Sasszé kelet felé
2009. november 20. írta: Fedor

Sasszé kelet felé

Ahogy közeledik a választás, és ahogy egyre közelebb kerül az a nap, amikor Orbán nagy valószínűséggel újra miniszterelnök lesz, egyre többször fogunk olyan híreket hallani, mint pl. ez:

Orbán Viktor szombaton részt vesz az Egységes Oroszország párt szentpétervári kongresszusán - tájékoztatta a Fidesz elnöki stábjának vezetője közleményben. A Fidesz elnökét Borisz Grizlov, az orosz parlament, az Állami Duma elnöke, az Egységes Oroszország párt legfelsőbb tanácsának elnöke hívta meg a kongresszusra, amelyen részt vesz több nagy európai néppárt delegációja is.

Hát igen, amit felelőség nélküli ellenzéki vezetőként megtehetett, azt kormányfőként már nem, tehát érdemes a két véglet közötti óvatos sasszézást időben megkezdeni. Emlékezzünk csak vissza, miket kapott Fletó azért, mert szóba mert állni Putyinnal (a nagy európai országok vezetőivel egyetemben amúgy, az ország érdekei miatt).  Ugyanúgy, ahogy az EU népszavazás előtti eu-szkeptikusból nagy európai érdekvédővé vált, ugyanúgy, ahogy az átmeneti USA-ellenességből visszaváltott Amerika nagy barátjává, hát ugyanúgy más hangokat fog valószínűleg megütni a ruszkikkal is, ha már neki kell tárgyalnia velük, és garantálni a gázbiztonságot (mert szép és jó terve a függetlenség kialakítása - ebbe az irányba egyébként az eddigi kormányok is tettek lépéseket - de amíg ezt sikerül véghezvinni, addig lesz még jónéhány tél...).

És még csak azt se mondom, hogy rossz ez így, mert ez legalább azt mutatja, hogy valahol reálpolitikus ő is, és ez még mindig a jobb eset.

UPDATE

Megerősítés: 'Spontán' Orbán-Putyin találkozó

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr921539079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.11.20. 15:23:01

Abban a képben több képzavar is volt. Az egyik szelet csak az oroszellenesség. Ott egy csomagban elkezdett vörös bárózni is.

Egy amerikai szerzőcsoport megfogalmazta a keleti rendszerekről, hogy ezek predátor szisztémák, azaz kirekesztő és versenykorlátozó társadalmi modellekben gondolkodnak, szemben pl a korporativizmussal...

Mind a zsákmányszerző pártokrácia, mind pedig ennek a társadalmi modellje ugyan úgy FIDESZ szellemi és fizikai termék, mint ahogy az MSZP - SZDSZ-é.

A forráselosztás gyakorlatán is látszik tisztán, hogy a FIDESZ által bevezetett "csak a báróknak" tipusú fejlesztéspolitika töretlenül tartotta magát 3 kormánycikluson keresztül.

Konkréton ebbe pusztult bele az ország.

Szóval az oroszellenesség csak a tejszinhab tetjére a csokipor.

Ott van mögötte egy FIDESZ - MSZP irányítási gyakorlat, amely méginkább tetten érhető Putyinéknál.

Egy angol barátom hüledezett itt azon, hogy miként landolhatott 10-30 család kezében a szibériai gázvagyon és társai.

Mi is ezt a predátor kapitalista modellt követjük Gyurcsány és Orbán segedelmével, csak ez az Orbán hívőknek nem tűnik fel. Ők hisznek a demagóg porhintésnek, és nem érdekli őket a napi politika valóságos viselkedése.

A valóság pótolható a sámán mitikus énekével.

Pelso.. 2009.11.20. 21:27:13

Fedor, nézd meg az elmúlt hónapokban, (gyakran hétvégére időzített), bedobott gondolatait, s nézd majd meg, miket fog még ezután, megnyilvánul majd a "reálpolitikus" mivolta.

Holnap, kivel is találkozik, aki számít, s mit tud felmutatni ő majd?

DeMarco 2009.11.20. 21:59:03

Remélem Viktor tesz majd azért valóban, h csökkenjen ez a függőség. Ezerrel kellene erősíteni a függetlenséget. Melegvizünk van hozzá, szelünk van hozzá, napunk van hozzá, atomunk van hozzá. Érdekünk... Az is van hozzá. Csak kérdés, h a politikának is van-e hozzá. A maszopnál ez nem kérdés. Most a fideszen a sor, h bizonyítson. Komoly programok kellenek az alternatív energiák mind szélesebb körbeni eléréséhez. Szerencsére van erre programjuk és emberük. Én pár éven belül építkezni fogok. Egy valamit nem tervezek a házba. GÁZT.

