Oligarchák
2010. május 03. írta: Fedor

Oligarchák

Az új kormánytagok bejelentéséhez kapcsolódóan:

Idézet:

a magyarok vasárnap úgy döntöttek, véget vetnek az oligarchák rendszerének

Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója, 2010. április 26.

Definíció:

Az oligarcha szó egy nagyobb országrészen önhatalmúlag uralkodó főnemest, kiskirályt jelent. Ma oligarchák alatt, főleg a sajtónyelvben a nagyhatalmú üzletembereket értik.

Wikipedia

Hát akkor szemezgessünk...

Orbán környezetének négy random tagja a sok közül. Két új meg egy régi miniszter, valamint a legnagyobb támogató.

Pintér Sándor, a régi-új belügyminiszter

1991 márciusától Budapest főkapitánya, majd 1991 szeptembertől 1996-ig országos rendőrfőkapitány volt. 

1991-ben vezérőrnaggyá, 1993-ban altábornaggyá léptették elő. 1996 végén nyugdíjba vonult. 1997-től az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója, s az igazgatóság tagja volt. Az első Orbán-kormány idején, 1998-2002-ben a Belügyminisztériumot irányította. 2003-től a Civil Biztonsági Szolgálat Rt. tulajdonos-elnöke, és 2004-től ismét az OTP Bank ZRt. igazgatóságának tagja volt. Közös utazási irodája volt Gergényi Péterrel. Lánya a többmilliárdos adócsalással és pénzmosással gyanúsított (és a Civil Rt-vel egy irodaházban található) Eclipse Zrt. egyik projektvezetője. a cégnek látszólag nemcsak erős politikai hátországa lehet  mind a Fidesz, mind az MSZP oldalán, de egy volt nemzetbiztonsági felsővezetőhöz is köthető.

Fellegi Tamás, az új fejlesztési miniszter

Az ELTE állam- és jogtudományi karán szerzett diplomát, majd ösztöndíjjal a Harvard Egyetemen tanult. Hazatérve a Társadalomtudományi Intézetben dolgozott, majd egyik alapítója az ELTE Társadalomtudományi, később nevén Bibó István Szakkollégiumnak, ahol kurzusvezető tanár volt. Alapítója és szerkesztője a Századvég folyóiratnak (társai: Stumpf István és Orbán Viktor).

1993-94-ben a Fidesz elnökének politikai tanácsadója volt. 1995-től a kommunikációs és politikai tanácsadással foglalkozó EuroAtlantic Kft. ügyvezetője, 1996-tól a Matáv Rt. kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese, 2000-től az EuroAtlantic Tanácsadó Rt. vezérigazgatója (Ez a cég 2002-ben a választások után a már csak ügyvezető Orbán-kormánytól 250 millió Ft-os támogatást kapott). 2007-től a Kapsch Telematic Services ügyvezetője.

2009-ben egy dán céggel közösen megalapította az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt.-t, amely 100 százalékos tulajdonosa a Heti Válasz kiadójának, valamint a Lánchíd Rádiónak és kisebbségi tulajdonosa a Class FM országos kereskedelmi rádiónak.

Stumpf István, Orbán tanácsadója, volt minisztere

1987-től az MTA Társadalomtudományi Intézetének (ma: Politikai Tudományok Intézete) tudományos munkatársa. Emellett 1983 és 1988 között alapító igazgatója a Társadalomtudományi Szakkollégiumnak, mely ma a Bibó István Szakkollégium nevet viseli. 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront utolsó alelnöke. 1991-ben megalapította a Századvég Politikai Iskolát, melynek szervező igazgatója volt 1998-ig. Az ebből később kialakult a Századvég Kutatóintézet, amelynek alapító elnöke. 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. A Richter Zrt. és az Állami Nyomda igazgatósági tagja.

2010. április 22-én Fellegi Tamás (készülve a kormányzati szerepre) értékesítette az Infocenterben meglévő teljes tulajdonrészét. Az Infocenter.hu Zrt. összesen 52 százalékos új tulajdonosai: Nyerges Zsolt, a Class FM országos kereskedelmi rádiót birtokló Advenio Kft. többségi tulajdonosa, Fellegi Tamás eddigi üzlettársa, valamint Stumpf István. Egy nappal később az Infocenter.hu 100 százalékos tulajdont szerzett az IKO Média Holding Zrt-ben, amely 31 százalékkal rendelkezik az Magyar RTL Televízió Zrt-ben, az ország legnagyobb televíziójában.

Széles Gábor, a legnagyobb támogató

1981-ben alapította meg a Műszertechnika Rt-t. Azóta a magánvállalkozók világában dolgozik. Meghatározó tulajdonosa még a Videotonnak és az irányítása alatt teljesen tönkrement Ikarusnak is. 1990 óta a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének az elnöke. 2005-ben megalapította az első magyarországi gazdasági televíziónak szánt Echo TV-t, amely szélsőséges hangvételével, de ugyanakkor feltétlen FIDESZ-hűségével tűnik ki. Ugyanebben az évben megvette a korábban liberális hangvételű Magyar Hírlapot is, aminek az újságírói gárdáját a 2006-os választások után teljesen lecserélte jobboldalira (ma pl. ott dolgozik Bayer Zsolt, a FIDESZ egyik alapítója). A Napi Gazdaság listája szerint az ötödik leggazdagabb magyar ember volt 2007-ben.

Széles Gábor a Fidesz legnagyobb egyéni anyagi támogatója, 2009-ben pl. 10 millió forint adománnyal segítette a pártot.

Vajon mit kap majd cserébe?

UPDATE

A végén még kiderül, hogy nem csak a FIDESZ-ben olvassák a blogomat, hanem az MSZP-ben is :-)

UPDATE2

Orbán Viktor arra szólította fel Fellegit, hogy az oligarchákkal szemben védje meg a közvagyont.

Az Index cikke az új kormány bemutatásáról

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr291970958

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A "kettő" mint centrális misztikum 2010.08.31. 11:24:06

Lázár "Háromcsapó" János okán már szembesülhettünk egyes fideszközeli fideszesek kabbalisztikus műveltségének vadhajtásaival, de a titkos bölcsesség letéteményese mégiscsak Pintér Sándor Belügyminiszter úr. Hogy honnét a szabadkőműveseket sár...

Trackback: Bemutatkozott a második Orbán-kormány 2010.05.10. 18:56:17

Nagyobb tekintéllyel és hatáskörrel rendelkező miniszterekből álló kabinetet szeretett volna Orbán Viktor, aki a leendő kormánytagok bemutatásakor elmondta: olyan embereket választott, akikről senki sem gondolja, hogy az ő beosztottjai. A miniszterek bemu…

Trackback: Orbán-kormány: gyorsértékelő 2010.05.04. 08:31:42

A Véleményvezér a kormánytagokat értékeli – nem az elődeikhez, hanem az elvárásokhoz és a feladatokhoz viszonyítva. Orbán Viktor hétfőn bemutatta minisztereit. A társaság már első látásra is elég vegyes: tapasztalt és kipróbálatlan, markáns és ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2010.05.03. 17:55:03

Kutyaharapást szőrével? A rablóból lesz a legjobb pandúr?

