Állati fricska
2011. február 24. írta: Fedor

Állati fricska

Kövér László döntése értelmében a fotósok sem fotózhatják szemből például Orbánt, ahogyan másokat sem, ugyanis arra kizárólag a Magyar Távirati Irodának van felhatalmazása. Ha a sajtó Orbán kopaszodó fejtetőjén kívül az arcára is kíváncsi, az MTI-hez fordulhat, és tőlük kérhet képet.

- háborgott a stop.hu más sajtóorgánumokkal egyetemben a múlt héten. Nos, a Hócipő erre a maga módján reagált. Eddig valós fotókat láttak el a hivatalostól eltérő mondatokkal (nem azt írták, amit mondott, hanem amit szerintük valóban gondolt - indokolták), most pedig parlamenti tudósításukban fényképek híjján a valós történéseket illusztrálták találó állatfotókkal.

Ha ezt valamelyik politikus esetleg sértőnek találja, reklamáljon a Házelnök Úrnál.

Kövér László szerint egy világnézeti rétegpárttal nehéz tárgyalni

Szili Katalin elfogadta Szájer felkérését a nemzeti konzultációs testületbe

Mesterházy Attilától megvonták a szót

Vona Gábor mellényben jelent meg

Budai Gyula tovább vizsgálja Helleréket

Schiffer: nincs alkotmányozási kényszer

Rogán akciócsoportot hoz létre a magánszfére fizetéseinek ellenőrzésére

Lázár leadta 30 milliós radarblokkolós autóját, a jövőben egyszerűbbel jár

Orbán szerint támadást indítottak Magyarország ellen, de a kormány visszaverte

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr422686931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.24. 13:56:32

Tényleg irritáló volt a sok újságíró a Parlamentben.

Mondjuk azt igazán hagyhatták volna, hogy fényképezzék a felszólaló képviselőket.

is 2011.02.24. 14:57:03

de most ne baszki. ez tenyleg egy szabaly? es hany fokos szogbol lehet fotozni? 32 fokos szogbol mar igen? vagy csak 33 fokos szogbol? anyam, borogass. ez mar nagyon sulyos.

DeMarco 2011.02.24. 16:10:37

A hócipellő nem szűnt meg a múltkor? Akkor amikor a Kretén és Morbid kiadója kivonult? Ezek szerint maradt egy vicclap, amit ha állatképpel kellene jellemezni, akkor vörös papagáj lenne...

Mint minden máson, ezen is lehet sírdogálni, de csak maguknak köszönhetik a kitiltást. Minek rángatták a macska bajszát? Előbb kellett volna ésszerűbb keretek közé szorítaniuk magukat a piócáknak, ez nem ment, hát most megrendszabályozták őket.

Nincs annál idegesítőbb egy munkahelyen, mint amikor a nagy testvér figyel téged, pláne, ha ott áll mögötted és minden pillanatban azt lesi, hogy mikor vétesz vmi apróságot.

Teszem azt, ha én lennék képviselő és ott kellene megrohadnom a kényelmetlen padban egész nap, megszólalna vmi maszopos és én elaludnék közben, vagy doomoznék addig, vmi hülye firkász ne mutogassa utána véres kardként, mintha egész nap azt csináltam volna...

Egy valami hülyeség csak. Mi a fenéért nem lehetett két szobát kijelölni? Egyikben sajttálakat, a másikban a közvetítéseket leadni. Tiszta vicc volt, hogy amíg vmi maszopos darálta a marhaságokat, addig mindenki másnak, aki közvetített ki kellett mennie. Én biztos nem mentem volna ki, mondtam volna, h fáradjon ki a folyosóra, ha pofázni akar...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.24. 16:30:14

@is: Én ezt a szabályt nem találtam meg az eredeti cikkben, de lehet hogy én voltam figyelmetlen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.24. 16:41:12

@DeMarco: "A hócipellő nem szűnt meg a múltkor? Akkor amikor a Kretén és Morbid kiadója kivonult?"

A Hócipő független újság, önmaga kiadója. Amíg van rá kereslet, miért szünne meg?

"csak maguknak köszönhetik a kitiltást. Minek rángatták a macska bajszát?"

