Legyen anarchia!
2010. november 18. írta: Fedor

Legyen anarchia!

Ha az ember belemászik a demagógia csapdájába, ahhoz, hogy fenntarthassa a következetesség látszatát, egyre meredekebb állításokat kell tennie, és így egyre mélyebbre csúszik a gödörbe, ahelyett, hogy kikászálódna belőle.

Lázár János az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése kapcsán most már  eljutott odáig, hogy Sólyom Lászlót, és az alkotmányt vonja felelőségre az elmúlt 20 évért:

Előbb-utóbb ki kell mondani, hogy a tavaszi választások eredményében az elmúlt húsz év kritikája komoly szerepet játszott. Épp ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt húsz év csődje, kudarca, igazságtalanságai milyen összefüggésben vannak az alkotmányos berendezkedéssel. Ez a berendezkedés és keretrendszer valóban azt szolgálta-e, amit az emberek akartak? A keretek a kudarcot erősítették vagy tompították? Ezt a kérdést fel kell tenni. Az én válaszom az, hogy a 1989–90-es berendezkedés kudarchoz vezetett, és alapvető változtatásokra van szükség.

...azt kérdeztem volna meg Sólyom Lászlótól: miért az a legsúlyosabb állítása, hogy a többség uralma mindent fölülír? Az a benyomásom alakult ki, hogy 1990-ben, az akkori történelmi helyzetben, egy diktatúra után, mintha a választók kezét megkötötték volna azzal, hogy „igen, ti, választók, lehet, hogy szavaztatok valamire, de mi majd ezt korrigáljuk, és terelgetünk benneteket”. A Pázmány Péter egyetemen azt kérdeztem volna, hogy „köztársasági elnök úr, még mindig úgy érzi, hogy erre szükség van, vagy most már nagykorúak a választók? Nem érzi azt, hogy a választókat engedni kell, hogy döntsenek, és ezáltal minél felelősebb választók legyenek?” Hiszen a legfontosabb felelősség mégiscsak az embereké, hogy kiket választanak törvényhozónak! Akik adott esetben nem csapják be őket, és nem hazudnak nekik. Ezt a felelősséget nem lehet az Alkotmánybíróságra vagy bárhová másra tologatni. Az az érzésem, hogy részben mintha gondokság alá helyezték volna az embereket, részben mintha óvnánk őket a saját döntéseink következményeitől. És kikívánkozik belőlem az a kérdés – még akkor is, ha Sólyom elnök úr életművét nagyra tartom –, hogy ő a saját felelősségét miként látja a húsz év alatt kialakult helyzetért. Számomra ugyanis elképzelhetetlen, hogy van egy idealizált alkotmány, de közben az emberek elszegényednek, és elveszítik a bizalmukat a politika iránt, gazdasági és társadalmi csőd felé száguld az ország, de „egyébként az alkotmány rendben van”.

Tehát lefordítom: véletlenül sem attól voltak problémák az elmúlt időszakokban, mert az ország vezetésére megválasztott emberek rosszul kormányoztak és hibákat követtek el, hanem mert az alkotmány (és az olyan jogállami normák, mint pl. a visszamenőleges jogalkotás tilalma) fölösleges akadályokat gördítettek az ország lakóinak kibontakozása elé.

Kedves Lázár János, önnek igaza van! Szabadítsuk fel a gondokság alól az embereket! Nincs szükség alkotmányra, sőt, végül is nincs szükség semmilyen törvényre, hisz minden jogszabály csak korlát, ami dedósnak nézi az embereket! Majd a polgár önállóan eldönti, hogy mit szabad és mit nem, hisz elég érett rá.

Minek az Alkotmány? Hisz csak akadályozza a kormányt abban, hogy a saját belátása szerint cselekedjen. Ez persze üdvös és kívánatos dolog volt addig, amíg nem ők voltak hatalmon, de hát a fülkeforradalom mindenre felhatalmazást adott, nem?

Lehessen lopni! Hisz végül is ez az elszegényedés leggyorsabb ellenszere. Ha a kormány lenyúlhatja több milló ember nyugdíjra befizetett pénzét, hogy költségvetési lyukakat foltozgasson vele, nekem miért nem lehet a saját anyagi helyzetemen hasonló módszerrel javítanom? A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket kíván, nem?

Pokolba a KRESZ-szel! Nem vagyok én óvodás, hogy csak kézen fogva tudjak közlekedni!

Komolyra fordítva a szót: Nem, még kétharmaddal se lehet bármit megcsinálni, már ha nem akarunk kiiratkozni a demokráciák családjából.

De tényleg nem akarunk? Végül is keleti szél fúj...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr332456870

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Minimálriport dr. Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével 2010.11.18. 12:43:30

idelle: Lázár úr, Sólyom László baszogatásával kapcsolatban Önnek is nehéz eldöntenie, hol végződik a pártmegbízás és hol kezdődik a magánszorgalom? Dr. Lázár János: Igen. idelle: Köszönöm az interjút!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Win Elen 2010.11.18. 12:36:56

Az igazság az, hogy én - bár valószínűleg fájna - támogatnék egy olyan elképzelést, hogy ne legyen semmiféle törvény, semmiféle erőszakszervezet általi szabályozás. Az ellentétek, a problémák valóban közösségi és egyéni szinten próbálnak megoldódni, minden az egyensúly felé billenne el, hiszen nincsenek meg azok a gátak, amiket a jogállam iktatott be. És ilyen hatalmas tömegeknél ezt még sosem próbálták. Hosszútávon nyereséges dolog lehetne. Ráadásul sokkal jellemformálóbb is, mert az áhított "jó" dolgokat most mindig magunkból kiindulóként kéne értelmezni... na mindegy ez off, de el lehet rajta gondolkodni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.18. 12:38:36

Vezérkomment DeMarco és loláb urak számára: Próbáljatok meg valami fantáziadúsabbat kitalálni, mint hogy "kettős mérce", meg hogy "tudni kéne méltósággal veszteni", oké? :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.18. 12:42:11

@Win Elen: Azért az ősközösségen már csak túlléptünk...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.11.18. 12:48:43

@Fedor: fura dolog ez a hatalmi gőg. amíg megy a szekér, addig mindenkit és mindent le lehet írni, meg lehet alázni, le lehet győzni.

ez a stílus akkor is elképesztő lenne, ha mögöttte-mellette átgondolt, koherens világkép, gazdaságpolitika, etcetera lenne, nem pedig egy, az elmebomlás előszobájában toporgó pártvezér.