Nekem az az érzésem, hogy ez nem a végleges lista. Ki lettek nevezve emberek, de rendrakásra, népszerűtlen intézkedések foganatosítására. Aztán amikor a Mór megtette a kötelességét...

Az első jelölttel szemben nekem legalább akkora ellenérzésem van, mint neked. És nem azért ami benne van a leírásban, hanem azért ami nincs...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.03. 20:00:39

@DeMarco: A pletykákra meg Dietmar Clodora most direkt nem tértem ki, csak az oligarchikus vonásokkal foglalkoztam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.03. 20:09:42

@DeMarco: Na most lebuktál, te vagy a Vámos György :-) Rádismerek a stílusodról:

www.magyarhirlap.hu/velemeny/levelfele_nemeth_peterhez.html

DeMarco 2010.05.03. 20:51:08

@Fedor: Én nem pletykákra céloztam, hanem tényekre. Az oligarchikus vonások is onnan eredetezhetők...

DeMarco 2010.05.03. 20:57:25

@Fedor: Na most lebuktál, te vagy a Vámos György :-)

Bazz, már nem csak téged koppintanak... :)) Ez plagizálás...

Kár, hogy 9 millió ember tényleg ezt gondolja...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.04. 08:55:08

@DeMarco: Nem tartalomról beszéltem, hanem a stílusról.

1116001 2010.05.04. 10:18:36

Hogy Széles mit kap cserébe?
Nem nehéz kitalálni:)
Elég zsíros állami megrendeléseket az újból feltámasztott "Ikarus" számára.

1116001 2010.05.04. 10:19:32

A felsorolásból nekem még hiányzik Demján és Csányi is:)

Fabius 2010.05.04. 11:13:46

Azon nagyon kellett röhögni, mikor Fellegi "eladta" érdekeltségeit Stumpf Pityunak, cserébe az oligarchavadász címért :-))

DeMarco 2010.05.04. 13:12:57

@Fedor: Találtam egy jó kis blogot a témáról.

ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/2010/05/04/i_love_pinter_sandor?fullcommentlist=1#comments

Ott elég egyértelműen leírják a kommentek az igazat. A poszt egyébként végtelenül naív, vagy propaganda. Főleg oreg hozzászólását ajánlom...

loláb 2010.05.04. 13:13:55

Fedor, Fedor, hát már megint csúsztatsz, és relativizálsz? Nem unod még?

Elmondanád nekem, hogy Stumpf, meg Széles Gábor milyen szerepet vállal a mostani Orbán kormányban?

Ők támogatók, nagyvállalkozók, akik nyiltan fideszes érzelműek. Mint ahogy Demján, meg Csányi is millió egy fórumon vállalta mostanában fel, hogy fidesz kormányt akarnak a töketlen, és gazdaságilag inkompetens szocik helyett. Széles pénzben is támogatta a fideszt, ami az ő dolga. Semmilyen pozíciót nem kapott érte, a formális ráhatása a kormány cselekedeteire nulla.

Az pedig talán nem véletlen, hogy a szocialisták mellett már csak a Leisztinger és barátai, üzletfelei maradtak a 100 leggazdagabb magyar (nagyvállalkozók, oligarchák) közül( Nomeg Kapolyi, Gyurcsány). Akik mellesleg kizárólag az állammal kötött (nekik) előnyös üzletek révén szerezrték a milliárjaikat, míg egy Fellegiről ilyen hírek valamiért nem keringenek.

Pintér Sándorral sem a Civil Biztonsági Szolgálat a probléma, hanem az olajügyek környékén, országos rendőrfőkapitányként játszott szerepe az, ami elfogadhatatlan. Hogy aztán minisztersége után milyen céget alapít, és visz sikerre, az marhára lényegtelen, főleg azért, mert a Civil Biztonsági Szolgálat nem elsősorban telekcseréken, meg államadósság privatizációval, és üdülővisszlízinggel szerezte a vagyonát, hanem biztonság szolgáltatásokkal. Ahol állami pályázatokon indult (lásd trafipax tender) ott éppen hogy ő borított bilit, mivel a cirka 30%-kal jobb ajánlatával sem nyert, hanem helyette a Kóka érdekkörbe tartozó céget hozták ki győztesnek, drágábban.
De Pintér lehet, hogy nem a legideálisabb ember, az mindenesetre már örvendetes, hogy LESZ belügyminisztérium. Mert eddig nem volt.

Szóval még meg sem alakult a kormány, semmiféle érdemi lépést nem tett sem Orbán, sem az említett urak, de te már személyükben bírálod őket. Mivel is vagy Te jobb, mint az elmult 8 év ellenzéke?

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2010.05.04. 14:09:53

@loláb: "Szóval még meg sem alakult a kormány, semmiféle érdemi lépést nem tett sem Orbán, sem az említett urak, de te már személyükben bírálod őket. Mivel is vagy Te jobb, mint az elmult 8 év ellenzéke?"

Bár nem tisztem a szerzőt védeni, annyit megjegyeznék, hogy itt elsősorban Orbánnak az ominózus, oligarchákkal kapcsolatos mondatáról van szó. Nem kell ahhoz személyében bírálni sem Fellegit, sem Szélest, hogy megállapítsuk, hogy Orbán igencsak furcsa módon alkalmazza az oligarcha kifejezést.

loláb 2010.05.04. 14:33:11

@Salsa: Még egyszer, tőled is: mi köze van Széles Gábornak a kormányhoz?

Az oligarcha kifejezést alkalmazni minden nagyvállalkozóra pedig megint csak szándékolt csúsztatás. Az oligarcha (mégha a wikipedia másként is magyarázza) itthon elsősorban a poszt gorbacsovi, jelcini időkben féllegális és teljesen illegális üzelmekkel óriási vagyont szerzett, maffiakapcsolatokkal is rendelkező orosz üzletemberekre terjedt el (Hodorkovszkij és tsai). Nem alkalmazzák például Bill Gatesre, vagy a google alapítókra, csakis a félig-meddig törvénytelen jövedelmeket legális gazdasági érdekeltségekre konvertálókra. Azaz nem minden vállakozó oligarcha, Csányi, meg Demján, vagy Széles Gábor ezen értelmezésben biztosan nem tekinthető annak, nem úgy, mint Leisztinger, Kapolyi, vagy akárcsak maga Gyurcsány.

Szóval az "oligarchákkal az oligarchák ellen" szöveg szándékolt, relativizáló csúsztatás, amit Fedortól már én mondjuk megszoktam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.04. 14:37:00

@loláb: "Elmondanád nekem, hogy Stumpf, meg Széles Gábor milyen szerepet vállal a mostani Orbán kormányban?"

