Extra hosszú rész következik, lévén, hogy a múlt heti etap kimaradt, így most összevonva adom közre két hét termését.
Azt állítja Orbán Viktor,
hogy az Európai Néppárt (EPP) választási programja több ponton egybeesik a Fidesz programjával. Ilyen az adócsökkentés mint a válságkezelés leghatékonyabb módja.
Mint mondta, a Fidesz javaslatára került be – Magyarország említése nélkül, de nyilvánvaló utalással a 2006. október 23-i eseményekre –, hogy „egyes országokban deficit tapasztalható az emberi jogok tiszteletben tartása terén”, és az EPP felszólítja ezeket az országokat e deficit felszámolására.Ezzel szemben a tény az,
hogy az Európai Néppárt hosszú, 35 oldalas programjában sehol sincs leírva, hogy a válságkezelés leghatékonyabb módja az adócsökkentés. Csupán a vállalkozások serkentésének egyik eszközeként említik. Olyanok mellett, mint a vállalkozásokra nehezedő adminisztratív terhek csökkentése vagy a kockázati tőkéhez való könnyebb hozzájutás. Abban a tíz pontban pedig, amelyet a néppárt összefoglalóan gazdasági kérdésekben javasol, egyetlenegy sem foglalkozik az adókkal.
Ami a választási manifesztum másik, Orbán által említett kitételét illeti, én is tapasztaltam némi deficitet vagy hiányosságot. Az ugyanis egyáltalán nem derül ki a szövegből, hogy ez az említett hiányosság vajon miért utalna (pláne nyilvánvalóan) a 2006-os budapesti eseményekre.
Sőt. A dokumentum ugyanis a terrorizmus, valamint a szervezett bűnözés elleni harc kapcsán említi az állampolgárok jogainak tiszteletben tartásának hiányosságait több (!) tagországban, a következő mondat pedig úgy szól, hogy gyermekeink elfogadhatatlan kihívásokkal és veszélyekkel néznek szembe a média által közvetített, illetve az interneten elkövetett bűnözés és erőszak miatt.
Magyarán: semmilyen utalás nincs Magyarországra, vagy pontosan annyi van, amennyi mondjuk a londoni vagy az athéni rendőrségre, tehát Nagy-Britanniára vagy Görögországra lehet. Ha egyáltalán. De ha Orbán Viktor mondja nekünk, az más. Akkor más szemmel fogjuk olvasni.
Orbán nem hazudik, nem is hazudott soha, és nem is fog, fogjuk már fel végre. Hogy a tények időnként ellentmondanak neki? Kit érdekel?
Azt állítja Pozsgay Imre a BBC-nek,
hogy az övé a fő érdem („main credit”) a vasfüggöny magyarországi lebontásában. Az MSZMP Politikai Bizottságának egykori tagja, aki azóta hosszú politikai utat járt be, a brit tévé budapesti tudósítójának, Nick Thorpe-nak nyilatkozott abból az alkalomból, hogy húsz évvel ezelőtt, 1989. május 2-án kezdődött a határzár eltávolítása. Pozsgay szerint: „Nem csináltam semmi hősieset, de tudtam, hogy mennyit engedhetünk meg magunknak.”Ezzel szemben a tény az,
hogy Pozsgay ugyan valóban az MSZMP egyik vezető reformere volt, ám sem a pártnak, sem a kormánynak nem vezetője, ezért döntést sem hozhatott.
Ahogy a budapesti Andrássy Egyetem docense, a Neue Zürcher Zeitung egykori tudósítója, Oplatka András éppen most megjelent könyvében írja, Németh Miklós akkori miniszterelnök 1989. március 3-án Moszkvában tárgyalt Gorbacsovval, és közölte vele, hogy Magyarország a vasfüggöny megnyitását tervezi. A fennmaradt jegyzőkönyv tanúsága szerint a szovjet pártfőtitkár lényegében nem értette, hogy ez miért probléma, és nem tudta, mit mondjon a magyar miniszterelnöknek – aki ezt úgy értelmezte, hogy szabad kezet kapott.