én arra leszek kíváncsi - bár nem biztos, hogy megérem -, hogy ugyanezek az emberek egy általuk akaratlanul csinált nagyobb baj (ne adja isten!) vagy csak "sima" kudarc esetén milyen vinnyogó nyulacskává fognak változni, amikor már a vérengző fenevad pózon túllesznek.

azért azon mindig elgondolkozom, hoyg ezek az emberek mit mondank otthon a gyerekeiknek, amikor az erkölcsről és a tisztességről esik szó...

(hivatkozva Fedorra: Gyurcsány kapcsán is elgondolkoztam rajta...)

Win Elen 2010.11.18. 13:22:23

@Fedor: tudásban, de a psziché az sokat nem változott, s a kutyus itt volna elásva :) A cselekedeteink mögött álló mozgatórugók ma is azok mint több ezer évvel ezelőtt, csak éppen a cselekedetek mások. Ráadásul azok az ősközösségek alapvetően nem működtek rosszul, sőt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.18. 13:31:02

Van egy olyan érzésem, hogy Szabó Ervin a közeljövőben nem csak a Fővárosi Könyvtár névadója lesz... XD

A módszerváltás kudarcát egyébként az alkotmányra, és Sólyomra fogni egész egyszerűen röhej.

Inkább az elüldözött/korrumpált magyar középréteg, és a saját démonaitól szabadulni képtelen, paranoiás zsidó középréteg körül kéne keresgélni.

Nem is értem, miért nem ezt teszik, hiszen ezt is le lehet egyszerűsíteni két szóra: komcsik/zsidók.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.18. 14:26:49

@TaTa86.: Könyörgöm, muszáj zsidózni?

tizen9 2010.11.18. 15:39:39

@Win Elen:
Vannak ilyen kezdeményezések. Ma úgy hívják azokat, hogy getto.

loláb 2010.11.18. 16:01:03

"Nem, még kétharmaddal se lehet bármit megcsinálni, már ha nem akarunk kiiratkozni a demokráciák családjából."

Ez itt a lényeg, de nem egészen úgy, ahogy te értelmezed, Fedor!

Nem a hazai megmondó értelmiség (erősen savanyú a szőlő ízű) kommentárjai alapján lehet reális képet alkotni hazai folyamatokról, hanem sokkalinkább a külföldi DÖNTÉSHOZÓK reakciói alapján.

Ameddig a magyar kormányt partnerként fogadják brüsszelben, az usában, vagy németországban, addig, bármit állítsanak is a hazai bérrettegők, az ország, és a kormánya a "demokraták családjába" tartozik.

Mert a kormányt bírálóknak semmivel nincsen nagyobb tapasztalata "demokráciából", mint a jelenlegi kormányak (sőt, egyeseknek évekkel kevesebb van). Szóval semmiféle jogalap nincs arra, hogy megfellebezhetetlen ítéletet mondjanak egy-egy lépésükről.

Majd ha a demokráciában évekkel, évtizedekkel több tapasztalatot szerzett külföldi döntéshozók (nem az csaholó kutya szerepében tetszelgő sajtó, ők nem számítanak) mond valamiről elmarasztaló véleményt, akkor el lehet gondolkozni azon, hogy nem-e túlzás az aktuális lépés.
Erről viszont egyelőre szó sincs, sem az AB kapcsán, sem pedig az olyan súlyosan demokráciarombolónak bélyegzett lépések kapcsán, mint schmittpali megválasztása.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.18. 17:14:05

@loláb: Nahát, ilyenkor számít az, amit a külföld mond? :-) Ja persze, az nem, aki neked nem tetszőt mond...

A " politikai döntéshozók" persze hogy lassabban mondanak hivatalos véleményt (hogy informálisan miket üzenhetnek, az más kérdés). Ameddig lehet, hivatalosan nem szólnak bele egy ország belügyeibe, és hogy ezt mennyire komolyan veszik, arra jó példa mondjuk a Fico-féle Szlovákia vagy a Kaczinsky ikrek vezette Lengyelország esete.

Vidéki 2010.11.18. 17:30:28

A szerző a Lázár interjúba olyanokat próbál beleláttatni, amit nem mondott:

"Nincs szükség alkotmányra, sőt, végül is nincs szükség semmilyen törvényre, hisz minden jogszabály csak korlát, ami dedósnak nézi az embereket!"
"Minek az Alkotmány?"
"Pokolba a KRESZ-szel!"

Valójában Lázár ilyeneket mondott:
1. "Amikor valaki erről az alkotmányos berendezkedésről azt mondja, hogy ez a létező legjobb alkotmány, és nincs más megoldás, nagyon erősen túloz."
A szerző fantáziájában viszont mi már a csúcson vagyunk, ahonnan már csak lefelé lehet menni.

