SZDF, avagy a bonsai olajfa
2009. május 20. írta: Fedor

SZDF, avagy a bonsai olajfa

A 2006-os választások idején még csak e-mail-ben vitatkoztam néhány jobbos barátommal a politikáról. Akkor írtam egyiküknek viccből, de félig-meddig komoly indíttatásból: "Előre a 2010-es SZDSZ-MDF kormányért!"

Akkori alapgondolatom az volt, hogy a két rendszerváltó párt változott annyit (főleg a Dávid Ibolya-féle MDF), hogy lényegében csak az indíttatás más, de egyre több köztük a hasonlóság. Egy kicsit elrugaszkodottnak tűnhetett akkor ez az ötlet, hisz egyrészt az akkori SZDSZ éppen nagyon jól megértette magát a (sajnos, mint kiderült, csak külsőségekben) dinamizálódó és liberalizálódó MSZP-vel, amit a népszerűsége csúcsán lévő, pre-őszödi Gyurcsány vezetett, másrészt az MDF meg hiába vitte sikerre az "egyenlő távolságra a két nagytól" politikát (rácáfolva az eltűnésükre spekulálókra), mégis rajtuk volt még a másik oldal szemében az MDF kormány és a FIDESZ kormányban való részvétel bélyege. Mégis, nekem úgy tűnt, hogy az országnak jót tenne, ha a két marakodó nagy idővel eltűnne, és helyüket átvehetné egy baloldali kompromisszumoktól megszabadult  liberális párt egy korszerű konzervatív párttal karöltve.

Oké, persze aztán felébredtem, hogy a bilibe lóg a kezem, mint jeleztem, én se adtam ennek nagy esélyt, de azért elképzeltem, hogy jó lenne... Ráadásul egy rövid ideig úgy tűnt, hogy még a körülmények is kedvezhetnek egy ilyen fordulatnak: Orbán éppen összeomlóban volt (hihetetlennek tűnik ma már, de akkor még a mérsékeltebb jobboldali sajtóban is pedzegették a két elvesztett választásban való felelősségét, és távozásának lehetőségét), a választáson pedig a kevésbé populistán ígérgető, sőt, a reformok elindítását is felvető párt nyert (igen, erről is volt szó akkor a kampányban, csak erről szeretnek az ellenérdekeltek megfeledkezni), szóval úgy tűnt, mintha kezdene megjönni az  emberek esze, Kádár népe kezdené megérteni, hogy mi a pálya, hogy a nyugati életszínvonal nem csak elhatározás kérdése, és nem csak a kormány jóindulatán múlik.

Életben nem tévedtem még ekkorát, és ez igaz mind a mezei szocik megítélésére, mind Gyurcsány képességeire, mind Orbán túlélésére, de legfőképp a jónép mannavárására és belátására.

Na jól elkanyarodtam attól, ami miatt belevágtam ebbe a bejegyzésbe. Ugyanis jónéhány napja Magyar Bálint írt egy jó hosszú cikket a Népszabóba (nem olvasom, ezért jutott el csak most hozzám a híre), amelyben arra a következtetésre jut, amire én három éve: az MDF-nek és az SZDSZ-nek össze kéne fognia a polgári közép képviseletére.

Ideológiája és programja alapján jelenleg az MDF és az SZDSZ képviselheti az adófizető kisebbség és egy működőképes Magyarország érdekeit. Az SZDSZ kilépése a koalícióból alkalmat teremtett az együttműködéshez, de a két párt nem tudott élni a lehetőséggel. Az egykori rendszerváltók a túlélésért küzdve gyakran lepkesúlyban játszották újra a nehézsúlyúak meccseit, és egyiküknek sem sikerült harmadik erővé válnia. Kevés volt a médiafigyelem, és nem tudtak úrrá lenni a belső konfliktusokon és a támogatói bázisaikat erodáló centrifugális erőkön. A "racionális párt" címkéjéért versenyeztek irracionális eszközökkel. Versenyeztek, ki az igazi ellenzéki, miközben kifelé mégiscsak az volt a látszat, hogy a vergődő kormányt valamelyikük mindig kisegítette. A rivális PR-stábok azon versenyeztek, hogy melyikük tud a másik 3-5 százalékos támogatottságából 1-2 százalékot lerabolni. Ez stratégiának kisstílű és kevés: bonsai gigászok küzdelme.

