellemi utódává lehet.
A németek (különösen a volt NDK-sok)eléggé szánalmas módon feladták történelmi multjukat és elődeik dicsőségét a bolsevizmus és a világzsidóság oltárán. Ami rájuk nézve történelmileg nagy szégyen, hogy magasszintű precizitásuk ellenére csak elfuserált félmunkát végeztek.
Németországnak egyáltalán nem kritizálnia kellene a végre magára lelő büszke magyar népet, hanem követnie a dicső germán történelme újbóli felvirágoztatásában.
Az a negatív vélemény, melyet sajtójukban (az vajon kiknek van a kezében?) a jelen Magyarországról alkottak, többnyire mind innen eredeztethető, az ide Magyarországra beépült "áltudósítók" félrevezető anyagából. Régi bolsi trükk, mégis van olyan, aki ezt beveszi? Aranyhal szindróma (Bayer Zsolt után)

S. Annyi 2009.05.10. 21:06:18

Én az szdsz miatt szégyenkezem. Miattuk. Mert magyar párt.

S. Annyi 2009.05.10. 21:08:06

Azért, mert agy gyökér német picsa azt írta, hogy fasizálódik Magyarország, még nem dől össze a világ. Ugyanannyi gyökér van itt, mint bárhol másutt a világban. Szarjál sündőrt!

dessert eagle 2009.05.10. 21:08:45

A posztoló rávilágított egy dologra, amiért akár köszönetet is mondhatnánk neki:
Nem ilyen blogokra kell újra és újra megírni, hogy mi az igazság a cigányság ügyében, hanem közvetlenül a gyalázkodó külföldi on-line újságoknak, különösen, ha az on-line cikket lehet kommentálni!

Az én német tudásom már sajnos elég gyér, azonban az angolt használom, úgyhogy most el is határoztam, hogy figyelni fogom az angolszász online sajtóorgánumokat, és ahol a legcsekélyebb lehetőség nyílhat rá, hogy beszámoljunk a valós állapotokról, azoknak - mint hűséges olvasójuk – írni fogok.

Le merem fogadni, hogy az országgyűlési választásokig ez a mocskolódás tovább fog folytatódni, úgyhogy azt javaslom tegyétek ti is ugyanezt!

S. Annyi 2009.05.10. 21:09:11

Úgyis veszítetek, hiába rinyáltok. Elbasztátok, elkéstetek, mehettek a halál faszába!

papamaci1 2009.05.10. 21:13:33

Zámoly, Olaszliszka,Kiskunfélegyháza Veszprém, rendőr elleni támadások....stb....

Szélsőjobb ?

S. Annyi 2009.05.10. 21:16:21

@papamaci1: Bocsi, igazad van! DDDDDDDDD

papamaci1 2009.05.10. 21:16:49

Egy apró dolog . A FSZEK bejáratánál tárolt 7 kerékpárból 2-n volt lámpa. Oda pedig ugye nem a szélsőjobb jár. Hanem a liberálisok.....

S. Annyi 2009.05.10. 21:18:09

A többiről lelopták a náczikok! DDDD

papamaci1 2009.05.10. 21:19:26

A romák elleni támadások közül hány esetben bizonyítottak rasszista hátteret ? Elárulom : nulla esetben.

S. Annyi 2009.05.10. 21:20:37

Fedor vazze. Nagyot alkottál. Olyat, mint én tegnap a vécén egy egész főtt füstölt csülök után, fél kiló kenyérrel. Az az igazi barna veszedelem. Fosáskor meg a barna eső!

papamaci1 2009.05.10. 21:21:16

Az "iskolába járatáshoz" kötött segélyezés miért szélsőjobb feltétel ?

papamaci1 2009.05.10. 21:23:03

Mindannyian tudjuk , hogy a külföldi cikkeket megrendelésre írják, liberális informátorok alapján...

Kalmár 2009.05.10. 21:24:04

Istenem add, hogy a Szocialista és Szabad Demokrata kormány a hátralévő idejében CSAK ANNYI KÁRT OKOZZON AZ ORSZÁGNAK, MINT A SZÉLSŐJOBB!!
Igen, van okunk szégyenkezni.
Azok miatt, akik hazudtak Európának, nekünk, és a saját párttársaiknak.
Szégyelje magát az aki egyszerre nyalt az Oroszoknak, Európának, Amerikának, és közben azt sem tudta már, kinek mit hazudott. Akinek fogalma sem volt róla, hogyan kell kormányozni szép időben, és aki azt hazudja még mindig, hogy most, a viharban tudja merre van a jó irány.Aki egy önbizalomtól duzzadó országból egy forrongó zűrzavaros országot csinál, igen ilyenkor felkavarodik az alja is...

Csomorkány 2009.05.10. 21:26:09

Belegodoltatok abba, mi lesz egy kétharmados FIDESZ-győzelem után? A sok munka nélkül maradó libsi meg fogja tölteni a nyugati sajtót a tömény hülyeséggel. Kb. mint 1990 és '94 között. Ez itt csak az előétel. Máris forog a gyomrom.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.05.10. 21:29:16

...mindenestül lesújtó a magyar hogyishívják, rögvalóság. de.
most ha azt mondom, hogy írok egy ugyanilyet mondjuk Piréziáról, Sziléziáról vagy mondjuk Spanyolországról, Görögországról stb. hát minden további nélkül megvan, és akkor jön majd egy érzékeny piréz blogíró, és szégyenkezik az én újságírói éleslátásom előtt.
ugyanmár! az a cikk egy húszadrangú probléma. foglalkoznánk inkább legalább ugyanennyi pironkodó alázattal a problémák megoldásával...

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.05.10. 21:31:30

értsd: a valódi problémák, tehát nem média-jellegű országimázs problémák, hanem azok a valóságok, amikre emezek (jó esetben) referálnak.
bocs.

hauptrichter 2009.05.10. 21:32:04

Na kedves cikkíró, téged is jól megvezettek... majd még talán rájössz egyszer az életedben a mélyebb összefüggésekre...

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.05.10. 21:35:42

Szégyenkezz, de ne azért, mert a mindenható Külföld most jól ránk szólt, és (szerinted) állhatunk a sarokba piruló arccal. Inkább azért szégyenkezz, mert így gondolkozol(?).

melos9 2009.05.10. 21:39:26

olvasva ezt a sok fröcsögést, még igen szordinóban írt az a német, fogalma sem lehet arról, milyen elképesztő dolgokkal van tele az emberek feje itt. Már mazochizmusból sem kérem hufnágelt meg a többieket, de azért elgondolkozom, ennyi gyűlöleti energiával akár erőműveket is ki lehetne váltani. Csak sajnos, ahogy elnézem, ez megújuló energia...

lutra1 2009.05.10. 21:39:49

Gyerekek, ez a fedor biztos nem Mo-n él, de nem is a földön. miért kell szélsőségesnek nevezni azt, aki kimondja az igazságot? Nemúgy, mint a ballib fizetett emberei, akik fedeznek egy valóban elnyomó, antiszociális, gyilkos, embertelen, hitetlen, kirekesztő, agresszív, gyökértelen, erkölcstelen, kontroll nélküli csürhét 40+19 éve.
Minden tiszteletem a szüleinké, akiknek adójából az elmúlt kb. 30-40 évben családonként legalább egy, nem saját gyerek fel lett nevelve. Megdöbbentő, hogy a most 15-40 év közötti "kis" digók nagy részét a szüleink munkájából és pénzéből "nevelték" fel a segélyből élősködő senkiházi cígók vagy az állam.
Ezért nem megvetés, hanem elismerés és hála illetné a magyar nemzetet! Nem hiszem, hogy a világon van még egy ilyen balek - balekké tett -nép.
És; ezek a digók követik most el a bűncselekmények jelentős részét, tartják félelemben a tisztességes embereket.
Éntőlem és az ismerősi köröm - kb. 200-250 ember - egyikétől sem kell tartania egyetlen digónak sem, de sajnos mindegyik ismerősömnek és gyermekeinek kell tartania tőlük.
Ma pl. a strandon egy kokeró (14 év körüli)csúszdázás közben, ahol mindenki tudta, hogyan kell viselkedni, - sorban állt, nem állt a csúszda alá, nem lökdösődött, nem ordibált, tehát betartotta a viselkedés legelemibb szabályait, - a szeme sarkából már azt figyelte patkány alattomos módon, sikolva a vízben, hogyan lehet valakibe belekötni, megijeszteni, valami balhét csinálni, kinézte a legkisebbet - az én lányomat (7 év) - és jelzett a kiscsajnak, aki vele volt, hogy itt egy préda, amikor észrevette, hogy ott vagyok, ekkor sunyi módon, alattomosan elhúzott (nagygyon nagy szerencséje volt!!!). Néhány kivételtől eltekintve sajnos az összes ilyen. Legalábbis akivel én találkoztam. A szeme sem áll jól, mindig van hátsó gondolata, nem tisztel sem istent sem embert csak az erőszakot.
Kedves fedor erről szól a magyar valóság meg Kiskunlacházáról, ahol a gyilkosság után még mindig ugyanazt csinálják, meg Veszprémről meg Kiskunhalasról, ahol évtizedek óta orvosokat fenyegetnek, meg Jánoshalmáról meg ....
Kellene, tehát egy normális, erős, hatékony szervezet ezeknek az emberré tételére, megfékezésére!!!

Jenecsek Miklós 2009.05.10. 21:48:09

Kedves Fedor, nem vagy te véletlen zsidó?

S. Annyi 2009.05.10. 21:51:17

@melos9: Fröcsögünk, mert tele van a tökünk. Tán még veled is.

hunlacka 2009.05.10. 21:52:46

Örülök,hogy olyan emberek(?) írnak cikket a Magyar rasszistafasisztaidegengyülölőkről aki még csak a közelében sem járt Magyarországnak (szerintem).Tíz perc alatt össze lehet hozni egy ilyen írást bármelyik országról!Manipuláció!!!

zoltandavid 2009.05.10. 21:53:43

"...bármennyire is bénázott esetleg, nem igazán rontja hosszútávon az ország hírnevét, ilyen bármelyik demokráciában megeshet..."

Valóban. Ahogy az is, hogy valaki 40 éves korára több milliárd forint birtokosa, a pénzügyminiszter (az ex...) Borsod legnagyobb maffiózója, az utána következő miniszterelnök meg a libatenyésztőknek elfelejtett fizetni, és ő is milliárdos 40 éves korára.

Ilyen tényleg minden országban megeshet! Erre miért nem jöttem rá korábban...?

EMU 2009.05.10. 21:54:08

Nincs szélsőjobb Mo-n, megmondták a széljobbosok is. Ők igaz, derék magyar emberek, ma is ment belőlük haza elég a fradi meccsről, egytől egyig a hazájáért dolgozó és küzdő, talpig úriember mind. Illetve mindegyik darab. Nincs itt szélsőjobb, ezt jó volna, ha mindenki tudomásul venné, csak überokos magyarok. Meg vérkárpát-medenceiek, olyan gerinccel, mint a szálfa. Hétvégén szétbecsületeskedtek egy metrót meg egy hévet, nyilván védelmezve az orioni magyar vért az idegenszívűektől. Aztán ugyanezek a háborítatlan magyar elmék elmennek tüntetésre is politizálni, mert annyira okosak, ha szerencséjük van találnak ott zsidót is meg cigányt is, meleget is, azokat megköpdösik, leverik, hazamennek és kurvára szívják magukat, hogy külföldön hogy merik őket letrógerezni meg lebunkózni, amikor itthon ők a jó fejek, a kutya nem szól rájuk, sőt a törvények is őket védik. Tudatlan gyökér barmok, és egyre több van belőlük, mert ez egy annyira de zseni ország.

hRaVeN 2009.05.10. 21:54:41

Most őszintén Fedor az ilyen postokra mi szükség?
Először azt hittem, ez is olyan lesz, mint annak a bizonyos biztosítónak a reklámja, hogy előrefelé olvasva totál zöldség, negatívum, de majd visszafelé olvasva jön az intellektuális katarzis. Sajnos visszafelé sem sikerült jobban…
Na nézzük akkor szépen sorjában:
„…magától lemondott minden hatalomról, és kvázi egyik napról a másikra úgy eltűnt, mintha itt se lett volna…”
Ezt Te sem gondolhatod komolyan, annyira nem igaz. Egyrészt Szegény Ferencünk talpát már nem hogy égette a talaj, hanem az teljesen fel is forrt alatta, így jobbnak látta eljátszani a hattyú halálát, amiből akár még jól is kijöhetett volna, de szerencsére ezt is elkú…izé elbénázta, így talán becses személyével komoly poszton többet nem kell számolnunk, tehát minden rosszban azért akad valami jó is.
Mintha itt sem lett volna? Nohiszen.
Bár ez az én kis magánvéleményem, de ahogy a közvélemény-kutatásokat elnézem (Gyurcsány Ferenc minden idők legnépszerűtlenebb miniszterelnöke) más is így gondolja: senki sem ártott még egy személyben ennyit ennek az országnak, mint Gyurcsány Ferenc. Persze nem kell, hogy egyetérts ezzel, de azt már pofátlanságnak érzem, ha úgy teszel, mintha Feri csak jött, látott, és vesztett volna, miközben mi sem történt kicsiny országunkkal.
Hadd ne menjek bele a gazdasági csatározásba, nálunk ehhez sokkal jobban értő emberek, sőt az MSZP-n belüli racionálisabb hangok is azt suttogták (persze csak elhaló hangon, nehogy Ferencünket megzavarják az éppen aktuális szenvedélyesen kifejtett igazságbeszédében), hogy amit Ferencünk művelt, az nem hogy reformnak nem volt jó, de még annál is rosszabbra sikerült.
Sokkal szerencsésebb lett volna, ha hozzá sem nyúltak volna semmihez, hanem mondjuk szimplán csak az adófizetők pénzén elmennek nyaralni valami nagyon távoli és egzotikus szigetre. Bárcsak így lett volna. Persze ha látsz bármilyen átfogó sikertörténetet bármelyik területen, kérlek oszd meg velem, én még mindig nyitott lennék a pozitívumokra is :)
No de hogy ne szaporítsam tovább a szót, igazából az a csőlátás akasztott ki a posztodban, amilyen kettős mércével szemléled a körülöttünk történő eseményeket.
Remélem akkor is ennyire zavart a kívülről érkező kritika, amikor Ferit az EU-ban csak „a hazug miniszterelnök” nick-néven azonosították a háta mögött; nyilván ez is nagyon jó országimázs volt Magyarországnak. Vagy esetleg mit szólsz a kozmetikázott (az EU a hamisított szót használta rá, és enyhén nehezteltek is érte) adatokhoz, amiket Brüsszelbe küldött a Mi Megmentőnk, ügyeletes Reformerünk. Vagy csak pont ez a mostani cikk zavar? Ejnye-ejnye.
Leszögezném, hogy utálom a nácikat, ahogy minden normális ember szerintem. De ugyan meséld már el nekem hol hódítanak teret azok a komisz nácik ma Magyarországon?
Vagy ha nem mered leírni, de erre a csúnya összemosásra megy ki az egész játék akkor legyen:
szeretnék példákat hallani, mint tett a Jobbik vagy a Magyar Gárda, amivel egy becsületes és ártatlan cigányembernek (tudom nem sok mintából engedek meríteni) bárminemű bajt okoztak volna? Akárcsak kellemetlenséget? Csak egyed mondj légy szíves. Nem, amúgy nem vagyok sem Gárda tag, sem Jobbikos, még csak támogató sem. Csak valahogy kimaradtak az emlékeimből azon cselekedeteik, amikkel bármiféle atrocitást követtek volna el bármilyen NORMÁLIS ember ellen. És ez valahogy kurvamód zavar.
Következő mondatodat pedig így javítanám ki, talán közelebb áll a valósághoz:
„…ahol lassan már életveszélyes dolog nem egyes kisebbségekhez tartozni…”
Nem, én nem demagóg vagyok, csak lát az ember ezt-azt a tv-ben, hallja milyen helyzet alakult ki pl. Borsod megyében; illetve csak a Te kedvedért, kivonat egy bizonyos listáról:
Olaszliszka - Szögi Lajost meglincselték a cigányok.
Makó - 18 éves magyar lányt megerőszakolt, kirabolt és felgyújtott egy cigány.
Boldogkőváralja - 4 cigány kirabolta és megölte a helyi lelkészt.
Kecskemét - 3 cigány vert agyon egy 16 éves magyar fiút.
Tiszacsege - tucatnyi cigány vert agyon botokkal egy magyar fiatalembert.
Tiszacsege - 2 cigány vert agyon egy 98 éves öregembert.
Piricse - 3 cigány kirabolta és megölte a helyi kocsmárost.
Tápióbicske - 3 cigány halálra kínzott egy 54 éves nőt.
Hangony - 3 cigány vert agyon egy 86 éves férfit.
Kunbaja - 2 cigány megfojtott egy idős embert.
(a listának itt nincs vége, a maradékot itt találjátok: barikad.hu/node/15298)