Semmilyet. De nem is állítottam ilyet, én Orbán környezetét írtam. Arról nem tehetek, hogy nem tudsz olvasni rendesen...

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2010.05.04. 14:51:11

@loláb: Persze, az oligarcha szóban az a fasza, hogy elég sokféle módon használható, és ezzel az egyik jelentésárnyalat átvihető olyanokra is, akikre valójában ebben a bizonyos értelemben már nem lehetne használni. ezért használja egyébként Orbán Viktor is.
mindazonáltal furcsának tekintem, hogy Csányi, Demján vagy Széles vagyona szignifikánsan legálisabb lenne Gyurcsányénál, Leisztingerénél vagy Kapolyiénál. Mindegyikük a rendszerváltás-kori vadprivatizáció mocsarában szerezte a klasszikus "első millióit", amikor is a kommunista időkben kiépített jó kapcsolataik és a jogi szabályozatlanság volt a fő segítőjük.

Ja, és Széles Gábornak annyi köze van a kormányhoz, amennyi a kormánypárthoz, lévén abból most csak egy van (továbbra sem hiszem el, hogy a KDNP egy párt): egy, a pártot mindenek felett támogató médiabirodalom tulajdonosa. a többi (miszerint anyagilag is besegít) a pártfinanszírozás szabályozásának (szabályozatlanságának) ködébe vész, így találgatás. tényleg: mi köze Leisztingernek a szocikhoz? ;)

Ha Leisztinger oligarcha, akkor Széles vagy Demján is az. Ha eddig a Leisztinger-félék uralkodtak, akkor ezután a Szélesek és Demjánok fognak, akár van formálisan közük a kormányhoz, akár nincs. Ha pedig ezért eddig oligarchia volt, akkor ezután is az lesz.

loláb 2010.05.04. 14:58:23

@Fedor: Ugyan már, te is, én is tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a posztot azért írtad, hogy "lám-lám, oligarcházik, aztán közben ő maga is azokkal veteti körül magát, a kormányában is szerepet ad nekik". Csakhogy a fenti négy úr közül 3-an véletlenül sem tekinthetőek oligarháknak, mert nem illegális forrásból származó pénzeket váltottak legális gazdasági érdekeltségekre, és politikai befolyásra. (Nem úgy, mint Gyurcsány).

Ha mindenáron csak a nagyvállakozókat akartad volna számba szedni, bizonyára nem felejted ki Demán, Csányit, mivel tartalak annyira tájékozottnak, hogy olvastad a megnyilatkozásaikat. Mivel azonban őket elfelejtetted megemlíteni, csakis kizárólag olyanokat soroltál föl, akik vagy kormánytagok lesznek, vagy a fidesz mellett nyíltan elkötelezettek. Mondjuk nagyon nem vagy naprakész, Stumpf már elég régen kiesett a pixisből, Széles pedig soha nem is volt benne az Orbán gondolkozására meghatározó befolyást gyakorlók között.
De Fellegi, vagy Pintér sem annak a személynek tűnik, aki a heves nyelvcsapások, vagy az ügyes bólogatás miatt kapta a bársonyszéket.

Orbán "környezetét" említeni is csúsztatás, hiszen Stumpf már nem tagja ennek, Pintér, Fellegi, és Széles Gábor pedig soha nem is volt az.

loláb 2010.05.04. 15:11:04

@Salsa:

Az, hogy Széles, vagy Leisztinger mennyire egy nem egy kaptafa, azt talán jól jelzi, hogy míg Szélesnek az most, és már nagyon régóta csakis legális érdekeltségei vannak, Leisztinger cégei a BKV és a Kopaszi gát botrányban is jelentős, büntetőjogilai is értékelhető szerepet vállalnak.

Széles Gábor pedig a piacról megélő médiabirodalmának olyan hangnemet ad, amilyet csak akar, senki nem szólhat bele, hogy kit támogat, és kit támad.

A szocik sem azért voltak "oligarchák", mert Leisztinger szerepet vállalt volna náluk, mert ilyenről szó sem volt. Hanem azért, mert Leisztinger, meg Kapolyi vígan működhetett az elmúlt 8 évben, és látnivalóan minden politikai támogatást megkaptak ahhoz, hogy a bűnügyi hírekben megjelenő ügyeiket folytassák (erőmű privatizáció, bkv, kopaszi gát, és a többiek).

Orbán ennek akar véget vetni, ezt a nyilatkozatából egyértelműen érthető. (Lehet a szavakon, meg a betűkön lovagolni, kiragadni mondatrészeket, de attól még az értelmezése ez a nyilatkozatának. Egy politikusi nyilatkzat ugyanis nem jogszabály, ahol mindenféle hozzáfűzések, és csatolásokkal teszik egyértelművé, hogy miről van szó).

Ha majd Széles Gábor, meg Demján, vagy Csányi is érinthetetlen lesz, és zavartalanul foltyathatja az állammal, önkormányzatokkal, közcégekkel a csak számukra előnyös üzelmeiket, AKKOR lehet oligarcházni. Addig azonban minden ilyen próbálkozás a szoci korszak relativizálása.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.04. 15:47:14

"Ugyan már, te is, én is tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a posztot azért írtad, hogy "lám-lám, oligarcházik, aztán közben ő maga is azokkal veteti körül magát, a kormányában is szerepet ad nekik"."

Ez így van, de ez min változtat? A tény az tény, csak te próbálod úgy csavarni a dolgokat, hogy másnak tűnjenek, mint ami.

"a fenti négy úr közül 3-an véletlenül sem tekinthetőek oligarháknak, mert nem illegális forrásból származó pénzeket váltottak legális gazdasági érdekeltségekre, és politikai befolyásra. (Nem úgy, mint Gyurcsány)."

1. Az oligarcha definíciójának nem része az, hogy a pénz forrása illegális legyen. Az a maffia.
2. Gyurcsány vagyonának forrása se illegális. Trükökkel, kiskapukkal persze élt, amíg vállalkozó volt, pont ugyanúgy, minden más vállalkozó (pl. a fentebb említetettek is), de törvénytelenséggel nem.

"Ha mindenáron csak a nagyvállakozókat akartad volna számba szedni, bizonyára nem felejted ki Demán, Csányit, mivel tartalak annyira tájékozottnak, hogy olvastad a megnyilatkozásaikat."

Őszinte leszek: terveztem, de aztán győzött az időhiány és a lustaság, így úgy gondoltam, ennyi is elég.

"Orbán "környezetét" említeni is csúsztatás, hiszen Stumpf már nem tagja ennek, Pintér, Fellegi, és Széles Gábor pedig soha nem is volt az."