Tavaly április óta elképzelhető lett volna egy másik történet is: a racionális diskurzus kultúráján alapuló parlamenten kívüli elitmegújító igény találkozhatott volna egy parlamenten belüli MDF-SZDSZ együttműködéssel és nyitottsággal. Legalább a parlamenten belül megpróbálhattuk volna háromosztatúvá tenni a politikai teret: felmutatva a felelős ellenzék értékrendjét és pozícióját a felelőtlen ellenzék és a vergődő szocialisták között. Ez viszonyítási-csatlakozási pontot jelenthetett volna a polgári értékrendet támogatók számára, és egyszerre próbálhattunk volna kitörni a hideg polgárháborús logika kereteiből, valamint a populizmus csapdájából.

Pedig számtalan kutatás bizonyítja, hogy a verseny értelmetlen, mert a szavazóbázisok egymástól nem hódíthatók el. A kölcsönös elutasítottság viszont messze az MDF és az SZDSZ támogatói között a legkisebb, ráadásul a másik párt elfogadottsága is magas. Vagyis a két párt szavazóbázisai, bár alig keverednek, mégis komplementerek. De a két párt politikája egyelőre csak túlélési taktikákról és nem egy reménybeli polgári közép e pártokon is túlnyúló stratégiájáról szól. Márpedig az együttműködési képesség felmutatása nélkül hiú ábránd azt hinni, hogy bármelyikükhöz jelentős számban csatlakozhatnának a bizonytalan szavazók, vagy a véleményformáló szakemberek, értelmiségiek.

Persze egy ilyen együttműködésnek komoly korlátai vannak. Például a múlt és a jelen. A két rendszerváltó párt a kilencvenes évek politikai küzdelmeiben egyaránt adott és kapott sebeket. Volt itt népi-urbánus ellentét, mucsázás és nemzetietlenezés, taxisblokád, Kónya-Pető vita és médiaháború. Ráadásul a személyi ellentétek is hátráltató tényezők: a zsigeri elutasítás, a zsugorodó pozíciók kicsinyes féltése. És persze a szűkkeblű pártbüszkeség, amely minden helyzetben az igazság egyedüli letéteményeseként akarja magát látni és láttatni.

...mióta az MDF alkalomszerűen a radikális reformok politikája mellett dönt, a két párt közötti együttműködésnek elvileg nem maradt akadálya. Mégis, a kampányoló konzervatívok nem a halogatásért felelős MSZP-t, vagy a reformokról beszélni sem hajlandó Fideszt, hanem az SZDSZ-t támadják módszeresen, az meg persze vissza-visszalő. Az egyik párt azt hiszi, hogy a liberálisok "ikonját" hódította el, és nem gondol bele, hogy saját szavazói a szerzeményt esetleg csak egy idegen "totemállatnak" nézik. És miközben a bonsai gigászok pitiáner küzdelmében mindkét párt könynyen elsüllyedhet, veszni látszik a polgári közép. Ezért pedig egyaránt felelős lesz az MDF és az SZDSZ is.

E kihívás szemszögéből szinte érdektelen, hogy a június 7-i választáson az SZDSZ és az MDF bejuttat-e 1-1 képviselőt az Európai Parlamentbe. Akár sikerül, akár nem, a polgári középerők összefogása nélkül mindketten csak vergődő, a következő választás túlélésére játszó szereplők maradnak. Ez történik akkor is, ha csupán az egyikük ugorja át az ötszázalékos küszöböt. Holott mindkét rendszerváltó kispártnak tudnia kell: egymagában továbbra is képtelen lesz a polgári középerők megerősödésének katalizátorává válni. Sőt összefogásuk is csak a szükséges, de nem az elégséges alapot biztosíthatja ahhoz, hogy képesek legyenek magukhoz vonzani a magyar demokrácia megújulásához szükséges friss politikai erőket. Ehhez eddig ismeretlen tudatossággal kellene túlnyúlniuk saját kis köreiken.