Tudom most azonnal jönni fog valaki a shotgunnal halomralövöldözött cigányokkal, amúgy őket is sajnálom. igen, ez sem normális, hogy megtörténhet. Azonban itt még nem nyert bizonyítást az elkövetők indítéka és etnikai identitása sem. De a cigányok által magyarok ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények számával összevetve még mindig csak esetek egy kis töredékről beszélhetünk. Sajnos a magyarnak ma inkább van oka félni, hogy magyar, de hogy az átlag cigánynak rettegnie kéne a magyaroktól, az egyenese szemenszedett hazugság. Egyes falvakban már nyílt titok, hogy a rendőrség is tehetetlen, nyugodtan fel lehet túrni az internetet, vagy elbeszélgetni pár rendőr ismerőssel, akiknek van rálátása a témára. Vagy esetleg Ferencnek mégsem izraeli vízágyúra, és szuszpenzoros bevetési ruhákra kellett volna költenie azt a 3 milliárdot? Hanem közbiztonságra, és a magyar emberek védelmére, agyonveretésük helyett? Hmm, lehetséges.
Úgyhogy én óvatosabb lennék, igenis szükség van az összefogásra a demokratikus (?) erők között, de mindannyiunk védelme érdekében, mert ha ma van valakinek félnivalója, akkor azok Mi vagyunk.
A többi kisebbség meg (szép számmal akad) köszöni szépen, de nagyon jól el van Magyarországon különösebb atrocitások és kellemetlenségek nélkül.

Etniez 2009.05.10. 21:55:56

Fedor, én miattad szégyenkezem.

hauptrichter 2009.05.10. 22:00:06

Remélem, a németeknek - már akit ez a téma egyáltalán érdekelt - volt annyi esze, hogy maradtak fenntartásai ennek a jól megvezető és nagyon úgy tűnik, megrendelésre készült cikknek a zolvasásáa után (a saját élettapasztalatuk alapján; ld, az itteni, az igazságot jóval közelebb hozó kommenteket is ... de ugye milyen jó megpróbálni megvezetni a cikkre való hivatkozással a magyar népet? Igaz, kedves Fedor, kis "liberális" szócső? Szerencsére egyre kevesebb ember veszi be a maszlagotokat, hogy leszélsőjobboztok minket, az ország jó nagy részét... hát nem, kedves fedor, egyben igazad van, valakinek a gondolkodása beteges, csak nem biztos, hogy a szélesen vett jobboldalé az, ugye mindig van esély, hogy talán mégiscsak a tiétek beteges (ugye ebben így egyetérthetünk?), Egyébként légyszi a jövőben sem keverni a futballhuligánokat, az agressziójukat rendőrökre kődobálással levezetőket (ők ugye máshol anarchisták vagy szélsőBALosok vagy provokátorok) a jobboldallal általában... köszi!

digger 2009.05.10. 22:03:11

te EMU, ne mosd már össze a barom focidrukkereket a fidesz meg jobbik szimpatizánsokkal. vagy esetleg megkérdezted mindegyiktől, hogy milyen pártra szavazna? nem ugye?
vagy egy fradimeccs = fidesz gyűlés, az ott lévő szurkolók meg mind fidesz-szavazó? nevetséges..

TomGoj 2009.05.10. 22:03:50

Bp-től 50 km-re lakom.
Fiam osztályában 10 roma van, fele normális (nem vagyok rasszista), felén már most látszik, hogy börtöntöltelék lesz (mint a szüleiből)
• Apósom özvegy keresztanyja a tavasszal kórházba került, a szomszéd utcában lévő üresen álló házát másnap felfeszítették és kifosztották.
• Múlt hétvégén (ballagás előtt) unokabátyáméknál a fóliát megszedték (a szomszéd utcában romák laknak, a lábnyomok oda vezettek). A kár 300 e Ft, a rendőrök egy nap múlva jöttek ki helyszínelni, kutya nélkül. Előző este a cigány vajda a környék összes rendőrét odarendelte, védjék meg őket, mert félnek; aznap éjjel 5-10 helyre törtek be.
• A héten az utcánkban egy nyaralót kifosztottak, amit nem tudtak elvinni (bojlertől a bútorokig) mindent vandál módon összetörtek, a rendőrök csak délután jöttek ki, semmit nem csináltak. Ugyanaznap éjjel a szomszéd utcában egy magányos asszonyt teljesen összevertek, úgy rabolták ki. Tegnap éjjel a nyaralót újra feltörték.
A következőkre válaszolj észosztás helyett:
• Feleségemmel havonta több mint 100e Ft adót fizetünk be
• A rendőrség az állampolgárok által befizetett adókból kapja a fizetését
• Egy kitüntetett népcsoport nemhogy semmit nem fizet be egész életében, hanem belőlünk élősködik és nem dolgozik
• Az élősködés mellett a vidéki lakosságot folyamatosan terrorizálja.
• Az általam fizetett rendőrség nem engem véd meg, hanem az élősdieket.
• Magamat és a családomat nem védhetem meg (pedig legális több vadászpuskám van), hanem az adók mellet még távfelügyeletet is kell fizetnem, ha a javaimat biztonságban akarom tudni.
A szégyenkezés helyett javaslom költözz le vidékre, és itt szopd a bodzaszedő Cosma-gyilkos barátaid f@ szát.

hRaVeN 2009.05.10. 22:06:18

nos a lista, olyan formában hogy be is jöjjön:
barikad.hu/node/15298

Vera Zi Sten 2009.05.10. 22:09:05

@Perselus Piton: Nem valaki hitette el, hanem a hatalomért nemzete nyomorának növelésére is képes felcsúti SENKI'

digger 2009.05.10. 22:12:23

jaja, TomGoj, én is szoktam javasolni a 7. meg 2. kerületben élő, budapest táblát áthúzva csak a reptérre menet látó kisebbségeket védő ismerőseimnek, mikor fennhangon rikácsolják hogy a romák felzárkóztatása az oktatás révén lehetséges, és a mocskos szemét fajgyűlölő kirekesztő mélymagyarok ezek gátjai, hogy akkor tessék a radnótiba meg a berzsenyibe felvenni minden egyes osztályba 10-10 cigánygyereket borsodból meg nógrádból, baranyából, mutassanak szépen példát a szemét trianonista soviniszta szálasiszta fideszbérenceknek, hogy nem a romákkal van a baj, hanem az előbb felsoroltakkal, hogy nem engedik beilleszkedni a jócigányembereket, pedig azok nagyon szeretnének.

Vera Zi Sten 2009.05.10. 22:12:35

@EMU: Sajnos teljesen igazad van, és van, aki ezeket használja nyomatékként a demagógiájához!

Wuff 2009.05.10. 22:29:56

A rasszistáknál van rosszabb. A hivatásos rettegők, akik ezzel szítják a rasszizmust tudatosan vagy ostobaságból. Előbbi undorító, utóbbi szánalmas. Pestről és külföldről megítélni a vidék hlyzetét olyan mérvű tudatlanságra vall, ami azokat minősíti, akik ezt teszik. Lelkük rajta. Csak el kellene már végre határolódni tőlük mint gyűlöletkeltőktől.

Dezsőjóska 2009.05.10. 22:30:45

Azon azért el kéne gondolkodni, hogy mitől erősödtek fel a cigány-meleg-stb. ellenes indulatok! Minden épeszű ember próbálta már évek óta Gyurcsány Ferenccel szemben meghatározni a politikai meggyőződését, ez az állat meg minden egyes olyan rendezvényem megjelent ahol zsidót-cigányt-meleget "védtek". Hát Fecó barátunk ártott a legtöbbet a kisebbségeknek ebben az idiótáktól hemzsegő országnak. Sajnos nem elsősorban a kisebbségeknek ártott, hanem amblokk mindenkinek, de ez nem tartozik a cikk témájához.

EMU 2009.05.10. 22:33:12

@digger: Ha már itt tartunk a köztudottan dózsa drukker orbán, remek pofaviziten járt az üllői úti b-középben. Nagy szeretettel fogadták. Úgyhogy ezen kellene polemizálnod, nem azon, hogy miként lehet összemosni a jobboldalt meg a szélsőjobbot meg a fradi szurkolókat. Akkor nem kérdeznél vissza. Amúgy a jobbik szimpatizánsaid között hemzsegnek a gyakorló nácik, úgyhogy ne fárassz már a hülyeségeddel, hogy én kevernék össze bármit is. Foglalkozz ezekkel a sötét tahókkal, öleld kebledre valamennyit.

is 2009.05.10. 22:36:24

máshol is leírtam: a szélsőjobb, meg a fasizmus definícióját nem mi és nem most fogjuk megadni, azok európai szinten meg vannak fogalmazva 30-50-70 éve. minket már csak hozzámérnek. nem tetszik a mérés eredménye? ne a vonalzót szidd.

most már évek óta ott tartunk, hogy mindenki más a hibás, kormány, nagytőke, külföld, újságírók, a másik oldalon persze a tavaly márciusi népszavazást már el is felejtettük, azt, hogy a FIDESZ még mindig a 13. havi nyugdíjat nyomatja, azt átengedjük az agyunkon, és becsukjuk fülünk, kizárjuk, nehogy végig kelljen gondolni, hogy akkor az most mennyire Magyarország-ellenes. már rég egy önszuggeszcióban ül jó sok ember, egyre több dolgot kell neki figyelmen kívül hagynia, letagadnia, kizárnia, már egyre monotonabb, 95->90->85->80 IQ-s jelszó folyamatos bömbölésével kell kizárni minden adatot, tényt, ami rést üthet a kitalált 'örök igazság' erős bástyáján. Virág elvtárs szégyenkezne, hogy milyen kezdő egyes pártok ítéletalapú politizáláshoz képest.

ha a szélsőjobb felvonul, akkor Mo-n 100-ból 95 poszt azzal foglalkozik, hogy ez biztos balos ármánykodás. minden más, normális országban 100-ból 95 poszt feltétel, és mellébeszélés nélkül a szélsőjobb elítéléséről szólna. ez a különbség, ezen kellene elgondolkodni az ide is 'magyar' szellemben kommentelőknek.

Hungryhorse 2009.05.10. 22:36:54

Van egy jó hírem:
Pécs: 10,1 %-ot kapott a Jobbik, a fideszes Páva Zsolt kétharmaddal győzött!
Lehet harakirit elkövetni, vagy a becsomagolt bőröndökkel gyorsan futni Hegyeshalom (Ferihegy?)felé.
PAPA KEZDŐDIK! KEZDŐDIK!

DeMarco 2009.05.10. 22:37:55

Fedor Szégyenkezem: Van is miért !!! Nekem is égne a pofám a ballibák miatt...
Mi van, minden ballib blogírónak kiadták, hogy megjelent egy baloldali lapban egy kacsa és tessék rémísztgetni az embereket?! Már nem azért, de ki vesz komolyan egy német baloldali lapban megjelő zagyvaságot, amit egy svéd majom írt? Ugyan. Hiába vergődik ezen a gumicsonton minden balliba. Ezzel nem tudjátok elfedni, hogy Pécs ma milyen nagy zakkót adott a baloldalnak. Erről írjon az a lap, meg hogy miért történt... 2/3-os arány Pécsen !!! Ami ugye 11 évig szoci város volt... Mit kaptok ott ahol eddig se nagyon rúgtatok labdába? De nem baj, barátom a zenészek is végig játszottak a Titanicon, hát írjatok csak mindennap nácikról, szélsőjobbról, fasisztákról, játszatok csak a hegedűn !! Ez lesz a hattyúdalotok...

digger 2009.05.10. 22:41:01

ja értem EMU, ha orbán focidrukker akkor a focidrukkerek fasiszták. OK. Na most akkor bajnai kapus, akkor a kapusok meg milliárdosok? he?

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.05.10. 22:42:34

Ami a szégyenkezést illeti, nincs ellenvetésem, bár normális ember nem szégyenkezik nem létező dolgok felett.

A cikk hátterét a posztolóval szemben nem pedzegetném, pedig van neki. A németekről annyit mondanék, hogy nekik is kurvára elegük van. Bizonyos dógokból.

Majdnem elmorzsoltam egy könnyet az önzetlenül, az ország (de leginkább saját jól fel fogott) érdekében (látszólag) félreálló (ám előbb saját sameszait keresztülnyomó, saját párttársait törvénytelen megfigyeléssel terrorizálló) "önzetlen" miniszterelnök nagyszerű gesztusán. És láték egy bárányt.

Mindazonáltal megjegyzésre méltónak ítélném, hogy a nyugati közvélekedés merész implikációi (pl. "életveszélyes egyes kisebbségekhez tartozni") leginkább a saját ismeretségi köre által is nárcisztikus, borderline személyiségként és nagyképű, notórius karrierista hazudozóként számon tartott - jelenleg - EP képviselő Mohácsi Viktóriától valamint elvbarátaitól származnak. Az efféle ócska tiráda nyugati demokráciákban lerágott csont, a németek meg a többiek már csak nem is legyintenek az egyes kisebbségek történelmi hányattatásait kísérő sirámokra, mert van nekik momentán elég bajuk, Merkeltől és Schrödertől teljesen függetlenül. Őket már nem lehet igazán terrorizálni őseik által elkövetett, vagy éppen nem elkövetett bűnök árnyékával.

A szerzőnek szívélyesen javaslom, legyen bátor kisebbségi egy borsodi-hevesi településen (magyar nemzetiségiként, ombudsman meg sajtó nélkül, erőszakoltassa meg, raboltassa ki hófehérke lányát a többségi demokratikus ifjakkal, akik ráuntak saját rokonaikra), esetleg sétáljon végig ugyanezen települések bármelyikén estve idején. Aztán már őt sem bántja, ki mit hazudozik a magyarokról.

