Beletrafáltam
2011. március 23. írta: Fedor

Beletrafáltam

Január végén feltettem a kérdést: Elnök Úr, mit csinált 1964-ben? Ugyanis kezdett zavarni, hogy két héttel az ítélet tényének napvilágra kerülése után se lehetett tudni, hogy miért kapott anno felfüggesztett börtönt köztársasági elnökünk. Akkor ezt írtam:

A konkrét vád: foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és társadalmi tulajdon gondatlan rongálása. Ebbe belefér mondjuk akár az is, hogy hivatali gépkocsival (társadalmi tulajdon) balesetet okozott. Nagy baj nem lehetett, ha csak felfüggesztettet kapott. (...) Ha tényleg csak egy kis semmiségről van szó, akkor minek ez a titkolózás? Pont a Nemzet Legfőbb Nyelvőrének volna érdeke a tisztánlátás.

Nos, alig két és fél hónap után végre kiderült az igazság:

A KEH honlapján olvasható ítélet szerint Schmitt 1964. április 14-én délután 25-30-cal ment saját tulajdonú autójával a zuglói Istvánmezei úton, a kocsiban rajta kívül még hárman ültek. Schmitt autójával ki akart kerülni egy parkoló autót, de az esőtől vizes és a közeli benzinkút miatt olajfoltos, ("sárgakockás") keramitburkolaton megcsúszott és nekiütközött egy szemből érkező taxinak. A taxi egyik utasa beütötte a térdét és a fejét, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az ítélet szerint a társadalmi tulajdonú "bérgépkocsiban" (taxiban) 2000 fortintos kár keletkezett.

Schmitt elismerte felelősségét. A bíróság figyelembe vette, hogy (az "értelmiségi családból származó") Schmitt, aki pár héttel korábban szerzett jogosítványt, saját bevallása szerint először vezetett csúszós úton; ez, valamint fiatal kora és jó egyetemi tanulmányai is enyhítő körülménynek számítottak. Súlyosbító körülmény nem merült fel.

Oké, a társadalmi tulajdont képező kocsi a másik félé volt, de ettől még a lényegbe beletrafáltam. Így legyen ötösöm a lottón :-)

Viszont akkor tényleg nem értem, hogy miért kellett ennyi ideig titkolózni, és tűrni, hogy egy ilyen semmiség miatt hónapokon át ügynökvád keringjen az ország legfőbb méltósága körül. Schmitt Pálnak aktuális megnyilatkozásaival amúgy is sikerült az általa betöltött poszt tekintélyét lejáratni, miért volt arra szükség, hogy ezzel pl. Gyurcsány folyamatos műsorontartásához is muníciót szolgáljanak?

Kormányon az MSZP mindent megtett, hogy a FIDESZ hatalomra kerülhessen. Persze nem direktben, csak közvetve, a kétes ügyeik és a bénázásaik által.

Mintha most ugyanez játszódna le pepitában.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr922765325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2011.03.23. 17:30:47

"miért volt arra szükség, hogy ezzel pl. Gyurcsány folyamatos műsorontartásához is muníciót szolgáljanak?"

Na ez látod jó kérdés, érthetetlen, hogy miért ennyire töketlenek.
Amilyen profin, célratörően kommunikáltak ellenzékben, most annyira faszul csinálják.

Mondjuk durva, hogy ez a cselekmény börtönt (még ha csak felfüggesztettet) is ért.

DeMarco 2011.03.23. 18:59:17

Számomra viszont csak ismét az derült ki, hogy piszlicsáré semmisségek miatt vísitoztatok megint hetekig...

Valami idióta bedob vmi baromságot, az egész ballib sajtó hörögve utánakap, hátha most... de aztán újra csak beszopják. Az egész szanyi kapitány cinizmusának tükre: Na és, ha hoax? De megtörténhetett volna, nem???

Kíváncsi leszek ki lesz a következő...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.23. 19:59:48

@DeMarco: Számomra viszont csak ismét az derült ki, hogy piszlicsáré semmi, hogy megint hülyeségeket beszélsz. Már az ítéletről szóló legelső cikk előtt megkeresték a Köztársasági Elnöki hivatalt az újságírók, szóval lett volna rá lehetőség, hogy már kapásból a teljes sztorit ismerje meg a közvélemény, de még közvetlenül a cikk megjelenése után se lett volna késő. Arról, hogy nem így történt, hanem a hosszú hallgatás miatt mindenféle találgatások keltek szárnyra, azt Schmitt egyedül magának köszönheti...