A válság esélyt nyújt arra, hogy megérlelje a polgári középerők összefogását. A formális logika szabályai és a programok tartalma szerint az SZDSZ és az MDF többé nem beszélhetne el egymás mellett, és nézeteik meghirdetett közösségét politikai együttműködéssel kellene igazolniuk. Akár sikerül, akár nem, a lényeg nem változik: a felelősség elől nem rejtőzhetünk el, és kinek-kinek el kell majd számolnia saját lelkiismeretével. Rendszerváltó pártokként a polgári közép kísérletével ugyanis elsősorban nem önmagunknak, hanem az országnak tartozunk.

Kérdés, hogy van -e ma már ennek értelme? Az idealista énem azt mondja, hogy igen, csak ennek van értelme, mert amit elvileg képviselnek, annak nem lenne szabad eltűnnie a süllyesztőben, arra az országnak szüksége volna.

De nézzünk szembe a tényekkel: mindkét kis párt tele van levitézlett, hiteltelen politikusokkal. Az egyik gyakorlatilag mára már csak one man show, a maradék tagság már alig bírja követni, az újonnan igazolt plakátarcoknak meg már semmi köze nincs a párthoz. A másiknak meg sikerült az a bravúr, hogy országos szinten szitokszóvá tette a jobb sorsra érdemes liberalizmust, és már ott tart, hogy ha fellép a szélsőségesek  ellen, akkor Piszkos Fredként ezzel pont őket teszi népszerűbbé és szalonképesekebbé.

1+1=5. Ezt a matematikai képtelenséget kívánja elérni jövőre Magyar Bálint. Én kívánom, hogy összejöjjön, hogy legyen egy ilyen szellemiségű ellenzéki párt a Parlamentben 2010 után, de ehhez azt hiszem egy hatalmas nagy tabula rasa kellene. Személyi téren is, kezdve mondjuk Magyar Bálinttal.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr971133665

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.05.20. 20:07:04

Hogyan lehetne az MDF-et megmenteni?Egyetlen ember létezik, aki megmentheti az MDF-et. Boross Péternek hívják, Magyarország miniszterelnöke volt. Kérdés, ő mit akar.   Az írás a Konzervatórium.hu-n olvasható.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tlac 2009.05.20. 19:20:32

és közben a SzDSz az "árpádsávokat" hirdeti 50%-os felületen..

Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.05.20. 19:25:49

Bálintnak inkább azzal kéne törődnie, hogy az SZDSZ kapjon 5%-ot. Például húzzon el, és vigye magával Kókát is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.20. 19:46:31

@SzerelmesDolgok: Oké, de ezek a 20 évvel ezelőtti adatok hogy is jönnek ide?

tripanek (törölt) 2009.05.20. 20:10:36

Bálint mekkora gondolkodó. Egyik kezével újra megoldja az általa elbaszott oktatás problémáit, másik kezével áldást osztva pedig 25%-al beviszi az MDF-SZDSZ koaliciót a parlamentbe.

Hát ez egy szadeszos Orbánviktor, komolyan mondom.

W Joe 2009.05.20. 20:19:43

Az MDF-ben lassan már csak a Dávid-Herényi duó marad. Na jó most beújítottak egy Beavis & Bokrost, de ők szerintem nem sokáig bírják majd ott.

Az SZDSZ meg már csak abban reménykedik, hogy majd sokan megijednek az árpádsávosoktól, és ijedtükben rájuk szavaznak. Mondjuk nem világos, hogy ha nem akarja valaki a Jobbikot a parlamentben, EP-ben látni, ahhoz miért kéne az SZDSZ-re szavaznia.