Te hallod magad, amint ezt mondod? És jól érzed magad a bőrödben ilyenkor? Milyen érzés ennyire szervilisnek lenni?

DeMarco 2011.02.24. 17:06:58

@Fedor: A hócipellő a szervilis, ha már itt tartunk, nem is gyengén...

Az akciót, reakció követi. Nem kellett volna idiótábbnál idiótább képekkel megpróbálni eladni a blikkszerű újságjaikat, ezzel folyamatosan megalázva a képviselőket és nem kellett volna nagy testvérként nagyfelbontásban skubizni minden mozdulatukat.

Most meg persze sírnak, hogy náluk is van nagyobb testvér és szabályokat hoztak az eszetlenség ellen.

Nem lettek kitiltva, csak kaptak egy rendes sajtópáholyt. Ilyen a legtöbb nyugati parlamentben létezik. Jah, hogy nincs szemben a legjobb helyen? Van ilyen...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.24. 17:17:02

@DeMarco: "A hócipellő a szervilis, ha már itt tartunk, nem is gyengén..."

Na ebből látszik, hogy nem olvasod. Az, hogy a kormányt nem dicsérik, nem jelenti automatikusan azt, hogy a szocikat meg igen. Sőt. Tudod, mint nálam :-)

"Nem lettek kitiltva, csak kaptak egy rendes sajtópáholyt."

EDDIG volt rendes sajtópáholy. Onnan száműzték őket. És mégegyszer: Gondold már át újra, hogy ugxanezt mondanád -e, ha szoci lenne a házelnök, és ő hozna ilyen intézkedéseket. Szili próbálkozott, bár valamivel enyhébben (ő csak a tévéstábokat tiltotta ki), de meg is kapta a magáét a ballib sajtótól is, még az Alkotmánybíróságot is megjárta az ügy:

index.hu/belfold/parla9728/

loláb 2011.02.24. 17:45:11

Mi a fene, a hócipőnek van humora?

Teddymackó ezek szerint csak a Heti Hetesben humortalan, unalmas fráter, az újságjában úgy látszik előjön a humorérzéke.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.24. 17:56:50

@loláb: 1. Az újságot nem egyedül írja :-)
2. Nem humortalan ő, csak épp szerzőnek meg szerkesztőnek jobb, mint előadónak. A HH-ban bevallottan unterman.

loláb 2011.02.24. 18:06:16

Hogy a poszt érdemi felvetésére is reagáljak.

A parlament tekintélye évek óta a béka segge alatt van. Ez persze több dolognak köszönhető, a civakodós demokráciánktól kezdve azon keresztül, hogy a sajtó -mint mindent egyébként, ezt is- elbulvárosította a parlamenti tudósítást (lásd index percről precrék), valamint a pártok "szakrétőinek" jelenlétén keresztül, ami ellen egy házelnöknek (mint a parlament "működését" meghatározó legfőbb személynek) illene tenni valamit.

Kövér szerintem kifejezetten jól működik házelnökként, (aki bármiféle részrehajlást tud felfedezni a házelnöki tevékenységében, az természetesen idióta): kitiltotta a zabálást, simán megvonja bárkitől, akár még a frakciótársaitól, vagy a miniszterektől is a szót, hogyha lejárt az időkeret, és -érthetően- fellép azokkal a nyüzsgő, szenzációhajhász újságirókkal szemben, akik méteres teleobjektívekkel fényképeznek be a bent ülő képviselők laptopja, jegyzetfüzete mögé, és abból írnak jól felfújt cikket, hogy ki, mikor éppen mit csinál.

A sajtó a munkáját végzi, azonban a parlamenti történések a hagfelvételekből, parlamenti tudósításokból, és a szó szerinti jegyzőkönyvekből is megismerhetők, a világon semmi szükség nincs arra, hogy újságírók százai nyüzsögjenek a parlamenti üléseken, és olyan cikkeket írjanak róla, mint amilyeneket most írnak.

Kövér célja, hogy a parlamentről a közvélemény felé eljutó kép kevésbé legyen deheroizáló. Nem mintha a képviselők nem lennének emberek, de egyszerűen a munkahelyük tekintélye megkivánja azt, hogy ne mutassák premier plánban azt, ahogyan a hátsó sorban ülő képviselő éppen az orrát túrja, miközben xy éppen beszél, vagy, hogy ne mutassanak töküres parlamenti patkókat egy törvény vitája alatt (anélkül, hogy megemlítenék, hogy közben hány különféle bizottság ülésezik).