A szélsőjobb teret nyer? Na ne már! Semmi új nem történik, csak dumálnak néhány gőzös agyú balfaszról. Vagy esetleg tartani méltóztatik a Jobbik nevű demokratikus párttól (megjegyzem: rühellem kiváltképp), hogy azt szajkózza majd, ami nyugaton kommunista alapprogramnak számít?

Lehet, hogy valóban van szégyenkezni való.

f3csk3 2009.05.10. 22:53:43

te fedor, szerintem települj haza telavivba, vagy legalább lásd be: az országot TE és az elvbarátaid teszitek ilyenné.
hogy aztán legyen okod az ilyen kis cikkek megírására és így a saját, egyébként teljesen céltalan létezésed megigazolásodra.

Rwindx 2009.05.10. 22:58:05

Valahogy az elmúlt jónéhány évben mindenféle választások előtt mindig születtek "szép", "szókimondó", "a realitásokat a világ elé táró", "független", "elfogulatlan" írások Magyarországról külföldi, baloldali lapokban.

Ha nem tűnt volna fel, már nincs egy hónap az EP választásokig.
Szokjátok meg hogy a következő hetekben ez fog menni. Ez kb a 4. amit én láttam az elmúlt kb 1 hónapban. Majd június 7-e után és jövő év februárja között megint elhallgatnak. Aztán tavasszal újrakezdik.

cooper (törölt) 2009.05.10. 22:58:41

Az Mszp komcsi, a Fidesz náci, mi a baj? :D:D:D

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.05.10. 23:02:52

A sok hugyagyú szélsőjobbos kommentjét olvasva azért el kell ismerni, hogy elég jó helyzetképet adott ez a német lap.

Sajnos.

gyem 2009.05.10. 23:05:52

A Die Zeit-nak talán nem németországi emigráns 'magyaroktól' kellene szerezni az értesüléseit, hanem venni a fáradtságot, hogy ideküldjön egy állandó tudósítót.

Köszönjük, kedves emigráns honfitársaink!

digger 2009.05.10. 23:07:54

@hüjehalyó: ezzel magadat minősíted kispajtás...

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.10. 23:10:23

A szélsőséges gondolkodás, ami mindent egy kalap alá vesz beteg. Ezért betegek a fasiszták, a kommunisták, a fetisiszták, blabla stb. Néhány szarrágó miatt nem lehet komplett népcsoportokról, vagy rasszokról leszedni a keresztvizet, értsük már meg, mert ez olyanokat sért elsősorban, akik nem tehetnek semmiről. Egy dolgozó, családos cigány vajon miért érdemli a szélsőjobb szernit ugyanazt, mint egy rabló, lakásmaffiózó, pirosozó? Disztingválni kéne kicsit.

cooper (törölt) 2009.05.10. 23:14:04

Itt mennyi hülye van, a Die Zeit enyhén fogalmazott, amúgy jó lenne rájönni, hogy egész ország nyakig ül a szrba minden téren!!!!!És lehet egy német cikken vitázni, csak már semmi értelme. Mert minket fognak az Eu szemétdombjának tartani, ha így mennek tovább a dolgok

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.10. 23:14:09

Az elmúlt húsz évben egyébként a "fehér", demokratikusan megválasztott politikusaink több pénzt mentettek ki az országból együtt, mint amennyit az összes magyarországi etnikum valaha is el fog tudni lopni. Igazából a cigány megélhetési bűnöző, a politikus is, csak ő hosszútávra tervez.. :))

johnyb (törölt) 2009.05.10. 23:16:30

szánalom, hogy lehet ilyet beszopni?
a pécsi választásokon is látszik hogy az ország a baloldal ellen fordult, mert az teljesen csődbe vitte az országot, és becsapta szavazóit. Szerintem ezt kár elvitatni a számok beszélnek, ez tény.
Erre az SZDSZ-MSZP tengely kifelé fordul hátha a külső nyomásnak enged a kövélemény, de őszintén szólva ki nem szarja le az ilyen megrendelt cikkek sorozatát?
Én szégyellem magam az ilyen buta szarjankók miatt mint te, fedor

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.10. 23:17:19

Elfogadhatatlan és szemérmetlen dolog, hogy a válságot a társadalom számlájára akarják írni azok, akik előidézték azt - jelentette ki Hankiss Elemér az InfoRádiónak. Szerinte a válságért a felelősség 90 százaléka biztos, hogy az ország politikai vezetőit terheli. Mindenféle változás kedvező lehet egy több hónapos tétlenkedés, kapkodás, a problémák megoldásának elhalasztása után - nyilatkozta Hankiss Elemér. Ha a jégzajlás megindul, legalábbis esély van rá, hogy kijöjjön belőle valami jó - tette hozzá. Jelenleg viszont nem látszik, hogyan bontakozhatna ki a jó megoldás - vélekedett -, mivel a politikai elit csak a gazdasági válságra koncentrál, csak annak a megoldása foglalkoztatja, holott Magyarországon nem pusztán gazdasági válság van, hanem általános és mély politikai-társadalmi válság is. Korábban fontosabb lett volna egy előrehozott választás, de még most sem jönne rosszul - mondta a szociológus, aki rámutatott: számos országban képesek voltak előrehozott választásokat rendezni, amikor kiderült, hogy a kormány nem tud úrrá lenni a kialakult helyzeten. Magyarországon rosszul működik a politikai gépezet, szétzilálódott a társadalmi rend, és súlyos zavarokkal küzd a magatartáskultúra. Ezért aztán ha hozzá is látnánk a válság megoldásához, kicsit az esélye annak, hogy sikeres gazdaságot építünk fel - fejtette ki Hankiss Elemér, aki hangsúlyozta: nem csupán a válságot kell kezelnie az új miniszterelnöknek, akár választásokkal kerül hatalomra, akár nem. A magyar politikai réteg képzetlen politikailag Hankiss Elemér szerint. Hozzátette: most isszuk annak a levét, hogy nem sok új politikus tűnt fel a színen az előző húsz év alatt. A politikusok teljesítménye pedig messze a nyugati szint alatt marad.

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.10. 23:21:00

Hankisst egyébként nagyon tisztelem, és nagyon okosnak tartom a meglátásait, például ezt (érdemes a dátumokat figyelni):
www.nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=43726

fénydublőr (törölt) 2009.05.10. 23:23:30

Kedves nácik!
"És ami persze nem szégyen, ha végre teret nyer a nemzeti érzés! "
Elmondanátok, mit is jelent ez? El sem tudom képzelni!

BLovi 2009.05.10. 23:25:36

Nem tudom ki az aki ezt a posztot írta, de ha ezt komolyan gondolta: "ahol lassan már életveszélyes dolog egyes kisebbségekhez tartozni" akkor csak szánni tudom...És te ezt el is hiszed???

Egyébként meg ne a Lendvai Ildikó meg Gusztos Péter félék határozzák már meg mi számít szélsőségesnek. Számomra pl. ők a szélsőségesek. Szóval nézőpont kérdése.

fénydublőr (törölt) 2009.05.10. 23:30:48

lutra1:"Megdöbbentő, hogy a most 15-40 év közötti "kis" digók nagy részét a szüleink munkájából és pénzéből "nevelték" fel a segélyből élősködő senkiházi cígók vagy az állam.
"
Jézusom, iszonyat sötétek vagytok! 1990-ig (majd)minden cigány dolgozott, pénzt keresett, aztán megszűnt a legtöbb munkahelye. Így pl a ma 40 éveseket a saját szüleik a saját verejtékükkel neveltek fel. Legalább az alapmatekot kéne tudnod!
És, gondolom, elmész egy lakziba, éjféltől cigányzenére tombolsz, amit a cigány zenész játszik (tudod, nem gyakorolt, nem járt zeneiskolába, egy perc munkát sem fektetett a dologba, egyszerűen "teremt"), és hajnalban a bokáját csókolgatod... Ja, tudom, az más..

EMU 2009.05.10. 23:33:29

@digger: Nem érted jól, nem is ezt írtam, de nem is várom, hogy a masírozás mellett a szövegértés is menjen.

cooper (törölt) 2009.05.10. 23:33:32

Igen, csak Hankiss nem meri kimondani azt a tabut, ha az Mszp ki is múlik, a helyére egy másik ugyanolyan képzetlen patkány banda kerül, és ezt a tabut, hogy NINCS "KITMIT" VÁLASZTANI persze fsik kimondani. Mert mi az Orbán őrület lényege? Legyen megint egy Kádár János, vagy Horty, csak Orbánnak hívják majd. Továbbá, mi a politikai elit? csak a kormányzó párt, vagy a parlamenti pártok? Mert lehet Mszp-re kenni a dolgot, de a kőkemény pofára esés akkor fog bekövetkezni, ha fidesz adja a kormányt, és kiderül, hogy semmit nem tud tenni, nem azért, mert nem akar, hanem mert uaolyan tehetségtelen, korrupt bagázs mint a többi

fénydublőr (törölt) 2009.05.10. 23:33:52

Blovi: mert szerinted nem lőttek le kisebbséghez tartozókat mostanság? Nem fenyegetnek naponta feketeruhás hordák kisebbségieket? Nem mennek odébb a budai játszótérről a nagy magyar anyukák, ha egy más bőrszínű 3 évest látnak?
Tudod, mit jelent a "szélsőséges" szó?

Nadsat (törölt) 2009.05.10. 23:36:41

A libsik majd' bekakilnak a fasisztáktól, keblükre ölelik a "multikultit" - amennyiben nem teszi be a lábát az általuk frekventált I/II/XII.kerületbe és nem szereli le a hibridlexus emblémáját. A szélsőjobb vígan, amolyan jó csendőr módjára zsidózik, toka szalonnával, és Horthyval álmodik.
És tessék mondani, azt a kurva GDP-t ki termeli meg közben?

fénydublőr (törölt) 2009.05.10. 23:37:59

Komolyan, tényleg a pofám ég, mert magyar vagyok, Ti ezt komolyan mondjátok mind, ugye, mert viccnek elég durva!

digger 2009.05.10. 23:41:46

@EMU: látod ez a baj a tefajtáddal, hogy ha ellenvéleményt fogalmaz meg vki veled szemben, azt lehülyézed, leantiszemitázod. Ezért (is) vagy vitára alkalmatlan.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.05.10. 23:43:18

@Fedor: Akkor én is írjak egy cikket a nyugat európai és jenki cég és állami pénzügyi felügyeleti szervekről? Hogy azt mekkora barmok vezetik? Hoy azt, hogy mennyi idióta gyökét vett fel olyan hiteleket amit egy intelligens 16 éves sem venne fel 3 perc fejszámolás után?

Nálam meg ez a kialakult kép.

Lehet, hogy mindkettő baromság, csak én nem írok szennylapokba.

fénydublőr (törölt) 2009.05.10. 23:43:37

johnyb: szerintem, ahogy 2002-ben és 2006-ban, most sem tiszta a kép, jelenleg(!) mindent visz a Fidesz (de, csak, mert nincs jobb), aztán még alakulhat. Ilyen 7 évnyi propaganda és uszítás után, egyelőre, nem is csoda. Bár nagyon csodálkozom a népen, asszem az lehet, hogy a Fletó akart csinálni valamit...na ez volt a baj, mindenkinek jobb az a zavaros katyvasz (most sorold, kinek nem, OKÉ?!).

Dwokfur 2009.05.10. 23:46:05

Te tényleg ennyire naív vagy?

1. Az után választották meg demokratikusan, miután végig hazudták a választást
2. Nem magától mondott le (csakúgy mint ahogy a kiszivárgott ominózus beszédet sem a nyilvánosság előtt mondta el)
3. Az meg hogy a szélsőjobb térnyerése publicitást kap: csupán egy ügyesen megkomponált taktikai húzás
4. Az SZDSZ-MSZP produkció láttán nem csodálkoznék ha valóban sok ember fordulna öklendezve a szélsőjobb felé
5. Egy ország füvező privatizátoroktól nem lesz jobban, viszont dolgos hazafiaktól igen

Silverf@x 2009.05.10. 23:46:32

Ezt a helyzetet kívülről sokféleképpen meg lehet ítélni, csak az a helyzet, hogy ezek az emberek sosem fognak a helyünkbe kerülni, ők nem kerülnek szembe azokkal a problémákkal, amelyekkel mi. Az, hogy a szélsőjobb elszabadult, nagy részben a hűdenagy toleranciának köszönhető, ami lehetővé tette, hogy itt mindenki következmények nélkül megtehessen bármit - kivéve a magyar átlagpolgárt. Ha engem lopnak meg, sz@rnak rá. Ha én lopnék meg valakit, percek alatt az örsön találnám magam. A magyarok igenis tehetnek arról, hogy milyen a nevük, megalázkodó, talpnyaló, magáért ki nem álló nép, akik közül egy részének mégis elege van abból, ami itt folyik és addig feszítették a húrt, hogy most ámokfutásba kezdett. Ez pont ugyanolyan, hogy nem a cigányok tehetnek a cigánybűnözésről, hanem az elnyomottságuk. Akkor a magyarok se tehetnek a "szélsőjobbos" kirohanásokról, hanem az elnyomottságuk. Egyébként pedig kultúrált emberekkel szembeni rasszista támadások nemigen történnek, ellentétben mondjuk Észak-Írországgal...

Silverf@x 2009.05.10. 23:52:30

Egyébként meg undorító, hogy az olyanok pofáznak a megbélyegezettség ellen, akik a leginkább bélyegeznek "szélsőjobbosnak", "árpádsávosnak" meg "nácinak" bárkit, aki velük ellentétes véleményt képvisel.

ártánd (törölt) 2009.05.11. 00:01:09

Silverf@x: "Egyébként pedig kultúrált emberekkel szembeni rasszista támadások nemigen történnek, ellentétben mondjuk Észak-Írországgal... "
Rasszista támadást senki ellen nem szabad, ez a nácizmus, ez a fasizmus.
"Egyébként meg undorító, hogy az olyanok pofáznak a megbélyegezettség ellen, akik a leginkább bélyegeznek "szélsőjobbosnak", "árpádsávosnak" meg "nácinak" bárkit, aki velük ellentétes véleményt képvisel."
Nem, "árpádsávos": aki árpádsávos (vagy ahhoz nagyon hasonlító, és a nyilasok által beszennyezett) ál-történelmi zászlót cipel, lehetőleg alkalomhoz nem illő időben és helyen; "náci": egy lófaszt velük ellentétes vélenményt képvisel, szimplán rasszista köcsög, más emberi lény életét meg akarja keseríteni (és meg is semmisíteni); a többi csak játék a szavakkal, meg a jelképekkel (lsd Nagykanizsai amatőrök). Szerintem pont itt az ideje, hogy szembeszálljunk ezekkel a selejtekkel, mielőtt több gyilkosságot is el tudnak követni.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.05.11. 00:02:34

Barátom, Fedor: ez a cikk nem volt egyszerű! Nem tudok mit írni, az elöttem szólok általában az én véleményemet harsogták - és itt mindkét oldal pártolóiról beszélek, bár köztudott, hogy én volnék a "szemétrasszistanáci"... :-)

Őrület, amit itt kavartál, és valahol biztos vagyok benne, hogy talán már szánod-bánod ezt a valóban rendesen csúsztató cikket, ami a németek pitiáner szennycikkén alapul.