Rwindx 2009.05.20. 20:29:09

Sok dologhoz fűznék megjegyzést ahhoz amit írtál de ittam eleget, ezért csak a legfontosabb talán: soha ne legyen többé mégegyszer olyan szellemiségű párt a jobb sorsra érdemes parlamentben mint az szdsz, ellenben egy liberális pártot támogatnék.

Talán még olyan mondat is van amivel egyetértek :)

rockjano 2009.05.20. 20:42:57

Feleim a Fideszben nem levitézlett hiteltelen demagóg politikusok sora ücsörög (kezdve mondjuk a főnökkel???) és mégis milyen népszerű.

Mert ügyesen demagóg. És a sok hülye magyar nagyon fogékony a demagógiára. Majd persze lesz csalódás ha hatalomra jutnak.

Még kell néhány ciklus mire a magyarok mindenkiben csalódnak, amíg senkinek nem hiszik el hogy nagyarányú adócsökkentéssel fogja kihúzni az országot a csávából stb...

A demagógok kora le fog járni és akkor fognak a liberálisok megerősödni. Nézzétek meg a németországban ált. 6-7 százalékon álló szabaddemokraták hány százalékon vannak most (15-20).

Az persze igaz hogy kellenének új arcok mindenhova, Fideszbe is nagyon, minden politikai párt káderhiánnyal küzd, Orbán már minisztereket keres és nem nagyon talál igazán alkalmas jelölteket...nem csábító a politikai pálya.

Szóval nem temetni az Szdsz-t..talán még az Mdf-et sem.

parlamenten kivülről is vissza lehet kerülni, ha mégis megesne, azért mert még nem volt ilyen nem azt jelenti hogy nem lehet. A politika hosszú távú játék.

Rwindx 2009.05.20. 21:02:58

@rockjano: Te is abba a hibába esel hogy azt hiszed az szdsz liberális.
Egy normális liberális pártnak meglehetne a 18-20%-os támogatottsága egy idő után Magyarországon. Ahogyan ez volt korábban is (94-ig) az szdsz esetében. Valójában az szdsz nem volt liberális sohasem, csak annak a látszatát keltette, sokan beszopták, nem vagyok büszke rá, de anno én is. Az szdsz soha többet nem lesz olyan tényező mint akkoriban volt. Nehéz lesz lemosni azt a mocskot egy új pártnak is, amit az szdsz ejtett a liberalizmus nevén.
Reményeim szerint az szdsz (igen wishful thinking) az összes tagja egy pöcegödörben fog várni arra a jobb sorára ami soha az életben nem nem jön el.

Az mdf semmit nem veszített önmaga hírnevén, vezetőin és tagságán kívül, a temetőmenetbe pont belefér.

Ja, a fidesz pedig nem ügyesen, hanem fasz módon demagóg, ne hidd hogy azért szavaznak a fideszre annyian mert a fideszt olyan jónak gondolják, vagy elhszik az realitásoktól messze eső ígéreteit, hanem azért hogy a jelenlegi balfék (iszonyúan moderáltam magam) társaságot kisöpörjék a fenébe. (picsába by horn gábor)

A régi barátaim akik akkoriban szintén az szdsz-t támogatták, szinte letagadják már, a családom baloldali tagjai pedig lassan gyűlölik az egész ballib oldalt. És nem azért mert már nem ők baloldaliak vagy liberálisok, hanem azért, amit láttak és átéltek és átélnek jelenleg is.
Innen ezeknek a pártoknak már nincs visszaút.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.20. 21:17:04

@Rwindx: Azért azt áruld már el, hogy miért nem volt soha liberális az SZDSZ, és mégis, szerinted milyen lenne egy igazi liberális párt... Liberális elveket képviselnek ők, csak mostanában rosszul.

90-ben meg nem a liberális szemléletük miatt lettek másodikak, hanem az antikommunista retorika miatt. Ebből az antikommunizmus megmaradt, az egykkori kommunistáktól való elzárkózás meg nem.