Pelso.. 2009.11.20. 23:16:12

@DeMarco: Jó lenne, de a függőség csökkenésének lehetőségéhez túl kicsik vagyunk, s azok is maradunk.

Nemrég hallottam rádióban: mini szélerőmüvet építhetsz, sokat lehet belőle kihozni.

DeMarco 2009.11.21. 04:39:26

@Pelso..: Önmagunkban talán kicsik lennénk hozzá. Ugyanakkor mi az eu tagjai vagyunk és pont a zöld iparba lehet a legtöbb támogatást lehívni. Ott vannak még a kvóták, amik szintén nem rossz üzlet. És nem utolsósorban van egy nagy munkanélküli rétegünk, akikkel meg kellene kezdeni a gyártást, telepítését az alternatív rendszereknek.
Én mostanában sokat foglalkozom ezzel a témával, mert szükségem lesz rá. Ráadásul az ország egyik legnagyobb szélcsatornájában élek, itt 365 napból 300-on fúj a szél, ezért kézenfekvő a szélerőmű, mégis elsősorban én a hőszivattyú mellett teszem le a voksomnapelemekkel és csak utána jöhet a szélerőmű. Jobb lenne mellette, de a kettő elég nagy beruházás lenne egyszerre...
Muszáj lenne a lehetőségeinkhez képest a legkisebb függőséget kiépíteni. Ne szolgáljunk, ne függjünk másik államoktól, ha nem muszáj. Főleg ne az oroszoktól...

Pelso.. 2009.11.21. 08:17:08

@DeMarco: A mini szélerőmű, amit hallottam, nekem is tetszett, beruházás kb 1,2M ft, s jó helyen a háztartás akár 90%-t is képes ellátni. Szimpatikus lépés lenne a jövőbeli új kormányzat részéről, ha ilyesminek az áfáját mindjárt elengedné, kiváncsi vagyok.

Persze, jó lenne a lehetőségekkel élni, de e téren (is) pesszimista vagyok. Az EU nem azért jött létre, hogy erős nemzetállamok (erős gazdasággal is) váljanak a volt szoc országokból. Ez nekünk nem jó, de igazságot ne keressünk, nem arról szól a történet. -Ezért sem tartom helyesnek, ha bármely politikai oldal előrántja a népvakító populista kártyát, hogy erős ország, meg Rend, meg mi majd megmutatjuk stb. Szimpla mellébeszéd az egész.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.21. 09:35:37

@DeMarco: A szociknak se érdeke a függés fenntartása, pont ezért tájékozódtak több irányba is, akár a Nabucco-ról van szó, akár a Déli Áramlatról, akár Paks bővítéséről (ami ellen épp fideszesek tiltakoztak amúgy).

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.21. 10:44:10

Az hogy kicsik vagyunk - így tételesen - nem igaz. Szerintem. Szlovénia 2 millió, Horv 4,4, Románia 21, Ukrajna 46, Szlovákia 5,4, Ausztria 8,3. Kettő nagyobb, 4 kisebb a határosak közül.

És az, hogy nem vagyunk nagyok, ebből a szempontból egy kicsit mellettünk is szólna, mert az azt is jelenti, hogy nem nagyok az igényeink.

Van szabadabb élet!!

Pelso.. 2009.11.21. 14:19:27

@mbemba: A GDP-t, a vásárlóerőt, a képzett munkaerőt illetve a munkaerő fajlagos teljesítményét, a vállalkozások forrás lehetőségét és kreativitását nézd.
Mindezekben nem vagyunk még közepesek sem.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.21. 15:43:45

@Pelso..: A szomszédországokat soroltam föl, akikhez képest - Ausztriát leszámítva - helyzeti előnyünk volt. Most kicsik vagyunk, ebben az értelemben. Lassan mindegyikk felsorolthoz képest.
Velük előbb-utóbb állnunk kell a versenyt.

De itt a téma a gáz volt. Abból a szempontból pedig az általad felsoroltak fontosak?