Ez nem rád vall.
Mondtam már: jobb lenne saját kútfőből, mert azért teljes mellszélességben ki tudsz állni - na de egy ilyen szarért? :-(

Csak így tovább!

ártánd (törölt) 2009.05.11. 00:03:13

Jav: "véleményt", "nagykanizsai". Bocs.

ártánd (törölt) 2009.05.11. 00:06:18

Tom Bobb: klassz cikk ez, próbáld ki, hogy kívülről nézd az országot, mondjuk Japán turista vagy, megérkezel Ferihegyre, kezdjük a taxival...ne kelljen végigmondanom! (S tegyük fel, éppen fradi-meccs is van este)

Jó éjt

digger 2009.05.11. 00:14:20

@ártánd: aztán próbáld ki, hogy elmész baranyába kirándulni, de mire visszaérsz a buszra, ellopják mindenedet, de a magyar hatóságok csak a képedbe röhögnek (amúgy semmilyen világnyelven nem tudsz velük koomunikálni), mikor gyors szakszerű intézkedést kérnél...
Ne kelljen végigmondanom!

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.05.11. 00:15:27

@ártánd: Elismerem, hogy lehet valami "gonosz" abban, ha japán turista lennék, és kívülről kellene látnom ezt a szennyet, amit országnak hívnak, de azt hiszem, volna annyi magamhoz való eszem, hogy ha reggel fehér embereket látnék melóba menni, napközben pedig sötétebb bőrűeket ténferegni, aztán este hazafelé látnám a fehéreket, éjjel pedig hallgathatnám a szálloda erkélyén, ahogy "mulat" a sötétebb bőrű, akkor nem vonnék még le következtetéseket, pedig látnám, hogy valami nincs rendben.
Mindenki azt ír, amit akar, és ez nem Fedorra vonatkozik, hanem a német újságra, annak újságírójára. Én is kaptam egy fülest, hogy baj van Laoszban a poszti kisebbséggel, mert hogy nádvágó késekkel vándorolnak észak felé, ahol munkát remélnek - de közben lopnak, ölnek, kirabolnak, talán meg is zabálnak.
Most akkor írjunk Laoszról egy világraszóló, lealacsonyító cikket, mikor tudjuk, hogy valamelyest "globális szarkupac" vagyunk a globális újságírásnak hazudott globális szennyben, vagy könyveljük el, hogy ez laoszi belső ügy?

Egyébként nem nyitok és nem is folytatok politikai vitát, kedves ártánd, mert a politikához hülye vagyok, de büdös cigányok között élek, és tudom, hogy csak az erőszakból értenek.
Az erőszakot egyedül nem tudom velük szemben érvényesíteni, mert ők egész nap ráérnek, legalább öten jönnek rám, és potrohosok is, ami néha meggátolja, hogy három másodperc alatt kirúgd a térdeit. Ergo: igen, szükség van rajtam kívül legalább még négy kemény kötésű, FEHÉR srácra, akiket nevezhetünk szélsőknek is meg gárdistáknak is, de a lényeg: kiegyenlítik a küzdelmet, amit én jelenleg egyedül folytatok a büdös cigányok ellen.

Olvasd a blogomat. Ismerkedj meg azzal a világgal, ahol élek! Ez nem fikció, barátom! Nap mint nap szembesülök vele.

Nincsenek itt nácik. A japán turista is hallott róla, hogy vannak, jött is meglesni őket, de aztán rájött, hogy csak sötétebb bőrű kisebbség van, aki terrorizálja a békés birkákat.

Sajnálom.

nem_kell 2009.05.11. 00:20:03

1. Nevezett külföldi újság baloldali, mitől lenne független? S csak átveszi a pánikba esett magyar baloldal szélsőségesező hisztériáját, tényként kezelve.
2. gyurcsányi nem demokratikusan megválasztott vezető, hazugsággal és csalással került hatalomra.
3. gyurcsányi jobban rontotta az országról alkotott képet, mint bárki-bármi más.
4. Ma Magyarországon minden ellenkező híreszteléssel szemben a többséghez tartozó van életveszélyben...
5. Hol rontottuk el? 1990 táján, mikor nem tartottunk nagytakarítást.

gergel 2009.05.11. 00:24:05

Szégyelld magad,megtagadod a hazádat. Értsétek már meg soha nem leszünk Nyugat Európa nem is kell annak lennünk, a parazita kisebbségeket mindenhol gyökerestül tépik ki , csak nem olyan látványosan.

Yorick White 2009.05.11. 00:35:50

Szégyenkezhetsz is, kedves Fedor, mert ennyi csúsztatást már régen olvastam egy bejegyzésben (amely ráadásul még ilyen rövid is). Haladjunk sorban!

"kívülről, független szemmel,"

Ne már! A Zeit körülbelül olyan, mint idehaza a Népszabadság, amely még a legnagyobb jó indulattal sem nevezhető korrektnek és pártatlannak.

"Egy demokratikusan megválasztott kormányfő"

Lehet, hogy már elfelejtetted, de Gyurcsányék csaltak és hazudtak a választások idején (is). Valószínű, hogy neked ez még belefér, így aztán "demokratikus", de a többségnek nem ezt jelenti a demokrácia.

"bármennyire is bénázott esetleg, nem igazán rontja hosszútávon az ország hírnevét, ilyen bármelyik demokráciában megeshet"

Gyurcsány esete egyedülálló a világon. Nem volt még olyan politikus, aki egy ekkora lelepleződés után ne fogta volna a bőröndjét és pucolt volna azonnal. Egyébként Gyurcsány még csak bocsánatot sem kért azért, hogy becsapták a választókat...

"ahol lassan már életveszélyes dolog egyes kisebbségekhez tartozni,"

Miért írsz ilyet? Hány olyan bűncselekmény történt, amely bizonyítottan a "náci szélsőjobb" követett el kisebbség ellen? Én úgy látom, hogy inkább a vidéken élő magyarokat érik egyre durvább atrocitások a cigányok részéről. Na, és a zsidókkal mi a helyzet? Nekik miért olyan "életveszélyes" (igaz, lassan) az életük Magyarországon?

"amivel akár ki is iratkozhatunk a demokratikus országok közül."

Nem tűnt még fel, hogy itt már régen nincs demokrácia? Mert az nem demokrácia, hogy egy szűk politikai elit bármit, ismétlem bármit megtehet kénye-kedve szerint. Itt nem csak a különböző sikkasztási ügyekről beszélek, hanem arról, hogy teljes mértékben letojják, hogy az emberek döntő többsége azt szeretné, hogy az MSZP-s bagázs elhúzzon a búbánatba. Ugyanis négy évente nem teljhatalmú kiskirályokat választunk, hanem miniszterelnököket. És akkor még a sikkasztó Gordonkáról nem is beszéltünk.

Összességében, hogy mit firkálnak rólunk Németországban most nem túl fontos, szerintem. Ugyanis a németeknél is pont ugyanazok a balliberális érdekcsoportok a dominánsak, mint itthon. Ezért írtam, hogy a Zeit nagyjából olyan, mint nálunk a Népszabadság... vagy az Index.

Perselus Piton · http://www.weirdhungary.blogspot.com/ 2009.05.11. 00:39:48

@Silverf@x:

ha valaki árpádsávos zászlóval masirozik, nevezhetem árpádsávosnak, vagy az "balliba riogatás"-nak minősül?

VOGAben 2009.05.11. 00:49:06

Már bocsánat! A még ide sem ért válságtól függetlenül a jelen helyzetért legalább annyira, ha nem jobban felelős a 1989-90-t követő négy év, mint a legutóbbi 6-7esztendő. Szociálisan a saját nemzeti sírunkat ástuk és ássuk ha hagyjuk, hogy így menjen tovább. Én-Mi dolgozzunk 65-67 éves korunkig, míg százezrek módszeresen lökik magukat hanyatt a szociális hálónkba. Elég volt! Enyhén szólva is röhejes, hogy 40x év munkaviszony után kevesebb nyugdíjat kap egy polgár mint egy "pszihéssen" leszázalékolt illető, 40 évesen pár év vagy néhány hónap munkaviszonnyal és öt gyerekkel. És az árnyékból lesve, ahogy műveli a szőlőjét az "öreg paraszt" szabadidejében a tűző napon. Teszek rá, hogy mit gondol az eu. Legyen már végre rend, mert ha így megy kihal a Magyar! Oszt jónapot.

tompus 2009.05.11. 00:49:42

Szégyenkezz nyugodtan! De ne a szélsőjobb miatt, hanem a hülye média miatt, akik rögtön hörögve közvetítik, ha 20 hülye gárdista felvonul valahol.

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.05.11. 00:57:18

Ugyan nem osztozom szégyenkezésedben, de legalább elmerengtem a kommentek számán. Ha minden kommentelő rászánna cirka tíz eurót, simán megjelentethetne egy pofás kis cikk valami szimpi német lapban például arról, hogy milyen jó itt Magyarországon. Van demokratikusan megválasztott kormányunk, amelyik felelősen gondolkodva próbál úrrá lenni a nehézségeken, demokratikusan épülő pártjaink, amelyek az eltérő ideológiai nézetekből adódó kisebb vitáikat kulturáltan elrendezik, jól kitalált kompromisszumokkal segítve az ország gyarapodását.
De ugyanígy (viszonylag szerény összegért), írhatnánk elégedett, vagy épp rettegő nyugdíjasokról, lelkesem szaporodó, vagy épp rettegő cigányokról, szorgalmasan dolgozó, vagy épp rettegő zsidókról, de akár a jobb élet vágya miatt ideköltöző, szorgos munkával egyről a kettőre jutni vágyó afrikai, afgán, albán, egyéb menekültekről, vagy épp pánikszerű továbbmenekülésükről is.
És ezek mindegyikét szégyellhetné valaki. Vagy épp büszke lehetne rá, ha van bármelyikhez is képe.
De egy, vagy akár több, akárhol megjelenő, akárki által írt cikk "ottani" megjelenése miatt "itt" szégyenkezni, messzemenő következtetéseket levonni, azt a legminimálisabb információk ismerete nélkül, pusztán a megjelenés tényét figyelembe véve megírni, ezzel feleslegesen ostoba indulatokat szítani, némi jóindulattal nézve is kissé butaságnak tűnik számomra.
Annyira, hogy akár szégyenkezhetnék is amiatt, hogy ilyesmi megtörténhet manapság Magyarországon, ráadásul egy vezető online portálon.
De inkább elmegyek kávézni.

2009.05.11. 01:15:07

"A jó hírünk, ami a rendszerváltást követően kialakult rólunk nyugaton, és főleg Németországban, az hova lett?"

jó hír?ennek a trágyadombnak mikor volt jó híre?:D
utoljára talán Zsigmond király korában..

2009.05.11. 01:55:12

Nem olvasom el a posztot, bocs.

Csak annyit: a külföldi sajtóban rendszeresen megjelenő ajvékolós cikkeket innen budapestről írják balliberális izék. Mióta idehaza beszorultak az ésre meg a népszabiba (mint Ságvári a cukrászdába), azóta muszáj külföldön leadni a felgyülemlett epét. Így jártunk.
cső

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2009.05.11. 02:12:19

teljesen igazad van - a szerencse az, hogy az ostoba szélsőjobb saját magát marcangolja szét. és még valami: nincsenek baloldali vagy jobboldali emberek. alapvetően jó és rossz emberek vannak, mindkét oldalon.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2009.05.11. 02:14:46

@TD223: az egyházpártiság maga a megtestesült népbutítás. az egyháznak pusztulnia kell, középkori, népbutító csökevény, a vasárnapi misebor pedig az alkoholkultusz magva. minden vallás pusztuljon - a hazaszeretetnek ehhez semmi köze. az olyan kollektivista, okoskodó, saját kényszerképzeteit másokra ráerőltető szerencsétlenek, mint te, is mehetnek az egyházzal a süllyesztőbe, és ismét felvirágzik Magyarország.

Empty 2009.05.11. 03:24:08

@trogerzsido:

Trágyadombnak nevezed a hazád? Grat.

SevenDeadlySins (törölt) 2009.05.11. 03:24:55

Ohhó már írom is a Magyra Turizmus Zrt-nek az ország új szlogenjét:

Random német hetilap: "Magyarországon terjed a szélsőjobboldali erőszak"

Random magyar blogbejegyzés:"Megint gátlástalanul hazudnak ezek a mocskos zsidók"

átlátó 2009.05.11. 03:46:36

Én most csak aszondom, hogy nem csak az a lényeg, mit ír ez a cejtung, hanem az is, hogy mit gondolok én a cejtungról.

SevenDeadlySins (törölt) 2009.05.11. 03:46:59

@cooper:

ebből látszik hogy a társadalom legnagyobb része nem a rendszer immanens előnyeiben bízik, hanem erős karizmatikus vezetőre szomjazik aki a rendszerrrel, mint a visszásságok (lásd hypertolerancia vád)hordozóival szemben kormányoz.

Ami meglepő hogy egyeseknek mennyi elég ahhoz hogy elboruljon az agya. Abszolút semmi árnyalatosság nincs a világképükben.

Ha engem kérdeztek ez Magyarország egyik nagy kerékkötője: itthon már nem a pozitív, ejtsd építő hozzáállás, helyette a bűntetés, a bűnös megsemmisítése a norma.

Bajos.

Mert nem vezet sehova. Mert ilyen patológiai állapotokhoz vezet mint ez a verbo-szadista commentlista.

Bajos.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.05.11. 05:08:30

Na, hat ez egy tok felesleges blog bejegyzes volt, mar amennyiben tenyleg vitara invitalt es nem csak a forma kedveert lett igy megfogalmazva.

Kb. pont ezeket a reakciokat lehetett boritekolni elore mindenfele jostehetseg nelkul, hiszen annyiszor hallottuk mar oket:
- belugy (arulok, miert kell kiteregetni, stb.)
- tulzas
- debezzega...

A tulzas reszere reagalnek: honnan a fenebol tudjatok, hogy egy igazi, a szelsojobbos megnyilvanulasokra erzekeny nemetnek tulzo-e a megfogalmazas? En azt gondolom, hogy nem (beszelgettem erettsegi korul nemet fiatalokkal). Nem allitom, csak gondolom. Aki azt allitja, hogy el van tulozva, az mire alapozza? Neked a temara lathatoan nem tul erzekeny magyarkent ez belefer, nekik meg nem.

Nem arrol van szo, hogy tobbnek vagy nagyobbnak lattatja az ujsagiro a bajokat, hanem arrol, hogy az az ottani megiteles szerint nagyobb baj, mint itt szerintunk. Foleg a maszatolok szerint.

Tipikus hungaricum reakcio azt hibaztatni, aki kimondja a problemat, ahelyett, higy elismernenk, es elkezdenenk megoldani.

BKV reszelő 2009.05.11. 05:46:42

Fedor fiam ! Ön egy idióta !