2. " Az elmúlt három hétben azzal szembesültem, hogy azok, akik a demokrácia védelmezőjeként lépnek fel, a saját véleményükön, meggyőződésükön, sőt néha saját végkielégítésük védelmén kívül más véleményét vagy meggyőződését képtelenek elfogadni.

A manyupok működtetői olyan kegyencek, akik egyedüli haszonélvetői az 1997-ben a Horn kormány alatt létrehozott rendszernek. Érthető, hogy fogadott és fogadatlan prókátoraik elharsogják kelettől nyugatig, hogy mennyire Alkotmányellenes, jogellenes demokráciaellenes az, ha ők kiesnek az "aranykosárból".

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.18. 18:18:51

@Vidéki: "A szerző a Lázár interjúba olyanokat próbál beleláttatni, amit nem mondott"

A szerző az olvasó figyelmébe ajánlja a poszt végén látható "irónia" címkét, ha már egyszer nem esett le kapásból, hogy a szerző a túlzás irodalmi eszközével próbált rávilágítani a a Lázár -féle érvelés fonákságaira.

"A szerző fantáziájában viszont mi már a csúcson vagyunk, ahonnan már csak lefelé lehet menni."

A szerző nem állította, hogy nem lehet az alkotmányon javítani, ne adj isten újat írni, de az olvasó nem fog tudni olyan, komolyan vehető demokráciát felmutatni, ahol pl. a visszamenőleges jogalkotás elfogadott dolog.

"A manyupok működtetői olyan kegyencek, akik egyedüli haszonélvetői az 1997-ben a Horn kormány alatt létrehozott rendszernek."

Ez persze természetesen nincs így, csak a pozitív hatás nem azonnali, hanem hosszútávú. Az állam is haszonélvezője lett volna attól a pillanattól, amikor az első kifizetések elindultak volna, épp mostanában, ha nem épp azon dolgozna kormány, hogy tönkretegye a manyupokat.

"Érthető, hogy fogadott és fogadatlan prókátoraik elharsogják kelettől nyugatig, hogy mennyire Alkotmányellenes, jogellenes demokráciaellenes az, ha ők kiesnek az "aranykosárból"."

Istenem, csak egyszer, tényleg csak egyszer jól lefizetnének azért, amit írok :-) Miért, szerinted nekem pl. mi közöm van a magánnyugddíjpénztárakhoz, már azon kívül, hogy az én befizetéseimre is ráteszi a mancsát a kormány? Az az igazság, hogy beszoptad a FIDESZ propagandát. Lényegtelen, hogy most épp a magánnyugdíjpénztárakról van -e szó, vagy akármilyen más cégről: a kormány olyan pénzt von el, ami nem az övé, hanem az enyém, aminek a kezelését egy magáncégre bízom, és csak azért folyik keresztül az állam kezén, mert adminisztrációs szempontból így volt a legegyszerűbb megoldani. Ez az egész pont ugyanolyan, mint amikor az oroszok gázt küldenek nekünk, de az ukránok, akiknek a területén áthalad a cucc, útközben megcsapolják a vezetéket (majd el is zárják).

Ha ott megálltak volna, hogy kötelező manyup tagságot megszüntetik, és aki akar, a pályaválasztók közül is választhatja az államit, azzal nem lett volna semmi gond. De így...

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.18. 19:00:39

Szegény Lázár! ezt komolyan mondja? " Számomra ugyanis elképzelhetetlen, hogy van egy idealizált alkotmány, de közben az emberek elszegényednek, és elveszítik a bizalmukat a politika iránt, gazdasági és társadalmi csőd felé száguld az ország, de „egyébként az alkotmány rendben van”.
- hát kedves janikám! Az alkotmány ne legyen idealizált valami, hanem abból induljon ki minden egyes törvényetek - hidd el jól van az megfogalmazva! Nekünk nyújt némi védelmet ugyanis veled szemben és elvbarátaiddal szemben, akik miatt bizony elszegényedett az ország, és akiknek köszönhetően száguldunk a csőd felé - Tudod! a morálotok híjában gyűlöljük a politikát, de hogy az alkotmány ne lenne rendben amúgy? - azt ezidáig senki nem akarta nekünk beadni... senki nem is feltételezte, hogy az alkotmány miatt történtek volna azok a csúnya visszataszító intézkedések, amik a lejtőre tettek minket.
Ugyan miket terveztek? Ha már csak az alkotmányban foglaltak akadályoznak a véghezvitelében... na éppen ezt nem kérte tőletek senki , és éppen ERRE NEM IS HATALMAZOTT FEL SENKI! tünés onnan buta és rosszindulatú fiúka! Vidd a pártodat az emberek közeléből, és főleg ne emelj pallost fölénk - NEM KELL! volt bajunk elég, kár lenne tetéznetek Jani! El lesztek zavarva , ha nem értitek az értelmes szót. Kaszával és kapával meg némi baltával és nem jogi nyelven, mert kinyírtok minden egyszerű és dolgos embert.... na!Ez a baj veletek - és nem az alkotmánnyal!

Vidéki 2010.11.18. 19:15:18

Írod a manyupokkal kapcsolatban:
"Ez persze természetesen nincs így, csak a pozitív hatás nem azonnali, hanem hosszútávú."
Itt az azonnaliról szó sincsen, már 12 teljes év adatai állnak rendelkezésre

Neves belföldi és külföldi közgazdászok már régen rámutattak a manyup rendszer kártékony jellegére. (KUN JÁNOS: A tyúk nem tojik aranytojást – gondolatok
a magánnyugdíjpénztárakról című cikk 101.-111. oldal
http://www.asz.hu/ASZ/titkarsagi.nsf/0/9D79C8739596C0AFC12576CD004350AB/$File/Pu_szemle_10_1.pdf 207 oldalas tanulmánykötetben).

