A segítség elnyeri méltó büntetését
2010. január 20. írta: Fedor

A segítség elnyeri méltó büntetését

Az ember nem tud akkora baromságot kitalálni, hogy azt a nagy magyar rögvalóság meg ne közelítse, vagy túl ne haladja.

Az Omninvest ügy kapcsán vázoltam fel egy abszurd szituációt, amiről azt gondolhatná az ember, hogy ilyesmi igazából nincs.

Hát mégis, vagy legalábbis majdnem.

Megbüntették a kaposvári irodaház oltásánál kedden dolgozó önkéntes életmentőket a parkolóőrök - adta hírül szerdán a Somogyi Hírlap.

Bodó László, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (Kötél) parancsnoka elmondta: a rendőrség által lezárt területre ugyan beengedték az egyesület autóit, a bevetés végén azonban a szélvédőre kitett büntető cédulákat találtak, noha a "Kötél speciális mentőszolgálat" felirat messziről is jól látható járműveiken.

"Aki arra járt, láthatta, hogy ég a székház, nagy baj van. Mégis három autónkra rakták ki a mikuláscsomagot" - mondta Bodó László.

Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője a sonline. hu megkeresésére azt mondta: az ellenőrnek nincs mérlegelési joga, az a dolga, hogy az önkormányzati rendelet alapján járjon el. Ugyanakkor at ígérte, hogy méltányosságot gyakorolnak és elengedik a büntetést.

Úgyis van, megérdemlik. Hát hogy merészelnek ezek úgy életeket menteni, hogy nem dobálnak közben a parkolóórába?

Na de most viccen kívül: Normálisak ezek? Ha nem lesz belőle újsághír, akkor képesek lennének valóban beszedni azt a pénzt? Bár nem tudom, hogy miért csodálkozom ezen, hisz volt már hasonló eset tavaly, pl. amikor a helyszínelő rendőrök által lezárt utcában rekedt autókat is végigbüntették, vagy amikor úthasználati díjat követeltek ballagó diákoktól (de idesorolhatom azokat az életüket mentő oknyomozó újságírókat is, akik bekapcsolt kamerával menekültek az őket megverni akarók elől, és ez alapján a felvétel alapján meg akarták bünteni őket, hogy nem kapcsolták be a biztonsági övüket).

Abszurdisztán, én így szeretlek.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr391687650

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Büntessünk életmentőket 2010.01.20. 14:56:54

Megbüntették a kaposvári irodaház oltásánál kedden dolgozó önkéntes életmentőket a parkolóőrök - adta hírül szerdán a Somogyi Hírlap. A polgári védelem autóira is mikuláscsomagot tettek. A városgondnokság a büntetések elengedését ígérte. [..] Hartner R...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.20. 16:22:18

Gondolom "parancsra cselekedtek".
Kurva anyját az ilyen droidnak!

Walter Melone (törölt) 2010.01.20. 17:21:14

Ide lehetne még sorolni azt a gyakorlatot is, hogy a szakorvosi rendelőknél, kórházaknál fizetős rendszerű parkolás van a közterületen.

Milyen párbeszédek lehetnek mondjuk egy CT vizsgálat közben?

- Mondtam magának, h ne mozogjon! Mit fészkelődik?
- Doktorúr, mindjárt lejár a parkolójegyem, lemehetnék bedobálni az automatába?

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.20. 17:22:35

@TaTa86.: vagy teljesítmény alapján fizetik őket

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.20. 17:35:06

Remek poszt. Ez most olyan, mint amikor a béka csókolja meg a királylányt, és ebihalak születnek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.20. 18:31:47

S. Annyi, ízléstelen OFF-olásoddal (ami ráadásul tárgyi tévedésen alapul) sikerült kiprovokálnod bloggazdai életem második kimoderálását. Tehetséges vagy...

S. Annyi 2010.01.20. 18:36:34

@Fedor: Köszönöm. de ki itt az ízléstelen? És miért nincs hír róla az Indexen? Ja, tudom miért....

S. Annyi 2010.01.20. 18:37:14

Éa mi itt a tárgyi tévedés, ha szabadna tudnom?

Vidéki 2010.01.20. 18:46:12

Nehéz feladat lehet (Kaposváron is) a feladatra alkalmas személyek kiválasztása. Bizonyítja ezt „Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője”.