Csúsztatsz, hogy csúsztatással vádolhass (már másodszor ugyanabban a témában). Nem tartozik talán a környezetéhez a kormányának két minisztere, akik közül az egyik több évtizedes barátja, valamint egy fidesz közeli médiabirodalom eddigi tulaja? Nem tartozik oda a volt tanára, minisztere, szintén többévtizedes barátja, az előbb említett médiabirodalom új tulaja, továbbbővítője? Nem tartozik oda pártjának legnagyobb anyagi és médiatámogatója, aki seggnyaló cikkeket írat, és maga is érdekes nyilatkozatot tesz Orbánnal kapcsolatban?

loláb 2010.05.04. 16:13:14

@Fedor:
"Ez így van, de ez min változtat? A tény az tény, csak te próbálod úgy csavarni a dolgokat, hogy másnak tűnjenek, mint ami."

Én számon kérem rajtad a posztot értelmezését, erre azt válaszolod, hogy semmi olyasmit nem írtál (szó szerint nem is, ez igaz), te csak Orbán környezetéről beszélsz. Erre most meg elsimered, hogy valóban, az én értelmezésem helyes volt.

"a fenti négy úr közül 3-an véletlenül sem tekinthetőek oligarháknak, mert nem illegális forrásból származó pénzeket váltottak legális gazdasági érdekeltségekre, és politikai befolyásra. (Nem úgy, mint Gyurcsány)."

"1. Az oligarcha definíciójának nem része az, hogy a pénz forrása illegális legyen. Az a maffia."
Nos, a wikipediában valóban nem része. Az oligarcha kifejezés azonban a KÖZTUDATBAN a putyini hatalomnak ellenszegülő, saját politikai karriert építő Hodorkovszkíj youkosz vezérrel került, akit aztán a múltbeli, a legális vagyonát megalapozó féllegális privatizációs, és joghézagokat kihasználó működés ürügyén (de a politikai ambiciói miatt) ültettek le.
Egészen nyugodtan utánamehetsz ennek, a köztudatba az orosz milliárdosokkal összefüggésben került a kifejezés.
Pont ez a lényeg, a fogalom szükségességének értelme: nem gengszterek, de nem is törvényes vállakozók, hanem olyanok, akik a joghézagokat, (politikai) kapcsolati tőkét kihasználva gazdagodtak meg. Pont, mint Leisztinger.

2. Gyurcsány vagyonának forrása se illegális. Trükökkel, kiskapukkal persze élt, amíg vállalkozó volt, pont ugyanúgy, minden más vállalkozó (pl. a fentebb említetettek is), de törvénytelenséggel nem.
Maradjunk annyiban, hogy a csillár áfája, vagy a kormányüdülő visszlízingje ELÉVÜLT. Nem kiskapú, hanem bűncselekmény, ami sajnos annyira régen történt, (az első milliók összelapátolásának idején),. hogy mára sajnos nem lehet felelősségre vonni miatta gyurcsányt.

"Csúsztatsz, hogy csúsztatással vádolhass..."

Nem bizony. Orbán környezetének Stumpf biztosan nem tagja MOST. Hogy tíz éve az volt-e az pedig már mindegy.
Széles Gábor pedig nagy seggnyaló, de én semmiféle olyan jelegű információval nem rendelkezem, hogy Széles AKÁRMILYEN KÉRDÉSBEN is befolyásolta volna Orbán véleményét (valószinüleg ennek az is lehet az oka, hogy messze nem rendelkezik akkora intellektussal, hogy ezt megtehesse). Ő csak dörgölőzik, de az ő dolga, hogy pénzzel, vagy seggnyaló cikkekkel hogyan támogatja a fideszt.
Ettől még nem lesz "Orbán környezetének a tagja".
Ugyanez elmondható Pintérről is, nem Orbán környezetének a tagja, nem mutatkozott vele együtt az elmúlt 8 évben, nem ad tanácsokat Orbánnak.

Fellegiről ilyet nem tudok, az ő médiabirodalma (akárcsak Szélesé, csak annál szinvonalasabb) a piacról él. Olyan hangnemet ad nekik, amit akar (vagy amilyennel el tudja adni őket a fogyasztóknak), senki nem kérhet rajta számon semmit.

Csak hogy értsd: orbán környezetéhez azok a tanácsadók, gondolkodók, elemzők tartoznak szerintem, akikről tudni lehet, hogy meghatározó befolyással rendelkeznek Orbán politikájára, gondolkozására. Debreceni és Stumpf 2002-ig ilyen volt, és ilyen évek óta Kövér, Varga Mihály stb... Nem tartozik ide minden fidesz közelinek mondott személy, csak azok, akikről tudni lehet, hogy ad a szavukra Orbán. A fenti 4 közül MOST egyik sem ilyen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.04. 16:23:10

@loláb: "Én számon kérem rajtad a posztot értelmezését, erre azt válaszolod, hogy semmi olyasmit nem írtál (szó szerint nem is, ez igaz), te csak Orbán környezetéről beszélsz. Erre most meg elsimered, hogy valóban, az én értelmezésem helyes volt."

MIVAN? Nagyon zavaros vagy. Szemere vetetetted, hogy Stumpf meg Széles nem kormánytag, erre válaszoltam, hogy nem is mondtam ilyet, csak azt, hogy a környezetébe tartoznak. Aztán meg fejemhez vágod, hogy elismertem "ő maga is azokkal veteti körül magát, a kormányában is szerepet ad nekik", ami tény, hisz a négyből kettőnek valóban szerepet adott.

"nem gengszterek, de nem is törvényes vállakozók, hanem olyanok, akik a joghézagokat, (politikai) kapcsolati tőkét kihasználva gazdagodtak meg. Pont, mint Leisztinger."

Meg a Stumpf, meg a Fellegi, meg a többiek. De miért lenne törvénytelen a kapcsolati hálót kihasználni? Ha nem jár vesztegetéssel...

"orbán környezetéhez azok a tanácsadók, gondolkodók, elemzők tartoznak szerintem"

Mondom én, hogy csak csűröd-csavarod, hogy úgy tűnjön, neked van igazad...

loláb 2010.05.04. 16:40:57

"MIVAN?..."

Arra akartam utalni, hogy először két sorban elintézed a kritikámat, hogy te betű szerint semmi olyasmit nem írtál. Majd pedig elismered, hogy értelmezésében valóban helyes volt az, amit írtam. Te vagy következetlen.

""nem gengszterek, de nem is törvényes vállakozók, hanem olyanok, akik a joghézagokat, (politikai) kapcsolati tőkét kihasználva gazdagodtak meg. Pont, mint Leisztinger."

Meg a Stumpf, meg a Fellegi, meg a többiek."
Érdekes, Stumpf vagy Fellegi nincs benne a BKV ügyben, nincs benne a kopaszi gát eladásában, meg a többi ügyben. Velük kapcsoaltban tehát egészen más akusztikája van annak, hogy használta-e a kapcsolati tőkéjét, vagy sem.