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2011.03.23. 20:22:24

Az azért érdekes, hogy az értelmiségi családból származó, jó tanulmányi eredményt felmutató friss jogsis jampecnek honnan volt saját tulajdonú gépkocsija?
1964-ben....

DeMarco 2011.03.23. 21:14:13

@Fedor: "azt Schmitt egyedül magának köszönheti..."

Vagyis inkább nektek...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.23. 21:26:20

@DeMarco: Látom nem akarod fefogni azt, amit mondok... Sebaj.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.23. 21:27:06

@loláb: "Mondjuk durva, hogy ez a cselekmény börtönt (még ha csak felfüggesztettet) is ért."
Ez nekem is furcsa. És miért foglalkozás körében elkövetett? Egyetemista ként az volt a foglalkozása, hogy saját autóján 3 másik személyt fuvaroz???

@ideologia: Ez meg a másik. S ráadásul zsír új CG-s rendszámos (az pont '64-ben futott) autóval nyomult 22 éves egyetemistaként...

Egyébként egyértelmű, hogy soha nem kerül ez a dokumentum nyilvánosságra (elszunnyadt volna az ügy), ha most nem kell elterelni a figyelmet Schmitt homályos egy évéről.

loláb 2011.03.24. 08:29:28

@vadász2:
"És miért foglalkozás körében elkövetett?"

"Aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétséget követ el.
...
Bűncselekmény megvalósulása szempontjából nem csak a szakképzettséghez kötött foglalkozás jön számításba. Ide tartozik minden esetenként vagy alkalomszerűen végzett munkavégzés, melyhez írott vagy íratlan szabályok vonatkoznak."

A törvény nem úgy értelmezi a "foglalkozás körében" kitételt, hogy neki az a foglalkozása, hogy autót vezessen, hanem hogy ő a cselekmény pillanatábab azzal foglalkozik, ergó vonatkoznak rá az előírások (pl: kresz, sebesség megválasztása).

www.drkovacstamas.hu/foglalkozas_koreben_elkovetett_veszelyeztetes

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.24. 09:42:34

@loláb: Köszi, akkor én összekevertem a munkakörében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2011.03.25. 00:18:44

20 évvel a rendszerváltás után soha semmi dokumentumnak nem kéne hinni. az irattárakat már mindegyik garnitúra 60x lefosztogatta.

Gerardus A. Lodewijk 2011.03.30. 14:49:24

Az 1964-ben hozott ítélet első ránézésre is két hibában szenved, mégpedig nem csupán a jelenlegi, de az akkori szabályok szerint vizsgálva is.

1. A tényállás megállapítása és a bizonyítékok értékelése a büntetőjogi minősítésre is kihatóan hiányos. Az ítélet a bérgépkocsi utasainak sérüléseiről csupán annyit tartalmaz, hogy egyikük "fejét és térdés beütötte, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett". Vagyis a sérülés módja és következménye benne van a tényállásban, maga a sérülés viszont hiányzik. Ez azért lényeges hiányosság, mert a leírt módon 8 napon belül gyógyuló sérülés (pl. zúzódás, hámhorzsolás, felszínes hámseb, izomvarratot nem igénylő izomsérülés, szalagsérülés nélküli rándulás) és 8 napon túl gyógyuló sérülés (pl. csonttörés, ficam, ínsérülés, anyaghiányos hámsérülés) egyaránt keletkezhet. Tehát pont az a lényeges mozzanat hiányzik az ítéletből, hogy milyen indokok alapján jutott a bíróság arra a meggyőződésre, hogy a sérülés büntetőjogilag releváns gyógytartama 8 napon túli.

2. A jogi minősítés - az 1. pontban írtakat meghaladóan is - részben hibás. Társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálás (ilyen bűncselekmény ma már nincs) helyes értelmezéssel 1964-ben is csak akkor volt megállapítható, ha a vádlott gondatlansága azt a tényt is átfogta, hogy a megrongált vagyontárgy társadalmi tulajdon. A jelen ügyben erre semmi nem utal, sőt éppen ellenkezőleg: egy járművezető még csak a gondatlanság szintjén sem felelős azért, hogy a szembejövő gépjármű éppen nem magántulajdon, hanem társadalmi tulajdon.

Ezenfelül a kiszabott büntetés mai szemmel nézve erősen eltúlzottnak tűnik, de lehet, hogy akkoriban ez volt rendjén. Ugyanilyen cselekményért ugyanilyen enyhítő és súlyosító körülmények mellett ma valószínűleg nem alkalmaznának próbára bocsátásnál súlyosabb szankciót.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0