Azt megértem, hogy a pozícióba helyezésnél hiba történhetett, de azt már nem, hogy hogyan képes helyén maradni egy ilyen korlátolt gondolkodású alak.

Azok is alkalmatlanok lehetnek, akik pozícióban tartják.

Becsapták választóikat, akiknek azt ígérték, hogy a választói érdekeket képviselik.

Nade 2010.01.20. 19:00:09

Fejétől bűzlik a hal! Azt mondja ez a TETŰ, Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője a híradóban, hogy meg is dicsérte a parkolóőrt. Ahelyett, hogy azt mondta volna neki:" A qrva anyád Józsikám! Inkább azt kérdezted volna abban a helyzetben, az égő ház mellett, hogy tudsz-e valamiben segíteni!" A parkolóőr EMIATT érdemelt volna dicséretet, kirúgnia pedig azt kellene, aki emiatt csesztetné.
Persze, ha így lett volna, akkor nem lennénk Abszurdisztán. Nem tudom milyen párt színeit "gazdagítják" az ilyen hartnerrudolfok, de jó lenne, ha a választók ezt vennék figyelembe. Mert rajtuk múlik, ha ilyen alakok vannak vezető pozícióban.

- Rendi - 2010.01.20. 19:04:17

Amit én nem értek:
" a rendőrség által lezárt területre ugyan beengedték az egyesület autóit"

A parkolóőröket is beengedték a lezárt területre?

Kopasz Szuzukis 2010.01.20. 19:14:21

Szerintem a Köteles fiúk vigyék magukkal a legközelebbi tréningre a városgarázda főnacsalnyikot. Aztán a 300 méteres sziklafalról mentésnél a faszit engedjék le, kötélen. Ha nem szarja tele a gatyáját, a mentők fizetik a pótdíj 10x-esét.
De, ha beszarik, akkor saját költségen fizetett főműsoridőben kiáll minden kereskedelmi tévé képernyőjére, és 15 percen keresztül fennhangon mondogatja: Közveszély elhárításában résztvevő civil szervezeteket csak szemét, gerinctelen férgek büntetnek.

Az igazi Trebics 2010.01.20. 19:45:11

Nem értelek titeket. Végre normálisan történik valami ebben az országban, erre elkezdtek Abszurdisztánozni?

A parkolóőr a helyszínen ne kezdjen hatóságot játszani! Ne dönthesse már el, hogy ezt megbírságolom, azt a másikat meg nem, mert ez vezet a korrupcióhoz, ami miatt gondolom ti háborogtok a legtöbbet.

Reméhetőleg jól alkották meg a parkolási rendeletüket - ha nem, most lehet javítani - és jogszabály alapján, arra feljogosított személyek döntsék el - ahogy el is döntötték - hogy méltányosságból elengedhetik a bűntetést.

Fedor, ezeket az "oknyomozó újságírókat" meg felejtsd már el, az egy kitalált történet, amihez az egész magyar média statisztált.

Ja, és nézesd meg a komment ablakot, IE8 alatt a szöveget tovább tudom írni, mint ameddíg a szürke négyzet tart.

snipper 2010.01.20. 20:01:39

@Az igazi Trebics: A cikket talán végig kellene olvasni. Az autójukra ki van írva, hogy miért vannak ott. Speciális Mentőszolgálat.Kaposváron ismertek. Gondolom nem kaposvári vagy. Mi páran itt a fórumon azok vagyunk. A 'net-en megtalálod Kaposvár Megyei Jogú Város parkolási rendeletét.

snipper 2010.01.20. 20:02:38

@Az igazi Trebics: A történet igaz. Ha ez Neked normális..... Normális?

mizrolist 2010.01.20. 20:30:12

Tömören? Lol. És nem azért, mert mulatságos...

Az igazi Trebics 2010.01.20. 21:33:40

@snipper:
1. Elolvastam:
Abból, hogy Speciális Mentőszolgálat én nagyon sok mindenre tudok asszociálni, de a tűzoltás valahol nagyon a végén szerepel. (Tudod hány "mentőszervezet" tart fenn motorcsónakot a Balatonon, és ebből hányan járnak ki rendszeresen, nem csak vasárnap csónakázni? Rengeteg hű de szuper speciális mentők feliratot láttam már én is autókon, de sosom ott ahol szükség lett volna rájuk, hanem tilosban parkolni.) De ha Kaposváron ismertek, ám legyen.