Kalmár 2009.05.11. 05:55:31

@atleta.hu: Értemén, de mi a fenét oldjunk meg?
Nem tudni kik lövik le a cigányokat. Egyenlőre az látszik, hogy jó alaposan kiválasztanak egy sorvégi házat, ahol dolgozó becsületes cighány lakik, és lemészárolják....hát ez náci ideológiának elég szokatlan. Ezen kívűl még ráfogni sem lehet semmiféle üldözést a szélsőjobbra.
A cikkben megnevezett félelem források egyenlőre vonulgatáson kívűl nem csinálnak semmit.(na jó a Morvai Krisztina lefejelte egy rendőr gumibotját támadólag)
Jópofa, ahogy a cikk szerzője aggódó szemét veti Magyarországra, de nem hallja pontosan a szélsőjobbunk hangját, mert elnyomja a mögötte álló Török vendégmunkások halálsikolya. Hány embert lincseltek meg, a származása miatt tavaly a Németeknél?
egyébként elgondolkozhat a Gárda is mennyi hasznot és kárt csinálnak a puszta létezésükkel. Megvédeni nem nagyon tudtak senkit, nem is az ő dolguk...... lenne.

Kisangyal 2009.05.11. 06:02:24

Fedor! Ezt elkúrtad! A holdon élsz???

Előszőr el kell látogatni egy hétre Pl Borsodba, utána lehet pofázni meg okoskodni!
De addig, akinek fingja sincs mi folyik ott ne ossza az észt!

Maximálisan osztozom azok véleményében, akik szerint ez a Fedor egy idióta. Inkább ezért kellene szégyenkezie...

1third 2009.05.11. 06:08:58

En is szegyenkezem.
A szomszedaim elott - es nem mondtam meg nekik, hogy magyar vagyok, mert szegyellem.
A szomszed es a felesege ugyanis 2-3 evvel ezelott Mo-n jart es a Hosok tere-kisfoldalatti kornyeken kopasz fekete ruhas barmok ugy megvertek oket, hogy az egyik vesejet el kellett tavolitani, es a felesegenek leteptek a fele fejboret a hajaval egyutt, plusz eltorott az orra. A rendorseg munkajat es a korhazi ellatast nem reszleteztek teljes mertekben, de horrorisztikusnak neveztek (el tudom kepzelni, mi volt... :-(
Hja, a szomszedom es a felesege azsiai.
En pedig szegyellem magam, hogy egy olyan orszagbol jottem ide, ahol ez buntetes nelkul megteheto.
Igen, szegyenkezem, es ahol csak lehet, letagadom, hogy magyar szarmazasu vagyok.
Nem kell ide semmilyen ujsagcikk a negativ hirvereshez, eleg, ha nem feher fajtajuak kezenfogva kettesben setalnak delutan fel negykor a napsutesben, Budapesten. A szobeszed erosebb "hirveres", es a feketelista a neten a kerulendo helyekrol.
Igenis, szegyenkezem.
Lehet dobalni a koveket.

Werwolf 2009.05.11. 06:09:06

Kedves posztiro,

a Die Zeit cikke gyomorforgato. Erdekes, hogy posztolsz a neten, de nem tudod, hogy hasonlo cikkeket iratott az mszmp es az szdsz mar sok-sok evvel ezelött is a kis haverkaival, akik különbözö baloldali, illetve "liberalis" ujsagoknal "dolgoznak" Ny-Europaban.
Irod tovabba, hogy gyurcsany lemondott, stb es nem artott tartosan az orszag hirnevenek. Nem volna tan baj, ha erröl elbeszelgetnel szamos olyan külföldivel is, akik aktivan követik a hiradasokat. Akkor megtudnad, hogy ez nem igy van. Persze, vannak sokan, akikkel a hasonlo szemet iratott cikkekkel megetettek a vörös maszlagot, de az mar masik sztori.
Mielött viszont rettegni es csomagolni kezdtek, erdemes elgondolkozni, hogy hany magyart ölnek meg es bantalmaznak ciganyok bizonyitast nyerve, viszont a par esetben, ahol ciganyt bantalmaztak / öltek, zömmel nincs meg a tettes.
Plusz, menjel le falura es nezd meg, hogy mi van. Masok bantalmazasa nelkül vegigmasirozni egy falun, kicsit kevesbe ijesztö, mint, ami a magyarokkal törtenik a falvaikban nap, mint nap.
Szegyenkezzel csak a szelsöjobb miatt, nekem inkabb az faj, amit az szdsz-mszmp-fele elkuras csinalt Magyarorszagbol.

Sw4n 2009.05.11. 06:13:22

Szerintem az többet elmond rólunk, hogy 7 éve hagyjuk, hogy a szoclib kormányzat kizsigereljen minket, és nem teszünk ellene semmit. Ezt azért külföldön is látják, a birka magyart így lehet dróton rángatni.

Képzelj el egy hasonló szitut Franciaországban.. van egy olyan érzésem ott nem gárdisták parádéztak volna a Shanzelizén hanem felfordították volna az országot és még büszkék is lettek volna hogy "igen megcsináltuk". :)

BKV reszelő 2009.05.11. 06:26:49

@fénydublőr: "Nem fenyegetnek naponta feketeruhás hordák kisebbségieket?"

De ! A sok büdös cigány naponta fenyegeti a magyarországi magyarokat, akik kisebbségbe szorultak a saját hazájukban. Végre tisztán látsz !

huncsongor 2009.05.11. 06:58:33

Fedor! Sajnálattal tapasztalom, hogy 35 évesen nem érted azt amit, sokan már tizenévesen érteni kezdenek.

NE álltalánosíts! "életveszélyes dolog egyes kisebbségekhez tartozni" Itt a magyarra gondoltál? Mert nézd meg mikor bántottak itt bárkit azért mert pl. kinai? Semmikor mert ők próbálnak beilleszkedni, és dolgozni, és nem lopnak, és gyilkolnak mint a cigányok!

Mikor bántottak komolyabban egy cigányt? Semmikor! 22es buszon, ott kiderült, hogy egyik cigány szúrta le a másikat, tatárszengyörgyön is kiderült, hogy az elvált férj gyújtotta fel a cigányaszony házát!

Elmondod nekem kik szúrták szíven Marian Cozmát, kik verték agyon Szögi Lajost,kik gyújtották fel és erőszakolták meg Pénzes Henriettát,kik erőszakolták meg Horák Norát, ez csak ami most hirtelen eszembe jutott az elmult 2évben!!!
KIK? VÁLASZOLJ BLOGÍRÓ! Ha van merszed, és gerinces ember vagy.

ján kádár 2009.05.11. 07:03:40

Egy puhapöcsű balfasz vezetés 7.éve az ok. A többit úgy hívják okozat.
Mitől kelt életre a Magyar Gárda?
Mitől lett brutális az utca népe ?
Miért nem teszi a rendőrség a dolgát tisztességesen?
És még számtalan a kérdés, aminek a válasza:ezt tették a komunisták.
Hát kedves Fedor ezt kell megemésztened velünk együtt.
Scmidt-Hauer Úr pedig azt fogja továbbra is írni amiért megfizetik.
Csókold meg.

kranführer 2009.05.11. 07:09:37

Te hány éves vagy fedorka?
Én szégyellem magam hogy ki tudtak nevelni egy ilyen új fajt mint a tiéd. Mocskos gyomorforgató kommunista banda vagytok. Csak azt nem szabad elfelejteni hogy még ezt az országot Magyarországnak hívják és nem kommunista vagy cigány országnak. Tessék ezt jól megjegyezni és kivándorolni a helyedre. ott boldog leszel. Tel-Aviv vagy Strassbourg, döntsd el.

supi007 2009.05.11. 07:33:09

A posztoló nyilvánvalóan hülye! Nem lehet rövidebben kifejteni.

Valaki1 (törölt) 2009.05.11. 07:35:03

BRUHAHA!!!
A VALÓDI NÁCIK nácizzák a magyarokat...
Röhej.
Ehhez nem fűzök kommentárt, legfeljebb kérem nézzetek utána hogy milyen vallású pl. a Die zeit tulajdonosi köre.

ettől függetlenül legalább tízszer annyi cikk van nyugaton az elcseszett magyar gazdaságról, az mszp-szdsz elit pusztítáról, a magyar pénzügyi csődről..stb.

Gábor 69 (törölt) 2009.05.11. 07:43:50

Ha már szégyenkezésről van szó, hát csak rajta, szégyelld a balos ill. libsi cimboráidat, akik a rendszerváltás eszméit elárulva, a múlt bűnöseit a mai napig próbálják tisztára mosni.
Az emberek többségében élő jogos igazságtétel iránti vágy talán szélsőségnek számít nálad???
Mert a jobbik kizárólag erre az érzésre építi politikáját.

velö 2009.05.11. 07:50:04

A Die Zeit egyike a legtekintélyesebb lapoknak Németorszàgban. Egyàltalàn, a feltételezés, hogy a cikk magyar megrendelésre irodott mértéktelenül együgyü. Ugyanez megjelenhetett volna akàrmelyik màsik lapban. Hasonlot olvastam a SPIEGEL-ben amit senkinek nem jutna eszébe baloldalinak nevezni.

www.spiegel.de/politik/ausland/0,1518,502079,00.html

A TAZ -Verschwinde, Drecksjude!- "Tünj el koszos zsido" cimmel tudosit:

www.taz.de/1/politik/europa/artikel/1/verschwinde-drecksjude/?src=ST&cHash=baffe64ab9

A hozzàszolàsokbol azt olvasom ki, hogy belölünk magyarokbol hiànyzik a kollektiv felelösségérzet, és a mizériàért jobbra balra bünbakot keresünk. Kétségtelen, hogy Ausztriàban-, Svàjcban- és Németorszàgban is vannak nàcik, de öket a közvélemény és a sajto szànalmas figuràkként kezeli. Ezek csak akkor lengetnek nàci üdvözlést, ha legalàbb huszan vannak, itt meg a kerthelységben vidàman elzsidozgatnak ösz nyugdijas bàcsik, nénik. Szégyen.
A németek feldolgoztàk a borzalmas multjukat, még ma sincs egy hét, hogy ne lenne a tévében egy dokumentumfilm a nàci uralomrol, mi meg ugy teszünk, mintha ez nàlunk meg sem történt volna. Többek között ezért lehet itt a nàci ideologia hétköznapi hazafiassàg.

www.dradio.de/dlf/sendungen/gesichtereuropas/762483/

Egyébként nem csak a német, hanem az angol médiàknak is téma a magyar fasizmus felébredése (Fascists on the Rise – Hungary) ugyhogy felesleges valami nemzetközi összeesküvésröl fantàziàlni. Jobb tudomàsul venni, hogy igy làt bennünket Europa, és ezért mi mindannyian felelössek vagyunk.

www.youtube.com/watch?v=L0Rl1Rtd4WI

Valaki1 (törölt) 2009.05.11. 07:52:57

jaja, csak vegyétek már figyelembe hogy akár az amcsi, angol, német újságok, és minden média tulajdonosai ugye ZSIDÓK!
nem a munkatársak, a tulajdonosok!!!

namost miről írkálnának ha nem erről??
uganez az uszítás ment hollandiában, ausztriában is amikor teretr nyert a nemzeti oldal.

magyarország meg duplán fáj, hiszen ez gyarmata izraelnek...

88wx335dsf 2009.05.11. 07:57:57

Fedor, te egyszerűen tanulatlan vagy és ostobán demagóg.

Nézz utána miért, én most nem fogom elemezni ezt az szart amit te itt írásként aposztrofálsz.

Valaki1 (törölt) 2009.05.11. 07:58:07

"Kétségtelen, hogy Ausztriàban-, Svàjcban- és Németorszàgban is vannak nàcik, de öket a közvélemény és a sajto szànalmas figuràkként kezeli. "

hehe.
mondjuk nem kevesen vannak.
de nem is ez a lényeg...
valamikor kb. 80 éve volt egy szánalmas kis bécsi festő hajléktalan meg később még 6 társa...
úgyhogy nem illik leszánalmasozni senkit sem.

mint ahogy a jobbikot sem, eddig kiröhögték, most meg a 3. erő, és lesz ez még jobb is ha a rabló mszp-szdsz 2010 ben rányomja az új adókat/energiaárakat a népre...

Valaki1 (törölt) 2009.05.11. 07:59:05

bocs 7 társa volt ha lehet hinni a történészeknek.

velö 2009.05.11. 08:01:31

@Valaki1: konvertàlj zsidonak, aztàn te is médiatulajdonos leszel meg gyarmatos. na, meg uralni fogod a vilàgot.

nick: 2009.05.11. 08:02:06

@fedor:

mondd csak, magadtól vagy ennyire szűklátókörű?

azért, mert nem tették ki a cikk végére az (x)-et, attól még teljesen nyilvánvaló, hogy kinek és mi célból készült fizetett hirdetése ez

igen, a Die Zeit-ban is
uúgy, ahogy előtte a Time-ban...
...ez azért mára már nem túl meglepő

ezt nem észrevenni, na AZ a meglepő... :-S

Werwolf 2009.05.11. 08:02:29

@velö:
Ezt irod: "Egyàltalàn, a feltételezés, hogy a cikk magyar megrendelésre irodott mértéktelenül együgyü. "

Ha ezt irod, akkor lehetsz naiv, lehetsz hazug, vagy akar mertektelenul egyugyu is.

Valaki1 (törölt) 2009.05.11. 08:03:21

velö.
jogos. de ilyen alapon inkább cigánynak, mert akkor dolgoznom sem kell és engem sajnálna és segítene egész európa.:-)
ja, és se a törvényeket se a társadalomi normákat nem kellene betartanom.

velö 2009.05.11. 08:08:33

@Werwolf: fejlett demokràciàkban nem azért fizetik az ujsàgirot, hogy mittoménki a penész rendelésére irjon. ilyen volt itt husz évvel ezelött. hogy most van-e még azt urasàgod jobban tudja, mert làtom bennfentes vagy.

velö 2009.05.11. 08:11:34

@Werwolf: @Valaki1: egyébként is feladom itt a csevejt. mennem kell libàt kopasztani. ti meg magyaràzzàtok csak a bizonyitvànyotokat, ha attol jobban érzitek magatokat.
alàszolgàja. LOL

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.05.11. 08:11:36

"3. gyurcsányi jobban rontotta az országról alkotott képet, mint bárki-bármi más."

Erről van egy jó sztori. Valamelyik angol nagy csapat ment csehekhez valami gálameccsre. Megyarok is voltak kint az angolok miatt. Elkezdtek beszélgetni, de nem tudták elsőre hova tenni Magyarországot. Aztán eszükbe jutott valami.

"Ja, nálatok van az a hazudozó miniszterelnök?"

Ennyit arról, hogy ki és hogyan terjeszti jóhírünket..

Valaki1 (törölt) 2009.05.11. 08:14:39

csak még annyit hogy ez a cikk általános jelenség a zsidó médiákban.
és országfüggetlen.

ugyanez az uszítás ment Haider ellen, meg a Holland, Norvég..stb nemzeti pártok ellen..
FÉLNEK s zsidók mert nem tudják már sokáig elnyomni és kifosztani a magyar népet..ennyi.
legalábbis remélem, mert különben végleg elvesztünk.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.05.11. 08:18:38

Szegyenkezek, hogy ilyen emberek, mint a cikkirok meg papiron is magyarnak szamitanak...

de hogy miert vallod magadat magyarnak, azt nem ertem. fizetnek erte? zsidaj..

Muad\\\'Dib 2009.05.11. 08:19:13

@velö:
"...itt meg a kerthelységben vidàman elzsidozgatnak ösz nyugdijas bàcsik, nénik...."
Te mégis mi a faszt képzelsz magadról, hogy megmondjad ki hogy gondolkozzon másokról? Kötelező szeretni a zsidókat, mert szörnyű dolgokat követtek el ellenük? Az örményeket is kötelező szeretni? És az indiánokat? A kurdokat, akiket lehet bombázni és szidni? Semmivel nem vagy jobb, mint a legszélsőségesebb náci, pont annyira rá akarod kényszeríteni a szánalmas világnézetedet másokra...