DeMarco 2009.11.21. 19:33:12

@Fedor: "A szociknak se érdeke a függés fenntartása"

ööö Néha azért vedd le a szemüvegedet, mert irtó zavaró tud lenni néha. Például ilyenkor is.
Mondd valamit az Emfesz ügy? A csóka csak nem a Janival tárgyalt előtte személyesen? Csak nem megint Moszkvában döntötték el, h mi legyen?
Vagy a "Oroszország miniszterelnököt vesztett" kifejezéshez mit szólsz? Ismerős? Vagy a ritka gyorsan aláírt Déli Áramlat? A Gáztározók? A MOL részvényeinek felvásárlása? A zöld kvóták eladása, de soha meg nem induló pályáztatása, vagyis felhasználásának engedélyezése, ami miatt több nagy ország komolytalannak minősített minket, köztük Japán? Az áramszolgáltatók extra díjai? Az áram visszavásárlásának kedvezőtlen feltételei? A MVM hihetetlen dolgai, pénzszórásai?

Nem is folytatom, pedig lehetne...

@Pelso..:

Én nem erős nemzetállamról beszéltem. Egy független államról, aki meg tudja magának termelni az energia nagy részét, vagy egészét.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.21. 19:43:58

@DeMarco: És te mit szólsz a Nabucco-hoz, Pakshoz... Nyitottak voltak minden irányba, az oroszok felé is. Pont arról szól az egész poszt, hogy felelős miniszterelnökként Orbán se teheti majd meg, hogy figyelmen kívül hagyja a ruszkikat.

Magáncégek ügyleteit (MOL), és ruszki újságok bizonyíték nélküli hülyeségeit meg talán nem kéne a nyakukba varrni. Azt is írták, hogy Gyurcsány elmegy Putyin olajcégéhez dolgozni, miután lemond. Hát a többi állítás is kb. ennyire hiteles.

DeMarco 2009.11.22. 12:16:12

@Fedor: A Nabucco uniós project, pontosan azt a célt szolgálja, hogy függetleníteni tudjuk európát az orosz gáztól és ezen keresztül az orosz zsarolási potenciáltól. De legalábbis valamiféle versenyhelyzetet teremtsen, ezáltal is csökkentve az egyeduralmat. Pakshoz nekem sajátos véleményem van, mert én egyetértek a növelésével, sőt még egyet építenék az alföldre. Ez ugyan látszólag ellentmond a zöld elképzeléseimnek, de talán mégsem. Ugyanis ha le akarunk szakadni a gázról, akkor azt valamivel pótolni kell. Ezt a legegyszerűbben és leggyorsabban atomerőművel tehetjük, villamos áramot termelve. A szélkerekek, a hőszivattyú, a radiátorok egy része, a világítás és egyre inkább az autók is villamos áramot fogyasztanak. A zöld energiákra való minél gyorsabbi átálláshoz az első időkben szükséges egy nagyobb áramkapacitás. Ahogy sikerül a megfelelő napelemeket és napkollektorokat felszerelni az egész országban, már nem lesz szükség az atomerőművekre. De mire odáig jutunk, addigra úgyis elavultak lesznek...

Attól, mert egy cég magáncégként üzemel, még lehet egy országnak stratégiailag létfontosságú. A MOL-t mindenáron meg kell védeni, akár úgy is, hogy az ellenséges felvásárlások ellen újra részben állami tulajdonba vonjuk.

"Azt is írták, hogy Gyurcsány elmegy Putyin olajcégéhez dolgozni, miután lemond."

Nem tudom, miből gondolod, h eddig nem neki dolgozott?? Ami pedig késik, nem múlik... Egyébként sejteni lehetett, hogy nem megy el látványosan, mert azzal önmaga és pártja nyaka köré tekerné a kötelet...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.22. 15:39:53

@DeMarco: A Nabbuco-ról meg Paksról teljesen megegyezik a véleményünk. Sőt, a kormánynak is, az előzőnek is, meg a mostaninak is. Csak azért hoztam fel, mert ellenükben hoztad fel, miközben pl. Paks ellen pont fideszesek tiltakoztak.

