Kommentár nélkül
2011. február 07. írta: Fedor

Kommentár nélkül

Egyszerűen hazugság, hogy a 2010-es költségvetés hamis tényeken alapult. Visszautasítjuk a tisztességtelen, koncepciós vádaskodást.

Amennyiben az Orbán-kormány folytatja elődje szigorú és takarékos gazdálkodását és nem félt volna már 2010-ben bevezetni a februárra ígért további kiadáscsökkentő intézkedéseket, akkor a különadók és a magánnyugdíjpénztári befizetések einstandolása nélkül is teljesíthető lett volna a tavalyi költségvetés hiánycélja.

Teljességgel hazug és tisztességtelen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter állítása, amely szerint a 2010-es költségvetés hamis számokra épült volna, vagy azokat az előző kormány meghamisította volna.

Elfogadhatatlan dolognak tartjuk, hogy a jelenlegi kormány a saját hibáit az előző kormány számlájára kívánja írni. Legyen szó akár a költségvetésről, akár más intézkedésekről.

A tény az, hogy a 2010-es költségvetés tervezése és elfogadása a nyilvánosság bevonásával, teljes mértékben átláthatóan történt. Több, a kormánytól akkor még független, hazai intézmény (az Állami Számvevőszék, a Költségetési Tanács) a -remélhetőleg a jövőben is független - Magyar Nemzeti Bank, és az egymással mindvégig szorosan együttműködő Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutalap szigorúan és elfogulatlanul mondott véleményt Magyarország 2010-es válság-költségvetéséről.

Ennek alapján azt várnánk, hogy Matolcsy György az uniós soros elnökség lehetőségét megragadva, törjön pálcát az Európai Bizottság felett is, amiért az IMF-hez hasonlatosan reálisnak ítélte az előző évi költségvetést, így annak hiánycél-kitűzését is.

Minden elemzés kiemelte, hogy a kitűzött hiánycél tartható, de egyúttal felhívták a figyelmet a nyilvánvaló kockázatokra, amelynek mértékét a GDP 0,5-0,6%-ban határozták meg. Ezen előre látható kockázatok kezelésére tervezte be a Bajnai-kormány a mintegy 210 millárd forintos tartalékot.

A Bajnai-kormány által készített 2010-es költségvetés reális alapokon nyugodott, és amennyiben a mi felelősségünk lett volna annak végrehajtása, akkor az ország fejlődését és polgárait veszélyeztető intézkedések, a visszamenőleges hatályú és szektorális különadók és a magánnyugdíj rendszer felszámolása nélkül is sikerült volna teljesíteni a célokat. Ráadásul erős hátszél is volt: a gazdaság tavaly mintegy 2%-kal jobban teljesített, mint azt 2009-ben látni lehetett (és 4%-kal lett jobb, mint azt a 29 fideszes közgazdász 2009 decemberében jósolta).

Ennek ellenére világosan látszik, hogy az eltervezett hiánycélt az új kormány nem akarta teljesíteni, mert hatalmi érdekei mást diktáltak.

A költségvetés kiadásai 2010 végére jóval meghaladták az általunk eltervezettet. Ennek okai azonban nem az előző, hanem az Orbán-kormány intézkedési között, vagy nem-intézkedései között keresendők.

A második félévben a költségvetés kiadási oldalán semmilyen megtakarítás nem vehető észre (a júniusban ígért, majd elfelejtett 120 milliárd forintos megtakarítás ellenére). A kiadások az új kormány időszakában mintegy 150 milliárd forinttal haladták meg az eltervezettet. Ez egyrészt betudható a forint látványos gyengülésének, a magasabb kockázati kamatfelárnak, másrészt az új kormányra kevésbé jellemző takarékos és szigorú gazdálkodásnak.

Elszaladtak a minisztériumok kiadásai, új igények léptek fel, mint például a Terrorelhárító Központ létrehozása, amelyek szükségessé tették a költségvetési korrekciót.

A bevételi oldalon a társasági adó csökkentése pedig mintegy 70-80 milliárd forinttal rontotta a költségvetés helyzetét.

Az így keletkezett lyukak betömésére volt szükség a szektorális különadók (360 milliárd forint) kivetésére és a pénztári befizetések (50 milliárd forint) elvételére. Az inflációt növelő, növekedést visszafogó különadókat ráadásul a legnagyobb társasági adóbefizetők finanszírozzák, akiknek a társasági adóalapjukból kiesett az a 360 milliárd forint, ez további mintegy 70 milliárd forinttal csökkentette a társasági adóbevételeket. Összesen tehát mintegy 150 milliárd forinttal kevesebb társasági adót érkezett be a költségvetésbe az új kormány döntéseinek következtében.