Valaki1 (törölt) 2009.05.11. 08:19:20

meg pl. megy folyamatosan Le Pen ellen az egész EU-ban..
de hogy mást ne mondjak Izrael egyéb ellenségei ellen is, mint pl. Irán.
pedig pl. az Eu-nak kb. csak annyira ügye Irán mint Izrael állam....tehát politikailag, gazdaságilag úgy mint más partnerek bárhol a világon, mégis fő napi téma ...szóval hiába hülyítenek a zsidók, kilóg a lóláb.

RavensKiller 2009.05.11. 08:21:03

Nagyon-nagyon kíváncsi leszek,mikor viktorka bedarálja a jobbikot,visszahozza a vizitdíjjat és a tokaj hegy másik felét is lenyúlja,hogy mit tesz a sok sápadt híve...:)

Jedlik 2009.05.11. 08:28:14

Hadd szarjam már le, hogy valami NÉMET újságíró nácizik.

velö 2009.05.11. 08:30:12

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
wazz, a "magyarsàg" az nem erény, nem hivatàs, nem kitüntetés. inkàbb hàtràny. legalàbb is külföldön. bécsben elkövettem a hibàt, hogy valakivel magyarul beszéltem. a szomszéd asztaltol ugy néztek ràm mint egy otvarosra. mi vagy még azon kivül, hogy magyar vagy?

2009.05.11. 08:30:31

Szégyenkezünk miattatok turbóliberális barmok.
Bár lenne szélsőjobb idehaza... Sajnos ez csak álom.

Sátán meg a Jocó 2009.05.11. 08:32:47

Tehát arról is a fasisztákok tehetnek, hogy ordenáré módon hazudnak nyugati újságírók.

Értem.

Werwolf 2009.05.11. 08:33:57

@velö:
olyan tipikus vagy...

Idejossz, hulyeseget irsz, aztan folenyeskedsz, szemtelenkedsz itt mindenkivel.

El lehet menni, mondta a miniszterelnokod is.

velö 2009.05.11. 08:34:25

@Muad\\\'Dib:

ilyen beszolàsra vàlaszolni a nivom alatt van. kivànok tovàbbi kellemes gyülölködést.

velö 2009.05.11. 08:36:07

@Werwolf: ich bin schon lange gegangen, du hirnloser wichser. :)

seaner 2009.05.11. 08:36:41

Akit felháborított a német lap cikke, ill. ez a poszt az szélsőjobbos (= fasiszta = náci ="nemzeti radikális stb.)

Mivelhogy túl sok ilyen komment van (bennük zsidózással meg cigányozással) a Zeit cikke igaz.

Pont.

BKV - Önnek megyünk 2009.05.11. 08:39:42

"akinek nemtetszik el lehet menni"

Muad\\\'Dib 2009.05.11. 08:41:54

@velö:
ROTFLMAO, ja a nívód azt engedi, hogy egy nyilvánvaló hazugságot védelmezzél (rettegő kissebség), de a választ nem. Morálisan akkora nulla vagy, hogy hihetetlen. Szajkózod a hazugságokat, nyilván nem tudatlanságból, hanem szándékosan és közben felsőbbségesen oktatod ki azokat, akiknek elege van a kamukból. Én sokszor utazom a 95-ös és 9-es buszon, de rettegő cigányt még nem láttam....

88wx335dsf 2009.05.11. 08:45:16

Akkor tehát erre legyünk büszkék:

Gyurcsány Ferenc szar angol nyelvtannal, szar angol kiejtéssel makogva pakolja vissza a szart a lóba, PART 1:

www.youtube.com/watch?v=6HTKhm7rlKs

Gyurcsány Ferenc szar angol nyelvtannal, szar angol kiejtéssel makogva pakolja vissza a szart a lóba, PART 2:

www.youtube.com/watch?v=LKjANFAnVdY&feature=related


Érzitek már a büszkeséget a melletekben? Meséljetek, milyen érzés? Jó érzés, melengető érzés?

Moneymaker (törölt) · http://moneymaker.hu/ingyenjatekok 2009.05.11. 08:45:20

Ha teljesen őszinte akarok lenni, én nem szeretem a romákat, és a izraelitákat sem.
De azt sem szeretem, ha egy embert összevernek, vagy korlátoznak a jogaiban a származása miatt.
Szóval szerintem itt sokan nem szeretik őket, sokan szeretik szidni is őket, de aki szidja abból kevés van aki már fizikálisan ártana nekik. Nem örülök annak, hogy a jobbik mint olyan a maga burkolatlan fasizmusával esélyes pártnak számít a választásokon. Szívemből utálom az Mszp-t és a Szdszt, nekem a Fidesz is túl populáris. Az Mdf-től is hánynom kell, de ezerszer inkább ők legyenek a parlamentünkben mint ilyen szélsőséges erők. A Miép is szégyen volt ,hogy bekerült, de ha a jobbik bent lesz az minden mércét leüt.

Muad\\\'Dib 2009.05.11. 08:45:29

@seaner:
Micsoda kérlelhetetlen logika...
Akkor, ha holnap megjelenik, hogy Magyarországon a maszop és a szadesz, kommunista, maoista utódpárt (igen, volt már ilyen cikk külföldön), és arról megjelenik egy blog, ahol sokan azt mondják ez azért túlzás, ők mind kommunisták, ezért a cikk igaz. Beszarás....

sertésmájkrém 2009.05.11. 08:52:17

@velö: Te simán hülye vagy :) Elkövetted azt a hibát, hogy magyarul beszéltél? :) És levontad a következtetést? Magyarnak lenni szar, vagy mi? Ezek a toleráns nyugatiak tök megalapozottan néztek rád gecin mert magyarul szólaltál meg, mi? Aa sok fasisztoid miatt lehetett, igaz? El is szégyellted magad?
:D
Te szánalmas köcsög.

88wx335dsf 2009.05.11. 08:53:32

@Moneymaker:

Már pedig bekerül. EZÉRT:


Olaszliszka - Szögi Lajost meglincselték a cigányok.

Makó - 18 éves magyar lányt megerőszakolt, kirabolt és felgyújtott egy cigány.

Boldogkőváralja - 4 cigány kirabolta és megölte a helyi lelkészt.

Kecskemét - 3 cigány vert agyon egy 16 éves magyar fiút.

Tiszacsege - tucatnyi cigány vert agyon botokkal egy magyar fiatalembert.

Tiszacsege - 2 cigány vert agyon egy 98 éves öregembert.

Piricse - 3 cigány kirabolta és megölte a helyi kocsmárost.

Tápióbicske - 3 cigány halálra kínzott egy 54 éves nőt.

Hangony - 3 cigány vert agyon egy 86 éves férfit.

Kunbaja - 2 cigány megfojtott egy idős embert.

Öcsöd - cigányok vertek agyon egy 78 éves férfit.

Miskolc - 3 cigány vert agyon egy 58 éves férfit.

Bácsalmás - 2 cigány rugdosott halálra egy 44 éves férfit.

Baks - 99 éves nénit ölt meg egy cigány.

Ózd - 90 éves öregembert ölt meg egy cigány.

Mezőzombor - két cigány nyomorékká vert egy férfit.

Szekszárd - 3 cigány vert agyon egy 80 éves férfit.

Békés - 58 éves nőt ölt meg egy cigány.

Nagydorog - idős embert vert agyon egy cigány.

Kömlő - cigányok vertek agyon egy 59 éves férfit.

Jászfényszaru - cigányok késeltek meg és löktek ki vonatból egy férfit.

Hajdúdorog - idős embert ölt meg egy cigány.

Vásárosnamény - 58 éves férfit vertek halálra a cigányok.

Szeged - biztonsági őrt késelt meg életveszélyesen egy cigány.

Kisvárda - 17 éves lányt késelt meg 4 cigány.

Bp., IV. ker - idős asszonyt szurkált halálra egy cigány.

Bp., VII. ker - biztonsági őrt késeltek a cigányok.

Bp., VIII. ker. - diáktársát verte halálra egy cigány.

Bp., VIII. ker. József körút - 37 éves nőt késelt meg egy cigány.

Bp., VIII. ker. Szentkirály utca - 26 éves férfit késelt meg egy cigány.

Bp., Blaha L. tér - cigány késelt meg egy 15 éves magyar fiút.

Hetény - a kórház biztonsági őrét késelte meg 3 cigány.
Szombathely - 2 cigány késelt meg egy főiskolás fiút.

Karcag - kocsmárost késelt meg 3 cigány.

Marcal - templomban próbált megerőszakolni 76 éves nénit egy cigány.

Tiszavasvári - cigány késelt meg egy 18 éves fiút.

Nyíregyháza - 4 cigány kirabolt egy 14 éves magyar fiút.

Győr - 5 cigány vert meg életveszélyesen egy 20 éves fiút.

Miskolc - 3 cigány bántalmazott egy idős nőt.

Ungvár - 2 cigány bántalmazott súlyosan egy nyugdíjas nénit.

Kőbánya-Kispest - 3 cigány bántalmazott egy 21 éves fiatalembert.

Szolnok - cigányok bántalmaztak egy 17 éves lányt.

Karácsond - fegyveres cigányok tömegverekedése.

Ercsi - fegyveres cigányok tömegverekedése.

Heves - fegyveres cigányok tömegverekedése.

Törökszentmiklós - 3 cigány dúlt fel egy temetőt.

Tiszavasvári - sírokat rongáltak a cigányok.

Hegyszentmárton - 35 sírt rongáltak meg a cigányok.

Nyírbátor - 3 cigány bántalmazott egy orvost.

Gyöngyösoroszi - fegyveres cigányok tömegverekedése.

Gyöngyöspata - fegyveres cigányok tömegverekedése.

Nyírderzs - 82 éves nénit vert meg és rabolt ki 4 cigány.

Budaörs - orvost vert meg egy cigány.

Békés - dolgukat végző tűzoltókra támadtak a cigányok.

Székesfehérvár - 3 cigány kirabolt egy újságírót.

Mezőtúr - lopott autóval loptak színesfémet a cigányok.

Jászapáti - fegyveres cigányok tömegverekedése.

Hernádnémeti - túlkoros cigányok megverték kisebb magyar osztálytársaikat.

Hernádnémeti - cigányok bántalmaztak tanárnőt.

Arló - fegyveres cigányok tömegverekedése.

Gyöngyös - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.

Gyöngyössolymos - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.

Ózd - fegyveres cigányok molotov-koktélokkal randalíroztak.

Átány - cigányok megverték egy autóbusz sofőrjét.

Edelény - fegyveres cigányok tömegverekedése.

Törökszentmiklós - két pedagógust bántalmazott egy cigány.

Kállósemjén - húsvágó bárddal támadt mentősökre egy cigány.

Mike - 3 cigány rabolt ki egy idős embert.

Kunmadaras - 2 cigány rabolt ki egy járókelőt.

Angyalföld - két cigánybanda fegyveres tömegverekedése.

Ilk - fegyveres cigányok tömegverekedése.

Nyíregyháza - mentősökre támadt egy cigány.

Nyírbogdány - cigány bántalmazott egy tanárnőt.

Buják - cigány verte meg az iskolaigazgatót.

Kiskunhalas - fegyveres cigányok tömegverekedése.

HÉV-es 2009.05.11. 08:58:03

Panaszkodunk az ország vezetőire! Joggal, teszem hozzá. De olvasva az itteni hozzászólásokat több ok van panaszra! Ilyen szűklátókörű embereket!! Nem fekete-fehér a probléma! Van cigány probléma, több rétű. Itt a fővárosban főleg a bűnözés részével találkozunk. Vidéken inkább a szegénység, tudatlanság a gond. Mind a kettőre van megoldás. Az elsőre gyorsabb, lesittelni az összes bűnözőt (de a nem cigányt is ám!), és sokkal szigorúbb törvények. A második sokkal lassabb folyamat. Iskoláztatás, a felnőttek tanítása is, munkalehetőségek kialakítása.
A zsidó helyzettel nincs mit tenni, és ezt fel kellene fogni végre. Nem vagyok híve annak, hogy azért bánjuk velük másképp, mert 60 éve irtották őket (bár írtják őket, mióta világ a világ), mert mások is haltak meg, és azokat sem pátyolgatjuk emiatt. De annyira övék a pénzvilág, hogy azt megszűntetni senki nem fogja tudni. Ezen kár rágódni.
Viszont a cigány helyzet Jobbik általi "megoldása" elfogadhatattlan!! Csak azért fogok menni szavazni (mert nincs kire szavazni egyébként), hogy a Jobbik sehová ne kerülhessen be! Azoknak csak a balhé, az erőszak kell! Náci gondolkodású, izomagyú seggfejek! Tőlük kell félnie minden normálisan gondolkodó embernek. Vajon, ha "megoldják" a cigánykérdést, kikkel folytatják? A barnaszeműekkel? A szőkékkel? Mert erőszak nélkül ők nem tudnak élni! Ezt gondolja át mindenki, aki rájuk akar szavazni bárhol is!

Muad\\\'Dib 2009.05.11. 09:00:37

@HÉV-es:
"Viszont a cigány helyzet Jobbik általi "megoldása" elfogadhatattlan!!"
Ugye elolvastad a Jobbik általi programot ezzel kapcsolatban és nem csak beszélsz? Melyik része elfogadhatatlan?

HÉV-es 2009.05.11. 09:01:55

@88wx335dsf: ha pártatlan vagy, tegyél be ide egy ilyen listát a nem cigány elkövetésekről is!!
Nem vagyok cigány párti (amit valahol egy kicsit szégyellek is), de nem csak ők bűnöznek. Ha lennének megfelelően szigorú törvényeink, és megfelelő rendfenntartó erők (mert a rendőrségünk szégyenletesen gyenge és idióta), nem kellene külön választani az ilyen meg olyan bűnözőket.

88wx335dsf 2009.05.11. 09:01:56

@HÉV-es:

Én tőled félek, haver és számíthatsz rám egy Jobbik vokssal.

I-brahi 2009.05.11. 09:04:41

Hát elképesztően cinikusok vagytok. A Die Zeit csak ezek alapján a hozzászólások alapján tudna írni még vagy tíz másik ilyen tartalmú cikket. Ostoba primitív fajankók, pontosan a tiltakozásotok színvonalával és tartalmával igazoljátok, hogy mennyire igaza van a cikknek. És annak a kismillió másiknak, amik többek között az alábbi, igen nagy presztízsű lapokban jelentek meg

Die Spiegel (konzervatív)
Der Standard
The New York Times
Time

stb.

HÉV-es 2009.05.11. 09:05:49

@Muad\\\'Dib: olvastam sajnos. És ki is akadtam. És olvasom a több külön forrásból származó híreket (több oldalról tök jól össze lehet szedni az igazat), a különféle támadásokról, erőszakos megnyilvánulásokról. Fiam olyan helyen dolgozik, ahol elég sok cigány lakik (szerencsére már eljön onnan), és sok baja is van velük. Kezdett a Jobbik felé húzni emiatt. Pont ezért foglalkozom ezzel, meg kell világítani a gyerek előtt, hogy ez nem a jó megoldás.
Bár ez nem ennek a cikknek témája, de a Jobbik be akarja vezetni az abortusz tiltását is, ami józan ésszel érthetetlen. A sok eltartani nem tudott gyereket, meg majd ők felnevelik, nem? Az egy idióta társaság!