DeMarco 2009.11.22. 15:57:02

@Fedor: Én?? :)) Mikor? Meg sem említettem Paksot, amíg te nem tetted.. De azért kedves tőled, hogy a saját szavaidat az én számba adod... :))

OFF: Az egyik ismerősünk beadatta magának a h1n1 védőoltást és még aznap teljesen megbénult. Másnapra elveszítette a bal szemére a látását, rá két napra kómába esett. Folyamatosan cserélik a vérét, de vajmi kevés esélye van a túlélésre. Ha meg is marad, akkor is évekig béna lesz. 60 éves és előtte semmi baja nem volt. És ez most nem kamu. Na, így oltsátok be magatokat...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.22. 16:09:17

@DeMarco: 1. Oké, Paksot nem írtad, csak belendültem :-)
2. Akkor annak az ismerősödnek volt valami a szervezetében, ami miatt allergiás lehetett az egyik összetevőre, csak ez az allergia eddig szerencsétlen módon nem bukkant elő, vagy az orvos volt gondatlan, és nem kérdezett rá. De ebből még nem általánosíts. Ha ez rendszeres lenne, másról se lehetne olvasni, hallani, főleg az ellenzéki médiában, de nem így van. Én pl. be vagyok oltva, és a családom is, meg a barátaim jó része is. Senkinek még csak hőemelkedése se volt, csak egy kis átmeneti izomfájdalom a szúrás helyén.

Na, így oltsátok be magatokat...

DeMarco 2009.11.22. 17:57:57

@Fedor: Nem általánosítottam. Nálunk is többen beoltatták magukat és semmi bajuk. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére bizony komoly kockázatai is vannak. Ahogy annak is, ha nem adatják be. És bocs az offért.

Ami pedig Paksot illeti, tisztában vagyok azzal, hogy környezetvédelmi szempontból aggályos a nukleáris hulladék tárolása. Ugyanakkor hosszú távon mégis segítheti a zöld energiák elterjedését és ezáltal a környezet kisebb megterhelését, a megújuló energiák felhasználását.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.22. 18:01:56

@DeMarco: Én még ennél is továbbmegyek, mert hiszek a tudományos fejlődésben:

Környezetvédelmi szempontból A JELEN TUDÁSUNK SZERINT aggályos a nukleáris hulladék tárolása, de nincs kizárva, hogy a jövőben ennek semlegesítése megoldódottá válik. 100%-ig biztos persze nem lehetek benne, de hány olyan dolgot használunk napi szinten, amire pár évtizede, évszázada még azt mondták volna, hogy lehetetlen...

DeMarco 2009.11.23. 01:15:08

@Fedor: Én nem vagyok ennyire előrelátó, de nem vagyok biztos benne, hogy csak pozitív irányba mehetnek a dolgok. Hamarosan el fog fogyni az olaj és előtte még komoly drágulás várható. A mai gazdaságok az olajra épülnek. A kaja termelés mai szintje nem tartható olaj nélkül, ezért sztem éhezések várhatóak, amit tetéznek az egyre szaporodó természeti katasztrófák. Ha egy india, vagy kína elindul magának jobb világot keresni, akkor nagy bajban leszünk... mi amúgy is veszélyeztetett helyzetben vagyunk, mert az édesvíz készletünk nagy kincs, ami előbb-utóbb hiánycikk lesz. Sok helyen már most is az. De amíg rendben mennek a dolgok, addig kell kihasználni és előrefelé lépkedni. Első lépésként meg kell szüntetni a gázfüggőségünket, második lépésként pedig az áramfüggőségünket.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.23. 09:29:44

@DeMarco: Én az olajfüggőségtől nem félnék annyira. Az összeesküvés-elméletezés nem a kenyerem, de szerintem már nem nemcsak tervező asztalon léteznek azok az energiaforrások, amelyek az olajat leváltják, csak épp még sokak ellenérdekeltek az elterjedésükben. Az édesvízkészletünk miatt meg nem bajban vagyunk, hanem király helyzetben, mi leszünk a jövő Kuvaitja, csak épp nem olajat exportálunk majd, hanem vizet :-)

DeMarco 2009.11.23. 09:39:50

@Fedor: "mi leszünk a jövő Kuvaitja.."
Kuvaitot is megtámadták az olajért.. és most az USA "védelme" alatt áll... Persze annál csak egy rosszabb van, ha a nyugati multik kirabolnak. Ha nem rabolnak ki...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.23. 09:42:42

@DeMarco: Mi meg már most a NATO és az EU védelme alatt állunk (ettől még a demokráciánk és függetlenségünk nem csorbul), szóval meg se fognak támadni valószínűleg. És szerintem a kuvaiti életszínvonalat te is elfogadnád :-)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0