Az adóintézkedések és a nyugdíjpénztári átalakítások nettó egyenlege így hozzávetőleg 260 milliárd forint, amelynek a felét az új kormány által teremtett új kiadások és a pazarlóbb gazdálkodás vitte el.

Ennek eredményeként a valós feszültség a 2010-es költségvetésben a GDP 0,5-0,6% volt, amit nemcsak a nemzetközi és hazai elemzők, hanem mi is pontosan jeleztünk a kormányzati átadás-átvételi dokumentumokban.

Mint közismert, részletes intézkedéseket is javasoltunk az új kormánynak az átadás-átvételi dokumentumokban, amelyekkel elkerülhetők lettek volna a különadók kivetése a és magánnyugdíjpénztári befizetések elvétele. Az általunk 2010-re javasolt intézkedések (a munkarőpiaci alap, a közmunkaprogram, illetve a gyógyszerkassza kiadásainak felülvizsgálata) köszönnek vissza a kormány által februárban bejelenteni szándékozott intézkedésekben. Afelett érzett örömünket, hogy hasznos tanácsokkal segíthettük az új kormány működését, beárnyékolja az a tény, hogy megvalósításukra nyolc hónapos csúszással kerül sor. Az elmúlt időszak forint erősödése elfedheti azt a tényt, hogy az elmúlt háromnegyedév alapvetően optimista pénzügyi környezetében a forint a lehetségesnél gyengébben teljesített, és csak akkor tudott erősödni, amikor az új kormány az elődje által javasolt reformok és kiadáscsökkentő intézkedéskre vonatkozó ígéreteket tett. A Magyarországot eddig fenyegető veszély azonban nem múlt el, és a nemzetközi hangulat kedvezőtlen megváltozása súlyos következményekkel járhat.

Az, hogy immár a GDP fél százaléka helyett, immáron 2-3%-os megtakarítás vált szükségessé, a növekedési szempontból előnytelen szerkezetű, kiadáscsökkentéssel nem ellentételezett adócsökkentésnek tudható be.

Ezen tények alapján cinikus magatartás, hogy az új kormányzat folyamatosan hátramutogat és minden kudarcának, ballépésenek vagy inkompetenciájának okát az előző kormány számlájára kívánja írni.

Ezek a próbálkozások eddig rendre zátonyra futottak. Nem azért, mintha nem lenne erre szándék, hanem azért mert nincsen mit feltárni. Nincsenek rejtélyek, nincsenek titkok.

Látványos kudarcba fulladt a kormány tényfeltáró bizottsága is. Sőt, tevékenységével ellentmond a gazdasági miniszternek, hiszen az azt vezető államtitkár úgy fogalmazott, hogy beavatkozás nélkül a 2010-es költségvetés hiánya akár 4,8% is lehetett volna.

Ezzel szemben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legutóbbi közleményében már 7%-os hiányról beszélt. A két állami vezető állítása közötti különbség mintegy 600 milliárd forint.

Világosan látszik, hogy a mellébeszéléssel párhuzamosan, elszámoltatásnak nevezett politikai koncepciós eljárás folyik az előző kormány intézkedései és személyei ellen. Ennek célja a figyelemelterelés. Elterelni a figyelmet a jelenlegi kormány hatalommániájáról, erkölcsi botlásairól és gazdasági kontárkodásairól.

Elterelni a figyelmet arról is, hogy az elszámoltatóknak, bőven lenni mit elszámolniuk.

Ha csak rólunk lenne szó, legyintenénk. De az előző költségvetést támadó miniszteri nyilatkozat azt mutatja, hogy a kormány még most sem érti: a hatalom bebetonozása érdekében a józan észt és a tényeket tagadó gazdaságpolitika rövid távon pénzügyi válsággal, közép távon tartós leszakadással, helyrehozhatatlan károkkal fenyegeti Magyarországot. Az ámokfutás árát a családok, a devizahitellel rendelkezők, az adófizetők, a munkavállalók, a ma és a jövő nyugdíjasai, gyermekeink, egy szóval, az emberek fizetik meg.

Ezért kell ezt a magatartást elutasítanunk.

Bajnai Gordon, volt miniszterelnök
Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr822643900

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Évértékelő Zombwiában 2011.02.07. 11:50:11

Egy jó évértékelő beszédnek van egy íve. A mai helyzetben mikor egy romos, adósságcsapdában vergődő ország kilábalásának első, elbénázott lehetőségektől és rossz gazdasági döntésektől hemzsegő évéről kell véleményt mondani nem könnyű ilyet írni.Összedu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.02.07. 10:37:22

szegények még mindig nem értik, hogy ennél jóval egyszerűbben kell fogalmazni.