Mert ezek a jelenségek -mások mellett- közvetlenül hozzájárultak ahhoz, hogy a politika mai megbecsülése olyan amilyen, egy házelnöknek pedig ennek javítása kell hogy a fókuszban legyen.

A demokráciánk konszenzussá alakítása nem a házelnök felelőssége, de abban igenis ő képes eljárni, hogy a célzottan ferdítő, vagy túlságosan naturális ábrázolással a sajtó ne alakítson ki a valósnál roszabb képet a politikacsinálásról.

loláb 2011.02.24. 18:09:47

@Fedor: Jó, de akkor mi a tökömet keres ott?

Én kezdetektől fogva néztem a HH-t (egy pár éve már csak ritkán, de ennek nem politikai okai vannak, egyszerűen meguntam), de Teddyn soha, egy percre el nem mosolyodtam.

Azok a végeléthatatlan, se füle, se farka, részletekbe menően előadott, a témához még áttételesen is csak ritkán kapcsolodó történetei mit tesznek hozzá a műsorfolyamhoz?

loláb 2011.02.24. 18:10:35

@Fedor:
"1. Az újságot nem egyedül írja :-)"

Viszont ő szerkeszti, anélkül pedig nehéz bármit is lehozni benne...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.24. 18:14:16

@loláb: "Jó, de akkor mi a tökömet keres ott?"

Tudod mit jelent az, hogy unterman? Ezekkel a a végeléthatatlan, se füle, se farka, részletekbe menően előadott, a témához még áttételesen is csak ritkán kapcsolodó történeteivel adja fel a labdát a többieknek, hogy legyen mit poénként lecsapniuk. Ez a szerepe a műsorban.

Egyébként meg a jelenetei is jók szoktak lenni, amiket a többiek egy-egy témához kacsolódóan előadnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.24. 18:16:33

@loláb: "Viszont ő szerkeszti"

Dehát már évek óta nem ő a főszerkesztő, hanem a Farkasházi Tivadarné ;-)

loláb 2011.02.24. 18:21:38

@Fedor:

Nem, pont azok a HH részek voltak jók mostanában (nyár előtt), amiken nem volt ott sem ő, (sem a Gálvölgyi).

Teddy nem tesz hozzá semmit (illetve amennyit hozzátesz, annyit el is vesz azzal, hogy 10 percet elvesz a műsoridőből mialatt elmesél valami hülyeséget, amire aztán mindenki reagál egy mondatot) szerintem, a többiek, ha jó passzban vannak, nélküle is éppen elég szórakoztatók lennének.

loláb 2011.02.24. 18:23:58

@Fedor:
"Dehát már évek óta nem ő a főszerkesztő, hanem a Farkasházi Tivadarné"

Ennek különben valami tipikusan balos pénzlenyúlós oka van, talán valahonnan nem kaphatnak pénzt, hogyha országos napilapnak a főszerkesztője olyan valaki, akinek más médiaérdekeltségei is vannak, vagy valami ilyesmi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.24. 18:26:11

@loláb: hát ez ízlés kérdése. Szerintem érdekesek, amiket mesél, de igaz, nekem a könyívei is tetszettek, amik lényegében ugyanezek, csak nem néhány mondatban, hanem többszáz oldalon :-) Amúgy a legtöbb sztoriját leírja a Hócipőben is, ott azért összeszedettebb. Látszik, hogy az írás jobban megy neki, mint az előadás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.24. 18:27:38

@loláb: "Ennek különben valami tipikusan balos pénzlenyúlós oka van"

Ennek nem pénzlenyúlós oka van, hanem politikai. Keresd a Kondor Katalin címszónál még abból az időből, amikor ő volt a Rádióelnök.

loláb 2011.02.24. 19:11:49

@Fedor:
"Ennek nem pénzlenyúlós oka van, hanem politikai. Keresd a Kondor Katalin címszónál még abból az időből, amikor ő volt a Rádióelnök."

Az azért jó rég volt már, éppen lett volna lehetőség visszatérnie a szerkesztői "székbe".