"De miért lenne törvénytelen a kapcsolati hálót kihasználni? Ha nem jár vesztegetéssel..."
Szerinted tehát, ha nincs vesztegetés, nem adnak vissza pénzeket az eljáró ügyintézőnek, akkor nem törvénytelen a kopaszi gátat megvenni az önkormányzattól nyolcadáron? Vagy simán lehet 5000nm-ert megvásárolva széljegyen az egész 70ezres ingatlanra rávezetni a tulajdonjogot, hiszen ha "csak" a kapcsolati tőkéjét haszbálta ki, de nem vesztegetett, akkor csak ügyes vállakozó.
Értelek.

"Mondom én, hogy csak csűröd-csavarod, hogy úgy tűnjön, neked van igazad.."
Gondolom szoktál újságot olvasni, és tisztában vagy azzal, hogy Orbán körének nem azokat nevezik, akik fidesz közeliek, hanem azt a NÉHÁNY embert, akik meghatározóak Orbán gondolkodásában, politikájának alakításában. Schmitt Mária, vagy Áder János például fidesz közeli, mégis látványosan estek ki Orbán kegyeiből, pedig korábban a legbelsőbb bizalmi körbe tartozónak említették őket. Ahogyan Stump is kiesett 2002 után (sajnos, mert Stumpf egyébként egy kurvaokos ember, Orbán jobbik énje lehetett volna)
Fellegi, Széles, és Pintér pedig soha nem volt ilyen szerepben.

"orbán környezetéhez azok a tanácsadók, gondolkodók, elemzők tartoznak szerintem"

Mondom én, hogy csak csűröd-csavarod, hogy úgy tűnjön, neked van igazad...

is 2010.05.04. 18:40:14

@loláb: Fellegiről elég szépen leírták, hogy Századvég, politikai főtanácsadó az előző kormányban stb. azért, mert te nem láttad, azért még ezeket értelmezhetnéd.

te még vlsz. sosem voltál olyan vezető szerepben, ahol biztonsági kérdések is szóba kerültek. Pintér kicsit jobban tud Orbánról bármit, mint Áder vagy Schmidt valaha is tudott. ennél bizalmibb beosztás nincs nagyon, nem véletlen, hogy Orbán nem változtatott, mindannak ellenére, ami kiderült.

Széles egy szerencsétlen, aki csak a pénzt adta, de mivel annyi esze volt, hogy a milliárdokat összeszedje, ezért bizony tartja a markát, a markában meg Orbánt. nem napi személyes szinten megy ez, maga a pénz adja az elszakíthatatlan szálat. idejön Demján és Csányi is.

meséljek Stumpfról? azért mert te nem hallottál ügyeiről, az nem azt jelenti, hogy nem voltak neki. az informatikában ugyanúgy adogatta a konkrét megrendeléseket cégnévvel kancelláriaminiszterként, mint Hagyó a BKV-nál.

szóval a kör az nem szellemi kör, hanem egészen materiális, mint egy amerikai család, amiben van bankár, ügyvéd, maffiozó, akik a pénzt előteremtik, meg színész, politikus, tudós, akik miatt híres a család. de belül pontosan tudják, hogy mind a két félre szükség van.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.04. 20:03:41

@loláb: "Érdekes, Stumpf vagy Fellegi nincs benne a BKV ügyben, nincs benne a kopaszi gát eladásában, meg a többi ügyben."

Benne voltak másban, amikor még ők voltak hatalmon:

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=7300

Ez cikk 2002-es. Keresd ki belőle a Stumpf családot nyugodtan, de ha már ott vagy, akkor olvasd el a többit is, érdemes. Régen volt már, nem árt egy kis emlékezet-frissítés :-)
Afölött meg olyan elegánsan átsiklottál a posztban, hogy Fellegihez lazán hozzávágott a már csak ügyvezető Orbán 250 millát. Mi ez, ha nem a kapcsolati háló kihasználása, tekintve a közöttük lévő több évtizedes barátságot?

loláb 2010.05.04. 22:18:02

@is:
"Pintér kicsit jobban tud Orbánról bármit, mint Áder vagy Schmidt valaha is tudott. ennél bizalmibb beosztás nincs nagyon, nem véletlen, hogy Orbán nem változtatott, mindannak ellenére, ami kiderült."

Pintér szerepe messze túl van misztifikálva ebben a történetben. Országos rendőrfőkapitányként, meg belügyminiszterként még talán el is hittem volna amit írsz, de már 8 éve csak a biztonsági cégét vezeti, ami alatt a rendőrség vezetése cirka háromszor lecserélődött. Olyan figurák a mostani rendőri vezetők, akik akkoriban még a rendőrtiszti főiskola padjait koptatták, vagy törzszászlósként járőröztek. A "Pintér Sándor a keresztapa, aki mindenkiről mindent tud, és ezért neki senki nem mer ellentmondani" típusú baromsággal pedig max a vastagbőr összeesküvés elméletekre nyitott gimnazistáit szédítheted.

Különben pedig Kövér Lacival a titkosszolgálati miniszteri poszton már belügyminiszter korában kitörték volna a nyakát, hogyha tényleg veszélyesen sokat tudna.

"Széles egy szerencsétlen, aki csak a pénzt adta, de mivel annyi esze volt, hogy a milliárdokat összeszedje, ezért bizony tartja a markát, a markában meg Orbánt."
Te ennyire pitiánernek érzed a fideszt, hogy 10 millióért a markában tarhassák őket? Ebből látszik, hogy Neked foggalmad sincs sem a rendszer működéséről, sem a valódi háttérfigurákról, sem a pénzszerzésről. Még csak azt sem látod át, hogy Széles Gábor, meg a többi "adakozó" csupán ahhoz kell, hogy a papíron kimutatott, azaz a HIVATALOS költségek, és a hivatalos bevételek közti részt legyen mivel áthidalni. A fidesz (sem meg a többi párt sem) természetesen nem annyit költött, mint amennyit kimutatnak, és nem csak a kampányra használják az illegális forrásból származó pártfinanszírozást.

"meséljek Stumpfról?"
Nekem ne, viszont, ha már ennyire jólértesült vagy, akkor igazán nem értem miért nem éltél az állampolgári kötelességeddel, és tettél büntetőfeljelenetést ezekben az ügyekben.

"szóval a kör az nem szellemi kör, hanem egészen materiális, mint egy amerikai család, amiben van bankár, ügyvéd, maffiozó, akik a pénzt előteremtik, meg színész, politikus, tudós, akik miatt híres a család. de belül pontosan tudják, hogy mind a két félre szükség van."
Ezek az emberek, akiket itt Fedor összeszedett, meg akiket te említesz, a kirakatemberek. Nem ők szerzik a pénzt, nem ők mozgatják a szálakat, és nem ők határozzák meg Orbán politikáját.