„A Világbank egy 2005-ben publikált terjedelmes tanulmányban (Holzmann és Hinz, 2005) vizsgálta felül a kötelező tőkésített nyugdíjpénztárakra vonatkozó korábbi álláspontját."
"olyan országok, amelyeknek nagy az államadósságuk s nagy implicit államadósságot megtestesítő felosztó-kirovó nyugdíjrendszerrel rendelkeznek, ne térjenek át a magán-nyugdíjpénztári rendszerre. Magyarország ezek közé az országok közé tartozik."

Másik: http://blog.mtakti.hu/blog_cikk/?cikk[cikk][keyvalue]=43

"Az állam költekezése, a népesség öregedése, a kifizetett nyugdíjaknak a nyugdíjalap bevételeihez viszonyított aránya valós közgazdasági probléma, amit pénzügyi trükkökkel nem lehet megoldani. Várhatóan ez lesz az EU álláspontja, ami elgondolkodtathatja a magyarhoz hasonló magán-nyugdíjrendszereket bevezetett országokat, érdemes volt-e az egész hercehurca, nem lenne-e hatékonyabb egyetlen kötelező társadalombiztosítási rendszert a magánpénztári rendszer helyett, amely csak a pénzügyi szektornak biztosít bizonyítható előnyöket."

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.18. 19:17:51

Na, még egy ami kiverte a biztosítékot:
"a legfontosabb felelősség mégiscsak az embereké, hogy kiket választanak törvényhozónak!"
- ... és? Janika! Amit csináltok..., azért is a választó fog felelni? Kérdezem én: ki mondta neked, hogy ilyeneket csinálj? Ki volt az a választó, aki előre megmondta neked április 11-én, hogy
- "aztán... a manyupos pézeket áttenni ám a kőtségeitekhö!
...meg a szegínyembörtű is vegyetek ám visszafele! Az oligarhiákoknak meg miné többet a zsebibe, mer attú döglik a magyar!
... oszt nem ám lemonnyatok a pógármesterségetekrű vagy valamelik gazdasógi igazgatóuságrú! ...mer kettétöröm a derekadat
... no oszt, az alkotmánytot is tessék mán megbuzerányi! ...mer... csak! mer...megtehetöd ídes fiam, mutassad csak mög ezeknek a lusta nípeknek, hogy vagyol te valaki! ha! És ÉN is rád huzom a voksomat...

Vidéki 2010.11.18. 19:22:56

Még az önkéntes manyupokba belépést is ösztönözte az állam az elmúlt 12 évben.

Az önkéntes pénztárba befizetéshez adókedvezmény is jár, évi 20-30 milliárd forint. Némi becslést is felhasználva tizenkét év alatt 251 milliárd forint bevételről mondhatott így le az állam a reálveszteséget felhalmozó önkéntes pénztárak ösztönzésére.

Ezek a pénztárak (reálértéken) 154 milliárd forint veszteséget realizáltak. Mindezért a befizetők 85 milliárd forint díjat fizettek a pénzüket számlálóknak.(MN 2010.Okt.13

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.18. 19:23:14

@Vidéki: Erről azért vannak más vélemyek is, de igazából mindegy is, hogy jól teljesítenek a pénztárak vagy sem (egyébként jobban, mint az állam). Mert ki lehet találni a jelenleginél jobb rendszert, és ha valaki ezt kidolgozza, akkor azt be is lehet vezetni. De megfelelő hatástanulámámyokkal, tájékoztatással, és valóban a nyugdíjak megtartása érdekében. De itt szerinted erről van szó? Kiérlelt reform folyik, és nem büdzséfoltozó lenyúlás? Elfogadható dolog az, hogy egy magánszemély és egy magáncég közötti szeződésbe szó nélkül belenyúl a kormány, és lefoglalja az egyik fél pénzét, hogy teljesíteni tudja a hiánycélt?

Vidéki 2010.11.18. 19:26:12

A cikk a Népszabadságban 2009 ápr 30.-án jelent meg.
A cikk írója Kun János közgazdász , A BAJNAI KORMÁNY FŐTANÁCSADÓJA:

"A PSZÁF adatai szerint 466 milliárd Ft-ot vesztettek tavaly (2008-ban) a magánnyugdíjpénztárak. Valamennyi tag számláján kevesebb pénz volt az év végén, mint egy évvel korábban, s kevesebb, mint amennyit az évek során befizettek.

Felvetődik a kérdés: mi hasznuk van akkor a magánnyugdíjpénztáraknak?

A nyugdíjreform bevezetésekor feltételezettekkel szemben a pénztárak nem segítik a gazdasági fejlődést, sőt, rontják a magyar gazdaságról alkotott képet, s egyáltalán nem biztos, hogy a magánpénztárak tagjainak magasabb lesz a nyugdíja, mint azoknak, akik kívül maradtak.

A tyúk nem tojik aranytojást,

a leghasznosabb az lenne, ha a magánnyugdíjpénztárakat megszüntetnék.

Ez évente legalább 500 milliárd Ft-tal csökkentené a költségvetés kimutatott hiányát, s a GDP nyolc százalékával csökkentené az államadósságot.

Ha erre nincs lehetőség, második legjobb megoldás, ha a tagság önkéntessé válik."

2009, ápr. 25.-én a zalakarosi közgazdász vándor gyűlésen Kun János közgazdász , A BAJNAI KORMÁNY FŐTANÁCSADÓJA

még alaposabban, részletesebben mutatta ki mekkkora károkat okoz az országnak a Horn kormány alatt, a Világbank nyomására bevezetett manyup rendszer.

Egyedül a kecskék jártak jól, akikre rábízták a káposztát.