"Matolcsy hazudik." - ez teljes mértékben lefedi az itt leírtakat, és a Zemberek is megértik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.07. 10:51:35

@idelle: Ezzel a mondattal kezdődik :-) De nagyon helyes, hogy nem ragadnak meg Szijjártó szintjén, és részletesen ki is fejtik.

Walter Melone (törölt) 2011.02.07. 11:52:34

@Fedor:

De lásd be, nagyon kevesen fogják végigolvasni, még kevesebben megérteni.

Az átlag szavazónak annyi bőven elég:

"Matolcsy hazudik, a régi pártállami időket idéző lejáratókampányt indított ellenünk. Feljelentettük őt az ügyészségen!"

loláb 2011.02.07. 11:58:16

Ja, hát, ha ők mondják, akkor így is van.

Ha még mellé az ÁSZ, a KT, meg az IMF is ezt mondja, akkor az mégigazabb. Mert ezek az intézmények még soha nem tévedtek.

És mindennek NYILVÁN semmi köze nincs ahhoz, hogy Budaiék betámadták Oszkót.

Csak pár dologra reagálok, mert az egésznek különben nincsen sok értelme, mint az egyállítás, egy tagadásos vitáknak általában.

A GDP növekedés-t már az ingatlanadó megszüntetésének másnapján felfele korrigálta a PM (ráadásul véletlenül éppen annyival, aminek a költségvetési bevételi oldala -47%-os ujraelosztási rátával számolva- kiadta azt a bevételt, amit az ingatlanadó eltörlése okozott).

De persze mindez csak erőssíti a "megalapozott költségvetés2 képét.

Persze már akkor is lehetett tudni, hogy a GDP bővülését (azt a felfele korrekciót is, illetve az éves túlteljesítést is) kizárólag az export okozhatja, aminek költségvetési hatása gyakorlatilag elhanyagolható (a foglalkoztatás növelésén, és a TAO-n keresztül hat kis mértékben), ennek ellenére ők úgy modosították a bevételi előirányzatokat is, mintha a GDP növekedését a belső fogyasztás bővülése okozta volna. Ezt már a bezzegkormányunk elfelejti megemlíteni.
Hogy eközben a belső fogyasztés 2010-ben is csökkent, az nekik lényegtelen, mert TERVEZNI bármit lehet.

Másrészt, előszeretettel hivatkoznak, arra, hogyha a kormány tartotta volna a szigorú költségvetést, akkor mi lett volna.

Egyrészt, nyílván nem kerülte el a figyelmüket, hogy volt két elég komoyl árvíz, meg egy iszapkatasztrófa, a vis major alap ezzel októberre kiürült.

Másrészt, -a papír mindent elbír alapon- tervezni lehet, hogy a kórházaknak, oktatási intézményeknek, rendőrségnek ki kell jönni X forintból, de, ha elfogy a tervezett pénzük, akkor vagy kisegíti őket az állam, vagy bezárnak.
Márpedig MINDEGYIK állami kórház a bezárás szélén állt augusztusban, ha nem segíti ki őket a kormány, akkor a szállítók felszámolási eljárásokat kezdeményeznek ellenük, ezt millió egy hírforrás hírül adta.

Lehet "pazarlásról" papolni, de az intézményeket működtetni kell, a költségstop az nem reform. Márpedig a 2010-es költségvetés KÖLTSÉGSTOPot tartalmazott, és semmiféle olyan intézkedés nem volt (már strukturáli szempontból), ami megalapozta volna, hogy a megvágott költségvetésből miként kell kijönnie az egészségügynek, vagy a közszférának.

Bajnaiék papíron bármit leírhatnak, mert egy állítás, egy tagadás lesz a vita vége, mindenki annak hisz, aki neki szimpatikus.

Szerintem a számok nem azt mutatják, hogy nekik volt igazuk.
Mert tételesen fel lehet sorolni, hogy hol, melyik bevételi előirányzat nem teljesült (áfa, jövedéki adó, tao), és ezek közül kizárólag a tao olyan, amiben az új kormány okozott csökkenést.

Hogy ezek mellett az új kormány mennyire folytatott pazarló gazdálkodást, vagy mennyire nem (én nem látom azt, mintha két kézzel szórták volna a pénzt, legalábbis a leálíltott beszerzések, a kormányzati intézmények többmilliárdos lejárt szállító kötelezettsége nem erre enged következteni), az már csak olyan részletkérdés, amit kívülről úgysem fogunk tudni megítélni, mert foggalmunk sincs, hogy mekkora költségvetés lett volna "reális" egy-egy strutúra működtetéséhez, és mi volt alultervezve, vagy miben lett ténylegesen "feleslegesen" beletolva a pénz.

Hogy ezeken kívül a forint árfolyamát mennyiben tudjuk be a kormány "hibás" gazdaságpoltikájának, és mennyire a nyugat európai adósságválság következményének, az pedig már egyéni tájékozottság kérdése.

