Már megint hülyének lettünk nézve
2011. március 16. írta: Fedor

Már megint hülyének lettünk nézve

Árulja el nekem valaki, ennek most mi értelme volt?

A főváros vezetői a Ferenc körút-Üllői út kereszteződést neveznék el Elvis Presley térnek, bár az internetes szavazáson nem ez nyert. Szűcs Somlyó Mária, a Városháza kommunikációs igazgatója egy közleményében azt írta: a szóba került helyszínek között az internetes szavazáson első helyen a Margit híd budai hídfője végzett, de a főváros vezetői nem azt tartják a legmegfelelőbbnek. A döntést a Margit híd budai hídfőjének erős lengyel kötődésével indokolta, de erről további részletet nem közölt.

Nem lehet azt mondani, hogy nem álltam pozitívan hozzá ehhez a kezdeményezéshez, épp ezért bosszant, hogy megint palira lettünk véve. Hisz nem szabadon választott szavazás volt a helyszínről, a 12 opciót a főváros állította össze. Ha egyszer a Margit híd budai hídfője nem alkalmas Tarlósék szerint, akkor minek ajánlották fel választási lehetőségként? Előre megvolt a helyszín, csak gondolták népszerűsítsük egy kicsit magunkat? Játszunk demokráciát, de csak akkor ér, ha úgy dönt a nép, ahogy én akarom?

És még azt se lehet mondani, hogy ez a tempó csak a fideszesekre jellemző, hisz nem először játszák el ezt köztéri névadás ügyben, ott van ugye legemlékezetesebb példaként a Megyeri híd. Valahogy ez a köztéri névadás nem megy nekünk.

Magával a végeredménnyel amúgy nincs bajom, igazából nekem mindegy is, örültem egyáltalán magának az ötletnek, de most sikerült ebbe az örömbe belerondítani.

Kár volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr172744819

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elvis tér - a félrenyelt gumicsont 2011.03.16. 22:32:46

A brutális Orbán-csomag és a fővárosi megszorítások miatt a Fidesz próbált a közvéleménynek gumicsontokat találni. Ilyen a vármegyésített alkotmány is, de a Szijjártó vezette polgári kommunikátorok valami jó bulvárosat is akarhattak.Csináljunk hírt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2011.03.16. 17:32:50

Én is drukkoltam a margit híd budai hídfőjének, majdnem minden nap szavaztam rá mindkét gépemről.

Esetleg szervezhetnénk egy tüntetést a facebookon...

mittu_domain · http://mittu-domain.blog.hu 2011.03.16. 18:27:33

Minden téren ez van. Sajnos. Így működünk kicsiben és nagyban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.16. 18:31:21

Minden téren ez van. Az Elvis Presley téren is :-)

loláb 2011.03.16. 19:32:48

Különben kiderült a nagy titok: a margit híd budai hidfőjénél, a villamosfordulóval átellenes oldalon van egy szobor, ami egy lengyelországi vár magyar hősi halott védőinek állít emléket, emiatt nem akarják egy popzenészről elnevezni a teret.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.16. 20:34:23

Lengyel kötődés? Akkor nevezzék el Kościuszkoról! (ha már szabadságharc, és Amerika :-D)

Lehet látni valahol egy listát a szavazás végeredményéről?

És ismét feltenném a kérdést Tarlós úrnak, illetve most az itt jelenlévőknek, bloggazdának:
Akkor most átfogják nevezni a a metrómegállót??? :-o

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.16. 20:46:25

@loláb: És ez nem volt ismert néhány hete, amikor kitalálták, hogy az is lehet helyszín? Mondom, hogy hülyének vagyunk nézve...

loláb 2011.03.16. 21:08:02

@Fedor: Én sem tudtam hogy kinek, minek a szobra az, pedig születésemtől fogva a második kerületben élek.
De ez a szobor eddig kimaradt.

@vadász2: Az.

DeMarco 2011.03.18. 07:10:04

Szerintem meg csak a szokásos nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb esete forog fenn.

Valaki a bedobott neveket jó ötletnek tartotta (mondjuk egy politikus), mert ránézett a térképre és azt látta, hogy ott még nincsenek elnevezve a terek, de valaki más jobban ismeri a tereket (városrendező) és tudja, hogy csak azért, mert valami nem szerepel a térképen, attól az még ott van és van vmi jelentősége, ebben az esetben a Lengyel szobor.

Én csak azt nem értem, hogy akkor miért nem a szavazás második helyét elfoglaló tér kapná az Elvis tér nevet, miért kellett teljesen új helyszínt kiválasztani.

Igaza van Fedornak, erősen Colbert-híd szaga van a dolognak, megint belepofázott vmi vén hülye és önkényesen döntött, fütyülve a szavazás eredményére.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.18. 08:47:20

@DeMarco: "csak azért, mert valami nem szerepel a térképen, attól az még ott van és van vmi jelentősége,"
Én ugyan ezt vetettem ellen az utolsó lehetőségnek (Üllői-Margó-Darányi-Bethlen kereszteződés), annak is van már megszokott neve, függetlenül attól, hogy térképen nem szerepel.

"Én csak azt nem értem, hogy akkor miért nem a szavazás második helyét elfoglaló tér kapná az Elvis tér nevet, miért kellett teljesen új helyszínt kiválasztani."
Nem új helyszín, a Ferenc körút szerepelt a lehetőségek között, s nem tudjuk hanyadik lett - általános titkos szavazás, legalábbis előttünk titkosított, min. 50 évre :-) - lehet, hogy az lett a második - állítólag dobogós...

Colbert-hídnak nagyon jó nevet adtak, igazából így kellene mindent megoldani, szakértők bevonásával, minden lehetőséget, szempontot mérlegelve (és esetleg utána megszavaztatni)...
Csak azt nem értem, ha valakinek a jelenleg kiválasztott volt a szívügye, akkor miért nem vajazták le a szavazást (ha már úgy is titkosították:-D)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.18. 08:48:09

@loláb: Kösz. Akkor majd egyszer elmegyek, oszt jól megnézem magamnak. ;-)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.18. 08:56:06

Ja igen, és ha ez kitudódik, a Colbert-ügy után megint rajtunk fog röhögni a világ:

hirszerzo.hu/belfold/20110307_elvis_sztalin_haynau_tarlos

loláb 2011.03.18. 09:07:21

@DeMarco:

"Szerintem meg csak a szokásos nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb esete forog fenn."

Én inkább valami olyasmire gondolok, hogy valaki megkapta feladatnak, hogy gyűjtsön ki névtelen köztereket, elkészítette a listát, a föpolgi meghirdette a sajtóban, és vagy a kerületi polgármester (Láng Zsolt nincs túl jó viszonyban Tarlóssal, nyilván kéjes örömmel koppintott a főpolgi orrára), vagy valami hazai lengyel szervezet jelezte, hogy oda talán nem kéne Elvis teret tenni, tekintettel az emlékműre.

Azt nem tudom, mi volt a második helyezett, de a Corvin közzel szembeni tér szerintem mindentől függetlenül nem rossz választás, végül is az 56-os kötődése a területnek vitathatatlan, és Elvisről sem a Jailhouse rock miatt neveznének el közteret, hanem az 56-os kiállása miatt.

Kurutz ezredes 2011.03.28. 05:05:36

@loláb: Csak azt ne! Ha már lesz Elvis Presley tér, legalább ne Budán legyen! Pláne ne a II. kerületben!

nyárspolgár 2011.04.22. 00:04:07

A Fidesz néha kiír szavazást bár feleslegesen, hiszen úgyis az lesz amit Orbán Viktor akar.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0