2009.05.11. 09:05:57

@88wx335dsf: szerintem ezzel nem lehet vitatkozni :) És ezek csak azon esetek, melyekből lett feljelentés, melynek maradt szemtanúja, vagy amire rájöttek. Mondhatni a jéghegy csúcsa.

I-brahi 2009.05.11. 09:08:07

Még mielőtt valaki a "lényegre koncentrálva" beszólna, valóban elírtam: A "Spiegel" névelője "Der".

HÉV-es 2009.05.11. 09:08:12

@88wx335dsf: én egy teljes mértékben ártalmatlan ember vagyok, miért félnél tőlem? De haverod biztos nem vagyok, csak havernőd lehetnék, de ezt inkább nem akarnám.

HÉV-es 2009.05.11. 09:11:07

@88wx335dsf: egyébként nem vitatom a listád igazát, valóban sok a cigány bűnelkövető. De legalább ennyi a nem cigány is. Ez a bajom, hogy külön választjuk a kettőt.
Nekem azzal a fasiszta nézettel van bajom, hogy valakit származása, bőrszíne, vallása, stb., alapján találnak meg. Így bármelyikünkre bármikor sor kerülhet!

88wx335dsf 2009.05.11. 09:11:20

@HÉV-es:

Minek másik lista? Attól talán lerövidül az előbbi? Vagy a gyilkosságok ténye enyhül?

Mit akarsz kimondani? Hogy Mari néni megölése 1500 Ft-ért kisebb bűn mint a móri mészárlás?

Akkor mondd ki! Halljuk a liberális fasiszta dumádat, haver.

88wx335dsf 2009.05.11. 09:12:56

@HÉV-es:

A: 100 meggyből 20 kukacos.

B: 1000 meggyből 20 kukacos.

A és B meggy ugyanannyira kukacosak.

HÉV-es 2009.05.11. 09:13:53

@88wx335dsf: történelmi, fogalmi tévedésben vagy. A fasisztáknak voltak faji megkülönböztető elméletei, tehát nem lehetek fasiszta.
Nem fog sem rövidülni, sem enyhülni a lista a másik listával, csak teljesebb képet kapunk. Ti szándékosan csak az egyik oldalt mutatjátok, így próbáljátok magatok mellé állítani a nem gondolkodó embereket.

2009.05.11. 09:15:48

HÉV-es. Két kérdés. Az első: Fővárosi vagy? A második: Próbáltak cigányok leszúrni, kirabolni, megverni?
Úgyérzem igen és nem lenne a válaszod.
Vidéken más az élet, legyen az falu vagy megyeszékhely. A tisztességes cigány (3-4%) dolgozik, megbecsülik a településen, a maradék 96% drogozik, iszik, egész nap a kocsmákat járja, kiskorúakat rabol ki csoportosan, tanárokat ver, lányokat futtat. A purdék 5-6 gyerekekkel császkálnak a városban, kötekednek, büdösek, beilleszkedésre képtelen viselkedést tanúsítanak. Namármost egy példával élve, ha egy iskolában egy diák a magatartásával bomlaszt, terrorizál, azt rövid úton kicsapják. Felnőtt esetben kitoloncolás kéne hogy járjon,( mivel többségük romániából, szlovákiából jött ide, önkényesen letelepült, és azóta is itt szaporodik.) Ezt nagy nagy bánatunkra az országok közül alig párban teszik meg (udsa, dubai, emírségek)...stb., pedig idehaza is szükség lenne rá.

cartmenhun 2009.05.11. 09:15:53

Hozzánk nem a Jobbik vagy a Gárda tagjai törtek be és vitték el a dolgainkat de ez másik téma. Én kevésbé látom veszélyesnek a Jobbikot mint pártot nem hiszem ,hogy 5-6% többet érjen el a választásokon. Az Szdsz az 5% val majdnem kormányzó párt ő diktál az Mszp-nek. Ugyanezt a Jobbik sose tudja megcsinálni.(lehet nem baj, de legyen ott mint figyelmeztetés)

HÉV-es 2009.05.11. 09:16:21

@88wx335dsf: ez így van. És ugyan ez azt mutatja, hogy a "kisebbségben" több arányaiban a bűnöző, de csak egyformán szabad kezelni őket. Amíg a "kisebbségi" bűnözésre koncentrálunk, a többiek vígan azt csinálnak, amit akarnak. Talán országunk vezetői is pont ezt akarják, addig sem foglakozik senki velük, meg a haverjaikkal.

nyílméregbéka 2009.05.11. 09:17:43

@Moneymaker: itt senkit nem korlátoznak a jogaiban a származása miatt. (Nem is lehetne, hisz Mohácsi Bözsi rögtön odarohanna visítani.) Joguk van pl. iskolába járni ,csak nem teszik. Ha pedig mégis, terrorizálják, verik, megfélemlítik nemcsak a gyerekeket, hanem a TANÁROKAT is!
Nem csoda, hogy a fehér szülők emiatt elviszik a gyerekeiket rendes suliba. Így lesznek aztán a "gettóiskolák" - köszönjék maguknak.

Igen, sok cigányt ért támadás mostanában - kb. mindegyikről kiderült, hogy cigányok egymás közti leszámolása, vagy önmerénylet, vagy lehullott vakolatdarabka, vagy felrobbant hősugárzó.

Az könnyen leht, hogybarom bőrfejűek - noha én 1994 óta egyet sem láttam - megvernek egy-egy ázsiait vagy feketét. Szégyelljük is!! DE! Cigányok sajnos nap mint nap vernek meg, félemlítenek meg, rabolnak ki náluk GYENGÉBBET, KISEBBET, ÖREGEBBET, KISZOLGÁLTATOTTABBAT. Hátulról, csoportosan. Utána letagadva, hamis viszontváddal élve ("Nem is igaz, ő támadott ránk" - és hoz rá 15 hamis tanút a rokonságból). És még az áldozat örülhet, ha nem kerül sittre, illetve akkor meg agyonverhetik később a cigányok, hogy hogy merte őket feljelenteni.

EZEK sajna mindennapi, reális veszélyek az utcán járó, falun élő átlagember számára. És bizony ezért lett 10 % a Jobbik Pécsett is. Átlagemberek, félelemben élők szavaztak rájuk, bizony, bizony! De ettől még ezek az emberek nem bántalmaztak tömegbe verődve egy cigányt sem!

Ha majd megváltozik a kisebbség, rögtön megváltozik majd a gonosz rasszista többség hozzáállása is.
Én személyszerint csak _egy hónapot_ szeretnék, hogy ne olvassak értelmetlenül brutális cigánytámadásról a médiában. Pl. mostantól június 7-ig. Ha csak egy ilyenről is hallok, Jobbikra ikszelek. Ez van!

88wx335dsf 2009.05.11. 09:19:20

@HÉV-es:

Értelmezési tévedésben vagy, a mondat teljes egésze értelmezendő:"liberális fasiszta". Mindegy, olvasni már késő ilyenkor tanulni.

Várom a másik listát. Tőled.

HÉV-es 2009.05.11. 09:20:03

@venomspawn: igen fővárosi vagyok, és bár engem nem találtak meg még cigányok, de mint írtam a fiamat igen (élelmiszerüzletben vezetőhelyettes, és rengeteget próbálnak lopni a cigányok), többször megfenyegették. A Balha környékén dolgoztam, nem kell mondanom annak, aki ismerős ott, hogy mit láthat arra naponta az ember.
Vidéki ismereteim nincsenek, csak olvasás szinten.
Abban teljesen igazad van, én is hazatoloncolnám, aki nem idevalósi.

2009.05.11. 09:21:51

Ácsi...ácsi.

Elismered hogy arányaiban több a bűnöző.
Namármost a börtönökben 90%-ban roma van. A 800.000-es roma népességből mondjuk elkövetnek egy évben 2400 bűnesetet, az elég sok. Ezzel szemben magyar ember kb 200-at követ el.
Mikor hallottál te olyat, hogy magyar ember megerőszakolta, kirabolta, megölte ezt-azt? Persze, van ilyen, de talán egy tucat évente. A másik oldalon azért ennek a többszöröse. De ezen vita kifejtésére egy fórum nem elegendő és nem a legmegfelelőbb eszköz. Én azt kívánom soha ne kelljen olyan helyzetbe kerülnöd hogy megtudd, miről is beszélünk.

HÉV-es 2009.05.11. 09:22:12

@88wx335dsf: te áltál elő ezzel a listával, neked kellene a másikkal is. Most öt perc alatt nem fogok tudni nyilván ilyen listát produkálni, te sem annyi alatt kerested ezt össze, gondolom.
A mondatban akkor is a fasiszta a lényeg, akár liberális, akár nem. Az eredeti értelme ettől nem változik. Én jól olvasok.

88wx335dsf 2009.05.11. 09:23:35

@HÉV-es:

Egyformán kellene? Igen.

Egyformán kezelik? Nem.

Na ezért jöjjön a Jobbik. A többieket leszarom. Szadeszos, maszopos, zsidó, nem zsidó nem érdekel. Egyik sem csinál semmit, csak szar papírokat lobogtat miközben a cigányok miatt nincs tovább MAGÁNTULAJDON.

HÉV-es 2009.05.11. 09:24:57

@venomspawn: így van, elismerem, hogy arányaiban több a cigány bűnöző. És azt is, hogy drasztikusabbak a módszereik. És nem szeretnék közelebbről megismerni ilyen helyzetet, de attól még szerintem jól godnolom, hogy ennek törvényes megoldás kell. Az erőszak nem vezet sehová, csak újabb erőszakhoz. És ez biztos!

2009.05.11. 09:26:07

És szerintem a következőkkel mindenki egyet ért: Szigorúbb büntetési tételeket akarunk, és a halálbüntetés visszaállítását, kortól függetlenül. (a megkérdezettek 90%-a akarná visszaállítani, bár tudom a napló szavazása nem reprezentatív)
Amíg olyanok előfordulhatnak hogy egy ír fickó ledózerol a járdán a kocsijával egy nagymamát két gyerekkel és kiszökik írországba, onnan pedig nem adják ki, addig felesleges bármivel kapcsolatban is bármit várni az államtól.

88wx335dsf 2009.05.11. 09:26:31

@HÉV-es:

Semmiféle listát nem kell előszednem. Az előző listát azért linkeltem be, hogy lásd miért van tele a faszuk a vidéki embereknek a pesti romkocsmákban zöld felhőben spanglizó szociológus faszok és picsák hülyeségeivel.

Nem fogok semmilyen értelmetlen vitába bocsátkozni azért mert képtelen vagy felfogni alapvető tényeket.

Viszont az észreveszem, hogy semmilyen érved sincs.

HÉV-es 2009.05.11. 09:28:45

@venomspawn: ezzel én is egyetértek. A halálbüntetés visszaállításával is. Pont ezt írtam, sokkal szigorúbb törvények kellenek.

HÉV-es 2009.05.11. 09:30:41

@88wx335dsf: kocsmában még nem jártam, és valószínüleg nem is fogok. Szociológus sem vagyok. Azt tudom, hogy van 4 gyerekem, hamarosan két unokám is, és sem a cigányoktól, sem a Jobbik tagjaitól nem akarom félteni őket! Ez szerintem a legkomolyabb érv.

I-brahi 2009.05.11. 09:32:00

Ti hülyék vagytok? Ennél is szigorúbb törvények? A magyar BTK a fejlett országokban az egyik legszigorúbb. Nem tudtátok? Akkor meg mit dumáltok?

A halálbüntetés pedig csak az Alkotmánnyal és az Uniós tagsággal ellenes, azt leszámítva, hogy senkinek nincs joga embert ölni, valamint, hogy semmiféle visszatartó ereje nincs.

Amivel egyetértek: Bíróság előtti egyenlőség pro és kontra. És hogy nem elég, ha szigorú a BTK, hanem alkalmazni is kell.

2009.05.11. 09:33:28

Kedves HÉV-es. Se a szép beszéd nem vezetett náluk eredményre, sem az erőszak nem fog? Akkor kérdem én, mi marad? Egyébként mint radikális, én pl ugyanolyan szemmel nézek egy négerre, mint egy kínaira, vagy egy fehérre. Szeretem a kínai kaját, a távol keleti emberek próbálják nekünk mindig a legjobb arcukat mutatni, a feketéknek sem jutna eszükbe az őket befogadó többség ellen támadni, próbálnak lehetőségeikhez mérten elhelyezkedni, beilleszkedni, akár sportról, akár menekülti státuszról legyen szó.
És hazudnék, ha azt mondanám hogy szeretjük izraelt. Ki nem állhatjuk, mert tiltott fegyvereket használó, gyerekgyilkos, ultrarasszista, embergyűlölő katonai rezsim az usa támogatásával. Bármit tesznek, a 'szabadságuk nevében' teszik, de ha a megtámadott védekezni merészel akkor jajj, az micsoda antiszemita állam, segítsen ellenük valaki... Ők a legnagyobb fajgyűlölők, elég ha elolvasol egy Talmud fordítást. Hát a mein kampf hozzá képest esti mese...
A cigányokat sem szeretjük a fent felsorolt okok miatt. De hiába jön az utcán kampósorrú, vagy cigányember, nem esünk neki tömegestül. Példátlan lenne, ezek az szdsz által félfüllel hallott információk kiszínezése. Évi 1-2 hibbant van aki kezdeményezőleg cigányt ver, a többségünk csak magában megjegyzi hogy 'büdös cigány' és továbbmegy a dolgára.
Ennyi.

HÉV-es 2009.05.11. 09:34:19

@I-brahi: ugye ezt nem gondoltad komolyan, hogy a mi törvényeink szigorúak?! Ilyan gyenge, kiskapukkal tele törvények nem sok helyen vannak.
Azt sajnos tudom, hogy az EU miatt nem lesz visszaállítva a halálbüntetés, de nem értek ezzel egyett.

2009.05.11. 09:34:51

@I-brahi: amerikában is van halálbüntetés. A szabadság és demokrácia (muhaha) őshazájában (muhaha). Miről is beszélünk? Tehát az eu annyira demokratikus hogy az ultrademokratikus usa kevésbé demokratikus? :D

88wx335dsf 2009.05.11. 09:35:38

@HÉV-es:

A Jobbiktól miért kellene félned?

I-brahi 2009.05.11. 09:36:02

@venomspawn: Olvastam azokat a Talmud "fordításokat". Az az esti mese, hogy ezeknek bármi köze is lenne az eredetihez.

88wx335dsf 2009.05.11. 09:36:56

@I-brahi:

"A magyar BTK a fejlett országokban az egyik legszigorúbb."

Forrást kérek. Köszönöm.

2009.05.11. 09:38:21

@I-brahi: Akkor bizonyára olvastad hogy egy gójt (nem zsidót) nem bűn megölni, ha egy zsidó lop egy gójtól, az nem bűncselekmény, fordítva a gójnak vágattassék le a kezét.
És sorolhatnánk a végtelenségig...
Végülis egy brit izrael-angol szakos professzor fordította angolra, talán őket mégsem kéne antiszemitizmussal vádolni. :)

HÉV-es 2009.05.11. 09:38:41

@venomspawn: nem én leszek, aki idevarázsolja jó megoldást. De hidd el, az évezredek óta bebizonyosodott, hogy erőszakra az is lesz a válasz.
Azért amerikában van négerbűnözés is. Én mondjuk a kínaiakat is hazazavarnám. Izrael párti sem vagyok. Mindegyikben látom, ami negatív. Az amerikaiak sötét idiótak, de valahogy megtudták oldani, hogy a négerbűnözést visszaszorítsák, a rasszista megnyilvánulásokkal együtt. Ezt kellene tudni nekünk is elérni.