Silcon 2009.05.20. 21:28:54

Nem kell sajnálni egyiket sem. Jönnek újak. Seres Mária, LMP és akárkik. Majd kinő közülük egy-egy. Jó eséllyel az MSZP is megy a levesbe, majd lesz helyette másik, no nem a Kapolyi-féle MSZDP-re gondoltam. Ha a Fidesz nem teljesít jól kormányon, mellette is megjelenik majd egy új.
A hatalom csábító.

Rwindx 2009.05.20. 21:33:10

@Fedor: A legfőbb érvem ebben a diszkrimináció amit folyton folyvást alkalmaznak. Pozitív diszkriminációra építenek, de egy általános iskola második osztálya matekkal le lehet vezetni, hogy a ha valakit pozitívan diszkriminálunk azt csakis más kárára tehetjük, tehát az a pozitív diszkriminációban résztvevőkön kívül mindenki mást negatív diszkriminálunk. Ez nekem nem fér bele a liberalizmusba.

Nem fér bele a liberalizmusba az sem hogy a kőkemény kommunista diktatúrát támogatókkal cimborálunk. Ugyanis egy liberális elveit tekintve alapjaiban, minden porcikájával ellenzi mindazt ami egy másik ember szabadságjogait korlátozza, amíg ugye az illető egy harmadik személy jogait nem korlátozná.
A liberalizmusba nem fér bele a hazugság, sem a lopás és a csalás sem, mások megalázása, és az hogy nem állunk ki a jogfosztottak mellett.

Számomra a neoliberalizmus sem egyenlő a liberalizmussal. Nem hinném hogy ne tudnád mi a különbség a kettő között.

Azt hiszem első körben ennyi.

rockjano 2009.05.20. 22:40:57

@Fedor:

Pontosan...Rwindix nagyon szélsőséges..ahogy mostanság gyakorlatilag mindenki.

Én világ életembe az Szdsz-re szavaztam és rájuk fogok most is, mert én liberális vagyok és még mindig (hibáikkal együtt) is ők a legliberálisabbak, ugye ki más.

Ja és a legnormálisabb bandának is őket tartom.

Anno még amikor Bayer is nálluk volt, akkor az antikommunizmusuk miatt voltak népszerűek, ennek ugye ma már semmi értelme nincs.

Nyugi még pár év és a Fidesz könnyen lehet hogy ugyanolyan népszerűtlen lesz mint ma a baloldal. Akkor vajon a mai gyűlölködők kire szavaznak majd.

Az új pártokat LMP stb... meg hagyjuk..teljesen reménytelen ma már új pártot alakítani.

rockjano 2009.05.20. 22:47:19

@Rwindx:

Pozitív diszkrimináció nélkül soha nem tudod azokat a bizonyos rétegeket felemelni. A probléma marad és csak egyre fokozódik. A cigányság problémája nem fog eltünni marad ránk és gyerekeidre.

Kőkemény komm. diktatúra itt rákosiék idején volt. A Kádári időszak nem az volt, ez sokkal bonyolultabb, szerintem annyira fiatal vagy hogy nem éltél akkoriban. Én 40 vagyok fiatalságom akkor telt el és hidd el nekem sokkal bonyolultabb dolog volt a kádár rendszer mint komm. diktatúra. Utáltam nagyon de egy mai fiatal nem tudja megérteni hogy nagyon sok ember nagyon boldog volt akkoriban.

A lopás csalás az meg ideológia független volt is és lesz is.

Rwindx 2009.05.20. 23:07:00

@rockjano: Bayer fidesz alapító tag, soha semmi köze nem volt az szdsz-hez. Csak hogy a tényeknél maradjunk.

Az antikommunizmus (és minden más diktatúra ellenesség) fontos köve a liberalizmusnak, ha ezt egy magát liberális pártnak valló párt másként látja, vagy megváltoztatja álláspontját akkor nem a liberalizmus változik meg... szerintem.

