Mottó: "Az összes elektron közül én tudok a legszebben, legvérfagyasztóbban indián-üvölteni."

A Nobel díj paródiájáról gondolom már mindenki hallott. A legutóbbi díjátadóról szóló tudósításban megakadt a szemem egy mondaton:

A Harvard Egyetem Sanders színházában megtartott ünnepség csúcspontja egy négyrészes operett volt egy fogbaktériumról, aki olyan helyre próbált eljutni, ahol korábban baktérium még nem járt.

Mikrovilágban játszódó, tudományos ismeretterjesztő zenés darab? Az átlagpolgár azt gondolhatná, hogy ez világújdonság, de nem! Készült már ilyen színmű.

Naná, hogy Magyarországon, magyar szerzők tollából.

Gyerekkorom egy érdekes színfoltja volt a Kvantum Fantum csapdája c. mesejáték, amit kazettán rongyosra hallgattunk. A szerző az a Muszty Bea, Dobay András házaspár, akiknek legalább egy daloskönyve szerintem mindenkinek a polcán megtalálható, aki az elmúlt évtizedekben gitárt vett a kezébe.

Maga a mese egyébként totálisan elborult, abszurd humor, jó zenékkel körítve. A főszereplői kóborló elektrongyerekek, és ez a darab tartalom-leírása a hivatalos honlapon:

Egy kalapácsfejben a gonosz, renyhén neosztalinista mentalítású Kvantum Fantum, a gonosz tudós kóbor elektronokra vadászik iszonytató elektronszippantó gépével. A végén persze õ szippant.

A szereplőgárda a kor sztenderdjeinek megfelelően igen erős (Gálvölgyi János, Harsányi Gábor, Rák Kati, Hûvösvölgyi Ildikó, Csákányi László, Haumann Péter, Bush Gyula, Gera Zoltán, Agárdi Gábor, Szemes Mari, Paudits Béla, Balázs Péter, Simon Mari, Felföldi László).

Személyes kedvencem a darabból a címszereplő öntömjénező dala:

Szóval fizikai IgNobel díjat a Muszty-Dobay párosnak tudományos ismeretterjesztés témakörben!