@Fedor:
Sikerült 250 millió forintot találni, ami Fellegi vagyonának kb a százada.
Azonban az a rettenetesen ciki, hogy az ügyvezető kormány ilyen döntéseket saját hatáskörben meghozhat, ha bármi törvénytelenség történt volna, akkor annak meg lett volna a következménye. Nem feltétlenül büntetőjogi, ne kezdjél poltpéterezni megint, hanem politikai. Mivel azonban Mesterházynak is csupány egy gyenge Kayaibrahimozásra futotta, a Balogh Zsolt interjú után, én magamban az összes ÉS, meg Mancs cikket, ami az akkori kormány "ügyeivel" foglalkozott lezártnak tekintem, főleg az elmúlt 8 év, de különösen az utolsó négy tükrében.

Egyébként pedig: 2002-ben az a kormány MEGBUKOTT. Talán nem véletlenül, nyilván ezek az ügyek is hozzájárultak a bukásukhoz. Te nyilván azt gondolod, hogy minden megy tovább ugyanúgy, én viszont bízom benne, hogy tanultak a hibáikból.

Te viszont továbbra is relativizálsz, meg csúsztatsz, csak azt nem értem minek. Azt gondolom, hogy mostmár te sem igazán szereted a szoclibeket, lassan talán már te is átlátod, hogy mekkora inkompetens, korrupt bagázs volt, de akkor minek relativizálod a bűneiket? Megszokásból? Vagy a lelkiismeretedet nyugtatod, amiért eddig rájuk szavaztál?

DeMarco 2010.05.05. 03:39:22

Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő...

Kicsit elbeszélünk egymás mellett. Lolábnak igaza van, amikor azt állítja, hogy a Fedor által pellengérre álított emberek nem számítanak Fidesz közelinek és relatíve nem befolyásolják Viktort. De ez rendben is van eddig, őket felkérték adott feladatokra. Persze kell a bizalom is, ezért nem lehetett akárkire bízni a posztokat. Én nem irigylem őket, igen komoly feladatokat kaptak, amik túlmutatnak egy normál kormányzáskor meglévőkön.
De ugyanakkor Fedornak is igaza van, hiszen őket sem kell kevésbé félteni, megérik a pénzüket. Viszont itt megint képbe jön Loláb mondata, miszerint ők a kirakatemberek és náluk súlyosabb figurák irányítanak a háttérben. Is-nek is igaza van az amerikai családos modellel.
Visszakanyarodva a poszthoz, Fedor terel, csúsztat.
A szokásosnak mondható álrettegésszerű folyamat játszódik le. Fletó féle antiszemita modell.
Ez a "úgy csinálunk mintha, pedig nem is.." játék.
A célja egyetlen dolog: mindenáron bebizonyítani, hogy Viktor is hazudik, mint fletó és úgysem fog kormányozni, sőt lesz őszödi beszéd is...
Lolábnak itt is igaza van: Ezzel nyugtatja a lelkiismeretét. A tévedés beismerése helyett, azzal próbál védekezni, hogy "De ők se, bi-bi-bí..."
Igaz ezzel nincs egyedül, vannak még így jó páran rajta kívül is.

Nem hiszem, hogy győzködni kellene, csak egy dolog győzheti meg a szkeptikusokat, az eredmény. Ezt sztem tudja Viktor és tudja a Fidesz is. Eredmények kellenek minél előbb.

Ha az első ülésen benyújtják a kettős állampolgársági törvényt, akkor máris egy hatalmasat léptek előre, a maszophoz képest és végre a győztes szavazást érvényre juttatják. (Győztek az igenek, csak mentek el elegen.) Egy hazaárulás kipipálva. Sajnos elég sok van, úgyhogy lehet dolgozni...

izraelkina 2010.05.05. 10:30:15

Kedves Fedor, ezeken a gondolati mezsgyéken botladozok én is. Igazából Pintér Sándor beültetését nem értem. Aztán a kijelentését végképpen nem értem 2006.10.23.-a kapcsán Gergényi szemkilővető "rendőrrel" kapcsolatban. Belügyi sofőrből lett oligarhia? Ez Magyarország. Orbánnak esetleg az a dolga, hogy eltusolja az MSZP-s büncselekményeket? Paktum szagúvá kezd válni az MSZP átmentésére megy megint a játék?

izraelkina 2010.05.05. 10:33:50

Mindig Izraelt emlegetjük, hogy miattuk vagyunk bajban, mert felvásároltak minket. Ez IS igaz, de az IS igaz, hogy akínaiak szintúgy felvásároltak minket. Ha megvan a gazdasági hatalmuk, akkor szerinted ők miért ne szólnának bele a Magyar Politikába?! Szerintem Pintér Sándoron keresztül mintegy vigyázzva arra, hogy megmaradjon a Kínai jelenlét szerintem erősen politikai irányítói szerepet vállaltak Magyarországon IS! Esetleg te hogy látod ezt? Pintér Sándor örző-védő cége vigyázza a Kínai piacot, Tasnáditól lerabolta ezt is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.05. 10:37:05

@loláb: "Te viszont továbbra is relativizálsz, meg csúsztatsz, csak azt nem értem minek."

Hol ejtettem én itt ebben a posztban egy szót is szocikról? Hol állítottam én itt olyat, hogy ők jobbak lennének? Nincs semmi realtivizálás, de ha Orbán mond egy baromságot, és emellé odaállítom, hogy milyen meberek veszik körül, ahhoz talán jogom van. Vagy úgy gondoltad, hogy egyáltalán nem lehet kritizálni őket csak azért, mert esetleg az előttük még rosszabbak voltak?

@DeMarco: Nem is te lennél, ha nem hazaárulóznád le az ország négyötödét...

izraelkina 2010.05.05. 10:40:14

Széles Gábor szellemi apportként rabolta le a Magyar Tulajdont bagóért! Majd búsás haszonért eladta, kizárólagossággal. Ezt egy földi halandó is tudta, akkor az MSZP uralkodás alatt ez miért nem volt fontos felderíteni?! Talán akkor is a FIDESZ uralta a mezőnyt? 2006 -os választás nyílvánvalóvá tette, hogy ki az irányító. A FIDESZ-nek az volt a dolga, hogy elveszítse a választást, ezért mondott akkora ostobaságot Mikola István. Mostanra ugyanezt meg lehetne ismételni 2/3-os FIDESZ uralommal?! Szerintem akkor sem mondott igazat a FIDESZ és most ez nyílvánvalóvá vált! Állampolgárságot akart adni akkor?! Ez álságos a mai hírekkel kapcsolatban....Igen állampolgárság jár, ha kéri, nem automatikus és csak abban az esetben, ha Magyarországi bejelentett lakcímmel rendelkezik! Na ez a nesze semmi fogd meg jól Magyar!
Megint átvertek minket! És megint a FIDESZ! Miért??????!!!!!! Miért mer minket minden senkiházi becsapni?!