Oplatka következtetése az, hogy a határnyitás mindenki öröksége, a folyamat motorja azonban Németh Miklós és a Miniszterelnöki Hivatal volt. Igaz, a németek szerint inkább Horn Gyula, aki két hónappal később vágta át ünnepélyesen a határzárat osztrák partnerével, ám addigra a vasfüggöny már nagyjából le volt szerelve.
Horn már nem tud beszélni, Németh Miklós nemigen nyilatkozik, marad nekünk (és a BBC-nek) Pozsgay az érdemeivel. Ő pedig tudja, mennyit engedhet meg magának.
Pozsgay érdemeit senki nem vitatja az ellenzék felé való nyitásban, és 56 hivatalos megítélésének változásában. Épp ezért fokozottan méltatlan hozzá ez a nyilatkozat.
Azt állítja a Magyar Nemzet,
hogy „az anyaországnak nem fontos Rúzsa Magdi magyarsága. Szégyellhetjük magunkat érte”. A cikkíró ezt azzal indokolja, hogy az énekesnő januárban benyújtott honosítási kérelmét még mindig nem bírálták el, pedig van lehetőség az állampolgárság gyorsított, feltételektől mentes megszerzésére, amennyiben az közérdekből történik, és említi mások között a szegedi (szerb) kézilabdázó, Nenad Puljezevics példáját. Rúzsa Magdinak azonban nem járt különleges eljárás – fortyog a szerző –, „neki papírokat kell fordíttatni, származást igazolni, hónapokat, éveket (!) várni a pozitív döntés reményében”.
Ezzel szemben a tény az,
hogy Rúzsa Magdi idén januárban nyújtotta be honosítási kérelmét, tehát egyelőre nem kellett éveket várnia.
A Magyar Nemzet cikke ugyan beszámol arról is, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egy olyan okirat pótlólagos csatolását kérte, amely éppen a kérelem hivatkozási alapját, tehát az énekes származását igazolná, ennek ellenére a szerző az eljárást gyomorforgatónak nevezi. Holott nyilvánvaló, hogy ha Rúzsa Magdi (érthető módon) származása miatt kér magyar állampolgárságot, akkor a hivatal is csak annak igazolása alapján tud eljárni, és nem azon az alapon, hogy milyen gyönyörűen énekel magyarul.
Ami pedig Puljezevcs és más külföldi, de nálunk játszó sportolók honosítását illeti, ez sem ment egyik napról a másikra, még ha például Schmitt Pál igyekezett is közbenjárni, és a kérelem gyors aláírását kérte Sólyom László köztársasági elnöktől.
Az Origo internetes hírportál például 2003-ban arról írt, hogy egy másik kézilabdázó, Eklemovics is nagyon várja az állampolgárságot, miután a szükséges kérelmeket már hónapokkal korábban beadta. Irina Sirina, a győri Graboplast kapusa pedig már öt hónapja nem kapott választ. Amiből naivan arra következtetek, hogy a különleges eljárás is hónapokba telik, és ezt a feltételezésemet a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal is megerősítette. Csak a Magyar Nemzetnél, úgy látszik, már hét éve lassan telnek a hónapok.
A hivatalok mindazonáltal lehetnének gyorsabbak – magyarokkal és még nem hivatalosan magyarokkal egyaránt.
Rúzsa Magdiról csak annyit, hogy ő a csengőhang a mobilomon. Ami meg honosítását illeti: egyrészt én azt hittem, hogy ezt már rég megkapta, hisz végül is már 3 éve, hogy megnyerte a Megasztárt, és 2 éve, hogy övé volt a szakmai zsűri szerint a legszínvonalasabb dal az Eurovíziós Dalfesztiválon (kár,. hogy a végeredményt nem ők döntötték el, hanem a közönség), de hát ezek szerint ő maga se kapkodta el, ha csak idén nyújtotta be a kérelmét, másrészt meg egy riportban mintha azt hallottam volna tőle, hogy ő kifejezetten kerülte a különleges eljárást, nem akart előjogokat magának. Szóval ne csináljunk ügyet abból, ami nem az.