Pontosan nem tudom a sztorit, de asszem valami (előző) médiatörvényben foglalt tulajdonlási-finanszírozási ellentét feloldása van amögött, hogy Teddy nem szerkesztheti a hócipőt.

Mondjuk ez a legkevésbé sem tartozik ide, a hócipő, hogyha az olvasók tartanák el, már régen bezárt volna, de a balos alapítványoknak megéri életben tartani (mintahogy persze a jobb oldalon is van pár olyan orgánum, ami semmiféle üzleti szempont alapján nem életképes), akkor felőlem, jelenjen csak meg, én maximum nem olvasom, de nem is zavar.

A fenti képsorozathoz maximum annyiban kapcsolódik, hogy -üdítő ellentétben az általam olvasott 2002-3 környéki utolsó számokkal- szemmel láthatólag ellenzékben szinvonalasabb a humor. Ez mondjuk természetes.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.24. 19:17:25

@loláb: "Pontosan nem tudom a sztorit, de asszem valami (előző) médiatörvényben foglalt tulajdonlási-finanszírozási ellentét feloldása van amögött, hogy Teddy nem szerkesztheti a hócipőt."

Nem finanszirozásról van szó, Kondor találta ki, hogy szerinte a Rádiókabaré és a Hócipő főszerkesztőse összeférhetetlen, ezért találták ki ezt a fricskát. Aztán megragadtak benne, bár már semmi köze nincs a Rádióhoz. Minek váltanának.

"hogyha az olvasók tartanák el, már régen bezárt volna, de a balos alapítványoknak megéri életben tartani"

Egyszem alapítvány "tartja el" őket, az újság saját alapítványa, a Honderű alapítvány, ahova az olvasók ajánlhatják fel az egyszázalékukat. Szóval az olvasók tartják el.

loláb 2011.02.25. 08:10:09

@Fedor:

"Aztán megragadtak benne, bár már semmi köze nincs a Rádióhoz. Minek váltanának."
Én mást hallottam (ex ORTT-stől) erről, de ez tényleg nem tartozik ide, nem ismerem pontosan a sztorit, szóval hagyjuk.

"Egyszem alapítvány "tartja el" őket, az újság saját alapítványa, a Honderű alapítvány, ahova az olvasók ajánlhatják fel az egyszázalékukat. Szóval az olvasók tartják el."
A Táncsics alapítványtól (meg más balos "társadalomkutató" alapítványoktól is) is, meg a volt kulturális minisztériumtól is kaptak komoly, éves szinten 20-30 milliós támogatásokat, továbbá nem kevés közcég is hirdetett a lapban (többek között a BKV is, asszem 2008-ban 6 milliót kaptak csak tőlük), tehát, -mint a pornóújságokat kivéve majdnem minden újság esetében- a hócipőt sem kizárólag az olvasók tartják el.

De nekem még ezzel sincs bajom, a sokszínű médiapiac megkívánja a hócipőhöz hasonló újságok életben tartását is, ha pedig nem tetszik, hát nem kell olvasni.

DeMarco 2011.02.25. 09:58:51

@Fedor: "Tudod, mint nálam :-)"
Jah, hát én is ezt mondom. De téged csak néhányan ismerünk, Farkasházy meg az egész országnak demonstrálja évtizedek óta, h melyik holdudvarba tartozik...
Az olvasók tartják el a lapot mi? Nem ám a maszopos megrendelések ugye? Most éppen kit akarsz hülyének nézni?
Egy pár évig még biztosan kitart a lé, de ha tovább marad a Fidesz, akkor el fog fogyni és majd akkor meglátjuk, h mennyire tartják el az "olvasók".

"EDDIG volt rendes sajtópáholy."

MOST is van.

"ha szoci lenne a házelnök, és ő hozna ilyen intézkedéseket."

Mi lenne, ha a mondanivaló lényegére reagálnál, amit most már loláb is felhozott?!
Van ellenvéleményed azon kívül is, h fujj, fujj fidesz? Mert ez így elég egyoldalú.

Köszi a linket, bár nem értem miért erősítettél vele engem, ahelyett, h gyengítettél volna.