És elolvastam a rendeletet is:
A rendelet hatálya kiterjed valamennyi kaposvári fizetőparkolót igénybevevő közúti járműre, kivéve:
a./ a megkülönböztető jelzést használó járművek (mentők, tűzoltók, rendőrség, orvosi ügyeletet ellátó járművek) a feladatellátáshoz szükséges ideig;
b./ a hibaelhárítási munkák végzésére igénybevett járművek munkavégzésük idejéig;
c./ a segédmotor-kerékpárok és kerékpárok.

Ilyet, hogy KÖTÉL, vagy civil szervezet, nem látok. Továbbra is fenntartom, hogy jól tette a parkolóőr, hogy rátette a cetlit az autókra, és ne ő döntsön a méltányosságról, hanem az önkormányzat.

2. "Oknyomozó riporterékkel" kapcsolatban pedig mindössze az nem igaz, hogy az életüket mentették. (Bár én a bulvár-híradót nem nevezném oknyomozásnak, de ez szubjektív.)

Az igazi Trebics 2010.01.20. 21:46:41

Alakul ez! A másik topicban már:

"Feljelentik a maffiózók elől menekülő, filmező újságírót, mert menet közben hívta a rendőrséget a mobiltelefonon."

Szegény 50 éves, 40 kilós Ica néni, ha ezt hallaná, hogy ő maffiózó!

snipper 2010.01.20. 22:23:51

@Az igazi Trebics: Egy tűz esetén egy köztudottan keskeny folyosóval rendelkező irodaházból, ahol a felső emeletre menekültek az emberek szerinted nem hívták őket, csak úgy odavetődtek? Éppen ott parkoltak ahol a tűz ütött ki?
Figyusz! Ez egy kis város, nem Budapest. Itt ismerik egymást az emberek. A Kötél-t is, tudják, hogy mivel foglalkoznak. Nem egy operett egyesület. Tényleges teljesítmény van mögöttük. Ebből a "bulvár" hírből kimaradt, de a parkolóőrök a Katasztrófavédelem gépkocsijára is tettek mikulás csomagot. Illene tudni, hogy a Tűzoltóság már több éve ide tartozik....de hát nem tűzoltó autó volt. Köszönjük Aranka!

Dekatlon 2010.01.21. 00:52:27

Az a legszarabb, hogy sokan beszopták a hatóság csekes válaszát, hogy aszondja: a parkolóőrnek nincs mérlegelési lehetősége

Hát egy így van, bazzdmeg, de neked van!!! Nem a parkolóőrre haragszik itt, akinek egy kis esze van, hiába tereled rá, azzal, hogy őt "véded"
A város pöcsfejű illetékesei a hülyék, akkik képtelenek leírni, hogy közfeladatot ellátó járműveket NEM BIRSÁGOLUNK.

Mr. Acid 2010.01.21. 01:47:36

@Az igazi Trebics: Trebitsch, a KÖTÉL első 3 betűjét segítek kikódolni: Kaposvári Önkéntes Tűzoltók...

Namármost, az önkéntes tűzoltók kicsit sem olyanok, mint az önkéntes filozófusok, vagy a Vöröskereszt. Vonulnak tűzhöz, balesethez, van olyan gépjárművük, amin van kék villogó. Jó tudni, hogy az önkéntes tűzoltók munkájáról mennyire nincs senkinek se lövése.

tiborc2008 2010.01.21. 01:58:38

Volt itt olyan is, hogy megbüntettek egy autómentőst gyorshajtásért, aki észlelve a másik pályán a balesetet, sietve ment a helyszínre. Megmentette egy ember életét - megbüntették vagy 30 rugóra érte.
Sok pénzt kell beszedni büntetésre, mert mohó az állammaffia.