Azt állítja Balog Zoltán,
a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke, hogy rasszistának neveznek egy egész országot, márpedig ezt nem lehet. A képviselő szerint az utóbbi időben a romák ellen elkövetett brutális gyilkosságokat források és konkrétumok nélkül rasszista indítékúnak minősítik, ehhez hozzáteszik a Magyar Gárda nevű szervezet félelemkeltő tevékenységét, mindebbe belekeverik a legnagyobb ellenzéki pártot, és végül azt feltételeztetik, hogy Magyarország egy fasiszta ország.
Ezzel szemben a tény az,
hogy sem a magyar kormány, sem a bal- vagy a liberális oldal, sem a mértékadó média nem rasszistázza le az egész országot, valamint nem „feltételezteti” senkivel, hogy Magyarország fasiszta ország. Mindössze azt mondják és írják, hogy aggasztóan elszaporodtak a romák elleni, látszólag konkrét indíték nélküli, ezért nagy valószínűséggel rasszista hátterű gyilkos merényletek.
Arra figyelmeztetnek, hogy látványosan erősödik egy nyíltan cigányellenes félkatonai szervezet, valamint arra hívják fel a figyelmet, hogy a Fidesz ahelyett, hogy összefogna a demokratikus erőkkel a szélsőségesek ellen, nem elsősorban a szélsőjobboldal növekvő befolyásától és a nyilvánvalóan erősödő rasszizmustól tart, hanem attól, hogy a baloldal erre hivatkozva felnagyítja a fasiszta veszélyt.
Arra még nem gondolt Balog Zoltán (és a Fidesz), hogy a rasszistára minden alkalommal egyértelműen azt kellene mondani, hogy rasszista, a fasisztára, hogy fasiszta, a nyilasra, hogy nyilas, és akkor senki nem keverné bele a legnagyobb ellenzéki pártot semmibe? Az országot meg – ilyen példásan demokratikus jobboldallal – pláne nem.
Hát eben a témában már voltak nekem is nagy vitáim, de elég nehéz érvelni ott, ahol még a nyilvánvaló tényeket is letagadják egyesek, pl. hogy önkormányzati szinten bizony elég komoly összefonódások vannak a FIDESZ és a JOBBIK közt, és hogy a nagyobbik párt csak azóta lett valamennyire elutasító a kisebbik iránt, mióta az erősödni kezdett, tőlük szippantva el szavazókat.
Balogh Zoltánra egyébként érdemes odafigyelni, mert a vallásossá vált Orbán lelki támaszaként nagyobb a befolyása a dolgok menetére, mint gondolnánk.
Azt állítja Nyitrai Zsolt,
a Fidesz operatív igazgatója, hogy több mint másfél millió ajánlószelvényt gyűjtöttek össze az európai parlamenti választásokra, de csak 32500-at adtak le, mert az ajánlók jelezték, hogy nem szeretnék, ha az adataik bizonyos hivatalok vagy pártok birtokába kerülnének, és nekik ebből valamilyen problémájuk, hátrányuk származna.
Ezért a 32500 ajánlószelvény olyan közismert fideszes és kereszténydemokrata szavazópolgároktól való, akiknek nem lesz bajuk abból, ha ez esetleg másoknak is a tudomására jut.
Ezzel szemben a tény az,
hogy a másfél millió állampolgár – hacsak a gyűjtők félre nem vezették őket – nagyon jól tudta, mit tölt ki, és milyen célból. Ajánlószelvényt, mégpedig azért, hogy az általa kedvelt párt indulhasson a választáson. Ennek érdekében nem elég, hogy a választópolgár azt kiabálja: éljen a Fidesz, továbbá nem elég olyan, névtelenül buzdító leveleket írni, hogy hajrá Orbán, és az sem elég, ha valaki ugyancsak névtelen, de a Fideszt melegen ajánló szelvényeket küldözget az Országos Választási Bizottságnak, hanem saját adatait egy párt (például a Fidesz), valamint egy országos hivatal rendelkezésére kell bocsátania.