"Az Alkotmánybíróság indoklása szerint azonban a jelenlegi korlátozás nem jogellenes, sőt indokolt, hiszen biztosítja az országgyűlés zavartalan munkáját, "a demokratikus közvélemény kialakulása és érvényesülését biztosító tárgyilagos és tényszerű tájékoztatást"."

"A parlamenti pártok egyébként mind egyetértenek abban, hogy a kereskedelmi csatornákat ki kell tiltani a Parlamentből"

"Szalai Annamária, az ORTT fideszes delegáltja szerint a szabályozás csak azt akadályozza meg, hogy a tévék "a parlamentet bulvár módon mutassák be""

Ez így van rendjén. Továbbra sem értem a hisztiteket, semmi okotok rá.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.25. 11:30:54

"Nem ám a maszopos megrendelések ugye? Most éppen kit akarsz hülyének nézni?"

Persze, abból az egy-két millióból évekig elél egy újság, amit azért a PR cikkért kaptak. Ja, és nézz már utána, hogy ugyanakkor az akkor nem túl kormánypártinak számító Helyi Théma mennyt kapott ugyanabból a forrásból...

"MOST is van."

A körülmények meg másodlagosak...

"Van ellenvéleményed azon kívül is, h fujj, fujj fidesz?"

Ez nem arról szól, hogy fúj Fidesz. Bár ez jól belleillik a sajtókorlátozási folyamatba, pont az előbb írtam, hogy ez akkor se tetszett, amikor a szócikket próbálkoztak hasonlóval. A politikusnak a munkájával jár (vagy legalábbis kéne, hogy járjon) a nyilvánosság elviselése, a sajtószabadság meg arról szól, hogy nem korlátozzuk ezekhez a csatornákat. És ezen az se változtat, hogy ebben az összes párt ellenérdekelt.

DeMarco 2011.02.25. 12:19:03

@Fedor: Nem ez az első eset, hogy vitatod, hovatovább megcáfolod az alkotmánybíróság döntését.

"A politikusnak a munkájával jár (vagy legalábbis kéne, hogy járjon) a nyilvánosság elviselése, a sajtószabadság meg arról szól, hogy nem korlátozzuk ezekhez a csatornákat."

"A testület szerint "nem keletkezhet sem a sajtószabadság joga, sem a közérdekű adatok megismerésének joga tekintetében alkotmányellenes helyzet" amiatt, hogy a kereskedelmi csatornák nem készíthetnek felvételt az ülésteremben"

Egy dolog a nyilvánosság elviselése, egy másik dolog meg, hogy munka közben pofádba dugják a kamerát...
Még egy képviselőnek is lehetnek emberi jogai és lejárt az az idő amikor a parlament elnöke nem mehetett ki soha az ülésről és ezért ha szarnia kellett húztak rá egy függönyt és az ülése egyben klozet is volt. (Angol parlament). Minden körülmények között ragaszkodom ahhoz a joghoz, hogy unalmas perceimben nyomjak egy admirálist, vagy aknakeresőt, ettől senki nem végzi rosszabbul a munkáját, ezt a magam példáján tudom és éppen ezért nem is várom ezt el senkitől sem, akkor sem ha történetesen parlamenti képviselő. Például találtam Biszku beszédében is Kádárra vonatkozó pozitív részletet. Szerettek ultizni... Ezt még el is tudnám fogadni... csak a többit nem. Mert a többi a fontos.

Hozzájutnak minden fontos infóhoz a sajtósok. Igen. Látnak, hallanak. Ennyi bőven elég.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.25. 14:36:27

@DeMarco: "Látnak, hallanak."

Igen, az MTI szemén és fülén keresztül. Ami tudjuk mit jelent manapság...

borla 2011.02.25. 15:37:25

Szia Fedor,

Csak gratulálni szeretnék, most jókora előrelépést látok az ironikus posztok terén, friss ötletek, ülnek a poénok. Mégegyszer gratula! Csak így tovább!

DeMarco 2011.02.25. 15:40:26

@Fedor: "Igen, az MTI szemén és fülén keresztül. Ami tudjuk mit jelent manapság..."

Mi az, h manapság? Sztem mindig is, nem csak manapság.