Ezek és fogadott, valamint fogadatlan prókátoraik most eszeveszetten acsarkodnak.

Fent szeretnék taratani kedvezményezett helyzetüket, amely hasonlít ahhoz, amit régen a királyok kegyencei élveztek:

Akik olyan állást kaptak a királytól, ami gonddal nem járt, csak jövedelemmel. (Szinekúra)

Vidéki 2010.11.18. 19:34:57

@Fedor:

Megint hasadra ütsz, amikor ezt írod: "mindegy is, hogy jól teljesítenek a pénztárak vagy sem (egyébként jobban, mint az állam)."

A VG 2010 nov. 16. ismertet egy tanulmányt, melyből az alábbi adatok olvashatók:
1. "A tanulmány szerint a magán-nyugdíjpénztári szektor működésének tizenkét teljes éve alatt elért éves átlagos reálhozam 0,73 százalék volt."

Nem derül ki azonban, hogy a hozamot a járulék befizetésekre, vagy a működési költségekkel és egyéb kifizetésekkel csökkentett értékre vonatkoztatják-e?
Ez utóbbi esetben az éves átlagos reálhozam 0,73 százalék siralmas értéknél még siralmasabb képet festene.

2. "Az elvégzett számítások alapján elmondható, hogy ha az magánnyugdíjpénztári tagok állampapírban tartották volna a nyugdíj-megtakarításaikat ez idő alatt, akkor 3% körüli éves átlagos reálhozamot érhettek volna el."

Azaz: Több mint négyszeresét annak amit a "hatalmas szaktudású"-nak mondott manyup vezetők képesek voltak elérni 12 év izzadságos munkájával.

3. " A tagdíjbefizetés arányos működési költség és a vagyonarányos vagyonkezelési díj mintegy 5,5 százalékra csökkent a tavalyi évre, ám az állami rendszer költségei ennél jóval alacsonyabbak: valamivel 2% felett alakultak."

A korábbi években viszont jellemzően a költségek sokkal magasabbak voltak és még a bemutatott kedvező évben is csaknem háromszorosan felülmúlták az állami TB működési költségeit.

4. "A tanulmányban arra is található számítás, hogy mennyivel lett volna kevesebb a magyar államháztartási hiány 2005 után, ha a magánnyugdíjpénztári befizetések is az állami kasszába folytak volna: Ebből az derül ki, hogy a GDP-arányos hiány 2008 óta a maastrichti 3% alatt alakulhatott volna (2008: 2,15% + 1,68% - mnyp-vel; 2009: 2,79% + 1,26%; 2010: 2,71% + 1,38%). Ha a kamatkiadások miatt többletköltséget is beleszámítjuk, akkor még szebb lenne a helyzet."

Vidéki 2010.11.18. 19:51:10

@Fedor:
Kérdezed: "Elfogadható dolog az, hogy egy magánszemély és egy magáncég közötti szeződésbe szó nélkül belenyúl a kormány, és lefoglalja az egyik fél pénzét, hogy teljesíteni tudja a hiánycélt?"

Az elfogadható volt-e, amikor olyan törvényt hoztak, hogy a járulékbefizetőnek kötelezően muszáj járulékát egy MAGÁN nyugdíjpénztárba utalni?

Walter Melone (törölt) 2010.11.18. 20:04:06

Érdekes retorika mostanában az elmúlt 20 év kudarcáról beszélni a fidesz padsoraiból.
Azonban ebben minimum 1/5 részt pont az ő nevük mellé lehet behúzni.

és akkor a felelős ellenzékiségről még szót sem ejtettünk.

Walter Melone (törölt) 2010.11.18. 20:06:55

@Vidéki:

na ezért nem fizetek ezentúl az állami kasszába egy megveszekedett vasat sem. Veszek rajta inkább állampapírt.

És igen, megtehetem törvényesen.

Orbán, Matolcsy meg bekaphatja! :-)

megmondomdom 2010.11.18. 21:28:23

Olyan bohóc a cigány Szaddam kesztyűbábja, hogy azt a képviseleti demokráciát támadja alapjaiban, ami alapján ő polgármester és országgyűlési képviselő.
Egyébként maximum porszívó-árus lehetne, netán biztosítási ügynök.
Csak az a baj, hogy a magyarok nagyobbik része az utolsó balkáni szegényparasztnál is sötétebb, így kevesen fogják fel mondatai értelmét, ergo nincs következménye.

megmondomdom 2010.11.18. 21:34:37

Egyébként nem tudom, hogy miylen népnemzeti tudatmódosítót használ, de folyamatosan vigyorog és hülyeséget beszél. Tiszta bohózat ez az egész.
Visszamentünk a bolsevizmusba, higgy Sztálin és Rákosi elvtársnak, ők mindent jobban tudnak. Ha megkérdőjelezed kinyilatkoztatásaikat, akkor hazaáruló, burzsoá, fasiszta, klerikális, reakciós vagy, illetve ezek bérencei. Ezzel le is tudták a kormányprogram jelentős részét.
Azért akarják ez a kibaszott istenes alkotmányt, hoyg rámondhassák mindenre, "isten útjai kifürkészhetetlenek".
Ilyen egy balfasz nemzetet. Ja, és a q anyjuk akar keleti lenni, 1000 éve azon szenvedünk, hogy felzárkózzunk Európához! Nekem nem szimpatikus a kínai maoizmus, a dél-koreai dzsucse, a lukasenkoi fehérorosz diktatúra, se az orosz putyintúra. Ha nekik ez tetszik, akkor takarodjanak ki keleti rokonaikhoz!

Vidéki 2010.11.18. 21:57:46

@Fedor:
A manyup problémáról írod: "Erről azért vannak más vélemények is".