Lev Menachem 2010.01.21. 03:08:08

tényleg gyökér vagy fedor (amit nap mint nap bizonyítassz a kommentfosásoddal más blogokon), és ezzel még címlapra is kerülsz

1,parkolóőr tette a dolgát
2,a speciális mentőket nem büntették meg

hol ebben a hiba?

régen a hóhér ellen is indult hivatalból eljárás emberölés miatt, aztán automatikusan felmentették

teddybear01 2010.01.21. 06:30:27

@Lev Menachem: Az ítéletvégrehajtót senki sem piszkálta, és eljárás sem indult ellene. Amit te itt leírtál, az egy városi legenda.

Semper Fidelis 2010.01.21. 07:31:58

"az ellenőrnek nincs mérlegelési joga, az a dolga, hogy az önkormányzati rendelet alapján járjon el. "

Remélem a hős parkolóőr az X5-ös BMW-re is ugyanilyen lelkesedéssel teszi a csomagot...

czejp (törölt) 2010.01.21. 08:14:00

Ha ez igy megy tovább, akkor a piros lámpánál megállók is kaphatnak mikuláscsomagot. Kő a mani.

Lev Menachem 2010.01.21. 08:18:33

@teddybear01: @Lev Menachem:

Méghozzá egy olyan városi legenda, ami alaposan beívódott a köztudatba. :D

a lényegen viszont nem változtat @Az igazi Trebics -el értek egyet, azzal kiegészítve, hogy álltalában nem sokdiplomás szakemberekből lesz parkolóőr, nem kell fölöslegesen felfújni ilyen zéró ügyeket, ami csak arra jó, h alapja legyen egy lesajnáló posztnak, milyen kis szerencsétlen nép ez a magyar.

Erdőtársulás 2010.01.21. 08:53:08

Nekem a "méltányosság" szó tetszik. Egyszer amikor a Pannon rendszerében valami elqródott és késve érkezett be a számlafizetésem (két hónappal az online fizetés után), hiába reklamáltam, kikapcsolták a telefonomat és büntetőkamatot számítottak fel. Amikor végre sikerült mindent tisztázni, akkor külön kérésemre "elengedték" a kamatokat. Ugyancsak "méltányosságból", hozzátették hogy azért ilyen "méltányosak", mert 8 éve rendesen fizetem a csekket...
A parkolóőrök pedig sima hullarablók, de ezt mindenki tudta róluk eddig is, sőt szerintem ezzel nem is szállnának vitába...

Shalamoon 2010.01.21. 08:57:55

@Lev Menachem: Te tetted ki a mikulás csomagot vagy a Trebics?

ninimimi 2010.01.21. 09:03:24

"1,parkolóőr tette a dolgát
hol ebben a hiba?"

Ott az "apró" hiba, hogy ez az a mentalitás, amit egy demokrácia önálló gondolkodású lényei nem ismernek. Még egy hadseregben, háború idején sem. Hitler diktatúrájának, a kommunista diktatúrának volt szüksége a parancsot agy nélkül végrehajtó robotokra. A kommunizmust követő "nürnbergi per" elmaradása az oka, hogy mi még mindig elfogadhatónak tartjuk a diktatúrák robotmentalitását. Ami persze működésképtelen egy olyan országban, amelyik demokrácia akar (?) lenni. A minden helyzetre, minden parancsot a mindent eldöntő központból váró lények rendszerei mind csődbe mentek. De azért úgy látszik, még "érdemes" próbálkozni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.21. 10:30:43

@Az igazi Trebics: A blog technikai része a blog.hu-hoz tartozik, én itt csak felhasználó vagyok.
@Lev Menachem: A stílus maga az ember...

2010.01.21. 10:48:24

Kedves Fedor! Ritkán értek veled egyet, de most azt kell mondanom, hogy maximálisan igazad van! Hiába no, nagy az isten állatkertje és sokan átmásztak a keritésen--mint olvasható. Igy hát nem kell csodálkozni, hogy vannak ám ott is barmok!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.21. 20:36:37

"a rendőrség által lezárt területre ugyan beengedték az egyesület autóit, a bevetés végén azonban a szélvédőre kitett büntető cédulákat találtak,"

Kérdésem: a rendőrség által LEZÁRT területen mi a búbánatos lóherét keres egy parkolóőr?

bee-lah 2010.01.22. 13:03:42

és hol az "Apa, kezdődik" poszt?
már több mint 12 órája ki vannak írva a 2010-es ogy.választások? :)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0