HÉV-es 2009.05.11. 09:39:47

@venomspawn: ez bizony így van! Kissé felháborító törvényeik vannak!

I-brahi 2009.05.11. 09:40:29

@venomspawn: Képzeld el, ebben az USA nem demokratikus. Tudod, hogy hány országban van halálbüntetés? Hát nem sokban.

Amúgy is, elég primitív szellemre vall kiragadni egy szempontot a sokezerből, és úgy tenni, mintha az determinálná az egészet. Az USÁ-ról elég sok mindenben példát lehet venni. Ez nem tartozik közéjük.

2009.05.11. 09:41:06

Adalékinformáció: Hitler a zsidókat Európából akarta egy helyre csoportosítani, számára a legfontosabb volt, hogy ne az Ő országában legyenek. Ezért javasolta egy önálló zsidó állam megalapítását Európa valamely csücskében, de ez az Európai nagyhatalmaknak nem tetszett, így minden maradt a régiben. Ez még a '30-as évek közepén volt... Adalékinfo 2: Miután Oroszország (urambocsá' Szovjetúnió) megszállta a közép-európai országokat, a saját területén lévő zsidókat erőszakkal telepítette be ezen területekre.

HÉV-es 2009.05.11. 09:42:48

@I-brahi: Az USA-ról inkább sok mindenben nem vennék példát! Elmaradott oktatási szint, beszűkült látókörű emberek, egyik oldalon az emberi jogok hangoztatása, másik oldalon ennek tökéletes sárba tiprása. Túl sok "amerikai" minta honosítva lett nálunk is, és meg is nézhetjük az eredményt!

I-brahi 2009.05.11. 09:42:56

@venomspawn: Az a helyzet, hogy miután ismerem az eredetit, tudom, hogy semmi köze nincs annak a Talmudhoz, amit ti idézgettek!

2009.05.11. 09:43:36

@HÉV-es: Azért náluk is nagyon durva mészárlások vannak, mondjuk egyrészt a fegyvertartásból adódóan, másrészt a bandázásokból. Spanyolok, mexikóiak, alacsony iskolázottságúak róják az utcákat, náluk mentálisan lett elszúrva valami az elmúlt 30 évben. Ott azért részben működött az integráció. De ha hazapillantunk, hol látunk roma rendőrtisztet? Katonákat? Sportólókat?

HÉV-es 2009.05.11. 09:48:04

@venomspawn: valahol az egy kicsit elfogadható elgondolás, hogy mindenki ott éljen, ahová tartozik. De: iszonyú nehéz ezt megoldani. Zsidó például annyi van, hogy Izraelben nem férnének el. A négerekkel szinten mi legyen? Az arabok, kínaiak még csak megoldható, hogy hazamenjenek, nekik van hová. Nálunk mi lenne? Nincs olyan hogy magyar (ez is a Jobbik egyik hülyesége). Több nemzetiségből tevődtünk össze az országalapítás előtt már. Ezeket a nemzetiségeket hová tennénk? Mi anyai ágon I. Istvánig tudjuk visszavezetni a családfát, apai ágon valahol francia földről eredünk, onnan Németországba, Ausztriába, majd ide jöttek az őseink. Kb. 300 éve itt élünk. Akkor mi hová tartoznánk?

HÉV-es 2009.05.11. 09:52:03

@venomspawn: ez az, ezt kellene megnézni, hogy tudták ott az integrációt megoldani. Nálunk azzal is rontották a két tábor között a hangulatot, hogy a cigányok sokkal több támogatást kaptak (segély, stb.), mint a nem cigányok. Ez is hibás lépés volt. Inkább megfelelő munkahely teremtése (mind a két félnek elég), és akkor aki nem dolgozik, bűntetni. De amíg munkát sem tudnak adni, addig számonkérni sem lehet.

88wx335dsf 2009.05.11. 09:52:30

@HÉV-es:

Jó. Nem tudom tudsz-e róla de már Kádár János diktatúrája során is felmerült egy önálló cigány országrész leválasztása.

Te melyik megyéket adnád át nekik és miért?

HÉV-es 2009.05.11. 09:53:06

Na most már dolgoznom kell menni. Majd még visszanézek.

HÉV-es 2009.05.11. 09:55:04

@88wx335dsf: tudok erről, de egyiket sem. Nem ez a jó megoldás. Ha csak nem csinálnak nekik valahol egy cigány államot. De ugye nincs hely erre. Ha nem tudjuk őket egy államba kitenni, csak az integráció jöhet szóba, azt meg mind a két félnek akarnia kell, ez igaz.

Szelíd hangorkán 2009.05.11. 09:58:48

Kedves Posztíró!

Én is szégyenkeznék a szélsőjobbosok miatt, de közben nem felejtem el, hogy megerősödésükért ki tehető felelőssé. Konkrétan az általad is emlegetett lemondott miniszterelnök, aki már úgysem árt semmit. Ja, most már nem. De 5 évig bőven ártott és ennek folyománya a gárda és a szélsőjobb egyre brutálisabb fellépése.

2009.05.11. 10:00:14

@HÉV-es: Látod, ezzel egyetértek. Egyébként a Jobbik is jól tudja, hogy olyan hogy magyar (illetve hun vagy osztják - ha egész pontosak szeretnénk lenni) NINCS: Számunkra magyar az, aki elfogadja és alárendeli magát a magyar törvényeknek, tisztességesen, az országért téve él és dolgozik, célja a gyarapodás és hogy felnevelhesse a gyerekeit.
Egyébként van hely cigányországnak, csak az a baj hogy olvad :) (Antarktisz)

88wx335dsf 2009.05.11. 10:10:50

I-brahi továbbra sem idéz semmit nekünk a magyar BTK szupremális szigorúságáról. Talán elég, ha hiszünk neki puszta bemondásra?

Addig is nézzünk meg egy amerikai videót:

www.youtube.com/watch?v=NHxBKMUlEjg&feature=related

Werwolf 2009.05.11. 10:12:49

@velö:
Gott sei dank, bist du verschwunden...

Te nyomorult. Gondolod, hogy ha nemetul irsz, akkor masok nem ertik? Vagy akkor komolyabb embernek tunsz?

2009.05.11. 10:17:38

@88wx335dsf: Pedig ők Németország ellen harcoltak, a nacionalizmus, fasizmus ellen. Kicsit identitás zavarosak :)
www.nsm88.org/

88wx335dsf 2009.05.11. 10:29:53

@venomspawn:

Teljes az agymenésük, az biztos. Azonban - mint látható - ott elférnek ők is.

HOROGKERESZTES karszalaggal.

2009.05.11. 10:41:04

És ha kötekedik az állam, kifordítják a karszalagot és egyből szvasztika :)

88wx335dsf 2009.05.11. 10:50:33

@venomspawn:

Nem hiszem, mert akkor úgy járnak mint szegény Bill az egy közúti ellenőrzés során:

www.youtube.com/watch?v=EmByfTKKUV4&feature=channel

Lodogi Pascal (törölt) 2009.05.11. 12:45:26

Hát fiúk nem is tudtam hogy a nácik megszállták az országot.
Mi mindent később tudunk meg? (By Hofi).

Kedves liberós barátaim az hogy a gárda itt masírozgat és folyamatosan nő a támogatottsága (tudom ez fáj nektek a legjobban) az OKOZAT.
Történetesen az a fő gubanc hogy vannak olyan lumpen emberek (akik között nagyon sok a cigány) akik nem igazán akarnak beilleszkedni a társadalomba.
Ezek az emberek nem tisztelik más tulajdonát sőt az életét sem.
A fő gond ott van hogy az helyett hogy ezeket az arcokat üldözné a rendőrség inkább mártírt faragnak belőlük. Megmagyarázzák maguk a „jogvédők” hogy szegények mivel cigányok a kulturális sajátságaik miatt viselkednek így meg azért mert nem szeretjük őket, tehát ha nem tetszik hogy ellopják a kertemből a termést egy rohadt náci vagyok.
Nemrég volt ez a Kiskunlacházi eset amikor 6 roma gyerek megverte a csajt és beígértek nekik egy kis csoportos szexet és mindenféle finomságokat (lásd Napló tegnap este).
A kiscsaj félelmében összepisilte magát, bónuszként eltörött a karja.

Mit mondanak erre a cigány vezetők? Na mit?
Á véletlenül sem azt mondja a főcigány hogy a ide azokkal büdös kölkökkel szíjat hasítok a hátukból majd én megmutatom nekik hogyan kell viselkedni.
Nem, azt mondta hogy az egy csip csup dolog minden felfújni.

Bezzeg ha egy cigánycsajt hat magyar támad meg és ugyanez történik szerinted mi lett volna belőle? Sőt utána mondjuk valamelyik politikus azt mondja hogy minek fefújni egy kis gyerekcsínyt.
Szerintem holnaptól azt a politikust együtt emlegetik göbbelsz-el.

Na ugye ezek után látva a hatalom tétlenségét és a „jogvédők” pofátlanságát az egyszeri ember azt látja hogy őket marhára nem védi meg senki.

Ezidáig egyedül a gárda az amelyiktől úgy ahogy tartanak.

Ha az emberek nem rettegnének a romáktól, akkor a gárdistákra is úgy néznének mint az egyenruhás bohócokra akik katonásdit játszanak.
Barátaim mint a bevezetőben írtam a gárda már okozat, egy elbaszott elkeseredett ellenlépés.
Én sem tartom helyesnek hogy a civilek katonásdit meg rendőrösdit játszanak, mert akkor mivégre vannak a katonák és a rendőrök.
Csakhogy amikor maga a hatalom árulja el és szarik a polgárok szájába ott előbb utóbb a polgárok próbálnak csinálni valamit.

nyílméregbéka 2009.05.11. 14:54:05

No lám - pedig még csak 14.45 van:
1. Majdnem elgázolták a rendőrt a fémtolvajok
2. Brutális! Az egyik lefogta, a másik vasvillával megszúrta (ti. a tulajdonát védő gazdát a 15 éves besurranók).
3. Üveggel dobták fejbe a buszsofőrt Borsodban

Ezekről mindenki tudja, hogy kik tették. NEM jobbikosok, se nem gárdisták. Még csak a nap felénél tartunk, de máris három "olyan"-bűnözésről kaptunk hírt. Köszönjük emese...

velö 2009.05.11. 17:52:35

@sertésmájkrém: te teljesen elhülyült rejszmatyi. nomen est omen. ezért néznek ràd bécsben mint a büdös halra. te (mi) ezeknek nem vagyunk màsok mint tolvaj magyar cigànyok. és ezért (te) is felelös vagy. te szarhàzi taplo. ha te lo lennél téged màr rég lelöttek volna.

velö 2009.05.11. 18:06:23

@Werwolf: du elender dummer hurensohn! ich nahm's an, wenn du schon so'nen behämmerten nick hast wie WERWOLF dann verstehst du zumindest deutsch, du arsch, du debiler möchtegern nazi.

meine besten wünsche, flachwichser :)

seaner 2009.05.11. 22:11:44

@Muad\\\'Dib: Nem kell beszarnod! A felháborodott kommentekből süt a hétköznapi fasizmus. És ezen hétköznapi fasizmus jelenléte kicsiny hazánkban nálam is mindennapos tapasztalat

A Zeitnek sajnos nagyon-nagyon igaza van!

seaner 2009.05.11. 22:13:10

@88wx335dsf: Nagy kár, hogy te nem vagy az áldozatok között! Te rasszista parazita!

molaris 2009.05.12. 02:07:59

@seaner:
Valaki a jó idegorvosok közül? Néhány Seduxen? Esetleg a nyitott szem? Valami hiányzik nálad!
@Lodogi Pascal:
Korrekt!!

ján kádár 2009.05.12. 07:05:29

Fedor!
Egy dologra kérek választ:szerinted mennyire szarnak ránk a németek? Úgy am block?
Megtörtént esetet írok le evvel kapcsolatban.
Dortmund, 90'-es évek elszaporodtak a törökök. Sok bűncselekmény, konfliktus keletkezett, ami addig nem volt .Valaki(k)nagyon megunták a tehetetlen rendőrséget, és véletlenül sok törököt találtak , ólommal telepumpálva.
Rövid időn belül ezek után visszacsökkent a létszámuk, és a bűncselekményeik is.Erröl olvastál a Der Spiegelben?
Ugye még csak nem is hallottál erről?
Akkor nem is igaz....
Ez is okozat!Ne feledd mindenben benne van az ok és okozat.
Na most szégyenkezz!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.12. 08:41:54

@ján kádár: Senki nem állította, hogy máshol nincsenek ilyen esetek. Persze, vannak Németországban is neonáci felvonulások, meg rasszista gyilkosok, mint szinte mindenhol. A különbség abban van, hogy a többség hogy viszonyul hozzá.

Ha meg neked ez a követendő példa, akkor gratulálok.

ján kádár 2009.05.12. 12:17:28

@Fedor:

Én megvilágítottam egy másik aspektusból ezt a problémát, nem az én ötletem volt, nem is tartom követendőnek.
A kétszínű tiltásokkal, a kinem mondott szavakkal, az el nem varrt szálak miatt tartunk itt ahol.Fele ennyi gyűlölet nem lenne ha ezt időben őszintén megtárgyaltuk volna.
Én ezért a kétkulacsos gondolkodás miatt szégyellem magam,pedig karakánabb a mi nemzetünk mint ez a ránk kényszerített liberális okádék.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.12. 12:24:10

@ján kádár: Az, amiről te is beszélsz (ki nem mondott szavak, el nem vart szálak), az a túlzásba vitt politikai korrektség, amit én is álszentnek tartok, nem is gyakorlom (talán nem tűnt fel, de én pl. rendszeresen a cigány szót használom, és nem a finomkodó romát). De ez nem egyenlő az igazi liberalizmussal, sőt, megfojtja azt, még ha abból is indult ki valamikor. Különbséget kell tenni a problémák nyílt kitárgyalása és a gyűlöletkeltés között, ami nem könnyű, mert könnyen összecsúszik a kettő, és ez okozza félreértéseket.

kaboca36 2009.05.13. 18:26:07

nem az okokat kellene megnézni????
Hogy miért is erösodöt meg a gárda és ehez hasonlo szervezetek??? Mert szükség van rájuk hogy megvédjék a védtelen ,sokszor idös magyar állampolgárt amire a mai rendörség és jogrendszer képtelen.
sosem hallottam arrol hogy ezek a társaságok csak ugy agyon vertek volna bármilyen kisebbséget!!! de annál többször hallom ,láttom és érzem a saját börömön azt amit amugy is mindenki tudd.
nem tudom hol laksz ,de valoszinu hogy beugrasz a kocsidba majd kiszálsz a melo helyeden aztán annyi

kaboca36 2009.05.13. 18:27:22

hogy látná valaki a tengeren tulrol hogy mi folyik itt. az USAban amugy is azt hiszik hogy afrikai szinten élünk. a bunkalokban.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0