Viszont azokra a véleményekre kell normális embernek támaszkodni, amelyek tényeken alapulnak.

Lehet azt is állítani, hogy "Sajtból van a Hold".

Egyébként a Bajnai lormány is hozzányúlt a manyup rendszerhez, amikor engedélyezte az 52 év felettiek átlépését az állami TB rendszerbe.

Egyes balti államok szintén átirányították a járulékokat az állami rendszerbe. Argentina már korábban így tett.

Csehország és Szlovénia, melyek állami és pénzügyi vezetése a józan önérdek képviseletére képes volt, nem vette be annak idején a Világbank maszlagát és nem vezették be a manyuop rendszert.

DeMarco 2010.11.18. 22:10:37

@Fedor: Lufi. Ez elég fantáziadús?

Eláruljam a megoldást?
1. A maszop D209 és fletó bohóc vezetésével hatalmas kölcsönöket vesz fel, eladósítva az államot és az embereket.
2. Megszüntetik a nagyon sikeres forint alapú állami támogatásos lakásvásárlási kedvezményeket, mire a lakosság és a vállalkozások, önkormányzatok devizahitelekbe menekülnek, amihez még asszisztálnak is a kommancsok és szadeszos barátaik...
3. A válságra, amire jól rákészülnek (nálunk nem lesz semmilyen hatása kuka módra), végképp a szakadék szélére sodorja az országot, amitől csak további kölcsönök mentenek meg, súlyos árral.
4. Az utolsó pillanatig való szabad rablás fenntartása érdekében beleragasztják magukat a székeikbe és minden áron igyekeznek elkerülni a rájuk váró bukást. Gúzsba vannak kötve, mari néni szerepét libajnai játssza és tehetetlenül vergődve meghozzák a kötelező döntéseket, további sarcokat. Ráadásul még tovább zuhan miattuk az ország, mert a görög válság sokkal szigorúbb szabályozást vont maga után, amit elkerülhettünk volna, ha időben léphetett volna az új kormány.
5. A népharag a porba sújtja őket, bár nem eléggé mélyre.
5. A Fideszre marad a feladat, hogy visszafizesse a hatalmas államadósságot és az államcsőd elleni további kölcsönöket.
6. Lehetetlen feltételeket tűz ki az eu, sehol sem enged a szorításból.
7. A pénzt elő kell teremteni bárhonnan. (Nekem lennének még ötleteim, engedjük át a pénzügyet a Jobbiknak, ők rögtön találnak rengeteg helyen, cipruson, belizeben, a kajmán-szigeteken, svájcban stb.)
8. A magánnyugdíj eddig sem volt jó kezekben, vagy tegye fel a kezét, aki megbízott az amcsi zsidókban, hogy náluk van a pénze és korlátlanul eltőzsdézhetik... KÖTELEZŐ volt nekik átengedni, ha tehetném, saját számlán kezelném és nem engednék senkit a közelébe...
9. Az adósságok visszafizetésének lehetőségét akarják megfúrni most a kommancsok, ehhez felhasználva az alkotmánybíróságot.
10. A Fidesz védekezik és mindenáron be akarja hajtani a lóvét, mert arra szükség van, muszáj tartani a hiánycélokat és csökkenteni az államadósságot.
11. Ha kell akkor alkotmányt módosít, ami amúgy is mindig tervben volt, hiszen a sztálinista alkotmányt régen le kellett volna cserélni.
12. Sólyom sértett, mert leváltották a posztjáról.
13. Sólyom sértett, mert az alkotmány szívügye, hiszen ő is benne volt a félig átírásában.
14. Sólyom sértettségében elragadtatta magát egy hete és támadta a kormányt.
15. A kormány zokon vette ezek szerint a támadást és viszontválaszolt neki, egy kis villogással, csörtével.
16. Erről szól a poszt. LUFI.

Semmivel sem különb, mint Simor esete. Lesz még valszeg ilyen csipkelődés máskor is.

Én abból indulok ki, hogy az állam olyan, mint egy háztartás. A háztartást is fenn kell tartani. Nem veszek fel hitelt, ha nem muszáj, inkább spórolok. Vagy ha néha mégis, akkor jó alaposan végiggondolom, hogy vissza tudom-e fizetni és igyekszem a lehető legrövidebb idő alatt visszaadni. Eszembe sem jutna hitelt hitelre halmozni és ellehetetleníteni a háztartásomat, sőt inkább minél többet igyekeznék félretenni és takarékoskodni. Ezért én támogatom a hitelek visszafizetését, minél előbb, minél többet. A felelőtlen hitelfelvevők megbüntetését, akár vagyonuk elkobzásával az általuk felvett hitelek csökkentését. Csak úgy, hogy a többiek tanuljanak belőle. Hitelplafont, stb.
Ezért nem érdekel a nyivákolás, főleg azoktól akik eddig tapsoltak és hajbókoltak az államot a csőd szélére sodróknak. Nem érdekel, ha vinnyognak a sértettek, mert így kevesebb extra profitot tehetnek zsebre és kevesebb lét szívhatnak el külföldre.
Fizessük ki a számlát és vigyázzunk, hogy a pazarlók soha többet ne kerülhessenek vissza a vezetésbe. Vezessék csak otthon a saját háztartásukat, majd akkor rájönnek, hogy éhen halnak, ha felhalmozzák a hiteleket és elfelejtenek fizetni...