Különben ez a nyilatkozat meglehetősen hasonlít a Postabank konszolidációval kapcsoaltos MSZP-s nyilatkozatokra, mert azt sem kellett volna 140 milliárddal konszolidálni. Legalábbis szerintük.

Walter Melone (törölt) 2011.02.07. 12:11:10

@loláb:

"én nem látom azt, mintha két kézzel szórták volna a pénzt,"

Terrorelhárító központ 13milliárd. :-D

loláb 2011.02.07. 12:30:29

@Walter Melone:
A terrorelhárító központhoz hasonló szervezetre a soros elnökség miatt amúgy is szükség volt. Ráadásul a TK létrehozásával párhuzamosan megszünt a Rebisz, és az egész állomány, eszközpark átment oda
A TK pluszkötlséget nem okozott, (lehet, hogy pár nullára leírt járművet lecseréltek), a 13 milliárdos költségvetést az a rebisz által használt eszközök, állomány költésége, ami eddig a rendőrség költségvetésén belül volt, most kikerült belőle, és külön költégvetési fejezetet kapott.

Ezen kívül valami?

loláb 2011.02.07. 12:49:34

Ja, különben külön röhelyes ez a passzus a levélben:

"Mint közismert, részletes intézkedéseket is javasoltunk az új kormánynak az átadás-átvételi dokumentumokban, amelyekkel elkerülhetők lettek volna a különadók kivetése a és magánnyugdíjpénztári befizetések elvétele. Az általunk 2010-re javasolt intézkedések (a munkarőpiaci alap, a közmunkaprogram, illetve a gyógyszerkassza kiadásainak felülvizsgálata) köszönnek vissza a kormány által februárban bejelenteni szándékozott intézkedésekben."

A hazai liberális véleményformálók -mikor kijött az index a felsorolássaé- MÁSNAP ráugrott ezekre az intézkedésekre, és szétcincálta.

Azt bizonygatták, hogy a foglalkoztatási alapból nem érdemes, a gyógyszerkasszából pedig (egyik napról a másikra) nem lehet megtakarítani százmilliárdos összegeket.

Most akkor mi van? Matolcsyék erre nem lesznek képesek, de Bajnaiék 2010-ben ezt, mint REÁLIS LEHETŐSÉG ajánlották az új kormánynak, hogy ezekkel elkerülhető a költségvetés összeomlása.

Két kérdés: ha ez reális, akkor miért is nem tervezték be a költségvetésbe?
Másrészt, ha a költségvetés reális, akkor mégis minek is kellett "ajánlgatni" az új kormánynak ezeket a megoldásokat?

Most akkor ki is hazudik?

A magam részéről azzal is elégedett leszek, hogyha 2013-ra sikerül ezekben a kasszákban a beharangozott megtakarításokat jelentő átalakításokat végrehajtani. Egyik évről a másikra nyilván nem lehet 1/3-ával csökkenteni a gyógyszerkasszát, mert az csak papiron fog csökkenni, és az év közepére kiürül a gyógyszerkassza (mint tette azt 2009-ben is).

De nem is véletlenül beszélnek Orbánék 2011-13 között végrahajtandó reformcsomagról.

DeMarco 2011.02.07. 22:08:37

@Fedor: Egy kötött, egy fordított...

Sztem mindegyikünk tudja, h a másik kinek hisz, vagy inkább kinek ad a szavára, felesleges köröket futunk csak...

Én ezeknek azt sem hiszem el amit kérdeznek és kíváncsian várom a vallomásukat Sukoró ügyében... majd a bíróságon csacsoghatnak...

DeMarco 2011.02.07. 22:11:02

"Több, a kormánytól akkor még független, hazai intézmény (az Állami Számvevőszék, a Költségetési Tanács) a -remélhetőleg a jövőben is független - Magyar Nemzeti Bank, és az egymással mindvégig szorosan együttműködő Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutalap szigorúan és elfogulatlanul mondott véleményt Magyarország 2010-es válság-költségvetéséről."

Nekem egyébként ez a kedvencem. Ebben az egy mondatban annyi hazugság van, amennyit csak egy maszopos bír röhögés nélkül előadni...

Dr. No 2011.02.08. 11:18:33

Augustusnak is nagy szüksége volt egy Terrorelhárító Központra, csak azt az ő idejében még pretoriánus gárdának hívták.

Dr. No 2011.02.08. 11:19:54

@loláb: "röhelyes" heLYesen röheJes

legeslegujabbkor 2011.02.08. 22:30:29

@Dr. No: Vagy másképp: Óvó néni, nekem is kell olyan, mint amilyen a Vonának van!
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0