Mellesleg ha olvastad az index tudósítását, amire szintén célzott loláb, akkor tudnád, h bőven voltak képek totálban is és elég részletesen közöltek adatokat egyes képviselőkről és nem, nem az mti-től vették át, hanem saját maguk csinálták azokat. Ne vegyél be minden kamu lufit.

loláb 2011.02.25. 18:13:41

"A politikusnak a munkájával jár (vagy legalábbis kéne, hogy járjon) a nyilvánosság elviselése, a sajtószabadság meg arról szól, hogy nem korlátozzuk ezekhez a csatornákat."

Hú, de nem értek ezzel egyet. De ha még a vastagbőrön olvastam volna, ahol alacsony szellemi szinvonalú, ámbár rettenetesen demagóg posztokat írnak az erre fogékony, hasonló közönségnek, azt megértem, de belőled Fedor ennél árnyaltabb hozzáállást néztem volna ki.

A választópolgároknak a politikacsinálás eredményéhez van közük, a mikéntjéhez nincs.
A politika (és ez már a Churchilli, Roosevelti időkben is így volt, érdemes utánaolvasni, ha nem hiszed) nem különösebben idilli dolog, tele van a külső szemlélő által visszatetsző érdekösszehangolással, lobbitevékenységgel, nyílt, vagy hátulról jövő megkörnyékezéssel, fenyegetéssel stb...
Nem csak hazafias hevületből elmondott gyújtó hangú beszédek sorozata.

Ehhez nekünk, választóknak -a saját érdekünkben- semmi közünk, mivel egészen egyszerűen képtelenek vagyunk helyesen megítélni ezt.
Csak az eredmények számítanak, illetve az eredmények kommunikációja.

Nincs közünk ahhoz, hogy ki, hogyan viselkedik az ülésteremben, ami ránk tartozik, azt a jegyzőkönyv
rögzíti.
Ahhoz van közünk, hogy a döntések megszülessenek, és hogy ezek milyenek. Hogy ezeket hiányzás nélküli parlament, vagy a határozatképességet éppen elérő létszám hozza meg, az nem ránk tartozik, (legalábbis nem olyan mértékben, ahogyan ezt jó 10-12 éve a sajtó tálalja) még akkor sem, hogyha "mi fizetjük" a képviselőket, ugyanis nem azért fizetjük őket, hogy szavazógépként 9-től estig bent üljenek a parlamentben, hanem hogy képviseljenek bennünket. Bizottságokban, fogadóorákon, formális, és informális egyeztetéseken, megbeszéléseken. Éppen ezért semmiféle "minősítésre" nem alkalmas az, hogyha egy-egy politikusról, vagy frakcióról az alapján mondunk véleményt, hogy hogyan viselkedik a parlamentben, vagy az ülések hány százalékában van jelen.

(Természetesen mindez nem igaz a korrupcióra, vagy a befolyással történő visszaélésre, de nagyon fontos ezeket megkülönböztetni a "rendes" poltikacsinálástól, még akkor is, hogyha esetleg első blikkre könnyű mindent egy kalap alá venni)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.26. 18:45:11

"A választópolgároknak a politikacsinálás eredményéhez van közük, a mikéntjéhez nincs."

Akkor talán tiltsuk be a parlamenti közvetítéseket is, sőt, akár a jegyzőkönyvezést is meg lehet szüntetni, elég a jól megszűrt összefoglaló. Tudod, mint pl. a kormányüléseken...

Akszin 2011.02.27. 22:48:38

@loláb: "-érthetően- fellép azokkal a nyüzsgő, szenzációhajhász újságirókkal szemben, akik méteres teleobjektívekkel fényképeznek be a bent ülő képviselők laptopja, jegyzetfüzete mögé, és abból írnak jól felfújt cikket, hogy ki, mikor éppen mit csinál."

Tán-tán nem kéne iwiwezni, faszbúkolni meg rejtvényt fejteni, újságot olvasni, mobilozmi MUNKA közben, ahogy mindzeket egyéb munkahelyreken se teheti meg a DOLGOZÓ...
Tán be kéne járni, és akkor nem tudnának üres patkót mutogatni.
Tán nem kéne orrot túrni, és akkor nincsenek dehonesztáló képek.