Táskás Tóni 2010.11.19. 00:59:49

@DeMarco: Te seeggg! Orbán a 16%-os szja-t a hiánycél növelésével akarta bevezetni. Barroso beintett a delejes embernek ezért elkezdett az imf-el és az eu-val tárgyalni.Azok meg nem adtak hitelt Mo-nak ,mert semmi jövőképe nincs a kormánynak.Ezért most a piacról finanszírozzák Mo-ot ami 300 milliárd ft-al kerül többe évente ,mint ha az imf-től vettünk volna fel hitelt.Szerinted mindenki hülye ebben az országban , olyan hülye mint te?A delejes ember és a gárdája nem sok jót gondol a magyar emberekről, annyi fas...ot hazudoznak ,hogy az már sok.

Táskás Tóni 2010.11.19. 01:15:23

@Vidéki: A csehek most fogják bevezetni , gondolom a delejes ember és a bandája addigra bérként -16%-os szja növekményként -hazaviszi és elherdálja, pl korkedvezményes nyugdíjra.A szlovákok , pedig nem olyan buta seggek ,mint te és a társaid , ők nem léptek át a mnyp-i tagságból.Mindenki meg fog előzni, ami köszönhető a bandád 8 évi ellenzéki viselkedésének és a mostani dilettáns gazd. politikájának.

Táskás Tóni 2010.11.19. 01:16:42

@DeMarco: Ilyen pazarlő kormányunk még soha nem volt!

igyugyaz 2010.11.19. 06:52:42

@Win Elen: Törvény nélküli közösségekben bűnszervezetek gyakorolják a hatalmat. Modern példa: en.wikipedia.org/wiki/Kowloon_Walled_City

loláb 2010.11.19. 08:10:32

@Fedor: "Nahát, ilyenkor számít az, amit a külföld mond? :-)"

Nem "számít", de irányadónak alkalmasabb , mint egy Bauer vagy TGM rettegés.

Már azoknak, akik nem valaki seggéből beszélnek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.19. 08:41:31

@Vidéki: "Egyébként a Bajnai lormány is hozzányúlt a manyup rendszerhez, amikor engedélyezte az 52 év felettiek átlépését az állami TB rendszerbe."

Látom te csak írsz, de nem olvasol. Ezeket pont neked válaszoltam valamivel följebb:

"Ha ott megálltak volna, hogy kötelező manyup tagságot megszüntetik, és aki akar, a pályaválasztók közül is választhatja az államit, azzal nem lett volna semmi gond."

"ki lehet találni a jelenleginél jobb rendszert, és ha valaki ezt kidolgozza, akkor azt be is lehet vezetni. De megfelelő hatástanulmányokkal, tájékoztatással, és valóban a nyugdíjak megtartása érdekében. De itt szerinted erről van szó? Kiérlelt reform folyik, és nem büdzséfoltozó lenyúlás? Elfogadható dolog az, hogy egy magánszemély és egy magáncég közötti szerződésbe szó nélkül belenyúl a kormány, és lefoglalja az egyik fél pénzét, hogy teljesíteni tudja a hiánycélt?"

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.19. 10:11:48

@Fedor: Nem muszáj, de jelenleg releváns.

Egyébként ha olvasol akár balos vagy polgári értelmiségieket, feltűnhet, hogy mai mércével egy Márai vagy Bibó is bőven antiszemita lenne.

Ez beteges, jó lenne túllépni a holokauszton, és a zsidók & co túlzott érzékenységén. Érdekes egyébként, hogy magyarozásért még senkinek nem szóltál be.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.19. 10:15:38

@loláb: Az OEDC vajon kinek ka seggéből szól?

"Sürgős erőfeszítéseket kér a magyar kormánytól a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely csütörtökön adta ki a világgazdaságról és a tagországok kilátásairól szóló vaskos elemzését. S az elemzés azt követően ösztönöz a közpénzügyek fenntartható pályára állítására, hogy részletesen ismerteti az utóbbi időben foganatosított intézkedéseket.

A 2010 első félévében észlelt költségvetési megcsúszást, melyet a kiadások növekedése és az alacsonyabb jövedelmi adó és járulékok miatt kisebb bevétel okozott, úgy próbálta meg korrigálni a kormány az unió által is elfogadott deficitcélok teljesítése érdekében, hogy súlyos átmeneti különadót vetett ki a pénzintézetekre, valamint többletadót a telekommunikációs, energia és kiskereskedelmi szektorokra.

Ráadásul, a kormányzat 14 hónapra felfüggesztette a nyugdíjjárulék átutalását a nyugdíjrendszer második pillérébe, azaz a magánpénztárakba. Ez az intézkedés ugyan a GDP 1,5 százalékára tehető bevételt hoz, de csak egyszer, miközben aláássa a nyugdíjrendszerbe vetett bizalmat. A személyi jövedelemadó jövő évi egykulcsos adóztatása növeli a strukturális deficitet, vagyis e hatás ellensúlyozására az intézkedéseket még be kéne jelenteni. A fiskális politika fenntarthatóvá tételére azonban a következő három és fél év elegendő lenne, hiszen a kormány erős felhatalmazást kapott, s ebben az időszakban választások sem lesznek.

Hiteles konszolidáció hiányában a kockázat növekedik, ami tehertétel lehet, ha az ország pusztán elővigyázatosságból sem köt megállapodást a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. A befektetői bizalom elvesztése gyengítheti a forintot, és növelheti az adósságfinanszírozás költségét. Az OECD szerint a külső keresletnek hála jövőre 2,5, 2012-ben 3,1 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság. A járulékcsökkentés bővítheti a foglalkoztatás a magánszektorban, de a közszférában viszont elbocsátások lehetnek a fiskális megszorítások miatt."

nol.hu/gazdasag/kijozanito_koktelt_javasol_az_oecd

Vidéki 2010.11.19. 10:29:55

@Fedor:
Írod: ""ki lehet találni a jelenleginél jobb rendszert, és ha valaki ezt kidolgozza, akkor azt be is lehet vezetni. De megfelelő hatástanulmányokkal, tájékoztatással
".