DeMarco 2010.05.05. 11:56:58

@Fedor: "Nem is te lennél, ha nem hazaárulóznád le az ország négyötödét..."

Jajj, de uncsi, a szöveg, hogy aki nem szavazott az velünk van... felejtős.

Maradjunk annyiban, hogy nagyobb mértékben a maszop ellenkampányát és felelőseit tartom hazaárulónak, kisebb mértékben azt az 1/5-öt akik felültek nekik...
Azóta sokan megbánták a maszopból is, most bizonyíthatják, ráadásul számukra tét nélkül, a hazafiságukat.

loláb 2010.05.05. 13:03:29

@Fedor:
"Hol ejtettem én itt ebben a posztban egy szót is szocikról? "

Megint jössz ezzel a betübaszogatással, hogy te semmi "olyasmit" nem írtál...

Vagy te annyira tudatos blogger, hogy pontosan tisztában legyél azzal, hogy az ilyen típusú irásaid milyen gondolatokat váltanak ki az olvasóból.
Véletlenül sem használsz egyeten szót sem feleslegesen. PL: Írhattál volna orbán körei helyett orbán híveit, vagy talpnyalóit. Nem tetted, mert azt a fajta -általad vélt- elfogadást is akartad szemléltetni, hogy ez a kapcsolat közöttük kölcsönös, tehát Széles nem csupán beált Orbán mögé, hanem Orbán is elfogadja, és erkölcsileg támogatja. A talpnyalóság ugyanis egyoldalú gesztus, azonban valaki köreibe, társaságába bekerüléshez két félre van szükség, az nem megy egyoldalúan. Ezért írtál manipulatív szándékkal Orbán köreiről, hiszen ez elég tág fogalom, sok mindent lehet belegondolni, belefér a volt tanártól kezdve a fidesz hívő médiamágnás is, mert megfoghatatlan. Persze ha számon kérik rajtad, akkor írhatod rá, hogy te semmi "olyasmit" nem írtál, és ezzel elintézed a kritikát.

Szóval kár a terelésért, értelmetlen, mert átlátszó.

Hiába mondot ki minden egyes posztodban, hogy a "szocik megérdemelték bukásukat", amikor a posztjaid túlnyomó többségének témaválasztása még csak véletlenül sem az ő kifigurázásuk, vagy nyilvánvaló ostobaságaikra való reagálás, hanem a "más szemében a szálkát, magában a gerendát sem" elv alapján ilyen lényegtelen apróságokon vered a nyálad, amikor az mszp-n röhög az egész internet. EZ is a relativizálás.

Win Elen 2010.05.05. 14:07:47

@loláb: Te mit vársz igazából Fedortól úgy általában? Ez a gyerekes kérdez-felelek nem mehet ki másra, csak arra, hogy valamilyen prekoncepciódat igazolja. Miért fáj, ha valaki másképpen gondolkodik dolgokról? Úgy látod egyetlen igazság van, azt kell kibökni? Ha van is olyan téma, ahol a tények és a szociokulturális gyökerek szignifikánsan ide vezetnek, hogy már majdnem abszolút igazságnak tekinthető, itt ilyen biztosan nincsen.

Az meg, hogy tudod ez milyen gondolatokat vált ki az olvasóból pont ezt támasztja alá, hogy fel sem merül benned, más véleménye is lehet annyira valós, mint a tied.

Ez nekem így félelmetes szőrszálhasogatásnak tűnik, érdemes ebbe ennyi energiát beleölni? Ráadásul ez a téma úgyis egy baromi apró része az elkövetkezendő Orbán-érának, fedor sem úgy állította be, hogy na ennyi, itt elvágta magát a miniszterelnök, és a többi miniszter, kész pont... hiába szeretnéd így gondolni.

Természetesen ettől függetlenül a Te dolgod, hogy ez így akkor megéri neked. Továbbra is szívesen olvasom a komplimentjeid, nem támadt semmi ellenérzésem, csak éltem a hozzászólás lehetőségével.

Win Elen 2010.05.05. 14:19:46

Persze nem mehetek el amellett, hogy megjegyezzem a manipulatív kérdés, hogy "Vajon mit kap majd cserébe?" eléggé színvonalon aluli. És azzal is egyetértek, hogy még ha lehet kapcsolatot is találni, az annyira szubjektív, hogy "felesleges" a "legnagyobb támogatót" így külön megemlíteni, ebben a kontextusban.

A többi pedig tény. Ez van. Ez az oligarcházás tipikusan a semmitmondó érvelés megnyilvánulása. Hülyén is veszi ki magát, főleg hogy eléggé szabadon értelmezhető. És az egyik oldal sem mentes ennek árnyékától / eredendően egy ilyen rendszerben nem is lehet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.05. 14:32:50

@Win Elen: "Ez az oligarcházás tipikusan a semmitmondó érvelés megnyilvánulása."

Nekem eszembe se jutott volna ezt a témát elővenni, ha Orbán nem dobja fel a magas labdát a mondatai és a tettei közötti ellentmondással...

loláb 2010.05.05. 15:28:27

@Win Elen: Elvárni? Semmit nem várok el. Éltem a hozzászólás lehetőségével.

De talán annyit mégis elvárnék, hogy egyszer egy mea culpa szerű poszt szülessen, hogy szánom-bánom, az én szavazatom is hozzájárult ehhez a szarhoz, ami van. Nem kell Orbán fannak lenni, vagy egyből a fideszt éltetni, de szerintem ennyit még egy markánsan liberális, de amúgy értelmes ember igazán megtehet. Ettől nem lesz kisebb az államadósság, vagy magasabb a gdp növekedés, de olyan jó lenne olvasni. De erre úgy nézem, hiába várok.

Win Elen 2010.05.05. 16:13:28

@Fedor: Igen, a bort iszik vizet prédikál hangulatú dolgok mindig hülyén veszik ki magukat. Ha valakit lebaszok, mert piros sapka van a fején, jogosan lepődik meg a felháborodáson, ha előzőleg én is abban küldtem.

@loláb: Ezzel kicsit túl dimenzionálod a választás jelentőségét, mert ha egy általam támogatott párt faszságokat csinál, arra én konkrétan nem adtam adtam semmilyen felhatalmazást, az közvetettsége okán csak nagyon nyakatekerten varható utána a nyakamba. Az autóbalesetekért sem az autógyártó a hibás. Ennek tükrében kicsit nonszensz lenne, hogy bocsánatot kérjek. A legtöbb az, hogy következőnek nem szavazok rá.

Ha egy párt azt hirdeti a programjában, hogy elkúrom neked az országot, akkor más a leányzó fekvése. De ezt nem igazán írta.

Ha a ruletten nem a te számod jön ki, akkor tudod, hogy azért volt, mert ezekre a folyamatokra nem lehetsz hatással - csalás nélkül. A lehetőség az, hogy nem is rulettezel persze. De ha a többi játék közül kell választanod, akkor is több rajtad kívülálló tényező befolyásolja az eredményt.