"A választópolgároknak a politikacsinálás eredményéhez van közük, a mikéntjéhez nincs. Nincs közünk ahhoz, hogy ki, hogyan viselkedik az ülésteremben, ami ránk tartozik, azt a jegyzőkönyv
rögzíti."
Tényleg nincs köze a választópolgárnak - effektíve mint munkaadónak -, ahhoz, hogy mit csinálnak az ő pénzén az általa megválasztottak a munkahelyükön???????
"nem azért fizetjük őket, hogy szavazógépként 9-től estig bent üljenek a parlamentben, hanem hogy képviseljenek bennünket." Erről konzultálnod kéne - elsősorban a fidesz-frakcióval...

DeMarco 2011.02.28. 08:10:13

@Akszin: "Tán-tán nem kéne iwiwezni, faszbúkolni meg rejtvényt fejteni, újságot olvasni, mobilozmi MUNKA közben, ahogy mindzeket egyéb munkahelyreken se teheti meg a DOLGOZÓ..."

Te láttál már valaha parlamenti közvetítést? Annál unalmasabb dolgot el sem lehet képzelni. Ami meg kicsit is érdekes, azt úgyis leírja a média. Kivétel ezek alól a szavazós napok, amikor fontosabb dolgokról döntenek. De egy átlagos napon nem történik semmi, csak dögunalom.
Képzeld magad az ő helyükben. Bent ülsz a székedben, hallgatod ahogy egy maszopos ezerhatszázhatvanhatodszorra is belekezd a fújj, fújj fidesz nótába és ódát ír a szent tehenekhez. A maszopos se figyel arra amit egy fideszes mondd, teljesen felesleges, mert ő akkor is marad a kiadott nótájánál, bármi történjék és eleve le van ragasztva nála a "nem" gomb.
Mit csinálsz? Ha azt állítod, h figyelsz, akkor hazudsz. Simán elengeded a füled mellett a zümmögést és közben igyekszel értelmesen elütni az idődet. Elolvasod a híreket, felkészülsz a következő bizottsági ülésre az anyagokból, átnézed a leveleidet, válaszolsz egy-kettőre, beírsz a blogodba, vagy csak simán kártyázol egyet.
Ezek szerint te még sosem dolgoztál irodai állásban, ha azt hiszed, hogy egyéb munkahelyeken ezt nem így csinálják a dolgozók.
Multiknál az eleve alap, hogy addig kell hízelegni az IT-soknak, amíg adnak hozzáférést a rejtett x meghajtóhoz, amin a filmek vannak...
Soha nem az számít, hogy mit csinálsz akkor amikor üres perceid vannak, mindig az a fontos amit akkor csinálsz amikor munka van.
Ezért gáz az állandó kamerázás, mert a képviselő nyilván nem egész nap olvas újságot, nyilván nem egész nap blogol, de a bulvár ezt már nem veszi figyelembe és minibotrányt igyekszik csinálni, hogy vegyék a lapját...

Akszin 2011.02.28. 22:43:01

@DeMarco: "Ezek szerint te még sosem dolgoztál irodai állásban, ha azt hiszed, hogy egyéb munkahelyeken ezt nem így csinálják a dolgozók."
:-)

A logikád szerint teljesen fölösleges Az egész, ha senki nem figyel senkire...

"Soha nem az számít, hogy mit csinálsz akkor amikor üres perceid vannak, mindig az a fontos amit akkor csinálsz amikor munka van." Jah, annyi a munkája, hogy a megfelelő gombot a megfelelő időben nnyomja meg??????
Eh, szaralakok gyülekezete az egész bagázs!

DeMarco 2011.03.01. 07:54:04

@Akszin: "A logikád szerint teljesen fölösleges Az egész, ha senki nem figyel senkire..."

Én úgy gondolom, hogy mindenkinek megvan a saját szakterülete, bizottsági területe és plusz az érdeklődési köre ami számára hozhat érdekes témákat néha. Alkalmanként még fel is szólal az adott témában.
De többnyire számára érdektelen témákat kell hallgatnia, ráadásul kismilliószor ugyanazt. Nem kell azon csodálkozni, h unják sokszor.

És igen, az is a dolguk, hogy a megfelelő időben lenyomják a megfelelő gombot. A döntések nem a parlamenti patkóban születnek, ott már csak érveket ütköztetnek, magyaráznak, egymásnak esnek és a végén szavaznak.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0