Egyébként úgy vélem ha te kitartasz az szdsz mellett bármi történjen is, akkor te nem az elvek mellett tartasz ki hanem a párt mellett. Tehát szdszes vagy, tökmindegy mit is jelent a liberalizmus szó.

Aztán "Rwindix nagyon szélsőséges", tekintsünk el a helyesírástól. De mit is mondtam amitől szélsőséges lettem?
-ellenzem a diszkrimináció minden formáját?
-diktatúra ellenes vagyok? Továbbmegyek pedig nem is írtam: szeretném bíróság elé állítani mindenkit aki aktív kiszolgálója volt a pártállamnak vagy a nyilas rendszernek?
-elítélem mások megalázását?
-elítélem azokat akik a jogrendszert aláássák?
-elítélem azokat akik kijátszák a jogrendszert, magán és politikai jellegű haszonszerzés érdekében?

Ha a szélsőséges erről ismerszik meg akkor legyen, szélsőséges vagyok (mint ahogyan egyre többen). Talán a fentiekből következően még fasiszta is. Nem baj. Te szdsz-es vagy. Az szerintem durvább :)

Régebben, úgy 70-80 éve elvitték a zsidókat koncentrációs táborokba, mert a rendszer ellenségei voltak. Ha nem voltál zsidó de nem tetszett a képed vagy a szöveged akkor is rádmondták hogy zsidó vagy és szintén elvittek a koncentrációs táborba. Nem vitatkoztak erről.

Ugyanakkor és nem sokkal később egy másik rendszer azt mondta osztályidegen vagy, így a rendszer ellensége vagy. Elvittek ha nemes vagy polgár voltál. Ha nem voltál nemes, akkor is elvittek a gulágokra, ha nem tetszett a képed vagy amit mondtál. Nem vitatkoztak.

Ma a "szabadság bajnokai" az "européer gondolkodók", az "ország esze" már bárkire rámondja hogy szélsőséges, fasiszta. Nem vitatkoznak. Ha megtehetnék, talán el is vinnének. Akárhova, csak ne hallják a szavakat, melyek vádlón hangzanak, és sértik fülüket. Újra tízmillió szélsőséges és fasiszta országában élünk.

Gratulálok te "liberális".

Rwindx 2009.05.20. 23:23:21

@rockjano: Egyrészt fogalmad sincs mennyi idős vagyok. Nem jó irányba tapogatózol.
Másrészt pozitív diszkriminációval sem tudsz senkit felemelni. Sikerült bárkit is? Nem látom a cigány mérnök, hadakat. Elenyésző. És a diszkrimináltad is megbélyegzeg, nem kívülről, belülről. Élete végéig ott lesz benne a gondolat: "vajon magamtól sikerült volna?" Instabil embereket teremtesz akik nem biztosan önmagukban. Ellenben órási társadalmi feszültséget szítasz. Nézz körül az emberek között. Látsz valami abnormálisat? Ha nem akkor súlyos gondok vannak.

Ha valakinek megvan a tehetsége tudása elszántsága, akkor saját erejéből képes lesz egyéb hátrányait leküzdenie. A küzdés erősebbé és tapasztaltabbá is teszi. Ha viszont alátolsz mindent, akkor gyakorlatilag egy üres címet adtál neki. Ha már a cigányok szóba jöttek, ha valaki azért kap egy egyetemi felvételin +X pontot mert cigány és a pl 300 fős jelentkezési keretből kiszorít egy embert akkor annak az embernek mit mondasz? Azt hogy sorry? Mit fog az az ember érezni? Már a gyűlöleten kívül?

"Kőkemény komm. diktatúra itt rákosiék idején volt. A Kádári időszak nem az volt,"
Nah!

"szerintem annyira fiatal vagy hogy nem éltél akkoriban" biztosan nem... hisz még csak 12 vagyok.

"egy mai fiatal nem tudja megérteni hogy nagyon sok ember nagyon boldog volt akkoriban"
A boldogsága nem a rendszerből fakadt hanem természetes boldogság amely magából az emberből fakad, megfelelő élethelyzetekben. Bárki boldog lenne a pokolban is ha pl megszületik a gyermeke.