Ha fedor is így gondolja, akkor valóban hiába vársz erre. De ez meg olyan, hogy így is úgyis elkönyvelted valaminek, amin nem tudna, csak önfeladással változtatni, annyit meg nem ér. Viszont ezen tények alapján ez szélmalomharc.

Többi dologról lehet vitázni, csak az elkanyarodások vége értelmetlen. Maga az elhajlás szerintem jó is sokszor, mert előkerül egy csomó téma, viszont a másikon való fogáskeresés, amiért előjön, nem jó, és a vita ilyen faszméregetésbe megy át. Ki a jobb, vagy rosszabb ember. Ebből pedig már kinőttünk szerintem mind. De lehet én gondolom rosszul ezzel a hippiskedő megközelítéssel, hogy azt hiszem lehet beszélni ítélkezés nélkül is. De ha valaki értelmesen le tud írni 10 mondatot, azzal lehet, ha nem és troll azzal nem. És itt a vitázok többnyire mind tudnak. Szóval lehet mégsem vagyok túl naiv.

Win Elen 2010.05.05. 16:21:12

Ja igen, az ország, és egy általam nagyon vágyott nemzeti öntudatra ébredés legnagyobb kerékkötője épp az a metódus, ahogyan a fentiekben érintett módon egymáshoz viszonyulunk. Nem egységbe akarunk szerveződni, hanem le akarjuk győzni, azt aki nem egy velünk olyan nézetek okán, amiket valakik becímkéztek jobbra és balra. Szeretném, ha végre Magyarok lennénk, nem fideszesek mszpsek jobbikosok. és aztán magyarok. Ha külföldön összefut valaki egy honfitársával, örül a magyarságának, ha idehaza megismerek új embereket, akkor mindig ott pörög a pufferben, hogy na ez kire szavazott, mert ha ide, akkor biztos ilyen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.05. 17:11:32

@Win Elen: Rajtam nem múlik. Leírtam már: én drukkolok az új kormánynak, bármennyire is nem szimpatikusak, ugyanis a kormány sikere=ország sikere, vagyis érdekelt vagyok benne. Kár, hogy ezt az előző ellenzék, meg a hívei nem ismerték fel.

loláb 2010.05.05. 17:47:48

@Win Elen:"Ezzel kicsit túl dimenzionálod a választás jelentőségét, mert ha egy általam támogatott párt faszságokat csinál, arra én konkrétan nem adtam adtam semmilyen felhatalmazást..."

Ez így van. Ha viszont az elkúrás után 3 évig folyamatosan mentegetem őket, és támadom az ELLENZÉKET, (és őket okolom a saját pártom cselekvőképtelenségéért), majd a nyilvánvaló vesztett helyzetet felsimerve csak egy "megérdemelték"-re futja, akkor az nekem véletlenül sem tűnik a tévedésem belátásának. Amire szerintem egy olyan ember, aki a gondolatait közzé teszi, a saját nevetségessé válásának elkerülése érdekében időnként, ha téved, rászorul.

Még egyszer: nem kötelező a leendő kormánypárt intézkedéseinek örülni, tapsikolni hozzájuk, én még nálatok is kritikusabban fogom őket szemlélni, mert tudom, hogy csak azzal igazolhatom az én kitartásomat, ha tényleg változtatnak azon az országvezetési gyakorlaton, amit a szocik műveltek. De megvárom az érdemi lépéseket, a kormány beiktatását, mert nem mindenféle nyilatkozatok jellemzik a politikájukat, hanem csakis a tettek. (Ezt gyurcsány után tudom, hogy nehezetekre esik elhinni, de így van).

Értelmes kritikára én mindig nyitott leszek. De az ilyen manipulatív posztokra, amik egy-egy félmondat mellé kerítenek szedett-vedett magyarázatokat, és így mutatják ki, hogy a "király meztelen", ezekre reagálni fogok, ha szerintem tévesek.
Ha ettől vakhitű Orbán fannak néztek, az a ti dolgotok, de tévedtek, Orbánt még csak nem is kifejezetten szeretem, csupán elismerem a párt és országvezetői képességét. Mert nem tökéletes, de még mindig a legjobban ő csinálta az elmúlt 20 évben.

"ha idehaza megismerek új embereket, akkor mindig ott pörög a pufferben, hogy na ez kire szavazott, mert ha ide, akkor biztos ilyen."
Ez pedig szerintem tévedés, az ország jelentős része, közel negyven százaléka le se szarja a választásokat, a politikát. A szocik mellett már csak a nagyon elvakultak maradtak, a fideszesek (már a 2,7 millió fő átlagban, nem a törzsgárda, aki a gyúléseken csápol), lmp-sek pedig messze nem olyan elkötelezettek, harcos szelleműek, mint ami néhány éve, főleg 2002 után jellemző volt bal és jobboldalra egyaránt. Egyedül a jobbikosok lelkesedése, "háborús hevülete" tart még ki, de ők szerencsére nincsenek túl sokan, és majd amikor a fidesz feltörli a jobbikkal a padlót, akkor remélhetőleg alábbhagy a lelkesedésük.

DeMarco 2010.05.05. 18:58:14

@Win Elen: "nemzeti öntudatra ébredés legnagyobb kerékkötője épp az a metódus, ahogyan a fentiekben érintett módon egymáshoz viszonyulunk. Nem egységbe akarunk szerveződni, hanem le akarjuk győzni, azt aki nem egy velünk olyan nézetek okán, amiket valakik becímkéztek jobbra és balra."

Irigyellek az optimizmusodért. Én már letettem a megegyezés lehetőségéről. Már elég régen egymásnak feszülünk és jottányit sem közeledtek az álláspontok. Verdun...

Régebben nekem is voltak ilyen illúzióim, hogy lehetséges egy közös nemzeti álláspont, program ami mentén tudunk folyamatosan haladni. Mára erősen megkopott ez a hitem.

Alapvető kérdésekben sem értünk egyet. A világfelfogásunk, világképünk is teljesen más, egészen eltérő dolgokat tartunk fontosnak. Számtalanszor vágtam oda Fedornak, hogy alternatív országban él, annyira eltérő a véleményünk sokszor egy-egy témában. Mivel nem maradt hitem a közös célok kijelölésében sem, hát maradt az erősebb kutya baxik elv. Nem tökéletes tudom én, de kíváncsian várom, hogy te mire alapozod az optimizmusodat és hol látod az esélyt a megegyezésre, vagy legalább egy értelmes vitára...

Win Elen 2010.05.07. 13:19:49

@DeMarco: Én sem vagyok túl optimista, nem is tudom mi a jó(jobb) megoldás, de hogy mi nem az, azt igen. Erre próbáltam csupán utalni.

(bocs fiúk a rövidre vett válaszélért, de a munka most ennyit enged) :)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0