Úgy tünteted fel, mintha ez egy olyan ötlet lenne, amelyik ebben a pillanatban pattant volna ki a gondolkodó szakemberek fejéből.

Utaltam arra, hogy Kun János, a Bajnai kormány főtanácsadója már több mint másfél éve ismertette alapos elemzése eredményeit és konklúziója, hogy hatékonyabb (lenne) egyetlen kötelező társadalombiztosítási rendszert a magánpénztári rendszer helyett.

Heim Péter ismert közgazdász is egy, a Svédországban működő, állami irányítású rendszerhez hasonló (állami) megoldást tart kívánatosnak.

Utaltam arra is, hogy "„A Világbank egy 2005-ben publikált terjedelmes tanulmányban (Holzmann és Hinz, 2005) vizsgálta felül a kötelező tőkésített nyugdíjpénztárakra vonatkozó korábbi álláspontját."
"olyan országok, amelyeknek nagy az államadósságuk s nagy implicit államadósságot megtestesítő felosztó-kirovó nyugdíjrendszerrel rendelkeznek, ne térjenek át a magán-nyugdíjpénztári rendszerre. Magyarország ezek közé az országok közé tartozik."

Feltételezem, hogy a Bajnai kormány is tisztában volt a manyupok kártékony jellegével, azonban az akkori szoclib parlamenti többség mentalitása behatárolta cselekvési lehetőségeit.

A többség nem szavazta volna meg racionális javaslataikat a kártékony rendszer megváltoztatására:

1. A szoclib kegyencek anyagi érdekeivel ellenkezett volna.

2. A közelgő választásokon stabil szavazóbázisuk, a nyugdíjasok hatalmas tábora elkedvetlenedett volna, ha akármilyen változtatás lehetőségét szóba hozzák.
Ezért használták fel kampányukban, a nyugdíjasokat rettegtetve, hogy a gonosz Fidesz a "Svéd modellt" akarja bevezetni.

loláb 2010.11.19. 10:43:40

@Fedor: Általában értem a gondolatmenetedet, de most foggalmam sincs arról, hogy mi köze van ennek az elemzésnek a poszt eredeti témájához.

De biztos vagyok benne, hogy majd megmagyarázod.

loláb 2010.11.19. 10:49:06

@Vidéki:

"Feltételezem, hogy a Bajnai kormány is tisztában volt a manyupok kártékony jellegével, azonban az akkori szoclib parlamenti többség mentalitása behatárolta cselekvési lehetőségeit."

Azt se felejtsük el, hogy éppen a Bajnai kormány fogata el azt a törvényt (pár héttel a választások elött, asszem februárban), ami a magánnyugdíjpénztárakat kötelezően magánnyugdíj biztosítókká alakította volna, és ennek következtében a felhalmozott befizetéseket nem lehetett volna örökölni (hiszen nem egyéni számlára, saját tuajdonba fizeted a pénzt, hanem egy kockázatközösségbe).

Ezt a törvényt a fidesz az elsők között vonta vissza, most azonban a szociknak a mnyp-k megszüntetése kapcsán mégis az a legfontosabb kifogásuk, hogy az állami rendszerben a befizetett járulékok nem örökölhetők. Bohócok.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.21. 14:56:34

Én csak azt nem értem, ha olyan okos gazdasági szakembereink vannak (volnának, mert szerintem nincsenek is), akkor a 97-es bevezetés utáni Orbán kormány miért is nem verte szét egy év után? (vagy regnálása idején 2002-ig bármikor) Azt sem értettem, hogy 2002 után, miért nem kezdtek bele a kormányellenességbe, ha annyira rossznak látták az irányt? MIért az embereket kezdték egymás ellen uszítani, ahelyett, hogy a parlamentben tették volna a dolgukat, azaz nyújtottak volna be kemény javaslatokat a mostani "kiváló" terveik szerint? Miért is nem a választók, az állampolgárok és az ország felemelkedése érdekében dolgoztak 8 éven át, egy olyan kormánnyal szemben, ahol volt szavazati lehetőségük - nem úgy, mint a mostani ellenzéknek?
Vagyis, a lényeg a lényeg - orbánék hazudnak, a múltbeli szerepüket illetően is, azaz 21 év SEMMIt tevés áll mögöttük. Most pedig olyan hét hónap, ami arról tanúskodik, hogy most kormányként vállalták fel az emberek akaratával és reményeivel szembeni ellenzékiséget.
Lehet őket dicsőíteni? Lehet a vállukat veregetni? Lehet hazug emberekkel az aljasságban együtt működni? (lehet... hisz ezt teszik a fidesznyikek mind)- de a nemzetet hagyják ki ebből. Az ország ebben sem egységes... a tisztességes és gondolkodó, az előrelátó emberek mind kimaradnak ebből az undorító szerepvállalásból, és ellent is kell állniuk, mert a fidesz a vesztébe rohan. (ami nem volna baj, de menjen inkább csak egyedül és ne vigye magával az egész országot)

lüke 2010.11.21. 16:01:14

eddig az vót
Csák Máték

zergezseb 2011.02.17. 20:41:16

Nem igazán értem az embereket,kinek kellene itt rendet rakni?Aki szétlopta,elárulta az országot?Na meg az a sok bolond aki még ezek után a komcsikat támogatja,persze ezek eddig tölük kapták a judáspénzt,mert két ezüstért az annyukat is eladnák,akár tetszik akár nem most a fidesz az egyetlen kormányzásképes párt,és sajnos még a jobbik túl tapasztalatlan lenne a kormányzáshoz...
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0