"A lopás csalás az meg ideológia független volt is és lesz is. " Valóban, de ez nem azt jelenti hogy szemet lehet húnyni ezek felett. Így ez pedig egy vállrándításnak felelt meg. A másik oldal lopása, hazugságát is ilyen könnyen lerendezed? Vagy az más?

rockjano 2009.05.21. 01:17:30

@Rwindx:

Kedves Rwindx...sok ez így nekem egyszerre nincs ennyi idôm írásban vitázni ezekrôl.

Sok dologban igazad van, sok dologban nem.

Én hiszek a pozitív diszkriminációban, amerikában úgy tűnik bevált a feketékkel, persze ezt is sokan vitatják, lehet joggal.

A szélsőséges az volt amiket írtál temetői menetről, meg ilyenek, mindegy ez most nálunk nagyon jelemzőô vannak nálad még sokkal rosszabbak is.

Szerintem ez egyrészt egy nemzeti sajátosság is, kettő a mi demokráciánk nagyon fiatal még, lehet hogy néhány év múlva te is máshogy gondolsz majd néhány dolgot. (még csak 20 év telt el rendszerváltás óta)

Ahogy az internetes fórumokat olvasgatom, egyre kevésbé mert kezdek undorodni az egésztől, elképesztő, átgondolatlan sokszor egyszerűen ostoba írások tömegét találom.

Régebben dühöngtem rajta, ma leginkább nevetek azon hogy magukat konzervatívnak mondó emberekben mennyi a konzervativizmustól távol álló gyűlölet-tömeg van. Szerintem ok nélkül, ez valami öngerjesztő folyamat. Persze sok baromságot csinált ez a kormányzat meg az előző is és fog a következő is, de ez akkor is túlzás.

Nekem úgy tűnik hogy sokan saját szerencsétlenségüket és tehetségtelenségükből eredő frusztrációjukat vezetik le a politikában ami elég szánalmas.

Abban talán egyetérthetünk hogy rengeteg mindenben nem értünk egyet.

Már ez is valami :-)

rockjano 2009.05.21. 01:22:45

@Rwindx:

ja Bayer Zsolt tudtommal lelkes Szdsz tag volt..ebben tévedsz.

Most a főnök mellett nevetgél, közben olyanokat ír ami miatt a világ kulturáltabb felén senki szóba nem állna vele.

Na ez a gond a fidesz 2/3-al...nem a gazdaság, azt akár jól is csinálhatják, hanem az ideológiai gátlástalanság, és a mélységes cinizmus.

Rwindx 2009.05.21. 02:01:58

@rockjano: Szerintem te kevered azzal hogy a népszabadságba írt. A kettő nem ugyanaz. '88 óta fidesz tag. De igazából teljesen lényegtelen.

Sok dolog van ami soha nem fog megváltozni bennem, túl mélyen gyökeredzik. Ezek egy részéről írtam is ha nem is neveztem meg konkrétan. Sem újabb 20 év, sem 40 év múlva.

rockjano 2009.05.21. 03:39:56

@Rwindx:

Komolyan kérdezem hogy a Kádári magyarországon nőttél-e fel. mert sok fiatal van aki úgy kommunistázik és szapulja (sokszor okkal) a szocikat hogy valójában nem értik és nem érzik azt a korszakot.
Én nagyon utáltam és csak fiatal korom idején éltem át, szüleim tagjai voltak a demokratikus ellenzéknek, én a rendszerváltás idején voltam főiskolás és azthiszem joggal tekinthetem magam a rendszerváltás viszonylag elég jómódban élő nyertesének.