Ha tehát az állítólag másfél millió ajánló közül 1467500 azt jelezte az aktivistáknak, hogy ő nem szeretné, ha az adatai a Fideszen kívül bárki másnak a tudomására jutnának, akkor köszönettel vissza kellett volna utasítani a felajánlkozásukat, a szelvényeket ugyanis csakis abból a célból szabad gyűjteni, hogy azokat továbbítsák, és még a Fidesz sem tarthatja meg őket, nemhogy aztán a hivatal vagy egy másik párt.
A nyilatkozat mindenesetre előre borítékolható törvénysértéssel gyanúsítja a hatóságokat. És ha nem is bunkósbottal, de majdnem másfél millió, ajánlószelvénynek látszó tárggyal fenyeget.
Azonkívül, hogy ez a nyilatkozat is egy ordas nagy csúsztatás, és tovább rombolja a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat, arra is rámutat, hogy a választási törvény egyes részeit már nagayon fel kéne frissíteni, függetlenül attól, hogy megvalósul -e a parlamenti létszámcsökkentés, vagy sem. Mind a kopogtató cédulák, mind a kampánycsend felett eljárt az idő, az utóbbit az internet korában egyszerűen be kéne szüntetni (na jó, a választóhelyiségekre és közvetlen környezetükre korlátozni), pláne mivel már újkorában is gyerekként kezelte a választópolgárokat, az előbbit meg valahogy úgy kéne megreformálni, hogy az ajánlók személyes adatai ne kerülhessenek a pártok kezébe, ezzel véve elejét az esetleges listaállításoknak és egyéb visszaéléseknek.
Azt állítja a Heti Válasz
Vérvádat harsogó címlappal, hogy a rasszizmus bélyege van az országon: a világsajtó magyarországi pogromokról ír, mert a magyar valóság értelmezésében húsz éve ugyanazok a – főleg liberális – megmondóemberek segítik a nyugati újságírókat.Ezzel szemben a tény az,
hogy a világsajtó nem ír magyarországi pogromokról, vérváddal pedig végképp nem illet bennünket. Az egész világsajtót természetesen nem áll módomban végigkutatni, de például az a három cikk (a The New York Timesé, a The Guardiané és a La Libre Belgiqueé), amelyet a hetilap illusztrációként közöl, egyszer sem használja a pogrom kifejezést.
Mindemellett hangzatosan felháborodva vérvádnak nevezni a magyarországi fasizmus és rasszizmus terjedésével kapcsolatos véleményeket nemcsak túlzás, nemcsak ízléstelen, hanem durva félrevezetés is. A vérvád ugyanis mindenekelőtt vallási, teológiai alapú, másodszor a modern történelemben egyértelműen a zsidók ellen irányult, harmadszor pedig amennyiben létezik a fogalomnak általánosabb értelme, legföljebb egy elnyomott kisközösség elleni bűnbakképzés eszköze. Vagyis a többség használja a gyűlölt, kizárni vagy megsemmisíteni kívánt kisebbség ellen.
Magyarországon, nem mellesleg, ma is léteznek olyan politikai csoportok, amelyek nyíltan megismétlik a zsidók elleni vérvádat, ez tehát tény, ugyanakkor most a Heti Válasz azt sejteti, hogy a magyarságot helyezték a vérvád alá. Kik is? A kisebbségi cigányok? A kisebbségben lévő liberálisok? A zsidók? Vagy netán az egész világ húzza rá a vérvádat a megsemmisítésre ítélt magyarságra? Ezt a Heti Válasz sem gondolhatja komolyan. És mégis írja.
Ehhez nincs mit hozzáfűznöm, talán csak azt, hogy a Heti Választ korábban az egyetlen színvonalas jobboldali lapnak tartottam.
