Addig is, amíg végre elkészül a sixx által beígért részletes bejegyzés a múltkori látogatásunkról a Csillag születik díszleteiben, a mai döntő kapcsán had idézek ide egy insider beszámolót, ugyanis a zsűri több értelemben is legkritikusabb tagja, Fáy Miklós megírta a műsorral kapcsolatos gondolatait, élményeit.
Pár érdekes részlet (a teljes cikk itt érhető el):
Van némi ellentmondás a televíziós érdek és a zsűri feladata között, nekik műsor kell, nekünk tisztességgel kell végezni a feladatot, de a kettő nem esik feltétlenül egybe. A legfeltűnőbb különbség a selejtezőkben van, ahol a tévének szórakoztatni kell a nézőket, és jelezni azt is, mekkora volt a merítés, így a visszahívottak közé bekerültek olyanok is, akiknél egyértelmű volt, hogy nem jutnak tovább. Ezt lehetett tudni előre, az ember elfogadta a feltételeket, nem volt túlságosan nehéz feladat, világos volt, kiket szánnak továbbjutónak a behívottak közül, a zsűri valóságos játéktere húsz százalék alatt maradt.
Ördög Nóra tényleg teljesen fel tud oldódni a szerepben, ha bőg, nem azért bőg, hogy lássák, ha nevet, szívből nevet, zokszó nélkül veszi föl az előnytelen ruhákat is, aztán kapja a megjegyzéseket, hagyja, hogy elszabaduljon a fodrászi képzelet, majd legközelebb konzervatívabb lesz a frizurája, mondja, és megvonja a vállát. Stohl pedig tényleg tudja, hogyan kell ezt csinálni. Szól, hogy túl hosszú a szöveg, nagyon kell hadarni, hogy beleférjen tíz másodpercbe, de ha nem írják át, ő hadarja, mégis érthető minden szava. Keveset bakiznak, harmadikra mindig megvoltak az előre felvett anyagok is, ez nyilván egy speciális agyműködést igényel.
Mindenesetre ott, a harmadik elődöntőnél egyszerre elevenné vált a kérdés, amit nem tettem föl addig magamnak: mit keresek itt? Miért vállaltam el? Két választ szeretne elkerülni az ember. Az egyik az, hogy mert megfizettek érte, a másik az, hogy mert egy majom vagyok, aki szeretne televíziós showműsorokban szerepelni, és ez a kívánságom végre teljesült. Ma valahogy az első válasz szokott kevésbé kínos lenni, az ember ezzel mindent elintéz, kicsit úgy tesz, mint ha viccelne is, meg nem is szégyen ma már profinak lenni, zsoldosnak, aki azon az oldalon harcol, ahonnét a zsold jön.
Csak mégsem ennyire egyszerű a helyzet. Mert ha az lenne a kérdés, hogy vállaltam volna-e a feladatot akkor is, ha nem fizetnek, akkor arra is igen lenne a válasz. Általában is igyekszem csak olyan munkát végezni, amit ingyen is megtennék, most se volt másképp.
Akkor hát automatikusan a második számú elkerülendő válasz lép érvénybe? Lehet, meglehet, ki volna olyan biztos magában, hogy a majomságot elháríthatná egy legyintéssel? De az biztos, hogy akármelyik tévéshow-ba nem mentem volna el, ahogy eddig se tettem, ezután se fogom, ha nem is igényes, de válogatós majom vagyok, valami volt az ajánlatban, aminek nem akartam ellenállni.
Nos, ma este már könnyebb dolga lesz, a maradék négy versenyző közül a győztest már csak a közönség választja ki, a zsűrinek ebbe már nem lesz beleszólása.
Biztos, hogy könnyebbséget jelent, hogy látni az egésznek a végét. A zsűrizés nem életpálya.
Hát nem. De legalább kipróbálta magát benne, és lehetett volna rosszabb is.