Aki nem élte át csak az tud ma oly lelkessen komcsizni, emlékszem hogy a buszon belehallgatva teljesen átlagemberek spontán beszélgetéseibe a nagy többség csupa szeretettel beszélt az "öregről". Ezen még én is akkor is meglepődtem mert azt a szabadeurópából tudtam hogy azért ez nagyon nem így van, de ez volt a közhangulat. Engem épp a rendszer konzervativizmusa, unalma idegesített leginkább. És ezért voltam vagyok liberális mert mindkét oldali konzervativizmus és pláne a mostanság ezzel együttjáró szociális demagógia undorral tölt el...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 08:33:03

@Rwindx: 1. Pozitív diszkrimináció: Hát pedig ez világszerte liberális eszköz...
2. "Nem fér bele a liberalizmusba az sem hogy a kőkemény kommunista diktatúrát támogatókkal cimborálunk."
Egyrészt a 80-as években már valóban nem volt olyan kemény a diktatúra, másrészt akik most a szoci pártban vannak, azok jórészt a technokrata másodvonalat képviselték akkoriban. Lehet azt mondani, hogy elvtelen karrieristák, de hogy kőkemény komcsik lettek volna... Harmadrészt az SZDSZ nem állt be semmilyen diktatúra mellé, sőt, ellenben elfogadta, hogy az egykori komcsik a demokratikus játékszabályok szerint szeretnék folytatni, mivel a negatív diszkriminációt valóban nem szeretik. Az meg már a másik oldal szégyene, hogy az exkomcsik demokratikusabban viselkedtek náluk.
3. "A liberalizmusba nem fér bele a hazugság, sem a lopás és a csalás sem, mások megalázása, és az hogy nem állunk ki a jogfosztottak mellett."
Az első felével egyetértünk, épp az ilyenek miatt haragszom rájuk én is, de ezek emberi gyengeségek, a párt tagjait és vezetőit, és nem az eszmei irányvonalát minősítik. A második felét viszont nem értem: mikor nem álltak ki a jogfosztottak mellett?
3. Neoliberalizmus: Hát pedig az is liberalizmus. Nem az emberjogi része, hanem a gazdasági, ez igaz, közelebb is áll a konzervatívabb irányvonalhoz, ez igaz, de attól még az. Az csak hungarikum, hogy ezt idáig az SZDSZ-en kívül a pont a baloldali nagy párt képviselete, és a magát konzervatívnak valló nagyobbik párt kritizálta. Ha gazdasági téren valódi konzervatív pártot keresel, akkor ehhez a képhez az MDF van a legközelebb (ebből adódnak az olyan vicces helyzetek, hogy kőkeményen baloldali populista gazdaságpolitikát favorizáló FIDESZ gyanúsítgatja őket a baloldalhoz közeledéssel).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 08:36:01

@rockjano: Bayer Zsolt valóban ősfideszes, sose volt SZDSZ tag. Talán az kavart meg, hogy 93 előtt a FIDESZ is liberális volt, Bayerral együtt...

DeMarco 2009.05.24. 00:29:15

Bauer Tamás ősszadeszos volt, alapító tag csak rájött, hogy ő nem ezt a pártot alapította és lelépett.
Bayer Zsolt sosem volt szadeszos.
A szadesz pedig pont olyan, mint a "gazda". Meg kell nézni mit művel Izrael. Persze biztosan az egész világ antiszemita és ezért nézi mindenki ferde szemmel őket. Véletlenül sem az agresszív politikájuk és háborúik miatt. A szadesz minden csak nem liberális. Inkább végtelenül kirekesztő, kicsinyes, lealacsonyodott, gyűlőlködő, hatalommániás. Elég megnézni az utolsó plakátjaikat. Egyébként nagyon furcsa, hogy ugyan milyen pénzből plakátoznak egymás után 5-6-odszorra?! A szadesz elvileg rendszerváltó párt volt, de amióta lepaktált a maszoppal bukóágban van. Eladták a lelküket, amit az emberek nem bocsájtanak meg nekik és végre megkapják érte a "jutalmukat" jövőre. Késő már a sírásra, kár volt az emberek ellenében politizálni. Fodor volt az utolsó esélyük, de ezt is eljátszották. Hát akkor menjenek, nem fognak hiányozni, legfeljebb nektek...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0